Előző fejezet Következő fejezet

IV. Az 1910-es népszámlálás

 

Az 1910-es népszámlálásról hat vastag kötet számol be.19 Az adatfelvétel az 1900-as népszámláláshoz hasonlóan egyéni számlálólapokkal történt. Az anyanyelvre vonatkozó kérdések azonosak voltak az 1990. évivel. Némi változást, elsősorban technikai jellegű változást jelentett az az újítás, hogy a kérdőlapon a felelet rovatban előrenyomtatott válaszszavakat rendszeresítettek, de az anyanyelvet és az anyanyelven kívül beszélt más nyelveket szintén be kellett írni. Ez a tévedések és az esetleges manipulációk elkerülése végett történt. A korábbi népszámlálások, adatösszeírásokhoz hasonlóan az első hivatalos, az osztrák hatóságoktól független népszámlálástól, 1869. december 31-től számítva a kérdezőbiztosok körében előfeltétel volt a magyar nyelv ismerete, de maga az utasítás kiemelte „az illető kerületben használatos egyéb nyelvek" ismeretének szükségességét is. Ezen felül maga a népszámlálást irányító központ kellő példányszámban nem csak magyar nyelvű, hanem más így pl. német nyelvű nyomtatványokat is készített az összeírok számára, hogy azt töltsék ki a magyarul nem tudók körében. Az 1910-es népszámlálásokat megelőző összeírások alkalmával mindössze az anyanyelv utáni első helyen megnevezett nyelvet dolgozták csak fel addig az 1910- évi népszámlálás során az anyanyelven kívül beszélt nyelvek közül nem csak az első helyen megnevezett nyelvet, hanem az összes beszélt nyelvet számba vették. A két korábbi, az 1900-as és az 1890-es népszámlálás alkalmával csak a magyar anyanyelvűek esetében rögzítették a többi beszélt idegen nyelvet vagy nyelveket, még a nem magyar anyanyelvűeknél pusztán csak a magyarul tudást jegyezték be.

Ebből a szempontból az 1910. évi népszámlálás mindenképpen újítást jelentett és a nyelvismereti adatok ily módon sokkal reálisabban tükrözték a vállalás helyzetét mint korábban. Az anyanyelvi adatfelvételekor követett metodikai útmutató, végrehajtási utasítás a következőket rögzítette: „Anyanyelv gyanánt minden befolyástól mentes, a valósághoz híven, mindenkor azt a nyelvet kell bejegyezni, amelyet az illető egyén magáénak vall, s amelyen legjobban és legszívesebben beszél. Ennél fogva megjegyzendő, hogy ámbár az anyanyelv a legtöbbször azonos azzal a nyelvel, amelyet ki-ki gyermekkorában és rendszerint az anyjától tanult, mégis előfordulhat az az eset is, hogy a gyermek anyanyelve más, mint anyjáé, különösen, ha a gyermek kisdedóvodában, iskolában vagy egyéb társadalmi érintkezés által vagy annak következtében, hogy szülői különböző anyanyelvűek, az anyjától különböző, más nyelvet sajátított el. A még beszélni nem tudó csecsemőknél és a némáknál anyanyelv gyanánt a család nyelve, vagyis az a nyelv írandó be, amelyen az illető egyén hozzátartozói otthon rendszerint beszélni szoktak. Megjegyzendő továbbá, hogy anyanyelv gyanánt mindig csak egy nyelvet szabad kimutatni, az egy nyelven kívül esetleg beszélt egyéb nyelveket a 13. rovatba kell bejegyezni. Úgy anya­nyelv, valamint más beszélt nyelv gyanánt is mindig csak élő nyelv írható be, ennél fogva a zsidó vagy héber nyelv nem mutatható ki. Az ország némely vidékén található zsidó vallású egyéneknél tehát, akik a héberrel kevert, rontott német nyelvet, az úgynevezett jargont használják, a német nyelvet kell bejegyezni. Ami az anyanyelven kívül beszélt egyéb nyelveket illeti, ezek kitüntetéséhez nem okvetlenül szükséges, hogy valaki az illető nyelvet kifogástalan nyelvtani tökélességgel bírja, hanem elégséges, ha azon nyelven életviszonyainak megfelelően másokat megérteni, és magát másokkal megértetni képes!20

Az 1910. évi népszámlálás kérdőlapjának két érdekes változata:

1. a minden jelenlévő egyénre vonatkozó, tekintet nélkül a nemre, korra, tehát a csecsemőknél is,

2 a honvédségi - csendőrségi- épületben lakó, vagy helyi különítményképpen magánházban elszállásolt tényleges szolgálatbéli honvédekről és csendőrökről érzékelteti és tükrözi az előzőekben elmondottakat (1910. 1-2. számú melléklet).

Az 1910. évi népszámlálások alapján a horvátokra nézve a következő megállapításokat tehetjük. A horvátok a társország­okban (Horvát-Szlávon Országok) és az anyaország néhány dél-nyugati és nyugati vármegyéjében laknak.. A társországok hat vármegyéjében van abszolút többségük más nemzetiséggel, különösen a szerbekkel való keveredésük azonban olyan nagy, hogy a 90%-ot csak az egy Varazsdin vármegyében haladják meg, a 75%-ot pedig csak Bjelovar-Krizsevci és Zágráb várme­gyékben érik el. A törvényhatósági jogú városok közül csak Varazsdin és Zágráb városokban van abszolút többségük, újab­ban Eszéken relatív többségbe jutottak. Jelentékeny kisebbség­ben vannak azonban még a majdnem felében horvát (49%) Lika Kubava vármegyében, továbbá Szerémség vármegyében (26,2%) és Fiúmé városában is (26%). Az anyaországban csak Zala megye déli részében a Muraközben alkotnak összefüggő nyelvterületet, az egész vármegye lakosságához képest arányszámuk nem éri el a 20%-ot. A népesség anyanyelvét illetően a következő megállapítások érvényesek az 1910. évi népszámlálás alapján:

Anyanyelv
Magyarország
Horvát-Szlavon-országok
Magyar birodalom
Magyarország
Horvát-Szlavon országok
Magyar birodalom
Abszolút számokban
%-okban
Magyar
3.944.627
105.948
10.050.575
54,5
4,1
48,1
Német
1.903.657
134.078
2.037.435
10,4
5,1
9,8
Tót
1.946.357
21.613
1.967.970
10,7
0,8
9,4
Román
2.948.186
846
2.949.032
16,0
0,0
14,1
Ruthén
464.270
8.317
472.587
2,3
0,3
2,3
Horvát
194.808
1.638.354
1.833.162
1,1
62,5
8,8
Szerb
461.516
644.955
1.106.471
2,5
24,6
5,3
Egyéb és ismeretlen
401.412
65.843
469.255
2,2
2,6
2,2
Összesen:
18.264.533
2.621.954
20.886.487
100,0
100,0
100,0

A számarányok azt jelzik, hogy a magyarság az egész magyar-birodalomban közel áll az abszolút többséghez, magában az anyaországban pedig az abszolút többséget meghaladja úgy, hogy a magyarság 54,5%-os arányával szemben a nemzetiségek összesítve 45.5 %-ot képviselnek. A magyarság után a legnépesebb népcsoportot a románok alkották.

A társországokban a horvátoknak valamivel nagyobb többségük van mint az anyaországban a magyarságnak, ott azonban a horvátok egy a számarányuknak 2/5-ét kitevő nemzetiséggel a szerbekkel állnak „szemközt", kik nyelvileg ugyan nagyon közel) állnak hozzájuk, de írásmódjuk, történetük, vallásuk és más etnikai jellemzőjük is jól elkülöníthető sajátosságként különbözteti meg őket a horvátoktól. A magyarság és a németség a társországokban együtt sem teszi ki a lakosság 10%-át.

Magának a magyarságnak az egész magyar-birodalomban viszonylag erős relatív többsége van úgy, hogy az utána következő öt legnagyobb nemzetiségnek a románnak, németnek, tótnak (szlováknak), horvátnak és szerbnek együttes aránya (47,4%) sem éri el a magyarság számát.

Az 1910. évi népszámlálási adatok tanulmányozásából, valamint az 1880-1910 évi anyanyelvi adatok elemzéséből az is kiderül, hogy a magyar nyelv térhódítása igen gyors volt, az egyéb, így a horvát anyanyelvűek arányszáma pedig csökkent. E tény miatt több bírálat érte a magyar politikát és magát a magyar statisztikát is. A leghevesebb bírálat Románia részéről érte a magyar népszámlálást előkészítőket és lebonyolítókat.

A román statisztikusok elsősorban azt kifogásolták, hogy véleményük szerint a magyarországi nemzetiségi statisztikai adatok azért nem lehetnek mérvadóak, mert a nemzetiség vizsgálata az ún. szubjektív anyanyelvi felvételen alapult és ennek következtében sok nemzetiségi nem vallotta be anyanyelvét és így a magyarság a valóságos számarányát felül reprezentálva, mintegy a maga javára jóváírva, saját asszimilációs nyereségeként tudta elkönyvelni a nemzetiségek egy részét.

Szinte valamennyi adatfelvételt, így a statisztika, demográfiai jellegeket is lehet javítani, bővíteni, de a kisebbségi-nemzetiségi adatfelvétel alapelve mindig is az önkéntesség alapelvének a tiszteletben tartása kell, hogy legyen. Természetesen ha 1910-ben átgondoltabb, szélesebb körű metodikát alkalmaztak volna a népszámlálások alkalmával (pl. a kisebbségi létre utaló zárt kérdések beiktatása a kérdőlapokba, a foglalkozási szerkezetre utaló kérdések megjelenítése stb.), valószínűleg több információhoz lehetett volna jutni a nemzetiségekkel kapcsolatban is. Van ezen felül még számos olyan kérdés, amely segítheti a minél pontosabb kisebbségi valóság megismerését, de ezeket nem lehet a végtelenségig megjeleníteni a népszámláláskor használatos kérdőlapokon. így természetesen elsősorban a meglevő adatok alapján lehet elemezni az anyanyelvi bevallás és a nemzeti önértékelés, a közösséghez való tudatos tartozás, a nemze

1910-es népszámlálás, 1. számú melléklet

 

1910-es népszámlálás, 2. számú melléklet

1910-es népszámlálás, 3. számú melléklet

 

1910-es népszámlálás, 4. számú melléklet

 

1910-es népszámlálás, 5. számú melléklet

 

1910-es népszámlálás, 6. számú melléklet

 

kep

1910-es népszámlálás, 6. számú melléklet

 

Felhasznált irodalom:

  1. 1910-1990. évi népszámlálás adatait tartalmazó köteteek Bp. KSH
  2. Dávid Zoltán: A magyar nemzetiségi statisztika múltja és jelene. Valóság 1980. 7. sz. 87-101. o.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet