Előző fejezet Következő fejezet

VII. A hátrányos megkülönböztetés fogalma, illetőleg a gyakorlatban való előfordulási módjai

 

1. Bevezető gondolatok a diszkrimináció fogalmáról

A Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/A. §-a általános jelleggel rögzíti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát:

„(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

  1. Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
  2. A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

2003. végéig a fenti rendelkezés, illetőleg az Alkotmánybíróság e tárgyban hozott értelmező határozatai nyújtottak támpontot a diszkrimináció jogi fogalmával kapcsolatban, illetve egy-egy társadalmi jelenség, esemény, mulasztás jogi értékeléséhez.192

2003. december 28-án kihirdették az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényt (Ebtv.) amelyet nem csupán a diszkrimináció felszámolása iránt elkötelezett személyek, csoportok, jogvédő szervezetek fogadtak nagy várakozással, hanem ejogszabály megalkotását az Európai Unió faji diszkrimináció tilalmát rögzítő irányelve is előírta számunkra.193

Az Ebtv. alapgondolata, hogy minden embernek joga van egyenlő méltóságú személyként élni, gondolkodni, önmagát megvalósítani, identitását őrizni, erősíteni. Deklarálja továbbá, hogy az esélyegyenlőség előmozdítása elsősorban állami kötelezettség. Tudjuk azonban, hogy e törvény megszületése nem a lezárása, hanem a kezdete egy folyamatnak, hiszen az esélyegyenlőség követelménye alapvető változásokat igényel a közgondolkodásban, további jogalkotási feladatokat ró az Országgyűlésre és a kormányzatra, s bizony széles körben igényel szemléletváltoztatást a jogalkalmazás különböző fórumai részéről is.

Az alábbiakban szeretnénk felvázolni az antidiszkriminációs jog legfontosabb elemeit, a törvény által tiltott magatartásokat, a tilalom által jogosított illetve kötelezett személyek és szervek körét, valamint a tilalom érvényesítését segítő jogi eszközöket, hiszen a kisebbségi önkormányzatok jog-és érdekvédelmi munkájának alapját képezhetik ezek az ismeretek.

 

2. A diszkrimináció közvetlen (direkt) formája

Az Ebtv. szerint „közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt

  1. neme,
  2. faji hovatartozása,
  3. bőrszíne,
  4. nemzetisége,
  5. nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása,
  6. anyanyelve,
  7. fogyatékossága,
  8. egészségi állapota,
  9. vallási vagy világnézeti meggyőződése,
  10. politikai vagy más véleménye,
  11. családi állapota,
  12. anyasága (terhessége) vagy apasága,
  13. szexuális irányultsága,
  14. nemi identitása,
  15. életkora,
  16. társadalmi származása,
  17. vagyoni helyzete,
  18. foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama,
  19. érdekképviselethez való tartozása,
  20. egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a továbbiakban együtt: tulajdonsága)

miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban."194

Nem valósul meg közvetlen hátrányos megkülönböztetés a törvény értelmében, ha az adott rendelkezésnek az adott jogviszonnyal összefüggő, tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka van, azaz nem önkényes.

Az Ebtv. hátrányos megkülönböztetés fogalmát meghatározó rendelkezése az Alkotmányban foglalt „faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet" alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmán alapszik, abból kiindulva fejti ki a megkülönböztetés további alapjául szolgáló egyéb helyzeteket, tulajdonságokat, az Alkotmánybíróság gyakorlatával és a munkajogi szabályozással összhangban.

Fontos, hogy a törvény nem követeli meg, hogy a diszkriminatív magatartás alapjául szolgáló tulajdonság valós legyen. A jogsértés megállapításához elegendő, ha az elkövető abban a feltevésben van, hogy a sértett rendelkezik az egyenlőtlen bánásmódot kiváltó tulajdonsággal. Azaz nem feltétele a közvetlen diszkrimináció megállapításának, hogy a sértett igazolja például roma identitását - elegendő, ha annyit valószínűsít, hogy az őt megkülönböztető személy romának hitte őt és feltételezhetően ez volt az alapja a megkülönböztetésnek.

A közvetlen diszkriminációra jellemző példa egy több mint tíz éves - azaz az Ebtv. megalkotását megelőzően megtörtént - eset. G.Gy., egy cigány származású férfi egy italboltba tért be, ahol azonban a pincérnő megtagadta kiszolgálását, mire a sértett a tulajdonoshoz fordult, aki közölte: „...az én kocsmámban cigány nem ehet, nem ihat, nem szórakozhat." (Az eredetileg büntetőügyként indult esetben a tulajdonost végül is becsületsértés szabálysértésében találta vétkesnek a másodfokú bíróság.)195

A jogi környezet jelentős átalakulása folytán bizonyosan állíthatjuk, hogy egy hasonló mai esetben a kocsmáros „nem úszna meg" ilyen könnyen, hiszen akár magas (jelenleg 50 ezertől 6 millió forintig terjedő) összegű bírságra is számíthatna, nem beszélve az üzlete ideiglenes bezárásának lehetőségéről. (A jogorvoslati lehetőségeket ld. a IX. fejezetben)

 

3. A diszkrimináció közvetett (indirekt vagy rejtett) formája

A diszkrimináció gyakran nem mutatkozik meg nyíltan, hanem rejtve marad, és közömbös, első pillantásra jogszerűnek tűnő alakot ölt. Akkor beszélünk közvetett diszkriminációról, amikor egy látszólag semleges, minden érintettel szemben azonos követelményt támasztó rendelkezés (magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat) egy adott tulajdonsággal rendelkező személyt illetve csoportot lényegesen nagyobb arányban érint hátrányosan, más, hasonló pozícióban lévő embercsoportokhoz képest. Nem valósul meg közvetett diszkrimináció, amennyiben az adott rendelkezésnek tárgyilagos mérlegelés szerinti, az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű oka van.

Itt tehát valamilyen látszólag semleges követelményről van szó, amelynek azonban egy adott kisebbség önhibáján kívül, valamely, akaratától független tulajdonsága vagy élethelyzete okán képtelen, vagy csupán kis részben képes eleget tenni. Ezáltal az adott személy vagy csoport konkrét hátrányba kerül, vagy éppen elesik olyan előnyöktől, melyeket az adott tulajdonsággal, állapottal nem rendelkező többség élvezhet. A nőket sújtó közvetett diszkriminációnak minősülhet például, ha a részmunkaidőben dolgozó személyekre a jogszabályok kedvezőtlenebb rendelkezéseket tartalmaznak a teljes állásban foglalkoztatott személyekhez képest. Hiába vonatkozik ugyanis egyaránt férfiakra és nőkre a szabályozás, ha a gyakorlatban jellemzően inkább nők helyezkednek el részmunkaidős állásban.

Ha egy települési önkormányzat a „kukázást" - a jogi értelemben urat-lan dolognak minősülő háztartási szemét birtokbavételét - szabálysértéssé minősíti, és tömegesen érvényt is szerez ennek a rendelkezésnek, továbbá nyilvánvaló, hogy az adott településen évek óta a cigányság egy része szemétgyűjtésből él, akkor alappal feltehető, hogy a tiltó norma valódi címzettje a település cigány lakossága. Nagyon fontos azonban, hogy a jogsértés megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az adott intézkedésnek célja volt-e a cigány kisebbség megkülönböztetése, vagy csupán (akár véletlen) ,,mellékhatása".

 

4. A zaklatás tilalma

Zaklatásról akkor beszélünk, amikor az emberi méltóságot sértő magatartás az érintett személy meghatározott vélt vagy valós tulajdonságával (például származás, bőrszín)/«gg össze, és célja vagy hatása valamely személy-lyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása.196

Hétköznapi értelemben a zaklatás ennél tágabb fogalom: az emberek- a diszkriminatív céltól, vagy eredménytől függetlenül is - zaklatásnak tekintenek minden olyan ellenséges megnyilvánulást, ami emberi méltóságukat, szokás- és értékrendjüket, jó ízlésüket sérti, döntési és cselekvési szabadságukat korlátozza.

A magyar büntető- és szabálysértési jog számos közrend elleni tényállásban szankcionálja a „zaklató" jellegű cselekményeket, miközben magát a zaklatást önállóan, az Ebtv. hatálybalépéséig nem tiltotta. A diszkriminatív „méltóságsértés", mint speciális cél, illetve eredmény, alapvető újdonság a korábbi zaklató jellegű cselekményekhez képest. E körbe tartozik minden olyan magatartás, amely - bár kifejezetten nem különbözteti meg a sértettet - egy adott személy életét annak valós vagy vélt tulajdonsága miatt megkeseríti, megnehezíti, számára nehezen elviselhető, megalázó körülményeket teremt, sértve ezzel az adott egyén méltóságát. Tipikus közegei a zaklató jellegű magatartásoknak azok a helyek, ahol az adott személy nap, mint nap megfordul, így a munkahely vagy az iskola.

2005-ben is érkezett olyan panasz a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához, amely szerint bizonyos pedagógusok „pikkelnek" egyes gyermekekre és ezt a szülő összefüggésbe hozta származásukkal. Ilyen esetekben azonban nem csupán azt nehéz bizonyítani, hogy valóban a gyermekek egyenlőségét sértő tanári magatartásról van szó, hanem azt is, hogy ennek oka a diák valamely kisebbséghez való tartozása lenne. Az egyik ügyben azonban több évre visszamenő, a különböző konfliktusokat rögzítő tanári feljegyzések álltak rendelkezésünkre. Ezek sok esetben felvetették az elfogultság, illetve a helytelen pedagógiai módszerek alkalmazásának kérdését. (A vizsgálat során azonban kiderült, hogy az érintett pedagógus - többek között a fentiekben leírt okokból - már nem tagja a tantestületnek.)

 

5. A jogellenes elkülönítés (szegregáció)

A „jogellenes elkülönítés" tilalma, amelyet a köznyelvben, illetőleg a jogi szaknyelvben eddig „szegregációként" ismertünk, az Ebtv-ben a következőképpenjelenik meg: Jogellenes elkülönítésnek minősül az a magatartás, amely... egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól - tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül - elkülönít"197

A szegregáció tehát jogellenes elkülönítést jelent, amelynek lényege úgy foglalható össze, hogy valakire vagy valakikre speciális szabályokat alkalmaznak, őket a többiekhez képest eltérően, valamilyen társadalmi hátrányt okozva kezelik.

Az Ebtv. a lakhatásra, valamint az oktatásra vonatkozó speciális rendelkezései körében is kitér az elkülönítés kérdésére. A törvény indokolása szerint a jogellenes elkülönítés leggyakrabban az oktatás területén valósul meg.

A törvény értelmében az oktatás kapcsán jogellenes elkülönítésnek minősül különösen a gyermekek jogszerű ok nélkül történő elkülönítése egy oktatási intézményben, illetve az azon belül létrehozott tagozatban, osztályban vagy csoportban; illetve a gyermekek nem megfelelő színvonalú nevelésben, oktatásban részesítése, amelynek következtében nem biztosított a tanulmányok folytatásához, az állami vizsgák letételéhez szükséges felkészítés és felkészülés lehetősége. Az oktatási intézményekben nem működhetnek olyan szakkörök, diákkörök és egyéb tanulói, hallgatói, szülői vagy más szervezetek, amelyek célja más személyek vagy csoportok lejáratása, megbélyegzése vagy kirekesztése.198

Nem sérti azonban az egyenlő bánásmód követelményét, ha az oktatást csak az egyik nembeli tanulók részére szervezik meg, feltéve, hogy az oktatásban való részvétel önkéntes, továbbá emiatt az oktatásban résztvevőket semmilyen hátrány nem éri. Nem sérti a jogellenes elkülönítés tilalmát a szülők kezdeményezésére és önkéntes választása szerint, (illetve felsőoktatási intézményben a hallgatók önkéntes részvétele alapján) a vallási vagy más világnézeti meggyőződésen alapuló elkülönített oktatás, valamint a kisebbségi vagy nemzetiségi oktatás szervezése. Ennek feltétele azonban, hogy emiatt az oktatásban résztvevőket semmilyen hátrány ne érje, továbbá hogy az oktatás megfeleljen az állam által jóváhagyott, előírt, illetve támogatott követelményeknek, azaz megfelelő színvonalú és tartalmú legyen.199

Alapvetően tilos tehát az elkülönített oktatás, és a szabályozás különös hangsúlyt fektet az alacsonyabb színvonalú oktatásra való korlátozás tilalmára. A magyar jog a fentiek értelmében egyetlen esetben ad lehetőséget a származáson alapuló elkülönített oktatásra: a kisebbségi oktatás esetében. Felmerül a kérdés, hogy milyen ismérvek alapján határolható el a kisebbségi oktatás a szegregált oktatástól.

A kisebbségi oktatás három lényeges ponton különbözik a szegregációtól:

  1. az önkéntességben,
  2. az elkülönítés céljában,
  3. valamint az azonos minőség biztosításában.

Az önkéntességet a Nektv. értelmében az biztosítja, hogy a kisebbségi oktatásban való részvétel a gyermek szülője vagy gyámja döntése alapján történik, illetve a 14. életévét betöltött gyermeket e döntésbe be kell vonni.200

Természetesen egy döntés csak akkor önkéntes, ha megfelelő információk ismeretében születik. Nem nevezhetjük önkéntesnek azt a döntést, melyet a döntés következményeinek ismerete nélkül hoznak. Például, a formálisan beleegyezést kifejező szülői aláírások ellenére sem ismerte el az országgyűlési biztos a cigány kisebbségi oktatás szülői kezdeményezését, amikor kiderült, hogy az iskola által előre legépelt papírt írták alá a szülők, a papíron csupán a közoktatási törvény megfelelő paragrafusa szerepelt, az oktatás tartalma, neve, körülményei nem. Vagyis, a szülők ténylegesen sem voltak tisztában azzal, hogy az aláírásuk alapján gyermekeiket a többiektől elkülönülten, csökkentett tananyag alapján, kevésbé felkészült pedagógusokkal fogják tanítani.

Míg a kisebbségi oktatás esetében a kulturális hagyományok, a nyelv megőrzése a cél, addig a tudatos szegregáció esetében a hátrányos helyzetű személyek kizárása valamely szolgáltatásból, arra szorításuk, hogy egy meghatározott területen éljenek stb..

A kisebbségi oktatás a kulturális értékek megőrzése ürügyén nem eredményezheti az oktatás színvonalának csökkenését, hiszen az egy többlet, egy plusz a nevelés-oktatás feltétlenül érvényesítendő általános tartalmához képest.

Összegzésként: az önkéntesen választott, mások kizárására nem irányuló és azt nem is eredményező, mások részére rosszabb körülményeket nem generáló elkülönülés esetén nem beszélhetünk szegregációról.

Gyakran előfordul azonban, hogy gyerekek elkülönítése nem kisebbségi oktatás keretében, hanem egyéb pedagógiai célok alapján történik - egyrészt a Kotv. által nevesített módokon, másrészt pedig a pedagógusok döntése alapján, belső oktatás-szervezési szempontok alapján különítik el a „problémás" gyerekeket. Ennek alapján hangsúlyozni kell, hogy a szegregációnak nem csupán a tudatos, szándékos, hanem a közvetett formáját is tiltják a jogszabályok. Az elkülönítés jogszerűsége csupán akkor állapítható meg, ha annak tárgyilagos mérlegelés szerinti, az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű oka van. (A közoktatási szegregáció gyakori eseteit ld. a következő pontban.)

A lakhatással kapcsolatosan az Ebtv. 26. § (3) bekezdése kimondja, hogy a lakáshoz jutási feltételek meghatározása nem irányulhat arra, hogy egyes csoportok mesterségesen, azaz nem a csoport önkéntes elhatározása alapján elkülönüljenek valamely településen, illetve településrészen.

 

6. A szegregáció megjelenési formái a közoktatásban

 

6.1. Iskolák közötti szelekció

Az iskolák közötti szegregáció megvalósulhat normál, illetve eltérő tantervű iskolák között, (pl. tagiskola-anyaiskola viszonyában) valamint alapítványi iskola felállítása útján.

 

6.1.1. Normál tantervű iskolák

Az iskolák közötti szegregáció gyakori esete a normál tantervű iskolák közötti szegregáció. Ez azokon a településeken fordul elő, ahol több iskola is van, egyrészt a lakóhelyi elkülönültség következtében, másrészt viszont a többségi társadalom döntése alapján. így gyakori, hogy a szülök egy része elviszi gyerekét az „elcigányosodó" iskolából, vagy az iskola - például felvételi beszélgetés során - kiszűri a „megfelelő" gyerekeket. Sokszor azonos fenntartó esetén, sőt egy beiskolázási körzeten belül is kialakulhat „elit" és szegregált iskola.

Ezt a fajta szegregációt próbálja megakadályozni a Kotv. 2007. január 1-től hatályba lépő rendelkezése, amely szerint, ha a településen több általános iskola működik, az egymással határos felvételi körzeteket oly módon kell kialakítani, hogy ne jöjjön létre aránytalanság a felvett halmozottan hátrányos tanulók vonatkozásában. Ennek érdekében a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak az adott körzetben felvehető összes tanköteles tanulóhoz viszonyított aránya — az egyes körzetekben egymáshoz viszonyítva - legfeljebb huszonöt százalékban térhet el.201

Az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található. Ha az általános iskola a felvételi körzetén kívülről is képes tanulókat felvenni, akkor az adott településen lakókat előnyben kell részesítenie, a településen élő hátrányos helyzetűeket pedig további előny illeti meg: az iskola csak helyhiány esetén utasíthatja vissza felvételi kérelmüket.

Ha ugyanakkor az iskola valamennyi, a felvételi körzeten kívülről érkező felvételi kérelmet helyhiány miatt nem tudja teljesíteni, akkor sorsolás útján dönt. Sorsolás nélkül is felvehető azonban, vagyis előnyben részesíthető: a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló (akkor is, ha nem a településen lakik); a sajátos nevelési igényű tanuló (akkor is, ha nem a településen lakik); továbbá az a tanuló, akinek sajátos helyzete indokolja. (A sajátos helyzet jellemzőit a helyi önkormányzat rendeletben állapítja meg.)

A kisebbségi önkormányzatok közvetlenül is befolyásolhatják a fenntartói döntést azáltal, hogy csupán az egyenlő bánásmódot biztosító felvételi körzet kialakításához adják egyetértésüket.

 

6.1.2. Az eltérő tantervű iskolák

A roma tanulók aránytalanul nagy számban kerülnek eltérő tantervű, vagy más néven „kisegítő", speciális iskolákba, osztályokba. Ez hátrányosan érinti további esélyeiket, pályaválasztásukat és munkaerő-piaci helyzetüket. 1998-ban a kisebbségi ombudsman vizsgálatot folytatott a cigány gyermekek speciális oktatásáról és megállapította, hogy a hátrányos helyzetű roma gyermekek felülreprezentáltsága a kisegítő osztályokban a közvetett diszkrimináció megnyilvánulási formája.

Az ombudsmani kezdeményezéseknek és ajánlásoknak is köszönhetően az oktatási tárca több vonatkozásban módosította az eltérő tantervű osztályba helyezés szabályait. Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy a szülőket megfelelő módon tájékoztatni kell a gyermek áthelyezéséről döntő ún. Szakértői és Rehabilitációs Bizottságok véleménye elleni jogorvoslati lehetőségről:

A szakértői véleményt a szülővel ismertetni kell, és a vélemény egy példányát számára át kell adni. Az ismertetés során fel kell hívni a szülő figyelmét arra, hogy a szakértői véleményben foglaltak végrehajtására csak abban az esetben kerülhet sor, ha azzal egyetért, és ezt aláírásával igazolja. Fel kell hívni a szülő figyelmét arra is, hogy amennyiben a szakértői véleménnyel nem ért egyet, a jegyzőnél államigazgatási eljárást indíthat a szakértői véleményben foglaltak megváltoztatására. Ezt a tájékoztatást a szakértői véleménynek magának is tartalmaznia kell.

A jegyző megkeresésére szakértőként jár el az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság. Nem kérhető fel szakértőnek, aki a vitatott szakvélemény meghozatalában közreműködött. A jegyző határozata ellen fellebbezésnek van helye. Az ennek alapján indított eljárásban - a közigazgatási hivatal megkeresésére - szakértőként az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság, továbbá az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gyakorló Gyógypedagógiai és Logopédiai Szakszolgálat, Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény (a továbbiakban: Szakmai Szolgáltató Intézmény) jár el.

A Szakmai Szolgáltató Intézmény felülvizsgálatokról készült éves beszámolói arról tanúskodnak, hogy csökken az eltérés a megfellebbezett és a Szakmai Szolgáltató Intézmény szakvéleményei között.202 A megváltoztatott diagnózisok esetében azonban csupán egy-két esetben fordult elő, hogy súlyosabb mentális állapotúnak ítélték a vizsgált gyermeket. Többségében fordított tendencia jellemző. A felülvizsgálatok megállapításai szerint a gyermekek általában jobb képességűek, mint ahogy azt a megelőző vizsgálatot végző intézmény látta. Ha a szülő tehát nem ért egyet az első szakvéleménnyel, érdemes államigazgatási eljárást indítania.

A kisebbségi önkormányzatoknak fontos szerepe lehet abban, hogy a szülőket megfelelő tájékoztatással segítsék jogaik érvényesítésében.

 

6.1.3. Alapítványi iskolák

Az Ebtv. szerint az egyenlő bánásmód követelménye kiterjed minden olyan képzésre, amelynek megszervezéséhez az állam közvetlen normatív költségvetési támogatást nyújt, vagy közvetve (közterhek elengedése, elszámolása, vagy adójóváírás útján) hozzájárul. Az egyenlő bánásmód elvének megtartása alól tehát az alapítványi iskolák sem lehetnek kivételek. Szegregációnak minősül például, ha egy települési önkormányzat a közpénzek átcsoportosításával, a minőségi oktatás feltételeinek az önkormányzati iskola rovására és egy alapítványi iskola javára való biztosításával hozzájárul a településen élő hátrányos helyzetű gyermekek iskolai elkülönítéséhez, az önkormányzati iskolába való csoportosításához; míg a tehetősebb szülők gyermekei az ún. alapítványi iskolába járhatnak.

 

6.2. Az iskolán belüli szelekció

Ezekben az esetekben az iskola a „jobb képességű" és a „rosszabb képességű" gyermekeket külön osztályba csoportosítja. Ennek eszköze lehet a tagozatok szervezése, a kislétszámú, és az eltérő tantervű osztályok létrehozása.

A kisebbségi önkormányzatok a szervezeti és működési szabályzat és a pedagógiai program jóváhagyásakor (az alapító okirata szerint kisebbségi oktatásban, nevelésben közreműködő iskola esetén) egyetértési joguk gyakorlásával megelőzhetik az osztályok diszkriminatív megszervezését.

A kisebbségi ombudsman 2000. évi beszámolójában részletesen elemezte, hogy miképp válhatott a cigány kisebbségi oktatási forma a szegregáció eszközévé. A korábban felzárkóztató és népismereti elemeket tartalmazó szabályozás azt sugallta, hogy a roma gyermekek összességükben véve fejlesztésre szorulnak, cigány mivoltuk miatt elmaradottabbak a többieknél. A cigány kisebbségi oktatás sokszor a gyakorlatban is szegregációt valósított meg: ellenőrzések során számtalanszor fény derült arra, hogy csupán tantárgyi felzárkóztatásból álló nevelésről volt szó, amely egyben lehetőséget adott a cigány gyerekek többségtől való elkülönítésére és a kiegészítő normatíva felvételére. Az oktatási minisztérium 2002. végén törölte a cigány kisebbségi oktatás programjából a felzárkóztató jellegű területeket.203

Az oktatási tárca bevezette az ún. integrációs normatívát,204 amelynek célja a tanuló szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátrányának ellensúlyozása: a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integráltan történő képesség-kibontakoztató felkészítése205. Ez a halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyerekek oktatását is jelentősen érinti, és lehetővé teszi azt, hogy szegregáció nélkül segítsék elő egyéni fejlesztésüket. (Előírás, hogy az ilyen felkészítésben részt vevő tanulók nevelése a többi tanulóval együtt, azonos osztályban folyjon; a gyermek fejlődését pedig az iskola a szülő bevonásával legalább háromhavonta értékelje.)

A reform eredményeként a nemzetiségi vonatkozású és a képesség kibontakoztatását célzó rendelkezések világos elválasztása megtörtént. Ezzel megszűnt a hátrányos helyzet etnicizálásának jogszabályi háttere.

A kisebbségi önkormányzatoknak kulcsszerepük lehet a cigány kisebbségi oktatás helyes jogszabályoknak megfelelő megszervezésében. Az ilyen oktatás iránti igényeket ugyanis a települési önkormányzattal együtt mérik fel, a szülők pontos tájékoztatása tehát az ő tevékenységükön is múlik. A cigány kisebbségi oktatás megfelelő szakmai működésének vizsgálatára pedig szakmai ellenőrzést kezdeményezhetnek.

 

6.3. A magántanulói jogállás problémája

Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a magántanulóvá nyilvánítás számos esetben a hátrányos megkülönböztetés eszközévé vált. Egyes iskolák igazgatói a „problémás" tanulók szüleit rábeszélik arra, hogy kérjék gyermekeik magántanulóvá nyilvánítását. A sokszor alacsony érdekérvényesítő képességgel rendelkező szülők gyakran nem tudtak védekezni az iskola rábeszélése ellen. A magántanulóvá váló gyermeknek azonban általában kevesebb lehetősége van a továbbtanulásra, a megfelelő munkaerő-piaci pozíció megszerzésére.

Az oktatási minisztérium felülvizsgálta a magántanulóvá válás jogszabályi feltételeit és olyan garanciális elemekkel egészítette ki, amelyek igyekeznek megakadályozni, hogy az iskolák ezt a jogintézményt a cigány tanulókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés eszközeként használják: az igazgató a magántanulói státusz választását követően köteles beszerezni a tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálat véleményét.

A kisebbségi önkormányzatok ezekben az esetekben is hatékonyan nyújthatnak segítséget a szülőknek a megfelelő tájékoztatás megadásával, a magántanulói státusz velejáróinak ismertetésével.

 

7. Mely esetben tiltja az Ebtv. a diszkriminációt?

Fontos kérdés: ki hivatkozhat arra, hogy hátrányos megkülönböztetés érte? Csupán a természetes személyek? Csak a magyar állampolgárok? Az Ebtv. igen tág körben biztosít védelmet a diszkrimináció valamennyi formájával szemben: az egyenlő bánásmód követelményét a Magyar Köztársaság területén tartózkodó valamennyi természetes személlyel, ezek csoportjaival, valamint jogi személyekkel és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben tiszteletben kell tartani.206 így a törvény hatálya a Magyarország területén bármilyen jogcímmel vagy anélkül tartózkodó, magyar állampolgársággal nem rendelkező személyekre is kiterjed. Az Európai Unió Irányelvével összhangban nem kell alkalmazni a törvényt az állampolgárság alapján történő megkülönböztetésre.

Kulcsfontosságú eleme a diszkrimináció-tilalom érvényesítésének, hogy kitől kérhető számon annak tiszteletben tartása, illetve mely jogviszonyokra vonatkozik az egyenlő bánásmód követelménye.

A diszkrimináció-tilalom természetesen vonatkozik az állami, illetve a közszférához kötődő szervekre - hiszen hogyan is várhatna el az állam olyasmit a magánszemélyektől, melynek tiszteletben tartására ő maga sem köteles.

Az Ebtv. szerint az egyenlő bánásmód megtartására kötelezettek köre két csoportra osztható. A széleskörűen meghatározott, közfeladatot ellátó szervezetek valamennyi jogviszonyukban kötelesek az egyenlő bánásmód követelményét megtartani.207 A törvény viszont esetileg határozza meg azokat a magánszférába tartozó jogviszonyokat, amelyek során a törvényben meghatározott fél köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét.208

Az Ebtv. az egyenlő bánásmód követelményének megtartását jogviszonyaik létesítése során jogviszonyaikban, eljárásaik és intézkedéseik során kötelezettségként írja elő a magyar állam, a helyi és kisebbségi önkormányzatok és szerveik, a hatósági jogkört gyakorló szervezetek, a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek, a közalapítványok, a köztestületek, a közszolgáltatást végző szervezetek, a közoktatási és a felsőoktatási intézmények, a szociális, gyermekvédelmi gondoskodást, valamint gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó személyek és intézmények, a muzeális intézmények, a könyvtárak, a közművelődési intézmények, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak, a magánnyugdíjpénztárak, az egészségügyi ellátást nyújtó szolgáltatók, a pártok, valamint az előzőekben fel nem sorolt költségvetési szervek számára.

Az antidiszkriminációs szabályozás egyik legkényesebb pontja annak meghatározása, hogy magánszemélyek egymás közötti jogviszonyaira (pl. ki kinek ad kölcsönt, kit enged be az üzletébe) mennyiben terjedjen ki a tilalom. Az törvény alapján - a jogviszony nyilvános jellege, illetve az állami támogatás ténye miatt - az egyenlő bánásmód követelményét az adott jogviszony tekintetében az is köteles megtartani,

  1. aki előre meg nem határozott személyek számára szerződés kötésére ajánlatot tesz vagy ajánlattételre felhív, (így például újsághirdetés útján keres bérlőt)
  2. aki az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben szolgáltatást nyújt vagy árut forgalmaz, (például fodrász vagy vendéglátó egység)
  3. az állami támogatás felhasználása során létrejövő jogviszonyai tekintetében az állami támogatásban részesülő egyéni vállalkozó, jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet az állami támogatás igénybevételétől kezdődően mindaddig, amíg az állami támogatás felhasználását az arra jogosult szerv a rá vonatkozó szabályok szerint ellenőrizheti, valamint
  4. a munkáltató a foglalkoztatási jogviszony, az utasításadásra jogosult személy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, illetve az ezekkel közvetlenül összefüggő jogviszonyok tekintetében.

A törvény értelmében meghatározott jogviszonyokra nem terjed ki az egyenlő bánásmód követelménye. Ezek közé tartoznak a családjogi jogviszonyok, a hozzátartozók közötti jogviszonyok, valamint egyes esetekben a szervezetek belső jogviszonyai. így például nem terjed ki a törvény hatálya az egyházi jogi személyeknek az egyházak hitéleti tevékenységével közvetlenül összefüggő jogviszonyaira, valamint a közszférába tartozó kötelezettek vonatkozásában - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a társadalmi szervezetek, a jogi személyek, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek tagjai közötti, a tagsággal összefüggő jogviszonyokra. Ez utóbbi alól kivételt képez a tagsági jogviszony létesítése és megszüntetése. Nem kötelező az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása a pártok tagsággal összefüggő jogviszonyaiban, azonban közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt politikai vagy más véleménye miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban.

A fentiek alapján is látható, hogy az Ebtv-ben a közszféra szereplői valamennyi jogviszonyukban, intézkedésükben, míg a magánszféra szereplői csupán azokban a jogviszonyokban kötelesek az egyenlő bánásmód követelményét tiszteletben tartani, amelyeket a törvény kifejezetten kimond. Az Ebtv. III. fejezete ugyan öt kiemelt terület (foglalkoztatás, szociális biztonság és egészségügy, lakhatás, oktatás és képzés, áruk forgalma és szolgáltatások igénybevétele) vonatkozásában speciális rendelkezéseket is tartalmaz, e területek kiemelése azonban nem a tárgyi hatály meghatározásátjelenti, hanem csupán jelzi, hogy leggyakrabban e területeken fordul elő hátrányos megkülönböztetés.

 

8. A hátrányos megkülönböztetés tilalmához kapcsolódó garanciák: bizonyítási teher, a megtorlás tilalma, a közérdekű igényérvényesítés

Szinte valamennyi diszkriminációs helyzet mögött jelen van egy kimondatlan hatalmi egyensúly-hiány, egy alá-fölérendeltségi viszony a sérelmet szenvedett személy hátrányára. Hátrányos megkülönböztetést alapvetően, a helyzet jellegéből adódóan hatalmi helyzetben lévő személyek, szervek (munkáltatók, iskolák, egészségügyi szolgáltatók, stb.) követnek el - velük szemben alárendelt pozícióban lévő személyekkel (munkavállalók, tanulók, betegek stb.) szemben. Az alárendelt helyzet és az ebből eredő kiszolgáltatottság alapvetően nehezítik a jogérvényesítést, és tovább rontja a sérelmet szenvedők esélyeit, hogy gyakran anyagi eszközökben és társadalmi kapcsolatokban nem bővelkedő, hátrányos helyzetű személyekről van szó. A magyar jogalkotó - az uniós követelményekkel összhangban - olyan garanciákat iktatott be a szabályozásba, amelyek a fenti körülmények ellensúlyozására irányulnak.

Az egyenlő bánásmód elvének megvalósításáról szóló 43/2000/EK Irányelv írja elő faji diszkriminációs ügyekben az ún. kimentési bizonyítást, ami a köztudatban (és részben a szakmai közvéleményben) helytelenül a bizonyítási teher megfordításaként vált ismertté. Valójában az ellenérdekű felek közötti bizonyítási feladatok megosztásáról van szó, amelynek logikáját -immár valamennyi lehetséges diszkriminációs területre kiszélesítve - az Ebtv. is átvette. Lássuk tehát, kinek, mit kell bizonyítania az egyenlő bánásmód sérelméről szóló bírósági és hatósági eljárásokban?

A sérelmet szenvedő felet terheli annak bizonyítása, hogy rendelkezik vagy - a jogsértés időpontjában az elkövető feltételezése szerint - rendelkezett a törvényben meghatározott, és a diszkriminációra alapot adó tulajdonsággal, továbbá, hogy őt valamely hátrány érte. Nem azt kell tehát bizonyítania, hogy ő roma származású, hanem elegendő, ha azt valószínűsíti, hogy az elkövető őt romának gondolta (például hallotta, hogy a munkáltató megjegyzést tesz rá egy munkatársának). Nem köteles azonban annak bizonyítására, hogy az őt ért hátrány oka az adott valós vagy vélt tulajdonsága, azaz például azt, hogy őt azért nem alkalmazta a munkáltató, mert ő roma. Amennyiben a sérelmet szenvedő bizonyítása sikeresnek látszik, a másik, az „elkövetői" oldalon a sor, hogy bizonyítsa: megtartotta az egyenlő bánásmód követelményét (tehát vagy nem is valósult meg a hátrány, illetve nincs okozati összefüggés a hátrány és az ő magatartása között, avagy a magatartásra tárgyilagos mérlegelés szerinti, ésszerű oka volt) vagy pedig nem volt köteles megtartani azt.

Az „elkövetőt" - szemben az ártatlanság vélelméből fakadó korlátlan védekezés, így a teljes tagadás és hallgatás jogával (mely a felelősségre vonásra irányuló eljárások sajátja) - két, egymással egyébként összefüggő körülmény vonatkozásában terheli bizonyítási teher. Egyrészt az oksági összefüggés hiánya érdekében kell bizonyítékokat szolgáltatnia. Másrészt kimentő okot kell találnia, amely jogilag igazolhatóvá teszi cselekményét, így például megfelelő kimentésnek minősülhet, ha igazolja, hogy egy titkári állásra a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező és több nyelven beszélő jelentkezőt vette fel.

Az ilyen jellegű logikára épülő munkaügyi perek tapasztalatai azonban arra figyelmeztetnek, hogy bármekkora bizonyítási könnyítés épült is be az ilyen típusú közigazgatási eljárásokba, ez nem teszi könnyebbé az eljáró hatóság dilemmáit és a mérlegeléssel járó felelősségét diszkriminációs ügyekben: az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, adatok és egyéb bizonyítékok számbavétele mellett kell az összes releváns körülmény figyelembevételével, a logika, az életszerűség, az okszerűség szempontjai alapján, minden elfogultságot kizárva döntenie. Egy valóban jogszerű és megalapozott döntéshozatali rendszer kialakulásához létre kell jönnie a közigazgatási és a bírói gyakorlatban egyik oldalról a diszkriminatív hátrányok, másik oldalról pedig a kimentési okok standardjainak, melyek fennállása esetén minden valószínűség szerint megáll a felelősség, vagy épp ellenkezőleg, eredményes lesz az „elkövető" érdemi védekezése.

Ugyancsak az Irányelv nyomán vezette be az Ebtv. a megtorlás tilalmát.209 A diszkriminációs helyzetek alapvető sajátosságából a sérelmet szenvedett személyek gyakran nem mernek fellépni az őket megkülönböztető személlyel, szervvel szemben, mert attól tartanak, hogy emiatt további hátrány érheti őket. Erre szolgálhat megoldásként a megtorlás tilalma, amely szerint tilos az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget. A rendelkezés tehát védelmet kíván nyújtani azoknak, akik az egyenlő bánásmód sérelmével összefüggő ügyekben felemelik a szavukat, akár közvetlenül a sérelmet okozóval szemben, akár a jogi fegyvertár megmozgatása révén szeretnének elégtételt kapni, illetve a jogsértést valamilyen módon büntetni. Ez a rendelkezés védi a diszkrimináció felderítésében tanúként vagy egyéb módon közreműködő személyeket is, ami szintén nagyon fontos az eljárás sikere szempontjából.

Az Ebtv. kiszélesíti, általánossá teszi az ún. közérdekű igényérvényesítés lehetőségét.210 A törvény értelmében az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt bíróság előtt személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert indíthat

  1. az ügyész,
  2. az Egyenlő Bánásmód Hatóság,
  3. a társadalmi és érdek-képviseleti szervezet,

ha az egyenlő bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapult, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti.211

Pénzben ki sem fejezhető az a kár, amely egy kisebbség egészét - közvetve vagy közvetlenül tagjait is - egy jogellenes diszkrimináció révén éri. Egy ilyen jellegű sérelem hosszú időre kihathat az adott kisebbség társadalmi megítélésére, életlehetőségeire, a társadalom nyíltan kisebbségellenes csoportjainak aktivitására, komoly félelmet, identitási zavart okozhat a közösség egyes tagjaiban, de elbizonytalaníthatja a társadalom úgymond közömbös, „előítélet-mentes" csoportjait is.

A közérdekű kereset (actio popularis) lényege, hogy közérdekből - az erre elsődlegesen jogosult mellett, illetve helyett -, a jogszabály által erre feljogosított személy vagy szerv jogot érvényesít anélkül, hogy annak anyagijogi értelemben vett jogosultja vagy kötelezettje volna. E fogalmat ismeri ugyan a magyar jogrendszer, de csak kivételképpen, igen szűk körben. A jogvitában érdekelt félnek ugyanis alkotmányos joga van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye. Ez a jog - hasonlóan a többi szabadságjoghoz - tehát magában foglalja annak szabadságát is, hogy az érintett e jogával ne éljen.

A közérdekű igényérvényesítés fogalmának megértéséhez kulcsfontosságú annak tisztázása, hogy mit értünk „az egyes ember személyiségének lényegi vonása" - alatt. A törvény indokolása szerint e fogalom tartalmát (vitatható módon) a jogalkalmazás alakítja majd ki; jelenleg ilyennek minősül a nemzeti-etnikai származás, illetve a vallási meggyőződés.

 

Lábjegyzetek:

  1. 2000-ben a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa készítette el az első hazai törvénytervezetet a faji diszkrimináció elleni fellépésről, az Európai Unió elvárásainak megfelelően. Ennek szövege a kisebbségi biztos 2000. évi Beszámolójának mellékletében olvasható.
  2. A személyek közötti, faji vagy etnikai származástól független egyenlő bánásmód megvalósításának előmozdításáról szóló 2000/43/EK irányelv címzettjei az Unió egyes tagállamai, amelyek a szubszidiaritás elve alapján önállóan dönthetnek abban a kérdésben, hogy a nemzeti jogalkotás szintjén milyen, a saját jogforrási rendszerükbe illeszkedő jogszabály-lyal tesznek eleget a direktíva előírásainak. Magyarország az Ebtv. megalkotásával nem csak a faji vagy etnikai szempontú, hanem az általános diszkrimináció-tilalmi szabályozás mellett döntött.
  3. Ebtv. 8. §
  4. Ld. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda - Fehér Füzet (1995)
  5. Ebtv. 10. § (1) bekezdés
  6. Ebtv. 10. § (2) bekezdés
  7. Ebtv. 27. §
  8. Ebtv. 28. §
  9. Nektv. 43. § (2) bekezdés
  10. A Kotv. a következőképpen határozza meg a hátrányos és ezen belül a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló fogalmát: hátrányos helyzetű gyermek, tanuló az, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapította, ezen belül halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló, akinek a törvényes felügyeletét ellátó szülője, illetve szülei - az iskolai felvételi körzet megállapításával összefüggésben a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint vezetett nyilvántartás alapján készült statisztikai adatszolgáltatás, a gyermeket, tanulót megillető szolgáltatás megállapításához a szülő nyilatkozata szerint - legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be, fejezték be sikeresen, továbbá az a gyermek, az a tanuló, akit tartós nevelésbe vettek.
  11. 1998/1999 év során a diagnózisok 68%-át változtatták meg, 2000/2001-ben ismét 68%-át, 2003/2004-ben már „csak" 35%-át.
  12. 58/2002. (XI.29.) OM rendelet
  13. Megjegyzendő, hogy az integrációs felkészítés és a képességkibontakoztató felkészítés célját és célcsoportját tekintve azonos: mindkét program esetében a hátrányos helyzetű tanulóknak a többi tanulóval egy csoportban való oktatását, nevelését célozza speciális pedagógiai eljárásokkal úgy, hogy hátrányuk csökkenjen. A két program közötti különbség az, hogy az integrációs felkészítésre a hátrányos helyzetű tanulók arányára vonatkozó szigorú előírások is vonatkoznak, míg képességkibontakoztató felkészítés bármilyen arányban oktatott-nevelt tanulóra igénybe vehető. A különbségekről részletesebben az OM honlapján tudhatunk meg többet: http://www.om.hu/
  14. 57/2002. (XI. 18.) OM rendelet
  15. Ebtv. 1. §
  16. Ebtv. 4. §
  17. Ebtv. 5. §
  18. Ebtv. 10. § (3) bekezdés
  19. Ebtv. 20. §
  20. Nehezen érthető, hogy miért maradt ki a közkereseti jog gyakorlói köréből az ombudsmani jogintézmény? Álláspontunk szerint az ombudsman minden olyan adottsággal rendelkezik, amely alkalmassá teszi arra, hogy a mainál tágabb körben érvényesülő és szélesebb jogosítványokkal ellátott diszkriminációellenes jogvédelem hatékony intézménye legyen, ebbe a feladatváltásba pedig természetszerűen tartozna bele a közérdekű igényérvényesítés lehetősége.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet