Következő fejezet

Vallás- és művelődéstörténet

(Dr. Orbán Imre)

 

Katolikus -és protestáns egyházaknak a

magyar művelődéstörténetben betöltött szerepéről

Középkor

A korszak egészében a műveltség, a kultúra az egyház kezében volt. Szerepe fölülbecsülhetetlen. A keresztény tanításon alapult az állami és az egyházi élet, a kultúra, a tudományok, az iskolai nevelés, az irodalom és a művészetek. Ezekben a századokban a papoknak és szerzeteseknek a kultúrában betöltött szerepe pótolhatatlan. Közülük került ki a korszak értelmisége. Ők közvetítették számunkra a nyugati műveltség elemeit. Ezt megkönnyítette, hogy ekkor a műveltség nemzetközi nyelve a latin volt. Gyakran a papokon, szerzeteseken keresztül terjedtek el a mezőgazdasági termelés vagy éppen ipari tevékenység hatékonyabb módszerei. Az állam írást, olvasást föltételező hivatalaiban ügyintézőként szintén őket találjuk. Minden alkotás mögött az egyházat, egyházi embert kell föltételeznünk.

Az időben mennél visszább megyünk, annál kevesebbeknek jutott osztályrészül, hogy műveltek lehessenek. A világiak között ritkaság számba ment a könyvekkel bíró, írni, olvasni tudó emberfő. Ha volt ilyen, az figyelmet keltett. Nem véletlen, hogy Kálmán királyunknak „könyves” lett a mellékneve, csodálták a tudományokban való jártasságát, bár az is igaz, Szent László király akarata szerint eredetileg egyházi pályára készült. Azért a papok között, különösen a plébániákon szolgáló papok között is szép számmal akadtak „tudatlanak”, kevésbé műveltek, vagy éppen csak olvasni tudók.

Szent István király (997-1038)


I. István

Apja Géza fejedelem, anyja az erdélyi Gyula leánya, Sarolta. A keresztény magyar állam megalapítója. Már gyermekkorától keresztény nevelésben részesült. A hagyomány szerint Szent Adalbert prágai püspök keresztelte meg. Felesége II. Szent Henrik német-római császár testvére, Gizella bajor hercegnő. 997-től nagyfejedelem. 1000-ben vagy 1001-ben koronázták királlyá a II. Szilveszter pápától kapott uralkodói diadémmal, aki úgy nyilatkozott Istvánról, hogy míg ő (tudniillik a pápa) csak apostoli, addig István egy valóságos apostol, aki ilyen nagy népet térített meg. István koronázását követően megszilárdította helyzetét. Uralmát mind belföldön, mind külföldön elismerték. Nem vált semmilyen hatalom hűbéresévé. Kiépítette a keresztény magyar állam szervezetét, megszervezte az egyházat. Azzal, hogy a kereszténység átvételekor a nyugati, latin rítusú egyház, Róma és a pápa mellett döntött, máig hatóan meghatározta a magyar kultúra és művelődés alapjait. Máig ható döntése volt Szent Istvánnak az is, hogy Magyarországot Mária oltalmába ajánlotta. Legalább két fia született. Az egyik, korán meghalt gyermek kései források szerint az Ottó nevet viselte, a másik Szent Imre herceg.

Szent István király döntése alapján írta meg egy művelt egyházi személy 1031 előtt Imre, a trónörökös számára az Intelmeket (Libellus de institutione morum). A munka a korai magyarországi latin nyelvű irodalom magas színvonalának bizonyítéka. Ez egy ún. királytükör. Szent István tanácsait foglalja össze arról, hogy a fia hogyan lehet jó király. István szól a hit megőrzéséről, az egyháziak, a főpapok, főemberek és vitézek tiszteletéről, a türelem gyakorlásáról, az igaz ítéletről, a vendégek befogadásáról, a jó tanács megfogadásáról, az ősök tiszteletéről, az imádságról, a kegyességről és az irgalmasságról. A király jó uralkodót szeretett volna fiából nevelni, és Imre megfelelhetett volna az apai elvárásoknak. De a fiú, akit apja „szenvedélyesen” szeretett, 1031-ben egy vadkanvadászaton elszenvedett baleset következtében meghalt. Szent István 1038-ban hunyt el. Tisztelete hamar kibontakozott. 1083-ban avatták szentté. Ünnepéről a mai napig megemlékezünk.

Egyházszervezés

A magyarság már a vándorlások során találkozott a keresztény hittel. Bizánci térítés a Kárpát-medencében még a honfoglalás után is folyt, de uralomra jutni nem tudott. Az Erdélyben működő bizánci térítő püspök nevét is ismerjük: Hierotheosz. Géza fejedelem és Szent István király idején, az ő erőteljes támogatásukkal a Róma központú és a pápa primátusát elfogadó nyugati rítusú kereszténység vált általánossá nálunk. Az egyházszervezés Szent István király nevéhez kapcsolódik. Miután elnyerte a koronát és Magyarország királyává kenték, egyik legfontosabb föladatának tartotta a katolikus egyház alapjainak a lerakását. Kiváló munkát végzett. Esztergomban és Kalocsán érseki székhelyek jöttek létre, nyolc püspökséget alapított: a pécsit, veszprémit, csanádit, erdélyit, győrit, váradit, egrit és a vácit. Kijelölte az egyházmegyék határait, kinevezte a püspököket. Törvényeket hozott, hogy a keresztény hit terjesztését segítse, előírásait a nép betartsa. Leghíresebb rendelete szerint tíz falu köteles volt egy templomot építeni.


Imre Herceg

Ezek fölszereléséről a király gondoskodott. Papot, szent könyveket a püspök biztosított. Külföldi, főként német és itáliai szertartáskönyveket másoltattak erre a célra. A papok ellátása a tizedet fizető nép kötelessége volt. A Szent István által alapított egyházmegyék száma gyarapodott. A 11. sz. végén Szent László király (1077-1095) hozta létre a zágrábi és Könyves Kálmán király (1095-1116) a 11-12. század fordulóján pedig a nyitrai egyházmegyét. A 13. században újabb püspökségek (szerémi, boszniai, milkói) jöttek létre. Fokozatosan kialakult a katolikus egyház szervezeti fölépítése. Alapegységei a plébániák voltak, melyeket később esperességekbe, az esperességeket főesperességekbe szerveztek. Egy püspökség több főesperességből állt. Több egyházmegye alkotott egy-egy érseki tartományt.

Az egyházszervezéssel párhuzamosan bontakozott ki a liturgikus élet. Ennek forrását azokon a területeken kell keresni, ahonnan a térítő papok és szerzetesek jöttek: a dél-német, Rajna-menti és észak-itáliai vidékeken. Gazdagították a magyar egyház liturgikus életét az 1083-as szentté avatások (Szent István, Szent Imre, Szent Gellért, Szent Zoerard-András és Benedek), új ünnepek és szövegek kerültek be az egyházi naptárakba. Bizonyos egységes útmutatást jelentett az 1092-es szabolcsi zsinat, mely meghatározta a megtartandó ünnepek sorát. Ilyen határozat más zsinatokon (1100 k. Esztergom, 1279 Buda) is született. Szent László király 1192-es kanonizációjával ismét gazdagabb lett a magyar liturgikus élet.

Bencések

Nursiai Szent Benedek a 6. században közösségben élő szerzetesek számára az imádság együttes végzésére, a liturgia ünnepélyes bemutatására, közös fizikai munkára alapította a rendet. Ezt fejezi ki jelmondatuk is: Ora et labora! (Imádkozzál és dogozzál!)


Bencés könyvtár

A bencés közösség jelentőségét mutatja, hogy Szent István király Cluny apátjával, Odilóval levelet váltott. Abban, hogy Magyarország az európai kultúra része lett, az Egyháznak, de különösen is a bencések játszottak fontos szerepet, akik a 9. századtól jelen voltak hazánkban. Nálunk a térítésben, a hívek lelki gondozásában, az egyházmegyék irányításában, az oktatásban a világi papok mellett bencéseké a döntő szerep. Később az e téren kifejtett aktivitásuk csökkent, helyüket világi papok vették át.


Szent Gellért püspök

Leghíresebb monostorukat Pannónia Szent Hegyén (Pannonhalma) Géza fejedelem alapította 996-ban. A kolostor nevezetes volt iskolájáról, könyvtáráról. A könyvtár kódexeiben az 1093-as leltár szerint akár több száz kézzel másolt mű lehetett: a liturgia végzéséhez szükséges könyvek, rendi szabályzat (regula), legendák, szentbeszédek, néhány ókori szerző írása. Nevesebb bencés monostorok még: Pécsvárad, Zalavár, Bakonybél, Zobor, Tihany, Kolozsmonostor, Garamszentbenedek, Szentjobb, Szekszárd, Feldebrő, Meszes. A 13. században a bencések jelentősége csökkent. Még ekkor is van néhány jelentősebb alapításuk: Ják és Lébény, de a korábban tapasztalt népszerűségük elmúlt.

Pannonhalmán tanult Boldog Mór (1000 k.-1075 k.). Később pannonhalmi apát. Az első magyarországi születésű főpap, első magyarországi születésű író. 1036-tól Pécs püspöke. Ő írta meg Szent Zoerard-András és Benedek remeték élettörténetét. A Szent Imre-legenda (csókcsoda) beszél kiváló szerzetesi életmódjáról. Bencés volt a magyarországi egyházszervezés nagy alakja, Szent Gellért is.

Szent Gellért

Szent Gellért (977 u.-1046) püspök. A korabelei magyar egyházi élet meghatározó alakja. Velencéből jött hozzánk. A trónörökös Szent Imre nevelője lett, majd Bakonybélben remetéskedett, ahol tudományok művelésével is foglakozott. Följegyezték róla, hogy amikor egy őz hozzá menekült, föllökte az íráshoz kikészített tintatartóját. 1030-ban Szent István megbízása alapján bencés szerzetestársai segítségével ő szervezte meg a csanádi egyházmegyét. Prédikált, keresztelt, székesegyházat, templomokat épített, iskolát és kolostort alapított. Szent Gellért nagyműveltségű egyházfő. Legendája beszámol arról, hogy nem lovon, hanem szekéren utazott, hogy az utazás idejét is olvasással tölthesse. Több művet írt. Egyedüli fönnmaradt munkája: Deliberatio supra hymnum trium puerorum (Elmélkedés a három fiú énekéről) a tüzes kemencébe vetett ifjak himnuszának (Dániel könyve) magyarázata. Az 1046-os pogánylázadás idején szenvedett a Kelen-hegyen (Gellért-hegy) vértanúhalált. 1083-ban Szent László király kérésére avatták szentté.

Új szerzetesrendek


Árpád-házi Szent Margit

A premontreiek monasztikus rend, franciaországi eredetű. Szent Norbert alapította 1121-ben. A rendek közül elsőként a szerzetesi életeszmény követése mellett külön föladatként vállalták a hívek lelki gondozását. Legismertebb monostoruk: Zsámbék. Jelentősebb konventjeik: Csorna, Lelesz, Jászó, Túróc, Ság, Türje.  A ciszterciek monasztikus szerzetesrend. 1098-ban Szent Róbert alapította Franciaországban. Céljuk a föllazult szerzetesi életmóddal szemben a bencés regula szigorú megtartása. Habitusuk színe után fehér vagy szürke barátoknak is hívták őket. A folyamatos istendicséret mellett kétkezi munkából tartották el magukat. Földművelő kultúrájuk példaként szolgált környezetük számára. Templomaikat Szűz Mária tiszteletére szentelték, melyek berendezésében egyszerűségre törekedtek. Legnagyobb pártfogójuk III. Béla király (1172-1196) volt. Első magyarországi alapításuk 1142-ben Cikádor (Bátaszék). Jelentősebb kolostoraik: Egres, Zirc, Pilis, Szentgotthárd, Pásztó, Bélháromkút (Bélapátfalva).

A johanniták a Szentföldre zarándoklók segítésérre született szerzetesrend. A 12. században jelentek meg Magyarországon, Esztergomban, Budán és Székesfehérvárott voltak konventjeik. Mivel nálunk betegeket gondozó ispotályokat tartottak fönn, ispotályosoknak is nevezték őket. A muhi csata után ők mentették IV. Béla életét. Szintén a zarándokok segítését és a betegek gyógyítását tartotta fő föladatának a Szent Sír-kanonokrend (Magyarországon a 12-13. század fordulóján telepedtek meg) és a templomosok rendje. Nagy támogatójuk II. Géza király (1141-1162). Amikor 1312-ben föloszlatták a rendet, különösebb bántódás (börtön, kínvallatás) nálunk nem érte őket. A német lovagok II. András alatt határvédelmi föladatokat láttak el. Mivel önálló államiságra törekedtek, a király kiűzte őket az országból. A zarándokok ellátásár jött létre a lazariták rendje. Főként leprásokat ápoltak. A 12. századtól voltak jelen nálunk. Az antoniták is betegápolók. Sajátos föladatként az orbáncban (Szent Antal tüze) szenvedőket gyógyították. A 13. század végén már valószínűleg létezett a szepességi Darócon monostoruk. A Szent Lélek Ispotályos rend 1291-ben házat kapott Nagyszebenben. A betegeket, sántákat, jövevényeket ápolták.

A 13. század lelkipásztori munkájába, kulturális életébe megújulást hoztak a koldulórendek. A kolostor falai közé visszahúzódó szerzeteseszménnyel szemben ők a nép közé mentek, a hit terjesztői és védelmezői voltak. Igyekeztek a nagyvárosokban letelepedni. Teljes szegénységben éltek, bűnbánatra hívtak föl, prédikáltak, tanítottak. Munkából és koldulásból, a hívek adományaiból tartották fönn magukat. Különös jellemzőjük, hogy a tudományok művelői és terjesztői is egyben. Fontosságukat mi sem jelzi jobban, hogy Budán, Esztergomban és Pécsett három-három kolostoruk volt. Más városokban: Besztercén, Fehérvárott, Győrben, Nagyszombatban, Szebenben kettő-kettő. Épületeik megjelenésükben a ciszterciek egyszerűségre való törekvését viszik tovább. A domonkos rendet 1221-ben alapította Szent Domonkos. Hamar megszervezték a magyarországi provinciát. Jelentősebb kolostoraik: Veszprém, Székesfehérvár, Buda, Esztergom, Győr, Pécs, Csázma, Szeben stb. Különös pártfogójuk IV. Béla (1235-1270), aki lányát, Szent Margitot a veszprémi domonkos kolostorba adta, így váltva valóra fogadalmát, miszerint ha a tatároktól megmenekül Magyarország, akkor születendő gyermekét az Isten szolgálatára szenteli. A király lánya számára női domonkos kolostor alapított a Nyulak szigetén (Margit-sziget). Miután megromlott a viszony a domonkosok és a király között (IV. Béla szerette volna politikai okok miatt férjhez adni Margitot, de ezt a rend, a magyar egyház és Margit sem akarta) ferences gyóntatót választ, és a királyi család több tagja is az esztergomi ferences templomba temetkezik. A domonkos rend egyedülálló érdeme, hogy tagjai közé tartozott Juliánusz barát, aki társaival 1235-ben elindult a keleten maradt magyar népelemeket megkeresni. Végül is útját egyedül befejezve megtalálta őket. 1237-ben ismét útnak indult. Visszatérve értékes adatokkal szolgált a keleten maradt rokonainkról és a készülődő tatár támadásról. A rend tudós tagja Paulus Hungarus (Magyarországi Pál), a bolognai egyetem tanára. Szent Domonkos hatására belépett a domonkos rendbe, és 1221-ben négy társával Magyarországra jött, hogy megszervezze a domonkos rendtartományt, és megtérítsék a kunokat. A hagyomány szerint a kunok földjén a tatárjárás idején szenvedett vértanúhalált. A ferenceseket Szent Ferenc alapította. Regulájukat 1223-ban hagyta jóvá III. Honorius pápa. A királyi udvar és a főnemesség különösen is támogatta őket, éppen ezért gyorsan elterjedtek az országban. Mutatja kedveltségüket, hogy IV. Béla és több családtagja belépett a ferences harmadrendbe. Kiemelkedő tettük a Magyarországra betelepült kunok megtérítése. Fontosabb rendházaik: Esztergom, Győr, Pozsony, Buda, Pest, Nagyszombat, Segesd, Lippa.

1238-ban jelentek meg Magyarországon a karthauziak és a tartárjárás után terjedtek el a pálosok. A karthauziak a remete életeszmény követést tartották céljuknak. Magyarországi monostoraik a későközépkorban könyvmásoló tevékenységükről lettek híresek. A pálos rendet esztergomi Boldog Özséb alapította 1250 körül. Remete életmódjukból következően lakott helyektől távolabb telepedtek le, kétkezi munkából tartották fönn magukat, imádság, szent olvasmányok, elmélkedés töltötte ki napjaikat. Budaszentlőrincen volt a legjelentősebb monostoruk. A rend támogatója I. (Nagy) Lajos király (1342-1382) 1352-ben házat alapított számukra Márianosztrán. Ő szerezte meg névadójuknak, Remete Szent Pálnak a földi maradványait, s adta azt a budaszentlőrinci testvéreknek.


III. Béla király

Ez hatalmas változásokat hozott. Budaszentlőrincen a régi helyett új, háromhajós templomot építettek. A monostort kibővítették, a hely zarándokközponttá alakult.

A „kötelező” írásbeliség

A sokáig Bizáncban élt III. Béla király (1172-1196) a legnagyobb Árpád-házi királyink közé tartozik. Hatalmának megszilárdítása után egyházi szempontból jelentős lépese, hogy 1192-ben kezdeményezte László király szentté avatását. Hasonlóan nagyhatású volt a rendelkezése 1181-ben, miszerint a lezárt ügyeket írásba kellett foglalni. Ez a magyarországi írásbeliség jelentős megerősítőjévé vált. A bizánci tapasztalatokon is született döntése egyfelől jelzi, a korban nő az írásbeliség jelentősége, másfelől fölértékeli az írni, olvasni tudást. A határozat után indul meg Magyarországon a hiteleshelyi tevékenység, mely mint jogintézmény egészen 1874-ig fönnmaradt,. Ennek keretében meghatározott egyházi testületek (káptalanok, konventek) jogügyletekben okleveleket állítottak ki világi és egyházi személyek ügyeiben egyaránt. A hiteleshelyek általi jogszolgáltatások a későbbiekben bővültek. A hiteleshelyek működése mindenképpen az írástudó egyházi értelmiség tekintélyének a növekedésével járt.

Iskolák

Az egyházszervezéssel párhuzamosan megindult a magyarországi iskolahálózat kiépítése. A keresztény műveltség átadására egymás után jöttek létre a kolostori, káptalani és plébániai iskolák, melyek természetesen különböző oktatási szintet képviseltek. Kezdetben fönntartóik, tanáraik kivétel nélkül egyháziak voltak. Fő céljuk a klerikusképzés. A klerikusok alkották a kor értelmiségét, akik nemcsak az egyházon belül, de az államapparátusban, és ahol szükség volt az írás és olvasás tudományára, nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be. A 14. századtól figyelhető meg az a sajátos gyakorlat, hogy a végzett diákok közül egyre többen csak a kisebb papi rendeket vették föl, ami nem kötelezte őket az egyházzal szembeni engedelmességre, és nem kellett cölibátust fogadniuk. Belőlük alakult ki a világi értelmiség.

Különösen is jelentősek voltak a kolostori iskolák. Ezek lettek a magyarországi írásbeliség legfontosabb központjai. Céljuk a szerzetesképzés. Magyarország első iskolája is kolostori, a Szent Márton hegyen (Pannonhalma) alakult. Többek között itt tanult Boldog Mór. A főpapok támogatták a káptalanok mellett létre jött iskolákat. Részletesen ismerjük Szent Gellért püspöknek a székhelyén, Marosvárott (később Csanád) az iskolaszervezés érdekében vállalt fáradalmait. Működött ilyen intézmény Székesfehérvárott, Veszprémben, Esztergomban, Pécsett és Győrött is. A káptalani iskolák tanítványaikból lettek a világi papok. A polgári igények kielégítésére a 14. századtól már világi tanulók és tanárok is megjelentek. Az oktatás anyaga vallási és világi ismeretekből állt. A hit igazságain kívül tanítottak matematikát, csillagászatot, retorikát. Különösen jelentős volt a veszprémi káptalani iskola, ahol a 13. században még jogi képzés is folyt. A plébániai iskolák zöme az oktatás alsó szintjét képviselte. Ezekben többnyire a helyi plébánosok néhány fiút maguk mellé véve a papi utánpótlás nevelésével foglakoztak. Az ide járó fiúknak legalább meg kellett tanulniuk olvasni, prédikálni és a szentségeket kiszolgáltatni. A néppel ők érintkeztek a legtöbbet. Nekik, mint a legfontosabb helyi értelmiségieknek kellett a népet tanítani anyanyelven (!) a hitre, a Szentírás ismeretére, a szentek életére, énekre.

Az egyház tudatában volt annak, mennyire fontosak a jól képzett papok. Ezért az egyházfegyelem megszilárdítása végett 1279-ben összehívott budai zsinaton előírták azt a minimális műveltséget, mellyel a papoknak rendelkezniük kellett. A zsinat a plébánosoktól elvárta, hogy legalább legyen liturgikus könyvük, s tudjanak olvasni. Az espereseknek jártasnak kellett lenni a kánonjogban és a hét szabad művészetben (trivium: grammatika, retorika, logika, quadrivium: aritmetika, asztronómia, geometria, zene). A főpapok általában egyetemet végzett személyek voltak.

Külföldön a 12. századtól jöttek létre az egyetemek. Mivel Magyarországon ilyen intézmény később sem volt, egyetemi végzettséget csak külföldön (Bologna, Padova, Párizs, Prága, Bécs, Krakkó) lehetett szerezni. Ugyan több próbálkozás történt magyarországi egyetem alapítására: 1367-ben Nagy Lajos király alatt Pécsett, 1395-ben Zsigmond kezdeményezésére Óbudán, és Mátyás idején 1467-ben Pozsonyban. Sajnos mindegyik rövid életű volt. Rendi főiskolát (studium generale) a domonkosok tartottak fönn a 15. sz. második felében Budán és a ferencesek Esztergomban. Itt tanított Temesvári Pelbárt.

Mivel az oktatáshoz elengedhetetlenek voltak a könyvek, szükségszerűen alakultak ki könyvtárak a nevezetesebb iskolák körül. A káptalanok is az idő előre haladtával igyekeztek létre hozni saját könyvtáraikat. A könyvek jó része vallási tárgyú, de előfordultak világi, csillagászati, jogi, orvosi, történelmi tartalmú kötetek vagy éppen valamely ókori szerző művei is. A leghíresebb és legnagyobb könyvtára a pannonhalmi bencéseknek volt.

Latin nyelvű irodalom

Az egyházszervezéssel egy időben elindult a magyarországi latin nyelvű egyházi irodalom kialakulása. Ennek első fönnmaradt darabjai, a már említett Intelmek, melyeket Szent István király szánt, fia, Imre herceg számára és Szent Gellértnek a szentírás-magyarázata. Mindkettő kiemelkedő jelentőségű, nemcsak a magyar, hanem az egész keresztény irodalomban.


Szent László király

A magyarországi latin nyelvű irodalom szempontjából meghatározóak voltak a szentté avatások. 1083-ban Szent László király kanonizáltatta Zoerard-András és Benedek remetéket, Gellért püspököt, István királyt és Imre herceget. III. Béla (1172-1196) uralkodás idején 1192-ben László királyt is a szentek sorába iktatták. A 13. század közepén már a szentség hírében állt a veszprémi domonkos apáca Ilona, és halála (1270) után szentként tartották számon Árpád-házi Margitot. Életüket legendák mutatták be.

A legenda a középkori irodalom jellegzetes darabja. Három fő része van: vīta (a szent élete), passio (a szentnek Krisztusért vállalt áldozatai, szenvedései), miracula (csodajegyzék). A főszöveghez gyakran illesztettek bevezetőt (prologus) és függeléket (appendix) vagy függelékeket, melyek újabb csodás eseményeket meséltek el. A legendák mindig keletkezésük korának valamely jelentősebb kérdésére, kérdéseire hívták föl a figyelmet, s tanították a történetet olvasó vagy hallgató népet.

Az első ilyen alkotás Boldog Mór műve (11. sz. közepe), mely a Zobor-hegyen remetéskedő, a hagyomány szerint lengyel remetéknek, Zoerard-Andrásnak és Benedeknek az élettörténetét mutatja be. Mindketten aszketikus életet éltek. Zoerard-András halála után még további három évet maradt a remeteségben. Végül rablók ölték meg. Szent István király életét három legenda dolgozza föl. Mindegyik kiemeli hittérítői, uralkodói érdemeit. Nagyobb legendája (legenda maior) egyes vélemények szerint 1083 előtt, mások szerint 1083 után keletkezett. A 11. század végi a kisebb legenda (legenda minor). A nagyobb és kisebb legendát összekomponáló Hartvik-féle életírás Kálmán király uralkodása alatt, 1100 körül született. Hartvik legenda többek között megörökíti a pápától való koronakérést, az ország Máriának történő fölajánlását, s azt, hogy István a pápától mindkét, azaz isteni és evilági jogot is kapott a magyar egyház fölött.


Magyar Anjou legendárium

Ezzel a magyar király főpapkinevezési jogát támasztotta alá. Gellért élettörténetét többször átdolgozták. Különösen sok művelődéstörténeti adalékot (malmot hajtó, közben éneklő lány, a prédikációt magyarra fordító tolmács, hittérítés) tartalmaz. A 12. század közepéről való a Szent Imre-legenda. Imre az erényes élet mintaképe, a házasságon belül is szüzességét megőrző ifjú. Legendájának fő üzenete a papság számára a cölibátus megtartása. A munka szerzőjéről annyit tudunk, hogy Álmos herceggel Konstantinápolyban járt. 13. sz. elején született a Szent László-legenda. László Athleta Patriae, a lovagkirály, Magyarországot a pogányoktól (úzok, kunok) megvédő, harcos szent, az elrabolt magyar lányt megmentő hős, kiváló tulajdonságokkal rendelkező, uralkodásra alkalmas férfi. A 13. század végén Marcellus domonkos szerzetes, a királylány gyóntatója tollából megszületett Árpád-házi Szent Margit-legendája. A lemondás, az aszketikus penitenciagyakorlás, az önföláldozás, a Krisztushoz végsőkig való hűség szentje. A liturgiában maradtak fönn latin nyelvű énekek is szentjeinkről, Istvánról, Imréről és Lászlóról, de készültek himnuszok Szent Margitról is. Szent István királyról az 1288 körül egy ágostonos szerzetes verses históriát állított össze.

A legenda a középkor legfontosabb műfaja. Érhető, hogy számtalan gyűjteményt szerkesztettek belőlük. Ennek leghíresebb darabja a Jacobus de Voragine Legenda Aureája (Arany legenda).  A híres 13. századi gyűjtemény anyagára vezethető vissza a képekkel gazdagon illusztrált Magyar Anjou Legendárium. A könyvet valószínűleg Károly Róbert király (1301-1342) készíttette fia, András herceg oktatása végett. A munka oldalanként négy-négy képpel szemléltetve meséli el a szentek élettörténetét. Kiváló színvonalú, nemzetközileg is számon tartják. A leggazdagabban díszített középkori kódexünk. Töredékesen maradt fönn, de így is több mint ötven élettörténetet tartalmaz.

A legendák mellett a másik jelentős egyházi műfaj a beszéd (sermo). Ez világi vagy laikus közönség előtt hangzott el, és valamely keresztény tanításbeli igazságot fejtett ki. Hogy megkönnyítsék általában a klerikusok munkáját, ezekből gyakran gyűjteményeket állítottak össze. Tudunk Imre király (1196-1204) nevelőjének, Bernát spalatói érseknek egy, az eretnekek elleni szentbeszéd-gyűjteményéről, amely azonban nem maradt ránk. Híres a Sermones compilatae in Studio generali Quinque Ecclesiensi in Regno Hungariae (A magyarországi pécsi egyetemen készített beszédek) című munka, mely valószínűleg a pécsi egyetemhez kötődik. Szent Istvánról, Imréről, Lászlóról és Erzsébetről is találunk benne beszédeket. Végezetül még meg kell említenünk Paulus Hungarus (Magyarországi Pál) domonkos szerzetes 1241 előtt született Summa de penitentia (A bűnbánat foglalata) című munkáját, mint a kor jeles gyóntatási kézikönyvét.

Klerikus történetírók

A korai századok történetíróit jórészt nem ismerjük, valószínű mindegyikük egyházi ember. Akikről tudunk, azok klerikusok. Az első fönnmaradt mű (Gesta Hungarorum) szerzője Béla (valószínűleg III. Béla) király jegyzője Anonymus (névtelen). Munkája 12. század végén születhetett. A tatárjárás borzalmait ismeretlen egyházi szerző örökítette meg Planctus destructionis Regni Hungariae per Tartaros (Siralomének Magyarországnak a tatár általi elpusztításáról) címmel. Szerinte a bűnök miatt Isten büntetéseként érte a csapás Magyarországot. Hasonló témában írt Rogerius váradi főesperest Carmen miserabile (Siralmas ének) című munkájában. Rogerius Nagyváradon élte át a borzalmakat. Kisebb történeti munkákat írt Tamás (1230-1268) spalatói főesperes és Ákos mester (†1272). Kézai Simon az első teljes nevéről ismert Krónikaírónk. IV. (Kun) László király udvari papja. Az 1282-1285 között készült munkájában (Gesta Hungarorum) Hunor és Magor történetét, a hunok és magyarok közös eredetét meséli el. Középkori kódexeink közül kiemelkedő a Képes Krónika, a Chronika Hungarorum (Magyarok Krónikája). Általában Kálti Márk székesfehérvári kanonok munkájának tartják. 1358 körül keletkezett. A korai magyar történelem egyik legfontosabb, rendkívül tetszetős küllemű forrása. A szövegben látható miniatúrák, iniciálék és illusztrációk után méltán nevezhető „képes” krónikának. Képzőművészeti szempontból európai jelentőségű alkotás. A mű krónikakompozíció, azaz magába foglalja a korábbi történetírók munkáit. Küküllei János (1320-1393) világi pap. Nagy Lajos élettörténetét írta meg (Chronicon de Ludovico rege). Egy névtelen minorita részben a Dubnici Krónika szerzője.

A magyar nyelvű irodalom kezdetei

A magyar nyelvű egyházi irodalom kezdetei egybe esnek az egyházszervezéssel. A prédikációk már ekkor magyarul hangzottak el. Később majd fölmerült az igény a szertartásokon a népnyelvű éneklésre. Még az egyházon belül is szükség volt a latinul nem tudó apácák, beginák, kevésbé művelt papok, harmadrendek tagjai számára magyar szentírásrészletekre, zsoltárokra, himnuszokra, imákra, lelki irodalomra. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy már korán föltüntnek a magyar nyelvű emlékek.


A Halotti Beszéd

A legrégibb összefüggő nyelvemlékünk a Halotti Beszéd a 12. második negyedéből való. Az 1195 táján készült Pray-kódex őrizte meg számunkra. 36 soros mű egy temetésen elhangzott latin nyelvű beszédből és könyörgésből áll. Mindkettő fordítás, forrásszövege a kódexben megtalálható. A Königsbergi Töredék egy kódex kötéstáblájából került elő. A szöveg eredetije a 12. század végén, a 13. század elején keletkezett, a fönnmaradt másolat 1350 körüli. Egyesek szerint verstöredék, mások szerint ritmikus próza. Az első teljes magyar nyelvű versünk az Ómagyar Mária-siralom. A fiát elvesztő anya, a megfeszített Krisztust sirató Mária fájdalmát kifejező lírai alkotás. Egy latin himnusz fordításaként a 13. század első felében keletkezett.

Megjelentek legenda- és bibliafordítások. 1370 körül elkészült Szent Ferenc-legendájának a fordítása. Ez a legrégibb nemzeti nyelvű prózai emlékünk. A szöveget az 1440 körüli Jókai-kódex őrizte meg. A 13. század végén, nem sokkal az eredeti latin nyelvű mű megírása után már létezhetett a Szent Margit-legenda magyar változata. Ezt a szöveget Ráskai Lea domonkos nővér 1510-ben lemásolta. A másolat a Margit-legenda kódexében a mai napig fönnmaradt. A prédikáló papok számára más magyar nyelvű segédlet (imák, énekek) is kellett. Különösen fontosak voltak a lefordított bibliarészletek. Ezek megléte viszonylag korai időkről biztosan datálhatók. A Margit-legendából tudjuk, hogy a nyulak-szigeti domonkos kolostorban Szent Margitnak és a nővéreknek mind a magyar nyelvű legendák mellett, magyar nyelvű Szentírás is rendelkezésükre állt.

A korszakban föltűntek az első jelek, melyek a kultúra világiasodása irányába mutattak. A 13. század első felében megjelent a magyar nyelvű lovagi epika: Trója- és a Nagy Sándor-regény. Fordítói valószínűleg művelt egyháziak.

Zene

Mint minden népnek, a magyarságnak az életében is fontos szerepet töltött be a zene. Hogy milyen is lehetett a vándorló és honfoglaló magyarság zenei kultúrája, az ma csak töredékesen rekonstruálható. A korabeli népi éneklésre vonatkozhat a Szent Gellért-legenda adata, miszerint Gellért püspököt elgyönyörködtette egy munkáját végző szolgálóleány dalolása. A kereszténység fölvétele a zene területén is alapvető változásokat hozott. A térítők hozták a saját zenei kultúrájukat, így a hazai zene az európai általános stílus, a latin nyelvű gregorián megszólaltatója és utánzója. Mivel a gregorián ének a liturgia végzésének elengedhetetlen eszköze, ezt a káptalani és kolostori iskolákban mint az egyik legalapvetőbb fontosságú tudásanyagot adták tovább. Az iskolák tanulói az egész középkorban kiemelt szerepet játszottak a szertartásokon való éneklésben. Az első magyarországi hangjegyes kézirat (Codex Albensis) 1130 körüli. Különösen nagy föladat volt a magyar egyház számára a Magyarországon kanonizált szentek (István, Imre, László) liturgikus énekeit megalkotni. Az egyházi zenei kultúrában jelentős újítás, hogy a 14. században a gazdagabb templomokban megjelent az orgona. Kevés adatunk van rá, de bizonyos, hogy a 14. században magyar nyelvű népénekek is fölhangzottak templomainkban. 1430 táján jegyezték le a Krisztus feltámadt húsvéti énekünket, melynek keletkezése jóval korábbra tehető.

Képzőművészet

Az egyházszervezéssel egy időben sorra születtek azok az egyházművészeti emlékek, melyek az egyház liturgikus életét szolgálták: templomok, berendezésük, kódexek, liturgikus könyvek, szent ruhák és edények, képzőművészeti alkotások. A középkorban román, gótikus és reneszánsz emlékek születtek. A korszakok élesen nem elhatárolhatók, átfedés van közöttük. Emlékeink általában külföldi mintákat követtek.

A román művészet Európában a 11. század utolsó harmadától alakult ki. Különösen az építészeti alkotások a jelentősek. Jellemzői a vaskos falak és pillérek, korintoszi vagy kockafejes oszlopok, erődszerű építkezés, vízszintes vagy boltozatos (donga, kereszt, bordás keresztboltozat) térfedés, lőrésszerű, félköríves záródású ablakok, iker- és rózsaablakok, bélletes kapu, timpanon. Elrendezése bazilikális jellegű. Magyarországon a stílus a 11. század utolsó negyedében kezd terjedni külföldi (dél-német, itáliai) minták után. Az előtte lévő évtizedek nálunk is a preromanika időszaka.


Bélapátfalva -
Apátsági templom

Jelentősen befolyásolta a hazai művelődés és kultúra fejlődését Szent István törvénye, miszerint tíz falu építsen egy templomot. A király segítségével a püspöki székvárosokban székesegyházakat raktak. Sajnos egy sem maradt fönn közülük, de az előkerült emlékekből sejthető, hogy a kor színvonalán álló tetszetős, művészileg is igényes preromán székesegyházak voltak. A király különösen sokat tett a székesfehérvári királyi bazilikáért, melyet családi temetkezési helynek szánt. Végül ő és fia, Imre herceg is ide lett nyugalomra helyezve. Sírjuk európai hírű zarándokhellyé vált. A korszak néhány jelentősebb emléke: a nagybörzsönyi Szent István-templom, a pécsváradi bencés apátság altemploma, a kiszombori Boldogságos Szűz Mária-templom, a gyulafehérvári székesegyház, a somogyvári bencés apátság, a feldebrői altemplom, a pécsi székesegyház, a pannonhalmi porta speciosa, a kallósdi Szent Miklós-templom, a lébényi bencés apátság, a jáki bencés apátság, a zsámbéki Keresztelő Szent János premontrei monostor, a bélapátfalvi ciszterci monostor, a csempeszkopáncsi Szent György-templom, az ócsai templom, a tihanyi altemplom, a sopronhorpácsi templom stb.

A korszak más művészeti ágainak emlékei között különösen is értékesek: a brokátból aranyhímzéssel, 1031-ben eredetileg miseruhának készült koronázási palást, melyen látható a királyi család (Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre). Gizella keresztje, melyet a királyné édesanyja síremlékére készítetett. Érdekessége, hogy a megfeszített Krisztus lábainál Gizella és édesanyja is látható. Szent István-szarkofág.

A királyt halála után a még el nem készült székesfehérvári székesegyházba vitték, és itt temették el. Valószínűleg az ő sírjára készült ez a szarkofág, melyen egy angyal viszi az elhunyt lelkét a mennyországba. A veszprémi Gizella-kápolna és a feldebrői altemplom freskói, az ún. kalocsai királyfej.


Szent István-szarkofág

A gótika Európában a 12. századtól terjedő stílus, nálunk is fölbukkantak már a 12. század végtől. Jellemzői a csúcsívek, támpillérek, keresztboltozatok, kőkeretekkel tagolt ablakok, képzőművészeti alkotásokban az erőteljesebb szuggesztivitás. Szélesebb körben a 13. század végén lesz uralkodó. A stílus kötődik a koldulórendekhez, a nagyobb befogadóképességű városi plébániatemplomok kialakításához. Különösen is jelentős gótikus stílusú építkezés folyt Károly Róbert és Nagy Lajos király idején s az őket követő században. Néhány jelesebb emlékünk: a budavári Nagyboldogasszony-templom, a gyulafehérvári székesegyház szentélye, a soproni ferences templom, a pozsonyi ferences templom, a pozsonyi Szent Márton-templom, lőcsei plébániatemplom, Kolozsvárott a Szent Mihály-templom, Szászsebesen, Nagyszebenben, Brassóban a plébániatemplom, Nyírbátorban a minorita templom, Szegeden a ferences templom, számos szepességi település temploma, a kassai Szent Erzsébet-templom, Csütörtökhelyen a Szapolyai-kápolna, Bártfán a Szent Egyed-templom stb.

A művészet más ágai is számos emléket hagytak ránk: falfestészet, oltárművészet, szobrászat. Nemzetközi jelentősége miatt külön ki kell emelni a Kolozsvári testvéreket, Mártont és Györgyöt, akiknek Sárkányölő Szent György szobra Prágában áll.

Reneszánsz

A reneszánsz és világszemlélete a humanizmus szerint mindennek mértéke az ember, ami jelentős változás a korábbi nézetekhez képest. Követői nagy hangsúlyt fektettek a földi élet boldogságára. Jellemzője a klasszikus ókor tisztelete. Gondolkodásmódját bizonyos egyházellenesség hatotta át. Az emberközpontú, humanista szemléletmód Zsigmond király (1387-1437) alatt vert gyökeret nálunk. Virágkorát Mátyás király (1458-1490) idején élte. Maga Mátyás is egy igen művelt, latinul tudó és több nyelvet beszélő uralkodó. Corvinákból álló könyvtára világhírt vívott ki magának.

Jeles humanisták álltak Mátyás szolgálatában, akik között egyháziakat is találunk. Leghíresebbek a latinul verselő Janus Pannonius (1434-1472) pécsi püspök és Vitéz János (1408-1472) esztergomi érsek, az 1465-ben alapított pozsonyi egyetem kancellárja. Vitéz János egyetemet járt, nagy műveltségű egyházfő, főkancellár majd esztergomi érsek. Ügyel unokaöccse, Janus Pannonius képzésére és támogatja azt. Már váradi püspökként reneszánsz főpapi udvart hozott létre székhelyén. Építkezett, másolóműhelyet rendezett be, könyvtárába külföldről is hozatott műveket. Tevékenységének elismerése, hogy kortársai Váradot, Körös-parti Athénnak hívták.


Vitéz János

Mátyás udvarában olyan jeles humanisták voltak, mint Galeotto Marzio, az anekdotákat összegyűjtő Mátyás király kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről c. mű szerzője. Antonio Bonfini, aki Mátyás megbízása alapján földolgozta a magyar történelmet. Munkája többször nyomtatásban is megjelent, és ez lett Európában a legelterjedtebb magyar krónika. Petrus Ransanus lucerai püspök, nápolyi követ, aki készülő világtörténete számára magyar történelmi eseményeket is megörökített (Epithoma rerum Hungarorum 1490). Ide kapcsolódik még Thuróczi János munkája a Chronica Hungarorum (Magyarok Krónikája), melyet 1488-ban Brünnben és Augsburgban színes metszetekkel illusztrálva ki is nyomtattak. Thuróczi már világi történetíró. A korszakban jeles egyházi történetíró Brodarics István (1490 k.-1539) váci püspök, II. Lajos király (1516-1526) kancellárja, a mohácsi tragédia résztvevője és krónikása. Képzett főpap, a padovai egyetemen tanult. Munkája I. Zsigmond lengyel király számára De conflictu Hungarorum cum Turcis ad Mohacz verissima historia címen 1527-ben Krakkóban nyomtatásban is megjelent. A századfordulón a humanizmus szelleme annyira érvényesült, hogy antik szerzők is bekerültek az oktatásba. Ilyen humanista fölfogású például a budavári Nagyboldogasszony plébánia iskolája, de voltak ilyen káptalani iskolák is. Jelentős újítás, hogy a tankönyveket egyre nagyobb számban nyomtatták.

Mátyás halála után nem szűnt meg a reneszánsz gondolkodás. A Jagellók korában a főurak és a főpapok reneszánsz udvarai lesznek a meghatározók: Báthori Miklós (Vác), Váradi Péter (Bács), Váradi Ferenc (Gyulafehérvár). A művészeti tevékenység központja leginkább az esztergomi érsekek udvara lett. Nagyműveltségű főpapok kerültek ekkor az érseki székbe.

Bakócz Tamás (1442-1521). Hallatlan karriert futott be. Jobbágyfiúból lett domonkos szerzetes, majd győri, utána egri püspök, ezt követően pedig esztergomi érsek, bíboros. Wrolawban, Padovában tanult, Krakkóban doktorált. Eddig a magyar egyháztörténelem egyetlen alakja, aki mint pápajelölt jött számításba. II. Gyula halála után komoly esélye volt a pápai trón elnyerésére. Jelentős szerepet vállalt a Dózsa-féle parasztfölkelés leverésében. Fényűző életmódja éles kritikát váltott ki. Egyedülállóan szép és nemzetközileg is jegyzett az általa építetett, esztergomi  reneszánsz Bakócz-kápolna, ahol ma nyugszik.

Latin nyelvű kolostori irodalom (15-16. sz.)


Temesvári Pelbárt

A korszellem káros változásokat hozott az egyházi fegyelemben. A szerzetesek életmódja föllazult, a papok életvitel elvilágiasodott. A 15. század végén és a 16. század elején komoly belső gondokkal küzdött az egyház. A bajokat többen is látták. A szerzetesrendeknél (domonkosok, ferences, bencés, premontrei, pálos) igyekeztek reformokat bevezetni, a regulaszerinti élethez a közösségeket visszavezetni. Jeles gondolkodók szenvedélyesen bírálták a világ romlottságát. E gondolatok mentén a latin nyelvű kolostori irodalom jelentős művekkel gazdagodott. A legkedveltebb műfaj a szentbeszéd volt. A témában gyűjtemények jelentek meg. E téren különösen is jelentős Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát obszerváns ferencesek. Mindketten a kései kolostori irodalom legnagyobb alakjai. Temesvári Pelbárt (1435 k.-1504), mint művelt, mélyen hívő, egyetemet végzett ferences hitszónok látta kora problémáit. Ezek orvoslásának elősegítésére állította össze Szűz Máriáról szóló beszédgyűjteményét Stellarium coronae Mariae Virginis (Szűz Mária csillagokból álló koronája), az egyházi év ünnepeire szóló prédikációgyűjteményét Pomerium Sermonum (Beszédek gyümölcsöskertje) címmel. Bírálja az udvar erkölcstelen életmódját, elutasítja a kor által annyira kedvelt antik szerzőket. Munkáját rendtársa, Laskai Osvát folytatta. Ő is több száz prédikációt tett közzé a falusi papok segítésére és a hívek okulására. Írásaiban bírálja a megosztottságot, kárhoztatja a jómódú, de az áldozatok vállalására nem kész embereket, arról beszélt, hogy a török veszély a terjedő eretnekség, és a bűnök következménye, miközben hirdeti, a magyarság a kereszténység védőpajzsa.

Magyar nyelvű kolostori irodalom (15-16. sz.)

A 15-16. században ugrásszerűen megnőtt a Magyarországon forgalomban lévő, magyar nyelvű kódexek száma. A valamikor létezett anyag töredéke maradt ránk, de ez a töredék is alkalmas arra, hogy képet adjon arról a hallatlan szellemi gazdagságról, ami akkor az országot jellemezte, és aminek oly fájdalmasan vetett véget a mohácsi katasztrófa és azt követő zavaros viszonyok. Ezek a munkák a magyar nyelvű kolostori irodalom virágkorának a dokumentumai. A kolostorok latinul nem tudó lakói, a lelkipásztori föladatok egyre jobban igényelték a nemzeti nyelvű vallásos irodalmat. A latin eredetiből készült fordítások közösségi és magánolvasásra egyaránt alkalmasak. Ezen kódexek másolói a ferencesek óbudai, domonkosok nyulak-szigeti, premontreiek somlóvásáhelyi apácazárdái, a pálosok budaszentlőrinci és vázsolyi, a karthauziak lövöldi kolostorai voltak. Keletkezésüket, tartalmukat, használatukat tekintve tehát szerzetesrendekhez köthetjük őket. Nagyobb részt a ferencesekhez és domonkosokhoz kapcsolódnak. A magyar nyelvű vallásos irodalom gyarapítása mellett jelentős a szerepük a magyar nyelv fejlesztésében.


Jordánszky-kódex

A Karthauzi névtelen a középkori kolostori irodalom egyik utolsó nagy alakja. Ő állította össze az Érdy-kódexet (1526 körül). Látta, hogy milyen veszedelmet jelent a lutheri „eretnekség”, és a pogány fenyegetés, ezért kívánta a latinul nem tudó testvéreket ezekkel a „legtisztább forrásból” vett szövegekkel ellátni. A bajok okát az elfajzott nemességben jelölte meg. Műve az év összes vasárnapjára szóló szentírásfordításokat, szentek ünnepeire magyarázatokat, legendákat és példákat tartalmaz. A Jordánszky-kódexben (1516-1519) majdnem teljes bibliafordítás maradt ránk. Korábban is létezett már bibliafordítás. Közülük is kiemelkedett a szerémségi Bálint és Tamás papok munkája. A huszita tanokat valló klerikusok az Újszövetséget 1430 körül lefordították (huszita bibliafordítás). Eretnek nézeteik miatt vizsgálat indult ellenük, ezért Moldvába menekültek. A Székelyudvarhelyi-kódex (1526-1528), melynek nagyobb részét Nyújtódi András fordította és másolta, imádságokat, elmélkedéseket, a legrégibb magyar katekizmust őrizte meg számunka. De találunk ezekben a művekben vallásos elbeszélést (Barlám és Jozefát története - Kazinczy-kódex, Makárius legendája – Teleki kódex), példázatokat (Példák könyve), imákat, himnuszokat (Szent Bernát himnusza, Szent Brigitta 15 imája – Czech-kódex). A Három körösztény leány című, első drámai emlékünk a Sándor-kódexben (1521) olvasható.

 

 

 
  Következő fejezet

Technikai tartalom Impresszum Források