| |
Az előadás meghirdetett témája a magyarországi cigánysággal kapcsolatos helyi konfliktusok kezelésének tapasztalatai. A főcím túl általános és kicsit félrevezető is. Azt a képzetet keltheti önökben, mintha a cigánybűnözésről szeretnék beszélni. Itt azonban nem arról lesz szó, hogy a cigány etnikumhoz tartozó egyének vagy csoportok követnek-e el bizonyos cselekményeket a többségi társadalom egyes egyénei vagy csoportjai, illetve magának a cigány kisebbségnek a más egyénei vagy csoportjai sérelmére. Épp az ellenkezőjéről szeretnék beszélni: a cigányságra irányuló jogsérelmekről és azok kezeléséről, magyarországi kezelésének a gyakorlatáról. Tehát arról, amikor a cigány etnikumhoz tartozó egyének vagy csoportok a sértettjei, szenvedő alanyai bizonyos cselekményeknek, atrocitásoknak. Ezek az események is összefüggő láncba állnak össze, tendenciózusak, mindenképpen ez látható. El kell még mondanom bevezetőnek azt, hogy ne riassza vissza önöket, ha bizonyos evidenciákat, vagy félevidenciákat fognak tőlem hallani és hogy az előadás egy része túlságosan jogászinak, elvontnak tűnik majd. A fentieket mind szükségesnek tartottam az előadás során felsorakoztatni annak érdekében, hogy valamilyen következtetésre jussunk, bizonyos nézeteket megcáfolhassunk, illetve megoldási módot vagy módokat javasolhassunk vagy kínálhassunk.
A konfliktuskezelés nem túlságosan szerencsés szó, de éljünk ezzel. Ismereteim szerint több szintje is van az etnikai konfliktusok kezelésének. Az egyik az állami szint, amiről bővebben szeretnék beszélni. A másik szint a civil szféra konfliktuskezelése és az ehhez kapcsolódó jogvédő tevékenysége.
Az állami szférával kapcsolatos konfliktuskezelés körében olyan cselekményekkel szeretnék foglalkozni, melyek jól körülhatárolható büntetőjogi ismérveket hordoznak, ezek beleférnek a hatályos Büntető Törvénykönyv valamely vagy több törvényi tényállásába, nyilván külön-külön, amelyeket pönalizál, tehát büntetni rendel a törvény. Teljesen függetlenül attól, hogy végül is ezen cselekmények miatt vagy a megfelelő bűncselekmény (az adekvát törvényi tényállás) miatt indul-e büntetőeljárás. Bizonyíthatók-e a cselekmények a Btk., illetve a Be. szabályai szerint és eszközeivel, vagy egyáltalán vezetnek-e eredményre az elindult, folyamatba tett büntetőeljárások.
Engedjék meg, hogy mielőtt bármit is mondanék, felolvassak egy eseménysort, egy idősort. Hivatalunk a fennállása óta foglalkozik a cigányságot ért jogsértő cselekmények regisztrálásával. Ez kb. 1992 ősze óta intenzív: ez érthető (Túra, Kétegyháza stb.), és ez a munka ez év tavaszára egy tanulmányfélében összegződött.
Ezt én készítettem, mellyel a hivatalunk szeretné elérni, hogy a büntetőjogi jogszabályok - itt az anyagi jogra, tehát a Btk.-ra gondolok - olyan módosítást nyerjenek, amelyek kedvezőbb eszközöket nyújtanak ezeknek a jogsértő cselekményeknek az elbírálásához, kezeléséhez. Tehát az eseménysor.
1990. augusztus 30-án Jakab Nándor tanulót Kalocsán két felnőtt faji diszkriminációs indítékból 8 napon túl gyógyuló sérülést okozva bántalmazta.
1990. szeptember 14-én Egerben mintegy 150-200 bőrfejűből álló felfegyverkezett csoportosulás a Karaszek Mihály téren cigányellenes kijelentéseket hangoztatott, majd mintegy 15 fő a Karaszek tér 11. számú házban egy cigány személyt bántalmazott.
1990. szeptember 22-én este Kalocsán 4 cigány fiatalt a pataji disco előtt 2 fiatalember szembesprézett.
1990. szeptember 22-én este Kalocsán Korsós Jánost - cigány volta miatt - három személy gázpisztollyal szembelőtte.
1990. október 6-án este a miskolci Rónai Sándor Művelődési Központban rendezett bőrfejű koncert hallgatóságából mintegy 50 fő a Felszabadítók útja 4. számú bérházban több cigány személyt bántalmazott.
1990. január 25-én az esti órákban a Budapest, X. kerület, Harmat utcában lévő ún. Piccolo Sörözőnél több tucat bőrfejű fiatal megtámadta a szórakozóhelyet és cigányellenes támadásukkal csak a rendőrség közbelépésével hagytak fel.
1991. május l-jén Egerben, a Szépasszonyvölgyben rendezett majálison skinheadek egy csoportja cigány személyek előtt több alkalommal cigányellenes jelszavakat hangoz tatott, illetve több cigány személyt bántalmazott.
1991. októberében Eger belvárosában mintegy 30 skinhead fiatal több, moziból hazafelé tartó cigány fiatalt bántalmazott, miközben cigányellenes jelszavakat kiabált.
1991. februárjában Siófok-Balatonkilitin a Sirály eszpresszóban mintegy százfős tömegverekedés tört ki skinheadek és cigányok között, melynek több súlyos sérültje volt.
1992. június 25-én Miskolcon skinhead-támadás érte a Görgey utcai cigányudvart, a támadók kőzáport zúdítottak a lakóházakra.
1992. augusztus 20-án Egerben mintegy 40 fős skinhead-társaság cigány fiatalokba kötött bele, majd bántalmazta őket.
1992. augusztus 22-én Budapesten a 3-as metró „Klinikák" állomásán bőrfejűek bántalmaztak egy cigány fiút, aki a következő állomáson kimenekült a kocsiból.
1992. szeptember 2. Budapesten az Újpesti metróvégállomás mellett skinhead fiatalok cigány személyeket szidalmaztak és bántalmaztak.
1992. szeptember 8-án a Békés megyei Kétegyházán egy verekedést követően több személy tehergépkocsival megrongálta, majd felgyújtotta három cigány család házát. Két ház kiégett.
1992. szeptember 9-én Budapesten az 52. sz. Simon Ferenc Cipő- és Bőripari Szakközépiskola épülete előtt több fiatalkorú személy egy ugyancsak fiatalkorú személyt cigány származása miatt tettleg bántalmazott és megszégyenített.
1992. szeptember 12-én a Pest megyei Túra termelőszövetkezetének mezőőre lelőtt két cigány személyt, akiket körtelopáson ért.
1992. szeptember 23-án Egerben 7 skinhead fiatal 4 cigány fiatalt inzultált.
1992. szeptember 26-án ugyancsak Egerben mintegy 40 bőrfejű fiatal cigányellenes jelszavakat kiabálva és cigányellenes cselekmények elkövetése céljából felfegyverkezve a buszpályaudvarra vonult, mellyel csak az erélyes rendőri intézkedés nyomán hagytak fel.
1992. október 3-án az esti órákban Egerben az autóbusz-pályaudvar várótermében egy felfegyverkezett fiatalkorú bőrfejű csoport hét cigányfiatalt inzultált.
1992. október 19-én egy tíz-tizenkét fős bőrfejű csoport Budapesten a XIX. kerület,
Határ úti metróaluljáróban cigány származásuk miatt megtámadott, majd tettleg bántalmazott két fiatalembert.
1992. november 6-án Salgótarjánban két fiatalkorú helyi lakos cigány származása miatt olyan súlyosan bántalmazott egy ugyancsak helybeli lakost, hogy az az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen elhalálozott.
1993. január 30-án Pécsett egy 10 főből álló skinhead-csoport súlyosan bántalmazott egy cigány fiatalembert.
1993. március 22-én Hosszúvölgyben a helyi lakosság egy cigány családot a lakásából kilakoltatott, majd házukat ledózeroltatta.
1993. május 25-én néhány skinhead fiatal Jászberényben két cigány családra támadt kövekkel.
1993 júniusában Egerben az esti órákban 3 fiatalember olyan súlyosan bántalmazott egy helybeli cigány lakost, hogy a sértett ennek következtében maradandó agykárosodást szenvedett.
1993. július 16-án Sárváron 4 cigány fiatalt származása miatt a helybeli bárból kiutasítottak, egyiküket pedig súlyosan megverték.
1993 augusztusában Kecskeméten mintegy 60 fős bőrfejű csoportosulás támadófegyverekkel felfegyverkezve cigányokat akartak bántalmazni. Cselekményükkel csak rendőri közbelépésre hagytak fel.
1993. szeptember 23-án Berhidán egy botokkal felfegyverkezett 30 fős csoport egy helybeli cigány család lakására támadt, személyi sérülést és anyagi károkat okozva.
Az alábbi jogsértő jellegű cselekmények, vagy ha tetszik: fajellenes cselekmények, bűncselekmények a büntetőjogilag értékelhető faji diszkriminációnak az egyik fajtáját képezik. Azt a részét, amikor szervezetten vagy spontánul fellépő magánszemélyek követnek el atrocitást kisebbségi egyének, cigány személyek sérelmére. A másik fajtája, amiről szintén röviden beszélni fogok, az az eset, amikor szándékosan vagy szakmai hozzá nem értésből jogszerűtlenül fellépő rendőrök intézkedése hordozza a faji diszkriminációt. 1990. és 1993. év között tehát ezek az esetek jutottak hivatalunk tudomására. Ezeket regisztráltuk, ez valószínűleg nem kimerítő felsorolás, de elég fenyegető számomra (is), aki nem vagyok cigány. Az esetek az 1990-1992-es évek között emelkedő tendenciát, 1993-ban csökkenő tendenciát mutattak. Az 1992-es év kiugró volt, a cselekmények száma és büntetőjogi megítélésük súlyossága vonatkozásában is.
Az esetekre általában az volt jellemző, hogy túlnyomó többségüket csoportosan, alkalmanként több tucatnyian, de legalább 10-15-en követték el, nem egy ízben felfegyverkezve. Az ügyeknek azonban az a sajátossága, hogy a legsúlyosabb eredményeket produkáló cselekményeket (1, illetve 2 cigány ember halálát és egy cigány személynek a megrokkanását, maradandó fogyatékosságát) csak 1, 2, illetve 3 személy követte el az esetek szerint. Az általunk regisztrált esetek többsége 5 magyarországi településre: Budapestre, Egerre, Kalocsára, Miskolcra, Salgótarjánra korlátozódott. Az esetek több mint felénél pontosan tudjuk, hogy azokat az esti órákban követték el. Az ezek során tanúsított elkövetői magatartásokat büntetőjogilag értékelve meg lehet állapítani, hogy ezekben minden esetben a garázda, erőszakos jelleg a domináló. A körülmények szerencsés alakulása, vagy a sértettek egyéni szerencséje az oka csupán, hogy sok cselekmény nem okozott többlet-bűncselekményt. Tehát a garázdaság mellett könnyű, vagy súlyos testi sértést, vagy ennél súlyosabb eredményt. A cselekmények túlnyomó többségében csoportosan követték el a garázdaságot. Ez a tény, mivel minősítő körülmény, egymagában is bűntetté minősíti fel az egyébként alapesetben vétség garázdaságot. Fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a cselekmények - főképp az 1992-es évben - sokkal durvábbak, aktívabbak voltak. Az esetek túlnyomó többségében azonban nemcsak kihívóan közösségellenesek, erőszakosak, garázdák voltak, hanem egyúttal különböző fokban mások testi épségét és egészségét is sértő cselekményeket követtek el. Véleményem szerint ez arra utal, hogy a kisebbségi személlyel vagy személyekkel szembeni gyűlölet az adott cselekmények kapcsán nem marad meg a gondolati, vagy a szóbeli szakaszban, hanem annak - az elkövetők tudata és - mondhatni - felfokozott lelkiállapota szerint - szinte szükségképpen kell tettlegességben is megnyilvánulnia. Ami nagyon lényeges része, talán kulcskérdése az egész problematikának, hogy az esetek valamennyiében faji indítékot vagy motívumot lehet találni. Tehát a sértetteket valamennyi esetben azért bántalmazták, szidalmazták vagy szégyenítették meg, mert a cigány kisebbséghez tartoznak. A közvetlen bántalmazással nem járó esetekben pedig a támadásra készülő csoport cigány személyek zaklatása céljából fegyverkezett fel és indult útnak. Meg kell említeni azt is, hogy az esetekből, amit mi regisztráltunk természetesen, összesen 3 maradt meg előkészületi vagy kísérleti szakban és ez sem az elkövetői csoport szándéka vagy akarata miatt. Mindenképpen megér egy összefoglalást ez a ténysor. Az összefoglalás nem lehet más, mint az, hogy nagyobb számú, az ország bizonyos részein tendenciaszerűen, rendszerint csoportosan, durva erőszakos módon, s ami nagyon lényeges: minden alkalommal fajellenes indulatból, fajgyűlölettől vezérelve elkövetett és a büntetőjog hatálya alá tartozó cselekményekről van szó. Ezek túlnyomó többségükben legalább a sértettek lelki megrázkódtatását, sokkal inkább azonban különböző fokú testi sérüléseit eredményezték. Véleményem szerint kizárható az a vélekedés vagy megállapítás, miszerint Magyarországon az elmúlt években nem történtek fajgyűlölettől átitatott bűncselekmények, illetve, miszerint az elkövetett cselekmények csak esetlegesek voltak, semmiképpen nem voltak szervezettek, vagy, hogy azok nem vezettek súlyosabb következményekre. A rövid felsorolásom és előadásom után kérem, ítéljék meg, hogy ez az összefoglaló vajon megalapozott-e, megállja-e a helyét vagy sem. Én úgy gondolom, hogy igen.
A faji alapú jogsértéseknek sajátos válfaját képezik azok az esetek, amikor rendőri intézkedések valósítják meg a diszkriminációt.
1990 óta több ízben fordult elő ilyen eset.
Ezek a diszkriminációk nyilvánvalóan nem vonhatók a skinhead elkövetésekkel azonos körbe, jelentőségük, súlyosságuk, ha úgy tetszik, veszélyességük azonban nézetünk szerint legalább akkora, mint amazoké, tehát mindenképpen beszélnünk kell róla.
Nem vonhatók azonos körbe, mert egyrészt a skinhead elkövetésekkel szemben - ahol a skinheadek fő ideológiája a fajellenesség és a fajgyűlölet - a rendőrségen belül szerencsére nem általános az ilyen fajellenes nézetrendszer.
Másrészt — éppen e jelenségek rendőrségen belüli elszigeteltségénél, valamint a rendőrség közismert hierarchizáltságánál fogva - nézetünk szerint a cselekményekkel szemben való fellépés, azok megelőzése sokkal egyszerűbb és főként hatékonyabb.
Ami a konkrét eseteket illeti, azok közös jellemzője, hogy a rendőri intézkedés valamely bűncselekmény vélt vagy valódi tetteseinek felderítése, leleplezése vagy elfogása érdekében (kapcsán) indul, az intézkedés azonban a vélt vagy valódi tettesekkel vagy hozzátartozőlkkal való kapcsolatba kerüléssel fajellenes motivációjú, de igen magas hatásfokú agresszivitásba csap át. Olyan esetet is regisztráltunk, ahol maga a cigány személy szerette volna a rendőri segítséget igénybe venni, segítség helyett azonban ő és közvetlen családja lett jogszerűtlen és indokolatlan rendőri eljárás elszenvedője.
Más esetekben azt látjuk, hogy az intézkedés jó alkalomként kínálkozik a rendőri szerven belül esetleg felgyűlt feszültségek levezetésére, sőt a rendőri technika élesben való indokolatlan gyakorlására is. Ennek tökéletes mintapéldája egyébként az „Örkényiügy"-
Ezekben a cselekményekben nem elsősorban az elkövetés objektív mozzanatai vagy annak puszta ténye a riasztók. Sokkal inkább az, hogy éppen olyan szerv tanúsítja, melynek eljárásával szemben jogilag és főként erkölcsileg méltán támasztható a jogszerűség és a szakszerűség kettős kívánalma. Az erkölcsileg magasabb kívánalmak, valamint a törvényesség megsértése pedig természetszerűleg vezet a társadalomból hangosabb tiltakozást kiváltó következményekhez.
Megállapításunkat annak ismeretében is fenntartjuk, hogy tudjuk: kétségtelenül nehéz az intézkedés eredményessége végett alkalmazott határozott fellépés és hatósági kényszer, valamint a kifejezetten fajellenes indulatból kifejtett erőszak között megfelelő határvonalat húzni. S fenntartjuk annak ismeretében is, hogy a jogszerűtlen rendőri intézkedés közvetlen kiváltó oka néha a sértettek esetleg szintén nyílt vagy durva rendőrellenes megmozdulása vagy a hatóság tagjának gyakorlatlansága vagy félelme.
Nem védhető ugyanakkor az a - tapasztalható - hatósági magatartás, amely akár cigányok családi veszekedése kapcsán is ürügyet lát a durva, megalázó, tehát jogtalan beavatkozásra, a szükséges mértéket messze meghaladóan erőszakos és megfélemlítő intézkedések alkalmazására. A megelőzésként foganatosítandó intézkedéseket sokkal inkább parancsnoki hatáskörbe utalandó, ha úgy tetszik, fegyelmezési kérdésnek, semmint jogi vagy egyéb eszközökkel megoldandó problémának tekinthetjük. A már véghez vitt fajellenes cselekmények esetében azonban - főként, ha hatékony, kontrollálható intézkedések, illetve parancsok, utasítások előzték meg - a törvény teljes szigorával, akár minden esetben és minden elkövetővel szemben fajellenes bűncselekmények címén tartjuk kötelezőnek a büntető- vagy egyéb eljárás lefolytatását.
Megjegyezzük, hogy ezt a következetességet nyilvánvalóan csak a bíróságok e kérdésben elfoglalt jelenlegi álláspontjának és a mindennapi ítélkezési gyakorlatnak a pozitív változását követően várhatjuk el a rendőrségtől.
Az elkövetések utáni rendőri magatartással kapcsolatban megállapítható, hogy amennyiben a sértettek mertek feljelentést tenni, úgy azok nyomán az esetek többségében a rendőri szervek megkezdték a nyomozást és tényállástisztázó eljárást folytattak le.
Tapasztalataink szerint és az eddig rendelkezésre álló tények ismeretében kimondható, hogy az ügyészségek érvényesítik az igazság kiderítésének irányelvét, munkájuk során megvalósul az objektív eljárás igénye, az a törekvés, hogy minden, bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személy törvényes vád alapján és a valóságban elkövetett bűncselekménye miatt kerüljön magyar bíróság elé, illetve büntettessék meg. A cigányokkal szembeni bűncselekmények elkövetése miatt szinte minden esetben büntetőeljárás indult, ha a feljelentést az ügyészségek előtt tették, vagy ha a nyomozás felett az ügyészség folyamatosan gyakorolta a felügyeletet. Ilyen esetekben az ügyészségek törvényes vádat emeltek, tehát bűncselekmény nemigen maradt felderítetlen.
A törvényes vádon alapuló ítélkezési gyakorlat legnagyobb problémáit az alábbiakban foglalhatjuk össze.
A kérdéses tárgykört az alábbi, Btk.-beli törvényi tényállások érintik, ezek azok a tényállások, amelyeket a bíróságok munkájuk során alkalmazhatnak, illetve általában alkalmaznak is:
Van ugyanakkor három olyan törvényi tényállás is. melyek a kimondottan fajellenes bűncselekményekre vonatkoznak, amelyeket azonban a bíróságok mindeddig nem alkalmazták:
E bűncselekmények a Btk.-ban az emberiség elleni, illetve a béke elleni bűncselekmények között vannak szabályozva.
Ha a fajellenes cselekmény következtében egy kisebbséghez tartozó személy meghal, akkor az emiatt lefolytatott büntetőeljárásban a bíróságok az emberölés vagy a halált okozó testi sértés törvényi tényállását a törvényesség lényeges sérelme nélkül alkalmazhatják. Egyrészt e két bűncselekmény (az emberölésnek már alapesetben is) igen magas büntetési tétele miatt, másrészt amiatt, hogy a kisebbségi csoporthoz tartozó személy megölésének büntetőjogi következményét elsősorban ezen törvényi tényállások alapján lehet levonni. A Btk. 156. szakasza szerinti bűncselekmény törvényi tényállása ugyanis nem tartalmazza a halálos eredményt.
Ilyen ítélkezéssel azonban legfeljebb csak a társadalom szubjektív büntető igénye valósulhat meg, a valóságos bűn megtorlatlan marad.
A büntetőjogilag értékelhető cselekmények kifejezetten fajellenes jellege a faji motívumot nem tartalmazó törvényi tényállások alkalmazása miatt az ítélkezésben egyáltalán nem mutatkozik meg, tehát annak büntetőjogi jogkövetkezményeit sem lehet levonni.
Az emberölésnél enyhébb büntetőjogi megítélésű esetekben még e szubjektív társadalmi büntető igény érvényesüléséről sem beszélhetünk. A bíróságok - a mindennapos ítélkezési gyakorlatnak megfelelően - egy fajellenes ideológiával fellépő csoport cigányokat testi sértést okozóan bántalmazó fellépésében meglátják és büntetőjogilag értékelik a garázdaságot (mint durva, erőszakos magatartást), illetve a könnyű vagy súlyos testi sértést (mint sérüléseket is okozó fizikai bántalmazást).
Lényegében ugyanilyen elkövetési magatartásokat kellene elbírálni a Btk. 156. szakasza szerinti ítélethozatalkor is, két kiegészítéssel. A Btk. 156. szakasza mellett a garázdaság alapesetének megállapítására annak szubszidiarilása, a könnyű testi sértés megállapítására e cselekménynek a jogalkotó szándéka szerint a törvényi tényállásból való kimaradása folytán nincs lehetőség, a súlyos testi sértés megállapítására pedig (mivel tényállási eleme a 156. szakasznak) nincsen szükség.
A 156. szakasz alkalmazhatóságához ugyanakkor az adott ügyben speciális fajellenes motívum fennforgása s főként bíről megállapítása is szükségeltetnék.
A magyar bíróságok azonban éppen a fajellenes cselekmények fő élét - s ezzel büntetőjogilag ilyenként minősíthetőségük esélyét - vették el azzal, hogy a konkrét ügyekben egyetlen ízben sem merték megállapítani a sok esetben napnál is világosabb fajellenes motivációt.
Amikor a magyar bíróságok - egyébként alapjában a törvényesség kívánalmától vezetve - a fajellenes cselekmények elkövetőivel szemben Nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény helyett garázdaság, garázdaság minősített esetei, könnyű vagy súlyos testi sértés vagy mindezek halmazata miatt ítélkeztek, akkor még halmazati büntetés esetén is kivétel nélkül enyhébb ítéleteket hoztak, mintha a büntetést - a valóságos cselekményeket helyesen értelmezve - az ugyanazon elkövetési magatartásokat egy törvényi tényállásban tartalmazó, de bűntettnek minősülő, lényegesen magasabb büntetési tétellel fenyegetett a Btk. 156. szakasza szerinti bűncselekmény miatt szabták volna ki. Ugyanis, míg a 156. szakaszon kívül az előbb felsorolt bűncselekményék büntetési tételeinek alsó határát az egyes tényállások nem rögzítik, addig a 156. szakasz tényállásában a szankció minimuma 2 év, a szankció maga pedig 2 évtől 8 évig terjedhet.
A fentieknél fogva sorozatosan enyhébb büntetőjogi megítélés, a tendenciózusan enyhébb ítéletek bírósági logikáját és gyakorlatát azonban alapjaiban töri át a fenti bűncselekmények jogi tárgyai közötti összevetésből adódó megállapítás.
A garázdaság általános jogi tárgya az általános köznyugalom. A testi sértés közvetlen jogi tárgya az ember testi épsége és egészsége.
A 156. szakasz szerinti Nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény általános jogi tárgya ugyanakkor az emberiség léte, különös tárgya pedig - a speciális fajellenes motívum miatt - az adott kisebbségi csoport fennmaradása, a csoport tagjának élete, testi vagy lelki épségéhez fűződő érdeke.
Nyilvánvaló tehát: amellett, hogy a bíróságok fajellenes cselekmények miatt enyhébb ítéleteket hoznak, nem hoznak adekvát, végeredményben törvényesen megalapozott ítéleteket sem. Hiszen ezek az ítéletek nem az adott kisebbségre vonatkozó meghatározott életviszonyokat valóságosan sértő cselekmények, vagyis nem a szabályozott jogi tárgyakat a valóságban támadó bűncselekmények miatt születnek. Ennélfogva fajellenes cselekmények miatt még nem hoztak fajellenes bűncselekmény elkövetésében marasztaló ítéletet.
Az eddigiekből kézenfekvőnek tűnhetne, hogy az igazságszolgáltatás „visszazökkenthető volna rendes kerékvágásába, ha a Btk. 156. szakaszát a bíróságok következetesen alkalmaznák. Csakhogy ez legalább két okból nincsen így.
A Btk. 156. szakaszának mellőzésére a bíróságoknak egy ideje hivatalos felhatalmazásuk is van, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kifejtette, hogy többek között a Btk. 156. szakasza a népirtásról szóló nemzetközi egyezmény végrehajtásaként került a magyar Btk.-ba, népirtás jellegű cselekményekre vonatkozik. Mivel jelenleg Magyarországon népirtás jellegű bűncselekmények nem történnek, ezért az ezekre vonatkozó törvényi tényállások sem alkalmazhatók.
A másik ok az, hogy az ítélkezési gyakorlatban - ezen állásfoglalás hiányában - a Nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény tényállását legfeljebb a fajellenes motivációból elkövetett súlyos testi vagy lelki sérelem okozása esetén lehetne alkalmazni. Az ennél súlyosabb eredménnyel járó bántalmazás azonban a 156. szakasz kimerítő alkalmazása esetén sem volna büntetőjogilag mérhető.
Fölvetődik a kérdés: a sorozatosan enyhébb büntetőjogi megítélés, a tendenciózusan enyhébb ítéletek nem állami feljogosítást, felbátorítást jelenthetnek-e a társadalom arra fogékony csoportjai számára fajellenes bűncselekmények elkövetésére? Az ilyen ítélkezési gyakorlat - akárcsak akaratlanul is - nem ad-e lehetőséget a törvények alóli kibújásra, azt a hiú reményt keltvén az elkövetőkben, hogy a Btk. 156. szakaszának következetes elhanyagolása, agyonhallgatása fajellenes cselekményeiket valóságosan megtorlatlanul hagyja?
S mindez nem a magát fenyegetve érző, gyakran megtámadott kisebbség határozott válaszának, az erőszakra adni kívánt erőszak irányába hat-e?
A Legfelsőbb Bíróság álláspontjának és a fentieknek a szükségképpeni elfogadásával meg kell állapítanunk, hogy a büntetőjogi szabályozásban joghézag mutatkozik. A Btk. 156. szakasza nem alkalmazható, s nem is bővíthető a súlyos testi sértésnél komolyabb eredményű bántalmazásokra. A jelenlegi Btk. az előzőek alapján nem tartalmaz egyetlen olyan törvényi tényállást sem, mellyel a fajellenes bűncselekmények büntetőjogilag követhetők volnának.
Emellett nincs jelenleg olyan törvényi tényállás, mely a valamely kisebbséghez tartozó személyre vagy csoportra irányuló félelemkeltés, megalázás, megszégyenítés, valamint a fajellenes ideológiát valló szervezkedés leendő vagy valóságos sértettjeinek mégfelelő büntetőjogi védelmét szolgálná.
Szükségesnek mutatkozik tehát egy vagy több, a fajellenes cselekményeket átfogóan és komplexen tartalmazó büntetőjogi törvényi tényállás megalkotása, melyek alapján e cselekmények kifejtői büntetőjogi úton felelősségre vonhatók volnának. Ez a Büntető Törvénykönyv mielőbbi módosítását kívánja meg. Így többek között az „aljas indoknak" sem volna tovább szerepe a fajellenes cselekményeknél, s a bíróságok számára halmazati büntetés helyett az önálló, komplex törvényi tényállások önmagukban szolgáltathatnák a magasabb büntetési kategóriákat. Mindezek pedig együttesen lehetnének az eddigieknél jóval erősebb megelőző-elrettentő és megtorló hatásúak, melyet a társadalmi béke érdekében valóban valamennyien kívánhatunk.
Az erre vonatkozó előkészítőmunka egyébként már beindult, jelenleg már több szinten is folyamatban van. Legutóbb a köztársasági elnök úr jelentette be, hogy rövidesen a parlament elé terjeszti törvénymódosító javaslatát. Az Igazságügyi Minisztériumban, a Legfőbb Ügyészségen szintén komoly előkészítő tevékenységet fejtenek ki, s ugyanakkor mindenképpen meg kell említenem, hogy hivatalunkban lényegében 1992 ősze óta foglalkozunk a témával.
Ahogyan előadásom elején már említettem, az úgynevezett konfliktuskezelés másik válfaját a civil szférában -jelenleg talán egyedül - a 3K, a Konfliktus Kezelő Központ Alapítvány képviseli.
Hivatalunk támogatásával elkezdődött egy olyan munka, hogy vidéki városokban, ahol etnikai konfliktusok fenyegettek, fenyegetnek vagy történtek is már ilyen jellegű nézeteltérések, ott szerveződjék egy konfliktuskezelő, békéltető, vagy egy jószolgálatot tevő bizottság. Ennek tagjai nem feltétlenül cigányok lennének, sőt túlnyomórészt nem cigányok, nem kisebbségi személyek, hanem a városi település köztiszteletben álló polgárai, akiknek szintén nem muszáj vezető tisztséget, vezető pozíciót betölteniük a városban. Ez 9, 11, 15, akárhány fős bizottság, amiben természetesen reprezentatívan ott kell hogy legyenek a cigány közösségnek a képviselői is.
Azonban ez inkább az elmélete ezeknek a bizottságoknak, a valóság egészen mást mutatott. Egy vidéki városban kezdődött el a szervezés, a bizottság létrejött, de nemigen működik. Kezdetben a helyi önkormányzat igen erős ellenállásába ütközött a szervezés. Viszont még fontosabb, hogy azok a képviselők, akiknek az érdekében került volna sor a bizottság megszervezésére, nevezetesen a cigányok, annyi felé húztak, ahány szervezet működött ott a településen. Sajnos, ezt el kell mondani. Ők voltak végül is azok, tetszik, nem tetszik, akik leginkább hátráltatták a bizottságok létrehozását, létrejöttét. Egymással rivalizáltak, azt hitték, hogy ez egy olyan szerveződés lesz, ahova majd ők betömörülve pénzt szerezhetnek a szervezetük számára. Aztán kiderült, hogy nem erről van szó, és akkor már a kezdeti lelkesedésük a nulla közelébe csökkent le. Végül mindenféle ürügyekkel (távolmaradás és egészségügyi állapotra hivatkozás) gyakorlatilag ki is szálltak ebből a munkából.
Egy ilyen konfliktuskezelő bizottság a többségi társadalom érdekében úgy működne, hogy tényleg tudna konfliktusokat kezelni, megelőzni, de hát erről szó sincs. Ózd mellett, Salgótarjánban szerveződött - pontosabban kívánt szerveződni - egy újabb ilyen bizottság és még néhány kis magyarországi településen. Nem akarom őket megemlíteni, mert a szervező munka valahol nagyon az elején megállt. Pénz pedig volt rá, a Kisebbségi Hivatal körülbelül 1 millió forintot szánt volna az egésznek csupán a beindításához.
Nyilvánvaló, hogy ha ebben lett volna fantázia, akkor azt tovább támogatta volna, de a való élet megmutatta azt, hogy így nem megy. Azt is megmutatta a való élet, hogy egy Amerikából adaptálni hivatott vagy adaptálni kívánt szerveződést nem lehet egy az egyben magyarországi viszonyokra alapítani. Nem lehet magyarországi viszonyokra más, például nyugat-európai, amerikai modelleket ráhúzni, mert a dolog nem fog működni. Meg kell teremteni a kisebbségi szervezetek és közösségek érdekeltségét, és nem anyagi vonzatot kell itt teremteni, hanem mást. Tehát nyilván a többségi társadalom képviselőinek az érdekeltségét is, ami oda vezetett volna, hogy ezek a bizottságok működni tudtak volna.
Ez sajnos nem történt meg.
A civil szerveződések által folytatott konfliktusmegelőző, és -kezelő tevékenységnek egy sajátos válfaja a kisebbségi jogvédés. A kezdet kezdetén, az 1990-es évek elején, alakult néhány kisebbségi jogvédő szervezet, amelyek elsősorban jogi tanácsadással és általános polgári peres képviselettel, problémákkal foglalkoztak. Nem pedig azokkal az ügyekkel, amelyek jelentősebbek lettek volna, tehát nem a faji diszkriminatív cselekményekkel. Az a néhány kisebbségi emberjogi szervezet, amely működik, ezekre fordítja a figyelmét. Például a Martin Luther King Egyesület, amely nem cigányokkal, hanem a hazánkban tartózkodó, tanuló külföldi állampolgárokkal, diákokkal, azoknak a sérelmével foglalkozik. Vagy pedig a Raoul Wallenberg Egyesület, vagy a Kisebbségi Jogvédő Iroda, ami Budapesten működik. De megemlíthetném a Kisebbségek Jogvédő Egyesületét is, amely vidéki egyesület. Egyre inkább a faji alapú jogsértésekre koncentrál.
El kell mondanom, hogy együttműködésük egyre olajozottabb. Regisztrációt vezet és a hivatalunk is velük együttműködve tudta a nyilvántartást megalapozni. Bár a mi ismereteink bővebbek voltak bizonyos vonatkozásban, mint a civil szerveződéseké, hiszen hivatalunk folyamatos kapcsolatban áll többek között a legmagasabb szintű rendőri szervekkel is.
Ennyiben szerettem volna a faji alapú jogsértésekkel és azok kezelésével, magyarországi gyakorlatával foglalkozni. Ha van rá idő, akkor arra szeretném kérni önöket, hogy tegyenek fel kérdéseket, ha nincs rá idő, akkor írásban is el lehet juttatni a Kisebbségi Hivatalhoz. Köszönöm szépen a figyelmüket.
I. Hozzászóló (R. A.) Talán azt az Örkényi példát mesélné el.
Gáli Mihály: Az Örkényi esetben arról volt szó. hogy 1993. május 21-én mintegy 100 rendőr kiszállt Örkény cigányok lakta negyedébe. Két utcát lezártak és több tucat embert megvertek. Úgy néz ki, hogy egy 5 hónapos terhes asszonyt úgy összevertek, hogy a nő elvetélt. Egy másik hölgynek, akinek gégemetszése miatt mesterséges csövön lélegeztetése volt, a csövet kitépték, összeverték a hölgyet, könnygázzal lefújták és 9 cigányt a dabasi rendőrségre beszállítottak, ahol egy kiskorú személyt szintén megvertek, és nyomait egy orvosi jelentés is igazolja. Nem önmagában való cselekmény volt ez, bűncselekmény elkövetőit keresték a helyszínen. Állítólag a rendőrkutya és az utcában lakó cigányok közül valakinek a kutyája összeacsarkodott. A rendőrök ezt a rendőrség elleni támadásként fogták fel és beindult a henger. Na most, olyan 30-40 cigány sereglett ott össze. Ehhez képest - ez az Amnesty International nevű emberjogi szervezet jelentéséből származik - mintegy 100 fő (mi többről tudunk, arról tudunk, hogy ott nagyon sok teherautóval szálltak ki rendőrök, több tucatnyi rendőrautó volt. Több, mint 100 rendőr, talán 200 rendőr is lehetett a 30-40 cigány lakosra). Most ez az, amire többek között utaltam, hogy súlyos rendőri intézkedés, indokolatlanul erőszakos fellépés történt. Nagyon sok tanú van. A helyszínen is voltam, beszéltem emberekkel, mindenki azt a verziót erősítette meg, amit az Amnesty International tapasztalt, illetve, amit mi állapítottunk meg. Nem tudom, az ORFK hol volt, amikor ezek a dolgok történtek.
El kell hogy mondjam, hogy hivatalunknál beindult a hivatalból való foglalkozás azokkal az ügyekkel, emberekkel, akik esetében ilyen bántalmazás vagy jogszerűtlen rendőri intézkedés történt. Például itt van legutóbbi esetnek egy tápiószelei ügy, ahol - és ezt is belevettem ebbe a tanulmányba - rendőri segítségért fordultak a rendőrséghez, s ahol a panaszosok később sértetté váltak. A rendőrség mint bűnelkövetőkkel szemben alkalmazott nagyon komoly eljárást. Mi hivatalból megtettük a szükséges lépéseket a BRFK-nál, konzultálva szakemberekkel, szakértőkkel. Most jelenleg fegyelmi eljárás alatt vannak azok a rendőrök, akik ezeket elkövették. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a rendőrség egy ilyen fegyelmi eljárást nem kirakatból folytat le. Tehát itt a rendőröket meg fogják büntetni. Nem szeretném és nem a rendőrség elleni beszéd ez, ennek teljesen nyilvánvalónak kell lennie az előadásomból. Mindennapos gyakorlatnak kell annak lennie, hogy a rendőri intézkedések a szükséges mértéket ne lépjék túl. Tehát minden olyan esetben, ahol a rendőrség például faji diszkriminatív cselekményeket alkalmaz, a rendőröket felelősségre kell vonni. Ez ugyanúgy érvényes a nem etnikumhoz tartozó állampolgárok esetében is, mert nyilván órájuk vonatkoztatva is tudnánk példákat felsorolni ilyen jogszerűtlen intézkedésekről. Röviden: annak kell a mindennapos gyakorlatnak lennie, hogy a rendőrség ne léphesse túl a hatáskörét, ne intézkedhessen túl, de ne is intézkedjen alul. mert ebből viszont állampolgári félelem és kiszolgáltatottság-érzés származik.
II. Hozzászóló (Joka Daróczi János): Én ugyan később jöttem, de arra lennék kíváncsi, hogy a Kisebbségi Hivatalunk egy-egy ilyen esetnél, mint az Örkényi - de lehetne még sorolni sajnos elég sok ilyen esetet, ami megtörtént, ahol rendőrök brutalitása miatt került konfliktusba a civil állampolgár-, mit tett, vagy mit kíván tenni, hogy acivileket meg védje a rendőrségtől, a hatalomtól.
Gáli Mihály: Tehát a rendőrség atrocitásaira gondolsz?
II. Hozzászóló (Joka Daróczi János): Igen, arra.
Gáli Mihály: Kisebbségi Hivatal vagyunk, tehát elsősorban nyilván akkor lehet működésbe hozni ezt az apparátust, hogyha a kisebbséghez tartozó személyekkel szemben történt rendőri atrocitás. El kell mondanom, hogy sajnos a Kisebbségi Hivatalnak nagyon szűk a hatásköre, nincs hatósági jogköre. Ezt pedig mindenképpen szükségesnek tartanám annak érdekében, hogy például a hivatal jogászai a hozzá panaszosként forduló személyeknek a jogi képviseletét, védelmét valamilyen formában -jogsegélyszolgálat vagy egyéb, meg kell találni a formáját - elláthassa, mert tucatszám jönnek hozzánk és nem tudunk képviseletet vállalni.
Maximum arra vonatkozik a segítségünk, hogy jogi tanácsot adunk, beadványokat megszerkesztünk, kiváltunk bizonyos intézkedéseket (1. például ebben a tápiószelei ügyben). Persze az érintettek számára ez sem kevés! Én azt hiszem, hogyha van egy ilyen munka és folyamatosan kapcsolatot tudunk tartani az ORFK-val, a BRFK-val, a Legfelsőbb Ügyészséggel, a Legfelsőbb Bírósággal, mindazokkal, akik illetékesek ilyen ügyekben, akkor valamilyen módon előbb-utóbb garanciája kell hogy legyen annak, hogy minden ilyen ügyben eljárás indul és felelősségre vonják azt, aki megérdemli.
II. Hozzászóló (Joka Daróczi János): Nincsenek felelősségre vonva az emberek. Például, ha megnézzük a kétegyházi gyújtogatásnak az ügyét, akkor a gyújtogatásnak nincsenek elkövetői, tettesei. A rendőrség ültette 1 évig az ügyet és most már, 1 év után nem lehet nyomon követni azt, hogy ott mi történt. Akkor, amikor bevittek néhány embert, gyakorlatilag még azt sem csinálták meg, hogy vallomást kértek volna az emberektől, kiengedte őket a rendőrség. Azért mondom, hogy Magyarországon vannak törvények, vannak szabályok, amelyeket itt egyik részről minden állampolgárnak be kell tartani, akár a kisebbséghez tartozik, akár a többséghez tartozik. Na, de egy-egy ilyen esetben, amikor a kisebbség jogait úgymond a többség elnyomja, én úgy gondolom, hogy a hivatalnak kellene valamilyen módon-nem mint jogásszal-fel vállalnia a jognak az érvényesítését, mert addig, ameddig ez nem lesz, addig a kisebbségek nem fogják magukat egyenrangú állampolgárnak tartani ebben az országban.
Gáli Mihály: Köszönöm a véleményedet, túlnyomórészt egyetértek vele. Azt azonban el kell mondanom, hogy a kétegyházi eset több mint másfél év távlatából nem olyan egyértelmű megítélésű ma már, mint akkor volt. Én ugyan nem voltam a helyszínen, nem is dolgoztam akkor még a hivatalban. Nektek erről a saját bőrötökön, hogy úgy mondjam, sokkal nagyobb és több tapasztalatotok, információtok van. Abban is igazad van, hogy vannak jogszabályok. Az előadással arra próbáltam rámutatni, hogy ezek nem elegek, nem elég erősek, nem elég intenzívek. Például, hogy mást ne mondjak, Angliában - és ezzel akartam befejezni - előterjesztettek egy fajüldözés elleni törvényjavaslatot, 1994. április 18-án jelent meg erről egy újságcikk. Úgy szól, hogy a brit parlament leszavaztatta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében új, szigorúbb büntetéseket lehetne kiszabni a faji indítékú bűncselekmények elkövetőire. Az indoklás az volt, hogy ezzel a jobboldal erősödik meg, nem lehetne akkor megvédeni a törvényhozóknak azt az álláspontját, miszerint miért van külön jogvédelemre szükségük a kisebbségeknek és miért nincs az időskorú-aknák és a mozgássérülteknek. Ezzel arra akarok rámutatni, hogy azért a kitaposott európai demokráciákban sem fenékig tejfel a kisebbségek ügye. Itt leszavaznak egy fajüldözés elleni törvényt. Másfelől pedig inkább azért olvastam ezt el, hogy hozzáfűzzem azt a véleményemet, miszerint nem a büntetések szigorúsága, és nem a büntetési tételek nagysága az, amely megoldás erre az ügyre. A joghézagokat be kell tömni. Adekvát törvényi tényállásokat kell alkalmazni és azokat következetesen, szigorúan be kell tartani és érvényesíteni. Ez a lényege, ettől lesz az igazságszolgáltatásba vetett állampolgári bizalom magasfokú.
| |