Előző fejezet Következő fejezet

Hurka Katalin: AZ ÁLLÍTMÁNY SZÁMBELI EGYEZTETÉSE KÉT EGYES SZÁMÚ (HALMOZOTT) ALANNYAL A KÉTNYELVŰSÉG TÜKRÉBEN

 

1. Bevezetés

Dolgozatom témája a számbeli egyeztetés; azért választottam ezt a nyelvtani jelenséget, mert bár az egyeztetésről jól kidolgozott rendszer áll rendelkezésünkre a magyar nyelv vonatkozásában (1. Rácz 1991), a magyar-szlovák kontrasztív vizsgálatokban eddig nagyon kevés figyelmet szenteltek neki. Ezzel a problémával kapcsolatban csupán Klára Buzássyová (1980:253-258) tanulmányát említhetem, melyben a magyarban, illetve a szlovákban előforduló nyelvtani kategóriákkal foglalkozik, valamint Juraj Fürdik (1977:21-60) cikkét a nyelvtani nem és az egyeztetés összefüggéseiről. A szlovák és a magyar genetikailag és tipológiailag is eltérő nyelvek, így az egyeztetés érvényesítésének törvényszerűségei is eltérőek a két nyelvben. Elméleti szempontból is nagy jelentősége van tehát e törvényszerűségek összehasonlításának.

A Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén a 90-es évek elején kezdődtek azok a szociolingvisztikai kutatások, melyek a szlovákiai magyarok nyelvhasználatára irányulnak. Nyelvükben a szlovák nyelv hatása ugyanis a nyelvi rendszer minden síkján érvényesül, így a mondattanban, ill. az egyeztetés terén is. Munkám egyik célja az adott jelenséget ebből a szempontból is megvizsgálni.

 

2. Módszertani kérdések

2.1. A kontrasztív leíró nyelvi elemzés

Két nyelv összehasonlító vizsgálata a bennük felismerhető hasonlóságok mellett a különbségek, kontrasztok feltárására is törekszik. Kezdetben a kontrasztív elemzés az idegennyelv-oktatás elméletének részét alkotta, s legfontosabb feladata az anyanyelv és az idegen nyelv struktúrájának összehasonlítása volt, hogy megállapítsa a különbségeket, hiszen valószínűleg ezek a különbségek a fő forrásai azoknak a nehézségeknek, melyek felmerülnek az idegennyelv-tanításban (Banczerowski 1974:397).

Az összehasonlító nyelvészetnek ma már sokkal nagyobb jelentősége van, s felvetődik a kérdés, milyen helyet foglalnak el az ilyen kutatások a nyelvtudományban. Zabrocki az összehasonlító kutatásoknak két irányzatát különbözteti meg: a kontrasztív és a konfrontatív nyelvészetet. A konfrontatív nyelvészet a nyelvek közötti strukturális hasonlóságokat és különbségeket is vizsgálja, míg a kontrasztív nyelvészet csupán a különbségeket veszi figyelembe (Buzássyová 1971: 160-161). Az összevető (konfrontatív-kontrasztív) vizsgálatok komplex kezelésének szükségességét 1972-ben Dezső László és William Nemser vetette fel (Dezső-Nemser 1972:13-44). Megállapításuk szerint a különböző nyelvek interlingvális összehasonlításához a tipológia adja a kiindulási alapot. Szerintük a kontrasztív nyelvészet hagyományos kétszempontú modelljét, melyben csak az alapnyelv és a célnyelv szerepel, egy három szempontú modellnek kellene helyettesítenie. „Ez - harmadik összetevőként - a tanuló célnyelvi kompetenciájának mindenkori állapotát tükröző rendszert is tartalmazza. Ez az elképzelés úgy véli, hogy a tanuló, a nyelvtanulási folyamatban, a célnyelvet közelítő, átmeneti rendszereket épít fel, amelyek -bár az alapnyelv és a célnyelv hatása alatt alakulnak ki, azoktól strukturálisan viszonylag függetlenek. Maga a tanulási folyamat tehát közelítő rendszerek sorozata, amelyek egymást követő fokozatokban, átmenetek révén valósulnak meg" (Dezső-Nemser 1972:30).

Bánhidi Zoltán szerint (1980:195) a kontrasztív kutatások céljuk szerint lehetnek elméletiek vagy gyakorlatiak. Az első típusba tartozik a kontrasztív analízis, amely vizsgálja és leírja a nyelvi rendszerek szerkezeti hasonlóságait és különbségeit, a másik típusba tartozik a hibaelemzés, ami megkönnyíti a nyelvtanulást.

Bánó István (1980:201) az idegennyelv-oktatás szempontjából tulajdonít jelentőséget a kontrasztív kutatásoknak. Megkülönböztet objektív és szubjektív kontrasztokat. Szerinte a nyelvi rendszerek közötti különbségeket nevezhetjük objektív kontrasztoknak (pl. a főnév nemének megléte egyes nyelvekben, illetve hiánya a magyar nyelvben). A szubjektív kontrasztok viszont csak az egyes nyelvleírások különbségeiből adódnak (pl. az enyém, tied, övé stb. birtokos névmások a magyar iskolai nyelvtanok szerint főnéviek, az idegen nyelvi nyelvtanok szerint melléknéviek); alapvető követelménynek tartja az iskolai nyelvtanok anyagában található szubjektív kontrasztok csökkentését, illetve kiküszöbölését.

A magyar-szlovák kontrasztív kutatások a hetvenes években kezdődtek (1. Sima szerk. 1977). Klára Buzássyová a már említett tanulmányában (1971:168) rámutat arra, hogy az összehasonlító vizsgá­latok során az adott nyelvnek olyan jelenségeire figyelhetünk fel, melyeket különben nem is vennénk észre, melyek az adott nyelvben nem explicit kategóriák, s ezért ezeket általában nem is vizsgálják. Magyar-szlovák viszonylatban ilyen pl. a határozottság kategóriája; a szlovákban ugyanis ennek kifejezésére nincs olyan eszköz, mint a magyarban a határozott névelő, így a szlovák nyelvben ezt a kategóriát implicit módon, más kategóriákkal együtt kell kifejezni (vö. Buzássyová 1972:191).

Fürdik (1976:84) szerint a magyar-szlovák kontrasztív vizsgálatok három szempontból is fontosak:

  1. az elméleti nyelvtudomány szempontjából: két egymás mellett élő, tipológiailag és genetikailag is eltérő nyelvnek az összehasonlítása újabb ismeretekkel szolgálhat az általános nyelvészet számára;
  2. történeti és szociolingvisztikai szempontból;
  3. az oktatás szempontjából.

Dolgozatomban az egyes számú halmozott alany és az állítmány számbeli egyeztetésével foglalkozom. A jelenségek leírása, általános jellemzése és összehasonlítása mellett azt is bemutatom, hogyan jelennek meg az adott jelenségek a mindennapi nyelvhasználatban, hogy viszonyulnak két csoport1 (a szlovákiai magyar = bilingvális és a magyarországi kontrollcsoport = monolingvális) adatai egymás­hoz, így lesz dolgozatom részben kontrasztív, részben szociolingvisztikai jellegű. A szociolingvisztikát azonban csak annyiban érinti, amennyiben a szlovákiai magyar adatközlők kétnyelvűsége szocioling­visztikai tény.

2.2. A kérdőív összeállítása

A vizsgálatban egy tanítási órán (45 perc alatt) kitölthető kérdőívet használtam. A kétfajta (A és B változat) kérdőívben csak a háttérinformációkra vonatkozó kérdések voltak azonosak. Ezzel elérhető egyrészt, hogy egy-egy jelenséget több kérdés is képviseljen, másrészt az adatok objektivitása is nagyobb (elkerülhető, hogy az egymás mellett ülő diákok „lessenek").

2.2.1.  A háttérinformációkra vonatkozó kérdések

Az ilyen típusú kérdések az adatközlők szocio- és pszicholingvisztikai jellemzőinek feltárását szolgálják. A szociolingvisztikai változók közül az ilyen jellegű kutatásokban elsősorban az adatközlők korát, nemét és társadalmi helyzetét veszik figyelembe. A társadalmi helyzet, illetve a diákok közötti társadalmi különbségek a családi háttér különbözőségéből vezethetők le. Az adatközlők családi háttere szá­munkra azért fontos, mert a gyerek a családban sajátítja el a legalapvetőbb nyelvi-nyelvhasználati modelleket.

A pszicholingvisztikai változók közül fontos nemcsak az adatközlők anyanyelve és nemzetisége, hanem a szülők anyanyelve is. Ezek az adatok támpontot nyújtanak az adatközlők kétnyelvűségi típusának meghatározásához. Ezenkívül fontos még, hogy a diákok milyen nyelven beszélnek családtagjaikkal, illetve barátaikkal, milyen nyelvű óvodába jártak, szeretnek-e olvasni, milyen a tanulmányi előmenetelük magyar nyelvből és irodalomból.

A kérdőíves módszer egyik hátránya, hogy az adatközlők önbevallására vagyunk utalva, így a válaszok objektivitása kérdéses lehet. De a tévedés lehetősége minden csoportban azonos, így a szignifi­káns eltérések mégis valósak.

2.2.2.  Nyelvi jellegű kérdések

A kérdőív nyelvi részének összeállításában egyrészt a nyelvművelő szakirodalomra (NyKk. I-II.), másrészt Szabómihály Gizella és Lanstyák István kutatásaira támaszkodtam. A jelenségeket két feladattípussal vizsgáltam:

  1. Produktív feladatok - a diákoknak önállóan kellett a mondatba egy-egy toldalékot beírniuk.
  2. Választásos feladatok - az adatközlőnek a két megadott szóalak közül kellett a mondatba illőt kiválasztania, illetve a két mondat közül az általa természetesebbnek érzett mondatot bekarikáznia (vö. Lanstyák-Szabómihály 1997:11-14).

A kérdőíveket a diákok a tanítási órán töltötték ki, s a névtelenség ellenére a helyzet nagyon hason­lított a számonkérésre, ezért előfordulhat, hogy néhány adat a mindennaposnál gondosabb nyelvhasználatot tükröz. A kérdőíves módszer hátránya, hogy az írás a spontán beszédnél nagyobb odafigyelést igényel, több időt hagy a gondolkodásra. Ezért később még szükség lenne magnófelvételek készítésére is, hogy a kérdőíves adatokat beszélt nyelvi adatokkal is összehasonlíthassuk, s minél pontosabb képet kapjunk adatközlőink nyelvhasználatáról.

 

3. Az állítmány egyeztetése két egyes számú (halmozott) alannyal

Az alany és az állítmány közötti kongruencia a két mondatrész kölcsönös viszonyát, függését jelzi. A magyar szakirodalomban az alany és az állítmány egyeztetésének az egyik leggyakrabban vitatott kérdése, miképpen egyezik az állítmány két vagy több egyes számú, 3. személyű alannyal. „Ha egynél több egyes számú alany van a mondatban, akkor az állítmány nagy általánosságban szintén inkább egyes számban marad. Egyedeket megnevező alanyok, főleg személynevek mellett azonban a magyarban sem ritka a többes számú - ún. értelmi egyeztetéses - állítmány, vö. Péter és Pál (tudjuk) nyárban - Összeférnek a naptárban" - írja a MMNyR (II: 141). A kérdést Klemm Imre (1954:165-171) is tárgyalja, megvizsgálva valamennyi lehetséges esetet, illetve az ezekre az esetekre vonatkozó nyelvszokást. Szerinte az alaki egyeztetés egyszerűbb gondolkodási művelet, s ezért eredetibb, mint az értelmi egyeztetés. Ha viszont az alanyok tulajdonnevek, előfordulhat az értelmi kongruencia is. Klemm véleménye szerint innen terjedhetett át az értelmi egyeztetés más természetű alanyok állítmányára.

A többes számú állítmányt vallják szabályosabbnak nyelvészeink, ha a névszói, illetőleg névszói­igei állítmány az alannyal jelölt személyek kölcsönös viszonyára utal, pl. Péter és Pál barátok (Klemm 1954: 170; Rácz 1991: 98). Az akadémiai nyelvtan ezt a szabályt az igei állítmányra is kiterjeszti: „Különösen akkor alkalmazunk többes számot - olykor nem személyt jelentő egyes számú alanyok mellett is -, ha azok az állítmányban megjelölt cselekvést mintegy kölcsönösen egymáson végzik, vagy ha az állítmány egymáshoz való viszonyukat nevezi meg. Ilyen volt az iménti összeférnek ige is; vö. még: halvány is, piros is volt ábrázatja, - Mert bánat és öröm osztozának rajta " (MMNyR II: 141). Rácz Endre szerint azonban a kölcsönös viszony kifejezésére elsősorban a névszói állítmánynak kell többes számba kerülnie, „sőt itt némi értelmi különbséget is okozhat a kétféle számhasználat" (Rácz 1967:274). A mai magyar nyelv rendszere erre a típusra névszói állítmányú példát nem is idéz, s igei állítmányú mondatai is kifogásolhatóak. A ,féter és Pál (tudjuk) nyárban összeférnek a naptárban" mondatban személynévi alanyok szerepelnek, s ezek mellett gyakori a többes számú állítmány (ezenkívül az idézet 19. századi versrészlet, s a magyaros verselésben a verssorok általában azonos szótagszámúak), a második példamondatban (Mert bánat és öröm osztozának rajta) pedig megszemélyesí­tést találunk (vö. Rácz 1967:274).

Ritkábban fordul elő a magyarban az a mondattípus, amikor az állítmány megelőzi az alanyt, illetve az alanyokat (pl. Nagyon örült neki a király és a királyné). Nyelvészeink szerint ebben az esetben gya­kori az alaki, tehát egyes számú egyeztetés (1. Klemm 1954:170-171; Rácz 1967:275).

Vizsgáljuk meg külön-külön az egyes altípusokat, amelyek az alany és az állítmány szórendi elhe­lyezkedésétől függően megkülönböztethetőek:

1. Ssg - Ssg - Psg/pl (A fiú és a lány sétál/sétálnak.)

Ha a két egyes számú alany megelőzi az állítmányt, az állítmány alaki egyeztetéssel egyes számba, értelmi egyeztetéssel többes számba is kerülhet. Az, hogy melyik egyeztetés érvényesül, függ egyrészt az alany és az állítmány szófajától, másrészt attól, hogy az alanyok milyen viszonyban állnak egymással.

Mivel ebben a típusban az állítmány szófaja is befolyásolja az egyeztetést, attól függően, hogy az állítmány igei-e vagy névszói, esetleg névszói-igei, még két altípust különböztethetünk meg:

a/ Ssg - Ssg - PVsg/pl (A fiú és a lány sétál/sétálnak.)
b/ Ssg - Ssg - PNsg/pl (A fiú és a lány tanuló/tanulnak.)

A két altípus közül Rácz Endre szerint (kölcsönös viszony kifejezésekor) inkább a névszói állítmány­nak kell többes számba kerülnie.

2. Psg/pl - Ssg - S sg (Sétál/sétálnak a fiú és a lány .)

Rácz szerint (1967:275) ebben az altípusban gyakori az alaki egyeztetés. Az egyes szám használa­tát ilyenkor sokan szinte kötelezőnek, mások ajánlatosnak, illetve szokásosnak mondják. Ilyenkor még a személyt jelölő alanyok elé is inkább egyes számú állítmány kerül (1. még Klemm 1954:170).

A Magyar grammatika a következőképpen vélekedik: „Halmozott, egyes számú alanyok esetén az állítmány általában egyes számú, de néha lehet többes számú is. Mátyás és József ott volt/voltak; Ta­nár és diák együtt pakol/pakolnak. Az egyes számú állítmány az alany alakjához igazodik, ezért ezt alaki egyeztetésnek nevezzük. A többes számú állítmány használatával az egyes számú alanyok együttes jelentését, a többséget vesszük figyelembe, ez az értelmi egyeztetés. Az értelmi egyeztetés akkor gyakori, esetleg kötelező is, ha az összetett állítmány névszói része kölcsönösséget kifejező névszó. Például Péter és Pál barátok/ellenfelek/testvérek voltak; A kék és a zöld nem illenek egymáshoz; A Petőfi utca és a Molnár utca párhuzamosak egymással" (Lengyel 2000:400).

Az új leíró nyelvtan tehát csak az S - S - P szórendi elhelyezkedésű mondatokra hoz példákat, de még ezen belül sem tesz különbséget azok között a mondatok között, amelyek személyt, illetve dolgot vagy elvont fogalmat megnevező alanyt tartalmaznak. Ha az alanyok nem egyedi nevek, illetve nem személyt jelölnek, az egyes számú, alaki egyeztetés gyakoribb az értelmi egyeztetésnél (1. Klemm 1954: 169). A tankönyv utolsó két példájában is elképzelhető lenne az illik, illetve a párhuzamos állítmány is: A kék és a zöld nem illik egymáshoz; A Petőfi utca és a Molnár utca párhuzamos egymással.

A grammatikának külön kellett volna foglalkoznia a P - S - S szórendű altípussal is; ekkor az alaki egyeztetés a gyakoribb. Például: Ott volt Mátyás és József is; Együtt pakol tanár és diák; Nem illik egymáshoz a kék és a zöld; Párhuzamos egymással a Petőfi utca és a Molnár utca. Ezt a kérdést azon­ban a szerzők fel sem vetik.

Az egyes számú, halmozott alany és az állítmány számbeli egyeztetése a szlovák nyelvben is lehet egyes számú, alaki és többes számú, értelmi egyeztetés. Az alany és az állítmány szórendjének a szlovákban is van jelentősége. Ha az alanyok megelőzik az állítmányt, az állítmány értelmi egyeztetéssel inkább többes számba szokott kerülni, fordított szórendi elhelyezkedés esetén az állítmány inkább egyes számban marad (Mlacek 1963:214-217; Oravec-Bajzíková 1982: 87), de az egyeztetést más tényezők is befolyásolhatják:

Při několikanásobném podmětu, složeném ze jmen v čísle jednotném, bývá někdy přísudek v množném, jindy v jednotném čísle. Uplatnují se tu tyto faktory:

  1. předchází-li podmět, bývá pfísudek částěji v plurálu;
  2. je-li podmět vyjádřen spojením parataktickým (typu otec a matka), bývá přísudek častěji v plurálu; je-li podmět vyjádřen hypotaktickým spojením (typu otec s matkou), je dosti častě číslo vjednotné;
  3. při podmětech konkrétních je částěji plurál než při abstraktních;
  4. konají-li všichni činitelé týž děj společně, je tendence k užití plurálu; koná-li každý z nich jednotlivé děj stejného druhu, je tendence k užití singuláru.

Nejdűlezitější jsou první dva faktory, ale mnohdy záleží na souhře všech činitelű nebo převládne některý z nich (podle záměru mluvčího). Přesná pravidla stanovit nelze" (Bauer-Grepl 1975:121)2.

Ez a leírás a cseh nyelvre vonatkozik ugyan, de mivel a szlovák és a cseh közeli rokon nyelvek (a nyugati szláv nyelvek csoportjába tartoznak), a szlovákra is vonatkoztatható.

Általánosan elmondható, az S - S - P típusban a magyar nyelv inkább az egyes, a szlovák a többes számú állítmányt részesíti előnyben, míg a P - S - S típusban mindkét nyelv inkább egyes számban használja az állítmányt.

 

4. A számbeli egyeztetés a komáromi alapiskolások nyelvhasználatában

Szlovákiában 1991 óta folynak szociolingvisztikai kutatások- elsősorban középiskolások körében. Úgy gondoltam, érdekes lehet - s talán szükséges is - az alapiskolások nyelvhasználatának megvizsgálása. A felmérést - 1999-ben - két iskolában végeztem: a bilingvális csoportban (B) - a Komáromi Munka Utcai Alapiskolában -101 tanuló, a monolingvális csoportban (M) - a magyarországi Komáromi Pe­tőfi Sándor Általános Iskolában - 70 adatközlő töltötte ki a kérdőíveket.

Az egyes számú halmozott alany és az állítmány számbeli egyeztetését a kérdőívekben (mind az A, mind a B változatban) különböző feladattípusokkal vizsgáltam.

1. típus: Ssg-Ssg-Psg/p|

a)Ssg-Ssg-PVsg/p|

Az első feladattípusban az adatközlőknek a hiányos mondatokat kellett kiegészíteniük (vagy az ige megfelelő alakjával, vagy csak a hiányzó toldalékokkal).

  1. Kati és Eva............. sétálni (elmegy).
  2. Peti és az öcsém együtt........... iskolába (jár).
  3. A fiú és a lány a parkban.......... (sétál).
  4. Peti és András megint........... (verekszik).
  5. A húgom és a barátnőm délutánonként együtt.................... (tanul).
  6. Péter és Jóska tegnap.......... (összeszólalkozik).

Az adatközlők válaszait az alábbi táblázat3 tartalmazza:

    B M P
(1) elment 22/50 44,0 16/32 50,0 0,5950
elmentek 28/50 56,0 16/32 50,0
(2) jár 9/50 18,0 7/32 21,9 0,6657
járnak 41/50 82,0 25/32 78,1
(3) sétál 24/50 48,0 20/32 62,5 0,1989
sétálnak 26/50 52,0 12/32 37,5  
(4) verekszik 20/50 40,0 19/38 50,0 0,3495
verekednek 30/50 60,0 19/38 50,0  
(5) tanul 12/50 24,0 14/38 36,8 0,1909
tanulnak 38/50 76,0 24/38 63,2
(6) összeszólalkozott 15/51 29,4 18/38 47,4 0,082
összeszólalkoztak 36/51 70,6 20/38 52,6

A táblázatból látható, hogy mindkét csoportban ingadozó a nyelvhasználat, előfordulnak egyes számú és többes számú alakok is. Ha összehasonlítjuk a két csoport adatait, megfigyelhetjük, hogy a bilingvális adatközlők valamennyi mondatban nagyobb arányban használták a többes számú, értelmi egyeztetéses állítmányt, de a különbség statisztikailag nem szignifikáns.

Mivel néhány nyelvész elsősorban akkor pártolja a többes számot, ha a személyt jelölő alanyok tulajdonnevek (Rácz 1991:100), hasonlítsunk össze két mondatot.

(3) A fiú és a lány a parkban......... (sétál).

(1) Kati és Éva........... sétálni (elmegy).

Bilingvális csoport:

sétál 24/50 48,0 elment 22/50 44,0
sétálnak 26/50 52,0 elmentek 28/50 56,0

Monolingvális csoport:

sétál 20/32 62,5 elment 16/32 50,0
sétálnak 12/32 37,5 elmentek 16/32 50,0

Tulajdonnévi alanyok után valóban mindkét csoportban gyakrabban került az állítmány többes számba (56,0%, illetve 50,0%), mint köznéviek után, de figyelembe kell venni, hogy a mondatokban más­más szerkezet szerepel.

A második feladattípusban az adatközlőknek a két megadott ige közül kellett a mondatba illőt kiválasztaniuk.

(7) Húgom és a barátnőm délutánonként együtt..............

a/tanul                  b/tanulnak

(8) A fiú és a lány a parkban.....

a/sétál                   b/sétálnak

    B M P
(7) tanul 12/50 24,0 4/32 12,5 0,1999
tanulnak 38/50 76,0 28/32 87,5
(8) sétál 33/51 64,7 22/38 57,9 0,5130
sétálnak 18/51 35,3 16/38 42,1

A két mondat eredményeit összehasonlítva látható, hogy a (7)-ben az értelmi, a (8)-ban viszont az alaki egyeztetés fordul elő gyakrabban. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a (7)-es példában az együtt jobban utal a közösen végzett cselekvésre, s az adatközlők ekkor a többes számú állítmányt tartották logikusabbnak.

A bilingvális csoportban a (8)-as példamondat az egyetlen, amikor az alaki egyeztetéses alakok vannak túlsúlyban.

b)Ssg-Ssg-PNsg/pl

Ezt az altípust a következő példákkal vizsgáltam:

(9) Péter és Pál jó barát........

  1. Az idén Péter és András volt... a legjobb tornász.........
  2. Laci és Pali kitűnő tanuló......
    B M P
(9)* barát
0
0,0
4/32
12,5
0,0148
barátok
45/45
100,0
28/32
87,5
(10) tornász
26/50
52,0
25/38
65,8
0,1942
tornászok
24/50
48,0
13/38
34,2
(11) tanuló
18/51
35,3
13/38
34,2
0,9154
tanulók
33/51
64,7
25/38
65,8

Mint korábban említettem, a kölcsönös viszonyt kifejező névszói (-igei) állítmányról kialakult az a vélemény, hogy ez kedvez az értelmi (többes számú) egyeztetésnek. Ezt a véleményt az adatok is igazol­ják: a (9) mondatban a B csoport valamennyi adatközlője, az M csoportban pedig 87,5%-uk választotta a többes számú állítmányt. A (10) és (11) mondatokban már nagyobb az ingadozás (az állítmány nem utal kölcsönös viszonyra). A névszói-igei állítmány esetében mindkét csoportban az alaki egyeztetés (egyes szám) fordul elő nagyobb arányban, míg a (11) mondatban az értelmi (többes számú) egyeztetés.

2. típus: Psg/pl-Ssg-Ssg

a)PVsg/pl-Ssg-Ssg

A magyar nyelvben ritkábban fordul elő az a szórendi elhelyezkedés, amikor az állítmány megelőzi az alanyokat. Néhány példával azonban erre a mondattípusra is kitértem vizsgálatomban.

A vacsorára......... a szomszéd és a felesége (eljön).

Későn........... a találkozóra Éva és a barátja (érkezik).

    B M P
(12) eljön 42/50 84,0 26/32 81,2 0,7468
eljönnek 8/50 16,0 6/32 18,8
(13) érkezett 34/48 70,8 31/38 81,6 0,2493
érkeztek 14/48 29,2 7/38 18,4

A nyelvészek véleménye szerint ebben a mondattípusban az alaki (egyes számú) egyeztetés a gyakoribb. A (12) és (13) mondatokban az adatok is ezt mutatják.

A választásos feladattípusban az eredmények a következőképpen alakultak:

(14) Későn........... a találkozóra Éva és a barátja.

a/érkezett       b/érkeztek

(15) A vacsorára............. a szomszéd és a felesége.

a/eljött         b/eljöttek

    B M P
(14) érkezett 34 50 68,0 17/32 53,1 0,1753
érkeztek 16/50 32,0 15/32 46,9
(15) eljött 45/51 88,2 35/38 92,1 0,5491
eljöttek 6/51 11,8 3/38 7,9

A két feladattípus adatait összehasonlítva látható, hogy a B csoport eredményei között nincs jelentős eltérés. Az M csoportban viszont a (14) mondatban eltolódtak az arányok a (13) példához képest. A választásos feladatban az adatközlőknek majdnem 50%-a a többes számú állítmányt tartotta a mondatba inkább megfelelőnek. Előfordulhat, hogy a diákok a választásos feladatban, amikor mindkét lehetőséget maguk előtt látták, hajlamosak voltak mindkettőn elgondolkodni, s logikai alapon az értelmi egyeztetés mellett döntöttek. A produktív feladatban viszont a nyelvérzékük által diktált alakkal egészítették ki a mondatot.

b/PNsg/pl-Ssg-Ssg

(16) Az idén a legjobb tornász....... Péter és Laci.

(17) Mától kezdve a hetes....... Éva és Kati.

(18) Szerdán a napos........ Laci és a szomszédja.

 

    B M P
(16) tornász 29/47 61,7 15/32 46,9 0,1927
tornászok 18/47 38,3 17/32 53,1
(17)* hetes 9/50 18,0 18/32 56,2 0,0003
hetesek 41/50 82,0 14/32 43,8
(18)* napos 26/50 52,0 30/37 81,1 0,0051
naposok 24/50 48,0 7/37 18,9

Ha a névszói állítmány megelőzi az alanyokat, szintén kerülhet egyes és többes számba is. A B csoportban a (17) mondatban látható a legnagyobb eltérés a két egyeztetési típus előfordulását illetően (18,0: 82,0%). Hasonlóan nagy az eltérés az M csoport eredményeiben a (18) példában, azzal a különbséggel, hogy itt az adatközlők 81,1%-a az alaki egyeztetést választotta.

Az egyes számú halmozott alany és állítmány egyeztetésével kapcsolatban elmondható, hogy a kérdésről a nyelvészek is különféleképpen vélekednek. Ezzel párhuzamosan a nyelvhasználat is nagyon ingadozó. Az adatközlők hol az alaki, hol az értelmi egyeztetést választották megoldásul.

 

5. Összegzés

A szakirodalom egyik legvitatottabb kérdése, hogyan egyezik az állítmány két vagy több egyes számú alannyal. Az egyeztetést ugyanis befolyásolja az alanyok egymáshoz való viszonya, az állítmány szó­faja és a szórend is. Ebben a típusban tehát a következő négy eset fordulhat elő:

  1. Ssg-Ssg-PVsg/pl
  2. Ssg-Ssg-PNsg/pl
  3. PVsg/pl-Ssg-Ssg
  4. PNsg/pl-Ssg-Ssg

Az 1. típusban mindkét csoportban előfordultak egyes számú és többes számú alakok is. Tulajdonnévi alanyok után gyakrabban szerepelt az értelmi egyeztetéses (többes számú) állítmány, mint személyt jelölő köznévi alanyok után. Valószínűleg logikusabbnak tartották az adatközlők a többes számú állítmányt abban az esetben, amikor az alanyok kölcsönös viszonyára utalt, illetve amikor az alanyok a cselekvést közösen végezték (pl. együtt járnak iskolába, együtt tanulnak). Ezek az eredmények tehát összhangban vannak a szakirodalom megállapításaival. A két csoport adatait összehasonlítva kitűnik, valamennyi mondatban a bilingvális adatközlők egyeztettek nagyobb arányban.

1. típus:

  B M
e.sz. 147 120
f. SZ. 255 160

p = 0,097

A névszói állítmányról kialakult az a vélemény, hogy az kedvez az értelmi egyeztetésnek. A kölcsönös viszonyt kifejező állítmány a korpuszban is döntő többségben (100%, illetve 87,5%) többes számba került, más esetben viszont az alaki egyeztetés is viszonylag gyakran szerepelt. A Laci és Pali kitűnő tanuló... példában 35,3%-ban és 34,2%-ban; névszói-igei állítmányú mondatunkban (Az idén Péter és András volt... a legjobb tornász.. ) pedig 52 és 65,8 százalékban. Megállapíthatjuk tehát, hogy a névszói-igei állítmány (ha nem utal kölcsönös viszonyra) kevésbé idéz elő értelmi egyeztetést.

2. típus:

  B M
e. sz. 44 42
t. sz. 102 60

p = 0,145

A 3. és a 4. típusban az alaki egyeztetés az elfogadottabb: az igei állítmányú mondatokban az adatokban is ez az egyeztetés a gyakoribb, a névszói állítmány esetében viszont a többes szám is gyakran előfordult. Ha a két csoport adatait összevetjük, látható, ezekben a típusokban is a szlovákiai adatközlők választották nagyobb arányban az értelmi egyeztetést.

3. típus:

  B M
e. sz- 155 109
t. sz. 44 31

p = 0,99

 

4. típus:

  B M
e. sz. 64 63
t. sz 83 38

p = 0,00354

A valószínűség-számítási próba mutatja, hogy a két csoport közötti eltérés a 4. típusban még ennyi adatközlőt vizsgálva is erősen szignifikánsnak bizonyul. A többi típust tekintve a most mért eltérés nem minősíthető statisztikailag számottevőnek, de a százalékarányokat megvizsgálva látható, a példamondatok többségében a bilingvális adatközlők egyeztettek gyakrabban. S ha a kétnyelvűség az egyeztetés terén nem hat is jelentősen, annyi elmondható, hogy az egyes számú halmozott alany és az állítmány számbeli egyeztetése terén létezhet bizonyos eltérés a szlovákiai és a magyarországi nyelvhasználat között. További vizsgálatokra lenne szükség (a mondattani kérdéseket illetően) ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a szlovákiai magyarok nyelvhasználatáról.

 

Jegyzetek

  1. Az adatgyűjtésről, ill. a két csoport jellemzéséről 1. a4. fejezetben.
  2. „Az egyes számú, halmozott alanyok mellett az állítmány állhat egyes számban és többes számban is. Ezt a következő tényezők befolyásolják: 1. ha az alany megelőzi az állítmányt, az állítmány gyakrabban kerül többes számba; 2. ha az alanyok mellérendelő viszonyban állnak egymással (az apa és az anya típus), az állítmány gyakrabban kerül többes számba; ha az alanyok alárendelő viszonyban állnak egymással (az apa az anyával típus), elég gyakori az egyes számú állítmány; 3. konkrét alanyok mellett gyakoribb a többes szám, mint az elvontak mellett; 4. ha az alanyok együtt végzik a cselekvést, inkább a többes szám használatos, ha viszont külön-külön végzik a cselekvést, gyakoribb az egyes szám. Az első két tényező a legfontosabb, bár gyakran az összes tényező együtt hat az egyeztetésre, vagy valamelyik közülük döntőnek bizonyul (a beszélő szándékától függő­en). Pontos szabályokat azonban nem lehet megfogalmazni (Bauer-Grepl 1975:121).
  3. A táblázat értelmezése: B - bilingvális csoport, M - monolingvális csoport; elment - 22/50 - összes válasz: 50; ebből egyes számú ige: 22 - 44,0%, A „p" oszlop a chíteszt eredményét tartalmazza. Ahol a különbség a p < 0,05 szinten szignifikáns, a mondat sorszáma alatt * található.

 

Hivatkozások

Bariczerowski Janusz 1974. A lengyel-magyar kontrasztív vizsgálatok kérdéséhez. Nyelvtudományi Közlemények 1974/1-2,396-111.

Bánhidi Zoltán 1980. Egy magyar mondattan és az angol kontrasztivitás. Imre Samu - Szathmári István - Szűts László szerk. A magyarnyelv grammatikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 195-199.

Bánó István 1980. A szubjektív kontrasztivitás problémái az iskolai nyelvoktatásban. Imre Samu - Szathmári Ist­ván - Szűts László szerk. A magyar nyelv grammatikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 201-205.

Bauer, J. -Grepl, M. 1975. Skladba spisovné(eítiny. (2. kiadás) Praha, Státní pedagogické nakladatelství.

Buzássyová, Klára 1971. Kontrastívny vyskum jazykov. Jazykovedny őasopis XXII. 160-174.

Buzássyová, Klára 1972. A határozottság eszközei a magyar és a szlovák nyelvben. Horváth Miklós - Temesi Mihály szerk. Összevető nyelvvizsgálat, nyelvoktatás. Budapest, Tankönyvkiadó, 191-200.

Buzássyová, Klára 1980. A grammatikai kategória fogalma a szlovák-magyar kontrasztív nyelvtani vizsgálatban. Imre Samu - Szathmári István - Szűts László szerk. A magyar nyelv grammatikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 253-259.

Dezső László - Nemser, William 1972. Nyelvtipológia és kontrasztív nyelvészet. Horváth Miklós - Temesi Mi­hály szerk. Összevető nyelvvizsgálat, nyelvoktatás. Budapest, Tankönyvkiadó, 13—14.

Fürdik, Juraj 1976.0 porovnávacom vyskume slovenéiny a madaríiny. SAS 5,83-97.

Fürdik, Juraj 1977. Gramaticky rod a zhoda v slovenőine a v madaröine. Sima Ferenc szerk. Z konfrontácie ma-daröiny a slovenéiny. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladatefstvo, 21-60.

Klemm Imre 1954. A számbeli egyeztetés főbb kérdései a magyarban. Magyar Nyelvőrig. 165-175.

Lanstyák István-Szabómihály Gizella 1997. Magyarnyelvhasználat-iskola -kétnyelvűség. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó.

Lengyel Klára 2000. Az állítmány és az alany viszonya. Keszler Borbála szerk. Magyar grammatika. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 399-401.

Mlacek, Ján 1963. Zhoda viacnásobného podmetu a prísudku. Slovenská reíl%. 214-217.

MMNyR II. Tompa József szerk. A mai magyar nyelv rendszere. II (1962) Budapest, Akadémiai Kiadó.

NyKk I-II. Grétsy László - Kovalovszky Miklós szerk. Nyelvművelő kézikönyv I (1980), II (1985). Budapest, Akadémiai Kiadó.

Oravec, Ján - Bajzíková, Eugénia 1982. Súőasny slovensky spisovnyjazyk. Syntax. Bratislava, Slovenské pedago­gické nakladaterstvo.

Rácz Endre 1967. Az alany és az állítmány egyeztetésének néhány kérdése a mai magyar nyelvben. Nyelvtudomá­nyi Értekezések 58. Budapest, Akadémiai Kiadó, 273-278.

Rácz Endre 1991. Az egyeztetés a magyarnyelvben. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Sima Ferenc szerk. 1977. Z konfrontácie madaréiny a slovenéiny. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladatelstvo.

 

Zhrnutie

Zhoda viacnásobného podmetu s prísudkom z Madiska dvojjazyčnosti

Kongruencia patrí medzi gramatické javy, ktorym sa v madarsko-slovenskej relácii zatiaT venovalo málo pozor-nosti. Z tejto problematiky möfeme spomenúf príspevok J. Furdíka o súvislostiach medzi gramatickym rodom a kongruenciou (Fürdik 1977). Slovenčina a madarčina sú geneticky a typologicky odlišné jazyky, aj zákonitosti spája-nia slov do syntagiem (teda i uplatnenia zhody) sa v nich líšia. Porovnaf zákonitosti uplatnenia kongruencie v tychto dvoch jazykoch má teda svoje opodstatnenie aj z teoretického Madiska.

Na Katedre madarského jazyka a literatúry FF UK sa pred niekoBcymi rokmi začali sociolingvistické vysku-my, ktoré sú okrem iného zamerané na bilingvizmus Madarov na Slovensku, resp. na odhalenie kontaktovych ja-vov v tunajšom variante madarského jazyka. V jazyku Madarov na Slovensku vplyv dominantného slovenského jazyka sa prejavuje na všetkych jazykovych rovinách, teda pravdepodobne aj v uplatnení zhody. Jednym z cietov mojej práce je preskúmaf aj tento konkrétny aspekt u vádzanej problematiky.

V predkladanej Stúdii sú prezentované aj vysledky empirického vyskumu, ktory som realizovala na Základnej škole s vyuíovacím jazykom matfarskym v Komárne. Ako kontrolnú skupinu som si zvolila monolingválnych madarskych študentov zo základnej školy v Madarsku (Komárom). Vyskum sa uskutoőnil dotazníkovou metódou: zlaci vyplnovali anonymné dotazníky. Z vysledkov vyskumu vysvitá, ze vo všetkych typoch kongruencie viacná-sobného podmetu s prísudkom častejšie pouíívali prísudok v pluráli biling válni respondenti.

 

Summary

Congruence of Multiple Subject with Verbfrom the Point ofView Bilingualism

Congruence belongs among those grammatical phenomena to which a little interest was paid in Hungarian-SIovak relation. From this field we can mention a contribution by J. Fürdik on connections between grammatical gender and congruence (Fürdik 1977). Slovak and Hungárián languages are genetically and typologically different and rules of connenting words intő sytagmas (and thus alsó rules of application of congruence) in both languages dif-fer. It is therefore worthwhile comparing the rules of application of the congruence of these two languages alsó from a theoretical standpoint.

A few years ago there started sociolinguistic research in the Department of Hungárián Language and Litera-ture which is among other things focused alsó on bilingualism of Hungarians in Slovakia, including alsó revealing contact phenomena in the local variant of the Hungárián language. The influence of thee dominant slovak language is present on almost all levels, that means alsó on the levél of application of congruence. One of the aims of my contribution is alsó to study this particular aspect of the researched problems.

In the submitted study there are presented alsó results of empirical research which I have undertaken in the Elementary School with the Hungárián language of instruction in Komámo. As acontrol group I chose monolingual Hungárián students from the elementary school in Hungary (Komárom). The research was carried out with the help of the questionnaire method: students fiilem in anonymous questionnaires. The conclusions drawn from the results of the research show that in all types of congruence of the multiple subject and verb the group of bilingual respondents used more often verb in plural form.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet