|
|
A népi írásbeliség az általános értékalkotás sajátos területe, a paraszti kultúrának fontos része: egy kor, egy életforma szubjektív értelmezését készíti el; az életpálya eseményeit szelektálva, rendszerezve nyújt esztétikai élményt.1 Élménytörténeteket, filozofikus eszmefuttatásokat, a közösség, az egyén mindennapi életét, a paraszti gazdaság gondjait, formáit, szerkezetét tárja elénk. A paraszti írásbeliség alkotói közösségük nevében, a közösségnek írnak, érdekében alkotnak.2
A paraszti írásbeliség néprajzi kutatása a második világháborút követő évtizedekben ért el kiemelkedő eredményeket, és vált a néprajzi-antropológiai kutatások jelentős forrásanyagává, azon belül is a naplók, parasztkrónikák, gazdasági feljegyzések. Az utóbbi évtizedekben monográfiák, tanulmányok, különböző néprajzi kiadványok jelentek meg a népi írásbeliség köréből. Habár a Szilágyságban is találkozunk e műfaj néhány művelőjével, naplóik feldolgozásával eddig senki nem foglalkozott. Dolgozatomban Szabó Miklós, szilágybagosi parasztkrónikás munkásságát ismertetem, nagyszámú, ma is meglévő naplója, feljegyzése alapján.
Szabó Miklóssal a hetvenes évek közepe táján ismerkedtem meg a Berettyó-felvidéken tett gyűjtőútjaim alkalmával. Mikor a falu néphagyományai, kulturális értékei felől érdeklődtem, falutársai mindig hozzá, a krónikáshoz irányítottak. Legtöbbször a téli hónapokban kerestem fel, amikor idejéből a beszélgetésre is jutott. A hosszantartó, sokszor a késő estékbe nyúló beszélgetések mindenre kiterjedőek voltak, legszívesebben azonban verseiről, kis gazdaságának, a közös gazdálkodás gondjairól, életéről, hadifogságáról beszélt. 1980-ban szakadt meg a rendszeres kapcsolat közöttünk. Nemcsak azért, mert már felfigyeltek a gyakori látogatásokra, hanem megromlott egészsége miatt is. 1982-ben halt meg 75 éves korában. Az átlagosnál értelmesebb, sokoldalú embert, a magyar paraszttípus igazi megtestesítőjét ismertem meg benne, olyan emberként, aki még mindenhez ért, s tudását népe, faluközössége érdekében próbálja gyümölcsöztetni.
Egy napló feldolgozása nem nélkülözheti írója egész életpályájának megismerését.3
A falu, amelyben Szabó Miklós 1907-ben a napvilágot meglátta, a Szilágyság délnyugati részén, a Szilágysomlyót Csúcsával összekötő községi út mentén, a Berettyó lapos völgysíkján, a folyónak a Jázi patakkal való összefolyása táján fekszik. A falu, mely közigazgatásilag 1968 óta Szilágynagyfaluhoz tartozik (azelőtt Szilágyborzással alkotott községet), útmenti-dombvidéki település. A falu keleti része a közeli dombokhoz (Alsó-hegy, Gecse-hegy, Zsigmond-hegy) simul, míg nyugati része a Berettyó árterületén, É-D-i irányban települt. A falu tulajdonképpen egy főutcából (Nagy utca) és a vele párhuzamosan haladó, a Berettyó bal oldalát kísérő Víz és a Fűszer utcából áll. A két utcát hidak kötik össze. A folyót füzes-nyárfás szegélyerdő kíséri. A Főutca a falu közepén térré szélesedik. Itt helyezkedik el a reformátusok temploma és a falu régi iskolája.
Szabó Miklós szülőháza, amely erősen átalakítva ma is áll, a Víz utca (313. szám) közepe táján, a Nagyhíddal szemben található. Szülőháza egyszerű paraszthajlék (kétosztatú: konyha, nagyszoba). A portán valamikor szalmásfedelű istálló állt. Mögötte szénáskert. A jelenlegi istállót csűrrel bővítve, 1923-ban, ill. 1946-ban szülei építették. A Víz utcában - melyet a Berettyó gyakran elöntött, innen az elnevezés - még ma is több, száz évet meghaladó hajlék van. Egyszerű, fatornácos, hódfarkú cseréppel fedett, vályogfalú épületek ezek, a régi, hagyományos építkezés emlékeit őrzik.
A falu a Berettyó-felvidék egyik legkorábbi települése. Első írásos adata: 1214: BOGUS (Vár. Reg. 302.). A település neve minden bizonnyal puszta személynévből keletkezett magyar névadással.4 Nevét a lakosság a „boglyas" szóból származtatja. Feltehető, hogy a falu irtás helyén keletkezett, ugyanis a vidéket hatalmas, a Rézhegységből lenyúló tölgyes-cseres erdő (Igyfon erdő) borította. Korábban várföld, a 16. században a Báthori uradalom része, a somlyói várnak adózott.
Szilágybagos a középkor folyamán a hadak átvonulási útjába esett. Számtalan alkalommal volt kitéve az itt átvonuló csapatok támadásainak, pusztításainak. A legszörnyűbb pusztítás 1663-ban érte a falut, amikor Várad török uralom (1660-1690) alá került. A Valkó vára (a falutól délre, mintegy 20 km távolságra fekszik) elleni támadáskor (1663) Bagos is elpusztul, szinte teljesen elnéptelenedik. Lakossága még jobban megfogyatkozott a kuruc-labanc időkben, valamint az 1710. és 1742. évi súlyos pestis következtében.
A falu hamar kiheverte a „nagy idők" pusztításait. Nemsokára újratelepült. A mai lakosság alaprétege más helységekből, vidékekről (Bánffyhunyad, Hosszúaszó, Tövishát, Felvidék stb.) érkező telepesekből állt össze. Az új telepesek magukkal hozták származási helyük hagyományait, szokásait
és egy elég kevert, de a későbbiekben egységessé vált népesség alakult ki. A kultúra sokszínűsége (nyelv, öltözet, szokások) ma is érezhető.
Szilágybagosnak ma több mint 1500 lakosa van. Ez a Berettyó-felvidék összlakosságának (12046) nem egészen 13%-a. Nemzetiségi összetétele az 1992. évi népszámlálás szerint a következő: 78,7%-a magyar, 15,8%-a cigány, míg a fennmaradó részt a románok teszik ki. A lakosság felekezeti megoszlása: 66,5%-a református, ortodox (a cigányság görögkeleti vallású-ként van nyilvántartva) 25%. Jelentős számú közösséget tömörít a baptista hitközség (8,3%).
A megélhetés fő forrása mindig a növénytermesztés és az állattartás volt. Talajai nem a legtermékenyebbek. Jobb földek csak a folyó mentén, az ún. Laposon vannak. „Közönségesen véve az egész határ sovány, mert nagyobb része erdőkből irtatott és most is bokros, tsutkos" - írja egy 1720-ból keltezett konszkripció. A középkori források intenzív szőlőművelésről tesznek említést. A falu népe borból élt, ebből fizette az adót. Jelentős volt a gyümölcstermesztés (alma, szilva) és az ehhez kapcsolódó pálinkafőzés. A környező dombok legelői, az árterület nedves rétjei és kaszálói, a bükkerdők makkja az állattenyésztés (szarvasmarha, juh, sertés) alapját vetették meg. A bagosiak nem egyszer hízott ökröket hajtottak fel Nagyfalu állatvásáraira. A gabonafélék közül a búza és a kukorica dominál, takarmányként árpát és zabot termeltek. Jelentős jövedelmet biztosított a gyapjú is.
Ipari jellegű tevékenység a faluban nem folyt. A nép mezőgazdaságból élt. Munkalehetőség csak az 1962-ben megalakult termelőszövetkezetben kínálkozott, az aktív lakosság jórésze itt dolgozott. Mintegy 4500 k/holdon gazdálkodott. Ennek jelentős része erdő volt, 3,6%-án szőlő termett.
A nagybirtok nem volt jellemző. A Bánffyak (Elek) elkártyázták földjüket, vagy az 1921/23-as földreformkor osztották azt szét. A legutolsó földbirtokos Kethely István volt, aki még a század elején került Bagosra, s mint bérlő tevékenykedett Bánffy Elek birtokán. Később megvásárolta a bárói birtok még megmaradt részét, összesen 350 kh-t a Szilvásban. 1925-ben, a román impérium kezdetén ő is eladta birtokát. Középbirtokosként tartották számon Elekes Farkast, aki 25 ha szántóval és 90 ha erdővel rendelkezett, majd őket követték Kincses G. Lajos, Kincses János és Kincses Péter 20-25 haral. A lakosság nagy része kis- és középbirtokos volt. Középbirtokos család sarja Szabó Miklós is.
Szabó Miklós 1907. május 17-én született tízgyermekes család második gyermekeként. Szépnagyapja - akit mindig büszkén emleget - Somogyi Sámuel (1815-1878), 28 éven át volt a helybeli iskola rektortanítója, egyidőben kurátor és községi bíró. Boross Lajos lelkésszel együtt megalapítják a bagosi dalárdát. Apai nagyapja jobbágyszármazék, akinek az őse „kutyabőrös" nemes volt. Édesapja Szabó Zsigmond (1874-1942), édesanyja Ősz Erzsébet (1888-1967). Mindketten gazdálkodó emberek. A népes család mindennapi kenyerét az ősöktől örökölt 22 kh biztosította. A sokgyermekes családban a gyermek, Szabó Miklós már korán részesévé vált a család gondjainak és feladatainak, spontánul kifejlődött benne az az erkölcsi érzék, mely a munkához és a felelősséghez való viszonyát meghatározta. A szigorú apa értékrendjében a munka elsőrendű helyen állt. A megélhetésért folyó küzdelemben a család valamennyi tagjának megvolt a konkrét feladata, melynek teljesítését Szabó Zsigmond ellenőrizte és irányította. Nagy Olga írja: „Ahol több gyermek nevelkedik a családban, ott természetes módon alakul az egymásért végzett munka, a helytállás szükségessége".5 Így volt ez a Szabó családban is. Életvitelük puritán; a család úgy élt, hogy kevésből is kijöjjön.
A rendkívül fogékony, értelmes gyermek ötéves korában már olvasni tudott, s alig volt tízéves, amikor mint iskolás gyermek világháborús híreket olvasott fel a Friss újságból, gyengébben látó öreg embereknek. Elemi iskolai tanulmányait a helybeli református felekezeti iskolában végzi, Kovács Katinka igazgató-tanító korában (1910-1920). Versíró tehetsége a 30-as években bontakozott ki. Óvónője, Porcsalmy Ilona, akire mindig nagy szeretettel emlékezett, Hódmezővásárhelyre távozása után (1941) írta az akkor már nős Szabó Miklósnak: „Kedves Miklós fiam! nem mulaszthatom el, hogy kifejezzem előtted csodálatunk és elismerésünk a gyönyörű költeményekért, miket felszabadulástok utáni ünnepségek alkalmával írtál. Kedves Miklós, mint kis tanítványom is igen tehetséges gyermek voltál, de költeményeid írásánál isteni sugallat vezette lelkedet s tolladat". Majd így fejeződik be a levél: „Büszke vagyok reád édes fiam és boldog, hogy olvashattam költeményeid. Szeretettel üdvözöl Ilonka nénid".
Szabó Miklós minden vágya az volt, hogy tovább tanulhasson, de a család akkori nehéz körülményei, az egyre romló gazdasági helyzet, a kisebbségi sors akadályozta vágyának teljesülését. Gazdálkodó maradt. Önéletrajzában említi: „Sorsom az Erdélyi szegény fiuk sorsa".
A két világháború között többnyire visszavonultan élt, földjeit műveli. Közben sokat olvas, rendszeresen jár a múlt század végén létesített községi könyvtárba, mely 1945-ig működött. 1933-ban feleségül veszi Nagy Károly és Vince Julianna leányát, Nagy Máriát. Az ifjú pár 1938-ig a szülői házban lakik, majd a szülők által vásárolt Nagy utcai (125. szám) telkes házba költöznek. A telken három helyiségű családi ház, istálló és csűr állott. A későbbiek folyamán mellékhelyiségeket, nyári konyhát sütőkemencével, pincét, kutat építettek. A telek végében gyümölcsöskert.
Az önálló gazdálkodás útján elinduló fiatalok kezdetben 2,5 hold, majd miután felesége is megkapja az őt megillető örökséget, amelyhez még vásárolnak 1 ha-t a Felsőhegyen, 3,5 ha területen gazdálkodnak. Szabadidejében ír. „Egyik kezemben könyv, másikban eke" - írja önéletírásában. Magánszorgalomból olvas, tanul, bővíti ismereteit. Ekkortól kezdve vezeti naplóit és krónikáját.
Igazi felemelkedést számára a bécsi döntés hozott, amikor Szilágybagos magyar impériumba került. Teljes lendülettel kapcsolódott be a közéletbe, szülőfaluja kulturális életébe. 1942-ben került sor a zilahi Wesselényiszobor újraavatására. Erre az alkalomra verset ír. A szoborfelavatási ünnepségen a bagosi dalárda is részt vesz. Fiatal bagosi leányok jelenlétükkel, népviseletbe öltözve tisztelegnek. Ugyancsak 1942-ben, szeptember 27-én a község népe „kettős nemzeti oltárt" avatott. Felavatják az első világháborúban elesett hősök emlékművét, de ekkor kerül sor az országzászló felavatására is. Szabó Miklós saját szerzeményű, erre az alkalomra írott versét (Országzászló) szavalja a falu központjában felállított emelvényen. Az ünnepségekről krónikájában számol be részletesen.
Szabó Miklós 1929/1930-ban teljesít katonai szolgálatot Konstancán, majd 1944-ben a magyar hadseregbe hívják be. 1944. október 4-én Tasnád, Esztergom érintésével Szombathelyre kerül. Itt 1945. március 29-én az oroszok elfogják, s pár hét múlva Sztálingrádba kerül hadifogolyként, ahonnan három év után tér haza, Szilágybagosra. Hazatérte után magángazdaként, majd a mezőgazdasági társulás megalakulása után annak tagjaként folytatja tevékenységét. 1952-ben földjét kisajátították, helyette silány termékenységűt kapott. 1961 telén lépett be a kollektívába. A kollektívában is szorgalmasan dolgozott mint hegyi brigádos. Gyümölcsöst telepít (Kacurban, a valkói határban), olt, metsz, földet mér. Betegsége a 70-és évek végén egyre súlyosbodik. Nagyváradon műtéten esik át, de csak néhány évet él utána. 1982-ben hal meg. Sírkövén az alábbi felirat szerepel: Itt nyugszik Szabó Miklós/ szül. 1907 V. Hó 71MH. 1982/ bárha megszűnt is az élet/ Verseimben tovább élek/B.P.
Életműve gazdag és változatos. Hátrahagyott írásai készen vásárolt, különböző méretű, keményfedelű naplókban, ún. registrukban, iskolai füzetekben őrződtek meg. Naplóinak egy része megőrzés céljából a helybeli református parókia levéltárába került, többségük azonban testvéreinél (Szabó József, Szabó Árpád) és ezek gyermekeinél található. Fénymásolatban Dobó Györgynél (Budapest) és Nagy Bálint református lelkésznél (Szilágyperecsen) található. Dobó György kilétéről a család nem tud, arról sem, hogy a hagyaték miként jutott Dobó György tudomására.
A naplók megszámozva, lábjegyzetekkel, kiegészítésekkel ellátva viszonylag jó állapotban vannak. Valamennyi feljegyzése tintával és a hagyományos írószerrel, tollal íródott. A betűk kalligrafikusak, könnyen olvashatók. A szöveg a helyi tájszólás szerint íródott. Közérthetően fogalmaz.
Szabó Miklós a népi írásbeliség szinte valamennyi műfaját művelte. Életművét műfaj szerint több csoportba osztottam.
1. Verses kéziratok. Magát „versfaragónak" tekinti és csak azután krónikásnak, a „régi dolgok gyűjtőjének". Ha valaki tevékenysége felől érdeklődött, mindig ezt felelte: „Mint paraszt, kaszálok, kapálok és verset faragok". Legtöbbször a mezőn írt, munka közben, pihenéskor. Vadgyümölcsök címmel szereplő „kötete" példányai közül mindössze egy maradt fenn, a harmadik. A többi hollétét nem sikerült kiderítenem. A vastagfedelű füzetbe írt, mintegy száz vers az egyházközség levéltárában található, jóval halála előtt ajándékozta az egyháznak, melynek hűséges segítője, 13 éven át kurátora volt. A versek jórészt alkalmi események megörökítésére (pl. templom-szentelés) íródtak.
Önéletrajz versben címmel ellátott naplóját, melyet ő Elbeszélő költeménynek nevez, Szabó Árpád testvéröccse őrzi. Az 1942-ben írt verses önéletrajzát 1967-ben, 60 éves korában kibővítette, újraírta. Az önéletrajz forrásértékű adatokat (az első világháború kitörése, a Trianon utáni kisebbségi sors, hadifogsága stb.) tartalmaz. Verset írt még katonai élményeiről, a nagyfalui pálosrendi kolostorról.
Verses kéziratai közé tartozik még az Alkalmi versek Leánykéréssel és a házassággal kapcsolatban is. Ebben főleg a lakodalmi költészet körébe tartozó versek (leánykérő, beköszöntő a menyasszonyos, illetve a vőlegényes házhoz, menyasszonybúcsú, násznagy köszöntője, valamint lakodalmi étkezéshez kapcsolódó rigmusok, imádságok) szerepelnek.
2. Prózai jellegű alkotásai közül a legjelentősebb szülőfalujáról írott krónikája. Krónikájának címlapjára ezt írta fel: Szilágybagos község és egyháztörténelme 1205-1960. (Feljegyzések, azaz történelmi adatok tizenegy darab fényképpel együtt. Összegyűjtötte az utókor számára 1956-59 telén Szilágybagoson, Szabó Miklós). 1960-tól a falu életében beálló változásokat később, a hetvenes években írja meg.
Szilágybagos 1900 előtti történetének adatait Szabó Miklós két alapvető forrásból meríti, Petri Mór monográfiájából (Szilágy vármegye monográfiája III., VI. kötet) és Bagossy Kovács István Szilágybagosi Református Egyház történelme című, 1740-ben készült feljegyzéseiből. Nem kizárt, hogy más forrást is felhasznált. Gondolok itt Porcsalmy Ilona óvónő 1922-ben írott feljegyzéseire (Szilágybagos Község és Egyház története, Szilágybagos népe életéből). Utóbbi ma is megvan Fekete Borbála nyugdíjas óvónő birtokában. De sokat merített a visszaemlékezésekből, személyes tapasztalataiból. Olyan tudományos, forrásértékű adatokat sorakoztat fel, melyekkel eddig ritkán találkoztunk. Maga írja, hogy „...a legjobb tudásom szerint szedegettem össze a múltnak ködéből az eseményeket, mint elhullott és értékes gabonakalászokat, hogy egy szép koszorúba helyezem az utókor számára".
Szülőfalujáról írt krónikáját hat fejezetre, ill. időszakra tagolja: 1. Első időszak (1205-1663), Szilágybagos első okleveles említésétől az 1663-as törökdúlásig; 2. Második időszak (1663-1792); 3. Harmadik fejezet (1792-1900); 4. Negyedik időszak (1900-1920); 5. ötödik időszak (1920-1945) és 6. Hatodik, azaz a legújabb időszak. Számunkra a legértékesebb fejezet a második, melyben részletes leírást ad az 1663. évi tatárbetörésről. Megtudjuk, hogy „...ezen Szilágybagosi Isten Szent Egyházát, több templomokkal egybe elégetek vala, mely alkalmatossággal az egész helység is elégvén több az egész helységben két háznál nem maradott vala." A 120 elpusztult férfi név szerint van feljegyezve. A névsor becses adatokat szolgáltat az akkori családnevekről.
Feljegyezték az 1710-ben, 1742-ben pestisben elhaltak nevét is. Néprajzi szempontból is fontos feljegyzéseket lelhetünk fel benne. Például ősi szokásként említi az óesztendei harangozást a toronyban, az itt való éneklést, ostorral való csergetést, a temetőben a halott elhantolása utáni, a temetésen közreműködők szívességének megköszönését. Legtöbb feljegyzés azonban kultúrtörténeti (iskola, oktatás), időjárási és gazdasági vonatkozású. 1863-ban olyan szárazság volt - tudjuk meg a feljegyzésekből - hogy a „Berettyó folyása megállóit". 1868-ban hajtják végre a tagosítást, az ugarrendszerről a szabadgazdálkodási rendszerre való áttérést. Az 1873-as év annyira esős volt, hogy semmiféle gabona nem termett. A parasztok földjeiket potom áron eladják (1 véka búzáért vagy krumpliért holdját), hogy súlyos helyzetükön nemit enyhítsenek. A krónika részletesen kitér az 1919. évi eseményekre, az 1921/23. évi földreformra, a kollektivizálásra, a beszolgáltatásokra (kvótarendszer).
Szabó Miklós egyháztörténeti szempontból is maradandót alkotott. Feldogozza egyházának történetét (A Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves történelme 1663-tól 1963-ig). A feljebb felsorolt kéziratos naplóit tekinthetjük főbb műveinek. Közben másról, másakról is írt. Ide sorolhatjuk Cseréptöredékek cím alatt szereplő naplójegyzetét, mely két tárgykört foglal magába, az Emlékezzünk a régiekről és a Hiteles falusi történetek című írását. Utóbbiban nyolcvan, a faluban megtörtént dolgot jegyzett fel. A napló elején írja: „Amennyire csekéj tehetségemtől kitelik, összeírom és megörökítem azokat a községünkben előfordult nevezetesebb, de egyszersmind mulatságos dolgokat, amely községünkben tényleg meg is történtek. Úgy a régi időben, valamint napjainkban, mely érdekes szórakozást nyújt azoknak, akik a múlt iránt érdeklődnek."
3. Gazdaságtörténeti szempontból kiemelkednek személyes kis gazdaságával kapcsolatos feljegyzései, naplói. Ezeket 1941 óta vezette. Az egyik naplójában (Terménynapló) terméseredményeit, a másikban (Munkanapló) a naponta elvégzett tevékenységét rögzítette. Szükségesnek tartom a naplók részletes elemzését elvégezni, mivel a bennük feljegyzettek erősen összefüggnek egymással, s feldolgozásukkal képet kapunk egy szilágysági falu gazdasági szerkezetéről, művelési módjáról, a falu művelésági megoszlásáról, termesztett növényeinek az időjárással kapcsolatos összefüggéseiről, a termények értékesítési módjáról stb.
A naplók ma is jó állapotban vannak. A Munkanapló nagysága 30x21,5 cm, a Termésnaplóé 32,5x22 cm. A bejegyzések tintával történtek. A Munkanapló 41, a Terménynapló 60 lapos, melyből 31 oldalon át vannak feljegyzések, a többi üres. A Terménynapló címlapjára Szabó Miklós az alábbiakat írta: Nyilvántartás azaz Terménynapló Az én csekéj kis gazdaságomban termelt mindenféle terményről az 1941-ik évtől kezdve, mióta a magam gazdája vagyok, ahogy szaporodott a birtok, úgy szaporodott a termény is, ahogy a továbbiakban látható. A másik naplóra pedig a következőket írta fel: Munkanapló Nevezetesebb munkák feljegyzése 1950 újévtől kezdve.
Ahogy fentebb már említettem, Szabó Miklós közel 4 ha-on gazdálkodott. Ennek tekintélyes részén (3,36 ha) növénytermesztés folyt. A többit kaszáló tette ki. Földjei az Alsóhegyen, a Hosszúban, Felsőhegyen és a Nyárasban voltak. Termésnaplóját rovatokra osztotta (lásd az alábbi táblázatot).
Szabó Miklós: Terménynapló (címlap)
| A termény megnevezése | Vetésterület | Termőfák száma | Termő szőlők száma | Keresztek száma + | |||||
| Szekér száma | Lecsorgás | Hektoliter | Beszolgáltatott (kvóta) rész | Megjegyzés | |||||
| mázsa | kg | ||||||||
Termésnaplójában az általa termelt valamennyi növénykultúra évenkénti terméseredményeit tüntette fel. Az 1941 óta vezetett naplóból négy, jellegzetes évet ragadtam ki szemléltetés céljából (1942,1950,1961,1969).
1942-ben 2 holdnyi szántóterületen 3/4 holdon búzát, 1/4 holdon árpát, 1/2 holdon máiét, 1/4holdon napraforgót, míg 1 holdon herét, 3/4 holdon réti szénát és sarjút, 150 négyszögölön krumplit termesztett. Termés: búzából 16 kereszt, árpából 3 kereszt. Súlyra átszámítva búzából 3 mázsa 80 kg, árpából 1 mázsa 38 kg volt a terméseredmény. Ezenkívül fél szekér árpaszalmát, 2 szekér búzaszalmát, 1 szekér csövesmálét, 2 szekér hereszénát és 2 szekér sarjút sikerült ebben az évben hazavinni. Az év időjárása nem volt a legkedvezőbb. A tavasz és a nyár eleje esős, majd ezt felváltotta a szárazság, mely kitartott egész őszig. Ez az év szegény gazdasági év volt.
Az 1950-és év a közepes termésű évek közé tartozott. Szabó Miklós ekkor még nem volt tagja a mezőgazdasági társulásnak, földjeit még egyénileg művelte. Ezévi naplójában már feljegyezve találjuk a termő gyümölcsfák és a szőlőtőkék számát is, melyeket még a negyvenes években telepített. Ebben az évben 2,58 holdon gazdálkodott. Vetett 70 ár búzát, 40 ár árpát és 28 ár zabot. Máiét 45 áron, hereszénát 60 áron, krumplit 5 áron. A feljegyzések 80 gyümölcsfát (kajszi, alma, körte, veresszilva és bercencei/besztercei) említenek. A legfontosabb kultúráknál a terméseredmények a következők voltak: búzából 23 kereszt, melyből lecsorgott 13 mázsa, máiéból 1 szekérre való, forgóból 60 kg (a napraforgóból olajat sajtolt a valkai vagy a nagyfalui olajütőben), gyümölcsből (szilvából) 100 kg termett, szőlőből 650 litert, ebből 120 liter Oportót sajtolt. Veresszilvából (pálinkafőzésre csak veresszilvát használt, a beszterceiből ízet főztek vagy megaszalták) 102 liter pálinkát főzött. A megtermelt javakból tekintélyes mennyiséget kvótaként az államnak kellett beszolgáltatni (359 kg gabonát, 48 kg napraforgót, 125 kg burgonyát, 10 liter pálinkát). A Megjegyzés rovatában azt írta, hogy a kedvező időjárás annyira sürgette a betakarítást, hogy már június 23-án megkezdődött az aratás, szeptember 20-án már szüreteltek, Szent Mihály napján pedig minden be volt takarítva a mezőről.
|
 |
| Szabó Miklós: Terménynapló (részlet) | Szabó Miklós: Munkanapló (részlet) |
1961-ben - ez év végén lépett be a kollektívába, azelőtt végig a társasban dolgozott - öröklés útján megnövekedett földterületén dolgozott. Nem volt jó termő év, feljegyzése szerint emberemlékezet óta nem volt ilyen száraz és forró nyár, mint ez az év. Az őszi vetést száraz talajba végezték, nagyon vékony szántásba, mivel a megkeményedett talajt nem vágta az eke. Ebben az évben már növelte a búzaterületét (1,10 ha-t a társasban, 0,58 ha-t sajátján vetett be búzával), őszi árpát (0,30 ha), máiét (0,40 ha) társasban, herét társasban és sajátján (0,50 ill. 0,40 ha) vetett, összesen 3,28 ha-on vetett gabonát. A gyümölcsből 1000 kg termett, de jól eresztett a szőlő is (550 liter, melyből 100 liter Oporto). Ellenben gabonából, főleg máiéból igen kevés termett, csak 10%-a volt az előbbi évek termésének. Naplójában feljegyezte: „Ezzel aztán be is fejeztük a magángazdálkodást".
1962-ben országszerte befejeződött a mezőgazdaság szövetkezetesítése, Szilágybagoson is. Földjei, állatai, mezőgazdasági szerszámai a termelőszövetkezet tulajdonába mentek át. Gazdálkodását ettől kezdve 0,30 ha-on, ún. háztájiban kellett folytatnia. Ebből a területből 5 ár szőlővel volt beültetve (600 tőke). Gabonáját még az előző évben működő társasgazdálkodás keretében vetette el, de a málé és a krumpli utáni járandóságát már a kollektívában teljesített norma után kapta meg.
Gazdasági naplójában ezentúl már csak a háztájiban termelt növények szerepelnek és a norma utáni járulékot írta fel. Az addig szépen jövedelmező gyümölcstermésre már nem számíthatott, hiszen csupán néhány szilvafa maradt meg személyes tulajdonában (6 szilvafa, 3 barackfa). 1961 őszén még elvetette búzáját (1,64 ha), árpáját (0,30 ha). Egy sor korábban termelt kultúra már hiányzik naplójából. Szerencsére az 1962. év időjárása igen kedvező volt. A hosszú vénasszonyok nyara kedvezett a betakarításnak is, főleg a máié beérésének. Ilyen bő málétermés emberemlékezet óta nem volt a bagosi határon. Nem győzték leszedni és behordani. Búzából 20 mázsa termett. Ebből a mennyiségből vetőmagnak meghagyott 325 kg-ot, a gép- és traktorállomásnak az elvégzett munkáért (géprész) 100 kg járt, szerződésben lekötött 297 kg-ot, maradt számára 1288 kg. Később pótosztás is volt (157 kg). Gyümölcsből 700 kg-ot szedett le, míg a 600 tőke szőlőből 300 liter bor csörgött le. Norma után még kapott 1058 kg máiét, 407 kg krumplit. Szilvából 30 liter pálinkát főzött. 1969-ben (utolsó bejegyzés naplójában) 664 kg búzát, 1446 kg csöves máiét, 700 kg krumplit, 600 liter bort és 4,5 kg cukrot kapott a teljesített munkanapok után. A későbbi években a norma utáni járulék egyre kevesebb lett, 1970-től már nem is tartotta szükségesnek ezeket feljegyezni.
Az ötvenes és hatvanas évek terméseredményei - habár az időjárástól függően változtak ugyan - jók, sőt nagyon jók voltak. Ennek ellenére kevés az olyan feljegyzés, melyből következtetni lehetne a bejött jövedelemre. A bő termésből keveset tudott értékesíteni, hiszen jelentős mennyiséget az államnak kellett adnia. Ami maradt, azt a család és a tartott állatok (sertés, tehén, juh) fenntartására kellett fordítani, jelentősebb mennyiséget csak gyümölcsből, gyapjúból és tejből tudott értékesíteni. Jövedelmeiről, bevételeiről azonban nem vezetett nyilvántartást.
Naplójegyzeteinek külön értéke, hogy az időjárás alakulását folyamatosan figyelte és jegyezte. Minden hónap végén rövid jellemzést készített a lezajló, szerencsére ritkábban jelentkező szélsőséges időjárási folyamatokról (aszály, késő tavaszi, kora őszi fagyok, jégeső, árvizek stb.). Az 1954-és év időjárásáról például az alábbiakat írta naplójában: „1954-nek nyara termésben és fellegszakadásban hasonlított az előbbi évhez. November közepétől kezdve egész télen mindig esett vagy az esö vagy a hó és ez kitartott 1955 tavaszán is s emiatt a föld úgy el van ázva, hogy nem tudjuk a tavaszi vetést elvégezni, május 5-ig egy szem máiét senki nem vetett, de még a krumpli, sőt a zab és a forgó, árpa is többnyire vetetten, a szőlők metszetlenek, kinyitni nem is kelett, mert el sem volt fedve az őszi esők miatt."
A Megjegyzés rovatban nemcsak az időjárással kapcsolatos megfigyeléseit jegyezte fel, hanem az aratás, cséplés, szüret idejét is. (Lásd az alábbi táblázatot.)
|
1951 | 1952 | 1953 | 1954 | 1955 | 1956 | 1957 | 1958 | 1959 | 1960 |
| Aratás | VII.3. | VII.15. | VII.4. | VII.18. | VII.20. | VII.21. | VII.10. | - | - | VII.16 |
| Cséplés | VIII.4. | VII.29. | VIII.6. | VIII.27. | VIII30 | VIII.30. | VIII.14. | VIII? | VIII.10 | - |
| Szüret | X.18. | X.17. | X.8. | X.12. | X.25. | X.17. | X.15. | X.21. | X.20. | X.27. |
Szabó Miklós terménynaplójából kitűnik, hogy a falu mezőgazdaságában a gabonatermesztés (búza, árpa, zab, kukorica) játszotta a főszerepet, de jelentős volt a takarmánytermesztés (here) és a rétgazdálkodás. A kedvező ökológiai viszonyok jól jövedelmező gyümölcstermesztést és szőlőművelést tettek lehetővé. A háztájiban állatokat (szarvasmarha, sertés, juh, baromfi) neveltek. Jól jövedelmező volt a pálinkafőzés. A faluban több helyen volt pálinkafőzde, bár a kommunista rezsim erősen tiltotta. A gyümölcsöt aszalva tartósították. Borból annyit termeltek, amennyi a következő szüretig elegendő volt. Inkább a direkttermő (Oporto, Delowar, Noah, Izabella) fajtákat kedvelték. A mustot a szőlőhegyen, ún. pinceházas lyukpincékben érlelték.
Míg a Termésnaplójában a szántóterület műveiéság szerinti megoszlását, a termesztett növénykultúrákat és azok terméseredményeit rögzítette, addig munkanaplójában a naponként elvégzett munkáját jegyezte fel 1950-1970 között. A napló 40 oldalt foglal magába, s mindegyik oldal rovatokra van felosztva (év, hónap, nap, az elvégzett munka megnevezése). Megjegyzésre nem hagyott helyet, de az időjárással kapcsolatos bejegyzések szerepelnek. Feljegyzett, sokrétű tevékenységét a következő tevékenységi csoportokra osztottam: talajművelési munkák (trágyahordás, ugarolás, szántás, osztottam: talajművelési munkák (trágyahordás, ugarolás, szántás, boronálás), növényápolás (kapálás, csávázás, permetezés), betakarítás (aratás, szénakaszálás, cséplés, szénagyűjtés, gyümölcsszedés, szüret), kendertermesztés (vetés, nyövés, áztatás), kisebb építkezések (házépítés, renoválás, kútásás, fafaragás, gombfakészítés), közmunka (községi és egyházi), különleges társas munkákban (kaláka) való részvétel, állatnevelés (vásárlás, az állatszaporulat biztosítása, nyomonkövetése, juhfejés, gyapjúnyírás, eladás), vásározás, egyéb (malombajárás, a télifa beszerzése, erdőlés, disznóvágás, pálinkafőzés).
Nem kívánom valamennyi felsorolt tevékenységet elemezni, csupán néhányat választottam ki közülük, főleg olyanokat, amelyeknek néprajzi vonatkozása is van, habár valamennyi elvégzett tevékenysége ilyen vagy olyan formában kapcsolatban van a népi kultúrával. Feljegyzéseiben gyakran szerepel a fejfafaragás. Itt kell megemlítenünk, hogy Szabó Miklós az ácsmesterséghez is értett. A fejfákat a rokonság, a közeli ismerősök felkérésére készítette (édesapjának, nagybátyjának, unokaöccsének, Krisztina húga Marika nevű lányának, Tőtős György volt bagosi református lelkésznek). A fejfákat nemcsak kifaragta, hanem rájuk sírfeliratokat is vésett. (Pl. Gáspár Lajos volt a /nevem én csak 2 hetet éltemi A fájdalom megszorított/ az ur magához/szólított/Jó szüleim/ ne sírjatok/ Majd a mennybe viszontlátok/ B.P.)
Szabó Miklós vásárba járó ember volt. Főleg a közeli vásárokat (Kraszna, Szilágynagyfalu, Sarmaság) látogatta. Feljegyzése szerint állatokat (fiatal növendékmarha, juh, sertés, bárány) hajtott fel eladásra. Tavasszal hízónakvalót szerzett be. Gyakori látogatója volt a szomszédos Alsóvalkó heti piacainak (kedd), ahová eladásra tejet, gyümölcsöt (alma, körte, barack) vitt.
Szilágybagoson talán még jobban, mint a többi berettyómenti faluban szokásban volt a társas munkákban való részvétel. Mivel a trágyát messze ki a hegyre kellett hordani, minden évben megszervezték a trágyahordó kalákát (építkezéshez a követ a valkói Várhegy környékéről szállították Bagosra), búzahordó kalákát stb.
Milyen motivációk késztethették Szabó Miklóst arra, hogy a mindennapi, megfeszített fizikai munka mellett írással is foglalkozzék? Nehéz eldönteni, hogy motivációs rendszerében melyik az alapvetően meghatározó. A paraszti írásbeliségnek ezen a tájon nem volt érdemlegesebb hagyománya, amely döntőleg hatott volna Szabó Miklósra. Mégis ki kell emelnünk az EMGE által szervezett és vezetett Ezüstkalász elnevezésű gazdasági tanfolyamot, mely a 30-as évek tájékán működött Szilágynagyfaluban. A tanfolyamon ismerkedett meg a névrokon Szabó Bálinttal (1900-1970), aki versfaragó hírében állt a vidéken. 1937-től kezdve közte és a nála 7 évvel idősebb Szabó Bálint között örök barátság szövődött. Gyakran látogatták egymást, s bizonyára egyéb problémájuk mellett a versírásról is szó esett. Szabó Bálint alkalmi verseket (ünnepnapi és névnapi köszöntőket) írt, de versei nem maradtak fenn. Szabó Miklós e sorok írójának is gyakran emlegette a 70-és években, hogy rá nagy hatással volt a rendkívül értelmes, kitűnő gazda, Szabó Bálint. Nem véletlen tehát, hogy naplóit éppen a 40-és évek elején kezdi vezetni és verseit írogatni.
Szabó Miklós íráskészségét minden bizonnyal szépnagyapjától, Somogyi Sámueltől örökölhette. Később, elemi iskolás korában tanítói, Porcsalmy Ilona, Kovács Katinka is felfigyeltek rendkívüli képességeire, s továbbtanulását is szorgalmazták. A taníttatáshoz azonban a népes családdal megáldott szülőknek anyagi lehetőségük nem volt, így Szabó Miklós hat osztállyal maradt. Később önműveléssel pótolta mindazt, ami számára korábban nem adatott meg. Sokat olvasott, s mindenképpen bizonyítani akart. Történelmi, szépirodalmi, gazdasági ismereteit könyvekből merítette. A magyar klasszikusok főbb művei közül jó néhány ott volt a könyvespolcán. Nagy figyelemmel követte a kolozsvári rádió magyar nyelvű adásait, rendszeresen járatta a Falvak Dolgozó Népét.
Érzelmi motivációk is hozzájárulhattak alkotó képességének kibontakozásához. Ezekről ugyan nem szívesen beszélt, de a hozzá közelebb férkőzők néhány elszólásából következtethettek erre. Élete nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Gyermektelen családja volt. Felesége évekig ágyhoz kötött beteg. Talán a faluközösséghez való tartozás érzése, a közösséggel szembeni kötelezettsége, felelőssége is motiválhatta az írást. Akik közelebbről ismerték, elmondták, hogy belső kényszer hatására írt. Élvezetet lelt az alkotásban éppen úgy, mint a fa- és szőlőoltásban, földmérésben, vagy éppen a fejfafaragásban. Mindent szívesen, élvezettel csinált, mindenkin segített. Ezért nagy tekintélye volt a faluban, mindenki bátyámnak szólította. Felesége nem értékelte írásait, nem is olvasta. „Nem ér semmit, felesleges időtöltés" - mondogatta gyakran. Ő azonban továbbra is kitartóan írt. írásai, versei végigjárták a falut. Családtagok, rokonok, barátok, szomszédok, a falu értelmiségiei olvasták, s nem egyszer értékes forrásként használták fel azokat (templomszenteléskor, évfordulók alkalmával, iskola- és falutörténet készítésekor). Volt is honnan meríteni, hiszen nemcsak életének eseményeit, hanem szülőföldjének minden fontos történését megörökítette. Amilyen odaadással és érdeklődéssel olvasták műveit, ugyanolyan örömmel és megelégedéssel lapozgatta ő is. Gyakran elővette őket, kiegészítette, vagy újraírta, újabb adatokkal gyarapította. Az írás igazi sikerélményt jelentett számára.
Szabó Miklós hátrahagyott életműve mintegy 400-500 oldalt tesz ki. Benne a 20. század nagy sorsfordulói villannak fel. A rendszerváltások szenvedő alanya volt. Átélte az első világháborút, a trianoni traumát, a két világháború közötti kisebbségi sorsot, a bécsi döntést, a második világháborút, a szovjet hadifogságot, a kollektivizálást. Valamennyi változás mélyen megrendítette, de mindig talpon maradt, okos vagy éppen ravasz alkalmazkodási képességével, igazi énjének feladása nélkül. Írásaiból kikövetkeztethető, hogy miként lehet átvészelni, túlélni a legembertelenebb megaláztatást is.
Szabó Miklós alkotó típusú ember volt, aki a saját földjén maga tervezte meg a gazdálkodást, feladatát rendkívül sokoldalú, példásan szakszerű munkával látta el. Az a paraszttípus, aki még mindenhez értett, amolyan népi „polihisztor" volt. Írásaiban nemcsak saját élete, hanem az egész faluközösség élete, munkája, küzdelme is tükröződik. Hű tükre korának, népe és csoportja nézeteinek. Kéziratos életműve kortörténeti dokumentum; forrásértékű adatokat szolgáltatnak a történelem, a gazdaságtörténet, a meteorológia-történet, a néprajz és a nyelvtudomány számára. Feljegyzései a falukutatók számára pedig egyenesen nélkülözhetetlenek. Életműve szervesen illeszkedik be a szilágysági falvak paraszti kultúrájába.
Jegyzetek
|
|
