Előző fejezet Következő fejezet

Patkó Ferenc

A HARGITA HEGYSÉGI XILOFÁG
(FÁT FOGYASZTÓ) BOGARAK (INSECTA - COLEOPTERA)

 

Abstract: [About the woodeating beetles (Coleoptera xilophaga) of the Hargita Mountains / Romania] The collections had a forests providence. We are studied three forest types: in the oak, in the mixt pine/oak and in the pine forests ecosystems. This study presents the results of two years collections. The researche of this forest region is most important of point de vue of the entomo-faunistical and ecological researches. The adults and the larvaes of this beetle families studied, consume and eating the wood results and especially the old woods. They digested the middle parts and the cortex from every tree, good for reproduction place and nich. This collections from the 2005 and 2007 years have especially direction for larvae stadium of this beetles. The Cerambycidae and the Scolytidae families has represented by a great individually numbers. This species larvae evolution during 1 or 3 year times. For exemple the Ergates faber and Prionus coriarius. Aproximately 500 individ numbers was observed and studied, designed from this region. We can determined 31 species for East Carpats region and for the Carpathian Basin to: Platysoma elongatum OLIV. This is not xilofagous. The list of this beetles contains the studied species of this region and of this forest typs. For this, I thanks to Zoological Department of the Hungarian Natural History Museum, Budapest.

Rezumat: [Coleoptere xilofage din Munţii Harghita] Colectările au fost efectuate în trei tipuri de ecosisteme forestiere studiate: stejăret, făget şi moliduş, în unele cazuri şi în pădure mixtă de fag şi molid. Lucrarea prezentată conţine rezultatele cercetărilor efectuate în dealungul a doi ani, 2005 şi 2007. Cercetarea acestei regiuni este foarte importantă din punct de vedere ecologic şi entomo-faunistic. Adulţii şi larvele coleopterelor studiate aparţin unor familii de coleoptere (Insecta: Coleoptera) care consumă lemn atât în stadiul larvar cât şi în stadiul adult (imago), sau numai în stadiul larvar. Consumul şi digestia părţilor de lemn se face în special în lemn bătrân. Dezvoltarea larvelor are loc sub scoarţă sau în lemn. În urma cercetărilor efectuate în 2005 şi 2007 am colectat aproximativ 500 de indivizi, aparţinând la 7 familii de coleoptere ţi 31 de specii determinate. A fost descoperită o nouă specie pentru Bazinul Carpatic, Platysoma elongatum OLIV. Specia nu este xilofagă, dar trăieşte în lemn împreună cu celelalte specii xilofage.

Lista totală a speciilor nu este pe deplin completă şi încheiată, necesită noi cercetări. Pentru posibilitatea determinărilor şi lucrărilor de laborator entomo-faunistic aduc mulţumiri Muzeului Maghiar al Ştiinţelor Naturii, Departamentul Zoologic, din Budapesta.

Összefoglaló: Jelen dolgozatom egy két éves tanulmány eredménye. Tanulmányommal kiegészítem azokat a kutatásokat, amelyek a Keleti-Kárpátok rovar-, ill. bogárfaunáját érintik. Dolgozatom, amely a Hargita-hegységet már csak részben borító erdőségek rovarfaunáját vizsgálja, kiegészíti azokat a régebbi kutatásokat, amelyek a Kárpát-medence rovarvilágát tanulmányozták. A bogarak (Coleoptera) olyan rovarcsoport, amely testfelépítése alapján lehetővé teszi, hogy egyedei majdnem minden élőhelyen megjelenhessenek. Amióta csak megjelenhettek az edényes, vagyis fás szárú, nagy testű növények: a fák, mindig voltak olyan rovarok, amelyek vagy belőlük éltek, vagy pedig bennük szaporodtak. Vagy egyszerűen csak búvóhelyet kerestek bennük. Nem a bogárfajokon múlik, hogy napjainkban egyre kevesebb és kevesebb a fajszámuk. A 2005-ben és 2007-ben végzett kutatásaim alapján állítottam össze azt a fajlistát, amely a hegység előhegyeit és hegyeit borító fákban élő vagy szaporodó bogarakat ismerteti. A kutatások nem lezártak, folytatásra várnak. A bővített (kiegészítve a cserjeszinti xilofágiával is), és majdnem 500 egyedet megvizsgált kutatás 7 családot és 31 fajt eredményezett. Rovarvilági méretekben ez kevésnek mondható, táplálkozási mód szerint viszont elfogadható eredmény. A vizsgált bogárcsaládok a következők voltak: Cerambycidae, Elateridae, Scolytidae, Staphylinidae, Pyrochoridae, Cisidae, Lymexylonidae. Tanulmányozva a fát fogyasztók életét, sikerült egy, a Kárpát-medencére nézve is új faj jelenlétét felfedeznem: a Histeridae családba tartozó Platysoma elongatum OLIV. sutabogár fajt. Ez nem tulajdonképpeni fát fogyasztó bogár, hanem a fát fogyasztók járataiban él. Más korha-dékfogyasztó, ill. ott élő rovarok életét is tanulmányozva, láthattam a Trogossitidae és Trogidae családok életét is. A Trox bogarak (Trox scaber) a madárfészkeket keresve eljutottak egy-egy öreg fatörzs belsejébe is, ott képezve cönózisokat.

A feldolgozott anyag, a gyűjtések lehetőséget adtak annak tanulmányozására is, hogyan alakul sok bogárfaj elterjedése, miért hasonló a testalakja sok lárvának és kifejlett egyednek. Gyűjtéseim folyamán megfigyelhettem a fajok fokozódó hiányát (visszaszorulását), amelyet a gátlástalan és erőszakos, felgyorsult erdőkitermelés okozott. Kutatásaim (és iskolai oktatásaim) során mindig kiemelem az erdei ökoszisztémák táplálékhálózata megfigyelésének és tanulmányozásának a fontosságát Jelen dolgozatom eredményei ez irányban is kiegészítő jellegűek.

A gyűjtött anyag feldolgozása nagy részben Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában történt. Szükségem volt az ott levő szakirodalomra is. Ott-tartózkodási költségeim egy részét a Magyar Tudományos Akadémia fedezte: külön köszönet érte.

 

1. Bevezető

A xilofágia olyan táplálkozási módot jelent, amelyben a rovar a fás szárú növény fa szövetét, vagyis a xilemet fogyasztja, kiegészítve a háncs- és kéreg-, vagyis a floem-fogyasztással. Ahhoz, hogy a kemény vagy félkemény fás szövetet fogyasztani tudja, az illető rovarnak sajátos szájszervekkel, ill. rágókészülékkel kell rendelkeznie. A bogarak nemcsak kifejlett, vagyis imágó alakban fogyasztanak (vagy fogyaszthatnak) fát, hanem lárva állapotban is. Például, mivel a cincérek (Cerambycidae) vagy a szúbogarak (Ipidae) teljesen a fákban fejlődnek ki, lárva korukban azt is fogyasztják, míg felnőtt korukban már virágport esznek vagy a fák kicsorduló nedveit isszák. A szúbogarak nagy része a fenyveseket kedveli, lévén hogy az új egyed azok kérge alatt fejlődik. A járatok elhelyezkedése sajátságos rajzolatokat képez, ezek rovari fajjelleggel is bírnak. A kéreg alatt elhelyezkedő járatok biztosítják a helyet a peték lerakásához és a lárvák fejlődéséhez. Ez ellen az élő szövet - a fenyők esetében - gyantatermeléssel védekezik. Ha ez nem sikerül, azon a részen a szövetek elhalnak. Megszűnik a nedvkeringés, főként a tápanyagforgalom. Az elhalt fatörzsek belsejébe a felnőtt szúbogarak csak később hatolnak, miután már nincs folytonos vízkeringés a fában.

A fák belső részeiben fejlődnek, szaporodnak a cincérek (Cerambycidae) is, amelyek főként az öreg vagy elhalt bükkfákat (Fagus sylvatica) és tölgyeket (Quercus petraeae, Q. robur, Q. cerris) kedvelik. Minél fejlettebb egy erdő, vagyis minél inkább elérheti a klimaxos állapotot, annál több bogárfajt tud fenntartani. Ezt szakirodalmi adatokkal is alátámaszthatom.

1959-ben jelent meg Svédországban egy kitűnő munka, amelyben a szerző, Thure Palm - aki a évekig tanulmányozta svédországi lombhullató erdők bogárfaunáját - kutatásai eredményeit összegezi. A mű, amelynek címe: Die Holz- und Rinden-Kafer der Süd- und Mittelswedischen Laubbäume, a szerző doktori értekezésének könyv alakban való kiadása. Az angol és svéd összefoglaló 820 (!) fajt sorol fel amelyek a fákban - főleg öreg fákban - élnek és fejlődnek; rendszertanilag 60 családba sorolhatók. A szerző saját felvételei azt igazolták, hogy az akkori Svédország lombhullató erdei sok öreg fát is tartalmaztak: ott korántsem az volt a szakemberek álláspontja (50 évvel ezelőtt), mint idehaza (ma is), hogy az öreg fák „betegítik" az erdőt.

Mivel a mű megjelenésekor (ne feledjük: 3 évvel 1956 után!) a szocialista ideológia szerinti „imperialista Svédországból" származott, valószínűleg mellőzték, így nekem adatott meg az öröm, hogy felvághassam a könyv lapjait, 2005-ben, a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában.

 

Célkitűzések kutatásaim illetően

A gyűjtések, felmérések elsőrendűleg a Hargita-hegységet borító három erdőtípusban történtek. Tudatosan kerestem ezeket a növényzet-összetételeket, mert természetes létrejöttüket a hajdani posztglaciális állapotok határozták meg. Az utóbbi évszázadok össze-vissza és tudománytalan erdőgazdálkodásai nagyon megváltoztatták a domborzat és klíma (mikroklíma is) alapján létrejött növényzet-összetételt. De még így is jól megfigyelhető, hogy a hegység nagy részét a Keleti-Kárpátokra jellemző lucosok uralják (Oxalo-Piceetum). (1 kép)

1. kép. A Hargita- és a Görgény-hegység látképe Székelyudvarhely felől

A fajvédelem, erdővédelem fontossága

Gyűjtéseim során nem került elő a máskor megtalált havasi cincér (Rosalia alpina F.) Ezt a szép és ritka cincérfajt egész Európában védetté nyilvánították. A nagy testű rovar szárnyfedői hamvas szürkék, kékesen fénylő, fekete foltokkal tarkítottak, csápjain bársonyos fekete és kékesszürke sávok váltakoznak. A bükkösök, főleg az ősbükkösök jellegzetesen szép cincérfaja. Lárvái öreg bükkökben fejlődnek. A Görgény-hegység bükköseiben az 1980-as években még meg lehetett találni. Megfigyelhettem, amikor egy egész rajzás volt egy öreg bükk törzsén: ritka és szép látvány volt.

A kevéssé figyelembe vett (és alig ismert, meg alkalmazott) állatvédelem minden ország védett állatfajai között sok rovarfajt is szerepeltet, így lepkéket és bogarakat. Ezek védettsége viszont integrált erdővédelmet is igényel. Tehát nemcsak az a védelem, hogy nem gyűjthetőek, foghatóak be, hanem az is (nagyon fontos), hogy óvjuk az élőhelyeket. Azokat a biotopokat amelyek tartalmazzák a bogárfaj vagy a faj populációja életkörülményeit, - lehetőleg -háborítatlanul kell hagyni. Vagy ha mégsem, akkor minél hamarabb vissza kell állítani az eredeti biotopokat. Már rég ideje, hogy az erdőkben az emberek ne csak kitermelni, kivágni való faanyagot lássanak, hanem erdei vagy erdő típusú ökoszisztémát ill. ökológiai rendszert is. Ez főleg napjainkban nagyon fontos, amikor is sok a magántulajdon. Az erdőgazdálkodáshoz hozzátartozik a fajvédelem projektje is, amikor egy-egy erdő eltűnése után létrejött ökológiai űrt vagy zűrzavart kell felmérni és vigyázni rá. (2. kép)

2. kép. A Hargita középhegységének látképe: megfigyelhetők a hiányzó erdőségek hóval borított felületei

A mindenkori erdészet egyik fő célkitűzése ez is kell hogy legyen. Ezért tehát egy-egy cincérfaj lárváira (amelyek amúgy benne vannak egy táplálékhálóban is, táplálékát képezve sok harkálynak (Aves - Picidae), nem szabad „kártevőként" tekinteni.

 

A tervezett kutatási idő

A tervezett időszak, ami a gyűjtéseket és megfigyeléseket illeti, három év volt. Ebből a 2005 és 2007-es évek valósultak meg maradéktalanul. A gyűjtések kizárólag a tanulmányozott területről történtek. Az áprilistól szeptemberig terjedő időszakokban rendszeresen, hetente történtek terepmegfigyelések, gyűjtések. Mivel a cincérlárvák akár 2-3 évig is fejlődhetnek egy élőhelyen, fatörzsben, sok faj meghatározásánál csak a lárvák szerepeltek. Környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, a gyűjtések, vizsgálódások nem voltak semmilyen káros hatással az illető ökoszisztémára. A begyűjtött egyedszámok elenyészően csekélyek egy-egy faj veszélyeztetéséhez. A tulajdonképpeni veszélyezettséget a már említett erdőkitermelés adja, megszüntetve nemcsak a bogárfajok, hanem más állatfajok élőhelyét is. Nem minden faj egyedei voltak lárvaállapotban, sok faj egyedeit báb vagy imágó állapotban találtam. De az egyedszámot tekintve a legtöbb faj egyedeinek begyűjtése és meghatározása lárvaállapotban történt. Ami a táplálkozást illeti, megfigyelhettem a fát fogyasztó, a kéregfogyasztó és a másodlagos fogyasztók jelenlétét is. (Sőt vannak bogárfajok, mint pl. a sutabogarak (Histeridae), amelyek a régi szú- és cincérjáratokban tevékenykednek, hasonlóképpen. a holyvák is - Staphylinidae.)

 

2. Gyűjtési módszerek, eljárások

Az entomológiában, vagyis a rovartanban a kutatások elsőrendűleg a testfelépítések megfigyelésén alapulnak. Ezért a tanulmányozott rovarok begyűjtése, tárolása és rögzítése, vagyis a preparálása számos módszerrel történhet. Ugyanez vonatkozik az entomofaunisztikára, vagyis a rovarfajok megfigyelésére, és a rovarökológiára is. Már több mint 100 éve többféle kutatási módszer alakult ki, amelyek eredményeként egyre jobban elkülönültek egymástól a rendszertani (szisztematikai) csoportok, vagyis a kategóriák. Az ökofaunisztikai kutatások (mint a jelen dolgozat is) olyan eljárásokat tartalmaznak, amelyek alapján minél több egyed minél jobb meghatározása lehetséges. Ugyanakkor figyelembe vettem azokat a környezetkímélő és állatvédő eljárásokat is, amelyek biztosítják a többi, nem tanulmányozott faj megmaradását. Nem gyűjtöttem más állat- ill. rovarcsoportokat, mint a bogarakat (Coleoptera). Amikor szétbontottam egy bomlófélben levő lucfenyő vagy bükk fatörzset, akkor csak a célcsoport egyedeit gyűjtöttem be - más hasznos rovarcsoportok, mint amilyenek a vöröshangyák (Formica rufa) és a farontó hangyák (Camponotus ligniperda) fészkét, a benne levő bábokkal, nem háborgattam.  Ha ez mégis esetlegesen megtörtént,  akkor a leváló kérget visszahelyeztem a bábok védelmére.

Egy-egy bontható fatörzsnek mind a kérgét, mind pedig a bélszövetét átvizsgáltam. Az ott talált bogárlárvákat, imágókat alkoholos fiolákba gyűjtöttem Legalább 87%-os töménységű alkohol a legalkalmasabb a tárolásra. Az egyedeket vagy csipesszel, vagy pedig ecsettel gyűjtöttem be. Minden fiola címkéje tartalmazta a gyűjtés helyét, idejét és a biotopot, vagyis azt a fitocönológiai megfigyelést, hogy milyen növényfajból lett begyűjtve. A cédulákra grafit ceruzával írtam az adatokat, így az nem mosódott el az alkoholban. Az adatok elemzése meg tudta majd adni, hogy milyen növényfajban, ill. milyen növényzet-összetételben fordult elő jellemzően az illető bogárfaj.

 

A tanulmányozott erdei ökoszisztémák

- sérülékeny állapotban vannak, mivel nincs idejük a fejlett állapotot elérni. Gyűjtéseim során a növényzet-összetételnek (3, 4. kép) megfelelően gyűjtöttem a tölgyes-bükkösökből (Querceto-Fagion), bükkösökből (Fagion-Carpi-neto), lucos bukkösökből (Aconito-Fagion, Fagion-Piceetum) és lucosokból (Oxalo-Piceetum). (5. kép)

3. kép. Jellegzetes erdőszél, a legeltetéses gazdálkodás eredménye.
Látszik a vegyes erdő egy része.
 
4. kép. Bükk csemete egy korhadó fenyőben.
A jelenség a humusz kialakulásának lehetőségét mutatja.
 
5. kép. Fiatal, bükkös, erősen ritkítva. Nyugati előhegyek

A hegység domborzatára jellemző és a hóhatárig felhatoló lucosok (Picea excelsa vagy P. abies) majdnem teljesen beborítják a domborzatot, és az 1800 m-es magassági szintig is felhatolnak, vegetációkat képezve a fekete és vörös áfonyával (Vaccinium myrtillus, V. vitis-idea). Helyenként megjelenik a tőzeg áfonya (Vaccinium oxycoccus). Ezért a gyűjtések is nagyjából három növényfajból (fafajból) kerültek elő: tölgyből, bükkből és lucból. De gyűjtöttem gyertyánfából (Carpinus betulus) és nyírfákból (Betula pendula, B. pubescens) is. (6. kép)

6. kép. Vegyes bükkös a nyugati előhegyekből. Jó az ottmaradt fatörzs

 

A lelőhelyek (gyűjtőhelyek) sajátosságai a tanulmányozott erdei ökoszisztémákban

- az erdők változatosságát, felépítését és sérülékeny állapotát jelezték. Mivel a hegységben nincsenek védett és érintetlen erdei ökoszisztémák, a növényzet-összetétel csak maradványaiban jelzi a hajdani erdők gazdagságát. Kutatáskor igyekeztem felkeresni minden olyan életközösséget (biocönózist), amelyik tartalmazhat xilofág bogárcsoportot. Nemcsak a kidőlt vagy kivágott fatörzseket kutattam át, hanem a csutakokat is. Igyekeztem megvizsgálni a törzseknek, ágaknak nemcsak a kéreg alatti részeit, hanem a törzs belsejét is, a bélszövettel együtt. A növényfaj és a nedvességtartalom függvényében az egyes helyeken természetesen más és más bogárpopulációk helyezkedtek el. Az olyan bogárcsaládok lárvái, mint a bíborbogarak (Pyrochoridae) a tölgykéreg alatt fejlődnek. A szúbogarak (Scolytidae) szintén a kéreg alatti háncsrétegben élnek és rágnak járatokat. A pattanóbogarak (Elateridae) lárvái a korhadó lucfenyő törzsekben fejlődnek, és ott vegyes táplálkozást folytatnak, ezért fontos az öreg, korhadó luctörzsek jelenléte: egy-egy korhadó fatörzs -éppúgy,   mint  egy-egy  kalapos   gomba  (Macromycetes)  -  valóságos  kis életközösséget hozhat létre: microcönózisokról van szó. Ezekben a majd később említendő táplálék- (trófikus) láncok jöttek létre, amelyek „működtetik" az erdei életközösségeket (biocönózisokat).

Többféle erdei életközösség alakult ki, ezekben nemcsak a nagytestű állatok vannak, hanem a gerinctelenek is. Az életközösségek olyan mikro-biotopokban is kialakulhatnak, mint egy-egy tavacska vagy kisebb mocsár, különösen azokon a területeken ahol sok a feltörő talajvíz. Így ennek megfelelően a növényzet-összetétel is vízkedvelő (higrofil) lesz. Kisebb égeres-fűzes lápok alakulnak ki, magas-sásos növényzet-összetétellel. Itt uralkodóvá lehet a tőzegmoha (Sphagnum).

 

A kutatott területeknek földrajzi betájolása és gyűjtött egyedek pontos dátumozása

- úgyszintén rendkívüli - mondhatni alapvető - fontossággal bír. A Hargita hegység jól elhatárolóan három részre oszlik, amelyet a domborzat és a vízhálózat tesznek sajátosságossá. A délnyugati felületek több meleg légáramlatot kapnak, mint az északkeleti felületek. (1. kép) Így a tölgyesek és bükkösök elterjedéséhez is inkább kedvező feltételek alakultak ki. A keleti felületeket viszont több hideg légáramlat éri, ezért itt uralkodóvá váltak a lucosok és a - ma már ritka - nyíresek. Gyűjtéseim során a nyugati oldalakról közelítettem, és a Madarasi Hargita csúcs meg a Hargitafürdő körüli területeket tanulmányoztam. A gazdagabb vízhálózat és a Keleti-Kárpátokra jellemző vulkáni kürtő-maradványok többrétű és változatosabb vegetáció jelenlétét teszik lehetővé. (2. kép)

A gyűjtemények pontos hely- és időmeghatározása nemcsak muzeális értékkel bír, hanem annak felismerését is lehetővé teszi, hogyan változhatnak a mikrocönózisok az emberi tevékenység hatására. Ma már természetes, hogy egy gyűjteménybe tárolt rovar adatai nemcsak a helyet, időt, tudományos elnevezést tartalmazzák, hanem a fitocönológiai adatot is, ahonnan az illető rovaregyedet begyűjtötték.

Különösen fontos ez a cincérek (Cerambycidae) esetében, mivel a cincérlárvák1-3 évig is fejlődhetnek ugyanabban a fatörzsben. De érvényes az eljárás más, fában vagy törmelékben fejlődő bogárcsaládokra is. Ilyenek a ganéjturók (Scarabaeidae), szarvasbogarak (Lucanidae) diszbogarak (Buprestidae), ormányos bogarak (Curculionidae).

 

3. A gyűjtések feldolgozása, meghatározások

A tanulmányozott fajok begyűjtése több állapotban történt. A fajok nagy része, több mint 80%-a, lárva állapotban jelentkezett. Magától értődően a lárvák felismerése és meghatározása nehezebb, mint a kifejlett egyedeké. A lárvák ugyanis nem tartalmazzák a teljes morfológiai jelleget, amelyet az imágók (kifejlett bogár) mutatnak. A rovaroknál éppen az a csodálatos, hogy más életmódja van a lárvának és más az imágónak, a lepkék (Lepidoptera) mutatják ezt a legjobban. De - és ez nagyon fontos - a rovarok esetében egy faj összes tulajdonságai mind a lárva, mind pedig az imágó testfelépítésében egyaránt jelentkeznek - egész szakirodalom létezik erre vonatkozóan.

A bogaraknál a lárva-testfelépítés és az imágóalak is a családoknak megfelelően alakul. A törzsfejlődés során, a folytonos alkalmazkodás megerősítette azokat a tulajdonságokat (jellegeket) amelyeket a fajok sajátosságaiként tartunk számon. Ezek a jellegek már nem figyelhetőek meg szabad szemmel, a teljes és jó megfigyelés sztereomikroszkópos vizsgálatokat igényel. Különösen fontos ez potrohvégek és a fej-tok elkülönítésénél, a szárnyfedők mintázatának a megfigyelésénél. Az apró méretű szúbogarak (Scolytidae) testnagysága és alakja feltétlenül sztereomikroszkópos megfigyelést igényel. A meghatározások ezért sok esetben csak laboratóriumi körülmények között valósíthatók meg, esetünkben főleg a cincérek (Cerambycidae) és biborbogarak (Pyrochoridae) sajátos jellegeinek meghatározásáról van szó. (7. kép)

7. kép. Cincérlárva (Cerambycidae)

 

Az eredmények értékelésénél

- azt figyelhettem meg, hogy a tanulmányozott terület „kiadta" azt a várható eredményt, ami a fajösszetételt illeti egy ilyen típusú hegység növényzet-összetételénél. Ökológiai szabály, hogy minél egyoldalúbb az életkörülmény, annál inkább csökken a változatosság létrejöttének lehetősége. Ezért pl. a csak luccal borított növényzetfelületen kevés a fajszám, de sok az egyed. Mivel itt többféle növényzet-összetételt tanulmányoztam, ill. kutattam, aránylag kevés egyedszám, de annál több család-, fajszám jelentkezett. Előrebocsátható következtetés, hogy az erdők biodiverzitásának (változatosságának) megőrzése végett vigyázni kell a természetes növénytakaró kialakulásának a minőségére. A biodiverzitás magassági szintje és annak megőrzése jelzi az illető ökoszisztéma állapotát. Az állatfajszám egyike a legjobb mutatóknak. Mivel esetünkben a fajegyedek többen is voltak egy-egy élőhelyen, előfordulásuk csökkenő, de még mindig létező biodiverzitást igazolta.

 

Új faj felfedezése a Kárpát-medence bogárfaunájában

- ami az eredmények értékelése folyamán nyert megállapítást, biztatólag hat e fenti vonatkozásban. Az új bogárfaj, amelyet eddig még nem mutattak ki a Kárpát-medencei gyűjtések során, a Sutabogarakhoz (Histeri-dae) tartozik. Neve: Platysoma elongatum OLIVIER, 1789. Minden bizonnyal a feketefenyő terjesztésének köszönhetően jutott az erdeifenyvesekből a lucosokba. A sutabogarakra jellemzően a szúfélék járataiban él, és ott vadászik a szúfélék lárváira. Táplálkozását illetően tehát hasznosnak mondható (KASZAB, 1980). Jeleznem kell viszont, hogy nem xilo-fág, de itteni előfordulása mindenképpen eredménynek mondható. A sutabogarak az egész földkerekségen elterjedtek, Magyarországon 104 faj fordul elő. (Lásd: mellékelt ábra)

Platysoma elongatum OLIVIER, 1789

Az imágó teste nyúlánk, mint ahogyan az ábrán is látható. A test felszíne fekete vagy szurokfekete színű, lábai és csápjai rozsdavörösek. Hossza 2,5-3 mm között van. A szárnyfedők felületén 5-5 dorzális barázda található. A test és a szárnyfedők felülete finoman pontozott. A rágók erősek, belső élükön egy-egy foggal. A szárnyfedők nem takarják teljesen az utolsó potrohszelvényeket: ez jól megkülönböztethető fajjelleg.

 

Meghatározási módok, eljárások és sajátos tanulmányozások

- váltak szükségessé a gyűjtött lárvák vagy imágók fajjellegig menő meghatározásában. A cincér (Cerambycidae) lárváknál a fejtok feltárása és lerajzolása (lásd alább, a 4. fejezetben - Fajjelleg - a 13-16. ábrák) lehetővé tette a fajjellegig való meghatározást. De ugyanakkor a cincérlárvák esetében a potrohon levő szemölcsök ill. azok rajzolata szintén fajjelleget mutatott (KLAUSNITZER, 1996-1999). (ld.: 9. ábra) A fejtok kiemelése és megfigyelése csak sztereomikroszkóp segítségével valósítható meg. Ezért a lárvák tárolása kötelezően alkoholban kell hogy történjék, másképpen a testszövet elveszti rugalmasságát.

A biborbogár (Pyrochoridae) lárváknál meghatározó jelleg a potrohvég felépítése. (ld.: 17. ábra) A villák alakja és kampós formája más és más a különböző fajoknál. (ld.: 18. ábra) A taplószúbogarak (Cisidae) potrohvégén levő horgocskák szintén fajjelleggel bírnak. (ld.: 19. ábra) A szúbogaraknál ill. szúvaknál (Scolytidae) jól megfigyelhető fajjelleggel rendelkeznek a szárnyfedők végén levő fogacskák. (ld.: 4. ábra) Ezek száma ill. elhelyezkedési módja alapján különböztethetőek meg biztosan egymástól a szúfajok,. A pattanóbogaraknál (Elateridae) nemcsak az imágók rendelkeznek fajjelleggel, hanem a lárvák is.  (ld.:  1,   2.   ábra)  A lárvák  alakja és  a potrohvégek rajzolata alapján biztosan meg tudjuk különböztetni a fajokat. A meghatározások folyamán mindig tanulhatunk is azáltal, hogy rajzokat készítünk a tanulmányozott fajok testrészeiről. A rovartanban (entomológia) - mint már említettük - fontos ismerni a fajok lárvaállapotát is. Bizonyos esetekben persze a bábok is begyűjthetők, bár a cincérek esetében érdemes biztosítani számukra a kifejlődés lehetőségét (ld. mellékelt ábra), úgy, hogy a bábot    azzal    a    fadarabbal,    amelyikben begyűjtöttük, jól megfigyelhető, zárt helyre tesszük. Így a kibújt bogár nem tud elrepülni.

Cincér (Cerambycidae) fejtok

A farontó bogarakra (Lymexylonidae) jellemző, hogy a lárvák villás potrohvége szintén határozó jellegként szerepel. Bár a számuk kevés és nálunk csak a Hylocoetus dermestoides él, annyit érdemes az életéről tudni, hogy a lárvák a járatokban penészgombákat termesztenek, ezeket fogyasztják, és ezeket szaporítják is.

 

4. A tanulmányozott bogárcsaládok és bogárfajok sajátosságai

Amint már említettem, a tanulmányozott területek biodiverzitása elégséges volt, ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk a hegységben előforduló, sajátos táplálkozásmóddal élő rovarokról. A rovarokra jellemző xilofágia (fát fogyasztás) nemcsak a bogarak képviselői, hanem más rovarcsoportok esetében is fennáll.

Bizonyos bogárfajok xilofágiája főleg a lárvák erős száj szerveinek köszönhető. Jól megfigyelhető ez a cincérek esetében. Vannak fenyőfa bélszövetet rágó hártyásszárnyú (Hymenoptera) fajok is, mint amilyen a faodvasító hangya (Camponotus ligniperda) például. Azok a táplálékláncok, amelyekben xilofág vagy más növényi részeket fogyasztó rovarok, akár bogarak, helyet foglalnak, szerte a világon majd minden erdei ökoszisztémában már ősrégi idők óta kialakultak, ez (is) magyarázza a fajok viszonylag nagy számát. Ilyen bogárcsoport az ormányosbogarak (Curculionidae), amelyek szerte a világon legalább 50.000 fajt számlálnak (McGAVIN 2005). A hatalmas faj számot a növényzethez való bámulatos alkalmazkodásának köszönheti ez a család. A cincérek (Cerambycidae) hasonlóképpen nagy fajszámmal rendelkeznek, legalább 30.000 cincérfaj él világszerte: ők a valódi fát fogyasztó lárvatípusokkal jellemezhető bogarak. De hasonlóan nagy faj számot mutatnak a tanulmányozott holyvák (Staphylinidae) is: ebben a családban legalább 27.000 faj él. (Bámulatosan gyors mozgásukat erre alkalmas testalakjuknak köszönhetik.) Szintén nagy fajszámmal rendelkeznek a futóbogarak (Carabidae), amelyekből 29.000 fajt tart nyilván az entomológia. (Ennyi faj ismeretéhez szakembercsoportok kellenek.) A futóbogarak (futrinkák) a rovar-táplálékláncok csúcsragadozói, fontos egyensúlyszerepet töltenek be az erdei ökoszisztémák életében. De nem csak ragadozók lehetnek, hanem mindenevők is. A vizet például a gombák vagy gyümölcsök húsából szívják. Tanulmányom arra is felfigyelt, hogy olyan bogárcsaládok is jelen voltak a kutatási területeken, amelyeknek egyedei korhadékfogyasztók (szaprofágok). Ilyenek a holyvák, a bíborbogarak, taplószúk, farontóbogarak.

 

A gyűjtött és tanulmányozott bogárfajok alaktani jellemzése

- az elsőrendű megfigyeléshez szükséges, ezért a faj jellemzése meghatározza a család sajátosságait is. A bogárcsaládok jól elkülöníthető sajátosságokkal rendelkeznek, amelyek eredményeként egész rovartani (rendszertani) kategória jöhetett létre. A pattanóbogarak (Elateridae) külalakja rögtön mutatja a családi jelleget: a megnyúlt potroh és azt borító szárnyfedők alakja. A nyakpajzs (előtor) alakja és a hasi oldalon levő „pattanó készülék" rögtön jelzi a csoport hovátartozását. A cin-cérek (Cerambycidae) hosszú csápjai, erős rágói, a szárnyfedők változatos rajzolata, a jól fejlett, kiemelkedő összetett szemek, szintén a családot jelzik. A bíborbogár lárvák (Piro-choridae) lapos teste, a potrohvég harapófogószerű függelékei, a rozsdásbarna szín ugyancsak családi jelleget mutat.

Fajjellemzés

1.  Elater sanguinolentus L. (Elateridae): vérvörös pattanó. A bogárra jellemző a vérvörös szárnyfedők színe. A nyakpajzs fekete színű. A lárva alakja a (1. ábra) tipikus „drótféreg" alakot mutat. Az imágó a fenyvesek, bükkösök korhadó törzsein tanyázik. A lárvák az öreg fenyőkben vadásznak, ill. korhadékot fogyasztanak. Az egész palearktikus régióban elterjedt.

1. ábra. Elater sanguinolentus L

2.  Melanotus crassicollis ERICHS.: gyászpattanó. A lárva a sajátságos drótféreg alakot mutatja. A potrohvég egy fogban végződik. (2. ábra) A lárvák bükkben fejlődnek és az öreg bükkfák  bomlott   szöveteiben   élnek,   míg   az imágók a bükkösök ernyős virágain keresnek táplálékot. Fekete színűek. A nyakpajzs durva felülettel borított.

2. ábra. Melanotus crassicollis ERICHS. - lárva, potrohvég

3.  Ips typographus L. (Scolytidae): betűző szú. A legközismertebb szúbogár. Még Karl LINNÉ nevezte el. A lárva jól fejlett, aránylag nagy, 2,5-3 mm hosszúságú. Majdnem ugyanilyen hosszú a felnőtt egyed is. Kártevőnek minősül, pedig tömeges elszaporodása elsősorban a beteg legyengült fenyőket érinti. Lucban szaporodik, sajátos járatrajzolatokat rágnak a kéreg alatt. (3. ábra) A felnőttek vörösesbarna színűek, szőrzettel borítva.

3. ábra. Ips typographus L. -szárnyvég

4.   Ips   acuminatus   GYLLENH.: szintén a lucban élő szúfaj. A felnőtt egyedek szárnyfedői, éppúgy mint a betűző szú nál sajátos fogakat tartalmaznak. Ezekkel tudnak kapaszkodni a jártokba. A 4-8 mm-es testnagyság, a fogak elhelyezkedése sajátos jelleg.

5. Ips cembraee HEER.: erdeifenyő-szú. Az erdeifenyvesek telepítésével terjedt el. A lucban is él, testfelépítése hasonló a többi Ips fajokéhoz. A szárny fedőkön levő fogacskák határozó jelleggel bírnak. Testnagysága 4-8 mm.

6. Orthotomicus poroximus ERICHS.: fenyőháncs-szú. A lucosokban él,  az élő  fenyők kérge  alatt,  a háncsrétegben    ás    járatokat.    Fekete színű,   fémes   felülettel.   Kisebb,   3-5 mm-es testnagyságú bogár. A szárny fedők végei egyenletesen boltozottak. (4. ábra)

4. ábra. Orthotomicus poroximus ERICHS. - lárva,

7.     Dryocoetes     autographus     RATZ.: fenyőháncs-szú. A lucosokban él, a felnőtt egyedek fekete színűek, a szárnyfedők felületén jól felismerhető gödröcskék vannak. (5. ábra) A nyakpajzs felületén szintén gödrök találhatók. A csápok bunkósak és rövidek, a testfelületet ritkás, erős szőrzet borítja. A lárvák hosszú lárvajáratokat rágnak. A lucfenyőn kívül az erdeifenyőt is megtámadják.

5. ábra. Dryocoetes autographus RATZ.

8. Pithyogenes chalcographus L.: kéregszú. Nemcsak a lucban, hanem más fenyőkben is élhet. Régóta ismert szú, teste rövidebb, mint a betűző szúé: 2-5 mm. A járatok, amelyeket a lárvák kirágnak, sajátos rajzolatot adnak. Szaporodáskor a nőstény a bölcsőjárat falára ragasztja a petéket.

9. Tragosoma depsarium L. (Cerambycidae): facincér. A cincérlárva lucban fejlődik és eléggé mélyen ássa a járatait. Fontos tápláléka a harkályféléknek (Picidae) A lárva alakja (6. ábra) hengeres, a szelvényeken szemölcsök vannak, és fejlett rágókkal rendelkezik. 3 évig is fejlődhetnek. Az imágók feketés színűek. Általában 10 mm-es nagyságúak.

6. ábra. Tragosoma depsarium L.

10. Strangalia nigra L.: fekete karcsúcincér. A kifejlett rovar teste fekete, a szárnyfedők felületei apró gödrökkel vannak borítva. A csáp hossza a test közepéig ér. Lárvái lucban is fejlődnek, de kedvelik a bükkösöket is. A kifejlett rovar szárnyfedői az ízesüléseknél    kihúzottak:    „vállai"    vannak.    A szárnyfedők  a  csúcsuk  felé  elkeskenyednek  (7. ábra), innen a „karcsú" elnevezés. Nagyságuk 16 mm körül van.

7. ábra. Strangalia nigra L.

11.   Prionus  coriarius L.:  egedülő csercincér. A kifejlett egyed jellegzetes cincérfaja a tölgyeseknek és a bükkelegyes tölgyeseknek.     A    fekete    színű    nagy cincérfaj jól megkülönböztethető fűrészes csápokkal rendelkezik.  A lábait szárny fedőihez dörzsölve egy cincogó hangot ad: „hegedül".   A   lárvák   akár   3   évig   is fejlődhetnek az öreg fatörzsekben, tuskókban. Felhatol akár a lucosokba is, gyűjtésem is ezt igazolta. A lárvák nagyok, a potrohszelvényeken      kihúzott      részek vannak. (8. ábra) Bár a csápok aránylag rövidek, az imágó 45 mm hosszú is lehet.

8. ábra. Prionus coriarius L.

12.  Grammoptera ustulata SCHALL.: tölgycincér. A lárva közepes termetű, zömök és a potrohszelvényeken szemölcsök vannak. Az elő- és középtor nem szélesebb, mint a többi potroh-szelvény. (9. ábra) A tölgyesek cincérfaja, lárvái is ott fejlődnek az öreg tölgyekben vagy a tuskó-maradványokban. A kifejlett bogár teste fekete, lábai vörösek. Testhossza 6-8 mm. A test felülete lesimuló vörhenyes szőrzettel fedett.

9. ábra. Grammoptera ustulata SCHALL.

13.     Ergates     faber     L.: ácscincér. A lárvák tölgyben fejlődnek, legalább 3 évig, de megtalálhatók a lucosokban is. A kifejlett rovar teste 20-30 mm is lehet. A lárva hosszú, hengeres testalkattal rendelkezik, a potroh felületén nincsenek hosszú serték, csak szétszórtan rövidebbek. (10. ábra) A lárvák nagy járatokat rágnak a rönkökben, törzsekben. Innen a „faber" (munkás) elnevezése, amit LINNÉ adott neki. A kifejlett egyedek jól megfigyelhető nemi kétalakúsággal rendelkeznek. A hím rágói nagyobbak, a nyakpajzson két bemélyedő fényes folt van. a színe vörösbarna, míg a nőstény színe szurokbarna. A hím csápjai hosszabbak, a nőstényé rövidebbek, csak a szárnyak közepéig érnek.

10. ábra. Ergates faber L.

14. Saperda scalaris L.: létracincér. A lárvák nagyok, hengeres testalkatúak, Az előtor és a fejtok barnás lemezekkel fedett, belőle hosszabb serték     állnak     ki.     A     potrohszelvényeken szemölcsök   vannak.   (11.   ábra)   A   felnőttek csápjai hosszúak, majdnem elérik a test hosszát. A test színe fekete, de létrafokokhoz hasonló, zöldessárga, molyhos szőrzet tarkítja. A test alul egyszínű, molyhos szőrzettel fedett, ugyanúgy a vállszegélyek is. A hegységben a tölgyesekben él, de megtalálható a vegyes erdőségekben is: dió, bükk, éger, fűz törzsében (KASZAB  1971). Teste 13-14 mm hosszú.

11. ábra. Saperda scalaris L.

15.   Arhopalus   rusticus   L.: gödrösnyakú cincér. A felnőttek teste világos vagy sötétbarna, finoman lesimuló szőrzettel. Szárnyfedői hosszúak, finoman ráncoltak. A kifejlett egyedek 10-17 mm hosszúságúak. A lárvák a luc-törzsekben fejlődnek, abban rágnak járatokat. De fejlődnek a földön heverő rönkökben is, régen elhagyott fűrésztelepeken. A felnőttek (imágók) repülésére az esti órákban kerül sor, nyáron.

16. Arhopalus tristis FABR.: A bogár hasonlít az  előzőben leírt gödrösnyakúhoz,  de  a  színe sokkal sötétebb, innen az elnevezése is: „tristis" (szomorú). A testhossza viszont nagyobb az előző faénál: 13-25 mm. Az előtor két oldalán egy-egy jól kivehető bemélyedés van. Szárnyfedői párhuzamosak. Lárvája a lucban fejlődik (főként a lucfenyők földön heverő rönkjeiben), a bogár késő alkonyattól éjfélig repül. Eléggé ritka faj.

17.    Leptura scutellata FABR.: hegyi virágcincér.  A lárvák tölgyben fejlődnek, de felhatolnak a lucosokig is. Az általam megfigyelt  a lárvát öreg  luctörzsben lehetett találni. A virágcincérekre jellemző testfelépítése van: nagy fej, kiemelkedő szemek, karcsú test, hosszú lábakkal. A test fekete, a felülete durván pontozott, az előtoron aranysárga szőrszegéllyel. A hímek a bodzavirágokon élnek. Testhossza 14-18 mm.

18. Acanthocinus aedilis L.: nagy daliáscincér. Magyar elnevezését nagyon hosszú csápjairól kapta: a hím csápjai legalább ötször olyan   hosszúak,   mint   a   teste,   a   nőstényé rövidebbek. A lárva teste karcsú, fejlett rágói vannak, az előtora alig szélesebb, mint a többi potrohszelvény. A lárvák a lucban fejlődnek, de megtalálhatók az erdeifenyvesekben (Pinus) is. (12.  ábra) A kifejlett bogár teste  13-19 mm hosszú, felületét szürkés szőrzet fedi,  amelyet sötét  harántcsík  szakít  meg   a  hátoldalon.   A csápízek végei szélesebbek és sötétek.  Kitűnő rejtőszíne van.

12. ábra. Acanthocinus aedilis L

19. Rhagium inquisitor L:. fenyves tövisescincér. Amint magyar elnevezése is mutatja, a fenyvesek lakója. A kifejlett egyedek erős fejjel és fejlett rágókkal rendelkeznek, a testük fekete színű, a szárnyfedőkön szürkésbarna, foltokra szakadozott harántsávok vannak. A fej a nyaknál befűzött, az összetett szemek kifli alakúak. Nemcsak a lucosokat fogyasztják, hanem a Pinus fajokat is, mint amilyen az erdeifenyő és a feketefenyő. A lárvák fejei szélesek, fejlett rágókkal. A fejtok oldallemezei jól kivehetőek. (13. ábra) Az imágók 10-21 mm hosszúak.

13. ábra. Rhagium inquisitor L.-lárvafej, felülnézet

 

20. Rhagium bifasciatum FABR.: kétcsíkos  tövisescincér. A kifejlett állatok teste fekete, a szárnyfedőkön két sárga színű harántsáv van (innen az elnevezése is:   bifasciatum   =   kétsávos).   A szárnyfedők a vállon szélesek, vörös foltokkal. A csápok a test közepéig érnek. A lárvák közepes nagyságúak, fejük gömbölyű, két- két pont-szemmel. A test 12-22 mm hosszú.  (14.  ábra) A szárnyfedők rajzolatának legalább 22 változata van. A lucosok jellegzetes cincér-faja,   de  nemcsak  a  lucfenyőben, hanem a jegenyefenyőben is megtalálható. A bábbölcsőt a fa belsejében készíti.

14. ábra. Rhagium bifasciatum FABR. - lárvafej

21. Semanotus undatus L. Eléggé ritkán   található    faj    (mivel    kis    a gyakorisága): a 7 palearktikus faj közül nálunk csak 2 faj fordul elő. A test fekete   vagy   szurokbarna,   a   szárny fedőkön két zegzugos harántsáv van. A fej  és  az előtor durván pontozott és sűrűn  szőrözött.  A csápok hosszúak, majdnem a szárnyfedők végéig érnek. A lárvák feje kisebb, mint az előtor, testük fehér  színű és  sűrűn pontozott. (15. ábra) A rágók belső élén nincs fog. A lárvák az öreg  vagy elhalt lucokban élnek,  de fejlődhetnek jegenye- vagy erdeifenyőben is. A felnőttek hossza 7-14  mm. A  szárnyfedőkön hátrafelé simuló sárgás szőrzet figyelhető meg.

15. ábra. Semanotus undatus L. -lárvafej

22. Clytus arietis L.: közönséges darázscincér.     Jellemző     a    felnőtt egyedekre, hogy sajátságosan hosszú lábakkal és rövid csápokkal rendelkeznek. A test fekete színű, sűrű szőrözéssel és négy sárga színű keresztsávval. A második sáv két kifli alakú rajzolatot mutat. A fekete-sárga színezés emlékeztet a darazsak színeire. Az imágók virágokon élnek, a lárvák lucok törzsében fejlődnek, általában 2 évig. Lucon kívül előfordulhat a lombhullató fák törzsében is. A testhossz 6,5-14 mm.

23. Saphanus piceus LAICH. Ennek a nemzetségnek egy faja létezik a Kárpát-medencében, ez nálunk is megtalálható. A fekete vagy szurokbarna testet pontozás és sűrű szőrzet borítja, csápjai hosszúak, majdnem elérik a szárnyfedők szélét. A szárnyfedők párhuzamosak és teljesen befedik a potrohot. A csáptövek alig szélesednek ki. A szemek ovális alakúak, a fejen egy hosszanti barázda van. A lárvák a lucfenyőkben fejlődnek, fejlődésük három évig is tarthat. De fejlődhetnek bükkben, gyertyánban, nyírben is. A bogarak éjjel tevékenyek.

24. Agapanthia cardui L.: sávos bogáncscincér. A felnőtt egyedek és a lárvák főként a Cirsium, Carduus fészkes növényfajokban élnek (innen az elnevezése). De a lárva fejlődhet korhadásban levő bükkben is, az én példányomat ott találtam. A lárva feje ovális alakú fejlett, széles rágókkal, a rágók szélén elhelyezkedő pontszemek majdnem egy sorban vannak, nagy serték mellett. (16. ábra) A test hosszú, a szárnyfedők majdnem párhuzamosak, nem borítják teljesen a potrohot A csápok túlérnek a test hosszán, nagy csápízekkel. A test sűrűn szőrözött, fekete. A szárnyfedők kékesek vagy zöldek, ércfényűek. Az előtor és a fej középvonala sárga szőrökkel borított. Hossza 6-12,5 mm.

16. ábra. Agapanthia cardui L. - fej tok a lárváról

25   Xantholinus linearis OLIV. (Staphylinidae): bronzfényű holyva. A kis testű holyva 6-9 mm hosszú, korhadó és rothadásban levő faállományban is él. Gyűjtötték már madárfészekből is. A lárvák növényevők, de fogyasztanak korhadékot is. Táplálkozásuk még nem teljesen tisztázott, valószínű, hogy a megrágott faanyag gombaállományát is fogyaszthatják. A felnőtt egyedek fénylő feketék. A sajátos holyva-testalkattal rendelkezik: nagyon rövid szárnyfedők, hosszú, mozgékony potroh, nagy fej, aránylag rövid csápokkal. Gyűjtött példányaimat a luctörzsek belsejében találtam.

26. Atheta elongatula GRAVENH. A kis testű holyvafaj  az egész palearktikus régióban elterjedt. Élőhelye és táplálkozása nagyon   változatos,   Nemcsak   a   korhadó luctörzsekben található, hanem gombában és növényi hulladékban is. Minden bizonnyal egy korhadékfogyasztó, de széles körben elterjedt fajról van szó. A genusnak (nemzetségnek) 300 faja ismert Európában. A 2,8-3,8 mm-es testhosszal rendelkező holyva fekete fényű, a testet sűrű apró szőrzet borítja. A potroh lapos, a szárnyfedők párhuzamosak.

27. Shizotus pectinicornis L. (Pyrochoridae).: kis bíborbogár. A felnőtt egyedre jellemző az élénkpiros szín, a fűrészes csáp. Az előtor és a szárnyfedők hátrafelé kiszélesednek. A szárnyak apró pontozással díszítettek. A fej fekete, a szárnyak szintén. A lárvák lapos testűek, a potrohvég sajátos meghajlott villában végződik. A lárva narancssárga színű. A potrohvég rajzolata fajjelleggel bír, vizsgálódásaim során ez alapján lett meghatározva.   A  kéreg  alatt  élő  lárvák  gombafonalakkal  és  korhadékkal táplálkozhatnak. A bükkösök, tölgyesek bogara, testnagysága 10 mm körül van. A lárva alakja, potrohvége a fajjelleget (17. ábra) adta.

17a, b. ábra. Shizotus pectinicornis L. - lárva és potrohvég, hasi oldal

28. Pyrochroa coccinea L.: nagy bíborbogár. A bíborbogarakra jellemző élénkpiros színe van, de nagyobb testű, mint a többi faj: testhossza 14-18 mm is lehet. A hím csápja fűrészes, a feje fekete, a lábak is élénk feketék. A szárnyfedők bársonyosan finom szőrzettel borítottak. A lárvák a luc kérge alatt élnek. Sokan vannak egy helyen, valóságos populációkat alkotva. A lárvák potrohvége   egyenes,   ami   fajjelleget  mutat. (18. ábra) Kimondottan az erdőségeket kedveli, ezért az Alföldön ritka.

18. ábra Pyrochroa coccinea L. - lárva potrohvége, hasi oldal

29. Cis boleti SCOPOLI (Cisidae): nagy taplószú. Nemcsak a gombákban élnek (mint a neve is mutatja), hanem a lucban is, a hegység öreg lucfenyőiben vagy az öreg törzsekben. Elősegítik azok bomlását és felbontását. A lárvák potrohvége kampós, a két kis horgocska elősegíti a kapaszkodást. (19. ábra) A testhossz 2,8-3,5 mm között  van. A felnőttek gömbölyű testalkattal rendelkeznek, bunkós csáppal. A nagy taplószú csápja 10 ízből áll, onnan a fajjelleg is. Nemcsak lucfenyvesekben, hanem a bükkösökben is élnek.

19. ábra. Cis boleti SCOPOLI.
lárva potrohvége, hasi oldal

30.  Cis punctulatus GYLL.:  közönséges taplószú.  Hasonlóan a nagy taplószúhoz, ez a faj is több élőhelyet foglalt el. Testnagyságban is hasonló, a lárvák potrohvégei ugyancsak két kis kampóban végződnek. Ezek segítségével a lárvák mozgás  közben kapaszkodnak,  sőt rögzített helyet foglalnak  a járatokban. A lucokban található, ahol a gombásodási folyamatok megindultak. A taplószú bogarak palearktikus rovarok, nálunk legalább 40 fajuk ismeretes.

31. Hylocoetus dermestoides L. (Lymexilonidae): penésztenyésztő fabogár. Sajátos bogárcsoport tagjáról van itt szó. A lárvák potrohvégei meggörbültek, amin sorban helyezkednek el a fogacskák. Azonkívül még határozó jelleg a lárvák felpúposodott nyakpajzsa. (20. ábra) A talált faj a lucban ás járatokat, ahol a faanyag rágása mellett még a penészgombákat is fogyasztják. A felnőtt példányok nem táplálkoznak, csak szaporodnak. Jól megfigyelhető nemi kétalakúságuk van: a hímek fekete fejjel és piros szárnyfedőkkel, a nőstények egy-színű vöröses barna testtel rendelkeznek. Nemcsak a lucban, hanem bükkben, tölgyben is élnek.

20. ábra. Hylocoetus dermestoides L.

Az   alábbiakban   következő fajlista   tartalmazza   a   tanulmányozott bogárfajok neveit, rendszertani csoportosításukat és élőhelyeiket.

Család Faj Élőhely
Elateridae Elater sanguinolentus L. bükkben
Melanotus crassicollis ERICHS. bükkben
Scolitidae Ips typographus L. lucban
I. acuminatus GYLLENH. lucban
I. cembrae HEER. lucban
Orthotomicus proximus ERICHS. Lucban
Dryocoetes autographus RATZER. lucban
Pityogenes chalcographus L. lucban
Cerambycidae Tragosoma depsarium L. lucban
Strangalia nigra L. lucban
Prionus coriarius L. lucban
Grammoptera ustulata SCHALL. tölgyben
Ergates faberL. tölgyben
Saperda scalaris L. tölgyben
Arhopalus rusticus L. lucban
A. tristis FABR. lucban
Leptura scutellata FABR. Lucban
Acanthocinus aedilis L. lucban
Rhagium inquisitor L. lucban
Rh. bifasciatum FABR. lucban
Semanotus undatus FABR. lucban
Clytus arietis L. lucban
Saphanus piceus LAICH. lucban
Agapanthia cardui L. bükkben
Staphylinidae Xantholinus linearis OLIV. lucban
Athleta elongatula GRAVENH. lucban
Pyrochoridae Schizotus pectinicornis L. tölgyben
Pyrochroa cocinea L. lucban
Cisidae Cis boleti SCOPOLI lucban
C. punctulatus GYLLENH. lucban
Lymexilonidae Hylocoetes dermestoides L. lucban

Amint már említettem, a meghatározásoknál felfigyelhettünk arra, hogy hasonló életkörülmények között élő fajok egyedei hasonló testalkati (morfológiai) „megoldásokkal" rendelkeznek. Így felfigyelhettem arra, hogy a fák törzsébe fúrt (rágott) járatokban való helyváltoztatást elősegítik a sajátos alakú testfüggelékek: a kampók. A potrohvég horgocskái nemcsak a leírt fajok lárvaegyedeinél, hanem más csoportoknál is megtalálhatók. Így megfigyelhetünk kampókat a következő bogárgénuszok lárváinál is: Trogidae, Peltidae, Lophacateridae, Cleridae, Enopliinae, Melyridae, Malachiidae, Tene-brionidae, Melandriidae, Hallomaninae, AnthicidaeOedemeridae.

 

A táplálékláncok (trófikus láncok), amelyeknek a tanulmányozott fajok részei,

- az erdei ökoszisztémák biodiverzitásának kialakulását mutatják. A rovarfajok egy része könnyen jut a táplálékhálók (vagy a benne levő trófikus láncok) egyik részéből a másikba. Sok lesz közöttük a polifág (mindenevő), vagy pedig olyan faj, amelyik sajátos módon (pl. gombatenyésztéssel, lárvákbábok mozgatásával) tápenergiát nyer. Fejlődéstani szempontból is felfigyelhetünk arra, hogy a régi növénycsoportok (ilyenek a nyitvatermők: a fenyőfélék) már ősidők óta tartalmazzák azokat a forrásokat, amelyek sok-sok rovarpopuláció esetében a szaporodásnak és a fejlődésnek adnak helyet.

Megfigyelhetjük ezen kívül a termelők (producensek), fogyasztók (konszumensek) és lebontók (destruálók) kapcsolatrendszerét. Ezek ökológiai megfigyelése ill. megközelítése igazolja az erdei ökoszisztémák stabilitását.

Külön figyelmet igényel a növények életéhez való rovari alkalmazkodás. Az entomofágia, vagyis a kisebb rovarokat vagy lárvákat való fogyasztás lehetővé tette a „természetes" szabályozást a „kártevők"-nek nevezett rovarcsoportok esetében. A tanulmányozott rovarfajok nem tesznek „kárt" csupán csak táplálkoznak.

Leginkább érintettek a cincérlárvák, vagyis a cincérek lárva stádiumban. Mondhatnánk azt, hogy a fenyvesek eltartják a cincéreket, a cincérek pedig eltartják a harkályokat. Persze a jelenség nem ilyen egyszerű, de felvázolhatjuk a jól kialakult táplálékláncot, amelyben a cincérlárva mint elsőrendű fogyasztó (fitofág) szerepel, a harkályféle pedig mint másodrendű fogyasztó (zoofág) van jelen.

De nem kevésbé fogyasztottak (hajdanában) a barna medvék is cincérlárvákat, felbontva a korhadásban levő fatörzseket. Így a cincérlárvák madárnak, emlősnek táplálékul szolgáltak. Napjainkban a brazíliai őserdei bizonyos indiántörzsei szintén fogyasztják a hatalmas cincérlárvákat, ormányosbogár lárvákat.

A megfigyelhető táplálékláncok: lucfenyő--- cincér (lárva)------- fekete harkály (Dryocopus martius), nagy fakopáncs (Dendrocopos maior), közép fakopáncs (Dendrocopos medius).

Könnyen belátható, hogy ezeknek a táplálékláncoknak a megőrzése csakis a termelők (növények) megőrzésével lehetséges. A trófikus lánc megmaradása feltételezi az öreg fák megmaradását, jelenlétét is!

 

5. Befejezés, értékelés

A kitűzött munkát, célt sikerült megvalósítani - ha nem is a teljes gyűjtési periódussal, de a gyűjtött anyag, a megfigyelések és a vizsgálódások bizonyították: érdemes volt erre időt, energiát, befektetést fordítani. Beigazolódott az előzetes feltevés a csökkenő biodiverzitásról, ugyanakkor a még meglevő lehetőségekről is. Még sok faj előfordulása várhat igazolásra - ez már a jövőbeni kutatások célja, eredménye lesz. De sikerült alátámasztani eddigi a szakirodalmi adatokat, feltevéseket, ami a fajoknak a kutatott területen való elterjedését és jelenlétét igazolta. Emellett alapvetően fontos követ-keztetés, hogy a sérülékeny erdei ökoszisztémák védelmet igényelnek. (8. kép)

8. kép. Öreg bükkös szállítása egy erdőkitermelés után:
felszámolódnak a
biocönózisok, vagyis az életközösségek

A mai és jövőbeni erdőgazdálkodásnak ez nagyon sürgős (talán a legsürgősebb) feladata. Inkább máshonnan legyen pótolva a szükséges erdőállomány, például más fafajokkal, mintsem hogy végérvényesen tönkremenjenek az erdők. A Hargitát borító növényzet (ez alatt elsősorban az erdőket értem)   eltűnése  nem  csak  természeti  katasztrófákat  fogja  elősegíteni   (a manapság   gyakorivá   vált   árvizek,   erózió   stb.),   hanem   az   állatfajok visszavonhatatlan eltűnését is. (9. kép)

9. kép. Egy fafeldolgozó fűrésztelep, Zetelakához közel (2007):
itt végzi az erdők nagy része

Nem lehet eléggé hangsúlyozni: minden állatfaj, amelyik értékesen részt vesz a táplálékláncok működésében, természetvédelmi fontossággal bír.

Nem csak a ragadozó emlősök, a madarak védendőek, hanem a rovarok is!

10. kép. Biztató maradvány a hajdani vegetációkból:
hölgymálas (Hyeracium sp.) növénytársulás egy bükkös-lucos erdőszélen

[A mellékelt rajzok (22 db.) elősegítik a tanulmányozott rovarfajok (bogarak) jobb megismerését. A fényképek (10 felvétel) pedig igazolják a kutatott helyeket és időt. A fényképfelvételek és a rajzok a szerző munkája. A fajlista, a meghatározott és ismertetett fajokkal, igazolja a kutatási eredményt, jelezve a felsorolt fajok jelenlétét.]

 

Bibliográfia

BALTHASAR, V.
1963 Monographie der Scarabaeidae und Aphodiidae der palearktischen und orientalischen Region. Verlag der TAW, Praga.

CROWSON, R. A.
1974  Observation  on Histeroidea,   with  description  of anopterous larviform male and of the internal anatomy of a male Sphaerites. London, B. 42:133-140.

CHATENET, Gaëtan du
1986, 1996 Guide des coléoptéres d'Europe. Ed. Delachau et Niestlé, Neuchâtel - Paris.

EMDEN, F. I. von
1941 Larvae of british Beetles. II. A key to the British lamellicornia larvae. Entomologist's mov. May, 77. tom.

ENDRŐDI S.
1956 Lamellicornia - Lemezescsápú bogarak. Coleoptera. IV. Fauna Hungariae. Akad. Kiadó, Budapest.

KASZAB Z.
1971   Cincérek -  Cerambycidae.   Magyarország  Állatvilága,   Fauna Hungariae. Akad. Kiadó, Budapest.
1980  Sutabogarak - Histeridae.   Magyarország   Állatvilága,   Fauna Hungariae. Akad. Kiadó, Budapest.

KLAUSNITZER, B.
1978   Histeridae.    Bestimmungsbüchen   zur   Bodenfauna   Europas. Lieferung 10. Ordnung Coleoptera. W. Jung Verlag, Haga.
1994-1999 Die larven der Kafer Mitteleuropas. 5. Band. Polyphaga. Fischer Verlag, Jena - Stuttgart.

LINSSEN, E. F.
1959 Beetles of the British Isles. Second series. Frederick Warne & Co. Ltd., London & New York.

MÓCZÁR L. ÉS MTS.
1950 Állathatározó. I—II. Közoktatási és Művelődési Kiadó, Budapest.

PALM, TH.
1959 Die Holz- und Rinden-Kafer der Süd- und Mittelschwedischen Laubbäume. Entomol. Sallsk. I. Lund, Berlingska Boktryekeriet.

PATKÓ F.
1996 A Keleti-Kárpátok holyvafaunájának ismertetése (Coleoptera -

Staphylinidae). EME, Múz. Füz. Kolozsvár, 5:129-135.
1997 A holyvapopulációk (Coleoptera - Staphylinidae) biodiverzitása a Hargita hegységi természetes ökoszisztémában. EME, Múz. Füz. Kolozsvár. 6 (1) : 190-194.
1999 A Hargita hegységi talajbogarak ismertetése, különös tekintettel az erdei életközösségekre. EME, Múz. Füz. Kolozsvár, 8:140-145.
2003 A Hargita hegység holyvafaunája. (Könyv-monográfia). Akad. Kiadó, Budapest.

PAULIAN, R.
1990 Atlas des larves d'insectes de France. Paris.

PETERSON, A.
1957 Larvae of Insects. Part. II. Ann. Abon. USA, Michingan.

TÓTHL.
1984 Staphylinidae. VII. Holyvák VII. Magyarország Állatvilága, Fauna Hungariae. Akad. Kiadó, Budapest.
1989 Staphylinidae. VI. Holyvák VI. Magyarország Állatvilága, Fauna Hungariae. Akad. Kiadó, Budapest.

 

 

Dr. PATKÓ Ferenc, tanár, zoológus, az MTA köztestületi tagja
RO-535600 Székelyudvarhely, Győzelem u. 17/19.
linnei@freemail.hu

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet