Előző fejezet Következő fejezet

Major Miklós

„CSUPA ZAJ, CSUPA ÉNEK, CSUPA ZENE VOLT AZ EGÉSZ HEGY"

(Szüreti szokások - szőlőhegyi mulatságok a Szilágyságban)

 

A Szilágyságban a mezőgazdasági munka neheze mindig az aratással kezdődött és a szürettel végződött. A szőlősgazda számára a szüret nemcsak a beérett szőlő betakarításával járó munkát jelentette, hanem a munka és az ünnep, a szórakozás-mulatozás összekapcsolásának alkalmát is. A szőlő és a szőlőművelés évszázadok óta a társas együttélésnek és az életbe vetett hitnek lett a szimbóluma.

Köztudott, hogy az északi Partium bortermő vidék. Területét a múlt század 70-és éveiben keletkezett borvidék-besorolás az Érmelléki-szilágyi borvidéknek tüntette fel. A pálinkafőzés mellett a szőlő és a bor jelentős jövedelmi forrása volt a vidéknek. Nagy volt a foglalkoztató- és eltartóképessége. A kedvező ökológiai és domborzati adottságok pedig ösztönzőleg hatottak e termelési ág kialakulására és fejlődésére.

A szőlőnek a növénytermesztésben elfoglalt kiemelkedő szerepét bizonyítják az egykori írásos feljegyzések is. Szőlő termesztéséről szóló források már a 13. századból vannak. Egy 1257-ben keltezett határleírásban Somlyó (Semle) közvetlen szomszédságában fekvő Keres (Kyrys) nevű helység határában egy Vidonya (Wyduna) nevű szőlőhegy szerepel. Egy írásos feljegyzés a zilahi szőlőtermesztésről Nagy Lajos idejéből származik, kinek uralkodása alatt lettek a szilágysági dombsorok nagymértékben szőlővel beültetve. Az 1784-és összeírás csupán Zilahon 350 borospincét említ.

A szőlőművelés meghonosításában nagy szerepük volt a nagyfalusi pálosoknak is, akik adományként több helyen kaptak szőlőtelepítés céljából földeket a kolostorukat alapító Bánffyaktól a 15. században.

A múlt századi filoxérajárvány azonban a szilágysági szőlők nagy hányadát elpusztította. Emiatt az addig legfontosabb foglalkozási ág jóformán megszűnt, talpra állni nem tudott. Ezzel kezdetét vette a szüreti szokások, mulatságok és hagyományok fokozatos megszűnése is. A szüret elveszítette egykori vidám hangulatát, varázsát, s hagyományos rendjét sem tartották többé tiszteletben. „Régen elmúlt az az idő, amikor a szüret hegyen-völgyön dáridót jelentett" - írja a Szilágysági Gazda 1902-ben.

Míg a múltban a szüreti szokások szinte faluról falura, szőlőhegyről szőlőhegyre változtak, addig századunk első évtizedeiben a szüreti mulatságnak Szilágyság-szerte egységes formája alakult ki.

A szilágysági szőlőtermesztő községekben az esztendő szokásrendszerében jelentős helyet foglaltak el a szőlőműveléshez kapcsolódó népszokások. A Szilágyság gazdag, színes, szürettel kapcsolatos népszokásai, azok gyűjtése és feldolgozása mind ez idáig elkerülte a néprajzkutatók figyelmét. 1993 őszén pályázat formájában felhívást tettünk közzé a Szilágyságban (közéleti, közművelődési hetilap) a hagyományos és a mai szüreti szokások összegyűjtése céljából. A meghirdetett pályázaton általános és középiskolás tanulók vettek részt tíz, legjelentősebb szőlőtermesztő helységből (Szilágysomlyó, Zilah, Balla, Szilágysámson, Kárásztelek, Kémer, Zovány, Szilágynagyfalu, Szilágybagos, Kraszna). A gyűjtési munkákban részt vevő 85 tanuló 118, különböző életkorú szőlősgazdát mint adatközlőt szólaltatott meg. Az alábbiakban rövid összefoglalót adunk a begyűjtött anyagról.

1. A szilágysági szőlősgazda különböző jelekből nagy szakértelemmel állapította meg a szőlő érettségét. A szüretet megelőzően a gazdák rendszerint vasárnap délután, vagy amikor idejük engedte, felsétáltak a hegyre és megnézték, megtapogatták, megízlelték a szőlőt. Ha a szemek megkapták a megfelelő színt, vagy ha már megjelentek rajtuk a rozsdafoltok, ha a kocsány fonnyadni, fásodni kezdett, ha elég édesek és puhák voltak a szemek, kezdődhetett a szüret (Sámson). Balián a hegybíró - a szőlőhegyek életét a hegyközségek irányították, élén a hegybíróval - előzőleg elvégezte a tojással a próbát. Egy friss tyúktojást beletett frissen szedett és sajtolt 1 liter mustba. Ha a must a tojást a felszínre dobta, a szőlő szedésre alkalmas volt s kezdődhetett a szüret.

A jó gazda többször kiment a hegyre, hogy „megsaccolja", mikor lesz esedékes a szüret. Az érett szőlő puha szemű, édes, füstössárga, eszi a darázs, a méh, a seregély (Kémer). A szőlő akkor volt szedésre alkalmas, amikor marokban szorítva a belőle kicsepegő létől „összeragadtak a gazda ujjai" (Kárásztelek, Nagyfalu). Balián akkor találták a szőlőt érettnek, amikor a szőlőszemek nap felőli oldala kissé kormos volt, amikor a szőlő héja megvékonyodott, amikor a „legzamatosabb a szőlő". Se szeri, se száma azoknak a jeleknek, amelyek szinte falvanként változtak, és amelyekből a szőlő érettségét, szedésre való alkalmasságát meg lehetett állapítani. Általában a csőszök, kerülők jelezték, hogy hol, melyik szőlőhegyen érett a szőlő.

2. A fekvéssel, az időjárással és az éghajlattal, a talajjal, a szőlőfajtával, a művelési móddal mint tudományos szempontokkal a szilágysági szőlőművelő gazda nem sokat vesződött. Ő az évszázadok óta megszokott napokon kezdte a szüretet. A szüret kezdetének idejét írásos bizonyítékok hiánya miatt megállapítani igen nehéz. Krasznán nem volt meghatározott naphoz kötve kezdésének időpontja. Az időjárástól függően itt a hegybizottság döntötte el, hogy mikor kezdődhet a szüret. Általában október 15-20. között fogtak hozzá, de többször előfordult, hogy maga a gazda döntött felőle. Zoványon, Kémeren, Nagyfaluban az idős, tapasztalt gazdákra volt bízva, de a tojással történő próbát előzőleg mindenképpen elvégezték. Egyes szőlőtermesztő falvakban (Zovány, Nagyfalu) a hegybíró döntött a szüret idejéről. Ha történetesen a szőlő nem volt megérve, a hegybíró el is halaszthatta. Ha a szőlő szedésre érett volt, a hegybíró egy érett szőlőflirtöt akasztott ki a hegykapura. Szilágybagoson akkor kezdték a szüretet, amikor a pásztor feltűzte a hegykapura a kutyaszőlő nevű vadnövényt.

A szilágysági falvak többségében október 15-én, Teréz-napkor kezdték el a szüretet. A katolikus vallású Kárásztelkén október 26-án, Dömötör (Demeter) napján fogtak a szürethez. Zoványon némelykor Gellért napján, szeptember 24-én („Gellért, a szőlő már megért"), Zilahon október 20-a körül kezdték el. Itt a szőlőt augusztusban „lágyszemre" megkapálták, majd a földet elgerebélyezték. Ezután senki sem léphetett a szőlőbe, nem kezdhette meg október 20-ig a szedést. Kémeren, Lecsméren, Borzáson Szent Mihály napján (szeptember 24-én) állhatott be a szüret, de az „eleinérőket" előbb megszedték. Zoványon szüreteltek akkor is, ha történetesen esős, sáros idő járta, mert a régiek szerint „Ha a bocskor ragad, a szőlő szemje dagad".

A szüret elkezdésének idejét dobolással adták a gazdák tudtára, és időpontját pontosan be kellett tartani. Nagyfaluban az utóbbi évtizedekben szokássá vált, hogy a szüretet a „málészedés" után kezdik meg. Régen, ugyancsak Nagyfaluban először a helyi földbirtokos, a báró kezdhette el és csak azután a falu.

3. A szüretre való felkészülés a szüret előtt jó néhány nappal már megkezdődött, sőt a szüretre szánt bárányt már nyáron a környező vásáros helyeken (Zilah, Kraszna, Nagyfalu, Sarmaság) megvásárolták és úgy etették, hogy az szüretig ,jó kövér legyen". A családon belül úgy a gazdának, mint a gazdasszonynak megvolt a maga feladata, elfoglaltsága. A gazda készítette elő a szüretelőedényeket (hordók, kádak, puttonok, daráló, csapalja, sajtó), a ház asszonya pedig kenyér- és kalácssütéssel volt elfoglalva.

Nagyon fontos volt, hogy a hordó tiszta legyen, mert ez a feltétele annak, hogy a beléje kerülő bor jó ízű legyen. Ha a hordó hosszabb ideig üresen állt, a gazda gondosan kimosta, kiforrázta. A hordó kimosása többrendbeli hideg vízzel történt, addig, amíg a víz tiszta maradt. Majd szájával lefelé fordítva hagyták lecsepegni, megszáradni. Forrázáskor a hordóba, annak nagyságától függően, 5-20 liter forró vizet töltöttek, jól bedugták és 15-20 percig himbálták, hengergették. A másodszori forrázáskor a vízhez ún. hordómosó szódát tettek, meleg vízzel újramosták, majd többrendbeli hideg vízzel öblítették. Ha a mustot új hordóba akarja szűrni a gazda, a forrázást 2-3 napi hideg vízzel való áztatás előzi meg. A lecsepegtetett tiszta hordókat kívülről letörölgetik száraz ruhával, majd olajos ruhával dörzsölik be. Ezeket a müveleteket a gazdák a pincék előtt végezték, majd a tiszta hordókat a pincébe ászokra állították (Sámson). Ha nem tisztult meg a hordó, aprószemü láncot vagy tört követ helyeztek belé s addig rázták, míg tiszta víz folyt ki belőle (Bagos).

A hordókat fertőtlenítették, „kiáslagolták". Ezt úgy végezték, hogy egy drótszálra áslagot (kénrudat) kötöttek és azt meggyújtva a hordóba helyezték, majd a hordót bedugták. Két napig maradt így. Ha az áslag elégett, akkor a hordóról tudni lehetett, hogy tiszta (Kémer, Kárásztelek, Nagyfalu, Zovány). A kitisztított, fertőtlenített hordók abroncsait feketére, pirosra vagy zöldre festették (Zilah), vagy olajjal kenték be, hogy jobban bírja a pince levegőjét (Balla).

A kádakat, csebreket is kimosták és a Berettyóban „dagasztották", Kémeren régen a kádakat forró sós vízzel dagasztották, Bürgezden újabban pokróccal, nejlonnal a kádakat „bebugyolálják", hogy az így keletkezett gőz a kádat jól megduzzassza.

A szüretet megelőző napon a gazdasszonynak is volt ám mit tennie. Nagy volt a sürgés-forgás, a készülődés a házban. Készültek a szüreti étkek.' Levágásra került a nyáron beszerzett és felhizlalt bárány. Előfordult (Zovány), hogy borjút is vágtak. Leggyakrabban tyúk, liba, ruca, pulyka került kés alá. Disznót ritkán vágtak. Elmaradhatatlan eledel volt a kemencében sült diós, mákos, üres „kemencés kalács" (Zovány). Ekkor került sor a kenyérsütésre is.

4. A szüret napjának reggelén a gazda elkészítette szekerét, lekefélte lovait, hogy „csillogjon a szőrük", kimosta az ökrök farkát, jól tartotta őket, hogy Jók legyenek a szőlőben", és hogy lássa a falu népe: „ki a gazda". A gazdagabb szőlősgazdák ilyenkor a vastengelyü szekerüket vették elő (Sámson). 2-3 nappal a szüret előtt a gazda vagy a gazdasszony meghívta a szüretelőket, ahol szükséges volt, a napszámosokat fogadták fel. A szüreten elsősorban a család és a rokonság vett részt, de meghívták a szomszédokat, barátokat, jó ismerősöket is (Kárásztelek, Nagyfalu, Sámson). A szüretet a gazda úgy szervezte meg, hogy a rokonság ne ugyanazon a napon szüreteljen, hanem felváltva, hogy egymásnak kölcsönösen segíteni tudjanak (Nagyfalu, Lecsmér, Kárásztelek). Voltak olyan helységek (Zovány), ahol a szüret inkább családi körben zajlott. Napszámosokat csak akkor fogadtak, ha bő volt a termés, s főleg az urasági szüretekre alkalmaztak napszámosokat (szedők, puttonosok, morzsolók, taposok, sajtolok). A napszámosokat terményben, de leginkább pénzben fizették (Nagyfalu, Szilágysomlyó). Zilahon 1 véka búza volt a napszám vagy 15-18 lej (a 30-as években). Krasznán a napszámosok minden ötödik puttón után egy pohár bort is kaptak. A szüreten részt vevő szomszédok, barátok, ismerősök szokás szerint egy kosár vagy egy kis dézsa „állószőlőt" kaptak fizetségül, csebreseknek dupla napszám járt (Sámson).

Szilágysomlyón az iparosok az inasokat is befogták a munkába. A napszámosok jó része a környező falvakból, elsősorban a román lakosságú Somlyócsehiből került ki, és a munka nehézségi és bonyolultsági fokától függően pénzben fizették őket.

5. A szüret napjának reggelén a szüretelők általában a gazda házánál gyülekeztek, ahol meg is reggeliztek. A gazdasszony a gondosan megterített asztalhoz invitálta őket. A reggeli előtt kisüstivel, kaláccsal kínálta őket a gazda. A reggeli majorságaprólékból, libapörköltből és friss házikenyérből állt (Bagos).

Reggeli után a szüretelőedényeket tehén-, ökör- vagy lovasszekerekre rakták. A szekereken többnyire az öregek és gyermekek kaptak helyet, az utóbbiak a kádakban húzódtak meg. A szüretelő fiatalok gyalog követték a szekeret, vidáman, nótázva mentek ki a hegyre (Nagyfaíu, Zovány). Legkedveltebb, leggyakoribb nóta volt a „Megérett, megérett a fekete szőlő" kezdetű dal. Zoványon jellegzetes szüretnapi köszönési mód volt szokásban: „Bő szüretet, nagy csizmát!" Ott, ahol cselédet tartottak, a cseléd ment a szekér előtt az állatokat vezetve, a gazda a szekeret követte (Zovány). A falubeliek, akik történetesen éppen akkor kinn voltak az utcán, a gazdával gyakran ékelődtek, tréfálkoztak, gyakran odakiáltották: „Ügyeljen, mert megcsalják, meglopják a szőlőjét" (Balla). Balián a hegyre menő ökrök szarvára varrottaskendőt is aggattak. A szüretelő menet a présház (szüretelőház) előtt gyülekezett. Itt újból pálinkával és kaláccsal kínálták őket.

6. A munka megszervezése, lebonyolítása és irányítása a gazda feladata volt. Általában kortól, nemtől, fizikai erőnléttől függően osztotta ki a feladatokat. Több helyütt (Kraszna, Zilah, Nagyfalu) a gazdasszony és a nagylánya kezdték a munkát, akik elöl haladva leszedték az állószőlőnek valót. Puttonosoknak mindenütt az erősebb, „markosabb férfiakat" választották. Előfordult, hogy puttonosnak a gazda is beállt (Zovány), vagy a fiait tette meg puttonosoknak. Sámsonban a szőlőt nem puttonokba, hanem csebrekbe szedték, és ezekben szállították a kádhoz. Csebreseknek szintén erős fiúkat jelöltek ki. Egy csebresre átlag 5-6 szüretelő jutott. A puttonosokat úgy osztották be, hogy lehetőleg minden pászmára jusson belőlük. A szőlővel megtöltött puttonok (csebrek) számát a gazda vagy a vincellér (Kémer) krétával jegyezte a pince külső falára. A tanya (Szilágysomlyó) ajtófélfáján zsinegen papír és ceruza volt felkötve. A papirosra a puttonosok neve után a gazda egy-egy rovást húzott minden megtelt és kiürített putton után.

A szedők inkább az asszonyok és a lányok köréből kerültek ki. A gyermekek — a szüreti napokon szünet volt az iskolában — a földről szedték fel a lehullott szőlőt, főleg a könnyen hulló novát. Pászmákra osztva a szőlőt, a gazda állította be a szedőket, ügyelve arra, hogy alkalmuk legyen a danoláshoz, a lányokkal való viccelődéshez. Ilyenkor az „Ősszel érik babám a fekete szőlő", „Fekete a kökény, fehér a virága" kezdetű daloktól zengett a hegy (Ballá). Több faluban cigánymuzsikusokat is felfogadott a gazda. A muzsikaszó hallatára táncra perdültek a fiatalok. Úgy járták, hogy „még a karókat is kiverték" (Nagyfalu).

A szőlőt kézzel, késsel, ollóval (Nagyfalu), kacorral, metszőollóval (Zovány), kacorkéssel (Bagos) vagy fanyelű bicskával (Zilah) szedték. A gazdagoknak külön szőlőszedő késük volt.

A szőlőt kisdézsába, kosárba, vederbe szedték, majd a puttonba, ill. a csebrekbe került. A cseber 5-6 vedres volt, fülébe cseberhordó rudat helyeztek. A csebret rúdja révén két csebres vette vállára, s így vitték a szekéren levő hosszú kádhoz (Sámson).

Az állószőlőnek valót a legszebb, legegészségesebb szőlőfürtök közül válogatta a gazdassony, amely otthon, szellős helyen felkötve karácsonyig is elállt. Belőle piacra is vittek (Kraszna). A legdúsabb tőkéről „karikákat" is szoktak vágni. Ez nem volt más, mint a karikás művelésű szőlők termővesszője fürtöstől. A fürtökkel tele karikákat a cseber rúdjára akasztották, majd a lányok este hazavitték (Sámson).

7. A szüreti étkek elkészítésére, a szüretelők étkeztetésére a gazdasszony igen nagy gondot fordított. Igyekezett, hogy azok ízletesek, kiadósak legyenek. Az évtizedek folyamán kialakult étkezési szokások, a felszolgált ételek jóformán alig változtak, legfeljebb elnevezésükben állott be valamelyes változás.

Fő eledel ma is a birkahúsból készült gulyásleves (Kémer, Zovány, Sámson), juhgulyás (Bagos), bográcsos (Nagyfalu), melyet a „szüreti bárányból" vagy az erre a célra levágott borjúból a pince előtti tisztáson, téglából rakott tűzhelyen vagy a pincegádorban felállított spóron (Zovány, Kémer) készített többnyire a háziasszony. Szokásban volt a báránypörkölt (Zovány), juhpörkölt (Balla) és juhhústokány (Alsóvalkó) készítése is. Zilahon hagyományos szüreti étel volt a „tüdős". A tüdőst úgy készítették, mint a hurkát, de ebbe máj helyett tüdőt töltöttek. A rizskásás marhatüdőt borsozták, paprikázták, majd petrezselyemzölddel megszórták, avas szalonnát daráltak hozzá és petróleumtűzhely fölött megabálták. A Bikfalvi testvérek zilahi mészárszékében előre elkészített tüdőst lehetett kapni. Míg a szüretelők megreggeliztetése többnyire a gazda házánál történt, addig az ebéd kinn a szőlőhegyen a pince, szüretelőház, tanya előtti tisztáson zajlott le. A fűre leterített szép szilágysági szőttes a megterített asztalt jelképezte (Sámson). A szüretelők csak akkor hagyták abba a munkát, amikor megszólalt a falu templomának harangja. A gazdasszony, ha az ebédet otthon készítette el, úgy rendezte dolgát, hogy déli 12 órára az ebéddel kinn legyen a hegyen.

Ebéd előtt a gazda körbekínálja pálinkával a szüretelőket, csak „úgy az üvegből". Az üveget körbeadják kétszer-háromszor is. Kínáláskor mindenki egy-egy kortyot iszik, de csak a felnőttek. Ezután körbekínálják a finom kalácsot (diós, mákos, almás, túrós vagy pusztakalácsot). Régen lekváros kalácsot is készítettek (Kémer). Balián a pájinka után a kalács helyett fehérkendőbe gyöngyölt házikenyeret szolgált fel a gazdasszony.

Este megterített asztal várta a hazatérő szüretelőket. A vacsora szerte a Szilágyságban több fogásból állott. Erre a célra legtöbb helyen tyúkot, kacsát, libát vágtak. A vacsorát húslevessel kezdték, melyet töltött káposzta, sült majorsághús követett. A végén frissen sütött csöröge, fánk (Kémer) vagy „nagy kürtőskalács" következett (Zovány). Öblítésként óbort vagy frissen sajtolt mustot ittak.

8. A szüret reggelén, mindjárt ahogy megérkeztek a hegyre, lepakoltak a szekérről, kifogták a jószágot, amelyre a kisebb gyermekek vigyáztak. Szekérhez vagy fához kötötték az állatokat. A gazda a csősszel, pásztorral vagy kerülővel együtt bejárta a szőlőt, hogy meggyőződjék, nem esett-e kár a szőlőben, nincs-e az elgereblyézett talajon nyom, nincs-e valamilyen kártétel. Miután ez megtörtént, a csősz átadta a szőlőt a gazdának, aki megköszönte az egész évi fáradságát, tevékenységét (Zovány). Csak ezután következett a szedők, puttonosok, csebresek beosztása, amit a gazda végzett el.

A szüretet áldással, énekkel kezdték. Először az álló-, majd a borszőlő szedése következett. Zilahon a szőlőt két részben szüretelték: külön szedték a fehér, külön a piros szőlőt. Gyakran megtörtént, hogy egy-két ifjú szüretelő „pityókás hangulatban" a cigányprímás mellé állt s ott folytatta a dalolást: „Jaj de jó bor ez a fehér járdoványbor" (Balla). A cigányzenészek elhúzták a gazda nótáját is, aki itallal kínálta őket. Sokszor abbahagyták a munkát, s a fiatalabbja táncra perdült. Este, otthon, vacsora után tovább folyt a danolás, az önfeledt vidámság, zene, tánc. Késő éjszakáig. A Magurán tábortűz mellett szórakoztak, daloltak virradatig. Az utóbbi évtizedekben a szüret befejezése után „nem csináltak nagy komédiát" (Szilágysomlyó).

A szőlő taposása, majd morzsolása a szüret napján vagy másnap történt. Ha a gazdának pincéje volt a hegyen, ott, ha nem volt, a gazda házánál végezték. A taposás sok időt igényelt: „sokszor belenyúlt az éjszakába" (Kraszna). A taposással közvetlenül a második világháború után hagytak fel a Szilágyságban.

A szőlő taposása az erre a célra házilag készült taposózsákban történt. A zsák kenderfonalból készült és ritkán szőtték. A zsákot a lukkal ellátott tapotó- vagy nyomókádba (Zovány) helyezték. A nyomókádat az ún. tapotószéklábra helyezték. A kád alatt a csapalja foglalt helyet, ebbe folyt a must. Kémeren egy kádba 2-3 szőlővel megrakott zsákot helyeztek, melyet két személyből álló csoport taposott. A taposás ritmikusan történt, hasonlóan a vertfal építésénél használt eljáráshoz. Taposás közben gyakran énekelték: „Szüret után van az idő, házasodni kéne." Előfordult, hogy a taposás muzsikaszó mellett történt (Nagyfalu).

A préselést (sajtolást) másnapra hagyták, s többnyire a gazda végezte. A montot egy másik kádba öntötték, tetejére földet tettek, hogy ne érje a levegő. Tél folyamán a montot kifőzték törkölypálinkának, vagy tavasszal vízzel keverve „csigert" készítettek belőle (Zovány).

A Szilágyságban a szőlő sajtolása kétféle borsajtóval történt. A régebbi típusú prések (a 19. század második fele) közé tartozott a nagyméretű, igen súlyos, tölgyfagerendából készült, többnyire a színbe beépített medvésprés (Kémen nyomóprés; Sámson: daruprés; Bagos: gerendásprés), később, a múlt század végén megjelennek a középorsós (facsavaros) prések, sajtók. Ezeket sok helyen (Alsóvalkó, Nagyfalu, Zovány, Bagos) még ma is használják. A nehezen szállítható sajtót a szomszédok, a környékbeliek is használták.

A szüretet az időjárástól függően fejezték be. Addig tartott, míg be nem állt a fagy. Az urasági szőlőkben november elejéig is elhúzódott. Kárásztelkén igyekeztek Mindszentek napjáig feltétlenül befejezni, ugyanis nem volt tanácsos, hogy az érett szőlőt fagy érje. Kémeren úgy tartották, hogy a fagy miatt megváltozik a szőlő színe, íze. Balián viszont Márton napjáig sem volt késő a munkálatokkal végezni, mert minél később szüreteltek, annál édesebb volt a must. Nagyfaluban pedig úgy tartották, hogy „abból a szőlőből lesz a jó bor, melyet kissé megcsíp a dér".

A szüret befejeztével megkezdődött a must érlelése. A must forrása szerte a Szilágyságban az ún. ászókra helyezett, előzőleg kiáslagolt hordókban történet. A hordókat nem töltötték meg teljesen musttal, hogy forrás közben nehogy „kifusson". Régebben a hordó nyílására lopótököt (Kémer), kotyogót (Zilah) helyeztek, hogy kellő mennyiségű levegőt kapjon. Kárásztelkén liut tettek a hordóra, amely fából készült szögletes edény volt, alján lyukkal, abba helyezték a lyukas napraforgószárat. Ezen jött fel a hordóból a hab.

9. A szüret és az azt követő mulatság a szilágysági földműves ember életében az egyik legfontosabb esemény volt, különösen a hagyományőrző falvakban (Kémer, Zovány, Kraszna, Kárásztelek). A szüret befejezése, a szüret utáni felvonulások és bálok egyben a határban folyó gazdasági munkák végét is jelentették, a nyártól való elbúcsúzást. Ilyenkor vidámság és jókedv ütött tanyát a szőlőkoszorúzta szilágysági dombokon és falvakban.

Szüreti bálokat századunk 50-és éveiben ugyan még rendeztek, de a szüreti felvonulások a második világháború előtt lassan elmaradoztak. Sok adatközlő szerint a szüreti mulatságok „régen kimentek a divatból", „csupán nagyszüleink emlékeiben él". Néhány szilágysági faluban (Kraszna, Sámson) ugyan felújították, de erősen módosítva, hagyományos lefolyásukkal mit sem törődve.

A század eleje óta szerte a Szilágyságban a szüreti mulatságok többnyire egyformán zajlottak le. Az egységes formán belül községekként azonban apró eltéréseket figyelhetünk meg. Krasznán a szüreti felvonulás kezdetét lóháton száguldozó legények adták tudtul a falubelieknek. A felvonulás ökrös- és lovasszekerekkel történt a falu főutcáján. A szekér szőlőkarikákkal volt díszítve, az elöl haladó ökrösszekeren boroshordó állott. Az ökrök szarvára piros csipkezsebkendőt aggattak. A szekeren helyet foglaló lányok „magyar viseletben" voltak felöltözve.

A szüreti ünnepségeket Kárásztelkén is a felvonulás előzte meg. A legények és lányok népviseletbe öltözve, lovasszekeren nótázva vonultak végig a falu nagyobb, forgalmasabb utcáin, és mindenkit meghívtak a szüreti bálra. A lovak nyakában csengő, fejükön varrottaskendő. A fiatalok jellegzetes kárásztelki viseletben. A lányok fehér, ráncos pendelyben, ingujjban, a pendely előtt kék rakott kötő. Nyakukon piros, virágos szélű zsalikendő, hajukban pántlika, lábukon fekete csizma. A legények fehér, bő, ráncos gatyába voltak felöltözve. Eléje a lányokéhoz hasonló kék kötényt kötöttek. A fehér ingujjon fekete lábri, derekukon piros zsalikendő, fejükön árvalányhajas kalap. A lányok kezében szőlővel megrakott kosár. Zoványon magyar viseletbe öltözött fiatalok bonyolították le a szüreti felvonulásokat. A lányok piros pruszliban, zsinóros szoknyában. Fejüket gyöngyöspárta díszítette. A fiúkon fekete nadrág, fekete mellény, fehér ing, fekete bőrcsizma. Néhányan betyárnak öltözve lóháton vonultak fel a falu főutcáján. A felvonulás itt is ló- és ökrösszekerekkel történt hegedűszó mellett. De előfordult, hogy cigány muzsikusok helyett maguk a fiatalok szolgáltatták a zenét, többnyire gombosharmonikával és flotával. Az utcaszélen, kapuban ácsorgó nézőközönséget szórakoztatva rigmusokat mondtak:

Piros szőlő, bakator,

Pista bácsi nagy lator.

 

A szőlőnek nincsen párja.

Édes mustot ittam rája.

 

Gyuri, Mari, tajiga,

Feri bácsi taszítja.

 

Körüljárom ezt a kádat,

Megcsókolom én a szádat.

 

Heje-huja lakodalom

Szüret van a hegyoldalon.

Muzsikálnak a cigányok,

Táncolnak a szedőlányok.

 

Az utca a következő daloktól volt hangos:

 

Szüret után van az idő,

Házasodni kéne,

Én meg anyára férjhez mennék,

Ha valaki kérne.

Az a legény, ki hozzám járt,

Elment katonának,

Ha hazajön, fiatalabb

Kislányt választ babájának.

Gyakran elhangzottak a „Fehér kancsó, piros bor", „Kalapom, kalapom csorgóra", „Megérett, megérett már a piros szőlő", „A zoványi sűrű pince", „Érik a szőlő, hajlik a vessző" kezdetű dalok.

Zilahon inkább fíákerrel történt a felvonulás. A felvonulást itt is közvetlenül a szüreti bál előtt tartották. Általában 8-12 ifjú pár öltözött fel „magyar ruhába". A lányokon fehér blúz és szoknya, piros zsinóros mellény, vállukon kásmírkendő. A legényeken fehér, bő ujjú ing, pitykés mellény, bőgatya, derekukon zsalikendő, fejükön fekete árvalányhajas kalap, kezükben fokos. Az ifjú párok virággal, piros és fehér szalaggal feldíszített fiákereken hajtottak végig a Fő utcán. A menetre a pandúrok vigyáztak. Rajtuk bő ujjú ing, bőgatya, lábukon csizma, fejükön fekete kalap. A felvonulás sorát a zenészek szekere zárta. Felvonulás közben szüreti nótákat énekeltek:

Megérett, megérett a fekete szőlő,

Ne menj arra csinos, barna kislány,

Megfog a kerülő.

Nem félek, nem félek én a kerülőtől,

Inkább félek a kökényszemű babám

Csalfa két szemétől.

A felvonulás és a szüreti bál a szőlőtermesztő szilágysági falvakban a bor és a szőlő ünnepe volt. Zilahon „őszt búcsúztató parádés szüreti ünnepként" emlegették. A bálokat a szüretet követő első vasárnapon tartották. Sámsonban a szüreti bált az utóbbi évtizedekben a helybeli színjátszó csoport által bemutatott színdarab előzte meg. Szüreti bált minden évben szerveztek. A szervezést és lebonyolítást az iparosegylet (Kraszna), az olvasóegylet (Zilah), szőlősgazdák (Sámson), a falu fiatalsága (Balla, Zovány) vállalták magukra. A szüreti bálokat régen csűrben, raktárhelyiségben, vendégfogadóban, iskolában vagy épülő parasztházakban (Nagyfalu) rendezték. Később, az 50-és évektől kezdve a kultúrotthonokban került sor a bálok lebonyolítására.

A báltermet szőlődús venyigével, szőlőkarikával (Sámson, Balla) és sok-sok szőlőlevéllel díszítették. A két fal közé kihúzott spárgán borosüvegek díszlettek. A hívogatók - két lovasból állott - népviseletbe öltözve házról házra jártak. A zenét cigányzenészek szolgáltatták. Zilahon Fátyol Miska bandája és a Rácz testvérek. Néha a rezesbandát is megfogadták (Zovány).

A csőszleányok és csőszlegények magyar ruhában jelentek meg a bálokon. Szokás szerint 6 csőszlány és ugyanannyi csőszfiú vigyázott a teremben felaggatott szőlőre. Éjfélkor adtak jelt a szőlőlopás kezdetére. A népviseletbe öltözött szemfüles és éber csőszlegények és csőszleányok megpróbálták a tolvajokat elfogni.

A szüreti bálokra hagyományos ételként a székelygulyást szolgálták fel, melyet a felfogadott szakácsné készített el (Zilah). Sámsonban a bálnak batyubál jellege volt, amennyiben minden résztvevő az otthonról magával hozott ételt-italt fogyasztotta. A zilahi bálokon az alábbi nóta járta:

Megkapáltuk szőlőinket

Három ízben is, is, is,

Nem sajnáltuk ereinket,

Vesszük hasznát is, is, is,

Fáradozva emlegetjük a szüret nevét,

Nosza pajtás, jó barátim, igyuk a levét.

Zilahon a szüreti bált a palotással nyitották meg.

10. Hogyan zajlik ma a szüret?

A régi idők szüretje sokat veszített egykori hangulatából, varázsából. A föld és ezen belül a szőlőskertek 1962-től 1989-ig szövetkezeti tulajdonban voltak. Az 5 áron - ennyit kapott egy tsz-tag - termelt szőlő le-szüretelése különösebb gondot nem okozott a családnak. Leszüretelését maga is meggyőzte. Így a szürettel kapcsolatos népszokások, hagyományok is fokozatosan kivesztek, megfakultak. „A sok jó szokás elmaradt, már nem is vesszük figyelembe, nem is tudunk róluk" - mondták a nagyfalui adatközlők. A szüretet akkor kezdik meg, mikor akarják, meghallják, hogy mások is szüretelnek. Időpontja nincs jeles napokhoz kötve. Szűkebb körben zajlik, csak a család tagjai vesznek részt. Nem várják meg, hogy a szőlő tökéletesen megérjen. Általában hét végén szüretelnek, hogy az idegenbe szakadt családtagok is részt vehessenek. A gazdának is köny-nyű a dolga, nem kell megszerveznie a munkát, nincs szükség puttonosokra, taposókra, külön préselőkre. A szőlőt kosarakba, műanyag vedrekbe, nejlonbidonokba szedik, és a szedők viszik le a hegy alján elhelyezett kádakhoz.

Változott a szüreti étrend is. Az ebéd egyszerűbb lett, beérik sült szalonnával is. Kémeren a hagyományos étrendből „csupán a paprikás szalonna maradt meg".

A szőlő feldolgozása (darálás, sajtolás) otthon, a család körében történik, sokkal korszerűbb eszközökkel. A must forrása a lakóház alatti vagy az udvaron, valamelyik gazdasági épület alatt levő pincében zajlik. A hagyományos szüreti bálok jórészt megszűntek. Több faluban (Kraszna, Zovány) igyekeznek felújítani az egykori szokásokat. Zoványon „nem a szőlőlopáson, hanem a mulatáson van a hangsúly". Krasznán 1994-ben az V. Zilahi Nemzetiségi Fesztivál keretében rendeztek szüreti felvonulást.

Sámsonban, ahol erőteljesebben élnek a hagyományok, ma is megrendezik a szüreti bálokat. A bálokat a fiatalok egy csoportja, rendszerint a színjátszó csoport tagjai szervezik. Az előadás napján felvonulnak a falu utcáin felpántlikázott lovakkal. Két lovas dobveréssel adja hírül az előadással egybekötött szüreti bál kezdetének idejét. Ma is feldíszítik a báltermet, szőlőlopást is rendeznek. Viszont a mulatságnak nincs batyubál jellege. Ennivalót nem visznek a bálba, legfeljebb egy-egy üveg bort. Rendeznek néha tombolát, mustot, bort, szőlőkarikát sorsolnak ki, esetleg kalácsot, tésztát.

Szüreti imádság:

Hiszek a csutorában,

A borpincék atyjában,

A borok erjesztőjében.

Karóhoz feszítették,

S hála leszüretelték.

 

Alá szálla a pincében,

Megforrt rá egy hétre,

Az emberek számára,

Asszonyok bánatára.

Hiszek bajaink felfedésében,

Kedvünk feltámadásában

És az örök borivásban. Ámen.

 

Fontosabb adatközlőink falvanként Zárójelben életkoruk

Alsóvalkó: Papp Ferenc (76)

Bagos: Orsós Erzsébet (75), Szűcs Irma (72), Szűcs Ferenc (82)

Ballá: Király Lajos (71), Domokos Margit (68), Bóné Ferenc (67), Ballá

Borbála (64), Mátyás Irma (70)

Borzas: Kása Mihály (78)

Bürgezd: Fábián Albert (69)

Kárásztelek: Szabó János (82), Szabó Erzsébet (82), Bályoki Margit (65)

Kraszna: Vince Ferenc (81), Papp Klára (65), Szabó Elek (75), Filep Berta

(67), Székely Ilka (53), Nyeste Dávid (86), Székely Ágnes (78)

Kimer: Oláh Margit (58), Kasza István (71)

Lecsmér: Somogyi Lídia (69)

Sámson: Bálint István (71), Borbély Erzsébet (86), Bántó Cs. Miklós (65),

Szilágyi András (82), Dari László (68), Széles Ferenc (74)

Szilágynagyfalu: Somogyi Berta (57), Torkos Anna (77), Deák András (41),

Fazakas István (78), Vajda Lajos (82), Farnas Margit (43)

Silágysomfyó: Acsádi Elek (60), Bálint Lajos (70), Fodor István (66), Balogh

Sándor (68)

Zilah: Orbán Irma (84), Balogh Katalin (70), Somogyi László (80), Fazakas

János (68), Király B. Anna (78), Egri Lajos (70)

Zovány: Deák Erzsébet (64), Meszesi Lajos (66), Molnár Ferenc (80)

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet