Előző fejezet Következő fejezet

Szabómihály Gizella: A KISEBBSÉGI NYELVHASZNÁLATI TÖRVÉNY GYAKORLATI ALKALMAZÁSA ÉS A SZLOVÁK HIVATALOS (JOGI-KÖZIGAZGATÁSI) SZÖVEGEK MAGYARRA FORDÍTÁSÁNAK KÉRDÉSEI

 

1. A kisebbségi nyelvhasználati törvény alkalmazásával kapcsolatos problémákról

1.1. Az 1999. július 10-én elfogadott és 1999. szeptember 1-jétől érvényes kisebbségi nyelvhasználati törvény (az 1999. évi 184. számú tv.) nyilvánvalóan legjelentősebb rendelkezéseit a 2. § (3) és (4) bekezdései tartalmazzák, hiszen ezek alapján vált lehetővé a kisebbségi nyelvek írásbeli használata, mégpedig mind az ügyfelek, mind a hivatal részéről: az említett rendelkezések értelmében azokon a településeken, ahol az egy adott nemzeti kisebbséghez tartozó személyek számaránya eléri a 20%-ot, az önkormányzathoz és az adott településen működő államigazgatási szervekhez címzett írásos beadványaikat az ügyfelek az adott kisebbség nyelvén is beterjeszthetik, s ezekre a hivatal kisebbségi nyelvű választ küld, illetve kérésre bizonyos határozatokat kisebbségi nyelven is kiad.

A kisebbségi nyelvhasználati törvényhez kapcsolódó 221/1999 számú kormányrendelet melléklete szerint (az 1991 -es népszámlálási adatokat alapul véve) a törvény elfogadásakor a magyarok számaránya 512 településen érte el a törvényben megszabott határt, s bár a jelenlegi közigazgatási rendszer szerint ezek a települések 18 járás között oszlottak meg, csak nyolc olyan járás volt, ahol a járási székhely is az említett kategóriába tartozott. Ez azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatokkal való kapcsolattartás során eddig az összes magyar nemzetiségű lakos 89,7%-a használhatta az anyanyelvét, a járási székhelyeken működő államigazgatási hivatalok szintjén azonban csak 74,87%.' Ezeket az adatokat első­sorban azért fontos megemlíteni, mert az önkormányzati (polgármesteri) hivatalokban az ügyintézés leginkább szóban történik - a falvakban mindenképp, s ilyen jellegű településeken él a szlovákiai magyarok nagy része -, az ügyfelek (állampolgárok) és a járási hivatalok közötti kommunikációban viszont már igen jelentős helyet foglalnak el az írott szövegek.

A törvény hatályba lépése óta két fontos, a jogszabály gyakorlati alkalmazását alapvetően meghatározó esemény történt: 2001 májusában az országban népszámlálásra került sor, illetve megalakultak a középszintű vagy másodfokú területi önkormányzatok, s megkezdődött az államigazgatási hatáskörök decentralizálása, az önkormányzatokra történő átruházása is. A népszámlálási adatok szerint Szlovákiában a magyar nemzetiségű lakosok száma 520 528, vagyis mintegy 47 000-rel kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt. Mivel 2002. január 1-jétől két, 1996-ban a Poltári járáshoz csatolt község újra a Losonci járásba tartozik,2 jelenleg 17 járás 501 településén éri el a magyarok számaránya a 20%-ot (forrás: Scítanie 2001). Ezekben a városokban és falvakban összesen 466 042 magyar él, így helyi szinten a magyar lakosság 89,53%-a használhatja bizonyos hivatalokban az anyanyelvét, tehát alig kevesebb, mint 1991-ben. A járási székhelyeken működő önkormányzati és államigazgatási hivatalok tekintetében azonban rosszabb a helyzet, ugyanis Vágsellyén 20% alá csökkent a magyar lakosság aránya, s ezáltal csak hét járási székhelyen éri el a magyar lakosság számaránya a törvényben megszabott határértéket. Ez azt jelenti, hogy a járási szinten most már csak 325 900 magyar, a magyar lakosság 62,61 %-a (mintegy 10%-kal kevesebb, mint eddig) élhet a kisebbségi nyelvhasználati törvény adta lehetőségekkel.

A másodfokú területi önkormányzati struktúra a középszintű államigazgatási struktúrát másolja, vagyis a középszintű önkormányzatok területe azonos a kerületekével, s az önkormányzati hivatalok a kerületi székhelyeken fognak működni. Mindebből következik, hogy a másodfokú önkormányzatok szintjén egyik kisebbségi nyelv sem lesz használható. Egyes államigazgatási hatásköröknek az önkormányzatokra való átruházása már megkezdődött, egyelőre az anyakönyvi hivatalok kerültek át a települési önkormányzatokhoz.

A kisebbségi nyelvhasználati törvény és a kapcsolódó hivatalos (kormányzati) állásfoglalások alapján a hivatal és ügyfelei között ténylegesen megvalósuló kisebbségi nyelvű írásos kapcsolattartás lényegi jegyei és az azzal kapcsolatos gondok az alábbiakban vázolhatok:

a) A törvény a kisebbségi nyelvek hivatali használatát csak magánszemélyek számára teszi lehetővé, tehát a kisebbségi nyelv a jogi személyek (hivatal-hivatal, illetve hivatal-ügyfél) közötti kommunikációban nem jelenhet meg. (Az ezzel kapcsolatos problémákról 1. később.)

b) A törvény értelmében az ügyfelek írásos beadványaikat3 kisebbségi nyelven is előterjeszthetik. A hivatalokhoz beérkezett beadványok, iratok döntő hányada kérelem, ezeket pedig javarészt az adott szerv által rendszeresített űrlapokon lehet benyújtani. Az űrlapok kapcsán az 1999. évi 184. sz. törvény csak az önkormányzati szerveket említi [2. § (6) bek.]: „az önkormányzati szerv a saját hatáskörében kiadott hivatalos nyomtatványokat (űrlapokat) kérésre kisebbségi nyelven is az ügyfél rendelke­zésére bocsátja". A helyi önkormányzatok az ügyfélnek azonban ilyet csak a telek- és építményadóval kapcsolatban adnak, ez azonban központilag kibocsátott űrlap, vagyis szlovák nyelvű (Kvarda-Gyuricsek 1999a: 7). A járási hivatalokban az ügyintézés megkönnyítése végett szinte minden kérelemfajtára külön űrlapot használnak, s mivel ezek szlovák nyelvűek, a kisebbségi ügyfél csak akkor élhetne törvény adta jogával, ha a hivatal számára kisebbségi nyelvű űrlapot biztosítana.

c) Mivel a hivatal csak a kisebbségi nyelvű beadványra válaszol kisebbségi nyelven, a szlovák nyelvű űrlapon beadott kérelemre az ügyfél természetesen szlovák nyelvű választ kap. Az esetleges magyar nyelvű kérelemre adott „válasz" is azonban rendszerint szlovák nyelvű kell hogy legyen, hiszen a hivatal „válasz"-ként leginkább vagy valamilyen közokiratot állít ki (ha az ügyfél pl. névváltoztatás kapcsán anyakönyvi kivonat kiadását kéri), ez pedig a törvény értelmében csak szlovák nyelvű lehet, vagy valamilyen határozatot, mely szintén elsődlegesen szlovák nyelvű, bár az ügyfél kérésre magyar nyelvű fordítását is megkaphatja.

d) A kisebbségi nyelven is kiadható határozatok körének meghatározása sem egyértelmű azonban. A törvény megfogalmazása szerint olyan döntésekről lehet kisebbségi nyelvű határozatot is kiadni, melyeket az államigazgatási eljárás szabályairól szóló törvény alapján hoztak. A belügyminisztérium a járási hivatalok illetékes főosztályaihoz intézett iránymutatásában (Usmernenie MV SR1999) több ilyet is említ; Kvarda-Gyuricsek (1999b: 11-13) szerint azonban ezeket a hatóság általában az állam­igazgatási eljárás szabályairól szóló törvényhez kapcsolódó, ám külön eljárásjogi törvények alapján adja ki, s mivel a lex speciális előnyt élvez az általános jogszabállyal szemben, a szerzőpáros vélemé­nye szerint az iránymutatásban említett dokumentumok jelentős hányada csak szlovák nyelvű lehet.4

1.2. A fentiekből tehát nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben a kisebbségi nyelvű kapcsolattartás gyakorlatilag igen kevés esetre korlátozódik,5 s nincs tisztázva számos kérdés sem. Elsősorban is az 1999. évi 184. tv. 7. § (2) bek. szerint az adott településen működő közigazgatási szerv feladata a kisebbségi nyelv használatának feltételeit megteremteni. Eszerint tehát az önkormányzatoknak, illetve a járási hivataloknak kellene lépéseket tenni a helyzet jobbítása érdekében. Az önkormányzatoknak e tekintetben nagyobb a mozgásterük, mint a központi irányítás alá tartozó járási hivataloknak. Az említett belügyminisztériumi anyag (Usmernenie MV SR1999) e tekintetben látszólag kimerítő tájékoztatást-eligazítást nyújt a járási hivataloknak, valójában azonban vajmi kevés konkrét útmutatást tartalmaz.

Elvi jelentőségű továbbá a helységnevek használatának a problémája. Sem maga a törvény, sem pedig az említett belügyminisztériumi iránymutatás nem tér ki arra, milyen nyelven kell a határozatokban, illetve a hivatal által kiadott egyéb szövegekben előforduló helységneveket feltüntetni. A hivatali épületeken elhelyezett tájékoztató táblák kapcsán kiadott belügyminisztériumi iránymutatások (Usmernenie MV SR 1999; Usmernenie MV SR 2000) ismeretében valószínűsíthető, hogy a belügyminisztérium, illetve közvetve a kormány is hivatalos jellegű szövegben csak a szlovák nyelvű helységnevet hajlandók elismerni és engedélyezni.

Az illetékes szlovák körök azon az állásponton vannak, hogy meg kell különböztetni egymástól két fogalmat: a település hivatalos nevét és a település megjelölését. A Szlovákia közigazgatási felosztá­sáról rendelkező 1996. évi 221. sz. tv. értelmében a település nevét államnyelven állapítják meg, s ezt a nevet kell alkalmazni a tömegkommunikációban, az állami és az önkormányzati szerveknél (1. pl. Usmernenie MV SR 1999:3). A kisebbségi nyelvű helységnevet az 1994. évi 191. sz. ún. táblatörvény értelmében csak a települések közigazgatási határán elhelyezett közúti jelzőtáblán lehet feltüntetni, a hivatali épületeken - polgármesteri (városi, községi), anyakönyvi, járási hivatalokon - található tájékoztató táblákon azonban csak szlovákul szerepelhet a település neve. Ez tehát azt jelenti, hogy a szö­veg (pl. a táblán, a határozatban) lehet ugyan magyar nyelvű, de a benne szereplő helységnevek nem.6

A földrajzi nevek (s általában a tulajdonnevek) egy adott nyelv szókészletének szerves részét alkot­ják, és egy akármilyen nyelvű szöveg megalkotásakor (legyen az akár eredeti, akár fordítás) az adott nyelv szabályai szerint kell eljárnunk. Ebből logikusan következik, hogy - nyelvi-helyesírási szempontból közelítve meg a kérdést - mind a tájékoztató táblákon, mind pedig a hivatal által kiadott magyar nyelvű szövegekben a településneveket magyarul kellene feltüntetni. Ez a megoldás megértési-azonosítási gondot nem jelentene, a kisebbségi nyelvű szövegnek nincs jogi relevanciája, célja csak a tájé­koztatás; az anyanyelvű tájékoztatáshoz való jogot pedig az alkotmány is szavatolja, nem beszélve arról, hogy pl. a Szlovákia által is ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezmény értelmében lehetővé kellene tenni a hagyományos településnevek használatát.

1.3. A kisebbségi nyelvhasználati törvény alkalmazásával kapcsolatban a kormány kisebbségi osztálya több tanácskozást szervezett és elemzést készíttetett. Ezek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy szük­ség volna egy végrehajtási rendelet kiadására, mely egyrészt tisztázná a törvény egyes rendelkezéseinek az értelmezését, másrészt pedig gyakorlati útmutatással is szolgálna a hivatalok számára. A művelődési minisztérium - mint előterjesztő - azonban elzárkózik ettől, mégpedig olyan indokkal, hogy a törvény e tekintetben nem tartalmaz konkrét felhatalmazást. A kormány viszont meghatározott törvé­nyi felhatalmazás nélkül is kiadhatna végrehajtási rendeletet (a kormánynak ún. általános rendeletalkotójogosítványai vannak, 1. Prusák 1995:191), ennek szövegezése el is indult, egyelőre konkrét eredmény nélkül.

A szlovák parlament a kisebbségi nyelvhasználati törvényt lényegében az Európai Unió nyomására fogadta el - hiszen a kisebbségek nyelvhasználati jogainak törvényes rendezése az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének egyik feltétele volt -, megalkotásakor inkább szimbolikus jelentősége, mint gyakorlati megvalósíthatósága volt a cél, ez a tény már a fentiekből is kitűnik. A kormány, illetve elő­zőleg a törvény kidolgozói nyilvánvalóan nem számoltak nagy mennyiségű és főképp rendszeresen érkező, illetve a közigazgatási szervek által kibocsátott kisebbségi nyelvű szöveggel, iratanyaggal, hiszen a már említett belügyminisztériumi iránymutatás szerint az esetleges fordítási feladatok elvégzésével a járási hivataloknak képesített fordítókat kell megbízniuk. Az MKP nyelvtörvénytervezete kapcsán írt tanulmányunkban (Lanstyák-Szabómihály 2000) rámutattunk arra, hogy a kisebbségi nyelvek hivatalos-hivatali használatát nem lehet egyszerű fordítási kérdésként kezelni, s főképp nem lehet a járási hivatalok számára esetenkénti fordítási feladatokat végző, megfelelő szakmai képzésben nem részesült fordítókkal7 megoldani. Az előrelépés érdekében javasoltuk egy központi nyelvtervező, fordító és tanácsadó iroda létrehozását. Tervezetünket a belügyminisztérium és a kormányhivatal is kedvezően fogadta ugyan, ám anyagi fedezet hiányára hivatkozva érdemben nem is foglalkozott vele.

1.4.  A magyar nyelv hivatali szintű használatával kapcsolatban konkrét előrelépést jelentett két kezdeményezés: a Kvarda-Gyuricsek szerzőpáros a kisebbségi nyelvhasználati törvényt az önkormányzatok szemszögéből elemző kiadványában (1999a) húsz, az önkormányzatok által kiadható kétnyelvű határozat mintáját közli (tizennégy a végrehajtási eljárással, öt a lakásgazdálkodással, egy pedig a játékautomaták üzemeltetésével kapcsolatos), nincs azonban áttekintésem arról, használják-e ezeket az érintett önkormányzati hivatalok.

A másik kezdeményezés a járási hivatalok számára jelentene segítséget: a kormányhivatal kisebb­ségi osztálya ugyanis engem bízott meg a járási hivatalokban használatos űrlapok és határozatminták magyarra fordításával. Az elkészült anyagban 63 kérelem és 57 határozat, illetve hivatali tájékoztató szöveg szerepel,8 ezek lényegében lefedik a járási hivatalok tevékenységének mindazokat a területeit, ahol a kisebbségi nyelvhasználati törvény alapján az ügyfelekkel (magánszemélyekkel) a kisebbségi nyelvű kommunikáció lehetséges. Mind a kérelmek, mind a határozatok kétnyelvűek, ugyanis az államnyelvtörvény értelmében a hivatalon belül az iratkezelés államnyelven történik [1.1995. évi 270. sz. tv. 3. § (3) bek. c) pont, ül. 3. § (4) bek.], tehát a kisebbségi nyelvű kérelmeket le kellene fordítani szlovákra - ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az ügyfélnek vagy az ügyintézőnek még egy szlovák nyelvű űrlapot is ki kellene töltenie -, a határozatokat pedig eleve államnyelven kell kiadni, kisebbségi nyelvű fordításukat - amint erről fentebb már volt szó - kérésre készíti el a hivatal.

A kisebbségi kérelmek és határozatok formai megoldása kapcsán felmerülő néhány kérdést fentebb már említettem, mivel azonban a kérelmeket kétnyelvű formában készítettem el, ez további problémákat vetett fel. Az egyik a szociális segélyekre vonatkozó kérelmeket érinti: ezeknek ugyanis integráns részét képezik azok az igazolások, melyeket intézmények, hivatalos szervek (pl. az adóhivatal, az önkormányzat, a munkáltató) állítanak ki a kérelmező jövedelmi viszonyairól. Mivel a hivatalok, intézmények közötti kapcsolattartás csak államnyelvű lehet, kérdésként vetődik fel, hogy a kérelmeknek ezek a részei ne csak egynyelvűek (tehát szlovák nyelvűek) legyenek-e.9 A másik probléma azzal függ össze, hogy a kérelmek általában űrlap formájúak, s felépítésük (az egyes rovatok szövegezése) a szlovák nyelv szerkezeti viszonyait tükrözi, ezért a szlovákkal párhuzamosan futó magyar szöveg megoldása olykor igen nagy gondot jelent, például sok esetben lehetetlen helyes szórendű magyar szerkeze­tet vagy mondatot alkotni.10 Az elkészült mintákat többen véleményezték, további sorsuk azonban -az űrlapoké legalábbis - egyelőre bizonytalan, ugyanis a Kisebbségi és regionális nyelvek európai kartájának 10. szak. (1) bekezdéséből Szlovákia a magyar nyelvre vonatkozóan csak az a)ii pontot11 választotta, a hivatalokban használatos űrlapokra és egyéb hivatalos szövegekre vonatkozó (1) b) pont sajnos nem szerepel az elfogadott rendelkezések között.

1.5.  Az említett kezdeményezések távolról sem elegendőek, a kisebbségi nyelvek - esetünkben a magyar - hivatali használatával kapcsolatos gondokat nem oldják meg. Még ha az elkészült fordítások eljutnak is az érintett hivatalokba, s ott használni fogják is őket, ez csak afféle tüneti kezelésnek tekinthető, az alapvető probléma továbbra is fennáll majd: a közéleti-hivatalos színtereken ugyanis olyannyira domináns a szlováknyelvűség, hogy összefüggő szabatos magyar jogi-közigazgatási szöveget (akár írásban, akár szóban) sem a szlovákiai magyar ügyfelek, sem a hivatalnokok nem tudnak alkotni,12 s ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy nem ismerjük a magyar nyelvű jogi-közigazgatási terminológiát, hanem abban is, hogy az erre a stílusra jellemző mai magyar szövegalkotási fonnák is ismeretiének számunkra.

A kisebbségi nyelvhasználati törvény elfogadásának a szlovákiai magyarság szempontjából elsősorban lélektani hatása volt, egy ilyen törvénynek azonban a kisebbségi nyelv tényleges használatát is elő kell segítenie, ezért nem elégedhetünk meg a nyelvhasználati jogok deklarálásával (vagyis a jelenlegi helyzettel), a magyar nyelv hivatali szintű alkalmazásának a lehető legteljesebb mértékű kiterjesztését kell elérnünk. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges a terminológiai kérdések tisztázása, egy működőképes szlovákiai magyar jogi-közéleti műszókincs és stílus kidolgozása, a jogi-közigazgatási szövegek fordítása kapcsán felmerülő problémák rendszeres és folyamatos regisztrálása és megoldásuk, a fordítások egységesítése stb.

Erre a lényegében nyelvtervező munkára és szaknyelvi kodifikációra már csak ezért is szükség van, mivel a Charta elfogadott változata szerint [9. szakasz (3) bek.] a legfontosabb törvények szövegét kisebbségi nyelven is hozzáférhetővé kell tenni. Az 1999. kisebbségi nyelvhasználati törvény nem rendezte a jogszabályok kisebbségi nyelvű publikálásának kérdését; ezzel kapcsolatban csak annyit mond, hogy a közigazgatási szerv az ügyfél kérésére kisebbségi nyelven is tájékoztatást nyújt az általánosan kötelező érvényű jogszabályokról [4. § (3) bek.]. A törvénytervezet egy korábbi szövegváltozatában ez a rendelkezés még ilyen formában szerepelt: „az érintett közigazgatási szervek biztosítják, hogy a legfontosabb jogszabályok kisebbségi nyelven is hozzáférhetők legyenek". A törvényjavaslat előzetes véleményezése során a legtöbben a „legfontosabb jogszabály" és a „hozzáférhető" kifejezések értel­mezésével kapcsolatban fogalmazták meg aggályaikat. Az eredeti szöveg megváltoztatása ezen túl azzal is összefüggött, hogy az indoklás szerint a törvény alkalmazása nem fog költségvetési többletkiadásokat eredményezni, a „hozzáférhetőség" pedig nyilván feltételezi az írott formát, vagyis a közigazgatási szerveknek biztosítaniuk kellett volna az érintett törvények lefordítását és talán kinyomtatását is (1. még Szabómihály 2000b: 161). Az előzmények ismeretében tehát kérdéses, hogyan teljesítik az illetékesek a Charta vonatkozó rendelkezéseit, annál is inkább, mert a Charta szövege köztudottan „engedékeny", az idézett bekezdés is így zárul: „feltéve, hogy e szövegek másként nem hozzáférhetők".13

A lakosság számára fontos törvények adekvát fordításban való közzététele a kisebbségi nyelvhasz­nálati törvény által érintett közigazgatási szervek számára is fontos volna, hiszen ha az ügyfél kérésére valamilyen határozatot kisebbségi nyelvű fordításban is elkészítenek, az indoklásban idézniük kell a vonatkozó jogszabályi rendelkezést; másrészt pedig a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 2000. évi 211. sz. tv. 6. § (5) bek. értelmében a kisebbségi nyelvhasználati törvény hatálya alá eső településeken a tájékoztatásra kötelezett szerv a közérdekű információkat kisebbségi nyelven is szolgáltatja.

A jogállam egyik ismérve az, hogy mindenkinek lehetősége van megismerni jogait és kötelessége­it, s e tekintetben az államnak a kötelessége biztosítani ennek feltételeit (vö. Eichlerova 2001: 124— 125). A jogszabályok kisebbségi nyelven való hozzáférhetőségének kérdésével kapcsolatban érdemes idézni Katefina Eichlerovának a csehországi helyzetről kifejtett véleményét (2001:133-135). A cseh alkotmány (a részét képező Az alapvető emberi és szabadságjogok chartája alapján) szavatolja a kisebbségi nyelvű információszerzés és információnyújtás jogát (25. §). A szerző véleménye szerint (2001: 135) ez ajog-figyelembe véve az alkotmány 17. § (5) bekezdését-magában foglalja az államnak azt a kötelességét is, hogy a kisebbségekhez tartozó polgárok számára a jogszabályokról anyanyelvükön kellő mértékben tájékoztatást nyújtson.

 

2. A szlovák jogi-közigazgatási szövegek fordítása és a jogi-közigazgatási fogalmak megnevezése szlovákiai magyar szövegekben

2.1. Csehszlovákiában, illetve Szlovákiában már több mint nyolcvan éve folyamatosan fordítanak jogi­közigazgatási szövegeket magyarra, illetve szlovák nyelvű elsődleges jogi-közigazgatási szövegek (pl. jogszabályok) alapján különböző magyar nyelvű másodlagos szövegek, metaszövegek (ismertetések, újságcikkek, oktatási anyagok stb.) készülnek. Az ezek kapcsán felmerülő terminológiai, illetve fordításelméleti és -gyakorlati kérdések a nyelvészek és jogászok, közigazgatási szakemberek érdeklődését alig-alig keltették fel, a kivételt egy-két ide sorolható szlovák szó, kifejezés magyar fordításának nyelv­művelő szempontú értékelése képezi (pl. rodné őíslo - születési szám, rodny üst - születési bizonyít­vány, sobáSny üst - házasságlevél, vyhláSka - hirdetmény; mind Jakab 1998). Az érdeklődés hiányának az oka egyrészt valószínűleg az, hogy a magyar szövegek tájékoztató céllal készültek-készülnek, másrészt pedig a fordítók és az olvasók (talán egy-két kivételtől eltekintve) nem is ismerték és ma sem ismerik a magyar jogi nyelvet és terminológiát, sem pedig a magyarországi gyakorlatot,14 ezért maga a probléma sem tudatosul bennük.

A társadalmi-gazdasági viszonyokhoz, az államszervezethez, a közigazgatáshoz, az államon belüli viszonyokat alapvetően meghatározó egyéb normarendszerekhez kapcsolódó szövegek fordítása sajátos problémákat vet fel. A jogi szövegek (elsősorban az elsődleges jogi szövegek, tehát a törvények, jogszabályok) alkalmazása során elkerülhetetlen azok jogalkalmazói interpretálása. Viktor Knapp (1989: 8) szerint az interpretálás szükségessége a jogi szövegek (ezen belül a fogalmak-megnevezések, a mondatszerkesztés stb.) olykor pontatlan, homályos, nem egyértelmű jellegével függ össze.15 A fordítás mint metaszöveg is egyfajta interpretáció eredménye és megvalósulási formája, a fordítónak a homályos, pontatlan fogalmazású mondatot is értelmeznie, a többértelmű kifejezést „egyértelműsítenie" kell, s ki kell választania az adekvát célnyelvi szót, kifejezést, szerkezetet. A jó fordítás adekvát jogi interpretáció is egyben, ez azonban csak akkor érhető el, ha a fordító maga is rendelkezik megfelelő szintű jogi ismeretekkel, illetve ha a fordítás folyamán jogásszal konzultál (vö. TomáSek 1998: 38). Egy bizonyos szintű jogi műveltség azért is szükséges, mert ugyanannak a forrásnyelvi szónak különböző típusú szövegekben más-más célnyelvi megfelelője is lehet,16 illetve egy-egy szó, kifejezés adekvát lefordításához ismerni kell tartalmát.

A fordított szöveg a célnyelv szempontjából is adekvát kell hogy legyen, vagyis a fordítás interpre­tációjának lényegében egyezőnek kell lennie a forrásnyelvi szöveg interpretációjával, a célnyelvi szöveg olvasójának lehetőleg azonos módon kell értelmeznie a szöveget a forrásnyelvi szöveg olvasójával.17 Az értelmezés azonosságának, illetve eltérésének (az eltérés megengedhető mértékének) a kérdése elsősorban a szépirodalmi művek fordításakor merül fel, a szakszövegek fordításakor sem lehet azonban eltekinteni tőle, különösen akkor, ha társadalomtudományi jellegű írásműről van szó. Jogi­közigazgatási szövegek fordításakor például alapvetően figyelembe kell venni azt, hogy a forrásnyelvi és a célnyelvi szakszavak más-más jogrend fogalomrendszerét tükrözik. Az összehasonlító jogtudo­mány is felhívja a figyelmet arra: ha az összevetendő jogi normák más-más nyelven vannak megfogal­mazva, nemcsak az adott szöveg „nyelvi (lexikális) lefordítása a fontos, hanem az adott kifejezéssel jelölt jogi tartalom megértése" (Knapp 1991:26). Knapp a továbbiakban kifejti, hogy pl. a manzelství - marriage - mariage - Ehe - brak (és természetesen a magyar házasság) szavak ugyanazt a jogintézményt nevezik meg, s kölcsönösen megfeleltethetők egymással (lefordíthatok). Más esetekben az idegen nyelvi kifejezések ugyan „szó szerinti fordításai egymásnak" (Knapp 1991:27), de eltérő jogintézményt jelölnek, vagyis egymással nem vethetők össze, ilyenek például az angol personalproperty és az orosz licsnaja szobsztvennoszty, illetve a rendszerváltást megelőzően a cseh osobní vlastnictví ('személyi tulajdon'), vagy a tröszt (angol trust) értelmezése az angolszász jogban, szemben a szocialista államok jogrendjével (1. még Stefanovic 1996:75-82). A jogrendszerek közötti eltérés egyik további megnyilvánulása (és következménye), hogy a hasonló jogintézményeket megnevező szavak között nem lehet közvetlen egyezést megállapítani, pl. az angol contract, treaty, covenant, convention, agreement és a cseh smlouva, úmluva, dohoda, konvence szavakat lényegében azonos' szerződés, megegye­zés, egyezmény, egyezség' értelemben használják, mégsem lehet a két szósorozat tagjait közvetlenül és egyértelműen egymáshoz rendelni, pl. az angol convention lefordítható csehre dohoda-ként, de iím/uvaként is (Knapp 1991:27).

Vannak olyan esetek is, amikor a köznyelvben egyébként azonos jelentésű, vagyis egymás adekvát megfelelőinek tartott szavak referenciája nem azonos. Erre példa a magyar fiatalkorú és a szlovák mladistvy: a magyar büntetőjogban fiatalkorúnak a 14. évüket már betöltött személyek számítanak, míg nálunk ez a határ 15 év. Hasonló példákat hoz könyvében Barbara Z. Kielar (1977), aki fordításelméleti és -gyakorlati szempontból elemzi néhány lengyel törvény (például a lengyel büntető törvénykönyv) angol fordításait, s ezzel kapcsolatban mutat rá az eltérő intézményrendszerrel és jogfejlődéssel magyarázható értelmezési és fordítási problémákra. (A nemzetközi szerződések autentikus szövegével kapcsolatos problémákra 1. Eichlerová 2001:136).

2.2. Az angol és a cseh jogrend két eltérő jogrendszer része: az angol az ún. angol-amerikai (vagy Common Law-típusú), míg a cseh (s természetesen a magyar és a szlovák is) a kontinentális, ezen belül a romano-germán típusú jogrendszerbe sorolható (Knapp 1996). A szlovák és a magyar jogi nyelv és jogrendszer között természetesen nincs akkora különbség, mint pl. a Kielar által elemzett lengyel és angol (ezen belül az egyesült királyságbeli, illetve az amerikai) jogi nyelv és jogrendszerek) között, hiszen a magyar és a szlovák jogrend azonos forrásra megy vissza, sőt a szlovák jogi terminológia és szaknyelv lényegében a magyar nyelvű törvények fordítása révén alakult ki,18 az első szlovák jogi szakszótárak (Stodola-Záturecky 1919;Fajnor-Záturecky 1921;Slávik 1921) magyar-szlovák kétnyelvű szótárak voltak, s ezekre szükség is volt, hiszen az első világháború után létrejött Csehszlovák Köztársaság az 1918. évi 11. számú ún. recepciós törvénnyel (2. §) továbbra is hatályosnak nyilvánította az államfordulat előtti osztrák, illetve magyar törvényeket: előbbiek Csehországban, utóbbiak pedig Szlovákia és Kárpátalja területén maradtak érvényben, mégpedig jórészt a második világháború utánig. 19 Szlovákiában gondot jelentett a korábbi magyar törvények szlovák fordításának hiánya, későb­biekben e hiányt pótlandó az átvett magyar törvények több fordításban is megjelentek, ám a korabeli szlovák jogi terminológia kiforratlanságát mutatja, hogy ezek szövege eltérő volt.20

Az első világháború után a magyarországi és a (cseh)szlovákiai jogrend külön fejlődött ugyan, de e fejlődés alapjában véve párhuzamos volt, ugyanis a politikai-társadalmi változások mindkét országban többé-kevésbé „szinkronban" zajlottak. Ennek ellenére - mint a továbbiakban látni fogjuk - a jelen­legi szlovák és magyar jogi-közigazgatási terminológia egyes pontokon eltávolodott egymástól. Ha a változásokat és az ezekkel összefüggő fogalmi-terminológiai eltéréseket áttekintjük, megállapíthatjuk, hogy az egyes jogágak közül a legkevésbé a klasszikus római joghoz kapcsolódóak, tehát a polgári jog (kivétel a társasági jog), a családi jog, a büntetőjog, illetve ezek szakszókincsének alaprétege módosult, a legnagyobb fejlődés az államigazgatási-közigazgatási jog, a gazdasági-pénzügyi jog, a munka­jog és a szociális jogok terén következett be, mégpedig leginkább a már meglevő jogintézmények differenciálódása, átstrukturálódása következtében.

Mindkét jogrendben két nagy átalakulási hullám zajlott: az első az ötvenes évek elején, amikor is a lényegében még az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó törvényeket felváltották a Szovjetunióból importált szocialista típusú törvények; a második nagy hullám pedig a rendszerváltozás után, a 90-es évek elején következett be, ekkor egyrészt az új politikai-gazdasági környezetnek megfelelő törvények megalkotása volt a feladat, másrészt pedig - főleg az évtized második felétől - az uniós csatlakozással összefüggően fokozatos jogharmonizáció zajlik. Az 1989 utáni változások mértékét az alábbi adatok is bizonyítják: Csehszlovákiában 1969 és 1989 között, tehát húsz év alatt a hivatalos közlönyben összesen 3357 jogszabályt publikáltak, 1989 és 1992 között (három év) 1857-et(Kofensky-Cvrőek-Novák 1999:30). Az adott időszakbanjelentős volt a törvénymódosítások aránya is: akilencvenes évek elején (1993-ig, tehát a csehszlovák államszövetség fennállása alatt) a módosítások tartal­milag a rendszerváltozással függtek össze, az 1993 utáni időszakra viszont az 1990 után elfogadott törvények módosítása volt a jellemző, Csehországban az elsődleges jogszabályok (törvények) módosításának az aránya az 1993 és 1997 közötti időszakban mintegy 80% volt (Koíensky-Cvríek-Novák 1999:38). Szlovákiával kapcsolatban ilyen jellegű pontos, tehát összevethető adatok nem állnak ren­delkezésünkre, feltételezhetjük azonban, hogy nálunk is hasonló folyamatok zajlottak, hiszen pl. Kunová (1999:11) adatai szerint 1994és 1998 között a szlovák parlament mintegy 400 törvényt fogadott el (a kormányrendeletek száma meghaladta a százat); ugyanakkor néhány jelentős törvényt többször is módosítottak az adott időszakban: például az 1991 -ben elfogadott kereskedelmi törvénykönyvet 1999-ig tizenkétszer, a személyi jövedelemadóról és a társasági adóról szóló (1992-es) törvényt huszonegy­szer módosították.

A jogrendet érintő változásokról azért is kell szólnunk, mert nyelvi-szóhasználati kihatásaik is van­nak: számos esetben ugyanannak a jogintézménynek, jogi fogalomnak a megnevezésére az új jogsza­bályban új kifejezést választottak. A cégnyilvántartás elnevezését nyilván politikai-ideológiai okokból változtatták meg 1950-ben, majd pedig 1990-ben: a cégjegyzéket az első köztársaság idején obchodny register-nek ('üzleti v. kereskedelmi jegyzék') nevezték, az 1950-es törvénymódosításkor apodnikovy register ('vállalati jegyzék') megnevezést vezették be, hiszen a szocializmus idején csak szocialista vállalatok léteztek, az 1990-es változások után a neve újból obchodny register lett. A rendszerváltozás után hozott törvényekre egyébként jellemző, hogy a törvényalkotók számos esetben a két világháború közötti jogi szabályozáshoz és nyelvhasználathoz nyúltak vissza (pl. Stefanovic 1996:78), s ez nemcsak a cseh és szlovák jogrendre, hanem a magyarországira is jellemző volt, gondoljunk ezekre a ter­minusokra: iskolaszék, számvevőszék, jövedéki termék v. adó, ítélőtábla stb.

A megnevezés változása azonban más okokkal is magyarázható, erre példa a szlovák sociálna starostlivosí'('szociális gondoskodás') kifejezés felváltása a sociálnapomoc ('szociális segítség') szókapcsolattal. Az állam szociális rendszerének egyik alappillérét az állami szociális támogatások és segélyek rendszere képezi, Szlovákiában 1998 előtt ezeket együttesen sociálna starostlivosf-nák. nevezték, egyes elemeit különböző törvények szabályozták. 1998-ban a szociális ellátásról egységes szerkezetű törvényt alkottak, s ennek kapcsán vezették be a sociálna pomoc szakkifejezést. A megnevezés változásával kapcsolatban Matlák (1996:39) megállapítja: „Már maga a szociális gondoskodás szakkifejezés is az egyetemes jellegű állami gondoskodás passzív befogadásának szituációját idézi fel, a szociális segítség szókapcsolatban ezzel szemben az fogalmazódik meg, hogy az állampolgárnak joga van súlyos szociális helyzetét leküzdeni, joga van ahhoz, hogy e folyamatban cselekvő szerepet vállaljon, valamint környezetének az a joga, hogy e törekvésében neki támogatást nyújtson."

2.3. A szlovák (cseh) jogi szövegek magyarra fordításának történetét röviden áttekintve azt mondhatjuk, hogy lényegében minden, a lakosság számára fontos jogszabály megjelent magyar fordításban. A hatvanas, hetvenes években a kommunista párt kiadóhivatala, a Pravda több törvényt, illetve egyéb jogszabályt magyarul is kiadott; 1972-től a Národné vybory című államigazgatási szaklap magyar vál­tozata (Nemzeti Bizottságok, 1990-től 1997-es megszűnéséig Közigazgatás néven jelent meg) közölt rendszeresen jogszabályokat és egyéb jogi-közigazgatási szövegeket. A szlovákiai magyar sajtó a törvényeket, rendeleteket rendszerint kivonatosan ismertette, a kilencvenes években bővebben csak a kisebbségi vonatkozású jogszabályokat tárgyalta, esetenként a jogszabály szövegét is lehozta.

Mivel elemzésem elsősorban szinkron jellegű, adataim a kilencvenes évekből származnak. Forrá­suk a szlovákiai magyar sajtó, főként az Új Szó napilap (a Szabad Újság és a regionális lapok kevesebb példával szerepelnek), a Nemzeti Bizottságok/Közigazgatás folyóirat, valamint egyéb önálló kiadványok (Kövesdi szerk. 1991; Mészáros 1994; Zalabai szerk. 1995; Kvarda-Gyuricsek 1999a). Az általam összegyűjtött és itt részben bemutatott példaanyag természetesen nem tartalmazhatja a vizsgált szavak, kifejezések valamennyi előfordulását; mivel azonban rendszeres sajtófigyelésből és a fenti kiadványok­ban megjelent törvényfordítások, valamint egyéb másodlagos jogi szövegek feldolgozásából származik, elegendő anyagot szolgáltat általánosabb következtetések levonásához.

A vizsgált szövegek átfogó (tehát a stilisztikai vagy akár a nyelvhelyességi szempontot is magában foglaló) elemzésére nem vállalkozhatok, a lexikális elemek (ideértve a sajátos jogi frazeológiát is) vizsgálatát is csak a szoros értelemben vett jogi-közigazgatási, s részben közgazdasági fogalmakat megnevező szavakra, kifejezésekre korlátozom. A jogszabályokban (és ezek révén az egyéb másodlagos szövegekben) előforduló jogi (ideértve a közigazgatást is) szempontból releváns fogalmakat megnevező szavak, kifejezések számbavétele, pontos elhatárolása a nem jogi jellegűektől meglehetősen problémás, ezt mutatja az is, hogy a különböző jogi szótárak, tezauruszok szó- és kifejezésanyaga eltérő. Mint nyilvánvalóan nem jogi szavakat a vizsgálatból kihagytam az egyéb szakterületek szakszókincsét. Mind az elsődleges, mind a másodlagos jogi szövegekben ugyanis nagy számmal találhatók más szakterüle­tek műszavai is: a genetikailag módosított élelmiszerekről, a hatósági gyógyszerár-támogatásról stb. rendelkező jogszabályokban természetszerűleg számos biológiai-genetikai, vegyi-gyógyszeripari, illetve orvosi szakszó fordul elő, ezeknek a speciális jogszabályoknak a szakszókincsét - mint említettem - nem vizsgálom (vö. Korensky-Cvrcek-Novák 1996: 117). Bizonyos közgazdasági fogalmak megnevezésével azért foglalkozom, mivel ezek a lakosságot közvetlenül érintő jogszabályokban és egyéb hasonló szövegekben (pl. az adóbevallásokban vagy az általam fordított kérelmekben) fordulnak elő.

A szlovákiai példák mellett az adott fogalom hivatalos magyarországi megnevezését tüntetem fel. A „hivatalos" minősítést azokra a szavakra, kifejezésekre használom, melyek a magyar jogi-közigaz­gatási, illetve hivatali és a közgazdasági szakszókincsbe sorolhatók, a magyarországi jogi-közigazga­tási vagy hivatalos szövegekben fordulnak elő. Egy részüknek a mindennapi nyelvhasználatban van párjuk, ez utóbbiakat „nem hivatalos"-nak nevezem. A „hivatalos"-nak minősített szavak valójában jogi-közigazgatási szakszavak, a „nem hivatalos"-nak minősítettek köznyelviek. A hivatalos és nem hivatalos szavak, kifejezések tehát stilisztikai szinonimának tekinthetők, ilyenek pl. illetékbélyeg : okmánybélyeg; munkanélküli járadék: munkanélküli segély; személyi igazolvány: személyi; járművezetői engedély: jogosítvány/jogsi; személyi azonosító: személyi szám.21 A szlovákiai szövegekből származó szavak, kifejezések között természetesen vannak „hivatalos"-ak (amennyiben megegyeznek a Magyarországon hivatalosnak számító megnevezéssel, ilyenek pl. a személyi igazolvány, természe­tes személy) és „nem hivatalos"-ak; ez utóbbiak egy része Magyarországon is használatos (ilyenek voltak az előző mondatban felsoroltak), más részükre azonban csak szlovákiai magyar szövegekből van pél­dám, pl.: egzekúció, rendó'rparancsnokság, szociális biztosítás, hajtási engedély (Mo.: végrehajtás, rendőrkapitányság, társadalombiztosítás, járművezetői engedély, illetve jogosítvány).

Természetesen felmerül a kérdés, hogy - figyelembe véve az eddigi szlovákiai magyar kodifikációs gyakorlatot - a szlovákiai magyarok (elsősorban a sajtó) által használt bizonyos szavakat, kifejezése­ket is hivatalosnak minősítsünk annak ellenére, hogy Magyarországon ismeretlenek (esetleg nem hivatalosak). Ebbe a csoportba elsősorban a kizárólagos használatú, nyelvművelők alkotta, illetve a nyelv­művelők által nem kifogásolt szavak, kifejezések lennének sorolhatók (pl. alapiskola, szakosító isko­la, művészeti alapiskola, városkerület, városi/községi hivatal). Mivel azonban szlovákiai magyar vi­szonylatban nagyobb mérvű, átfogó és főként tudományosan kellően megalapozott szaknyelvi kodifikációról nem beszélhetünk (csak egyes fogalmak megnevezésével kapcsolatban foglaltak állást nyelvművelőink), a sajátos szlovákiai magyar lexikális elemeket ebben a dolgozatban nem tekintem hivatalos szakszónak.

Az általam vizsgált és az itt közölt példaanyag forrásaként szolgáló szlovákiai szövegeknek csak egy része minősíthető a szó szoros értelemben szakszövegnek (pl. törvények, rendeletek, minisztériumi iránymutatások stb.), másik - talán számbelileg is jelentősebb - csoportjuk a sajtóból származik, illetve a nagyközönségnek szánt tájékoztató írás (ilyen pl. Mészáros 1994). Ezért az első csoportba tartozó szövegek esetében elvárható (sőt kötelező) a megfelelő terminusok alkalmazása, a másodikban már kevésbé. Ebből a megközelítésből tehát megkérdőjelezhető, hogy a szlovákiai magyar sajtóból idézett szavak, kifejezések mellett (mintegy azok párjaként) a hivatalos magyarországiakat tüntetem fel. Az újságszövegekből származó példák közlését az alábbiak indokolják: a) A jogi-közigazgatási szakszókincsbe tartozó lexikális elemek jelentős hányada sajátos terminus, ugyanis nem csak egy szűk szakmai réteg ismeri és használja őket (szemben a fizikai, genetikai, matematikai, orvosi stb. műszavakkai), hanem elvileg minden állampolgár; legalábbis azokat ismernünk kellene közülük, melyek mindennapi életünkhöz kapcsolódnak; b) A sajtó célja az olvasók tájékoztatása, ezért az újságíróknak pontosan, szabatosan és egyértelműen kell fogalmazniuk, s a fogalom azonosítása végett a hivatalos megnevezést kellene használniuk (nem mindegy például, hogy valaki járadékot kap-e vagy járulék-ot fizet). A példák forrása leginkább az Új Szó jogi tanácsadó rovata vagy valamilyen tájékoztató-tudósító jellegű írás, ezekben különösen fontos volna a szabatos szakszóhasználat22; c) Az alább bemutatandó szavak, kifejezések jelentős része olyan jogi-közigazgatási fogalmat nevez meg, melynek Magyarországon is csak egy megnevezése van, vagyis használatuk nem függ a szöveg jellegétől. Amint arra Michal TornáSek (1998: 77) is rámutat, a legtöbb jogi kifejezés stilisztikailag jelöletlen, vagyis egy­aránt előfordulhat jogszabályi, jogalkalmazói, jogi-ismeretterjesztő stb. szövegben.

A példaanyagot, tehát a tárgyalt szavak, kifejezések forrását, szövegkörnyezetét rendszerint jegy­zetben, az eredeti írásmódban közlöm, az esetleges helyesírási hibákat nem javítottam ki.

2.4. A fent említett fordítások, ismertetések s egyéb, a jogi-közigazgatási terminológiához sorolható szavakat, kifejezéseket tartalmazó szlovákiai magyar szövegek lexikális elemzése alapján az alábbiakat állapíthatjuk meg:

a) A magyar (tehát magyarországi) jogi-közigazgatási stílus elemei helyett vagy azokkal párhuza­mosan az azonos jelentésű köznyelvi (vagyis nem hivatalos) szó fordul elő bennük: pl. vezetéknév, születési bizonyítvány, kihágás, kérvény, okmánybélyeg a családi név, születési anyakönyvi kivonat, szabálysértés, kérelem, illetékbélyeg helyett23;

b) Olyan (általában) idegen szavakkal, illetve olyan szókapcsolatokkal találkozhatunk e szövegek­ben, melyek feltehetően a mai magyar köznyelvben nem ismertek, nem vagy más jelentésben használatosak pl.: kataszter, kollaudáció, egzekúció, novella, novellizál, koncessziós illeték, statutáris tag/ képviselő, restitúció24 a közigazgatási terület v. ingatlan-nyilvántartási terület, ill. ingatlan-nyilvántartás, építmény használatbavételi engedélye, végrehajtás, törvénymódosítás, üzembentartási díj, cég­jegyzésre jogosult személy, kárpótlás helyett; illetve fizikai személy, egyszerű könyvelés, építkezési engedély, kereskedelmi bíróság25 ^természetes személy, egyszeres könyvvitel, építési engedély, cégbíróság helyett.

c) A szóhasználatot a nagyfokú variabilitás és ingadozás jellemzi: ugyanazt a fogalmat többféleképp is nevezik- akár egyazon szövegen belül is, pl.: személyazonossági igazolvány: személyi igazolvány (Mo. személyi igazolvány, illetve az új, plasztikkártya formájú esetében: személyazonosító igazolvány); munkahivatal: munkaügyi hivatal (Mo. munkaügyi központ); rendőrparancsnokság: rendőrkapitányság (Mo. rendőrkapitányság); rendőrparancsnok: rendőrkapitány (Mo. rendőrkapitány); társadalombiztosítási díj: szociális biztosítás: társadalombiztosítási jutalék: társadalombiztosítási elvonás: szociális illetmény (Mo. társadalombiztosítási járulék); kereskedelmi jegyzék: cégregiszter : cégjegyzék: vállalati regiszter (Mo. cégjegyzék); hozzáadottérték-adó/HÉA: DPH: többletértékadó : általános forgalmi adó/AFA/áfa (Mo. általános forgalmi adó/áfa); vezetéknév: családnév: családi név (Mo. családi név); személyi szám: születési szám (Mo. jelenleg: személyi azonosító); lakáshozzá­járulás : lakhatási hozzájárulás (Mo. lakásfenntartási támogatás); rádió és tévé előfizetési díj: kon­cessziós illeték (Mo. üzembentartási díj); erkölcsi bizonyítvány: feddhetetlenségi bizonyítvány: bün­tetőregiszter-kivonat : büntetésnyilvántartási kivonat (Mo. erkölcsi bizonyítvány).26

Bizonyos - Magyarországon általános használatú - szavak, kifejezések Szlovákiában ismeretlenek, legalábbis nincs rájuk szlovákiai példám,27 pl.: munkanélküli járadék, személyi jövedelemadó/szja, személyi azonosító jövedéki adó, helyettük a munkanélküli segély, jövedelemadó/természetes szemé­lyekjövedelemadója, személyi/születési szám, fogyasztási adó (alkoholé, benziné stb.) használatos; de ide sorolható a köztartozás is, melynek szlovákiai magyar megfelelői körülírásos kifejezések (pl. vkinek nincs az állammal szemben adóssága), vagy a nyugdíjjárulék és az egészségbiztosítási járulék, az egész­ségügyi hozzájárulás, valamint a munkavállalói járulék, melyeket nálunk többféleképpen is neveznek.28

e) A szlovák nyelv hatására megváltozik bizonyos szavak, kifejezések előfordulási gyakorisága. A magyarországi sajtónyelvi szövegekben jogi és természetes személyekről együttesen szólva az utóbbi értelemben gyakori a magánszemély is (l.jogi és természetes személyek \agy jogi és magánszemélyek), szlovákiai adataimban viszont ugyanilyen helyzetben kizárólagos afizikai/természetes személy (tehát: jogi és fizikai/természetes személyek)29, e szókapcsolat preferálásának az oka nyilván az, hogy a szlovákban aprávnická osoba „párjaként" mindig a fyzická osoba szerepel. Példák: A nagykürtösi adóhi­vatal a helyi hetilapban ismertette azoknak a természetes és jogi személyeknek a névsorát, akik, illetve amelyek az előző adózási időszakban magas hátralékot halmoztak fel. {Új Szó 1997.3.24. hír); A ha­zai bankszektorban 1997 első felében nem történt lényegi változás, továbbra is 25 kereskedelmi pénz­intézet és négy külföldi bank itteni fiókja áll a fizikai és jogi személvek rendelkezésére. (Új Szó 1997.9. 5. kommentár); A bizalom teljes hiánya miatt az egyes természetes és jogi személyek nem szívesen kölcsönöznek egymásnak [...] A pénz fizikai vagy jogi személyektől -[...]- származik [...]. (Új Szó 1999.11.23. ismertetés egy új befektetési lehetőségről); Mind a fizikai, mind a jogi személvek között jócskán akadnak fegyelmezetlen adófizetők. (Új Szó 2000.5.2. rövidhír).

f) A hivatalos vagy a nem hivatalos szó, kifejezés választása általában esetleges, nem a szöveg jellege (hivatalos vagy kevésbé hivatalos, „kötött" jogszabályi szöveg vagy arról ismertetést közlő újság­cikk stb.) határozza meg; rendszerint személyhez köthető: egy adott szerző, fordító bizonyos szavakat preferál, általában azért, mert azokat ismeri vagy úgy gondolja, hogy azok a helyesek; a hivatalos és a nem hivatalos szónak, kifejezésnek egyazon szövegen belüli váltakozása az ismétlés elkerülését cé­lozza- ez utóbbi a sajtóra jellemző. Példaként idézhetjük egy jogásznak egy konkrét végrehajtási eljá­rással kapcsolatos válaszát az Új Szó jogi tanácsadó rovatából (1999.9.6.): a szövegben kétszer szerepel a végrehajtás, mind pedig az egzekúció, ellenben a szerző nem használja a végrehajtó szót, csak az egzekútor-t,30 a témát bevezető olvasói levélben viszont az egzekútor (kétszer) mellett a végrehajtó is megtalálható. Több példám is van az áfa és a hozzáadottérték-adó együttes használatára. Egy Új Szó­beli rövidhír (2000.5.12.) címe ez volt: Cseh áfa-térítés a határátkelőn, a szövegben viszont az áfa mellett a hozzáadottérték-adó (mindkettő egyszer) is előfordult. Egy másik hasonló példa: Fontos át­alakításokra lenne szükség a hozzáadottérték-adó rendszerében is [...] így ugyanis az uniós gyakor­lattal teljesen ellentétes módon akkor is be kell fizetni az AFA-t(DPH). ha[...]a reform következő eleme a megkötések nélküli önkéntes DPH=fizetés bevezetése lenne. (Új Szó 2001.2.23.)

Mindez azt mutatja, hogy a szerzők és a fordítók gyakran nem tudják elkülöníteni egymástól a hivatalos és nem hivatalos szavakat, kifejezéseket, sőt olykor a hivatalos megnevezést tartják köznyelvinek. Például a szlovákiai magyar szövegekben a hivatalos családi név helyett általános a vezetéknév, az utónév helyett a keresztnév vagy a név, ritkábban a személynév, még törvényszöveg fordításában, illetve a vonatkozó törvény címére való utalásban is (ugyanakkor természetesen van néhány adatom az utónév, illetve a családi név/családnév előfordulására is): A bejelentést az előkészítő bizottság minden tagja aláírja, és feltünteti vezeték- és keresztnevét, személyi számát. (Nemzeti Bizottságok 1990/3.23. a politikai pártokról szóló tv.); A nyilvántartásban az alábbi adatok szerepelnek: a) személyi szám; b) utónév; c) születési vezetéknév31: d) vezetéknév (Közigazgatás 1996/4.27. a személyi számról szóló tv.); Képviselők egy csoportja azt javasolja, hogy törvényben módosítsák a házasságkötés utáni közös vezetéknév használatát. (Új Szó 2000.11.20. hír); A kormány tegnap jóváhagyta a vezetéknév-haszná­latról szóló törvény javaslatát. (Új Szó2000.12.21. rövidhír): Ha a parlament jóváhagyja a nevekről és a vezetéknevekről szóló törvény módosítását, a jövőben mindenkinek joga lesz két vezetéknév hasz­nálatára. (Új Szó 2001. 2. 3. SITA-hír32 fordítása); A népszámlálási nyomtatványokat a személy- és vezetéknevek, születési számok és címek nélkül dolgozzák majd fel statisztikailag. (Új Szó 2001.2.7. SITA-hír fordítása). Az Új Szó jogi tanácsadó rovatában viszont az utónév: keresztnév és a vezetéknév : családnév együttes használata arra utal, hogy a szerző hivatalosnak az előbbieket tartja, az utóbbiakat mintegy csak magyarázatként közli: Az utónévről és a vezetéknévről szóló 300/1993 Tt. számú törvény 9.§-a szerint az utónév (keresztnév) vagy a vezetéknév (családnév) megváltoztatását az állandó lakóhely szerinti illetékes körzeti hivatal engedélyezheti. (Új Szó 2000.5.11. Tanácsadó)33 Hasonló eljárással találkozhatunk a következő példában is: Kérjük a Tisztelt Szülőket, hozzák magukkal gyermekük születési bizonyítványát (anyakönyvi kivonatát). (Új Szó 2000.1.20. közlemény).

Állításomat a szlovákiai magyar sajtóban nem ritka eljárásra alapozom: Mivel az újságírók, szer­kesztők tudatában vannak annak, hogy az újságolvasók nagy része bizonyos fogalmakat csak szlovákul ismer, előfordul, hogy a magyar kifejezés után - amely sokszor alkalmi fordítás - zárójelben köz­lik a közismert szlovák szót, kifejezést, pl.: Ha eddig valakinek erkölcsi bizonyítványra volt szüksége (vypis z. registra trestov). megkaphatta azt a városi hivatalban. Újabban viszont Nagyrőcére kell utaz­nunk, mert ilyen igazolást csak a járási ügyészség (prokuratúra) állíthat ki. (Tornaija és Vidéke 2000/ 4.); Azokat a közületi előfizetőinket (vállalatok, intézmények), amelyek számla (faktúra) alapján fizetik elő az Új Szót és a Vasárnapot [...] (Új Szó 2000. 6. 3. közlemény); Brigita Schmögnerová pénz­ügyminiszter szerint nem oldaná meg a külföldre irányuló szlovákiai bevásárlóturizmussal kapcsolatos gondokat, ha a külföldieknek térítenék a hozzáadottérték-adót (DPH). (Új Szó 2000. 6. 5. SITA-hír); Feltételek: a magyar és szlovák nyelv ismerete, iparigazolvány (zivnostensky list). gépkocsi, tele­fon [...] (Új Szó 2OO1. 1.11. apróhirdetés); Ön feltehetőleg nemrégiben kapott egy fizetési meghagyást (platobny rozkaz). mely kötelezte Önt az ezer korona, valamint a perköltségek megtérítésére. (Új Szó 2001.4.18. Tanácsadó)34 E gyakorlat ismeretében valószínűsíthető, hogy az előző bekezdésben idé­zett példák szerzői hivatalosnak a vezetéknév és a keresztnév, illetve a születési bizonyítvány kifejezéseket tartották. Meg kell azonban azt is említeni, hogy van néhány példa a fordított megoldásra is, tehát amikor a szerző a magyar megnevezést zárójelezi, pl.: A törvénymódosítás értelmében aránytalanul nagy teher nehezedne a biztosítók revíziós (felülbíráló) orvosaira. (Új Szó 1999.1.15.); Akkor válik majd tulajdonossá, ha ezt a szerződést, illetve a tulajdonjog átszállását bejegyzik a kataszterbe (ingatlan­nyilvántartásba). (Új Szó 2000.3.2. Tanácsadó)

2.5. A szó választás természetesen összefügg azzal is, milyen szótárakat, esetleg szakkönyveket használnak a szerzők. A jelenleg forgalomban levő szlovák-magyar szótárak a kéziszótár kategóriájába tartoznak, ezért nem is közölhetik egyes szakterületek speciális műszavait, s arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy számos problémás szó, kifejezés a rendszerváltozás „terméke", az említett szótárakat pedig a hetvenes, nyolcvanas években adták ki. A fordításokra (elsősorban azokéra, amelyeket a Nemzeti Bizottságok, majd a Közigazgatás folyóirat közölt) nyilvánvalóan a legnagyobb hatással az igazságügy-minisztérium pozsonyi jogi intézete által kiadott szójegyzék volt (Právnicky terminologicky slovník 1965). A szójegyzékben nem található meg a szerzők-összeállítók neve, s nincs utalás a fel­használt forrásművekre sem. A közölt szóanyag vizsgálata alapján valószínűsíthető, hogy az ismeretlen szerzők a még az első köztársaság idején kiadott kétnyelvű jogi szójegyzékekre támaszkodtak, a már említetteken kívül elsősorban a Brábek-féle cseh-magyar közigazgatási szótárra (Brábek 1926), s ezt az anyagot bővítették ki a kornak megfelelő, tehát a szocialista jogrendet és gazdasági viszonyokat tükröző szavakkal, kifejezésekkel.

Bár a belügyminisztérium által kiadott szójegyzék igen hasznos volt a maga idejében, s megszorításokkal még ma is használható, hiszen a szlovák szakkifejezések jelentős részét a magyar műszóhasz­nálattal egyezően adja meg; bizonyos esetekben mégis félrevezeti az olvasót, ugyanis a szerzők nyilván csak az említett szótárakra támaszkodtak, s ezért olykor már elavult magyar szakszavakat tüntet­nek fel. Tipikus példa erre a kihágás szó közlése a szabálysértés helyett. A második világháború után, az új magyar Büntető Törvénykönyv 1955-ös megalkotásakor ugyanis elutasították a korábbi büntető­jogi kihágás kategóriáját, s a volt kihágásokat átminősítve a büntetendő cselekmények, de nem a bűn­cselekmények közé sorolták őket. Az átminősítés a megnevezés megváltoztatásával is együtt járt, s ekkor vezették be a szabálysértés-t mint fogalmat és megnevezést (bővebben 1. Állam- és jogtudo­mányi enciklopédia 1980/11:1490). A csehszlovák jogrendben - a többi szocialista országhoz hason­lóan - a büntetendő cselekményeknek ugyanilyen új felosztását alkalmazták, ennek azonban nem volt terminológiai következménye, ugyanis az államigazgatási eljárás (vagyis nem büntető eljárás) során vizsgált és a büntetendő cselekmények közül a legenyhébb megítélés alá eső cselekményeket továbbra is príestupok-nak (csehül: prestupek) nevezték és ma is nevezik (Madár a kol. 1988/11:170; Svoboda akol. 2000:542-543).

A belügyminisztériumi szójegyzék révén olykor még a húszas évek magyar- szlovák, illetve cseh/ szlovák-magyar terminológiai szótáraiban feltüntetett szavak élnek és hatnak napjainkig. A kihágás­on35 kívül valószínűleg ez érvényes a szintén már említett születési bizonyítvány-xa (a rodny list megfelelője) és a vezetéknév-ie (apriezvisko megfelelője).36 Továbbá feltehetőleg e szójegyzéket követve (s közvetetten az idézett kétnyelvű jogi szótárak nyomán) fordul elő még mindig sok helyütt (így a Nemzeti Bizottságok/Közigazgatás folyóiratban megjelent anyagokban) a (miniszteri) rendelet helyett a hirdetmény szó, a szerzők ugyanis a szlovák vyhláíka magyar megfelelőjeként csak az utóbbit közlik, holott a cseh jogi szótár37 (Madár a kol. 1988/11: 534) a vyhláíka szó két jelentését különbözteti meg: az egyik minisztérium (vagy más központi szerv) által egy adott törvény végrehajtásával kapcsolatban kiadott jogszabály, tehát ebben az esetben a magyar rendelet-xiek felel meg, a másik pedig va­lamely jogi aktus nyilvános közlésének a módja (tehát a hirdetmény magyar megfelelője). A vyhláíka - hirdetmény értelmezés valószínűleg azzal is összefügg, hogy a rendelet szlovák megfelelője a naria-denie, ez azonban a kormányrendeletre vonatkoztatva fordul elő, 1. vládne nariadenie vagy nariadenie vlády (a vyhláíka, ill. a nariadenie értelmezésére 1. még Prusák 1995:191).

2.6. Az előzőekben már több példát is idéztem arra, hogy az általam vizsgált szlovákiai magyar szövegekben előfordulnak a mai magyarországi műszóhasználat szempontjából régiesnek, elavultnak tekinthető szavak, kifejezések, illetve olyanok is, melyek a szlovák jogi-közigazgatási terminológia hatását mutatják. Ez a két csoport olykor átfedődést mutat: vannak olyan kifejezések, melyek a nálunk ismert és használt formájukban elavultnak minősülnek, de korábbi magyarországi) szövegekből adatolhatóak, ugyanakkor azonban szlovák mintára alakult tükörkifejezésnek is minősíthetőek; valószínűsíthető azonban, hogy a mai szlovákiai magyar beszélők nincsenek tudatában az említett ténynek, s e kifejezéseket szlovák mintára használják. Ilyenek például a fizikai személy (szl. fyzická osoba, Mo. természetes személy) vagy az egyszerű könyvelés (szl. jednoduché úőtovníctvo, Mo. egyszeres könyvvitel).38

A szlovákiai magyar jogi-közigazgatási szóhasználatra erősen rányomta a bélyegét a szlovák terminológia hatása. Ez a megállapítás elsősorban a szóbeli nyelvhasználatra és a sajtó nyelvére vonatkozik, bár az előbbi esetben a beszélők az adott fogalmat rendszerint szlovákul nevezik meg (mert csak úgy ismerik), a szorosabb értelemben vett jogi szövegek (pl. jogszabályok fordítása) szóhasználata szabatosabb, jobban követi a magyar műszóhasználatot. A szlovák hatás egyik - s leginkább szembe­tűnő - megnyilvánulása a szókölcsönzés. írott, a nyilvánosságnak szánt szövegekről lévén szó, a szó­kölcsönzésnek csak bizonyos típusai fordulnak elő ezekben a szövegekben (a szlovákiai magyar nyelvre jellemző szókölcsönzéstípusokra 1. Lanstyák 1998:31-51, illetve Lanstyák 2001): a közvetlen szóköl­csönzések közül a betűszók, továbbá a jelentéskölcsönzések, a tükörszavak és -kifejezések.39 A betű­szók közül a már említett DPH-n (a dafi zpridanej hodnoty rövidítése) kívül csak intézmény- és párt­nevekre van példám: VÚB (Víeobecná úverová banka, Általános Hitelbank), SOI (Slovenská obchodná inípekcia, Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség tkp. Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőség) stb. A példák a sajtóból származnak.

A jelentéskölcsönzéses esetek között sok az ige, ilyenek pl. az adót elvezet (szl. odvádzafdan; Mo. adót befizet, átutal), kivesz vmit a nyilvántartásból (szl. vybrafz evidencie; Mo. töröl a nyilvántartás­ból), bírságot kioszt (szl. udelit'pokutu; Mo. bírságot kiró, kiszab), felszabadít (szl. oslobodif; Mo. vmely díjfizetése alól mentesít), vizsgálati fogságba vesz (szl. brafdo vysetrovacej vazby; Mo. vizsgálati fogságba helyez), átfizet (szl. preplatii; Mo. megtérít, megfizet).40 Más esetekben az adott szókapcso­latrajellemző ige vagy főnév helyett annak szinonimája szerepel, pl. a nyilvántartásba beír (szl. zapísat' do evidencie; Mo. bejegyez), eljárást megkezd (szl. zaéafkonanie; Mo. megindít); eljárást félbeszakít (szl. preruSi konanie; Mo. felfüggeszt); átmeneti lakhely (szl. prechodny pobyt; Mo. ideiglenes lakóhely, 1992 óta hivatalosan tartózkodási hely); házassági kijelentés (szl. vyhlásenie; Mo. nyilatkozat).41 Ezek és a fenti példák is azt bizonyítják, hogy szerzőik nem ismerik a magyar jogi nyelvre jellemző kollokációkat.

A szlovák nyelv hatása azonban közvetettebb módon is megnyilvánul. Ide sorolhatók azok az ese­tek, amikor a többjelentésű szlovák szó egyes jelentéseinek más-más magyar szó felel meg, a gyakorlatban viszont csak az egyik használatos, illetve amikor a poliszém szlovák szó egyes jelentéseinek nem megfelelő elkülönítése következtében olyan magyar szót választ a szerző/fordító, mely az adott kontextusban Magyarországon nem használt vagy más értelme van. E típus kapcsán említhetjük a vyhláska szónak hirdetményként való fordítását (erről fentebb már volt szó), valamint például az úétovníctvo és az odmena fordításával kapcsolatos problémákat

A magyar nyelvben megkülönböztetjük a számvitel-l (mely a vállalkozások és egyéb szervezetek vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről információkat szolgáltató nyilvántartási, elszámolási és beszámolási rendszer), a könywitel-i (mely a számvitel részét képezi, és az eszközök és források állo­mányáról, ezek változásáról vezetett rendszeres elszámolás), a szlovákban viszont mindkét fogalomra az úctovníctvo megnevezést használják, s csak a szövegkörnyezet alapján dönthető el, hogy melyik értelemben szerepel.42 Az említett két fogalomhoz szorosan kapcsolódik a könyvelés - szlovákul úctovanie -, vagyis a könyvvitel konkrét megvalósítása (a könyvviteli feljegyzések vezetése). A szlovákiai magyar szóhasználatban azonban a könyvelés, könyvvitel, számvitel szavak jelentése egybemo­sódik, s mivel a szlovákiai magyarok a mindennapi életben gyakrabban találkoznak a konkrét könyve­lési folyamattal (továbbá ismerik a könyvel, könyvelő szavakat), ezért mind az úctovníctvo, mind az úctovanie szavakat kónyvelésnek fordítják, illetve ezt használják 'könyvvitel, számvitel' értelemben is,43 pl. az alábbi idézetben nyilvánvalóan a számviteli törvény előírásainak a megsértéséről van szó: így történhetett meg, hogy a vasút olyan jogi szolgáltatásokért kiállított számlákat is kifizetett, amelyeken nem volt feltüntetve az óraszám, ami elengedhetetlen az ár kiszámításához és ellentétben van a könyvelési törvényekkel. (Új Szó 2001.2.9. kommentár). A laikusok számára egyébként Magyarországon is gondot jelent e három fogalom, illetve szó elkülönítése (különösen a formai-szemantikai szempontból hasonló könyvvitel: könyvelés szavaké), erre utal az is, hogy az értelmező kéziszótár szerint (Éksz. 1972/1:774) a könyvelés szónak van 'könyvvitel' jelentése is (ez azonban nem hivatalos).

Az odmena jelentése 'tevékenység, szolgáltatás anyagi ellenértéke, fizetség', megvalósulási formája szerint többféle lehet: prémia ('jutalom, prémium'), mzda, plat ('munkabér, munkadíj, fizetés'),funkcne ('vezetői bérpótlék'), honorár ('honorárium, tiszteletdíj') (1. SLEX99), s ajogszabályokban is különböző értelemben szerepel: az 1992. évi 143. sz. tv.-ben (a költségvetési és egyéb szervekben, szervezetekben dolgozó alkalmazottak munkabéréről és az ügyeleti díjról) például a 13. §-ban'jutalom' a 19. §-ban pedig '(ügyeleti) díj' a jelentése. Az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. sz. tv. 25. § (7) bek. szerint a polgármesterek szintén odmená-t kapnak, mivel azonban fizetett tisztségről van szó, az odmená-nak ebben az esetben 'illetmény, javadalom' jelentése van. Mai szlovák-magyar szótáraink e szlovák szó magyar megfelelőiként viszont csak a jutalom, jutalmazás szavakat tüntetik fel,44 nem meglepő tehát, hogy az alábbi idézetekben ezek szerepelnek: Ez a probléma azért merült fel, mert az önkormányzati törvény már eredetileg sem gondolt a polgármesterek munkajogi helyzetének több össze­függésére; a fizetésükről például csak annyit tartalmaz, hogy a polgármesternek az önkormányzat hagyja jóvá a jutalmát. {Új Szó 1994. 8.5.) A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma WS/2-2130/1990 szám alatt kiadta a községi önkormányzatok, a községek polgármesterei és más területi tagok (városi képviselő-testület) számára irányadó ajánlását a jutalmazásról. (Nemzeti Bizottságok 1991/4.11.) Ez utóbbi szövegben a .jutalmazás" konkrét formáiként előfordulnak még a bér, a fizetés és az (egyszeri) jutalom szavak is.

Mivel a szlovák terminusok jelentős része többszavas kifejezés, az anyagban nagy számban fordulnak elő a tükörszavak és -kifejezések. A már említetteken kívül ide tartoznak pl.: munkatöltet (szl. pracovná nápln; Mo. munkaköri leírás); bíróságon kívüli megegyezés/megállapodás (szl. mimosúdna dohoda; Mo. peren kívüli egyezség); függő tevékenységből származó jövedelem (szl. príjem zo závislej éinnosti; Mo. munkaviszonyból származó bérjövedelem v. alkalmazotti jogviszonyból származójövedelem); jövendő szerződésről szóló szerződés (szl. zmluva o budúcej zmluve; Mo. előszerződés), alap­szolgálatos katona (szl. vojak základnej vojenskej sluzby, Mo. sorkatona).45

Fentebb már volt szó róla, hogy a vizsgált szlovákiai magyar szövegekben bizonyos szavak, kifeje­zések nem fordulnak elő, illetve egyes lexikális elemek gyakorisága a magyarországitól eltérő. Ez szintén alapvetően a szlovák nyelv hatásával magyarázható, ugyanis a szlovákban számos fogalomra csak egy megnevezés létezik, szemben a magyar nyelvvel, ahol a köznyelvi és a hivatalos megnevezés elkülö­nül, pl.: kolok - okmánybélyeg: illetékbélyeg; peciatka -pecsét: bélyegző; Hódost'- kérvény: kére­lem. A szlovákiai magyar nyelvhasználatban - tehát azokban a szövegekben is, ahol a hivatalos meg­nevezés lenne elvárható - ezért a magyar változók közül a köznyelviek, illetve a szlovák szó belső szerkezetével megegyező felépítésűek az általánosak.

Egy korábbi írásunkban (Szabómihály-Lanstyák-Vanőoné-Simon 2000: 201) már bemutattuk, milyen módon befolyásolja a szlovák idegenszó-használat a szlovákiai magyar szóhasználatot. Az ott leírtak az általam vizsgált szövegekre is érvényesek. A szlovák nyomán használt gyakoribb idegen szavak például: legiszlatív (szl. legislatívny), kataszter (szl. kataster), kollaudáció (szl. kolaudácia), novella (szl. novela), restitúció (szl. restitúcia).46 Ezek a szavak a magyarban sem teljesen ismeretlenek, hiszen például a Bakos-féle idegen szavak szótárában (1994) is megtalálhatóak, a szlovákiai magyar nyelvváltozatban ismert jelentésük azonban a szlovák szóéval azonos, s leginkább a jelentésváltozással együtt járó stílusérték-kölcsönzés típusba tartoznak.

A magyarországi magyar (szótárban rögzített) és a szlovákiai magyar lexikális elem között megfigyelhető szemantikai-pragmatikai különbséget jól érzékelteti a legiszlatív szó: az idegen szavak szótára (Bakos 1994:450) szerint a legislativ régies, jogtudományi műszó jelentése 'törvényhozó, törvény­hozói'. A szlovák legislatívny szónak hasonló a jelentése (1. SLEX99: legislatíva 'törvényhozás, törvényalkotás'), ám a sajtóban és a mindennapi nyelvhasználatban jelentése kibővült: általában 'jogi', olykor pedig 'törvényi, jogszabályi' jelentése van. A szlovák szó jelentésváltozása a szlovákiai magyar legiszlatív-on is nyomon követhető: Nagyon fontosnak tartjuk megismertetni a vállalkozókkal a legiszlatív [ = a jogrendet érintő] változásokat. (Új Szó 1998.3.25. magyar parlamenti képviselő nyilatkozata); Ezért az említett intézmények befolyásolása gazdasági és legiszlatív [= jogi, törvényalkotá­si (?)] úton történik majd. (Új Szó 1999.2.1. szlovák miniszter nyilatkozata); Elutasítjuk azonban, hogy kihagyjanak minket a legiszlatív [=jogi] normák előkészítésénekfolyamatából [...] (Új Szó 1999.11. 24. szlovák közéleti személyiség nyilatkozata); A gazdasági tanács által a kormány legiszlatív [= tör­vény-előkészítő] tanácsa elé beterjesztett új reklámtörvény tervezetének a célja [...](Új Szó 2000.5. 11. saját hír); stb.

A vizsgált szövegek jelentős része fordítás, ezek arról tanúskodnak, hogy a fordítók nem ismerik a speciálisabb jogi fogalmak és intézmények, valamint tipikus fordulatok magyar megfelelőit. Például több általam vizsgált anyag is foglalkozik a házasságkötés alaki kellékeivel és a házasságkötéshez szükséges iratokkal. Ez utóbbiak egyike a házasságkötési jogképességi bizonyítvány, melyben az illetékes külföldi szerv igazolja, hogy nincs jogi akadálya a külföldi személy házasságkötésének. Mivel nálunk ennek az igazolástípusnak a magyar neve nem ismert, a témáról író szerzők és a fordítók külön­böző ad hoc fordításokkal, körülírásos megoldásokkal próbálkoznak, ezek azonban nem felelnek meg a magyar szakszó formai-jelentéstani követelményeinek, pl.: [...] családi állapotról szóló bizonylat a jogi műveletekre való alkalmasságról - házasságkötés céljára (Közigazgatás 1991/12.20.1.); [...] bizonylatot jogképességről a házasságra, ha a jegyes külföldi (Közigazgatás 1992/20.25.1.); Abban az esetben, ha az egyik fél nem szlovák állampolgár, igazolnia kell azt is, hogy saját hazája törvényei szerint házasságot köthet. Ezt a .. házassági tanúsítványt" hazája illetékes hatósága állítja ki. (Mészáros 1994:11).

Gyakran nem megfelelő a szöveg szegmentálása (az ún. fordítási egységek azonosítása), a fordítók túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak a formának (a belső motivációnak), nem tudatosítják a szlovák és a magyar szavak szemantikai szerkezetében megfigyelhető különbségeket, sőt nem végzik el a szükséges átváltási műveleteket sem. A fordítások jó része tipikusan interlineáris fordítás, mely nem viseli magán a magyar szakmai-tudományos stílus jellemző jegyeit.

2.7. A vizsgált szövegek és az idézett példák alapján megállapíthatjuk, hogy a közéleti-jogi szaknyelv ismerete, kidolgozottsága és használata tekintetében a szlovákiai magyarság olyan helyzetben van, mint például a szlovákság volt a huszadik század elején, s a mi helyzetünkre is érvényes az, amit Hock (1975) a vajdasági magyar jogi-közigazgatási szaknyelvről megállapít. A terminológia kidolgozatlansága és főleg az egyes fogalmak megnevezésének nagyfokú variabilitása miatt jelenleg képtelenek vagyunk arra, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvényben, illetve a Chartában rejlő lehetőségeket valóban ki tudjuk használni. Egy-két elszigetelt kérelemben, határozatban, értesítésben stb. még nem olyan feltűnőek a terminológiai eltérések és egyenetlenségek; nagyszámú, egymással tartalmilag összefüggő szöveg esetében azonban óhatatlanul felmerül az egységesítés kérdése és igénye.

A terminológia egységesítésére a szlovákiai magyarok - az ügyfelek - érdekében is szükség van. Ezzel kapcsolatban utalhatunk Abrahámová egyik tanulmányára (1999), melyben a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a bírósági eljárás során az ügyfelek (alperes, felperes, vádlott) helyzetét befolyá­solja az a tény, mennyire ismerik a jogi szaknyelvet.47 Ezt a problémát a hivatali kapcsolattartás vonatkozásában is érdemes felvetni, hiszen nem kétséges, hogy a hivatali kommunikációban járatlan ügy­félnek tovább tart, amíg ügyét elintézi - félreértik egymást az ügyintézővel, bizonyos dolgokra újra rá kell kérdeznie, esetleg az űrlapokat ismételten ki kell töltenie stb. -, s ez még a jobbik eset. Egy meg nem értett vagy rosszul értelmezett hivatalos levélnek, felszólításnak azonban akár súlyos anyagi következményei is lehetnek: az ügyfél nem kapja meg az egyébként neki járó segélyt járadékot, támoga­tást vagy (az ellenkező esetben) pótdíjat, büntetést kell fizetnie.

A szlovákiai magyar ügyfelek e tekintetben halmozottan hátrányos helyzetben vannak: a szlovák hivatalos szövegek megértése sokszor a szlovák anyanyelvűeknek is gondot okoz, nem még a szlovák nyelvet másodnyelvként beszélő magyarnak; a magyar vagy a magyarul tudó hivatalnokok is szlovákul vagy szlovák-magyar keveréknyelven nyújtanak tájékoztatást (mivel a tisztviselők csak szlovák nyelvű anyagokkal dolgoznak, a megfelelő magyar szakszavakat nem ismerik); a sajtóban közölt információk alapján - a változó szóhasználat miatt - pedig nem biztos, hogy a szlovákiai magyarok azonosítani tudják az egyes fogalmakat.

 

3. A szlovákiai magyar jogi-közigazgatási terminológia egységesítése és a szaknyelvi kodifikáció alapkérdései

3.1. A terminológiai egységesítés kapcsán alapvető problémaként vetődik fel a magyar, tehát a magyar­országi műszóhasználathoz való alkalmazkodás vagy az attól független szaknyelvi fejlesztés kérdése. Ha a problémát fordítási kérdésként kezelnénk, akkor csak a mai magyarországi szakszavak és szakkifejezések alkalmazása jöhetne szóba, s csupán a sajátos szlovákiai fogalmakra kellene magyar megne­vezést keresni. A mi helyzetünk azonban speciális, több tekintetben is. Elsősorban is a fordítások „belső" használatra készülnek, hiszen mind az 1999. évi kisebbségi nyelvhasználati törvény, mind pedig a Charta rendelkezései értelmében a kisebbségi nyelvű hivatalos szövegek (pl. tájékoztatások, nyomtatványok, űrlapok, határozatok, törvények, rendeletek fordításai) címzettjei a szlovákiai kisebbségek, esetünkben a szlovákiai magyarság. Másodsorban célunk nem szórványos fordítások készítése, hanem egymással terminológiailag összefüggő szövegeké, ezért egy-egy szlovák szó magyar megfelelőjének kiválasztásakor nem elég csak a konkrét szövegkörnyezetet, szöveget figyelembe venni, hanem meg kell vizsgálni mindazokat az egyéb szövegeket, melyben az adott szó, kifejezés még előfordul. Végül, de nem utolsósorban esetünkben a fordítás egy távlati célhoz vezető eszköz, ez pedig egy használható szlovákiai magyar jogi-közigazgatási szaknyelv kidolgozása.

A szlovákiai magyar nyelvváltozatok közül a szaknyelvek a legkevésbé fejlettek (amint példáink is mutatták, koherens jogi nyelvről nem is beszélhetünk), nyelvhasználatunk differenciálatlan; a magyar nyelv hivatalos színtereken való használatának a regiszterek kibővülését, a nyelvhasználat differenciálódását kellene elősegítenie, ez ugyanis erősítőén hat a magyar nyelv helyzetére.

A szlovák jogi-közigazgatási szövegek magyarra fordításakor tehát korpusztervezési feladatok áll­nak előttünk. Egy korábbi tanulmányunkban már foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, s a kodifikáció szük­ségessége kapcsán rámutattunk arra, hogy a kodifikáció objektív kritériumai közül kiemelt szerepe van a normativitásnak és az adekvátságnak, illetve ezek értelmezésének (Lanstyák-Szabómihály 2000:90). Az idézett tanulmányban megfogalmazott gondolatokon túl egy további szempontra kívánom itt a fi­gyelmet ráirányítani: ha a normativitást a szlovákiai magyar beszélőközösségre vonatkoztatva értel­mezzük, vagyis a terminológia egységesítése során a kodifikálandó szó, kifejezés kiválasztásakor az elsődleges szempontnak az egyes szavak, kifejezések elterjedtségét, társadalmi elfogadottságát tekin­tenénk, akkor rendszerint a nem hivatalos (köznyelvi) lexikális elemeket kodifikálnánk (tehát az okmánybélyeg-et az illetékbélyeg, apecsét-et a bélyegző, a kérvény-t a kérelem, a könyvelés-i a könyvvi­tel, illetve számvitel helyett stb.), s lényegében a mai differenciálatlan nyelvhasználatot szentesítenénk. Ezért véleményem szerint a kodifikáción belül megkülönböztetett módon kell kezelni a szaknyelvek kérdését.

Ami a szaknyelvek és a szakszavak „státusát" illeti, a magyar nyelvtudományban hagyományos felosztás sajátos nyelvváltozatként emeli ki a szaknyelvet, ugyanis szembeállítja egyrészt az egységesnek tekinthető irodalmi és/vagy köznyelvvel, illetve standard nyelvváltozattal,48 másrészt pedig a területi kötöttségű nyelvjárásokkal (1. pl. NyKk. II: 738-739, a különböző osztályozásokkal kapcsolatban: Wacha 1992). Egyúttal azonban az is triviális megállapítás, hogy az ún. szaknyelvek sajátos szókészletük ré­vén különülnek el a két másik (főként az első) nyelvváltozattól (pl. Grétsy 1961: 7). A tudományos­szakmai kommunikáció (elsősorban az írott) valójában a standard nyelvváltozatban zajlik, s a szaksza­vak egyik jellemzője a kodifikáltság (Masár 1991:37), tehát az ún. szaknyelvek a standard nyelvválto­zaton belül speciális csoportot alkotnak. Grétsy László szerint (1961:7) „a szakszavak jó része majd­nem kizárólag írásban fordul elő', így ebben a tekintetben az irodalmi nyelv elemeivel mutat rokonsá­got" (1. még Grétsy 1988:101). A szakmai-tudományos szövegek helyét hasonlóképpen jelöli ki Wacha Imre is (1992:77-78). Szerinte az igényszint szerinti legfelső nyelvváltozat az irodalmi nyelv, ezen a szinten helyezkednek el a „tudományos esszéstílusú, emelt szintű tudományos (ismeretterjesztő) szakirodalom termékei"; ennél kevésbé igényes nyelvhasználati réteg az informatív közlőpróza, a szerző szerint „[a] szaknyelvek, csoportnyelvek köréből ide sorolandók az igényes nyelvezetű tudományos szakirodalom alkotásai (mind a humán, mind a reáltudományok területéről), ide sorolandók az igényes közéleti-politikai megnyilatkozások, és ide tartoznak az igényes tudományos ismeretterjesztés alkotá­sai." (1992: 79) Wacha nem említi a jogi-közigazgatási szövegeket, de értelemszerűen e két csoport valamelyikébe tartoznak. A jogi szaknyelv differenciáltságára mutat rá Tomásek (1998:25) is, aki szerint meg kell különböztetni egymástól az ún. jogi és a „jogászi" nyelvet. Az előbbi elemei standard (irodalmi) jellegűek, az utóbbiak viszont beszéltnyelviek. Egyúttal azonban az is nyilvánvaló, hogy a jogi­közigazgatási szaknyelvbe tartozó lexikális elemek (a sajátos frazeológiával együtt) a kevésbé igényes szövegtípusokban is előfordulhatnak, például egy egyébként nyelvjárási sajátosságokat mutató szövegben is.

3.2. Az elmondottakból következik, hogy a szakszavak, szakkifejezések a standard nyelvváltozat elemei, mert kodifikáltak, kodifikációjuk során azonban elsősorban a terminusoknak a közhasználatú szavakétól eltérő tulajdonságaira kell figyelemmel lenni. A szakszó tulajdonságait, illetve a szaksza­vakkal szembeni elvárásokat a különböző szerzők azonban eltérően fogalmazzák meg. A Nyelvművelő kézikönyv (NyKk. 1985:227-228) szerint a jó szakszó tulajdonságai az egyértelműség (ideértve az állandóságot és a szabatosságot), a magyarosság (nyelvi helyesség, a fölösleges idegen szavak kerülése, a magyar nyelv törvényszerűségeihez való igazodás) és a könnyen alkalmazhatóság (rövidség, to­vábbképzésre és összetételekre való alkalmasság, a szónak ne legyen kellemetlen hangulati mellék-zöngéje). Grétsy László (1961:18) szerint a műszavakkal kapcsolatban megfogalmazható főbb követelmények az egyértelműség, a rövidség, a magyarosság; illetve ezeken belül apontosság, a szabatos­ságjelentésének állandósága, a terminológiai hajlékonyság, a szerkezeti egyszerűség, a szemléletesség és a hagyományosság; Szépe György (idézi Seregy 1989:34) nyolc követelményt sorol föl: szabatosság, alkalmasság, szemléletesség, helyesség, hajlékonyság, egyöntetűség, általánosság, tartósság. Masár (1991:37-57) szerint a jó terminus tulajdonságai elsősorban a következők: motiváltság, rendszerszerűség, (formai) állandóság, egyértelműség, pontosság, továbbképezhetó'ség, rövidség, lefordíthatóság. Hasonlóképp fogalmazza meg a jogi szakszavakkal szembeni elvárásokat TornáSek (1998: 45) is: jelentésbeli pontosság, egyértelműség, rövidség, érthetőség, állandósság, rendszerszerűség, operatív és nem expresszív jelleg.

Az idézett szerzők (források) a szakszóval szemben támasztandó követelmények tekintetében látszólag eltérő álláspontokat képviselnek (hiszen alig van olyan kritérium, mely mindenhol szerepelne), ám a különböző megnevezések mögött sok esetben azonos tartalom húzódik meg (pl. a hajlékonyság ugyanazt jelenti, mint a továbbképezhetó'ség, s így van ez a magyarosság és a helyesség, illetve az egyöntetűség és a rendszerszerűség stb. szavak esetében is), s a sok különböző kritérium összevonható, csoportosítható.

A szakszónak, szakkifejezésnek elsősorban is egyértelműnek kell lennie: legalábbis egy adott tudományterületen, szakmán belül egy szakszó, szakkifejezés mindig ugyanazt kell hogy jelentse, s minden fogalomra csak egy megnevezésnek kellene lennie (a szaknyelvben nem kívánt jelenség a szinonímia, a homonímia és a poliszémia). Az egyértelműség szorosan összefügg az állandósággal (mely nyilván a hagyományossággal és a tartóssággal van szoros kapcsolatban): ha ugyannak a fogalomnak a megnevezését gyakran megváltoztatjuk, egyszerre több megnevezés is „forgalomban" lesz, s ez nehezíti a megértést.

Nyilvánvaló továbbá, hogy bizonyos követelmények a szakszó külső formájára utalnak. A terminus formai felépítésében az adott nyelv szabályainak kell hogy megfeleljen, tehát a szlovákban a terminus általában képzett szó (pl. zalovany, navrhovatet) vagy jelzős szószerkezet (kongruens jelzővel, pl. cestná dah, rodné őíslo, samostatne zárobkovo öinná osoba, illetve hátravetett jelzővel, pl. dan z pridanej hodnoty, podpora v nezamestnanosti, esetleg ezek kombinációjával, pl. clen spolcenia na prípravu trestného öinű), ritkábban összetett szó (pl. malolety, plnomocenstvo). A magyarban a termi­nusok leginkább képzett szavak (pl. vádlott, hatályosság, engedményezett), összetett szavak (pl. jogállam, adóbevallás, méhmagzat) vagy jelzős szókapcsolatok (pl. törvényes képviselő, hivatali hatalommal való visszaélés). E tekintetben egyértelmű, hogy a szlovákiai magyar jogi-közigazgatási terminusokat a magyar nyelv szabályai szerint kell létrehoznunk, tehát a többszavas kifejezés nem tartalmazhat hátravetett jelzőt, a jelzős szerkezetek csak balra bővítettek lehetnek49 (ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a jelzőnek további bővítményei lehetnek, pl. a hivatali hatalommal való visszaélés).

A terminus formai követelményei közé tartozik továbbá a hajlékonyság, a terminusnak továbbképezhetőnek, a szövegbe könnyen beépíthetőnek kell lennie. Ez a követelmény nyilván összefügg a rövidséggel, hiszen a rövidebb, kevésbé bonyolult szerkezetű szót, kifejezést könnyebb továbbképezni, s a szövegbe is könnyebben beilleszthető.

Részben szintén a terminus formájával függ össze a rendszerszerűség (egyöntetűség) kritériuma. A rendszerszerűség azt jelenti, hogy a szakszó, szakkifejezés egy adott rendszer valamely elemét nevezi meg, s ennek formálisan is kifejezésre kellene jutnia. Pusztai István (1982:207) szerint „a nyelvi alaktói elvárjuk, hogy legyen pontos (maga is utaljon a fogalom rendszerbeli helyére)". E követelménynek leginkább a természettudományok szókincse (ezen belül a vegytani terminológia) felel meg,50 de a jogi­közigazgatási szakszókincsben is érvényesülni kellene. Például elvárható, hogy az egyes adófajták megnevezésében szerepeljen az adó szó, s a megnevezések hasonló szerkezetűek legyenek, mivel így a jogban járatlan személy is könnyebben be tudja határolni a számára ismeretlen, talán először hallott szót, kifejezést.

A terminus egy tudományos vagy szakmai fogalmat megnevező lexikális elem. Ezért a jó terminus olyan, mely kellőképpen visszatükrözi az adott fogalom lényegi jegyeit. A szakszó pontosságának és szakmai helyességének megítélésekor tehát elsősorban a fogalmat kell elemeznünk; ez azt jelenti, hogy meg kell határoznunk az adott fogalomra vonatkozó predikátumokat (kijelentéseket), vagyis a szakszó, szakkifejezés logikai spektrumát (Masár 1991:33). Mivel a megnevezésbe nem lehet minden fogalmi jegyet besűríteni, a terminus megnevezésekor (a konkrét szó kiválasztásakor) a logikai spektrum alapján absztrahált szemantikai jegyek valamelyikét kiválasztjuk, s ezt fejezzük ki nyelvi eszkö­zökkel (Masár 1991:34; 1. még Grétsy 1961:19).

A szlovák és a magyar jogi-közigazgatási szókincset vizsgálva megállapíthatjuk, hogy számos olyan fogalom van, melynek szlovák és magyar megnevezése más-más szemantikai jegyet tükröz, vagyis eltérő motiváción alapszik. Ilyenek a személyi szám: rodné císlo (szl. magy. születési szám), általános forgalmi adó : dan z pridanej hodnoty (szl. magy. hozzáadottérték-adó), sorkatona : vojak základnej vojenskej sluzby ('katonai alapszolgálatos katona', szl. magy. alapszolgálatos katona), gépkocsiadó : cestná dah (szl. magy. útadó) stb. Amint láttuk, a szlovákiai magyar nyelvhasználatban számos eset­ben a szlovák motivációnak megfelelő tükörkifejezés rögzül, holott egyáltalán nem biztos, hogy a szlovák szóban, szókapcsolatban kifejezésre jutó szemantikai jegy olyan alapvető fontosságú kategoriális jegy, melynek a magyar megnevezésben is tükröződnie kell. A nyelvi eszközökkel kifejezésre jutó szemantikai jegy kiválasztása ugyanis nem mindig tudatos és átgondolt, különösen az egy fölérendelt fogalmon belüli elkülönítést jelző specifikáló jegyé. A terminusokban kifejeződő szemantikai jegyek ugyanis általában hierarchikus elrendeződésűek (kivételt e tekintetben a tőszavak, a beszélő számára elemezhetetlen idegen és egyéb szavak jelentik): a már említett rendszerszerűség kritériumát figyelembe véve jó, ha a terminus megnevezi azt az osztályt, ahova az adott fogalom tartozik (pl. adó, illeték, vállalko­zásjog stb.), valamint azt a jegyet, amellyel az egy osztályba tartozó fogalmak egymástól elkülöníthetőek (pl. ebadó, gépkocsiadó, fogyasztási adó, luxusadó; államigazgatási eljárási illeték, bírósági eljárási illeték, vagyonszerzési illeték; egyéni vállalkozás, társas vállalkozás; családi jog, közjog, társaságijog, kötelmi jog).

hz elmondottakat a magyarországi általános forgalmi adó, a szlovák dan z pridanej hodnoty és a szlovákiai magyarban meghonosodott hozzáadottérték-adó megnevezések elemzésével illusztrálhatjuk. Mindhárom megnevezés arra utal, hogy egy adófajtáról van szó: az azonos jelentésű adó, illetve a dah szavak a fölérendelt osztály- vagy fajfogalmat nevezik meg. A specifikáló jegy ellenben már eltérő: a magyar megnevezés szerint ez egyfajta forgalmi adó, a szlovák és a szlovákiai magyar megnevezésben viszont az fejeződik ki, hogy ezt az adót a hozzáadott érték alapján számítják ki. Ha azonban magát a fogalmat, a már említett logikai spektrumot, illetve az ebből elvont szemantikai jegyeket vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy mind a szlovák, mind a magyarországi lexikális elem ugyanazt a közgaz­dasági fogalmat nevezi meg. A Magyar Nagylexikon (1993/1:665) így határozza meg ezt az adófajtát: „A hozzáadott érték nagysága alapján számított forgalmi adó, melyet a belföldön áruértékesítést végző v. szolgáltatást nyújtó jogi és magánszemélyek kötelesek fizetni." A szlovák szakkönyvek (Velká ekonomická enciklopédia 1996:109; Svoboda 2000:109; Grúíi 2001:156) ezt az adófajtát mint egy­fajta általános közvetett fogyasztási adót határozzák meg, melyet bizonyos adóalanyok adott áruk ér­tékesítésekor kötelesek fizetni. Szlovákiában az áfát 1993-ban vezették be, a korábbi forgalmi és importadót váltotta fel (bővebben 1. Grúfi 2001:157-159). Ez azt jelenti, hogy elvileg a magyarországi hivatalos megnevezésben is szerepelhetett volna a hozzáadott érték szókapcsolat, a szlovákban meg a forgalmi jelző; sőt bizonyos magyarországi kiadványokban az általános forgalmi adó/áfa szinonimájaként a hozzáadottérték-adó, illetve az értéknövekedési adó is szerepel (1. pl. Muráth szerk. 1998/1: 223).51 A szlovákiai magyar hozzáadottérték-adó szót vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a megnevezett fogalom specifikáló szemantikai jegyei közül ugyanazt emeli ki, mint a szlovák szakkifejezés, ez azonban nem olyan jegy, melynek a megnevezésben szükségszerűen tükröződnie kell.

Fogalmi-tartalmi szempontból a szlovákiai magyar írott szövegekben használatos hozzáadottérték-adó tehát elfogadható, formailag azonban már kevésbé. Igaz ugyan, hogy a magyarban az adófajták megnevezésére a minőségjelzős szókapcsolatok mellett (pl. helyi iparűzési adó, kommunális adó, fo­gyasztási adó) a szlovákiai magyar szóhoz hasonló, tehát jelentéstömörítő összetételek is szolgálnak (pl. a telekadó, földadó, építményadó), ez utóbbiak azonban mind rövid szavak, helyesírásuk gondot nem okoz. A hozzáadottérték-adó szó azonban hosszú, leírása problémás (még az értelmiségiek sem nagyon ismerik az ilyen összetett szavak leírásakor alkalmazandó mozgószabályt); a helyesírási sza­bályzat is azt javasolja, hogy a hosszabb összetételeket fel kellene bontani, ezt az összetett szót azon­ban csak valamilyen jelző betoldásával lehet. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy Magyarországon az általános forgalmi adó megnevezés vált hivatalossá.52

3.3. Amint arra korábban rámutattunk (Lanstyák-Szabómihály 2000:89), a korpusztervezéssel összefüggő terminológiai problémák megoldásakor elvileg több lehetőség közül is választhatunk: a skála a magyarországi szövegekben használt terminusok átvételétől a szlovák mintára létrehozott tükörfordításokig terjed. Gyakorlati szempontból azonban a jelenlegi magyarországi jogi-közigazgatási termino­lógiához és stílushoz való ésszerű alkalmazkodás (figyelembe véve az előző pontban említett szempontokat) az indokolt (1. Péntek 1999:52), mégpedig több okból is:

A szlovákiai magyar nyelvű tudományosságban a jogtudomány még ismeretterjesztő szinten is alig-alig van jelen, jogi elemzések is csak a kisebbség helyzetével és a kisebbségi jogokkal kapcsola­tos törvényekről készültek. Sajnálatos módon a tudományszervezés oldaláról sem vetődött fel még eddig, hogy elő kellene segíteni a magyar nyelvű jogi szakirodalom fejlődését,53 holott a magyar nyelvű jogi­közigazgatási-közgazdasági irodalom, tudományos értekező próza fontos volna a szaknyelv működtetése és fejlődése céljából (1. Hock 1975). A magyarországi szakszóhasználattól való nagyfokú eltérés a várhatóan kialakuló szlovákiai magyar nyelvű jogi szakirodalom elszigetelődéséhez vezetne; s nemcsak a magyarországi szakmai közélettel, hanem a többi utódállamban élő magyar szakemberrel is megnehezítené a szakmai kommunikációt.

a) A két ország közötti gazdasági kapcsolatok kibővülése (pl. vegyesvállalatok alapítása, magyarországi cégek megjelenése a szlovák piacon), a határon átívelő regionális együttműködés intenzívebbé válása, a szlovákiai magyarok magyarországi munkavállalása szintén a magyarországi mintákhoz való alkalmazkodás szükségességét támasztja alá.

b) Magyarország, de még inkább Szlovákia nemzetközi méretekben kis országnak számítanak, az ebben a térségben megtelepedő multinacionális cégek ezért gyakran keresnek olyan munkatársakat, akik az angolon kívül két vagy több közép-európai nyelvet is beszélnek. E tekintetben nagy lehetőségeik vannak a kétnyelvű, jól képzett fiatal szlovákiai magyar közgazdászoknak, jogászoknak. A nemzetközi érvényesüléshez az is szükséges, hogy jól ismerjék mind a szlovák, mind a magyar, tehát magyarországi szaknyelvet.

c) Igaz ugyan - amint fentebb már említettem -, hogy a fordítások belső használatra készülnek, de éppen az előbb említett okokból ésszerűbb őket úgy megfogalmazni, hogy a külföldiek (magyarországiak, illetve erdélyiek, vajdaságiak stb.) és a nem magyar-szlovák kétnyelvűek számára is érthetőek és értelmezhetőek legyenek. Az itt működő vagy itt befektetni szándékozó magyarországi vállalatoknak ismerniük kell a szlovákiai gazdasági és szociális törvényeket (ellenkező előjellel, de ugyanez érvé­nyes a magyarországi piacon helyet kereső szlovákiai cégekre is), s teljességgel ésszerűtlen, hogy egy­azon szlovákiai törvénynek kétfajta fordítása legyen: egy belföldre és egy külföldre szóló.

3.4. Amint arról a bevezetésben már volt szó, fordításkor a fő gondot általában az eltérő jog- és intézményrendszerek okozzák. A párhuzamos fejlődésből adódóan ezek az eltérések szlovák-magyar viszonylatban minimálisak, sőt az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamat során elvégzett jogharmonizációs módosítások is egy irányba mutatnak. A tapasztalatom az, hogy alig van olyan szlovák jogintézmény, jogi-közigazgatási fogalom, melynek ne volna magyarországi megfelelője, tehát amelyre magyar megnevezést kellene alkotnunk.54

A magyarországi terminológia átvételével kapcsolatban a gondot elsősorban a többjelentésű szlovák szavak jelentik, valamint azok az esetek, amikor ugyanazt a fogalmat más motivációs szempont alapján nevezik meg a két nyelvben. Ez esetben elsődlegesen azt kell tisztázni, hogyan viszonyul egymáshoz a szlovák és a magyar megnevezések fogalmi tartalma, logikai spektruma, belső szemantikai szerkezete, továbbá azt, hogy a szlovák megnevezésben kifejeződő szemantikai jegy olyan releváns információt hordoz-e, melyet a magyar megnevezésnek is tartalmaznia kell. A szemantikai-tartalmi kérdések tisztázása után kerülhet sor a formai kritériumok alkalmazására.

A kodifikálandó szó, kifejezés megválasztásakor tehát körültekintően kell eljárnunk. Valószínűleg nem lehetséges egy egységes, minden esetre alkalmazható kritériumrendszert kidolgozni, a kiválasz­tott lexikális egységeknek azonban az alábbi szempontoknak kellene megfelelniük:

a) ha valamilyen okból nem lehetséges a magyarországi kifejezés átvétele, akkor olyat kell válasz­tani, amely valamelyik elemében tartalmazza a Magyarországon használatos szót - ez megkönnyíti az adott fogalmak azonosítását;

b) a kiválasztott szónak, kifejezésnek egyértelműnek, a magyarországi olvasó számára is interpretál-hatónak kell lennie; nem ajánlatos olyan szót, kifejezést választani, amely a magyarban félreérthető.55

c) a kiválasztott szó, kifejezés formailag megfelelő kell, hogy legyen.

3.5. Egy megfelelő szintű, modem szlovákiai magyar jogi-közigazgatási terminológia kialakítása hosszadalmas folyamat, mely csak a nyelvészek és az érintett szakterületek szakembereinek együttes munkájával érhető el. Ehhez az együttmunkálkodáshoz remélhetőleg megfelelő keretet és hátteret nyújt az a nyelvi iroda, melynek koncepcióját Lanstyák Istvánnal együtt már felvázoltuk (Lanstyák-Szabómihály 2000), s mely már meg is kezdte tevékenységét.

 

Jegyzetek

  1. Az 1991 -es népszámlási adatok szerint az említett 512 településen 508 923 magyar nemzetiségű lakos él, mivel azonban csak a Szenei, a Dunaszerdahelyi, a Galántai, a Komáromi, az Érsekújvári, a Vágsellyei, a Rimaszombati és a Rozsnyói járás esetében tartozott a járási székhely is e települések közé, csak az e járá­sokban élő 368 017 magyar használhatta eddig anyanyelvét a járási székhelyeken működő államigazgatási hivatalokban. Az 1996-os területi átszervezés során létrejött nyolc kerület közül egyiknek sem található olyan városban a székhelye, ahol valamelyik kisebbség számaránya elérné a 20%-ot. (Szabómihály 2000b: 156, a többi nemzetiségre vonatkozó adatokat 1. ugyanott).
  2. Pinc (Pinciná) és Keresztúr (Nové Hony) községekről van szó, melyek a népszámlálás időpontjában még a Poltári járáshoz tartoztak. A Losonci járáshoz történő visszacsatolásukról a 388/2001 számú kormányrende­let intézkedett.
  3. A törvény szövegében apodanie szó szerepel. Ez az adott összefüggésben kétféleképpen is értelmezhető: a) ' Beadvány, irat' - ha apodanie szót általános értelemben használjuk, mint ahogyan pl. cseh jogi szótár (Podání znamená projev urcité osoby uőinény úrednímu orgánu mimo ústní jednání, azaz: A beadvány egy adott személynek a hivatalos szervhez nem szóbeli eljárás keretében intézett megnyilatkozása. Madár a kol 1988/ II: 31) vagy a kerületi és járási hivatalok számára kiadott iratkezelési szabályok értelmezik (Podanieje kazdy podnet, ktoryprijal urad na úradné vybavenie, azaz: Beadvány minden olyan indítvány, amelyet a hivatal elintézés végett átvett); b)' Kérelem' - ha abból indulunk ki, hogy az ügyfél valamilyen államigazgatási eljárás megindítása céljából keresi meg a hivatalt; ebben az esetben a podanie szót az államigazgatási eljárás szabályairól szóló 1967. évi 71. sz. tv. 19. § szerint értelmezzük. A b) értelmezés nyilvánvalóan szűkebb, mint az a), hiszen eszerint eleve kizárnánk pl. a fellebbezéseket, továbbá minden olyan levelet, írást, mely nem tekinthető eljárás kezdeményezésének. Ezért támogatjuk inkább apodanie szó a) értelmezését.
  4. Az említett belügyminisztériumi irányelv összeállítói egyébként meglehetősen sok határozatfajtát sorolnak fel, ezek nagyrésze azonban a törvény alkalmazása szempontjából irreleváns, mivel gyakorlatilag csak jogi személyekre vonatkozhat (ilyenek pl. a tűzrendészeti eljárások kapcsán kiadott határozatok).
  5. Az 1999. évi nyelvtörvény gyakorlati alkalmazásáról 1999 decemberében készült belügyminisztériumi je­lentés megállapítja, hogy a törvény hatályba lépésétől eltelt időszakban a járási hivatalok egyetlen kisebbsé­gi nyelvű beadványt sem kaptak, s így kisebbségi nyelvű választ sem küldtek. A helyzet a múlt év folyamán sem javult lényegesen, s ez a fenti tények ismeretében nem is meglepő. (A kérdéssel kapcsolatban 1. még Menyhárt Józsefnek e kötetben található tanulmányát.)
  6. A kisebbségi nyelvű településnevek használatával kapcsolatos említett állásfoglalások is bizonyítják, hogy a szlovák kormányzatoknak a kisebbségi jogokkal kapcsolatos jogfelfogása erősen pozitivista-normativista jellegű (a pozitivista-normativista jogfelfogásra 1. Boros 1998:21).
  7. A hivatalos tolmácsként-fordítóként tevékenykedő személyek egyrészt nem részesültek fordító- és tolmács­képzésben (mivel Szlovákiában a magyar nyelv vonatkozásában ilyen mindeddig nem volt), másrészt általá­ban nem ismerik kellő mélységben a magyarországi jogi-közigazgatási terminológiát sem.
  8. Mint fentebb már volt róla szó, a kérelmek egy részét a járási hivatalok állítják össze annak figyelembevéte­lével, milyen tartalmi követelményeket ír elő ezzel kapcsolatban a vonatkozó törvény. Természetesen nem egységes a határozatok szövegezése sem, s ez nem csak az indoklásra vonatkozik. A lefordítandó szövegeket három nyugat-szlovákiai járási hivatal bocsátotta rendelkezésemre, az anyag ezek felhasználásával készült.
  9. A kérelem kétnyelvűségét következetesen megtartva az elkészült anyagban jelenleg ezek a részek is kétnyel­vűek. Értelmezésem szerint a kérelem szövege elsősorban az ügyfél számára jelent tájékoztatást, a hivatalok közötti államnyelvű kommunikáció követelménye pedig azáltal valósul meg, hogy az érintett intézmény a kért adatokat és tájékoztatást államnyelven szolgáltatja.
  10. Ebből a szempontból tipikus a családi név és az utónév, illetve születési hely és idő sorrendje, mivel a szlo­vákban ez éppen fordított (1. még Szabómihály 2000a: 127).
  11. A Chartát ratifikáló félnek biztosítania kell, hogy az ügyfelekkel kapcsolatban levő hivatalnokok kisebbségi nyelven is tudjanak kommunikálni az ügyfelekkel.
  12. A hetvenes évek elején Deme László (1970:38-39) majd Jakab István (1976:166) is megállapította, hogy a szlovákiai magyar nyelvhasználatban hiányzik a köznyelvi réteg, s ez részben a szlovák nyelvű közélettel függ össze, azóta a helyzet nem javult, sőt a szlovák nyelv még inkább előre tört ezeken a színtereken.
  13. 1997-es megszűnéséig a Nemzeti Bizottságok/Közigazgatás lap rendszerint leközölte a közérdekű jogszabá­lyokat, a fordítások színvonala azonban változó, sőt az alkalmazott terminológia sem egységes.
  14. E tekintetben kivételt képez az első Csehszlovák Köztársaság ideje, amikor egyrészt pl. a kétharmados ki­sebbségi lakosságú bírósági járásokban lehetséges volt a kisebbségi egynyelvű ügyintézés is, másrészt pedig továbbra is hatályosak voltak a még történelmi Magyarország fennállása alatt hozott alapvető törvények, s az akkor jogi-közigazgatási vonalon tevékenykedő szakemberek még magyarul végezték jogi tanulmányai­kat. A rendszerváltozás után (tehát az 1990-es években) készült és általam elemzett szövegek közül e szem­pontból a legszín vonalasabbak A magánvállalkozás Csehszlovákiában és Magyarországon (Kövesdi szerk. 1991) publikált fordítások, valamint a már idézett önkormányzati határozatminták (Kvarda-Gyuricsek 1999a), mivel ezeket magyarországi szakemberek is ellenőrizték.
  15. A jogi szövegekben előforduló szavaknak, szakkifejezéseknek szakmai szempontból (jogilag) helyesnek, jelentésükben pontosnak, egyértelműnek, állandónak, belső szerkezetüket tekintve világosnak, érthetőnek kellene lenniük (vö. TomáSek 1998:25,45); ám egyes vélemények szerint a jogrendszerek megfelelő műkö­désének egyik feltétele éppen az, hogy a jogi nyelv olykor homályos, s bizonyos fogalmakat tisztázatlanul hagy (Valóvá 2000:64). A jogszabály mindig általános jellegű, viszont konkrét esetekre alkalmazzák, vagy­is a jogszabályt úgy kell megfogalmazni, hogy az egymástól eltérő konkrét esetekre is alkalmazható legyen (1. Knapp 1989:8).
  16. A szlovákban például a mindennapi szóhasználatban, de a kötelmi jogban is dlíník, illetve veritel van, a magyar jogi nyelv viszont az utóbbi esetben nem adós-tói és hitelező-ről, hanem kótelezett-től és jogosult-ról beszél. Hasonló a helyzet a vyhláíká-vú, a 3. számú jegyzetben említett podanie, illetve a később tárgyalandó odmena szóval is.
  17. A német jogi normák szlovák fordításával kapcsolatban Stefanovié (1996:33) így fogalmaz: „A lényeg az, hogy a mi bíránk olyan döntést hozzon, mint a német bíró."
  18. Mint azt Kuchar (1998) kutatásai is bizonyítják, egyes szlovák jogi terminusok (pl. dlzník, ialobca, dedif, istina, imanie, majetok) többszáz éves múltra tekinthetnek vissza, a modern szlovák jogi terminológia kiala­kulása azonban a 19. század végére, a 20. század elejére tehető, amikor is a szlovák jogászok szlovákra for­dították a legfontosabb magyarországi törvényeket.
  19. Az 1919. évi 431. sz. törvénnyel létrehoztak egy minisztériumot, melynek feladata a polgárjogi, a büntetőjo­gi és a kereskedelmi jogi törvényeknek, valamint a közigazgatási szervezetnek az egységesítése lett volna. Ez a folyamat el is indult, de az új kódexeket csak 1949-50-ben fogadták el: így pl. új az Büntető Törvény­könyvet vagy a Polgári Törvénykönyvet (átefanovié 1996:103). A húszas évek elején ugyan látszólag sok új jogszabály született, és a módosítások száma is jelentős volt (1. Kofensky-C vrőek-Novák 1999:33,37), ám ezek általában kiegészítő jellegűek voltak, teljesen új, átfogó jogszabályt ebben az időszakban, tehát az első köztársaság idején keveset alkottak, ilyenek voltak pl. a helyi önkormányzatokról és az önkormányzati választásokról szóló törvény, az ingatlan-nyilvántartási törvény vagy a nyelvhasználati törvények.
  20. Az 1875. évi XXXVI. sz. kereskedelmi törvényt többször is kiadták szlovák fordításban (először még a Monarchia idején), a húszas években két olyan fordítása is megjelent (Fundárek 1926, illetve Kannán 1926), melyek egyik célja (legalábbis a bevezetők szerint) az volt, hogy a törvénycikket helyes szlovák fordításban közzétegyék. A két szöveg számos ponton (pl. szóhasználat, mondatfűzés stb.) eltér egymástól, s ez nem­csak a magyar szöveg szlovák fordítására vonatkozik. Mindkét publikáció közli ugyanis a törvénynek a cseh­szlovák nemzetgyűlés által elfogadott módosításait is, ezeket természetszerűen csehül szövegezték, s szlo­vák fordításuk a két kiadványban nem azonos. Például a részvénytársaság igazgatóság-íA Fundárek (1926: 115) správá-nak, Karmán (1926:156) pedig riaditeístvo-nak nevezi, afelügyelőbizottság szlovák megfele­lője viszont mindkét szövegben a dozorőí vybor. Ma szlovákul a részvénytársaság igazgatóságaprafaraven-stvo, a felügyelőbizottságé pedig dozorná rada. A két fordítás alaposabb elemzése alapján az a következte­tés vonható le, hogy e szövegekben a cseh nyelv hatása mellett (p\.jakonáhle, pozdejM, vliv, zabyvat'sa) a magyaré is kimutatható, hiszen egyrészt pl. a fent említett dozorőí vybor a magyarfelügyelőbizottság tükör­fordítása (cseh hatás viszont a dozorőí alak, ennek a folyamatos cselekvésű melléknévi igenévnek a szlovák alakja a dozorujúci lenne), a riaditehtvo a magyar igazgatóság megfelelője, de a správa is az 'igazgat' je­lentésű spravovaf igével függ össze etimológiailag; másrészt a magyar hatásának tudhatók be bizonyos szó­rendi megoldások, például az ige mondatvégi helyzete.
  21. A jogi-közigazgatási szövegekben előforduló szavak jelentős részének természetesen nincs ún. köznyelvi, nem hivatalos párja, hiszen ugyanaz a szó szerepel a jogi szövegben, mint a nem jogi tartalmú szövegben, ilyenek a szerződés, bérlet, adásvétel, bűncselekmény, jótállás, bankgarancia, szabadság, elbirtoklás, szol­galom, engedményezés, növedékjog stb. A jogi szövegekben előforduló szavak többsége köznyelvi szó, mely azáltal válik szakszóvá, hogy egy jogi fogalom megnevezésére használjuk, vagyis sajátos jelentést kap (Chikán 1988: 247). A vonatkozó jogszabályok pontosan meghatározzák, mi tekinthető (jogi szempontból) például szerződés-nek vagy bűncselekmény-nek. A köznyelvi szavak általában egy-egy többszavas kifejezés része­ként válnak terminussá, pl. szerelési szerződés, építési szerződés, gazdasági társaság, jogi személy. A mind a köznyelvi, mind pedig a szakszövegben előforduló szavak kisebb hányada par excellence jogi szakszó, pl. szolgalom, engedményezés, osztályrabocsátás, növedékjog-ezek speciális jogi fogalmatjogintézményt neveznek meg, következésképpen szakszövegen kívül nyilvánvalóan alig-alig fordulnak elő.
  22. Többségi nyelvű sajtóorgánumok esetében ez azt jelenti, hogy a vonatkozó jogszabályban előforduló szakkifejezéseket alkalmazzák; a kisebbségi nyelvű tömegtájékoztató eszközökben - konkrétan a szlovákiai magyar sajtóban - a helyzet bonyolultabb, hiszen a szóban forgó törvényeknek nem létezik hivatalos és adekvát magyar fordítása. Mindenképpen zavaró azonban, ha az olvasó egyszer anyasági szabadságról, máskor szülői szabadságról, illetve gyermekgondozási szabadságról olvas ugyanabban a lapban; nem biztos ugyanis, hogy tudatosítja, a szóban forgó írások szerzői ugyanazt a fogalmat nevezték meg háromféleképpen. A magyarországi lapok tanácsadó rovata esetében nem ritka, hogy az olvasói kérdésben nem a hivatalos megnevezés fordul eló', a válaszban azonban természetes a megfelelő műszavak használata. Például a Nők Lapja 2001. évi 32. számában (39.1.) az olvasó a tévéelőfizetési díj-x6\ érdeklődik, az ügyvéd válasza azonban így kezdődik: Az ön által említett tévé-előfizetési díj valójában a tévé üzemben tartási díja. Ezt a díjat az köteles fizetni, aki televízióműsor vételére alkalmas készüléket (a továbbiakban televíziókészüléket) üzemeltet.
  23. Példák: Az örökbe fogadott gyermek az örökbefogadó vezetéknevét kapja, amit a bíróság az ítéletben is kimond. (Mészáros 1994:63); a) születési, házassági vagy halotti bizonyítvány (továbbiakban csupán „anya­könyvi kivonat") (Közigazgatás 1991/9.19.1. BM-iránymutatás fordítása); A kérvényhez csatolni kell [...] okmányokat: a) születési bizonyítványt [...] (Közigazgatás 1992/20.25.1.); A járási hal- és vadgazdaságok tavaly 41 kihágásról tettek jelentést, a valóságban azonban ennél lényegesen több eset volt. (Új Szó 2001. 2.5. rövidhír); [Az olvasó építési engedély nélkül kezdett építkezni, kérdése:] Igényelhet-e állami hozzájá­rulást, ha kihágása amnesztia alá esett? (Nemzeti Bizottságok 1990/10. 22.1.); A házasságkötési kérvényt mindig írásban nyújtják be [...] (Közigazgatás 1992/20 25.1.); A házasulandóknak az anyakönyvvezetői vagy az egyházi hivatalhoz beadott kérvényükhöz csatolniuk kell az előírt okiratokat [...] (Mészáros 1994: 10); A bírósági illeték 1000,- Sk, okmány béhegben a keresetre ragasztva. (Mészáros 1994:28, válóperi indítvány mintája)
  24. Példák: Ennek megoldása az lenne, hogy egy település beszáll a kataszterében levő cégbe, ott többségi vagyont szerez [...] (Új Szó 2001. 3.21. egy magyar politikus nyilatkozata); [...] ha január elsejéig mégis megkapta volna már a tulajdonlapot a kataszteri hivataltól, akkor köteles lett volna ingatlanadó bevallást készíteni. (Új Szó 2000. 3. 2. Tanácsadó); Ficker figyelmeztetett arra, hogy törvényt sértettek azok a kör­nyezetvédelmi hivatalok, amelyek kollaudációs határozatot adtak ki befejezetlen lakásokra, vagy engedé­lyezték a kollaudációs eljárás megkezdését. (Új Szó 1998. 3.25. hírösszefoglaló); Harabint a bírósági épü­let kollaudációs határozatának és a bíróság alelnöke kétes ügyeinek tolerálása miatt ültették a vádlottak padjára. (Új Szó 2000.12.19. kommentár); [...] ezt egzekúáó útján egy Verzus nevű cég szerezte meg. (Új Szó 1999. 7. 3. riport); A családtörvény novelláidból az következik, hogy a házasság jogérvényesen már nemcsak a polgármester (főpolgármester) vagy a községi (városi) képviselő-testület megbízott képviselője előtt köthető meg, [...] (Közigazgatás 1992/20.25.1); A novellával megszűnt az állami egyetértés intézmé­nye. (Nemzeti Bizottságok 1990/3.3.1.); A támogatási határozat ez évi novellája ugyan már nem tartalmaz olyan komoly módosításokat, mint az előző évi rendelet [...] (Szabad Újság 2000.16. 8.); A parlament ta­valy októberben novellizálta (módosította és egyben kiegészítette) a Munka Törvénykönyvét. (Új Szó 2000. 1.10. Tanácsadó); Május elsejéig a kulturális és pénzügyi tárca kidolgozza a koncessziós illetékről szóló új törvény tervezetét [...] (ÚjSzó20O).3.1. hírösszefoglaló); [...1 más esetben a statutáris képviselő megpró-bálja töröltetni a céget a cégnyilvántartásból. (Új Szó 2001.2.12. interjú); Ennek következtében fokozato­san romlik az épületek műszaki állapota, és számos esetben a restitúció nyomán bérletet is fizetnek a tulaj­donosoknak az állami iskolák. (ÚjSzó 1998.8.1. kommentárt: Az alap a restitúciós igények átruházásánál is jogtalanul részesített előnyben egyes személyeket. (Új Szó 2000. 3.9. kommentár).
  25. Példák: A társulásba várhatóan egyre többen jelentkeznek, fizikai és jogi személyek, üzleti kamarák, isko­lák [...] (Új Szó 1999.11.25.); A jelentés szerint az MKP fizikai személyektől nem kapott pénzbeli ajándé­kot. (Új Szó 2000.3.1. TA SR-hír); Egyszerű és kettős könyvelést vállalok. (Csallóköz 2000.2.22. apróhir­detés); „Az építkezési hivatal kiadhatja-e a két házastársra szóló építkezési engedélyt? (Nemzeti Bizottsá­gok 1990/7. 20.1. olvasói kérdés; a válaszban a törvény idézése: a Tt. 50/1976 sz. építkezési törvény): Fülekkovácsiban tavaly három hónap alatt befejezték a gázvezetéket, a napokban pedig már életbe lépett az építkezési engedély Fülekkelecsényben és Fülekkurtányban is. (Új Szó 2000.1.12. cikk); Igor Duric szerint a legtöbbet akkor segítene, ha végre megvizsgálnák a kereskedelmi híróságok gyakorlatát. (Új Szó 1999. 7.3. cikk); A cégbejegyzést végző nyolc kereskedelmi bíróság nem rendelkezik központi adatbázissal [...] (Új Szó 2001.2.21. kommentár).
  26. Példák: 2002. július 1 -tői a személyazonossági igazolványokat, jogosítványokat és útleveleket a rendőrség helyett az államigazgatási hivatalok adják ki. (Új Szó 2001. 1. 3. cikk); „Bizonyos iratokat a személyazo­nossági igazolvánnyal is lehet helyettesíteni, ha az igazolandó tények fel vannak benne tüntetve. (Mészáros 1994: 10); A jegyzőkönyvben feltüntetik a szülők személyi igazolványának számát is, illetve azt, hogy -megegyezés alapján - mi lesz a gyermek neve. (Mészáros 1994: 34); „A Nemzeti Munkahivatal szerint nálünk 130 ezer ember dolgozik ily módon [feketén]. (Új Szó 1999.8.10. rövidhír); Amint azt Tuőek Erikától, a járási munkahivatal osztályvezetőjétől megtudtuk, januárban 9535 embernek nem volt munkája Léván [...] (Szabad Újság 2001.2.21. cikk); A tervezett intézkedés [...] nem érinti az egészségbiztosítót, a Szoci­ális Biztosítót, a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt[...] (Új Szó 1999.8.13. ŐTK-hír): A járási munkaügyi hiva-tgjnaknincs lehetősége a közhasznú munka bővítésére, mert a kormány jelentősen csökkentette a munka­piac fejlesztésére szánt összeg nagyságát. (Új Szó 1999.1.11.); A Ján Ducky meggyilkolása ügyébenfolyó nyomozásról tájékoztatva Jaroslav Ivor belügyi főosztályvezető és Ján Pipta rendőrfőparancsnok újabb adatokkal szolgált. (ÚjSzó 1999. 1.19. képaláírás): A kerületi vizsgálati hivatal és a rendőrparancsnokiáe gyümölcsöző együttműködését méltatta Kassán Ján Pipta országos rendőrfőkapitány. (Új Szó 2000. 3. 4. TA SR-hír); Nálunk nem mindenki fizeti egyenlő mértékben a társadalombiztosítási díjakat. (Új Szó 2000. 12. 19. cikk); [...] míg maga a munkás szociális, biztosításként 14 160 [...] koronát fizet be [...] (Új Szó 2001.2.24. Családi Kör melléklet); Az elmúlt hónapok legrosszabb kormányzati intézkedése a társadalom­biztosítási jutalékok emelése volt. (Új Szó 2001.1.24. felcím, a cikkben ugyanebben az értelemben előfor­dult még a társadalombiztosítási elvonások kifejezés is); Román Kováé a Meciar-kormány miniszterelnök­helyetteseként vett részt a nemzeti biztosító mamutintézmény megalakításában, ebbe folyt be az összes szo­ciális és egészségügyi illetmény [...] (ÚjSzó 2001. 3.7., orvos szakember véleménye); Az ajánlatnak tar­talmazni kell a vételár biztosítékát igazoló iratot, a Kereskedelmi egyzék kivonatát (jogi személyeknél) [...] (Új Szó 2000. 11. 20. hirdetés); A társaságot bejegyzik a vállalati regiszterbe \...] (Közigazgatás 1991/4. 11.1.); (1) Iparűzésre jogosultak (a továbbiakban csak „ iparjogosítvánnyal" rendelkező személyek) a cég­jegyzékben már bejegyzett, illetve a bejegyzésre nem kötelezett jogi személyek, valamint természetes sze­mélyek. (Közigazgatás 1991/22. melléklet, az,.ipartörvény" valójában az egyéni vállalkozásról szóló törvény fordítása); Cégregiszter (Új Szó 2001.2.9. táblázatban egy rovat megjelölése); Az új adórendszer érvénye­sítése terén a legfontosabb lépés a többletértékadó bevezetése, amely az eddigi forgalmi adót váltja fel. (Nemzeti Bizottságok 1990/19.11.1. ismertetés): Az általános forgalmi adó a kapu előtt (Közigazgatás 1992/ 22. 19.1. cím); Legutóbb kiderült - amit már korábban is rebesgettek -, hogy jövőre számos terméket a 6 százalékos kedvezőbb adósávból a 23 százalékos ÁFA-kulcsú sávba sorolnak. (Új Szó 1997.10. 28. cikk); Hozzáadottérték-adóval jelenleg nem dolgozunk, némely szolgáltatás januártól éppen ennek változásával olcsóbb lesz, mert ott vállalkozóként már a HEA-t visszaigényelhetjük (Szabad Újság 1998.12. 8. magyar illetékes nyilatkozata); A DPH áldozata (Dunatáj 1995.9.1. rendőrségi hír címe); 16. § A nem szlovák nem­zetiségű személy női vezetéknevét a szlovák átírás szerinti toldalék nélkül jegyzik be [...] c) ha ezt a nő családnevének külön törvény szerinti megváltoztatásáról szóló határozat bejegyzésével kapcsolatban kéri. [...]; 19. §(5) Annak a nőnek a születési vagy házassági anyakönyvi kivonatában, akit ez a kivonat érint, az írásbeli kérelemre a családi nevét a szlovák átírás szerinti toldalék nélkül tüntetik fel; [...] (Zalabai szerk. 1995:339-340. az 1994. évi 154. sz. anyakönyvi törvény fordítása); A Szlovák Köztársaság Nemzeti Taná­csának a személyi számról szóló, 1994. dec. 14-i 301. sz. törvénye. (Közigazgatás 1996/4. 27.1. törvény címe); A népszámlálási nyomtatványokat a személy- és vezetéknevek, születési számok és címek nélkül dol­gozzák fel majd statisztikailag. (Új Szó 2001. 2. 7. SITA-hír); Péter Magvas munka-, szociális és család­ügyi miniszter bejelentette, idén emelik a szociális segélyként nyújtott lakhatási hozzájárulás összegét. (Sza­bad Újság 2001. 2. 28. rövidhír.); Helyzetük [ti. a nyugdíjasoké] javítását a lakáshozzáiárulás emelése is elősegítheti. (Új Szó 2000.5. 3. cikk); A kormány jóváhagyta a lakhatási hozzájárulás emelését, [...]" (Új Szó 2001.3.2., cikk); Május elsejéig a kulturális és pénzügyi tárca kidolgozza a koncessziós illetékről szóló új törvény tervezetét [...]" (Új Szó 2001.3.1., hírösszefoglaló); Február 21-i ülésén a kormány nem fogadta el Milán Knazko kulturális miniszter javaslatát a rádió- és tévé-előfizetési díjak emeléséről." (Szabad Új­ság 2001.2.28. rövidhír); ,JHa eddig valakinek erkölcsi bizonyítványra volt szüksége (vypis z registra trestov), megkaphatta azt a városi hivatalban." (Tornaija és Vidéke 2000.4. sz.); ,A jelentkezéshez csatolják: dip­lomamásolat, feddhetetlenségi bizonyítvány, életrajz és pályázati munka." (Új Szó 2000.3.21., apróhirde­tés); „[...] az örökbefogadók büntetőregiszter-kivonata [...]" (Mészáros 1994:67); ,Ajogi személy a beje­lentéshez csatolja: a) felelős képviselőiének büntetésnyilvántartási kivonatát: „ (Közigazgatás 1991/22, törvényfordítás melléklete)
  27. A magyarországi terminológiát leginkább követő kiadványokban (Kövesdi 1991; Kvarda-Gyuricsek 1999a) ezek a fogalmak nem szerepelnek.
  28. Példák: ,A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztatóján kiderült, hogy a hivatal 936 millió koronát költ az idei év első negyedében a foglalkoztatás-politikai eszközökre, vagyis a munkanélküli-segély kifizetésére, a közhasznú munkahelyek létrehozására, az átképző tanfolyamok szervezésére. (Új Szó 1998. 2. 5. TA SR-hír); Munkanélküli segélyben az állástalanoknak csupán 16 százaléka részesül, többségben férfiak, ami arra utal, hogy az erősebb nem képviselői jobban el tudnak helyezkedni. {Szabad Újság 2001. 2. 21. cikk); A Rimaszombati járásban jelenleg 15136 személynek jár szociális vagy munkanélküli segély. (Új Szó 2001. 3. 3. hír); Módosul a természetes személvek jövedelemadójáról szóló törvény. (Új Szó 1999. 1. 29.); A par­lament rövidesen a második olvasatban tárgyalja az ásványi olajok forgalmi adóiáról szóló törvénymódo­sítás-tervezetet [...](Új Szó 2001.3.21. hír); A 100/1988 számú társadalombiztosítási törvényt és az alkal­mazottak betegségi biztosításáról szóló 54/1956 számú törvényt módosító és kiegészítő törvény a vállalko­zók és az önálló keresetű személyek [...] betegségi, valamint nyugdíj- és járadékellátásának kérdéseivel foglalkozik. Ezek a személyek bizonyos összegű biztosítást, valamint beteggi, nyugdíj- és iáradékelvonást fognakfizetni. (Nemzeti Bizottságok 1990/10.27. \.);Az egészségbiztosítókpénztelenségének egyik oka, hogy a cégek, vállalatok és maga az állam sem fizeti a biztosítási összegeket. (Új Szó 1998. 2. 10. rövidhír); A legfontosabb bevételi forrást az egészségbiztosítási díiak jelentik [...](Új Szó 2000. 12. 22. tudósítás); A közép- és főiskolai tanulmányok befejezésével a végzős diákra hárul az egészségbiztosítási díj fizetése. (Új Szó 2001.6.19. cikk); Ezt legkorábban már május elsején megtehették, legkésőbb pedig azon a napon, amikor a májusi munkanélküliségi biztosítást fizetik be [...] (Új Szó 2000. 5.4. cikk)
  29. Magyarországi jogszabályi szövegből - 27/1997. (IV. 10.) BM-rendelet a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsít­vány beszerzésére vonatkozó szabályokról - származó példa: A rendelet hatálya az [...] c) általánosan be­vezetésre kerülő új tűz- vagy robbanásveszélyes készüléket, gépet, berendezést gyártó, forgalmazó magán­személyekre, jogi személyekre, magán- és jogi személvek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteire terjed ki. Egyébként természetesen nem állítható, hogy a szlovákiai magyar nyelvben ismeretlen vagy álta­lában ritkább használatú volna a magánszemély (empirikus vizsgálatok hiányában erre a kérdésre nem adha­tó válasz); ez a szó különböző szövegekből adatolható, pl.: A jogszabálytervezet szerint a szövetkezet vagy társulás mint jogi személy nem vásárolhat földet, de tagjai magánszemélyekként már igen. (Új Szó 1997. 10. 29. hír). Ebben a példában a jogi személy és a magánszemély kifejezések egy mondatban fordulnak elő ugyan, de nem az elemzett szószerkezetben.
  30. A szlovákban ez a szó exekútor, a magyarban pedig egzekutor (1. Bakos 1994: 206) formájú, a példákban szereplő egzekutor tehát e szempontból „hibrid" alakulatnak tekinthető. A szlovákiai magyar sajtóból azon­ban adatolható a szlovák szóval formailag egyező exekútor is (1. a 39. sz. jegyzetet).
  31. A rodné priezvisko magyar megfelelője, valójában a születési anyakönyvben szereplő, tehát a születéskor anyakönyvezett családi névről van szó.
  32. Az Új Szó szlovák és cseh hírügynökségektől is vesz át és fordít le anyagokat. A SITA (Slovenská informaöná a tlaéová agentúra) és a TA SR (Tlaöová agentúra Slovenskej republiky) szlovák, a ŐTK (Ceská tisková kanceláf) pedig cseh hírügynökség.
  33. A szlovákban a vezetéknév/családnév megkülönböztetése ismeretlen, közös megfelelőjük a priezvisko; a keresztnév/utónév szópár szlovák megfelelője a krstnémeno/meno. A menő ugyanakkor többjelentésű: a menő a priezvisko kapcsolatban 'utónév', önmagában használva általános '(személyjnév' jelentésű.
  34. Ez a fajta megoldás elég megszokottnak mondható az apróhirdetésekben, pl: Méhészkocsi (maringotka) pergető helyiséggel 24 méhcsalád részére eladó. (Új Szó 2000.4.27.); Eladó Zetor 8145-ös, 12045-ös trak­tor, $ 180-as rakó, kombinátor, szénasodró, simító, 5-9 tonnás pótkocsik (vleékák). (Új Szó 2000. 5. 3.); Eladó szobasí (rychlobefka). (Új Szó 2000.5.11.); Vennék 10,12,14-es betonvasat, valamint 4-es és 5-ös betonba való vashálót (sietbvina). (ÚjSzó 2000. 5.4.)
  35. A vizsgált szlovákiai magyar szövegekben a kihágás mellett a szabálysértés is előfordul, az előbbi azonban jóval gyakoribb, most csak néhány példát idézek: Kihágást követ el az a személy, aki telefonon indokolatlaő­nul riasztja a tűzoltóalakulatot vagy nem létező tűzesethez hívja a tűzoltóságot. (Csallóköz 2000. 3. 14.); Mivel az eltulajdonított árucikkek -[...]- értéke nem olyan magas, az esetek zömében pénzbírsággal sújt­ják a leleplezett szarkákat, vagy kihágási eljárást indítanak ellenük. (Csallóköz 2000.12.12.); Az előző évhez viszonyítva a Rimaszombati járásban tavaly növekedett a bejelentett kihágások száma. (Új Szó 2001.2.6.); A 70 próbavásárlásból mintegy 75%-nál csaltak az eladók - derült ki az áruellenőrző hivatal (SOI) [valójában fogyasztóvédelmi felügyelőség - Sz.G.] felméréséből. [...]A megállapított kihágásokért 99 esetben összesen 72 700 korona büntetést szabtak ki, s22 esetben további folytatása is lesz az ügynek. (Új Szó 2001. 4.17.TASR-hír)
  36. A belügyminisztériumi szójegyzékben a szlovák sobáíny list megfelelője a házassági bizonyítvány, házasságlevél, az úmrtny list-é pedig a halotti bizonyítvány, halottlevél. Valószínűleg ezért szerepelnek ezek a kifejezések a Közigazgatásban lehozott egyik BM-rendeletben: Ezek az irányelvek szabályozzák a körzeti s a járási hivatalok eljárását a következő okmányok kiadása során: a) születési, házassági vagy halotti bizonyítvány (továbbiakban csupán „anyakönyvi kivonat"). (Közigazgatás 991/9.19.1.) A szójegyzékben egyébként előfordul a családi név kifejezés is, mégpedig a rodinné menő megfelelőjeként. A szlovák kifejezés szóképzési és szerkezeti szempontból szabályos ugyan, de valós létezése megkérdőjelezhető, ugyanis ilyen szókapcsolatra semmilyen szlovák szövegből nincs adatom. Nem elképzelhetetlen, hogy egy sajátos „visszafordítás" révén a Slávik-féle szótárból (1921) került bele ebbe az anyagba, a húszas évek­ben készült kétnyelvű jogi szótárak közül ugyanis csak Slávik használja a családi név megfelelőjeként a rodinné meno-t (Slávik a vezetéknev-et fordítja priezvisko-mk).
  37. Ez a jogi értelmező szótár 1988-ban jelent meg, tehát az akkor még egységes csehszlovák (szocialista) jog­rend fogalmait és kategóriáit magyarázza. A vyhláíká-t 'miniszteri rendelet', illetve 'egyéb központi szerv rendelete' értelemben az új (ún. szocialista) alkotmány 1960-as elfogadásától alkalmazzák (1. Madár a kol. 1988:11.534-535).
  38. Például: Kereskedő: az a fizikai v. jogi személy, aki kereskedelmi ügyletekkel saját neve alatt iparszerűen foglalkozik. (Révai Nagy Lexikona XI: 510); A könyvviteli rendszer lehet egyszeres (egyszerű) ~, amely csak az eszközök (aktívák) és kettős ~, amely mind az eszközök, mind a források (passzívák) változásait folya­matosan nyilvántartja. (Új Magyar Lexikon 1961/IV: 237). A már többször említett belügyminisztériumi szójegyzék a szlovák/yzicfaí osoba magyar megfelelőiként feltünteti mindkét formát, tehát: természetes sze­mély, fizikai személy. Ajednoduché úctovníctvo esetében a jednoduché = egyszerű azonosítást az is támo­gatja, hogy a Magyar-szlovák, szlovák-magyar közgazdasági szótár (Csipka é. n.) ajednoduché úőtovníctvo magyar megfelelőjeként az egyszerű számvitel kifejezést tünteti fel. A szerző egyébként itt helytelenül hasz­nálja a számvitel szót is, mivel ebben az esetben könywitel-vSi van szó. A Csipka-féle szótár jó példát szol­gáltat arra, hogy a vizsgált szakszavak esetében nem elegendő csak a szótárakra hagyatkozni (még ha szak­szótárról van is szó), mivel szóanyaguk általában egy korábbi nyelvállapotot tükröz. Ezt a közgazdasági szóő­tárat a kilencvenes években adták ki, a szerző az irodalomjegyzék szerint a Dobossy-féle, 1960-ban megje­lent cseh-magyar szótárat használta forrásként, Dobossy viszont az irodalomjegyzékben az első Csehszlo­vák Köztársaság alatt kiadott műveket, szótárakat (pl. a Brábek-féle szótárat) is feltüntet.
  39. A vizsgált anyagban előfordult ugyan egyéb kölcsönszó-típusokra is példa, ezek száma azonban a teljes anyag­hoz képest elhanyagolható. Példák: \...] a bírósági exekútor ebben az esetben téved [...] (Új Szó 1998.7. 29. Tanácsadó); Figyelmeztetést kaptunk a lakásügyi osztálytól, ha nem fizetjük ki az elmaradt lakbért, exekúcióra kerül sor." (Új Szó 1999.11.27., olvasói levél - Tanácsadó); „A szóbanforgó panellakások pa­píron nem is léteznek, mert a romák még a kolaudáció előtt beköltöztek, és épp a hiányzó emésztőgödrök miatt a higiénikusok nem adták ki a lakhatási engedélyt. (Új Szó 2001.3.10. riport). Mivel a körzetünkben a munkanélküliekkel senki sem törődik, s nem látok esélyt a gyógyulásra, van-e reményem legalább ..félin-validra " [...] (Új Szó 1999.2.6. olvasói levél). Ha az idegen szó zárójelben szerepel a szövegben, valószí­nű, hogy nem kölcsönszóról, hanem a szlovák szónak magyarázat céljából történő idézéséről van szó, pl.: [...] hogy a bíróság vagy bírósági végrehajtó (exekútor) hajtsa be a munkáltatójánál azt, amit eddig nem fizetett ki az ítélet alapján. (Új Szó 2000. 5.18. Tanácsadó).
  40. Példák: [a vállalkozó] az alkalmazottai után elvezeti a béralap 3%-át (Új Szó 2001. 2. 5.); Három nagy élelmiszergyártó [...] vállalta, hogy a lógóval ellátott termékei után 10-20fíllért elvezet az alap számára. (ÚjSzó200\. 3.7.); Amikor eladtam [az autót], a járási székhelyen kivették a nyilvántartásból [...] (Új Szó 2001. 3. 2.); [...] tavaly mindössze 13.6 millió korona bírságot osztottak ki. (Új Szó 2001. 2. 7.); Ha bekö­vetkezne a szerencsétlenség, felszabadítják az ügyfelet a biztosítási díj fizetése alól. (Új Szó 2001. 3.5.); A hirtelen haragú tanárnő letartóztatását és vizsgálati fogságba vételét a járási bíróság először nem tartotta indokoltnak [...] (ÚjSzó 2001. 3. 7.); Kínálunk: iskolázás, a kiadásokátüzetése (terem, frissítő), a cég ál­tal biztosított rendezvények, a cég biztosítja a termékek kiszállítását. (Új Szó 2001.1.11. hirdetés).
  41. Példák: Mivel Srník mindenütt fellebbezett, ezt egyelőre nem írták be a cégjegyzékbe. (Új Szó 1999. 7. 3.); A parlament tegnap beleegyezett a Rulena Vaíková varannói bírónő elleni bűnvádi eljárás megkezdésébe. (Új Szó 2001. 3. 2.); A közigazgatási szerv legfeljebb 30 napra félbeszakíthatja az eljárást akkor is, ha ezt fontos okból egyetértően javasolják az eljárás résztvevői. (Közigazgatás 1991/7. melléklet: az államigaz­gatási eljárás szabályairól szóló 1967. évi 71. sz. tv. 29. § (3) bek.); A hozzáadottérték-adó visszatérítésére csak azok a személyek jogosultak, akiknek nincs állandó vagy átmeneti szlovákiai lakhelyük. (Új Szó 2001. 2. 13. hír): A házassági kijelentést a feleknek személyesen kell megtenniük [...] ("Mészáros 1994: 11); Ha­sonló példák még: Ha úgy látjuk, hogy a tárgyalás után mindkét fél elégedett, a felek kibékültek egymással, nem adunk semmilyen szankciót. (Új Szó 2001. 2. 6. riport); A családi pótlékot és az adókedvezményt én szedem, a férjem fizet a két gyermek után. (Új Szó 1999.12.1. olvasói levél).
  42. L. a SLEX99 megfelelő címszavát. A vonatkozó szakkönyvekben az úítovníctvo a konkrét témától függően jelent számvitel-t vagy könyvvitel-t, pl. a Soukupová-álosárová-BaStincová szerzők Úítovníctvo című tan­könyvének (2001) bevezető fejezeteiben a számvitelről van szó, az egyes elszámolástípusokkal (pl. anyag, jövedelem, tárgyi eszközök) kapcsolatos fejezetekben pedig nyilvánvalóan könyvviteli kérdéseket tárgyal­nak a szerzők.
  43. A jelenleg forgalomban levő szlovák-magyar szótárak közül az úítovníctvo magyar megfelelőjeként a Stelczer-Vendégh-félében (1992) a könyvvitel, a Chrenková-Tankó-félében (1990) pedig a könyvelés és a könyvvitel szerepel.
  44. A Chrenková-Tankó szótár (1990:690) a 'honorár' jelentésű odmena magyar megfelelőjeként a tiszteletdíj szót is közli.
  45. Példák: [milyen kritériumok alapján bocsátják el a dolgozókat] olyan elemzés alapján, amelyben a szakké­pesítés, a korhatár és a munkatöltet lesz a legfontosabb mutató. (Új Szó 1999.8.17.): Munkatöltet (Új Szó 2001.1.11. álláshirdetésben); A bíróságon kívüli megállapodást JozefSesták külügyi államtitkár szorgal­mazta-még tavaly júliusban is. (Új Szó 1998.6.16. Pravda-cikk fordítása); A jelenlegi parlament semmis­nek nyilvánította a kizárásról szóló határozatot, a kormány pedig Csáky Pált bízta meg, hogy bíróságon kívüli megegyezést kössön Gauliederrel. (Új Szó 2000.2. 18. kommentár); Figyelemre méltó az is, hogy a gázművek felügyelőbizottságának elnöke bíróságon kívüli megegyezést javasolt további 24 váltó ügyében. (Új Szó 2000.5.12. SITA-hír); [...] nem köteles adóbevallást tenni az, akinek az évi jövedelme nem halad­ta meg a 10 000 koronát, vagy akinek csak úgynevezettfüggőtevékenységből származó jövedelme volt. (Új Szó 1999.2.26. Tanácsadó); Ennekfejében kínálta fel az üdülőtelepet, és már a jövendő szerződésről szóló szerződést is megkötötték. (Új Szó 1999. 8.18. riport);A katonai rendőrség főparancsnokától tudom, hogy tavaly 19 kábítószeres üggyel foglalkoztak, 18 esetben alapszolgálatos katona, egy esetben katonai közép­iskola diákja volt a drogfogyasztó. (ÚjSzó 1999.1. 11. újságírói kérdés riportban).
  46. A példákat 1. a 24. sz. jegyzetben.
  47. Például ha a büntető eljárásban a bíró, az ügyész és a védő csak a jogi szaknyelvet használja, a vádlott rend­szerint meg sem érti, miről beszélnek, s ezért eleve hátrányos helyzetben van.
  48. A kérdéskör bonyolult volta miatt nem kívánok kitérni az irodalmi nyelv, (művelt) köznyelv, standard/ sztenderd nyelvváltozat terminusok értelmezésére, sem pedig a köztük levő kapcsolat elemzésére. Nyilván­valóan e szavakkal, kifejezésekkel a társadalmi és regionális korlátozás nélküli, aránylag egységes és kodi­fikált nyelvváltozatot szokás megnevezni. Ezt én a továbbiakban standardnak nevezem.
  49. Ezt a szempontot figyelembe véve elfogadhatatlanok az illeték a közterületek használatáért, illeték gyógy­fürdői kezelésért és üdülésért, illeték ebért, illeték belépődíjból (Közigazgatás 1991/9. 22.1.) stb. típusú megnevezések.
  50. A cseh és a szlovák vegytani terminológiában a -ny, -naty, -ity, -iéity stb. képzők egyértelműen utalnak a vegyértékre; a magyarban hasonló szerepe van a vas(11)-szulfát típusú megnevezéseknek.
  51. A német nyelvben mindkét megoldásra van példa: a Mehrwertsteuer mellett az Umsatzsteuer is használatos.
  52. Az általános forgalmi adó megnevezés választása elsősorban rendszerszerűségével függ össze, ti. egyfajta forgalmi adóval van dolgunk.
  53. Az Új Mindenes Gyűjtemény 9. kötetében jelent meg a szlovákiai tudományos élet intézményi rendszerének kialakítására vonatkozó tervezet (Tervezet 1990). Ebben, a mindeddig legátfogóbb anyagban a majdan létre­hozandó kutatóműhelyek kutatási programjának főbb témakörei is szerepelnek. Eszerint a tervezet szerzői politológiai, népesedéstudományi, szociológiai, oktatásügyi, szociolingvisztikai, kommunikációs, irodalom­tudományi, nyelvtudományi, kulturológiai, történeti, néprajzi, közgazdasági kutatások folytatását tartják a fontosnak. A felsorolásból sajnálatos módon kimaradt a jogtudomány, holott bizonyos témakörök kutatása a vonatkozó jogszabályi háttér ismerete nélkül elképzelhetetlen.
  54. Nincs például magyarországi megfelelője a szlovák súpisné őíslo-nak; a szlovákban ugyanis kétféle házszá­mot különböztetnek meg: az egyik az ún. orientacné cislo, mely egy adott utcában jelöli a házszámot, a másik pedig az ún. súpisné őíslo, mely egy adott településen levő építmények folyamatos számozására, egyértelmű megjelölésére szolgál. Ez utóbbit az adott település önkormányzata határozza meg, utalja ki az építtetőnek az építmény használatbavételekor. Magyarországon az építmények azonosítására (pl. építési engedélyek ki­adásakor, ingatlan-nyilvántartásban) a helyrajzi számot és a házszámot használják.
  55. Pl. a lakásfenntartási támogatás-t a sajtó általában lakhatási hozzájárulás-nak nevezi, s ezzel a magyar ol­vasóban olyan képzetet kelt, mintha e támogatás célja az érintettek lakásproblémájának a megoldása volna. Hasonlóképp a gépkocsiadó általánosan használt neve nálunk az útadó (szl. cestná daü); ez viszont a ma­gyarban régebben volt használatos, egy egészen más adófajtát jelölt.

 

Hivatkozások

Abrahámová, Eva 1999. ZvláStnosti forenznej komunikácie. Universitas Comeniana. Acta Facultatis Iuridicae XVITI. 5-12.

Állam- és jogtudományi enciklopédia 1980. Állam- és jogtudományi enciklopédia. I—II. Főszerk. Szabó Imre. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Bakos Ferenc 1994. Idegen szavak és kifejezések szótára. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Boros László 1998. Jogi alapismeretek. Budapest, Vince Kiadó.

Brábek, Frantisek 1926. Öesko-mad'arská terminologie ufedni. Praha, Nakladatelství J. Ottó.

Chikán Zoltánná 1988. Jelentésváltozások a jogi nyelvben. Kiss Jenő- Szűts László szerk. A magyar nyelv rétegző­dése. A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai. Budapest, Akadémiai Kiadó, 245-250.

Chrenková, Edita - Tankó, Ladislav 1990. Madarsko-slovensky a slovensko-mad'arsky slovník. Bratislava, SPN (3. kiadás)

Csipka Rozália é. n. Magyar-szlovák Szlovák-magyar közgazdasági szótár. Slovensko-mad'arsky, Madarsko-slovensky' ekonomicky slovník. Mikszáth Kiadó Kft.

Deme László 1970. Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról. Bratislava, Madách Kiadó.

Eichlerová, Katefina2001. Pfístupnost a pfedvídatelnost práva. Právník 140/2.121-144.

Éksz. Magyar értelmező kéziszótár. Szerk. Juhász József, Szőke István, O. Nagy Gábor és Kovalovszky Miklós. Budapest, Akadémiai Kiadó (1985,6. kiadás).

Fajnor, Viliam-Záturecky, Adolf 1921. Právnicky terminologicky slovník. I. (Madarsko-slovenskáőast'j. Martin, Matica slovenská.

Fundárek, Jozef 1926. Obchodny zákon platny na Slovensku a v Podkarpatskej Rusi. (Zák. él. XXXVII. z roku 1875) Z poverenia Právnickej Jednoty na Slovensku sostavil JUDr. Jozef Fundárek, tajomník Bratislavskej burzy. Bratislava, Právnická Jednota na Slovensku.

Grétsy László 1961. A műszaki nyelv művelésének útjai. Grétsy László - Wacha Imre: A műszaki nyelvművelése. Nyelvőr Füzetek 8. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Grétsy László 1988. A szaknyelvekés a csoportnyel vek jelentősége napjainkban. Kiss Jenő-Szűts László szerk. A magyar nyelv rétegződése. A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai. Budapest, Akadémiai Kiadó, 85-107.

Grúfi, Lubomír 2001. Dane vcera, dnes a zajtra. Bratislava, Eurounion.

Hock Rezső 1975. A jugoszláviai magyar jogi és közigazgatási nyelv állapotának és alakulásának néhány kérdése. A Hungarológiai Intézet tudományos közleményei VII/22.15-33.

Jakab István 1976. Nyelvművelésünk helyzete, elvei és legfontosabb feladatai. Jakab István szerk. Hogy is mond­juk? Nemzetiségi nyelvhasználatunk nemzetiségi nyelvművelésünk. Bratislava, Madách Kiadó, 153-179.

Jakab István 1998. Nyelvünkről -önmagunkért. Válogatott, részben átdolgozott nyelvművelő írások. Pozsony, Kalligram Kiadó.

Karmán, Július 1926. Slovensky obchodny zákon a predpisy ho doplnujúce sjudikatúrou najvySSieho súdu, ako i byv. uh. kúrie a súdnych tabúl. Z podnetu ministerstva pre sjednotenie zákonov a organizácie správy sostavil, poznámkami a judikatúrou opatril JUDr. Július Karmán, ministersky radca. Preklady spolu s autorom zhotovil Ján Pecháéek, prekladatefunifikaőného ministerstva. Praha, Ceskoslovensky kompas.

Kielar Z., Barbara 1977. Language ofthe Law in the Aspect ofTranslation. Rozprawy Uniwersytetu Warszawskiego Dissertationis 113. Warszawa, Wydawnicztwa Uniwersytetu Warszawskiego.

Knapp, Viktor 1989. Interpretace v právu. Stát aprávo 27. (Sborníkpfíspévkü oproblematice interpretace ve vedé o státu a právu) 5-15.

Knapp, Viktor 1991. Základy srovnávacíprávnívédy. Praha, Aleko.

Knapp, Viktor 1996. Veiképrávnísystémy. Úvoddo srovnávacíprávnívédy. Praha, C. H. Beck.

Kofensky, Jan - Cvröek, Frantisek - Nóvák, FrantiSek 1999. Juristická a lingvistická analyza právních textú (právnéinformativnipfístup). Praha, Academia.

Kövesdi János szerk. 1991. Magánvállalkozás Csehszlovákiában és Magyarországon. Privatizáció és foglalkoz­tatás. Válogatta és szerkesztette Kövesdi János. Pozsony, Pannónia Könyvkiadó.

Kuchar, Rudolf 1998. Právo a slovenéina v dejinách. Budmerice, Vydavatefstvo Rak.

Kunová, Vlasta 1999. Náört niektorych teoretickych problémov aproximácie práva v Slovenskej republike. Teó­ria a prax aproximácie práva. Zborník príspevkov z konferencie s medzinárodnou úiasfou, Bratislava 23. a 24. novembra 1998. Zostavila PhDr. Zelmíra Zelenáková. Bratislava, VydavateFské oddelenie Právnickej fakulty Univerzity Komenského, 9-13.

Kvarda József - Gyuricsek Piroska 1999a. Útmutató a kisebbségi nyelvhasználati törvény gyakorlati megvalósítá­sához különös tekintettel az önkormányzatokra. Návod k praktickej realizácii zákona o pouiívaníjazykov ná-rodnostnych mensín s osobitnym zretelom na samosprávy. Samorín, A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Társulás - Zdruzenie pre demokratickú a otvorenú spolocnosf - Association for Democratic and Open Society.

Kvarda József- Gyuricsek Piroska 1999b. Analyza. Usmemenie Ministerstva vnútra SRpre úseky vSeobecnej vnútornej správy, zivnostensky a poziarnej ochrany napouíívaniejazykov národnostnych mensín v úradnom styku, vydaného sekciou verejnej správy. Útmutató a kisebbségi nyelvhasználati törvény gyakorlati meg­valósításához II. Samorín, A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Társulás - Zdruienie pre demokratickú a otvorenú spolocnosí- Magyar Koalíció Pártja Országos Önkormányzati Tanácsa.

Lanstyák István 1998. A magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságai. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.

Lanstyák István 2001. A kölcsönszavak rendszerezéséről. (Kézirat)

Lanstyák István - Szabómihály Gizella 2000. Nyelvi jogaink érvényesítésének nyelvi feltételei. Fórum 2000/1. 85-98.

Madár Zdenék a kol. 1988. Právnicky slovník. I—II. Praha, Panoráma.

Masár, Iván 1991. Prírulka slovenskej terminológie. Bratislava, Veda.

Matlák, Ján 1996. Právo sociálneho zabezpeőenia v historickom, súöasnom a európskom kontexte. Studia Iuridica Bratislavensia 13. Bratislava, Vydavatefské oddelenie Právnickej fakulty UK.

Mészáros Lajos 1994. Jogi kalauz mindenkinek. I. Családjog. Dunaszerdahely, NAP Kiadó - Lilium Aurum.

Muráth Ferencné szerk. 1998. WirtschaftSozialpolitikaktuell. Wörterbuchdeutsch-ungarisch, ungarisch-deutsch. I-n. Pécs-Graz, JPTE-KFU.

NyKk. I—II. Grétsy László - Kovalovszky Miklós szerk. Nyelvművelő kézikönyv I (1983), II (1985). Budapest, Akadémiai Kiadó.

Péntek János 1999. A szaknyelvek különfejlődése. Az anyanyelv mítosza és valósága. AESZ-füzetek 5. Kolozsvár, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 51-54.

Právnicky terminologicky slovník 1965. Právnicky terminologicky slovník slovensko-madársky. Právnicky ústav Ministerstva spravodlivosti v Bratislave.

Prusák, Jozef 1995. Teória práva. Bratislava, Vydavatelské oddelenie Právnickej fakulty UK.

Pusztai István 1982. A szóalkotás határai. Magyar Nyelvőr 106.207-216.

Sőítanie 2001. Scítanie óbyvatelov, domov a bytov 2001. Základné údaje. Národnostné zlozenie obyvatelstva. Bra­tislava, átatisticky urad SR.

Seregy Lajos 1989. Nem szakszerű, ha érthetetlen. Nyelvi normák a szakszövegekben. Bíró Ágnes szerk. Szak­nyelvi divatok. Budapest, Gondolat, 28-36.

Slávik, Michal 1921. Madarsko-slovenskáprávnická terminológia. Magyar-szlovák jogi műszótár. Pozsony/Bra-tislava, Comenius.

SLEX99. Lexikon slovenského jazyka. CD. Bratislava, Forma s. r. o.

Soukupová, Bozena - Slosárová, Anna - BaStincová, Anna 2001. Úctovníctvo. Bratislava, IURA EDITION.

Stefanovií, Milán 1996. Základy porovnávacejprávovedy. Uéebné texty Právnickej fakulty UK v Bratislave. Bra­tislava, Vydavaterské oddelenie Právnickej fakulty UK.

Stelczer Árpád - Vendégh Imre 1992. Slovensko-madarsky slovník. Szlovák-magyar kéziszótár. Bratislava-Bu-dapest, SPN - Akadémiai Kiadó (3. kiadás).

Stodola, Emil -Záturecky, Adolf 1919. Návrh slovenského právneho názvoslovia (Madarsko-slovenskáprávnická terminológia). Turö. Svaty Martin, Kníhtlaíiarsky úíastinársky spolok.

Svoboda, Jaromír a kol. 2000. Slovník slovenského práva (prvé novodobé vydanie). £ilina, Poradca podnikateía spol. s r. o.

Szabómihály Gizella 2000a. A kétnyelvű iskolai iratok magyar szövegével és a szlovákiai magyar oktatási termi­nológiával kapcsolatos problémákról. Irodalmi Szemle 43/5-6.118-128.

Szabómihály Gizella 2000b. Törvény és gyakorlat: a szlovákiai kisebbségek nyelvi jogai az 1999. évi kisebbségi nyelvhasználati törvény tükrében. Irodalmi Szemle 43/9-10.154-170.

Szabómihály Gizella - Lanstyák István - Vanconé Kremmer Ildikó - Simon Szabolcs 2000. Idegen szavak a magyar nyelv szlovákiai változataiban. Borbély Anna szerk. Nyelvek és kultúrák érintkezése a Kárpát-medencében. A 10. élőnyelvi konferencia előadásai. 195-206. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézetének Élőnyelvi Osztálya.

Tervezet 1990. Tervezet a csehszlovákiai magyar tudományos élet intézményi rendszerének kialakítására. Tóth Károly szerk. Új Mindenes Gyűjtemény. 9. Pozsony/Bratislava, Madách Kiadó, 219-234.

Tomásek, Michal 1998. Pfeklad v právnípraxi. Praha, Linde.

Usmernenie MV SR 1999. Usmernenie MV SR - Operatívne pokyny pre krajské úrady a okresné úrady, 9.9. 1999. é. 12/n/l.

Usmernenie MV SR 2000. Usmernenie k oznaieniu budov orgánov Státnej správy vjazykoch národnostnych men-Sín. Ministerstvo vnútra SR, sekcia verejnej správy, 20.4.2000, c. 10/II/2.

Valcvá, Katarína 2000. Právny jazyk. Právny obzor 83/1.63-72.

Velká ekonomickáencyklopédia 1996. Velká ekonomickáencyklopédia. Vykladovy slovník A-Z. Red. Péter Báláz a kol. Bratislava, Sprint Ufra.

Wacha Imre 1992. A nyelvi rétegződés kérdései („Perújrafelvétel" a magyar szakirodalom alapján). Kemény Gábor szerk. Normatudat - nyelvi norma. 49-105. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézete.

Zalabai Zsigmond szerk. 1995. Mit ér a nyelvünk, ha magyar? A „táblaháború" és a „névháború" szlovákiai magyar sajtódokumentumaiból 1990-1994. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó.

 

Zhrnutie

Aplikácia zákona o pouzívaníjazykov národnostnych mensín a problematika prekladania slovenskych úradnych (administratívno-právnych) textov do madarciny

Dfiom 1. septembra 1999 nadobudol úéinnost zákon NR SR 5.184/1999 Z. z. o pouzívaní jazykov národnostnych menSín. Jeho najvacSím prínosomje, ze v obmedzenej miére síce, ale predsa umoznuje pouzívanie jazykov národ­nostnych meniSín v úradnom styku, a to nielen v ústnej, ale i v písomnej forme. Moznosf písomnej komunikáce s úradmi miestnej verejnej správy v5ak podfa doterajSích skúseností vyuzíva málo obéanov. Autorka Stúdie preto bliZSie analyzuje objektívne, a najmá subjektívne príőiny súőasného neuspokojivého stavu. Sú to jednak vseobec-né a pomerne vágne formulácie, ktoré umoznujú rözne, ba rozporné interpretácie jednotlivych ustanovení zákona, preto by bolo iiaduce vydaf k zákonu vykonávací predpis. ÖalSou (subjektívnou) prííinou nedostatoöného uplat-fiovania zákona je, ze v madarskych odbornych kruhoch na Slovensku sa doteraz skoro nijaká pozornosf neveno-vala kvalite prekladov slovenskych úradnych textov do madarőiny, ani problematike administratívno-právnej terrai-nológie. Z tohto dövodu terminológia madarskych prekladov slovenskych administratívno-právnych textov je nejednotná a variabilná; v tychto prekladoch a inych podobnych metatextoch sa íasto vyskytujú neterminolo-gické, ba hovorové prvky. Preto je dölezité anatyzou a konfrontáciou súcasnej slovenskej a madarskej adminis­tratívno-právnej terminológie zistif, ktoré termíny pouzívané v Madarsku mozno povazovaf za adekvátne ekvi-valenty slovenskych termínov a v ktorych prípadoch treba pristúpif ku kodifikácii nového, speciálneho madar-ského termínu.

 

Zusammenfassung

Das Gesetz über Gebrauch von Minderheitensprachen in der Slowakei, Problemen mit seiner Anwendung und die Problematik des Übersetzens von slowakischen verwaltungsrechtlichen Texten ins Ungarische

Am 1. September 1999 ist das Gesetz über Gebrauch von Minderheitensprachen in der Slowakei in Wirksamkeit getreten. Als grösstes Positivum dieses Gesetzes sollte man die Ermöglichung von Verwendung einiger Minder­heitensprachen im schriftlichen Kontakt mit bestimmten Behörden am lokálén Ebenen genannt werden. Bisherige Erfahrungen mit der Anwendung dieser Rechtsnorm verweisen aber darauf, dass nur wenige Angehörigen von Minderheiten (in diesem Fali geht es um die Angehörigen der unganschen Minderheit in der Slowakei) benutzen diese Möglichkeit. Im Beitrag werden zwei wichtige Ursachen dieser unbefriedigenden Situation analysiert. Als objektíve Ursache könnte man manche allgemein und vag formulierte Bestimmungen des Gesetzes genannt werden, die auf verschiedenere Weise interpretierbar sind, deswegen ware es wiinschenswert die notwendige Durchsfúhrung-sverordnungen zu bringen. Die andere, die subjektive Ursache ist ein sprachliches Problem: die ungarische Linguisten und Juristen in der Slowakei widmeten bisher zu wenig Aufmerksamkeit Übersetzungen amtlichen Texten, bzw. terminologischen Fragen. Aus diesem Grund viele ungarische Übersetzungen diesen Texttyps stylistisch-terminologisch inakzeptabel sind. Die Verfasserin vertret die Ansicht, dass dieser Problem durch Analyse und Vergleichung der slowakischen und ungarischen verwaltungsrechtlichen Terminológie zu lösen ist. Dabei sollte man die adequate ungarische Pendants slowakischen Terminen finden, bzw. fürTermine ohne Aquivalenz ein neuer ungarischer Termin kodifizieren.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet