Előző fejezet Következő fejezet

TÖKETEREBES (TREBISOV) MŰEMLÉKEI

(NEMES ANDRONIKUSTÓL ANDRÁSSY GYULÁIG)

Ján Chovanec

Honismereti Múzeum, Tőketerebes

 

 

Tőketerebes városképének meghatározó elemét a katolikus templomok jelentik. Mint két fegyverhordozó, őrzik a város legrégebbi részét és a grófi park bejáratát. A tőketerebesi történelmi park természeti műemlékként az elmúlt évszázadok társadalmi és kulturális hangulatának egyik legjelentősebb dokumentuma. A park közepén, illetve közvetlen környékén helyezkednek el a város további kulturális műemlékei is. Részben világi, részben egyházi jellegűek, és a román stílustól kezdve a gótikát, a reneszánszot, a barokkot, a rokokót, a klasszicizmust, valamint a 19. század második felének historizáló stílusait és a 20. század elejének irányzatait képviselik.

Tőketerebes történetének kezdetei szempontjából az 1. ezredév második fele meghatározó időszak, az adott területet ekkor népesítették be a szláv törzsek. A város legrégebbi részén, a jelenlegi katolikus templomok körül Macák J. és Slivka M. terjedelmes szláv település maradványait tárták fel a 8-10. századból. A településen kézművesmühelyek álltak, szép kerámiákat, csonteszközöket és vasekét találtak itt (Slivka 1977, 211-216, 219-221).

Miután Közép-Zemplén térsége a magyar állam része lett, Tőketerebes a magyar uralkodók birtokába került (Ulicny 1982, 74). A 13. században Tőketerebes kisvárossá alakult. A közeli ártéri erdőben vár állt, amelyet gyakran Páricsnak neveztek. Ez előbb a Párics család, majd a Drugethek és a Perényiek erődítménye volt.

A város legrégebbi részén a régészeti ásatások során feltárt fazekas és fémmegmunkáló kemence környékén rengeteg tárgyi emléket találtak, amelyek a középkori életről tanúskodnak: kerámiaedényekről - fazekakról, tálakról, poharakról, továbbá vasból készült késekről, kisebb-nagyobb patkókról, sarkantyúkról van szó, és találtak egy kora gótikus kulcsot is, amelyet akár a Tőketerebes régmúltjába vezető kaput nyitó szimbolikus kulcsnak is tekinthetünk. Ezek az emlékek a 13. század második feléből származnak, amikor a tőketerebesi várbirtok Andronikus nemesé volt (Chovanec 1983, 97-99, 312).

Egy ezredévvel ezelőtt a környéken több falu létezett, amelyek a tőketerebesi várbirtokhoz tartoztak - Párics, Dobra, Valon. Közülük csak Párics maradt fenn, amelynek története szorosan kapcsolódott Tőketerebes sorsához. A további falvak még a középkorban eltűntek. Páricsot először egy 1329-ből származó oklevélben említik. Ekkor Tamás pap szolgált ott (Ulicny 1982, 75.). Amikor 1979-ben az egykori Párics délnyugati részén zajlott építkezés közben komaradvanyokat találtak, a Szentlélek templomban régészeti feltárást végeztek (Kaminská 1982). Egy kisebb egyházi épület maradványaira bukkantak, amelynek félköríves szentélye volt. A templom bejárata a nyugati oldalon helyezkedett el. A nagyobb kiterjedésű, templomkerti temetőben 67 sírt is feltártak. Néhányban bronz-, ezüst- és aranyékszereket találtak - gyűrűket, fülbevalókat, egy medált a Madonnát és a gyermeket ábrázoló relieffel, öltözékek részeit, valamint a holtak mellé obulusként helyezett ezüst pénzérméket. A legjelentősebb leleteket az egyenlő szárú keresztek jelentették. A régészeti vizsgálat alapján a katolikus templom építését a 12. század közepére helyezték, a megszűnése pedig 1400 körül következhetett be. A Szentlélek templom műemléki jelleggel rekonstruált alapjai az egykori grófi Belmajor kertjében találhatók (Kaminská 1982, 447-448).

A közeli falvakkal összehasonlítva Tőketerebes volt a legnagyobb település. A legkorábbi, kétségkívül román stílusú templomot egyelőre nem ismerjük. Nagy valószínűséggel a jelenlegi templom helyén állt és maradványai az újabb, a 14-15. század fordulóján épült gótikus szerkezet alatt bújnak meg. A tőketerebesi plébániát írás először csak 1326-ban említi, akkor Péter pap szolgált itt. Azt azonban, hogy a plébánia jóval a 14. század előtt is létezett, az ősi patrocínium is tanúsítja. A tőketerebesi plébániatemplomot Szűz Máriának szentelték (Ulicny 1982, 73-74).

A 14. században, amikor Tőketerebest a Drugethek birtokolták, már biztosan középkori városkának számított. Az írásokban azonban hagyományosan villa Therebes formában említik. Mária magyar királynő és Zsigmond király 1387-ben a várbirtokot Perényi Péternek adományozta hadi érdemei elismeréseként. Ettől kezdve a terebesi Párics vára a Perényi család fő székhelyévé vált. A 15. századtól Tőketerebest már városként említik - oppidum Therebes formában (Ulicny 1982,122).

A Perényi nemesi család feje 1396-ban Imre lett. A hagyomány szerint a Perényiek 1400-ban új, nagyszabású gótikus templomot emeltetett Terebesen, amelyet Szűz Mária tiszteletére szenteltek fel (Féld - Cabello 1980, 34-35). A nagy templom felépítésével párhuzamosan megszűnt a közeli páricsi plébánia, majd rövidesen a Szentlélek templom is (Chovanec - Dronzek -Bajus2004,9).

Imre idősebbik fia, Perényi János 1440-ben tagja volt annak a küldöttségnek, amely meghívta a krakkói I. Jagelló Ulászlót a magyar trónra. Testvérével, Istvánnal együtt királyi asztalnokok voltak. Perényi János az 1438 - 1440 közötti időszakban, majd 1452-ben Zemplén vármegye ispánja volt, 1438 és 1440, majd 1445 és 1458 között a királyi főkincstárnok tisztét is betöltötte. A királyi udvarban viselt tisztségek további birtokokhoz juttatták Jánost, Erzsébet királynétól zálogba kapta a füleki várat, majd később a sárosi várat is. Székhelyét azonban mindig Tőketerebesen tartotta. 1454-ben itt tartották meg az országgyűlést, amelyen az ország zászlósurai megállapodtak a Ján Jiskra huszita seregei elleni fellépésről - vad és rabló népségnek tartották őket, akiket nem lehet lerázni, sem megsemmisítem; koldusoknak és kelyheseknek nevezték őket (Feld - Cabello 1980, 39-40).

Perényi Jánost (t 1458) halála után a tőketerebesi templom kriptájában temették el. A barnásvörös márvány sírkő a templom szentélyének északi oldalában található. Központi motívuma a Perényiek címere, amely szárnyas szakállas férfifejet ábrázol, a nemzetség a címert a mitológiai Hárpiákhoz kapcsolta. A síremlék értékességét a lovagrendek ábrázolásai is hangsúlyozzák - látható rajta a Ciprusi Lovagrend, az Aragóniai Lovagrend jelképe, köszöntővázák ma(r)ia ora p(ro) nob(is) felirattal, valamint a Sárkányos Rend jele. Perényi János síremléke a művészi értékét tekintve a középkori magyarországi síremlékek legszebb példája. Gótikus stílusban készült, a szélén latin felirat olvasható: Hec est sepultura magnifici d(omi)ni Joh(an)nis filii Emerici de Peren, Illustrissimi p(ri)ncipis d(omi)ni Sigismu(n)di dei gr(ati)a Ro(ma)nor(um) Imperatoris hungaro(rum)q(ue) et bohe(m)ie etc. regis, dapiferor(um), ac serenissi(mi) p(ri)ncipis d(omi)ni Alberti eade(m) gr(ati)a Ro(ma)nor(um), ac hunga(r)ie reg(is) tavernicor(um) regalium mag(ist)ri Anno d(omi)ni MCCCCLVIH obi(i)t i(n) die Joh(annis) bapt(ist)e (Csorna - Csergheöl888, 296-300.) Magyar fordításban: Ez itt a nemes János úr nyughelye, Imre fiáé a Perényi nemzetségből, aki a fényességes fejedelem, Zsigmond úr, Isten kegyelméből római császár, magyar, cseh stb. király asztalnohnestere, valamint a fényességes fejedelem, Albert úr, úgszintén Isten kegyelméből római császár, magyar király királyi tárnokmestere volt. Elhunyt az Úr 1458. évében Keresztelő Szent János napján (Chovanec -Dronzek - Bajus 2004, 10, 73).

A Perényi főnemesi család legjelentősebb és legismertebb tagjai közé tartozott János unokája, Perényi Imre. 1504-ben Magyarország nádorává választották. 1509 és 1511 között, amikor II. Jagelló Ulászló cseh és magyar király Prágában tartózkodott, bizonyos ideig a magyarországi helytartója volt. Ő irányította a királyi seregeket és elnökölt az országgyűlésen. Jelentős személyiségnek számított az 1515-ben I. Miksa császár és I. Ulászló között Bécsben megkötött megállapodás során, amely biztosította a Habsburgok számára a magyar és cseh trónutódlási jogot. Ezért 1517-ben I. Miksa császár birodalmi hercegi rangra emelte, II. Ulászló pedig a siklósi várbirtokot adományozta neki.

A várúr, Perényi Imre 1502-ben pálos szerzeteseket hívott Terebesre, és a templom északi oldalán, a kerengőfolyosó körül zárt és hozzáférhetetlen szálláshelyet építtetett a konvent tagjai számára (Monasterium Beatae Mariae Virginis de Terebes). A szerzetesrendnek 1504-ben alapítólevelet is készített, és a tőketerebesi templomot a kolostornak adományozta. A Boldogságos Szűz Mária templom így kolostori templommá vált, ezért Perényi Imre a következő évben a plébániához tartozó területeken felépítette az új Szent László Király templomot a harangtoronnyal, és a templom mellett temetőt is alapított. Ezek maradványait a város jelenlegi déli részén rejti a föld.

A terebesi kolostor alapítója és donátora, Perényi Imre nádor, minden lehetséges módon támogatta és védelmezte a szerzeteseket. Röviddel a halála előtt a testvérekre hagyta Vécse falvát, ezüstkincseinek legnagyobb részéből pedig alapítványt tett a pálos szerzeteseknek, mely szerint szentmiséket mondtak a lelki üdvéért. Amikor 1519 februárjában meghalt, a temetési szertartás Budán zajlott. Miután hazaszállították Terebesre, a templomban az elhunyt méltóságának megfelelő nagyszabású temetési szertartást tartottak. Végső nyugalomra a templomban, a szentély alatti kriptába helyezték. Perényi Imre síremléke a presbitérium déli oldalában, az oltár mellett található. A síremlék barnásvörös márványból készült, két stílus jegyeit viseli magán - a késő gótikáét és a kora reneszánszét. E síremlék a tőketerebesi templom remekművei, s egyben a történeti Magyarország legjelentősebb kora reneszánsz emlékei közé tartozik. A síremlék közepén oroszlán hátán egy páncélba öltözött férfialak áll, oldalán karddal, jobb kezében vállához szorított rúddal, s rajta a Perényi család jelképét ábrázoló zászlóval. A háttérben két lebegő angyal gazdagon díszített függönyt tart. A síremléken látható életnagyságú, realisztikusan ábrázolt alak Perényi Imre nádort örökíti meg. A lábainál álló angyalok apja, Perényi István és anyja, Ujlaky Orsolya címerét tartják (Csorna - Csergheö 1888, 300-303; Chovanec - Dronzek - Bajus 2004, 10-11,13,74).

A terebesi kolostor alapítójának fia, Perényi Péter Abaúj vármegye örökös ispánja volt. A mohácsi csatában a magyar sereg bal szárnyát vezette. A vereség után megmenekült, de testvére, Ferenc odaveszett a csatában. Perényi Péter királyi koronaőr és a Füzér várában tartott kincs őrzője volt, amiért I. Ferdinándtól megkapta a sárospataki birtokot. 1534 - 1537 között várat épített az új szerzemény területén. Az első magyar mágnások közé tartozott, akik magukévá tették a reformáció tanításait. A birtokain álló templomokba bevezette az új hitet. 1530-ban elűzte Tőketerebesről a pálosokat, az elhagyott kolostort pedig ledöntette. Vécse falut visszavette, a kolostor földjeit és kertjeit a terebesi majorhoz csatolta. Perényi Péter Sárospatakon protestáns iskolát alapított, támogatta a protestáns könyvkiadást, és maga is írt vallásos tárgyú műveket. Gyanúba keveredett, hogy török támogatással meg akarta szerezni a magyar trónt, ezért I. Ferdinánd 1542-ben bebörtönözte (Féld - Cabello 1980, 56-57; Chovanec - Dronzek - Bajus 2004, 14-15).

A pálosok Tőketerebesre csak a 17. században az ellenreformáció előretörésével térhettek vissza. A várúr, Drugeth György gróf, a legendás véres grófnő, Báthory Erzsébet veje már 1615-ben elrendezte, hogy a szerzetesek újra működhessenek Terebesen. Fia, Drugeth János 1635-ben kiűzte a városból a kálvinista prédikátorokat, és 1638-ban ismét a katolikusoknak adta a templomot. De a pálosokat csak Drugeth János özvegye, Anna Jakussich de Orbova (a pálos annalesekben Annának nevezik) 1650-ben hívta vissza Terebesre (Benger, MDCCXLIII: 16; Documenta... 1978, 5).

Abban az időben, amikor a kurucok élén Thököly Imre állt, a páricsi vár akkori ura, Drugeth Zsigmond kezdetben az oldalára állt. Amikor azonban átállt a császár pártjára, Thököly Imre 1684-ben bevette a várat, annak ellenére, hogy lengyel várőrséggel erősítették meg. Thököly Zsigmondot is foglyul ejtette, és Kassán börtönbe vetette. A fogságból sikerült megszöknie, de 1684 áprilisában, 27 éves korában Ungváron elhunyt. Ekkor a szerzeteseknek is el kellett hagyniuk a kolostort. Két év múlva, amikor a kuruc csapatoknak ki kellett üríteniük a várat, és Munkács felé menekültek, Thököly felgyújtatta, és puskaporral felrobbantatta az erődítményt. A páricsi várat soha nem építették újjá.

Az ártéri erdő közepén, síkságon álló erődítmény az adott terepen nem volt szembeötlő, domináns építmény, talán emiatt nem maradt fenn egyetlen ábrázolása sem. Mindmáig nem került elő olyan képanyag, amely Paries várát ábrázolná - akár fennállása idején, akár a megsemmisülése után. A vár 17. századi leírásai azonban úgy-ahogy lehetővé teszik a számunkra, hogy bizonyos képet alkothassunk a formájáról és a berendezéséről (Lukác 1982, 152; Slivka - Vallasek 1991, 213-214). Az 1619-ből származó leírás az óvárban említést tesz a kulcsár házáról és annak részéről a kapu felett; megemlíti továbbá a nyári palotát, az istállót a pitvarral, a pincét, a lőporraktárt és a felvonóhidat. Az udvaron istállók és szénásszínek álltak. A Fehér, a Fekete, a Föld- és a Páricsi bástya a külső vár erődítményrendszerének a részét képezte. Az 1620-as leírás a külső kapun kívül két élelemraktárról és a várárokban található szárazmalomról is beszámol. Az 1621-ből származó leírás megemlíti a sáfár házát, a várkapitány termét pitvarral és padlással, a felesége kamráját, az iskola épületét, a kápolnát, a gémeskutat, a Fehér és a Földbástyát. Az 1649-es leírásban szerepel a felső körbástya, az alsó körbástya és a Sarampo bástya. Az 1660-as leírás a Kádár-, a Páricsi és a Sarampo bástyát említi. 1684-ben, azaz két évvel a vár pusztulása előtt a belső vár területén álló kápolnáról, valamint a Vörös kapu mellett álló börtönről és sötétzárkáról esik említés. A külső vár területén padlásos kocsiszín, a fegyverhordók háza, a várkonyha, pékség és kamrák álltak, valamint a külső erődítés részeként itt voltak a bástyák is.

A vár alakjáról a 18. század első harmadában, amikor már néhány évtizede elhagyatottan állt, Bél Mátyás 1732-es, kéziratban maradt művében - Zempliniensis comitatvs notitia historica, politica - maradtak fenn adatok. Ezek szerint a várnak magas, szilárd fala és két magas védőtornya volt. A várkapu felett a kőbe vésett feliratban az 154l-es évszám szerepelt, amikor Perényi Péter kijavíttatta, valamint északi és déli irányba kibővíttette a várat. A vár megerősítéséhez a lebontott pálos kolostor, valamint a régi páricsi Szentlélek templom anyagát használták fel. A vár termei, egyebek között a palota és a kápolna, két szinten helyezkedtek el, és belső oldalról végigkövették az erődítés teljes vonalát; ekkor már hiányzott a tetejük, így fennállt a veszélye, hogy ha nem javítják ki, a vár összedől. A régi erődítmény középső részét egy udvar alkotta kúttal és ciszternával. A belső öregvárat vizesárok védte. A külső várat a négyszög alakú udvarával, a megerősített falaival, egy földalatti folyosójával és néhány bástyájával együtt szintén árkok és mocsaras területek vették körül (Chovanec 2002).

A vár területén 1972 és 1975 között M. Slivka régész végzett ásatást. Feltárta a 14. századi belső vár tégla erődítésének menetét, amelynek alaprajza szabálytalan sokszöget alkotott. Az udvaron az erődítés belső falához épített házakat tártak fel, továbbá egy árkádsor pilléreit, valamint kutat és ciszternát. A belső várba vezető kapu előtt a régebbi árok helyén kőfalakat és fa cölöpöket találtak, amelyek a felvonóhíd támasztékát alkották. Az ásatás során a külső vár erődítésének egy részét is sikerült feltárni. Az erődítménytől délre egy dombtetőn a 15-16. század fordulójáról származó fémolvasztó kemence maradványaira bukkantak. A vár régészeti vizsgálata számos tárgyi emléket is a felszínre hozott, amelyek elsősorban a vár Drugethek és Perényiek korának életéről tanúskodnak: ezüstpénzekről, csontdíszekről, üvegtermékekről, vasalásokról és vaseszközökről, kő épületelemekről, kő ágyúgolyókról, kerámiaedényekről és csempékről van szó (Slivka 1979; Slivka 1982; Slivka 1984). A legértékesebb leletek között tartják számon azokat a kályhaszemeket, amelyek Perényi Imre palatinusi cserépkályhájából származnak 1504-ből, amikor Perényi Imre Magyarország nádora lett (Chovanec 2002; Chovanec 2005 b).

Amikor a császári csapatok 1686-ban elfoglalták Tőketerebest, a pálosok visszatértek. Akkor azonban még nem sejtették, hogy Tőketerebesen az utolsó éveiket töltik. Amikor II. József császár 1786-ban minden pálos kolostort feloszlatott Magyarországon, a terebesi pálosok birtokait a világi papság egyházi alapjához csatolta. Abból az időszakból, amikor a kolostor a pálos rendhez tartozott, fennmaradt a helyiségek lenyűgöző díszítése, amely a mai Szlovákia területén fellelhető rokokó festészeti emlékek elsőrangú remekei közé tartozik. A presbitérium és a templomhajó gótikus hálós mennyezetének 63 mezőjébe figurális és ornamentális motívumokat komponáltak, az „al secco" technikájú falfestmények tovább folytatódnak a falakon a diadalív és a karzat mellett. A mennyezet bordáit növényi motívumok díszítik. A diadalíven a Remény és a Szeretet allegorikus ábrázolása látható, továbbá a szegélykereten az 1777-es évszám és az alábbi szöveg olvasható: BENEDICTA TU INTER MULIERES ET BENEDICTUS FRUCTUS VENTRIS TUI MDCCLXXVII („Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te ménednek gyümölcse" -ezekkel a szavakkal üdvözölte Erzsébet a fiatal Máriát, amikor az meglátogatta). A presbitérium festményei jeleneteket ábrázolnak Szűz Mária életéből. Ez a díszítés a templom felszentelésével, valamint a pálosoknak a rend Anyja iránt tanúsított tiszteletével függött össze (Chovanec -Dronzek - Bajus 2004, 30-34).

A templomhajó mennyezetének közepén, rombusz alakú mezőkben Szent Ágoston, Szent Jeromos és Aquinói Szent Tamás látható. A festmények jelentős része Remete Szent Pál életéből és a pálos rend történetéből vett jeleneteket dolgoz fel. Remete Szent Pálról Szent Jeromos műve, a Vita Sancti Pauli primi Eremitae (Szent Pál, az első remete élete) ad hírt. Remete Szent Pál legendáját a festő tizenkét képben örökítette meg a templomhajó mennyezetén. További tizenkét képben Remete Szent Pál csodás tetteit, valamint a pálos rend lengyelországi, ausztriai és magyarországi történetének eseményeit festette meg. A templomhajó nyugati falán, a karzat fölött egy szegélykeret található a pálos rend címerével. A címer egy pálmát és két oroszlánt ábrázol, amelyek a legenda szerint eltemették Pál testét a pusztában. A címer közepében egy holló látható, csőrében cipóval, amelyet a legenda szerint évente vitt Pálnak (Chovanec - Dronzek - Bajus 2004, 35-44).

A konvent növekvő gazdagságának és a hálás nemesek adományainak köszönhetően a pálos szerzetesek a legjelesebb magyarországi művészek közül válogathattak. Jávor Anna magyar művészettörténész megállapította, hogy a tőketerebesi templom falfestményei Lieb Ferenc munkái (Jávor 2000, 175-177). A katolikus templom és a kolostor díszítésének jelentős részét a falra függesztett festmények alkották. A legrégebbiek közé két vászonra festett barokk olajfestmény tartozik, melyek Remete Szent Pált ábrázolják. Ezek a képek a 18. század utolsó negyedéből származnak, amikor a kolostor még a pálos rendé volt. A Szűz Mária látogatása Erzsébetnél című monumentális, eredetileg oltárképnek készült festmény szintén Lieb Ferenc 1777-es alkotása. Napjainkban a templom északi falát díszíti. A 19. században a templombelsőt újabb festményekkel ékesítették (Szent Cecília, Assisi Szt. Ferenc, Szűz Mária a kis Jézussal és a kis Keresztelő Szt. Jánossal). Az Andrássy és az Inczinger család adományozta a templomnak őket (Chovanec - Dronzek - Bajus 2004, 65-67).

1901-ben a presbitériumban új oltárt emeltek loretáni kőből, az alkotója Leopold Hild soproni kőfaragó volt, akivel Hovanyecz Mihály is együtt dolgozott. Az oltár szívében gótikus kiszögellés található, melyet liliomok szegélyeznek, valamint látható itt egy jelenet - Szent Erzsébet és Szűz Mária találkozása. A falak mentén szentek szobrai állnak: Szent István király és fia, Szent Imre herceg szobra. Az 1907-es szószék szintén a soproni mester műhelyéből származik (Chovanec - Dronzek - Bajus 2004, 45-47). A gótikus ablakok új festett üvegtábláit 1905-ben Gida Walter budapesti díszüvegműves készítette (Chovanec - Dronzek -Bajus 2004, 58-60).

A város legszentebb pontján 1825-től egy további templom áll, a nevezetes görög katolikus Szűz Mária Mennybemenetele templom. A görög katolikus templom és a kolostor között egy további műemlék is található - a kőből faragott Marianum szoborcsoport. A legmagasabb oszlop tetején Immaculata - szobor áll - Szűz Mária szeplőtlen fogantatása tiszteletére, két oldalán alacsonyabb talapzaton Nepomuki Szt. János és Szent Flórián szobra helyezkedik el. A szoborcsoportot - pestisoszlopot - a templom földesura és patrónusa, Csáky Imre emeltette feleségével, Engel Rozáliával. Ennek jeleként a talapzaton közös címerük látható. Igaz, már nem az eredeti, a 18. század végéről származó szoborcsoportról van szó, amely a templomtól a kastélyhoz vezető út mellett állt, hanem annak hű másolata látható itt, amely a 20. század nyolcvanas éveiben készült (Chovanec - Dronzek - Bajus 2004, 25, 28).

A 18. század végétől a nemesség a nagy barokk kastélyt lakta, amelyet 1786-ban a vidék akkori földesura, Csáky Imre építtetett. Csáky Imrének és feleségének, Engel Rozáliának hat gyermeke volt; a terebesi birtokot a legfiatalabb lányuk kapta meg. Csáky Julianna Szapáry Péter grófhoz ment feleségül. Lányukat, Etelkát Andrássy (III.) Károly gróf vette el. Ilyen módon Magyarország leggazdagabb nemes családjai közül kettő egyesült. A nagy kastély a kis kastéllyal és a további gazdasági épületekkel (konyha, cselédszállás, a lovászmester háza, istálló, lovarda víztoronnyal) pazar nemesi rezidenciává változott. A kastélyokat a természet és a tájépítészet jegyeit ötvöző angolpark vette körül, amelybe kitűnően illeszkedett bele a várrom a földalatti erődítménnyel, vizes árkokkal, patakkal, kis szigettel, hidakkal, tavakkal, forrásokkal és kerti hűsölőkkel. A 19. század második felében a parkot szökőkutakkal, akváriumokkal, kőpadokkal, valamint antik és korabeli szobrokkal újították meg. A 19. század utolsó harmadában a botanika iránti érdeklődés egyre inkább előtérbe került, a parkba mind több egzotikus fát ültettek. A park fejlődése a 19 - 20. század fordulóján érte el a csúcspontját. A kastély keleti oldala mentén fekvő területeken udvart alakítottak ki, amelyet a teraszosan tagolt franciakerttől alacsony kő balusztrád választotta el.

Zemplénben 1887-ben katonai gyakorlatra készültek, melynek idején (szeptember 11. és 14. között) a tőketerebesi Andrássy-kastély lett volna I. Ferenc József osztrák császár és magyar király átmeneti székhelye. Ebből az alkalomból Andrássy Gyula gróf csodálatos aranyozott neorokokó trónszéket készíttetett az uralkodó számára. A császári trónust később Andrássy Gyula fia, Tivadar a katolikus templomnak ajándékozta. Sok-sok évvel később, 1995. július 2-án ez a szék volt a Szentatya, II. János Pál trónusa a három kassai pap és vértanú, Marék Krizin, Melichar Grodziecky és Stefan Pongrácz szentté avatása során (Chovanec - Dronzek - Bajus 2004, 48-49; Chovanec 2005a, 12-13).

Szapáry Pétert (a síremlék szerint f 1814, a halotti anyakönyv szerint t 1827) és Csáky Juliannát (t 1838) a tőketerebesi templom nemesi kriptájában helyezték nyugalomra. Falba mélyesztett, klasszicista, fekete öntöttvas síremlékük az oratórium alatt, a presbitérium északi oldalában található. A tőketerebesi templom alatti kriptában áll az aranyozott fém díszszarkofág lányuk, Etelka maradványaival (t 1876); férjét, Andrássy III. Károlyt (t 1845) azonban a krasznahorkai vár kápolnájának a kriptájában helyezték nyugalomra (Chovanec - Dronzek -Bajus 2004, 20-21, 75; Chovanec 2005a, 4-6).

A tőketerebesi templom nemesi kriptájában temették el 1890-ben Andrássy III. Károly és Szapáry Etelka középső fiát - Andrássy Gyula grófot (1823-1890). Igen, pontosan, a híres Andrássy Gyulát, Magyarország miniszterelnökét és az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterét, aki 1867. június 8-án a budai Mátyás-templomban I. Ferenc József osztrák császár és Erzsébet császárné (Sissi) fejére helyezte a magyar királyi koronát. Tizennégy évvel édesanyja, Etelka halála után a templom alatti kriptában találkoztak ismét. Együtt voltak újra, de nem hosszú ideig.

Andrássy Gyula gróf kedvelt helyén, a páricsi vár falain, a vizesárok fölött a család 1893-ban neogótikus stílusú mauzóleumot építtetett Arthur Meinig német építész tervei alapján. A díszítést a kor egyik legjelentősebb magyar szobrásza, Zala György készítette. Zala a királyi szobrászati akadémiát vezette Budapesten, emellett I. Ferenc József és Erzsébet királyné udvari szobrásza volt. A sírhely gyászos alázatát Munkácsy Mihály 1895-ben festett Siratás a kereszt alatt című képe még kifejezőbbé tette. A kápolna befejezése után Andrássy Gyula koporsóját a templom kriptájából a parkban álló mauzóleumba szállították át. 1896-tól a gróf mellett nyugszik márványszarkofágban neje, Kendeffy Katalin is. 1905-ben a mauzóleum alatti kriptában helyezték végső nyugalomra idősebb fiukat, Tivadart (1857-1905); majd később, az 1. világháború elején Tivadar szarkofágját áthelyezték a mauzóleumba. Ez volt az utolsó nemesi temetés Tőketerebesen. Azóta több mint egy évszázad telt el. Tivadar hugát, Andrássy-Batthyány Ilonát (1858-1952) és ifjabb Andrássy Gyulát (1860-1929) Polgárdiban temették el (Chovanec - Dronzek - Bajus 2004, 21-22; Chovanec 2005 a).

Tőketerebesen a város és a grófi park közötti területen az egyházi épületek dominálnak. A Boldogságos Szűz Mária Látogatása római katolikus templom, a Boldogságos Szűz Mária pálos kolostor, az Immaculata - szoborcsoport, valamint a görög katolikus Szűz Mária Mennybemenetele templom különleges, egyszerre varázslatos és méltóságteljes hangulatot áraszt a város ezen részén. Éppen ezért javasoljuk, hogy ez a terület, a város legszentebb helyszíne, kapjon szimbolikus elnevezést - legyen a neve Mária tér. Tőketerebes patrónája, Szűz Mária, biztosan hálás lenne a városnak ezért.

 

Felhasznált irodalom:

BENGER, N.

1763 Annalium eremi-coenobiticorum Ordinis Fratrum Eremitarum S. Pauli Primi Eremitae. Volumen secundum. Posonii MDCCXLIII.

BUDINSKY, V. -KRICKA, P.

1970 Slovanské sídlisko azaniknutá stredoveká dedina vOsuskom. In: Studijné zvesti Archeologického ústavu Slovenskej akadémie vied. 18. Nitra, 211-242.

CSOMA - CSERGHEÖ

1888 APerényiek középkori síremlékei. In: Archaeologiai Értesítő. VIII. Budapest, 295-303.

CAPLOVIC, D.

1979 Slovanská a stredoveká osada v Trebisove. In: Nővé obzory. 21. Kosice - Presov,147-169.

1982 Osídlenie okresu Trebisov od praveku do 12. storocia. In: Dejiny Trebisova. Kosice-Trebisov, 25-43.

DOCUMENTA...

1978 Documenta artis paulinorum. 3. füzet. A magyar rendtartomány kolostorai. T-ZS. Budapest.

FÉLD, I. - CABELLO, J.

1980 Afüzéri vár. Miskolc.

CHOVANEC, J.

1983 Stredoveké nálezy z metalurgickej pece v Trebisove. In: Archeologické vyskumy a nálezy na Slovensku v roku 1982. Nitra, 97-99, 312.

2002 Hrad Paric v Trebisove. Bratislava.

2004 Archeologické lokality Zemplína z obdobia praveku az vcasného stredoveku. Okres

Trebisov. In: Archeologické dedicstvo Zemplína. Pravek az vcasny stredovek. Michalovce, 427-570.

2005a Mauzóleum grófa Júliusa Andrássyho v Trebisove. TrebiSov. 2005b Palatínska kachl'ová pec Imricha Perényiho. In: Gotické a renesancné kachlice v Karpatoch. Trebisov. 23-54, 257-259.

CHOVANEC, J. - DRONZEK, J. - BAJUS, E.

2004 Kostol Navstívenia blahoslavenej Panny Márie v Trebisove. Trebisov.

JÁVOR, A.

2000 Lieb Ferenc, az „Edelényi festő". In: Művészettörténeti Értesítő. XLIX, 3-4, 167-186.

KAMINSKÁ, E.

1982 Románska sakrálna stavba a cintorín v Trebisove. In: Slovenská archeológia. XXX, 2, 429-451.

LUKÁC, A.

1982 Politické, hospodárske a sociálne pomery Trebisova a okolia od zaciatku 17. storocia do polovice 19. storocia. In: Dejiny Trebisova. KoSice, 149-213.

SLIVKA, M.

1977 Pociatky osidlenia TrebiSova ajeho okolia. In. Nové obzory. 19. KoSice - Presov,

197-231. 1979 Vysledky prvej etapy vyskumu Paricovho hradu vTrebisove. In: Archaeologia historica. 4. Brno, 149-171.

1982 Hrad TrebiSov vo svetle archeológie. In: Dejiny Trebisova. Trebisov, 45-63. 1984 Vysledky vyskumu Trebisovského hradu. In: Monumentorum tutela. Ochrana pamiatok. 11. Bratislava, 163-231.

SLIVKA, M. - VALLASEK, A.

1991 Hrady a hrádky na vychodnom Slovensku. Kosice.

STANISLAV. J.

1948 Slovensky juh v stredoveku. II. diel. Turciansky Sv. Martin.

VARSIK, B.

1977 Osidlenie Kosickej kotliny. III. Bratislava.

ULICNY, F.

1982 Pociatky a vyvin Trebisova do konca 16. storocia. In: Dejiny Trebisova. Kosice, 71-148.

 

Magyar nyelvre fordította: Lakatos Krisztina

 

 

MONUMENTS OF TREBISOV (FROM THE NOBLEMAN ANDRONIKUS TO COUNT GYULA ANDRÁSSY)

Ján Chovanec Homeland Museum, Trebisov

Summary

The sacral monuments standing at the entrance of the Count's Park, the oldest part of the town, are important elements of the townscape of Trebisov. These monuments are the following: "Blessed Virgin Mary" Roman Catholic Church, "Blessed Virgin Mary" Pauline Monastery, the "Immaculata" sculpture group, as well as the Greek Catholic Church of Virgin Mary's Ascension. As natural monuments, the historical park of TrebiSov is one the most important monuments to reflect the social and cultural atmosphere of the last centuries. The other cultural monuments of the town are located in the centre of the park, as well as in its immediate neighbourhood. They are partly secular, partly spiritual, and they represent styles ranging from the Roman to the Gothic, Renaissance, Baroque, Rococo, Classicism, the historical styles of the second half of the 19th century and the trends of the beginning of the 20th century. From the 14th century on, Trebisov was owned by several generations of the Drugeths and the Perényi family. The mighty Baroque Manor House was built on behalf of Imre Csáky in 1786. In 1887 Gyula Andrássy ordered an imperial throne that was donated to the Catholic Church by his son Tivadar later. In 1893 the Andrássy family ordered the construction of a neo-Gothic mausoleum built according to the plans of Arthur Meinig.

 

 
Andrássy Ilona grófnő bronzszobra szarkofágján a mauzóleumban, J. Zala, 1893 - 1895. Fotó: Ján Chovanec, 2004.
Bronze sculpture of Countess Ilona Andrássy on the sarcophagus in the Mausoleum, by J. Zala, 1893-1895. Photo by Ján Chovanec, 2004.
 
 
Szent Pál, az első remete. Falikép, ismeretlen festő, 18. század 2. fele. Fotó: Ján Chovanec, 2004. Sí. Paul, the first recluse. Painting, unknown painter, 2™1halfofthe 18h century. Photo by Ján Chovanec, 2004.
 
 
A terebesi kastély, 1786. Fotó: Ján Chovanec, 2004. Manor House in Trebisov in 1786. Photo by Ján Chovanec, 2004.
 

 

Andrássy Gyula gróf mauzóleuma, A. Meinig, 1893. Fotó: Ján Chovanec, 2004. Mausoleum of Count Július Andrássy, by A. Meinig, 1893. Photo by Ján Chovanec, 2004.
 
 
A Musaeum Hungaricum III. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja c. konferencia résztvevői, Somorja, 2006 október 26. (Agócs A., Gudmon I., Gaál I., K. Holbová, Nevizánszky G., J. Chovanec, Bogoly J., Oros L., Gáspár I., Lacza T., Zsigmond T., Petri K., Pollák D.). Fotó: Németh Tibor, 2006. Participants of Musaeum Hungaricum III. Objects in the Inheritance of Hungarians in Slovakia and Their Museological Documentation, Samorin, 26 October 2006 (A. Agócs, I. Gudmon, I.Gaál, K. Holbová, G. Nevizánszky, J. Chovanec, J. Bogoly, L. Oros, I. Gáspár, T. Lacza, T. Zsigmond, K. Petri, D. Pollák). Photo by Tibor Németh, 2006.
 
 
Keppert József, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója, Paládi - Kovács Attila, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke és Végh László, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója- a Musaeum Hungaricum ni. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja c. konferencia résztvevői, Somorja, 2006. október 26. Fotó: Németh Tibor, 2006. Jozef Keppert, Director of the Homeland Museum in Galanta, Attila Paládi-Kovács, President of the Hungarian Ethnographical Society, László Végh, Director of the Fórum Institute of Minority Research, Samorin Participants of Musaeum Hungaricum III. Objects in the Inheritance of Hungarians in Slovakia and Their Museological Documentation, Samorin, 26 October 2006. Photo by Tibor Németh, 2006
 
 
Andrássy Gyula gróf magyar királynővé koronázza Erzsébet császárnőt. Grafika - részlet, 1867. Fotó: Ján Chovanec, 2004. Count Július Andrássy crowns Empress Elisabeth to Hungarian Queen. Graphical letter, 1867. Section. Photo by Ján Chovanec, 2004.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet