Előző fejezet Következő fejezet

A magyarországi németek kitelepítése a sajtó tükrében

 

Gondolatok egy könyv kapcsán

A magyarországi német nemzetiségű lakosság második világháború utáni kálváriájáról az 1970-es évek közepétől kezdve - mindenekelőtt az elmélyült kutatómunka eredményeképpen - egyre többet tudhatunk. Monográfiák, tudományos disszertációk, tanulmányok és egyéb publikációk foglalkoznak azzal, hogy voltaképpen mi, miként és miért történt annak idején. Bár Potsdamban a német nemzetiségű magyar állampolgárok kitelepítésének végrehajtását - de jure - a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra bízták, mégis, a legyőzött Magyarország a hazai németséggel szemben - de facto - skizofrén módon „kvázi győztes" helyzetbe került. A kitelepítés tényével, a kollektív büntetés következményeivel ugyanis a korabeli közéleti tényezőknek is szembesülniük kellett (legalábbis a fegyverszüneti státusból eredő, rendkívül korlátozott szuverenitás mértékének megfelelően).

E szembesülés egyik fóruma a sajtó volt. A sajtó, amely lényegében kettős funkcióval bírt, egyrészt valamiképpen tükrözte a hazai németség helyzetét, másrészt azonban - sőt, elsősorban - a nyilvánosság számára kifejezte a politika és a közélet szereplőinek a kitelepítéssel kapcsolatos véleményét. Ennélfogva a Zielbauer György által összeállított és szerkesztett A magyarországi németek elhurcolása és elűzése. Válogatott szemelvények a korabeli magyar sajtóból 1944-1948 (Országos Német Önkormányzat, Budapest 1996, 172 p.) című kiadvány a hazai sajtótörténet és sajtópolitika sajátos szeleteként is értelmezhető, s mint ilyen, a kitelepítés történetét illetően, hiánypótló publikáció.

Szakmai és módszertani szempontból korrekt szerkesztési megoldás, hogy a szemelvénygyűjtemény elején - Kerner Lőrinc előszavát és Ziel­bauer György bevezetőjét követően - Korom Mihálynak a magyarországi németek kitelepítéséről szóló, összefoglaló tanulmánya található; a kötet végén pedig Függelék olvasható, amely a kitelepítéssel kapcsolatos főbb jogszabályokat és dokumentumokat tartalmazza. A kötet nóvuma elsősorban az, hogy kronológiai sorrendben összegyűjtve, egy helyen adja közre a központi és a vidéki újságoknak a hazai németekre vonatkozó fontosabb cikkeit, illetve azok részleteit. A kiadvány több mint egy tucat újságból - például Dunántúli Népszava, Kis Újság, Magyar Nemzet, Népszava, Szabad Nép, Szabad Szó, Új Dunántúl, Viharsarok stb. - merít, s másfélszáznál is több cikket közöl.

Ha végigtekintünk a kiadványba besorolt cikkek címein, elgondolkodtató kép rajzolódik ki előttünk. Némelyik cím felszólító vagy óhajtó módja a radikális „megoldás" igényéről árulkodik:

- A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen (Szabad Szó, 1945. április 10.);

- Ki kell telepíteni a hazai svábságot! (Kis Újság, 1945. április 18.);

- Ki a volksbundista svábokkal! (Szabd Nép, 1945. május 5.);

- Menjenek! (Dunántúli Népszava, 1945. augusztus 12.);

- Gyökeres megoldást követelünk a svábkérdésben (Szabad Nép, 1945. november 22.);

- A volksbundisták kitelepítése a legsürgősebb megoldást követeli (Új Dunántúl, 1947. március 6.);

- A sváboknak menni kell! (Szabad Nép, 1947. július 20.).

A kérdéseket tartalmazó címeket töprengés és kételkedés, esetenként bizonytalanság lengi át:

- Kik a német származásúak? (Új Dunántúl, 1944. december 31.);

- Mi lesz a svábokkal? (Szabad Nép, 1945. május 10.);

- Ki vigyáz a svábok itt hagyott vagyonára? (Magyar Nemzet, 1946. február 6.);

- Mely volksbundista bányászok mentesülhetnek a kitelepítés alól? (Új Dunántúl, 1946. május 11.);

- Hogyan folyik a svábok kitelepítése ? (Magyar Nemzet, 1946. május 18);

- Kik kapták a Pest környéki sváb földeket? (Magyar Nemzet, 1946. november 21.);

- Viszik-e a svábokat? (Szabad Nép, 1947. január 5.);

Fasiszta törvény-e a kitelepítési törvény? (Új Dunántúl,  1947. szeptember 10.).

Egyik-másik cím sommás általánosítása és leegyszerűsítése, vagy véletlennek nem tekinthető csúsztatása eleve egyfajta bűnbakkereső, negatív minősítő szándékot fejezett ki:

- Sváb hazaárulók (Szabad Nép, 1945. április 18.);

- Gyökerestől ki kell irtani az ország testéből a nyilas-volksbundista mételyt (Új Dunántúl, 1945. május 17.).

A szóban forgó cikkek némelyike a kitelepítés szükségességét mint

- a közbiztonság megteremtésének (Magyar Nemzet, 1945. június 2.),

- a földosztás realizálásának (Szabad Nép, 1945. május 3.) és

-  a demokrácia erősödésének (Szabad Nép, 1946. január 24.) a zálogát tekintette.

Az is leegyszerűsítésről és csúsztatásról árulkodik, hogy a kitelepítés megakadását több cikk számos baj egyedüli okának minősítette:

- „...az újgazdákat a jelenlegi állapotok akadályozzák munkájuk elvégzésében" (Új Dunántúl, 1947. március 28.);

- „A telepes vidékek békéje, jó termése, telepeseink jövője és puszta élete függ a sváb kitelepítéstől" (Szabad Nép, 1947. július 20.).

A csúsztatásokat még inkább felnagyították a létszámadatokra történő hivatkozások. Ugyanis az 1941. évi népszámlálásnak a korabeli -megnagyobbodott - Magyarországra vonatkozó nemzetiségi mutatóit mérvadónak tüntették fel a háború utáni állam területén belül is - ami tényszerűségét illetően alapvetően irreális volt (Kis Újság, 1945. április 18.; Szabad Nép, 1946. február 7.). A leegyszerűsítések további, tipikusnak tekinthető jele volt az is, hogy az újságok- kevés kivételtől eltekintve - a magyarországi németeket a „svábok" kifejezéssel illették.

Sajátos módon, a pozitív kicsengésű címek jobbára a folyamatban levő kitelepítésekkel kapcsolatban jelentek meg, és nem kevés eufemizmust hordoztak magukban:

- Rendben folyik a Bicske környéki svábság kitelepítése (Népszava, 1946. május 17.);

- Zavartalanul folyik a volksbundista kitelepítés előkészítése Dél-Ba­ranyában (Új Dunántúl, 1946. május 22.);

- Rendben folyik a mosonmagyaróvári svábok kitelepítése (Magyar Nemzet, 1946. május 26.);

- Rendezték a sváb kitelepítések ügyét (Szabad Szó, 1947. október 29.);

- Soproni képeslap (Magyar Nemzet, 1948. április 2., 1948. május 12.).

A címek sorában szinte csak szigetet képeztek azok, amelyek -mértéktartó módon - a hazai németség több mint ellentmondásos helyzeté­nek és a kitelepítés körüli anomáliáknak is hangot adtak:

- A svábság tragédiája (Dunántúli Népszava, 1946. január 13.);

- A bajai háromszög sváb lakosságának panaszai (Magyar Nemzet, 1946. január 18.);

- Nemzethű svábokat sem akarnak mentesíteni (Dunántúli Népszava, 1946. május 16.).

Mértéktartásról és tényszerűségről tanúskodnak azok a cikkek, amelyek a hazai németség munkakultúráját és munkabírását méltatták: „...el kell ismerni, hogy a svábság törhetetlen akarattal és minden elismerést megérdemlő szorgalommal dolgozott, termelt, kicsikarta a földből mindazt, amit az adott körülmények között egyáltalán előteremteni lehetett." Ezen elismerő szavak azonban nem önmagukban, hanem a telepesek vonatkozásában jutottak kifejezésre: „Ez a szorgalom legyen mintaképe minden telepesnek, bárhonnan jött is" (Dunántúli Népszava, 1945. szeptember 16.).

Az újságcikkek egy része konkrétan is megnevezte a kitelepítésben érintett települések egyikét-másikát, például: Ágfalva, Balf, Baranyajenő, Baranyaszentgyörgy, Bánfalva, Bátaszék, Beremend, Bicske, Budaőrs, Csonkamindszent, Elek, Erdősmecske, Fertőboz, Fertőrákos, Gyöngyös, Hajós, Harka, Hosszúhetény, Ilocska, Kópháza, Lapáncsa, Magyarbóly, Mekényes, Mosonmagyaróvár, Pécs, Pilisborosjenő, Sopron, Soroksár, Taksony, Tolna, Torbágy, Törökbálint, Üröm, Villány.

A kötet sajtószemelvényei a kitelepítés folyamatához igazodva, tulajdonképpen három szakaszt tükröznek, úgymint

  1. az előkészítés: 1944-1945;
  2. a kitelepítés fő hulláma: 1946;
  3. a kitelepítés befejezése: 1947-1948.

Ha a különböző periódusokban az egyes újságokban közölt, idevágó írások gyakoriságát nézzük, első megközelítésre egyfajta aránytalanságot tapasztalhatunk. Az első szakaszban a Szabad Nép, a másodikban a Magyar Nemzet, a harmadikban az Új Dunántúl közölte a legtöbb cikket, illetve a szóban forgó válogatásban ezek a súlypontok rajzolódnak ki. A látszólagos aránytalanság azonban korántsem szerkesztői szubjektivizmust tükröz: 1945-ben ugyanis a Szabad Nép forszírozta legtöbbször a kitelepítést; bár taktikai okokból nem a kommunista párt lépett ezzel a kérdéssel először a nyilvánosság elé. 1946-ban viszont - amikor a kitelepítés hulláma a legmagasabbra csapott - a Szabad Nép jobbára hallgatott. Az e tárgyban legtöbbször megszólaló Magyar Nemzet inkább a kitelepítés mérséklésének, illetve tényszerű bemutatásának szentelt teret. 1947-1948-ban pedig az Új Dunántúl volt az a lap, amely a kérdésben a leggyakrabban hallatta szavát, követelve a kitelepítés haladéktalan befejezését.

Tény, hogy a koalíció pártjainak 1945. május 14—i értekezlete egyöntetűen elfogadta azt az elvet, miszerint „Magyarországon nincs svábkérdés, csak német fasiszták kérdése van"; vagyis elutasította a kollektív felelősség elvét és gyakorlatát. Az is tény azonban, hogy a koalícióban kevés olyan párt volt, amely ezt a szemlélet- és gondolkodásmódot kezdettől fogva végig következetesen képviselte.

Közismert a Nemzeti Parasztpárt radikalizmusa a kitelepítéssel kapcsolatban. Ezt konkrétan Kovács Imrének „A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen"-féle megnyilvánulása is jelezte a Szabad Szó, 1945. április 10-i számában. Hogy a Nemzeti Parasztpárton belül korántsem mindenki gondolkodott a párt főtitkárához hasonlóan, azt például Bibó Istvánnak a könyv Függelékében közölt szavai egyértelműen igazolták.

Szintén ismeretes, hogy a Független Kisgazdapárt kezdetben nem zárkózott el a kitelepítés igenlése elől. Új adaléknak tekinthető, hogy a Kis Újság 1945. április 18-i beszámolója szerint Nagy Ferenc már 1944. november 28-a után, egy pécsi kisgazdanagygyűlésen - a Nemzeti Parasztpártot mintegy „megelőzve" - „a hazai svábság kitelepítése mellett foglalt állást". A Kis Újságban azonban ugyanekkor nyomát leljük a kitelepítés egyéni elbírálásának is: „Hangsúlyozzuk: a magyarság nem tömegirtással, nyilas és német mintára akarja megoldani ezt a problémát... .el kell ismernünk, hazai német kisebbségünk között is számosan voltak olyanok, akik világosan és tisztán látták a magyarság érdekeit, és nemcsak hogy a magyarság mellett foglaltak állást, hanem meg is szenvedték állásfoglalásuk következményeit" (Kis Újság, 1945. április 18.). A kisgazdapárti miniszterelnökségi államtitkár, Balogh István a Magyar Nemzetben egyértelműen elutasította a kollektív felelősség elvét és gyakorlatát (Magyar Nemzet, 1945. június 2.).

A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt - amelyek szövetségesei, egyúttal azonban versenytársai is voltak egymásnak - nem képviseltek közös álláspontot a kitelepítés kérdésében.

A kommunista párt radikalizmusa 1945 tavaszán bizonyos tekintetben a Nemzeti Parasztpártét is meghaladta. A Magyar Kommunista Párt, mintegy „csatlakozva" a Nemzeti Parasztpárthoz, az egész magyar nép nevében követelte a kollektív kitelepítést mind a múlt, mind a jelen és a jövő vonatkozásában (Szabad Nép, 1945. április 18.).

Ami a távolabbi és a közelebbi múltat illeti, a „mérleg" egyértelműen negatív volt:

- „A magyar nép szemében a svábság mindig a szabadság örök ellenségét jelentette";

- „Századokkal ezelőtt már úgy telepítették őket ide, a zsíros, magyar fekete földekre, mint gyarmati népek közé a német hatalomvágy misszionáriusait";

- „A belső bitangok mellett ők, a külföldről importált hazaárulók segítették elfojtani, vérbe tiporni a magyarság minden megmozdulását, minden olyan törekvését, hogy hazájában szabadon élhessen".

A jelen vonatkozásában is ez a logika folytatódott:

- „A független és szabad Magyarország idegen zsandárai";

- „.. .konok gyűlölettel állnak a magyar demokrácia útjába";

- „Mint Hitler janicsárjait, felelősség terheli őket azért, hogy Magyarországnak újból el kell szenvednie egy súlyos nemzeti katasztrófát";

- „Nem kis részük van abban, hogy népünknek ma körömmel és foggal kell kiverekedni a mindennapi kenyerét. Vádolják őket Budapest romjai, az elpusztított gyárak, a lerombolt hidak - az ínség és a szenvedés, amely népünkre szakadt";

- „A magyar reakciót ők táplálják, körülöttük gyűjti erejét a hitvány népkártevők siserehada".

Ugyanez befolyásolta a jövőképet is:

- „A háborús bűnösök listáján őket illeti [az] egyik első hely";

- „Nincs és nem lehet helyük ezeknek a sváb hazaárulóknak ebben az országban! A magyar nép szabadsága mindaddig ingatag marad, míg a német barbárság e telepes zsoldosaitól meg nem szabadulunk" (Szabad Nép, 1945. április 18.).

A párt központi lapja 1945 őszén is a „Ki a svábokkal Magyarországról!" követelést közölte (Szabad Nép, 1945. november 22.). 1947 nyarán pedig azt hangsúlyozta, hogy „a magyar demokrácia nemzeti és szociális kötelessége a svábok kitelepítése" (Szabad Nép, 1947. július 20.).

A kommunista párt, csakúgy, mint a Nemzeti Parasztpárt, a kollektív felelősség elvét és gyakorlatát fogalmazta meg sajtójában. De amíg a Szabad Szó cikkeinél általában ott szerepelt szerzőjük neve is, addig a Szabad Népben publikált írások inkább anonimak - szerkesztőségi, illetve vezércikkek - voltak. Mindez arra enged következtetni, hogy nem egyéni vélemény, hanem pártállásfoglalás fejeződött ki bennük.

A Szociáldemokrata Párt a sajtóban (is) elutasította a kollektív felelősség elvét: „A Szociáldemokrata Párt és a Népszava kifejtette erre vonatkozó nézeteit, és a kollektív felelősségrevonás fasisztaízű szólamával szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy egyénileg kell megvizsgálni minden egyes ember magatartását; a bűnösök szigorúan bíráltassanak el, de senki ne szenvedjen csupán azért, mert valamely nemzetiséghez tartozik, vagy egy kisebbség nyelvén beszél" (Népszava, 1945. június 23.). Történelmi távlatból a Szociáldemokrata Párt méltányos magatartást tanúsított a szóban forgó kérdésben. A párt, az akkori politikai palettát véve alapul, a legrégebben - 1890 óta - működő, demokratikus párt volt, melynek soraiban hagyományosan helyet foglaltak a hazai németség képviselői is. A kitelepítéssel kapcsolatban a Szociáldemokrata Párt felfogásához közel állt a Polgári Demokrata Párt is. A koalíció legkisebb pártjának lapjával, a Világgal azonban a szemelvénygyűjteményben, sajnálatos módon, nem találkozhatunk.

„Ne tegyünk olyasmit, amit a fegyverszüneti határvonalon túl a magyarokkal szemben elkövetőkkel!...] felháborodással fogadtunk. [...] Az egyik személyre kiszabott büntetést nem lehet a másikra kiterjeszteni..." A magyar püspöki karnak a magyarországi német nemzetiség és a személyes szabadság ügyében 1945. november 17-én kelt pásztorleveléből is közöl néhány részletet a kötet. A tények tisztelete messzemenően indokolja a hivatkozást e dokumentumra. (A pásztorlevél Függelékben való közlésével még teljesebbé válna a kép.)

A korabeli újságok arról is beszámoltak, hogy a német nemzetiségű lakosság hogyan fogadta - az indulatoktól sem mentes ellenállási kísérletektől a kényszerű beletörődésig - a kitelepítés és a belső telepítés hírét:

- Ártalmatlanná tették a budaörsi sváb zendülés vezéreit (Szabad Nép, 1945. július 28.);

- Sváb kézigránát robbant Hajós község magyar telepesei között (Szabad Nép, 1945. augusztus 24.);

- Sváb lázadás egy baranyai faluban, revolveres tüntetés a rendőrök ellen (Szabad Nép, 1945. november 10.);

- Fegyverrel, fokossal, fejszével harcol a svábság a magyar telepesek ellen (Szabad Nép, 1945. november 11.).

Fél évszázad múltán, csak a sajtó alapján aligha lehetne rekonstruálni, hogy e konfliktusok spontánul vagy provokáció nyomán keletkeztek-e. Annyi mindenesetre tény, hogy az ilyen jellegű cikkeket a Szabad Nép közölte.

A szülőföldről való kitelepítés szomorú tudomásulvételéről több újság is írt:

- „Az első transzportnál történtek nehézségek, mert a lakosság nem hitte el a kitelepítést. A második vonatra azonban már önként mentek az emberek. Ez a lakosság mély vallásosságával magyarázható" (Magyar Nemzet, 1946. január 27.);

- „Általában megértő a hangulat, a távozók beletörődtek a sorsukba. A vagonokat felvirágozzák, feldíszítik piros-fehér-zöld színekkel és zöld gallyakkal. Mindössze egy kocsi falán buggyant krétavégre a keserűség: Itt születtem, itt nőttem fel, kidobtak egy batyuval. A vagon utasai maguk törlik le a felírást" (Viharsarok, 1946. április 27.).

A vagon oldaláról letörölhető volt a felírás, de a magyarországi német nemzetiségű lakosság kollektív kitelepítése 20. századi történelmünk kitörölhetetlen ténye maradt...

 

  
Előző fejezet Következő fejezet