Előző fejezet Következő fejezet

VII. AZ UDVARDI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM,

A TEMETŐK ÉS A KÁLVÁRIA

 

Udvard község élete és története mindig szorosan összefüggött a katolikus egyházzal, mivel a lakosság túlnyomó többsége (95—96 %-a) mindig római katolikus vallású volt.

Udvard alapítása, bár erről írásos bizonyítékok nincsenek, valószínűleg egybeesett a Szent Márton-halmon (a mai Kálvária-dombon) épített Szent Márton-kápolnáéval, melynek alapítását egyes történészek I. (Szent) István nevéhez fűzik. Más történészek viszont I. Lászlót (1077—1095) említik, de ez sem hiteles adat, mivel feljegyzés igazolja, hogy I. Géza (1074—1077) a garamszentbenedeki apátságnak 40 ekényi földön és 20 rabcselédházon kívül már a Szent Márton-kápolnát is adományozta. A latin nyelvű adománylevél erre vonatkozó része a következő: „...ubi et curiam meam et capellam, que in honorem Sti Martini est, dedi..." (Magyarul: „...ahol az én kúriámat és kápolnámat, mely Szent Márton tiszteletére van, adtam..."). Udvard tehát I. István idejétől fogva a kereszténység terjesztésének egyik központja lett vidékünkön. A kápolna létezését egyébként III. Ince pápa 1209-ben kelt levele is bizonyítja: „Possessionem villae Odort et capellam Sancti Martini de Odort..." („Udvard település birtokát és Szent Márton udvardi kápolnáját..."). A Codex Diplomaticus I. kötetének 439. lapján az áll, hogy az adományozott birtok egy részét Szent Márton vértanúról nevezték el: „Possessio Sancti Martini Martyri sub aquam Sitoua" („Szent Márton vértanú birtoka a Zsitva vize alatt").

Fényes Elek — mint már említettük — azt írja, hogy a Zsitva-parton emelkedő Szent Márton-halmon, mely Udvard tőszomszédságában van, egy régi zárda romjai láthatók, amely a régmúltban kolostor volt. Ezt dr. Galla Ferenc udvardi származású főpap és egyháztörténész is igazolja, aki szerint a 19. század elején a mai Kálvária-dombon az egykori királyi kúria és nagyobb épület, valószínűleg kolostor és kápolna romjai voltak láthatók, amelyek a török megszállás idején pusztultak el. Azt írja továbbá, hogy Udvardon a 11. században épült fel az első keresztény templom, amely első volt az egész vidéken. A templom kőalapokra épült, felépítménye pedig fából készült. A tatárjárás idején elpusztult, csupán az alapjai maradtak meg.

Mivel a garamszentbenedeki apátságnak adománybirtoka volt Udvardon, már akkoriban papja is volt a községnek. Egy 1332-es feljegyzés szerint Udvardon egy Péter nevű pap szolgált, aki kiváló szónok hírében állt. A vágsellyei állami levéltárban található feljegyzések szerint 1268-ban már plébánia is volt Udvardon. Egy 1853-as (az udvardi plébánián talált) feljegyzés szerint az udvardi templom a 13. században kőgáttal volt körülvéve, melynek az volt a rendeltetése, hogy megvédje a templomba menekült lakosokat az esetleges támadóktól, például a tatároktól. Említés történt továbbá arról, hogy az esztergomi érseki irattárban talált feljegyzés szerint 1311-ben plébánosa volt Udvardnak. Az udvardi templomról tudjuk, hogy a tatárjárás után újra felépült. A templom egészen a 16. századi törökdúlás idejéig menedékül is szolgált a híveknek.

Mivel Udvard királyi birtok volt királyi kúriával, joggal feltételezhető, hogy temploma még I. István uralkodása alatt épült, méghozzá annak a királyi rendeletnek az alapján, amely kimondta, hogy minden tíz település köteles templomot építeni, s annak papját eltartani. I. László pedig úgy rendelkezett, hogy a hívők nem hagyhatják el templomukat és papjukat. Az Egyházi történelem 376. oldalán olvassuk: „Az Úrangyala imádságának behozatala és az erre való reggeli, déli és estéli harangozás és imádság a 14. század idejére esik. Ebben elöl járt Magyarország: az 1309. évi udvardi tartományi egyházi zsinat kötelezővé tette a déli és esti harangozást. XXII. János pápa 1318-ban kibocsájtott bullájával búcsút engedélyezett azoknak, akik ezen harangozáskor az Üdvözlégyet elimádkozták." Ez is bizonyítja, milyen fontos szerepet játszott Udvard egyházi vonatkozásban. Ugyanott találunk megjegyzést arról, hogy 1512-ben az érsekségi birtokviszály következtében a Szent Márton-halmon álló kápolna igen válságos helyzetbe került.

A 16. században, amikor a Kisalföldön megjelentek a törökök, az udvardiak várszerű falakat emeltek a templom köré, így is megerősítve a korábbi kőgátvédelmet, s halált megvető bátorsággal védekeztek a túlerővel szemben. A városi elöljáróság földbe ásott cölöpökből úgynevezett „paliszádot" vont a védősánc köré. Török támadások idején a nők, gyerekek, öregek és betegek a templomba menekültek, a férfiak pedig a sáncokon védték a templomot. A védőgát sajnos nem bizonyult elég ellenállónak, s 1572-ben, miután a törökök feldúlták és elfoglalták a várost, a védőfalat teljesen elpusztították, a templomot pedig súlyosan megrongálták. Egy 1561-es feljegyzés szerint a törökdúlás idején Bálint pap volt Udvardon az utolsó egyházi személy, s 1560-tól nem volt papja a községnek, temploma is romokban hevert. A hívők egy része megingott hitében, s Udvardon is tért hódított a reformáció. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy Magyarország déli területeiről számos nemesi család menekült cselédségével együtt a Felvidékre, s ezek jelentős hányada felvette az „új hitet", Kálvin, illetve Luther tanítását. A „cuius regio, eius religio" (akié a hatalom, azé a vallás) elv szerint a cselédek kötelesek voltak földesuruk hitét követni. A menekültek az eredeti udvardi lakosság nagy részét „új hitre" térítették. Az érsekség ezért — mivel Udvardon és környékén akkoriban sehol sem volt felszentelt pap — 1634-től 1647-ig úgynevezett „licenciátust" létesített: pap hiányában világi személy kapott jogot és megbízást a katolikus egyházi szertartások végzésére, nevezetesen a misézésre, keresztelésre, esketésre és temetésre. Ennek célja a hívők visszatérítése volt. A licenciátuslétesítést egyébként még az 1629. október 4-én Udvardon megtartott egyházmegyei zsinaton határozták el.

Miután az udvardi hívők új templomot építettek a törökök által lerombolt helyébe, a reformáció hívei 1608-ban elfoglalták, s a kegytárgyakat, a szobrokat és képeket kidobálták belőle. Komárom vármegyében egyébként az udvardival együtt kilenc katolikus templomot foglaltak el a protestánsok. Amikor a török megszállók engedélyezték az új udvardi templom felépítését, kikötötték, hogy az új templom nem lehet nagyobb, mint az eredeti volt, ellenkező esetben azt is lerombolják. 1647. január 16-án a törökök visszaadatták az udvardi katolikusoknak a protestánsok elfoglalta templomot. Ide tartozik még, hogy 1674. március 5-én Szelepcsényi György esztergomi érsek rendkívüli törvényszék elé Pozsonyba idézte Balázs Ágoston udvardi református lelkészt és 36 társát, mivel nem voltak hajlandók elhagyni hitüket. Börtönbüntetésre, illetve gályarabságra ítélték őket. A raboskodó lelkészek — Szőllősi István kivételével, aki 1675. július 2-án meghalt a rabságban —1676. február 11-én szabadultak De Ruyter holland admirális közbenjárására.

A törökök lerombolta udvardi plébániát 1671-ben építették fel újra, ugyancsak török engedéllyel.

1685-ben, a török seregek kivonulásakor az udvardi templom ismét romokban hevert. Amikor tehát rendeződött az egyház helyzete, újra napirendre került az új templom és plébánia építése. A 17. század végén, 1698-ban, amikor Udvard újjáépítése már folyamatban volt, a plébánián bevezették az anyakönyvet, amelyet 1714-től rendszeresen vezettek: bejegyezték az udvardi katolikusok születésének, házasságkötésének és elhalálozásának időpontját.

A 18. század közepe táján kezdődött az új plébániatemplom építése. Érdekes a szükséges építőanyagok, főként a kő és tégla megszerzésének története. A bécsi udvar a Rákóczi-szabadságharc leverése után elrendelte, hogy azokat a várakat és erődítményeket, amelyek a szabadságharcot szolgálták, le kell rombolni. Erre a sorsra jutott az érsekújvári vár is. Szász Ágoston Keresztély német származású esztergomi érsek ekkor — az udvardi magisztrátus kérésére — kieszközölte a bécsi udvarnál, hogy a lerombolt újvári bástyák és falak anyagából a templomépítéshez szükséges követ és téglát Udvardra szállíthassák. A templom újjáépítése aztán 1754-ben kezdődött. 1758 nyarán Kürthy Adalbert érseki uradalmi jószágigazgató támogatásával az udvardi plébános azzal a kéréssel fordult az egyházi {elsőbbséghez, hogy — mivel az építkezéshez szükséges anyag már rendelkezésre áll — rendelje el a düledező templomtorony újjáépítését és befejezését, a toronysisak elhelyezését és a templom teljes rendbehozatalát. Korábban, még Zbiskó József plébános idején, 1739. január 22-én három harangot szenteltek fel a sokáig külön álló templomtoronyban. A felszentelést Berényi Zsigmond püspök végezte. A feljegyzések szerint ez időben Udvard jegyzője (notarius) s egyúttal orgonistája Tomsics János, bírája Szabó István, templomatyája pedig Galla István volt. A templom újjáépítése idején Liszkay András volt az udvardi plébános, aki 1744-től 1782-ig töltötte be tisztségét, s 1782-ben tüdőbajban halt meg. (Legalább zárójelben megjegyzem, hogy a mai templom föld alatti részében jól kivehetők mindhárom történelmi templomépítmény alapjai.)

A legrosszabb állapotban a templomtól külön álló templomtorony volt. Harangozáskor annyira ingadozott, hogy még a kereszt is lezuhant róla. A tornyot 1769-ben építették újjá.

1773. november l-jén arról tárgyalt a magyar kancellária, hogy az érseki kegyurak alá tartozó templomokat részben javítani, részben újjáépíteni szükséges. Ekkor került sor az udvardi templom átépítésére, bővítésére s a harangtoronynak a templomépülettel való összekötésére is. Az érseki szék megüresedése idején a kamara által kezelt javadalom bevételéből, majd az új érsek, Batthyányi József hozzájárulásából hamarosan (1776-ban) elkészült a ma is álló udvardi templom, a környék legsikerültebb egyházi épülete. A főoltár 1777-ben készült. Amikor a templomépítést befejezték, a templomnak három oltára volt. A főoltár felett Szent Adalbertnek, a templom patrónusának a festett képe volt elhelyezve. 1780-ban új orgonát kapott a templom. Egyúttal ismét renoválni kellett a templomtornyot, amely az időjárás viszontagságai miatt megrongálódott, s beesett rajta az eső. 1788-ban új oltárképet helyeztek a főoltár fölé: ez a megfeszített Krisztust ábrázolja, s egyes egyháztörténészek szerint a máriacsaládi kolostorból került Udvardra, amikor II. József 1781-ben feloszlatta a szerzetesrendek nagy részét. Galla Ferenc egyháztörténész szerint egy nagyszombati festőművész festette. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a csehországi Karlsbadban (Karlovy Vary) méreteiben valamivel kisebb, de ugyanilyen ábrázolású oltárkép van a katolikus templomban; ezt az oltárképet Dollhof Elias festette 1773-ban. Az udvardi templomban az oltárkép alatt van elhelyezve a fából faragott, igen szép Szent Adalbert-szobor. Az 1777-ben készült rokokó stílusú szószék valóságos műremek.

Az 1780-as kanonikus látogatás alkalmával megállapítást nyert, hogy a templomnak új kegytárgyai vannak. A jelentés ismerteti az oltárok állapotát. Az építkezés folyamán átépítették a templom főhajóját, s — mint már említettem — hozzáépítették a szép, napórával is ellátott karcsú tornyot, amelyet az Udvardra érkező már messziről megpillant. A templom kertjében korabeli szokás szerint temető volt. Ezt bizonyítja a templomkertben mindmáig álló temetői kereszt is, amelyről csak annyit tudunk, hogy a 18. századból származik. A szájhagyomány szerint ez a nagy művészi értéket képviselő, vörösmárványból készült kereszt egy régebben megszüntetett temetőből került a templomkertbe. A templomtoronyban 5 harang volt: a Magyarok Nagyasszonya-harang (425 kg súlyú), a Szent István-harang (240 kg), a Szent Adalbert-harang (115 kg), a Jézus Szíve-harang (súlya ismeretlen) és a Szent József-lélekharang (48 kg). Az első világháború idején ezeket a hadsereg hadi célokra rekvirálta. A templom felépítésekor, 1776ban egyébként csak három harang volt a toronyban, a további kettő később került melléjük. A templomba új képek, szobrok, padok is kerültek. Az esztergomi érseki levéltárban található feljegyzés szerint az udvardi templomot pusztította a tatár, a török, a reformáció hívei, de károkat okozott benne a kuruc—labanc hadakozás is: a régebbi képek, szobrok és kegytárgyak elpusztultak vagy elkallódtak. Egy 1780-as feljegyzés említi, hogy a törökök Udvardon egyebek között a templom arany és ezüst kegytárgyait is elrabolták, s állítólag Kolta határában rejtették el. A kegytárgyak sajnos máig sem kerültek elő.

1777-ben új, vörösmárványból készült, művészi értékű korlátot raktak le, amely a templom szentélyét választja el a főhajótól. Mivel a régi orgona már használhatatlan volt, 1885-ben a Rieger testvérek megépítették a ma is használatos orgonát. A templomtoronyban levő középső harang 1845-ben megrepedt. A lélekharang az elhalálozást adta a lakosság tudtára: egy csendítés gyermek halálát, két csendítés asszony halálát, három csendítés pedig férfi halálát jelentette. Ez a szokás mindmáig fennmaradt.

Liszkay András plébános 1777-ben építtette az új oltárt a négylépcsős alapzattal, amely igen hatásosan emeli ki az oltárt a környezetből. Az ugyancsak művészi értékű tabernákulum, amely az Oltári Szentség és a szertartási kelyhek őrzésére szolgál, szintén a főoltáron van. A templom berendezése túlnyomórészt barokk stílusú.

Liszkay idejében épült fel továbbá a kórus, s a szentélyben és a főhajóban márványlapokból új padlózatot készítettek. A plébános ezenkívül új „Krisztus sírját" készíttetett a nagyhéti ájtatosságokhoz, és magas művészi színvonalú keresztelőmedencét és márványlépcsőzetet is csináltatott. Az eredeti keresztelőmedencét a jászfalusi, majd a komáromcsehi templomnak adták. A templombeli padok rokokó stílusúak. Az 1967-ben kiadott Súpispamiatok na Slovensku című jegyzék szerint az udvardi templomban lévő értékes padokat a Komárom megyei Búcs községből hozták, a szájhagyomány szerint viszont egy részük a máriacsaládi kolostorból került Udvardra. Alkotójuk ismeretlen.

A plébánia feljegyzése szerint az 1802. május 30-án lezárt vizitáció idején Udvardon 3320 római katolikus, 68 református és 5 zsidó vallású személy élt. Egy 1822-es feljegyzés szerint a templom alatti kripta egy másik kriptához kapcsolódik, azt azonban Mária Terézia idején befalazták, s azóta nem temetnek oda. Ezt a feljegyzést azért nem tartják hitelesnek, mert egy újabb (1827. július 10-én kelt) feljegyzés szerint 1827-ben ebbe a kriptába temették Podhradszky János törvénybírót. Az 1971-es vizsgálat viszont megállapította, hogy a szentély alatt nincsen kripta.

A plébánia új épületét 1761-ben adták át rendeltetésének. Az 1776— 1777-es egyházi felügyeleti jelentések megállapították, hogy az udvardi templom külső és belső építészeti munkálatait befejezték, a templom megfelelő állapotban van és átadható rendeltetésének.

Ez a római katolikus plébániatemplom műemlék.

A templomnak egyhajós presbitériuma van köríves kiképzéssel. A szószék gazdag ornamentikájú, a baldachinon Szent Péter domborműve látható, amint vállán a templom kicsinyített mását tartja. A már említett oltárképen kívül egyéb faliképek is vannak a templomban. A 18. század végén kései barokk stílusban festették a Szentháromság, Nepomuki Szent János, az Angyali üdvözlet, Szent Teréz és Assisi Szent Ferenc képeit. A Szent Kereszt ereklyéje 1780-ból származik. A főoltáron kívül mellékoltárok állnak a templomban: Szűz Mária és Lurdesi Bernadette, Jézus Szíve és a Hétfájdalmú Szűzanya oltárai. A szentélyben az oldalfalakon vannak elhelyezve Szent István, Árpádházi Szent Erzsébet, Liziői Szent Teréz és Szent Anna, a főhajóban Szent József, Páduai Szent Antal és Assisi Szent Ferenc szobrai. Akárcsak a mellékoltárokon álló szobrok, ezek is fából vannak faragva, s többnyire a 18. századból származnak. A templom oldalkápolnájában, a sekrestyével szemben egy igen értékes, fából faragott Győzelmes Szűz Mária-szobor áll, továbbá Szűz Mária a kis Jézussal és Jézus Szíve szobrai, s egy igen régi oltárkép, amely Szent Annát és Joachimot ábrázolja. Itt található egy ismeretlen püspök olajfestménye is, valamint az igen értékes eredeti sekrestyeszekrény, melynek ajtóin a négy evangélista, középen pedig Jézus ábrázolása látható. Az oltárkép 1788-ból származik. Itt található végül egy angyalfejekkel díszített nagypénteki kereszt, melyet ezen a napon Jézus koporsója fölé helyeznek. A templom mennyezetén, a szentély és a főhajó felett Krisztus életét ábrázoló freskók vannak, ezeket Massányi Ede komáromi festőművész-restaurátor újította fel.

Az udvardi templom érdekessége, hogy német nyelvű Keresztút-képei vannak. Ezek a csehországi Svatá Katefina falucskából (Szudéta-vidék) származnak. Az egyes stációk képeit Sebastian Holzner von Amberg in Bayern bajor festőművész festette 1885-ben. Mivel az említett falucska temploma pusztulásra volt ítélve, a Staré Sídliste-i (Tachovi járás) plébánia felajánlotta a képeket Udvardnak, s Elek László udvardi plébános 1989. november 6-án el is hozta őket. Az udvardi templom legbecsesebb műtárgya egy 1760 körül készült művészi kivitelű áldozókehely.

Az udvardi templom hatalmas épület: belső hossza 36, szélessége 13 méter. A főhajó boltívének magassága 17,8 méter. A templomtorony magassága a keresztig 42,5 méter, a gömbbel és a rajta levő kereszttel együtt 45 méter. A kereszt alatti gömb átmérője 75 centiméter, a kereszt magassága 1,75 méter.

Hogy a templomot, miután felépítették, új védőfallal vették körül, azt egy latin nyelvű feljegyzés is bizonyítja: „nobilissima cinctura ex artis tegulis et lapidibus constans..." („a legnagyszerűbb körfal téglából és kövekből erősítve"). Ez még 1830-ban is megvolt. Egy feljegyzés szerint 1841-ben Lévay, az egykori egyházi nagybirtok jószágigazgatója — Lipthay Antal plébános figyelmeztetése és tiltása ellenére — szétszedette, s a nyert anyagból építtette fel a Lévay-féle kúriát. A védőfalon belül levő sírokat a fal lerombolásakor megbolygatták, az elhunytak csontjait szétdobálták. A falrombolásnak az lett a következménye, hogy a templom bokros-fás környékét pusztította és szennyezte a legelőről arrafelé hazatérő gulya és konda, s itt pihentek meg a szekereken erre utazó idegenek. Majthényi Adolf plébános, az udvardi Kálvária kezdeményezője és megalkotója ezért engedélyt kért az egyházi hatóságtól, s 1859-ben újra bekeríttette a templomot. Megjavíttatta továbbá a templomtetőt, amelyet a viharok igencsak megrongáltak, és felújíttatta a templom külsejét s belsejét. A szintén rossz állapotba került plébániaépületet ugyancsak megjavíttatta.

1861. június 2-án — Adamovics János kerületi esperes-plébános, Porubszki Károly igazgató-kántortanító, Czifra István templomatya, Vadkerti János egyházfi, Dékány János községi bíró és Czeller Ferenc főjegyző működése idején — új keresztet kapott a templomtorony. A keresztet Kiska Ferenc uradalmi ácsmester és Falsz Lőrinc ácslegény helyezte fel a toronyra. 1871. május 10-én hunyt el Kesseleőkeői Majthényi Adolf, a Kálvária megalkotója. Kívánságára az udvardi Kálvária-dombon, a harangláb mellett helyezték örök nyugalomra. Hogy az Udvardon szolgáló egyházi személyek mennyire önfeláldozók voltak, azt az is bizonyítja, hogy Fehér Miklós udvardi káplán 1873-ban, a kolerajárvány idején önzetlenül gondozta és ápolta a megbetegedett lakosokat, s maga is a kolera áldozata lett. A Szent Anna önsegélyező temetkezési vállalat, amely századunk ötvenes éveiig működött, 1884-ben alakult meg.

1908-ban igen fontos javítást kellett végezni a templomon, mivel a méreteihez viszonyítva igen magas, és a hatalmas boltív kezdte szétnyomni az oldalfalakat. A falak külső oldalán ezért támasztópilléreket kellett építeni, s a falakat belül két hatalmas vasrúddal összefogatni. Egy 1910-es plébániai feljegyzés szerint Udvardon 1910-ben 4376 lakos élt, ebből 4271 magyar, 105 pedig szlovák nemzetiségű. Felekezeti szempontból 4080 volt római katolikus, 162 református és 134 zsidó (izraelita).

1912. augusztus 5-én óriási csapás érte az udvardi plébániát: zivatar idején a vasútállomáson villámcsapás érte Palik Vendel káplánt és paptársát, Ferenci Gézát. Mindkettő azonnal meghalt. A velük lévő dr. Galla Ferenc udvardi származású pap könnyebb sérüléseket szenvedett.

1915. augusztus 31-én a községi képviselő-testület határozatot hozott a templomtorony és a toronyóra megjavíttatásáról. Az órát Rózsa koltai órásmester javította meg. Miután az első világháború idején a harangokat hadi célokra rekvirálták, 1921. december 17-én az udvardi községi testület jelentősen hozzájárult az új harangok költségéhez. A cseh légionáriusok és a magyar Vörös Hadsereg alakulatai között dúló 1919-es harcokban megsérült templomtornyot és keresztet 1926-ban állították helyre; az új keresztet június 23-án tették fel a helyére.

1930. május 30-án úgy döntött az udvardi községi testület, hogy a templomkertben felállíttatja a Hősök emlékművét a frontokon elesett udvardi polgárok tiszteletére, és 20 000 csehszlovák koronával járul hozzá a költségekhez. Az emlékművet aztán pályázat alapján 1936—1937-ben készíttették el, s 1937. május 17-én avatták és szentelték fel nagy ünnepség keretében. Az emlékművön 133 udvardi hős neve olvasható. A szobrot Berecz Gyula komáromi szobrászművész alkotta.

1939. szeptember 26-án szentelték fel a Kálvária-dombon az újjáépített haranglábat, amelyben három harangot helyeztek el. Az aznapi bérmálást Serédi Jusztinián esztergomi bíboros érsek, Magyarország hercegprímása végezte, s ő szentelte fel a haranglábat és a harangokat.

1944 májusában ismét háborús célokra rekvirálták a templom két nagyharangját.

Visszatérve a századelőre: 1909-ben az udvardi tartományi zsinat hatszázadik évfordulójára renoválták a templomot és a Kálváriát, 1916-ban felújították a plébánia ódon épületét, majd 1920-ban ismét a templomot. A templom körül igen szép parkot létesítettek. Innen sajnos már több értékes és különleges bokor és fa hiányzik, kivágták őket vagy elpusztultak. A templomkert beültetését Siposs Antal Félix esperes-plébános kezdeményezte, anyagilag hozzájárult a községi elöljáróság, Orbán Ferenc jegyző és Boncz Ferenc udvardi nemes (kúriatulajdonos); ez utóbbi értékes facsemetéket is ajándékozott a plébániának. A költségek felét a plébánia, felét a jegyzői hivatal és a községi tanács fedezte.

Az első világháború után Siposs Antal plébános megszerezte a szükséges anyagiakat, és új harangokat rendelt a brünni Manousek és társa harangöntő cégnél. Ezeket 1922-ben szentelték fel. A nagyharangon Szűz Mária domborműve és a „Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!" felirat van. A lélekharangon a „Szent József, a haldoklók pártfogója, könyörögj érettünk!" felirat és egy Szent Józsefet ábrázoló dombormű látható.

1950-ben bevezették a Kálváriára a villanyvilágítást. A templomot 1958ban ismét renoválták, s augusztus 18-án szentelte fel dr. Lazik Ambrus püspök, egykori udvardi káplán. 1963. február 16-án le kellett venni a templomtorony keresztjét, s meg kellett javítani. Visszahelyezésére február 27-én, tízfokos hidegben került sor. A kereszt gömbjébe a templom rövid történetét, Petressél János plébános és más egyházi tisztségviselők nevét, továbbá néhány újságot és aprópénzt tettek. Az írás pergamenpapíron van. 1968 nyarán a Kálvária körül felújították a kerítést, amelyet lelkiismeretlen személyek azóta újból több helyen megrongáltak. 1971. május 22-én Szent Flórián szobrát a főtérről a templomkert északi sarkába helyezték, ahol védve van az esetleges rongálóktól.

1974. október 16-án fejezték be a szélviharok megrongálta templomtető javítását, s egyúttal a tornyot is kijavították és újrafestették. 1976-ban a templom falait kellett rendbe hozni.

1979. december 24-én szentelték fel az új liturgikus oltárt, amely fehér márványból készült. Tudni kell, hogy a római Szentszék határozata alapján a latin szövegű szertartások helyett újból bevezették az anyanyelvű szertartásokat, beleértve a szentmisét is. Az 1956-ban közadakozásból restaurált templomi freskókat (amikor is a restaurátori munkát Massányi festőművész-restaurátor, a többi festői munkát a pöstyéni Papp Ferdinánd és Petrikovics József, valamint a lévai Drapka János végezte) 1983-ban újból kijavították. A villanymotorral végzett harangozást 1977. augusztus 20-án, Szent István napján vezették be a kézi harangozás helyett.

Nagy György, az udvardi templom krónikása, aki hosszú évtizedeken keresztül volt sekrestyés, lelkiismeretesen feljegyezte mindazt, ami Udvarddal, az udvardi templommal és Kálváriával kapcsolatos. írásba foglalta egyebek közt azokat a károkat, melyeket az udvardi templom 1945. március 28—29-én, a német—szovjet front átvonulásakor szenvedett: a templomtorony északi sarka teljesen a levegőben állt, alsó részét ugyanis elvitte egy lövedék; a vörös ablak táján akkora rés keletkezett, hogy át lehetett nézni rajta. Ez igen veszélyes volt, a torony összeomlással fenyegetett. Faszerkezete is erősen megrongálódott, több szarufát és a lövedékek által kilyuggatott toronyborítást ki kellett cserélni. A torony új bádoglemez borítást kapott. A bádoglemezek azonban olyan silányak voltak, hogy 1963-ban fel kellett őket szedni, s a tornyot új, horganyozott lemezekkel kellett beborítani. Ráadásul új toronykeresztet is kellett készíttetni.

A gránátok és aknák magában az épületben s annak tetőzetében is óriási károkat okoztak. Az ablakok kitörtek, a cserepek nagy része megrepedt vagy teljesen tönkrement. A templomtoronyban ugyanis német megfigyelők voltak, azokra tüzeltek nagy erővel a szovjet katonák. Mint ma is látható, még a nagyharang széle is megrepedt, s ezáltal megromlott a harang hangja is: már korántsem olyan tiszta, mint eredetileg volt. A főoltár mögötti részen keresztülhatolt egy gránát, a légnyomás eltolta helyéről a főoltárt, s hátsó részét szétdarabolta, az oltáron levő nagy gyertyatartókat pedig a kövezetre sodorta. Lezuhant és megrongálódott továbbá a főoltár jobb felén fali állványon álló Szent István-szobor. Sok aprólékos munkájába került az ügyes kezű asztalosoknak, míg sikerült úgy rendbe hozniuk, hogy a rongálódást alig lehet észrevenni rajta. A javítás után a szobor eredeti helyére került vissza.

A belövések következtében leszakadt a kórus feletti boltozat egy része, a kőművesek azonban ezt is úgy helyreállították, hogy ugyanezen a helyen azóta sem tapasztaltunk repedést vagy omlást. A torony keleti oldalán levő toronyóra számlapja leesett, s károk keletkeztek magában az óraszerkezetben is, amelyre téglatörmelék potyogott. A templom gyönyörű orgonája ugyancsak komoly javításra szorult, mert a lezuhanó tégladarabok azt is megrongálták. Egyik-másik szovjet katona ráadásul mindenáron játszani akart az orgonán, erőszakosan fújtatták, nyaggatták, nyomkodták a billentyűket stb. Gazdag zsákmány reményében a templom és a sekrestye ajtaját is feszegették, a plébánia felől gránáttal akarták szétlőni a sekrestyeajtót, szerencsére eredménytelenül, mivel a gránát célt tévesztett: az ajtóragasztó mellett hatolt be a falba, s azon áttörve becsapódott a szembenső sekrestyefalba. Az egyházi ruhákban s a kegytárgyakban így nem esett kár.

Az udvardi hívők általában mindig megértéssel fogadták a templomjavítás szükségességét, s lehetőségeikhez mérten anyagilag is hozzájárultak a javítás költségeihez. így volt ez 1945-ben, 1956-ban és 1991-ben is. 1991-ben Elek László, a fiatal és céltudatos plébános kezdeményezte a munkát, s a hívők anyagi hozzájárulásával és segítségével sikerült a templomot teljesen rendbe hozni. A templom javítása mintegy 1 200 000 koronába került. A községi hivatal hozzájárulásával sikerült továbbá rendbe hozni a Kálvária stációit, a nagykeresztet, a haranglábat, a Szent Márton-kápolnát, s javításra elszállították a megrongált szobrokat.

A templommal kapcsolatban szólni kell az alatta levő kriptákról. Itt ismét Nagy György feljegyzéseire támaszkodunk. 1942 nyarán, amikor a templomban kisebb javításokat végeztek, a munkások Nagy György kezdeményezésére felnyitották a márványtáblával takart kriptalejáratot, a kriptát kiszellőztették, s erős villanykörtével ellátott hosszabbító zsinórral lementek a kriptába és megszámolták az ott levő koporsókat. A 28 koporsó ekkorra már zömmel egymásba roskadt, mert annak idején egymásra rakták őket. Néhány koporsónak a fedelét is felnyitották: ezekben papi személyek feküdtek, amire a reverendafoszlányokból lehetett következtetni. A koporsók végén réztáblák vannak latin felirattal, a bennük nyugvó papok nevével. A patinától megzöldült feliratok sajnos már csaknem olvashatatlanok. A koporsók között van egy igen díszes fehér is, s gyöngyszemekből van rá kirakva Jankovics Margitka 13 éves kislány neve, aki a nemes Jankovics család sarja volt. A koporsóban még megtalálhatók a selyemruha foszlányai, a gyöngyszemekből fűzött rózsafüzér és a kis csizma maradványai. A kripta lejáratánál egy pergamendarabot talált Nagy György: ezen az „1908" és az akkori két káplán latin neve volt olvasható. Az egykor Udvardon tevékenykedő Nikolényi Károly tanító említette egyszer, hogy a templom alatti kriptában egy magasrangú katonatiszt is el van temetve a kardjával együtt. A kriptában papokon kívül udvardi nemesek, főispán és nagygazdák is nyugszanak.

Nagy György másodszor 1971 januárjában nyittatta fel a kriptát. Kezébe került ugyanis egy 1822-es plébániai feljegyzés, melyben az állt, hogy a feltárt kriptán kívül egy másik is van a templom alatt, de mivel Mária Terézia idején megtiltották a kriptába temetést, azt befalazták. Nagy kíváncsi volt, mi lehet ebben a kriptában, van-e ott valami, ami tovább gazdagítaná Udvard történetét. Társaival együtt körbejárta a kriptát, végigkopogtatta a falait, de hiába. Ha már lent volt, körülnézett, hátha felfedez valamit, ami 1942-ben elkerülte a figyelmét. Néhány fémdíszítésű koporsón szegfejhez hasonló rézfejekből voltak kirakva az elhunytak nevei. A szegfejek erősen patinásak voltak, de néhány nevet így is sikerült leolvasni. Egy rendkívül hosszú koporsón a Fejérvári nevet olvasta, de fellelte Fekete Ignác plébános és Podhradszky János udvardi törvénybíró nevét is. Egy koporsón csupán ennyi volt olvasható: 30.AUG.AETASI. Az udvardi papok koporsóit, bár nagyobbrészt már elkorhadtak, arról ismerték fel, hogy a koporsóláb homlokán az I H S jelzés volt látható. Ekkor fedezte fel Nagy György az említett katonatiszt koporsóját is, amelyről annak idején Nikolényi beszélt. Foszlányokban még megvolt az elhunyt égszínkék, aranysújtásos dolmánya, barna színű, sarkantyús csizmája. A sarkantyúk már természetesen megvoltak zöldülve. Egy koporsón a Kamontza István nevet olvasta, aki egy 1844. szeptember 9-i keltezésű plébániai okirat szerint templomatya volt. Néhány nap múlva Nagy György ismét megpróbálkozott a másik kripta felkutatásával. Az oltár előtti szentélyben felvették a márványlapokat és vasrúd segítségével próbáltak boltozatot vagy üreget találni, a márványtáblák alatt azonban csak törmelék volt. Ez azt bizonyítja, hogy ha volt is ott valamikor kripta, azt már régen betemették. Hogy mikor és hogyan, az továbbra is talány marad. Egy feljegyzés szerint a templomtorony alatt is található egy kripta, amelybe valamelyik udvardi plébánost temették, ezt azonban mindmáig nem nyitották fel.

A múlt század közepétől neves egyházi személyek voltak Udvard plébánosai, név szerint: Kesseleőkeői Majthényi Adolf, Kertész Ignác, Brűhl Antal, Glatz József, Duschek János, Siposs Antal Félix, Markwarth Gábor, Petressél János, Lénár Károly. Jelenleg Elek László vezeti az udvardi egyházközséget. Markwarth plébánossal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy neki el kellett hagynia Udvardot, mivel bár jóhiszeműleg, de a hívőkkel való megegyezés nélkül eltávolíttatta a templomból a régebbi és kisebb művészi értéket képviselő szobrokat, zászlókat, képeket, s ezzel maga ellen fordította a hívőket: a szentmisén, mikor Markwarth a szószékre ment, hogy megtartsa prédikációját, a hívek kivonultak a templomból, s megüzenték neki, hogy amíg ő lesz a plébános, nem járnak el az egyházi szertartásokra. Markwarth Ipolyságra távozott Udvardról.

1993. augusztus 22-én jelentős ünnepe volt Udvardnak: ekkor szentelték fel ünnepi szentmise keretében Udvard új címerét, zászlaját és pecsétjét. A misét Lénár Károly pápai kanonok, volt udvardi plébános és Elek László celebrálta, majd a jelenlevők a templomkertbe, a Hősök emlékművéhez vonultak, s leleplezték az újonnan készített két táblát, amelyen hatvannyolc udvardi polgár neve áll, akik a második világháborúban vesztették életüket. Ide kívánkozik, hogy 1945. március 28-án a községért vívott harcok során a hősi emlékmű is megsérült. Az orosz katonák az emlékmű mögé húzódtak, és onnan lőtték a transzformátor mellől rájuk tüzelő német tankot. A tank egyik lövedéke eltalálta az emlékművet. A tankot végül is kilőtték és elhallgattatták. A megrongált emlékmű több részét, így a neveket tartalmazó márványtáblát is pótolni kellett. 1948-ban a községi közigazgatási tanács eltávolíttatta és kijavíttatta a meghibásodott részeket, s az eredeti magyar feliratú tábla helyébe egy szlovák nyelvűt helyeztetett, a következő szöveggel: „Na pamiatku svojim hrdinskym synom, padlym vo svetovej vojne z vdacnosti obcania Dvorov nad Zitavou." (A világháborúban elesett hős fiai emlékére hálából Udvard polgárai.)

Udvardnak sajnos nem sok műemléke maradt, ezért is becses az, ami még megvan: a templom, a Kálvária, a temetők, néhány szobor és a szőlőhegyi Szent Orbán-kápolna.

A legrégebbi temető, amelyről tudunk, a templomkertben volt, erre azonban ma már csak az említett vörösmárványból készült temetőkereszt emlékeztet, magát a temetőt 1841-ben lezárták. A másik, részben még meglévő temető a kertek alatti ún. Szent József-temető. Parcellaszáma 1039, területe eredetileg 1,99 hektár volt; ma már csak részben temető, nagyobb részén lakóházak épültek, s a környékbeliek konyhakertekként használják. A temetőt 1781-ben, más adatok szerint 1820 körül nyitották meg. A legrégebbi kereszten az elhalálozás éveként 1827 olvasható, a nagykeresztet pedig 1825-ben állították itt fel. A temetőt hatóságilag 1959. március 19-én zárták le. Az emberi kíméletlenség és gonoszság sajnos sok kárt okozott benne, pedig számos neves udvardi család hozzátartozója van itt eltemetve. Itt van például a Galla és a Boncz családok sírhelye, a Jeszenicei Jankovics család sírja, itt nyugszik Dinnyés Károly igazgató-kántortanító stb. A temetői nagykereszten, amely a háború alatt megsérült, ez a szöveg állt: „E Szent Keresztet, óh Jézus, állíttatta Nemes Tomanóczy János az ő kedves papjával és Nemes Szalay Annával 1825. évben." Miután 1945 márciusában megsérült, a keresztet kicserélték. Az új kereszten a következő felirat olvasható: „A háború viharában szétlőtt kereszt helyébe állíttatta Gergely Ferencz és neje Polena Rozália az Úrnak 1945. évében. Imádkozunk Jézusunk. Te légy vezérünk. Benned remélünk."

 

A temetőben egy síremléken ez a felirat áll:

„Állj meg vándorló!

Kinek édes méhe hordozta testemet,

E sírbolt fedi most őtet és engemet.

Jeszenicei Jankovics István vagyok,

Fájdalmam, egy hív társat és nyolc árvát hagyok.

Nyugszik még mellettem jobbról az anyám,

Kit csak két tavasszal, én mennyei Atyám

Korábban megszüntettél élni nálamnál.

Noha ő mint báró fényesen született

Szentmiklósi Pongrácz Magdolna,

Kihez hasonló jó anya vajha több volna!

Hetvenedik évet számláltam életemből,

Részt vegyünk, kívánjad az örök életből."

 

 

Egy másik síron a következő szöveg olvasható:

„Galla Márton szül. 1852,11906 és neje Benkó Zsófia

szül. 1859,11911.

Tizenhat gyermeket adott nekünk az Isten,

Halálunkkor tizenöt várt ránk az égben.

Aki még él, imáiban emlékezik telkeinkről,

Mi áldást kérünk pap fiúnkra az Úr Istentől."

 

Az elhunytak földi maradványait és a keresztet 1970-ben áthelyezték a Szent Anna-temetőbe. Az utóbbi sírfeliraton említett pap fiú nem más volt, mint dr. Galla Ferenc, Udvard egyik kiválósága, pápai legátus és egyháztörténész, aki Udvard múltját is kutatta.

A Szent József-temetőbe 1945. március végén 49 német katonát és 2 ismeretlen magyar honvédet temettek el.

A Szent Anna-temető a Besenyei út mentén, a Felvégen van. Parcellaszáma 1435, területe 1,77 hektár. 1830 után nyitották meg, a legrégibb épségben maradt kereszt 1835-ből származik. A temető nagykeresztjén ez a szöveg áll: „Bizonyos vagyok, hogy se halál, se jelenvaló, se következendő el nem választhat az Isten szeretetétől, mely a mi Urunk Jézus Krisztusban vagyon: írja Szent Pál apostol, Hitfeleknek épülésül. Kokas János udvardi törvénybíró és neje Istenes Komáromi Klára. Emelték 1844. Megújíttatta Istenes Antal és neje Dékány Juszti, 1906."

 

A kápolna mögötti síremléken ez olvasható:

„Czifra István e sírba tétetett,

Kit 87 éve ím kivégezett.

Tanítói pályán végzett 10 és fél évet,

Sok kis gyermeket a jó útra vezetett.

Később e községnek erélyes bírája,

39 évig szentegyházgondnoka.

Most magához hívta a Mennyei Atya

1888 augusztus 30-án.

Az Úr boldogítsa őt az örök élet fényességében!"

 

A Szent Anna-temetőben temettek el 29 német katonát és egy magyar honvédet, akik a községért vívott harcokban estek el 1945. március 28-án. A temetőt 1970-ben zárták le véglegesen.

Az őrangyal temető a Komáromi út mentén, a malommal szemben van. Parcellaszáma 4181, területe 1,57 hektár. 1850 táján, a nagy kolerajárvány idején nyitották meg. A legrégebbi fejfák a jobb oldali, országút melletti részben állnak: ezeket keményfából faragták és népi motívumokkal díszítették. A temetőben álló őrangyal-szobrot Majthényi Adolf szentelte fel 1850. október 2-án, az őrzőangyalok ünnepén. Talapzatának elején ezt olvassuk: „Oh Istennek szent Angyala. Oltalmazd helységünket, őrizd kisdedeinket. Keresztény hitfeleik épülésére emelték Fekete István és Dubrovai Mária." A talapzat hátsó oldalának szövege: „Szentelte Kesseleőkeői Majthényi Adolf udvardi alesperes plébános őrző szent Angyalok ünnepén, 1850. évben."

A temető nagykeresztjére ezt a szöveget vésték: „Állíttatta Pipovits Erzsébet és férje Káplóczki József, 1892. évben, Keresztény könyörületböl a szenvedő lelkek iránt. Ny.b."

A nagykereszt mögötti kápolnában ez olvasható: „Maczkó Jánosné szül. Salgó Erzsébet alapítványa, 1895."

A református temető a Tölgyes út közelében található, parcellaszáma 882/883/10, területe 5566 négyzetméter. A legrégebbi, 1835-ből származó fejfa Harcsa Istváné. A temetőt 1820 és 1830 között nyitották meg, s az udvardi köztemető megnyitása után zárták le. Legjelentősebb sírhelye a nemes Makay családé.

Az udvardi zsidó temető a Szent Anna-temető mögött, a Besenyei út bal oldalán terül el. Parcellaszáma 1436/1437/34, területe 4850 négyzetméter. A 19. században nyitották meg, eredetileg 34 sír volt benne, ám a nemtörődömség és rongálás következtében több sírkő tönkrement vagy egyszerűen ellopták. A temetőbe 1944. április 27-én temettek utoljára udvardi lakost, név szerint Róth Henrikné Paskusz Johannát. Az udvardi zsidó családokat ezután koncentrációs táborokba hurcolták. 1944. december 26-án a tiszaújlaki születésű Weisz Sándor munkaszolgálatos katonát temették ide. Mivel Udvardon egyetlen zsidó család sem maradt, a temetőt bezárták.

1977. január 14-én nyílt meg 2 hektár területen a Baromlaki út jobb oldalán az udvardi köztemető, ahová már a vallási hovatartozás tekintetbe vétele nélkül temetnek. Ebben a temetőben már mélyhűtő kamrával ellátott korszerű halottasház is van, s a temetésig itt vannak elhelyezve az elhunytak. Korábban otthonukban voltak felravatalozva, ami főképp a nyári melegekben okozott problémákat. 1991. november 1-jén, Mindenszentek napján avatták fel a temető fekete márványból készült nagykeresztjét meg a haranglábat a lélekharanggal. A kereszt és a harangláb felállítását Elek László plébános kezdeményezte.

1971. május 22-én a főtérről a templomkertbe helyezték át a Szent Flórián-szobrot, melynek talapzatán a következő feliratok olvashatók: nyugati oldal: „Majthényi Adolf udvardi plébános alesperes, kerületi iskolai felügyelő, egyházi jogtudor, a Magyar Királyi Egyetem törvénykarának társtagja. Felszentelve 1856. év május 4. napján."; déli oldal: „Az Isten dicsőségére, Szent Flórián tiszteletére."; északi oldal: „Az udvardi róm. katholikus hívek emelték 1855."; keleti oldal: „Elűzvén házainkról a romboló tüzet!" A szintén a templomkertben levő Szent Család-szobron ez áll: „Állíttatta Repka József és családja: neje Boldizsár Katalin, gyermekeik Rozália, Mária, Ágnes és Katalin az Isten nagyobb dicsőségére 1901. évben." A Szentháromság-szobor felirata: „Isten nagyobb dicsőségére emeltette Németh Sándorné Repka Mária 1890-évben."

Udvard egyik legjelentősebb történelmi emléke a Kálvária, amelyről mélyrehatóan és részletesen ír Majer István egykori kürti plébános, egyháztörténész. Az Udvardi Kálvária Könyv buzgó hívek áhítatának emelésére című műve 1860-ban, a Kálvária felszentelése idején jelent meg, s 1906-ban újból kiadták. A könyv részletesen ismerteti Udvard és a Kálvária történetét. Mint a szerző írja, Kesseleőkeői Majthényi Adolf egyházi jogtudorban, alesperesben és udvardi plébánosban fogant meg a magasztos gondolat, hogy azon a helyen, ahol az 1309-es egyházi tartományi zsinatot tartották, maradandó emléket állíttasson. Tudjuk, hogy a zsinat egyik határozata alapján a hajnali, déli és estéli harangszó egybekötve az Angyali Üdvözlet imájának elmondásával országos szent szokássá vált, s azt a buzgó hívek mindmáig gyakorolják. Majthényi tehát célul tűzte ki, hogy Szent Márton vértanú dombján, az egykori királyi kúria helyén nagyszabású keresztutat, központi keresztet és kápolnát építtessen. Eredetileg nagy búcsújáró templom építésén is fáradozott, de anyagiak hiányában erről le kellett mondania. Érdemes feljegyezni, hogy Kesseleőkői Majthényi Adolf a Nyitranováki melletti Kesellőkőről (szlovákul: Sivy Kameií) származott, gazdag nemesi család sarja s odaadó hazafi volt. A politikai életben is tevékenyen részt vett. Komárom vármegyében egyike volt azoknak, akik harcra buzdították a magyarságot az elnyomó Habsburgok ellen. Igaz, fegyver nélkül, de az 1848—1849-es szabadságharcban is részt vett. Tevékenységéért bebörtönözték, s csupán Nagykéri Scitovszky János esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása közbenjárására engedték szabadon. Szabadulása után minden erejét az általa megálmodott és eltervezett Kálvária megépítésének szentelte. Érdemei elismeréseként jelentős tisztségekbe emelte az egyház. Kanonok, majd a bécsi Pazmaneum (Pázmány Péter papnevelő intézete) kormányzója lett, később pécsváradi apát és sasvári főesperes. 1871. május 11-én hunyt el, s végakarata szerint az udvardi Kálvária-dombon, a harangláb szomszédságában temették el. Majthényi úgy tervezte, hogy az egykori Győrök homokán — amelyet a szájhagyomány szerint Szent György dombjának is neveztek — szintén alapít egy kegyhelyet, ezt a tervét azonban már nem tudta megvalósítani. A domb mára már teljesen eltűnt.

Majthényi megnyerte az ügy számára Scitovszky esztergomi érseket, így 1855 áprilisában megkapta az egyházi fennhatóság engedélyét az udvardi Kálvária építéséhez. Május 3-án, a Szent Kereszt ünnepének napján mintegy 5000 hívő és 35 pap részvételével a jövendő Keresztút helyén felállították az ideiglenes keresztet. Ekkor alapították meg a pénzügyi fedezet alaptőkéjét is.

A munka 1855. október 31-én vette kezdetét. A terveket Dobák János és Weller Móric komáromi földmérnökök dolgozták ki. Az egyes stációk megépítéséhez Majthényi számos jeles támogatót nyert meg az egyházi és világi méltóságok sorából. Ilyen volt például Forray-Brunswick Júlia grófnő, Nádasdy Lipót, Lipthay Antal püspök, egykori udvardi plébános, nemes Istenes Ferenc udvardi törvénybíró, Kálazi András udvardi esküdt, Orosz László, Udvard járási szolgabírája, Nyári Rudolf gróf, Majthényi Pálné, Adamovich János perbetei, Czagány András ógyallai, Cserép Ignác, Finka János jászfalusi, Fiiser Flórián szentpéteri, Majer István kürti, Mészáros Sándor újgyallai, Miklossovich Alajos csúzi, Simonffy Ede koltai, Schnausz György kurtakeszi, Zaklukal Iván szemerei plébános és mások.

Mivel a domb eléggé alaktalan volt, földet kellett rá hordani, s bekötőutat is kellett építeni, mivel a terepet mocsaras, lapos terület övezte. Az esztergomi érsek egy ideig húzódozott az építkezés nagyobb mértékű támogatásától, s kifejezte aggályait, hogy a magas költségek miatt nem lesz elég a pénz. A Majthényi által 1855 júliusában benyújtott kérvénnyel az érsek majd csak 1856. január 21-én foglalkozott. A tervet ugyan jóváhagyta, de azt ajánlotta, hogy a Kálváriát szerényebb terjedelemben és kisebb templommal és haranglábbal építsék fel. Az egyes stációk is költségesek voltak, mivel mindegyikbe festményt terveztek. Egy-egy keresztúti állomás 600 forint költséggel épült, ami akkor nem kis pénz volt. Scitovszky érsek 1856. november 16-án Udvardra látogatott, megtekintette az épülő Kálváriát, s a felépítéséhez szükséges egész területet (32 magyar holdat, azaz 13,81 hektárt), amely eredetileg érseki birtok volt, s örök időkre a Kálváriának adományozta.

Ezen kívül becsáron alul 50 ezer téglát engedett át az építkezés számára. A főkereszt és egy stáció megépítéséhez 1200 forintot adott. Csatlakozott hozzá Haynald Lajos erdélyi püspök is, aki szintén fedezte egy stáció költségeit.

Miután a fő kiadások fedezete biztosítva volt, hozzáláttak a kálváriadomb kialakításához, majd 5 év alatt 7000 facsemetét ültettek a dombon és környékén. A keresztút állomásai gótikus stílusban s égetett téglából épültek. A téglát az érsekújvári érseki uradalom téglagyárából szállították, amit a téglákon látható D.AE.U. betűk is igazolnak. A rövidítés jelentése: Dominium Archiepiscopale Ujvariense (újvári érseki uradalom).

A Kálvária mind a 14 állomásának tetején kőből faragott rózsakereszt van. A kőpárkányzatot, a felvezető lépcsősort s az egyéb kőfaragványokat mészkőből készítették a pozsonyi Rumpelmayer Alajos kőfaragó műhelyében. Az állomások magassága 2,5 öl, szélessége 1 öl és 6 hüvelyk, mélysége 1 öl (1 öl = 1,9 m, 1 hüvelyk = 2,5 cm). Minden stáción vas rácsajtó van, ezeket Salm herceg vasgyárában készítették. A rácsajtók felső részére az alapítók címere, illetve névjegye van festve. A tető festett bádoglemezből készült. Minden stáció belsejében van egy oltárlap, melynek talapzatán az alapítók neve és tisztsége olvasható. A stációk belső falán bádogtáblára festett keresztút látható; e képeket Szálé István pozsonyi festőművész festette, s aranyozott rámába foglalták őket. 1 öl magasak és 3 láb szélesek (1 láb = 32 cm). A kápolnák előtt 7 öl széles út vezet körbe a domb csúcsára. Az utat mindkét oldalról lombos fák szegélyezték, ezekből azonban mára sokat kivágtak, s a kipusztultakat nem pótolták. A halom csúcsán álló központi keresztet Scitovszky érsek szentelte fel aranymiséje alkalmával, 1859. november 6-án.

A kereszten levő 7 láb magas Krisztus-szobor egy darabból van faragva: ezt (a kereszttel együtt) szintén Rumpelmayer műhelyében készítették. A talapzat elülső oldalán Scitovszky érsek címere van, hátlapján pedig a következő felirat áll: „Az örök Atyának Fölfeszített Szent Fiának Imádásául Papsága ötvenedik évében MDCCCLIX November VI. tartatott Aranymise áldozata ünnepének Emlékéül Nagykéri Scitovszky János a Római Sz. Egyház Áldozár-Bibornoka, Magyarország Herceg-Primása És Esztergomi Érsek Állítá és szentelé e keresztet — Nem nekünk Uram! Nem nekünk, hanem szent Nevednek!" A talapzat jobb oldalán a következő felirat van: „Oh tik mindnyájan, kik általmentek az úton, figyeljetek és lássátok, ha van-e fájdalom mint az én fájdalmam". (Jeremiás próféta). A bal oldalon ez olvasható: „Itt hol Atyáink Szent Zsinatja Nagy Asszonyunk tiszteletére az Angyali-Üdvözletre harangozást Országos szertartássá szentelte. Térdre omolva Szívből hangoztassuk: Üdvözlégy Mária!!!"

A feszület melletti vasoszlopú lámpákat Halasy Ede és neje, Jankovich Cicelle, valamint Czeller Ferenc és neje, Istenes Mária emeltették. A nagykereszt mögött kissé lejjebb Szűz Mária kőszobra áll kőtalapzaton, melynek elején az „Üdvözlégy Mária!", hátlapján pedig a „Nemes Borbély István 1844-ben készíttette, özvegye Nagy Katalin 1859-ben megújítva áttétette" szöveg áll. A szobor két oldalán álló lámpaoszlopokat özvegy Istenes Józsefné Harcsa Örzsébet és gyermekei boldogult férje és atyjuk emlékére, illetve nemes Borbély Katalin és Borbála egyetlen fivérük, nemes Borbély Menyhért emlékére emeltették.

A Kálvária építésének idején a nagykereszt jobb oldalán ideiglenes haranglábon három harang függött. A 325 fontoson (151,7 kg), melyen Szent József és Szent Zsófia domborműve látható, ez a felirat van: „Czeller József boldogult neje Grósz Zsófia üdvére — 1860 — öntötte Walser Ferenc Pesten." A 175 font (81,7 kg) súlyú harangot az udvardi Szűz Mária Társulat öntette, s az „Üdvözlégy Mária!!! — Udvard 1860" felirat olvasható rajta. A harmadik, a 100 fontos (46,7 kg) harangon egy feszület-dombormű és az "Adj Uram örök nyugodalmat a megholt híveknek — Udvard — 1860" felirat látható. A hívek ezt közadakozásból készíttették. Az eredeti haranglábon márványtáblára vésett felirat állt, melyet Tóth Mike Jézus-társasági atya írt: „Itt zengett a harang első üdvözlete Néked Szűz Anya, nyílt hálát Hunnia bércei közt."

A Kálvária-domb tetejére három pihenőszakaszra osztott kőlépcső vezet. Ez három öl (5,7 m) széles, és kőpárkány szegélyezi. A párkányra a Fájdalmas Szűz, Szent János, Mária Magdolna, Mária Kleofe és két angyal szobrát állították hét láb (224 cm) magas vas lámpaoszlopokkal. A szobrok alapítói: ifjabb Lévay Antal és neje, Berényi Júlia, idősb Lévay Antal és neje, Hűbner Karolina, Divald Leó érsekújvári tiszt és neje, Schrimp Filoména, Jankovich István és neje, Sághy Paulina, Porubszky Károly udvardi főtanító és neje, Czeller Margit, valamint Weiswasser Ferenc és neje, Galster Lujza. A lámpákat Csikós Ferenc és Kokass Erzsébet, Repka József esküdt és neje, Boldizsár Katalin, Lebo József esküdt és neje, Salgó Örzse, Káplóczky István gazda és neje, Kokass Kata, Vadkerti András esküdt és neje, Lehóczki Kata készíttették, az egyik lámpaoszlopot pedig Szerencsés János juhász és neje, Porubszky Júlia ajándékozták.

A Kálvária-domb mellett egy alacsonyabb dombot alakítottak ki, ahová kőlépcsőkön lehet lemenni. A domb platóján Pannónia védőszentje, Szent Márton vértanú egykori kápolnája emlékére 1860-ban egy bizánci stílusú tornyos kápolnát építettek, melynek homlokzatán ez áll: „Isten dicső hitvallója Szent Márton könyörögj érettünk!" A kápolna hátoldalán domborműves fémtábla van elhelyezve a következő szöveggel: „Néhai Király József nagy nevű pécsi püspök, egykori udvardi alesperes-plébános áldott emlékére emelé előbb Király György, utóbb Konkoly-Thege László özvegye Benkovics Zsuzsanna, 1860." A kápolna oltárképét a pesti Molnár József festette, aki tiszteletdíjából 200 forintot a Kálvária javára ajánlott fel. A fából faragott oltárt és a padokat Staudinger pozsonyi műasztalos mester készítette.

A kápolnadombról az északi oldalon kőlépcsőkön jutunk le arra a helyre, ahol annak idején őrház és búcsújáró pihenőhely épült; mivel ez már igen rossz állapotban volt, 1992-ben lebontották. A Kálvária alatti északnyugati lapályon Szent Anna kőszobra áll kőtalapzaton: Szentmiklósi és Óvári Pongrácz Adolf udvardi káplán emeltette 1860-ban, s Majthényi plébános szentelte fel 1860. július 29-én.

A Kálvária széles körű összefogással épült. Létrehozásában Udvard lakosain kívül Fűr, Szentpéter, Baromlak és más községek hívői is részt vettek. Jutalmat nem várva dolgoztak a bekötőút építésén és a kálváriadomb kialakításán. A lovasgazdák összesen 12 000 kocsi földet hordtak fel. A gyalogmunkások 50 009 gyalognapszámot dolgoztak le ingyen az építkezésen. A három évig tartó munkálatok során — a legsürgősebb tavaszi, nyári és őszi mezőgazdasági munkák idejét s a zord téli napokat leszámítva — naponta 30-40 szekér és 50-60 gyalogmunkás is dolgozott az építkezésen. A Kálváriát és szobrait s az egyes stációk képeit Mihalovics János, a híres faragóművész ábrázolta fametszeteken, melyek Majer István Kálváriakönyvében vannak megörökítve. Az eredeti fametszetek sajnos elvesztek. A Kálvária-domb körül vízlevezető csatornát létesítettek, a bekötőút elején pedig kőhidat építettek vasrácsos korláttal. A bekötőút közepe táján állították fel Nepomuki Szent János 1794-ből származó szobrát.

Az udvardi Kálvária felszentelésére 1860. szeptember 16-án került sor, magasrangú egyházi és közéleti személyiségek részvételével. A vendégeket a község határán bandérium fogadta, élén az udvardi nemesekkel. A felszentelést Scitovszky János esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása végezte. A templomban megtartott misén magyarul Majthényi Adolf, szlovákul pedig Lopusny Ferenc olvasta fel a IX. Pius pápa által küldött búcsúlevelet és áldást. A teljes búcsú azokat illette, akik részt vettek a Kálvária építésében, az építkezést anyagilag támogatták és ott voltak a felszentelésen.

A felszentelési ünnepségen mintegy 30-40 ezer környékbeli hívő vett részt. Az egyes stációk felszentelése után magyarul Haynald Lajos erdélyi püspök, szlovákul pedig a besztercebányai születésű híres szlovák teológus, Lopusny Ferenc mondott szentbeszédet. Az eminens vendégek, akik mintegy hatszázötvenen voltak, ezután ünnepi vendéglátásban részesültek Majthényi plébánosnál. Ahogy a korabeli krónikás feljegyezte, a többi résztvevőt nagyon szívesen látták és gazdagon megvendégelték az udvardi gazdák, sőt a falu szegényebb polgárai is. Senki sem maradt étien vagy szomjan. A délutáni litániát népmulatság követte, melyen késő éjszakáig húzták a talpalávalót az udvardi muzsikus cigányok. Ney Ferenc ebből az alkalomból írta az Udvard szent ünnepélye című ódát:

 

 

Udvard szent ünnepélye — Szeptember 16-kán 1860.

Irta Ney Ferenc

Fényét Veszt Ve VDVard, Ihol VJra DICsőűl:

Sok bVs éVek Vtán szent JeLen éke VIrVL.

 

Megnyílt az égbolt. Fényözönébül egy

Izmos sugárnak lángja lövell alá

Szent Márton ős halmára, melyről

Hírt susog a kegyelet regéje.

 

S mért van, hogy itten már csak a hír virraszt?

Eltűnt e helynek dísze — az ímola,

S dúló viharnak szárnyain szét

Porladozott a királyi lakvár.

 

Minden múlandó! S mit letarolt a kor,

Az föl nem éled semmi jövő ölén.

De az ős apáktól szórt erénymag

Újra kikéi onokák szivében.

 

Megnyílt az égbolt. Ott ül az Üdvadó

A dics-keresztet tartva magasztosan,

Míg jobbja ujjával szelíden

Oldala sebhelyeit mutatja.

 

A jelt megérté sok nemesebb kebel;

Majthényi lelkes szózata visszazeng;

S a bíboros főpap nyomában

Ömledez a hívek áldozatja.

 

S most kész a nagy mű. Honfiak ezrei

Állják a halmot mint ravatalt körül,

Jelvényeként a szent kínoknak;

S mindegyikük szive a szövetnek.

 

Hajdan Tamás ült főpapi székben itt

Hozván határzást, és vele a zsinat;

Hogy zengje háromszor naponkint

Mária tiszteletét harangszó.

 

ő szólt (hatodfél százada annak) és

Tüstént egy ország népe imára kelt;

Szól most is a Főpap Scitovszky:

És íme arcra borúi a népség.

 

Áldás az, amit mond szava s oszt keze: —

Áldás e művön! — Hit, szeretet, remény

S engesztelődés múlt s jövőre!

Erre tanít a magasztos emlék.

 

Hol bűn s kegyetlen vihar átkai

Rombolták ádáz fegyverek élivel,

És hol dühöngő pusztulásnak

Szelleme járt buta bőszülettel:

 

Építni kell újra meg újra is

Vallás- s erénynek vezérnyomán;

Építni kell szebb korszakoknak

Hajiokait ragyogó kövekből.

 

Udvard azért üdv, kétszeres üdv neked!

Most már ne sajnáld hajdani híredet,

Melyben király — udvarnokoknak

Lakhelyéül, díszelegve álltái.

 

Oh mert ma Jézus gyászhelye díszlik itt!

Megszentül ismét földed egész köre;

Kincse halommá lészen e domb,

Selmeci nagy rokonára méltó.

 

S ím, néped örvend! Mert hisz azon magyar

Faj vére ő is, mely szive mélyiben

Hőn és hűen őriz minden emlék-

Alkatokat dicsőült napokból.

 

Vidd Zsitva, vidd e nemzeti ünnepélyt

A nagy Dunán át messze vidékre el;

Hirdesd: miként ég hit — miveltség

Lelkesedése magyar szivekben;

 

Hirdesd a távol tengeri partokon

Buzgó híveknek s állapítok sorát;

Mint ős időt, hímezze akkép

E napot is kegyelet virága.

 

S te égi fénybolt, lángidat el ne zárd;

Virrassz fölöttünk ezredek évin át!

Hogy Szűz Anyánk s ős Szent Királyunk

Pártfogó kegyitől viduljunk.

 

Oh hadd mívelnünk e haza téréit!

Építni hagyj sok nagyszerű díszművet;

Élvezzük, engedd, szebb jövőnek

Nemzeti fényletű jós—reményit!

 

Szent Anna szobor a kálvária alatt

 

  
Előző fejezet Következő fejezet