| |
A magyarországi bolgár közösség származásának és etnikai identitásának átsugárzását a művészetbe még nem tanulmányozták kutatók. Pedig számos a magyar és a bolgár kulturális életben ismert magyarországi bolgár képző- és iparművész alkotott és dolgozik jelenleg is. A második generációs bolgár művészek közül olyan neveket említhetünk, mint a Miskolc városi, nemrég elhunyt Madzsarov Miklós, Szárencsev Károly vagy Ullmann Katalin. Az első generációs itt letelepedett alkotók között említhető Ruszev Roszen, Doncsev Antoni, Dzsikova Angelina, Kozsuharov Ognjan és Maevszka-Koncz Borjana. E nevek is mutatják, hogy erős a bolgár jelenlét a magyar képzőművészeti életben, amely méltón szolgálja a bolgár lobbi érvényesülését Magyarországon.
Hol, mikor és hogyan lelhetjük fel a nemzeti identitást ezekben a Bulgáriától távol alkotott művekben? E kérdés tanulmányozását kezdte el ebben az évben a Bolgár Kulturális Fórum kutatócsoportja, anyagok gyűjtésével.
A mai világ a konglomerátum jellegű művészeteké, a hatások közvetettek és nem egyértelműek. Egy festőművészre hathat egy szobor, de fordítva is történhet, lehet, hogy éppen egy szobrász kerül egy kép befolyása alá. Egy bolgár művész megváltoztathatja ábrázolási stílusát egy magyar festőművész hatására, miközben magyar kollégájára egy skandináv művész tesz mély benyomást.
A művészet olyan, mint a fertőző betegség - az alkotó szeme intuitíve fogja fel az útjába kerülő formák apró részleteit. Meddők, lehetetlenek és nem is szükségesek a kísérletei, hogy elváljon elődeitől.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy az egy generációhoz tartozó művészek sorsa azonos, ezt meghatározza az a kultúra és múlt amelyhez tartoznak. Ez a közös sors közös tettekhez vezet, de az egységes történelmi folyamat kereteiben a szellemiség, a fizikai előfeltételek különböző variációkat hoznak felszínre. Az egyéni és a közös hatások nehezen különböztethetők meg egymástól a művészek lelkivilágában.
A Magyarországon élő bolgár művészekre egyszerre hat a bolgár és a magyar kultúra. Hatással vannak rájuk különböző egyéniségek - festőművészek, írók, színészek, rendezők, de gyakran olyanok is, akik az élet teljesen más területein dolgoznak. Érdektelen, hogy honnan merít energiát a művész és milyen az érdekeltségi köre, ha alkotásaiban jelen van a vitalitás és a feszültség, akkor igazi értékes műveket hozott létre.
Gyakran kérdezik: „Te bolgár művész vagy, hol vannak a gyökereid?" Magában véve a kérdés pontatlan. Mit kell érteni a gyökerek alatt? Talán genetikailag belénk táplált adottságokat, amelyekkel az ember születik, a készen kapott potenciális tehetséget vagy tehetségtelenséget, amely független az embertől?
A további fejlődés folyamán, amikor a teremtmény egyéniséggé nőtte ki magát, már kereshetjük és felfedezhetjük a gyökereket, de abban elkülönülten a bolgárságot nem ragadhatjuk meg. A tulajdonságokat elkülönítve nem találjuk, mert ez is, mint a kultúra bármely eleme, a személyiség fejlődésével párhuzamosan alakul ki, hatása lehet erős vagy gyenge a már kialakult művész világnézetétől függően.
A nyelv, a hagyományok, az etnikai hovatartozás, a szokások - ezt keressük a műalkotásokban. Van, amikor megtaláljuk, előfordul, hogy a lelkünkben előidézett érzelmek kényszerítenek arra, hogy azt gondoljuk - megtaláltuk, vagy szükségből mutatjuk fel, hogy rájuk leltünk, de a legtöbb esetben ezek nem léteznek. Minél ihletettebb egy művész, minél nagyobb a rálátása a dolgokra, művészete annál kötetlenebb, kozmopolitább. Ha ehhez még hozzáadjuk a számtalan utazást, még nehezebb lesz művészetében megtalálni a gyermekkor világát, a kozmopolitizmus jelenik meg mindenütt.
Az életünk olyan formát öltött, amely nem köti kényszerűen az embert tartózkodási helyéhez, nem kell egy faluban, egy városban leélnünk azt. A határok egyre inkább veszítenek jelentőségükből, az embereket érő információáradat hatalmas. Mindenki a neki, legmegfelelőbb létezési formát választhatja.
Ugyanígy nem lehet az élet hullámait előre felfedezni vélő, az események előhírnökének szerepét betöltő művészetet sem ketrecbe zárni, egy országra vagy akár csak egy kontinensre is redukálni.
Minden következő generáció egyre kevesebbet vesz át az elődök eredetiségéből, a szokások elhalványulnak, ha nem ápoljuk őket, a nyelv elfelejtődik, ezzel az irodalom, mint az ősi forrásokhoz való kapcsolat gyengül. A művészet története számtalan példát ismer, amikor alkotók az egyik országból a másikba települtek, sok orosz, lengyel, német festőművész ment Párizsba, s utóbb a várost, amely kétségtelenül vonzó művészeti központ volt sok éven át, második hazájuknak vallották.
Bár erős a késztetés, a vágy, hogy ne változtassunk környezetünkön, az új ideák, módszerek, életmód, a vibráló filozófiai irányzatok és a látszólag vad, bátor, új folyamatok hatással vannak még a legreálisabban gondolkodó művész életére is.
Van-e hát jogunk egy közös nevező alá hozni a magyarországi bolgár művészetet?
Erre nem jogosít fel minket az, hogy ennek vagy annak a művésznek a munkáiban hajlandók vagyunk a bolgár temperamentum szikráit felfedezni, motívumokat és ornamentikát, parasztábrázolásokat, falusi gazdálkodást, és a jól ismert bukolikus képeket. Minden művész egyéniség, meghatározott szuverén személyiség.
Az, hogy valaki például görög tájképeket fest, nem jogosít fel minket arra, hogy görög festőművésznek nevezzük. Miró, Klee, Picasso gyakran használtak a művészetükben afrikai motívumokat, de semmiképp sem mondhatjuk, hogy afrikai festők.
Mégis, ha más szempontból közelítjük a kérdést, például azt nézzük, hogy egy konkrét bolgár témakörbe tartozó feladat kidolgozásában természetesen előnyben vannak azok a művészek, akikben él a bolgár kultúra a bolgár tradíció. Nem lehet egy idegen nyelvet anyanyelvi szinten elsajátítani, egy idegen kultúrát oly mértékben magunkévá tenni, mint a sajátunkat. A generációról generációra átadott tudást a leendő művész öntudatlanul szívja magába és gyűjti a tapasztalatot, ami később mint a vulkán tör ki a műveiben, részben tudatosan, részben intuitíve. Az alkotótevékenységének ebben a szakaszában a művész választhat, hogy alkotása szenzitív karaktert vegyen fel, menjen vissza a realisztikus ábrázolási módhoz, vagy absztrahálja érzelmeit, fokozatosan áthelyezkedve egy magasabb megnyilvánulási fokra.
A bolgár származású művészek Magyarországon többé-kevésbé használják a bolgár motívumot és ornamentikát alkotásaikban (Pl. Ruszev Roszen képei tónusokban és motívumokban a „csiprovi" szőnyegek mintáit idézik fel, nem idegen számára a bolgár népviselet gazdagsága. Doncsev Antoni alkotásaiban is ez érezhető, bár kissé absztraktabb vonatkozásban. Koncz Borjana a textiljeiben is fellelhető ez a vonulat, ami szinte kikerülhetetlen egy ilyen ősi kézműves mesterségnél. Szárencsev Károly híres bolgárok portréit festi meg, tájképeket, bolgár templomokat, stb.
A művészi alkotói légkör és közösség életbevágóan fontos minden határon túl élő kisebbség számára.
A művészek egymásból merítenek erőt, egymást egészítik ki, az ünnepségeken, kiállításokon hangokkal és színekkel töltik fel a mindennapjaikat, új energiákkal töltődnek fel.
A mennyiség sosem mércéje a minőségnek. Születhet kevés kép, világot láthat kevés irodalmi alkotás vagy film, ha ezek a művek magas szintű művészeti értéket hordoznak magukban, magukba zárják a korunk üzenetét a jövő generációhoz, aminek nevelő szerepe sem csekély.
Az alkotók zárt közössége lehet inspiráló erejű minden egyes résztvevő számára. Az erős konkurencia, a bizonyítási vágy állandó harchoz vezet, ami pozitív, ha alakul át karrierizmussá. Amíg létezik az egészséges versenyszellem, a jelenség pozitív.
Most a légkör és a közös tevékenység a Magyarországon élő bolgárok között kiváló, ami a Bolgár Kulturális Fórumnak is köszönhető. A jövő munkához kapcsolódó tervek optimizmusra adnak okot. Mindenki ereje és lehetőségei szerint részt vesz a közösség életében - emblémák tervezése, grafikák és illusztrációk, plakátok készítése, kiállítások rendezése stb.
A fórum feladata a művészek egyesítése, jobb alkotói feltételek megteremtése, a morális és - amikor ez lehetséges - az anyagi támogatás.
E tanulmány az első kísérlet a szerteágazó munkában, amelynek témája „Az identitás és megnyilvánulása a művészetben". A tanulmány nem a teljesség igényével készült, csupán elindítója egy új kezdeményezésnek, amely fokozatosan kiterjeszthető a művészet más területeire is - mint a színház, filmgyártás, irodalom.
| |