Előző fejezet Következő fejezet

Sándor Anna: AZ INFORMÁLIS ÉS FORMÁLIS BESZÉDHELYZETEKBEN ELŐFORDULÓ KONTAKTUSJELENSÉGEK SAJÁTOSSÁGAI

 

1. Az élő és természetes nyelvek mindegyikére jellemző a változatosság ténye, ugyanis ha közelebbről megvizsgálunk egy nyelvet, felfedezhetjük, hogy milyen nagy benne a belső sokszínűség (Kiss 1995: 58; Wardhaugh 1995:12). Másként fogalmazva a nyelvek nyelvváltozatok formájában (nyelvjárás -standard változat - állami változatok - csoportnyelvek stb.) léteznek, s a beszélők mindennapi kommunikációjuk folyamán ki is aknázzák azokat a lehetőségeket, amelyeket a nyelvek variabilitása nyújt. A nyelvek és a nyelvváltozatok megnevezésére a szociolingvisztikai szakirodalomban a kód terminust is használják, s a szakemberek azért tartják elfogadhatóbbnak, mert a kód semleges konnotációja folytán bármilyen nyelvi rendszer jelölésére alkalmas.

De azt is meg kell jegyeznünk, hogy bár a nyelvi változatosság minden élő nyelv sajátsága, a változatosság mértéke az egyes nyelvek között nagyon is eltérő lehet, s általában társadalmi és természeti tényezők függvénye. E különbségek megfigyelhetők a nyelvhasználat terén is, hiszen a nyelvközössé­get alkotó beszélőközösségek sem használják azonos mértékben az egyes változatokat. Ha pl. a magyar nyelvközösséget nézzük, a magyar nyelv különböző változatainak használata eltérő mértékű az anyaországban és a kisebbségben élők között, hiszen a mai Magyarország határain belül a nyelvjárásoknak kisebb a szerepük, mint határain kívül (Lanstyák 1998:6).

Mivel magyarázható mindez? Milyen okokkal függ össze, hogy anyanyelvünk egyes változatait eltérő mértékben használjuk államnyelvként és kisebbségi nyelvként? Az okok között elsősorban település­szerkezeti, iskolázottsági és egyéb társadalmi tényezőket említhetünk (1. Lanstyák 1998:25), de a leg­nagyobb súlya annak a nyelvpolitikai ténynek van, hogy a közösség tagjai „államnyelvként minden helyzetben, tehát valamennyi funkciókörben használják, kisebbségi nyelvként viszont mind a beszédhelyzeteket, mind a funkcióköröket tekintve többé vagy kevésbé korlátozottan használhatják csupán" (Kiss 1995:192).

, ,A nyelvi heterogenitás azonban nem jelent korlátlan szabadságot, a sokféleség strukturált, korlátai, szabályai is vannak" (Bartha 1999:87), s egy-egy nyelvnek/változatnak a beszélő általi kiválasztá­sát bizonyos csoportnormák és szabályok irányítják. Ez azzal magyarázható, hogy a beszélőközös­ségen belül használt nyelvek/nyelvváltozatok rendszert alkotnak, melyek közös társadalmi normák rendszerével hozhatók összefüggésbe (vö. Gumperz 1971:116). E normák irányítanak bennünket abban, hogy az adott beszédhelyzetben mely nyelveket/nyelvváltozatokat választjuk ki a számunkra hozzáférhető nyelvi kódok közül. A közösség nyelvi viselkedését szabályozó normákat az egyénnek ismernie kell, mert ezek mellőzése kommunikációs zavart, meghökkenést, sőt feszültséget okozhat a beszédpartnerek között. A „tiltakozás" jelentkezhet az azon nyelvi változatok és a különböző nyelvek normán kívüli használatakor is. Ha szokatlan nyelvi formákat választunk, jelölt lesz kódválasztásunk, ha pedig a normák szerinti nyelvi formákat használjuk, jelöletlen választásról beszélünk (Bartha 1999:88).

Mivel a nyelvi kommunikáció mindig valamilyen konkrét helyzetben valósul meg, a beszédhelyzet nagymértékben befolyásolja a beszélő megnyilatkozásait, korlátozza és egyben irányítja is a kód kiválasztását.

A beszédhelyzet ebbeli szerepével mind a külföldi (Hymes 1975), mind pedig a magyar szakirodalomban (Szabó 1985:72; Kiss 1990: 38; Kontra 1990:30; Bartha 1993:46) foglalkoztak már, s valamennyien egyetértenek abban, hogy a nyelvi kód kiválasztásában a beszédpartnereken kívül meghatározó tényező a helyszín és a beszédtéma is. Az újabb pragmatikai kutatások is kiemelkedő szerepet tulajdonítanak a nyelvi környezetnek a tekintetben, hogy az egyes beszélőközösségek a különböző kommunikációs helyzetekben mely nyelv(ek)et és nyelvváltozato(ka)t választják.

Dell H. Hymes a beszéd használatával, rendszerével, szerepével és a beszédhelyzetekkel való foglalkozást a beszélés néprajzának nevezte (1975:97). Úgy vélte, „Ha a közösség egyszerre több nyelvjárást vagy nyelvet használ, akkor mindegyiket figyelembe vesszük mint a csoport beszédtevékenységének részét [...] Leírásunknak része lesz annak megállapítása, hogy milyen helyzetekre vagy funkciókra specializálódnak az egyes nyelvek vagy változatok" (103).

Grosjean a nyelvválasztást befolyásoló tényezőket négy csoportba sorolta be: a beszélgetés részt­vevői - a szituáció - a beszélgetés tartalma - a beszélgetés szociális funkciója (Grosjeant idézi V. Borbély 1993:73).

A felsorolt tényezők a társalgásban befolyásolják a kódválasztást. Köztudott, hogy a mindennapok kommunikációs tevékenysége végtelen számú és egymástól mindig eltérő beszédhelyzetekben történik, ennek ellenére a különbségek mellett van köztük hasonlóság is, s a hasonló beszédhelyzetek hasonló vagy azonos nyelvhasználatot idéznek elő (Kiss 1995:68). A két alapvető kommunikációs hely­zettípust, a familiárist és a közéletit, Labov informálisnak és formálisnak nevezte el. E két helyzettípusnak pedig olyan nyelvhasználati következményei vannak, hogy a formális beszédhelyzetek általában a standard használatát vonják maguk után, az informálisuk viszont a szubstandard változatok használatának kedveznek. A kétnyelvűek ugyancsak a beszédhelyzettől függően használják az egyik vagy a másik nyelvet, illetőleg azok egyes változatait.

A beszédhelyzet azonban nemcsak a kódválasztást befolyásolja, hanem kétnyelvű beszélők nyelvhasználatában hatással van a kontaktusjelenségek mennyiségére és jellegére is.

Lanstyák István a szlovákiai magyarok három leggyakrabban használt nyelvváltozataként a nagy presztízsnek örvendő magyar standard szlovákiai változatát, a mindennapi (beszélt) nyelvet és a nyelv­járásokat említi. E három kód nemcsak pragmatikailag különbözik egymástól, tudniillik más-más be­szédhelyzetben használják, hanem nyelvrendszertanilag is eltérnek. Míg ugyanis a magyar standard szlovákiai változata az idézett szerző szerint a standard magyarországi változatától csupán néhány kontaktusjelenség, főleg tükörkifejezés tekintetében tér el, addig a mindennapi beszélt nyelv jóval nagyobb mértékben különbözik a magyarországitól, ebben ugyanis gyakoribbak a kontaktusjelenségek, köztük a közvetlen kölcsönzések is (1998:23).

2. Tanulmányomban a fentebb összefoglalt elméleti háttéranyagból kiindulva az általam vizsgált koloni (Kolon-Kolínany, község a Nyitrai járásban) beszélőközösségben a következő kérdésekre keresem a választ:

  1. A két nyelv (magyar, szlovák) mely változatai állnak a koloni beszélőközösség rendelkezésére?
  2. Hogyan történik a kódválasztás és a kódváltás?
  3. Miben különbözik az anyanyelv használata informális és formális beszédhelyzetben?
  4. Miben térnek el a kontaktusjelenségek e két beszédhelyzetben?

A feltett kérdésekre három különböző módszerrel gyűjtött adatok alapján próbálok meg válaszolni. A beszélőközösség tagjaként résztvevő megfigyeléssel naponta módomban áll lejegyezni a különböző nyelvi adatokat és nyelvhasználati észrevételeket. Ezzel a módszerrel mind az informális (baráti és rokoni összejövetelek, szomszédok és más falubeliek, ül. falubeliek és idegenek beszélgetése családi körben, ül. utazás közben stb.), mind pedig a formális beszédhelyzet (falugyűlések és más nyilvános összejövetelek, a helyi hangosbemondó jelentései) nyelvi-nyelvhasználati jellemzőit gyűjthettem össze.

Magnetofonos szövegfelvételeket ugyancsak mindkét beszédhelyzetben készítettem (informális: középkorú férfiak baráti összejövetele, formális: középkorú férfiak nyilvános képviselőtestületi ülésén elhangzott felszólalásai).

Kérdőíves módszerrel pedig a magyar és a szlovák nyelv, ill. azok változatainak ismerete és használata felől tudakolództam a középiskolás korú fiatalok körében.

3. a) A két nyelvnek (magyar + szlovák) mely változatai állnak a koloni beszélőközösség rendelkezésére?

A kolóniák nyelvi repertoárjában, lévén szó kétnyelvű közösségről, a magyar és a szlovák nyelv, valamint azok változatai sajátos funkciót töltenek be, melyek használatát a közismert szociolingvisztikai tényezőkön kívül (életkor, nem, iskolázottság, attitűdök stb.) jelentős mértékben befolyásolja a kommunikációs „mikroszituacio", a beszédhelyzet is (vö. Chloupek 1971:13; Göncz 1998:134; Lanstyák 1998:160). A vizsgált beszélőközösségben, az anyanyelven belül két nyelvváltozat - a nyelvjárás és a köznyelvi(es) változat - szabályszerű, a közösségre általánosan érvényes használata jellemző. A társadalmi nyelvváltozatok (szaknyelvek, szleng) szerepe az egész közösség nyelvi életében elenyésző, legfeljebb néhány egyén nyelvhasználatában az anyaországi vagy a délebbre élő szlovákiai magyarokkal való kapcsolattartástól függően jelenik meg rendszerszerűén.

A szlovák nyelvet a közösség magyar anyanyelvű tagjai másodnyelvként sajátították el, mégpedig többségük az iskolai szlováknyelv-oktatás keretén belül vált magyar-szlovák kétnyelvűvé. Megfigyeléseimen kívül ezt bizonyítja az a kérdőíves felmérés is, melyet 1998-ban végeztem középiskolások körében (1. Sándor 1998:105). Tudniillik arra a kérdésre, hogy kitől sajátították el a szlovák nyelvet, a 30 adatközlő 90%-a így válaszolt: a pedagógusoktól. Csupán a maradék 10% emelte ki a szlovák nyelv elsajátításában a szülők, szomszédok és a barátok szerepét. Mivel az iskola - mint az intézményesített nyelvoktatás általában - a köznyelvet, a standard változatot közvetíti, a koloni magyar-szlovák két­nyelvűek zöme is a presztízsváltozatot, a szlovák köznyelvet sajátította el. Itt ismét az említett kérdőíves felmérés adataira hivatkozom. Az egyik további kérdésre ugyanis („A szlovák nyelvnek melyik változatátbeszéled: a) valamelyik nyelvjárását, b) köznyelvet, c) mindkettőt?") ekképp válaszoltak: a 93,33% úgy véli, hogy a szlovák nyelv köznyelvi változatát beszéli, s csupán egyeüen adatközlő (3,33%) beszél önbevallása szerint nyelvjárásban, bár feltételezéseim szerint valószínűleg félreérthette a kérdést. De ezzel kapcsolatban érdemes még megemlíteni annak a 18 éves szakmunkástanulónak a véleményét is (3,33%), aki a kérdőívben feltüntetett lehetséges válaszokat megtoldotta azzal, hogy Főleg a köznyelvet, de beszélek egy nyelvjárást is. Ez utóbbi választ kiegészíteném azzal, hogy megfigyeléseim szerint különösen a huzamosabb ideje szlovák, főleg munkáskörnyezetben dolgozó férfiakra jellemző néhány gyakori, domináns nyelvjárási elem átvétele. így nyelvhasználatuk csupán nyelvjárásiassá válik, de nem sajátítják el az adott nyelvjárás teljes rendszerét. Viszont az is elég gyakori, hogy bírál­ják, helyreigazítják szlovák munkatársaik nyelvjárásias nyelvhasználatát. Az egyik középkorú férfi szakmunkás elmondása szerint kijavítja szlovák„kollégá"-ját, hogy nem ké'ry, hanem ktory, nem opátej, hanem opiatej. Ugyancsak gyakori a helyesírási hibák kijavítása, vagy legalábbis a helyesírási hibák­ra való figyelemfelhívás. Elég gyakran hallani az alábbihoz hasonló megállapításokat: Ém mágyáry iskolába jártam, de jobbam megírtam a diktátot (= tollbamondást), mind ők (értsd: szlovák iskolatár­sak) (fiatal érettségizett nő).

b) Hogyan történik a kódválasztás és a kódváltás?

A bevezető részben utaltam már arra, hogy a különböző beszélőközösségekben használt nyelvek/ nyelvváltozatok rendszert alkotnak, s használatukat a közösség kollektív tudatában élő íratlan szabályok és normák irányítják. Ha a közösség tagja a kódot e normák szerint választja ki, kódválasztása jelöletlen lesz, ellenkező esetben pedig jelöltté válik. A koloni magyar beszélőközösség egészének általános érvénnyel, az egyedi eltérésektől eltekintve két nyelv (magyar, szlovák), s ezen belül három nyelvváltozat áll a rendelkezésére. A szlovák többnyire egyetlen köznyelvi(es) változatával szemben a beszélő kódkészletétől függően a magyar nyelv két változatából (nyelvjárás, köznyelv) választhat: informális helyzetben a falubeli és a Nyitra-vidéki nyelvjárásban beszélőkkel szinte kizárólag a nyelvjárást használják, köznyelven vagy a köznyelvhez közelebb álló nyelvjárásban beszélőkkel (csallóköziek, Komárom vidékiek) a köznyelvi(es) változatot alkalmazzák. A szlovák nyelvet informális helyzetben a kétnyelvű kolóniák egymás között akkor választják, ha szlovák domináns kétnyelvűek. Ez elsősorban a vegyes házasságon alapuló családokrajellemző, de gyakori jelenség azokban a homogén magyar családokban is, melyekben a gyermekek szlovák iskolába jártak vagy járnak.

Formális beszédhelyzetben túlnyomórészt mindkét nyelvnek a köznyelvi(es) változatát használják. Azonban a magyar köznyelv használatára csak a magasabb iskolai végzettségű (érettségizett és diplomás), magyar iskolába járt középkorúak, ill. fiatalok képesek. A magyar köznyelvet aktívan nem birtokló csoportok (1. idősek vagy alacsonyabb végzettségű középkorúak és fiatalok, 2. végzettségtől függetlenül a szlovák iskolába járt középkorúak és fiatalok) ebben a helyzetben is vagy a nyelvjárást hasz­nálják, vagy átváltanak szlovák nyelvre.

Nyilvánosság előtt a vizsgált beszélőközösség különösen a pedagógusoktól és a paptól várja el a köznyelv használatát, s ha e jelöletlen kódválasztást az említett egyének megszegik, gyakran szóvá is teszik. Ha pl. az említett egyének formális beszédhelyzetben a nyelvjárást használják, meghökkenést, nemtetszést válthat ki. De nemcsak a nyelvjárás használatával, hanem a benne előforduló kontaktusjelenségek formális beszédhelyzetben való előfordulásával szemben is negatív a viszonyulásuk. A kon­taktusjelenségek pedig e nyelvváltozatban gyakoriak, hiszen a koloni nyelvjárás a többi szlovákiai magyar nyelvjáráshoz hasonlóan kontaktusváltozat (1. Lanstyák 1998: 25), sőt a település földrajzi fekvésénél fogva és az intenzívebb magyar-szlovák kapcsolatok következtében a kontaktusjelenségek gyakori és megszokott elemei az itteni nyelvjárásnak. Viszont formális beszédhelyzetben különösen a kölcsönszók használata növeli a beszélők kevertségérzését, amelyet az általuk beszélt nyelvváltozat „tisztaságának" megsértésekor éreznek. E kommunikációs helyzetben jóval szigorúbban ítélik meg a szlovák kölcsönszók használatát. Erről tanúskodik az egyik középkorú, érettségizett édesanya alábbi véleménye, amely nemcsak a szülői értekezleten szerzett idevágó tapasztalatait tükrözi, hanem a peda­gógus nyelvhasználatával szembeni elvárásait is összegzi: En is beszélek nyelvjárásban, meg szlovák szavakat is használok, de egy tanító a szülői értekezleten mégse beszélhet így. Hasonló megdöbbenést magam is előidéztem már a helyi normáktól eltérő, jelölt kódválasztásommal, amikor az egyik adat­közlőmmel nyelvjárásban kezdtem el beszélni, holott tőlem mint pedagógustól ugyancsak a köznyelv használatát várta el még informális beszédhelyzetben is. Pillanatnyi kommunikációs és hezitációs szünet követte ezt a kísérletemet, adatközlőm arcáról megdöbbenést, furcsállást olvastam le.

Tehát a fent említett három kódból (koloni nyelvjárás + magyar köznyelv + szlovák köznyelv) valójában azok választhatnak, akik anyanyelvükben kettősnyelvűek, vagyis a koloni nyelvjárás mellett elsajátították a magyar köznyelvet is, de kétnyelvűek is, azaz birtokukba vették a szlovák nyelvet. Két kódból azok választhatnak, akik kétnyelvűek, de anyanyelvükben egyesnyelvűek („csak" a koloni nyelvjárást beszélik). Az egy kóddal rendelkező egyesnyelvűek és egynyelvűek vagy „csak" a koloni nyelvjárást, vagy „csak" a szlovák nyelvet beszélik.

Az említett három csoport társadalmi megoszlása a következő:

3 kód kettősnyelvű + kétnyelvű magyar iskolába járt, magasabb végzettségű középkorúak és fiatalok
2 kód egyesnyelvű + kétnyelvű idős férfiak, alacsonyabb végzettségű vagy szlovák iskolába járt középkorúak és fiatalok
1 kód egyesnyelvű + egynyelvű magyar egyesnyelvű és egynyelvű idős nők és kisgyermekek, szlovák egynyelvű betelepült középkorúak, szlovák iskolába járt vagy vegyes házasságból származó fiatalok egy része

Életkorra lebontva: az idősek közül mindenki tud magyarul, de nem mindenki tud szlovákul, vagyis a kétnyelvűek száma jóval alacsonyabb, mint az őket követő nemzedékek esetében. A középkorúak és a fiatalok korcsoportjában viszont - a kisgyermeket leszámítva - mindenki tud szlovákul, de már a helybeli születésűek közül sem tud mindenki magyarul. Vagyis az idős egynyelvűek csak a magyar, ezzel szemben a középkorú és a fiatal egynyelvűek csak a szlovák nyelvet ismerik.

Az említett három csoportból legnépesebb a 2., ezt követi a 3., s a legkevesebben a három kóddal rendelkező egyének vannak (1. Sándor 2000:23-28).

A községen belül a kolóniák szabadon, megfélemlítés nélkül használhatják anyanyelvüket, de a járási székhelyen, Nyitrán ez már korántsem ilyen természetes. Nem egyedi jelenség, hogy a magyar-szlovák kétnyelvű az esetleges konfliktusok megkerülése végett eltitkolja a magyar nyelv ismeretét, mert a főnök, vagy a munka-, ill. a diáktársak nem szeretik, ha magyarul beszélnek. Egy ilyen tiltott nyelvválasztás következményeit saját magam is megtapasztalhattam már, amikor az egyik fiatal eladó, akivel addig mindig magyarul beszéltem, s identitástudatát tekintve is magyar, hiszen gyermekét magyar iskolába járatja, megkért, hogy inkább szlovákul szóljak hozzá, mert a főnök nem szereti, ha magyarul beszél.

Tanulságos kétnyelvű közösségben azt is megfigyelni, hogy a két nyelvi közösséghez tartozók kikkel kerülik a kommunikációt. Ezzel kapcsolatban megemlítendő az egyik középkorú apa észrevétele, hogy gyermekeivel, mivel őket a rokonságban „nagy magyarok"-nak tartják, kerülik a szlovák iskolá­bajárt rokon fiatalok a kommunikációt. A kommunikáció kerülése ebben az esetben egyrészt magyar­nyelv-tudásuk alacsonyabb fokával, másrészt nyelvi és nyelven kívüli attitűdjeikkel magyarázható. Elmondható, hogy általában mind a magyar, mind a szlovák részről kerülik a „nagy" címkével illetett egyénekkel a kommunikációt, gyakran még a köszönést is mellőzik.

A kétnyelvű közösségek nyelvhasználatának leírásakor érintenünk kell a kódválasztás és a kódvál­tás fogalmát. Az előbbin az alapkód kiválasztását értjük, s ehhez az alapkódhoz viszonyítva történnek a váltások. A kódválasztás nem véletlen döntéseken múlik, hanem bizonyos normákat, szabályszerű­ségeket követ (vö. Bartha 1999:91; Lanstyák 2000:159).

A szakirodalomban a kódváltásnak számos meghatározása és osztályozása létezik, s a legáltalánosabban elfogadott szerint a kódváltás „két vagy több nyelv váltakozó használata ugyanazon megnyilat­kozáson vagy diskurzuson belül" (Bartha 1999: 119). A kódváltás történhet külső (a beszédpartner, -helyzet vagy -téma megváltozása), de belső okok (a beszélő nyelvi repertoárja, két nyelvbeli jártassága, emocionális vagy presztízsmotívumok) miatt is. A külső okok miatt bekövetkezett kódváltást szituatívnak, a belső okok miatt bekövetkezettet kontextuálisnak nevezi a szakirodalom (1. Kontra 1990: 14). A szituatív kódváltás esete az is, amikor magyar-szlovák kétnyelvűek társaságához csatlakozik egynyelvű szlovák, s a magyarok átváltanak szlovák nyelvre. Ezt többnyire a következőképp indokol­ják: nehogy azt higgyék, hogy róluk beszélünk. Tehát részükről ez a stratégia a sértődöttség és az eset­leges konfliktusok megelőzésére szolgál.

Homogén magyar csoportokban a külső tényezők közül a leggyakrabban a beszédtéma idézi elő a kódváltást, s ez különösen a munkahelyi, szakmai kérdések felmerülésekor jellemző. Ennek az az oka, hogy a szakmát s vele együtt a szaknyelvet is az egyébként magyar domináns kétnyelvű is szlovákul sajátít(hat)ja el, így a magyar szaknyelvet nem, vagy csak hiányosan ismeri, tehát a beszélő a szak­nyelvet illetően szlovák domináns (vö. Lanstyák 2000:160).

A külső tényezők közül a helyszín önmagában a homogén magyar domináns kétnyelvűek között ritkán okoz kódváltást, legfeljebb a fentebb említett tiltott anyanyelvhasználat következményeként fordul elő, de inkább az a jellemző, hogy szlovák környezetben a rászólástól tartva lehalkítják hangjukat. Viszont az egyik kétnyelvűként szocializált, Nyitrán lakó gyermek édesanyja elmondása szerint kisfia következetesen az „egy helyszín-egy nyelv" elve alapján használta a két nyelvet, s ezt a gyermek úgy fogalmazta meg, hogy Kolonban kolonyiul (= magyarul), Nyitrán nyitraiul (= szlovákul) beszél.

Egy másik osztályozás szerint beszélhetünk még bázistartó és bázisváltó kódváltásról is (1. Lanstyák 2000:159). Az előbbiben az alapkódként használt nyelv grammatikai szerkezetét nem változtatják meg, csupán szavak vagy szószerkezetek kerülnek be a másik nyelvből az alapkódba. Pl. A török tengerparton nagyom meleg vót, hijába vót sprcha (= zuhany), meg mindén, (szlovák domináns kétnyelvű, középkorú nő). Ezzel szemben a bázisváltó kódváltásban az alapkód átmenetileg vagy véglegesen megvál­tozik. Pl. Eggy ásót á kézibe, nech sa ide vybit! Viel to uvoKuie energiu. (szlovák domináns kétnyelvű, középkorú nő).

A kódváltás tényét a beszélő gyakran előrejelzi vagy metanyelvi kommentárral, vagy paralingvisz-tikai jelzéssel, pl. hezitációs jelenségekkel, hangfekvéssel, esetleg más nonverbális eszközzel (vö. Bartha 1992:25; Lanstyák 2000:165). Ebben az esetben jelzett, kiemeltkódváltás -ról beszélünk. Metanyelvi kommentárral történik a kódváltás a következő esetben: Mint a szlovák mondja, trafená hus zagága (= valaki mentegetőzéssel elárulja, hogy bűnös).

Jelzetlen, sima a kódváltás, ha a beszélő semmilyen eszközzel nem utal a kódváltás tenyéré: Jó meleg van Chorvatskoba is, de nem ojjam min Törökországba, (szlovák domináns kétnyel­vű, középkorú nő).

Többesztendős passzív megfigyeléseim alapján azt állapíthatom meg, hogy informális beszédhelyzetben gyakoribbak a jelöletlen kódváltások, míg formális helyzetben túlsúlyban vannak a valamilyen nyelvi vagy nem nyelvi eszközzel jelzettek.

c) Miben különbözik az anyanyelv használata a két, egymástól alapvetően eltérő informális és formális beszédhelyzetben?

A bevezetőben már utaltam a beszédhelyzet nyelvhasználat-formáló erejére, s a szakirodalommal egybehangzóak saját tapasztalataim is a tekintetben, hogy a formális beszédhelyzetek inkább a magasabb presztízzsel bíró standard nyelvváltozatok használatának kedveznek, míg az informálisak nem mellőzik a szubstandard változatok használatát sem.

A vizsgált koloni beszélőközösség a falun belül a magyar nyelvet minden beszédhelyzetben hasz­nálhatja. Informális beszédhelyzetben társadalmi rétegzettségtől függetlenül még mindig domináns nyelvváltozat a nyelvjárás, míg formális beszédhelyzetben a köznyelv felé hajlik a nyelvhasználat. Ez utóbbiban a beszélők nyelvi kompetenciájuktól függően nemcsak a nyelvjárást vagy - a köznyelv hiányos ismerete esetében - a kirívó nyelvjárási sajátosságokat kerülték, hanem a kontaktusjelenségek közül az általuk negatívan megítélt, s a számukra legkönnyebben felismerhető direkt kölcsönszavakat is.

d) Miben különböznek az eltérő beszédhelyzetekben használt anyanyelv-változatok kontaktusjelenségei? A résztvevő megfigyeléssel, ill. a szövegfelvételeken összegyűlt korpusz adatai alapján az informális és formális beszédhelyzetekben előforduló szókészleti kontaktusjelenségeket vizsgálom. Az informális beszédhelyzetek adatai a család, a szomszédok, barátok és ismerősök magánbeszélgetéseiből származnak, míg a formális beszédhelyzet idevágó jelenségei falugyűlések, kulturális rendezvények, jubileumi ünnepségek és a községi hangosbemondó .jelentései" alapján gyűltek össze. Bár ez utóbbi átmeneti, kevert kommunikációtípus az írott és a beszélt nyelvváltozat között (Wacha é. n. 1/96), hiszen a községi hivatal alkalmazottjai előre lejegyzett szövegeket olvasnak fel, mivel azonban a nyilvánosság előtt hangzanak el, ugyancsak fontos információkat nyújtanak a formális beszédhelyzetekben használt kontaktusjelenségekről.

A fentiekben többször is utaltam már arra, hogy a koloni beszélőközösségben informális beszéd­helyzetben a nyelvjárás a domináns nyelvváltozat, míg formális szituációban a köznyelvi(es) változat a gyakoribb. Mindezt azért fontos ismét megjegyezni, hogy a két különböző beszédhelyzetben előforduló kontaktusjelenségek szorosan összefüggnek e nyelvi ténnyel. Köztudomású ugyanis, sőt e tanulmányban is utaltam már arra, hogy a szlovákiai magyarok által használt nyelvváltozatok a kontaktus­jelenségekjellege és azok előfordulási gyakorisága alapján is különböznek egymástól (részletesebben l.Lanstyák 1998:21-28).

Összevetve a két beszédhelyzetben elhangzó szókészleti kontaktusjelenségeket az általam összegyűlt adatokkal megállapítható: informális beszédhelyzetben jóval gyakoribbak a közvetlen kölcsönzések, mint a közvetettek, míg formális beszédhelyzetben fordított az arány a közvetett kölcsönzések javára. Formális beszédhelyzetben különbség tapasztalható az említett két kommunikációtípus között is. A hangosbemondó felolvasott szövegeiben egyáltalán nem fordult elő direkt kölcsönszó, viszont a falugyűlések és egyéb rendezvények megnyilatkozásaiban, még hajóval kisebb mértékben is, mint az informális beszédhelyzetekben, felbukkannak direkt kölcsönszók is.

De mit értünk kölcsönszó alatt? A kétnyelvűségi szakirodalomban ugyan még nincs a kölcsönszó fogalma pontosan körülhatárolva, de az egyik leggyakrabban emlegetett kritériuma a kölcsönzés és a kódváltás elhatárolásának az adott szó közösségen belüli használatának gyakorisága (vö. Bartha 1992: 22). Típusait tekintve lehetnek közvetlen kölcsönszók (a másodnyelvi szó közvetlen, lényegében eredeti hangalakjában való átvétele, pl. inzerát 'apróhirdetés', szik. inzerát) és a kevésbé feltűnő közvetett kölcsönszók (a szlovák nyelvi elemnek vagy a jelentését, vagy pedig a szerkezetét kölcsönzik pl. a cifra szót 'szám, összeg' jelentésben is kezdték használni a szlovák cifra 'számjegy, összeg' hatására).

A nyelvi kölcsönhatás nem új keletű jelenség az egyes nyelvek között, hiszen az interetnikus kap­csolatoknak mindig is megvoltak a nyelvi következményei, de míg tájainkon régebben a nyelvi kontaktusokra többé-kevésbé a kölcsönösség volt a jellemző, addig napjainkban a kétnyelvűségben élő kisebbségi magyarok nyelve a többségi nyelvek csaknem egyirányú hatásának van kitéve.

Maguk a kontaktushelyzetek is sokfélék lehetnek, amelyeket a nyelven kívüli tényezők határoznak meg. Ezek közül a földrajzi tényező, egy-egy közösség területi elhelyezkedése, mindenképp meghatározó körülmény, hiszen a peremnyelvjárásokban mindig is jellemzőbb volt a kontaktushatások meglé­te (1. Csernicskó 1998:202).

Saját megfigyeléseim is azt támasztják alá, hogy a zoboralji nyelvsziget nyelvjárásaiban, tehát a koloniban is, több szókölcsönzés fordul elő, mint az ettől délebbre fekvő, az anyaországhoz közelebb eső településeken. De a földrajzi tényező hatása e tekintetben a zoboralji nyelvszigeten belül is tetten érhető, hiszen a nyelvsziget peremén fekvő Vicsápapáti nyelvjárásában még a környező falvakéhoz képest is jóval több kölcsönszó található, s gyakoribbak a kódváltások is. Falucsúfolójának is ez utóbbi az alapja: Komámasszony, nem látta a kravicskámot? - Láttam, láttam, erre ment, krízsom-krázsom belehala.. (Sima 1940:6).

Bár a szociolingvisztika megadta a választ a szókölcsönzések mibenlétére, a lexikai kölcsönzéseket használó kétnyelvűek negatívan ítélik meg ezt a nyelvhasználati sajátosságukat. Márpedig a nyel­vész, különösen ha szociolingvisztikával foglalkozik, nem hagyhatja figyelmen kívül azokat az attitű­döket, amelyek az általa vizsgált közösségben valamely nyelvi elemmel, jelenséggel, nyelvváltozattal, ill. nyelvvel kapcsolatban kialakultak. Mert a nyelvészt itt nem az aggasztja, hogy a közösség tagjai kölcsönszókat használnak, hanem az zavarja, hogy ez a beszélőket zavarja. Ezért, ha a szociolingvisztika „közérdekű nyelvészet" (Kontra 1999:11), azaz „nemcsak leír és magyaráz, hanem a nyelvhasználattal összefüggő problémák megoldására lehetőségeket, módozatokat is fölmutat" (Kiss 1995:15), akkor arra is keresni kellene a választ, hogy mit lehet ebben a kérdésben tennünk.

A kölcsönszok negatív megítélésére a vizsgált beszélőközösségben nemcsak a szóbeli közlések alapján, hanem az egyik kérdőíves felmérés válaszaiból is következtethettem, amikor több középisko­lás korú adatközlő is azért tartja szebbnek a magyarországi nyelvhasználatot, mert nem használnak annyi szlovákból átvett szót (zsuvi, nanuk).

Ebből a véleményből az is kiolvasható, hogy a kölcsönszókat maguk a beszélők szlovák elemeknek tartják. A legutóbbi nyelvjárásgyűjtő utamon, 2001 júliusában is ugyanezt tapasztaltam, amikor az egyik idős férfi adatközlő a piszkavas és áfánk helyi megnevezéseivel kapcsolatban a következőket jegyezte meg: Mink úgy mongyuk, hoty kutacs mek siska, de ász szlovakó ván.

Ahogy említettem, kölcsönszókat mindig is használtak a különböző etnikumokkal kapcsolatba kerülő közösségek, így a Nyitra-vidéki magyarok is, s erre már a 19. század végén keletkezett írások is felhívják a figyelmet. Turzó Ferenc 1899-ben a következőket írja: „Legkevésbé sem csodálkozhatunk, hogy a tótság között a szó legszorosabb értelmében elszórva élő nyitrai palócok nyelvébe a tót szavak behatolása oly tág utat tudott magának törni, hogy beszédjüket tarkítva, az első pillanatra is feltűnővé teszi." (451) Figyelemre méltó e néhány mondatban, hogy a szerző száz évvel ezelőtt a kölcsönszava-kat az interetnikus kapcsolatok természetes következményeinek tartja. A későbbi idevágó tanulmány már a Trianon utáni időkből, 1935-ből származik. Szerzője, Dallos István többek között ezt írja: „az államfordulat utáni erősbödő szlovák nyelváramlat pedig egyre jobban befolyásolja a palóc nyelv eredetiségét" (153). A szlovák kölcsönszok használatát Dallos az államfordulattal magyarázza, s úgy véli, hogy ezek „a palóc nyelvezet rovására mentek" (154).

Ezt követi 1940-ben Sima Ferencnek a Szlovák jövevényszavak a nyitravidéki palóc nyelvjárásokban c. munkája, aki a szlovák kölcsönszok nagy számát egyrészt a régió földrajzi fekvésével, másrészt az interetnikus kapcsolatokkal magyarázza. E szójegyzék az előbbi forrásoktól eltérően már pontosan lokalizálja az adott kölcsönszót, azaz feltünteti azokat a településeket, amelyekben az egyes lexikai szlovakizmusok előfordulnak. A192 címszóból 75 K jelzésű, tehát Kolonban is használatos, melynek az 59,2%-a még ma, 60 évvel később is normatív, vagyis a beszélőközösség nagy része ismeri és hasz­nálja (pl. babracska 'babramunka', db 'újhagyma szára', cupka 'gyümölcsnek a szára', dorozsba 'vő­fély'', gyetyelina 'lucerna', hódi 'búcsú', kuna' nyest', kutács 'piszkavas',madzsgá 'gyümölcsöt szét­nyomkod' stb.), a 18,6%-a kihalt (cirka 'gyufa', mulica 'öszvér', noszilla 'törekhordó lepedő',péckó 'kis kemence') és a 22,6%-a pedig kihalófélben van (apar 'ajak', grabica 'füleskosár', kucsera 'gön­dör', opályka 'abrakkosár').

Érdemes megvizsgálni, hogy a Sima-szójegyzék kölcsönszavai mely fogalomkörökhöz kapcsolód­nak a leginkább. A vizsgált korpusz elemeinek 24%-a az étkezés és ételkészítés témaköréhez kapcso­lódik, a további fogalomkörök pedig a következők: a ház és környéke, ill. lakberendezés (14,6%), nö­vények (14,6%), általános emberi tulajdonságok, cselekvések, állapotok (14,6%). Az egyharmadnyi maradék az állatok és az állattenyésztés, az ünnepek, foglalkozások, a szövés és a rokonsági kapcsola­tok megnevezéseihez kötődik.

A kölcsönszok számbavétele a mai kontaktológiában is többnyire fogalomkörönként történik, s a szlovákiai magyarok által használt kölcsönszókat ez idáig Lanstyák István foglalta össze a legalapo­sabban (1998). Az egybevethetőség érdekében az általam összegyűjtött kölcsönzések jegyzékét, melyek többsége közvetlen kölcsönszó, az említett munkában feltüntetett fogalomkörök szerint tárgya­lom (i. m. 33-34), de helykímélés végett az idézett oldalakon feltüntetett direkt kölcsönszókat, amelyek egyébként a vizsgált beszélőközösségben mind használatosak, nem sorolom fel.

Étkezés: hranolki 'hasábburgonya', kolienki 'csőtészta', szantovka v. szántóvíz '(mindennemű) ásványvíz', slahacska '1. tejszín, 2. tejszínhab', dukátové buchti 'aranygaluska', omácska 'mártás', vízsiva '1. bébiétel, 2. infúzió'', sampanszké v. sampusz 'pezsgő', napolitán 'nápolyi', vianocska 'fonott kalács', tatárszka v. tatárszka omácska v. tatármártás 'tartármártás', roláda 'tekercs',pastyéka 'pástétom', rostyenka 'rostélyos',feferonka 'cseresznyepaprika',pernyík 'mézeskalács',pernyíkpor 'mézeskalácsba való fűszerkeverék' szik. perníkovy prások, treszka 'majonézes tőkehalsaláta', jednohubki 'egyharapásos', szviecsková' 1. vesepecsenye, 2. tejfölös marhahússzelet',placki 'reszelt nyers­burgonyából erősen fűszerezett palacsintaszerű tésztásétel', bujon 'leveskocka', szekaná 'darált hús­ból készült a fasírozotthoz hasonló hentesáru', tlacsenka 'disznósajt', bábovka 'kuglóf, veterník 'kép­viselőfánk', mentolki 'mentolos cukorka'.

Háztartás: igelitka v. fóliatáska 'nejlonszatyor', skopík 'kisebb műanyagdézsa', bednya 'műanyag­láda', príbor 'evőeszköz', obedár 'ételhordó', odstyavovacs 'gyümölcscentrifuga', chladnyicska v. hladnyicska v. ladnyicska 'hűtőszekrény', mraznicska 'mélyhűtő', mikrovlnka 'mikrohullámú sütő', fritéza v.fritó'z 'olajsütő', (avtomatická) pracska v. avtomatikus mosógép 'automata mosógép', cser-padlo 'szivattyú', varics 'villanyfőző, resó'.

Altalános emberi tulajdonságok, állapotok, cselekvések: grázel 'gazember, svihák', gyetyó 'éretle­nül gyerekes, gyermeteg', lajdák 'semmirekellő, léha', úchilák 'ferdehajlamú', agent 'ügynök', pun-tyicskár 'kicsinyes ember', smelinár 'feketéző', sibal 'kópé', pubertyák 'serdülőkorú üú',pubertyácska 'serdülőkorú lány', darebák 'naplopó, bitang', antitalent 'antitalentum', autorita 'tekintély'.

Ház, lakás, berendezés: szídliszko 'lakótelep', dvojdom 'ikerház', bitovka 'tömbház v. négyes ikerház', csinzsák 'tömbház', vezsiak 'toronyház', garzonka 'garzonlakás', szlobodárka 'munkásszálló', domovník 'házmester', Unka 'szekrénysor', luszter 'csillár', sztrop 'mennyezet',parapet 'ablakdesz­ka', dekoracska 'drapéria', závesz 'sötétítő v. térelválasztó textilanyag', deka 'pléd, takaró', gavcs 'heverő', lista 'léc',preglej'ka 'furnérlemez', chata v. háta 'nyaraló',poisztka v.poiszka 'biztosíték', rozvodnya 'elosztó szekrény', zászuvka 'konnektor', hala 'hall', kotolnya v.fűtőház 'kazánház', obí-vacska 'nappali', obrazovka 'képernyő',perinács 'ágyneműtartó', lehátko 'nyugágy', drez 'konyha­szekrénysor mosogatója'.

A modern életre jellemző mindennapi használati tárgyak: nálepka 'matrica', pozsicska 'kölcsön', vizitka 'névjegykártya', telegram' távirat', preukaz 'igazolvány', pasz 'útlevél', baterka v. villanylám­pa 'elemlámpa' ,fix v.fixka v.fixki 'filctoll', zmizík 'hibajavító filctoll', digitálki 'számkijelzős karóra', hifivezsa v. vezsa 'hifitorony', kalkulacska 'zsebszámológép',pocsítacs 'számítógép', diszketa 'hajlé­kony lemez', bleszk 'villanófény', bombicska 'szódásüvegbe, töltó'toUba vagy egyéb eszközökbe való patron', kaszák 'állíthatócsőfogó', oszuska 'fürdőlepedő',pinzetta 'csipesz', hadica 'öntözőeső', leták 'szórólap', obal 'dosszié'.

Ruházkodás, pipere: cvicski, teniszki, tramki 'tornacipő', dreváki 'fapapucs', slapki 'belépő papucs', cselenka 'hajpánt', szpodnyicska 'alsószoknya', monterka 'munkaruha', maszkács 'terepruha', otyep-lovacski 'sínadrág', tyielko v. tilko 'atlétatrikó', szponka 'hajtű',plavki 'fürdőruha', szlipi 'férfialsó­nadrág', sznyehula 'hócsizma', kanadi 'katonabakancs', veszta 'mellény', rifle 'farmernadrág', riflovina 'farmeranyag', szako 'zakó, blézer', baretka 'barett', dupacski 'rugdalózó', rolák 'garbó', zsupán v. zsupanya 'fürdőköpeny', tyapki 'titokzokni', logyicski 'körömcipő', ihlicski 'tűsarkú cipő', sortki 'rö­vidnadrág', kabelka v. kabela 'kézitáska', kombiném 'kezeslábas, overall', Unka 'szemhéjtus', spirála 'szempillaspirál', tyelovémlieko 'testápoló', odlicsovacs 'festéklemosó', odlagovacs 'körömlakklemosó' , trvalá v. tartós 'dauerolt, tartós hajhullám'.

Közlekedés: vogyicsszkív. vogyicsák 'vezetői jogosítvány', technickív. tehnickí 'forgalmi engedély', szmerovka 'index, irányjelzés', szpojka 'tengelykapcsoló', embécska 'Skoda márkájú személy­gépkocsi', dodávka 'haszonjármű', szityics 'porlasztó', prívesz 'utánfutó', miesztyenka 'helyjegy', letyenka 'repülőjegy', letuska 'légikisasszony', meszacsnyík 'havibuszbérlet', motorka 'motorkerék­pár', kolobeska 'roller', lanovka 'drótkötélpálya', vítyah v. vítyach 'felvonó', vlek 'sífelvonó', szpoj 'csatlakozás', revizor 'ellenőr', cesztovné 'útiköltség',postovné 'postaköltség', havária 'közlekedési baleset', závoznyík 'kocsikísérő', szpijatocsní (lísztok) 'menettérti (jegy)', vípravca 'forgalmista', kruhoví objazd 'körforgalom', nadjazd 'felüljáró', pász 'biztonsági öv', blikál 'autóval fényjelez', trubicska 'alkoholszonda', mikroszpánok 'gépkocsivezetés közbeni, pillanatnyi bóbiskolás'.

Gazdaság, munkahely: szluzsba 'ügyelet, szolgálat', zmena 'műszak', vedúci 'főnök', partyák 'mű­szakvezető', pogynyikatyel 'vállalkozó', urad /práce/ 'munkaügyi központ', kontrola 'ellenőrzés', odmena v. prémijó v. prémium 'jutalom', oszobní 'személyi (pótlék)', hrubá mzda v. vastagfizetés 'bruttóbér', zsivnoszty 'iparengedély',podnyik 'vállalat',pobocska 'fióküzem', údrzsbár 'karbantar­tó', titul 'cím, fokozat', nyeplatyené volno 'fizetetten szabadság', vrátnyica 'porta', vrátnyík 'portás', víroba 'termelés', víplata 'fizetés',záloha 'előleg',závod 'üzem',archív '1. levéltár, 2. irattár',szkupinár 'csoportvezető', szúkromnyík 'magánvállalkozó', majityel 'tulajdonos', szekretárka 'titkárnő', ucstov-nyícska 'könyvelő', vípovegy 'felmondás', firma'cég', makacska 'megerőltetőmunka, güri'.

Egészségügy: szanitka 'mentőkocsi', szanitkás 'mentős', szesztricska 'nővérke' ,pohotovoszty 'ügye­let', poliklinika 'rendelőintézet', vítyer 'törlet', operáció 'műtét', doktorka 'doktornő', ordinál 'ren­del', protéza 'mufogsor, műláb',poradnya 'tanácsadó',poukaz 'beutaló', osetrovatyel 'ápoló',prímár 'főorvos', nyemocenszké 'táppénz', krisztír 'beöntés', chirurg 'sebész', chirurgia 'sebészeti osztály', interné 'belgyógyászati osztály', ginekológ 'nőgyógyász', sztriekacska 'fecskendő', obvodní 'körzeti orvos',ambulancia 'rendelő',poisztyovnya 'biztosító'.

Oktatás: triedna 'osztályfőnök', inspektor 'tanfelügyelő', skolszkászpráva 'tanügyi igazgatóság', maturita 'érettségi', maturant 'érettségiző', skolnyík 'iskolagondnok', biflos 'magolós diák', tyahák 'puska', odbor' szak', gyialkár 'levelezőhallgató', druzsina 'napközi', zborovnya 'tanári szoba', ucs-nyovka 'szakmunkásképző', úvezok 'órakötelezettség'.

Munkagépek, eszközök: isztyics 'biztosíték', izolátor 'szigetelő', kombinacska 'kombinált fogó', sróbovák 'csavarhúzó', mozsgyenka 'tipli', cirkulár 'villanyfűrész'.

Kereskedelem: klenoti 'ékszerbolt',drogéria 'illatszerbolt',galanterka v. cérnásüzlet 'rövidárubolt', szemená v. magocskásüzlet 'kertészbolt', dépéhá (DPH) 'hozzáadottérték-adó', predavacska 'bolti eladó', aranzsérka 'kirakatrendező', szamobszluha 'önkiszolgáló-bolt', odbit'értékesítés', polotovari '1. félkészáruk, 2. félkészáruk boltja', trzsba 'bevétel', clo 'vám' colnyík 'vámtiszt'.

Hivatali élet, közigazgatás, igazságszolgáltatás: matrika 'anyakönyvi hivatal', matrikárka 'anya­könyvvezető', sztaroszta 'polgármester', dekrét 'rendelet, határozat', delegát 'küldött', zmluva 'szer­ződés', zsiadoszty 'kérvény', rodnécsíszlo 'személyi szám', rodníliszt 'születési bizonyítvány', konkurz 'pályázat' ,podpora v. szociálka 'szociális segély', evidál 'nyilvántart', pokuta 'pénzbírság', potvrgyenka 'igazolás', notár 'jegyző', prokurátor 'ügyész'.

Pihenés, hobbi, sport: hernya 'játékterem', bazén 'úszómedence', kúpaliszko 'strand', begminton 'tollaslabda', volejbal 'röplabda', hádzanáv. baszkedbal 'kézilabda', doraszt 'ifjúsági csapat', remiza 'döntetlen'.

Intézmények: agentúra 'ügynökség', baszi 'börtön', szociálnapoisztyovnya 'szociális biztosító', danyovi urad 'adóhivatal'.

Formális beszédhelyzetben, ahogy a fentiekben utaltam rá, az informális beszédhelyzethez képest szembetűnő a közvetlen kölcsönzések jóval alacsonyabb előfordulási gyakorisága. A képviselőtestület nyilvános ülésén szinte görcsösen kerülték a felszólalók a direkt kölcsönszók használatát. Ha mégsem tudták elkerülni, a közvetlen szókölcsönzést metanyelvi kommentárral - pl. hogy is mondják magyarul vagy rendesen, ahogy a szlovák mondja, továbbá az úgynevezett és a hogyishívják jelzővel, ill. a gúnyos hanghordozással kísért, szép magyarsággal, ill. magyarul szavakkal vezették be. Ezek hiányában hezitációs szünet vagy más non verbális eszközök jelzik a másodnyelvből származó kód használatát. A magyar, ill. a magyarított kifejezések előhívása azonban lassítja beszédtempójukat, nagyfokú nyelvi bizonytalanság érződik ki nyelvhasználatukból, hiszen formális beszédhelyzetben ritkán használják anyanyelvüket.

Ha használtak direkt kölcsönzéseket, akkor azok elsősorban nemzetközi és más idegen szavak voltak, melyekben a latin nyelvű képzőket nem a szlovák, hanem a magyar normához igazították: dotácijó szik. dotácia, invesztícijó szik. invesztíció, petícijó szik. petícia. A tükörszók és -kifejezések közül a következőket említeném meg: kibeszélés szik. vyhovorka 'kifogás', ürügy' jelentésben. A kölcségvetést má leszavasztuk (= megszavaztuk) mondatban a tárgyas ige 'megszavaztuk' jelen­tése tükörszó jellegű jelentéskölcsönzés. Az EKSZ a 'szavazatát leadja' jelentést csakis a tárgyatlan igéhez kapcsolja. A tárgyas alak e jelentésbővülése a szik. odhlasovat' 'megszavaz' hatásával magyarázható.

A községi hangosbemondó szövegeiben direkt kölcsönszók nem fordultak elő, helyettük a községi hivatal alkalmazottjai a magyar köznyelvi megfelelőjét vagy tükörkifejezést, esetleg körülírást alkalmaztak. De összehasonlítva a magyar és a szlovák szövegeket - a jelentéseket mindkét nyelven közzéteszik - az is megfigyelhető, hogy azoknál a szlovák kifejezéseknél, melyek magyar megfelelőit nem ismerték, valamilyen általánosabb, de az adott fogalomhoz közel álló jelentésű szót használtak, pl. maszkács 'terepruha' helyett katonaruha.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a koloni magyar beszélőközösségben kétnyelvűségéből adó­dóan a különböző beszédhelyzetekben a kölcsönszavak különböző típusai jelennek meg. A beszélő a legkönnyebben felismerhető közvetlen kölcsönzéseket azonban formális beszédhelyzetben kerülendőnek tartja. Mivel azonban e kifejezések köznyelvi magyar megfelelőinek nagy részét vagy nem ismeri, vagy ha ismeri is, ritkán használja, hiszen a formális beszédhelyzetben való megnyilvánulásra jóval keve­sebb alkalma van, mint az informálisokban, nyelvhasználatában a direkt kölcsönzések kerülésének igyekezete a nyelvi bizonytalanság különböző megnyilvánulásait idézi elő. Mindezt fokozza az a tény is, hogy a vizsgált közösség többségének a nyelvjárás a vernakuláris nyelvváltozata, melyből a formális beszédhelyzetekben használt regiszterek hiányoznak, s a nyelvjárási lexikai hiányt vagy magyar köznyelvi, vagy szlovák szavak átvételével, ill. azok rögtönzött „magyarításával" szünteti meg. Hozzáteszem: hol több, hol kevesebb sikerrel. Hogy nyelvünk szókészleti állományára ne csak a véletlenszerű rögtönzések gyarapodása legyen jellemző, hanem az egyes fogalmak megjelölését egységesebb megnevezések biztosítsák Somorjától Nagykaposig, szükséges lenne olyan intézmény működtetése, melynek az lenne a feladata, hogy „karbantartsa" azokat a regisztereket, amelyek fejletlensége akadályozza a magyar anyanyelvi beszélők nyelvi komfortérzését, és fokozza anyanyelvük stigmatizációját.

 

Hivatkozások

Bartha Csilla 1991. Nyelvhasználat - emigráns kétnyelvűség. Szociolingvisztikai vizsgálatok a detroiti magyar közösségben. Budapest, Doktori értekezés. Kézirat.

Bartha Csilla 1992. A nyelvek közötti érintkezés univerzáléi (Néhány adalék a kódváltás kérdésköréhez). In Kozozsa Laczkó 1992,19-28.

Bartha Csilla 1993. Nyelvhasználat és generációk összefüggése a detroiti magyarban. Hungarológia 3.40-51.

Bartha Csilla 1999: A kétnyelvűség alapkérdései. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. V.

Borbély Anna 1993. Az életkor, a nem és az iskolázottság hatása a magyarországi románok román és magyar nyelvválasztására. Hungarológia 3.73-85.

Csernicskó István 1998. A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest, Osiris Kiadó-MTA Kisebbség­kutató Műhely.

Dallos István 1935. A nyitravidéki palócok. In Nyitrai írók Könyve. Nyitra, Risnyovszky János könyvnyomdája, 151-188.

Göncz Lajos 1998. A magyar nyelv használati színtereiről és néhány sajátosságáról a Vajdaságban. In Lengyel-Avracsics 1998,121-136.

Gumperz, J. J. 1971. Language in Social Groups. Stanford, Stanford University Press.

Hymes, Dell 1975. A beszélés néprajza. In Pap-Szépe 1975,91-145.

Chloupek, Jan 1971. Aspekty dialektu. Brno, UJEP.

Kiss Jenő 1990. Gondolatok a kommunikatív dialektológiáról. In Szabó 1990,37-46. Kiss Jenő 1995. Társadalom és nyelvhasználat. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Kontra Miklós 1990. Fejezetek a South Bend-i magyar nyelvhasználatból. Linguistica Series A, Studia et Dissertationes 5. Budapest, MTA Nyelvtud. Intézete.

Kozocsa Sándor Géza - Laczkó Krisztina (szerk.) 1992. Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Karának Mai Magyar Nyelvi Tanszéke.

Lanstyak István 1998. A magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságai. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.

Lanstyak István 2000. A magyar nyelv Szlovákiában. Budapest-Pozsony, Osiris Kiadó - Kalligram Kiadó - MTA Kisebbségkutató Műhely.

Lanstyak István - Simon Szabolcs (szerk.) Tanulmányok a magyar-szlovák kétnyelvűségről. Pozsony, Kalligram Kiadó.

Lengyel Zsolt - Navracsics Judit 1998. Alkalmazott Nyelvészeti Tanulmányok. Közép-Európa. II. kötet, Veszpré­mi Egyetem, Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék.

Pap Mária - Szépe György (szerk.) 1975. Társadalom és nyelv. Szociolingvisztikai írások. Budapest, Gondolat.

Sándor Anna 1998. A kétnyelvűség és a nyelvcsere vizsgálata egy szlovákiai magyar beszélőközösségben. In Lanstyák-Simon 1998,103-115.

Sándor Anna 2000. Anyanyelvhasználat és kétnyelvűség egy kisebbségi magyar beszélőközösségben, Kolonban. Pozsony, Kalligram Kiadó.

Sima Ferenc 1940. Z lexikálnych vplyvov slovenciny na mad'arské náreöia nitrianske. In Linguistica Slovaca Tomus 4. szerk. Nóvák, Ludovít. Bratislava, Erudita Societas Slovaea - Slovenská ucená spoloánosf, 5-18.

Szabó Géza 1985. Az élőnyelvi dialektológia néhány kérdése. Magyar Nyelvőr 109,69-75.

Turzó Ferenc 1899. A Nyitravidéki palóc nyelvjárás. Magyar Nyelvőr XXVIII. 448^152,491-498.

Wacha Imre é. n. A korszerű retorika alapjai. I—II. Budapest, Szemimpex Kiadó.

Wardhaugh, Ronald 1995. Szociolingvisztika. Budapest, Osiris-Századvég.

 

Zhrnutie

Autorka Stúdie sa zaoberá problematikou patriacou do vyskumnej oblasti sociolingvistiky, totií skúma otázky sú-íasnéhojazykového úzu v jednej bilingválnej, madarsko-slovenskej komunite na Slovensku v okolí Nitry. átúdia sa sústreduje na zodpovedanie nasledujúcich Styroch hlavnych otázok:

  1. Ktoré variety madárského a slovenského jazyka má skúmaná bilingválna komunita k dispozícii?
  2. Ako sa uskutocnuje vyber a prepínanie kódov?
  3. Aké sú rozdiely pouzívania materinského jazyka v informálnej a formáinej komunikacnej situácii?
  4. V íom sa lígia interferenöné javy materinského jazyka v spomenutych dvoch komunikafnych situáciách? Uvedené otázky autorka Stúdie zodpovedala na základe vysledkov terénneho vyskumu, pri ktorom najviac

uplatnovala metódu pasívneho pozorovania, doplnenú dotazníkovou metódou a magnetofónovymi nahrávkami súvislych textov.

Vysledky vyskumu jednak potvrdili doteraz známe teórie sociolingvistiky, jednak prispeli k získaniu novych, pre danú komunitu Specifickych údajov. Zistilo sa napríklad, ze vyber a pouzívanie jednotlivych kódov prebieha podra presnych, i kednepísanych pravidiel skúmanej dvojjazyönej komunity. Potvrdilo sa aj to, ze formálne komunikacné situácie väčšinou podporujú pouzívanie Standardu, kym informálne sa vyznaéujú vačším podielom sub-standardnych jazykovych variét. Zároven sa dokázal aj vplyv komunikaönej situácie na charakter a kvantitu lexikáinej interferencie, pretoie priame lexikálne vypozičky, ktoré sa často vyskytujú v informálnej komunikaőnej situácii, vo formáinej situácii sa premenia na kalkovanie, alebo sa objavujú len sporadicky.

 

Résumé

L 'auteur de cetté étude présente une problématique du domaine sociolinguistique, en examinant les questions de l'utilisation réelle de la langue dans une communauté bilingue, hongrois-slovaque en Slovaquie, dans la région de Nitra.

L 'attention est concentrée aux réponses de ces quatre questions :

  1. Quelles variétés de langue hongroise et slovaque sont á disposition dans ladite communauté bilingue ?
  2. Comment fonctionne le choix et le changement des codes ?
  3. Quelles sont les différences de rutiiisation de la langue maternelle dans les situations de communication informelles et formelles ?
  4. En quoi différent les phénoménes d'interférence de la langue maternelle dans les deux situations de communication ?

Les réponses aux questions examinées sont données selon les résultats d'une recherche sur terrain, pendant laquelle les méthodes d'observation passive, de questionnaire et d'enregistrement des textes á magnétophone furent appliquées.

Les résultats soutiennent d'une part les théories connues de la sociolinguistique, d'autre part ils contribuent au rassemblement des données spécifiques pour la région examinée. II a été repéré, par exemple, que le choix et l'utilisation des codes se déroule d'aprés les régles précises de la communauté linguistique bilingue. Les résultats certifient aussi que la langue standard s'utilise dans la plupart des cas dans des situations formelles, pendant que les variétés sous-standard s'utilisent dans des situations informelles. En mérne temps, nous avons observé l'influence de la situation de communication sur le caractére et la quantité de l'interférence lexicale, puisque les emprunts lexicaux directs, souvent présents dans des situations informelles, se changent en calques en situation formelles ou se présentent irréguliérement.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet