Előző fejezet Következő fejezet

Bonkáló Sándor életrajza

Írta: Bonkáló Ervin*

 

Bonkáló Sándor 1880. január 22-én született a kárpátaljai Rahón. Ő volt a legidősebb fiúgyermek, tizenegy testvér között a másodszülött. A család apai részről magyar, anyai ágról ruszin. A kántortanító1 apa, Bonkáló János, idősebb Bonkáló János fia, aki Alsószinevérben egy malom tulajdonosa volt; egyik felmenője Rákóczi csapataival felcserként került Erdélyből Kárpátaljára az 1703—1711-es szabadságharc idején. Édesanyja, Hadzsega Mária, jeles ruszin papi családban nevelkedett; rokona Hadzsega Vaszilnak (1864—1938), a termékeny kárpátaljai egyházi történetírónak, illetve Hadzsega Gyula (1879—1947) teológiai tanárnak.

Sándor Rahón járt elemi iskolába, majd a piaristákhoz2 került Ungvárra, utána pedig a máramarosszigeti gimnáziumban tanult. Szülei nem tudták támogatni, ezért társainak némi díjazásért órákat adott. Számos görög katolikus családban az volt a szokás, hogy a legidősebb fiú pap lett. Édesapámat is beíratták az ungvári görög katolikus szemináriumba, ahol az oktatásért nem kellett fizetni. Hamarosan megmutatkozott nyelvtehetsége. Ruszin érzelmű nagyapám fontosnak tartotta, hogy fia megtanulja a szláv nyelveket. Ennek érdekében nyári vakáció idején a szomszédos Galíciába küldték, hogy elmerüljön az ukrán nyelv tanulmányozásában, utána Bulgáriába utazott. Később Lengyelországba, majd Észak-Magyarország szlovákok lakta vidékére került. A szemináriumban Sándor kiemelkedő latin és görög nyelvtudásával tűnt ki. Kiváló tanulmányi eredménye miatt felszentelése után tíz évre Rómába akarták küldeni továbbképzés céljából. Hat héttel a felszentelésre kitűzött időpont előtt azonban meggondolta magát, és kilépett a papneveldéből.

Teológiai diplomájával igyekezett Kárpátalján állást szerezni. A görög katolikus iskolákban tanítóként ugyan alkalmazták volna, de ehhez a püspök jóváhagyására lett volna szükség, ezt azonban nem kapta meg. Állami iskolákban viszont tanítói oklevelet kellett bemutatni, de ilyennel nem rendelkezett. Álláskeresési kísérleteinek meghiúsulása után beiratkozott a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre.

Fő érdeklődési területe a szláv nyelvészet lett, amelyet Asbóth Oszkárnál, a jeles szlavistánál tanult. 1906-ban latin—német—szláv szakos diplomát, és ezzel egyidejűleg gimnáziumi tanári képesítést szerzett. Egy évet tanított Szegeden, majd áthelyezték Gyöngyösre. Itt kezdődött meg intenzív szláv filológiai munkálkodása. 1910-ben védte meg A rahói kis-orosz nyelvjárás leíró hangtana című doktori értekezését. Számos publikációja jelent meg különböző szakfolyóiratokban (olykor O. Rachovski álnéven). Több cikket írt németül. 1910-ben négy hónapot töltött a lipcsei egyetemen, ahol szanszkritet és oroszt tanult, illetve német és francia irodalmi tanulmányokat folytatott. 1911-ben házasságot kötött a neves gyöngyösi ügyvéd leányával, Kálmán Edittel. Sikeres pályamunkájának eredményeként elnyerte a szentpétervári Orosz Birodalmi Akadémia díját. A város egyetemétől ösztöndíjat kapott, így 1913-ban másfél évre kiutazhatott Oroszországba. Az akkori fővároson kívül járt Moszkvában is. Vezető szláv filológusok előadásait hallgatta (I. A. Baudouin de Courtenay, A. A. Sahmatov, Sz. A. Vengerov). Bejáratos volt irodalmi körökbe, találkozott a Kárpátalja történetével foglalkozó A. I. Petrowal és Vlagyimir Majakovszkij költővel. Hazatérése után, 1915-ben jelent meg A szlávok   című összefoglaló, rendszerező munkája.

1917-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen orosz nyelv és irodalom szakos magántanárrá habilitálták. 1919-ben nyilvános rendes tanárrá nevezték ki, s egyben megbízták a rutén nyelv és irodalom tanszék megszervezésével.

Bonkáló tudományos pályafutását azonban félbeszakították a kor sorsdöntő eseményei. Az első világháború végén, 1919 októberében az Osztrák—Magyar Monarchia összeomlott. Gróf Károlyi Mihály kikiáltotta a köztársaságot. Az új kormány Jászi Oszkár radikális szociológus befolyása alatt állt. Édesapám tagja lett egy tudósokból, újságírókból és külügyminiszteri tisztviselőkből álló tanácsnak, amelynek az volt a feladata, hogy a magyar delegációt a közeledő béketárgyalásokra felkészítse. Ez a testület Bonkálót a ruszin kérdéssel összefüggő anyagok összeállításával bízta meg.

E munka befejezése előtt újabb politikai változások történtek. Károlyi Mihály 1919. március 21-én lemondásra kényszerült, és a Kun Béla vezette kommunista rezsim került uralomra. 1919 augusztusában megbukott a tanácsköztársaság, majd Horthy Miklós jobboldali kormánya vette át a hatalmat, amely vonakodva, de mégis elfogadta az 1920 júniusában aláírt trianoni békeszerződés rendelkezéseit. Ennek értelmében a Magyar Királyság területe kétharmadával csökkent, így a ruszinok is az új Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá kerültek.

E gyors politikai változások idején édesapám Budapesten tartózkodott, és az 1919—20-as tanévben megkezdte a ruszin nyelv és irodalom tanítását. A tanszék feladatai közé tartozott az is, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtson a ruténekről, akiknek a háború utáni új Magyarország kormánya bizonyos fokú kulturális és politikai autonómiát kívánt adni.3

Erről a témáról édesapám korábban két cikket írt, de megjelentetésükre nem volt lehetősége. Magyarország pedig elvesztette a ruszinok lakta területeket, amelyeket 1919 áprilisában a csehszlovák és a román csapatok teljes egészében elfoglaltak.

Bonkáló állása is veszélybe került. Kun Béla kommunista rendszere monarchistának tartotta, ezért nem engedélyezte ruszin tanulmányainak közreadását. Horthy tengernagy jobboldali rezsimje szerint pedig édesapám kommunistának számított, ezért menesztése érdekében nyomást gyakorolt az egyetemre. Bár a politikai igazolóbizottság felmentette a vádak alól, a támadások tovább folytatódtak. Kénytelen volt heti két órára csökkenteni a ruszin nyelv tanítását, orosz irodalmat is csak négy órában adott elő. 1922-ben megjelentette Az ukrán mozgalom története 19171922 című könyvét; a kötet szovjetellenes, ukránbarát beállítottságú, s ez tetszett a magyar kormánynak.4 De már ez sem segített. Takarékossági okokra hivatkozva 1924-ben megszüntették a ruszin nyelv és irodalom tanszéket, édesapámat pedig idő előtt nyugdíjazták.

Bonkálót azonban ez nem törte meg. Három fiú apjaként kevés nyugdíját azzal egészítette ki, hogy a Budapesti Kereskedelmi Akadémián és egy kereskedelmi szakiskolában orosz levelezést tanított.

1925-ben a rádióban olyan műsort indított, amelyben a ruszin és az orosz irodalom jelentős évfordulóiról beszélt. A sorozatot közel két évtizeden át sugározták. 1925 és 1938 között kiteljesedett műfordítói munkássága is. A budapesti Gutenberg Könyvkiadó Vállalat A világirodalom klasszikusai címmel sorozatot indított. A vászonkötésű, aranyozott kötetek színe országonként változott. Édesapám volt az orosz irodalom felelőse. Tolsztoj Háború és békéjének fordítása 1928—1929-ben jelent meg. A recenzensek hangsúlyozták, hogy Bonkáló pontos, szép magyar stílusán kívül még egy újdonsággal szolgált. A regényben az orosz nemesek franciául társalognak. A korábbi fordításokban ezek a párbeszédek a kiadás nyelvén olvashatók, Bonkáló azonban meghagyta az eredeti szöveget, és lábjegyzetben közölte a magyar változatot. Ezzel azt hangsúlyozta, hogy a francia volt a legfontosabb idegen nyelve annak a művelt magyar középosztálynak, amely számára a Gutenberg-sorozat készült. A nagy sikerre való tekintettel a regény négy kiadást ért meg, s így édesapám az orosz irodalom fordítójaként ismertté vált egész Magyarországon. Mivel ez a munka jövedelmező is volt, családunk három alkalommal különböző osztrák üdülőhelyeken nyaralhatott.

Bonkáló minden kéziratát hegyes acéltollal, igen jól olvasható kézírással írta. Testvéreimmel együtt jól emlékszünk ennek a tollnak a sercegésére — ugyanis ez volt az egyetlen hang, amely a dolgozószobájából kiszűrődött. 1938-ban vásárolta meg első írógépét. Olyan gyakorlatra tett szert, hogy sok hivatásos gépíró megirigyelhette volna! Bármennyire elfoglalt volt is, mindig tudott segíteni házi feladatunk elkészítésében. Akár fogalmazásról, Cicero szónoklatairól vagy differenciál- és integrálszámításról volt szó, kedvesen, szemléletesen magyarázott. Most, amikor több mint fél évszázad múltán visszaemlékezem, váltig csodálkozom: hogyan volt képes arra, hogy ennyi mindent jól csináljon?

Ezekben az években számos külföldi is bejáratos volt hozzánk, elsősorban olyan nyelvészek, akiknek neve később összefonódott Kárpátalja történelmével. A legjelentősebb Alekszej L. Petrov gróf volt. 1920-ban emigrált Szovjet-Oroszországból, és 1922-ig nálunk lakott Budapesten, majd a prágai egyetemre nevezték ki tanárnak. A kétméteres, széles vállú Petrov felejthetetlen jelenség volt. Apával oroszul, anyával franciául, velünk, gyerekekkel, az étkezőasztalnál németül társalgott. Szobájában felesége emlékére mindig égett egy gyertya a Mária-kép alatt, felesége ugyanis menekülés közben meghalt.

1939 márciusában, miután Hitler felosztotta Csehszlovákiát, Kárpátalja visszakerült Magyarországhoz. Örömteli esemény volt ez a magyar nép számára, de különösen azoknak, akiknek kapcsolatuk volt a ruszinokkal. Bonkáló Sándor is remélte, hogy közvetlenül munkálkodhat a ruszin kultúra érdekében.

A második világháború befejezése után újraindult édesapám egyetemi pályafutása: 1945. november l-jén az ukrán nyelv és irodalom tanszék professzoraként kezdhette el munkáját. Ez a kinevezés azonban rövid életűnek bizonyult. Ismeretlen besúgó azzal vádolta meg, hogy lekicsinylően beszél a szovjet irodalomról. Ezért állásából 1946 novemberétől 1950 januárjáig felfüggesztették, majd 70. születésnapján nyugdíjazták. Bonkáló Sándor alapjában véve apolitikus beállítottságú volt, ezért a változó kormányok igazságtalanul vádolták, amikor ellenzéki magatartásúnak igyekeztek feltüntetni. Egész pályafutása alatt az volt a legnagyobb vágya, hogy annak a ruszin nyelvnek és kultúrának őrzője, védelmezője legyen, amelybe beleszületett. Az viszont igaz, hogy politikai meggyőződésnek fogható fel a ruszinok sorsa iránt érzett szilárd hite: a túlélés csakis egy nem szláv ország, tehát Magyarország határain belül lehetséges.  Többek között  erről  is írt A magyar rutének   (1920) és A kárpátaljai rutén irodalom és művelődés  (1935) című két könyvében, amelyek alapjául szolgáltak az 1940-ben kiadott és most először angol fordításban megjelenő A rutének (ruszinok)   című munkájának.

Édesapám élete végéig folytatta tudományos munkásságát. 1959. november 3-án hunyt el Budapesten. Házasságából három fia született. Ifj. Bonkáló Sándor (1912—1988) 1949-ben Torontóba emigrált, ahol elme- és idegorvosként, illetve a Torontói Egyetem professzoraként dolgozott. Bonkáló Ervin (1916), e kötet fordítója, történész, nyugalmazott egyetemi tanár, 1950 óta Kanadában, jelenleg Sudburyban (Ontario) él. Bonkáló Tamás (1922) a mechanikai tudományok doktora (Budapest). Bonkáló Sándort életében ugyan jól ismerték Tolsztoj-fordításai révén, ruszin témájú tudományos munkássága azonban nem vált közkinccsé. Halála után Salga Attila több tanulmányt közölt a szlavista életéről és pályafutásáról; e tárgyban védte meg bölcsészdoktori értekezését is 1976-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen.5 Több szláv és magyar vonatkozású tudományos kézikönyv is hivatkozik Bonkálóra.6 A ruszinok nemzeti identitásának fejlődéséről írott könyvében Paul R. Magocsi professzor többször idézi Bonkálót, és rövid életrajzát is közli.7 Érdemes megemlíteni, hogy Bonkáló Sándor arcképe az 1970-es évek közepe óta a Harvard Egyetem Ukrán Kutatóintézetének arcképcsarnokában látható. A rutének itt közzétett fordítása remélhetőleg bemutatja mindazt, amivel Bonkáló Sándor a ruszin nép történetét és kultúráját öregbítette.

* * *

Lábjegyzetek

1   Mivel a görög katolikus templomokban nem használnak orgonát, a kántornak fontos   szerepe   van   a   liturgiában:   az   „a   capella"   éneklés   vezénylése. A hagyományos ruszin társadalomban a kántor tekintélyét az is növelte, hogy ő volt a falusi elemi iskola tanítója.

2   A piarista vagy kegyes tanítórendet római katolikusok alapították Olaszországban a XVII. században. A második világháború előtt 33 országban voltak középiskolái. Elsősorban a klasszikus tudományok, a természettudomány és a hittan volt az erősségük; a diákok rendszerint a legtehetségesebbek soraiból kerültek ki, amint ezt a buffalói (New York), jelenleg is működő Calasantious Preparatory School is bizonyítja.

3   Jászi Oszkárnak, a nemzetiségi kérdés szakértőjének javaslatára a Károlyi kormány 1918. december 21-én olyan törvényt fogadott el, amely értelmében egy autonóm ruszin területet (Ruszka Krajna) kell létrehozni. Volt saját kormányzója és közigazgatása, és 1919 elején néhány hétig valóban létezett is. Kun Béla kommunista rezsimje engedélyezte, hogy szovjetbarát kormányzó vezetésével önálló közigazgatás működjön, de 40 nap után, 1919 áprilisában, nyugatról a csehszlovák, keletről a román csapatok elfoglalták a ruszinok lakta területet.

4   Az első világháború után az ukrán kérdés fontos volt Magyarország számára. Az ukrán mozgalomban a cári birodalom meggyengítésének eszközét vélték felfedezni. 1916-ban egy olyan magyar nyelvű folyóirat (Ukránia) is megjelent Budapesten a kárpátaljai ruszin Hijador Sztripszkij szerkesztésében, amely elsősorban   az   Oroszországban   végbemenő   eseményekkel   foglalkozott.   A Horthy-rendszer érdekelve volt abban, hogy minden szovjetellenes, ukrán nacionalista törekvést támogasson.

5   Salga Attila: Bonkáló Sándor emlékezete. Hevesi Művelődés, 1974.1. 94—95. —Bonkáló Sándor és a keleti szlávok.   Bölcsészdoktori disszertáció. Debrecen, KLTE 1975. — Bonkáló Sándor és a szlávok. Hevesi Szemle, 1975.1. 48—51. — Adalékok Bonkáló Sándor életéhez és munkásságához.  Acta Akadémiáé Pedagogicae Agriensis. Nova Sereies, tom XII. Eger 1974. 201—209. — Bonkáló Sándor és az orosz irodalom.   Acta Academiae Pedagogicae Agriensis, Nova Series, tom XIII. Eger 1975. 271—281.

6 Ottuv slovník naufny nővé doby.   Vol. I. Praha 1930. 678. — Encyclopedia of Ukraine. Voi. I. Szerk. Volodimir Kubijovics. Toronto 1984. 266. L. még Olena Rudlovchak Bonkáló-életrajzát. Duklia, XXXVII. 5. Presov 1989, 74—78. — Magyar írók élete és munkái. III. Szerk. Gulyás Pál. Bp. 1941. 871—873. — Magyar életrajzi lexikon I. Szerk. Kenyeres Ágnes. Bp. 1967. 244. — Az Új magyar lexikon (Budapest 1959—1962) 6. kötetében nem szerepel Bonkáló Sándor neve, de a két világháború között megjelent Révai nagy lexikon (Budapest 1935) XXI. kiegészítő' kötetének 168. oldalán külön szócikket közölnek róla. (A magyar társadalom lexikonjában — Bp. 1930. 76. old.  16 soros ismertető' olvasható Bonkálóról, és a melléklet 9. oldalán közlik róla azt a fényképet, amely könyvünk fülszövegében is látható. — A szerk. rnegj. ) 7 Paul Róbert Magocsi, The Shaping ofa National Identity: Subcarpathian Rus', 1848—1948   (Cambridge Mass.,  1978) 291.  (életrajz) és 70.,  111—113. és 119—163. (munkásságának értékelése).

 

* Fordította: Ballá Bálint. (Erwin Bonkáló, Biography of Alexander Bonkáló. In: Alexander Bonkáló, The Rusyns. Translated by Erwin Bonkáló. — East European Monographs. Columbia University Press, New York 1990. p. XI—XVIII.).

 

  
Előző fejezet Következő fejezet