Előző fejezet Következő fejezet

Mohay Tamás

"VIRÁG JÉZUS BENNE VAN..."

 

 

Magyar imák Moldvából

1991-ben a Kolozsvári Egyetemen alig egy évvel korábban megalakult Néprajzi Csoport (a Péntek János vezette Magyar Filológiai Tanszéken) egy több éves kutatást indított el Moldvában azzal a céllal, hogy összehangolt munkával, kérdőíves módszerrel és hagyományos néprajzi gyűjtéssel az eddigi ismereteknél többet és mélyebbet hozzon felszínre arról, amit e helyen egyszerűen csak a moldvai csángók identitásának nevezek (tartózkodva ezúttal a bővebb kifejtéstől, aminthogy a kutatás részletesebb ismertetésétől, amit annak vezetője, Pozsony Ferenc részben már megtett, részben ezután fog megtenni). Hogy ez a kérdéskör és ez a kutatás milyen lényegbevágó problémákat céloz meg, azt senki számára nem kell bizonygatni, aki csak egy kicsit is ismeri az eddigi nyelvészeti, néprajzi, történelmi tanulmányokat a moldvai csángókról. Az is bizonyos, hogy a kutatás szervezői, nem minden hátsó gondolat nélkül, a helybeli szakemberek és diákok mellé meghívtak magyarországiakat is, hogy az ő - a mi - tapasztalataink is hasznosulhassanak a munka során. Ennek a jól szervezett munkának és gyümölcsöző együttműködésnek egyik részletét adom közre ezeken a lapokon - tartózkodva attól, hogy ebben lássam a kérdéskör magját, de bízva abban, hogy néhány mégoly vázlatos és hevenyészett megjegyzés is adhat valamit eddigi ismereteinkhez.

A Pusztinában, Frumószában és más falvakban töltött néhány nap alatt egy tucatnál több úgynevezett archaikus népi imádság, valamint ugyanannyi bevett egyházi imádság került hangszalagra majd papírra. Nem árt, ha röviden mögé nézünk egy ilyen, sokak számára talán nem is figyelemfelkeltő mondatnak, nem nélkülözve bizonyos személyes vonatkozásokat sem. Annál kevésbé, hiszen az imádság messzemenően személyes vonatkozásokkal telezsúfolt közlés, ha tetszik, "műfaja" a népköltészetnek. Aki imádkozik, lénye egészével fordul egy nála nagyobb Személy felé, akár megfogalmazza ezt egyfajta teológiai nyelven, akár nem. Aki imádkozik, az tanulta az imádságot, mégpedig - akár az "archaikusakat", akár az "egyháziakat" legtöbbször családban, anyától, testvértől, nővértől, utóbb rokontól, s csak végül másoktól, falubeliektől. Minden megtanult szöveg - kimondva vagy kimondatlanul - személyekhez fűződő emlékek sorát idézheti föl, s ezáltal imádkoznak együtt generációk, amikor valaki leül az ágya szélére, hogy maga elé mormolja kedves szövegeit. Idősebb imádkozók nyilván tanították is már imádságaikat gyermekeiknek, unokáiknak, s amikor az ágy szélére ülnek, talán az is eszükbe jut, hogy azok bizony már nem mondják ezeket, pedig hányszor fogadkoztak gyermekkorukban... Vagy talán ki is gúnyolták őket utóbb, mondván, ezek gyerekes vagy öregasszonyos dőreségek, amit csak elhagyni érdemes. Emlékek, személyes viszonyok egész hálója: ki tudja, hogy beletekinthet-e ezekbe egy idegen? Mert hogy a néprajzi gyűjtő - akár erdélyi, akár távolabbi -idegen Moldvában, az nem kétséges. Akkor is az, ha egy nyelven beszél a megszólítottakkal, akkor is az, ha más nyelven szólalnak meg először. Ha egymás szavait némi ráhangolódás után meg is értik, ki tudja, megérthetik-e egymás szavai mögött mindazt, ami ott rejtőzik? S ki tudja, hogyan választódnak ki egy-egy faluban - s nem csak Moldvában - azok az emberek, akik hajlandók szóba állni az idegennel, akik hajlandók végigmenni velük az utcán mások szeme láttára, akik hajlandók beereszteni őket a házukba, s akik - megint csak némi ráhangolódás után - hajlandók beereszteni őket oda, ahol legszűkebb családi emlékeik, legszentebb érzéseik vannak: imádságaik világába? Mindezzel arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy korántsem tartható "természetes"-nek, hogy egyáltalán megismerhetjük mások - számunkra idegenek, még ha igen sokra tartott és féltve óvott - által imádkozott imádságokat. Ha ilyeneket megismerhettünk, akkor azok nem csak szövegi jellegzetességeik okán válhatnak értékké, hanem azáltal is, hogy a személyes viszonyokba való betekintés tapasztalata által olyan kontextusokat hordoznak, amelyek azután problémák és kérdések egész sorát vetik föl.

Talán éppen ez, a szövegek értéke - akár balladák, akár siratok, akár más műfajok -, vagy éppenséggel a tárgyak szépsége, s az, hogy "megállnak" önmagukban, teszi azt, hogy oly keveset tudunk mindarról, ami szövegek körül van Moldvában. Mindenki tudja, hogy a moldvai csángók katolikusok, azt is, hogy identitásuk egy fő összetevője éppen ez - de hogy hogyan és miképp élik meg a hétköznapokban katolikus vallásukat, hitük mit alakít életükön, arról vajmi keveset tudunk. Vannak talán, akik sokat tudnak erről, de ők is jobbnak látják, ha megtartják maguknak tudásukat. Nemrég például Török Zsuzsa közölt a Szociológia c. folyóiratban (1990.3-4.sz.) tanulmányt "Kultúra és szakralitás a moldvai csángóknál" címmel, amit több éves munkával gyűjtött anyag alapján írt meg - eredetileg szakdolgozatnak vallásszociológiából. Az írás viszont csupán a megfigyelések tömör, tényszerű közlésére szorítkozik, semmiféle apparátust (szakirodalmat, hivatkozásokat, értelmezési keretet, falvakat, adatközlőket) nem köt az orrunkra. Gyanítható, hogy sokat tudhat a moldvai vallásos életről a Moldvai csángó magyarok c. fényképalbum szerzője, Csorna Gergely, talán Péterbence Anikó is, aki "Moldovának szép tájaind..." címmel rendezte sajtó alá az 1992. évi csángó konferencián elhangzott előadásokat (sajnos, nyersebb formában, mint az kívánatos lett volna). Csak sejthető, hogy Bosnyák Sándor, aki Folklór Archívum 12. köteteként közreadta a moldvai csángók hiedelemvilágáról szóló, szövegeket tartalmazó gyűjtését, szintén tudhat valamit a témáról, de apróbb cikkeket leszámítva ezt sosem adta közre. Ilyen körülmények között úgy gondolom, érdemes szövegeket közölni akkor is, ha azok nem egy módszeres és kiterjedt kutatómunka gyümölcsei. Megkockáztatom a gondolatot: hátha azoknak is kedvük támad a publikációhoz, akik eddig magukat, anyagukat vagy beszélgetőtársaikat féltették, s meghúzódtak a biztos homályban.

Amióta Erdélyi Zsuzsanna idestova huszonöt éve Somogyban meghallotta az első, számára addig ismeretlen archaikus imádságot, azóta a néhány év alatt ezrével összegyűjtött szövegek polgárjogot nyert műfajjá váltak a folklorisztikában, és ismertté lettek annak határain messze túl is: Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépek c. nagyszabású válogatása három kiadásban jelent meg, irodalomtörténészek, költők, nyelvészek, folkloristák figyeltek fel rá, és sorra jelentek meg mások imádsággyűjteményei és közlései kötetekben és folyóiratokban. Minderről ma már a Magyar néprajz c. kézikönyvsorozat Népköltészet c. kötetében (Bp. 1988) olvashatunk, a lassacskán tudománytörténetté változó idők bemutatása mellett igen alapos történeti és motivikus elemzést is. Újabban az archaikus imák jellegzetes "Aki ezt az imádságot elmondja..." kezdetű záradékairól tett közzé Erdélyi Zsuzsanna elmélyült tanulmányt (In: Boldogasszony ága. Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Bp. 1991, Szent István Társulat). Széles nemzetközi kitekintéssel a 13. századig követte vissza ezeknek a teológiai szempontból elfogadhatatlan ígéreteknek az eredetét, és úgy találta, hogy azok forrásvidékét nemcsak az évszázadokkal ezelőtti szájhagyományban, hanem az egyházi tekintéllyel megerősített, pápák, szentek személyéhez kapcsolt imádságokban, búcsúkiváltságok engedélyezésében is kereshetjük. Ehhez Alszeghy Zoltán jezsuita teológus és egyháztörténész tette hozzá, hogy a népi formulák és a búcsú-formulák egyaránt egy középkori, még nem differenciált teológiai gondolatkomplexumra mennek vissza, ahol tisztán látták, hogy a megbocsátásnak a megtérés és a feloldozás egyaránt feltétele; ám évszázadok hosszú során át formálódott a vezeklés, ill. helyettesítésének gyakorlata, s ebben a kánonjogi szemlélet is szerepet játszott, ami feltételeket és eredményeket rögzített. A mai népi imák kétségkívül költői nyelven szólnak Istenhez és hozzánk. Alszeghy gondolatát tovább idézve: "ebben a nyelvi struktúrában kell értelmezni azt az állítást is, hogy 'aki ezt az imát napjában háromszor elmondja, üdvözül'. A mondat csak azt jelenti, hogy aki élő hittel állhatatosan így imádkozik, remélheti, hogy elnyeri a kegyelmet, aminek segítségével majd csak betölti az üdvösség többi feltételét is.

Nem az öreg parasztasszonyok hibáznak, akik ezt a záradékot hívő reménységgel ismétlik, hanem a pedáns teológus, aki a mondatot úgy értelmezi és bírálja, mintha a zsinati kánon nyelvén volna megfogalmazva, amiben minden szónak önálló, teljes jelentése van." (Vádlottak padján. In: Boldogasszony ága. i.m. 22-23.)

Az imádságok költői nyelvéről, jelelgzetességeiről itt talán nem kell többet szólni, annál inkább a közölt szövegek jelentőségéről, valamint néhány különösségükről. A Hegyet hágék, lőtőt lépek már jópár ráolvasás és imaszöveget tartalmazhatott a magyar nyelvterület keleti széléről, a moldvai csángóktól. A hét ráolvasás, nyolc archaikus ima, öt középkori egyházi irodalommal kapcsolatot mutató szöveg és négy kántáló ének körülbelül felerészt származik Tolnába áttelepített moldvaiaktól, másik felét főként Kallós Zoltán és Tátray Barna (álnév?) rögzítette az 50-es-60-as években. A hetvenes-nyolcvanas években az egyre nehezedő körülmények ellenére ugyan jópáran jártak Moldvában, de imádságokat vagy nem is gyűjtöttek, vagy ha gyűjtöttek is, nem közölték őket. Bosnyák Sándor A moldvai magyarok hitvilága c. munkájában (Folklór Archívum, 12. Bp. 1980) találunk néhányat, azután pedig csak Tánczos Vilmos tett közzé hármat a Művelődésen (1991/2-3.). Mindez egymagában is indokolttá teheti tíz újabb archaikus ima közlését akkor is, ha nem hosszas és alapos gyűjtésből származnak.

Közismert tény, hogy a moldvai csángók soha nem tartoztak magyar állami és egyházi fenhatóság alá. Kész csoda, hogy magyar nyelvüket évszázados elszigeteltségükben is megtartották, s hogy ma több tízezerre tehető azok száma, akik Moldvában magyarul beszélnek. A csoda indokolja a csodálatot, de nem feledtetheti el azt sem, hogy a moldvai csángók évszázadok óta gyakorlatilag folyamatosan (ha koronként változó mértékben is) hagyják el magyar nyelvüket és válnak román nyelvűvé. Nyelvüknél erősebben ragaszkodnak vallásukhoz: a ma gyakran használt fogalommal élve identitásuk magvát nem az etnikus (magyar) hanem vallási (római katolikus) azonosságtudat adja. Hogy a kettő hogyan kapcsolódik össze, arról az eddigi kutatások szinte csak benyomásokat rögzítettek; ezek azt sugallják, hogy nemcsak falvanként, hanem családonként, sőt családtagonként, s még azonbelül is élethelyzetekként változik a magyarcsángó-román-katolikus mivolt összetétele.

Jópár moldvai faluban már senki sem tud magyarul; románul mondják magukat katolikusnak és/vagy magyarnak (1. "Moldovának szép tájaind..." Bp. 1992. Halász Péter és Pozsony Ferenc tanulmányait.)

Mi, akik Magyarországon vagy Erdélyben évszázadok óta igyekeztünk azon, hogy törökkel, némettel szemben kiformáljuk saját kulturális arculatunkat, hozzá politikai kereteinket, egész nemzeti mivoltunkat, nehezen értjük meg és fogadjuk el az effajta keveredéseket és változásokat. Ők viszont ott Moldvában, akik mindezeken nem mentek keresztül, nyelvükön kívül nemigen tudják közös történelmi élményekhez kötni magyarságukat. Ugyanakkor nem mentek keresztül sem a protestantizmus hatásain, sem az újabb kori szekularizáción - ezért ők azt értik (vagy értenék) meg nehezen, hogyan lehet a magyarok számára olyan közömbös egymással való közösségükben az, hogy ki katolikus, ki nem; egyáltalán, hogy lehet az, hogy valaki nem vet keresztet és nem imádkozik egy templomban, csak bemegy és nézelődik. Moldva a 17-19. században missziós terület volt, ahová Róma küldött papokat: olaszokat, lengyeleket, horvátokat, bosnyákokat, s mellettük csak elvétve kerülhettek magyarok is. Az utóbbi évtizedekben a román egyházi igazgatás (iasi-i egyházmegye, bukaresti érsekség) csak román papok működését engedélyezi Moldvában, s minden nyilvános egyházi szertartás nyelve csak a román lehet. A moldvai csángók, azok is, akik a leginkább magyarnak tartják magukat, románul olvassák a Bibliát (nehezen is értenék magyarul - s ha fordítani kezdenek egy román Bibliából, azt mi értenénk nehezen), román énekeskönyveik vannak, és természetes, hogy a román ima jön a szájukra, ha otthon a gyerekeiket tanítják. Persze, imádkoznak magyarul is otthon, családi körben, halottvirrasztóban, egyszer-egyszer talán a temetés pap nélküli részében is; de nagyot tévedne az, aki ebben az összes moldvai csángó magyar mivoltának végső bizonyítékát látná.

A magyar imádságok alkalmazásáról, használatáról, alkalmairól ugyancsak alig tudunk valamit (nemcsak Moldvában, de itthon sem). Biztosan csak abban lehetünk, hogy az egyházi használattól távol minden magyar imádság a szóhagyományban él. Azok is, amiket a mi számunkra az egyházi tekintély és a napi liturgikus gyakorlat rögzít és egységesít. Nincs olyan imádság, amely Moldvában ugyanúgy hangzana, ahogy a mai magyar egyházi nyelv ismeri. Ennek alátámasztására és figyelemfölkeltésül közlök két Miatyánkot is (l-2.sz.). Hozzátehetem, hogy öt embertől ötféle változatban hallottam, s valószínű, hogy ugyanaz az ember is mondja többféleképpen. Csűry Bálint 1930-ban közölt egy "csángó miatyánk"-ot (amely eltér az itteniektől), és annak eredetét nyomozva azt találta, hogy az nem vezethető vissza a régi bibliafordításokra, hanem egy azoktól különböző közkeletű változatra, amelyet a Peer-kódex őrzött meg, s amely 16-17. századi katekizmusokban tér vissza (1. Magyar Nyelv XXVI. k. 170-172 1.). Ebben latinus szórenddel szerepel a kérés: "mi kenyerünköt minden napiat adjad nekünk ma". További eredetkérdések sorakoztathatók fel a sokféle Miatyánk-szöveg alaposabb megismerésével (hiszen Csűry Bálint maga nem kérdezett ill. talált más változatokat).

A templomon kívüli magyar nyelvű imádsághagyományban az "archaikus" és a másutt liturgikus vagy egyházi imák sokkal szorosabban kapcsolódnak össze, mint másutt a magyar nyelvterületen. Azt ugyan az eddigi közlések sejtetni engedik, hogy az archaikus imák rendszerint társulnak Miatyánkkal, Üdvözléggyel, egyéb imákkal (1. pl. Lengyel Ágnes: Fejezet egy Nógrád megyei falu (Terény) vallási néprajzából: Napi imarend. Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 1989. 341-365.). Moldvában viszont a magyar Miatyánk éppúgy nem hangozhat el a templomban, mint ahogy Somogyban egy "Én felkelek én ágyamból" kezdetű archaikus ima. László Erzsi néni az archaius imákat Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy, Gyónom Uram Istenemnek, a tízparancsolat, az egyház öt parancsolata, a hét szentség és a hét főbűn után mondta el; anyósa pedig a parancsolatokat és szentségeket az archaikus imák után sorolta fel, hozzá kapcsolva még egyéb imákat is.

A "Dicsőséges szent aranyos szent vasárnap" (3-4.sz.) kezdetű imát érdemes két változatban is megismernünk. Az elsőt László Józsa Verona, 84 éves asszony mondta el, aki 28 éve özvegy. (Nyisztor Tinka kereste föl és vette föl sok más imáját is, anyaga átadását ez úton is köszönöm). Menye, az 57 éves László Józsefné Kiss Erzsébet tőle tanulta meg ezt és még négy másik imát. "Most vagy három éve tanultam, s leírtam. Ezket nem szoktuk imádkozni (=a templomban). Nem tudtam, hogy tudjam megtanulni, mikor tőle meghalltam, olyan szép imádságot. De aztán leírtam, s akkor a könyvből - egy egész telet néztem, tanultam, meddig megtanultam. Aztán ki voltam Magyarországra, ottand es fogták le sokand azt az imádságot" - mondja. Milyen egyszerűen hangzik ez: leírni és megtanulni imákat. Ám ezek az asszonyok soha nem tanultak magyarul írni, és a magyar írást is alig tudják elolvasni. Ez a leírás román betűkkel, román helyesírással történhetett, és talán inkább az emlékezet megtámasztására szolgált (sajnos, nem láttam az írásokat), mint a valódi tanulásra. Anyósa, az idős özvegyasszony a tanulás egész láncolatát mondta el: az ő anyja a nagynénjétől banyám anyója, annak a testvére") tanulta, aztán az idős özvegyasszony testvérének tanította, s a testvér tanította meg a húgának. Az ő változatában (3.sz.) a klasszikus szépségű jelenet Szűz Mária és Szent Lukács evangélista között köszönéssel kezdődik. Erdélyi Zsuzsa erre egyetlen példát közöl kötetében: "Isten aggyon jó napot, én Uram Teremtőm" (78.sz. ima Nógrádmegyerből) azzal a megjegyzéssel, hogy magyar anyagban nem találta párhuzamát. Az is figyelemre méltó, hogy az evangélista is, és a későbbi szövegrészben Mária "áldott Szent Fia" is magázva szólítják meg Szűz Máriát. A moldvaiak újítása-e ez, egyedi variáció, vagy egy régi forma ritka előbukkanása? (Lovász Irén szíves közléséből tudom, hogy egy gyimesi asszony imájában ő is találkozott magázó megszólítással.) Az ima végi üdvösség-ígéretet vigasztaló képek jelenítik meg, s ezeket liturgikus fordulat zárja le: "úgy legyen most és mindörökké, ámen".

A 4.sz. imádság elmondója néhány apróságot megváltoztatott az anyósától tanult szövegben: elmaradt a köszönés, elmaradt a magázás, a tömörebb formák fellazultak, sorok megcserélődtek, kimaradtak. László Erzsébet ezzel kezdte az ő archaikus imádságait, anyósa sorrendjében ez a harmadik volt.

Élve a lehetőséggel, hogy egyazon imák az átadótól és az átvevőtől is elhangzottak, az 5-8. imák esetében (betűkkel jelölt) jegyzetekben közlöm a László Józsa Verona elmondása szerinti szövegvariánsokat.

Az 5.sz. szövegnek ill. részeinek sok párhuzama ismert, akárcsak a 6-nak. E kettő abban tér el a többitől, hogy László Erzsébet az első sort megismételte, mintha cím lenne. Néhány percre talán erősebb volt benne annak tudata, hogy közönség előtt mondja imáit, mint az Istenhez fordulás.

A 7.sz. imában szereplő rusnyánfa etimológiailag a rusnya szóval függhet össze, aminek Moldvában igei alakja is él: megrusnyál 'megcsú-nyul' értelemben. A Székelyföldön rusnyálkodik 'bemocskolja magát'; Szegeden is él a rusnyít, rusnyul igealak, Szlavóniában pedig a rusnyáko-dik: 'foszlik, rojtosodik'. Származhat viszont a rusnyánfa a románból kölcsönzött rusine, rusinea szóból is, ami szégyent, továbbá a 'szégyenvirág'-ot, vagyis vadmurkot (Daucus carota) jelenti (ld. Márton Gyula: A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai, Budapest, 1972. 513.1.). (Távolabbi adat a vadmurok és a szégyen kapcsolatára a kalotaszegi mondás: "vadmuroknak nincs közepe, a leánynak nincs szégyene" - lsd. Péntek János, Szabó Attila - Ember és növényvilág. Bukarest, 1985. 227.1.). Gondolhatunk arra is, hogy a szó a borostyán megcsonkult, félrehallott, folklorizálódott változata.

A 8.sz. ima, Szent Antal és az Atyaúristen párbeszéde és a közbenjárás képességének ígérete: nem találtam párhuzamát az eddig közölt achaikus imádságokban. Bosnyák Sándor (i.m.) 1756. szövege talán nem is régi imakönyvi hatást mutatva szól Szent Antal közbenjáró erejéről: "Érdemeiért Páduai Szent Antalnak! sokféle betegek meggyógyulnak/ halál, ördög, tévelygés távoznak/ tűztől, víztől sokan szabadulnak".

A 9.sz. ima ismert típus, némileg már összefüggéstelenné szakadozott sorokkal. Idős elmondója hozzátette: "így tudom. Más tudja másféleképpen is, mer többféleképpen van. Nem egyféleképpen van."

A 10.sz. imában különösen szép és messzire vezet a "virág Jézus benne van" sor. A záradék ígéretet szó szerint megegyezik ugyanazon asszony következő imájának záradékával, a 11.sz. alatt.

A 12.sz. imádság szövegében, motívumaiban nem sokban tér el az előzőektől, ill. az eddig ismertektől, közlését mégis indokolja elhangzásának helye és ideje. Ez ugyanis az egyetlen iam, amit nem kérdezésre, biztatásra mondtak el, hanem valódi imádságként. Frumószában, egy Pusztina közelében fekvő, félig csángók, félig románok lakta erdőszéli faluban (ahol favágók, román fazekasok, csángó kozsokárkészítők éltekélnek nagyobb számban) idős asszonyt ravataloztak fel egy háznál. Amikor reggel nyolc óra körül megérkeztünk, a halott nyitott koporsóban, letakarva feküdt az udvaron. 50-60 éves lányai, keresztlányai siratták a koporsóra borulva. A kapunál elő voltak készítve a temetési menet kellékei: kereszt, templomi zászlók, körülöttük a férfiak beszélgettek, várták a papot és a kántort. A koporsó körüli asszonyok gyertyát osztottak, aztán egyikük odaállt a koporsó végéhez, és imádkozni kezdett. Elmondott egy Miatyánkot (első két sora hiányzik, de érdemes a többit közölni: "jöjjön el a szent országod, legyen meg a szent akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a fődön es; adjad Uram Isten élő kenyerünkőt, és bocsásd meg a mi-vétkeinket, mi is megbocsátunk ellenünk vetetteknek, és ne vígy minket a késértetbe, de megszabadíts a gonosz órától, ámen!) majd rögtön utána a "Ma péntek" kezdetűt. Aztán visszalépett a többiek közé. Nemsokára megérkezett a pap a kántorral, kezdetét vette a szertartás, majd a temetési menet a templomba kísérte a Szent Mihály lován elhelyezett koporsót. Több magyar imádság nem hangzott el. Temetések, temetési szokások moldvai leírásaiban (pl. Virt István dolgozataiban a Néprajzi Múzeumban és másutt) nem találtam nyomát hasonló esetnek. Ez adódhat abból, hogy a szokásleírások legtöbbször utólag elmondott rekonstrukciók, amikből egy ilyen, talán nem is jellemző részlet könnyen kimarad. Az is lehet, hogy nem szokás a halottnál a szertartás előtt magyarul imádkozni, s hogy esetünkben csak azért került rá sor, mert igen sokára érkezett a pap, ki kellett tölteni az időt. Nem lehetetlen, hogy a temetés kezdetére láthatóan megérkezett három idegen "kedvéért" mondtak el sebtiben két imát - noha ennek ott látható jelét nem adták. Ha ilyenformán ez is "előadás" volt, mint a szobákban megismételt kezdősorokkal elmondott imák, akkor fejet hajthatunk a frumószai öregek alkalmazkodó- és ítélőképessége előtt. Ha pedig az idegenek jelenlététől vártak (bármily csekély) megerősítést vagy védelmet magyar imájukhoz a szabad ég alatt, akkor elgondolkodhatunk az életüket satuban tartó szorításokon.

Aki Moldvában jár, akár csak néhány napra is, az lépten-nyomon találkozik a szegénységgel, kiszolgáltatott szükséghelyzetek sorával, árvíztől elmosott utakkal, összedöntött házak tengődő lakóival, istállóból elfalazott szobában gyereket nevelő özvegy fiatalasszonnyal, tizenkét saját és kölcsönkapott gyereket egy tál puliszkával megvacsoráztató családdal, sötétben üldögélő lábfájós öregekkel. Találkozik felvirágozott útmenti feszülettel is, meg lakodalmas menettel, ládában őrzött ragyogó szőttesekkel, üresen tartott "tisztaszobákkal". Találkozik kérdőjelekkel, és találkozik olyan értékekkel, amelyek nélkül nyomorúság lenne a szegénység, amelyek nélkül szegényebbek lennénk mi magunk is.

A közlésről: A hangszalagra fölvett imák lejegyzésénél nem törekedtem a teljes fonetikai hűségre. A tagolásban a beszéd ritmusát követtem, és figyelembe vettem az eddigi közlések bevett hagyományait is. A sorvégi vesszőket viszont nem tartottam szükségesnek, a központozást csak a legszükségesebb helyeken tartottam meg, ill. illesztettem hozzá a szövegekhez. A szövegek saját gyűjtéseim, kivéve ahol ezt külön jelölöm. Számmal jelölt jegyzetek a szövegmagyarázatokra, betűvel jelöltek pedig a László Józsa Verona által elmondott szövegváltozatokra utalnak.

 

1.

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,

Megszenteltessék a te neved,

Gyűjjön el a te országot,

Lejen meg a te akaratod,

Miképpen mennyben, azonképpen itt a fődön es.

Mindennapi kenyerünköt add meg nekünk,

És bocsásd meg a bűneinket,

Miképpen mi is megbocsátunk

Az ellenünk vétkezőknek,

És ne vígy Uram a késértetbe,

De megszabadíts a gonosztól, ámen.

 

László József, 65 éves

Pusztina, 1992.VI.28.

 

2.

Mi Atyánk Úristen, ki vagy a mennyekben", megszenteltessék áldott szent neved, jöjjön el a szent országod, legyen meg szent akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a fődön. Megadjad Uram Isten mindennapi kenyerünköt, és bocsásd meg Uram a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk, akik elleneink vétettek. És ne vígy Uram késértetbe, de megszabadíts a gonosztól, ámen.

László Józsa Verona,

84 éves

Pusztina, 1992.VIII.26.

Gy.: Nyisztor Tinka

1 A felvételről lemaradt az első két sor, analógiák alapján pótoltuk. Az elmondok személyére nézve 1. a bevezetést.

 

3.

Dicsőséges szent aranyos szent vasárnap

Én felkőttem1 én bűnös ágyamból

Kimének bűnös ajtóm eleibe

Kimosdódám bűnös bűnjeimből

Feltekintek magos mennybe

Ottan látám fehér kápolnecskát

Fehér kápolnának négy szegibe négy arany kereszt

Közepibe arany ótár

Arangy ótár előtt arangy karszékecske

Benne ül vala a boldogságos szép Szűz Mária

Feje lehajtva], könyvei2 hullanak

Odamene Szent Istán, Szent Lukács evangelista

Jó napot adjon Szűzanyám Máriám

Isten hozott Szent István, Szent Lukács evangelista

Mér sír, mér sír Szűzanyám Máriám

Hogyne sírjak Szent István és Szent Lukcás evangelista

Mikor teljes harmadnapja hogy elvesztettem az én drágalátos

Szent Fiamat

Ne sírjon Szűzanyám Máriám

Menjen ki ajtaja eleibe

Álljon ki térgyig vérbe könyökig könnyűbe3

Minnyá'nd eléjő az ő áldott Szent Fia

Kimene a boldogságos szép Szűz Mária

Ajtaja eleibe kiállott térgyig vérbe könyökig könnyűbe

Minnyá'ig eléjött az ő áldott Szent Fia

Mér sír, mér sír Szűz Anyám Mária

Hogyne sírjak áldott Szent Fiam

Mikor teljes harmadnapja, hogy nem láttalak

Ne sírjon Szűz Anyám Máriám

Mer leszállottam az öreg fődre

Két nap üldöztek a büdös zsidók

Harmadnapra megfogtak

Kű oszlophoz vetettek

Büdös nyálval töpdöstek5

Vas ostorokval ostoroztak

Vasketysükvel6 csapdottak

Szembe arcul vertek

De hagyjuk el Szűz Anyám Máriám s engedjük el

Aki ezt elmondja napjába egyszer

Világnak váltságáért

Krisztusnak szent vére hullásáért

Bízván mondom bezárom pokloknak ajtaját

Kinyitom mennyeknek országát

Beteg a test örvend a lélek

Vígan várja az angyal

Hogy bevezesse a mennyországba

Úgy legyen most és mindörökké, ámen.

 

László Józsa Verona, 84 éves

Pusztina, 1992.VIII.26.

Gy.: Nyisztor Tinka

1 felkeltem

2 könnyei

3 könnybe

4 magázó forma

5 köpdöstek

6 vaskesztűkkel

 

Dicsőséges szent arangyos szent vasárnap

Én felkőttem az én bűnös ágyamból

Kimentem az én bűnös ajtóm eleibe

Kimosdódtam az én bűnös bűnjeimből

Feltekéntek magas Tnennyégbe

(Hát) Ott látom fehér kápolnecskát

Négy szegibe négy arany kereszt

Közepiben'd arangy ótár

Arangy ótár előtt arangy karszékecske

Amelybe üle vala a boldogságos szép Szűz Mária

Feje lehajtval, könyvei hullanak

Odamene Szent Istán Szent Lukácsi evangelista

Mér sírsz Szűz Anyám Mária

Hogyne sírjak Szent Istán és Szent Lukács evangelista

Mikor teljes három napja hogy nem láttam az én áldott Szent Fiamat

Ne sírj Szűz Anyám

Menj ki ajtód eleibe

Térdig vérbe könyökig könnyűbe

Mer minnyá'nd eléjő a te áldott Szent Fiad

Kimene a boldogságos szép Szűz Mária

Ajtója eleibe térgyig vérbe

Könyökig könnyűbe

Minnyá'g jő az ő áldott Szent Fia

Mér sírsz Szűz Anyám Mária

Hogyne sírjak drága látott Szent Fiam

Mikor teljes harmadnapja hogy nem láttalak

Ne sírj Szűz Anyám

Már Ieszállottam az öreg fődre

Két napot üldöztek a zsidók

Harmadnapon megfogtak

Kű lábhoz köttek1

Szembe orrba vertek

Büdös nyálakval töpdöstek

Vasketysükvel csapdottak és

Vas ostorokval ostoroztak

De hagyjuk el Anyám ezket mind és engedjük

Ki ezt elmondja este lefektibe regvei felkőttibe

Bizony mondom bezárom pokloknak ajtóját

Megnyitom mennyeknek országát

Beteg a test örvend a lélek

Vígan várja az angyalt

Hogy bevezesse a mennyországba

Mindörökkén örökre, ámen

 

László Józsefné Kiss Erzsébet, 57 éves

Pusztina, 1992.VI.28.

1 kötöttek

 

5.

Mennyországba csengetének

Mennyországba csengetének

Az angyalok felgyűlének

Arangyos misét hallgatának

Az én házam Szent Antal

Négy szegibe négy angyal

Közepibe szent ótár

Szent ótáron szent kereszt

Kérem az Úr Jézust hogy vegye a jobb vállára

Kerülje meg háromszorig az én házamat*

Ésb hintejzen1 meg a szent véribei

Én kimének az én házamból

Feltekéntek magas mennységbe'

Nyitva látomd mennyország kapuját

Kijei2 arangyos

Belül irgalmas

Rajta üle vala a világ Ura Jézus

Szent szakálla szaggatval

Piros vére kiontval

Küldte vala" az őröző szent angyaljainak

Küldi vala otet a fekete3 fődnek színire

Hogy hirdessétek az én bűnös' népjeimnek

Aki tudja elmondja

Este lefektibe regvei felkőttibe

Bizony mondom bezárom pokloknak ajtóját

Megjelentem halálának óráját Három nappal azelőtt8, ámen.

 

László Józsefné Kiss Erzsébet, 57 éves

Pusztina, 1992.VI.28.

1 hintsen

2 kívül

3 fekete

a Kerülje meg az én házamat háromszor

b és nélkül

c mennybe

d magas

e onnan szerető szent angyal

f keresztény

8 Utolsó három sor: Bizony bezárom/ Megjelentem halála óráját/

 

6.

Ma arangyos péntek

Ma arangyos péntek

Harmadnapján

Olyan annak a napja

A Krisztusén kénján esik3

Azt mondjab az öt mélységes sebjei

Akibül kiomlott a drága szent vére

Misén szólott0 keresztfán

Hogy ezt a Lélek teremtette

Este aki ezt elmondja minden pénteken

Ugy megüdvezlüjön1

Hogy én megüdvezlettem a magas keresztfán, ámen.

László Józsefné Kiss Erzsébet, 57 éves

Pusztina, 1992.VI.28.

 

1 megüdvözüljön

a esik esetje

b azt mondja nélkül

c misén szólott helyett: utolsó órán

 

7.

Ne hol állaz áldott Úrb Jézus

A Kálvári hegyen

A Getszemáni kertbe

A rusnyánfa1 alatt

Szinye leirvadval2

Szüve szomorodval

Azt mondja" hogy bár van-e test, akit én teremtettem

Ésd lélek, akit én kűttem3

Mer nem kűdném se apostolaimat se angyalaimat5

Én magam mennék af három koronás angyalaimval

És úgy kűdném8 a lelkit a paradicsomba

Örülni és örvendezni, ámen.

 

László Józsefné Kiss Erzsébet, 57 éves

Pusztina, 1992.VI.28.

 

2 lehervadva

3 küldtem

a áll helyett ül

b Uram

c Mondja vala, vajon van-e

d és helyett vaj (vajon)

e a sor: Nem kűdeném sem angyalaimat, sem apostolaimat

f a nélkül

8 kűdeném

 

8.

Valaki csodát akar keresni Szent Antalnál

Bűön1 lehet feltalálni

A valakicsoda" a Szent Antal

Felmene az Atyához ab Fiúhoz és a Szentlélek Úristenhez

Azt mondja az Atyaúristen nekik

Mit hoztál nekemd ajándékba

Nem hoztam egyebet Uram Teremtőm

Csak" a nagy boldogságnak a nagy boldogságát

És a fiúistennek a három sing aranyszálát

Ó eleget hoztál Szent Antal

Mit kérsz ezért a sokf ajándékért

Nem kérek ejebet*2 Uram Teremtőm

Csak valaki az én nevembe könyörögjön

Tengereknek táboroknak rabjai szabaduljanak

A betegek gyógyulhassanak*

És a* károsok vígasztaltassanak

Ó megadatik Szent Antal

Teljes asztal

Istennek mátkája

Noénak bárkája

És úgy legyen1 mindörökkénd örökre, ámen.

 

László Józsefné László Erzsébet, 57 éves

Pusztina, 1992.VI.28.

 

1 bőven

2 egyebet

a valakicsoda helyett valaki

b sa

c a sor: Azt kérdi az Atyaúristen

d Szent Antal

e csak nélkül

f szép

g egyebet

h csak nélkül ' gyógyíttassanak

j és a nélkül

k Noénak

1 most és


9.

Ma arangyos péntek

Annak is a napja

Krisztus kénján esedezik

Öt mélységes sebje

Kiből kiomlott drága szent vére

Adtam néked ezt

Teremtette test

Ki ezt elmondja lefektibe reggel felkőttibe

A pokol ajtaja beszámláltatik

Mennyeknek ajtaja végre kimutatódik.

Kripke Péterné Simon (Están) Ilona, 65 éves

Pusztina, 1992.VI.28.

 

10.

Az én házam Szent Antal

Négy szegibe négy angyal

Közepibe szent ótár

Virág Jézus benne van

Szent szűje szakadval

Piros vére kiontval

Ki ezt elmondja este lefektibe regvei felkeltibe

Úgy idvezül a magas keresztfán

Mint én üdvözültem, ámen.

 

Erős Julianna, 37 éves

Pusztina, 1992.VI.29.

 

11

Én felkelek piros hajnalba bűnös ájamból1

Megmosdottam bűneimtől

Kimének a bűnös ajtóm eleibe

Feltekintek magas mennybe

Ott meglátok egy kápolnecskát

Küjel aranyos belül irgalmas

Abba van a mi Urunk Szent Asszonyunk

Szent haja leeresztvel

Szent ajaka megkékülvel

Szent szűje2 megszomorodval

Odamejen Szent István és minden szentek

Kérdik mér sírsz mi Urunk Szent Asszonyunk

Hogyne sírjak hogyne sírjak

Három teljes napja nem látom az én áldott Szent Fiamat

Menj ki Kálváriahegyen

Térgyig vérbe könyökig könyvibe3

Ott meglátod a te áldott Szent Fiadat

Magas keresztfára felfeszítvel

Piros vére kiontval

Szent ajaka megkékülvel

Szent szűje2 megszomorodval

Ostorokval ostorozták

Vasketysükkel csapdották

Büdös nyálikval töpdösték

Ecetvei itatták

Véres kendezővel kendőztették

Ki ezt elmondja este lefektibe reggel felkeltibe

Úgy üdvözül a magas keresztfán

Mind én idvezültem, ámen.

 

Erős Julianna, 37 éves

Pusztina, 1992.VI.29.

 

1 ágyamból

2 szíve

3 könnybe

 

12

Ma péntek

Az én házamba Szent Antal

Közepébe küs oltár

Abba ül úr Jézus Krisztus

Szent haja leeresztve

Szent ajaka megkékülve

Jobb kézibe küs könnyücske'

Abból imádkozik

Odamene Szent Lukács

Jüvendüli Isten2

Mi dolog mi dolog Ur Jézus Krisztus

Az dolog az dolog ki vagyok parancsolva a Kálvári helyre

Hogy a zsidók felfeszítsenek

Magas keresztfára

Vas ostorokval ostorojzanak

Vas lándzsákval döfődjenek

Piros véremet kiontsák

Fekete fődnek színyire

Ki ezt elmondja este lefektibe

Regvei felkőttibe

Kicsid ujját sem hagyja bűnben, ámen.

Dicsőség az Atyának Fiúnak Szentlélek Istennek.

 

Anonyma, 60 év körül

Frumósza, 1992.VI.30.

elhangzott temetésen, Id. bevezetés

 

1 kis könyvecske

2 nem érthető tisztán a felvételen

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet