A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK TÖRTÉNETE

A németek betelepedése az egykori római provinciában, Pannóniában, a Balaton környékén kezdődött. „Amikor Pipin visszatért, Pannóniát a Rábától a Dráváig Salzburg érsekének adta, hogy lássa el keresztény tanítással az avarok és szlávok maradványait" - így szól egy korabeli oklevél. A bajor egyház 796-tól ezzel egy csaknem beláthatatlan missziós területhez jutott. Azt a területet, amelyet a frankok Károly és Pipin alatt meghódítottak egészen a bolgár birodalom határáig, csak a birodalomból kiinduló telepítéssel lehetett biztosítani. Salzburg már 750-től elkezdte a bajor keleti telepítéseket. Az avar háborúk után a pannon őrgrófság is csatlakozott a telepítendő területekhez. Regensburg püspöksége ugyancsak felderítette a magyar terepet. Passau-i szerzetesek már a korai 9. században erdőt irtottak Magyarországig, azután lefelé a E)una mellett a végtelen pannon Alföldig. A kereszténység elterjesztése erdőirtás és telepítés nélkül elképzelhetetlen, mert csak így együtt volt az Istennek tetsző munka. Pipinnek a bajor püspökökhöz intézett felhívásával megkezdődött Pannónia és az ezen túli terület keresztény hitre térítése és hasznosítása. A bajorok legszívesebben az addig még nem müveit területekre telepedtek, ott keresték meg a legjobb szántóföldeket, amelyek a Balaton körül bőségben rendelkezésre álltak. A bajor település békésen megvolt az itt maradt szlávokkal és avarokkal.

A Kárpát-medencét két irányból is térítették: 833-ban Salzburgból és azt követően a szlávok apostolai Cirill és Metód részéről. Nyitránál ütközött a bajor és bizánci térítés, Kelet és Nyugat, és a térítés és telepítés révén a politikai befolyási övezeteket is kijelölték. A bajor telepítés Pannóniában a Fertő-tó, Pécs és a Dráva közé helyezhető.

A Tisza felé, délre frank falvak voltak. Frank-hegynek (Fruskagora) hívják ma is a hegyvonulatot.

A bajor hadseregnek 907. évben Pozsonynál a magyar lovasoktól elszenvedett veresége után 50 évre hallgatnak a források a németekről. 1000-ben I. István lett Magyarország királya. Már korábban megkeresztelte őt Pilgrim Passau-i püspök. Szent István király megnyitotta az országot a kereszténység és a Nyugat felé. Veszprém volt az egyik első püspöki székhely. Gizella bajor hercegnővel, II. Henrik császár testvérével kötött házassága végleges szakítást jelentett a pogány hagyományokkal. Olyan kíséretre volt szüksége, amelyben megbízhatott államszervező tevékenysége során. Boldog Gizella emléke mindmáig élő hagyomány az országban. Királynőként számos honfitársával együtt részt vállalt az ország kormányzásában. Esztergomban még állnak a királyi vár és mellette az érseki templom maradványai. Itt hangozhattak el István királynak fiához, Imre herceghez intézett szavai, az "Intelmek": "Avendégek és jövevények hasznot hajtanak. Különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő." István törvényalkotásában felhasználta a bajor, frank és alemann jogot. A kereszténység terjesztése, egyházszervezés és fegyveres segítségnyújtás egy évszázadon keresztül a német földről érkező vendégek legfontosabb feladatai közé tartozott. Vendégeknek mindazokat a Nyugatról jövő embereket nevezték, akiktől valami hasznosat vártak. A Pozsonytól délre lévő szőlőművelö falvak, bajor jog szerint alapított, zárt települések voltak a szolgálatok fejében adományok. A bajor püspökségek politikai befolyását István megszüntette, de a magyar templomépítkezések a német hatásról árulkodnak. Ják románkori temploma, amelyet a 13. század elején építettek, stílusjegyeiben vitahatatlan rokona a Bamberg-i dómnak. Az összesen 32 kőfaragóból 17 Bambergben és Jákon is azonos volt. Még állnak az egri várhegyen a 12. századból származó Szent István katedrális alapfalainak maradványai. A katedrális nagysága a kölni dóméval lehetett azonos. A tér kiképzésén Dél-Németország befolyása érződik. Német jogrend érvényesült a pozsonyi városházától egészen Havasalföldig. Itt-ott áll még egy Roland oszlop, ami erre emlékeztet. A zsolnai jogkönyvet először németül, majd később írták magyarul. De a német polgárság városi rendje és jogszokásai fennmaradtak, közkinccsé váltak. A 12. század végétől erőteljesen növekszik a német polgárok betelepedése. De csak akkor igényelhették a vendégjogot és a kiváltságokat, ha zárt településeket alkottak és megtartották népi sajátosságaikat. 1241-ben a mongolok elpusztították az országot. De egy évszázad múlva, a királyok hívására több telepes jött mint korábban.

A Felvidéken, a bányavárosokban és azok környékén, a Szepességben a korai időktől fogva érintetlen, zárt közösségek alakultak és maradtak fenn. A Selmecbánya (ma Szlovákia) környéki bányászat ezidőtájt kezdődhetett, amikor Gizella királyné bajor telepesei aranyat kerestek ott.

1170 táján sok új falu keletkezett. A parasztok mellett bányászok és kézművesek, szakemberek folyamatosan és nagy számban érkeztek Felső-Magyarországra. A thüringiai bányavidékekről, Bajorországból, a Rajna mellől és Sziléziából jöttek. A gazdag, királyi bányavárosok között Selmecbánya (ma Szlovákia), az „ezüstváros" volt a legrégebbi alapítású. A sajátos középkori városi kultúra támaszát, a magyar bányavárosok német lakossága számára, a királyi szabadságjog, a kiváltságok és a szigorú céhes rend jelentette. A selmeci bányaurak házait címereik díszítették. A kereskedők és kézművesek a főutcán laktak. „Arany Körmöcbányát" városként alapították. A tágas, tervszerű elrendezés a keletnémet városok alapformájának felelt meg. A király német bányászokat és pénzverőket hozatott Csehországból, hogy a gazdag aranylelőhelyeket feltárják. A körmöci érme 1325 óta fogalom.

„A rézből való Besztercebánya az arany Augsburg alapja" —járta a mondás egykoron. Elrendezése délnémet jellegű. A leggazdagabb polgárokat Thurzóknak és Fuggereknek hívták. Kereskedőtársaik innen szállították áruikat szerte Európába. 1400 táján Felső-Magyarországon, a mai Szlovákiában, 29 városban a német jog volt hatályos. A jólét irigységet váltott ki a nemesi földbirtokosokból. A németeknek csak a gazdagságát látták, de a kockáztatott pénzt nem, amely például a bányajáratokban lévő víz kiszivattyúzásához kellett. 1608-ban véget vetettek a bányavárosok függetlenségének. A nemesség kikényszerítette magának a német városokba költözés jogát és az ezzel járó védelmet. Ugyanakkor például Németpróna (ma Szlovákia) körüli irtásfalvakban, ahol a körmöci polgárok települési vállalkozóként tevékenykedtek, egészen a 20. századig fenn maradt a német lakosság. A 14. században létesített bányászfalvak évszázadokon keresztül biztosították a bányavárosok német telepes utánpótlását. Csupán a 18. században szűnt meg német jellegük.

A Szepességben (ma Szlovákia) meghatározó volt,hogy a Magas-Tátra menténott húzódott a lengyel határ. 1207-ben II. András Eckbert Bamberg-i püspöknek sok földet adományozott „a szepességi erdőben". Az Andechs-házból származó püspök bajor és tiroli parasztokkal alapította itt az első települést. Így lett a Szepesség Magyarország első zárt német települési területe. (Más helységekhez hasonlóan ez a falu sem élte túl az utóbbi 40 évet.) Már 1241 előtt említik a „szászok közösségét" a Szepességben. Ezt az első szepesi gróf a mongolok betörésekor egy sziklafennsíkra menekítette. „Menedékkőnek" hívják mind a mai napig ezt a várat. A Szepesség gazdasági és kulturális központja Lőcse volt. Itt volt a szepesi grófnak, a királlyal szemben a szepességi önkormányzat képviselőjének a székhelye. Itt találkoztak a „százak", a szepesi szászok törvényhozó testületének tagjai. A gazdag érclelőhelyek és annak feldolgozása révén Lőcse Magyarország és Lengyelország, az Adria és a Keleti-tenger közötti jelentős kereskedelmi központtá vált. A Szent Jakab templomban van Európa legnagyobb gótikus oltára. A lőcsei Pál, „Pál, a fafaragó" a város polgára volt, családi nevét a mai napig nem tudjuk. Késmárk, a szepességi városok között a rangsorban a második. 1190-ben említik először A Lengyelországgal, Sziléziával és a lovagrendi állammal folytatott kereskedelem révén vált gazdaggá. Valószínűleg Thüringián keresztül telepítették be. Bár szabad királyi város volt, de függetlenségét a magyar várurak mégis rendszeresen veszélyeztették. Eredetileg a szászok közössége 24 városból állt, polgárai szabadok voltak és saját joggyakorlatuk szerint éltek. 1412-ben Zsigmond király 13 várat Lengyelországnak zálogosított el. 8 közülük ez alatt a 360 év alatt elfalusiasodott. A városszövetség egysége ezzel megtört.

A huszita uralom, az ellenreformáció és a nemesi háborúk során csaknem felőrlődött a szepességi németség. Szepesvár volt a gróf székhelye. Vele szemben, a Márton-hegyen volt a szepességi káptalan. Amint a grófot, éppen úgy a prépostot is, az egyházi elöljárót, szabadon választották. Az AlsóSzepességben is voltak szabad bányavárosok, bányásztelepek. Szomolnokbánya és Gölnicbánya voltak a legjelentősebbek egészen addig, amíg a múlt században már nem tudták fizetni a magas adókat. Csupán Mecenzéf kovácsai maradtak meg, mert ők a kincstár számára érdektelenek voltak. 1150 körül Kassára, Eperjesre is jöttek német telepesek. Bártfán, a Szent Egyed templomban több gótikus oltár található mint bárhol másutt.

Erdélyben, a Kárpátok ívében Északon és Nyugaton korán ismertek voltak a bányavárosok. DélKeleten, a Királyföldön és a Barcaságban zártságával tűntek ki a német települések. Régi telepesoklevelek erdők mögötti gyéren lakott vadonként említik Erdélyt. Csak kemény évszázadok során vált az „áldás, gazdagság és erő országává", — ahogy egy dalban nevezik. Erdély falusi templomai erődítményekhez hasonlítanak. Százával vannak a területen, szétszórva, kisebb váracskák. Brassót a keresztes lovagok alapították, de az első telepesek 1141 és 1161 között jöttek a nyugati frank vidékről és Flandriából. Hozták a magas kultúrát, ismerték a városépítést és a szerelmi költészetet. Segesvárra Havasalföldről jöttek a fejedelmek, hogy megcsodálják a város többemeletes kőépítményeit.

1241 húsvét vasárnapján tatár hordák törtek be a Kárpátok erdein keresztül, legyilkolták az erdélyi hadsereg vezetőjét, katonáit. Csupán Nagyszebenben sok ezren vesztek el a harcban. A védtelen Erdélyt romhalmazzá, temetővé változtatták a tatárok. A megmaradtak gyorsan leszűrték a tanulságot. Erdély településeit a 13. század közepéig annyira megerősítették, hogy az ország gyorsan kiheverte a pusztítást. Százával épültek várak és zárták el a Kárpátok kanyarulatában a Nyugat határait. Kötelezettségüket a korona és az ország védelme iránt az erdélyi szászok mindig teljesítették. Mindent megtettek, hogy megvédjék szabadságukat. Az erdélyiek szívóssága és hazaszeretete ennek az új néptörzsnek töretlen paraszti hagyományából ered, amelyet kezdettől fogva a szabadság és egyenlőség formált és társadalmi rendje kiugró volt Európában. „Arany szabadságlevelük", az Andreanum 1150-re, a bevándorlás időszakára vezethető vissza. Ez volt az első köztársasági alkotmány Európában. Azonos jogok és kötelességek mindenki számára — és ez érvényben maradt évszázadokon át.

Erdély első térképén 1532-ben 8 város és 285 falu található. Az északi bányavárosok már magyarrá váltak akkor, mert a szászok szabadságlevele először csak az úgynevezett Királyföld telepeire vonatkozott. Ez az ő tulajdonuk volt, amely felett még a király sem rendelkezhetett szabadon. Szigorúan a régi, frank hagyományokat követve rendezték be a falvakat; az egyik ház olyan volt mint a másik. Amikor a szászok Honterus János reformátor révén Luther követőivé váltak, akkor ez a szász nemzet összességének akarata volt. A humanista Honterus iskolai emberként egész Európában is ismert volt. Brassói gimnáziuma az egész német nyelvterületen is az elsők közé tartozott, és kezdettől fogva működött benne a tanulói önigazgatás. Erdély egész Délkelet-Európa számára példaértékű volt. Vonatkozott ez a nagyszebeni szász Communitasra, a polgárság egészének képviseletére a magisztrátussal (szűkebb vezető testület) szemben, vagy a falvakban az elöljáróságra, a szántóföldi művelés rendjére, a piaci szövetkezésre vagy a háromnyomásos gazdálkodásra (ez: egy ugar év után következő /.../három évi gabonatermesztést jelent - Í.Révai Nagy Lexikon) egyaránt.

Berethalom templomerődítménye évszázadokon keresztül a szász püspök vára volt. Az erdélyi szászok, akik sem a nemességet, sem a jobbágyságot nem tűrték, maguk rendezték vallási ügyeiket is. Önállóak voltak, művészeti iskoláik munkái magas színvonalat értek el, céhes iparuk mesterei többnyire ismeretlenek maradtak. Névtelen a berethalmi oltár Mária-ciklusának alkotója is. Vannak előképei, de azok nem tudják felülmúlni azt. Nagyszebenben több céh volt mint a gazdag Augsburgban, és az arany- és ezüstművesek különösen nagy tiszteletnek örvendtek. Munkáik értékállóak voltak. Ezért követelt a szultán pénz helyett ötvösárut vagy kelyheket adó gyanánt. Erdély az együtt- és egymás mellett élés hazája volt, Délkelet-Európa sok népének és nyelvének tarka vásári forgataga. A városok magas polgári kultúrájának és a szász falvak rendezett világának területe. A béke szigete. Nem volt feszültségektől mentes, de mindig kész a kiegyezésre, a megértésre és a toleranciára (a másság tiszteletére). A Nyugatról érkező protestánsok így találtak Erdélyben folyamatosan menedékre, ha az ellenreformáció miatt otthonaik elhagyására kényszerültek.

Medgyes környékéről származott az erdélyi szászok egy lenyűgöző egyénisége: Stefan Ludwig Roth, a lelkész, tanár és politikus. 1849-ben a szászoknak a szabadságharccal való szembefordulásáért a rögtönítélő bíróság kivégeztette. Az önkormányzat 1784. évi megszüntetése óta és a császári ház által cserben hagyva Erdély feledésbe, nyomasztó letargiába süppedt. Csak a medgyesi lelkész mártírhalála rázta fel a szászokat. A szász nemzet evangélikus egyháza lett a kulturális és nemzeti ügyek intézője. De a más népek magától értetődő tisztelete a szászokat arra a téves feltételezésre vezette, hogy hűek maradhatnak hazájukhoz. Időközben nemzeti kisebbséggé váltak, amelynek keményen meg kell küzdenie saját létéért. Túl későn ismerték fel az erdélyi szászok, hogy a magvarok, később a románok számára egyaránt egyenjogú, lojális népcsoportként érdektelenné váltak és, hogy több mint 800 év után idegenekké váltak saját hazájukban.

A magyar történelem nem kevés alakja a nyugati befolyás káros hatását látta a németekben. Ennek az ellentmondás helyzetnek egyik példája, hogy egyes magyar uralkodó körök inkább a török szultánnal való szövetséget választotta. Az országnak a török igából való megszabadulását követően mégis és jogosan csodálatos lovas emlékművet állítottak Savoyai Jenő osztrák hadvezérnek a budai várhegyen. Az a kevés, ami a 150 éves török uralom után megmaradt, elpusztult a visszafoglalás során. De már 1687-ben foglalkozott Kollonich érsek berendezkedési terve (Einrichtungswerk) az ország újratelepítésével. Javaslata az volt, hogy mindenekelőtt német telepeseket és szakmájukat értő embereket kell megnyerni, miközben üldőzte a más felekezetüeket. A rombolás és az ország reménytelen helyzetére való tekintettel a magyar rendek készek voltak elfogadni Bécs népességi politikáját és 1723-ban követelték a királytól az elnéptelenedett területek benépesítését német kézművesekkel és parasztokkal. A magyar nemesség és papság önálló felhívásokkal és ígéretekkel már 1710 körül Dél-Németországban keresett telepeseket. Ily módon keletkezett a mai Budapest tágabb környezetében mindenek előtt a Budai-hegységben a sváb-német falvak sűrű hálózata, amely mindennel ellátta a fővárost, amire szüksége volt. Az újjáépítés barokk környezetben történt, ha nem is minden összeütközés nélkül a földesurakkal, akik nem akarták ígéretüket tartani. Buda, Óbuda és a Sváb-hegy még ma is fogalmak. Óbuda volt Buda-Pest központja.

A borosgazdák utcái külön világot képeztek. A Duna mellett Mohácsnál hullott szét a magyar királyság. Kétszáz év múlva Mohácsot a német népi nyelv a Schwäbische Türkei, a Sváb Törökország egyik városaként emlegették. Új telepeseik után nevezték így a Balaton, a Dráva és a Duna közötti területet. Akinek szerencséje volt, meg tudott élni a mezőgazdaságból, mások ellenben, mint például Óbánya lakói, csak az azt kiegészítő kézművességgel együtt tudtak fennmaradni vagy egyáltalán nem. Olyan városok mint Pécs mindazokat vonzották, akik többre vágytak. Viszont Pécsre, amely fontos erődítménnyel rendelkezett, csak olyan telepeseket engedtek be, akikben megbíztak. Ahhoz hogy a Duna melletti erődítményeket és városokat, például Pécsvárad, helyreállítsák először is német szakértő kézművesekre volt szükség, bármely foglakozáshoz tartozzanak is. Historikusok és nem csak ők, még emlékeznek néhány pécsi tanácsos úrra: a Frankföldről származó Georg Gottnerre és Georg Pelzer-re, a Svábföldről jövő Georg Schieler-re, a bajor Max Leismüller-re. Mindannyian tisztességes kézművesek és kereskedők voltak, meghatározó nevek az ipari társadalom időszakáig. 1686-ban határozta el az Udvari Haditanács az elnéptelenedett erődítmények helyreállítását. 1703 óta a hegy lábánál fekvő városi erődítményen alig történt változás. Eszéket mint erődített várost is újra telepítették.

A Szerémségben és Szlavóniában 1702 óta élnek németek. Ők voltak az erődítmények első polgárai: tisztviselők, hadi kézművesek és kereskedők, akik a császári hadsereg szolgálatában álltak. Egyidejűleg arra is szükség volt, hogy a termőföldet újra művelés alá fogják. Konfliktus forrása volt, hogy kinek a tulajdona a visszahódított föld. A nemesek és egyháziak kihasználták az alkalmat és — a kincstári igazgatás egyetértése nélkül — nyereséget húztak a saját telepítésből. Ez sokszor nem egyezett meg a bécsi telepítési politika szándékával. Szatmártól és Tokajtól északkeletre húzódtak, széles ívben, a földbirtokosok települései. Budapesten és Győrött, a „Sváb Törökországon" keresztül a még mindig bizonytalan, katonailag megerősített határterületig, délen Pécsvárad, - később Újvidék erődítményén át biztosították a katonai utánpótlást.

1722-től a Bácska és a Bánság váltak a dunai svábok betelepülésének központjaivá. Bácskában a magyar udvari kamara, a Bánságban egyedül a császár irányított. A Duna menti Fehértemplom volt a települések legdélibb pontja. Versec a gabonáról és szőlőművelésről vált ismertté. Nagybecskeren, a Béga-csatornánál kereskedelmi központ volt. Ezekre a területekre Nyugat-Németországból és Lotharingiából jöttek a telepesek. Délkeleten Apatian volt a legnagyobb dunai sváb falusi település. 1757-ben megkapta a vásártartási jogot, 12 000 lakossal, iskolákkal, ipari üzemekkel, bankokkal és a dunai hajózásban jelentős részesedéssel. A Bácskában vagy a Bánságban, a kincstári- vagy a koronabirtokon, a sikert betervezték, mert a dunai sváb települések példaértékűek voltak Magyarország szerte Bárhol legyen is az, délkeleten vagy Galíciában - a telepítés a Habsburgok számára irányítási kérdés is volt. Ha a terület császári volt, akkor az annyiban különbözött a nemesi településtől, hogy a megígért kedvezményeket a lehetőségek keretein belül be is tartották, vagy időben figyelmeztettek a problémákra. A telepesek anyagi szűkössége miatt sem kerülhettek jobbágy sorba.

Mária Terézia és I. József alatt német telepeseket toboroztak, szorgalmas embereket, akik biztos és állandó létre törekedtek. Amennyiben az udvari kamara más véleményen volt mint a királynő, utóbbi nem vonakodott az akaratát személyes rendeletek révén keresztülvinni. Csaknem 150 000 ember jött Dél- és Nyugat-Németországból, Elzászból és Lotaringiából. Egész települések jelentkeztek, felsorolva név, kor és foglalkozás szerint. Úgynevezett „tájékoztatások" határozták meg a telepesek jogait, de csak akkor, ha Bécsben bejegyezték őket. Az udvari kamara biztosította a császári telepítés pénzügyi fedezetét. Sok milliónyit kellett visszafizetni a települések hasznából. Példaszerű volt az a pontosság, ahogyan a falvakat százával, mértanilag a legkedvezőbb feltételek szerint tervezték. A telepesek házai meghatározott ár szerinti „kész házak" voltak, mert az alaprajzot rögzítették, a falakat agyagból döngölték, a tetőt náddal fedték és az oromzatot az utca felé alakították ki. A település nagysága meghatározta az iskola épületének méretét is. Az iskolai oktatás éppen olyan súllyal esett latba mint a hitoktatás, amelyet minden felekezet számára biztosítottak. Temesvár volt Mercy gróf főparancsnokságának székhelye. A császár közvetlen irányítása alá tartozó terület az ő révén püspökséghez is jutott. Zseniális „berendezkedési programja" nem hagyott a Bánátban egyetlen lehetséges gazdasági ágazatot sem kihasználatlanul. Mindent megterveztek, a Duna és Tisza közötti szerteágazó csatornarendszert is, amely a legtávolabbi falvakat is összekötötte Pest-Buda és Bécs nagy vásáraival.

Három nagy hullámban jöttek a svábok a Duna mentén a Tisza Alföldjére egészen a Kárpátok pereméig. De a szabadsághoz, gazdasági helyzetük javulásához fűzött reményeik többnyire csak a Bácskában és a Bánságban teljesültek. Aki magyar földesúr joghatósága alá került, nem ritkán a korábbinál rosszabb helyzetbe került. A szabad parasztok és a kamarai birtok telepeseinek sorsa mindenesetre jobb volt. Arról, hogy ,,az elsőknek halál, a másodikaknak az ínség, a harmadikaknak a kenyér futott osztályrészül", még semmit sem tudtak. Országszerte számtalan faluban, illetve városban a németek — kezdettől fogva — részeivé váltak a magyar történelemnek. Még azokon a tájakon is, ahol ma már régóta nincsenek németek, érezhető, hogy ki vezette itt az ekét egykor és ki rakta a ház oromzatát.

A német telepeseket mindenütt jól hasznosították és földesuraiknak Szatmáron és a Felső-Tisza vidékén Tokajig tiszteletreméltó gazdagságot termeltek. A Fehér-templom melletti elmocsarasodott Nera-völgyet Dél-Magyarországon a Budai-hegység területéről megszökött, kiábrándult szőlőművelő parasztok vonták művelés alá. Heinrich Fass Würzburg-i műlakatos Miskolc melletti vashámorai csakúgy mint Resicabánya a bánsági hegyvidéken a magyar vasipar kezdetét jelentették. A Szerémségben és másutt is a városok német polgársága ugyan szellemi és gazdasági vezető szerepet játszott, de 1900 körül csaknem teljesen beolvadt. Csupán a német iskolaalapítványok hoztak javulást ezen a téren. A dunamenti sváb községekben a paraszti és kézműipari kölcsönös szomszédi segítségnyújtásból teljesítőképes gazdasági szervezetek fejlődtek ki. Életképes tulajdon, szilárd családi keretek, személyes szabadság és a szakiskolákban biztosított jó képzés voltak az ésszerű és intenzív gazdálkodás alapjai. Például: Európa kendertermelésében a Bácska a második helyen állt. Mivel a dunai svábok a kendert maguk dolgozták fel, területeik a világ legjelentősebb termőhelyeivé váltak. Bármennyire is kiemelkedőek voltak a dunai svábok gazdasági sikerei, politikailag hosszú ideig teljesen jelentéktelenek maradtak.

Az a telepítés, amely Északon a városok polgáraival kezdődött, a magyar Alföldön szilárd alapokon szervezett faluközösségekre támaszkodott. Nemzedékeken keresztül dunai sváb élet csak a családban, a faluban volt. Nehezítette a helyzetet, hogy a katolikus egyház az evangélikussal ellentétben szinte semmilyen nemzeti támaszt sem adott. Éppen ellenkezőleg. Időközben 1.5 millióra növekedett a dunai svábok száma, azé a sorsközösségé, amely a 20. század elején ébredt rá a közös nyelv és származás tudatára.

1919-ben Károlyi Mihály kormánya a németek számára kiadta az autonómiáról szóló törvényt. Az országban élő németeket egységes nemzetiségként fogalmazták meg, a német települési területeken bevezették az autonóm német közigazgatási gyakorlatot az oktatásügyben, a kulturális és az egyházi ügyekben egyaránt. A magyar törvényhozásban számarányuknak megfelelő képviseletet kaphattak. Ezzel kezdetét vehette volna a német önkormányzat kiépítése.

A Trianon utáni magyar nemzetállamban a németek politikai hagyományok és vezető réteg nélkül maradtak. Ezt a hiányt ismerte fel a bácskai születésű Jákob Bleyer, aki megalapította a Sonntagsblatt-ot és a Magyarországi Német Népművelési Egyesületet. Az egyesület helyi csoportokat szervezett a német nyelvű községekben, könyvtárakat rendezett be, népünnepélyeket, zenei és kulturális vetélkedőket rendezett és a német nyelvű művek kiadásával erősítette a magyarországi németek összetartozás-tudatát.

1945. november 20-án a Szövetséges Ellenőrző Tanács 500 ezerben határozta meg a Magyarországról Németországba kitelepítendő németek számát. Erre alapozva 1945. december 22-én határozta el a magyar minisztertanács a német kisebbséghez tartozók kitelepítését, azokét, akik magukat a legutolsó népszámlálásnál a német népcsoporthoz tartozónak vagy német anyanyelvűnek vallották vagy magyarosított nevüket újra német névre változtatták. 1946 januárjától 170 ezer embert űztek el otthonából Württemberg területére, majd 1947-ben 50 ezer németet telepítettek ki az egykori NDK területére.

A kitelepítés és azt megelőzően a háború és az elhurcolás vesztségeit [a németeklakta községek lakosságának átlagosan hat százaléka pusztult el] valamint a vagyonelkobzás, a betelepítések és a jogfosztottság időszakát a nemzetiség nem tudta kiheverni.

Valamennyi településünk vegyes lakosságúvá vált. A németajkúak nagy része a bányákban, az építőiparban talált munkát, a lakosság jelentős hányada elköltözött. A falvakban maradtak a tsz-eket modern nagyüzemekké tették: Majs, Bóly, Baksa, Szajk, a bólyi ÁG, majd a háztáji jelentette a megélhetést. Mi több, egyetlen generáció számára lehetővé vált, hogy városrészeket építsenek — Mohács, Pécsvárad stb. —, illetve akik otthon maradtak, új házsorokat húzzanak fel. így ma a németeklakta falvak állják az összehasonlítást azzal, amit németországi rokonaik létrehoztak. A rendszerváltás pedig számos kisüzem indítását tette lehetővé minden nagyobb községben. Az anyanyelv oktatása — primitív formában, heti 2 órában — az ötvenes évek közepén indult. Ma országosan kiépült az iskolahálózat és minden nemzetiségi iskolában 5-6 a heti németórák száma. Kilenc kétnyelvű gimnázium működik és Baján — egy vadonatúj épülettömbben — létrejött az iskolaközpont. Nemzetiségi tanárképzés folyik Budapesten, Pécsett, Veszprémben, Baján. Óvónőképzés van Sopronban, Szekszárdon, Baján, Zsámbékon. A németórákon is egymás mellett ülnek a magyar és a német gyerekek, a 40-es évek feszültségei a múlté.

1996-ban 373 zenekarral, énekkarral és tánccsoporttal megalakult az ország legnagyobb kulturális egyesülete. Televíziós nagy rendezvényük a Hazai dallamok (népzene), gálaest a Vigadóban (képviseletük a magas kultúrában), és a Fiatal tehetségek. A német egyházi zene ünnepét 1998-ban harmadszor rendezik meg a pécsi Bazilika és Pilisvörösvár után a zirci Apátsági templomban tíz tizenhárom ének- és zenekar részvételével.

Valamennyi község ápol testvérkapcsolatokat Németországban, Ausztriában. Ezek mindenekelőtt azt jelentik, hogy egy - egy iskolai osztály évente vagy kétévente egy - két hetet a testvériskolában tölt el. Igen jelentősek azok az ipari befektetések, amelyek ezzel a kapcsolatrendszerrel váltak lehetővé (Mór, Bóly, Szederkény).

A kisebbségi törvény lehetővé tette, hogy a nemzetiségek megválasszák a saját képviseletüket. A magyarországi németek 164 kisebbségi önkormányzatot alakítottak. Létük észrevehető eredménye a kulturális élet fellendülése majdnem minden területen.