Előző fejezet Következő fejezet

V. Az 1920-as népszámlálás

 

Az 1920. évi népszámlálás idejére a történelmi, földrajzi viszonyok igen jelentősen megváltoztak a tíz évvel korábbi népszámláláshoz képest. „Az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés Magyarországot a háborúban vesztes államok közül is a leghátrányosabb helyzetbe, a szomszédos államok javára területileg megcsonkította, hiszen 282 ezer km2 területéből 93 ezer km2 területet hagyott, lakossága pedig 18 millióról 7,6 millióra csökkent."21 A legnagyobb területet Románia kapta, őt követte Csehszlovákia, majd a „délszláv" állam, illetve Ausztria.

A területek elcsatolása a következő megoszlásban jelentett népességnövekedést a szomszédos országok számára. Romániához 5,24 millió, Csehszlovákiához 3,5 millió, a „délszláv" államhoz 1 ,6 millió, Ausztriához pedig 292 ezer lakos került.

A Romániához került polgárok kb. 30 %, a Csehszlovákiához kerültek szintén kb. 30 %, a "délszláv" államhoz kerültek kb. 28 %, míg az Ausztriához került polgárok kb. 8 % volt magyar. Ezek az adatok is jelzik, hogy a sokak által hangoztatott nemzetiségi elv az új határok kialakításánál valójában nem játszott meghatározó szerepet.

A békeszerződés kisebbségek védelméről való rendelkezései, a VI. cím alatt szereplő 54-60 cikke hivatott rendezni a nemzetiségek jogait. Ezek a rendelkezések többek között a következőket tartalmazzák: 55 cikk „Magyarország kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának születési, nemzetiségi, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül, az élet és szabadság teljes védelmét biztosítja..."

Az 1920-as népszámlálás idejére új kérdőlapokat készítettek, ezek jelentősen eltértek a tíz évvel korábbi népszámlálás kérdő­lapjaitól. A választójogi reformok céljaiból 1910-ben feltett összes kérdések elmaradtak, helyettük a világháború alatti katonai szolgálatra és az emberanyag háborús veszteségeire vonatkozó kérdések kerültek a számlálólapra (1-2 számú melléklet).

Hasonlóan a korábbi népszámláláshoz, ezúttal is készült német nyelvű számlálólap. A számláló biztosok ezeket a kérdőlapokat a túlnyomórészt németek lakta területeken használták. Elemezve a nyelvismeretre, illetve a beszélt nyelvek elterjedésére vonatkozó összesítő táblázatot, nagyon érdekes lesz megfigyeli, hogy itt találkozunk először a horvát-szerb nyelv kategóriájával. Ez nyilván összefügg a Horvát-Szerb-Szlovén állam létrejöttével és nagy valószínűséggel alig van valóságos köze a néhány e korral foglalkozó szakember állításához, miszerint a horvát-szerb nyelv kategória megjelenése a magyarországi különböző típusú kérdőlapokon összefügg a Pécs városát és kör­nyékét 1918. november 14-től 1921. augusztus 22-ig tartó szerb megszállással. E táblázatok adatai szerint Magyarországon az összes népességből 179 ezer 298-an beszélik a horvát-szerb nyelvet, ez az összes lakosság 2,8%-át jelentette akkor. Az adatokból ugyanakkor kiderül az is, hogy a külön jegyzett hor­vát anyanyelvűek közül (37 ezer 108 fő) magyarul 27 ezer 491-en, németül 9 ezer 303-a, tótul 221-en. oláhul 91-en és ruténul 2-en beszéltek. A nyelvismeretről és a beszélt nyelvek elterjedéséről részletesen beszámol az 1920. évi népszámlálási kötet idevonatkozó melléklete (3. számú melléklet).

A népesség anyanyelvét illetően az 1920-as népszámlálási adatok alapján a választott téma alapján elsősorban az anyanyelvre és a korábbi népszámláláshoz képest beállt változásokra vonatkozó információk lehetnek mindenekelőtt érdekesek.

1920-ban a mai terület népessége következőképpen oszlott meg anyanyelv szerint:

Anyanyelv Szám szerint % Anyanyelv Szám szerint %
Magyar 7.147.053 89,6 Ruthén 1.500 0,0
Német 551.211 6,9 Horvát 36.858 0,5
Tót 141.882 1,8 Szerb 17.131 0,2
Oláh 23.760 0,3 Egyéb és ismeretlen 60.748 0,7

A mai területen 1920-ban a szétszórtan élő nem magyar anyanyelvűek a lakosságnak 10,4%-át alkotják.

Magyarországon, mint mindenütt a világon, ahol nemzetiségek keverten élnek egy állami közösségben, a többségben levő nemzetiség, fejlődött leginkább, mert olyan helyeken, ahol a többségben élő nemzetiség nyelve szolgál közvetítőül, a többségben levő nemzetiség javára történő egységesedési folyamat általában erősebben hat a többség érdekében.

A mai területen 1910-ről 1920-ra 423.857-el (6.3 %-kal) emelkedett a magyarság száma, míg az 1910-ben a mai területen talált -mindössze 1.133 főnyi- ruténség kivételével az összes többi nemzetiségűek számának apadását tapasztalhatjuk, ami azzal is összefügg, hogy a népszámlálás idején még a megszállt területekről sok magyar menekült a megmaradt területre, viszont egyes nemzetiségeknek (pl. az oláhoknak, románoknak, és szerbeknek) a megnövekedett nyelvrokon állomokba való kiszivárgása megkezdődött.

Vidéken a magyarság növekedése gyengébb arányszámot mutat (5,6%) és mellette a német anyanyelvűek 3,9%-os szaporodását is láthatjuk. A városokban ellenben a magyarság 9,3%-os szaporodási arányával szemben az összes más anyanyelveken beszélők megfogyatkozását illetően feltűntető arányszámokat találunk.

Az „egyéb" alatt összefoglalt anyanyelvűek között legtöbb a bunyevác-sokác, akik Baján és Bács-Bodrog vármegyében a la­kosság 10,1 illetve 9,5%-át alkotják.

A felsorolás a jelenlegi határaink között élő „egyéb" anyanyelvűek megoszlása a következő:

Anyanyelv Szám szerint Anyanyelv Szám szerint
Bunyevác-sokác stb.
22.928
Olasz
1.585
Lengyel
7.541
Bolgár
1.277
Cigány
6.989
Francia
886
Cseh-raorva
6.573
Angol
602
Vend, szlovén
6.087
Török
333
Orosz
4.007

Feltűnő még, hogy Komárom és Esztergom vármegyék mai területén 1920-ban kevesebb a magyarság aránya, mint 1910-ben a vármegye egész területén volt. Ennek elsősorban az az oka, hogy a békepaktum e vármegyéknek éppen a többségben magyarság lakta területeit szakította el Magyarországtól.

A törvényhatósági jogú városokban a már említett Sopron, továbbá Baja (81,0%) és Pécs (85,5%) kivételével mindenütt 90%-on felül van a magyarság aránya. Sopronban, 1910-ben még a németek voltak 51 ,1%-os abszolút többségben, az utolsó decennium alatt azonban a város magyarosodása annyira előrehaladt, hogy 1920-ban már a magyarságé a relatív többség (48,7%), mert a németek aránya 48,0%-ra csökkent.

Amint az összes hitfelekezetek közül a görög keletiek, úgy az összes nemzetiségek közül a szerbek száma fogyott meg legjobban. A tótok, aránya Komárom-újvárosban emelkedett négy tized és 5 törvényhatóságban egy-két tized százalékkal, térveszteségük azonban éppen ott a legnagyobb, ahol a legnagyobb tömegben is élnek. Békésben ugyanis 22,4%-ról 16,9%-ra csökkent az arányuk. Erősen visszaesett még arányszámuk Hont, Nógrád, Komárom vármegyékben, továbbá a fővárosban, ahol több mint 6.000 lélekkel fogytak meg, főképp szülőhelyükre való elköltözés következtében. Az oláhok száma különösen Komárom vármegyében csökkent, továbbá azon törvényhatósági jogú városokban, ahol 1910-ben még oláh anyanyelvű katonaság állomásozott. A horvátok aránya Székesfehérvárott és Somogy vármegyében, a szerbeké Baranyában esett vissza a legnagyobb mértékben. Az 1910 és 1920-as népszámlálás adatai alapján, a mai területen az arányok következőképpen alakulnak:

 
A t. j. városok
A r. t. városok
A 10.000-nél népesebb községek
A vidék
Népességben volt %-ban
1910
1920
1910
1920
1910
1920
1910
1920
Magyar
88,4
94,5
92,6
94,0
87,7
89,0
87,7
88,2
Német
7,6
5,9
2,8
2,0
5,2
5,4
8,4
8,4
Tót
1,6
1,0
4,1
3,2
5,2
3,9
1,6
1,4
Oláh
0,3
0,2
0,4
0,3
0,4
0,3
0,4
0,3
Ruthén
0,0
0,0
0,0
0,0
0,0
0,0
0,0
0,0
Horvát
0,3
0,2
0,1
0,1
0,0
0,1
0,8
0,7
Szerb
0,4
0,1
0,1
0,1
0,5
0,4
0,3
0,2
Egyéb
1,4
1,1
0,4
0,8
1,0
0,9
0,8
0,8

A magyarság az összes kategóriákban magasabb arányokkal szerepel mint 1910-ben, és pedig minél városiasabb a tömörülés, fokozatosan annál erőteljesebb az emelkedés mértéke. Amíg a vidéken ugyanis csak 0,5%-ot, a 10.000-nél népesebb községekben 1,3%-át, a rendezett tanácsú városokban 1,4%-át, a törvényhatósági jogú városokban már 3,1%-át tesz ki a magyar anyanyelvűek arányának növekedése a mai területen. A többi anyanyelvűek közül csak a németség javította meg 1910. évi arányát két tizeddel és a horvátság egytizeddel a 10.000-nél népesebb községek kategóriájában. Az arányszámokban kifejezett javulás azonban itt nagy különbségeket takar. Jelentőségük mérlegeléséhez elegendő megemlíteni, hogy a 10.000-nél népesebb községekben a mai területen 1920-ban 68.641 magyar, 4.546 német és 231 horvát anyanyelvűvel találtatott, több mint 1910-ben.

Kisebbségben van a magyarság Békéscsaba rendezett tanácsú városban, továbbá Mór, Bácsalmás és Tótkomlós községekben. Békéscsabán 45,9%-os arányával a tótok 53,0%-os aránya mögött áll, de a magyarosodás ebben a városban is nagy léptékkel halad előre (1910-ben még csak 31,2% volt a magyarok és 67,3% a tótok aránya). Móron és Bácsalmáson visszaesett a magyarság aránya az utolsó évtizedben. Móron 41,4% a magyar anyanyelvű és 58,4% a német, Bácsalmáson is a németeké a többség, 61,0%, míg a magyarságnak csak 25,9% az aránya. Legkisebb a magyarság aránya: 13,1%, Tótkomlóson, ahol a tótok 86,4%-os többséget alkotnak, itt azonban a lefolyt évti­zed alatt a magyarság arányában némi javulás tapasztalható.

A többi nemzetiség a felsorolt városokban és községekben is kisebbségben van. Az oláhok Gyulán 9,0%-ot alkotnak, a többi helyeken az 1 ,0%-ot sem érik el. A rutének sehol sem, a horvátok három helyütt emelkednek valamivel az 1,0%-os arány fölé. A szerbek Szentendrén 6,7%-ot, Mohácson 3,2%-ot tesznek, másutt 1 ,0%-ig sem emelkednek. Mohácson, Bácsalmáson és Baján találjuk az „egyéb" anyanyelvűek legmagasabb arányait. Mohácson a sokácok, Bácsalmáson és Baján a bunyevácok 1.000 - 2.000 körüli száma idézi elő az „egyéb" anyanyelvűek 10,0%-ot meghaladó arányát. A nemek aránya a mai ország területén az 1920. évi nép­számlálás szerint a következőképpen alakul:

Anyanyelv 1000 férfira eső nő Anyanyelv 1000 férfira eső nő
Magyar
1.056
Ruthén
1.032
Német
1.148
Horvát
1.062
Tót
1.160
Szerb
899
Oláh
972
Egyéb
918

Éppúgy, mint az ország egész területén 1910-ben a mai területen 1920-ban is a tótoknak és németeknek van a legnagyobb nőtöbbletük. A magyarságnál a két nem a régi ország területen 1910-ben majdnem egyensúlyban volt egymással, sőt még inkább a férfi-többlet felé hajlott a mérleg mutatója. A mai területen 1920-ban a háború pusztításait végigszenvedett férfinépesség gyérülése következtében a magyarságnak is 56-ot elérő nő-többlete van. Magas nőtöbblete van még a horvátoknak és ruténoknak, míg azonban az eddig említett anyanyelvűek mindegyi­kénél növekedett a nőtöbblet a régi ország terület 1910. évi arányaihoz viszonyítva, addig a ruténeknél csökkent. Ugyancsak csökkent ugyanazon arányokkal szemben az 1910-ben is férfi­többletet feltüntető oláh, szerb és „egyéb" anyanyelvűeknél az 1.000 férfira eső nők aránya. Az oláhoknál és szerbeknél a visszaesés okai ugyanazok, mint amelyeket a felekezetek szerint való megoszlás tárgyalásánál is felhoztunk. Az „egyéb" anyanyelvűek között pedig sok a munkaalkalmat kereső bevándorolt férfinépesség.

A háborús évek alatt elmaradt születések az egész népesség kormegoszlásában torz helyzetet teremtettek és ez meglátszik az egyes anyanyelvekhez tartozók kor szerint való megoszlásában is. A 6 éven aluliak országos átlaga 1910-ben 15,3 volt, míg 1920-ban a mai területen csak 9,9, ezzel szemben a 20-39 évesek korcsoportja ma tömöttebb. A magyaroknál a 40 esztendős korig magasabb, azon túl alacsonyabb az arány az országosnál, a németeknél, tótoknál éppen fordított a helyzet. A kisszámú rutének és az oláhok között legmagasabb a 20-39 évesek aránya, az idősebb korcsoportok azonban az országos arányon alul alakulnak. A szerbek között van a legtöbb 60 éven felüli, országos arányszámon felül van náluk még a 20-39 és különösen a 40-59 évesek aránya is.

Azok a százalékszámok, melyek a nemzetiségeknek az egyes korcsoportokban való képviseltetését jelzik, hasonlóan alakul­nak. A magyaroknál a legfiatalabb kortól kezdve a legidősebbig az arányszámok határozott irányú csökkenése jelentkezik, a németeknél fordítva, a 60 éven felüliek között ezért sokkal több a német (9,0%), mint a német anyanyelvűek országos aránya. Ugyanaz az eset a tótoknál is. Feltűnő sok az ismeretlen korúak között az „egyéb" anyanyelvűek aránya (23,1%). Ez elsősorban onnan ered, hogy az 1921. év novemberében tartott pótnépszámlálás alkalmával a szerbek által kiürített területeken sok olyan, egyénről kellett számlálólapot kiállítani, kik a népszámlá­lás alapidőpontjában azon a területen tartózkodtak, de onnan közben eltávoztak, adataik és különösen az életkorukra és anyanyelvükre vonatkozó adatok csak nehezen vagy egyáltalán nem voltak beszerezhetők.

Az egyes anyanyelveket beszélők családi állapotának vizsgálatánál a mai területen 1920-ban, - bár lényegesen változott arányszámokkal - de nagyjában ugyanazon viszonyokat találjuk, mint amilyenek 1910-ben az ország csorbítatlan területén voltak. A magyaroknál ugyanis 1920-ban is a törvényesen elváltak között van a legmagasabb (92,5%) és az özvegyeknél a legalacsonyabb (86,8%) arányszám, viszont az özvegyek között legnagyobb arányban a németek és tótok vannak. Az egyes anyanyelveken belül tekintve a családi állapot arányszámait, látjuk, hogy 1920-ban is a ruténeknél van a legtöbb nőtlen-hajadon (53,4%). A nőtlen-hajadonok 50%-on felüli arányát azonban 1920-ban már csak a magyarságnál tapasztaljuk. A legtöbb házas (49,2%) és özvegy (10,2%) pedig a szerbeknél van.

Helyesebb azonban a családi állapot szerint való megoszlást olyan korcsoportban tenni vizsgálat tárgyává, melyben már a házasodásnak a népesség nagy tömegénél meg kellett történnie. Ragadjuk ki erre a célra a 45 - 49 évesek korcsoportját (akik eb­ben a korban sem élnek még házassági kötelékben, azok a fajfenntartás szempontjából aligha vehetők számításba):

Anyanyelv
Száz 45-49 éves
férfi
közül
nőtlen
házas
özvegy
törv. elvált
hajadon
házas
özvegy
törv. elvált
Magyar 5,2 90,8 3,4 0,6 5,3 77,6 16,2 0,9
Német 4,4 91,3 4,0 0,3 6,5 76,9 16,1 0,5
Tót 4,9 90,1 4,2 0,8' 5,5 77,9 15,8 0,8
Oláh 7,3 86,8 5,9 0,6 5,7 79,7 14,2 0,4
Horvát 4,4 90,0 4,2 0,4 5,5 77,1 17,4 -
Szerb 6,5 85,8 6,6 1,1 5,2 74,9 18,2 1,7
Egyéb 13,5 82,7 3,3 0,5 13,0 70,9 15,5 0,6
Általában 5,2 90,7 3,5 0,6 5,5 77,4 16,2 0,9

Látjuk ebből, hogy a magyarság arányai az országos átlaggal majdnem mindenütt megegyezők, sőt úgy a házas férfiak, mint a házas nők arányai még valamivel magasabbak is, vagyis a magyarok közül valamivel többen lépnek a házasság kötelékébe, mint a többi anyanyelvűek közül. E tekintetben legrosszabb adatokat - a túlnyomórészt bevándorolt munkásokból álló „egyéb" anyanyelvűektől eltekintve - a szerbeknél találunk, ahol száz 45-49 éves férfi közül csak 85,8 a házas és az ugyanolyan korú nők közül pedig 74,9 férjes. Az özvegy férfiak és nők száma viszont legnagyobb a szerbeknél, ugyancsak náluk legkiemelkedőbb e korcsoportban a törvényesen elváltak aránya is.

1920-as népszámlálás, 1. számú melléklet

 

1920-as népszámlálás, 2. számú melléklet

 

1920-as népszámlálás, 2. számú melléklet

 

Felhasznált irodalom:

  1. Raffay Ernő: Trianon titkai Bp. 1990. 6-10. o.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet