| |
Abony város Pest megye délkeleti részén, a 4. számú főút mentén, Cegléd és Szolnok között található. Az esettanulmány helyszínének kiválasztásakor több okból is erre a településre esett a választás: az ország középső részén helyezkedik el, ez még nem a jóval fejlettebb Dunántúl, de már nem a „vadkeletinek" tartott országrész. Másrészt, itt sohasem fordultak elő olyan látványos összeütközések cigányokkal, mint mostanában az ország többi részén, azt is mondhatnánk - első nekifutásra -, hogy itt látszólag tökéletes összhangban él a magyarság és a cigányság. A több száz éves múltra visszatekintő településen már hosszú idő óta kialakult, és csak nagyon kicsi ingadozást mutat a 15-16000 közötti lélekszám. Fontos szempont az is, hogy Abony a fővárostól 86, Ceglédtől 18, Szolnoktól pedig 14 km-re található, és ez mindenkor meghatározta a lakosság foglalkoztatottságát. 1990-ben még az aktív keresők fele, 1995-ben még mindig az egyharmada ingázott a fővárosi és az említett két nagyvárosban található munkahelye és lakóhelye között. Erre azért is volt szükség, mivel komoly iparral sohasem rendelkezett a város, a két ide telepített üzem - Mechanikai Művek és Konzervgyár - pedig a rendszerváltozás után már azt a kevés munkást sem tudta foglalkoztatni, mint azt megelőzően. Mivel a településen halad át a Budapest-Cegléd-Záhony vasúti fővonal, az emberek többsége az elmúlt évtizedekben sem kényszerült munkásszálláson lakni, megoldható volt a mindennapos utazás. Ebből két dolog is következik: a lakosság jelentős része szabadidejében, családi keretek között mezőgazdasági termeléssel is foglalkozik, valamint az, hogy a munkanélküliség aránya 1990-ben is csak 2,3% volt, miközben a térségben ez az arány 6-7% körül mozgott.
A település etnikai összetételét tekintve, ha csak a statisztikai adatokat nézzük, érdekes képet kapunk: 1990-ben a lakosság 100%-a vallotta magát magyar etnikumúnak. Ha eltekintünk a történeti forrásoktól, és nem említjük, hogy a kereskedelmi tevékenység a XVIII. század közepéig az itt letelepült görög kereskedők kezében volt, valamint azt, hogy a múlt században Pest megye területén, Abonyban élt a legnagyobb létszámú zsidó közösség, akkor sem értjük: hová lettek a cigányok? Pedig a becslések szerint - a hatályos törvények tilalma miatt a cigányságra vonatkozó adatok esetében mindig csak valószínűsíthető számokról beszélhetünk - a lakosság kb. 8-10 %-a, megközelítőleg 1300-1400 ember cigány származású. Érdemes összevetni ezt az adatot egy 1984-es becsült létszámmal: ekkor a Pest megyében élő cigányok arányát a lakosság 2,25 százalékára tették.
Magyarországon a legnagyobb, Abonyban az egyetlen kisebbség igen heterogén összetételű származás, műveltség, társadalmi helyzet szempontjából. Döntő többségük romungro, azaz magyar anyanyelvű cigány, közöttük is jelentős számban találhatók zenészek, akik a többségi társadalom megbecsülését is már régóta kivívták. Kis számban vannak oláh cigányok is, de közülük kevesen beszélik már cigány anyanyelvüket. A távolság a két cigány csoport között azonban talán még nagyobb, mint a cigányok és a többségi társadalom között. A magyar cigányok nagyobb elfogadottsággal bírnak a magyarság részéről, ha tanulnak, dolgoznak, nem is tekintik őket „igazi" cigányoknak, szemben a tradicionális életmódjukból többet megőrző oláh cigányokkal. Összességében nem olyan rossz a helyzet, nem olyan lehetetlenek az életkörülmények, mint az ország oly sok részén. Itt nincs elkülönített cigánytelep, a „Mérges" nevű területet már évtizedekkel ezelőtt felszámolták, a romák nem putriban laknak, hanem rendes házakban. Ez a viszonylag polgárosult felfogás tette valószínűleg lehetővé, hogy viszonylag gyorsan megértsék a kisebbségi önkormányzatok lényegét, és ebből következőleg már az első ciklusban kezdeményezték a megválasztását.
Mindenhol váratlanul és felkészületlenül érte a cigányságot az a lehetőség, hogy sorsuk alakítását befolyásolhatják, maguk is alakítják. Ennek tudható be, hogy az 1994-ben megtartott első kisebbségi önkormányzati választásokra Abonyban csak 5 fő jelöltette magát, éppen csak annyi, amennyi a sikeres választások után a megalakuláshoz elengedhetetlenül szükséges volt. Az 5 jelölt esetében az sem véletlen, hogy mindannyian a Lungo Drom nevű cigányszervezet színeiben szálltak be a „versengésbe". Ugyanis ebben az időben egyértelműen a Farkas Flórián vezette szervezet rendelkezett a legnagyobb vidéki hálózattal. így nem is tudott kialakulni igazi verseny. A kisebbségi jelöltekre leadott érvényes szavazatok száma 2304 volt, az első helyen végzett jelölt 626, az utolsó pedig 323 szavazatott kapott. Ilyen előzmények után tudott megalakulni 1995 januárjában a közvetlen módon megválasztott önkormányzat.
A megalakulás után sor került a törvényben előírt vagyon használatba adására, megalapozandó a működést. Abonyban egy kb. 4 x 3 méteres szobáról van szó, két asztallal és székekkel, ami a polgármesteri hivatal épületében található. Nem kell fizetniük fenntartási költségeket (bérleti díj, világítás, fűtés) csak a telefonszámlát, valamint a fénymásolási költségeket. Valószínűleg nem ismerik a 20/1995. (III. 3.) Kormányrendeletet, amely szélesebb körben hárítja a költségeket a települési önkormányzatokra, így pl. a sokszorosítási feladatok esetében is. Ezenkívül a települési önkormányzat biztosít egy adminisztrátort is részükre, ő közhasznú munkás, tehát a bérének csak 30%-át kell állnia a település költségvetésének.
A városi költségvetés ugyanis a mindenkori, egy évre megkapott állami támogatáshoz a maga részéről ennek az összegnek a felét teszi hozzá, így a kisebbségi önkormányzat 1998. évi költségvetése (megtakarítással, pályázati nyereménnyel együtt) is csak 700 ezer forint közelében van. Az elmúlt négy év alatt a 100 és 200 ezer forint támogatás a település részéről országos összehasonlításban is igen alacsonynak számít. A polgármester és a jegy-zőnő elmondása szerint azonban Abony nagyon rossz anyagi helyzetben van, és nincs módjuk többet biztosítani a kisebbségi önkormányzatnak, már csak azért sem, mivel a szociális segélyezést szintén ők végzik, és ezt leginkább a cigány származású lakosok veszik igénybe.
Aszegényes költségvetés rányomja a bélyegét a kisebbségi önkormányzat egész működésére. A nagy lelkesedéssel megkezdett munka után hamarosan kiderült, hogy ennyi pénzből nincs lehetőség tiszteletdíjak fizetésére a képviselők számára. Így hiába delegáltak kisebbségi képviselőket a települési önkormányzat különböző bizottságaiba, feladatukat nem tudták megfelelően ellátni. A kisebbségi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában szerepel három saját bizottság megalakítása is: pénzügyi és ellenőrző, költségvetési, szociális. Egyedül az elnök végez folyamatos, mindennapi munkát (ő kedvezményezettként tagja a települési önkormányzatnak, onnan kapja a tiszteletdíját). Hasonlóan értékelte a kisebbségi képviselők munkáját a polgármester is, kiemelve, hogy az elnök az, aki töretlen lelkesedéssel látja el feladatát. Az elnök úr szerint képviselőtársai követik az eseményeket - erről tanúskodnak a jegyzőkönyvek is, miszerint a kisebbségi önkormányzat évi hat alkalommal megtartandó ülésén jelen vannak minden alkalommal -, de az érdemi, mindennapos munkában nem vesznek részt.
Van azonban néhány ember, akik nem tagjai ugyan a kisebbségi önkormányzatnak, de magukénak érzik a cigányság ügyét. Ők folyamatos kapcsolatot tartanak iskolákkal, az önkormányzat szociális bizottságával, és igyekeznek eredményeket felmutatni. Annak azonban nem sikerült a nyomára bukkanni, hogy milyen pénzügyi forrásból finanszírozzák tevékenységüket, mivel a kisebbségi önkormányzat költségvetésében ennek nincs nyoma. Maga a költségvetés szabályos, pontosan betartják a vonatkozó rendelkezéseket, minden kifizetés a jegyző ellenjegyzéséhez van kötve, bár azokat a pályázati pénzeket, amelyeket különböző programok megszervezésére szánnak, nehezen lehet nyomon követni. A jegyzőnő megítélése szerint példás a gazdálkodás, amit a nemrég lezajlott állami számvevőszéki vizsgálat is alátámasztott.
A kisebbségi önkormányzat „hivatalmenete" leginkább a szóbeliségre épül. Az írásos dokumentációt többségében a törvény által megszabott számban megtartott testületi ülések jegyzőkönyvei képezik. Ezek meglehetősen sematikusak, de pontosan betartják a szabályos formákat. Ezeken a dokumentumokon, miként a szervezeti és működési szabályzaton is, érződik, hogy joghoz értő szakember készítette őket (valószínűleg a jegyzőnő vagy valamelyik munkatársa segédkezik ezek elkészítésében). A mindennapi ügyintézés szóbelisége azonban abból adódik, hogy a polgármesteri hivatal épületében lévő földszinti irodából sokkal egyszerűbb felmenni az emeletre, mint feljegyzéseket, beadványokat gyártani. Ennek a közvetlen kapcsolattartásnak a fontosságát és működőképességét igen nagyra értékelték a települési és a kisebbségi önkormányzat tagjai is.
Az abonyi cigányság esetében is azokkal a problémákkal találkozhatunk, mint az ország más területein: a foglalkoztatás és az oktatás megoldatlanságával. Mind a két témával kapcsolatban részletes adatokat olvashatunk az 1993-as országos cigányvizsgálat elemzésében. A munkanélküliség szinte teljes egészében a cigány lakosságot sújtja. Sajnálatosan igaz az a megállapítás, hogy a rendszerváltozás igazi vesztesei a romák voltak. Mivel képzetlenségük miatt a múltban is csak a legalacsonyabb szintű munkák elvégzésére alkalmazták őket, szinte az elsők között lettek elbocsátva, amikor megindult a gazdaság szerkezeti átalakítása, a magánosítás. Akiknek nem volt lehetőségük valamilyen területen vállalkozásba kezdeni - és a döntő többség természetesen ehhez a csoporthoz tartozott -, azoknak a mai napig a tartós munkanélküli-léttel és az ehhez kapcsolódó nehézségekkel kell szembenézniük. Ennek a problémának a kezelése igen nagy terheket jelent a települési önkormányzatnak is, mivel a költségvetésükben jelentős tétel a szociális segélyezés.
Ezért is támogatták azt a néhány kezdeményezést, amit a kisebbségi önkormányzat indított útjára. Az elmúlt négy évben ez három átképző tanfolyamot jelentett: kettő a rongyszőnyegkészítéssel próbálta megismertetni a megélhetéssel küzdőket, a harmadik pedig a hulladékgyűjtés témakörében kínált ismereteket. Ezek mellett segítséget nyújtottak néhány embernek vállalkozás elindításában (ez leginkább a munkaügyi központtokkal való kapcsolatfelvétel elősegítését jelenti), béreltek földterületet, ahol néhányan növényeket termesztettek, valamint most körvonalazódik egy raklapkészítő kisüzem létesítésének a terve is, de erre még nincs anyagi forrás. Igen fontosnak tartaná a polgármester a hagyományos cigány foglalkozások felelevenítését is (pl. kosárfonás), szerinte ez megélhetést jelenthetne a cigányság számára.
A foglalkoztatással szoros kapcsolatban van szoktatás problematikája is. Itt az alapvető kérdés, hogy a cigányságnak sikerül-e olyan tudást szereznie, ami a jövőben lehetővé teszi számukra a biztos megélhetést, és ezáltal a társadalmi felzárkózást. A tendenciák Abonyban sem pozitív irányba mutatnak. A kisebbségi önkormányzat csak részben ismerte fel a probléma lényegét: dicséretes az a törekvés, hogy szerény költségvetésük jelentős részét - kb. 150 ezer forintot - fordították az iskolakezdés támogatására; 1998-ban füzeteket, tanszereket vásároltak. Megdöbbentő, hogy a cigánygyerekek kb. 70%-a a speciális (kisegítő) iskolába jár. Gyakran maguk a szülők kérik, hogy oda járhasson tanulni a gyerekük. Elmondásuk szerint itt jobban érzik magukat, többet foglalkoznak velük. (Itt ingyenesek a tanszerek és az étkezés.)
Összegezve a felvetett két probléma - munkahelyteremtés, oktatás -megoldására tett kísérletek eredményeit, megállapíthatjuk, hogy ezekben az ügyekben még nem találta meg a megfelelő válaszokat sem a települési, sem a kisebbségi önkormányzat. Mert a speciális iskolában történő képzés, és az idejétmúlt foglalkozások oktatása a XXI. század küszöbén nem jelenthet megoldást a cigányság számára. Ezeknek az égető kérdéseknek a kezelésében és megoldásában már nem elegendő a jó szándék, itt stratégiákat felvázoló és végrehajtó, felkészült szakemberekre van szükség.
Az még csak érthető (de nem elfogadható!), hogy a kisebbségi önkormányzat tagjai a felsorolt iskolai végzettségeikkel nem látják a fennálló veszélyt, hiszen ez országos tapasztalat: „...szakmailag nincsenek még kellő mértékben felkészülve olyan mennyiségű és gyorsaságú közreműködésre a döntéshozatali folyamatban, amelyet a kisebbségi törvény számukra biztosít." De a város vezetése sem ismerte fel a probléma gyökerét. így nem véletlen a polgármester és a jegyzőnő értetlensége - és itt is a kisebbségi önkormányzattól várják a megoldást - a cigányság családtervezési szokása láttán, hogy miért is vállalnak olyan sok gyereket a roma családok, miért nem ismerik fel lehetőségeik határait. Pedig ha az oktatás segítségével nem kezdik meg itt is a cigányság felzárkóztatását és integrálását a többségi társadalom szintjére, akkor egyre több pénzt kell elkülöníteniük a tűzoltás jellegű szociális segélyezésre.
Sok településen mondják: az országos vezetés elszakadt a helyi szervezetektől. Abonyban az elnök - aki maga is tagja az OCKÖ-nek - másként ítéli meg a helyzetet. Elmondása szerint napi kapcsolatban vannak az országos önkormányzattal, a felső vezetés pontosan tisztában van a helyi problémákkal. Ez a kapcsolat azonban valószínűleg a szóbeliségre épül, mivel Abonyban nem sikerült ennek írásos dokumentumaira bukkanni. Sajnálatos, hogy az OCKÖ többszöri megkeresésünkre sem válaszolt, így nem tudtunk információt szerezni arról, hogy milyen is a kapcsolatuk a helyi önkormányzatokkal, jelen esetben mennyire ismerik az Abonyban élő cigányság problémáit, tettek-e valamit ezek megoldása érdekében. Pedig érdekes adalékot jelenthetne a kutatás szempontjából a központi dokumentáció - ha van ilyen - áttekintése, az országos vezetők véleményének a megismerése. Az OCKÖ ellentmondásos megítéléséről külön tanulmányban kellene szólnunk más alkalommal, mivel a Lungo Drom erőteljes befolyása miatt igen sok kritika éri tevékenységét. A polgármester és a jegyzőnő szerint a települési önkormányzatot ez idáig még nem kereste meg az OCKÖ, pedig szükségesnek és jónak tartanának közvetlen kapcsolatot. Megítélésük szerint ez nagyban segítené a cigányság helyzetének a javítását, a megoldások közös keresését.
A cigány kisebbségi önkormányzat elnöke elmondása alapján jó kapcsolatot ápolnak még a területi munkaügyi központokkal is, sokat tudnak segíteni azoknak, akik valamilyen vállalkozást szeretnének elindítani, vagy valamilyen tanfolyamon részt venni. Értékelése szerint nagyon jó, hogy létrejöttek a kisebbségi önkormányzatok, bár az első négy év csak a tanulás időszaka lehetett. Menet közben kellett megismerkedni lehetőségeikkel, felmérni, hogy mit is tehetnének a helyi cigányság érdekében. A szűkös anyagi lehetőségek pedig behatárolták minden kezdeményezésüket. Nehezítette az elnök munkáját a cigányság megosztottsága is, a későn eszmélők, akik nem indultak a választásokon, gyakran kifejezték elégedetlenségüket munkájával kapcsolatban, sokszor emlegették oláh cigány származását, amire pedig ő nagyon büszke. Véleménye szerint a következő ciklus már sokkal több eredményt hozhat.
Aváros vezetése szerint a cigányság még nem ismerte fel igazán a kisebbségi önkormányzás törvény adta lehetőségeit. Csak a ciklus végére kezdtek megfogalmazódni előremutató kezdeményezések, és nagy humanitásra és megértésre volt szükség a kisebbségi képviselők irányába, amíg sikerült valamennyire pótolniuk alacsony iskolai végzettségükből fakadó képzetlenségüket. Megítélésük szerint még nem érték el azt a megfelelő érettséget, amely lehetővé tenné, hogy komolyabb pénzekkel gazdálkodjanak, nagyobb feladatokat lássanak el. Addig, amíg elérkeznek idáig, jobb lenne, ha inkább a hagyományőrzésre fordítanák energiáikat. Bár reménykednek abban, hogy az 1998-as választásokon már jóval felkészültebb, képzettebb emberek is bekerülnek a kisebbségi önkormányzatba, és így vezetésükkel megkezdődhet a cigányság nevelésének hosszú folyamata, amivel a magyar társadalom elfogadott szintjére tudják emelni a ma még elmaradott romákat.
Összegezve vizsgálódásaink eredményeit, megállapíthatjuk, hogy az első négy év a kisebbségi önkormányzatok életében valóban csak a tanulás időszaka lehetett. A megválasztott képviselők szinte véletlenszerűen kerültek posztjukra, nem igazán tudták, hogy milyen elvárásoknak kellene megfelelniük. Különösen így van ez a cigányság esetében, akik a többi kisebbséghez hasonlóan nem csak az önkormányzás lényegét nem ismerték, hanem alacsony iskolai végzettségük miatt még jelentős kulturális deficittel is küzdöttek, ami nagyban megnehezítette partnerként, munkatársként való elfogadásukat még egy olyan városban is, amely mentes a kirívó előítéletektől. A jövő útja csak az lehet, hogy a jó szándék mellett már szakmai tudással is felvértezett romák kerülnek a kisebbségi önkormányzatba, akiket tárgyalóképes partnernek tekint Abony város vezetése is. Ebből a pozícióból már könnyebb lesz komoly programokat megvalósítani, és a szükséges pénzforrásokat felkutatni.
Abony városában viszonylag jó lehetőségek vannak arra, hogy a problémák súlyosbodása előtt megoldásokat keressenek és találjanak. Csak nem szabad sokáig várni, most már a következő négy évre választott települési és kisebbségi önkormányzatok összefogásán és felelősségén múlik, hogy meg-teszik-e végre a már olyan régóta szükséges kezdőlépéseket.
Az 1998. október 18-án megtartott választás meglepő eredménnyel zárult: a cigány kisebbségi önkormányzat eddigi képviselői közül senki sem került újraválasztásra. Annál ígéretesebb, hogy 5002 szavazatot adtak le a kisebbségi jelöltekre, és a 47,37%-os érvénytelenség mellett is közel a dupláját jelenti a szavazatok számának a négy évvel ezelőttihez képest. Az előzetes eredmények láttán az érvénytelen szavazatok hatalmas, 60-70% aránya a megdöbbentő. A választások lebonyolításában rejlő komoly működési problémára hívja fel a figyelmet. Az új képviselők azok az emberek közül kerülnek ki, akik már az elmúlt években is aktívan működtek a cigányság problémáinak megoldása érdekében. Esetükben már komoly versengésről beszélhetünk, néhány esetben tudatosan megszervezett pohtikai kampánynak lehettünk tanúi, amelybe aktívan bekapcsolódtak a magyar származásúak, sőt, politikai szakértők is. Valószínűsíthető, hogy az elkövetkező ciklusban már magasabb színvonalú munka fog megvalósulni.
| |