Előző fejezet Következő fejezet

Tánczos Vilmos

GYIMESI ARCHAIKUS NÉPI IMÁDSÁGOK ÉS RÁOLVASÁSOK

 

 

A magyar néprajztudomány érdeklődése viszonylag későn, csak századunk hatvanas éveiben fordult az apokrif népi imák irányába. Néhány imaszöveget már korábban lejegyeztek ugyan (Kálmány Lajos, Bálint Sándor, Tálasi István, Domokos Pál Péter, Kallós Zoltán, Diószegi Vilmos stb.), és egy igen jelentős összefoglaló igényű tanulmány is megszületett (Bálint 1937), melynek bizonyos részkérdéseket sikerült tisztáznia, de a műfaj igazi jelentőségét ekkor még nem ismerték fel. A hatvanas évek első felétől több kutató (Fettich Nándor, Szlávik Andor, Besenczi Sándor stb.) végzett rendszeres gyűjtőmunkát, s a rokonterületek kutatói is kapcsolatba kerültek az imádságműfajjal (Dömötör Tekla, Pócs Éva). Az igazi áttörést azonban Erdélyi Zsuzsanna intenzív könyvtári és terepmunkája jelentette, ami egyebek mellett azt is eredményezte, hogy a Néprajzi Társaság Folklór Szakosztálya 1970. február 11-én a hagyományos folklórműfajok közé sorolta az archaikus népi imádságot. Az országos összefoglalással megindult gyűjtés során több tízezer szöveget jegyeztek le, s a Hegyet hágék, lőtőt lépek című gyűjteményes kötet (Erdélyi 1974, 1976) méltán váltotta ki nemcsak a szűk szakmai tudományosság, hanem a teljes magyar művelődési élet érdeklődését.

A reprezentatív kötet megjelentetése azonban nem jelentette a terepmunka lezárását. Erdélyi Zsuzsanna figyelmét egyre inkább a műfaj történeti rétegeinek feltárása (Erdélyi 1971, 1979a, 1979b, 1980, 1984, 1985, 1990b, 1991), illetve az interetnikus kapcsolatok tisztázása (Erdélyi 1979c, 1984, 1992) kötötte le, de a gyűjtést, a levelezést sem hagyta abba (Erdélyi 1990a). Időközben néhány olyan gyűjtés is megjelent, melyek egy-egy kisebb néprajzi tájegység archaikus imádságanyagát mutatták be (Polner 1978, 1985; Besenczi 1988; Salamon 1987; Silling 1992).

Az itt közreadott gyimesi gyűjtésű szövegek ez utóbbi szövegközlések sorát szándékoznak folytatni. Meggyőződésem, hogy a felbukkanó új változatok hozzásegíthetnek az imádságok archaikus motívumainak értelmezéséhez, a történeti összefüggések tisztázásához. Továbbá nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy ez az újonnan feltárt műfaj tartogat még kisebb-nagyobb meglepetéseket a kutatás számára. Annál is inkább, mert mindezidáig sem Erdélyben, sem Moldvában nem került sor a magyarországihoz hasonló rendszeres, irányított gyűjtésre, s így egy-egy szöveg felbukkanását olykor csak a szerencsés véletlennek köszönhetjük.

Gyimesben 1980 óta végzek alkalomszerű terepmunkát. Eddig 130 archaikus imaszöveget sikerült lejegyeznem. A gyűjtést nem tekintem lezártnak, de úgy vélem, hogy ez az anyag is elegendő ahhoz, hogy képet alkothassunk a műfaj tájegységen belüli helyzetéről (pl. az előforduló motívumokról, motívumcsoportokról, imatípusokról, a szövegek használatáról stb.), annál is inkább, mert gyímesi imaszövegek már eddig is jelentek meg (Kallós 1966; Erdélyi 1976 1990a; Pócs 1986; Salamon 1987). (Ezekre a szövegközlésekre a továbbiakban az egyes imatípusok, motívumcsoportok bemutatásakor hivatkozom.) Az imaszövegek elemzését, a motívumok értelmezését nem tekintem feladatomnak — erről több kitűnő tanulmány is született (Erdélyi 1971,1976, 1985,1988, 1991,1992; Fettich 1971) —, legföljebb utalok az egyes szövegek műfajon belüli helyére, elterjedtségére, esetleges feltűnő sajátosságaira stb.

A műfaji határokat viszonylag tágan értelmezem, ugyanis fontosnak tartom közölni azokat a szövegeket is, amelyek egy más szempontú műfaji osztályozás szerint ráolvasásoknak, vallásos népénekeknek, kántáló énekeknek, vagy a középkori himnuszköltészet maradványainak tekinthetők, de amelyek eredetüket, motívumaikat illetően kétségkívül kapcsolatban állnak az archaikus imádságokkal. (A Hegyet hágék... szerkezete ugyancsak ezt a felfogást tükrözi.)

 

''Erős üdő mikor jő"

A vihar, jégeső elhárítását célzó imaszövegekben keverednek a mágikus és a misztikus képzetek, a legtipikusabb ráolvasó formulák igen gyakran társulnak keresztény szellemiséget árasztó fohászokhoz, könyörgésekhez.

 

(1) Jézus, Marja, Szent József,

megdicsőült lelkek,

könyörögjetek

érettünk,

mentsetek meg a veszedelmes üdőtől!

Úgy múljon el a veszedelmes üdő,

mind só a vízbe, viasz a tűzbe,

gyertyaillatok ahogy elmúlnak!

Lakójzatok

szentangyalok,

kik münköt békességbe megőriznek. Ámen.

 

"Imádkozunk, s vegyük le a szent keresztet. S keresztet vetünk a felhőre, hogy múljon." (Bilibók György, 1907, Bálványos pataka. 1981.jan.3.)

 

(2) Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek

nevében, ámmen! (keresztvetés szemben a viharral)

Győzött Juda oroszlánja,

szűnjön meg a bűn hatalma,

ále, ále, áleUuja!

Menjen a tengeren járó viharokra,

ne jöjjön a mü száraz fődünkre,

menjen a tengeren járó vizekre,

s ne üsse meg a mü fejünköt!

Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek

nevében, ámmen!

 

"Édesapámtól tanultam. S má rejám vannak kapva, nyáron jőnek hogy csináljam. Me ha én ezt idefel megcsinálom, Ciherek pataka fejibe elosz-lik az üdő!... Hát sokan jőnek! Kivált ha rendjik van (=szénát szárítanak), jőnek, s én elintem az Udőt... De a lejányom meg van ijedve: Édesanyám, intse, csak a feszit vagy a sollót (=sarlót) a kézibe ne vegye! Me én a fészivel intettem, s ahogy a feszit felhúztam, s vettem a keresztet vele, hát ingem úgy ütött a fődhöz!" (Galaci Andrásné, 1919, Gyimesfelsőlok, Fő út. 1989.nov.29).

A fenti két szövegben megfigyelhető analógiás elvű mágia, illetve a vihar vagy jégeső lehetetlen helyre való elküldése többnyire együttesen jelentkezik azokban a szövegekben, melyek a természeti jelenséget valamiféle démonnak tulajdonítják, aminek megfékezését egy biblikus-mitikus szent élőidében lezajlott elhárítás újbóli felidézésével vélik megoldhatónak. Ez a szövegtípus meglehetősen gyakori Gyímesben (lásd még: Kallós 1966,156., 2. és 3. szöveg; Pócs 1986.11.363., 458-459) alább — a szövegek hasonlósága miatt — csak két változatot közlök.

 

(3) Elindult a Boldogságos Szépszüzanyám Máriám

az ő áldott szent fijával. Talállá a záporessőköt.

Kérdé: hová mentek, hová mentek, záporessők?

Mü menyünk élőknek élő kenyere rontására.

Tütlak én tütököt a szent igékkel,

ne menjetek élőknek élő kenyere rontására,

menjetek el oda az erős kősziklákra s a hasztalan helyekre,

hol a fekete kutyák nem ugatnak,

fekete macskák nem nyávognak,

fekete lovak nem nyerittnek!

Hetvéntiétfelé szakadjatok az erős kőszálakra

s a hasztalan helyekre!

 

"Szembefordulunk az üdővel, keresztet vetünk, s intsük: Hetvenhétfelé szakadjatok hasztalan helyekre!... Egyszer a küsebbik fijamval, a menyemvei s a lejányomval a patak fesső felibe dógoztunk, takartunk. Erős üdő jött, s én csendbe végezni kezdtem az én beszédemet. De nem vette észre a fijam addig, amíg utaján keresztet nem vettem. S aszondja: Édesanyám, megüttet a guttával! Mondom: Adjad, adjad azt a szénát, ne búsuld te a guttát!" (Bartos Tamásné Lakatos Ágnes, 1919, Görbe patak. 1990.aug.16.)

 

(4) Megindult a Boldogságos Szüzmárija a nagy kalastoromba,

s megtalálkozott a jeges záporral.

Hova mentek, hova mentek, jeges záporok?

Menyünk a fekete fődnek rontására!

Jézus Krisztus kínszenvedéseire kérlek,

térjetek meg,

menjetek kősziklákra!

Csapokra hulljatok,

ahol nem ártotok a fekete fődnek!

 

"Kostelekbe... János bácsi mondott így üdő ellen. Belevágta a fészüt így keresztesen a fődbe, s mondta.... Keresztet vetett esment, s akkor azt mondják eloszlott az üdő, de én nem tudom." (Tankó Andrásné, Sánta Anna, 1932, Hidegség pataka 1989.szept.12.)

Az imaszövegek egyrészében a keresztény tudattartalmak kerülnek előtérbe, a hangsúly nem a mágia kényszerítő erejére, hanem a könyörgésre tevődik át (6. szöveg), de ezek az imák is őrizhetnek bizonyos mágikus szemléletet Az 5. számú szöveg szinkretikus volta abban áll, hogy az ima használója magát Jézust kéri fel a kiparancsoló típusú ráolvasás igéinek elmondására, az égiháború elküldésére. (Lásd még: Pócs 1986.11.412-413).


(5) Ó nagyhatalmú Úristen,

ki megmutattad mind égen, mind földön hatalmasságodat,

midőn a föllegekről áldod szózatidat,

a hegyek fundamentomjait megindítottad,

mennyköveiddel, nyilaiddal rettented a bűnösököt!

Ó, názáreti Jézus, zsidók királya,

ki szeleknek, kőessőknek parancsoltál,

hogy sem határban, sem hajlékunkban kárt nem tesz,

parancsolj a mostan támadott égiháborúnak,

szakadjanak el hegyekről hegyekre,

kősziklákról kősziklákra,

hol, ó Jézus, tebenned nem emlékeznek. Ámen.

 

"Én még lejánka vótam, édesanyám akkó tanyitott. Ezt nem sokan tudják. Soknak leírtam, osztán, aki hogy használja.... Mikor jő a nagyidő, kiáll az ajtóba, keresztet vet, s úgy mongya, s eloszlik a nagyüdő." (László Anna, Utászné, 1901., Alsógyimes, Fő út, 1980.aug.21.)

 

(6) Végtelen jóságos Isten,

ki valamint a harmatot és az essőt,

villámlásokot, mendergéseket,

szeleket, szélvészeket

hasznunkra teremtetted,

és intézed rész szerint a levegőt tisztogatván,

a természetet megujítván,

általunk könyörgünk Szentfelségednek,

ne büntessen ama szörnyű csapásokval,

melyek a jelen üdőben járni szoktak!

(Janó Gézáné Tankó Erzsébet, 1935, Gyimesközéplok, Fő út, 1980.aug.3.)

 

"Vízvetéskor igizetre"

A rontás hiedelemköre Gyimesben igen gazdag. A szemmelverés elhárítására, a betegség gyógyítására ma is használják a hiedelemcselekvéseket és a legkülönfélébb ráolvasó formulákat. Itt csak néhány epikus ráolvasás szövegének közlésére szorítkozom, melyek a betegségdémon-típuskörbe tartoznak (vö. 3. és 4. szöveg), s noha alapjában véve mágikus szemléidet tükröznek, egy-két motívumuk, stílusfordulatuk alapján kapcsolatba hozhatók az archaikus imádságokkal. E biblikus hátterű, analógiás elvű imák alapja a szómágia, gyakran a már egyszer megtörtént sikeres gyógyítás felidézése. (Lásd még: Kallós 1966:147-149.3., 4., 5., 13., 14., 15., 18.; Salamon 1987: 189-191., 175., 176., 177., 178; Pócs 1986. II.473., 479-481.)

 

(7) Ótok tüzet kék szem, fekete szem, sárga szem ellen.

(mondja, minek a számára, amit megigéztek)

Elindult a Boldogságos Szűzmária szent fijával

a Gecemáni kertbe.

Szembetalálták a nagy zsidó lejánnyát,

kércinségből, irigységből halálra igizte.

Megtalálták Keresztelő Szent Jánost,

mondja [Mária]:

Vess vizet Jézuskának,

me a nagy zsidó lejánnya

kércinségből, irigységből halálra igizte!

Én es vizet vetek ennek a... (mondja annak a nevit),

hogy amely igikvel megtérítették,

tériccse meg ezt es.

 

"Háromszorig ezt elmondja, s három szenet belevet. Mikor végezte, osztá keresztet vet a vízre s magára es. Ennyi. (A vízzel megmossák-e a beteget?) Há hogyne! S háromszorig még igyék belőlle. Egy kicsit. S ha állat, még annak es tőtnek a szájába. S tudja-e, hogy az állat, ha megitassák egy kicsit, ha élnivaló, a megrázkolódik, akkor meg es jő. A disznyó-nak minek még a fülibe es tőtnek. A marhának es. (A vízzel mit csinálnak?) Nyugatra viszik, s élő fának a tövibe öntik. ... Az én uram tanyitott ingemet erre, ő biztoson az édesanyjától tanolta." (Fikó Katalin Szent, 1900, Réce patak, 1990.aug.16.)

 

(8) Kék szem, ződ szem, sárga szem, fekete szem megnézte,

megigizte.

Mikor a Boldogságos Szüzmárja a fekete fődön járt,

eléje álla hetvenhétféle pokolbeli igizet.

Kérdé: hová mész te hetvenhétféle pokolbeli igizet?

Én elmejek Jánoskának szőre-csontja hasogatására,

vére kiszipására.

Ne menj, ne menj,

térje meg, térj meg,

menj el a kősziklákba,

hol a fekete kutyák nem ugatnak,

fekete kakasok nem szólnak,

fekete lovak nem nyerittnek,

kovászos kenyervel nem élnek!

A Boldogságos Szüzmárja erejsze ki

szent aranyos pókából szent arannyos kezeit!

Bizony meg fogsz térni!

Dicsőség az Atyának, Fiúnak,

és a Szentlélek Istennek nevében ámmen.

 

"Háromszorig mondja el, s keresztet vet utánna. S mikor elvégezte, a homlokára keresztet húz a szenes vízzel, így háromszor. Amikor vége van, a vizet kiöntik, s aszondják: Igizet szálljon a fődbe!" (Karácsony Jánosné, 1935, Gyimesfelsőlok, Komját, 1990.aug.15.)

Az itt következő szöveg a motívumok nagyfokú keveredését mutatja, s hűen példázza a népi vallásos szemlélet szinkretikus jellegét:

 

(9) Kék szem, ződ szem, hetvenhétféle pokoligizőszem

átolnézte, átoljárta ezt a gyermeket.

Döföm szemibe, döföm seggibe,

szökjék ki a szeme, aki megigizte!

Ezer angyal vigasztalja meg,

olyan tisztán maradjon az igizettől,

mind Bódogságos Szűzmárija szűzön szülte szent fiját

fekete főd színire,

Jézus hójza meg erejit, egésségit

ennek a gyermeknek!

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,

miképpen kezdetben vala most és mindörökké! Ámen.

Megindula a gonosz igizet,

megtalálá a Bódogságos Szűzmárija.

Azt kérdé: Hová mész, te gonosz igizet?

Mejek ennek a gyermeknek feje fájására,

csontja hasogatására,

piros vére elfolyására.

Ó, térj meg, térj meg, te gonosz igizet,

menj el az erdők fájának feje fájására,

csontja hasogatására,

piros vére elfojására.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek

nevében. Ámen.

 

Szem megnézte, szű megszerette, szem megigizte,

ezer angyal vigasztalja meg!

Olyan tisztán maradjon az igizettől,

mind a Bódogságos Szűzmárja szűzön szülte szent fiját

fekete főd szinire!

Jézus hójza meg erejit egésségit ennek a gyermeknek!

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek

nevében. Ámen.

 

"Ezt a hármat egymás után mondjuk. ... Egy kanna vízbe vetünk három gyufaszálkát, keresztet vetünk, s úgy mondjuk. Még három szenet és belevetünk. Égő szenet. S ha nem vetünk szenet, ezt úgyes szárazon elmondjuk. S a vízből inni kell. S megmossa a fejit. ...Bé vótunk az ősszel Komonyestre (Cománesti), s ott egy gyermek ett egy almát, s úgy elbetegedett. De nagyon szép fiúgyermek volt, egy úriemberé! S ott hányni kezdett. Addig, láttam, ott ugrált. Ugye állottunk az állomásba. Mondom az édesanyjának, hogy dörzsölje meg a bokáját, hogy a vér induljon meg. S én megfogtam a kézit, egy kicsit dörzsöltem, s elfogtam a fejit, elmondtam az olvasást, s a gyermek megjött! Az úriasszon még a kezemet és megcsókolta! Ő nem tudta, hogy én mit mondok, de én így eltöpdöstem. Rományok vótak." (Csóti Imréné Tankó Erzsébet, 1925, Ugrapataka, 1989.nov.29.)

 

"Szent Antal tüzitől"

Ugyancsak a fenti műfaji csoportba ("betegségdémonnal való találkozás és elküldés elkeresztényesítettkontaminációja" —Erdélyi 1976:114.) sorolhatók a "Szent Antal tüzére" (=orbánc) mondott ráolvasó imádságok is. (Lásd még: Kallós 1966: 150-151.; Salamon 1987: 193-194; Erdélyi 1976:112-119; Pócs 1986.11.443-450.) Az archaikus imák tipikus motívumaival találkozunk bennük: pl. a beteg fejének szentelt gyertyával, olvasóval való "elkerítése" (10. és 11. szöveg), a Grál-mondakörből származó "aranymedence" motívuma (Kallós 1966: 151., 5. és 6. szöveg) stb.

 

(10) Ül a Boldogságos Szépszüzmária

az ő áldott szent fiával.

Bemene szent templomába.

Ereszd ki, ereszd ki, szent pókából szent kezemet,

nyúljak fel szent ótárodra,

vegyek le három szál gyertyát,

olvassak - mondja a nevit, hogy kinek -

hetvenhétféle Szent Antal tüzitől,

hetvenhétféle pokoleredettől!

Merre mész, merre mész, te hetvenhétféle tüzes orbánc,

te hetvenhétféle pokoleredet,

te hetvenhétféle Szent Antal tüze?

Én élmények Emrének szépsége látogatására,

csontja, húsa hasogatására,

piros vére italára.

Térje meg, térj meg, te Szent Antal tüze,

te netvenhétféle pokoleredet,

menj el a kőszikláknak a hátára,

hónap harangszókor meg ne találtassalak,

me a késvel vágom el a nyakadot!

 

"Hasogassa a fejit, fájt erőst. ... A múltkor olyan vót, hogy valaki bejött, me vége vót az élettyinek. Bejött, hogy vajon nem tudom-e? Hát tudom, mert gyermekkorunkba olvastak a fejünkre, s akkor még az eszem felvette. Megtanóltam." (Hermán Károlyné Csillag Mária, 1917, Jávárdi-pataka, 1990.aug.15.)

 

(11) Elindula a Názáretbeli Jézus

az Atyával, Fiúval, Szentlélek Istennel.

Elöl talála hetvenhétféle igizeteket,

hetvenhétféle pokoleredeteket.

Kérdi: merre mentek, merre mentek?

Mü élményünk Erzsébetnek csontja hányására,

vére szipására,

szálos húsa hasogatására!

Menjetek erős kőszikláknak gyomrába,

hol az oroszlánleányok laknak,

ahol fekete kókisok nem kikirílnek,

fekete lovak nem nyerítnek,

kovászos kenyervel nem élnek!

Arra mondom ezket a szavakot,

hogy ezer angyal legyen megvigasztalaja s megjavitaja.

Arra kérem a Názáretbeli Jézust,

vegye le a szentótárról a gyútott gyertyát,

kericcse meg egész testyit s fejit,

hogy úgy tisztuljon meg,

mint a Názáretbeli Jézus megtisztult az ő feredejibe!

 

"Ezt tudja, ha erőst fáj a feje. Még vizet es vethet vele, s hanem egy olvasót vészen a kezibe, s így (kezével körmozgást végez) megkoündálja vele." (A beteg olvasóval történő "megkolindálásáról", "elkerítéséről" lásd még: Erdélyi 1990a: 43-44). S imádkozik reja, s mindjárt múl a betegség.... Eltöpdösik. Keresztet vet, s eltöpdösik." (Antal Györgyné Gál Borbála, 1909, Hidegség pataka. 1980.aug.20.)

 

(12) Elindul a Boldogságos Szűzmárja

az ő szent fijával Jézussal.

Előtalálja a hetvenhétféle pokoleredeteket,

a hetvenhétféle Szent Antal tüzit,

tüzes orbáncokval együtt

Kérdi: hova mész.

Megyek ennek a - akkor mondjuk a nevit

húsa-csontja hasogatására,

ízbe csontba szaggatom,

piros vérit megiszom!

Ne menj,

azokval a szent igékvei akarlak megtérittetni,

melyekvei az áldott Jézus megtérítettél!

Első harangszó itt ne érjen,

második harangszó itt ne találjon,

harmadik harangszóra úgy elmúljál,

mind a gyertyának a füstje!

Pü, pü., pü, eltöpdössük.

 

"Hát ezt csináljuk, ha valakinek fáj a feje. A rózsafüzérrel háromszor a fejre olvasunk, s mondjuk: Elindult a... Nevetséges ugye? A fiatalok nem hisznek benne." (Magyar Dénes Fülöpné Molnár Katalin, 1922, Gyí-mesközéplok, Fő út. 1980.ápr.7.)

 

(13) Elindula a Szent Antal tüze hetvenhétféle tüzes orbáncval,

bészálla Erzsinek fejibe, húsába, csontjába.

Kérlek Szent Antal tüze,

menj a kősziklákba,

palid meg az oroszlányokot,

hasigasd meg a húsikot!

Úgy elmúlj te Szent Antal tüze,

mind a só a vízbe s a viasz a tűzbe!

 

"Még félek es olvasni, met úgy mondta vót nekem az esperes úr, hogy az vétek. Azt mondta, az vétek, babonaság, hogy mü úgy olvasunk. Mondom: Né, esperes úr, a tehénnek a tőgye megdagadott! S vettem a törülközőt, a kést, s így olvastuk. Kilencszer. S töpdöstük el. Sokszor az elneknének, a fejinek elolvasom. Jő szegény, hogy jaj, fáj a fejem, orvosságot veszek, s úgy se áll meg. S felmenyek..." (Bilibók Györgyné, 1912, Bálványospataka, 1980.aug.22)

 

"Ha a tejet elviszik"

A boszorkányok által megrontott tehén körüli hiedelmek ugyancsak igen gazdagok Gyimesben, ahol a lakosság nagyrésze ma is állattartásból él. Se szeri, se száma a rontás körüli hiedelemcselekvéseknek, hiedelmeknek, annál meglepőbb viszont, hogy a rontást feloldó, azaz az elvitt tehéntej "visszavarázslását" célzó ráolvasó imaszövegek nagyon ritkák. Tudomásom szerint eddig a gyímesi gyűjtők egyike sem közölt ilyen ráolvasásokat. Gyimesi gyűjtőútjaim során, e szövegek után kutatva, felkerestem azokat a "tudományos" embereket, akik köztudomásúlag ismerték a rontás feloldásának módját, de az elvégzett bonyolult hiedelemcselekvéseket egyikük sem kísérte hosszabb imaszöveggel. Ellenben sikerült rábukkannom két, papírlapra feljegyzett ráolvasó imádságra, melyeket a tulajdonosok nem használtak ugyan, de a feljegyzés ténye minden kétséget kizáróan a szövegek gyakorlati alkalmazása mellett bizonyít. A szövegek típusváltozásaival eddig még sehol sem találkoztam.

Az egyik szöveget 1980-ban a Gyimesbükkhöz tartozó Buhapatakán találtam, a tulajdonos, aki a helyi rózsafüzértársulat vezetője, "szent asszony" volt, arra a kérdésre, hogy hogyan került ez a papírlap az énekesfüzetében őrzött egyéb ének- és imaszövegek közé, csak annyi magyarázatot adott, hogy a papírlap Kostelekről származik. A szöveg sortördelését analógiák alapján magam végeztem, a nyelvjárási sajátságokat csak ott jelöltem, ahol a kézirat szerint nyilvánvaló volt a nyelvjárási ejtés.

 

(14) Elindul a Boldogságos Szűzmária a Jordán vize mellett.

Szembe találá a kantérps boszorkányokat,

kérdi: hova mentek, ti kantéros boszorkányok?

Menyünk fekete földnek színire,

hol Bimbó-Lizi tejit, maráját* elvenni,

eszit elferditteni,

szemeit elhomályosittani,

füleit megsüketitteni, veséit összerombolni,

az összes szaporodását megsemmisitteni elmenyek.

A Boldogságos Szűzmária megkéri az ő áldott szent fiát

adjon segítséget.

Elmenyen az Úrjézus Krisztus,

elküldi a szenteket,

Jeruzsálem hegyein leszállának,

Szent György, Mártin, Illés próféta,

Szent Mihály arkangyal

arany láncokkal a gonosz boszorkányokra rearohannak,

a láncokkal megkötözik,

a fegyverekkel esszelövődözik,

a kardokkal esszevágják,

a Jordán vizibe vetik.

Csúfabbul fognak járni, mind aki nagy interesre

adja ki a szegényeknek a pénzit!

("ezt háromszor kell el mondani)"

Aki elvitte a.Bimbónak, a Lizinek a tejit,

aki elvette egy kézzel,

én visszaveszem kettővel,

aki elvette kettővel,

én visszaveszem hárommal,

aki elvette hárommal,

én visszaveszem néggyel,

aki elvette néggyel,

én visszaveszem öttel,

aki elvette öttel,

én visszaveszem hattal,

aki elvette héttel,

én visszaveszem nyolccal,

aki elvette nyolccal,

én visszaveszem kilenccel.

Ezen állatoknak az Úrjézus Krisztus,

Boldogságos Szépszűzmária a Mennyei Atyával együtt

adja vissza tejiket, monáikot**

fának minden ága-bogából,

földnek zsírjából!

Olyan tisztán maradjon,

hogy az Úrjézus Krisztus megszentelte s megáldotta!

Úgy eltávozzanak a gonosz boszorkányok ezen állatokról,

mind ahogy az útról a port elviszi a szél,

mind a vijosz hogy elolvad a tűz erejétől,

s a tűz a víz erejétől!

Olyan tisztán maradjanak,

ahogy a Jóisten teremtette meg szeretettel és megáldotta!

Távol legyenek ezen állatokról!

("utána elmondani Miatyánk Üdvözlégy Mária")

 

*mara: "Hát zsír, a tehén zsírja."

**mona: Jelentését nem sikerült tisztázni. Talán a mony (=tojás) szóval áll kapcsolatban.

(Hajnal Györgyné Cárné, 1909, Buha pataka, 1980.aug.21.)

A másik szöveget 1989. novemberében Ugra pataka "fejében" az 1933-ban született László István házánál találtam, akivel többszöri próbálkozásom után sem sikerült találkoznom, lévén, hogy fahúzatással foglalkozik, s csak alaklomszerűen jár haza. A felesége szerint a férje a ráolvasás szövegét ma is használja, és azért jegyezte le a szöveget, hogy semmi ki ne maradjon belőle. Az ugyancsak analógiás elvű, a biblikus előidőben már megtörtént eseményre hivatkozó ritka ráolvasó imádságot betűhű másolatban közlöm:

 

(15) Hajlottatam (?) Szent boldog aszónak

tudatom a boszorkányok elhajtott

Iák a teheneimet a nyomatlan

fűre (Nevek) Rázaltban (?) harmatban

fejték szarvát megvékonyitották

Szőrét össze borzitották tejét meg hígították

vaját megfehéritették tejfelét megvékonyították N. Szent boldog

asszony Szent Györgyei el harcolták

elhajtották Virágos földre etették

itatták Jordán vizében meg

mosták maragyon N. Ugy mint

hogy Isten hagyta és Mária N amint

a szántó ember a szántó szerkezetéből

sémit se hagy a földön ugy jöjön

vissza N. teje sémi nemaragyon

ott

kilencer kell elmondani

Szent Antalnak kel fel ajálni (László István, 1933, Ugrapataka, 1989.nov.29.)

 

A tehéntej visszavarázsolása, a rontó személy megbüntetése céljából végzett hiedelemcselekvések leírásával és értelmezésével itt nem áll szándékomban foglalkozni. Ez a fenti szöveg, ill. adatközlő vonatkozásában is külön tanulmányt igényelne. Elégedjünk meg tehát a ráolvasó imádságszöveg használatára vonatkozó legfontosabb információk közlésével, László Istvánná tolmácsolásában:

"Egy kannába teszen vizet, mii kannának mondjuk, egy csiporba. Arra keresztet vet. Vagy víz helyett lehet egy kicsi puliszkalisztet, vagy más lisztet. Vagy lehet az korpa vagy bár mi. Még vagy három szál fokhagymát - ha többet teszen, hát többet teszen, s ha nem, kevesebbet teszen -, s úgy beléteszi. Mikor eléri a tehénnek a nevire, akkor keresztet vet, s úgy a lisztet esszekavarja. Azt osztá a gazda vigyitheti, hogy adja a tehénnek háromszor, ötször, vagy hétszer, de párosán ne adja. Ha pedig vízre olvas, akkor aval a vízvei a csipejinél keresztet húz a tehénre. S fejire, s lapockáira, hova. A vizet kitőti egy nagyobb edénybe, s felvigyití. Vagy szénára es öntözi, s úgy megeszi. ... ő olvas, s én viszem, s csinálom. Idehójznak, mondom, egy kicsi lisztet vagy korpát, s arra ő olvas. Itt az asztalnál mondja a korpára vaj a vízre. ... Kilencszer kell elmondani. ... Csak a korpát hójzák, mondom, s vizet es lehet. S akkor azt hazaviszik, s osztá otthon szaporítsa meg a gazda, a ki adja a tehénnek." (László István-né, 1935,Ugrapataka, 1989.nov.29.)

 

"Menj el gonosz Sátán!"

Gyimesi gyűjtésemben 86 olyan szöveget találtam, melyek mind funkciójukat, mind pedig motívumanyagukat tekintve a legszorosabb műfaji értelemben is archaikus apokrif népi imáknak tekinthetők. Ezek a szövegek viszonylag kisszámú típuscsoportot lakotnak, bár képi anyaguk, motívumrendszerük rendkívül gazdag. Alább mindenik típuscsoportra igyekszem példát hozni, függetlenül attól, hogy a csoportba 30-40 vagy csak egyetlen ima tartozik-e. Egy ilyen szempontú válogatás nyomán képet alkothatnak a tájegységen belül előforduló alapvető archaikus imatípusokról, de az imák motívumanyagának, a tájegységre jellemző sajátos képanyagnak jelentős része óhatatlanul publikálatlan marad. (Az imák nagyrésze az ún. "pénteki imádság" típuskörhöz tartozik, amelyet ugyancsak korlátozott számú változat közlésével példázhatok.) További gyimesi archaikus imádságokat Salamon Anikó (Salamon 1987: 213-227.), Erdélyi Zsuzsanna (Erdélyi 1976: 7., 102., 141. és 160. számú szövegek) munkáiban találunk, néhány változatot magam is közöltem (Tánczos 1991a,1991b).

Az első típuskörbe azokat az imákat sorolom, melyekben nyilvánvaló a védekező, bajelhárító szándék, s szemléletükben igen közel állnak a ráolvasásokhoz. Bennük a középkor emberének mentalitása, a sötétségtől, a sátántól, a bűntől való félelme fejeződik ki. Ezeket a szövegeket többnyire este, esetleg haldokló mellett (lásd: Erdélyi 1976, 19. szöveg) szokták elmondani. Igen archaikus motívumaik értelmezésével Erdélyi Zsuzsanna foglalkozott (Erdélyi 1976): pl. "az én házam Szent Antal" (115. és 512-513. old.); "menj el gonosz szátán, ne késérgess engem" (161.); "rossz álmok távol essenek" (178.); "őrizzen meg hirtelen haláltól" (200.); "házam négy sarkában négy szép őrző angyal" (209-210,232.) stb.

 

(16) Hiszek egy Istenbe,

bízom egy Istenbe,

az az egy bízott Isten

lakójzék telkembe.

Jöjj el én Istenem,

gyóntass meg engemet,

hogy legyek én neked

gyóntatott embered!

Menj el gonosz Sátán

ne kisérts engemet,

mert van nekem fejem,

fejem az Úrjézus Krisztus,

ha nem hiszed, menj elejibe,

s megfelel képembe!

Az én házam Szent Antal,

négy szegibe négy angyal,

közepibe szent oltár,

szent oltáron ezer angyal,

ezer angyalnak egy levél a kézibe,

azt imádkozza belőlle,

ki elmondja ezt az imádságot este lefektébe,

reggel felkeltébe,

mennyország ajtaja kinyillódik,

pokol ajtója bétevődik, ámmen.

(Tankó Pál Péterné Bodor Erzsébet, 1919, Ugrapataka, 1989.nov.29.)

 

(17) Én lefekszem én ágyomba,

mintegy testi koporsómba.

Angyal engem ebregessen,

szent keresztvei megjegyezzen.

Krisztus Jézus velem legyen,

hogy a Sátán ne késértsen.

Hiszek egy Istenbe, bízom az Istenbe,

az a bízott Isten lakójzék lelkembe.

Menj el gonosz Sátán, ne kísérts engemet,

jöjj el én Istenem, gyóntass meg engemet

hogy legyek én neked gyóntatott embered.

Az én házam Szent Antal,

négy szegibe négy angyal,

közepibe szent oltár,

szent oltáron szent ostya.

Menj ki az Úrjézus keresztfájához!

Ó én Uram Teremtőm,

aki engem teremtett,

szent vérivel megváltott,

fogadd héjzád Úrjézus,

hogy láthassunk jó álmot!

Álom ingem el ne nyomj,

a pokol töllem töressék!

Nyiccs kaput angyal,

nyújcs kezet Szűzmárja,

mü es mehessünk szép színed látására! Ámen.

 

"Azért imádkójzák, mondják az öregek, hogy Marija meghallgassa az embert, s halála óráján nem hagyja." (Molnár Károly, kb. 60 éves, Sötétpatak. 1980. augusztus)

A Te lucis ante terminum... kezdetű esti breviáriumi himnusz kezdősoraival indító itt következő ima igen archaikus motívumokat (pl. a kereszt-keresztség mind védettséget biztosító krisztusi jegy; a "kerek ég", "lobogó csillag" képek fényszimbolikája stb.) tartalmaz, s az előbbi két imához hasonlóan a védekező, bajmegelőző típuskörbe tartozik.

 

(18) Mivel már bésötétedünk,

kérünk Uram Teremtő Isten Őszentfelségedet,

ingem az angyal őrijzen,

szent keresztvei megjegyejzen,

Jézus maga velem legyen.

Halljad fülem, halljad angyalok csendittését,

harangszóval éltetének,

monda a lélek: erejsz bé!

Nem eresztlek

met hét halálos vétekvei meg vagy kötöztetve!

Ó én Uram Teremtőm,

aki ingem teremtél,

szent leikedvel szerettél,

szent véredvei megváltál,

fogadj hozzád Úristen,

kerek égnek alaja,

lobogó csillagnak felije!

Hiszem, hogy egy vagy állapotban,

és három személyedben,

hatalmas azoknak bételjesítése!

Jézusom, Jézusom,

légy nekem édes megváltó Jézusom!

Ne engedd, hogy elkárhójzunk,

me nem a holtak dicsirnek,

sem azok, kik pokolba vettetnek,

most és mindörökké. Ámen.

(Antal Györgyné Gál Borbála, 1909, Hidegség pataka. 1980.aug.20.)

 

A következő két ima, néhol csaknem szószerinti egyezések szintjén is, az Ómagyar Mária-siralom szövegvilágát idézi. Képeik, motívumaik elemzése külön-külön tanulmányokba kívánkozna, itt csak utalhatok néhány eddigi szakirodalmi megállapításra: az égi madár - piros hajnal -lobogó csillag (=fényszimbolika, napkultusz) képzetkörről (Fettich 1971: 49., 56; Erdélyi 1976: 209., 236., 410-411., 463., 562; Erdélyi 1988: 724., 728., 746.), a "három Mária körüllem"-motívumról (Erdélyi 1976: 311.; Erdélyi 1988: 738.) a "tekintsétek a Máriát,/ mint sirassa szent fiát" emlékezetes két sorról (Erdélyi 1976: 552.; Erdélyi 1980: 186-219.; Erdélyi 1988: 730-731.) a néprajzkutatók már igen sok lényegi megállapítást tettek.

 

(19) Piros hajnal hasada,

égi madár reppene,

tekintsétek a Máriát,

mint sirassa szent fiát.

Ó én Uram Teremtőm,

aki ingem teremtettél,

szent lelkedvel Szerettél,

szent véredvei megváltottál,

fogadj héjzád kerek égnek alája,

lobogó csillagnak felije,

s a tük szent nevetek dicséretére, áment.

(Bilibók Györgyné, 1912, Bálványospataka, 1980.aug.22.)

 

(20) Előttem a Jóisten,

három Márja körüllem,

Úrangyala utánnam,

szent kereszt fejem felett,

szent irgalom szájomba,

szent kenet kebelembe.

A zárcson s a vércsen (?)

 

(Szövegromlás. Változatokban:

"Az ártson s az vétsen,

ki ezt töllem elveszi."

 

piros hajnal hasada,

égi madár reppene.

Tekintsétek a Máriát,

hogy sirassa szent fiját.

Én uram, én Teremtóm,

ki én telkedből szerettél,

szent véreddel megfestettél,

vigy el ingem kerek mennybe,

kerek mennynek alájtcsillag (?)

 

(Szövegromlás. Változatokban:

"Kerek mennynek alaja-

lobogó csillagnak felije."/

(Nagy Péter Hargas, 1890. Gyimesbükk, Fő út, 1980.aug.9.)

 

Az ördög számára félelmetes krisztusi piros vér mágikus képzete ("szent véreddel megfestettél/megváltottál) — lásd: Erdélyi 1988: 725.), továbbá a második szöveg első részének mágikus védettségre utaló motívumai ezt a két imát is a védekező-bajelhárító szövegekkel hozzák kapcsolatba. Az itt közölt 19. és 20. számú imaszövegnek eddig egyetlen változata volt ismert, ezt Erdélyi Zsuzsanna jegyezte fel az 1978-as csíksomlyói pünkösdi búcsún egy alsógyímesi asszonytól, s a "Piros hajnal hasada..." kezdetű imát "ezidáig variáns nélküli imdáság"-nak nevezte, kiemelve a szöveg különleges hraiságát (Erdélyi 1990a: 51.). Érdekes, hogy a fent közölt két másik változat is Gyimes alsó részéről, Gyimes-bükkről származik.

 

"Pénteki imádságok"

Az archaikus imák motívumai nagyfokú kontaminációs készséget mutatnak, a típusokat igen körülményes körülírni, és merev besorolásokat sem lehet végezni. Az előbbi típustól mégis világosan elkülöníthető az ún. "pénteki imák" csoportja (Erdélyi 1976: 368., 512.; Erdélyi 1988: 729-730.), melyek a krisztusi szenvedéstörténetet, a passió jeleneteit idézik fel részletező, olykor naturalistaverista leírásokkal. Lényegük az emlékező jelleg, a középkori felfogás szerint ugyancsak a krisztusi kínszenvedésekre való emlékezésnek érdemszerző ereje van. Erre az imazáradékok is egyértelműen utalnak (Erdélyi 1991.).

Alább a rendelkezésre álló több tucatnyi gyimesi szövegből csak néhányat közlök, azokat, melyek nyilvánvalóan mutatják a típuskörön belül elhatárolható szerkezeti-motívikus csoportok sajátosságait.

A legegyszerűbb szerkezetük azoknak az imáknak van, melyek látomással kezdődnek, majd egy párbeszédes jelenettel (Mária-evangelista) és a passiójelenet felidézésével folytatódnak, s végül a szokásos záradékkal fejeződnek be:

 

(21) Hol ül vala Boldogságos Szűzmária?

Virágos kertyibe, arany karszékibe.

Sir vala, olvas vala egy kis levelecskét.

Odamene evángeli Szent Lukács,

kérdé: mért sírsz, métt sírsz, asszonyunk Szűzmárija?

Hogyne sírnék, hogyne sírnék,

mikor az én áldott szent fijamot a zsidók elrabolták,

kivitték Kálvária hegyére,

magos keresztre feszítették,

lábait vas szegekkel esszeszegezték,

kezeit felfeszegették,

fejit tövisvei koronázták.

Vas kescsükvel csabbodták,

vas ostorval ostorozták,

vas lándzsákval öklölték,

úgy eregették az ő ártatlan szent vérit.

Evángeli Szent Lukács,

ahol jársz, ezt az imádságot hirdessed,

ki elmondja ezt az imádságot,

este lefektyibe, reggel felkeltyibe,

olyan bűnje nem lesz,

[hogy] halála óráján ezer angyal mellette nem lesz.

Ámmen.

 

(Karácsony Heléna Jánosné, 1935, Konyát. 1990.aug.15) "... Én édesapámtól. Akár ha az úton mentünk es, akkor vettünk keresztet, s ezt mü imádkoztuk. S minden este leültünk melléje, s mü ezeket imádkoztuk. Hárman vótunk testvérek. Édesapám úgy tanyitott münköt."

 

(22) Én kiállók ajtóm elejibe.

feltekintek napkeletre.

Ott látok egy arany káponát,

küjjel aranyos, belől irgalmas.

Ott sír vala Boldogságos Szűzmária.

Odamene evangelista,

kérdezi: mé sír, mé sír, Szűzanya?

Hogyne sírnék, mikor három egész teljes napja

hogy nem láttam a szent fijamot!

Két nap űdözték,

harmadik nap megfogták, megkötözték,

ostorral csapdosták,

tövissel koronázták,

lándzsával döfődték,

büdös nyaukkal töpdösték,

tojáshéjval füstölték.

Mondom, aki elmondja este lefektyébe,

reggel felkeltyébe,

megnyitom mennynek országát,

becsukom pokol kapuját,

úgy küdöm angyalaiamot a leikéért, ámen.

(Berszán Szilveszter, 1981, Görbe patak. 1990.aug.16.)

 

A látomásos első rész gyakran Jézust jeleníti meg, s gyakori az is, hogy nem Mária vagy valamelyik evangelista, hanem maga Jézus idézi fel első személyben a kínszenvedés történetét, s a záradékban ő helyezi kilátásba a szenvedéstörténet felidézéséért járó jutalmat is. Az itt következő, ugyancsak tipikusnak mondható, szöveg motívumairól a Hegyet hágék, lőtőt lépek jegyzeteiben (Erdélyi 1976) olvashatunk: "ma péntek, ugyanannak a napja" (273., 368-369., 512.); a Krisztusból feladatul kapott igehirdetés (220); "jobb kezébe kicsi írott könyü" (338., 479., 485.); "arany haja leeresztve" (393); "hét singes olvasó" (419-420) stb.

 

(23) Esik eset Jézusnak keresztje.

Ma péntek ugyanis annak a napja [?].

Hol imádkozik az Úrjézus Krisztus

paradicsom kertjében

ő siralmas székében?

Arany haja leeresztve,

jobb kezébe kicsid irott könyü,

bal kezébe hét singes olvasó,

könnyes szemekkel olvasgassa.

Odamene az ő áldott szent anyja, és kérdé tőle:

mit sirsz, mit sirsz én áldott szent fijam?

Hogyne sírnék, hogyne sírnék,

mikor én eL vagyok árulva!

Két nap engem a zsidók üldöznek,

harmadik napján megfognak,

vas kescsükvel fogdosnak,

vas lándzsával szurkodnak,

éles karddal döfődnek,

étel helyett és ital helyett

epével, ecettel, mirhával,

kevert borral etetnek és itatnak,

szent kezeimet, szent lábaimot

erőszakoson a keresztre vonják.

Menj el, menj el, én áldott szent anyám,

és hirdessed az én keserves halálomnak emlékezetét,

hogy aki ezt megtanulja és elmondja,

este lefektébe, reggel felkeltébe,

kiváltképpen minden pénteken háromszor,

még a legkisebb ujját sem hagyom bűnbe!

Halála óráján nem küldöm sem angyalomot,

sem apostolomot, sem prófétámot,

hanem én magam az én áldott szent anyámval meg fogok

jelenni,

testyit hagyom a földnek,

lelkét viszem a mennybe, örök dicsőségben. Ámmen.

 

"A háborúkor sokan vótak egy helyen. Nem tudott az ember imádkozni, s kiment az erdőre. Egyedül imádkozott, s akkor elálmosodott, s elaludt. Mikor elaludt, látta Jézust álmába, s mondta: Megtanyitlak egy imádságra! S azt mondta az ember: Nem tudok írást, nem tudom megtanulni. De mikor eccer elmondta Jézus, az ember utánna mondta, s meg es tanulta. Azt mondta, hogy így tanulta meg. Álmába. Engem ő tanyított." (Ambrusné Tankó Ágnes 1938, Ugrapataka, 1989.november 29.)

A "pénteki imádságok" szövegeihez gyakran csapódik hozzá a védekező, bajelhárító célzatú imaszövegek motívumanyaga. Ilymódon megbo-molhat az egyébként világosan egyszerű szerkezet, s a legnagyobb fokú keveredés is kialakulhat. A következő "pénteki imádság" záradéka arról tanúskodik, hogy a passiójelenet felidézése védekezőcélzattal is történhet Az ima első sorai ugyancsak a Sátán, az éjszaka erői elleni védekezés szándékáról beszélnek.

(24) Én lefekszem én ágyomba,

testi földi koporsómba.

Engem álom meg ne csaljon,

gonosz töllem távol járjon!

Nyiccs kaput angyal, nyújcs kezet Mária,

menjek el az Úr színe látogatására!

Én kimének ajtóm elejibe,

feltekintek napkeletre.

Ott láttam egy szép kicsi káponát,

küjjel arannyos, belől irgalmas.

Ott sír Boldogságos Szépszűzmária.

Odamene szent evangelista,

kérdé: mit sírsz, mit sírsz, Szűzanyám Mária?

Hogyne sírnék, szent evangelista,

mikor az én áldott szent fijam

három egész napja hogy odavan?

Menj ki térdig vérbe,

könyökig könyübe,

eléjő a te áldott szent fijad!

Én kimének térdig vérbe,

könyökig könyübe,

eléjöve az én áldott szent fijam.

Kérdé: mit sír, mit sír édesanyám?

Hogyne sírnék, édes fijam,

mikor te három egész napja hogy odavagy!

Két nap űdözének,

harmadik nap megfogának,

a siralom hegyre kivivének,

az oszlophoz megkötének,

vas láncsákval csapdosának.

dühös nyálukval köpdösének.

Bizony, bizony, ki ezt megtanulja,

s elmondja pénteken, háromszor napjába,

az Isten megőrzi lelkit gutaütéstől, ménkőütéstől,

tűztől, víztől,

hirtelen véletlen haláltól,

pokolnak kínjától,

éhségtől, döghaláltól,

szomorú változástól.

Szent János, ki megkeresztelte Jézust a Jordán vizébe,

légy oltalmunk, hogy győzhessük le az ördögi ellenséget

az Atya, Fiú és a Szentlélek által, ámen.

 

"(Ezt is pénteki imádságnak mondják?) Igen. (Kitől tanulta?) Én édesapámtól. Mikor meg lejánka vótam. (Mást tanított-e meg rá?) Igen. A gyermekeimet. S az uramot es megtanyitottam. (Hogy tanította meg az édesapja?) Este imádkoztunk örökké. (Letérdelve?) Igen, igen. így szoktuk imádkozni. (Berszán Fülöpné Gábor Katalin, 1945, Bükkhavas pataka. 1990.aug.15.)

A "pénteki imák" sajátos változatait jelentik azok a szövegek, melyek csak utalnak a passió-jelenetre, majd az "Orgonának három ága..." sorral kezdődően egy hosszú látomásos részen át jutnak el a záradékig. (Az ima motívumanyagáról lásd: Erdélyi 1976: "mene Krisztus kénjára" -373.old.; "orgonának három ága" - 220., 378.; "négy szegibe négy arany kereszt" - 232.; "szent ótár" 239-240.; "levél a kezébe" - 482-483.)

 

(25) Ma péntek,.szent aranyos péntek,

olyan (ugyan-?) annak a napja,

mene Krisztus kénjára,

kénján esett esete,

hét mélységes sebeiből,

kiből kifölyának az ő ártatlan szent vérei.

Orgonának három ága, magos mennynek hangozása. (változatokban: hangossága)

Nyiccs kaput angyal,

nyújcs kezet Mária,

mehessünk az örök dicsiretre!

Elkészült az arany ház,

küjjel arannyos, belől irgalmas,

négy szegibe négy arany kereszt,

közepibe szent ótár,

szent ótáron ezer angyal,

ezer angyalnak egy levél a kezébe,

s azt imádkozza ki belőle,

ki elmondja hétszer jeles nap pénteken,

pokol ajtója bétevődik,

mennyország ajtója kinyillódik, ámmen.

"Édesanyámtól tanultam. S ő es ejisze az anyjától."

(Görbe Andrásné Pora Annamária, 1964, Görbe patak - 1990. aug.16.)

 

A "pénteki imák" sorát a legfiatalabb adatközlőm, a hatesztendős Farkas Ferenc szép változatával zárom, amely az archaikus imák két igen jellemző képét, a "kelj fel Mária..." kezdetű ébresztés-motívumot (Erdélyi 1976: 217-218; Erdélyi 1988: 746; Dömötör 1983: 166-177) és az angyalok által felszedett lecsöppent krisztusi vér Grál-motívumát (Bozóky 1972: 663-669; Erdélyi 1971: 369-370. [lásd Mezey László korreferátumát]; Erdélyi 1976: 163-167., 193-194) is tartalmazza, nem is szólva a "gyermekváltozat" gyengéd líraiságáról, vagy az ima a legelső magyar verset eszünkbe juttató sorairól.

 

(26) Ma van péntek, ugyanannak a napja,

kínján esett esettye,

hét mélységes sebeje.

Beteg a test, kész a lélek,

vigan várja az Úristen.

Szent színe szomorodva,

arany haja kiszakadva,

piros vére kiomolva.

Ó, paradicsomnak,

szép kezdett szentelt városnak,

rendelj utat mennyországnak,

mennyországnak káponájába,

fellobogó csillagába!

Kelj fel Bodogságos Szűzmáríja,

me elfoglak a te áldott szent fijadot!

Sértve üldözik,

a magoss keresztre feszitik,

szegzik lábát egy helyre,

a két karját két felé.

Három csepp vér lecseppent,

odamenének az angyalok,

felszedek,

elvivék a Jóisten eléjibe.

Aki ezt az imádságot elmondja

este lefektibe, reggel felkőttyibe,

annak a jó áldott Isten

minden halálos bűnit megbocsássa.

Én es mondtam, ahogy tudtam,

Jézuskám, báránkám,

téged dicsér szájocskám!

Jézus szent vére hullása

legyen bűnünk tisztulása!

Most és mindörökké, ámmen.

(Farkas Ferenc, 1983, Farkaspataka, 1989. november 8.)


Mária álma

A magyar folklórban két alvó Mária-képpel találkozhatunk: a szentivánnapi énekek hajnalban ébredő Máriája a középkori fénymisztika hajnal-nap jelképköréhez kapcsolódik (Dömötör 1983: 166-177; Erdélyi 1976. 217-217.), az archaikus imák alvó Máriája pedig a krisztusi kínszenvedést álmodja meg (Erdélyi 1976: 648-650; Erdélyi 1988: 741,). Az archaikus imák e típusának egyetlen változatára bukkantam rá Gyímesben (nem számítva az Aranymiatyánk tematikailag rokon szövegeit), ám ez a változat szerkezetileg-tartalmilag teljesnek mondható: Mária megálmodja fia eljövendő szenvedéseit, majd elmondja Jézusnak az iszonyú látomást, aki közli édesanyjával, hogy álma be fog teljesedni, s az álom felidézéséért kilátásba helyezi a várható jutalmat.

(27) Midőn Szűzmária Betlehembe aluvék,

hozzá jött vala az ő szent fia és monda:

aluszol-e édesanyám? ébren vagy-e?

Szűzmária erre így felelt:

Aludtam én, édes fiam, de felébredtem,

iszonyúat álmodtam felőled.

Láttam, hogy a kertbe megfogtak,

kötelekkel megkötöztek,

először Kaifáshoz,

Kaifástól Pilátushoz,

s onnat Heródeshez vittek.

Iszonyúan megvertek,

szent fejedet tövissel koronázták.

Azután a tanácsházból a Kálvária hegyére vittek,

válladra nehéz fát tettek,

utoljára keresztre feszítettek.

Annyira felemeltek, hogy el nem érhettelek,

oldaladat dárdával átverték,

melyből vér és víz folyt ki.

Ezen vér és víz reámcsöpögött.

Innen azután levettek,

ölömbe tettek,

midőn elájultam, a hétélű tőr egészen ától verte szívemet,

hogy az nagy fájdalmában majd ketté repedt.

Végre téged egy koporsóba helyeztek.

Erre Jézus így felelt:

Édesanyám, igazat álmodtál,

s aki ezen álomról emlékezni fog,

és azt gyakran elméjébe forgatja,

az minden gonosztól ment leszen,

és az oltáriszentség vétele nélkül meg nem hal,

lelkét pedig én és te szerelmes anyám,

a mennyei örök dicsőségbe felvigyük.

Boldogságos Szűzmária légy velem hatalmas pártfogásoddal,

az Úrjézus Krisztus mentsen meg mindenféle veszedelemtől!

Krisztus szentkeresztje segéljen!

Krisztus szentkeresztje legyen pajzsom!

Ehhez segéljen az Atyaisten, a Fiúisten, a Szentlélekúristen,

aki uralkodik örökkön-örökké. Ámmen.

Jézus légy velünk bűnösökkel,

Krisztus ments meg bennünköt minden bűntől, gonosztól,

főképp pedig midőn ellenségeink előtt fogunk állni-jámi

és velük harcolni most és halálunk óráján!

Légy velem, ó Krisztusom,

légy az én mindenkori oltalmam,

szentelj meg ezen szavakkal

az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen!

Jézus Messiás! Jézus Emánuel! Győzedelmes Krisztus"

Halottaiból feltámadott Krisztus!

Oltalmazz meg engem minden bűntől, gonosztól,

főképp pedig midőn ellenségeink előtt fogunk állni, járni

és velük harcolni,

most és halálunk óráján, ámen,

 

(Főcze Géza, 1930, Hidegség száda, 1980. aug.21.) "Eztet apám szerezte be valahonnét. Egy régi füzetből van. ... Füzetből! Tisztán tudom, hogy füzetből van!"

 

"Fehér rózsa Mária..."

A Fehér rózsa Mária... kezdetű imádságokat Fettich Nándor 1971-ben az archaikus imák egyik alaptípusának tekintette, a másik alaptípust ún. "esti imának" nevezte (Fettich 1971). Fettich tipologizálási kísérlete azonban a gyűjtőmunka kezdeti stádiumában, főleg Vas megyei imaanyag alapján történt, s azóta a motívumok rendszeréről, elterjedtségéről vallott elképzeléseink lényegesen módosultak. A Fehér rózsa Mária-típusú imák a nyelvterület nyugati részén elterjedtebbek, Vas megyében különösen sűrűn fordulnak elő, de a Székelyföldön, Csíkban is rátaláltam változataira. Gyimesben csupán az itt közölt változatot találtam, de a Bükkhavason felvett szöveg feltehetőleg nem gyímesi eredetű, az adatközlő az imát Csíksomlyón tanulta.

Az igen archaikus "Ég szülted Földedet,/ szülted Szent Annát,/ Szent Anna szülte Máriát,/ Máriám szülte kicsi fiát" képsort Erdélyi Zsuzsanna kozmikus genezis motívumnak nevezi (Erdélyi 1976: 183-184., 405-406), s ősi kozmogóniai-totemisztikus-samanisztikus maradványnak tekinti (Erdélyi 1988: 721). A szövegben előforduló Boldogasszony-motívum ugyancsak az ősvallási képzetkörbe visz, feltehetőleg egy termékenységistennő alakját idézi (Kálmány 1885; Erdélyi 1976: 99; Erdélyi 1988: 722-723.)

 

(28) Fehér rózsa Mária,

gyöngyökkel gyökereztél,

arannyal bimbóztál.

Ég szülted Földedet,

szülted Szent Annát,

Szent Anna szülte Máriát,

Máriám szülte kicsi fiát.

Házunk szögletén négy angyal őröz

kakasszóllástől piros hajnal hasadtáig,

ablakunkba Boldogasszon,

az ajtóba Jézus Krisztus.

Kelj fel Boldogasszony Édesanyánk,

me elfogták fijadot a gonosz zsidók!

Vas vesszőkkel vesszőzik,

keresztre feszittik.

Az angyalok három csepp vérét vették,

Szűzanya elejibe tették.

Szűzanya azt mondta.

ki ezt az imát elmondja minden héten hat nap,

de kivált pénteken vagy vasárnap,

felveszem a Szüzanya országomba,

a legküssebb ujjatokot se hagyom elégni. Ámmen.

 

"... Ezt Somlyón. Járogattam, s önné írtam. S ez es az én sorsom, met egy kicsi tizennyócéves fijamot megölték, s úgy akkor ez az én... (Nem tudja, hogy hová való asszony volt?) Nem tudom. Ott ugye nagy vót a tömeg, s nem tudom."

(Bukuri Prezsmer Mária, 1930, Bükkhavas, 1990. aug.15.)

 

"Lehullott a Jézus vére..."

A nagyböjti időszak vallásos népénekei közül némelyek rokonságban vannak az archaikus imádságokkal. A Grál-motívumkör legteljesebb képsorát a Lehullott a Jézus vére... kezdetű, Moldvában is elterjedt népének szövegében találjuk, melyet Gyimesben énekelt változatban és ima funkcióban egyaránt megtaláltam. (A Grál-mondakörről és a szent vér kultuszáról: Erdélyi: 1976: 163-167; Bozóky: 1972: 663-669.)

 

(29) Lehullott a Jézus vére

a szent keresztfa tövébe,

de a földön nem maradott,

mint piros rózsa kinyílott.

Felszedték a szent angyalok,

alázatosan tisztelték.

Mondá Jézus az angyalnak:

vidd fel mennybe Szentatyámnak,

mondjad, keresztfámról küldtem,

ez a világ drága ára,

sebeim kinyílt rózsája.

Nincsen hátra csak egy órám,

elvégződött minden munkám,

ki fog a keserű pohár telni,

Ádám keserű almája

hozott e kénos halálra. Ámen.

(Ambrusné Tanló Ágnes, 1938, Ugrapatak, 1989. nov.29.)

 

Az archaikus imák jelképi világában a keresztfa legendaköre igen gyakran az életfa (arbor vitae) képzetkörével mosódik össze, ami egészen természetes is, hiszen a krisztusi életáldozat fája, mely "vérrel virágozik, szentlélekkel gyümölcsözik", a megváltás, az örökélet jelképe is. A középkor teológiai irodalma a paradicsomi életfa jelképiségét a krisztusi keresztfára kezdte vonatkoztatni (Erdélyi 1976: 170.). A krisztusi keresztfának Ádám vétke miatt kell "vérrel virágoznia" (egy csíkmenasági népénekben: "leszakítják a vérfa gyümölcsét"), s nem véletlen az sem, hogy az archaikus népköltészeti hagyomány a Golgota keresztfáját az Ádám sírja körül keletkezett cédruserdőből származtatja (Erdélyi 1976.171).

A szent vér kultusza továbbá a cédrusfa (citrusfa, ciprusfa)-életfa—keresztfa motívumkör közös jelképisége rokonítja az előbbi szöveget a Dicsértessék szent keresztfa... kezdetű népénekkel.

(30) Dicsértessék szent keresztfa,

édes Jézus meghalt rajta.

Kálvária hegy tetején

mindenfelől foly a szent vér.

(...)

Harmatozzál Jézus vére.

mert a bűnös el van veszve.

Te lettél a váltságára,

Istennek szelíd báránya.

Szent keresztfa mily magos vagy,

Jézus testével terhes vagy,

három tompa vasszeg tartja,

fájdalmas anyja sirassa.

(...)

Ó keresztfa, hol termettél,

talán cédrus fából lettél?

De szomorú szép virágod,

mikor Jézust halva tartod!

(...)

 

(Tankó Keresztes György, 1958, Gyimesfelsőlok, Fő út, 1989. nov.8.) A tartalmi, funkcióbeli azonosság miatt a két népének sorai, motívumai egyes változatokban keverednek, s a szövegeket legtöbbször egy dallamra éneklik.

 

"Paradicsom mezejében..."

Az életfa-keresztfa jelképkör nemcsak a nagyböjti időszak eseményeit idéző archaikus imákban és népénekekben van jelen, hanem a Paradicsom mezejében/kőkénjében... kezdetű karácsonyi-újévi kántáló énekekben is. (Lásd: Magyar Népzene Tára II. 1953:508-512., 548. számú szövegek.) A típuskör jellegzetes motívumai* (pl. a gyermek Jézus kezében lévő aranyalma és arany vessző, az arany szőnyegen rengő bölcső kép, a paradicsom mezeje-kőkertje motívum stb.) ugyancsak az archaikus imák jelképeivel állnak kapcsolatban. (Dömötör 1974/1983: 139-145; Erdélyi 1976: 694-695., 707-709.) A hajdani kántáló ének szövege ma elsősorban imaként él Gyimesben, mindössze egy dallamváltozatot sikerült rögzítenem. A kántáló ének szövegéhez - amint ezt az itt közölt változat is példázza - gyakran csapódnak hozzá más archaikus imák motívumai.

(31) Paradicsom kőkertjibe

arany szőnyeg leterítve,

rengő bőcsü közepibe,

az Urjézus fekszik benne.

Bal kézibe aranyalma,

jobb kézibe arany vessző,

mikor azt ő megharsantsa,

zúg az erdő, cseng a mező.

Sohase láttál szebb termőfát,

mind az Úrjézus keresztfáját,

mert az vérvei virágozik,

szentlélekvel gyümőcsözik.

Az angyalok eljövének,

mennyországba csendítenek,

az arannyos misére készülének.

Édes áldott szent napjaim,

akik töllem eltelének,

gyónás-vallást nem tehetek,

igazságot nem keresek.

Nyújts kezet Mária,

nyiccs kaput angyal,

hogy mehessünk a kerek ég alatt,

lobogó csillag felett az örök életre!

Ámmen.

"Este-reggel elimádkozom."

 

(Berszán Bálintné Prezsmer Erzsébet, 1939, Bükkhavas. 1990. aug.15.)

 

"Ma Szent János napja..."

Utolsó, "Szent János napi imának" nevezett gyimesi szövegünk motívumainak eredetét még nem tisztázta teljes bizonyosággal a kutatás. A szövegben előforduló látomásformulák és kezdőkép-alakzatok ("Szent Jánoson küjjel van egy kerek dombocska,/ abban növelkedik egy édes alma-fa") Fettich Nándor szerint valamely "égi csoda", természetfeletti jelenség kezdőformulái (Fettich 1959.), és Dömötör Tekla azt a feltételezést is megkockáztatja, hogy az ilyen stiláris elemek régi magyar varázsénekek maradványai lehetnek, ugyanis nem találhatók meg a középkori látomásirodalomban (Dömötör 1974/1983: 191-193). Ezt a feltételezést Erdélyi Zsuzsanna is elfogadja, és imádságszövegekben előforduló párhuzamokkal alá is támasztja (Erdélyi 1976: 300.). Hasonló kezdőformulákat találunk még a Júlia szép leány balladában és a regösénekekben (Dömötör 1974/1983: 192-193; Erdélyi 1988: 742.).

Az "égi csoda" jelenvalóságára, a természetfelettivel való találkozásra utalnak a szöveg más motívumai is: "Egek ajtaja nyitatlan megnyüanak,/ mennyei harangok huzatlan megzúdulának." A magától megszólaló harang, megnyíló mennyei ajtó, meggyulladó gyertya ugyancsak transzcendens jelenségre utal, ezek a képek azonban már jelen vannak a vallásos legendairodalomban. (Erdélyi 1976: 605.) Az archaikus imádságokban is találkozhatunk változataikkal.

Az almafa-motívum és a koszorúját kötő Mária-kép révén a szöveg rokona a Hegyet hágék... 236. és 237. számú köszöntőénekeinek (Erdélyi 1976: 712-714.), melyeknek változatai a Felvidékről kerültek elő. Két felcsíki faluban - Csíkszentdomokoson és Csíkmadarason - a Szent János napi "angyalozás" során (Balázs 1993) a falut kora hajnalban bejáró gyerekek köszöntő énekében ugyancsak megtaláljuk a fenti imaszöveg változatait (Bálint 1977:1.473-474.). Elképzelhető, hogy az itt közölt, imaként használt szöveg Felcsíkról került Gyimesbe, aho laz "angyalozó" gyerekek köszöntőéneke lehetett. Az "ima" változataival sem Gyimesben, sem Moldvában nem találkoztam, de Gyimesben senki sem emlékezett arra, hogy a Szent János napi "angyalozás" népszokása élt volna itt valaha. Az adatközlő emlékezete szerint ezt az "imát" régen Szent János napján a templomban énekelték is.

(32) Ma Szent János napja, Isten kivirjajsza,

Egek nyiccsátok meg mennynek ajtaját,

hogy mii es láthassuk Krisztus koporsaját.

Egek ajtai nyitatlan megnyülanak,

mennyei harangok huzatlan megzúdulának.

Én kicsinké vagyok, szóllani se tudok,

méges a Jóistennek dicséretet mondok:

Dicsértessék Jézus föld kerekségében,

Dicsértessék Marja minden borszékében* (?)

Szent Jánoson küjjel van egy kerek dombocska,

abban növelkedik egy édes almafa.

Édes az almája, csukros a virága,

alatta ül vala Boldogságos Szépszűzmárja.

Úgy köti, úgy köti ékes koszorúját,

fejérrel, veressel, fejérrel, veressel.

Ha avval nem éri, arannyal béfejzi...

 

"...Ezt én édesapámtól. ... Szent János napján, azt mondta. Régebb énekelték a templomba. De most ki hallja? Senki se!

(Antal Györgyné Gál Borbála 1909, Hidegség pataka. 1980. aug.20.) *)"borszékében": Szövegromlás. Pais Dezső Mária székét aranyozott borszéknek értelmezi (Erdélyi 1971: 364.; Erdélyi 1976: 393.). Az adatközlő a kérdéses sort a felvett változatok egyikében "értelmesítette": "Dicsértessék Jézus kenyér s bor színében". A Művelődésben - nem tulajdonítva még jelentőséget a kérdésnek - az "értelmesített" változatot közöltem (Tánczos 1991a).

Az itt közölt 32 imaszöveg, mely több archaikus imatípust hivatott reprezentálni, bár számszerűleg kevésnek mondható, mégis jelzi azt, hogy a gyimesi csángóság archaikus imádságai szervesen, törés nélkül illeszkednek bele a teljes magyar imádságanyagba. Néha meglepődünk ugyan egy-egy többé-kevésbé helyi elterjedtségűnek tekinthető kép, fordulat eredetiségén, költői szépségén, de legalább ennyire meglepő és meggondolkodtató az a tény, hogy a magyar nyelvterület keleti végein, Csíkban, Gyimesben, Moldvában fellelhető imádságok gyakran pontos szövegszerű egyezést mutatnak a nyugati vagy északi végeken feljegyzett imaszövegekkel. Egy-egy ilyen megfelelés nemcsak a magyar népi kultúra egységét bizonyítja, hanem arról is árulkodik, hogy ezek az archaikus apokrif imák mindvégig a hivatalos vallásosság árnyékában éltek, s így minden korban számolnunk kell a "felülről" a "magaskultúra" irányából jövő hatásokkal. Egyes imatípusok esetében joggal gyanakodhatunk egy valamikori "eredeti változat" létezésére is.

 

Irodalom

Balázs Lajos 1993 Szent János-napi angyalozás Csíkszentdomokoson. Néprajzi Látóhatár.
  II. evf. 1-2. 1-27.
Bálint Sándor 1937 Népünk imdáságai. Regnum Egyháztörténeti Évkönyv. 19-47. Bp.
1977 Ünnepi kalendárium. I-Il. Bp.
Besenczi Sándor 1988 Népi imádságok Kalocsa vidékéről. Debrecen (Folklór és etnográfia 41.)
Bozókv Edina A Grál-legenda eredete. Világosság. 11. 663-669.
Dömötör Teklt  
1974/1983 A népszokások költészete. Bp.
Erdélyi Zsuzsanna 1971 Archaikus és középkori elemek népi szövegekben. Ethnographia. LXXXH. 343-363. (Holl Béla, Mezey László és Pais Dezső hozzászólásaival).
1974 Hegyet hágék, lőtőt lépek (Archaikus népi imádságok). Somogyi Almanach. 19-21. Kaposvár.
197671978 Hegyet hágék, lőtőt lépek. Archaikus népi imádságok. Bp.
1979a Mária-siralmak költészete. Új írás, 6. szám, 55-68,69-72.
197% Odvöz-légy gyenge oltoványotska. Új írás, 12.szám, 33-45,46-48.
1979c Interethnicum. Studia Slavica. XXV. 105-122.
1980 Archaikus szövegemlékek a nógrádsipeki néphagyományban. In: Szemerkényi Ágnes (szerk.): Nógrádsipek. Tanulmányok egy észak-magyarországi falu mai folklórjáról. Bp., 183-233,562-753,686-692.
1984 Késő-középkori közköltészeti emlékek a hazai interetnikus - délszláv -szakrális hagyományban. In: Kiss M.-NiederműUer P. (szerk.): Folklór
  és tradíció. Bp., 43-105.
1985 Az archaikus népi imádságok középkori összetevői. In: Béládi M.-Jankovics
  J.-Nyerges J. (szetk.): A magyar vers. Bp„ 303-310.
1988 Archaikus népi imádságok. In: Vargyas Lajos (szerte.): Magyar népköltészet. Magyar néprajz. V. Bp., 692-748.
1990a "Csókolja Egész Magyarországot Juliskanéni" (Vallásos hagyományaink
  mentése külországi magyarjaink között.) In: Fejős Z.-Küllős I. (szerk.):
  Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl. Bp., 9-57.
1990b "Magyarországot a Máriára bízta". Mária-énekek és imák az elmúlt századok
  népi imakönyveiben. Új írás. 30:5. 61-76.
1991 Az archaikus népi imdáságzáradékok történeti kérdései. In: Erdélyi Zs.
  (szerk.): Boldogasszony ága. Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Bp., 51-142.
1992 Későközépkori szakrális hagyományaink népköltészeti kapcsolatai a
Fettich Nándoi Kárpát-medencében. In: Egyházak a változó világban. Tatabánya, 301-306.
1959 A Júlia szép leány balladáról. Ethnographia. LXX. 61 -78.
1971 Vallásos jellegű varázs-szövegek a magyar néphitben. Ethnographia.
Kallós Zoltán  
1966 Ráolvasás a moldvai és a gyimesi csángóknál. Műveltség és Hagyomány. V 111. lJ/'lj/i
Kálmány Lajos  
1885 Boldogasszony ősvallásunk istenasszonya. Értekezések a nyelv és
széptudományok köréből. XII.9.Bp. Magyar Népzene Tára 11. 1953 Kerényi György: Jeles napok. B. Pócs Éva
1986 Polner Zoltán Magyar ráolvasások I-Il.Bp.
1978 Polner Zoltán Föld szülte fáját. Szeged környéki ráolvasások és népi imádságok. Szeged.
1985 Salamon Anikó Koronával koronázzák. Makó környéki ráolvasások és Krisztus-legendák. Makó
1987 Silline István Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák. Bp.
1992 Boldogasszony ablakában. Népi imádságok és ráolvasások Kupuszináról,
Tánczos Vilmos UJVlueK.
1991a "Gyöngyökkel gyökereztél". Archaikus apokrif népi imádságok. Művelődés. XL. 2-3. szám, 50-51.
1991b Erdélyi Zsuzsanna köszöntése. Két imádság Tánczos Vilmos gyűjtéséből. Honismeret. XIX. 4.97-98.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet