Előző fejezet Következő fejezet

Zsigmond József

NÉPI TÁNCOK, TÁNCBÉLI SZOKÁSOK ÉS TÁNCSZÓK A FELSŐ-MAROS MENTI MAGYARON

 

Szülőfaluin, a hélszázhatvanöt éves Magyaró község a Felső-Maros mentén az egyik legrégebbi település.1 E vidék mind földrajzi, mind népességi szempontból igen sajátos egységet alkot szűkebb hazánk. ERDÉLY földjén. Maros megyében a Maros bal partján terül el, a Székely körvasút mellett, vasútállomása van, és a hozzátartozó Ficzkó és Holtmaros falvakkal együtt, valamint a Maros átellenbeni jobb partján levő Disznajó és Marosvécs magyarlakta községekkel félszigetszerűen ékelődik be a Szászrégentői északkeletre fekvő színtiszta román lakosságú falvak közé. Ez Felső-Maros mente leghagyományőrzőbb magyarlakta vidékének tekinthető.2

A magyaréi népi táncokat, a nyelvterület más vidékeihez hasonlóan, két kategóriába csoportosíthatjuk: a párostáncok és a legényesek, azaz verbunkosok csoportjára. A párostáncokat legények és leányok, illetve férfiak és asszonyok láncolják; míg a legényeseket, minthogy megnevezéséből is kitűnik, legények, illetve férfiak ropják.

Táncalkalmak szempontjából pedig az alábbi három csoportosításba tartozó alkalmak szerint osztályozhatók:

I. Kimondott táncolási alkalmak:

II. Az emberi élet eseményeihez fűződő táncolási alkalmak:

III. Munkavégzéssel kapcsolatos táncolási alkalmak:

Megjegyzendő, hogy a magyaréi kocsmákban sohasem szoktak táncolni, sem régebben, sem mostanában. Magyaró községének 1936-ig nem volt művelődési háza, és így a táncmulatságokat ünnepek alkalmával egy-egy tágasabb falusi házban, nyári időben pedig az alkalmi táncokat egy-egy csűrben rendezték. Ünnepek alkalmával a táncokat legényseregenként külön-külön rendezték. A seregek számát pedig a mindenkori táncoslegények létszáma határozta meg, a közel háromezer lelket számláló nagyközségben. A húszas-harmincas években 4-5 seregre oszlott a falu legénysége, seregenként 25-30 táncoló legényt számítva. És mivelhogy a hosszan elnyúló fekvésénél fogva a község Alszegre és Felszegre oszlik, a legényseregek is eszerint alakultak. Többnyire két nagysereg alakult az idősebb korosztályok legényeiből, és 2-3 kicsi sereg a fiatalabbakból. Ficzkón is 1-2 sereg alakult az ún. erdei legényekből. Külön seregük volt a község 21-22 százalékát képező román legényeknek. A község 6 százalékát kitevő cigányok alkalmi bálokat rendeztek a környéken lakó cigányokkal együtt, mindig más-más faluban. Magyaron még a nagyobb iskolás gyermekeknek is volt táncosseregük, amit csúfondárosan Dámici-seregének neveztek (egy hajdani, hasonló nevű cigányprímásról); és ha a gyermektáncon kisiskolások is táncoltak, a szóbeszéd szerint azt szokták mondani, hogy "a jövőben még zab sem terem".

Az ilyen legényseregeket évente szokták újraalakítani a téli ünnepkör előtti időszakokban: karácsony előtt hat héttel. Életképessége a téli— tavaszi ünnepkör végéig, pünkösdig szokott tartani. A tavaszi, nyári és őszi mezőgazdasági munkák időszakában nem volt szokás táncmulatságokat rendezni, csak nagy ritkán, kivételes alkalmakkor. Magyaró földdel rendelkező havasalji község, a férfi lakosság nagy része, a legények többsége havasolásra járt3, a leányok pedig a háború előtt szolgálni jártak: Szászrégenbe, Marosvásárhelyre és Besztercére, csak karácsonyra került haza a falu népe.

Minden sereg saját maga gondoskodott táncosházról és muzsikásokról. Ezért vezetőségre volt szüksége, akik ezeket a feladatokat elvégezhették. Egy sereg vezetősége a következő tisztségekből állt:

A fent felsorolt tisztségekből összetevődő seregvezetőket a seregbe tömörült legények maguk közül választották meg, és választás után mindeniket külön-külön felverték, ami abból állott, hogy mindeniket egyenként körülfogták, ahányan csak köréje fértek, megmarkolták posztóruhájuknál fogva, és függőleges irányban magasba emelték, majd háromszor egymás után talpraverték. Ezzel hitelesítve volt a választás. Felverés után áldomást ittak a közösen összepótolt pénzen vásárolt gabonapálinkából.

A következő' héten leszerződtették a láncosházat, megfogadták a muzsikásokat és rákészültek az elővasárnapi bemutatkozó táncra, amit advent első vasárnapja előtti vasárnapon szoktak megtartani, ez tulajdonképpen a karácsony előtti ötödik vasárnapra esik. Ezt annak idején minden sereg megtartotta. A következő táncalkalom karácsony másod-és harmadnapján délután és este, valamint a Magyaron karácsony negyednapjának titulált aprószentek napján egész nap és este volt, mivelhogy ezen a napon nem volt templomozás. Ezután majd újévkor az éjféli templomozás után és újév napján táncoltak, valamint húsvétkor és pünkösdkor a seregek kötelékében.

A korabeli láncosházak elrendezése és berendezése a következőképpen történt: a tágas elsőházban körös-körül széklábakra fektetett postadeszkából ülőhelyekel rögtönöztek a táncbeli nézőközönség részére. Egyik első sarokban pedig pódiumot csináltak a muzsikások részére. A középső helyiség, az ún. pitar volt, az átjáróház, a hátulsó házban volt elrendezve a szorítóház, szintén körkörös ülőhelyekkel. A kamarában vagy a telken levő kicsi házban, illetve sütőházban rendezték be a raktárhelyiséget, néhány szuszékkat. a kántáláskor összegyűlt kalácsok és italféleségek megőrzésére.

Táncba érkezéskor a fiatalok felső ruházatukat: a nagykabátokat stb. levetették, és megőrzésre átadták szüleiknek vagy ismerősöknek. Utána elvonultak a szorítóházba, ahol a leányok a legények ölébe ülnek, ölelkeznek, csókolóznak, és közben énekelnek. Néha táncszünetben társasjátékokat is szoktak játszani, mint például a seggbálnak nevezett seggreverősdit, vagy bakkugrást.

Magyaron a táncrendet párnak nevezik, ami a régi szokás szerint a szaporának nevezett fordulóval kezdődött, ezt követte a lassú, amelyben a legények hangosan énekeltek, majd még egy szapora, és befejezésül a karcsas volt. A harmincas évek közepe táján divatba jöttek az ún. "úritáncok": a valcermk nevezett keringő, a simínek nevezett csesztem, foxtrott, a rumba és a tangó. Ezeket kezdetben egyik cigányprímás családjánál, meglehetős titoktartás mellett tanították egyes legényeknek, akik fizetségül füstölt disznóhúst, szalonnát és egy-egy véka gabonát vittek, kezdve az 1909-béli legényekkel. A táncosházakban történő táncolásuk miatt bizony több esetben verekedésre is sor került, amikor a legénysereg esetenként két pártra szakadt: egyik kiáltotta "Húzzad a simít", a másik még hangosabban "Húzzad a szaparát"... A hagyományos népi táncok mellett majd csak az 1936-ban fölépített kultúrházban lett hivatalosan elismerve és táncrendbe sorolva: a keringő, a simí-foxtrott, a rumba, a tangó és végül a csárdás. Ettől kezdve a népi táncok hagyományos táncrendje is változott az ún. párban: szapora, lassú, karcsas és csárdás. Ez utóbbit nemzeti táncunknak tekintettük, és három változatban táncoltuk: lassúcsárdás, ugrálós, sebesesárdás és a cigánycsárdás, ebben a táncoló párok eleresztették egymást, a leányok kezeikkel szoknyáik szélét fogták, a legények pedig pattyogtattak. A táncrend kezdetén, amidőn megpendült a muzsika, a táncba induló legény fölkérte a leányt, egyszerűen: "Jüssz táncaim?" felszólítással, majd kézen fogva, vagy a leány derekát átkarolva mentek a szorítóházból az átjáróházon keresztül a táncosházba. Ahogy oda beérkeztek, a leány szembefordult a legénnyel, kezeit a legény vállára helyezte, az meg a leány derekát átkarolta két kézzel, jobbra-balra ringatózó, lassú sétáló léptekkel haladtak előre a megszokott helyükre, a zenekar közelébe vagy éppen szüleik elé, illetve közelükbe. így vonulnak be sorra a táncoló párok, és miután elérkeztek a kitűzött táncoló helyükre, elkezdték a sipítelő gyors fordulós szaporát táncolni, tánc közben elkezdik a leány forgatását pörgetését, pattyogtatások és lábtappintások közben táncszókat rikoltoznak: Ide lábam, nem ada, I Nem a szamszéd faluba, I Me' a szamszéd faluba', I Még a tyúk is mind kurva, vagy: Ez a kicsi szegelet, I Megér háramezeret, és minden táncszó után kiáltják a Happ, happ, happ-happ-happ! csattanós befejezést. És így folytatólagosan egymást követte az élcelődő, gúnyolódó, dicsérő vagy éppen dicsekvő táncszók, azaz rikoltozások sorozata, amit a szapora mellett, a karcsas táncolása közben is folytattak.

A harmincas évek vége felé már csak igen ritkán lehetett hallani egy-egy tánc közben rikoltozó legényt, az is leginkább kajánságból vagy virtuskodásból tette. Ezek is főleg élcelődő vagy gúnyolódó táncszók voltak, a jelenlevők felvidítására szolgáltak, mint ahogyan tette azt az 1915-ben született Nagy János Marika és barátja Vajda János Mónár (az én legényeskedésem idején, az 1935—1940 közötti években).

A pár, azaz a táncrend végeztével a táncoló fiatalok visszavonultak a szorítóházba. Ez a helyiség egyébként avégből is jónak bizonyult, hogy a petrezsejmet áruló, táncolni fel nem kért leányok nem voltak közszemlére kitéve. Ott üldögélték át a táncrend idejét. Szorítóházszerűséget még akkor is rögtönöztek, amikor a nyári táncokat csűrökben rendezték. Ebben az esetben vagy az istállót, vagy pedig egy arra alkalmas színt deszkáztak el erre a célra. Még az 1936-ban fölépült kultúrházban is erre a célra használták az előteret, deszkával elkerítve. A negyvenes évektől ez a szokás megszűnt, a fiatalok leginkább a táncterem hátsó részén tartózkodnak táncszünetben, majd tánckezdéskor ugyanúgy vonulnak előre, a zenekar körüli helyekre.

Minden táncalkalomkor volt egy-két párban női válasz is, amikor lányok kérték táncba a legényeket. Hasonlóképpen adtak egy-egy párt házasoknak is. Mindkét esetben az előző táncrendek végeztével kikiáltották, hogy: a következő pár női válasz, vagy: a következő pár a házasoké.

A legényesek közül egyrészt a kötetlen koreográfiájú csürdöngölő-szerű pontozó dívott még a harmincas években, amelyet minden ver-bunkozó legény a maga rögtönözte figurákkal egyedül táncolt, vagy ketten, esetenként többen is, körben, egymással szembefordulva. Régebben, apáink idején, a kötött koreográfiájú, csoportosan táncolt, toborzó-szerű huszárverbunk és a marosszéki verbunk volt a közkedvelt legényes tánc, amelyet csoportosan, körben, egymással szembefordulva, egy ütemre táncoltak. Ezeknek a legényes táncoknak a felépítése általában a nyolcütemes zenei periódusokat követi, ámbár van közöttük eltérő szerkezetű is. A legényes táncokra táncalkalmakkor naponta egyszer-kétszer került sor, főként az éjféli tánc végeztével, amikor a hangulat és jókedv már a tetőfokára hágott. Egy-egy jó táncú verbunkozó (mint volt az én édesapám is, keresztkomájával Varga István Jánosé keresztapámmal), 30—50 szerkezetileg összetett motívumot is ismert, beleértve a különböző kezdő- és jó néhány záró motívumot. Napjainkban már nem verbunkoznak a legények, esetleg az idősebbek a lakodalmi táncmulatságokon.

A páros táncok és legényeseken kívül még két csoportos-társas táncot is ismertek Magyaron: egyik a párnástánc, amit főleg lakodalmak alkalmával szoktak táncolni az Elvesztettem zsebkendőmet I Megver anyám érte, I Ki megkapta, adja vissza I Csókot adok érte! illetve Rengesd, Uram, a gyermeket, I Hogy menjek a bálba, ott vannak a szép legények I sarkantyús csizmába! szövegű dalokra. Énekelve, ösz-szefogott kezekkel, lassú ütemben, körben haladtak, és a párnával vagy zsebkendővel érintett felet a kör közepére kérték,-ahol letérdelve csókolták meg egymást, majd folytatódott tovább a tánc. A másik a gólya nevű tánc volt, amit ugyan párosan táncoltak, de a párok egymást követve, körbe haladtak a táncteremben a Bevitték a mákostésztát kinn maradt a tál, I Engemet egy szőjke kislány forró csókkal vár! I Gólya, gólya, sárgalábú gólyamadár! szövegű dallamra. Ez a tánc részben az udvarházaktól került ki, de az is feltételezhető, hogy a székely körvasút építéséhez hozott alföldi kubikosoktól öröklődött, mint nagyon sok mű-dalunk. A harmincas évek derekáig minden táncalkalomkor egyszerkétszer közszeretettel táncolták, azután teljesen kimaradt, és a mai fiatalok már nem is ismerik.

Szeretnék röviden szólni a muzsikásoknak titulált zenészekről, az úgynevezett bandáról is, amely négytagú szokott lenni: prímás, kamarás, cimbalmas és gardanas (nagybőgős). A magyaréi zenészcigányok (úricigányok) közül a harmincas években mindig kikerült két-három bandára való, talán még négyre is a Dénes Dani, Rípa Dani, Kicsi Stefi (Moldován) és Sztójka Nenek-féle bandákra alapozva, nem beszélve az onnan kiemelkedett és a szászrégeni bálházba került Nagy Stefi (Moldován) úricigány-prímásról. Ezeket a zenészeket inkább alkalomadtán vették igénybe, vagy pedig ünnepek alkalmával a kisebb seregek fogadták meg őket, annál is inkább, hogy ezek román cigányok voltak, és nem ismerték legtökéletesebben a magyar népdalokat, táncdalokat. Ezért még apáink örökségeként a magyar péterlaki Rácz Samu bandáját fogadták meg a nagyseregek részére, annak halála után örökbe fogadott fia az ún. Bolond Jóska lett az utódja. A harmincas években még ismertek voltak az idegenből fogadott zenészek közül a Fehér Tódor, Fekete Tódor és a Vécsi Nagyszemű Jóska híresebb cigányprímások bandája. A világháború előtti időkben pedig a disznajói Móti nevű híres cigányprímás bandája volt ismert, akinek nevét egyik legszebb régi lassú táncdallamunk őrzi: Móti lassúja címen. Abban az időben létezett a Dámici bandája is, aki a kicsi-seregeknek szokott muzsikálni, és onnan ered a Dámici serege elnevezés.

Táncbeli rikoltozások

A legényeseket, különösen a pontozót egymással vetélkedve táncolták, és közben rikoltoztak. Rikoltozás közben sorra kerültek a szerelmi, felvidító, biztató, a táncoló legény búját-baját érzékeltetőek, és nem utolsósorban a fenyegetőző rikoltozások is. így minden verbunkozó legénynek alkalma volt arra. hogy kimondhassa mindazt, ami a szívét nyomta. Minden táncszót a Happ, liapp, happ-happ-happ! végződéssel fejeztek be.

Magyaron máig ismert és egykoron rikoltozott táncszókat jellegzetességük szerint hat csoportba soroltam be:

a) Biztatók és örömet kifejezők, a táncba való bevonuláskor:

1 Ajtó megett vaslapát,

Hadd csókoljam meg a szád.

 

2 Aki nem táncol kedvére,

Maradjon a pár végérc.

 

3 Alig várom vasárnapat,

Hogy láncoljam ki magamat.

 

4 Ez a világ úgysem sok,

Éljék el az okosok.

 

5 Fakószekér, kenderhám,

Mind a keltéi rossz szerszám.

Eladjuk a kenderhámat,

Éljünk egy kis jó világát.

 

6 Fehér fuszujkavirág.

Ne járj hozzám napvilág,

Inkább gyere sötétbe,

Hogy nézzek a szemedbe.

 

7 Félre bánat, félre bú,

Félre, aki szomorú.

 

8 Gyere, rózsám, a kútra,

Adj egy csókot az útra.

Gyere, rózsám, a csorgóra,

Adj egy csókát búcsúzóra.

Neked csókát nem adok,

Nem. a Te babád vagyok.

 

9 Hadd el, kislány, ne búsulj,

Úgyis megeszen a súly.

 

10 Húzzad, cigány, reggelig,

Kivi lúgos virradtig,

Míg a talpom elvásik.

 

11 Húzzad, cigány,amíg tudad,

Amíg elpattan a húrad,

Ameddig csak szusszal bírad.

 

12 Húzzad, cigány,azt a nótát,

Amelyiket parancsolják.

 

13 lliaj, csuhaj, iliaja,

Mük nem halunk meg saha.

 

14 Járjad, ne hagy' magadat,

Forgassad a páradat.

 

15 Járd ki, lábam, járd ki most,

Nem parancsol senki most.

Az én lábam kijárja,

Ha a padló kiállja.

 

16 Lapi, lapi, cserelapi,

Gyere, rózsám, nálunk lakni,

Ha nem. jössz e' nálunk lakni,

Hervadj, mint a cserelapi.

 

17 Megérem még azt az időt,

Kereshetek más szeretőt.

 

18 Megéred még azt az időt,

Sírva mész el házunk előtt.

 

19 Szeress, rózsám, amég van kit,

Ha e'menyek, nem lesz akit.

 

20 Úgy várom a vasárnapat,

hogy mulassam ki magamat.

b) Csendes, helyben tánc alatt mondottak, vidám és panaszos táncszók:


21 Alig várom vasárnapat,

Húzassam e' a nótámat.


22 Árvacsihány a kert mellett,

Más ül az én babám mellett.


23 Bocskoromon tákon folt,

Három krajcár árú volt.


24  Cseremegi száraz patak,

Mit szólsz, rózsám., ha elhagylak?


25 Egyszer voltam, nálatok,

Letörött az ágyatok.

Ripp-ropp ropogott,

Tetű, bolha szotyogott.


26 Éljen Kossuth, Éljen Bém,

Éljen, aki jó vezér,

Éljen a magyar vezér.


27 És az eső a nyomáson,

Ma van rajtam, holnap máson.


28 Este virágzik a tök,

Este siet minden dög.


29 Ez a kicsi szegelet,

Megér háromezerét.


30 Ha élmények a havasra,

Ki ügyel a galambamra.


31 Hej, Bukóvár, Bukóvár,

Be sok kislány megcsalt már.

Ha még ez az egy megcsal,

Megátkozom, hogy meghal.


32 Kék szemű lány csalogató,

Fekete szem ágyba csaló.


33 Kerek dombon kicsi ház,

Benne, rózsám, mit csinálsz,

Csinosítom magamat,

Várom a galambomat.


34 Megdöglött a suta juh,

Nem kell annak több sarjú.


35 Megérem, még azt az időt,

Kaphatok egy más szeretőt,

Mert aki vót, nem vöt jó,

Mint a fogatlan solló.


36 Minden rózsa kivirágzik,

Csak az enyém hervadozik.


37 Neked menjek, ne menjek,

Nekem biza ne gyere.


38 Nem kell nekem senki búja,

Bár csak az enyém se volna.


39 Ne nézz úgy a szemembe,

Meghalok szégyenembe.


40 Nézzél, rózsám, velem, szembe,

Ha leültél az ölembe.


41 Singgel mérik a gyócsat,

Adjál, rózsám, egy csókát.

Mer! ideiig nem. adtál,

De megszomorítottál.


42 Szoríts ingem tégedhez,

Téged pedig ingemhez.


43 Túl a vízen, meg innen,

Barna kislány integet,

Mi. haszna, ha integet,

Ha ő túl van, s én innét.


44 Úgy el vagyok keseredve,

Balé vagyok mecsevedve.


45 Vécsiesen, gyóc singé sen,

Ingem bizony ne csipdessen.

c) Friss tánckor, forgatás-pörgetés, pattyogtatás és lábbal való tappintások alkalmával elhangzó táncszók:


46 Egyik lábam, szilágyi,

Másik magyarországi.


47 Ej, laboda, laboda,

Ide, lábam, nem oda.

Ide, lábam, nem oda,

Nem. a másik faluba.


48 Fordicsd ide az orcád,

Hadd csókoljam, meg a szóul.


49 Gyere a mű házunkba,

Hájj vélem, a pacikba.

Véled biza nem. ludak,

Gyermeket nem csinálok.


50 Gyere vélem a havasra,

Hájj vélem a kajibáha.


51 Ide, lábam, nem oda,

Hátra van még a java.


52 Ide, lábam, nem. oda,

Nem a szomszéd faluba.


53 Ide, lábam, nem. oda,

Nem a hegyi faluba,

Mert abba a. faluba,

Még a tyúk is mind kurva.


54 Kicsi nekem ez a ház,

Kirúgom, az oldalát.


55 Lapi, lapi, cserelapi,

Fordulj, rózsám, hadd járjuk ki.


56 Nekem olyan feleség kell,

Hogyha beteg is, keljen fel.


57 Összeverem, bokámat,

Forgatom a páromat.


58 Szenes csutak, száraz szalma.

Szebb a szőjke, mint a barna.


59 Szenes csutak, rövös tcike,

Szebb a barna, mint a szőjke.


60 Uccu, bocskor, ne suttagj,

Kicsi kislány, pi sajogj.


61 Uccu, lábam., járd ki mást,

Nem parancsol senki most.


62 Uccu, lábam, ne hibázz.

Kicsi nekem ez a ház.

d) Cifrázás, ugrálás, szökellés és verbunkozás közbeni vetélkedők alatt mondott táncszók:

63 Addig nem megyünk haza,

Még a cigány jól húzza.

 

64 Állj vélem a karába,

Dugd az orrad ganéba.

 

65 A másét nem kívánam,

A magamét nem hagyam.

 

66 Az ajtóig meg vissza,

A szeretőm add vissza.

 

67 Azért adtam három pengőt,

Hogy a farod járjon rezgőt.

Add vissza a három pengőt,

Mert a farod nem járt rezgőt.

 

68 Ej, laboda, laboda,

Ide, lábam, nem oda.

 

69 Ereszd el a hajamat,

Úgysem, hagyom magamat.

 

70 Félre, bajusz, csókot kapsz.

Ha csókot kapsz, csókot adsz.

 

71 Félre a gond, félre bú,

Félre, aki szomorú.

 

72 Gyere, rózsám, a kútra,

Adj egy csókot az útra.

 

73 Hej, laboda, laboda,

Ne taposs a lábamra.

 

74 Happ, a Jézus csizmája,

Térdig érő a szára.

 

75 Hozzatok egy szalmaszálat,

Hogy fújjam fel ezt a házat.

 

76 Kicsi nekünk ez a ház,

Rúgjuk ki az oldalát.

 

77 Kicsi kislány, ne sikócs,

Nálam vagyon az a kócs.

 

78 Kicsi róka, kicsi nyúl,

Még a pap is odanyúl.

Oda biza ne nyúljon,

Gyermeket ne csináljon.

 

79 Szembe, rózsám., ha szeretsz,

Ha nem, pedig elmehetsz.

80 Tarcsd ide az arcadat,

Csókaljam meg a szádat.

e) — Dicsérők, dicsekvők és hivalkodók, amiket egyesek saját maguk dicsérésére és mások bosszantására kiáltanak:

81  A bokrétám havasi,

Szeret engem valaki,

De nem kérdi meg senki,

Hogy ki az a valaki.

 

82 A magyart sűrű berek,

Ott terem az ügyes gyerek,

Ha Magyaró ne volna,

Ügyes legény sem volna.

 

83 A menyecske drága kincs,

Sohasem mondja, hogy nincs.

 

84 Aszalt szilva, hulló alma,

Szebb a szőjke, mint a barna.

Hulló alma, aszalt szilva,

A szőjkénél szebb a barna.

 

85 Az az igaz magyar vér,

Ki az ángyán végigér.

 

86 Az én komám úgy kijárja,

Az egészünket kivágja.

Összeveri bokáját,

Tele tojja gagyáját.

 

87 Az én pennám olyant ír,

Kilenc hónap múlva sír.

 

88 Az én szemem olyan kerek,

Ahányat lát, annyit szeret.

 

89 A felszegi legények,

Büszkélkednek szegények.

Pénzt kotorász a zsebébe,

Semmi sem kerül kezébe.

 

90 Büszke vagyok, nem tagadom,

Hányat tojók, neked adom.

 

91 Édes kincsem, drága kincsem,

Rajtad kívül senkim sincsen.

 

92 Egész éjjel nem aludtam,

A babámmal mulatoztam.

 

93 Egyenes vagy, mint a nád,

Rejám szabott az anyád.

Se nem kicsi, se nem nagy,

Éppen nekem való vagy.

 

94 Ez a kislány de csinas,

Szereti a cimbalmos,

Utánna a gardanas.

 

95 Ez a kislány jaj, be jó,

Jaj, be kedvemre való.

 

96 Ez az enyém., ez az egy,

Aki itt mellettem megy.

 

97 Ez az enyém, ez az árva,

Aki itt mást velem járja.

 

98 Ez az ügyes menyecske,

Kétszer adott az este.

 

99 Ez az ügyes menyecske,

Kétszer ígért az este.

Megígérte, s nem adott,

Bizony isten becsapott.

 

100 Ezt a kislányt kísérgetem,

A farsangon el is veszem.

 

101 Fekete szem éjszakája,

Piras a babám orcája.

 

102 Három éjjel három nap,

Nekem s az én páromnak.

 

103 Három éjjel, három nap.

Nem elég a lábamnak.

 

104 Ha te tudnád, amit én,

Ki babája vagyok én.

 

105 Hozzatok egy szalmaszálat,

Hogy fújjam fel a világát.

 

106 Jó kedvembe, örömembe,

Alig férek a bőrembe.

 

107 Kicsi tinó, nagy a járam,

Vót szeretőm tizenháram.

 

108 Kicsi csupar cseresznye,

Veled hálák az este.

Velem, biza, ne háljál,

Gyermeket ne csináljál.

 

109 Kicsi csupar nagy a füle,

Nem fér a babám zsebibe.

A füléből le kell vágni,

A babámtól el kell válni.

 

110 Magyar ói sűrű berek,

Ott terem az ügyes gyerek.

Más falusi sűrűtlen,

Ott terem az ügyetlen.

 

111 Magyar ói sűrű csihány,

Ott terem az ügyes lejány.

Más falusi sűrűtlen,

Ott terem az ügyetlen.

 

112 Magyar ói sűrű berek,

Ott terem az ügyes gyerek.

Holtmarosi sűrűtlen,

Ott terem az ügyetlen.

 

113 Magyarói sűrű csihány,

Ott terem az ügyes kislány.

Disznajói sűrűtlen,

Ott terem az ügyetlen.

 

114 Nagygazda vót az apám,

Hej, be sokat hagyott rám,

Hat ökörnek kötelét

Meg egy vasvilla nyelét.

 

115 Nem ettem én ma egyebet,

Csak egy tányér aludttejet.

Áztat is csak kalány nélkül,

Megélek a babám nélkül.

 

116 Nem. megyünk innét haza,

Még a cigány így húzza.

 

117 Nincsen kenyér, nincsen só,

Nincsen feleségem jó.

Majd lesz kenyér, majd lesz só,

Lesz majd feleségem jó.

 

118 Nincs szebb virág a szekfűnél,

Nincs szebb lejány a szőjkénél.

Nincs szebb virág a rózsánál,

Nincs szebb lejány a barnánál.

 

119 Piros szekfű, buszujók,

A lejányok, jaj, be jók.

 

120 Rókát láttam a kenderbe,

Szőrtarisznyát a pendelybe,

Violaszálat a gagyába,

Tegyük a szőrtarisznyába.

 

121 Rózsabimbó, mákvirág,

Kettőnkön áll a világ.

 

122 Széles patak, keskeny árak,

Én mér más lejányhoz járak.

Mert aki vót, nem vót jó,

Mint a fogatlan salló.

 

123 Széles patak, keskeny palló,

Nem vagyok én alábbvaló.

 

124 Tejet ettem pújszkáva',

Megnőttem ekkorára.

 

125 Tepsibe sült tejesmáié,

Az enyém szebb, mint a másé.

 

126 Tizenhárom récetojás,

Enyém az a zöld rokojás.

 

127 Túl a vízen meg innen,

Szőjke kislány integet,

De híjába integet,

Mert én oda nem megyek.

 

128 Túrót ettem, nem ordát,

Azé' nőttem ekkorát.

 

129 Uccu neki, bereki,

Aki legény vágjon ki.

 

130 Uccu, feketeretek.

Barna kislányt szeretek,

Ha barna is nem cigány,

Szeret engem igazán.

 

131 Úgy illik szádra a csók, mint szegeiéibe a pók.

f) Gúnyolódó és ironizáló, sértegető táncszók:

132 Aki nem tud rikótazni,

Tanuljan meg sikótazni.

 

133 A magyari leginyek,

Mint valami lepinyek.

 

134 A magyari menyecskék,

Szökdösnek, mint a kecskék.

Nagy cifrán felöltöznek,

S szó nélkül levetkeznek.

 

135 Eddig, rózsám, szerettelek,

Csókoltalak, öleltelek.

Csókoljon má' kinek tetszik,

Mé nekem többet nem tetszik.

 

136 Én vagyok én, te vagy Te,

Ki a szamár, Én vagy Te.

 

137 Ez a kislány, be finnyás,

Szereti is a prímás,

Utánna a kantarás.

 

138 Ez a pár a legényeké.

Nem a házasembereké.

 

139 Ez a világ káposztáié,

Kolbász helyett tojom belé.

 

140 Ha úgy tudnál szitálni,

Mint a farod ricálni.

 

141 Kicsi legény kapaszkodik,

Kicsi lányhoz ragaszkodik.

 

142 Ha kicsinyek vagyunk is,

Kijárjuk azt mü úgyis.

 

143 Kiszáradt a borzafa,

Hunn hálunk az éjszaka,

Dezsőjéknél a padon,

A te csóré hasadon.

 

144 Magyarói menyecskék,

Ugrálnak, mint a kecskék,

Szeretőjük mindig más,

Az uruk csak ráadás.

 

145 Megdöglött az öreg jú,

Nem kell neki több sarjú.

 

146 Szerettelek egy idejig,

Az ajtótő a küszebig.

 

147 Szerettelek egy idejig,

Szeredátő csütörtökig.

Má ezután nem szeretlek,

Szárasszon e' a nagy hideg.

 

148 Szarícsd meg a derekát,

Három kupa tejet ád.

 

149 Túrót étté' nyüvessen,

Vakaródzá' rühessen.

 

150 Túrós lepény, tejesmálé,

Szebb az enyém, mint a másé.

A fent felsorolt táncszókon kívül vannak olyan "zsírosok" is, amit nem bír meg a nyomdafesték. Ezeket kihagytam. Amint már jeleztem, a magyarói rikoltozásoknak egy másik válfaját a lakodalmi kurjantások képezik, amelyek ismertetése a lakodalmi szokásokhoz tartozik. Ez alkalommal csupán összehasonlításként szeretném megemlíteni, hogy amazok általában még zsírosabbak, mert a lakodalmi italozások jobban feloldják a legénység, de főképpen a menyecskék nyelvét. Erkölcsös régi öregeink sok ilyen zsírosnak vélt rikoltozó szöveget allegorikusán fejeztek ki, mint például Rókát láttam a kenderbe, I Szőrtarisznyát a pendelybe. I Violaszálat a gagyába, I Tegyük a szőrtarisznyába! Újú, jú-jú, jú! 4


  1. Coriolan, Suciu: Dictionar Istoric al Localilátilor din Transilvania I. II. 1967-ben kiadott Helységnévszótár szerint 1228-ban említik először "Mogorreuu" néven.
  2. Részletesebb leírását lásd Palkó Attila—Zsigmond József: Édesanyám rózsafája részlet Magyaró monográfiájából — Művelődés XXIV. évf. 1971/8.sz. 19—21.
  3. Zsigmond József: Havasolás — Korunk Évkönyv 1979. 213—226.; és Palkó Attila: Tutajozás a Maroson — l.m.: 202—212., mely leírásokból megtudható, hogy Magyaró férfi lakossága a kevésnek bizonyuló és gyengén termő havasalji föld mellett havasolással és tutajozással foglalkozott évszázadokon át.
  4. Bár a szokás maga elmaradt, a rikoltozások szövegei és azok töredékei még megőrződtek az idősebbek emlékezetében. Adatközlőink segítségével sikerült összegyűjteni a felkutatható rikoltozásokat és az ún. táncszókat, mely munkában különös figyelmet érdemel a néhai Szász Mihály Istváné Szász Ferenc Minya és Szász Andrásné Dali Kati Marika hozzájárulása. Ezeket kiegészítette a néhai idős Kocsis Miklós Barabás ilyen irányú jegyzetfüzete. Az így összeállított gyűjteményt a megfelelő szakirodalom és a helyi szokások figyelembevételével témakörökre csoportosítottuk, és sorszámozással soroltuk be. főleg az ún. Vasa-féle eljárás után igazodva.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet