|
|
Az erdőlésről, erdőkitermelésről, fahordásról, állatvontatású famozgatásról, tűzifabeszerzésről, mint a romániai magyarság népi kultúrája szerves részéről évtizedekre visszamenő néprajzi feljegyzések, kutatások közzétett eredményei révén tudunk. De vajon mit és mennyit tudunk a kivágott és hazaszállított fa felhasználásáról, megmunkálásáról, értékesítéséről, a nyersfa osztályozásáról és tárolásáról, az eszközfa kiválasztásáról és előkészítéséről, a munkafázisokról?
A témához kapcsolódó anyagot a Kis-Küköllő felső völgyében, erdőktől övezett parasztfaluban, Vadasdon gyűjtöttem, több korosztály, több nemzedék megkérdezésével. A famesterségből és a fa megmunkálásából élő kerekeseken, bognárokon, asztalosokon, kádárokon, ácsokon, favágókon és fuvarosokon kívül figyelembe vettem földművesek, állattartók, szőlészek, gyümölcstermesztők, mezőgépészek, sőt háziasszonyok válaszait és elbeszéléseit. Ez tette színesebbé, gazdagabbá, pontosabbá a lejegyzett anyagot, lehetőséget kínálva egyfajta szubjektív értékrend felállítására FA és FA között. Ezáltal, szinte spontán módon körvonalazódik a fa építkezési, gazdasági, kereskedelmi és ökológiai értéke. A dolgozat terjedelmére való tekintettel itt nem térek ki a berendezésre, a díjazásra, a bérlevelekre, a fizetségekre, természetbeni juttatásokra".
A közzétett anyagot szervesen egészítik ki a falu szülötte, Molnár Dénes grafikusművész által készített rajzok. Külön kiemelném itt a paraszti famunka legfontosabb szerszámairól készült típus-változatokat, amit Vadasd jelenlegi mezőgazdasági eszköztárának és alkalmi háziiparának alapos-figyelmes felleltározása tette lehetővé.
Dolgozatom néhány népi megfigyelést, szólásmondást, babonát is tartalmaz, a teljesség igénye nélkül.
AKÁCFA (Robinia pseudacacia L.). Fáját a következőkre lehet felhasználni; szőlőkaró, sasfa, kerékfentő, fejsze-, kalapács-, csákány-, ásó-, kapanyél, facsutkó, faszeg, bélfa, gereblyefog, létrafog (főleg a beléből), léckerítés (a nap általi gyors száradás, "horgadás" ellen négybe vagy nyolcba hasogatva), tűzifa. Hordónak, kádnak, csebernek, azaz edénynek gyér szála miatt nem ajánlják. Aki teheti, héját lehámozva, lepucolva használja, így sokkal tartósabb, jó védekezési módszer a szú ellen. Akárcsak a diófát, jó talajkötőként emlegetik.
ALMAFA (Malus pumila Mill.). Tűzifa.
BIRSALMAFA (Cydonia oblonga). Sulyokbot, tűzifa.
BODZA, BODZAFA (Sambucus nigra L.). Szőlőkaró, kőműves falsimító, borzafapuska, kalazsoria (tolltartó). Egyenes, sima példányokból kapa-, és villanyél, csörlő cső készült, amit régebb forróvassal vagy kemény, száraz fával lyukasztottak ki. A szőlőkaró tartóssága a jó levegőzés-nek tulajdonítható, üres belsejének köszönhetően, a simító esetében pedig igen sokat jelent az, ha az anyag nem szálkázik.
BÜKKFA (Fagus silvatica L.). Kerékfal, szekérlajtorja, szekértengely, csáklya, faeke, szekérágas, lőcs, járomfej, bélfa, hambár, szuszék, fatá-nyér, cigarettásdoboz, cipőkefe, colostok (méteres), csapófa (esztendő során egyetlen egyszer, hajnalozáskor használják), fejőszék, szántalp, gyerekkorcsolya, szánkó (ródli), fakilincs, osztováta, tiló, fonókerék, cséveorsó, matolla, faragószék, mosósulyok, gyalogszék, parkett, ajtózár, fa-kulcs, ajtóküszöb, facsutkó, vasúti talpfa, kecskebak, fejsze-, kapa-, kasza-, gereblye-, ásó-, seprűnyél, faszeg, kazetta (irattartó), borotvatok, bögre, hordónak való dugó és csap, (föld)döngölő, borotvapamacs, fedélzsindely. Ez utóbbit 20-30 cm hosszú bükkfahasábokból hasogatták, fejszével. Nagy tél idején pattogott. "Ha, hogy pattog a ház teteje!" -mondogatták régebb, csikorgó télben. A szuszéknak valót, akárcsak a zsindelydeszkát, hasonló technikával állították elő, majd gőzölés után fáncba eresztették. Ügyeltek, hogy a szálkás, csepüs példányok ne kerüljenek megmunkálás alá.
A bükk igen jó tűzifa. Termését, a bükkmakkot — bár szaporátlan — étolajnak szedték. Ma, az iparosítás által kiszorított helyi jellegű olajütők hiányában, ez a gyűjtögető módszer teljesen ismeretlen. Az összes fák közül a bükkfafűrészpor a lejobb a disznókőtség (hús) füstöléséhez.
CSEREFA (Quercus robur L.). Kapuzábé, koporsó, fejfa, padmaly, szőlőkaró, boroshordó, csávázóhordó, pincegerenda, pádimentumgerenda; mestergerenda, disznóól, hídlás, léckerítés, liú, vályú, kapukeret, facsutkó, faszeg (régen), véka, puttony, kútágas, kútgém, kukoricakas-keret, gránit (dongacserép), dongafa, képráma (sárga bronzporral lekenve), bútor, parkett, deszka (építkezésben), sasfa, ajtó, küszöb, ablak- és ajtókeret pajtába, könyöklő ajtó és keret (takarmánybeadásra szolgáló 80x80-as nyílás), kecskebak, faragószék, vasúti talpfa, teljes tetőszerkezet szarufák és cseréplécek kivételével, tűzifa. A cserefa héját megfőzték s abban a lében tartották a nyers marhabőrt házi cserzés céljából.
A cserefa alkalmatlan szerszámnyélnek, mivel torha, törékeny, szálián hasadó. A hagyomány szerint a régi székelyek a cserefák alatt tartották a fontos tanácskozásaikat.
DIÓFA (Juglans regia L.). Bútor, irattartó kazetta, koporsó, kerékagy, szipka, tűzifa. Szerszámnyélnek puha, üres belseje miatt nem ajánlják.
EPERFA (Morus alba L., Morus nigra L.). Lőcs, szekérágas, fejszenyél, dongafa, pálinkának való hordó. Gyümölcse, az eper, igen jó csemege a majorságnak, vagy épp pálinkának való. Közeli erdőben, ültetvényeken nem látni, de még udvarokon is ritka, tűzre nem teszik.
ÉGERFA (Alnus glutinosa Gaertn.). Deszka, szénakaró, kerítésrúd, tűzifa. Patakok mentén, árkos-nyirkos helyeken terem. Lehántott héjának főztjéből, rézgáliccal vegyítve, kitűnő fekete festéket nyertek.
FŰZFA (Salix L. sp.). Dagasztótekenyő, vályú, fapohár, evővilla, orsókarika,szénakaró, villa- és kapanyél, két vagy három ágú favilla szénaforgatásra és gyűjtésre, vesszőkosár (friss hajtásokból), favágó, faláb, járom (puha, könnyű, nem marja az állat nyakát), gyümölcsaszaló, gyermeksíp, nyári tűzifa, gyaka. A gyaka szalmásgabona hordásakor használt, a szekér négy sarkába felszúrt, 70-80 cm hosszú cövek vastagságú fadarab, amely a teher biztonságát őrzi az esetleges lecsúszástól.
GALAGONYA.(Crataegus monogyna Jacg.). Szekérágas, szekértengely, járompáca, kalapácsnyél, rúdszárnyabeli szeg, tűzifa. Ezenkívül használják alanyként is egresoltásnál. Az eltüzelt galagonyafa hamuja "olyan, mint a fehérliszt". Régebb ebből — akárcsak a nyárfa, fűzfa, somfa hamujából — lúgot főztek ruhatisztításra.
GYERTYÁN (Carpinus betulus L.). Gyaluagy, tekerőlevél, fakalapács, sótörő (gyökeréből), szekérlajtorja, kaszaverő tőke, szekérágas, szekérnyújtó, faltörő kos, cölöpverő berbécs, fuszulykakaró, szénakaró (kényszermegoldásból, 2-3 évet tart, hamar "posztul"), kalapács-, véső-, fejsze-, bárd-, csákánynyél. Igen kedvelt tűzifa ezen a vidéken, tekintettel arra, hogy "jó, merő tüze van, szorultság esetén, apróra hasogatva, nyersen is égetik".
GYURŰFA, VERESGYŰRŰ SOM (Cornus sanguineus). Udvarseprű, létrafog, pipaszár, járompáca, járomszeg, villa- és korbácsnyél, sóséprű, vőfélybot, tűzifa. Kiss János adatközlőm szerint hajdani bálokban gyakran rigmusoltak eképpen: "Járompáca, járomszegy Járjad, bolond, nincs eszed".
FENYŐFA, LUCFENYŐ (Picea pungeus L.). Ajtó, ablak, asztal, szék, ágy, szekrénybetét, gyerekágy, bölcső, menyasszonyi láda (tulipános), tálas, légely, szekéroldal, hambár, szuszék, pádimentum, ülőpad, ülésdeszka, téka, tálas, fogas, póc, kanáltartó, edény tartó, sótartó, fásláda, ászok, csapszék, csillár, szüretező kád, cseber, csupor, vajverő dézsa, jászol, tyúkketrec, lajtorja, virágtámasztó létra, kapubélés, kutyaól, WC, galambdúc, kútostor, kártya (vízmerő faveder), túrós dézsa, fabödön, nyomtató-rúd, nyújtópad, abrakos láda, szénaszárító karó, kukoricakas, tornácoldal, dobogó, zsindely, épületanyag (deszka, mestergerenda, hosszúgerenda, szarufa, léc), tűzifa. A fenyőágakból, friss hajtásokból koszorút készítenek, ugyanakkor húsvétkor, hajnalozási2) szokásként nagykapukra, házbejáratokra szegzik, esetleg acélhuzallal felerősítik. Karácsonyfaként egészen ritkán, kivételes esetekben vágják.
HÁRSFA, ZÁDOKFA (Tilia cordata Mill.). Fakanál, szipka, guzsaly, cserépedényhordó kantár (héjából), tűzifa. Fája "erőtlen, puha", deszkája torha, törékeny, tüzelésre bizonyos száradás után használható.
HECSERLI, SEGVAKARO, VADRÓZSAFA (Rosa canina). Korbácsnyél, ostornyél, sikottyúba való faszeg, tűzifa, hegedűvonó.
JEGENYEFA, POPIOMFA3) (Populus nigra). Dagasztó- és disznófor-rázótekenyő, gerenda, léc, gyufaszál, stakatur alá való deszka padolásként, épületdeszka (inkább száraz helyre). A szomszédos Gegesben 1851-ben készült mestergerenda látható.
JUHARFA (Acer pseudoplatanus L.). Gereblyefő, facsavar, járomfő, bútor, kasza-, kapa;, villanyél, deszka. Bár csepűs, puha, nagyon jó eszközfa.
KECSKERÁGÓ (Euonymus europaea L.). Szipka, apró faragott mütyürkék. Martos, árkos helyeken terem, jó talajkötő.
KÖKÉNY (Prunus spinosa). Szipka, járomszeg, tűzifa.
KŐRISFA (Fraxinus excelsior L.). Kerékfej, kerékagy, fentő, fejsze-, csákány-, kalapácsnyél, bútorlábak, kasztén, sí, szánkótalp, bútordeszka, szénaszárító fogaskaró (fiatal növésekből). Adatközlőim egyöntetű megjegyzése szerint nagyon jó szerszámfa, kedvelt anyagfa, ám hordónak nem jó, hamar átereszti a folyadékot (víz, bor stb.). A leveleit pusztító kőrisbogarat régebb állatgyógyászati célból gyűjtötték.
MÁLNA (Rubus hirtus W.et.k.). Zsúpba kötve kenyérsütéskor kemencehevítő.
MEGGYFA (Cerasus vulgáris). Szipka, bútor, hordó, tűzifa.
MOGYORÓFA (Corylus avellana L.). Fuszulyka- és paradicsomkaró, szipka, gyümölcsverő koszt, pattogatott kerítés (függőleges), fonott kert (vízszintes), gereblye-, villa-, kapanyél, nyári tüzelő, csirkeborító, kávakosár, udvarseprű-karika, abroncsfa, nyúzófa.
NYÁRFA (Populus álba L.). Szarufa, gerenda (száraz, esőmentes helyen, fenyő helyett), szénaszárító karó, fakanál, nyomtatórúd, lajtorja, vízlevezető csatorna, eperhordó kászú (kérgéből), léc. A lécet acélhuzallal vagy fűzfavesszővel összekötötték tizes kötegekbe vincsülés ellen (görbe-ség). A nyárfa kedvelt nyári tűzifa, mivel hamar meggyűl, ám kevés meleget ad, s szene sem tartós. "Nyárfa — nyári fa" — mondogatják ma is, régi szólást idézve. A falu régi épületeinek bontásakor jelentős mennyiségű nyárfahulladékkal találkozunk.
NYÍRFA (Betula verrucosa Ehrh.). Nyírágseprű, lapátnyél, lórúd, ke-rékfő, kerékfal, szekértengely, bútor, deszka, tűzifa. A nyírfa jegyes fa, azaz parcellaszél-jelző, erdőben messzire ellátszik, de ültettek kertek fejébe (végébe) is, egyet-egyet, seprűkészítés céljából. A nyírfa rövid szálú, csepús, szíjas, tartós, kevésbé hasadó, nem törékeny.
RAKOTTYA FŰZFA (Salix caprea L.). Lószekérrúd, szőlőkaró, ge-reblyefog, cipőtalp, cipőszeg, tűzifa. "Jól ég, de szene nincs" (Györfi P.Domokos).
ECETFA (Ailanthus glandulosa). Dörgölőfa, almatörő vályú, tűzifa. Vadasdon özv. Biró Mihályné Kodó Róza kertjében terem ecetfa.
SOMFA (Comus mas). Létrafog, járompálca, járomszeg, majorbot, korbácsnyél, vetélő, kecskeláb (a halottas nyújtópadhoz), kalapács- és villanyél, tűzifa. A somfából készült villanyelek akár egy embernyomot (emberöltőt) is eltartanak. A somfák kedvelt madárbúvó, fészekrakó helyek.
SZILFA (Ulmus campestris). Oldalas, bokros helyeken terem. Kerék-fő, lórúd, szekértengely, kerékagy, késefa, szekérlajtorja, simely, gereb-lyefog, gyalupad, gyalupadorsó, osztováta, tekerőlevél, szőlősajtóba orsóagy, orsó, villa-, kapa-, kaszanyél (kissé nehéz), szekérsoroglya, kaszapocok, tűzifa. A szilfa megmunkálása könnyű, nem hasad.
SZŐLŐFA (Vitis vinifera). Pipa (csutkójából), kemencehevítő csermely (tavaszi metszéskor kiesett szőlőágak).
VADALMAFA (Malus silvestris L. Mill.). Szekérágas, lőcs, tűzifa.
VADCSERESZNYE (Cerasus avium L. Mneh.). Székelykapu, döndölő, szobabútor, hordó, gyöngydísz, tűzifa.
VADVACKOR, VADKÖRTEFA (Pyrus piraster L. Burgsd.). Dörgölőfa, sulyokbot, sajtóba való orsó (a fiatal hajtásokból), kerékfő, almatörő vályú, almatörő butyikó, tűzifa. Vadalanyát oltásnak, termését pedig pálinkának használták. Vackorfákban gazdag határrészek Bozod, Kecskés, Cinigető (Szénégető).
SZILVAFA (Prunus domestica L.). Kaszamankó, szőlőkaró (mindkét felét hegyezve, kétévenként cserélve a földben, akár 30 évet is eltart), hordócsap, guzsalyorsó, késnyél, kovácsmunkára való szén, tűzifa, kasza-és fejszenyél (egyeneséből).
VENYIGE (Clematis vitaiba). Háztáji kosár (változó űrtartalommal), méhkas, fuszulykatartó kas, juhkosárnak való gúzskötő, kemencébe való tűzgyújtó stb. A nehezen irtható, sok bosszúságot okozó venyige pár év alatt, akár a fák tetejére is képes felkúszni, fejlődésüket gátolni. A bodzavirággal kevert virágjának teáját régen borjakkal itatták hasmenés ellen.
Gyűjtés közben egy-egy felhasználási mód magyarázatát is megtudtam.
A gazdálkodáshoz oly szükséges nyélnek valót, a héja lehúzása után, fémhuzallal (drót) vagy spárgával felkötik színbe, csűrbe, árnyékos, naptól védett helyre. A felkötéskor vigyáznak arra, hogy a vastag fele legyen alul, közelebb a földhöz, ami védi a horgadás ellen. Ha a nyélnek való nem egyenes, görbe, nyers korában, hajában, két hétig istállótrágyában tartják, amitől megegyenesedik. Frissen vágott, nyers nyelet csak egészen ritkán, kivételes esetekben használnak.
A nyers nyelek trágyában való "egyenesítése" nem általános, de tudnak, hallottak róla.
A szerszámnyelet, a célnak megfelelően, a fa egyenessége és horgassága után választják ki.
Kaszanyéltöréskor, ha ez a falutól távolabb eső kaszálókon érte a rendvágót, tartaléknyél hiányában, a legközelebbi fenyősben csapott egyet-kettőt, hogy ott helyben kicserélje. Mankót hajtott gyűrű-, vagy mogyorófából tettek, teljesen kizárva annak szükségességét, hogy ezért lakott helyre kelljen menni. Ma inkább átereszgépen (gyalugépen) megmunkált, sima nyelekkel dolgoznak, több gondot fordítva a tartalékokra, a hiányok pótlására.
A majorok (juhpásztorok) és csordapásztorok a botnak valót megégetik "hajába" s utána hántják "csurdéra". Régebb a terelési céllal használt botok szíjasságát, tartósságát és erősségét ganéba tevéssel fokozták.
Az edénynek, boros-, vagy pálinkáshordónak, kádnak, csebernek való dongafát sohasem vágták körfűrészen (ipari egységekben sajnos ma már ez a gyakorlat), hanem "szállában" hasogatták. A hasítást házilag oldották meg; Vadasdon majd mindenki ért ehhez. Esett, vagy száraz fából kevesen csináltattak hordót vagy kádat, mivel azt tartják, hogy már benne van a szú, hamar megecetesedik a bor. Meg aztán szép lassan, anélkül hogy észrevenné valaki, az ital elcsordogál az apró tűfoknyi likakon. E célra, az eszközfának szánt erdei fát már télen vagy kora tavasszal, a mezsge (nedvkeringés) megindulása előtt ki kell vágni, ekkor a legtartósabb. "A fa lehetőleg legyen bog nélküli, egyenes, mert akkor úgy hasad, mint a zsendely. Facsaros, ilyen-olyan bogos fa nem felel meg dongának" (Csizmadia Lajos). A fát a szükséges méretnél 5-10 centivel hosszabbra kell vágni, inkább maradjon, minthogy ne legyen elegendő. A donga szélessége általában 10-15 centi szokott lenni, mivel a széles dongával nehezebb dolgozni, de hamarabb is "posztul".
A fenyőfát, ha több ideig akarják tartani-tárolni gömbfa-állapotban, héját letisztítják fejszével, hogy védve legyen a szú ellen. A betegség a legtöbb esetben a fa kérge alatt kezdődik. Falusi ember tisztában van azzal, hogy a levágott fát — tűzifa kivételével — nagy kár több ideig földön hagyni, a rothadó, "berkesedő", pudvásodó rönkök alkalmatlanok feldolgozásra. Ezzel kapcsolatosan Györfi P.Domokos, vadasdi lakos, a következő megfigyelésen alapuló népi tudást tolmácsolta: "Ha valaki télen kivágja a fát az erdőn s Szent János napjáig (jún.24.) nem pucolja le a haját, az meggombásodik, megrevesedik, megfő héjába, az már nem lesz jó eszközfának".
A helységben vagy a szomszédos faluban a körfűrészen kivágott deszkát födél alatt, vagy épp a szabad ég alatt kasztba rakva szárítják. A cserép alá való lécet legtöbben a Görgény völgyi fuvarosoktól vásárolják fel, itt helyben, tízes kötésekben, acélhuzallal leszorítva. A felhasználásig így maradnak, hogy megóvják az elhajlástól, vincsüléstől. Hasonló a helyzet a nyers fából, vagy félszárazból készült lajtorjával is; lefektetik vízszintes helyzetbe, hogy a két áll maradjon eredeti állapotában.
A fából készült kerítések, kapuk, kertkapuk, olykor cserefából készült disznóólak tartósságát és vízhatlanságát fáradt olajjal, pakurával vagy gázolajjal növelik.
A kosárnak való venyige egy évesnél lehetőleg legyen vénebb, hosszú, egyenletes. A mezőre kijáró gazda sokszor tér haza nyélbe húzott "karikával", amelynek lebogolását csak felhasználáskor végzi. Naptól védett, árnyékos helyen őrzik. Nyáron, szénacsináláskor igen jó kávakötő, akárcsak a gúzsba facsart széna vagy fiatal fűzfahajtás.
A fa kilyukasztására régebb kemény fát vagy tüzes vasat használtak, ma ez már ritkábban fordul elő, sok helyütt találkozunk kézi hajtású "amerikánerrel" vagy villanyfúróval.
A tűzifát, illetve a fa megmunkálásából kiesett tűzre való hulladékot a helybeliek a hátsó, ún. majorságudvaron tarolják rakásban, a szabad ég alatt, száradási célból. Miután felfűrészelik cömpölyökre, esetleg fölhasogatják hasábokra, igyekeznek fedél alá, csűrbe vagy fásszínbe hordani. Vágás, azaz aprítás előtt a gazda félreteszi az eszközfának valót, megmunkálásra érdemes darabokat, számon tartva, mije van "rezervába", mit hol kap meg, ha pl. eltörik a szekérágas vagy a csatlás. Ezek a tartalék fák lehetnek csűrben, színben, pajta oldalán felállítva, támasztva, esetleg feltéve a karótartóba, más egyéb fákkal együtt. Bárhova is tegyék, ügyelnek, hogy legyen fedél alatt, ne verje az eső.
Régebb a tűzifát vas-, vagy faékkel hasogatták fejszével, nagyverő segítségével, kecskelábon fűrészelték harcsafűrésszel, vékonyabbját, az ágfát fejszével vágták csutkón.
Az 50-60 cm hosszú favágó csutkókat általában kemény fából (cser, akác, cseresznye) válogatják ki, ha van rá lehetőség a fa tőrészéből, mivel ezek akár több évig is eltart(hat)nak, s a belevágott fejsze is nyomban visszapattan. A puha, lágy fa nem felel meg e célra.
A favágókat az elkerített hátsó udvarra, a tűzifarakások közelébe helyezik, a földre lefektetve, vízszintesen, vagy bütüre. (lábra) állítva, alsó végét 15-20 centire beásva.
Ma a favágás, tüzelő előkészítése már nem tartozik a legnehezebb házi munkák közé, abból kifolyólag, hogy a családok többsége motorfűrészes vagy villanyfurészes egyéneket fogad, akik néhány száz lej ellenében 2-3 hónapra valót aprítanak. Az ügy közösségi és hagyományos, e fontos munkálat elvégzésére és kevéske ital elfogyasztására tucatnyian verbuválódnak össze, főként a rokonok, szomszédok, komák, barátok közül. Legtöbbje segítségbe jön, pénzt nem fogad el, esetleg valamennyi italt, vagy szükség esetén visszahívja a gazdát. Hasonló a helyzet az erdőlésnél, fadöntésnél, ággyűjtésnél, beszállításnál is, kivéve a napszámba fogadott egyént, a ló- illetve tehénfogatost, akinek ez hozzátartozik a keresetéhez.
Az eszközfa vagy szerszámfa kiválasztására sor kerülhet az év bármelyik időszakában, a vegetációs idő kivételével, amikor semmilyen élő fát nem ajánlatos bántani. Ez a kiválasztás, kivágás lehet szükségszerű, azonnali körülményektől kényszerítve (pl. kint az erdőn lórúd törik, nem lehet tovább haladni), vagy célszerű, tartalék-jellegű gyűjtés. "Né milyen fajin lőcsnek való, hazaviszem, me soha se tuggya az ember, mikó fog jól" (Madaras Dénes).
A falunélő ember, így a vadasdi is, már egészen fiatalon, sőt gyerekkorában megismeri az erdőt, az erdei munkákat, a fafajtákat, a kivágással, döntési módszerrel, beszállítással szükséges tudnivalókat. Jómagam, aki idestova két évtizede lakom e kis, erdőközeli faluban, mindig csodálattal nyugtáztam az itteniek faismeretét, a tudás továbbadásának következetességét, valamint az élő fa iránti szeretetüket és tiszteletüket.
Bár Vadason kevés a famegmunkálásból élő fúró-faragó hajlamú mesterember, ezermester, szinte nincs is olyan ház, udvar, életszer, ahol ne találkoznánk az alább felsorolt szerszámtárral. Mi több, a legfontosabbakból, nélkülözhetetlenekből, mint pl. a fejsze, kézi balta, kézfűrész, fúró, akár többet is tartalékolnak nyéltörés, csorbulás, élességvesztés okozta kiesések, a munka folyamatosságát gátló kényszerszünetek kiküszöbölésére.
A fa megmunkálásánál igénybe vett szerszámok és segédeszközök közül megemlítjük a következőket;
| fejsze | bárd (fejszénél nagyobb) |
| kézfűrész | nagyyerő |
| harcsafűrész | faragószék |
| kézi balta | faragótőke |
| gyalu | fadorong |
| véső | kecskeláb |
| kézvonó | fa- és vasékek |
| fúró | villany-körfűrész (ritkábban) |
| kés | szekerce |
| ácsfejsze |
A szerszámok, vágóeszközök élezése, köszörülése régebb is, ma is igen fontos előkészületi munkának számított, enélkül csekély haladásról, csökkentett-vontatott munkatermelékenységről lehetett szó. Régebb az élezést az itt alkok többsége szántásokból, agyagos-oldalas helyekből eredő tenyér nagyságú hosszúkás laposkővel végezte, ma ez már ritkábban fordul elő, kevesen gyűjtenek e célra homokkő-darabokat, inkább gyári készítésű reszelők, fenkövek, kaszakövek igénybevételéről beszélhetünk. Jobb módúak árammal hajtott villanymotoros köszörűt vásárolnak, amely mindenképp minőségi ugrást jelent. Nem egyszer a közeli nagyközségek — Erdőszentgyörgy, Gyulakuta, Nyárádszereda — kisipari egységeiben éleztetik ismerőseikkel pénzért vagy kevéske italért.
A fa a vadasdi református egyház levéltári anyagában
1881. május 30.
„Van 100 szál cserefája az Eklézsiának amiből szükség esetében egy 500 forint kifogható."
1883. augusztus 26.
„A Lázár kert adományozása melyett Nagyságos Grófnő Banfy Erzsébet Grof Berthold Sarolta Grófnő urasszonyság adományozott azon feltétel alatt, hogy az egyházközség érdet ellenőrizze. Az Eklézsia az írt belső telket köszönettel átveszi és az erdeinek ellenőrzésére az Eklézsia elöljáróságát kötekezi."
1899. december 31.
„A téglaégetéstől megmaradott egy szekér szinfa és Sovárbukkin 2 szál bikfa, mit kér toronyépítő Nagy János, legyen szives az Eklézsia neki adni. - Mire nézve a gyűlés a fákot Nagy Jánosnak adja különösen azon fáradságáért, hogy a tégla égetésen jelen volt"
1900. július 15.'
„Nagy János építtő válalkozó kér két szekér forgácsot a nagyjából. A presbitérium általánosan a két vagy három szekér forgácsot is megadja Nagy János vállalkozónak."
1905. április 9.
„Tudomásul vétetik az erdőgondnokságnak határozata mely szerint 12 ezer drb tölgyfa csemete utaltatik ki a marosvásárhelyi állami csemetekertből. Elhozatala és elültetése szigorúan megrendeltetik."
1905. december 29.
„Kántor tanítói díjlevél. (...) 4. szer. 3 öl szinfa és egy öl ágfa."
1906. december 6.
„Az esperes úrtól 1903/1906 szám alatt jött rendeletében a lelkészt, gondnokot és a presbitériumot bizza meg az erdő árverezésével. A presbitérium december 17. napjára tűzi ki az árverést. Dijok lesz a presbitérium tagjainak 60 fillér személyenként."
1907. október 31.
„Megyebiró atyánkfia kéri a gyűlést, hogy a Péterkertben lévő szilfákat, azokat amelyek kiszáradtak s ahol igen sűrűk vágassák ki és adják el, illetve az árverésnek az idejét tűzzék ki."
1907. október 31.
Az erdő árverezésről. Árverező biztosoknak kijelöltetnek lelkész, tanító és gondnok - valamint az egész presbitérium is.
A listát 3 példányban kell vezetni, egyet esperes urnák, egyet az Érdészi Hivatalhoz kell küldeni, egy marad az egyháztárjába.
Nyárádszereda 1907. okt. 31.
Ravasz János esperes"
1937. április 15.
„Kedves Tiszteletes Úr!
Rég akartam írni, de betegségem késleltette a levélírást. Nekem a nyárádszeredai telekkönyvi végzés szerint édesapámtól néhai Kovács Jánostól (1855-1905 között Vadasd kántortanitója volt) megvásárolt erdők az alant elsorolt dűlőkben a tulajdonomat képezik. Én ezeket az erdőket a vadasdi református egyházközségnek akarom hagyományozni, néhai édesapám emlékének szentelve.
Az erdők a következő határrészeken vannak:
Sovarbükk, Külső Bozodbükk, Belső Bozod bükk, Kecskés Bükk. Ezeknek a területe körülbelül 6 és fél holdat tesz ki (...) Szeretném, hogy alkalomadtán, mikor bejön Vásárhelyre engem felkeresne s itt elkészítendők az adományozó okiratot (...)
Maradok kész hive: Kovács Pál
nyug. ref. kántortanító."
| 1956. évben | Adakozó neve | Adomány megnevezése | Értéke |
| 1956 | Györfi Dénes | 1 darab kútágas (régi) | 40 lej |
| 1956 | Györfi Kálmán | 1 kútgárdja | |
| (földön felüli része) | 50 lej | ||
| 1982 | 16 konfirmándus | ötkarú csillár a | |
| (konfirmációjuk emlékére) | templomba | 1000 lej |
1813. augusztus 18.
A templom megnagyobbításáról készült jegyzőkönyvből:
"Elhatároztatik, hogy a Sanctuárium lebontassák és 4 ölnyire nyújtassék, a magassága 1 singet emeltesség, ajtók, ablakok megfelelő fát kapnak a Nemes Szék Havasáról."
1899. február 3.
Részlet a toronyépítési szerződésből:
„7 szer. Kötelezi magát az egyházközösség a toronyszék ugy a grádicsokhoz és a toronyba megkívánt valamint a harangszékekhez is minden cserfaanyagot a kölcsségvetésben kijelölt méretek szerint kiállítatni és az építkezési hely szintén vállalkozó rendelkezésére bocsátani".
1930. augusztus 10.
Részlet a lelkészi díjlevélből:
„Az erdő üzemterv szerint kezeltetik, a hívek az öt öl ágfát levágatni és hazaszállítani kötelesek."
1942. augusztus 23.
Részlet a lelkészi díjlevélből:
6. „Közmunka". Minden olyan egyháztag, akinek igás állatja, fogatja van, az vagy egy félnapot szánt a lelkészi kanonikán, vagy aki nem szánt, az a lelkészi erdőről hoz egy szerkér fát a papi udvarra."
1882.jan.14.
„Folyamodni kell a Megyei egyháztanácshoz, hogy a Sovárbükkin való erdő elárverezésére engedélyt adni szíveskedjenek, s ha ebből az erdőből 50 frt-ot nem lehetne ki csinálni, azon esetben a Veres cserén levő (...) cserefák horgasából is lehessen néhány szálat eladni, míg a kész 50 frt kikerül."
1884. február 10.
„Kéretessék meg a Marosi Egyházmegyei Tanács, hogy adjon engedélyt erdő eladásra 60 fáig, részint bükk, részint cserefára."
„A tanitó egy szint akar csináltatni a csűrhöz ragasztva s kér két szál cserefát lábfának. Határozat. A két szál cserefa adasson meg lábfának."
1.a. A fenyőfából készölt légely helyett ma műanyagedényben, ún. bidonban, nylonbö-dönben hordják a mezőre az ivóvizet. Ez azonban sokkal hamarabb átveszi a meleget
2.A. özvegy Csizmadia Ilona (24. szám) több mint száz éves, juharfából kivájt sótörő mozsarat őriz padlásán, amelyet a 60-as évekig használtak.
2.b.. Esztergált bükkfasótartó.
3.a. Csizmadia Lajos vadasdi (165 sz.) lakosnál, jelenben nyugdíjas asztalos (sz. 1914), nem kevesebb mint tíz féle gyalut sikerült szemügyre vennünk és lerajzolnunk, amelyek a famegmunkáló eszköztár elengedhetetlen tartozékai. Elnevezésüket az idős mester fonetikus kiejtése szerint jegyeztük.
a. Eresztő gyalu (Ro'pant)
b. Dupla gyalu (Simító)
c Falc gyalu
d. Slitt gyalu (Porozó)
e. Karnis gyalu (Cifrázó)
g. Állítható plattbang gyalu
h. Nut gyalu (Állítható)
i. Gittfalc gyalu j. Gyöngystáb
4. Asztalosmunkában használt fűrészek,
a) harcsafűrész,
b) abszeccfűrész vagy pászító,
c) daraboló fűrész,
d) pászító fukfanc fűrész,
e) gyümölcsfa- vagy ótófűrész,
f) rókafarkú pászító fürész.
5. Vésők és egyebek, amelyekkel majd mindegyik paraszteszköztárban találkozunk.
a. cinkvéső; b. lyukvéső (Loppájni); c. 8-as lyukvéső; d. kézi fúró; e. kalapácsok; 1. üvegező, 2. szegverő; f. harapófogó; g. cološtok (méteres).
6. a. vízmérték; b. sráfszing szorító; c. állítható stennosz; d. gérvinkli;e. állítható gérvinkli; f. sarokvinldi; g. vastagságcsináló strájmolni.
7. a. furdancs; b. amerikáner, c. körző; d. faráspoly; e. villanyfúrógép. Ez utóbbi a műhely felszereltségének, technológiai modemizáltságának bizonyítéka.
8. A vadvackorfából készült ruhasulykoló (a) és ruhadörgölő (b), valamint a fenyőfából összeállított mosópad (c), szapulókád (e), szapuló lúgos cseber (f) és szapuló székláb (d) az egyre nehezedő gazdasági helyzet jeleként mihamarabbi elővételre számít(hat)nak. A ruhadörgölő eddig sem hiányzott az asszonyok háztartásából, ha eltört vagy kikopott, igyekeztek újat csináltatni vadasdi vagy gegesi mesteremberekkel, hisz ez volt a legkönnyebben hozzáférhető és legolcsóbb „mosógép".
A rajzokat MOLNÁR DÉNES készítette.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| Barabás László | |
| 1980 | Tavaszi határkerülés a Nyárádmentén és a Kis-Küküllő felső völgyében. In. |
| Népismereti Dolgozatok. 1980. Bak. 203-216. | |
| Bátky Zsigmond | |
| 1941 | Mesterkedés. In. A magyarság néprajza. I. Bp. 260-323. |
| Csilléry Klára, K | |
| 1972 | Magyar bútoripari (faipari) munkaeszközök és technikák. Veszprém |
| Gazda József | |
| 1980 | így tudom, így mondom. Buk. |
| Gazda Klára | |
| 1980 | Gyermekvilág Esztelneken. Buk. |
| Gaul Károly | |
| 1902 | Hazánk házi faipara. Bp. |
| Jankó János | |
| 1989 | A milleniumi falu. Bp. |
| Kovács Ferenc | |
| 1934 | Erdei famegmunkáló eszközök Gyergyócsomafalván. Erdélyi Múzeum. |
| Tálast István | |
| 1979-80 7 | Adatok a Bakony erdei életéhez. In. Néprajzi tanulmányok, írások. I. Bp. |
| 335-343. |
Jegyzetek:
|
|