Előző fejezet Következő fejezet

Misad Katalin: INTERFERENCIAJELENSÉGEK ÉS EGYÉB NYELVI SAJÁTOSSÁGOK A SZLOVÁK ANYANYELVŰ HUNGARISZTIKA SZAKOSOK IGEHASZNÁLATÁBAN

 

A nyelvek összehasonlíthatóságának kérdéséhez

A nyelvek egybevetésének tudományos megalapozását a modern nyelvészeti irányzatok - elsősorban Saussure nyelvszemlélete - segítették elő. Saussure óta nemcsak azt valljuk, hogy a nyelv rendszer, hanem azt is, hogy olyan rendszer, amely részrendszerekre oszlik ugyan, de ezek a részrendszerek egymáshoz és a nyelv egészéhez való viszonyukban is rendszert alkotnak. Másfelől a nyelvet mint struktúrát úgy fogjuk fel, ahogyan a strukturáltságot a részeknek egymáshoz és a nyelv egészéhez való sajátos viszonya határozza meg. Ez a szemlélet egyrészt nyelvi analízist, másrészt nyelvi szintézist tételez fel: a nyelv egészét előbb analitikus módszerrel részrendszerekre, majd e részrendszereket elemeire bontja; később a rendszerszerű és strukturális összefüggésekre rámutatva szintézist sürget (Saussure 1967:39-42).

Ha két nyelv - az anyanyelv és az idegen nyelv - egymás mellé kerül, összehasonlításuk egyszerűen elkerülhetetlen. A kontrasztivitás jelen van a szlovák anyanyelvűek magyartanításában is: a hallgatók anyanyelvi beidegzettségével szembeszegül a magyar mint megtanulandó idegen nyelv -a forrásnyelvvel a célnyelv (Misad-Hurka 1998:97).

Minden nyelvnek megvan a maga fonetikai, grammatikai és lexikai rendszere; vagyis szerkezeti és tartalmi szempontból különbözik más nyelvektől. A különbségek mellett azonban párhuzamos jelenségek és viszonylagos azonosságok is előfordulnak. A hasonlóságok és eltérések mértékét a nyelvek szinkrón egybevetése tárja fel. Az interferenciák száma és mélysége az egyik legfontosabb mutatója az adott idegen nyelv elsajátíthatóságának (Giay 1997:24).

Az idegennyelv-oktatásban az anyanyelv és az idegen nyelv összehasonlításakor két módszert alkalmazunk. Az egyik az, amikor a két nyelvi rendszert, pontosabban a két nyelv részrendszereit elméleti síkon vetjük egybe, elhanyagolva azt, hogy az egyes - a szó legtágabb értelmében vett -kétnyelvű beszélők mennyire bírják s hogyan használják a két nyelvet. A másik módszer pedig az, amikor a kétnyelvű beszélők nyelvhasználatát, illetve az ebben a nyelvhasználatban megmutatkozó törvényszerűségeket és interferenciajelenségeket vizsgáljuk (Juhász 1989:134).

 

Nyelvi interferencia az idegennyelv-oktatásban

Hallgatóink a magyar célnyelv tanulása közben önkéntelenül is anyanyelvi beidegződéseikre támasz­kodnak. A megszokás folytán, a forrásnyelv (szlovák) használata közben megszerzett rutinjukat igyekeznek a célnyelvre (magyar) is átvinni. Az egyes forrás- és célnyelvi jelenségek egybevágása esetén az átvitel hasznos (pozitív transzfer), mivel megkönnyíti az új nyelv tanulását. Az alaki szempontból eltérő, inkongruens esetekben való átvitel azonban nyelvi interferenciát okoz, mely a célnyelv normá­inak megsértését idézi elő (negatív transzfer).

Rendszerint már az egyes forrás- és célnyelvi jelenségek puszta egybevetése során is megállapítható, hogy a célnyelv mely részrendszerében és milyen mértékben várhatók nehézségek. A legújabb részletkutatások eredményei azonban azt mutatják, hogy az idegen nyelvet tanulók beszédtevékeny­ségében az interferencia nem mindig és nem mindenben úgy jelentkezik, ahogyan azt az anyanyelv és az idegen nyelv egyes jelenségeinek egybevetése alapján várni lehetne (Balázs 1989: 87). A beszélők nyelvhasználatában mind a forrásnyelvtől, mind a célnyelvtől eltérő realizációk figyelhetők meg.

Az interferencia leggyakoribb esetei az idegennyelv-oktatásban:

  1. a forrásnyelvben szokásos kisebb mértékű differenciálás (under-differentiation; Balázs 1989:88) átvitele a célnyelvre, pl. azo-ö (esetleg e - ö), ó - o (esetleg é - ő), u - ü, ú - ű korrelációnak az anyanyelvben való hiánya miatt a szlovák anyanyelvű hallgatóknak gondot okoz a kor- kór - kör, tor - tör-tőr, tér- tőr, örült - őrült-féle, párok közti fonematikus különbségtétel;
  2. túlzott differenciálás (over-differentiation; Balázs 1989:88-89) történik azokban az esetekben, amikor a beszélők az anyanyelvükben szokásos nagyobb fokú tagoltságot igyekeznek átvinni a célnyelvre is, pl. a magyar h végű szavakban nem h;t, hanem ch-t ejtenek (még a kiejtésben néma h-t feltételező alakokban is): cseh - csech, juh. - juch, méh - méch;
  3. a különbségek újszerű értelmezése (reinterpretation of distinctions; Balázs 1989:89), mely a csu­pán a célnyelvben meglévő nagyobb fokú tagoltság miatt gyakran csak transzformálással érzékeltethető, pl. a szlovák oslobodenie vlasti szerkezetnek a magyarban kétféle megfelelése van: a haza felsza­badulása - a haza felszabadítása.

 

Tipológia és kontrasztív nyelvészet az idegennyelv-oktatásban

A nyelvtudomány egyre nagyobb szerephez jut az idegennyelv-oktatásban. A nyelvészeti diszciplínák közül a tipológia és a kontrasztív (összevető) nyelvészet az, amely tárgyánál fogva hivatott arra, hogy a nyelvtanítás alapjául szolgáljon a nyelvészeti komponensen belül (Dezső 1989:102). A tipológiai módszer a nyelvek közti formális hasonlóságok összevetésén alapul. Nem valódi vagy felté­telezett történeti kapcsolatok alapján kísérli meg szerkezeti típusokba sorolni a nyelveket, hanem fonológiájuk, nyelvtanuk és szókincsük szerint. A kontrasztív módszer két (vagy több) nyelv egészének, egyes részrendszereinek vagy csak bizonyos sajátosságainak szembeállítására, magasabb fokon pedig a köztük lévő egyezések és különbségek pontos felderítésére, leírására szolgál (Balázs 1989:63).

Esetünkben a nyelvi egybevetés kiindulópontja a forrásnyelv (szlovák) konkrét részrendszerének leíró módszerrel történő tanulmányozása. Utána a célnyelv (magyar) rendszerének megfelelő elemeit vizsgáljuk hasonló módon. Csak azután foghatunk hozzá az egyes forrásnyelvi és célnyelvi jelenségek egybevetéséhez, hiszen összemérni csak egynemű mennyiségeket lehet.

Az igék ragozási rendszere a szlovák és a magyar nyelvben

1. Egyezések és hasonlóságok

1.1.  Az igék szótári alakja

A szlovákban az ige szótári alakja az infinitívuszi alak (prosif). A magyar igei paradigmarendszer kiindulópontja különbözik az indoeurópai nyelvekétől, így a szlovákétól is: kijelentő módú, jelen idejű, alanyi (határozatlan) ragozású, egyes számú, harmadik személyű igealak {kér).

1.2.  Az igék ragozási típusai

Az igeragozási osztályok csoportosításának legegyszerűbb feltétele, hogy két igetövet különböztessünk meg. Minden szlovák és magyar igének van jelen idejű és infinitívuszi töve:

Jelen idejű tő a szlovákban: Infinitívuszi tő a szlovákban:
chytá/m (prezent) chyta/f (neurcitok)
chyta/j (imperatív) chyta/l (minuly éas)
chyta/júc (prechodník) chytan/y (trpné prícastie)
chyta/júci (prítomné prícastie) chyta/nie (slo vésné podst. meno)
(tőhangzó-variáció: á-a-a-a) (tőhangzó-variáció: a-a-a-a)

 

Jelen idejű tő a magyarban:(alanyi és tárgyas ragozásban) Infinitívuszi tő a magyarban:(alanyi és tárgyas ragozásban)
mond / mond/ja (j. i., e. sz., 3. sz.) mond/ani (főnévi igenév)
mond/ok / mond/om (j. i., e. sz., 1. sz.) mond/ani/a (fn. i., ragozott alak, e. sz., 3. sz.)
mond/ott / mond/t/a (m. i., e. sz., 3. sz.) mond/an/om (fn. i., ragozott alak, e. sz., 1. sz.)
mond/j / mond/d (f. m., e. sz., 2. sz.) mond/ana / mond/aná (felt. m., e. sz., 3. sz.)

A szlovák nyelv leíró nyelvtana a szabályosan ragozódó igéknek 13 típusát különbözteti meg. Ezen­kívül 7 olyan ige található a szlovákban, melynek rendhagyó a ragozása (Oravec-Bajzíková-Furdík 1988: 158-166). A magyarban eddig három átfogó igeragozási táblázat jelent meg nyomtatásban. Keresztes László, aki összesen 112 ragozási típust különböztetett meg, következetesen a kulcsalakokból indult ki. Rendszere azonban több ponton erősen imperatívusz, illetve hangzóvesztéses tőcentrikus; ezáltal a ragozási típustáblázat túlságosan bonyolultnak tűnik, s az explicit szabályokat igénylő (főként kezdő) nyelvtanulók nehezen tájékozódnak benne. Elekfi László 19 igecsoportnak 151 altípusát jelölte meg szövevényes ragozási rendszerében (Pomozi 1996:4). Az egyes főcsoportok létrehozásakor eltérő szempontok (1. magánhangzó-illeszkedés, hangzóhiány, ikesség, előhangzós feltételes mód, felszólító mód nem -j jele stb.) játszottak szerepet. Ezért nehéz megérteni, hogy a nagyszámú főtípus és alcsoport ellenére hogyan lehet az olyan, egymástól morfológiailag lényegesen eltérő igéknek, mint a dühöng, kötöz, köt egyaránt a bűvöl az alapmintája. Sokkal egyszerűbb típustáblázattal jelentkezett Pomozi Péter (1996:5), aki azonos igetípusba azokat az igéket sorolta, melyeknek minden megfelelő idő- és módjelük, valamint személyragjuk azonos alakú. Ennek alapján 13 ragozási típust különböztet meg, ebből 3 a rendhagyó ragozású igék paradigmáit rögzíti (1. Pomozi 1996:16-18). Pomozi általános alapelve, hogy az igetípusok felismeréséhez, illetve az igeragozás elsajátításához minél kevesebb információra legyen szükség. Típustáblázatában ezért a legegyszerűbb tőtípustól halad a bonyolultabbak felé. A csoportok csökkenő fontossági sorrendben következnek (a legtöbb igét magukban foglalók kerülnek a táblázat elejére), s a hasonlóan ragozódó típusok egymás szomszédságában találhatók.

Ahhoz, hogy egy tetszés szerinti, szabályosan ragozódó szlovák igének (vagy igei származékszónak) bármely alakját helyesen használjuk, általában elegendő ismernünk az infinitívuszi és a jelen idejű tövet, pl. chytaf, chytám. A magyar igének azonban négy, olykor öt alakját kell megismertetnünk a szlovák anyanyelvű hallgatókkal. Első természetesen a szótári alak, pl.: vár. A második főalak a múlt idejű, egyes szám 3. személyű alak, pl.: várt. A várt típusú múlt idejű igék -/ időjele előtt egyetlen más személyben sincs előhangzó, pl.: vártam, vártunk. Az adottmúlt idejű, egyes szám3. személyű ige-« időjele előtt van előhangzó, a paradigmasor többi alakjában viszont nincs, pl.: adtam, adtak. Ezért abban a típusban, amelyben a 3. személyű alaktól eltér a többi, célszerű megtanítani az egyes szám 1. személyű alakot is: adtam. A következő főalak a feltételes mód, egyes szám 3. személyű alak, pl.: várna. Ha nincs a módjel előtt előhangzó, akkor az egyes szám 2. személyű (vársz), a többes szám 2. személyű (vártok) és 3. személyű (várnak), valamint a -lak, -lek tárgyas személyrag (várlak) és a főnévi igenév képzője előtt (várni) sincs. Ha van a feltételes mód -na, -ne; -ná, -ne jele előtt előhangzó, akkor általá­ban a fent említett alakok végződései előtt is van, pl.: kezdene, kezdesz, kezdetek/kezdtek, kezdenek/ kezdnek, kezdelek/kezdlek, kezdeni. Végül az utolsó főalak a felszólító mód egyes szám 3. személyű alakja, amely különösen a módjel lehetséges változásai miatt fontos, pl: várj, nézz, higgy, taníts stb.

2. Eltérések

Az alanyi és a tárgyas igeragozás a szlovák anyanyelvűek magyartanításában

Az alanyi (határozatlan) és a tárgyas (határozott) igeragozás funkciója közötti eltérések feldolgozása és gyakorlása állandóan visszatérő része a magyar idegen nyelvként való oktatásának. A tárgyhatározottság nyelvtani fogalma meglehetősen bonyolult, ráadásul az indoeurópai nyelvekben, így a szlovákban sincsenek hasonló formációk. Miközben a magyar anyanyelvű hallgatók a tárgyas ragozás rendszerezése folyamán sorra veszik, hogy mely tárgyak mellett használjuk a tárgyas igealakot, nyelvérzékük tévedhetetlen segítőtársként eligazítja őket. Ezzel szemben a szlovák anyanyelvű hallgatóknak, akik célnyelvként tanulják a magyart, sorról sorra meg kell tanulniuk, milyen szófajú, bővítményű, végződésű stb. tárgyak mellett kell (kellene) használniuk a tárgyas igeragozást. Valamivel könnyebb helyzetben lehetnek azok a hallgatók, akiknek anyanyelve (pl. az angol) megkülönböztet határozott és határozatlan névelőt. A szlovák nyelv azonban nem ismeri a névelőt, érthető tehát, hogy a szlovák anya­nyelvű hallgatók egyáltalán nem vagy csak nehezen tudnak különbséget tenni a Verset olvasok - Olvasok egy verset - Olvasom a versei-típusú mondatok jelentéstartalma között. Számukra a tárgyhatározottság legegyszerűbb esete (vagyis: „a határozott névelős tárgy mindig tárgyas igealakkal áll") sem biztos támpont, hiszen honnan tudná a magyart idegen nyelvként tanuló, hogy milyen névelőt kell tennie az aktuális mondatban szereplő tárgy elé?1

Az alanyi és a tárgyas igeragozás tanításának kétféle megközelítése alakult ki. Az egyik felfogás szerint a két ragozást külön kell tanítani, a másik felfogás szerint egyszerre (1. Giay 1997:36). Szerintünk mindkét szemlélet eredményes lehet; sem a tudatosítást, sem a használatot nem befolyásolja a későbbiekben az, hogy a hallgatók mely felfogás alapján sajátították el a ragozást. Esetünkben - amikor a magyart mint idegen nyelvet forrásnyelvi környezetben oktatjuk - eredményesebbnek bizonyult a tárgyas ragozást csak azután tanítani, miután a hallgatók elsajátították és jól begyakorolták az igék alanyi ragozású, jelen idejű paradigmáját. így több idő állt rendelkezésünkre a tárgy bevezetésére, a szemléleti és szerkezeti különbségek bemutatására, és nagyobb lexikai bázison tudtuk a tárgyas ragozást feldolgozni.

 

Interferenciajelenségek és egyéb nyelvi sajátosságok a szlovák anyanyelvű hungarisztika szakosok igehasználatában

A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén az 1990/91 -es tanévtől a magyart mint idegen nyelvet is oktatjuk. Hallgatóink, saját bevallásuk szerint, szlovák anyanyelvűek, tanulmányaikat kivétel nélkül szlovák alap- és középiskolában végezték. Az oktatás jellegét nagyban befolyásolja a hallgatók nyelvi színvonalának különbözősége. Azok, akik vegyes (magyar-szlovák) házasságban születtek, s magyar anyanyelvű szülőjüktől egy bizonyos szinten megtanultak magyarul, a magyart második nyelvként tanulják. Idegen nyelvként tanulják a magyart azok a szlovák anyanyelvű hallgatók, akik egynyelvű (szlovák) nyelvközösségben élnek, egy nem anyanyelvet (pl. angol, német, orosz) is tudnak valamilyen fokon, s a magyar nyelvvel csak egyetemi tanulmányaik során kerülnek kapcsolatba (Misad-Hurka 1998:94).

A szlovák anyanyelvűek magyar igehasználatát tükröző interferenciajelenségek és egyéb nyelvi sajátosságok tudatosan összegyűjtött, rögzített példák, melyek hallgatóink szó- és írásbeli megnyilat­kozásaiban fordultak elő.

A) Interferenciajelenségek és egyéb nyelvi sajátosságok az igék tőváltozatában

1.  az igető utolsó magánhangzójának megtartása

1.1.   Még akkor is fürödött, amikor esett. (helyesen :fürdött - Este aj vtedy sa kúpal, keduz pršalo.)

1.2.   Történelemet is tanulok. (helyesen: történelmet - Ucím sa aj dejepis.)

2. mássalhangzó-torlódás elkerülésére használt előhangzó elhagyása

2.1.   Bárcsak mindenki megértné! (helyesen: megértené - Kiefby to kaidy pochopil!)

2.2.   0 csak három részre osztná a tortát. (helyesen: osztaná- Tortu by rozdelil len na tri casti.)

2.3.   Ebédet is készítnétek nekem? (helyesen: készítenétek - Pripravili by ste mi aj obed?)

3. nem megfelelő előhangzó használata

3.1.   Nem találok senkit a folyosón. (helyesen: találok - Nikoho nenájdem na chodbe.)

3.2.   A turisták meg akarják melegítani az ebédet. (helyesen: melegíteni - Turisti chcú zohriaf obed.)

4. tőtévesztés az sz/v tövű igék használatában

4.1.   Nem iszik alkoholt, de az üdülőben megiszta a sört. (helyesen: megitta - Népije alkohol, ale v rekreacnom stredisku aj on si vypil pivo.)

4.2.   Szívesen veszne egy szép ruhát. (helyesen: venne - Rád by kúpil pekné saty.)

5. tőtévesztés az sz/v/d tövű igék használatában

5.1.   Ne alusszatok egész nap! (helyesen: aludjatok - Neprespite cely den!)

5.2. Ne alusszatok végig az éjszakát! (helyesen: aludjatok - Neprespite célú noc!)

5.3. Nefekszetek le! (helyesen: feküdjetek -Nefahnitesi!)

6. tőtévesztés a gy/n tövű igék használatában

6.1.   Szívesen megynék Budapestre. (helyesen: mennék - Rád by som iSiel do Budapesti.)

6.2.   Roman Sesták vanok. (helyesen: vagyok- Som Roman Sesták.)

B) Nyelvi sajátosságok az alanyi és a tárgyas igeragozás használatában

1. Annyi pénzt tesszük az asztalra, amennyit önök kérnek, (helyesen: teszünk - Tolko peiíazí dáme na stől, kolko len ziadate.)

2. Felvesz egy térképet a földről, és a falra tesz- (helyesen: teszi - Zdvihne mapu zo zeme a vylozí ju na stenu.)

3.   Azt szoktunk mondani, hogy nehéz a diák élete. (helyesen: szoktuk- Zvykli sme povedat, ze zivot Studenta je fazky.)

4.   Még nem olvastuk el mindent. (helyesen: olvastunk el - ESte sme vSetko neprecítali.)

5.   Két napja várunk önt. (helyesen: várjuk - Dva dni vás cakáme.)

6.  Megszeretett azt a nőt. (helyesen: megszerette - Oblúbil si tú zenu.)

7. Nem szeretem úszni a tengerben, (helyesen: szeretek - Nerád plávem v mori.)

8. Abban a gyárban készítnek a telefonokat, (helyesen: készítik - V tom závode vyrábajú telefóny.)

 

Összefoglalás

Az ige különösen fontos helyzete miatt egyre határozottabban fogalmazódik meg az igét középpontba állító nyelvoktatás megvalósításának szükségessége.

A szlovák anyanyelvűek számára az egyik legnehezebben elsajátítható grammatikai részrendszer az alanyi és a tárgyas igeragozás. Nem a kétféle ragozás alaki megkülönböztetése okoz elsősorban gondot, hanem az, hogy mikor kell használni őket.

Mivel a nyelvtanuló többnyire azért akar egy nyelvet elsajátítani, hogy azon kommunikálni tudjon, a nyelvoktatás fő célja csakis a kommunikatív kompetencia kialakítása lehet. Ez a nyelvet beszélőnek az a képessége, amelynek segítségével a nyelv összetett szabályrendszerét a beszédhelyzetnek, valamint a szövegösszefüggésnek megfelelően alkalmazza.

A grammatika a kommunikáció-központú oktatásban tehát nem elvont, hanem a nyelv működését feltáró rendszer: eszköz a nyelvoktatás komplex feladatrendszerének megvalósításához. A magyart idegen nyelvként tanulóknak ezért gyakorlati, funkcionális nyelvtant tanítunk. A kontrasztivitásnak, illetve a kontrasztív nyelvi elemzésnek nagy szerepe van ezen a területen: a szerkezeti hasonlóságok, a párhuzamok általában nem igényelnek külön magyarázatot; az eltérések befogadása azonban komplex folyamat, mely nem egyszerű memorizálást igényel, hanem progresszív, szisztematikus feladat.

 

Jegyzet

  1. A határozottság kategóriájának kifejezésével a szlovákban Klára Buzássyová (1972) foglalkozik.

 

Hivatkozások

Balázs János 1989. Az egybevető módszer alkalmazásának lehetőségei a külföldi magyaroktatásban. Nádor Orso­lya - Giay Béla szerk. A hungarológia-oktatás elmélete és gyakorlata. Budapest, Nemzetközi Hungarológi­ai Központ, 58-91.

Buzássyová, Klára 1972. A határozottság eszközei a magyar és a szlovák nyelvben. Horváth Miklós -Temesi Mihály szerk. Összevető nyelvtan-nyelvoktatás. Budapest, Tankönyvkiadó, 191-200.

Dezső László 1989. Tipológia és kontrasztív nyelvtan a nyelvoktatásban. Nádor Orsolya - Giay Béla szerk. A hungarológia-oktatás elmélete és gyakorlata. Budapest, NHK, 101-104.

Giay Béla 1997. A magyar mint idegen nyelv/hungarológia oktatásának módszertani alapkérdései. Modern Nyelv­oktatás-3.1-2.21-44.

Misád Katalin - Hurka Katalin 1998. A magyar-szlovák nyelvi érintkezés a pozsonyi Magyar Tanszék hungarisztika szakosainak körében. Lanstyák István -Szabómihály Gizella szerk. Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencé­ben. Pozsony, Kalligram Kiadó, 94-101.

Oravec, Ján - Bajzíková, Eugénia - Fürdik, Juraj 1988. Súőasny slovensky jazyk. Morfológia. Bratislava, SPN, 158-166.

Pomozi Péter 1996. A magyar igetípusok. Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből. 34. Budapest, ELTE BTK, 3-18.

de Saussure, Ferdinánd 1967. Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest, Gondolat.

Szili Katalin 1985. Nyelvünk a külföldieknek írt nyelvkönyvekben. Magyar Nyelvőr 109.177-184.

 

Zhrnutie

Vymedzenie miesta a funkcie gramatiky vo vyučovaní madarčiny ako cudzieho jazyka je jednym z ústrednych prob-lémov hungaristiky. Prehlad jednotlivych typov jazykovej interferencie a inych jazykovych svojrázností potvrdzuje hypotézu, ze najviac t'azkostí májú poslucháči pri tychjazykovychjavoch, v ktorych sú vyrazné gramatické roz-diely medzi ich materinskymjazykom (slovensky jazyk) acielbvymjazykom (madarsky jazyk).

V štúdii poukazujem na zhody a odlišnosti morfematickej štruktúry slovesnych tvarov v oboch jazykoch. Dalej skúmam pouzlvanie madarskych slovies v ústnych a písomnych prejavoch študentov hungaristiky. Osobitnú pozornost' venujem pouíívaniu slovies v predmetovom (určitom) časovaní.

 

Summary

The specification of the place and functions of grammar in teaching Hungárián as a foreign language is one of the central problems. The survey of individual types of linguistic interference confirms the hypothesis that most difficulties are experienced by students of Hungárián Studies with those linguistic phenomena in which significant grammatical differences are manifested between their first language (Slovak) and the target language (Hungárián). In this paper I point out the similarities and differences in the morphemic structures of verb forms in both languages. I also examine the use of Hungárián verbs in the oral and written output of the students of Hungárián. I pay special attention to the use of Hungárián verbs in the determined conjugation.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet