Előző fejezet Következő fejezet

A HÍD

Előszó

 

HOLLÓ Csaba

A könyv főszerkesztője

 

A Mária Valéria híd 2001. november 03.-án

Esztergom 03.11.2001.   Photo by: Vladimír Kohút

 
Török hajóhíd. Esztergom 1585
 
A repülőhíd. Esztergom, 1762

Ennek a könyvnek a szerkesztését 2001. novemberének elején kezdtük meg az Esztergom melletti kisvárosban, Dorogon. Az egyes országok felelős szerkesztői ugyanazok voltak, akik az I. kötetnél, Svatopluk Zidek és Eva Dvorakova (Csehország), Zygmunt Rawicki (Lengyelország), Vladimír Kohut és Viera Medelska (Szlovákia), Holló Csaba (Magyarország). A valóban baráti légkörű tanácskozás színhelye szinte kőhajításnyira volt a Dunától, mely fölött már ismét ott díszelgett a Mária Valéria-híd, amit 2001. októbere közepén adtak át a nemzetközi forgalomnak. Már ezen a hídon keresztül érkezett meg a cseh, szlovák és a lengyel delegáció is, elsősorban a kíváncsiság miatt, mely sok ezer embert vonzott a régi-új híd megtekintésére. A hidat megnéztük együtt is, elsétáltunk rajta az országhatárt jelentő folyam közepéig, sőt még azon is túl, hiszen útlevélellenőrzés csak a párkányi (sturovói) oldalon van. Arra gondoltunk, hogy néhány év, és útlevél nélkül is áthaladhatunk a túloldalra. Most már karnyújtásnyira van ez az idő, hiszen a határok az Európai Unióban csak közigazgatási vonalak maradnak a V-4 országok között is, melyek szabadon átjárhatók lesznek a hidak segítésével. így a híd megmarad arra a szerepre, amire az emberiség kitalálta, amire mindig is szánta: arra, hogy szabadon átjárható módon összekösse az embereket, a népeket, a kultúrákat és gazdaságokat. Állunk a Duna fölött a Mária Valéria-hídon. A történészek szerint ezen a helyen már a rómaiak idejében is hajóhíd biztosította a kereskedelmi forgalmat a birodalom és az északi népek között a limesen át. Ezen jött be a borostyán, az ásványok és ércek, ezen át terjedtek észak felé a latin kultúra szellemi s tárgyi termékei. Azután a rómaiak által barbárnak (szakállasnak) nevezett ellenség a hidat felgyújtotta. De a szellemi és dologi javak átközlekedését a Dunán ez nem akadályozhatta meg, hiszen hamar kiépült a kompforgalom, majd a repülő híd. Átkelőhely volt itt a középkorban is, a rombolások nem tudtak soha tartós eredményt elérni. A magyar repülőhidat a törökök égették fel, majd ezután éppen a budai török pasa építtetett itt hajóhidat. Ezt az osztrák császár romboltatta le, de a híd még abban az évben újjáépült. A híd a törökök visszavonulása során pusztult el, majd az Esztergomi Érsekség állított fel itt rév-kompot, mindjárt kettőt is. A XIX. században széles hajóhidat építettek. Ez 1849-ben égett le a szabadságharc alatt, de a híd már újra állt két éven belül. Állt még akkor is, amikor 1895-ben átadták a szép új vashidat, melyet Mária Valéria névre kereszteltek. Az első állandó, ma is üzemelő Duna híd Regensburgban épült 1135-ben, a második a Budát és Pestet összekötő Lánchíd volt 1849-ben. A híd, mint egy ütőér kötötte össze Pestet és Budát, ami nagyban elősegítette a két város 1873. évi egyesítését és dinamikus fejlődését. A XIX. század utolsó harmadában azután sorban épültek a Duna hidak. így ezek sorában már nem keltett nagy feltűnést az esztergomi híd felavatása. Azonban szimbolikus jelentősége mégis ennek a hídnak a legnagyobb az összes Duna híd közül. Hogyan folytatódott sorsa? Úgy, mint korábban. Csehszlovákia, a szomszédaihoz még bizalmatlan új állam (ez persze akkor is csak a politikára és az azt kiszolgáló hadigépezetre volt igaz, nem az együtt élő lakosságra) a hidat 1919-ben (mikor a híd már túlélte az első világégést) felrobbantotta.

Esztergom, 1896
 
Ideiglenes átjáró a híd-roncsok között, 1920
 
Mária Valéria-híd, 1928

Azonban az élet természetes folyamatát nem lehet megállítani, hiszen már a következő évben gyaloghíd működött és az újbóli átadást sem lehetett sokáig halogatni. Miután a híd szerencsésen túlélte a második világháború nagy pusztításait is, a visszavonuló német csapatok (mint korábban a törökök) maguk után megsemmisítették a hidat. De a két folyópart közötti kapcsolatot nem tudták megsemmisíteni most sem. A szocialista országok megbonthatatlan testvéri barátságát hirdető két emberöltőnyi időszakban semmi esély nem volt a híd újjáépítésére. A két parti hídcsonk torzóként hirdette az emberi akaratot elnyomó szándékot, mivel a népek (értsd: lakosság) közötti újjáépítési akarat mindvégig megvolt. Azt nem lehetett megsemmisíteni, hiszen a folyó nem elválasztotta, hanem összekötötte a gazdaságokat, a kultúrákat, az emberi gondolkodást. Azután 57 év elteltével ismét (és reméljük már véglegesen) győzött az alkotó emberi szándék a romboló ösztön fölött, ismét győzött a haladás tiszta eszméje, a sötét visszahúzó erőkön. Az Európai Unió bankjegyeinek egyik oldalán hidak vannak. A hidak jelképezik a népek közötti kapcsolatokat. A Mária Valéria-híd újjáépítése már az európai eszmében fogant. Az építést a költségek felének fedezésével az Európai Unió támogatta, a másik felét együttesen állta az immár új híd által is összekapcsolt két ország.

     Szomorú állapot

A hídcsonk 1945-2001

 
A híd 2003. tavaszán

Photo by: Holló Csaba

Állunk a Mária Valéria hídon. Népeink sorsa majd másfélezer éve összekapcsolódott és közös lesz az idők végezetéig. Nézzük a híd alatt zúgó folyót. Ekkor gondoltuk mindnyájan - szlovákok, magyarok, csehek és lengyelek - arra, hogy ennek a könyvnek a „Híddal" kell kezdődnie, mely összeköti a népeket, a gazdaságokat, a kultúrákat, mely kapocs az alkotó emberi szellemet, a mérnöki munkát dicséri, mely kapocs megsemmisíthetetlen.

A híd átadás után. Esztergom, 1895

 

A mérnökszervezetek elnökeinek megbízásából irta:

Holló Csaba

2001.12.31.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet