| |
Ez a tanulmány annak a kutatásnak az eredményeit foglalja össze, amelyeket a Rába-vidéki szlovén önkormányzatnál folytattam. Az adatokat A Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány archívumából, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalának irattárából, valamint az Akadémiai Kisebbségkutató Műhely anyagaiból merítettem, ezúton is köszönetet mondva a jelzett szervek vezetőinek.
A Rába-vidék nemcsak egyik legfestőibb tája hazánknak, ahol a természeti szépségeken kívül a hosszú éveken át tudatosan visszatartott fejlesztések is hozzájárultak az eredeti tájkép megőrződéséhez. Magyarország eme nyugati sarkát lakja a szlovén (avagy vend) kisebbség. Az 1990. évi népszámlálás kisebbségi adatai szerint anyanyelvének a szlovén/vend nyelvet 2627 fő, magát szlovén/vend nemzetiségű állampolgárnak 1930 fő tekinti. A magyarországi szlovén szervezetek becslése szerint Magyarországon ma mintegy 5000 szlovén nemzetiségű él. A magyarországi szlovén lakosság társadalomszerkezetét nagyon frappánsan és röviden foglalja össze Felleg Zsoltné, Tóth Ferencné: Jelentés az Országos Szlovén Kisebbségi Önkormányzat pénzügyi-gazdasági tevékenységének vizsgálati tapasztalatairól. Állami Számvevőszék, 1997. június. 1. fejezet. (Továbbiakban ÁSZ-vizsg.)
1994. december 11-én, az önkormányzati választások soránAlsószöl-nökön, Apátistvánfalván és Orfalun, Felsőszölnökön, Kétvölgyben, valamint a Szentgotthárdhoz tartozó Rábatótfalun alakult szlovén kisebbségi önkormányzat. 1995-96 során megoldódott a települési önkormányzattól különálló szlovén nemzetiségi önkormányzatok elhelyezése. Rábatótfalu esetében például a szentgotthárdi önkormányzat biztosított helyiséget, amelyet alapítványi támogatással újítottak fel. Az önkormányzatiság két típusa jött létre: az egyik az önálló, helyi nemzetiségi önkormányzat, amely a települési önkormányzattól elkülönülten működik (Alsószömökön, Kétvölgyben és Szentgotthárd-Rábatótfaluban), a másik a települési nemzetiségi önkormányzat, amelyben a nemzetiségi önkormányzat és a helyi önkormányzat ugyanaz a testület. Ez utóbbi típusa működik Apátistvánfalván, Orfaluban és Felsőszölnökön. A két forma közötti különbség eléggé kétélű. Apátistvánfalván, Orfaluban és Felsőszölnökön a települési kisebbségi önkormányzat tevékenysége - tehát ebben az esetben az autonóm nemzetiségi ügyintézés - nemcsak a kulturális életre korlátozódik, hanem a falu mindennapi ügykezelésének egészére. Másrészt viszont a települési önkormányzat a vegyes lakosságú falvakban nemcsak a nemzetiségi, hanem - a falun belül kisebbséget alkotó - többségi lakosok képviselete is, úgyhogy értelemszerűen magyarok is helyet kaptak a képviselők sorában. A többségi nemzet tagjai viszont csak a legritkább esetben beszélik társalgási szinten a kisebbség anyanyelvét. Így annak ellenére, hogy hivatalosan nemzetiségi önkormányzatról van szó, a tárgyalás és az ügyintézés nyelve a gyakorlatban a magyar. Amit a szlovén önkormányzatok sokkal inkább nehezményeznek, az a szlovén jegyző hiánya. Igen fontos előrelépést jelentene, ha Szlovéniában olyan helybeli fiatalokat tudnának kiképezni jegyzőnek, akik mind a Rába-vidéki nyelvjárást, mind az irodalmi szlovént jól ismerik. Ennek híján a szlovén önkormányzatok jegyzőkönyveit, beleértve az országos önkormányzatét is, egyelőre kénytelenek magyarul vezetni.
Az említett hat település nem fedi mindenestül a Rába-vidéki szlovén etnikai területet. Szakonyfalu, hol a lakosság szinte mind egy szálig szlovén, nemcsak nem választott, de még csak jelölni sem próbált magának sem közvetlenül, sem közvetetten létrejövő nemzetiségi önkormányzatot. A szakonyi lakosok ugyanis úgy vélték, hogy akármilyen önkormányzatot hoznak is létre, az a helyi etnikai arányok miatt mindenképpen szlovén lesz, annak viszont nem látták értelmét, hogy ezt a sajátosságot a testület nevében és jogosítványaiban is megjelenítsék.
Látszólag ennek a községnek a lakói nem ismerték fel azt a deklarálatlan, de a nemzetiségi törvényben mindenképpen benne rejlő lehetőséget, hogy a kisebbségi lét intézményes megjelenítése az identitás megőrzésének eszközeihez igen széles körű anyagi perspektívákat nyit meg.
Valójában ez mégsem így történt. A szakonyfalusi óvoda, annak ellenére, hogy a község nem alakított nemzetiségi önkormányzatot, az alpolgármester támogatásával fordult fejlesztési szubvencióért a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványhoz -joggal, hiszen az óvodában a gyerekeknek hetente több szlovén nyelvű foglalkozást is tartottak. A pályázatban kifejezetten a nemzetiségi identitás megőrzésére szolgáló eszközök (szlovén képeskönyv, videokazetta stb.) is szerepeltek, de az óvoda általános fejlesztésére (sport, rajz stb.) szolgáló eszközök is. A pályázat sikeres volt. Ez azt bizonyította, hogy az új magyar nemzetiségpolitikának részesei, de nem kizárólagos részesei az önkormányzatok. Másfajta nemzetiségi intézmény is alanyi jogon fordulhat támogatásért. Ez azért fontos, mert azt mutatja, hogy a helyi nemzetiségi önkormányzatok szerepe messze több mint a nemzetiségi intézmények felé áramló anyagi támogatások egyik állomása.
A szakonyfalusi óvodához hasonlóan alanyi jogon sikeresen pályázott, kizárólag a nemzetiségi identitás képzéséhez szükséges eszközökre (bábok, könyvek, magnókazetta), a felsőszölnöki óvoda; a működési feltételek biztosítására (alkotóműhely berendezése, tiszteletdíjak stb.) a felsőszölnöki Hármashatárkő Alapítvány és Nemzetiségi Hagyományőrző Központ; anyaországi kapcsolattartásra több szlovén nyelvet is oktató szentgotthárdi iskola; s természetesen számos helyi vagy országos jelentőségű rendezvényre a Magyarországi Szlovénok Szövetsége. Fontos felhívni a figyelmet azonban arra, hogy míg az önkormányzatok alanyi jogú támogatása az országos költségvetésből annak előirányzata szerint történik, az egyéb nemzetiségi intézményeket A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány saját, sokkal inkább korlátozott lehetőségeinek keretei között támogatja.
Ha a Rába-vidéken az ember egy szlovén önkormányzati vezetővel szóba elegyedik, biztosra veheti, hogy előbb-utóbb szoktatás nehézségeiről fog hallani.
Apátistvánfalva, Orfalu és Kétvölgy már 1995-ben segítséget kért a kormányzattól közös szlovén anyanyelvi iskolájuk fenntartásához. Az országos önkormányzat elnöke, Ropos Márton 1996 áprilisában drámai hangú levélben hívta fel a kormányzat figyelmét erre a problémára. Tabajdi Csaba államtitkár az elnök érdeklődésére válaszolva azt írta, hogy „a területen működő kisiskolák mindegyike szűk pénzkeretből gazdálkodik". Szinte minden egyes települési önkormányzat 50-60% plusz saját erőt biztosít a működéshez. Ha a központi támogató rendszerben jövőre nem történik változás, a kisiskolák működése kérdésessé válik. A levélre reagálva a kormányzat képviselői 1996 májusában látogatást tettek Felsőszölnökön és környékén, s megerősítették az oktatási panaszok jogosságát. A kérdés azonban 1998 júniusáig nem oldódott meg, hiszen küldöttségünk ekkor is ugyanilyen problémákról tájékozódott. Az iskolák nehéz helyzetét okozza az évtizedek során lecsökkent gyereklétszám, ami azt eredményezi, hogy gyakran -mint például Apátistvánfalva esetében - a normatív támogatás nagyon kicsi a viszonylag nagy és ezért sok pénzt fölemésztő épülethez képest. Igaz, ennek ellenére, jelentős részben az önkormányzatok erőfeszítéseinek köszönhetően, az iskolák megőrizték működőképességüket. S ugyanakkor az is igaz, hogy az utóbbi években országos problémát jelentett az iskolák anyagi ellátásának szűkössége, úgyhogy a szlovén önkormányzatok fő problémája nem specifikusan szlovén vagy Rába-vidéki jellegzetesség. Az is országos probléma, hogy a szülők jelentős része városba - adott esetben Szentgotthárdra - küldi iskolába csemetéjét, ami azt jelenti, hogy a falusi önkormányzat elesik a fejkvótától, s egy nemzetiségi falu, mint pl. Apátistvánfalva esetében a nemzetiségi kvótától is. Persze egy kisebbség számára az oktatás színvonalának kiemelt jelentősége van. A szlovén kisebbség iskoláit különösen is sújtja, hogy a szlovénség körében a nyelvismeret és a nemzetiségi öntudat a fiatal korosztályok felé haladva egyenletesen csökken.
A szlovéneknek gyors az asszimilációja. Az alsószölnöki Szlovén Kisebbségi Önkormányzat elnöke hivatalos levelezésében két okát hangsúlyozza ennek a jelenségnek.
A hosszú évtizedeken át tartó határzárat (tehát az anyaországtól való elszigeteltséget) és azt, hogy a faluban már fél évszázada nem szlovén nyelvű a prédikáció. Valójában a szomszédos Felsőszölnökre a szocialista korszakban elvileg sokáig át lehetett járni szlovén misére, hiszen ott a máig is nagy beccsel övezett emlékű atya szlovénül misézett, egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig. Mégis, nem ugyanaz, ha a szomszédban miséznek szlovénül, vagy ha a saját falunkban. Ami Felsőszölnököt illeti, ott 1997-ben a templom falán emléktáblát avattak Kühár János tiszteletére. A kétnyelvű emléktábla azonban csak emlékeztet arra, hogy ebben az épületben egykor szlovénül misézett a plébános. Ma már ugyanis Felsőszölnökön sem tartanak rendszeresen szlovén misét, annak ellenére, hogy ez a falu az egyik leginkább homogén szlovén település, és itt székel az országos önkormányzat is. Az emléktábla, amelynek felállításában a helyi és az országos önkormányzat is részt vett, a vidék lelki atyjának emlékezetén kívül a szlovének vágyának is kifejezést adott, hogy saját nyelvükön dicsérhessék az Urat.
A probléma oka: az elmúlt évtizedekben nem képeztek szlovénül tudó papokat. Emiatt nemcsak Felsőszölnök, de más községek is rendszeres szlovén nyelvű szentmise nélkül maradnak, ami homlokegyenest ellenkezik a nemzetiségi törvény szellemével. A szlovén önkormányzatok vezetői nehezményezték, hogy a környékről származó, egyetlen teológushallgatót is Rómába küldték tanulni. Jó lenne tehát, ha az egyház a Rába-vidékről elhivatott fiatalokból, akik természetesen magyarul is jól beszélnek, szlovénül misézni képes, helyi klérust nevelne.
A felsőszölnöki templom egyébként nagyon jó állapotban van, tavaly fejezték be felújítását. A renoválásra olyan hivatkozással kért és kapott az egyházközség támogatást, hogy a hívek szinte mind egy szálig szlovének, s rajtuk kívül az új határátkelőn keresztül érkező turisták is gyakran állnak meg itt misét hallgatni. Mindez tökéletesen igaz, s méltóképpen dokumentálja annak szükségességét is, hogy a külsejében immár kifogástalan templomban mielőbb meginduljon a szlovén nyelvű mise. A félreértések elkerüléséért meg kell jegyezni, hogy semmiféle ellentmondás nincs abban, ha egy templom, amelyben nem tartanak nemzetiségi nyelvű istentiszteleteket, mint nemzetiségi egyházközség vagy gyülekezet kér támogatást az épület felújítására. Az épület ugyanis a nyelvhasználattól függetlenül a kisebbség építészeti és vallási műemléke, valamint tárgyi kultúrájának része, s ezek megőrzésének biztosítását előírja a nemzetiségi törvény. A felsőszöl-nökihez hasonlóan az apátistvánfalvi egyházközség is azzal kért és kapott állami hozzájárulást a felújításhoz, hogy „Szlovén nemzetiségi plébánia vagyunk, mintegy 700 hívővel". A pályázatot az országos önkormányzat is támogatta. Apátistvánfalván egyébként az egyházi liturgiával más a helyzet, mint Felsőszölnökön, az itteni plébános ugyanis magyar származású, de kétnyelvű.
Minthogy Alsószölnökön korábban a szlovén nyelvű oktatásnak semelyik szintje nem működött, a helyi szlovén önkormányzat első teendőjének a szlovén nyelvű óvodai foglalkozás megszervezését tartotta. Az 1995/1996-os tanévben be is indult a szlovén program. Minthogy a szlovén oktatás megszervezésére egyelőre nem kínálkozott lehetőség, az önkormányzat már ebben az évben anyagi támogatásban részesítette a szomszédos Felsőszölnök iskoláját, ahová az alsószölnöki szlovén gyerekek tanulni járnak. (Ugyanígy működik ez Orfalu és Apátistvánfalva viszonylatában is, azzal a különbséggel, hogy Orfalu az apátistvánfalvi óvoda működéséhez is hozzájárul.) A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal számos feljegyzése utal arra, hogy a szlovén önkormányzatok első számú problémája az oktatás, úgyhogy azt mondhatjuk, hogy Alsószölnökön ez a kérdés elég jellemzően került az első helyre. Az 1993/1. XXVII. tv. II. fejezet 13. § b) pontját figyelembe véve ezzel az önkormányzat átvállalja az állam feladatát, amely szerint biztosítani kell a nemzetiségi közösségekhez tartozó személyek jogát az anyanyelvű oktatásban és művelődésben való részvételhez. Az intézmények fenntartása ugyanakkor a III. fejezet (3) bekezdésének értelmében a kisebbségek kollektív joga is.
Mégsem mondhatjuk, hogy a helyi szlovén önkormányzat tevékenysége az oktatásra korlátozódna. A szlovén és a német önkormányzat első ízben 1996. február 20-án rendezte meg a helyi hagyományokat ápoló közös farsangot. Azért kellett ehhez két nemzetiségi önkormányzat is, mert Alsó-szölnök lakosságának mindössze 40-50%-át alkotják a szlovénok. A rendezvény a jó értelemben vett multikulturalizmus egyik jellegzetes példája volt. Az évszázadok óta együtt élő etnikumoknak lényegében helyi sajátosságához tartozik, hogy ünnepeik, hagyományaik sok tekintetben közösek a velük egy faluban élő másik népcsoportéval. A helyi nemzetiségi ünnepek meghatározása a nemzetiségi önkormányzat törvényben előírt hatásköre. A közös rendezvényre azonban már csak az után került sor, hogy a németek és a szlovének külön-külön is tartottak az egész falut megmozgató, saját nemzetiségi rendezvényt. A Szlovén Kultúra Napját első ízben ugyanis 1995. november 26-án tartották meg. A következő évben ez a megmozdulás már egy hónappal korábban történt. A szlovén nap 1996-ban szlovén nyelvű szentmisével kezdődött, amelyet egy barátságos labdarúgó-mérkőzés követett a szlovéniai Csöpenci csapatával. Az óvodások egy másik szlovéniai község, Beltinci gyermekeivel töltötték az időt. Végül a beltinci szlovén népi zenekarok és néptáncegyüttesek fellépésével egybekötve, éjszakába nyúló szlovén bált tartottak. 1997-ben hasonló jellegű programmal ünnepelte meg a falu a szlovén kultúrát. Nemcsak szlovéniai együttesek léptek fel, hanem a felsőszölnöki székhelyű, 28 tagú Pável Ágoston énekkar is, melyben akkor - a helybéliek nagy büszkeségére - nyolc énekes alsószölnöki illetőségű volt. A bált ekkor aratóbálként szervezték meg. Az anyaországi kulturális intézmények fellépései egyébként nemcsak a Szlovén Kultúra Napjára korlátozódnak. Ha szlovén színészek a Rába-vidéken turnéznak, akkor programjukból nem maradhat ki Alsószölnök sem. A Szlovén Kultúra Napján minden évben a legnagyobb esemény a szlovén nyelvű szentmise, melyet egy szlovéniai pap szokott celebrálni.
Azt mondhatjuk az alsószölnöki szlovén kisebbségi önkormányzatról, hogy tevékenységének az elmúlt esztendőkben négy fő iránya volt: az oktatás szervezése és támogatása, a hagyományőrzés, az anyaországi kapcsolat, valamint az anyanyelvű liturgia eseti pótlása. Mindegyik nagyon fontos funkció egy népcsoport megmaradása szempontjából. Mindegyik tökéletesen megegyezik a nemzetiségi törvény szellemével, és az anyaországi kapcsolattartás kivételével mindegyik olyan tevékenység, amely hazánk legtöbb, jól működő nemzetiségi önkormányzatának tevékenységében fellelhető. Úgyhogy az alsószölnöki önkormányzat tevékenységének irányát elég reprezentatívnak mondhatjuk. A határ túloldalán fekvő Beltincivel fenntartott kapcsolat egyik indokaként egyébként az önkormányzat pályázataiban azt jelöli meg, hogy ott ugyanazt a tájszólást beszélik, mint ideát.
Felsőszölnökön a kisebbségi önkormányzat - amely egyszersmind települési önkormányzat - egészen sajátos helyzete, hogy nemzetiségi funkciói jórészt közösek az országos önkormányzatéval. A szlovén ugyanis hazánk egyetlen olyan országos kisebbségi önkormányzata, amelynek székhelye, nemcsak hogy Budapesten kívül található (ilyen például a román is), hanem egy faluban van. Egyébként korántsem alakult úgy magától értetődően, hogy az országos székhely itt és ne Szentgotthárdon legyen, az 1995. március 30-i közgyűlés azonban végül ezt szavazta meg. Az országos önkormányzat önálló székházát 1998. június 28-án avatták fel. A felsőszölnöki székhely könnyen azt eredményezhetné, hogy ez a falu túlsúlyba kerül az országos ügyek intézésében. Ennek ellensúlyozására érdekes megoldás született: az országos önkormányzat elnökségében Alsószölnök, Apátistván-falva és Orfalu egy-egy képviselője alanyi jogon vesz részt.
A helyi szlovén önkormányzat az 1995 márciusában tartott közmeghallgatás döntése értelmében rendszeresen szervezi afalunapokat, amelyek teljesen szlovén nyelven folynak. Az 1997-es falunap alkalmából írták alá Felsőszölnök és a szlovéniai Kuzma együttműködési megállapodását, mutatva, hogy az itteni helyi önkormányzat gondosan kezelt, saját „külkapcsolatokkal" rendelkezik. Ekkor avatták fel a falu zászlaját és címerét is. Az önkormányzat és a lakosság kapcsolatában tehát a jelképek nagyon fontos szerepet játszanak. A felsőszölnöki falunapok funkciója egyébként nagyon hasonlít az alsószölnöki Szlovén Kultúra Napjaira, azzal a különbséggel, hogy itt a lakosság etnikai arányai miatt a falunap önmagában véve nemzetiségi rendezvény. S persze méreteiben is más a felsőszölnöki ünnepély. Az 1997 júniusában tartott falunapra csak szereplőnek 250 emberre számítottak. Ez óriási egy elvileg csak a falu számára rendezett ünnepélynek, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanennek az évnek májusában a szentgotthárdi első országos szlovén találkozóra az egész országból mintegy 200 résztvevő jött el. (Hasonlóságként érdemes megjegyezni, hogy Szentgotthárdon is minden évben megtartják a Szlovén Kultúra Napját.) Ez az összehasonlítás jól mutatja, hogy az országos önkormányzat székhelyének jelenléte miatt, valamint a község szín szlovén jellege miatt a felsőszölnöki helyi önkormányzat rendezvényének is országos jelentősége van.
Az 1997-es falunap keretében aláírt Fehőszölnök-Kuzma megállapodás egyébként nagyon komoly gyakorlati tevékenységen nyugodott. Nyelvtanulás és énekkari szereplés, sőt tengerparti úszótanfolyam céljából már a megállapodás előtt is komoly cserekapcsolat állt fenn a két település iskolái között. Úgyhogy a hivatalos megállapodás ezt inkább csak jelképesen szentesítette. Egy évvel később, 1998 májusában Gornji Petrovci obscsinával (járással) kötött a falu ötéves megállapodást, amely kitér az identitás őrzésének segítésére, rendezvények közös szervezésére, valamint a gazdasági együttműködésre. Ez a megállapodás is komoly előzményekre épül, amelyek alatt elsősorban a PHARE-program keretében történő együttműködés értendő.
A felsőszölnöki iskola az anyaországban nemcsak a többségi nemzet iskoláival tartott fenn állandó kapcsolatot, hanem a magyar lakosságú Pártos-falvával is. A határ túloldalán élő nyelvtestvérekkel és magyarokkal tartott kapcsolat szempontjából, Felsőszölnök számára fontos áttörést jelentett a falu térségében a szlovén-magyar határállomás megnyitása. Ebből az alsó-szölnökiek is profitálnak, hiszen a határátlépőhelyet a Szentgotthárd-Alsó-szölnök-Felsőszölnök út folytatása éri el. Sajnos a magyar oldalról az út Felsőszölnök és a határ között egy keskeny, kátyús utacska, amely télen különösen is nehezen járható. Üröm az is az örömben, hogy a magyar oldalon csak kis kapacitású átkelőhely épült ki, úgyhogy a forgalom mindössze a személyautókra korlátozódik. A szervezett kapcsolattartáshoz, például diákcsoportok utaztatásához, ezzel szemben igen szükséges az autóbuszok átkelésének lehetősége is. Egyelőre autóbusszal csak komoly kerülő megtétele árán lehet eljutni a máskülönben közel eső településekre. Ha a Felsőszölnök feletti hágón az autóbuszok is átjutnának, akkor a Szlovéniából Magyarország nyugati részébe áramló idegenforgalom jelentős része is erre közelítené meg Szentgotthárdot, sőt Körmendet is. Ez a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben kapcsolná be a falut az anyaország életébe, s komolyan megnövelné az idegenforgalomból származó helyi, önkormányzati bevételeket is. (Ez pedig itt, mint tudjuk, egyben a nemzetiségi önkormányzat bevétele is.) Az idegenforgalmi jövedelmek gyarapítása szempontjából szükséges lenne, hogy ne csak a két ország állampolgárai, hanem például osztrákok, olaszok is szabad utat nyerjenek a felsőszölnöki hegyi úton. Máris sokan próbálkoznak közülük - sikertelenül.
Az ilyen problémák ellenére Felsőszölnök és Alsószölnök helyzete a határállomás puszta léte miatt áldásosnak mondható Orfaluhoz és a vele azonos völgyben fekvő Apátistvánfalvához, illetve Kétvölgyhöz képest. Eddig ugyanis nem sikerült előteremteni a pénzt egy olyan határállomás állandó nyitásához, amely ezeket a falvakat szolgálná ki. Igaz, a felsőszölnöki átkelőhely légvonalban nagyon közel esik hozzájuk, de csak Szentgotthárdon át, kerülve lehet oda közúton eljutni, ami már komoly távolság (mintegy 25 km). Pedig Orfalu térségében vezet út a határon át, amelyet az orfalusi települési kisebbségi önkormányzat évente háromszor saját költségén - amit pályázatok útján biztosít - megnyittat. Ennek finanszírozása 1997-ben mintegy 160 ezer forintot tett ki.
A határátkelő állomás megnyitása minden alkalommal nagy ünnepnek számít mind Orfalu, mind a határ túloldalán fekvő Gorecskó életében. Rokonlátogatásokat és vásárlásokat ekkor érdemes lebonyolítani. A határállomás megnyitása ünnepi keretek között történik, úgyhogy alkalmanként ez is 10 ezer forintot emészt fel. Orfaluban a lokális szimbolikus világ megőrzését és fejlesztését, Alsó- és Felsőszölnökhöz hasonlatosan, nagyon fontos feladatának tartja a nemzetiségi önkormányzat. Valamivel Felsőszölnök után, 1997. augusztus 2-án Orfalu is zászló-, tűzoltózászló- és címerszente-lési napot tartott. Az egész ünnepély szlovénül zajlott le. Ennek is elengedhetetlen részét alkotta a szlovén nyelvű szentmise, amelyet a helyi és a do-lejnci plébános együtt celebráltak. A megmozduláson két szlovén tűzoltóegyesület is képviseltette magát. Orfalu tehát igen jó példa arra, hogy az anyaország gondoskodása nemcsak az identitásőrzés eszközeinek biztosításában, illetve a kapcsolatok reprezentatív ápolásában nyilvánul meg, hanem a mindennapi élet teljesen gyakorlati eszközeiben is.
Érdemes figyelmet fordítanunk arra az egybeesésre, hogy az orfalusiak pályázatában, amely a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványtól a határátkelő háromszor egynapos megnyitásához kért támogatást, ugyanaz az érv szerepelt, amellyel az alsószölnökiek a szlovéniai testvérfalu küldöttségének vendégül látását indokolták a Szlovén Kultúra Napja alkalmából: a testvérfaluban - Orfalu esetében ez a határállomás túloldalán fekvő Gorecskó - a szlovén nyelvnek ugyanazt a dialektusát beszélik, mint ideát.
A falvak anyaországi kapcsolatépítésében tehát a Rába-vidéken magától értetődően fontos szerepet játszik aregionális identitás. Legalább olyan fontos a határ által kettévágott Rába-vidék belső kapcsolatainak fejlesztése, mint az anyaországra tekintés. Ennek nyelvi korlátok is állnak a hátterében. Ha egy magyarországi szlovén falu lakója átlépi a határt, a szomszédos falvakban gond nélkül megérteti magát. A ljubljanai falvakban viszont bajlódnak a Magyarországról jött szlovén önkormányzati képviselők, mert ott terme szetesen a szlovén irodalmi nyelv a használatos. Tisztelet persze a kivételnek: az elnök például valóságos anyanyelvükön tud értekezni a Rába-vidékiekkel.
A tájnyelv és az irodalmi nyelv ismerete nemcsak az anyaország és a kisebbség között jelent különbséget, hanem Magyarországon belül a szlovén falvak és városi (szentgotthárdi) szlovén értelmiség között is. Ugyanazokkal a nehézségekkel, amelyekkel egy önkormányzati vezető kell, hogy szembenézzen, ha az anyaország központi területeire látogat, nem találkoznak például a Magyarországi Szlovénok Szövetségének vezetői, akik immár hosszabb távú szlovéniai kapcsolatokra tekintenek vissza, és tökéletesen beszélik az irodalmi nyelvet. Úgy tűnik, hogy míg az önkormányzatok, beleértve az országos önkormányzatot is, a hétköznapi, helyi teendők kezelésén kívül elsősorban az organikus, tájjellegű kultúrát képviselik, addig a szövetség tevékenységében nagyobb súlyt kap az elitkultúra és az anyaországgal való kulturális összetartozás képviselete. Egy ilyen helyzet jó esetben munkamegosztást, rosszabb esetben megosztottságot eredményezhetne.
Nyilvánvalóan az említett különbség is oka lehet annak, hogy a két állam nemzetközi viszonylatokban is híresen jó kapcsolatában a szövetség gyakran nagyobb szerephez jut, mint az önkormányzatok. Az anyaország is túlnyomó részben a szövetséggel kialakított kapcsolatait fejleszti. Ezt észrevéve a hazai kormányzati szervek szorgalmazzák is, hogy a kormány egyformán vonja be mindkét szervezeti formát a szlovén-magyar nemzetközi kapcsolatokba.
Valójában úgy tűnik, hogy helyben ez a kérdés nem okoz feszültséget. Mind az önkormányzati elnökök, mind a szövetség vezetői hangsúlyozzák a két szerveződési forma közötti jó viszonyt, és a dokumentumok is azt mutatják, hogy a mindennapokban az együttműködés számos formája érvényesül. A helyi szlovén önkormányzatok pályázatain gyakorta láthatjuk a szövetség elnökének a nevét, mint támogatóét. A szlovének szentgotthárdi első országos találkozóját pedig az országos önkormányzat biztosította támogatásáról. Szentgotthárdon fellépett a szakonyfalusi és a felsőszölnöki szlovén tánckör, a Pável Ágoston Énekkar és az apátistvánfalvi asszonykórus, tehát a nemzetiségi önkormányzatok igazi helyi bázisa. Ezek a művészeti együttesek gyakran szerepelnek más alkalmakkor is a szlovén szövetség rendezvényein, mint például 1997 novemberében a Hármashatár Nemzetiségi Hagyományőrző gálaesten. Ebből az alkalomból számos magyar, sváb, illetve ausztriai és szlovéniai együttes mellett fellépett az apátistvánfalvi asszonykórus, a Szakonyfalui Szlovén Hagyományőrző Tánccsoport, amely 1997-ben alakult, és a Felsőszölnöki Szlovén Tánccsoport is.
A kulturális együttműködésen kívül a politikai kooperáció is fontos, különösen a nemzetiségi törvény olyan rendelkezéseinek kihasználásánál, amit egy helyi nemzetiségi önkormányzat önmagában nem tud betölteni. Az önkormányzatok és a szövetség közös fellépésének nyomán került szóba a szlovén és a magyar államelnök találkozóján a szentgotthárdi szlovén rádióadó megteremtése, illetve a szlovén tévé magyarországi átjátszójának felállítása. 1998-ban megkezdődött ezeknek az intézményeknek a gyakorlati megszervezése. A Szlovén Rádió Kht. közös fenntartója lesz az Országos Szlovén Önkormányzat és Szentgotthárd-Rábatótfalu Szlovén Önkormányzata.
A szlovének helyi nemzetiségi önkormányzatai az elmúlt négy év során a hagyományőrzésen, az anyaországi kapcsolattartáson és az oktatási funkciókon kívül számos regionális, vagy országos jelentőségű feladatra is vállalkoztak. Mindezekben sok sikert értek el. A gyenge pont mégis az oktatás, ahol elsősorban az anyagi eszközök hiánya okoz nehézségeket.
| |