Előző fejezet Következő fejezet

MAGYAR-LENGYEL KAPCSOLATOK A 18. SZÁZADBAN

 

A Rákóczi Ferenc vezette magyar szabadságharc bukása után jelentős fordulat áll be a magyarlengyel kapcsolatok történetébe, merőben új jellemzői lesznek a két nép érintkezésének. Lengyelország belső válsága a 17/18. században az államot a végveszélybe sodorták, a szakadatlan süllyedés jellemzi a század lengyel történelmét. A gazdasági és társadalmi válságban izzó lengyel állam életét a szomszédos nagyhatalmak (Orosz- és Poroszország, valamint az osztrák birodalom) beavatkozási törekvései is lejjebb és lejjebb taszították a lejtőn. A válság a század utolsó harmadában tetőzött: három alkalommal is (1772, 1793 és 1795) felosztják Lengyelországot, ami az önállóság teljes elvesztését is jelenti. Igaz, e tragikus időszakban - anélkül, hogy részletesen ismertetnénk a magyar és a lengyel történelem 18. századi eseményeit - fellehetők közös vonások a lengyel állam és az önállóságát teljesen elvesztett magyar királyság között: ott a Poniatowski nevével fémjelzett korszak jelenti a felvilágosult abszolutizmust, nálunk Mária Terézia és II. József uralkodása és reformjai jelentik ugyanezt. Viszont a kapcsolatok közvetlen jellege megszűnt, nincsenek a lengyel történelemben magyar királyjelöltek, nincsenek olyan erők, akik az osztrák igában szenvedő magyar királyságra építené politikai terveit. Kapcsolatainkban fordulat áll be: a tényleges politikai kapcsolatok helyében a fennálló renddel szemben álló magyar és lengyel értelmiségi körök keresik egymás kezét, a társadalom és az állam teljes megváltoztatásán fáradozók keresik egymással a szövetséget. A két nép rokonszenve egymás iránt, biztosította, hogy ha valakit lengyel földön valamiért üldöztek, az magyar földön számíthatott menedékre. A kor magyar értelmisége, amely alakítani és másítani kívánt a hazai viszonyokon, jobban és közelebbről ismerte a lengyel viszonyokat, a lengyel állam életében végbe menő tragikus folyamatokat. A konföderatív lengyelek gyakran megfordultak magyar földön, a magyarok érdeklődése a lengyelek iránt főleg az 1780-as években, majd a négyéves szejm munkálatai időszakában volt igen eleven. A négyéves szejm időszakában a magyar sajtó igen eleven volt a lengyel kérdésben, üdvözölték a szejm munkálatait, külön kiemelve a polgárok egyenjogúsítási törekvéseit. E korra jellemző, hogy például Eperjesen lengyel hatásra alakult meg magyar földön az első szabadkőműves páholy, lengyel iniciatívákra jöttek létre az újabb fiókok, kár, hogy e hatásnak részleteit mindmáig nem ismerjük. A lengyel nemesi anarchia lidércnyomása nagyon is foglalkoztatja a kortársakat. A nemesség, amely szeretne észak felé kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni, igen érzékenyen reagált a lengyel reformokra. Körükben népszerűek a lengyel tárgyú munkák, így e hangulatot jellemzi Kazinczy által az Orpheus című lapban közreadott Rousseau Considérations sur le gourvernement de la Pologne című munkája bevezető részének népszerűsége. Voltaire-rel szemben Gvadányi József megvédi a lengyelek alkotmányát, 1792-ben pedig - a vesztett háború után - költészetünkben megjelenik a lengyelbarátság, elsősorban Batsányi Jánost, Pálóczi Horvát Ádámot kell említenünk. A lengyel bukást előidéző okok nyomozásában a magyar kortársak éppúgy nem bukkantak rá valamennyi mozzanat együttes hatására, mint más nemzetbeliek, akik foglalkoztak a lengyel kérdéssel. A négyéves szejm időszakában felrajzolódó alkotmányos monarchia képe felkelthette például Martinovics Ignácnak, a magyar jakobinus mozgalom vezetőjének figyelmét, aki egyik röplapjában Szaniszló Ágostot Washington, Kant és Pit mellett említi, miközben ellenpéldaként hozza fel Ferenc császár és magyar király alakját. Nyílt levelében pedig Ferenc császárt és királyt részvétlenséggel vádolta a lengyel néppel szemben. 1792-ben pedig feljegyzéseiben Lengyelországot boldog államnak nevezi, mely nagyszabású alkotmánytervezetet dolgozott ki.

A magyar és lengyel jakobinusok között alapvető társadalmi és tevékenységi különbség mutatkozott meg, bár összekötötte őket a francia forradalom iránti hevületük, gondolkodásukban - a filozófiai-jogi elméletek kialakításán kívül - elsősorban a hazai viszonyok megváltoztatását tartották elsőrendű feladatuknak. Amíg a lengyel jakobinusok körében számos volt az arisztokrata, magas rangú egyházi személy, addig a magyar mozgalomban az értelmiség, a vagyontalan nemesség dominált, s a lengyellel szemben soha nem lépett ki az összeesküvés keretéből. Azonban a magyar jakobinus mozgalom nem jut túl a készülődés fokán, francia és lengyel példákon lelkesedik, a Kosciuszko felkelés pedig arra ösztönözte őket, hogy a nemzeti függetlenség forradalmi harccal is elérthető. A magyar sajtó lelkesedett Kosciuszkóért, neve fogalommá vált magyar földön, viszont annál nagyobb volt a gyász a maciejowicei csatavesztés és fegyverletétel (1794 október 10.) után. Nem csoda, hogy a magyar földre menekült felkelőket bujtatták a hatóságok elől, segítették továbbmenekülésüket.

Visszatérve a magyar jakobinusokra Martinovics Ignác közvetlen lengyel kapcsolatokkal rendelkezett. 1783-tól Lembergben működött az egyetemen, Potocki lengyel gróffal tett európai körutat. Martinovics 1792-ben, egyik nyílt levelében Ferenc császártól a lengyelek alkotmányának védelmébe vételét kéri, s ennek fejében - szerinte - a lengyelek készek trónra emelni egy Habsburg herceget. Ezen gondolat kifejtése azt feltételezi, hogy Martinovics esetleg kapcsolatban állt a drezdai lengyel emigrációval, ahol e gondolat elsőként merült fel. Martinovics 1794 tavaszán mozgalmának támogatását nemcsak a francia konventtől várja, hanem lengyel segítségnyújtásra is számított. Az biztos, hogy a Martinovics-féle magyar jakobinus összeesküvés eseményei a Kosciuszko-féle szabadságharc győzelmeinek hírére felgyorsultak, s ezért nem is csodálkozhatunk, hogy a leleplezés után a bécsi rendőri hatóságok elsősorban a magyar értelmiség lengyel kapcsolatai iránt kutattak. Galíciában 1794 tavaszán a lengyelek felkelnek. A bécsi nyomozó hatóságok vizsgálatukat kiterjesztették a Felföldre is, a Lengyelországgal határos községekre, és számos esetben jelentenek Kosciuszko állítólagos magyarországi ügynökeiről, akik felkelésre szítják a parasztokat, titkos iratokat csempésznek át magyar területen.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet