Előző fejezet Következő fejezet

Pozsony Ferenc

ÚJESZTENDEI SZOKÁSOK A MOLDVAI CSÁNGÓKNÁL

Dolgozatomban azokat az újesztendőhöz fűződő moldvai szokásokat mutatom be, amelyeket az utóbbi tizenöt évben figyeltem meg moldvai csángó falvakban. A téma felvázolását azért is szükségesnek érzem, mivel a magyar kutatók eddig nem fordítottak elég nagy figyelmet az említett kérdéskörnek.

A gyűjtők figyelmét elsősorban az ünnepkörhöz kapcsolódó lujzikalagori hejgetés, uralás keltette fel.1 Ebben a Bakó szomszédságában fekvő faluban egészen napjainkig fennmaradt a szilveszter estéjén és január elsején gyakorolt köszöntő jellegű szokás. Annak keretében a nagylegények 7-8-10 fős csoportokban rendre felkeresik a nagyleányos portákat. Az 1970-es évek előtt ebben a faluban is a fiatalok egységesen hejgetésnek nevezték a szokást. Azóta újabban román eredetű jövevényszóval uralásnak nevezik az újesztendőhöz kapcsolódó köszöntő jellegű szokást.

A hejgetők csoportját egy ügyesebb, rátermettebb, beszédesebb legény vezeti, aki a köszöntőversek szövegét előadja. Ő egészen az utóbbi évekig a hagyományos kalagori ünnepi férfiviseletben járta végig ilyenkor a falut. Fején gyöngyökből fűzött láncokkal ékesített kalap van. Hosszú kieresztett, térden alul érő fehér inget, fehér gatyát és oldalt gombolós, hímzett báránybőrmellényt, képtárt viselt. Legtöbbször szarvasmarha szarvából készített kürtöt fiij vagy csengőket ráz. Őt követik a nyirászának és nyíreinek, vagyis menyasszonynak és vőlegénynek beöltözött legények. A „menyasszony" fejére színes kendőt kötnek, hosszú pendelyes inget, katrincát, hímzett mellényt visel. A „vőlegényt" újabban lány alakítja, aki fehér gatyában, hosszú férfiingben, báránybőrből készült sapkában és sötét szövetkabátban van. Mellettük halad két ostoros legény, akik az urálókhoz hasonló ünnepi viseletben vannak. A csoporthoz tartozik egy medvealakoskodó, aki sötétbarna báránybőrböl készült öltözetet visel, fején pedig szintén bőrből előállított medvefejet utánzó maszk található. Őt vezeti és kíséri a gazda, aki cigánynak öltözik be. Ruházata foltos, szakadozott, kezében botot tart. A kalagori hejgető csoporthoz még zenészek is társulnak: egy-egy akkordeonos, egy dobos és egy bikát megszólaltató legény. Az utóbbi hangszer fadézsából készül, melynek száját vékony báránybőrrel lekötik, közepére pedig lyukat fúrnak. Azon át a dézsa aljához erősített lószőrköteget vezetnek ki. A játékos a hangszert a lábai között tartja a földön, s megnedvesített kezét végighúzogatja a szőrnyalábon. Az erre dörmögő, morrogó, tehát bikát utánzó hangot ad.

A kalagori hejgetők hangos zajkeltéssel, ostorpattogtatással, kürtöléssel, csengettyűszóval haladnak az úton. Mikor elérkeznek egy-egy lányos házhoz, akkor az uráló legény berikojt a kapuból, vagyis megkérdezi a háziakat: Szabad-e, gazda, urálni dobval, csengettyűkvei s bikával?

Rendszerint minden háznál fogadják a köszöntőket: Szabad, szabad, hájtok bél Akkor a legények megállnak az udvaron, szemben a házba való bejárattal, s az uráló jó hangosan elkezdi recitálni a köszöntő szövegét. A refréneknél megrázza a csengettyűit, s a többieket is zajkeltésre biztatja, mire azok is nagy lármát csapnak ostoraikkal, a bikával, harangocskákkal, s közbe-közbe jó nagyokat kurjongatnak.

A kalagori hejgetés, uralás elsődleges célja hajdanán a gabona, a kenyér, tehát a termékenység mágikus, rituális úton történő biztosítása volt az elkövetkező esztendőre. A hejgetők szövegei valójában a búza élettörténetét mesélik el a mag elvetésétől a kisarjazáson, aratáson, kicsépelésen, megőrlésen át egészen a belőle történő kenyérsütésig. A szöveg arról szól, hogy elmentek tizenkét ökörrel szántani, a barázdába tiszta búzát vetettek. Mikor az beérett, akkor sarlókat készítettek, s azokkal learatták, majd kévébe kötötték, kalangyába rakták, kicsépelték. A gabonás zsákokat malomba szállították, ahol a molnár megőrölte. Abból aztán a gazdasszony ropogós kalácsot sütött, s most megkínálja vele a köszöntőket. Az alábbiakban egy saját gyűjtésemből származó szöveget teszek közzé:

Jó estét kívánok a házigazdáknak és a gazda asszonyának, s együtt minden családjával. Jelen szaimnak küs üdőt adjanak. Jó testvéreim, erőst szépen kérjük, tessék meghallgassák, rebegő nyelvünköt a szárnyára eresztjük, s erős szemeinket az égre terjesszük. Ujat várunk, áldást a szép társaságra, s annak minden itt lévő tagjára. Hogy legyen csendesség az új esztendőbe. Mostan elérkezett minden jó gazdának üdéje, hogy küs gondot szerezzen ökörre, ekére, mert nagy tavasz vagyon. Vagyon és kell nagyon.

No csak, jó testvéreim, ide hallgassatok, mikor a gazda meglátta, hogy elérkezett a nagy szép tavasz, azt felelte a gazdasszonynak: kérjük az urat, hogy vegye le rólunk haragját. Kérjünk tőle áldást a mezeinkre, magiknak egészséget, hogy tudjanak munkálni, hogy legyen honnan adjanak kenyeret a jövetelőbe. Mikor eljövünk jó testvéreim, kapjuk békességvei.

Jó testvéreim, mikor a gazda meglátta, hogy elérkezett a nagy szép tavasz, kezdte szerzeni elé az ekét. Mikor elészerzette, elindultunk szántani.

Mikor beértünk a darabhoz, az eketaligához ökrököt fogtunk, és szántani kezdtünk S mikor elvégeztük szántani, kifogtuk az ökrököt, hogy nyugodjanak meg.

A gazda elévette a búzát, s el kezdte vetni. Mikor elvégzetté vetni, azt felelte: Úristen, szenteld meg a mezeinket egy szép csendes esővel, adj áldást mezeinkre. A szolgák meghallak, nagy örömvei felkeltek, és befogták az ökrököt. Oda tették a bornához, s elbomolták a darabot. Mikor elbomoltuk, hazaindultunk. Mikor hazaérkeztünk, betettük az ökrököt az istállóba.

A gazda nem ült sokat otthon. Azt felelte a gazdasszony a gazdának: el kéne menjünk, járjuk meg a búzát. A gazda elment és kihozott az istállóból egy szép fehér lovat. Felkötött két-három harangot riva, s odahozta az ajtó eleibe. A gazdasszony kihozott egy szép lepedőt, s felvették a ló hátára, s elkészítették szépen a lovat. A gazda felült a lóra, elment, hogy járja meg a búzát. Mikor odaért a darabhoz, leszállt a ló hátáról. Megkerülte a darabot, kitépett egy marokval. Erőst szép volt a búza, s meg vót érvel. A gazda felült a lóra, s hazaindult. A gazdasszony itthon megmosta szépen az asztalt, kitette a ház közepire, s várták haza a gazdát a búzával. A gazda, mikor hazajött, betette a lovat az istállóba, bejött a házba, letette a búzát az asztalra. Olyan szép volt a búza, hogy az egész ház megvilágosodott. A gazdasszony felkőt a térdről a gyermekeivel, s azt felelte a gazdának: szép a búza, meg van érvel, kell keressünk tizenkét napszámost aratni.

Regvei eljöttek a napszámosok, s a gazda leültette. Odateve két pohár pálinkát nekik, s elvitte a darabhoz. Mikor odaértek a darabhoz, rendbe álltak, kezikbe vették a sollókat, s keresztet vetettek. És aratni kezdtek, s marokba tették, marokból kévéket csántak, kévékből feleket csántak és kicsépelték

A búzát őrölni kivittük Indultunk előre, hogy a mónárt kapjuk felébredvei. Megtalálkoztunk a mónárval, s szóltunk nekie: jó napot, mónár úr! Hova lett e malom, hogy őröljön nekünk? De a mónár szerte tekintett, s lisztes kalapjával malmának intett: gyér ide, malom, őrölj rögtön lisztet ezen időseknek. De a malom érkezik nagy lélekszakadva. Azt feleli: öntsétek a búzát a nagy éles kasba. Változik ott búzalisztre, belőle sütnek kenyeret.

A füstölt disznólábakot adják nekünk ajándékba. De már a gazdasz-szonynak az jár szűvibe, hogy nihány frankot adjon nekünk. Nem mondjuk való ne legyen, hanem való legyen. Az Isten áldása szálljon erre házra. Már búzagabona lészen elégséges, ha leszen mindenkinek. Vitetek [szarvasmarháitok] legyenek betegségtől, kérjünk áldást mezeinkre, magiknak egészséget, hogy tudjanak munkálni, hogy legyen honnan adjanak kenyeret a jöveteidbe. Mikor eljövünk, jó testvéreim, kapjuk egészségesen, szerencsében, s békességvei, víg örömvei s áldással. Tartsa meg az Isten a házigazdákot!'

Az uralás közben a medve is táncol egyet, ijesztgeti a háziakat, különösen a lányokat meg a fiatalabb menyecskéket és a gyermekeket provokálja.

A kalagori öregek emlékezete szerint századunk második felében a hejgetés szövege gyökeresen módosult. Egyesek még emlékeztek verses, énekelt változataira. A magyar nyelvű köszöntővers szövege napjainkra fokozatosan megkopott, elhomályosult, s eltűnőben van. Kalagorban is egyre inkább csak román nyelven hangzik fel az újesztendei köszöntőszöveg.

A magyar kutatók nagy része a kalagori hejgetést a dunántúli és székelyföldi regöléssel rokon szokásnak vélte. Elemzéseikben többen utaltak arra, hogy a moldvai szokás elnevezése, a hejgetés nevében hordozza a dunántúli regölés Hej, regö, rejtem refrénjének hej elemét. Mások pedig a kalagori hejgetés jellegzetes hangszerének, a bikának nevét kapcsolták össze a dunántúli vagy a székelyföldi regös szövegekben felbukkanó mitikus állattal.3

Véleményünk szerint, mikor a moldvai csángómagyarok ősei a Kárpátoktól keletre megtelepedtek, már akkor ismerhettek egy, a dunántúli vagy székelyföldi regöléshez hasonló köszöntő jellegű szokást (amit a moldvai csángó szokás elnevezése is megerősít), melyre később Moldvában fokozatosan ráépült előbb magyar fordításban a rituális ekehúzáshoz kapcsolódó, románságtól átvett, kölcsönzött szöveg. A búza élettörténetéről szóló, a rituális ekehúzáshoz, szántáshoz kapcsolódó szövegek az iskolahálózat hatására Moldvában napjainkban is egységesen és széles körben elterjedtek a románság körében. Az utóbbi évtizedekben gyűjtött kalagori uraló szövegek azoknak hű magyar változatai, fordításai. Századunk elejéig a moldvai katolikus falvakban olyan erőteljes magyar nyelvállapot élt, hogy a csángók a román nyelvű folklórelemeket nagyon sok esetben előbb lefordították a helyi nyelvjárásukra, s azután adaptálták és építették be szokásköltészetük rendszerébe.

A csángók által lakott régióban a románságnál ma is általánosan elterjedt a rituális ekehúzás és szántás. Különösen a Tázló menti falvakban gyakorolják a szokást. Újév reggelén az idősebb férfiak kendőkkel és fenyőfaheggyel feldíszített eke elé egy pár ökröt fognak, s a felköszöntött gazdák udvarán barázdát szántanak, abba pedig búzát vagy rizsét hintenek.

Századunk elején az északi csángó falvakban a fiúk és a nagyobb legények külön szerveződő csoportjai óesztendő estéjén jártak házról házra köszönteni. Wichmann Györgyné adatai szerint a fiatalabb fiúkból összeálló hejgetők a gazdák ablakai alatt, miután engedélyt kértek, román nyelven vallásos énekekkel köszöntötték a háziakat.5

Azokban az években Szabófalván még magyar nyelven hejgettek:

Keljetek fel bojérek, gyújtsátok meg a gyortyákat, nyisszátok ki ez ajtókat, vesszétek meg e padokat, adj Isztennek szent angyala! Memből jöttünk, membe menünk, lelketeket membe visszük, testyeteket földbe tesszük, gyiófából koporszó, leveliből borító, z ágaiból legyező, gyükeriböl hangyázó. Puszta pajta fedetlen, három veréb hat szemvei: Ahá...!6

Szabófalván a nagyobb legények csoporjai maszkosán jártak újévet köszönteni. Legtöbbjük maskarába volt öltözve, és tréfás hangszereket, zajkeltő szerszámokat tartott kezében. Ezeknek sorában szembetűnő volt egy kisebb vizes kártyából, faedényből készített bika, mely sajátos állatutánzó hangot adott. Wichmann-né gyűjtése idején a papok tiltása miatt már egyre ritkábban jártak a kecskemaszkosok. A szabófalvi kecskealakoskodó öltözetét igazi bőrből készítették. Az alakoskodó kezében egy fából faragott fejet tartott, s mozgatható alsó állkapcájával csattogtatott, mókázott. Miközben a lakásokban a kecskések komédiáztak, addig a csoport kint hagyott tagjai felosontak a padlásra, és onnan füstölt szalonnát, kolbászt és húst lopkodtak el. A hejgető fiúknak kalácsot, perecet és pénzt adtak ki, míg a behívott legényeket itallal és süteményekkel kínálták meg.7

Újesztendő napján egészen korán reggelig a szabófalvi iskoláskorú fiúk és lányok házról házra jártak, s az ajtón át egy-egy marék kukoricaszemet dobtak be a házba, miközben jó termést kívántak. A háziak pénzzel, kaláccsal, bélessel, pereccel köszönték meg a tiszteletadást.8

Halász Péter az 1980-as években a Szabófalva környékén fekvő falvakban még rábukkant a kecskealakoskodásra, mely Balusesten, Jugánban, Kelgyesten és Buteán az újesztendőt köszöntő uralás szerves része.9

1987. december 31-én Klézsén is megfigyelhettem az uralást. Ebben a déli csángó nagyközségben elsősorban a fiatal, 17-25 éves legények indultak felköszönteni a nagyleányos házakat. Egy-egy csoportban rendszerint 10-15 legény vett részt. A klézsei urálásnak központi figurája szintén a kecske, vagyis a capra volt. A kecskemaszk fejét fából faragták ki, és egy bot végére rögzítették. Szarvait juh vagy kecske szarvából nyerték. Az állatot alakító legény mindig előrehajolt, hátára színes szőnyeget terítettek, a kecske fejét rendszerint gyöngyökkel, apró tükördarabkákkal ékesítették. Klézsén egy másik állatmaszk is él. A medvealakoskodó egy kifordított bundába öltözik, arra pedig általában apró rongydarabkákat varrtak. Fejét barna színű báránybőrből készítették el. Az uraló legények csoportját Klézsén mindig egy bátrabb, beszédesebb legény vezette. Kezében egy gyöngyökkel kirakott, miniatűr ekét tartott.10 A köszöntőszöveget a lányok ablakai alatt mutatták be, melynek refrénjeit a részt vevő legények hangos zajkeltéssel hangsúlyozták ki. A medve gazdája dobot tartott kezében, lábaira pedig csengőket erősített. A dobok, csengők, ostorok hangja mellett a bikának nevezett hangszer is megszólalt. A köszöntővers elhangzása után a legényeket rendszerint behívták a házba, de legtöbbször az udvaron kínálták meg őket itallal és étellel. A kecske meg a medve ilyenkor mutatta be kivételes tudományát, mivel a dobos meg a szüliis ffurulyás) zenéjére mindkettő vidáman táncra perdült, közben agresszíven döfködték, provokálták a lányokat meg a fiatalabb menyecskéket.

Míg az újesztendőhöz fűződő medvealakoskodás a Szeret mentén fekvő falvakban csak szórványosan (pl. Kalagorban, Klézsén stb.) jelenik meg, addig a Keleti-Kárpátokból lefutó patakok, folyók (pl. Ojtoz, Tatros, Tázló stb.) mentén fekvő településekben általánosan elterjedt, s a medve tánca alkotja az uralás központi szokáselemét.11

Uralás medvével. Palánka 1972. Fotó: Hála József
 
Urálók csoportja. Palánka 1972. Fotó: Hála József
 
Az urálók csoportja. Kostelek 1992. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán
 
Az urálók csoportja. Lujzikalagor 1994. Fotó: Hegyeli Attila
 
Megérkeztek az urálók. Lujzikalagor 1994. Fotó: Hegyeli Attila
 
Az urálók csoportja esküvőre emlékeztet. Gorzfalva 1988. Fotó: Pozsony Ferenc
 
A medvealakoskodók öltözete csergéből készült. Gorzafalva 1988. Fotó: Pozsony Ferenc
 
Régi viseletbe beőltözöttek kószálnak az utcákon. Gorzafalva 1988. Fotó: Pozsony Ferenc
 
A betyárjáték főszereplője lancu Jianu. Gorzafalva 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
 
Az urálók csoportja felvonul a főutcán. Gorzafalva 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
 
Az urálók csoportját kísérő dobos. Gorzafalva 1993. Fotó: Pozsony Ferenc

Napjainkban a medve közkedvelt szereplő a moldvai falvakban is. Ovidiu Birlea román folklórkutató véleménye szerint a szilveszteri szokásokban előforduló medvejáték, medvetánc elsősorban csak a moldvai románságnál, ott is a hegyvidéki falvakban fordul elő.12 Kutatásai szerint a medvejátékhoz mágikus hiedelmek társultak. A legtöbb moldvai román faluban úgy vélték, hogy játéka szerencsét hoz, s éppen ezért a cigány medvetáncoltatók gyógyítás céljából felléptették a reális állatot a beteg hátára. Terepgyűjtései szerint az újesztendőhöz fűződő medvealakoskodás mai formáját a cigányok által gyakorolt, élő medvével történő medvetáncoltatás hatására nyerte el.

A moldvai csángó falvak sorában a medvetáncoltató szokások archai-kusabb formáival a Tatros mentén fekvő helységekben találkoztunk. Például Gyimespalánkán január elsején járnak a medvével. A köszöntő csoportban rendszerint 8-10-12 fiatalabb legény vesz részt. A menet élén két kisebb legény haladt, kezükben színes szalagokkal feldíszített botot tartottak. Sapkájukon vagy kalapjukon színes szalagokat meg bojtokat láthattunk. Mellükre keresztben át egy-egy szélesebb szőttes övet kötöttek. Ők rendszerint a csoport élenjárnak, és betérnek a lányos házakhoz, ahol megkérdik, hogy fogadják-e az urálókat. Általában minden családnál szívesen látják a fiúkat. A bekérezők mögött két nagyobb gyapjúbojttal feldíszített 1,5 m hosszú botos következik. Szájukban sípot tartanak. Utánuk haladt a medvét alakító legény, akin egy valóságos medvebőr volt, azonban farkát színes gyapjúszálakból készítették. Gazdája csizmában, hosszú kabátban, fehér harisnyában és báránybőr sapkában volt. Kezében láncot tartott, s azzal vezette a medvét. A központi alakoskodó körül még 2-3 indiánnak beöltözött dobos haladt, de a csoportot elkíséri egy-két furulyás is. A palánkai urálók csoportjához tartozott még néhány rongyos öltözetű, kopott ruhában levő alakoskodó is.

A gyimespalánkai uraló csoport mindig táncolva, hangos zajjal közelítette meg a lányos házat, ahol az udvaron az uraló legény rigmusos szövegben köszöntötte a háziakat, s utána a medve is bemutatta tudományát. A megszólaló zene dallamára hátsó két lábán állva táncolt, majd hirtelen megrohamozta a lányokat, és megölelgette őket. Igyekezett lerántani azokat a földre és rájuk feküdni. Ha ez sikerült, akkor a medvék közösülését utánozta. A köszöntés végén a háziak az urálókat borral, pálinkával, süteménnyel meg pénzzel kínálták meg.

A hegyek által körbezárt, eldugott Kosteleken szilveszter napján és január elsején járnak a medvével uralni. Általában 14-18 év közötti, ortodox és katolikus fiúk vesznek részt a szokásban. 1994-ben a játék szereposztása a következő volt: a medvét vezette a cigánnak nevezett gazda, majd utána annak két purdéja, vagyis gyermeke, a hammas, öreg, bába, dobos, bekérező katona és a zsidó következett. A játékot rendszerint egy csűrben gyakorolják és tanulják. Viseletét minden játékos saját maga készíti el. Általában a maszkokat megőrzik a következő évre. A csoportot régi katonaruhába beöltözött legény vezeti. A bekérező és a gazda szövege már csak románul hangzik. A gazda rongyos, felszalagozott ruhába öltözik, hosszú apró szemű láncon vezeti állatát. Az alakoskodó igazi medvebőrből készített ruházatban van. Járása cammogó, s lépés közben nagyokat dörmög. Őket 2-3 dobos kíséri, akik sötét ruhában vannak. Vállukon át keresztben piros szalagokat kötnek a mellükre, báránybőr sapkájukon szintén piros szalagok láthatók. A dobosok viselete nagyon hasonlít a Gyimesközéplokon járó betlehemesek ruházatához. A purdék kezükben horgas botot tartanak, s azzal igyekeznek a lányokat levenni lábukról. A hammas botja végére fürészporral megrakott zsákot köt, s azzal "tisztítja" meg az emberek ruházatát vagy cipőjét. A kosteleki csoporthoz még egy öregember és egy vénasszony is társul. Ők rendszerint a hagyományos gyimesi csángó viseletbe öltöznek be. A férfi arcát báránybőr, az asszony bába vagyis az öregasszony kezében guzsalyat tart, annak végén meszelő lóg, míg párja egy harangokkal feldíszített botot hordoz. A zsidó alakoskodó álarcát fehér posztóból készítik. Kezükben színes gyapjúszálakból készült bojtos rudakat tartanak. Mikor a csoport tagjai bevonulnak az udvarra, a dobosok, zsidó, purdék provokálják a fiatal lányokat, megkergetik, elakasztják és beleforgatják őket a hóba. Erdélyi Péter Zoltán megfigyelései szerint a meglátogatott házaknál rendszerint csak lányok meg asszonyok érdeklődnek a játék iránt. A férfiak pedig csak legyintéssel méltatják a szokást.

Az uralás legfontosabb eleme Kostelkén is a medve tánca. Ez rendszerint fülsiketítő zenére, óriási zajkeltés mellett történik. A dobok ritmusára himbálózó mozgásokkal táncol, gazdája parancsára lefekszik a földre, majd egy bottal felemelik, s a magasban megtáncoltatják. A medve tánca közben a gazda rigmusos, erotikus tartalmú szövegekkel fordul a medvéhez. Rendszerint elmondja neki, hogy amikor megtalálta őt az erdőben, akkora volt, mint egy kisebb malac, most pedig akkorára nevelte és hizlalta, mint egy borjút. Mivel az erdőből aranyszánon hozta be a faluba, arra kéri az állatot, hogy ne egye meg jószívű gazdáját. Közben az öreg meg a párja szintén táncra perdült. Mindkét gyimesi helységben (Kostelkén és Palánkán) az uralás szövege napjainkban már csak román nyelven hangzik fel.13

A Tatros alsóbb folyása mentén elterülő falvakban (pl. Dormányosban és környékén) a medvejáték színes eseménnyé, látványossággá fejlődött. A Tázló melletti falvakban szintén rábukkantunk a medvealakoskodásra, ahol rendszerint kecskével együtt jelent meg. 1988 január elsején Gajdáron az újesztendőt köszöntők csoportja több mint tíz legényből állott. A menetet az uraló vezette, mögötte egy menyasszonynak és egy vőlegénynek, vagyis nyirászának és nyíreinek öltözött alakoskodó haladt. A csoport mellett táncolt egy színes papírszalagokkal feldíszített kecske és egy báránybőrbe öltözött medve. A gajdári csoporthoz tartozott még négy-öt katonaruhába öltözött maszkos is. Öltözetükről számtalan csengő és bojt csüngött alá. A maszkosok akkordeon meg dob zenéjére táncoltak. A csoport tagjai nagyon agresszíven viselkedtek az arra járó utasokkal. Megállították a személygépkocsikat, a csúszós úton visszafelé fordították, meghimbálták, s csak pénzadomány ellenében engedték útjukra a megtréfáit járókelőket. A gajdári csoportban két legény kezében egy-egy színes pántlikákkal dúsan feldíszített botot hordozott.

A fentebb említett időpontban Onyest városában is számtalan uraló csoporttal találkoztunk. Az egyes csoportok létszáma viszonylag nagy volt: általában 20-30 személy vett bennük részt. Az urálók csoportjai rendezetten, pontos sorrendben, hangos zeneszóval és kurjongatásokkal, do-bolással, csengő- és kürtszóval haladtak a város utcáin. Régebben az onyesti köszöntők csoportjához nyirásza és nyirel, vagyis menyasszony és vőlegény, valamint egy papírszalagos capra, vagyis kecske tartozott. Újabban a városba betelepedett oláhcigányok vették át az uralás gyakorlatát.

Az Ojtoz folyó völgyében fekvő Gorzafalván az utóbbi tíz évben többször is alkalmunk volt élő módon megfigyelni az újesztendőhöz kapcsolódó maszkos alakoskodást, játékokat, szokásokat. Ebben a helységben a nagyobb köszöntő, uraló csoportok általában falurészenként szerveződnek. A maszkos csoportok tagjai december 31-én, vagyis óesztendő utolsó napján délutáni órákban a falu főutcáján rendre felvonulnak. Ilyenkor pontos névsort készítenek a résztvevődről, és személyazonossági igazolványaikat leadják a helybéli rendőrségen, hogy megelőzzék a durvább kihágásokat, bűncselekményeket.

Gorzafalván többrétegű maszkos játékokat figyelhettünk meg. A faluban még élnek a Tatros és a Tázló völgyében megfigyelt archaikus med-vés és kecskés alakoskodáshoz hasonló változatok. Ezek mellett az első világháborút követő jelentős román lakosság betelepítése nyomán dramatikus betyárjátékok is meghonosodtak. Újabban a közeli háromszéki farsangi felvonuló játékok hatására karneváli hangulatot árasztó egyéni és kiscsoportos alakoskodók is tömegesen ellepték az utcákat. Az uraló csoportok tagjai január elsején délben a főmise után rendre bemutatják játékaikat a katolikus plébános és a hívek százai előtt. A pap ilyenkor pénzzel ajándékozza meg az alakoskodókat. A kapott pénzösszeget hangosan kikiabálják és megköszönik a lelkésznek. Utána nagy zenével és kurjongatásokkal elvonulnak a templom elől, s rendre meglátogatják a leányos házakat. A gorzafalvi urálók hagyományos csoportját egy szószóló vezette, mely két-két lovasból, menyasszonyból, vőlegényből, négy darab medvéből, egy-két kecskéből, két-két szalagos botosból meg zenészekből állt. Az utcákon rendezetten, hangos zeneszóval, zajkeltéssel haladtak. Azok a leányos gazdák, akik fogadni óhajtják az urálókat, kapuikat már eleve nyitva hagyják. Azokon a maszkosok táncolva bevonulnak, s ott az udvaron szédítő ritmusú körtáncot járnak. A tánc után a csoport vezetője román nyelven köszönti a háziakat, akik pénzzel, étellel-itallal kínálják meg a legényeket. A csoport tagjai megköszönik az adományokat, majd újból fergeteges ritmusú körtáncba kezdenek. A kecskét alakító legény színes papírszalagokból készített mezt viselt. A medvék rendszerint fehér vagy szürke gyapjúcsergéből készítették ruházatukat. Fejükön az álarcot sűrűn beborítják a gyöngyök. A nyirásza meg a nyirel, vagyis az új pár a régebben használt gorzafalvi ünnepi viselet darabjait ölti magára. Mindkettőt legény alakítja. A lóalakoskodók katonasapkában és kabátban vannak. Derekukra farámát függesztenek. Annak elejére fából faragott lóféjet illesztenek. A farámát fehér lepedővel borítják. A ló farkát eredeti lószőrből készítik.14

A gorzafalvi csoportokban egy-egy dobos is megjelent. Régebben asztrális motívumokat láthattunk rajtuk, újabban tréfás feliratokat, rajzokat. A gorzafalvi urálók között újabban betyárjátékosokat is megfigyelhettünk.15 A szokás központi alakja egy hírneves román betyár, Iancu Jianu.16 Az őt alakító legény ünnepi román viseletben van. Mellén, sapkáján számtalan nemzetiszínű (piros-sárga-kék) szalagot visel. Sapkája fekete színű, mely alól lószőrből készített befonott hajtincsek lógnak alá vállaira. Övében pisztolyokat láthattunk. A betyárjáték keretében Iancu Jianut elfogják a pandúrok és nehéz láncokkal megkötözik kezét és lábát. Jianu vagy egy más személy, rendszerint a babája, addig kérleli a rend őreit, míg azok szabadon engedik; legtöbbször ők is beállnak a betyárok közé. Ennek örömére hangos zene- és énekszóval elvonulnak, éltetvén a bátor hőst.

Gorzafalván az utóbbi évtizedben megfigyelhettük, hogy szinte a szemünk előtt honosodtak meg háromszéki eredetű farsangos elemek a moldvai falu újesztendőhoz kapcsolódó szokásrendszerében. Különösen az 1989-et követő években, amikor Kézdivásárhelyen nagy tömegek előtt szervezték meg fesztiválszerüen a környékbeli falvak farsangi szokásainak bemutatóját. Hatásukra 1992 decemberében Gorzafalva utcáin is egy szekéren álhalottat kísértek végig. Egy reális koporsóban fekvő „halott" kezében pálinkás üveget tartott, s közbe-közbe jó nagyokat húzott annak tartalmából. A halottas szekér előtt egy papnak öltözött legény haladt, mellette pedig két ministráns vonult. A szekér után következtek a rongyos ruhákba öltözött rokonok, nyámok, akik nagy jajveszékeléssel kísérték az elhunytat. Gorzafalván január elsején és másodikán egyéni és kiscsoportos alakoskodók is benépesítik az utcákat. A hagyományos kecskealakoskodó csoportok mellett az utóbbi évtizedben indiánnak, gépembernek, táncosnak, katonának, cigánynak, négernek beöltözöttek bolondoztak, tréfálkoztak az utcákon. Megállították a járókelőket, az autókat, s csak pénzadomány után engedték szabadon. Közben bekormozták, szilvaízzel és tollal bemázolták a gyanútlan embereket. A maszkos játékok Gorzafalván január másodikán zárulnak. Estefelé a csoportok felvonulnak a Kecskéshegyre, ahol hatalmas lobogó tüzeket raknak, tüzes csóvákat forgatnak, hangosan lármáznak, ujjonganak. Éjfél előtt tüzes kerekeket gurí-tanak le a meredek domboldalakról az Ojtoz folyó felé. Éjfél táján kialszanak a fények, és a fáradt legények rendre hazatérnek.

A kecskejátékokkal kapcsolatban Dorinel Ichim megjegyzi, hogy azok elterjedtek a Tatros völgyében és a Bakótól délre fekvő falvakban is.17 Véleménye szerint a Berzuncban előforduló, álló testhelyzetű kecsketánc és játék voltaképpen egy parasztlakodalom paródiája. Berzuncban a kecskét egyfelől a szépek (pl. menyasszony, vőlegény, kapitány, pandúr, or-vos)*kísérik, másfelől a csúfak (pl. róka, farkas, borz, berbécs) veszik körül.18 A Bakótól délre fekvő falvakban egy kisebb kecskével járnak, amit egy furulyás legény, az óesztendőt jelképező öreg és az újesztendőt szimbolizáló fiatal lány kísér. Nagypatakon a kecske szintén álló testtartású.19

Halász Péter figyelt fel arra a jelenségre, hogy a XVIII. század végén keletkezett székelyes csángó falvakban (pl. Pusztinán, Frumószán és Lészpeden) nem ismerik a kecskemaszkos játékokat.20 Lészpeden például csak a legutóbbi évtizedekben honosodott meg az újesztendőhöz kapcsolódó uralás. A lészpedi fiatalok még az 1980-as évek elején is inkább a többségében románok által lakott szomszédos Gerlénbe mentek át uralni, mivel ott szívesebben látták őket. 1988 január elsején az említett Gerlénben a kecskét négy kardos tiszt, egy kapitány és körülbelül tíz tollas fejdíszekkel rendelkező maszkos alakoskodó követte.21 Halász Péter gyűjtései szerint a Szeret bal partján fekvő székelyes csángó falvak közül Gajcsána-Magyarfaluban szintén nem él a kecskemaszk, s az uralás is csak újabban terjedt el.22 Ezzel szemben Lábnyikon az 1930-as években még élt a kecskejáték, mely azonban nem tartozott az urálók csoportjához. A lábnyiki kecskét egy-egy katonaruhában és asszonyöltözetben lévő legény kísérte végig a falun. A csoport tagjai betértek a házakhoz, és ott előadták játékukat. Eljátszották, hogy a férfiember most tért vissza a katonaságból, s nincs pénze az esküvőre, ezért vagy el akarja adni kecskéjét, vagy pénzt akar kérni annak mókás játékáért, táncáért.23 Az állat gazdája felmagasztalta jószága tulajdonságait, miközben az nagyokat ugrált, megdöfködte, provokálta az asszonyokat meg a lányokat, s az utcákon megszalasztotta a gyermekeket. Külsőrekecsinben is leírták az uraláshoz kapcsolódó kecskejátékot, melynek keretében vőlegénynek és menyasszonynak beöltözött legények kísérik és táncoltatják a kecskét; ez az elem halványan az előbb említett lábnyiki formára emlékeztet.24

A bemutatott moldvai csángó újesztendei alakoskodó szokások napjainkban már kevés szállal kapcsolódnak az erdélyi magyar hagyományokhoz. Több mint valószínű, hogy a Moldvába betelepedett magyarság magával hozhatott zajkeltéssel, alakoskodással kapcsolatos, köszöntő jellegű télközépi szokásokat. Erre a rétegre azonban új szülőföldjükön, a román többségű Moldvában olyan új szokások épültek, amelyeket a csángók már a szomszédos románságtól vettek át. Jeleztük előbb, hogy a rituális szántás, betyárjáték, a medve- meg a kecskealakoskodás itteni csángó formái a moldvai románságnál egységesebben és szélesebb körben elterjedtek. Érdekes tény az, hogy a nyelvi, kulturális asszimilálódás folyamán megismert és adaptált szokásokat, szokásformákat és -elemeket nagyon sok esetben a csángók tovább éltették, mint az átadó fél, vagyis a moldvai ortodox románság. Erdély felől a farsangi játékok újkori formái behatoltak, beszivárogtak: pl. a gorzafalvi parodisztikus halott-temetés. A később betelepedett székelyes csángók (úgy tűnik, a lábnyiki példa alapján) Erdélyből farsangi elemeket is magukkal hoztak: pl. az uralástól független kecskejátékot.

A moldvai csángók által éltetett újesztendei alakoskodó, színjátékszerű szokások elsődleges célja az volt, hogy a kimondott szó erejébe vetett hit alapján egy új esztendő küszöbén jókívánságokat, egészséget, bőséget, termékenységet, szerencsét idézzenek elő a meglátogatott gazdáknak.

A moldvai csángómagyarok nagyon sok archaikus európai szokáselemet megőriztek napjainkig. A rituális szántás és vetés, a párzást utánzó medvejátékok, tűzgyújtás, tüzeskerék gurítása, állatmaszkok voltaképpen mind a termékenység elérésére irányultak és a gonosz meg ártó erőket akarták távol tartani. Másodsorban ezek a maszkos alakoskodó szokások az erdélyi farsangi játékokhoz, szokásformákhoz hasonló funkcióval rendelkeznek. Igaz, hogy a moldvai románságnál a magyar vagy az európai farsangi ünnepkörhöz hasonló globális ünnepkör nem él.25 A moldvai románoknál és a csángó falvak nagy részében minden évben az újesztendő-höz kapcsolódott a megszokott rend rituális fölforgatása, a szabályok és tabuk ideiglenes feloldása, felfüggesztése, ruhacsere, alakoskodás, a gonosz erők zajkeltéssel való távol tartása stb. Ezek az újesztendei szokások a mágikus vagy köszöntő funkciók mellett napjainkban biztonsági szelepként is működnek. Levezetik a faluközösségekben fölhalmozódott feszültségeket és konfliktusokat.

Újesztendő első napján Gorzafalván a templom előtti szent téren profán cselekvéseket engedélyeztek: világi dalokat énekeltek, zenéltek, táncoltak, vagyis kivetkőztek megszokott énjükből, életrendjükből. így olyan szimbolikus tőkét és lelki élményt halmoztak fel, amire lehetett emlékezni, amit újból lehet várni és megszervezni.

Szakirodalom

BIRLEA, Ovidiu

1981 Folclorul románesc I. Bukarest.

DEMÉNY István Pál

1994 A hejgetés meg a sámánének. Néprajzi Látóhatár III. évf. 1-2. sz. 135—

150.

DÖMÖTÖR Tekla

1972 Hejgetés. In: Magyar népszokások. Bp.

1979 Naptári ünnepek - népi színjátszás. Bp.

ERDÉLYI Péter Zoltán

1994 A bundás nagy állat ünnepei. Művelődés XLVI. évf. 2. sz. 46-48.

FARAGÓ József

1996a A hejgetéstől az uralásig. Egy archaikus moldvai csángómagyar népszo- kás elrománosodása és eltűnése. Honismeret XXIV. évf. 6. sz. 53-64.

1996b A szabófalvi hejgetés emlékei. Erdélyi Múzeum LVIII. évf. 1-2. sz. 94- lo3.

HALÁSZ Péter

1992 Adatok a moldvai magyarok kecskemaszkos játékához. In: Kultúra és tradíció I. Tanulmányok Ujváry Zoltán tiszteletére. Miskolc. 173-179.

ICHIM, Dorinel

1983 Zona etnograficá Trotus. Bukarest.

1987 Zona etnograficá Bacáu. Bukarest.

KALLÓS Zoltán

1958 Hejgetés Moldvában. Néprajzi Közlemények III. évf. 1-2. 40-50.

1968 Hejgetés Moldvában. Művelődés XXI. 12. sz. 42-43.

POP, Mihai

1976 Obiceiuri tradifionale románesti. Bukarest.

POZSONY Ferenc

1992 Egy gyimesvölgyi köszöntővers szövegelemzése. In: Kriza János Néprajzi Társaság Evkönyve 1. Kolozsvár. 148-163.

WICHMANN Györgyné

1907 A moldvai csángók szokásaiból. Ethnographia. XVIII. 287-294.


  1. Kallós 1968. 42.
  2. Elmondta Jankó András 68 éves, Lujzikalagor 1987. Saját gyűjtés. Lásd Pozsony 1992. 160-161.
  3. Dömötör 1972.; Faragó 1996a. 53-55.; Uő. 1996b. 94-95.; Pozsony 1992. 154.; Demény 1994. 135-150.
  4. Ichim 1983. 138.
  5. Wichmann 1907. 287-94. Kallós Zoltánnak 1956-ban még két töredéket sikerült ösz-szegyújtenie: Keljelek fel, bojárok, Sónjátok ki ez ajtukat. Gyújtsátok meg afáklyukat, Tőssétek meg pohárokat, Vesszétek meg e padokat. Efyüttek e hejgetők. Adjanak, mit akarnak! Inkább kérünk csuk minkát, Sz a zutaján nagy kalácst. Sze mük köszöntjük szjépen, Ledzsik honnét adzsanak! Mász időre gyét elyövünk. Adjon Ziszten egisszéget!
  6. A második szövegtöredék minden sora megismétlődik: Kefyetekfel, bójérok, Gyússzátok meg gyortyákat, Nyisszátok ki zajtukat. Vesszétek meg padokat, Tősszétek pohárokat! Gyiófából koporszó, Leveliből borító, Zugaiból legyező, Gyükeriből hangyázó. Puszta pajta fedetlen, Három beréb hat szemvei, Árva Bori anyátlan.
  7. Lásd Kallós 1958.
  8. Wichmann 1907. 289.
  9. Wichmann 1907. 290.
  10. Wichmann 1907. 290.
  11. Halász Péter 1992. 174.
  12. Pop 1976. 76-7. írásában a román folklorista arról tudósít, hogy az 1970-es években a román nyelvterületen is, elsősorban a gyermekek körében, egyre inkább elterjedt a kézben vihető, miniatűr ekével történő köszöntés.
  13. Ichim 1983. 138.; Uő. 1987. 99.
  14. Birlea 1981. 272-3.
  15. Erdélyi 1994.
  16. Dorinel Ichim szerint a lovasmaszk elterjedt az Ojtoz és a Szeret menti falvakban is. Rendszerint páros számú csoportban: négyen, hatan, nyolcan táncolnak nagyon virtuóz ritmusban. Mozgásaikat katonás vezényszóra végzik. Lásd Ichim 1983. 139.; Uő. 1987. 99.
  17. Ichim a moldvai dramatikus betyárjátékokat újkeletű szokásoknak véli. Véleménye szerint csak az 1920-as években terjedtek el tárgyalt vidékünkön (Ichim 1983. 140.).
  18. Lásd 1974. 156.
  19. Ichim 1983. 138-9.; Uő. 1987. 99.
  20. Ichim 1983. 138-9.
  21. Ichim 1987. 99.
  22. Halász 1992. 176.
  23. Ichim 1987.99.
  24. Halász 1992. 176.
  25. Halász Péter figyelmeztetett arra, hogy a lábnyiki kecske jellegzetes dallamra táncolt. Ehhez a dallamhoz szöveges ének társult, mely székelyes nyelvi elemeket is megőrzött (pl. kukoricacsutika), s amelynek Háromszéken erotikus jelentést tulajdonítanak. (Halász 1992. 177-178.)
  26. Halász 1992. 178.
  27. Pár csángó faluban (pl. Szabófalván, Klézsén stb.) ma is ismerik a húshagyókeddi táncmulatság keretében történő tréfás alakoskodást. Szabófalván nemcsak a század elején, hanem egészen a közelmúltig a szabadtéri tánchelyen matahalának nevezett játékosok csirkecsontokkal aggatták körül foltos, rongyos ruházatukat. Kezükben ostort tartottak. Igyekeztek verekedést színlelni, tréfás játékokat kezdeményezni. A gyermekeket és a bámészkodókat egy döglött madárral ijesztgették, amit aztán ott egy tűzön megsütöttek, majd a végén széttéptek. Egy meztelen legényt egy hordóban bundák közé elrejtettek, az onnan egyszer csak kiugrott hirtelen a hóra. A tapasztalatlanabb fiatal lányokat jól megijesztette, provokálta, párzásra emlékeztető mozdulatokat végzett, majd visszabújt a báránybőrök közé. (Wichmann 1907. 288-289.)

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet