Előző fejezet Következő fejezet

III. Versenyfutás a Volksbildungsverein

És a Volksdeutsche Kamaradschaft között

(1936-1937)

 

1936-ra fordulóponthoz érkezett Németország és Délkelet-Európa - ezen belül Magyarország — viszonya. Németországnak a délkelet-európai országokkal kötött kereskedelmi szerződései a külkereskedelmi forgalom ugrásszerű növekedéséhez vezettek. Ez azzal a reménnyel kecsegtette a délkelet-európai agrár államokat, hogy a német piac nyújtotta magasabb árak és korlátlan felvevőképesség révén kilábolhatnak a világgazdasági válság okozta csődhelyzetből, és megindulhatnak a gazdasági felemelkedés útján. A piacnak azonban a '30-as években a külkereskedelmi forgalom növelésénél „jóval szélesebb gazdaságpolitikai és így politikai funkciója is volt, a hegemónia eszközévé vált, s ez a hegemónia a '30-as évek közepére Németország kezébe került."1

A német hegemónia vonzása alól Magyarország is egyre kevésbé tudta kivonni magát. A római hármas-egyezmény, az Olaszországot, Ausztriát és Magyarországot egybefűző gazdasági és politikai megállapodások 1935-36-ra már nem jelentettek igazi ellenerőt,2 mint azt még Moszkvában is hitték.3 Azok a kísérletek, amelyek elsősorban a kisantant és a római paktum államainak közelítése révén igyekeztek stabilizálni a Duna-völgyi helyzetet és feltartóztatni a német behatolást (Hod□a-terv, Schuschnigg 1936. januári prágai látogatása, Seton Watson javaslata stb.) sorra megbuktak egyrészt a kelet-európai francia befolyás gyöngülésén, Anglia érdektelenségén, másrészt Olaszország Németországra való ráutaltságán és nem utolsósorban Magyarország ellenállásán.

Pedig ebben az időben Németország semmi biztos garanciát nem nyújtott a magyar revíziós igények támogatására vonatkozólag, azon túlmenően, hogy német vezető körök unos-untalan hangoztatták; „A cseheket a Führer gyűlöli. Csehországot az idők folyamán likvidálni kell."4 A kisantant másik két tagjával, Jugoszláviával és Romániával azonban Németország éppen olyan szoros kapcsolatot tartott fenn, mint Magyarországgal. Mindennek az lett a következménye, hogy miközben egyre inkább fokozódott Magyarország gazdasági és politikai függősége Németországtól, amelyet mind kevésbé ellensúlyoztak az olasz kapcsolatok, nem nőtt ezzel arányosan Németország elkötelezettsége a magyar revíziós törekvések iránt. A Berlin-Róma-tengely létrejötte 1936. október 25-én világossá tette ezt az állapotot.

Annak a ténynek, hogy Németország és Délkelet-Európa - ezen belül Magyarország - viszonya 1936-ra gyökeresen megváltozott, éreztetnie kellett hatását a kisebbségi kérdés területén is. A változások előjelei már a Pataky-Roediger-féle tárgyalások újabb fordulóján megmutatkoztak, amelyre 1936. január 13-18. közt került sor Berlinben. Míg az előző év októberében megtartott első fordulón még a kisantant-államok magyar és német kisebbségeinek együttműködése volt a fő téma, és a magyarországi német kérdés háttérbe szorult, most ez utóbbi nyomult az első helyre. Ezzel kapcsolatban két kérdésre koncentráltak: az MNNE-re, és az iskolakérdésre. A kultúregyletnek német részről autonómiát követeltek, és továbbra is fenn kívánták tartani anyagi támogatását. Magyar részről közölték, hogy a radikális elemek okozta zavarok miatt nemcsak az autonómia bővítéséről nem lehet szó, hanem egyéb engedményekről sem. Ugyancsak lehetetlennek mondták a magyarországi németség anyagi támogatását, akár kulturális téren is. De mikor ehhez német részről ragaszkodtak, és csupán a politikai célú támogatást zárták ki, a magyar tárgyaló fél ezt kénytelen-kelletlen tudomásul vette. Az iskolakérdésben viszont a magyar álláspont kerekedett felül. Miután német részről sem vonták kétségbe a Gömbös-féle iskolarendelet értékét, a német tanítóképző intézet felállítására vonatkozó kérést a magyar iskolaügy belső struktúrájára való hivatkozással el lehetett utasítani.5

Az anyagi támogatás kérdése és az iskolaügy szóba került a Gömbös miniszterelnök és Mackensen követ közt 1936. január 23-án lefolyt beszélgetésben is. Gömbös a beszélgetés elején hallani sem akart a hazai németségnek nyújtandó birodalmi segélyről. De mikor a követ utalt arra, hogy egyrészt „az immáron hetek óta fennálló de facto helyzet semmi újabb nehezményezésre nem adhat okot", másrészt hangsúlyozta a segély kizárólag kulturális jellegét, és tárgyalást ajánlott fel hovafordításáról, Gömbös szemmel láthatólag megenyhült. A beszélgetés során a miniszterelnök kérdést tett föl az általa kezdeményezett kisebbségi iskolareformra vonatkozólag. A követ az örvendetes fejlődés csíráit, a feszültség feloldódásának eszközét látta a rendeletben, de ugyanakkor óvatosságból hozzátette: „meg kell várni, mit fognak a rendelettel a gyakorlatban csinálni".6

Mackensen követ 1936. február 15-én a külügyminisztériumhoz intézett jelentésében újból visszatér a magyarországi német kisebbség kérdésére. Ezen a területen kettős feladatot lát maga előtt: egyrészt tisztázni és érvényesíteni kell a magyarországi németség életbevágó érdekeit, másrészt el kell kerülni a magyar szuverenitás megsértését. Ennek érdekében a pénzátutalásokat mindaddig 1e kell állítani, míg el nem fogadtatják a magyar kormánnyal a szigorúan kulturális segély gondolatát, és meg nem egyeznek vele a hovafordításra vonatkozólag. Mindenesetre a segélyt mindig az intézményeknek és soha sem egyes személyeknek kell adni. Egyelőre 1e kell állítani az ösztöndíjasok Németországba küldését és a német egyetemisták számára internátust fenntartó budapesti diákegyesület, a Suevia támogatását is.

A másik fontos kérdés, amivel a jelentés foglalkozik, a kultúregylet. A radikálisok minden baj kútforrását az egyesület autonómiájának a kormányzat részéről való megsértésében keresik. A követ szerint viszont az egyesület sértette meg működésével a magasabb államérdeket, úgyhogy a „Népművelési Egyesület továbbfejlesztése nem annyira az autonómia strukturális kérdése, mint inkább személyi kérdés." A követ úgy ítéli meg, hogy Gratz a maga részéről az ellentétek áthidalására, nem pedig kiélezésére törekszik, és bármikor kész átadni helyét egy alkalmas embernek, aki a magyar és a német kormány bizalmát egyaránt bírja.

Az iskolakérdéssel kapcsolatban a követnek nincs újabb mondanivalója. Véleménye szerint a német népcsoport valamennyi rétegének és személy szerint Gratznak, egységes és erőteljes nyomása föltétlenül ki fogja kényszeríteni a kormánytól az iskolarendelet végrehajtását, és a bajai német tanítóképző tanfolyam megfelelő átalakítását.7

Mackensen követ előterjesztése a magyarországi németkérdés kompromisszumos megoldását szolgálta. Nemcsak követelt, hanem maga is tett engedményeket. Követelései közt a legfontosabb a birodalmi segélyhez való feltételekhez kötött magyar hozzájárulás. Ennek ellenében a követ az összes többi fölmerülő kérdésben, az MNNE szervezeti fölépítésében, az iskolakérdésben, az ösztöndíjak és a Suevia ügyében engedményeket tett. Különösen feltűnő engedékenysége az ösztöndíj és a Suevia ügyében, hiszen a követ itt olyan „jogokról" mondott 1e, amilyeneket a magyar fél háborítatlanul gyakorolt az utódállamokból származó és magyarországi egyetemeken tanuló magyar nemzetiségű hallgatók irányában.8 A követet ezeknél az engedményeknél nyilvánvalóan az őszinte megegyezési szándék vezérelte. „Teljes mértékben elérhetőnek tartom — írja jelentésének végén -, hogy ha némi óvatosságot tanúsítunk, úgy a bevezetőben említett azon célunk, hogy a kérdést a maga összességében megoldjuk, az eredményt pedig valamilyen formában írásban is rögzítjük, az idők folyamán megvalósítható."9

Ez idő tájt, 1936. január 24 — február 6-a között Budapesten tartózkodott Rudolf Schricker cseh-német újságíró, aki mint a kérdés irodalmilag is ismert szakértője állítólag Göring, porosz miniszterelnök és Göbbels propagandaminiszter megbízásából kezdeményezett tárgyalásokat a magyar-német viszonyt zavaró tényezők kiküszöböléséről. A cseh-német újságíró álláspontja lényegében egybevágott Mackensenével. Schricker a magyarországi német kisebbségnek nyújtandó teljes kulturális szabadság ellenében egyáltalán nem tartotta nagy árnak egyes német propagandisták magyarellenes tevékenységének beszüntetését. Bízott abban, hogy a magyar kormány által a német kisebbség szellemi szabadságának biztosítására hozott újabb intézkedések meg fogják nyugtatni a németeket afelől, hogy a magyarországi németség sorsa biztosítva van.10

Mackensen követnek az a reménye, hogy Gratznak sikerülni fog az egyesületen belüli ellentéteket áthidalni, és mind a kormány, mind a tagság által elfogadott tekintélyes vezetőséget állítani az egyesület élére, nem teljesült. Minthogy Gratz úgy tapasztalta, hogy a radikális szárny továbbfolytatja az egyesület elleni aknamunkáját, és felelőtlen akciójuk - az ő szavai szerint - ismét megsemmisüléssel fenyegeti az MNNE-t, elnöki jogával élve kizárta őket az egyesületből. Egyben körlevélben szólította fel a vidéki szervezeteket, hogy szakítsanak meg a radikálisokkal minden kapcsolatot. A kizártak közt volt Basch, Huss, Faulstich, Mühl és Bleyer Ferenc, Jakab fia.11

A földcsuszamlásnak azonban ezzel még nem volt vége. A kizárások egyik előrelátható következménye volt Kussbachnak ügyvezető elnöki tisztéről való lemondása és ezzel együtt a német mozgalomból való kiválása. A lemondás ürügyéül Kussbach azt hozta fel, hogy egyrészt az új iskolarendelet megjelenésével befejezettnek tekinti küldetését, másrészt teljes anyagi összeomlás nélkül nem vállalhatja tovább az alelnöki teendők ellátását. Gratz meleghangú válaszlevelében a magyarság és a németség egyetértésére alapozott politika híveként méltatta Kussbachot, és háláját fejezte ki neki együttműködéséért.12 Kussbach lemondásának igazi okai természetesen nem a levélben foglaltak voltak, hanem elsősorban az, hogy ő, aki kezdetben ügyvezető alelnökként is a radikálisokat támogatta, utóbb, 1935 májusában rádöbbent arra, hogy elvbarátainak tevékenysége az egyesület létét, sőt a magyarság és németség egyetértését veti kockára. Ettől kezdve a frakcióharcban határozottan Gratz mellé állt. Ezzel viszont magára zúdította mind régi fegyvertársainak, mind németországi barátainak, sőt a Bleyer-család többi tagjának is a haragját anélkül, hogy megnyerte volna a mérsékeltek bizalmát. Kényes helyzetéből nem talált más kiutat, mint a lemondást.13

A radikálisok kizárásával és Kussbach kiválásával egyidejűleg Gratz megkezdte az MNNE átszervezését. Az ügyvezető alelnöki munkakört maga vette át. A főtitkárság élére a Neues Sonntagsblatt főszerkesztőjét, Faul-Farkas Jánost állította. Leváltotta az egyesületi titkárságról a radikális érzelmű Albert Miksa okleveles gazdászt is.14 Ugyanakkor sikerült bekapcsolnia a vezetésbe Huber kanonokot, Bleyer régi harcostársát, aki éppen a radikálisok előtérbe nyomulása miatt vonult vissza a mozgalomtól Bleyer halála után.

A népművelődési egyesületből való kizárás megváltoztatta a Basch-csoport helyzetét és magatartását. Most már következetesen Volksdeutsche Kamerad-schaftnak (VK) nevezték magukat, és a Deutscher Volksbote c. nem időszaki sajtótermékben nagyhatású szócsövet teremtettek maguknak. AVK heves propaganda-kampányt indított a Gratz-féle vezetőség ellen. Taktikájuk arra irányult, hogy egyrészt a vidéki szervezetek többségének megnyerésével, másrészt németországi kapcsolataikra támaszkodva kiszorítsák a népművelődési egyesületből Gratzot és társait, és kezükbe kaparintsák a vezetést. Ezért ellenakciójukban arra szólították fel a Volksbildungsverein tagságát, hogy a központ utasításainak ne engedelmeskedjenek, ne fizessenek tagdíjat, ne fizessenek elő az egyesület új hetilapjára, a Gratz felelős szerkesztésében megjelenő Neues Sonntagsblattra, s a Bleyer-síremlékre szánt adományaikat se a Volksbildungs-versein központjába, hanem Hussnak küldjék. Felhívásukat azzal indokolták, hogy a Gratz-féle vezetőség hűtlen lett Bleyer eszméihez, a magyarországi németség hagyományaihoz, és lepaktált a kormánnyal.15

A Basch-csoport a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület hagyományossá és népszerűvé vált vidám és hangulatos évi összejövetelét, a Svábbált is politikai tüntetésre akarta felhasználni. Az 1936. február 2-i Sváb-bálra tömegesen akarták felvonultatni a maguk embereit. Gratzék azonban ügyes taktikával a délvidékiek részére 1936. február 16-án, Németbolyon (Baranya m.) külön Sváb-bált rendeztek, és ezzel elvonták a radikálisokhoz húzó délvidékieket a budapesti báltól.16 A budapesti Sváb-bálon háromezren, a német-bolyin ezren vettek részt.

A táncparketten megnyert csatát azonban a politikai küzdőtéren el lehetett veszíteni. A kultúregylet újjászervezésén fáradozó központi kiküldötteket a Délvidéken ellenséges légkör fogadta. 1936. január 18-án, és utána Faul-Farkas János főtitkár és Leber Lajos titkár Tolna megye völgységi járásában tartott gyűléséről egyesek tüntetőleg eltávoztak,17 vagy kérdőre vonták az előadót: miért zárták ki Bascht és társait az MNNE-ből.18 Máshol ugyan teljes rendben, de minden lelkesedés nélkül zajlott 1e a gyűlés. Egyesek az MNNE helyi csoportjainak feloszlatása mellett agitáltak, hogy ne kelljen tagdíjat fizetniök annak az egyesületnek, amellyel nincsenek megelégedve. Ugyancsak erősödött az ellenzéki szellem Tolna megye bonyhádi járásában,19 valamint a radikális Albert Miksa pátriájában, a Csanád-Arad-Torontál megyei Eleken is.20

Az MNNE joggal számított arra, hogy ha megszabadul a pángermánoknak tartott radikálisok tehertételétől, el fogja nyerni a hatóságok támogatását. Ez a várakozás azonban nem teljesült. A vidéki hatóságok továbbra sem tettek különbséget az „államhűnek", ill. „államelleneseknek" nyilvánított irányzatok közt, egyformán ártalmasnak tartva mind a kettőt. Jellemző e tekintetben, hogy a völgységi járás egyik helyi csoportjának újjászervezését célzó gyűlést a csendőrség arra hivatkozva, hogy nincs rá engedély, feloszlatta, és szervezői, Faul-Farkas és Leber eilen kihágási eljárást indított. A büntetéstől csak a miniszterelnökség közbenjárására menekültek meg.21 A hatóságok mindenfajta különbség tételére képteleneknek bizonyultak, és egy kalap alá vették az MNNE titkárának megmaradt Leber Lajost a titkárságról leváltott Albert Miksával, a radikálisokhoz tartozó Basch Ferencet, Bleyer Ferencet a velük szakított Kussbach Ferenccel, nem is beszélve a valóban kiismerhetetlen Gündisch Guidóról.22 Ez az egyenlő elbánás valójában a radikálisok malmára hajtotta a vizet. Pintér László igazgató Pataky Tibor államtitkárhoz 1936. április 20-án írt levelében - éppen a tolnai tapasztalatokra hivatkozva - fölpanaszolja, hogy a vidéki közigazgatás a „divide et impera" álláspontjára helyezkedik a mérsékelt és a radikális irányzat harcával kapcsolatban. „Úgy látszik, ők azt gondolják - jegyzi meg szarkasztikusán az igazgató -, hogy hadd egyék meg egymást! Szerény véleményem szerint ez egy teljesen téves, elhibázott felfogás, mert nem egymást fogják megenni, hanem a szélsőséges elem meg fogja enni a mérsékelt irány embereit, ahogy ez a történelem folyamán mindig megtörtént.23

Az MNNE térhódítását nemcsak szervezkedési nehézségei gátolták, hanem a kisebbségi oktatás sajátos alakulása is. Minthogy Gömbös iskolarendeletének sem belföldön, sem külföldön nem volt számottevő ellenzéke - nem utasították el, bár feltételeket fűztek hozzá, még a radikálisok sem -, a rendelet végrehajtása jó alkalma lehetett volna a kormány nemzetiségi politikája népszerűsítésének, mérsékeltek és ellenzékiek együttműködésének, a politikai harcok kulturális építőmunkával való felváltásának. Mindeme kedvező változás bekövetkezése csupán egy dologtól függött: a rendelet végrehajtásától.

Viszont éppen ez, a végrehajtás volt mindig a magyar nemzetiségi politika Achilles-sarka. Ezért érthető, ha a rendelet kibocsájtásán érzett örömbe most is a végrehajtás miatt érzett aggodalom ürömcseppjei vegyültek. Erre célzott Pintér László is, az MNNE igazgatója is, amikor figyelmeztetett arra, hogy egy iskolarendelet végrehajtása nem könnyű dolog. De hogy a végrehajtás ezúttal nemmarad el, arra garancia Gömbös ígérete.24 Pintér, úgy látszik, nem gondolt arra, hogy egy politikai ígéret nem feltétlenül garancia. Huber János, Bleyer régi, most újra aktivizáló munkatársa az iskolareform megvalósításának olyan elengedhetetlen feltételeire hívta fel a figyelmet, mint a németül jól tudó tanítók és a tankönyvek. Ezeket a kanonok szerint nem felekezeti változatokban, hanem egységes formában kell elkészíteni.25

A németkérdésben mutatkozó huzavona, egymást keresztező intézkedések nem növelték a magyar kisebbségi politika presztízsét. Mikor Gratz Gusztáv mint az MNNE elnöke 1936 márciusának-áprilisának fordulóján látogatást tett Berlinben, ott sok tekintetben megváltozott légkör fogadta. A berlini hivatalos körök korábbi engedékeny hangneme megszigorodott, és kritikai-követelő jelleget öltött. Az Ausztriából emigrált budapesti német laptudósító, Franz Riedl berlini értesülései szerint Gratz Berlinben nem keltett jó benyomást. Általában mindent megígért, még képviselői mandátumáról való lemondását is. Ebből Berlinben csupán egy dologra következtethettek: a kisebbségpolitikában semmi sem változik, minden marad a régiben. Míg Mackensen, február 15-i jelentésében az MNNE autonómiájával kapcsolatban még a magyar kormány véleményét osztotta, most Berlinben tarthatatlan állapotnak minősítették, hogy egy egyesület vezetőségét felülről kényszerítsék - a tagokra, és ezek még csak közgyűlést sem hívhatnak össze. A magyarországi németségnek már csak azért is ragaszkodnia kell a kulturális szervezkedés teljes szabadságához, mert az itteni megkötöttség az utódállamokat is a rossz példa követésére csábíthatja. Berlinben nem osztották Mackensennek az iskolakérdésben tanúsított óvatos derűlátását sem. A kisebbségi iskolarendelet - mondták -nagyon szép papíron, de német tanítóképző felállítása nélkül nem sokat ér. Az 1936. év iskolai programját is nagyon szerénynek találták. Mindössze 65 C-típusú iskola B-típusúvá alakítása szerepel benne, ami nem kielégítő. Mindezek okán Riedl szerint: „Általában a németség igen erős akcióra készül, és követeléseiket a következőkben foglalják össze: 1) Az UDV elnökségének s vezetősége ügyének tisztázása. 2) Az UDV működési szabadságának biztosítása és a szervezkedési tilalmak megszüntetése. 3) A tanítóképző ügyének elrendezése."26

A németek elégedetlensége, a radikálisok mozgolódása arra késztette a kormányt, hogy komolyan számot vessen a hazai német mozgalom helyzetével, fejlődési tendenciáival és megpróbálja ezeket a maga érdekében befolyásolni. A miniszterelnökség nemzetiségi osztálya 1936. április 4-én emlékiratot nyújtott be ebben az ügyben. Az emlékirat abból indul ki, hogy a hazai németségnél már Bleyer életében mutatkozott egy olyan irányzat, amely a németkérdést nem a magyar kormány és a német kisebbség belügyének tekintette, hanem olyan kérdésnek, amelybe az egész németséget összefűző „kultúrnemzet" (Kulturnation), „népiség" (Volkstum) és „népközösség" (Volksgemeinschaft) alapján be kell vonni a külföldi, elsősorban a birodalmi németséget is. Ezt az irányzatot erősítette turisták és az Auslanddeutschtum-irodalom révén a weimari Németország, ezt karolta fel a nemzetiszocialista Németország is, úgyhogy e tekintetben a régi nagynémet és az új nemzetiszocialista politika között alig van különbség.

Az emlékirat úgy látja, hogy ez a politika Magyarországon még sem a tömegekben, sem az értelmiségnél nem ért el nagyobb eredményt. Magával ragadta viszont a paraszti sorból kiemelkedő fiatalságot, értelmiséget olyannyira, hogy ezek - az emlékirat Bascht, Faulstichot, Mühlt, Mischungot, Lebert, Albertet, Goldschmidtet, Hornungot említi - „lelkileg tulajdonképpen régen elkövették a hazaárulást, s hazaárulóknak tekinthetők". Ez az irányzat most kiszorult az MNNE-ből, amely kulturális jellege ellenére természetesen politikai instrumentum is, úgyszintén a Neues Sonntagsblatt szerkesztőségétől, de politikai aknamunkája nem szűnt meg. Támogatják őket a Magyarországon tartózkodó német újságírók, Köhler, Riedl, Kornhuber, Rademacher, valamint a különböző birodalmi, társadalmi egyesületek, így pl. a Verband der deutschen Volksgruppen in Europa és a VDA. Ez utóbbiaknak vezetői - W. Hasselblatt és H. Steinacher - konkrétan is beavatkoztak a konzervatív és a radikális irányzat harcába, a radikálisok oldalán.

A radikális irányzat káros tevékenységével szemben kétségtelenül „...bizonyos rendszabályokat kell alkalmazni..., mert ez a munka mind veszélyesebbé kezd válni a magyar államiságra" egyrészt azáltal, hogy német expanziós törekvéseket szolgál, másrészt azzal, hogy megnehezíti a magyar kormány törekvését a csonkahazai kisebbségek, elsősorban a németek kisebbségi, mindenekelőtt kulturális jogaiknak biztosítására. Az emlékirat 9 pontban foglalja össze a radikális csoport bűnlajstromát.

Ez a 9 pont a németkérdés hagyományos magyar felfogását tükrözi. Az egész problémát továbbra is külső befolyás eredményének tartja, és eszébe sem jut megvizsgálni a mozgalom belső gazdasági, társadalmi, ideológiai-politikai, kulturális feltételeit, amelyeken keresztül a letagadhatatlan külső befolyás is érvényesül. Mindennek megfelelően a megoldást is kizárólag adminisztratív-rendőri eszközöktől várja, és fel sem merül benne a kisebbségi politika reformjának, továbbfejlesztésének gondolata.

De milyen óvintézkedésekkel akarták a németkérdésben rejlő veszedelmet föltartóztatni? Kizárólag adminisztratív-rendőri eszközökkel. A 13 pontban foglalt akcióprogram keretében először az ellenzék vezetőségét akarták megbénítani. Evégből ki akarták hallgatni a radikálisok vezetőit, Husst, Bascht, Faulstichot, Mühlt, Hornungot, Mischungot, Goldschmidtet, Albertet, Kuss-bachot és Rothot németországi útjaikra, kapcsolataikra, jövedelmükre, Husst és Goldschmidtet külön a Deutscher Volksbote pénzügyi forrásaira, 111. szerkesztésére vonatkozólag. Ugyancsak rendőri-pénzügyi vizsgálatot akartak indítani a német ifjúsági kollégium és a Kulturverlag nevű könyvterjesztő vállalatuk ellen. Basch lakásán rajtaütést terveztek, hogy elfoghassák és kihallgathassák az illegális összejövetelek résztvevőit. Az intézkedések másik csoportja a hazai németség németországi kapcsolatainak megakadályozására, 111, ellenőrzésére vonatkozott. Evégből figyelni akarták németországi útjaikat, és visszatérésük után ki akarták hallgatni őket. A szó szoros értelmében „cordon sanitaire" -szerettek volna vonni a németlakta vidékek köré, hogy ha a főispánokkal és az összes számba jöhető hatóságokkal, a név szerint közlendő személyeken kívül, német ügyben másvalaki érkezik a községbe, az illetőt ki kell hallgatni, kiutasítani vagy eljárást indítani ellene. Ellenőrizni akarták a Németországból érkező sajtótermékeket is.27

Ezeknek a nagyszabású rendőri és adminisztratív intézkedéseknek nagy része egyszerűen nem volt végrehajtható; másrészt végrehajtás esetén sem orvosolta volna a helyzetet. Ennek ellenére az akcióprogram megindult. Első lépésként az 1936. április 25-én és 27-én megtartott bizalmas belügyminisztériumi értekezleten utasították a főispánokat, hogy „törvényhatóságuk területén észlelhető pángermán mozgalmat fokozottan ellenőriztessék, és a járási főszolga-bírák tárgyba vágó jelentéseiről havonként tegyenek előterjesztést a belügyminiszter úrnak, még abban az esetben is, ha a jelentések nemleges értelműek." Ezt a kötelezettséget június 9-én a miniszterelnökség is megerősítette.28

Az akcióprogramban elhatározott intézkedések közül a hatóságok a legnagyobb energiát a radikálisok németországi pénzforrásainak felderítésére pazarolták, hiszen itt - Kánya 1935. november 16-i nagy leleplezése után - igazán járt úton haladtak. A nyomozás fő pénzforrásoknak a VDA berlini, és a DAI stuttgarti és lipcsei társadalmi szervezeteit jelöli meg - a német külügyminisztérium részvételéről nem tud -, és összegét havi 5000 pengőben adja meg. Ebből fizetik minden bizonnyal a 14 személyes budapesti német diákkollégium lakbérét, 1600 pengőt; de Basch állítólag saját céljaira is sokat fordít ebből az összegből. A pénzsegélyen kívül a radikálisok másik anyagi bázisának mondja a jelentés a gazdasági szervezeteknek álcázott, valójában azonban a „pángermán propaganda" fedőszerveinek tekinthető olyan német vagy német érdekeltségű vállalatokat, mint a berlini Transdanubia Be- és Kiviteli Társaság, ahol Albertnek, az Agraria Mezőgazdasági és Terményértékesítő Szövetkezet, ahol Róth Lajosnak és Lebernek, vagy az Universal Könyvkiadó Vállalat, ahol Baschnak és Róthnak volt összeköttetése, illetve állása.

A nagy apparátussal megindult nyomozás nem vezetett politikailag hasznosítható eredményre. Bascht és társait a rendőrség kihallgatta pénzforrásaikra vonatkozólag, de nem bukkant semmiféle szabálytalanságra. Még az egész anyagi támogatásban kulcsszerepet játszó Köhler eilen sem jártak el sürgős szigorral.29 Vagy a bizonyítékok nem voltak perdöntők, vagy az illetékesek végül is visszariadtak leleplezéseik politikai következményeitől. De akkor miért fogtak egyáltalán hozzá?

Miközben a kormány adminisztratív-rendőri intézkedésekkel akarta letörni a népi német mozgalmat, Gratz továbbra is az ellentétek kiegyenlítésén fáradozott. Április elején a magyar sajtóban, és utána a Neues Sonntagsblattban megjelent cikkében a német mozgalmon belüli ellentétes irányzatok genezisét és lényegét igyekszik feltárni. Szerinte ő - Bleyerrel együtt - a hazai németség jogos kulturális törekvéseit mindig a magyar nemzet összérdekeinek keretében kívánta megoldani. A velük szembenálló kisebbség, bár alapjában nem tagadta a magyarság és a németség közti lelki harmónia szükségességét, élesebb hangot ütött meg a magyarsággal szemben. Mostani jelszavai és eszméi azonban már kétségtelenül veszélyeztetik a két nép közti lelki harmóniát, és ezenkívül a német ügynek a kormány részére való kiárusításával vádolják az MNNE vezetőségét. Ennek a csoportnak Huss egyetemi tanár a vezetője. Gratz nem vádolja őket tudatos hazafiatlansággal, de rendkívül veszélyesnek, a magyarság és a németség lelki összhangját megzavarónak találja agitációjuk hangnemét, különösen az iskolareform elleni állásfoglalásukban. Az ilyen támadások - akarva, nem akarva — bizalmatlanságot szítanak a magyar kormány ellen. A csoport jóhiszemű tagjai előtt azonban még mindig nyitva áll az út az MNNE-vel való együttműködésre, azzal az abszolút feltétellel, hogy nem okoznak kárt a magyarnémet egyetértésnek, ellenkezőleg: igyekeznek azt elmélyíteni és erősíteni.30

Az MNNE elsősorban nem az ellenzékkel való kiegyezésben, hanem tömegbefolyásának erősítésében kereste üdvét. Elsősorban délvidéki pozícióit igyekezett megerősíteni. Bácsbokodon április 25-én 40, 26-án Csávolyon (Bács-Bodrog m.) már 300 főnyi hallgatóság előtt beszéltek az egyesület kiküldöttei, König Antal, és Bäumel Vilmos arról, hogy a jelenlegi kormánynak sokat köszönhet a németség.31 Május 16-17-én Pintér, Faul-Farkas és Léber vezetésével Buda-környéki sváb gazdák tettek autóutat 4 tolnai és baranyai községben, gazdasági tapasztalatcsere céljából.32 Viszont 8 Tolna, Baranya és Bács-Bodrog megyei helyi csoport mégcsak meghallgatni sem volt hajlandó Faul-Farkast és Königet.33 Különösen tekintélyromboló volt a központi vezetőségre nézve a mágocsi (Baranya m.) incidens. A központ kénytelen volt feloszlatni a helyi csoportot, mert amikor küldöttei, Faul-Farkas és König május 3-án gyűlést akartak ott tartani, ezt a helyi csoport vezetősége bizonyos kívánságok teljesítéséhez kötötte.34 Folyt a párharc a két irányzat közt a különböző tömegmegmozdulások, zenekari verseny,35 betelepülési ünnep (Siedlungsfeier), ősök sírja-avatás (Ahnengrab), aratási ünnep rendezésében is.36

A VK-t egyrészt a kormány adminisztratív - rendőri intézkedései, másrészt a vetélytárs kezdeti sikerei arra ösztönözték, hogy szilárdabb szervezeti keretekben tömörüljön. Evégből 1936. május elejére egy 21 tagú intézőbizottságot hoztak létre, amellyel meg akarták hódítani a vidéki szervezetek többségét, és ki akarták buktatni a legközelebbi közgyűlésen az MNNE vezetőségét. Az intézőbizottság tagjai közt voltak, állítólag: Bleyer Ferenc, Basch, Huss, Mühl, Faulstich, Jekel, Albert, Mischung, Hornung, Brandt, Reitinger, Goldschmidt, Huber Mátyás és mások. (Török Árpád nevét megkérdőjelezte az előadó.)

Az ellenzék már 1936 májusában tekintélyes erőt képviselt. Az ugyan nyilvánvaló túlzás, hogy 33 vidéki szervezetben már magához ragadta volna a vezetést37 - ez az 1934-ben működő 192 helyi csoport38 egyhatodát jelentené -, de az biztosra vehető, hogy augusztus elején Tolna megyében 3, Baranyában 9, Bács-Bodrogban 2, Somogy megyében 2 helyi szervezet, összesen tehát 16 csoport már az ő kezükben van.39 A mozgalom gócpontja Tolna és Baranya. Tolna megye völgységi járásában dr. Mühl Henrik, bonyhádi magánorvos, a simontornyai járásban dr. Reitinger Henrik, györki orvos és Zimmermann Vilmos, kalaznói tanító, a tamási járásban Rauch András orvostanhallgató szervezkedik. „Fanatikusak, meggyőzni őket nem lehet" - jellemzi őket egy miniszterelnökségi irat.40 Baranyában dr. Mischung Konrád mohácsi és dr. Hornung György pécsi ügyvéd irányítja a mozgalmat.41 Nem hagyta érintetlenül a radikális szervezkedés Somogy és Bács-Bodrog megyét sem. Somogyban dr. Zumpft Jakab, almamelléki orvos tevékenykedik, de távozásával megszűnik a szervezkedés.42 Bács-Bodrog vármegyében és Baja városában ugyancsak ellanyhul a mozgalom.43 A radikálisok a szervezkedésen kívül sikernek könyvelhették el azt is, hogy a Bleyer-emlékműre indított gyűjtést és az emlékmű felállítását Huss vette a kezébe, továbbá, hogy sikerült gyökeret verniök a budapesti német kollégiumban és a budapesti német egyetemi és főiskolai hallgatók szövetségében, a Sueviában is. Az MNNE úgy igyekezett megmenteni befolyását az egyetemi hallgatók között, hogy 1200 pengős állami hozzájárulással maga is felállított egy nyolcszemélyes diákotthont.44

Az MNNE a VK-val való párharcában változatlanul döntő fontosságot tulajdonított az iskolakérdésnek. Éppen ezért érzékenyen reagált a Gömbös-féle egységes kisebbségi iskolatípust a VK részéről érő támadáskor. Gratz már április elején szembeszáll a radikálisoknak azzal az állításával, hogy az iskolareformot sohasem fogják végrehajtani - ami egyszerűen nem igaz -, továbbá, annak egyetlen célja a nyugat-magyarországi tiszta német oktatásnak (A-típus) magyarral való felváltása - amire senki sem gondol -, s végül, hogy német tanítóképzés nélkül az egész reform mit sem ér - holott ez a rendezés is folyamatban van.45 Még élesebben bírálja Gratz Hussnak a kormányhoz benyújtott memorandumát,46 amelyben az új iskolarendeletet visszafelé tett lépésnek tekinti, nem látván a C-típusról a B-típusra való áttérés óriási jelentőségét. Ezzel azok malmára hajtja a vizet, akik várni akarnak a végrehajtással az MNNE-n belüli helyzet tisztázásáig, a radikális elemek visszaszorításáig. Ha mégis Hussék kezébe kerülne az MNNE vezetése, a magyar közvélemény és kormány olyan erővel fordulna ellenük, hogy nemcsak az iskolarendelet végrehajtása, hanem az MNNE léte is veszélybe kerülne.47

1936 májusában, a szokásos költségvetési vita során, újból szóba került a parlamentben a kisebbségi kérdés, az iskolaügy függvényében. Gratz Gusztáv - a hazai németkérdés örvendetes fejlődésén érzett öröme mellett is - kénytelen volt sürgetni az iskolarendelet végrehajtását. Egyben bejelentette, hogy a szükséghez képest fel fogja vetni a német tanítókérdés megoldásának problémáját is.48 Pintér László az iskolakérdés megoldását csupán kezdetnek mondta, amely megnyitja az utat a hazai németség egyéb jogos követeléseinek teljesítése előtt.49 Az iskolareform végrehajtásához fűződő reményeket azonban meglehetősen lehervasztotta Hóman Bálint kultuszminiszter költségvetési záróbeszéde. Mikor a miniszter hangsúlyozta, hogy az egységes kisebbségi iskolatípust éppen úgy a szülők kívánságára, a szülői értekezletek döntése nyomán fogják bevezetni, mint az eddigi három típus bármelyikét,50 már mindenki sejtette, hogy az iskolareform végrehajtásának útja igen tekervényes lesz. Az MNNE arzenáljából tehát alighanem még jó ideig hiányozni fog ez a VK megsemmisítésére szánt csodafegyver.

A hazai németségen belüli két irányzat harca 1936 nyarától élesebb formát öltött. Ebben közrejátszottak a radikálisok két vezetőjével, Mühllel és Baschsal történt bonyodalmak. Június 4-én a pángermán agitátornak tartott Mühl előtt a felizgatott gimnazisták nyílt utcán kiköptek, mire a rabiátus orvos egyet közülük kegyetlenül elvert. Erre éjszaka bosszúból beverték az ablakait. Mikor pedig másnap feljelentést tett ellenük, a csendőrök össze-vissza verték, miközben „német kutyának", „Hitler banditának", „aljas pángermánnak" szidalmazták.51 A Magyarországon mindennapos csendőri brutalitásból a külföldi sajtót bejáró kisebbségi sérelem lett, hiába állt Gratz - finom politikai érzékkel és lélektani tapintanál - ellenfele, Mühl mellé, követelve az ügy szigorú kivizsgálását és megfelelő elégtételnyújtást.52

A Mühl-incidensnél is nagyobb feltűnést keltett és többet ártott a kiegyezésnek a Basch-pör záró szakasza. Bár a tábla másodfokon súlyosbította a Basch büntetését, fogságát három hónapról ötre, politikai jogfosztását egy évről háromra emelve, a harmadfokú kúriai tárgyalástól sokan, idehaza és külföldön, felmentést vagy legalábbis gyors megkegyelmezést vártak. A kúria azonban 1936. június 24-i budapesti tárgyalásán — Gündisch Guidó minden ügyvédi csillogása ellenére - egész terjedelmében - az indokolást is beleértve - helyben hagyta a másodfokú bíróság ítéletét, ami ezzel jogerőssé vált.53 Miután a várt gyors kormányzói kegyelem sem következett be, Basch 1936 szeptemberében megkezdte fogházbüntetésének kitöltését.54 A fogházból csak 1937. január 9-én szabadult, kormányzói kegyelem folytán.55

A magyar sajtó megnyugvással, sőt elégtétellel fogadta a kúriai ítéletet. Jellemző e tekintetben, hogy még az erősen németbarát Rajniss Ferenc is Basch ellen foglalt állást, a magyar-német barátság akadályának tüntetve fel őt.56 A birodalmi német sajtó viszont - a müncheni magyar főkonzulátus jelentése szerint — „megdöbbenéssel vagy megdöbbenést színlelve" fogadta a kúriai ítéletet. A Münchner Neueste Nachrichten — amely a VDA-val együttműködő müncheni Deutsche Akademie orgánuma - érthetetlennek tartja ezt az ítéletet egy olyan ország részéről, amelynek hárommilliónyi kisebbsége van.57 A Nationalsozialistische Partei-Korrespondenz hátrányosnak találja a magyarországi németség helyzetét a csehszlovákiai magyarokéhoz képest, és a közelmúltban megkötött magyar-német kultúregyezmény megszegésével vádolja a magyar kormányt.58 A pozsonyi Deutsche Stimmen a magyarosító politika önleleple-zésének tekinti az ítéletet, amely dezavuálja az egész magyar kisebbségi politikát. Az ilyen politika teszi lehetetlenné az utódallamokban a nemzetiségi egységfront kialakulását.59 A Basch-féle ítélet kapóra jött a revízióellenes román és jugoszláv propagandának is. Bélyegeket terjesztettek Basch képével és ezzel a felirattal: „Magyar nemzetiségi politika, Aki atyja nevét nem tiszteli, nem méltó őseihez, Dr. Basch Ferenc - 5 hónapi fogház."60

Bascht követően Rothen Ferenc egyesületi titkárt is hathónapi börtönbüntetésre és politikai jogainak két évig való felfüggesztésére ítélte a bíróság, a névmagyarosítás és a német iskolahelyzet bírálatáért.61

Miközben a hatóságok lesújtottak a VK legveszélyesebbnek tartott vezetőire, az 1936. április 4-i memorandum előírásainak megfelelően mindent elkövettek a hazai és a külföldi - elsősorban a birodalmi - németek kapcsolatának megszakítására vagy legalábbis ellenőrzésére. Nem járultak hozzá 1936 nyarán a magyar-német diákcsere-akció kibővítéséhez.62 A gazdaifjak szokásos német-és olaszországi tanulmányútjából feltűnés nélkül ki akarták hagyni a németlakta vidékeket.63 Nehezebb volt korlátozni az ipari munkások és értelmiségiek németországi tanulmányútjait Stuttgartba, Lipcsébe, Breslauba, ahol a magyarországi német ifjak és leányok nemcsak szűken vett szakmai kiképzést kaptak a szűcsmesterségben, az ápolónői vagy más szakmában, hanem általános műveltségüket is gyarapították, szórakozni és kirándulni vitték őket. Emellett persze a népi német mozgalmi munkára is kiképzést kaptak.64 Még az egyszerű kirándulókat is ellenőrizték, így pl. a Németországban járt, Máriacellben is megfordult, 18 budaörsi lakost is.65

Mint a magyarországi németek külföldi, úgy a külföldi németek magyarországi viselkedését is árgus szemekkel figyelték. Lehetőleg elhárították külföldi német egyesületek magyarországi vendégszereplését.66 A német kiránduló- és turista csoportok - időnként és helyenként indokolt - megfigyelése 1936 nyarán és őszén már-már a hisztéria határát súrolta, és egyáltalán nem volt tekintettel még a turizmushoz fűződő gazdasági érdekekre sem.67 Detektívek és csendőrnyomozók kísérték 1936 húsvétján a Fejér megye móri járásába látogató 15-20,68 a július 29-én ajkára (Veszprém m.) érkezett 32, a július 27-én Pesthidegkútra utazó 36,69 az október l-jén Soroksárra buszozó 39, az ugyancsak október elején Tolna és Baranya megyéket felkereső 25, az október 4-én Villányba (Baranya m.) látogató 25 német turistát és kirándulót. (A Villányba látogató csoport kizárólag öreg hölgyekből állt.)70 Ezek a nagy garral végzett megfigyelések általában nem voltak sikeresek. Nagy eredménynek számított, amikor a Soroksárt látogató csoportnak számlájára írhatták: „A németországi helyzetet dicsérték, és nyíltan kifejezésre juttatták, hogy ha jó a vezetés, akkor a viszonyok is jók."

Nem kisebb elszántsággal vetették magukat a hatóságok a német diákokra. Ezek a diákok nem nagyon dúskáltak a pénzben. Volt köztük olyan, aki háztartási munkák elvégzésével szerzett magának szállást és élelmet. Segítettek vendéglátóiknak a nyári munkában, és jelentős részük - mint egy jelentés írja -„munkakészségével és szíves modorával meghódította a köréje gyülekező fajtestvéreket..."71 Egyébként német dalokra, táncokra tanították a falusiakat (Etyek - Fejér megye, Almamellék - Somogy m.), a magyarországi svábok németországi eredetéről, őshazájukhoz való ragaszkodásról beszéltek nekik, és arra bíztatták őket, hogy gyermekeiket kizárólag anyanyelvükön taníttassák. Mások a német népviseletet tanulmányozták (Pesthidegkút), ill. örökléstani kutatásokkal foglalkoztak (Nagynyárád - Baranya m.), utóbbiak állítólag Miskolczy Dezső szegedi egyetemi tanár megbízásából. A hatóságokkal azért voltak összeütközéseik, mert Basch és a radikálisok híveinek vallották magukat, és az elmagyarosodott német községek visszanémetesítésére törekedtek. Egy német diákot, a 22 éves Hohnemann Méta tanítóképzőst letartóztatták, majd kitiltották az ország területéről, mert Basch ajánlólevelét és a Deutscher Volksbote palotabozsoki (Baranya m.) előfizetőinek névsorát találták nála. Ugyancsak kitiltották az ország területéről a Hidasra (Baranya m.) érkező Killus Martine nevű német nemzetiségű litván állampolgárt.72

A hatóságok igyekeztek ellenőrzésük alá vonni a német kisebbségnek az anyaországgal fenntartott kulturális kapcsolatait is, nem törődve az 1927-ben megtartott III. genfi kisebbségi kongresszus vonatkozó határozatával, amely elítélte a külföldön megjelent nemzetiségi nyelvű lapok, könyvek behozatalának tilalmát.73 Minden Magyarországra irányított kisebbségi vonatkozású könyves füzetküldeményből 2 példányt fel kellett terjeszteni betekintés végett a miniszterelnökségre.74 A miniszterelnökségnek címlistája volt azokról, akik a DAI-tól Magyarországon könyvet vagy folyóiratot kapnak.75 Ellenőrizték Albert, Basch, Róth és mások Németországból érkezett könyvküldeményeit. De azokban semmi gyanúsat vagy törvénybeütközőt nem találtak.76

Baschnak és Rothennek váratlan és súlyos elítélése zavart okozott a VK táborában. Először egy új kultúregyesület létrehozásával próbálkoztak, de ehhez a kormány nem járult hozzá. így hát visszatértek régi kedvenc eszméjükhöz, egy német politikai párt felállításának tervéhez, amelyet egyébként a csehországi szudétanémet párt analógiájára képzeltek el.

A pártalapítást előkészítő tárgyalásokon augusztus elején a következők vettek részt: Sauernborn képviselő, Basch, Huss, Mühl, Bleyer Ferenc, Albert, Goldschmidt, Zumpft, Lelbach László bácsborsódi birtokos, Jekel, továbbá az MNNE három legerősebb szervezetének, a bácsalmási, kunbajai és katymári (Bács-Bodrog m.) helyi csoportoknak összvezetősége. A katymári helyi csoportot - mint tudjuk - az MNNE vezetősége feloszlatta, a másik két csoport ellen pedig vizsgálat volt folyamatban.77

A pártalapítás kérdésében a döntést elhalasztották, alighanem azért, mert nem akartak fölégetni maguk mögött minden hidat a kormánnyal, ül. az MNNE vezetőségével folytatott tárgyalásokon. 1936 nyarán - Gratz szerint később hamisnak bizonyult - hír terjedt el arról, hogy a VK külföldi pénzforrásai megszűntek. Ekkor Gratz felajánlotta a VK vele tárgyaló két tagjának az MNNE-be való visszatérést, ellenzéki platformmal. Sőt egy megbízható társuknak még az intézőbizottságban is helyet kínált. Tárgyaló partnerei azonban az ügyvezető alelnöki és főtitkári posztokat kérték.78

Az előkészítő értekezlet, úgy látszik, kitartott e mellett a valóban túlzott követelés mellett, és így nem jött létre a megegyezés. Pedig 1936 nyarán közvetlenül az augusztus 20-án esedékes XI. közgyűlés előtt a VK egészen kilátástalan helyzetbe manőverezte bele magát. A híveikhez az MNNE bomlasztása érdekében intézett felhívás a tagdíjfizetés megtagadásáról most bumerángként ütött vissza. Gratzék ugyanis a közgyűlés előtt új tagsági igazolványokat bocsájtottak ki, amelyeket a tagdíjhátralékosok nem kaptak meg. így Gratzék kényelmes többséget biztosítottak maguknak a közgyűlésre. Ezen viszont a megbeszélés résztvevői sem tudtak változtatni.

Az 1936. augusztus 20-án megnyílt XI. közgyűlésen 63 helyi csoport több mint 700 képviselője jelent meg. Közülük mindössze 13 volt az ellenzéki. Feltűnést keltett, hogy a VDA is képviseltette magát. Gratz elnöki megnyitójában hangoztatta, hogy kétesztendős nehéz krízis után most végre eljutottak kulturális kívánságaik teljesüléséhez. Ennek azonban az egyesület egysége lett az ára. Ő a közgyűlés előtt is tárgyalásokat folytatott az ellenzék vezetőivel, de nem jött létre megegyezés. Az egység nem lehet öncél. Ezután az elnök az új iskolarendeletet méltatta, amelynek végrehajtása Pest környékén, de máshol is már megkezdődött. Az egyesületi élet eddig csak papíron folyt. Sokan — ez oldalvágás volt a radikálisok felé - még a tagdíjat sem fizették be. Ezeket most kizárják. Különben is tűrhetetlen állapot, hogy a németségből csupán minden 70. vagy 80. ember tagja az egyesületnek. Az egyesület tagságát ki kell terjeszteni, és el kell mélyíteni az egyesületi munkát!

A főtitkári jelentést Faul-Farkas János terjesztette elő. Az egyesületnek megalakulása óta 192 helyi csoportja volt, amelyből 5-öt nem hagytak jóvá. 42 helyi csoport az idők folyamán feloszlott. Csak Tolna megyében 14 helyi csoport szüntette be tevékenységét az előző egyesületi évben. A megmaradt 131 helyi csoportból egyet (a katymárit) a vezetőség feloszlatott. A tél folyamán 108 helyi csoportban sikerült újból elindítani a munkát. Újonnan alakult 3 helyi csoport. A tagdíjhátralékosok törlése után az egyesület taglétszáma 20 000-ről 5646-ra, vagyis alig egynegyedére, a helyi csoportok száma 192-ről 108-ra, majdnem a felére csökkent. Az 1934/35. év egyesületi munkájáról a jelentés nem közöl konkrét adatokat, csupán annyit, hogy 1935/36-ban az iskolarendelet nyomán fellendült az egyesületi élet.

A vita során a 13 ellenzéki közül hárman, Brandt Jakab földműves (Kunbaja), Hoffmann János ügyvéd (Budaörs) és dr. Schnitzer János (Budapest) mondott élesen ellenzéki szellemű beszédet. Törvényellenesnek bélyegezték az ellenzéknek a közgyűlésről való kizárását, követelték Basch rehabilitálását és főtitkári fizetésének folyósítását, és elvetették az alapszabály-módosítást. Gratz frappáns válaszai után azonban 13 ellenszavazattal kisebbségben maradtak. Az alapszabály-módosítás kimondta, hogy az egyesület politikáját a jövőben két személy, az igazgató és az elnök szabja meg. Ezzel a vezetés szilárdan és visszavonhatatlanul Gratznak és híveinek kezébe került, ami természetesen az egyesületi autonómia további korlátozását jelentette.

Az ugyancsak Faul-Farkas által előterjesztett pénztári jelentés után került sor a vezetőségválasztásra. Gratz hívei ragyogó győzelmet arattak. Elnök újból Gratz Gusztáv lett, ügyvezető igazgató Pintér László, főtitkár Faul-Farkas János, titkár Leber Lajos, jogi tanácsadó dr. Stumpf György, ellenőr Hufnagel Ferenc esperesplébános. A végrehajtó bizottság tagjai közt ott találjuk Huber Jánost, König Antalt, Neubauer János igazgatót s több gimnáziumi tanárt, orvost, kereskedőt, földművest; a tiszteletbeli elnökök közt Grősz József püspök mellett id. Scholtz Edét. A vezetőség tehát, úgyszólván teljesen Gratz híveiből került ki a jogi tanácsadó (Stumpf) és az egyik tiszteletbeli elnök (Scholtz) kivételével. Ők alighanem Baschék előzetes hozzájárulásával és a VDA-nak tett udvariassági gesztusként kerültek be a vezetőségbe. Az ellenzékkel való megegyezés előtt tovább is nyitva hagyta a kaput a közgyűlésnek az a határozata, hogy a választmányban öt helyet fenntart számukra.79

Az ellenzék a közgyűlésen látványos, de nem megsemmisítő vereséget szenvedett. A gyűlés után tartott rögtönzött értekezletükön kijelentették, hogy az MNNE-től ők már nem várnak semmit, és ezért még szeptember első felében meg fogják alakítani kisebbségi pártjukat, amelynek alapszabályait Goldschmidt fogja kidolgozni.80 Az ellenzéket eltökéltségében megerősítette a külföldi német sajtó reagálása is a közgyűlésen történtekre. A Berliner Tageblatt szerint Gratznak a közgyűlés előtt tett beismeréséből is kiderül, hogy nem éppen a legkevésbé mérvadó emberek állnak szemben az MNNE-n belül a pillanatnyi vezetéssel. A cikk név szerint is megemlíti Bascht.81 A pozsonyi Deutsche Stimmen szerint Gratz és Pintér csak a törvénytelenül tagoknak nyilvánított máriacelli zarándokokkal,82 az ellenzéki elemek rendőri eltávolításával tudták magukat megválasztatni.83

Mindennek ellenére Gratz kereste az ellenzékkel való kiegyezés útját. Józanul aligha tehetett egyebet. Éreznie kellett, hogy győzelme könnyen pirruszi győzelemmé változhat: ismét megmentette ugyan az MNNE létét és vezetőségét, de közben elvesztette a tagság háromnegyed részét, a helyi csoportoknak meg majdnem a felét. Az operáció sikerült, de ettől a beteg még meghalhat! Gratz tehát a közgyűlés után ismét békejobbot nyújt az ellenzéknek, mert úgy látja: az ellentétek nagy része nem komoly felfogás- és érzületbeli, hanem csupán frazeológiai és taktikai különbségekre vezethető vissza. „.. .A legfontosabb tárgyi akadály, amely lehetetlenné tette számomra és barátaim számára a mai ellenzékkel való együttműködést, többé nem áll fenn."84 - írja hetilapjában, Gratz itt nyilván a külföldi pénzforrások megszűnésére utal.

Nem valószínű, hogy Gratz ne lett volna tisztában azzal a mélyreható elvi ellentéttel, amely őt és az ellenzéket egymástól elválasztja. Ha mégis megtette egységajánlatát, sőt a vezetőségben is fenntartott helyeket az ellenzéknek, két dologra számíthatott: egyik, hogy az ellentét még nem áthidalhatatlan; másik, hogy az ő, legalábbis taktikai győzelme az ellenzéket is közeledésre bírja. Az ellenzék ugyanis minden kezdeti sikere ellenére pillanatnyilag nem volt irigylésre méltó helyzetben. A Külügyi Hivatal kultúrosztálya is egy 1936. szeptemberi följegyzésében meglehetősen borús képet fest a magyarországi németség helyzetéről, amelyet „...a magyar sovinizmus és az államilag támogatott asszimilációs és beolvasztási irányzat" jellemez. A „nemzetiszocialista elemeket összefogó és a megfelelő birodalmi helyek rokonszenvét élvező" VK-t az elnyomó politika következtében szétesés fenyegeti.85

1936. szeptember hó 20-án a magyar és a német kormány között hivatalos kapcsolatfelvételre került sor a magyarországi német kisebbség ügyében. A magyarországi látogatáson tartózkodó Neurath külügyminiszter annak a véleménynek adott hangot, hogy ha a magyarországi német kisebbség helyzete még sokáig rendezetlen marad, és bizonyos német kívánságokat nem honorálnak, ez óhatatlanul elhidegülésre fog vezetni a két ország között. Neurath itt kétségtelenül Hitler véleményét tolmácsolta. Kánya - a kisebbségi kérdés belügyi jellegére való tekintet nélkül - hajlandó a méltányos rendezésre, és kész Mackensen követtel megtárgyalni az egész kérdés-komplexumot. Egyetértés esetén Pataky államtitkár Berlinbe fog utazni, a követendő eljárás részleteinek tisztázására.86

Az ellenzék körében uralkodó zűrzavarra és tanácstalanságra jellemző, hogy bár visszautasították Gratz előnyös egységfelhívását, ők maguk semmiféle konkrét, reális programmal nem rendelkeztek, hacsak nem tekintjük ilyennek régi fenyegetésüket a magyarországi német párt létrehozásáról. A miniszterelnökség tudni véli, hogy 1936 szeptemberének végén Goldschmidt budapesti lakásán megalakult volna a magyarországi német párt, amelynek elnökei Huss Richárd és Jekel Péter, igazgatója Mühl Henrik, főtitkára Goldschmidt György, első tiszteletbeli tagja pedig, a fogházbüntetését éppen megkezdő Basch Ferenc lett volna.87 Ennek azonban más forrásokban semmi nyoma. Nem is valószínű, hogy a VK súlyos helyzetében ehhez az ultima ratiohoz mert volna nyúlni.

1936 októberében, még az általa összekovácsoltnak hitt Berlin-Róma tengely megalakulása előtt, meghalt Gömbös Gyula. Kisebbségi politikáját kortársai ellentétesen ítélték meg. Német részről ellenségesnek, magyar részről túlságosan is kedvezőnek találták ezt a magyarországi németséggel szemben, olyannyira, hogy utóbbiak szerint már a „fajmagyarok" életérdekeit és a német veszéllyel szembeni ellenállását is fenyegette. A tények mást mutatnak.

Gömbös miniszterelnöksége alatt a magyarországi német mozgalom legmélyebb válságát élte. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a magyar kisebbségi politika képtelen volt túljutni az egységes, politikai magyar nemzet szemléletén és elismerni a nemzeti kisebbségeknek az önálló, sokoldalú fejlődéshez való jogát. Az MNNE nem ennek az új, szabad, hanem a régi korlátozott, csupán a nyelv- és hagyományápolásra szorítkozó nemzetiségi fejlődésnek volt eszköze, bár sokszor még ezeknek a mérsékelt igényeknek sem tudott megfelelni. Még kevésbé volt hátvéd az erőszakos asszimilációs törekvések ellenében. Súlyos következményekkel járt, hogy a magyar nemzetiségpolitikában újból eluralgott az adminisztratív-rendőri szemlélet és módszer, amely képtelen volt a konstruktív megoldásra. Ennek „eredménye" volt az, hogy Volksbildungsverein kormányvezetéssel megmaradt ugyan, de vonzóerejét, tömegbefolyását elvesztette. A németség tömegei nem a maguk kultúrszervezetét látták benne, hanem egy pusztán nemzetiségi kormányszervet. Gömbös kormányzata alatt megrekedt az iskolakérdés is. Hozott ugyan egy többé-kevésbé elfogadható iskolarendeletet, de végrehajtásához sem ideje, sem kedve nem volt. Nem jött létre a birodalommal sem az az államközi egyezmény, amely szabályozottá és így ellenőrizhetővé tette volna a birodalmi német-magyarországi német kapcsolatokat, és legalábbis gátolta volna a hazai németség politikai eszközzé válását Hitler kezében. Gömbös kisebbségi politikájának értékelését illetőleg, lényegében oszthatjuk C. A. Macartney sommás elítélő véleményét, mely szerint kevés magyar tanúsított intranzigensebb magatartást a magyarországi németekkel szemben, mint ő, a félig német származású magyar politikus, és hogy nemzetiségi politikája volt népével szemben sokkal kevésbé volt liberális, mint Bethlené.88

A Gömbös kormányt felváltó Darányi-kormánytól az egyeztetést, a politikai erők kiegyensúlyozását, ésszerű kompromisszumokat vártak az élére állított belpolitikai helyzetben.89 A miniszterelnök programbeszédében kitért a kisebbségi kérdésre is. A szomszéd országokban nehéz helyzetben lévő magyar kisebbségeknek támogatást ígért a Népszövetség útján, és más eszközökkel, a hazai kisebbségeket pedig megnyugtatta jogos gazdasági és kulturális érdekeik kielégítése felől. Kijelentette továbbá, hogy a sikeres külpolitika előfeltétele az országban uralkodó rend és nyugalom. Werkmeister budapesti követségi tanácsos október 22-i jelentésében ezt úgy magyarázta, hogy a „miniszterelnök felfogása szerint csak akkor lehetséges aktívabb magyar kisebbségi politika, ha a magyarországi kisebbségeket (mindenekelőtt a német kisebbségeket) a magyar kormány méltányos intézkedéseivel kielégítik, és körükből minden nyugtalanságot száműznek."90

Darányi megnyilatkozása nem jelentette azt, hogy a kormány engedni fog szigorából a népi német mozgalommal szemben. Miközben Basch már a börtönben ült, és Rothen Ferencet is elsőfokon elítélték, október 15-én három újabb népi német vezető került a vádlottak padjára a nemzetgyalázás vádjával.91 A Deutscher Volksbote 1936. szeptemberi számát bűntevő, vagyis Basch feldicsérésének vétsége miatt elkobozták.92 A magyar sajtó folytatta a szegény magyar parasztot a gazdag sváb paraszt ellen uszító gyűlölethadjáratát és kampányát, a belső német terjeszkedéstől és a külső német hódítástól fenyegetett Dunántúl megmentésére. Dénes István Mentsük meg a Dunántúlt! c. nagyhatású brosúrája újból félreverte a hidasi „elnémult harangokat", felszítva a Dunántúl népei közti bizalmatlanságot és ellenségeskedést.

A külső támadások ellenére zavartalanul folyt a belső harc a hazai németség két irányzata, a német-magyar és a népi német között. Az MNNE Pest megyében tartott 1936. november elején, gyéren látogatott gyűléseket, amelyekben az MNNE céljáról: német újság, naptár olvasásáról, az összetartásról, Bleyer eszméi iránti hűségről, gazdasági kérdésekről, a svábok betelepüléséről stb. szóltak az előadók és hálájukat fejezték ki a kormánynak a német iskolázás fejlesztéséért. Az egyesület a Délvidéken, elsősorban Bács-Bodrog megyében is próbálta megvetni lábát, de Faul-Farkas főtitkárnak november eleji két gyűlésén mindössze 35-en jelentek meg. A főtitkár a német nyelv használata mellett a magyar haza, a szülőföld iránti szeretetre buzdított.93

Az MNNE betörési kísérletei nem változtatták meg a Bács-Bodrog megyei erőviszonyokat. A csataljai helyi csoport mindig is energikusan kiállt Baschék mellett. Most a balul sikerült közgyűlés után is azon a véleményen voltak, hogy az ellenzék nem egy elszigetelt csoportot képvisel, hanem Bleyer egész népét. Hasonlóképpen gondolkodott a kunbajai helyi csoport is, Brandt Jakab vezetésével. A katymári helyi csoportot az MNNE elnöke vitte át az ellenzék oldalára, majd 1936 májusában feloszlatta.94

Az MNNE Baranyában, az ellenzék másik „vezérmegyéjében" is kénytelen volt megalkudni a kialakult helyzettel. Itt az ellenzék bázisa a Kultúra Könyvkiadó volt, amely köré egy Németországtól Magyarországig húzódó propaganda-hálózatot építettek ki. Mühl tevékenysége a szomszédos Tolna megyéből Baranyára is átsugárzott.95 Faul-Farkas az újpetri és a vokányi helyi csoportok visszahódításával akarta megindítani az ellentámadást.96

Bár a VK tavaszi és nyári lendületét a közgyűlésen elszenvedett kudarc megtörte, visszavonulásra nem gondolt, ellenkezőleg: energikusan folytatta az MNNE és hetilapja elleni ideológiai háborút. Mühl a Deutscher Volksbote 1936. novemberi számában a németség beolvasztására irányuló mesterkedéssel vádolja a Neues Sonntagsblattot. Ezzel szemben szenvedélyesen buzdít a gyermekáldásra, kikel az egyke-szemlélet ellen. Egy tömeges névmagyarosítás alkalmat ad a lapnak októberi számában a névmagyarosítás elleni állásfoglalásra is. Az orgánum küzd a német anyanyelvhasználatáért. Októberi számában bírálja a németkéri (Tolna m.) települési ünnepélyt, mert azt magyar nyelven tartották. A novemberi számban egy tanító a német szellemű oktatásért száll síkra. Németül csak az tudhat jól tanítani, aki a német nyelvtudása mellett egyben népi német gondolkodású is.97

Az egyre mélyülő ellentétek közepette is volt egy kérdés, amelyben a szembenálló felek egyetértettek, sőt bizonyos mértékig együtt is működhettek: az iskolakérdés! Bár a VK meghozatala idején éppen nem lelkesedett a Gömbösféle iskolareformért, most a végrehajtás során, bizonyos feltételekkel mégis támogatta. A Deutscher Volksbote 1936. októberi száma szerint a VK szerette volna tudni: 1. A 49 A-típusú iskolából mennyi marad meg? 2. A B-típusú iskolák mind átalakulnak-e egységes típusúvá? 3. A C-típusú iskolákban és ahol eddig csak magyarul tanítottak, a jövőben vegyesen, azaz magyarul és németül fognak-e tanítani? Emellett a német tanítóktól nemcsak a német nyelvtudást, hanem a „német népi" szellemet is meg akarta kívánni.98

Bár az új iskolarendelet várt végrehajtási utasítása egészen az 1936/37. tanév kezdetéig nem jelent meg, ez nem akadályozta meg a kisebbségi oktatásról döntő szülői értekezletek összeillését. Ezeknek lefolyását a külföldi német sajtó is figyelemmel kísérte, a németországi katolikus Germania bizakodón,99 a pozsonyi Deutsche Stimmen, egyes eredmények100 ellenére is kritikusan.101 Annyiban igaza volt a pozsonyi lapnak, hogy az iskolarendelet végrehajtása nem ment simán. Szokás szerint most is aktivizálódtak, és nyilvánosságot kaptak azok az erők, amelyek a kisebbségi oktatást a magyar nyelv és a magyar nemzet sérelmének fogták fel. Sajtóvitává terebélyesedett a békásmegyeri C-típusú iskola ügye, amelynek szülő értekezletét háromszor szavaztatták meg, míg megszületett a német tannyelv melletti döntés.102 A közvélemény ellenállása miatt az eredetileg várt 65 helyett csupán 50 vagy 53 iskolában döntöttek a szülői értekezletek az egységes típusú kisebbségi oktatás mellett.103 Ezt az eredményt nem csupán a VK, hanem az MNNE részéről is negatívan ítélték meg. Huber János kanonok később így nyilatkozott az iskolarendelet 1936-os végrehajtásáról a Neues Sonntags blattban: „...reményeink az első végrehajtási évben nem teljesültek."104

A német nyelvű oktatást azonban nem csupán az elemi iskolákban kellett megvédeni. A mezőgazdasági iskolák készülő új tanterve meg akarta szüntetni a heti kétórás német oktatást azzal az indokolással, hogy nem jár eredménnyel.105 A szombathelyi községi közigazgatási tanfolyamon is Pintér személyes közbelépésére hagyták meg a német nyelvet rendkívüli tárgyként, heti két órában.106

Míg a külföldi német sajtó általában elhallgatta az MNNE-nek és vezetőinek tevékenységét, annál nagyobb nyilvánosságot adott a VK embereinek és törekvéseinek.107 Hozzászokott ahhoz, hogy a magyarországi németkérdést a népi német mozgalom szemüvegén keresztül nézze, és ennek vezetőit tekintse a magyarországi németség igazi képviselőinek. Az 1936 szeptemberében Genfben megtartott XII. európai kisebbségi kongresszuson furcsamód az MNNE-ből kizárt VK tagjai, Huss és Goldschmidt képviselték a magyarországi németséget,108 noha erre semmiféle felhatalmazásuk nem volt. Nyilvánvaló, hogy ezt csak a VDA támogatása tette számukra lehetővé.109 Ugyanez az eset ismétlődött meg az Európai Német Népcsoportok Szövetsége, 1936. november 21-22-én, Karlovy Vary-ban (Karlsbad) tartott ülésén is, amelyen a magyarországi német népcsoportot ismét csak Huss képviselte.

A belpolitikai nyugalom megteremtésével és a hagyományos kormányzati módszerek visszaállításával elfoglalt Darányi-kormány kezdetben nem sok érdeklődést tanúsított a nemzetiségi kérdés iránt. Ezt kihasználva a Kisgazdapárt kísérletet tett a nemzetiségekkel kötött, de az 1935-ös erőszakos választások alatt felbomlott szövetségének helyreállítására. Eckhardt, 1936. október 25-i bátaszéki beszédében a nemzeti kisebbségek helyzetére is kitért. A világháború előtt — mondotta - nem volt, most azonban van német kisebbségi kérdés. A magyarság és németség közti testvéri jó barátságot és együttműködést azonban, az államhűség és a népiség ápolása alapján, ma is helyre lehet állítani. Külföldi irányítást, pénzt és propagandát viszont nem lehet tűrni sem Moszkvából, sem Berlinből, sem pedig Prágából vagy Romániából. A magyar államnak nem lehet érdeke, hogy bárkit gátoljon anyanyelve használatában.110

Eckhardtnak ezek a kisebbségpolitikai alapelvei bekerültek abba a közös nyilatkozatba, amelyet a Nemzeti Radikális Pártnak 1936. november 30-án a Kisgazdapártba való belépése után Bajcsy-Zsilinszky Endrével közösen adtak ki. Ebben - fajára, nemzetiségére és felekezetére való tekintet nélkül - minden magyar állampolgárt a politikai magyar nemzet egyenjogú tagjának nyilvánítanak, csupán egy követelményt szabva: a feltétlen államhűséget. Egyidejűleg elismerik a nemzeti kisebbségek összes írott és íratlan jogait, követelve ezeket az elszakított magyarságnak is. A nyilatkozat különös melegséggel szól a németség kipróbált hazafias hűségéről és érdemeiről, és ígéretet tesz kisebbségi jogaiknak maradéktalan tiszteletben tartására. Ugyanakkor kész szembeszállni minden kívülről jövő idegen hatással és hatalmi törekvéssel, amely meg akarná bontani a magyarság és bármely nemzetisége lelki egységét és harmonikus együttműködését.111

Akármennyire pozitívan kell is értékelnünk a Kisgazdapártnak a nemzetiségek teljes állampolgári jogegyenlősége, és ezenkívül a specialis kisebbségi jogaik melletti kiállását, még ha ebbe revíziós szándékok vegyültek is, mégis látnunk kell, hogy ezek érvényesülésének meglehetősen szűk határt szabott a politikai magyar nemzeteszme. Ez, a feudális nemzetfogalmat a francia liberalizmus nemzeteszméjével ötvöző felfogás az államnemzet részéről majdnem mindig magával hozta a nemzetiségek létének, egyéniségének tagadását, Ül. - mert ezzel a tagadással a nemzetiségek még nem szűntek meg - asszimilációjukra való törekvést. Ennek a gyakorlatban sokféle fajtája érvényesülhet a nyers, barbár, fizikai erőszaktól egészen a kifinomult, rafinált, lelki pszichológiai erőszakig. Ez utóbbinak lehet eszköze a lelki egységre, a harmonikus együttműködésre való hivatkozás is.

Goldschmidt a Deutscher Volksbote 1936. novemberi számában éppen a lelki egység és a harmonikus együttműködés ilyenfajta funkciója ellen tiltakozik. A lap 1937. januári száma pedig egyenesen a kisgazdapárti nyilatkozat alapjául szolgáló politikai koncepciót bírálja. A szubjektív döntésre, a renani „mindennapos népszavazásra" épülő francia liberális típusú nemzeteszmével - amely sok visszaélésre nyújt alkalmat - szembeállítja az objektív kritériumokon, a vér, anyanyelv, szokások által meghatározott, népi adottságokon nyugvó német nemzeteszmét, amely nemcsak a jelenre, de még a múltra nézve is kizárja az asszimilációt. A német kisebbség számára is követeli az országhatárokon túlnyúló „faji és kulturális közösséghez" való tartozás jogának elismerését, amelyet az utódállamok magyar kisebbségei is vindikálnak maguknak.112

A kisgazdapárti nyilatkozat nem kavarta fel a kisebbségi kérdés állóvizeit. Megtette ezt a birodalmi kormány diplomáciai kezdeményezése. Neurath báró külügyminiszter 1936. szeptember 23-án közölte, az akkor még csak miniszterelnök-helyettes Darányival, hogy bár Hitlert és őt a magyarországi németség politikailag nem érdekli, mégis szükséges lenne a magyar-német kapcsolatoknak ezt az „egyetlen súrlódási pontját" kiküszöbölni olyképpen, hogy a magyarországi németség kapja meg anyanyelve megőrzésének és kulturális fejlődésének lehetőségét.113 Bár Neurath nyíltan nem tette ettől függővé a magyar revíziós törekvések támogatását, Darányi előtt nem lehetett kétséges, hogy ez a Junktim valóban fennáll.

Ezt az összefüggést váratlanul fontossá tette Mussolininek 1936. október 30-án elhangzott milánói beszéde, amelyben egyértelműen és lendületesen kiállt az integrális magyar revíziós politika mellett.114 Minthogy a kormányhoz közel álló sajtó különösen azt emelte ki, hogy Mussolini beszéde csupán az olasz-német egyetértés talaján születhetett meg,115 a közvélemény izgatottan várta a német csatlakozást az olasz kezdeményezéshez. Ehelyett egészen mást kapott: az integrális revízió német részről való elutasítását Alfred Rosenbergnek, a nemzetiszocialista párt Külpolitikai Hivatala vezetőjének, a Völkischer Beobachter 1936. november 15-i számában megjelent cikkében. A csalódást teljessé tette Hitlernek utóbb a román frontharcosok előtt elmondott beszéde.116

Kézenfekvő volt a következtetés. Németország meglepő revízióellenes állásfoglalása mögött a magyarországi németség helyzetével való elégedetlenség lappang. Egyik-másik német lap elég világosan meg is írta, hogy Németországnak nem fűződik érdeke a magyar revízióhoz, minthogy még ma is sok revideáltat-ni valója akad a magyarországi németség helyzetét illetőleg.117 Minthogy a nemzetiségi ügyek a miniszterelnök és a kultuszminiszter kezéből egyre inkább a belügyminiszter kezébe összpontosultak, és Kozmának még a berlini olimpiai játékok idejéből, 1936 augusztusából hivatalos meghívása volt Wilhelm Frick belügyminisztertől, magától adódott a következtetés, hogy a belügyminiszter hivatalos látogatását a magyarországi német kisebbségi kérdés rendezésének fórumává kell tenni.

A tárgyalást mindkét részről rendkívüli gondossággal készítették elő. Német részről Mackensen budapesti német követ volt a spiritus rector. November 28-án Stievek külügyminisztériumi osztályfőnökhöz intézett levelében hangsúlyozta, hogy a megegyezést nem azzal kell szorgalmazni, hogy megnőtt a Német Birodalom és nép érdeklődése a külföldi néptársai iránt, hanem azzal, hogy Magyarországnak létérdeke betömni azt az állam struktúrájában támadt veszedelmes repedést, amely a német nemzetiség nem egyenrangú kezeléséből fakad, és veszélyezteti revíziós politikája sikerét.118

Másnap a követ két terjedelmes följegyzést terjesztett fel a német külügyminisztériumba, amelyeket onnan december 7-én továbbítottak Kozma minden tárgyaló partneréhez. A feljegyzések egyik csoportja a magyar részről feltehetően előadandó panaszokat, másik csoportja pedig a kisebbségek érdekében emelt azon német követeléseket tartalmazta, amelyeknek teljesítésétől függ a magyar-német viszony és az első csoportba sorolt panaszok orvoslása is.119

A kisebbségi tárgyalások előkészítésére, Mackensen feljegyzései alapján, a Külügyi Hivatalban még egy másik, a magyarországi németség általános helyzetét vázoló feljegyzés is készült. Ez, miközben a Bleyer vezetése alatt álló MNNE-t a német népi élet kibontakozása keretének tekinti, a Gratz vezetésével működő egyesületet az asszimiláció eszközének tartja. A magyarországi németség néptudatos (volksbewusst) élharcosai, akik nemzetiszocialistává akarják nevelni a német népcsoportot, és az asszimilánsok visszahódítására törekednek, a VK keretében harcolnak a Gratz-féle irányzat ellen, kitéve a hazaárulás vádjának, és a hatóságok, bíróságok üldözésének. A följegyzés elégedetlen a 452 német kisebbségi iskolával is, mert ezekben a tanulóifjúság 70%-a nem tanul meg tisztességesen írni, olvasni németül. Az új vegyes tanítási nyelvű iskolák bevezetését pedig az ügyben illetékes szülői értekezletek befolyásolása akadályozza. Egyébként az egész magyarországi német iskolarendszer roppant hézagos, és jószerivel a népiskolákra korlátozódik.

A feljegyzés gondolt Kozma azon vádjának elhárítására is, hogy Magyarországon birodalmi állampolgárok céltudatos és szervezett pángermán agitációt folytatnak. A följegyzés nem ellenzi ezen személyek magyar hatóságok által történő ellenőrzését. Furcsállja viszont a magyar kormánynak az utódállamok német és magyar kisebbségei együttműködésére vonatkozó panaszát. Miközben Magyarország saját német kisebbségével kapcsolatban elutasít minden befolyást a birodalom részéről, ugyanakkor elvárná a birodalomtól az utódállamok német kisebbségeinek magyarbarát befolyásolását. Az együttműködés különben sem a birodalmi befolyástól, hanem a magyarországi németséggel szemben követett politikától függ. A magyaroknak meg kell szüntetniük az erőszakos névmagyarosítást, ki kell építeniök a teljes német iskolarendszert, vissza kell adni az MNNE autonómiáját, meg kell szüntetni a VK üldözését. Végezetül, a magyar kormánynak hozzá kell járulnia a magyarországi németség kulturális célú anyagi támogatásához, amint ő maga is teszi ezt saját nemzeti kisebbségeivel kapcsolatban.

Mint ahogy a följegyzés feltételezte, Kozma valóban offenzív stratégiát dolgozott ki a tárgyalásokra. A németkérdés elmérgesedéséért a Németországból pénzelt és irányított „kisszámú, de annál tevékenyebb", „kifejezetten és teljesen nemzetiszocialista" csoportra, a VK-ra hárította a felelősséget. Ez a csoport a nemzetiszocialista párttal és a külföldi németséggel foglalkozó, immár gleichschaltolt társadalmi szervezetekkel karöltve, félelmetes erejű propaganda- és szervezőmunkát folytat Magyarországon, a német Volkstum, államhatárokat nem ismerő összefogásának és egyben hódító céloknak jegyében. A VK által a magyar kisebbségpolitika ellen folytatott rágalomhadjárat a legfőbb akadálya az utódállamok magyar és német kisebbségei összefogásának. A magyar államnak védekeznie kell e létét fenyegető támadás ellen, vagy úgy, hogy az illetékes német állami és párttényezőkkel megegyezve rendezik a magyar-német viszonyt, mégpedig nemcsak trianoni magyarországi, hanem Duna-völgyi szinten, vagy pedig úgy, hogy szigorú határt szab a VK tevékenységének.120

Azt persze Kozma is tudta - ha nem is tárhatta tárgyaló partnerei elé -, hogy a hazai németkérdés bonyolult problematikája nem redukálható a VK-ra és ennek birodalmi támogatására. A berlini látogatásáról készült jelentése további részében nagyon világosan és őszintén beszámol a németkérdéssel kapcsolatos belpolitikai nehézségekről. A kérdés kiéleződését szerinte nemcsak a német pártvezetők által irányított VK és a Németországból jött fiatalság magyar hatóságok ellen folytatott agitációja okozta, hanem Eckhardtnak személyi és pártcélokat követő választási taktikája is. Emellett sem a közigazgatás, sem a csendőrség, de még a főispáni kar sem állt a helyzet magaslatán ebben a sok tapintatot igénylő ügyben. A németek gazdasági és törvény előtti helyzete egyaránt kitűnő; nyelvhasználatukkal és kulturális igényeikkel kapcsolatban azonban a jövőben nagyobb előzékenységet kell tanúsítani. Meg kell barátkozni a nemzetiségek létével! Ha eddig nem magyarosítottuk el őket, ezután már nem lehet. Ezenkívül tekintettel kell lenni a magyar nemzeti kisebbségekre is. „A mi kisebbségeinkkel, elsősorban a német kisebbséggel, pontosan úgy kell bánnunk, mint ahogy azt mi a határokon túl élő kisebbségeink javára követeljük".121 Ebben a kérdésben azonban - jegyzi meg kissé keserűen Kozma - csak kevés közéleti férfiú - így pl. Kánya - mert helyes álláspontot elfoglalni a népszerűtlenségtől való félelmében. Sokáig Gömbös sem volt hajlandó tiszta politikát folytatni, sőt egyes intézkedéseivel (pl. az erőszakos névmagyarosítás) még rontott is a helyzeten. Mire pedig Mackensen és Sztójay révén sikerült megnyerni őt, Hóman Bálint csinált nehézséget. Végre mégis sikerült megegyezni abban, hogy egy berlini látogatás keretében kell megkísérelni a kérdés megoldását. Erre adott alkalmat Frick meghívása.122

A nagy fontosságú berlini tárgyalást az írásbeli anyagokon kívül szóbeli megbeszélésen is előkészítették. Az 1936. december 8-án Budapesten megtartott értekezleten magyar részről Darányi miniszterelnök, Kánya külügyminiszter, Kozma belügyminiszter, Hóman kultuszminiszter és Pataky államtitkár, német részről pedig Mackensen követ, továbbá a szakértők vettek részt. A tárgyaló partnerek - a szomszéd államok magyar és német kisebbségi együttműködésének témáját mellőzve - teljesen a magyarországi németkérdésre koncentráltak, és nagy megértést tanúsítottak egymás sérelmei iránt. Magyar részről igazolványok rendszeresítésével kívánták elkerülni német egyetemi hallgatók jövőbeli letartóztatását. Mind a magyar, mind a német fél ígéretet tett a sajtótámadások, agitációs irodalom mérséklésére. Egyes kérdésben már a megegyezés körvonalai is kibontakoztak, mint pl. az erőszakos névmagyarosítás hivatalos elítélésében, az iskolareform meggyorsításában, a német tanítói átképző tanfolyam hatékonyabbá tételében, a német nyelvhasználat kiterjesztésében. A magyar kormány elvileg az elől sem zárkózott el, hogy a német kormány kulturális célokra pénzbeli támogatást nyújtson a hazai németségnek, bár konkrét megegyezés ebben a kérdésben nem jött létre.123 A megbeszélés mindenesetre reményt nyújtott arra, hogy a magyar-német kisebbségi tárgyalásoknak Gömbös kormányzata alatt „befulladt" folyamata újból lendületet vegyen, és sikerüljön nyílt és becsületes tárgyalások útján „a német—magyar baráti kapcsolatokat hosszú időre épségben megőrizni."124

A magyarországi németkérdés hivatalosan nem szerepelt Kozma látogatásának programjában, a valóságban azonban annak központi témája volt. Az érdemi tárgyalások a vendéglátó Frick belügyminiszternél december 11-én kezdődtek: a birodalmi kancellária vezetője, H. H. Lammers, K. A. Bülow-Schwante külügyi, H. Pfündtner belügyi államtitkár, E. Völlen miniszteri osztályfőnök, a belügyminisztérium VI. (Deutschtum) osztályának vezetője, magyar részről pedig Kozma Miklós belügyminiszter és kísérete, köztük Sztójay Döme, berlini magyar követ részvételével.

Frick a bevezetőben hangsúlyozta, hogy bár a magyarországi német kisebbség kérdését természetesen magyar belügynek tekinti, a magyar kormány kezdeményezésére mégis szívesen folytat baráti eszmecserét erről a magyar-német barátságot zavaró momentumról. Azt is előrebocsátja, hogy minden német tényező a magyarországi németség elsőrangú kötelességének tekinti az állampolgári hűséget. Mégis a magyarországi németséget számos sérelem éri.

Frick először arról panaszkodott, hogy a magyar-német kultúregyezmény végrehajtása, különösen az iskolai nyelvhasználat terén nem halad előre. A beszélgetésbe bekapcsolódó Vollen osztályfőnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány által elhatározott iskolareform zátonyra futhat a németül tudó tanítók hiánya miatt. Ezt német tanítóképző intézet felállításával lehetne megszüntetni. Szükség lenne német nyelvű óvodák felállítására is. Kozma azzal válaszolt, hogy az iskolareform végrehajtása már megkezdődött, és az 1937/ 38. tanév folyamán mindenütt be fog fejeződni. Egyelőre 48 iskola (8 állami, 34 római katolikus és 6 ágostai evangélikus) iskola döntött az új rendszerre való áttérés mellett. A tanítóhiány ugyan hátráltatni fogja a végrehajtást, de ezen a bajai német tanfolyam meghosszabbításával és egy másik tanfolyam elindításával akarnak segíteni. Német tanítóképző felállítására ezúttal sem tett ígéretet. Ugyancsak elutasította a német óvodák gondolatát. A miniszter beszámolt a német nyelvnek az oktatásban való további térhódításáról. Előadása, úgy látszik, meggyőzően hatott. Legalábbis az iskolakérdést a továbbiakban nem vitatták.

A hazai németség másik nagy sérelmének Frick az erőszakos névmagyarosítást jelölte meg. Kozma azzal vette élét a Gömbös rendeleteire való hivatkozásnak, hogy ezek már nincsenek érvényben, ő maga is ellenzi a tömeges és erőszakos névmagyarosításokat; az önkénteseket viszont támogatja. Végül is abban maradtak, hogy Darányi parlamenti nyilatkozatot tesz ebben az ügyben, és esetleg Kozma is.

Harmadik panaszként Frick azt hozta fel, hogy a német turisták Magyarországon atrocitásoknak, újabban kiutasításoknak vannak kitéve. Kozma úgy véli, hogy ha a Magyarországra látogató 30 000 német közül 6-ot kellemetlenség ér és 2-3-an átmenetileg toloncházba kerülnek, ebből még nem szabad általánosítani. Különben is kész a rehabilitációra. Ugyanakkor kitart amellett, hogy egységes terv szerint „igenis folyt egy igen kellemetlen politikai agitáció, folyt adatgyűjtés, és folyt befolyásolási törekvés, hogy a német kisebbség magát a vele együtt élő magyarságtól szeparálva a túlzó német körök törekvéseit támogassa."125 A jövőbeli incidensek elkerülésére abban egyeztek meg, hogy igazolvánnyal látják el a magyarországi német vidékekre utazó tudósokat és diákokat.

A birodalmi belügyminiszter negyedik panasza úgy hangzott, hogy a német kisebbségi vezetők, Basch és a többiek, valamint egyesületük, sajtójuk üldöztetést, igaztalanságokat kénytelen elszenvedni. Vollen osztályfőnök megjegyezte, hogy a magyarországi németeknek Bleyer Jakab halála óta tulajdonképpen nincs igazi képviselete. Az MNNE-t nem lehet annak tekinteni. Kozma természetesen védelmébe vette az MNNE kormánypárti vezetőjét, Gratz Gusztávot, és csodálkozásának adott kifejezést afölött, hogy miért éppen az élesen ellenzéki kisebbségi vezetők élvezik Berlin bizalmát. Ami pedig a személyi kérdéseket illeti, a tárgyalások eredményessége esetén hajlandó javaslatot tenni Basch megkegyelmezésére. A Mühlt ért csendőrpofonok esetében pedig „a felháborodás jogos lenne, ha a magyarok nem kapnának, de higgyék el, a magyarországi csendőrpofonok fajra és felekezetre való tekintet nélkül csupán az esetek szerint durrannak el."126 A kultúregyesület kérdésében ezek szerint nem közeledtek az álláspontok, Kozma csupán annyit ígért meg, hogy jóindulatúlag meg fogja vizsgálni a Bleyer-féle Sonntagsblatt újraengedélyezésének kérdését.

Kozma ezután megpróbálta élét venni a Frick által előadott panaszoknak annak hangoztatásával, hogy a magyarországi németeknek az állampolgári jogegyenlőség, gazdasági érvényesülés terén tulajdonképpen semmi okuk a panaszra, „.. .sőt megállapítható, hogy a német anyanyelvűek sokkal jobb gazdasági helyzetben vannak, mint a magyarok, mert magyar parasztnyomor és parasztproletáriátus van, de sváb nincs."127 Marad tehát a nyelvi-kulturális kérdés. Ez sem lehet súlyos, hiszen még a Budapest környéki német falvak is megmaradtak. Az elmagyarosodás az értelmiséget, a városi iparban elhelyezkedőket érinti, a falvakat nem.

Kozma ezután a magyar revíziós politika döntő kérdésére, az utódállamok magyar-német kisebbségeinek együttműködésére terelte a szót. Ennek legfőbb akadálya a német sajtónak az a beállítása, miszerint az utódállamok németségének ma jobb sora van, mint volt a magyar uralom alatt. Ezért esze ágában sincs Magyarországra visszavágyódni. Frick megjegyezte, hogy az elvesztett területeken a németség helyzete valóban jobb, mint Magyarországon. Erről a Führer is sokat hall, és bántja őt. Célszerű lenne a két kormány közt egy informatív, ill. kiegyenlítő szervet felállítani. Ezt a feladatot végül a budapesti német és a berlini magyar követekre ruházták. Frick megígérte a magyarellenes sajtótámadások leállítását. Végül megállapodtak abban, hogy Kozma hazatérése után nyilatkozatváltásra kerül sor a kisebbségi kérdésben.128

December 14-én Kozma a külügyminisztériumban folytatta tárgyalásait Dieckhoffkülügyi államtitkár-helyettessel, Stieve külügyminisztériumi osztályfőnök és Sztójay magyar követ jelenlétében. A tárgyalásokon ugyanazok a témák voltak terítéken, mint Fricknél. A német tárgyaló partnerek megpróbáltak engedményeket kicsikarni, de Kozma nem mozdult el korábbi álláspontjáról. Kozmának egyébként az volt a benyomása, hogy a külügyiek megértéssel hallgatták, és nem titkolták, hogy a párt sok esetben zavarja külpolitikájukat, ami ellen fel kell lépni.129 Német tárgyaló partnerei viszont azt a következtetést szűrték 1e a találkozóból, hogy a magyarokkal nagynehezen sikerült megértetni, hogy „elkerülhetetlenné vált a német kisebbséggel szembeni magatartásuk megváltoztatása, és hogy lassan rá is lehet őket szorítani erre, ha német részről a fennálló visszásságokra következetesen rámutatnak."130

December 15-én Göring fogadta Kozmát, de csak nemzetközi kérdésekről tárgyaltak. Ugyancsak perifériára szorult a kisebbségi kérdés a Neurath külügyminiszterrel folytatott tárgyaláson.

Annál bővebb teret kapott viszont a Hitlerrel december 15-én tartott, ötnegyed órás megbeszélésen. Ezen német részről Frick és kísérete, magyar részről pedig Kozma és kísérete vett részt, Sztójayval együtt.

Hitler világpolitikai perspektívába állította, és a bolsevizmus elleni küzdelemnek rendelte alá a kisebbségi kérdést, és ezzel kapcsolatban Magyarország viszonyát szomszédaihoz. Elismerte, hogy a Magyarországgal kapcsolatos német politika félreértésekre adott okot olyan értelemben, mintha Németország a német kisebbségek felhasználásával Magyarország függetlenségét vagy épségét veszélyeztetné. Ezután emelt hangon kijelentette: „Nevetséges beállítás, mintha én vagy bárki más itt magyar területek birtokba vételére gondolna. Az Önök német kisebbségei sohasem fognak hozzánk tartozni."131 Ugyanakkor Hitler kitért a magyarországi német népcsoportokkal való bánásmód javításának szükségességére. „Szükség van arra - mondotta -, hogy Magyarországból kisebbségi eldorádót csináljanak, hogy ezzel a kintiekben is felkeltsék az újraegyesítés vágyát."132 Az utódállamok németsége ugyanis jelenleg nem gondol a Magyarországhoz való visszatérésre, mivel sokkal jobb dolguk van, mint magyarországi néptársaiknak.

Kozma berlini útjának mérlegét német és magyar részről hasonlóképpen állították fel. Stieve szerint Kozmának Berlinből azt a meggyőződést kellett magával vinnie, hogy „Németországban minden vezető szerv sürgős változást kíván és vár el országának a német népcsoportokkal szemben eddig tanúsított magatartásában."133 Cserében viszont ígéretet kapott a magyarellenes propaganda és irredenta leállításáról, és hozzájárulást a Magyarországra utazó németek ellenőrzéséhez. Ugyanígy látja a helyzetet Sztójay magyar követ is, aki december 19-i jelentésében nem győzi hangsúlyozni: „...a magyar-német jóviszonynak mintegy alapfeltétele a magyarországi német kisebbségek kérdésének a magyar kormány által máris megindított úton való rendezése." Elősegítené a kibontakozást, ha Basch és társai kegyelmet kapnának.134

Minthogy a berlini tárgyalások igazi témáját, a német kisebbségi kérdést nemcsak a magyar, hanem a német és a külföldi sajtó előtt is titokban tartották, ezeknek a hazai németség helyzetére egyelőre nem volt kihatásuk. A magyar hatóságokat a régi gondok foglalkoztatták: az óév végén, az új év küszöbén felduzzadt németországi nemzetiségi és propaganda-irodalom ellenőrzése. Különös gonddal figyelték az abban az időben rendkívül népszerű, egész évi olvasmányul szolgáló naptárakat. Bár a hazai németek is adtak ki ilyeneket, a Gratz-féle Volksdeutscher Kalender címmel, utat találtak Magyarországra a külföldi német naptárak is, így a VDA Deutsche in aller Welt és a DAI Kalender der Auslanddeutschen c. képes naptárai. Az utóbbi máris kiváltotta Szabó György müncheni főkonzul rosszallását, egy budaörsi körmenetet ábrázoló képe azon aláírásával, amely Budaörsöt a magyar fővárost övező, 150 000 lakost számláló német gyűrű egyik láncszemeként mutatta be.135

1936/37 fordulóján - alighanem a külföldi német irodalomtól is szítva -felélénkült a német-magyar és a népi német irányzatok sajtóharca. Bár a népi német irányzat megnyilatkozásaiban olykor már feltűnnek a nemzetiszocialista világnézet egyes elemei, így pl. a „vér és faj"-elmélete a Volk und Heimat c, a Deutscher Volksbote esetleges pótlására szánt, később a Deutsche Forschungen in Ungarn c. folyóirattá átalakult időszaki füzetben,136 még nincs szó ennek kialakult rendszeréről. Gratz Gusztáv sem vádolja ezzel őket a Neues Sonntagsblatt karácsonyi számában megjelent cikkében. Az MNNE liberális elnöke, mikor nemzetiségpolitikai szempontból is megvédi a maga liberalizmusát, ugyanakkor nyíltan kijelenti: semmit sem tartana olyan végzetesnek a hazai németség szempontjából, mint a nemzetiszocializmus magyarországi győzelmét. Ennek magyar formája ugyanis olyan türelmetlen nemzetiségi politikát vezetne be, hogy az kétségtelenül a németség pusztulását okozná.137 A nemzetiszocializmus mellett a kommunista ideológia hatásától is igyekezett megmenteni a Neues Sonntagsblatt olvasóit. 1937. újévi száma XI. Pius pápa karácsonyi rádiószózatával kapcsolatban az Európát és az egész világot fenyegető kommunista veszély elleni harcra szólít fel,138 híven a hetilap eddig is követett kommunista-ellenes irányvonalához.139

Gratz cikkére az ellentáborból Mühl Henrik válaszolt, tagadva a világnézeti kérdésfeltevés jogosultságát. Visszautasította a közkeletű vádat, mintha ők át akarnák ültetni a német nemzetiszocializmust magyar talajba. Szerinte a hazai németség még nem tart világnézeti kérdéseknél. Egyelőre csak azért küzd, hogy német maradjon. Önmagában véve a liberalizmus sincs ellentétben a népiséggel; az a liberalizmus azonban - itt nyilván Gratzra céloz -, amelynek közömbös, hogy ragaszkodik-e valaki német nevéhez vagy sem, igenis ellentétben van vele.140

Gratznak a Neues Sonntagsblatt és a Pesti Napló hasábjain közölt viszontválasza igen mértéktartó, sőt békülékeny volt. Határozottan elítéli az erőszakos névmagyarosítást, a nemzetiségi pöröket, a német turistákkal kapcsolatos hisztérikus bizalmatlanságot. Még azt is természetesnek tartja, hogy a külföldi németséget nem lehet kizárni a nemzetiségi párbeszédből. Itt azonban két feltételt nem szabad szem elől téveszteni. Az egyik az, hogy a nemzetiségi kérdést nem szabad minden országban azonos recept szerint kezelni. Magyarország esetében pl. okvetlenül tekintetbe kell venni a magyar és német nép közt kialakult évszázados szoros baráti kapcsolatokat. Másik feltétel, hogy a külföldi németség az ellentétek kiküszöbölésére, ne pedig kiélezésére törekedjék. Nagyon figyelemre méltó megállapítása Gratz cikkeinek, hogy a fő bajt nem a külső befolyásban, hanem a belső ellentétekben kell keresni. Gratzot elsősorban nem a Kameradschaft tevékenysége, hanem a nemzetiszocialista propaganda terjedése késztette arra, hogy felhívja a figyelmet egy magyar nemzetiszocializmus végzetes voltára a hazai németség szempontjából.141 Az ellentétek — írja máshol - változatlanul fennállnak, de ezek nem annyira az elvekre, mint inkább a módszerekre vonatkoznak. Ez pedig nem teszi lehetetlenné a kiegyezést.142

A magasabb szinten elhangzott békéltető kiegyezéssel kecsegtető nyilatkozatok alig enyhítették azt a harcot, amely a vidéki szervezetek mélyében a két irányzat, a német magyar és a népi német közt folyt a helyi csoportok elhódításáért. Az MNNE-nek 1936 végén kibontakozó lendülete az új év első hónapjaiban is folytatódott. 1937 januárjában Komárom megyében 1, Pest megyében 2, Tolna megyében 2 gyűlést tartott, helyenként 100-120 főnyi hallgatóság előtt. A gyűlések előadói, König, Rippel János és Bäumel Vilmos titkárok, és Faul-Farkas főtitkár a hazafias hűség parancsáról, Nagy-Magyarország helyreállításáról, a baloldali és jobboldali szélsőségektől — köztük a VK-tól - való tartózkodásról, és főleg az iskolakérdésről beszéltek. Itt azonban édeskevés eredményről számolhattak be. Gömbös miniszterelnöksége alatt a kisebbségi iskolákban háttérbe szorult az anyanyelvoktatás, uralkodóvá vált a C-típus. Ehhez képest kétségtelenül haladást jelentett volna a Gömbös-féle egységes, magyar és német nyelvű oktatásra való áttérés, de ez éppen csak megindult.143 Az előadók oszthatták Huber János prelátusnak a Neues Sonntagsblatt újévi számában kifejtett véleményét: „...reményeink az iskolarendelet végrehajtásának első évében nem teljesültek."144

Ahogy az MNNE az iskolakérdésben védelembe szorult, úgy ment át a Kameradschaft támadásba. Míg remény volt az iskolareform megvalósítására, a népi németek nem fordultak nyíltan ellene; legföljebb feltételekhez kötötték a támogatást. A kezdeti kudarcot látván viszont már elégetlennek tartották, és gyökeres megoldást sürgettek. A Volk und Heimat c. időszaki füzetükben a nemzetközi jogra és a Jugoszláviához intézett magyar követelésre hivatkozva, már a tiszta anyanyelvű oktatás mellett törnek lándzsát. Emellett a német nyelvet tökéletesen uraló, vagyis német származású népi német tanítókat szeretnének látni a kisebbségi iskolában.145

Miközben az iskolakérdés az MNNE számára lendítő erőből tehertétellé kezdett válni, a Kameradschaft látványos taktikai sikert ért el azzal, hogy Kozma belügyminiszter berlini ígéretének és Sztójay követ ajánlásának megfelelően, Basch és Rothen amnesztiában részesült. Basch 1937. január 9-én szabadult a pécsi fogházból, miután öthónapi börtönbüntetéséből négy teljes hónapot már letöltött. A mellékbüntetésképpen rá kiszabott háromévi politikai jogvesztésre azonban az amnesztia nem terjedt ki. Ez a korlátozás, meg az a körülmény, hogy változatlanul áradtak az országba és a külföldre a magyar kisebbségpolitikát Basch elítélése miatt kipellengérező bélyegek, továbbra is mártír fénybe vonták Basch alakját, ami neki aligha volt terhére.146 1937. február közepén Basch verteién pisztolypárbajt vívott Rajniss Ferenccel, az utóbbinak egy korábbi sértő hangú cikke miatt. Basch így a párbajhős magyar dzsentri dicsőségét is befűzhette mártírgloriolájába. A pozsonyi Deutsche Stimmen minden magyar dzsentriellenessége dacára is, bizonyos elégtétellel nyugtázza az esetet.147

Hogy a magyarországi németkérdés megoldása nem tűr többé halasztást, azt a németországi fejlemények is igazolták. 1937 elején döntő változás következett be a külföldi németséggel kapcsolatos politikában. 1937. január 27-én a német kisebbségekkel foglalkozó Népi német Közvetítőszervnek (Volksdeutsche Mittelstelle: VOMI) vezetését W. Lorenz SS-tábornok, a külföldön tartózkodó birodalmi németek ügyeit intéző Külügyi Hivatal Külföldi Szervezetének (AO) irányítását pedig január 30-i hatállyal E-W. Bohle Gauleiter vette át. Mindkettejüknek az volt a feladata, hogy a német kisebbségeket, í 11. a külföldi németeket a nemzetiszocialista vezetés engedelmes eszközévé tegyék. Ezek az intézkedések már előrevetették a nagynémet társadalmi és kulturális szervezetek nemzetiszocialista irányítás alá helyeztetésének, „gleichschaltolás"-ának árnyékát, bár ez akkor még formálisan nem történt meg sem a VDA, Steinacher szervezete,148 sem a Deutsche Akademie vonatkozásában. Magyarországon azonban már a VDA-t is gleichschaltoltnak hitték.149

A németországi változások újból felelevenítették a délkelet-európai népek régi félelmét a német terjeszkedéstől és attól, hogy a német kisebbségek ennek a politikának előőrsei, útegyengetőivé válnak. Ez az aggodalom Magyarországot sem kerülte el. Ilyen körülmények között újraéledt, és ismét aktivizálódott az Olaszországot, Ausztriát és Magyarországot összekötő római hármas paktum, sőt Schuschnigg osztrák kancellár megpróbálta közelíteni a római paktumot a kisantanthoz.150

Ausztria ebben a helyzetben igyekezett a náciellenes német nemzeti kisebbségek központjává válni. E tekintetben támaszkodhatott az 1934-ben alakult Österreichischer Verbandfiir Volksdeutsche Auslandsarbeitnevű bécsi szervezetre, amely jó kapcsolatokat tartott fenn az MNNE-vel is. További lépést jelentett ezen az úton, hogy 1937 februárjában Bécsben megalakult az ismert német és osztrák kisebbségi politikusok, dr. Paul Schiemann professzor (Lettország), Reichenberger, a német-cseh katolikus népszövetség vezérigazgatója (Csehszlovákia), dr. Pánt szenátor (Lengyelország), Fanny Stahremberg hercegnő, az Österreichische Frauenschaft elnök asszonya és mások részvételével a Deutscher Verband zur nationalen Befriedigung Europas nevű szervezet. A szövetség szemben állt a gleichschaltolt VDA új irányvonalával, amely egységesen nemzetiszocialista vonalra akarja állítani a német kisebbségeket, és vele szemben az egyes kisebbségek önálló fejlődésének híve, amelyben politikai téren az állam, kulturális területen a népközösség (Volkstum), világnézeti téren pedig az egyház tevékenykedik. Az osztrák és a lengyel kormány helyeselte az alakulást és valószínűleg a csehszlovák is. A szövetség nagyon szerette volna Magyarország csatlakozását is. Ezt a kívánságot az alakulásról jelentést tevő Pintér László is támogatta, mert szerinte „a Schiemann-féle irány az egyedül járható kisebbségi politika iránya."151

A népiségpolitika központosítása 1937-től

AZ MNNE az 1936-os közgyűlés után revízió alá vette külkapcsolatait, és a német birodalmi szervezetek helyett az osztrákok felé orientálódott. A VDA-val még a levelezést is megszakította.152 Az Österreichischer Verband 1937. január 9-i, bécsi bálján viszont 12 tagú küldöttséggel képviseltette magát.153 Később márciusban Leber Lajos titkár tárgyalásokat folytatott a szövetséggel.154 Az egyesület örömmel üdvözölte a Deutscher Verband megalakulását is, egyelőre azonban nem csatlakozott a revízióellenesnek látszó szervezethez.155 A magyarországi német-osztrák kapcsolatok szívélyességének meggyőző és látványos bizonyítéka volt az Österreichischer Verband reprezentatív küldöttségének részvétele az 1937. január 31-én megrendezett XIV. budai Sváb-bálon és a másnapi soroksári Sváb-bálon. Birodalmi német vendég viszont egyetlenegy sem volt jelen. Az MNNE magyar részről történt felértékelésének volt a jele, hogy a bálon olyan neves politikusok is megjelentek, mint Friedrich István, Klein Antal, Baross Endre, Ivády Béla, Kühne Lóránt stb. képviselők. A Kisgazdapártnak egész vezetősége ott volt.'155/al

Az MNNE-nek a Sváb-bálon elért erkölcsi sikerét csakhamar olyan politikai kudarc ellensúlyozta, amely következményeiben még súlyosabb volt az előző évi katymarinál. Miután a VK direkt akciója az 1936. évi közgyűlésen az MNNE vezetésének megszerzésére Gratz taktikája folytán meghiúsult, most közvetve, a helyi csoportok elszakításával akarta célját elérni. Ezen az úton nagy propagandasiker volt a 300 tagot számláló Tolna megyei mágocsi helyi csoport átállítása. A mágocsiak azt írták Gratz elnöknek: nem akarnak tagjai maradni olyan egyesületnek, amelynek nincs autonómiája, és amelyből kizárnak mindenkit, akik az egyesületet alapították és fenntartják. A magyarországi németség a kizártakat tekinti igazi vezéreinek, nem pedig az asszimilálódott vezetőket. A mágocsiak nem engedik magukat asszimilálni, ők továbbra is németek akarnak maradni. A helyi csoport önkéntes feloszlatásával tiltakozni kívánnak a központi vezetők tevékenysége ellen.

Gratz a megsértett önérzet hangján, éles logikával és szenvedélyes retorikával megírt nyílt levélben válaszolt a mágocsiaknak. Hangsúlyozta: az egyesület alapítói — Gratz, Faul-Farkas, Huber, König - igenis ott vannak az egyesületben. Az ellenzék mostani vezérei csak később, részben csak Bleyer halála után csatlakoztak, és nemhogy fenntartották volna, de egyenesen a feloszlatás veszélyének tették ki az egyesületet. Megbontották a hazai németség egységét, több mint egy évvel kitolták az iskolareform idejét, és akadályozzák annak végrehajtását. Felelőtlen agitációjukkal felidézték a nemzetiségi pöröket, amelyeknek első áldozata maga Basch lett. A továbbiakban Gratz erőteljesen tiltakozik az asszimiláció vádja ellen, és hangsúlyozza az egyesület autonómiáját. Végezetül újabb megfontolásra ajánlja a mágocsiaknak az önfeloszlató határozatot, együttműködésre szólítja fel őket, sőt az ellenzéket is.156

Gratz klasszikus episztolójának nem lett meg a várt hatása. A mágocsiak kitartottak elhatározásuk mellett. Példájuk márciusban már nem csupán saját megyéjükben talált követésre Mucsfa, Varsád falvakban, hanem a szomszédos Baranya megyei helységekben, Kaposszekcsőn, Nyomján, Berkesden is. A hatóságok, hogy megállítsák a láncreakciószerűen terjedő elszakadási mozgalmat, inkább maguk oszlatták, vagy függesztették fel az MNNE helyi csoportjait, mint az a Tolna megyei Gyönkön és Szárazdon is történt.157 Gratz mellett nyilvánosan csak az ugyancsak Tolna megyei cikóiak álltak ki.158

A német magyar és a népi német irányzatok harcának kiéleződéséhez hozzájárultak a magyar-német viszonyban támadt feszültségek is. Magyar részről úgy érezték - mint ezt Kánya külügyminiszter 1937. január 23-i beszélgetésükön szemébe mondta Mackensen követnek -, hogy a másik fél kettős játékot folytat Magyarország ellen. Miközben a német kormány kétségtelenül lojális Magyarország iránt, a nemzetiszocialista párt fiatalabb nemzedéke egyre jobban magyarellenes érzelmű. Az is kellemetlen a magyar kormány számára -folytatta a magyar külügyminiszter -, hogy a magyarországi német kisebbségek ügyében Kozma berlini útján elhatározott magyar nyilatkozatra nem a pártban rendkívüli tekintélynek örvendő Hess fogja megadni a választ, hanem Frick belügyminiszter, akinek a pártban sokkal szerényebb szerep jut.159

Időközben azonban nem csupán a német, hanem a magyar nyilatkozattevő személye is kérdésessé vált. Kozma a totális intézmények - pl. a munkatáborok - melletti meggondolatlanul lelkes berlini nyilatkozatai miatt az ellenzékkel,160 a közigazgatási apparátusnak a pártapparátustól való függetlenítése miatt pedig a kormánypárt szélsőjobboldali szárnyával, a Gömbös forradalmát aulról folytatni kívánó MOVE-val, sőt a puccsra készülődő nyilaskeresztes párttal161 egyaránt szembekerült, és 1937. február 3-án lemondásra kényszerült. A belügyi tárcát ideiglenesen a miniszterelnök vette át.162

Kozma lemondása újabb megterhelésnek tette ki a magyar-német viszonyt. Német kormánykörök attól tartottak, hogy „Kozma távozásával a magyar kormány irányzata a liberálisabb színezetű ellenzéki pártok felé fog eltolódni, és a németbarát irányzat veszteni fog erejéből."163 Ezt a véleményt a német sajtó egy része is osztotta.164

A miniszterelnökség 1937. február 18-án arról kapott jelzést, hogy a német kormány állítólag a Magyarországgal megkötött kereskedelmi egyezmény felmondását fontolgatja, mert a magyar sajtó 80%-a durván támadja Németországot, és ez ellen a magyar kormány nem tesz semmit. Magyarország helyett inkább Jugoszlávia vagy Románia lehetne a délkelet-európai német politika bázisa.165 De a magyar kormány sem rejtette véka alá nagy szövetségesével szembeni elégedetlenségét. A külügyminisztérium kereken elutasította Hans Draegernek, az Arbeitsausschuss deutscher Verbände vezetőjének és Papp Antalnak, a magyar kormány berlini megbízottjának közös javaslatát egy Magyar—német Társaság felállításáról, azzal az indokolással, hogy az akciót mindaddig nem tartja időszerűnek, „.. .amíg a német kisebbségek kérdése hivatalos úton teljes elintézést nem nyert."166

A magyar-német szövetségben mutatkozó feszültség, a németkérdés megoldatlansága alkalmat adott volna a hazai németség körében nagy munkásmozgalmi tapasztalatokkal rendelkező Szociáldemokrata Pártnak, ill. a század elejétől működő Országos Német Bizottságának, hogy harmadik erőként lépjen fel az MNNE és a VK harcában, és megpróbálja a kisebbségi kérdést a munkásmozgalom tartalékává változtatni. A bizottság titkára, Zuschlag (később Zentai) Vilmos 1937. február 28-ára értekezletre hívta össze 19 főváros környéki német község képviselőit. Azonban mindössze 6 község képviseltette magát (ezek közül 4-ben volt pártszervezet), és hallgatta meg Zuschlag német nyelvű előadását. A Szociáldemokrata Párt elvesztette a főváros környéki németlakta községekben korábban élvezett befolyását, mert nem tudott igazi alternatívát nyújtani a németkérdés megoldásában. Nem nyert befolyást a déldunántúli német munkásmozgalomra sem, noha ez február végén—március elején a Pécs környéki bányászoknál sztrájkba csapott át.167

A kommunisták és a szociáldemokraták elleni hangulatkeltésből alaposan kivette részét az MNNE, amely 1937. március elején éppen a bányászsztrájk színhelyén, Baranya megyében szervezkedett. Faul-Farkas János főtitkár Palotabozsokon 250 főnyi hallgatósága előtt a bolsevizmus, a „vörös veszedelem" elleni széles körű európai összefogásra szólított fel, „faj- és vallásfelekezetre való tekintet nélkül". Ezután - a Pécs-vidéki bányászsztrájkra utalva - az osztályharc helyett az osztály-együttműködést ajánlotta. Megköszönte a kormány iskolarendeletét, amelyről pedig tudnia kellett, hogy végrehajtásában elakadt; buzdított a német, de emellett a magyar nyelv tanulására s az igaz hazaszeretetre. Somberekén március 5-én, mintegy 200 főnyi hallgatóság előtt hasonló hangnemben beszélt.168 Baranyai útjának harmadik állomásán, Bárban 110 főnyi hallgatóság előtt a németek kipróbált hazafiasságáról, kommunista-ellenességéről szólt Faul-Farkas. Kérte őket, hogy iskolájukban a német tanítási nyelvet válasszák (nyilván a vegyes típusú keretében), mert „.. .elsősorban saját nyelvünket kell tökéletesen megtanulni". Emellett lehetőség szerint sajátítsa el mindenki az államnyelvet is. A vegyes nyelvoktatáson belül az anyanyelvre tett feltűnő hangsúly arra vall, hogy az MNNE csak úgy tudott versenyben maradni a VK-val, hogy némileg maga is radikalizálódott.

Faul-Farkas tiltakozott a pángermánizmus vádja ellen, és megkapó szónoki fordulattal fejezte be beszédét: „Mi itt akarunk élni ezen a szent földön, eleget akarunk tenni honpolgári kötelességünknek, izzadni, s ha kell, vérezni és meghalni a hazáért. Tisztában vagyunk azzal, hogy a hazát és földet nem vehetjük hátunkra, és nem vihetjük Németországba. A hazai németség tudja kötelességét a hazával és a magyar testvérekkel szemben." A jelentés megjegyzi, hogy a megjelentek a szép előadást közönnyel hallgatták.169

Baranya megyén kívül az MNNE még Vas megyében is, és főleg Pest megyében fejtett ki tevékenységet. Utóbbiban sikerült két új helyi csoportot létrehozni.170

A magyarországi német kisebbségi kérdés Budapestet és Berlint a Kozma berlini útján elhatározott nyilatkozatcserével kapcsolatban foglalkoztatja újból. Miután Kozma mint nyilatkozattevő, közelgő lemondása miatt nem jöhetett szóba, Frick partnerének Kánya külügyminisztert vagy Hóman kultuszminisztert javasolták.171 Frick elutasította Hómant, Kányát viszont elfogadta volna. Utóbb azonban a magyar külügyminiszter jelölését diplomáciai aggályból visszavonták. Frick helyett is Hess, ill. Rust közoktatásügyi miniszter személye került előtérbe. Sztójay a Der Auslandsdeutsche c. német folyóirat márciusi számában megjelent, a Basch-ügyet szinte gyűlölködő formában felmelegítő cikk miatt is sürgősnek tartotta a nyilatkozatcserét.172

Míg a magyar—német viszony mind a külpolitika, mind a kisebbségi politika területén egy helyben topogott, a magyar-osztrák viszony mind a két területen előbbre lépett. Schuschnigg osztrák kancellár 1937. március 18-19-én látogatást tett Budapesten azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a római blokkot a kisantanthoz közelítse, és Magyarországot is megnyerje a közeledés eszméjének.173 Magyarországi látogatása alatt tisztelgő látogatást tett a Magyarországi Német Népművelődési Egyesületben is,174 kifejezve a kisebbségi politika iránti érdeklődését. Talán nem véletlen, hogy Ausztriába visszatérve éppen a Magyarországtól elcsatolt Burgenland tartományi székhelyét, Kismartont (Eisenstadt) választotta a kisebbségpolitikai megnyilatkozása színhelyéül. A kancellár hangsúlyozta, hogy egyrészt mintaszerű kisebbségi jogot akar alkotni, hogy Ausztria nemzetiségei valóban otthon érezzék magukat, másrészt azon fáradozik, hogy „ - minden politikai elgondolástól és hatalmi vágytól mentesen - a külföldi német kisebbségek népiségük és kultúrájuk fenntartásának legyen szószólója." Ezzel a tézisével Schuschnigg nyilvánvalóan ellentétbe került a német birodalmi nemzetiszocialista kormánnyal, amely ezt a szerepet -bár éppen nem politikamentesen - magának vindikálta.175

A magyarországi németek és az osztrákok termékeny együttműködése az egész 1937. esztendőben folytatódott, és különböző formákat öltött. Az MNNE vezetősége szívesen használta nézeteinek fórumaként az osztrák sajtót. Bár ellenfeleivel nemegyszer heves vitákba bonyolódott, ezek legalább érdemi kérdések körül forogtak, ellentétben a terméketlen magyarországi sajtópolémiával. Amikor Pintér László a bécsi Reichspost 1937. március 4-i számában kifejtette kisebbségpolitikai felfogását, erre már három nap múlva megkapta a választ a Wiener Neueste Nachrichtenben a VDA munkatársa, Günther Berka részéről. Berka szerint Pintér és a magyar sajtó azért hozakodik elő unos-untalan a nemzetiszocializmussal, hogy a német kultúrközösség minden megnyilvánulását a nemzetiszocializmus külföldi német területekre kiható túlkapásaként állíthassa be, és ezzel a németség léte ellen törjön.176 A sajtónyilvánosság mellett a magyarországi német-osztrák együttműködésnek más formái is adódtak. 1937 júniusában a Niederösterreichischer Bauernbund küldöttsége a Buda környéki német parasztokat kereste föl.177 Novemberben viszont magyarországi német parasztfiatalokat hívtak meg a Graz melletti Sankt Martinban rendezett parasztfiatal-tanfolyamra,178 15 magyar agrár újságírót pedig az ausztriai agrárszervezetek tanulmányozására.179

1937 első negyedévében a két egymással szembenálló magyarországi német szervezet még csak elővédharcokat vívott egymással. 1937 áprilisában azonban az MNNE nagy stratégiai támadást indított vetélytársa, a VK ellen. A támadáshoz a muníciót egyrészt az MNNE államsegélyének 12 000 pengőről több mint három és félszeresére, 45 000 pengőre való felemelése, másrészt Baschék nemzetiszocialista irodalommal és ideológiával való fertőzöttségének leleplezése szolgáltatta. A harci riadót Baschék ellen a Neues Sonntagsblatt 1937. április 4-i száma fújta meg. A vezércikk szerint elérkezett az ellenzékkel való leszámolás ideje, mert az már nem is egyes személyek ellen támad, hanem Bleyer nagy alkotása, az MNNE létére tör.180

Gratz a támadás ideológiai, politikai irányát megszabó írásában négy ponton támadja az ellenzéket. Először azért, hogy az MNNE-t a politikai harc területére akarja átvinni. Ennek semmi értelme, hiszen nálunk a kormány akarja a nemzetiségi óhajok kielégítését, és csupán a magyar társadalom egy része szegül szembe saját kormányával. Az egyesület politizálódása ez utóbbi irányzatot erősítené. Másik vádja Gratznak az, hogy az ellenzék helyesli egy magyar nemzetiszocialista állam megteremtését. Márpedig ez Gratz véleménye szerint halála lenne a magyarországi németségnek. Végül Gratz az MNNE identitástudatát védi, amikor visszautasítja azt az állítást, hogy Bleyer mai formájában nem helyeselné az egyesületet, mert kormányképviselők vannak a vezetőségben. Ezt annak idején Bleyer valóban nem helyeselte, de tűrte, mert az ő idejében valóban voltak ilyen kormányképviselők, most azonban - rugaszkodik el Gratz is az igazságtól - ilyenek nincsenek. Gratz cikkének utolsó része Baschék németországi függőségére, „berlini barátaik"-ra utal, „akiknek támogatása nélkül ők itt Magyarországon még életjelt sem tudnának adni magukról, nemhogy szavukat hallatni."181

Gratznak ezeket a kétségkívül súlyos megállapításait egy nagy horderejűnek tekintett leleplezés volt hivatva alátámasztani. A Deutscher Volksbote 1937. márciusi száma közönséges hazugnak bélyegezte azt, aki az ellenzéket nemzetiszocialista propagandával vádolja. A Neues Sonntagsblatt leleplezi, hogy Basch még főtitkár korában a Volksbildungsverein központjában egy 400 kötetes titkos, ún. A-Bibliotheket létesített nemzetiszocialista könyvekből. Ezeket elküldték minden olyan csoportnak, amelyet érettnek tartottak a nemzetiszoci-alista agitációra.182 Egyébként az egyesületből való kizárásuk után Baschék az A-Bibliotheket magukkal vitték, és vándor könyvtárat létesítettek belőle.183

A Neues Sonntagsblattleleplezése óriási feltűnést keltett. A magyar sajtó energikus támogatást sürgetett az állam hű MNNE vezetőségének. A Magyarországban Bajcsy-Zsilinszky Endre szólítja fel két igen meleg hangú cikkben a magyar közvéleményt: az MNNE vezetőségének a magyar haza iránti hűségnyilatkozatát honorálja azzal, hogy végrehajtja az idevágó nyelvi rendeleteket, és a magyar alkotmány szellemében teljesíti ennek a „derék és hű német kisebbségnek" jogos kulturális és egyéb kívánságait. A SzabadságGratz nyilatkozatát közli, amely szerint az ellenzéki mozgalom már rég kialudt, ill. fel sem lobbant volna, ha német társadalmi (nem hivatalos!) körök nem támogatnák. Gratz ugyanakkor panaszkodik néhány helyi hatóságra és a klérusra, amely rosszul értelmezett hazafiságból akadályokat gördít a német nyelvi oktatás útjába. Pintér László a Wiener Wirtschaftswocheban megjelent cikkében ugyancsak ezzel az utóbbi kérdéssel foglalkozik. Ugyanitt jelent meg Bajcsy-Zsilinsz-kynek a Magyarországban közöltekhez hasonló tartalmú cikke.184

1937. április 10-én a közigazgatási bíróság addigi másodelnöke, Széli József vette át a belügyi tárcát. Belügyminiszterként az állami és társadalmi rend háborítatlan fenntartását tekintvén fő feladatának, fel akart lépni mind a jobb-, mind a baloldali „szélsőségek", vagyis a nyilasok és szociáldemokraták ellen egyaránt.185 Ez vonatkozott a németek körében végzett propaganda- és szervezőmunkájukra is.

A nemzetiszocialista könyvtárral kapcsolatos politikai botrány óvatosságra intette a népi német vezetőket, úgyhogy még olyan elszánt szervezők, mint Mühl is, csak egyéni agitációra szorítkoztak.186 Ezt a helyzetet az MNNE igyekezett kihasználni. Nemcsak Pest megyében erősítette pozícióit, hanem fennállása óta először behatolt a Bakony-hegységbe, Veszprém megyébe is. A terjeszkedő egyesület azonban váratlan akadályokba ütközött a helyi hatóságok részéről, amelyek mindenfajta német szervezkedést pángermánnak tartottak, és tőlük telhetőleg akadályozni igyekeztek. Pest megyében a vecsési helyi csoportot mégcsak sikerült nagy nehezen lábra állítani, de a ceglédbercelit már nem. A főszolgabíró visszavonatta a belépési nyilatkozatokat, majd formai hibák miatt egyszerűen nem engedélyezte a tagtoborzó gyűlés megtartását.187 Hasonló eset zajlott 1e a Veszprém megyei Romándon is. A belépési nyilatkozatukat visszavonó romándiak, hogy magukról még a gyanúnak az árnyékát is elhárítsák, jónak látták hazafias hűségüket hangoztatni: „Végül kijelentjük, hogy mi magyar hazánkhoz és a magyar államgondolathoz mindenkor és minden körülmények közt a jövőben is hívek maradunk."188

Áprilisban újból politikai vitatéma lett a kisebbségi kérdés. Ennek nyitányát Darányi miniszterelnök április 18-i, szegedi beszéde jelentette. A szomszéd államokkal szembeni függő kérdések megoldásáról szólva kijelentette, hogy a magyar kormány a kisebbségek jogainak biztosítása mellett hajlandó békés úton, kölcsönös megegyezés alapján rendezni a viszonyokat.189

Hogy a magyar kormány, ill. a politikai pártok valójában hogyan értelmezik a kisebbségek jogait, arról eléggé ellentmondásos képet nyújtott az április-májusi parlamenti vita. Elhangzott ugyan az állampolgári egyenjogúság követelése is a hazai németség számára, a képviselőket azonban inkább a keleti német terjeszkedés valóban aktuális veszélye foglalkoztatta, ami bűvkörébe vonhatja a külföldi németeket, a magyarországiakat is. A felszólalók érzékeltették, hogy Budapest felé az út Bécsen át vezet, és síkra szálltak Ausztria függetlenségéért, a legbátrabban és a legnagyobb meggyőző erővel éppen a liberális Gratz Gusztáv, az MNNE elnöke. Óvta a kormányt az egyoldalú német orientációtól, és meghirdette a szomszéd országok összefogását a német veszedelem ellen. Rámutatott a hazai németség ügyeibe való külső beavatkozásra. Ennek hatástalanítása szempontjából is fontosnak mondta a jogos nemzetiségi igények kielégítését.190

Hogy a németkérdésben mennyire nincsen egységes politikai közvélemény, és hogy még ugyanazon párton belül is mennyire különböznek a nézetek, azt az egyformán a Kisgazdapárthoz tartozó Sulyok Dezső és Tildy Zoltán parlamenti felszólalásai mutatták meg leginkább. Sulyok expanziós törekvésekkel vádolta a dunántúli németséget azt állítva róluk Kovács Imre népi író A néma forradalom c. műve alapján, hogy a dunántúli földek 40%-a már az övék.191 Valójában mi is volt a helyzet a hazai német földbirtok körül? Országos viszonylatban a szabad forgalmú földbirtok összes területe 1935-ben 11 721 222 kh volt, amelyből 638 337, vagyis 5,5% esett a hazai németségre. A Dunántúlon, ahol a német lakosság túlnyomó többsége élt, 1941-ben 310 695 fő, az ottani lakosságnak 65,1%-a, természetesen más volt a helyzet. Itt a németek 100 holdon aluli földbirtokainak területe 1935-ben 433 518 kh-ra, a dunántúli földterülete 71,9%-ára rúgott, ami valóban magasabb népességi arányuknál. Ez az egészében véve 6,8-nyi különbség nyilván helyi tényezők következménye, s aligha ok a hidasi harangok félreverésére, annál kevésbé mert az ország más területein viszont számarányai alacsonyabb a németség részesedése a földbirtokban. (Az Alföldön pl. 33,7 és 27,8, az északi területeken 1,2 és 0,3 a megfelelő arány.)192 Mindez nem akadályozta meg a közvéleményt abban, hogy a „német veszély" elhárítására a magyar parasztság szervezett állami telepítését hirdesse elsősorban a dunántúli határ menti területekre. A legintranzigensebb álláspontot éppen Habsburg Albrecht főherceg, az egyik legnagyobb nyugatmagyarországi nagybirtokos foglalta el ebben a kérdésben.193

Erre a németellenes nacionalista uszításra a Kisgazdapárt soraiból Tildy Zoltán válaszolt. Elismerte, hogy az utóbbi időben a németség nagymértékben növelte földvásárlásait, de tagadta a magyar irodalomnak azt az állítását, hogy ezt magyarellenes szándékok fűtenék. Rámutatott arra - bár óvatos formában -, hogy nem a német parasztság a magyar parasztság igazi ellensége, hanem mindkettőnek közös ellensége a nagybirtok, amely mint ahogy megroppantotta a magyar parasztság életerejét, meg fogja törni a német parasztságét is.194 Hasonló érveléssel utasította vissza Féja Géza népi író németellenes dunántúli telepítési tervét König Antal.195

A németkérdésről a parlamentben elhangzott megnyilatkozásokra Darányi miniszterelnök a költségvezetési vitát lezáró, május 14-i beszédében reflektált. Az országban - mondotta - mindenki szabadon vallhatja magát a többséghez vagy valamely kisebbséghez tartozónak, nem úgy, mint egyes más államokban - célozgatott a kisantant államokra. — A sok vitát felkavart névmagyarosítás kérdésében azt az álláspontot foglalta el, hogy sem akadályozni, sem erőltetni nem szabad. A továbbiakban a kormányfő a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogainak, tényleges egyenlőségének és szabadságának minden, tehát anyagi, adózási, de főként kulturális téren való érvényesítéséről beszélt. Elengedhetetlennek mondta — a kisebbségi iskolák túlnyomó többségét alkotó felekezeti és községi iskoláknál is - az egységes magyar—német tanítási nyelvű kisebbségi iskolatípusra való áttérést, amivel megoldódik minden kérdés. Német tanítóképző felállítása elől ezúttal is kitért, de bejelentette a továbbképző tanfolyam idejének fölemelését és speciális tanfolyam létesítését. Mindezzel - jegyezte meg a miniszterelnök - bizonyítani kívánja, hogy Magyarország nemcsak a magyar kisebbségeknek követeli szerződésben biztosított jogaikat, hanem saját kisebbségeinek is megadja ezeket, számítva a közös Duna-völgyi hivatástudatból fakadó együttműködésükre és együttes védekezésükre a külső veszéllyel szemben.

Darányi beszélt a német-magyar barátságról is, amelyből ki kell küszöbölni minden káros agitációt, így pl. a magyarországi kisebbségek helyzetének ferde beállítását. Ami Németországban folyik, azt tárgyilagosan és józanul kell megítélni. Ehhez elengedhetetlen a fogalmak tisztázása. A német birodalommal való barátságot és a hazai németkérdést, a nemzetiszocialista mozgalmat, koráramlatot s a hazai nyilaskeresztes szervezkedést egymástól függetlenül kell megítélni. A hazai németkérdésről újólag hangoztatta, hogy az kizárólag belpolitikai kérdés. Az anyanép semmiféle módon nem avatkozhat be a vele egy tőről fakadt kisebbség életkérdéseibe.196

Darányi költségvetési beszédének kisebbségpolitikai részét belföldön — így az MNNE köreiben is - teljes egyetértés fogadta. Különvéleményt csupán a Kameradschaft képviselt. Lapja rámutatott arra a kettősségre, hogy miközben a magyar politikusok elutasítják a hazai német kisebbség ügyeibe való beavatkozást, ugyanakkor vindikálják maguknak ugyanezt a jogot az utódállamok magyar kisebbségeivel kapcsolatban. A magyar felfogásnak az is ellentmond, hogy az egyes kisebbségeknek joguk van panaszaikkal a Népszövetséghez fordulni. Ez is a nemzetiségi kérdés nemzetközi jellegét bizonyítja.197

A német sajtóvisszhang ugyancsak kedvező volt. A birodalmi sajtót a beszéd elsősorban a magyar-német barátsági politika szempontjából érdekelte. A Völkischer Beobachter szerint a nyilatkozat azt a célt szolgálja, hogy a németmagyar viszony belülről kifelé tárgyszerűen továbbépüljön.198 A Münchner Neueste Nachrichten azonban túllép a magyar-német barátság körén, és kisebbségpolitikai szempontból értékeli a nyilatkozatot. Államférfiúi bölcsesség megnyilvánulásának tartja, hogy Darányi a magyarországi németség kérdését közvetlen kapcsolatba hozza a kisebbségben élő magyarok problémájával, megerősítve azt a felfogást, hogy a jó kisebbségi politika a békés revíziós törekvések sikerének egyik legfontosabb előföltétele. Az iskolareform végrehajtására adott biztosíték, az erőszakos névmagyarosítás elítélése ugyancsak megnyugvást keltett.199

Amikor a magyar miniszterelnök költségvetési beszéde elhangzott, a berlini magyar követ, Sztójay már megkapta Hess és Hitler hozzájárulását a kisebbségi kérdésben teendő nyilatkozatcseréhez. Tudvalevőleg Hess volt a külföldi németekkel kapcsolatot tartó szervezetek legfőbb felügyelője. Hess megnyerésében nagy szerepe volt az időközben külügyi államtitkárrá avanzsált volt budapesti német követnek, Mackensennek.200

A birodalom önmérséklete a magyarországi németséggel kapcsolatban meglehetősen egyedülálló jelenség egy olyan időszakban, amikor a német vezetők szemében megnőtt a külföldi németek jelentősége, és fokozódtak a velük szembeni elvárások is. A külföldi németséggel foglalkozó szervezetek gleichschaltolása ugyanis, ha nem is olyan látványosan, mint 1937. január végén, azért tovább folyt. Sorra került a Deutsche Akademie is, amelynek elnöke Karl Haushofer tábornok, egyetemi tanár visszalépése után Leopold Kölbl geológiai-professzor, a müncheni egyetem rektora lett.201 Ilyen körülmények közt a Magyarországgal kötött nemzetiségpolitikai fegyverszünet csak a magyar-német szövetséghez fűződő elsőrendű külpolitikai érdekkel magyarázható. Kánya maga is megelégedéssel állapította meg a Budapestre látogató olasz külügyminiszter, Ciano gróf előtt, hogy a német sajtó hangja Magyarországgal szemben újból barátságossá vált, a katonai körök együttműködése bensőséges, és júniusban két német minisztert (Neurath külügy- és Blomberg hadügyminisztert) is várnak Budapestre.202

Az MNNE-nek a VK ellen áprilisban indított offenzívája a következő hónapokban is folytatódott. A vita középpontjában a titkos nemzetiszocialista könyvtár és az egyesület autonómiájának kérdései álltak. A Deutscher Volksbotenak arra a védekezésére, hogy nem „bűn" nemzetiszocialista irodalmat olvasni, a Neues Sonntagsblatt azzal replikázik: más dolog privatim olvasni, és ismét más egy központból terjeszteni! Egyébként a hetilap ismét hangsúlyozza: a leleplezéssel nem a nemzetiszocializmus elleni hangulatkeltés volt a célja.203 Ez azonban csak taktikai húzás részéről. Hiszen éppen az előző héten közölt egy világnézeti, ideológiai cikket Huber kanonok tollából. A cikk ugyan mind a két diktatúra, a jobboldali és a baloldali ellen egyaránt kikel, szavainak éle azonban nyilván a jobboldali diktatúra ellen irányul, amellyel szemben a hazai németségnek a jog és szabadság oldalán kell felsorakoznia. „...Csak a legbutább borjú választja meg maga a mészárosát."204 Ami pedig a másik kérdést illeti, nem lehet az MNNE autonómiáját azon az alapon kétségbe vonni, hogy az előző évi közgyűlésre sok derék, régi tagot nem engedtek be. Csak azokat nem bocsájtották be, akik - a Huss-csoport agitációjának bedőlve - nem fizették meg a tagdíjat. Ez viszont minden egyesületnek a szuverén joga.205

Az MNNE támadása ért el taktikai sikereket, de nem hozott stratégiai frontáttörést. Ennek okát hivatalos magyar részről a VDA és ausztriai tagozata, a Deutscher Schulverein Südmark által szervezett turisták magyarországi agitációjában és a birodalmi kisebbségi intézmények által támogatott VK-vezérek izgató tevékenységében keresték.206 A Neues Sonntagsblatt, is szívesen magyarázta ezzel - vagy inkább leplezte - nehézségeit. Június elején egy, Etyeken vendégeskedő német birodalmi lányról ír, aki az MNNE-t a magyarosító kormánypolitika eszközének nyilvánította, Baschról és társairól pedig mint a németség kiválasztott és egyedül alkalmas vezéreiről beszélt.207

A német nemzetiségi mozgalmat nem csupán a külső izgatás vagy belső nemzetiségi sérelmek, hanem szociális elégedetlenség is fűtötte, mégha erről - forrásaink jellegénél fogva - keveset is tudunk. Vajon miért is ítélték el kéthónapi fogházra, háromévi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlásának ugyanilyen időtartamú felfüggesztésére Fischer Györgyné sz. Huj Mária pilisvörösvári lakost, egy német napszámos feleségét: azért-e, mert azt állította, hogy ha a svábok nem lennének, a magyarok éhen döglenének, vagy mert azt mondta: „Itt a szegény embert nem engedik élni... ez nem Magyarország, ez éhező ország...?"208

A német kisebbségi kérdés szóba került Neurath német külügyminiszter, Darányi miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter június 13-i budapesti megbeszélésén is. A pángermán propagandára vonatkozó régi panasz után Kánya fejtegetni kezdte a magyar kisebbségi politika alapelveit, amelyeket a német kisebbség kulturális fejlődésének biztosításában, de ugyanakkor minden magyarellenes izgatás kíméletlen elfojtásában jelölt meg. Hangoztatta: a magyarországi németség gazdasági téren és az állampolgári jogok gyakorlásában jobb helyzetben van a szomszéd ország németségénél, Neurath szerint Hitlernek legforróbb kívánsága, hogy a magyarországi németség teljesítse állampolgári kötelességét, és a híd szerepét játssza a két nép között.209 A magyarországi németség helyzetének Kánya általi feldicsérését azonban - legalábbis saját feljegyzése szerint (ez Kányáéból hiányzik!) - nem hagyhatta szó nélkül. Amikor azonban megjegyezte: „A német kisebbségekkel való bánásmódra vonatkozó panaszaink (...) még mindig nincsenek egészen orvosolva", Darányi közbevágott, mondván, hogy egy új iskolatípus bevezetésével véglegesen, a kisebbségek megelégedésére fogják megoldani a kérdést.210 Végül megegyeztek a kisebbségi nyilatkozatcsere megvalósításában.

Az MNNE 1937. évi XII. közgyűlését nem a hagyományos Szent István napján, augusztus 20-án, hanem június 13-án, nem is a megszokott helyen, a budai Vigadóban, hanem első ízben vidéken, Solymáron tartotta, zeneversennyel összekötve. A közgyűlés jó alkalom volt a számvetésre, a közel egy esztendős út viszontagságainak felmérésére. Gratz Gusztáv gyérszámú hallgatóság előtt, összesen egy külföldi vendég, az osztrák Franz Havel udvari tanácsos jelenlétében mondta el szokásos elnöki megnyitóját. Küzdelmekben gazdag egyesületi évet idézett. A szakadást nem sikerült felszámolni, mert az ellenzék nem megegyezni akart, hanem hatalomra jutni. Egy ellenzéki vezetőség azonban képtelen lett volna akár az iskolakérdést megoldani, akár az egyesület működési szabadságát biztosítani, hiába támogatnák az MNNE ellenében kívülről. A hivatalos német politika ezzel szemben - Neurath szavai szerint - a híd szerepét szánja a magyarországi németségnek. Gratz megelégedéssel szólt az iskolakérdésben elért haladásról, az állítva, hogy az elmúlt évben több iskolában vezették be a német oktatást, mint eddig bármikor. Nagy eredménynek mondta a miniszterelnök által tett parlamenti nyilatkozatot az erőszakos névmagyarosítás elítéléséről. Az egyesület - mondta befejezésül - a bomlasztó törekvések ellenére is megerősödött.

Az elnök optimista hangvételét Faul-Farkas János főtitkár is átvette. Bár a helyi csoportok száma csupán 6-tal, 5,4%-kal gyarapodott, és 111-ről 117-re nőtt, a taglétszám 77%-kal növekedett, s 5600-ról 9963-ra szökött. Ez az óriási 77%-os növekedés azonban csupán csalóka látszat. A most elért 9963-as létszám alig egyharmada az 1933/34-es 27517-es létszámnak, vagyis alapjában véve nagyon szerény eredmény. A hiányzó kétharmad jelentős részét alighanem a Kameradschaftban kell keresnünk. A főtitkári jelentés többi része az egyesületi rendezvények sikeréről, osztrák vendégek Buda-környéki, magyar egyesületi tagok máriacelli látogatásáról, a kiadványok sikeréről, egy 8 személyes tanulóotthon létesítéséről számolt be. Ugyancsak a főtitkár terjesztette elő a zárszámadást is.

A választás során leszámoltak azzal az illúzióval, hogy Baschék valaha is visszatérnek az egyesületbe, és ezért betöltötték a számukra fenntartott helyeket, 12-re emelve a végrehajtó bizottsági tagok létszámát. Elnök ismét Gratz Gusztáv lett, ügyvezető igazgató Pintér László, főtitkár Faul-Farkas János, ügyész Stumpf György, ellenőr Kronfuss Vilmos mérnök, titkár Leber Lajos. A tb. elnökök közt egyetemi tanárok (Dengl János), püspökök (Grősz József, Hanauer István, Rótt Nándor), a tb. tagok közt képviselők (Friedrich István, Klein Antal, Kühne Lóránt, Lang Lénárd, Riesz Ádám stb.), a végrehajtóbizottság tagjai közt egyházi személyek (Huber János, Hufnagel Ferenc), szerkesztő (König Antal), földművesek és egy kisiparos is szerepel.211

Gratz és munkatársai a magyar közvéleményt is igyekeztek a maguk oldalára állítani a németségért folyó küzdelemben. Pintér László azt hangsúlyozta a Nemzeti Újságban, hogy egyrészt ki kell zárni a magyarországi németség életéből minden idegen befolyást, beleértve a nemzetiszocializmust is, másrészt a korlátozó intézkedéseket össze kell kapcsolni a kulturális jogok érvényesítésével, elsősorban az anyanyelvi oktatás területén szakítva az elmagyarosítás mégoly csábító illúziójával. Ha nem biztosítjuk saját nemzetiségeink jogait, nem követelhetjük ezeket a magyar kisebbségek számára sem. Akkor pedig örökre 1e kell mondanunk az integritás helyreállításáról. A cikkíró egyrészt fokozottabb támogatást vár a közvéleménytől, az ellenzéktől megtisztított egyesülete számára, másrészt erélyesebb fellépést a centrifugális irányzattal szemben. Különben az egyesület felőrlődik a magyar közvélemény közönye és a békebontó radikális német csoport agitációjának malomkövei között.212 Ugyancsak kétirányú intézkedést követelt a németkérdésben június végén a felsőházban Heckenberger Konrád plébános és Ravasz László református püspök.213

1937. június végén, július elején Gratz Berlinbe utazott, hogy részt vegyen a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara ülésszakán. Onnan tovább a londoni kisebbségi kongresszusra készült. Hitler, Schacht, Göring fogadásán még részt vett. Göbbels meghívásának elfogadásában és a londoni kongresszuson való megjelenésében azonban hirtelen kitört megbetegedése megakadályozta.

Gratz hazatérése után a Neues Sonntagsblattnak nyilatkozott berlini tapasztalatairól. Elismeréssel szólt a munkaerő nagyarányú gazdasági felhasználásáról, a munkanélküliség nagymérvű csökkentéséről, az életszínvonal kiegyenlítődéséről és a csodálatos birodalmi autóutakról. Megbeszéléseinek tartalmáról azonban nem nyilatkozott.214 A következő évben a Neues Sonntagsblatt által kiadott Deutschungarische Probleme c. munkájában visszatér berlini tárgyalásaira. Azt állítja, hogy mind a külügyminisztériumban, mind a nemzetiszocialista párt külügyi hivatalában tökéletesen korrekt felfogás uralkodik a magyarság és a külföldi németség közti viszonyról. A zavaró mozzanatok kizárólag a VDA számlájára írandók, amely egészen a legutóbbi időig megőrizte önállóságát a nemzetiszocialista állammal és párttal szemben, és amelyet eddigi vezetője, Steinacher magyarellenes irányban befolyásolt. Minthogy azonban Steinachert egy ideje (vor einiger zeit) már eltávolították a szövetség éléről, ezen a területen is kedvező változás várható, habár ez a dolog természeténél fogva nem megy máról holnapra. Gratz ezt a kedvező változást döntőnek ítéli meg a hazai német kérdés megoldása szempontjából, mert szerinte a VK súlypontja külföldön van. Egész hazai befolyása azon alapszik, hogy tekintélyes pénzösszegekkel rendelkezik. Ha ezek kiapadnak, a Kameradschaft magától összeomlik.215

Bár Gratz a magyarországi németkérdés mindkét oldalát nyilvánvalóan hibásan ítélte meg, a VDA és a nemzetiszocialista állam és párt ellentétét a valóságnak megfelelően érzékelte. Míg Steinacher és munkatársai a népiségpoliti-kát magáért a népiségpolitikáért csinálták, és ezt nem tekintették a politikai változások, határkiterjesztések, területelcsatolások stb. eszközének, a fiatal nemzetiszocialista nemzedék már csak a német hatalmi politika szempontjából értékelte. Ezért könnyű szívvel feláldozta a dél-tiroli németséget is Olaszországnak, cserében Hitler ausztriai és csehszlovákiai politikájának támogatásáért. Ugyanerre kész volt a magyar szövetséges esetében is. Gratznak Steinacher elleni fellépése nyilván hozzájárult az ő bukásához, és ezáltal akarva-akaratlanul a VDA gleichschaltolásához. Bormann, Hitler helyettese, Hess törzskarának vezetője 1937. november 13-án az összes birodalmi és kerületi vezetőkkel közölte Steinacher szabadságolását, mint a kerületi vezetők régi kívánságának teljesítését. Néhány nappal később Lorenz SS-tábornok, a VOMI főnöke azt is nyilvánosságra hozta, hogy Steinacher szabadságolása véglegesnek tekinthető, így hát az összes népi német ügyek irányítását ő veszi át. Ezzel befejeződött a VDA gleichschaltolása. Az egész szervezet a VOMI irányítása alá került, habár ezt a tényállást formálisan csak Hessnek 1939 februárjában kiadott utasítása szankcionálta.216 A VDA gleichschaltolása természetesen nem csökkentette, hanem éppen ellenkezőleg, növelte a hazai németségre nehezedő birodalmi nyomást. Gratz tehát legföljebb pirruszi győzelmet aratott.

A kisebbségi kongresszuson való képviselet ügyében pedig nyilvánvaló kudarc érte. Minthogy már az előző évi októbervégi genfi kongresszuson sem az MNNE hivatalos küldöttei képviselték a magyarországi németséget, hanem az ellenzékhez tartozó Huss és Goldschmidt,217 ezt elkerülendő Gratz még 1937. március 16-án bejelentette a kongresszus elnökének, Vilfan olaszországi szlovén képviselőnek egyesülete képviseltetési igényét a júliusi londoni kongresszusra.218 Személyesen részt vett Bécsben a londoni kongresszust előkészítő igazgatósági értekezleten is, ahol hosszas rábeszélés után vállalkozott a londoni kongresszuson való megjelenésre.219 Annál meglepőbb lehetett számára, hogy a kongresszusra mégsem őt, hanem ismét az ellenzéket, Husst és Goldschmidtet hívták meg.220 Csordultig telt a pohár a VOMI-nek éppen Gratz berlini tartózkodása idején, június 30-án hozott határozatával, mely szerint a magyarországi német népcsoport „egyedüli képviseletéül a Volksdeutsche Kameradschaft vezető tagjai ismerhetők el. A Volksbildungsverein Gratz körül csoportosuló személyiségei, nem lévén népi német beállítottságúak, partnerként nem jöhetnek szóba."221 Bár a VOMI állásfoglalása voltaképpen sem a kisebbségi kongresszust, sem személy szerint Gratzot nem kötelezte, ő úgy látszik, belefáradt a képviseltetés körüli huzavonába. Ezért influenzáját ürügyül használva, lemondta londoni útját,222 és visszautazott Budapestre.

A Kameradschaftnak egyedüli képviselőként való elfogadása egyelőre nem befolyásolta a magyarországi németség irányában folytatott birodalmi politikát. Ezt bizonyítja az 1937. július 14-15-én végre megszületett kisebbségi nyilatkozatcsere Széli belügyminiszter és a népi német ügyeket intéző Hess között. Széli a békeszerződés által teremtett legsúlyosabb kérdésnek mondta a kisebbségi kérdést, amely két szempontból is érdekli Magyarországot: egyrészt a más államokhoz csatolt többmilliós magyar kisebbség, másrészt a megmaradt területen élő nem magyar nyelvű magyar állampolgárok szempontjából. A magyar kisebbségek esetében a kormány nem tudta elérni, hogy „teljes politikai szabadságuk birtokában fejleszthessék szellemi és gazdasági kultúrájukat, s ezzel biztosíthassák további fennmaradásukat." Éppen ezért a magyar kormány nagy fontosságot tulajdonít a nem magyar nyelvű állampolgárok, elsősorban a legnagyobb lélekszámú kisebbség, a németek irányában folytatott kisebbségpolitikának. A német kisebbség „a magyar nemzettel való törhetetlen összetartozását bizonyára a jövőben is meg fogja őrizni, mint ahogy azt a múltban mindig tette." A telepesként, a törökellenes harcokban elszenvedett magyar vérveszteség pótlására ideérkezett németek a magyarokkal mindig a legnagyobb egyetértésben éltek. Nem voltak kitéve erőszakos asszimilációnak, így községeik még a főváros környékén is fennmaradhattak. Ha mégis asszimilálódtak, ez spontán társadalmi folyamat eredményeképp történt. Nagyobb tömegekben élve azonban teljes mértékben megőrizték német mivoltukat.

Állampolgári jogok gyakorlása és gazdasági érvényesülés tekintetében a kisebbségek mindig a magyar többséggel azonos elbánásban részesültek. Ugyanilyen bánásmódot vár el Magyarország a magyar kisebbségek számára is. Minthogy az azonos elbánás a magyar kisebbségi jogalkotás alapelve, Magyarországon nincs szükség újabb jogalkotásra, hanem csupán a már kiadott rendelkezések teljes végrehajtására. Ha a kormány ezzel ellentétes, felelőtlen törekvésekbe ütközik, tekintélyének teljes súlyát fogja latba vetni a kisebbségi kérdésben lefektetett alapelvek érvényesüléséért. Ez vonatkozik elsősorban az iskolai életre, kulturális és vallási egyletek alapítására, a kisebbségi kultúra és nyelvhasználat védelmére.223

Erre válaszként, de teljesen Széli koncepcióját és gondolatmenetét követve hangzott el Hess nyilatkozata. Hess maga utal a magyar és a német álláspont azonosságára és viszonosságára a tekintetben, hogy az idegen államokban élő magyar és a Magyarországon élő német „népcsoportok" „teljes politikai szabadságuk birtokában, szellemi és gazdasági kultúrájukat fejleszthessék, s így továbbra is fennmaradhassanak." A Führer helyettese reményét fejezi ki a kiadott rendelkezések maradéktalan megvalósítása iránt olyan vonatkozásban is, hogy a magyarországi német népcsoportoknak a politikai szabadság és gazdasági egyenlőség mellett az akadálytalan kulturális fejlődés is osztályrészül jut. Hess az évszázadokra visszanyúló magyar-német barátságra utalva azzal a kívánsággal és reménnyel fejezte be nyilatkozatát, hogy „a magyarországi német népcsoport, mint eddig, úgy a jövőben is hűségben szolgálja a magyar államot, és továbbra is híd lesz a két nép között".224

A Széll-Hess-féle nyilatkozatcsere a hazai németkérdés egyik legérdekesebb és legtalányosabb dokumentuma. A rejtélyt nem a magyar nyilatkozat okozza, amely a jól ismert magyar nemzetiségpolitikának „klasszikus" kifejtése, hanem ennek német részről történő, elvi alapokat és politikai gyakorlatot egyaránt magában foglaló elismerése egy olyan helyzetben, amelyet egyébként a változtatás szükségességének felismerése és elhatározása jellemez. A politikai magyar nemzet fikciójának elfogadása és ezáltal a nemzetiségi identitásról való lemondás ennek jogi, gazdasági és kulturális következményeivel együtt még érthető. Nemkülönben az a hallgatás is, amellyel a német fél elsiklik azon tendenciózus kijelentések fölött, amelyek szerint a németség nem őslakos, hanem csak később betelepült ún. önkéntes kisebbség; nem vérzett a magyarokkal a török ellen; nem különb, csak több a többi nemzetiségnél. Ezekkel lehetett megmagyarázni, hogy a hazai németség - a hivatalos egyenlősítő propaganda ellenére - sem érdemel annyi jogot, mint a magyar kisebbségek és többet sem, mint egyéb hazai nemzetiségek. Az viszont már tökéletesen érthetetlen, hogy a válasznyilatkozatban miért nem esik szó a politikai magyar nemzethez való tartozás mellett a német népközösséghez való tartozásról, miért iktatja ki a „Hűség a hazához - hűség a németséghez!" kettős bleyeri jelszavából a második tagot, miért teszi egyoldalúvá és ezzel sebezhetővé a hazafias hűséget a népközösség eszméjének mellőzésével. Hiszen ezt az eszmét a kisebbségi magyarság vonatkozásában magáévá tette a magyar közvélemény is.225 Ugyancsak megmagyarázhatatlan, hogy mikor a magyar nyilatkozat szóba hozza, és a múltra, jelenre vonatkozólag teljes mértékben igazolja - mert természetesnek tartja - a németség magyar asszimilációját, a német semmilyen formában nem említi minden kisebbségnek ezt a szó szoros értelemben létkérdését. Hogy az volt a magyarországi németség számára is, bizonyítja, hogy két évtized leforgása alatt, 1920 és 1941 között eredeti állományának 45%-át elvesztette.226

Attól, hogy a nyilatkozatcsere elvi és stratégiai szempontból egyoldalúan Magyarországnak kedvezett, taktikai szempontból még lehetett előnyös mindkét országnak. Magyar szempontból előnynek számított, hogy a német fél fenntartás nélkül elismerte kisebbségpolitikai rendszerét és érdekeltségét ennek végrehajtásában, továbbá hangsúlyozta a magyarországi németség államhűségre kötelezettségét. Német szempontból a maguk javára könyvelhették el a magyar kormány elkötelezettségét kisebbségpolitikai rendelkezéseinek maradéktalan végrehajtására, különösen ami a németség anyanyelvi, kulturális, iskolaügyi igényeit illeti. Mégis ha a kétfajta taktikai előnyt nézzük, meg kell állapítanunk, hogy az időszerű, közvetlen, tényleges előny is magyar oldalon van, és német oldalon csupán potenciális, a magyar végrehajtástól függő előnyről beszélhetünk.227

A nyilatkozatcsere német fogadtatása ellentmondásos volt. Míg egyes birodalmi vezető körök - mint pl. Blomberg hadügyminiszter azt a következtetést vonták 1e belőle, hogy német kisebbségi kérdés Németország és Magyarország közt tulajdonképpen nem létezik,228 a népiségpolitika köreiben, elsősorban a VDA-ban a zavar, a megdöbbenés és az ellenállás jelei mutatkoztak. A nyilatkozatcsere mindenesetre hozzájárult egyfelől a VDA, másfelől a külügyminisztérium és a nemzetiszocialista párt közti ellentétek végső kiéleződéséhez, amely aztán nemsokára, 1937. november 13-án Steinachemek leváltásához vezetett.

A magyar sajtó általában pozitívan fogadta a nyilatkozatcserét. A Neues Sonntagsblatfoan Huber János reagált rá kedvezően.229 Az MNNE köreiben egyenesen eufóriás hangulat kapott lábra. Ha a Kameradschaft súlypontja valóban külföldön van, és egész hazai befolyásuk azon alapszik, hogy tekintélyes pénzösszeggel rendelkeznek, akkor Hess nyilatkozata, amely elvileg teljesen az MNNE álláspontját tükrözte, véget vethet a népi németek létezésének, és helyreállíthatja a hazai németség egységét. Hiába hangoztatta a Deutscher Volksbotéban Basch, hogy egy népi mozgalmat nem lehet kizárólag a pénz varázserejével életre hívni, mert ha lehetne, akkor ezt a varázslatot az MNNE is megtehetné, hiszen az is eléggé el van látva pénzzel kormányforrásból.230

A hazai németség mindkét irányzata, a német-magyar és a népi német egyaránt, igyekezett a maga identitástudatát kialakítani. Ezt nem lehetett anélkül, hogy ne tisztázza a hazai németség vezérének és atyjának, prófétájának tekintett Bleyer Jakabhoz való viszonyát, akinek alakja az eltelt néhány év alatt is legendássá nőt. Természetesen mindkét irányzat saját magát tartotta Bleyer egyetlen jogos örökösének - mint erre már rámutattunk - egyformán joggal. Síremlékére a gyűjtést először - Pataky államtitkár felkérésére231 - a Sonntagsblatt indította meg 1935. októberi számában. 1936 tavaszán a Bleyer-család felkérésére Hussék is megkezdték az adománygyűjtést a síremlékre.232 Ez a különös „kegyeleti staféta" 1937 nyarán Hussék győzelmével ért véget. Az augusztus 21-én a Zeneakadémia kistermében megrendezett Bleyer-emlékünnepélynek Huss Richárd professzor volt az ünnepi szónoka. A Kerepesi-temetőben lefolyt sírkőavatás ugyancsak kifejezetten a Huss-Basch-csoport rendezvénye volt. A VK tagjain, a német főiskolás ifjúságon, vidéki parasztfiatalokon kívül részvettek az ünnepségen a VDA, a DAI, a Südostdeutsche Forschungsgemeinschaft, a kisantant államokbeli németség képviselői, valamint a német birodalom budapesti követe, Otto Erdmannsdorff is. A Kameradschaft tagjai ezután még nagyobb önérzettel mondhatták magukat Bleyer igazi követőinek és igazi németeknek, ahogy a csataljai (Bács-Bodrog m.) ifj. Lakatos József írta 1937. évi naptárukban.233 Az MNNE azt a presztízsveszteséget, hogy teljesen kiszorult a Bleyer-ünnepségekből, csupán csekély mértékben ellensúlyozhatta azzal, hogy Bleyer halálának négyéves fordulóján emlékünnepélyt rendezett,234 és az 1938-as naptárban König Antal tollából szép megemlékezést közölt. König, Bleyernek a politikai magyar nemzethez, a kereszténynemzeti gondolathoz, népiségéhez való hűségét, a német „nyelv- és kultúrközösséghez" való tartozását, a népszerűtlenséggel is dacolni képes, büszke és bátor jellemét emelte ki.235 Ezek szerint most már König sem vonta kétségbe a magyarországi németségnek a nagy német nyelvi és kultúrközösséghez való tartozását. Ebben a kérdésben a Kameradschaft nemcsakhogy sarokba szorította az MNNE vezetőségét, elsősorban a népközösség gondolatát 1932-től következetesen elutasító Gratzot,236 hanem ismét bizonyíthatta Bleyer eszméihez való hűségét, hiszen a vezér sohasem tagadta meg a nagy német népközösséghez való tartozását.237

A Széli—Hess-féle nyilatkozatcsere a várakozások ellenére sem javította meg a magyar-német viszonyt; még kevésbé segítette elő a magyarországi németkérdés rendezését. Magyar és német részről is egyaránt elégedetlenek voltak. Amikor 1937 közepén a budapesti német követség engedélyt kért a magyar külügyminisztériumtól arra, hogy Magyarországon is felállíthassák a Német Munkafrontot, és a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt helyi csoportját országos körzeti vezetőséggé szervezhessék át, a külügyminisztérium mind a két követelést elutasította, nem mintha német területi igényektől tartott volna, hanem „a folytatódó nagynémet propaganda", a népi német körök pénzügyi támogatása, a budapesti akadémiai csereszolgálat tevékenysége miatt. Magyar részről különösen kifogásolták, hogy Berlin még mindig vegyesen használja a „külföldi német" (Auslanddeutscher) és a „népi német" (Volksdeutscher) fogalmakat. (Az első a külföldön tartózkodó birodalmi német állampolgárokat, a második a külföldön élő idegen állampolgárságú németeket, vagyis a német nemzeti kisebbségeket jelentette volna.) Ezenkívül vezető nemzetiszocialisták - panaszolta Kánya — ismételten kijelentették, hogy kulturális kérdésekben nem ismernek el „semmiféle politikai határokat".238 Ehhez járult még a magyar kormány elégedetlensége a magyar kisebbségpolitikát bíráló sajtóhangokkal szemben.

Német részről felhívták a magyar kormány figyelmét arra, hogy a német sajtót csupán a magyarországi német kisebbség helyzetének megnyugtató rendezése hangolhatja barátságosabbra a magyar kisebbségpolitika irányába. Megnyugtató rendezésen ezek a német körök az iskolakérdés megoldását, a Kameradschaft hetilapjának engedélyezését (ezt Kozma berlini tárgyalásain lényegében meg is ígérte), és az MNNE, vagy egy új egyesület vezetésének a Kameradschaftra való átruházását értették. A Nemzetiszocialista Párt Külföldi szervezetének magyarországi csoportja, a külföldi német turisták, az ösztöndíjas külföldi főiskolások stuttgarti tanfolyama239 ennek a megoldásnak érdekében agitáltak olyannyira, hogy Pest megye törvényhatósági bizottságának szeptember 7-i ülésén a szociáldemokrata Linhardt Antal is szóvá tette a főváros környékén folytatott turista agitációt.240

Ezek a fejlemények nem igazolták az MNNE vérmes várakozásait a VK látványos összeomlását illetőleg, és újabb súlyos harcokat ígértek. A kultúregylet vezetői már korábban is úgy vélték, hogy ebben a harcban a leghatékonyabb fegyverük az iskolakérdés megoldása lehet. Ezért most minden erejükkel erre koncentráltak. A Neues Sonntagsblatt 1937. szeptember eleji számában Huber János kanonok nyílt levelet intézett Hóman Bálint kultuszminiszterhez. Ebben megállapítja, hogy ha továbbra is így mennek a dolgok, 1938. szeptember 1-jére a kisebbségi iskolarendelet nem lesz végrehajtva. Az utolsó órában szólítja fel a VKM-et a rendelet végrehajtására, mert ellenkező esetben a következmények beláthatatlanok lennének. „Aminek hídnak kellett volna lennie, az most elválasztó szakadékká lesz."241 Ezután a döbbenetes prófécia után írt másik, a „Lám megmondtam!" kígyójával viaskodó cikkében a kanonok a falusi hatalmasságokat, az állami iskolák rossz példáját követő felekezeti iskolákat és a szülői konferenciák rendszerét okolja a kudarcért. Szerinte kötelezően kellene elrendelni a nemzetiségi oktatást, úgy ahogy az Ausztriában, Burgenlandban van. Hasonló értelemben foglalkozik a témával a Neues Politisches Volksblatt 1937. szeptember 14-i száma is. Huber kanonok és cikkíró társa tehát a szülői konferenciák elvetésével, és a kisebbségi iskolatípus kötelező bevezetésének követelésével végeredményben ugyanoda lyukad ki, mint Huss professzor 1936-ban írt, a Deutscher Volksbote 1937. június-augusztusi számában közzétett memorandumában.242

Az iskolakérdés zsákutcája, Huber cikkei megmozdulásra késztették azt a Gratz Gusztávot is, aki a júniusi közgyűlésen még olyan rózsás képet festett erről, mondván: az elmúlt évben (vagyis 1936-ban) több iskolába vezették be a német oktatást, mint eddig bármikor. Szeptember második felében egymásután kereste föl Darányi miniszterelnököt, Kánya külügyminisztert és Széli belügyminisztert. Ők újból a leghatározottabban biztosították őt az iskolarendelet végrehajtásáról és az MNNE szervezkedésének akadálytalanságáról. Gratz kissé szarkasztikusán megjegyezte, hogy ehhez a jó szándékon kívül elegendő energia is kell.243

Ezt írta 1e, ill. hagyta leírni Gratz akkor, amikor már megismerte a kisebbségpolitikai Canossa-járás minden gyötrelmét és szégyenét. 1937. szeptember 13-án beszélgetést folytatott Darányi miniszterelnökkel a hazai németség helyzetéről. Darányi ígéreteit másnap levélbe, a német kérdés állását pedig memorandumba foglalta, és mindkettőt mellékletekkel együtt elküldte Pataky államtitkárnak, így keletkezett 1937. szeptember 14-én az a páratlan értékű dokumentum, amely illúziótlanul tárgyilagos képet fest a hazai németség helyzetéről, leplezetlenül rámutat a magyar kormány felelősségére a helyzet alakulásában, és rendkívül borús képet fest az MNNE kilátásairól a VK-val vívott küzdelmében.

Az emlékirat a bevezetőben megállapítja, hogy a Huss-Basch-féle mozgalom az utóbbi hónapokban annyira megerősödött, hogy elérkezett az utolsó perc, amikor még lehet tenni valamit a mozgalom elfojtására. Ez a német pénzen, német folyóiratokkal támogatott, a vidéki német intelligenciától vezetett mozgalom már nem csupán a német nemzeti, faji öntudat felébresztését tekinti feladatának, hanem a népközösségi tudat kikovácsolását, amely a németországi németség iránti felelősséget teszi az első helyre, és ennek szolgálatában kész „...a német politika egyszerű eszközévé... válni..."

Gratz szerint a Kameradschaft elleni akciónak két előfeltételre kell épülnie. Egyik: a hazai németség jogos kívánságainak elsősorban az iskolakérdés területén való kielégítése. A kormány német nemzetiségi politikája - hangsúlyozza Gratz — az iskolakérdéssel áll vagy bukik. A másik: az MNNE szervezkedésének elősegítése, a VK szervezkedésének megnehezítése.

A helyzet egyik vonatkozásban sem kielégítő. Ami a Gömbös-féle egységes kisebbségi iskolatípus bevezetését illeti, az első évben mintegy 80 helyen tartottak ez ügyben szülői értekezletet, és 50-52 helyen döntöttek mellette. De ez 50-52 község közül is csak igen kevés helyen valósították meg az új típusú oktatást az iskolafenntartók vagy a helyi hatóságok szabotázsa, mesterkedése miatt. A németség szempontjából legelőnyösebb német nyelvű iskolákat (A-típus) persze siettek vegyes magyar-német nyelvűekké változtatni (Mosonszolnok, Mosonszentjános). Az új rendelettel tehát a helyzet nem hogy javult volna, hanem még rosszabbra fordult. Nem csoda, hogy Németországban tiszta szemfényvesztésnek tartják az iskolarendeletet. A német pénzen dolgozó hazai mozgalom pedig könnyűszerrel el tudja hitetni a széles tömegekkel, hogy a németség kulturális igényeinek kielégítését nem a magyarsággal való együttműködés, hanem csupán a németség nemzeti öntudata és esetleg Berlin támogatása hozhatja meg. „Akik az iskolakérdés megoldását akadályozzák, legsikeresebb pacemakerjei annak a mozgalomnak, amelyet azután ők maguk pángermánnak és horogkeresztesnek neveznek, és mint ilyent veszedelmesnek tartanak."

Ami pedig az MNNE szervezkedését illeti, a hatóságok általánosságban nemhogy nem támogatják, hanem minden lehetséges módon akadályozzák. Egész megyék vannak még mindig elzárva az egyesület elől (Tolna, Bács-Bodrog). De a hatóságok máshol is a legkülönbözőbb ürügyekkel, nemegyszer hatósági nyomással, megfélemlítéssel megakadályozzák a helyi szervezetek megalakulását, vagy igyekeznek felbomlasztani a már meglévőket. Zaklatják és hazafiatlannak bélyegzik az egyesület tagjait, büntetik a naptár, a hetilap terjesztőit, olvasóit, vizsgálatot folytatnak a Sváb-bálon résztvevők ellen. Gratznak annak idején megígérték, hogy a hatóságok támogatni fogják az egyesületet a komoly elemek beszervezésében, az egyesület pedig a helyi intelligencia, papok és tanítók vezetésével fog működni. Most mindennek az ellenkezőjét tapasztalja. Valóságos tragikomédia, hogy miközben a hatóságok meg tudják bénítani a legális MNNE működését, az illegálisan szervezkedő VK-val szemben teljesen tehetetlenek, így „.. .az a különös helyzet áll elő, hogy a kormány által alapított egyesület kevesebb mozgási szabadsággal rendelkezik, mint az a mozgalom, amelyet a kormány kétségkívül veszélyesnek tart".

A memorandum szóvá teszi az erőszakos névmagyarosításokat, amelyek a miniszterelnök állásfoglalása ellenére is tovább folynak az iskolákban, a katonaságnál, a vasútnál, községi hatóságoknál. Ugyancsak kifogásolja a németről a magyar kidoboltatásra való áttérést, amelyet az asszonyok nem értenek meg.

Gratz, mint ahogy egy évvel ezelőtt az iskolakérdés miatt, úgy most a hatóságok ellenállása, az egyesületnek hazafiatlan színben való feltüntetése miatt, az elnökségről való lemondás gondolatával foglalkozik. Szent meggyőződése, hogy „ha a dolgok úgy haladnak, mint eddig, akkor a túlzó elemek rövid időn belül magukkal fogják ragadni az egész magyarországi németséget." Az elnökségtől megszabadulva, minden feszélyezettségtől menten, nyíltan fölvehetne a harcot egyrészt a Huss-Basch-féle agitációval és annak támogatóival, másrészt pedig azokkal a felfogásokkal, amelyek lehetetlenné teszik a túlzók elleni eredményes küzdelmet.

A memorandum a helyzet megváltoztatására, a Kameradschaft visszaszorítására bizonyos pozitív és negatív intézkedéseket javasol. A pozitív teendők sorában az első helyre teszi az iskolaügyet, amelyet a szülői értekezletre támaszkodva, vagy anélkül, általános rendelettel kellene szabályozni, és ezáltal a rendelet végrehajtását biztosítani. Az MNNE-t illetőleg a hatóságokat utasítani kell az egyesület támogatására, a „komoly és módos német elemeknek" beszervezésére és a helyi intelligencia vezető szerepének biztosítására. Az egyesület zaklatóit és az erőszakos névmagyarosítókat fegyelmi eljárással, vagy más úton kell jobb belátásra bírni. Végül, hatósági szervet kellene létesíteni az idevágó általános panaszok vagy konkrét sérelmek közvetlen elintézésére.

A negatív intézkedések közt a hazai Deutscher Volksbote, a németországi folyóiratok terjesztésének akadályozása, az ellenzék vidéki agitátorainak ellenőrzése, Hussnak, „a berlini körök bizalmi férfiának" felelősségre vonása, házkutatások, az agitátorokat nevelő német internátusok bezárása, a németországi anyagi támogatás beszüntetése, az ilyenfajta támogatás bűncselekmények nyilvánítása szerepel. Végül a memorandum szerint tisztázni kell a Verband der Deutschen Minderheiten szerepét, amely dönteni akar a magyarországi németek képviseletének kérdésében, továbbá a nemzetiségi kongresszushoz való viszonyt is, amely - mint ismeretes - utolsó két kongresszusára már az ellenzék képviselőit hívta meg.

Gratz a tárgyalásukat követő napon, szeptember 14-én levélben is sürgette a miniszterelnököt és a belügyminisztert a legfontosabb kisebbségpolitikai intézkedések foganatosítására. Ezek: 1. főispáni értekezletet kell összehívni az MNNE szervezkedésének támogatására; 2. a belügyminisztériumban egy külön szervet kell felállítani vagy egy magasabb beosztású tisztviselőt megbízni a német kisebbség ügyeinek intézésével; 3. el kell utasítani a Deutscher Volksbote kérelmét hetilappá való alakulására; 4. a vidéki szervezkedéshez egy autót kell szerezni az egyesületnek.244

Gratz memoranduma nemcsak arra mutatott rá kíméletlen őszinteséggel, hogy az MNNE élete kritikus fordulóponthoz közeledik, hanem arra is, hogy ez a fordulat - különféle pozitív és negatív eszközökkel - még elhárítható. Különös jelentőségük volt ebből a szempontból a pozitív eszközöknek, ezek sorában az iskolakérdés megoldásának. Mi történt az iskolakérdésben a memorandum után?

Gratz memoranduma szerint az iskolareform első évében, vagyis 1936-ban a 80 szülői értekezletből mindössze 50-52 kisebbségi iskola született, de ezek közül is csak igen kevés helyen vezették be az új egységes iskolatípust.

Nos, hogy a reform második évében hány helyen volt szülői értekezlet, nem tudjuk, de 1937. szeptember l-jével kb. 37 iskolában vezették be ténylegesen a kisebbségi oktatást. Ezeknek az iskoláknak nagy többsége (32) azonban a C-típus szerint tanított, vagyis a tanítás nyelve magyar volt, és az anyanyelvet csupán tantárgyként oktatták. Ezt a C-típust akarták a továbbiakban fokozatosan egységes típussá fejleszteni. 1938. szeptember l-jével akart áttérni az újfajta oktatásra hozzávetőleg 28 iskola. Ezeknek nagyobbik fele (15) az A (anyanyelvi), Hl. B (vegyes német-magyar) -típust készült fölcserélni az egységes típussal. 1937. november közepén, kevesebb mint egy évvel az új iskolatípus bevezetésének határideje előtt, tehát mindössze 65 iskolában volt többé-kevésbé előkészítve az újrendszerű nemzetiségi oktatás. Kiábrándítóan kevés, ha tudjuk, hogy a háromtípusos nemzetiségi oktatás időszakában, az 1932/33. tanévben összesen 448 német kisebbségi iskola volt, közülük 46 A-, 139 B- és 263 C-típusú.245 Ha a két adatsort egymás mellé állítjuk, úgy tűnik, a Gömbös-féle reform felbomlasztotta ugyan a régi kisebbségi iskolarendszert, de -legalábbis egyelőre - nem tudta újjal pótolni.246 Az egyetlen eredmény a Darányi miniszterelnök beszédében előlegezett egyéves önálló német tanítóképző tanfolyam megszervezése volt, 19 férfi és 11 női tanerő részvételével.247

1937 végén végre a közoktatásügyi kormányzat is belátta, hogy a nemzetiségi oktatáshoz fűződő művelődési és politikai érdekek egyaránt kockáztatásra kerülnek, ha nem takarítják el az útból az akadályokat, és nem gyorsítják meg az iskolák szervezését. Ezért adta ki a kultuszminiszter 1937. december 15-én 115085/1937. IX. sz. rendeletét. Eszerint az A-, B- és C-típusú kisebbségi iskolák átszervezését az 1938/39. tanév megkezdése előtt be kell fejezni, az erre vonatkozó jegyzőkönyveket 1938. január 31-éig fel kell terjeszteni. A rendelet hangsúlyozza: nem a régi rendszerű tanítás és az új közt kell választatni, hanem a tisztán magyar és a magyar-német (vegyes) tannyelv között. A szülők kívánságait tartalmazó beadványokat el kell fogadni, és megfelelő véleményes jelentéssel fölterjeszteni. Előfordult ugyanis, hogy az iskolagondnokság úgy szabotálta a szülői értekezlet határozatát a német-magyar tanítási nyelv bevezetéséről, hogy egyszerűen nem készítette el, és nem terjesztette föl a megfelelő jegyzőkönyvet. (Pl. Törökbálinton.)248 Elsősorban a B- és C-típusú iskolák átszervezését kell szorgalmazni, az A-típusúakat csak 1938. június 15-től, de úgy, hogy a tanév kezdetére ezek átszervezése is befejeződjék. Az átszervezett népiskolákban gondoskodni kell a magyar anyanyelvű tankötelesek anyanyelvükön való oktatásáról.249

A kormány nemcsak az iskolakérdés megoldásával vallott kudarcot, hanem az MNNE szervezeti megerősítésére vonatkozó terveivel is. Az egyesület 1937 őszén és telén úgy próbált magának tömegbázist teremteni és vonzóerőt kifejteni a német lakosságra, hogy szervezői — mintegy versenyre kelve a VK-val — az erősebb hangmegütésektől sem tartózkodtak. Ezeket aztán hivatalos szervek buzgón jelentették. König Antal, 1937. december végi beszédében azzal bátorította hallgatóságát, hogy törvényes joguk anyanyelvükért és kulturális fejlődésükért küzdeni. Ha nagyobb lenne a létszám, nemcsak kérni lehetne, hanem követelni is; és akkor gyorsabb lenne az előrehaladás.250 Az egyesület más kiküldöttei, Annabring Mátyás és Herczog József központi titkárok 1937 novemberében a németlakta falvak egész során járták végig azzal, hogy csak az MNNE révén érheti el a németség anyanyelvi jogainak az iskolában és a templomban való érvényesítését; a Kameradschafttól ugyan nem várhat semmit. Az egyesület olyan látványosságokkal is növelni igyekezett a maga népszerűségét, mint aratási ünnep, hősi emlékünnep vagy egyesületi otthon avatása.251 De nemcsak a várt siker maradt el, hanem olykor még nyílt ellenállásba is ütköztek. A hallgatóság a Kameradschafthoz húzott, és ebből nem is csinált titkot. Amikor az egyesület igyekezett diadalmenetnek feltüntetni baranyai toborzó körútját,252 1937-ben Baranyában egyetlen új helyi csoportot sem sikerült létrehozni. Tolna, Fejér, Veszprém, Komárom- Esztergom megyékben is csak egyet-egyet; csupán Pest megyében hármat.253 De nemcsak az MNNE, hanem a Szociáldemokrata Párt sem tudott eredményesen szembeszállni a Kameradschafttal. A párt Országos Bizottsága által összehívott pomázi (Pest m.) járási értekezlet színhelyén, Pilisborosjenőn 1937. november 7-én mindössze 4 falu „németajkú" szociáldemokratái jelentek meg. A gyűlést végül is nem lehetett megtartani, mert a főjegyző nem engedélyezte a német nyelv használatát, amihez viszont Linhardt Antal, a párt vidéki titkára és a gyűlés résztvevői ragaszkodtak.254 A Szociáldemokrata Párt síkraszállt a kisebbségek anyanyelvhasználatáért és kulturális jogaiért, de nem tekintette a németséget önálló nemzetiségnek, hanem csupán „németajkú" magyaroknak.

A kormány német nemzetiségi politikájában nem csupán a pozitív, a Volksbildungsvereint támogató, hanem a negatív, a Kameradschaftot korlátozó intézkedések tervét is latolgatta, bár ez utóbbiaknál azonban nyilvánvalóan számításba kellett venni a birodalmi körök reagálását. Ez a reagálás azonban 1937 őszén és telén nem volt sem túl erős, még kevésbé egységes. Basch éles és temperamentumos előadása a magyarországi németség súlyos helyzetéről a VDA kölni gyűlésén, 1937. szeptember 26-án, és a DAI 1938 januárjára, Stuttgartba szóló előadói meghívása, továbbá Basch szívélyes kapcsolata a csehszlovákiai magyarellenes Karpatendeutsche Parteivei és annak lapjával, a pozsonyi Deutsche Stimmennel stb.255 ugyan óvatosságot ajánlott. Más hivatalos megnyilatkozások viszont fölöslegesnek tűntették föl ezt, sőt egyenesen fegyvert adtak a kormány kezébe Baschék ellenében. Ezek közül a legmeglepőbb az 1937. október 8-12 közt Magyarországon tartózkodó W. Funk, német birodalmi államtitkár és sajtófőnök nyilatkozata volt, amely a magyar kisebbségpolitika méltányolásában elment addig, mint korábban csak Hess, és lojalitásban még az MNNE-n is túltett. A birodalmi államtitkár ugyanis kijelentette: különbséget kell tenni a magyar kisebbségek és a magyarországi németség helyzete között. „Személyes tapasztalatai és benyomásai alapján ugyanis az itteni német kisebbségek helyzetét teljesen megnyugtatónak látja, maga győződött meg arról, hogy a német nyelv használata a kisebbségek körében éppen olyan szabad és teljes, amint lehetett idetelepülésük idejében.. ."256 Hogy egy német politikus dicséri a szövetséges Magyarország politikáját, abban nincs semmi különös. De hogy dicséretének tárgyául éppen a kisebbségpolitikát, és ezen belül is a nyelvhasználatot választja, az nem lehet véletlen. Egy országban, ahol a jegyző rászól a néhány német szót motyogó parasztra: „Beszéljen magyarul! Itt Magyarországon vagyunk. Odahaza eleget beszélhet németül";257 ahol az iskolában megbélyegzik, „szégyenkönyvbe" íratják be a németül beszélő iskolás gyermekeket;258 ahol a „németajkú" szociáldemokratáknak megtiltják anyanyelvük használatát, ott szabad vagy teljes nyelvhasználatról beszélni csak meghatározott politikai céllal lehet. Ez pedig nem lehet más, mint a németkérdésben rendkívül érzékeny és gyanakvó közvélemény megnyugtatása, ennek a súrlódási pontnak a magyar-német viszonyból való kiküszöbölése.

Hitler figyelmét ebben az időben már nem a magyarországi német kisebbség, hanem az Ausztria és Csehszlovákia ellen irányuló agresszív tervek kötötték 1e. Miután a kelet-közép-európai rend módosításához megnyerte Olaszország támogatását, Anglia beleegyezését, Lengyelország érdekeltségét, a felfújt hólyaghoz hasonlított, egy tűszúrásra kipukkadó kisantanttól pedig egyáltalán nem tartott, a kisebbségi kérdés Hitlert most már csak olyan vonatkozásban érdekelte: hogyan használhatja fel Csehszlovákia belülről való felrobbantására. Sztójay előtt nyomatékosan kijelentette: „Ha Benes nem érti meg a helyzet parancsoló szavát, és nem ad a németeknek, magyaroknak és tótoknak teljes egyenjogúságot és autonómiát, akkor vége ezen államnak!"259

E sorsdöntő lépések megtétele előtt Hitler tisztázni akarta várható szövetségeseinek magatartását. Magyarországtól Ausztria annexiója iránt közömbösséget, a Csehszlovákia elleni támadásban viszont aktív részvételt várt. Ennek a szándéknak jegyében került sor magyar államférfiak, Darányi miniszterelnök és Kánya külügyminiszter berlini látogatására 1937. november végén.260

Bár a látogatásnak kimondottan külpolitikai célja volt, a hagyományos magyarországi német dosszié egyik fél tarsolyából sem hiányzott. Német részről Mackensen külügyi államtitkár készítette elő november 16-án a tárgyalási anyagot A magyarországi német népcsoport helyzete címmel. Ebben a VK álláspontját magáévá téve világítja meg a kérdést, és pártolja Baschék követeléseit a saját hetilapra, megfelelő népcsoportszervezet létrehozására stb. vonatkozólag.261 Magyar részről a tárgyalásokat a külügyminiszternek egy 1937. október 30-án átadott Németországi propaganda Magyarországon c. följegyzés készítette elő. Ez, szemlét tartva magyarországi németséggel foglalkozó birodalmi szervezetek rengetegében, úgy véli, hogy a VK-t elsősorban a Nemzetiszocialista Párt Külföldi Szervezetének (AO der NSDAP) budapesti helyi csoportja irányítja rendszeres heti és egyéb összejöveteleken. Ez látja el őket lazító propagandaanyaggal, létesített számukra mozgó könyvtárat a nemzetiszocializmus alapvető műveiből, bocsájtja rendelkezésükre az anyagi eszközöket, amelyeket aztán a VDA-nak elszámol. A külföldi Szervezet berlini központja alkalmi agitátorokat küld Budapestre és vidékre a kormány és az MNNE lejáratására.262

A Berlinbe érkező magyar államférfiak első megbeszélésüket november 21-én Mackensen külügyi államtitkárral tartották. Darányi miniszterelnök a csehszlovákiai német és magyar kisebbségek együttműködését, és birodalmi turisták magyar államellenes izgatásait hozta szóba. Az államtitkár mind a két magyar kívánságot elhárította, az elsőt azzal, hogy az együttműködés kizárólag a magyarországi német kisebbségpolitika megváltozásától függ, a másodikat pedig azzal, hogy ezeket a gravámeneteket a budapesti német követnek kell tudomására hozni.263

A kisebbségpolitikai kérdések a Göringgel folytatott november 22-i tárgyalás során kerültek újból terítékre Darányi és Kánya azon megjegyzésével kapcsolatban, hogy egyes birodalmi látogatók híresztelése szerint Hitler nem fogja beérni Ausztria bekebelezésével, hanem rá fogja tenni kezét Magyarország németlakta területeire is. Göring „hibbant gondolat"-nak minősítette ezt, és rámutatott: a magyarországi németek önszántukból mentek oda, településeik szétszórtak. Németország csupán kulturális kívánságaik kielégítésében van érdekelve.264

A Neurath külügyminiszterrel folytatott november 24-i tárgyaláson ugyancsak szóba került a kisebbségi kérdés. Kánya kifogásolta a német kisebbségi szaksajtó Magyarország elleni éles támadásait, fiatal német agitátorok államellenes fellépését, és az utódállamokbeli német sajtó és politikai pártok magyargyűlöletét mint olyan sajátos tényezőket, amelyek Magyarországon tápot adnak a nemzetiszocializmus pángermán törekvéseiről szóló híreszteléseknek, és megnehezítik a magyar kormány számára a németbarát politika folytatását, és a német kisebbségi kérdés - ezen belül az iskolakérdés - kielégítő megoldását. Neurath orvoslást ígért, de ehhez konkrét adatokat kért, akárcsak a többi miniszter.265

A Neurathnál csak általánosságban érintett kisebbségi kérdés konkrét vonatkozásait a két államtitkár, Mackensen és Pataky tárgyalta meg még azon a napon. Patakynak az a törekvése, hogy az utódállamokbeli magyar és német kisebbségek együttműködését, ill. a magyarországi német vidékeken folytatott turistapropagandát állítsa a beszélgetés középpontjába, nem járt sikerrel. Mackensen elegánsan kitért megtárgyalásuk elől, egyrészt azzal, hogy együttműködés nem lehetséges a Szent István-i birodalomba való visszatérés vonzóvá tétele nélkül, másrészt azzal, hogy a turista agitáció konkrét esetei a budapesti német követség hatáskörébe tartoznak. így hát a fő beszédtéma mégiscsak a magyarországi németség helyzete lett. Mackensen azt ajánlotta a magyar kormánynak, hogy Gratz elejtésével Hussra, ill. az ő alkalmatlansága esetén Baschra alapozza egész német kisebbségi politikáját. A Gratz vezette egyesület ugyanis „a németek szemében nem egyéb, mint a magyar kormány készséges eszköze a német kisebbség leküzdésére." Az iskoláztatással és a tanítóképzéssel kapcsolatban Mackensen rámutatott az alárendelt helyi szervek szabotázsára. Pataky ezúttal is az egyházak ellenállásával takaródzott. Majd kifejezte azt az óhaját, hogy a kisebbségi kérdéskomplexumot más mértékadó tényezőkkel is megtárgyalja. Mackensen felhívta a figyelmét a VOMI vezetőire. A beszélgetés legmeglepőbb eredménye az volt, hogy miközben Mackensen határozottan exponálta magát a VK mellett, ugyanakkor kisebbségpolitikai követeléseiben továbbra is rendkívül mérsékelt maradt, kitartva az iskolázás és tanítóképzés, vagyis a kulturális követelések mellett.266

Váratlan érdeklődést tanúsított a kisebbségi kérdés iránt Hitler kancellár a magyar vendégek november 25-i fogadásán. Szerinte minden állam különös érdeke nemzeti kisebbségeinek az elnemzetietlenedéstől való megóvása. E tekintetben példamutatónak mondta a közelmúltban megkötött német-lengyel kisebbségi egyezményt, amely kölcsönösen kizárja a kisebbségek erőszakos asszimilálását, kötelezi őket az állam iránti lojalitásra, jogot ad nekik saját iskolákra, saját gazdasági és kulturális egyesületek létesítésére. A magyar nemzeti kisebbségek problémáinak tárgyalása során Kánya kitért a jugoszlávokkal folytatott tárgyalásokra, amelyeknek során Magyarország kész volt lemondani területi követeléseinek háború útján való érvényesítéséről, ha cserébe a jugoszlávok teljes érdektelenséget tanúsítanak „egy más szomszéd állammal (nyilván Csehszlovákiával vagy Romániával - B. B.) való fegyveres konfliktus" esetén, és ha kulturális autonómiát adnak a magyar kisebbségnek. Ez utóbbi eszmét Hitler is felkarolta, mert egy magyar-jugoszláv megegyezésben a kisantant fellazításának lehetőségét látta. A kancellár a magyar revíziós remények továbbszítására még azt is közölte a kormányküldöttséggel, hogy Csehszlovákia feldarabolása esetén ő nem tart igényt Szlovenszkóra. Ő erős Magyarországot, közös magyar-német határt akar. A mai magyar generációnak mindamellett be kellene érni Csehszlovákia magyarlakta területeinek visszaszerzésével, ami természetesen nem jelenti a magyar-román határ véglegesítését.267

Bár a berlini tárgyalásokon semmiféle megállapodást nem írtak alá, a tárgyaló felek elégedettek voltak az elért eredményekkel. Német részről nyersségnek könyvelték el, hogy a magyarok megértették a birodalom nyomatékos érdeklődését a magyarországi németkérdés iránt, amely döntően befolyásolja a mindenkori magyar-német viszonyt, és készek a birodalom által kívánt szabályozás végrehajtására. A birodalom azonban ezúttal sem kívánt többet, mint kisebbségi oktatást és tanítóképzést. Viszont ezek megvalósítására most sem kapott a magyar kormánytól az eddigieknél megbízhatóbb garanciát.268 Magyar részről abban láttak sikert, hogy a birodalom kötelezte magát a külső beavatkozás megszüntetésére, a vétkesek megbüntetésére és a kisantant-országok magyar és német kisebbségei együttműködésének elősegítésére. Ezen magyar kívánságok megvalósítására szolgáló garanciák azonban semmivel sem voltak megbízhatóbbak, mint a német kívánságokéi.

A magyar közvéleményt a berlini tárgyalásokról terjesztett ama kormányverzió, hogy most már végleg elmúlt volna az ország feje fölül a külföldi beavatkozás veszélye, nem nyugtatta meg. A VK-t továbbra is idegen érdekek kiszolgálásával, a békés német parasztság felizgatásával vádolták. Ilyen aggodalmaknak adott hangot a katolikus Nemzeti Újság 1937'. december 12-i számában König, Stumpf vagy Leber tollából megjelent cikk. A Volk und Heimat azzal utasítja vissza a lapnak külföldi denunciációra és idegen ügynökségre vonatkozó vádjait, hogy már Bleyert is ezzel vádolta a Nemzeti Újság 1931-ben. Csakhogy akkor a föltételezhető cikkírók még a megtámadott mellé álltak, most viszont a támadókkal fújnak egy követ. A katolikus orgánummal való érdemi vitát különben lehetetlenné teszi az a körülmény, hogy már régen nem áll a katolikus filozófia és morálteológia kisebbségi kérdésben elfoglalt álláspontjának magaslatán, és mindenben szakított az egykori Katolikus Néppárt nemzetiségpolitikai hagyományaival.

A Volk und Heimatnak ugyanitt védekeznie kell az ellen a vád ellen is, hogy a Kameradschaft a nemzetiszocializmus eszméit terjeszti, és az egyik német faluba elküldte Rosenberg Mythos des XX. Jahrhunderts c. művét.269 Újabb tápot kapott ez a vádaskodás azáltal, hogy az ellenzék követelni kezdte a német ifjúság népi-nemzeti szellemű nevelését, amelyet magyar részről egyszerűen a nemzetiszocialista neveléssel azonosítottak. A problémát fölvető Mühl abból indul ki, hogy a német kisebbség ifjúságát éppen úgy megilleti a népi-nemzeti szellemű (nemcsak nyelvű!) nevelés és képzés, mint a többségi nép fiatalságát. A mai német ifjúság azonban az iskolákban semmit sem tud meg népe nagyságáról, történelméről, kultúrájáról. Nem ismeri a telepes ősöknek a vadont termőtájjá varázsoló munkáját, de azokat a halhatatlan tetteket sem, amelyeket a magyar haza németeknek köszönhet. Mindaddig, míg az iskola nem tudja ezt a nevelést nyújtani, a családi háznak kell pótolni.270

 


Jegyzetek:

  1. Ránki György: Gazdaság és külpolitika. Budapest, 1981. 277-278.
  2. Berend T. Iván-Ránki György: Magyarország a fasiszta Németország „életterében"1933-1939. Budapest, 1960. 140. -TokodyGyuk-Niederhauser Emil: Németország története. Budapest, 1972. 314.
  3. MOL Küm. res. pol. 1936-21/7-1457
  4. MOL Küm. pol. 1936. 542. res. pol. 423. es.
  5. A Wtlhelmstrasse és Magyarország. Szerk Ránki György, Pamlényi Ervin, Tilkovszky Lorant, Juhász Gyula. Budapest, 1968. 49. sz. 124-126.
  6. A Wilhelmstrasse... 48. sz. 123.
  7. A Wilhelmstrasse... 50 sz. 126-130. Idézetek 130.
  8. Weidlein, Johann: Die Frage des ungarländischen Deutschtums in den ungarischen und deutschen diplomatischen Schriften 1933-1938. -Wie das ungarländische Deutschtum von Hider verraten wurde? Archiv der Suevia Pannonica 1978/79. 36.
  9. A Wilhelmstrasse...-JÓ. sz. 130.
  10. MOL ME 1936-C-15321
  11. MOL ME 1936-C-15070
  12. Dr. Franz Kussbach hat als geschäftsführender Vorsitzender des UDV abgedankt NS 1936. Jan. 5, 3.
  13. MOL ME 1936-C-15672
  14. MOL ME 1936-C-15121
  15. MOL ME 1936-C-15070
  16. MOL ME 1936-C-15134
  17. MOL ME 1936-C-15224
  18. MOL ME 1936-C-15276
  19. MOL ME 1936-C-15367
  20. MOL ME 1936-C-15121
  21. MOL ME 1936-C-15276
  22. MOL ME 1936-C-15367
  23. MOL ME 1936-C-15558
  24. Pintér, Ladislaus: Der kürzeste Weg zum Ziel. NS, 1936. febr. 2., 2.
  25. Huber, Johannes: Wir brauchen neue deutsche Schulbücher! Aβ, 1936. ápr. 26., 2.
  26. MOL ME 1937-C-15640
  27. MOL ME 1936-C-15501
  28. MOL ME 1936-C-15828
  29. MOL ME 1936-C-15457
  30. Gratz, Gustav: Ungartum und Deutschtum. NS, 1936. ápr. 12., 2.
  31. MOL ME 1936-C-15670
  32. MOL ME 1936-C-15825
  33. MOL ME 1936-C-15667
  34. Die Zentrale der UDV löst die Ortsgruppe des UDV in Katymár. auf. NS ,1936. máj. 10., 5.
  35. Musikwettstreit des UDV in Wandorf. NS, 1936. máj. 17., 6. - Der grosse Tag von Wamdorff. NS, 1936. jun. 21., 1-4. - MOL ME 1936-C-l 5696
  36. Erhebender Verlauf der Siedlungsfeier in Németkér. NS, 1936. szept. 27., 2-4. - MOL ME 1936-C-l 6396
  37. MOL ME 1936-C-l 5667
  38. Deutscher Volkskalender fiir das Jahr 1935- Zusammengestell von dr. Franz Basch. Buda pest, 1935. 33-44.
  39. MOL ME 1936-C-l 5667
  40. MOL ME 1936-C-l 5825
  41. PI Arch. A. XXII. 5/11/1936/12
  42. MOL ME 1936-C-15667 MOL ME 1936-C-15828
  43. MOL ME 1936-C-l 5326
  44. MOL ME 1936-C-15667 MOL ME 1936-C-16841 MOL ME 1937-C-15218
  45. Gratz, Gustav: Ungartum und Deutschtum. NS, 1936. ápr. 12., 2.
  46. Eine Volksdeutsche Denkschrift über die Anfrage. Der Auslanddeutsche 1936. 494. Deutscher Volksbote 1937. jún.-aug. - Közli Weidlein, Johann: Geschichte der Ungarndeutschen in Dokumenten 1930-1950. Schorndorf, 1959. 152-153.
  47. Grau, Gustav: Eine Schmähschrift. NS, 1936. máj. 3., 2.
  48. Die Minderheitenfrage im Abgeordnetenhause. NS, 1936. máj. 10., 1.
  49. P. (Pintér, Ladislaus): Die Schulverordnung und wir. NS, 1936. máj. 10., 3.
  50. Kultusminister Valentin Hóman über die deutsche Volksschulunterricht. NS, 1936. máj. 31., 1.
  51. Südostdeutsche Ecke. Deutsche Stimmen, 1936. jún. 27. - MOL ME 1936-C-15978
  52. Gratz, Gustav: Der Fall Dr. Müh. NS, 1936. jún. 21., 4.
  53. Weidlein i. m. (1959) 119-120.
  54. MOL ME 1937-C-15417
  55. MOLME1937-C-15661
  56. Rajniss Ferenc: Basch dr. és a M. kir. Kúria. Új Magyarság, 1936. júl. 1. - Rajniss utólagos mentegetődzése Werkmeister budapesti német követségi tanácsos előtt: A Wilhelmstrasse... 55. sz. 137.
  57. Kornhuber, Ardiur: Ein unverständliches Urteil. Münchner Neueste Nachrichten, 1936. jún. 25. - MOL ME 1936-C-l 5943
  58. KulmrbeziehungenundMagyarisierung.A^ßo^wÄozw&toc^Par/CT-Airrer/iondlfwjzi 1936. jún. 27. - MOL ME 1936-C-l 6016
  59. Ein unbegreifliches Urteil in Ungarn gegen die Minderheiten. Deutsche Stimmen.
  60. Weidlein i. m. (1959) 120-121.
  61. MOL ME 1936-C-15417
  62. MOL ME 1936-L-16744
  63. MOL ME 1936-C-l 5234
  64. MOL ME 1936-C-l 5185 MOL ME 1936-C-l 5484 MOL ME 1936-C-l 5789 MOL ME 1936-C-l 5825
  65. MOL ME 1936-C-l 5484
  66. MOL ME 1936-C-l 5248, 15262
  67. MOL ME 1936-C-l 5563
  68. MOL ME 1936-C-15508
  69. MOL ME 1936-C-16194
  70. MOL ME 1936-C-16621 MOL ME 1936-C-l 5945
  71. MOL ME 1936-C-16164
  72. MOLME1936-C-16142MOLME1936-C-16164MOLME1936-C-16194MOL ME 1936-C-16621
  73. Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-1929). Századok, 1981. 1021
  74. MOL BM VII. res. 1935-11302 MOL ME 1936-C-15548
  75. MOL ME 1936-C-l 5514
  76. MOL ME 1936-C-15548 MOL ME 1936-C-15276 MOL ME 1936-C-16728
  77. MOL ME 1936-C-l 6202
  78. Gratz Gusztáv: A magyarországi németség ügye. Magyar Szemle, 1938. XXXII. 365-466.
  79. Das ungarländische Deutschtum hält dem UDV die Treue. NS, 1936. aug. 23., 1-5, - MOL ME 1936-C-l 6254 -Weidlein i. m. (1959) 180-181. UŐ.: Madjarisierung der Deutschen in Ungarn und in Deutschland. Schorndorf, 1955. 44. 49. - Uő.: Schicksalsjahre der Ungarndeutschen - Die ungarische Wendung. („Ostdeutsche Beitrage aus dem Göttinger Arbeitskreis" II.) Würzburg, 1957. 20.
  80. MOL ME 1936-C-l 6254
  81. Ungelöste Spannungen. Tagung des UDV. Berliner Tageblatt, 1936. aug. 27. - MOL ME 1936-C-16409
  82. A Volksbildungsverein 1936. máj. 28-jún. 2. között autóbuszos zarándoklatot tervezett Máriacellbe. (MOLME 1936-C-l 5696)
  83. Deutsche Stimmen, 1936. szept. 5-, 6. (MOL ME 1937-C-15417)
  84. Gratz Gustav: nach der Generalversammlung des UDV. NS, 1936. aug. 30., 2.
  85. Jacobsen, Hans-Adolf: Nationalsozialistische Aussenpolitik 1933-1938. Frankfurt a/M- Berlin, 1968. 522-523.
  86. A Berlin-Róma tengely kialakulása és Ausztria annexiója 1936-1938. Szerk. Kerekes Lajos. (Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936-1945.1. Szerk. Zsigmond László.) Budapest, 1962. 156. sz. 273-278.
  87. MOL ME 1936-C-l 6437 MOL ME 1936-C-l 6460
  88. Macartney, C. A.: Octoberfifteenth. I. Edinburgh, 1956. 76.
  89. Magyarország története 8/2. Főszerk. Ránki György. 2. kiadás. Budapest, 1978. 913.
  90. A Wilhelmstrasse... 64. sz. 151.
  91. Tilkovszky Lóránt: A magyarországi németség a Darányi-kormány idején. Századok, 1981. 886.
  92. MOL ME 1936-C-l 6785
  93. MOL ME 1936-C-16709
  94. MOL ME 1936-C-16545
  95. MOLME1936-C-15945
  96. MOL ME 1936-C-16841
  97. A cikkek ismertetése és idézetei: MOL ME 1936-G-16709 MOL ME 1936-C-16841
  98. MOL ME 1936-C-16709
  99. Schulsorgen. NS, 1936. aug. 9., 1.
  100. Magyarische Wunschträume. Deutsche Stimmen, 1936. okt. 17. (MOL ME 1936-C- 16669)Magyarische Wunschträume. Deutsche Stimmen, 1936. okt. 17. (MOL ME 1936-C- 16669)
  101. Südostdeutsche Ecke. Deutsche Stimmen, 1936. szept. 26. (MOL ME 1936-C-16669)
  102. Egy község, amely magyar akar maradni, de nem engedik. SóruiÚjság, 1936. okt. 15., 5- 6.-Schon wieder Brunnenvergiftung? AK, 1936. okt. 18., 5.(MOLME1936-C-16662)
  103. MOL ME 1936-C-l 6709 PI Arch. A 5/11 /1936/16
  104. Huber, Johannes: „Rückblick und Ausblick". NS, 1937. Jan. 8. - Közli Weidlein i. m. (1959) 154.
  105. NS, 1936. ápr. 19., 6, ápr. 26., 7.
  106. MOL ME 1937-C-15157
  107. Elegendő itt egybevetni az 1936. nov.-i német sajtószemlét a Deutscher Volksbote, 1936. szept.-okt-nov.-i számaival. (MOL ME 1936-C-16669 MOL ME 1936-C-16728)
  108. Zum 12. europäischen Nationalitätenkongress. NS, 1936. szept. 13., 2.
  109. MOL ME 1936-C-16728
  110. Eckhardt feltűnő támadása Kozma belügyminiszter és a nemzetiszocializmus ellen. Regge li Újság, 1936. okt. 25. (Kiemelés az eredetiben. B. B.) (MOL Kozma-iratok. §. cs. Adatgyűjt. 1936. III. k.) -A támadás hátteréről: Egy informátor jelentése Eckhardt Koz ma-ellenes kirohanása hátteréről. 1937. jan. 12. (MOL Kozma-iratok 8. cs. Adatgyűjt. 1937.1. 236. f.)
  111. Pester Lloyd, 1936. dec. 11. -Közli Weidlein i. m. (1959) 236
  112. Der Nationalsozialismus und das ungarländische Deutschtum. Deutscher Volksbote, 1937. jan. - Közli Weidlein i. m. (1959) 182-183. - A kétfajta nemzetfelfogásra vonatkozólag lásd a Korunk, 1972. nemzetiségi különszámát. - A német nemzetfbgalomról Bleyer, Jakob: Nation, Volk, Nationalität. Nation und Staat, 1929/30. - Közli Weidlein i. m. (1959) 237. - Deutscher Volksbote, 1937. jan. - Közli Weidlein i. m. (1959) 238.
  113. müncheni egyezmény létrejötte és Magyarország külpolitikája 1936-1938. Szerk. Ádám Magda. (Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936-1945. II. szerk. Zsigmond László). Budapest, 1965. 37. sz. 163. - Weídlein 1936. nov. 26-ára keltezi ezt az iratot. (Weidlein i. m. /1978/79/ 36.)
  114. Függetlenség, 1936. nov. 3.
  115. Wilhelmstrasse... 67. sz. 160.
  116. MOL Küm. res. pol. 1937-21-174
  117. Deutsche Erbe, 936. nov. 14. (MOL ME 1936-C-16728)
  118. USA Wilhelmstrasse... 72. sz. 165-167.
  119. A Wilhelmstrasse...75. sz. 168, 73-1. sz. 169-172, 73-2. sz. 172-179.
  120. Tilkovszky i. m. 893-896.
  121. Miniszteri látogatásom Berlinben (1936. dec. 9-17.) Budapest, 1938. jún. 3. MOL Kozma-iratok. Berlin, 1936. XII. 9-17. Német kisebbségi kérdés. 3. o.
  122. Miniszteri látogatásom... 1-6.
  123. Wilhelmstrasse... 74. sz. 180-186.-Miniszterilátogatásom... 6-8.
  124. Wtlhelmstntsse... 74. sz. 184.
  125. Miniszteri látogatásom... 38—49.
  126. Miniszteri látogatásom... 42.
  127. Uo.
  128. Miniszteri látogatásom.. .32-49. -A Wilhelmstrasse... 76-1. sz. 191-193.
  129. Miniszteri látogatásom... 55.
  130. Wilhelmstrasse... 76-2. sz. 194.
  131. Miniszteri látogatásom... 64.
  132. Wilhelmstrasse... 76. sz. 190.
  133. Uo.
  134. MOL Küm. pol. 1936. 817. respol. 423. cs.
  135. MOL ME 1937-C-15661 MOL Küm. pol. 1937-21/7-102
  136. Wen heirate ich? Volk und Heimat, 1936/1. 10.
  137. Grarz, Gustav: Der Nationalsozialismus und das ungarländische Deutschtum. NS, 1936. dec. 27. 2-4.
  138. Der Papst gegen den Bolschewismus. NS, 1937. jan. 3., 3.
  139. Volksfreund: Die Gottlosen auf dem Vormarsch. NS, 1936. ápr. 19., 9. - R (Pintér, Ladislaus): Von hoher Warte. NS, 1936. máj. 17., 1.-Verschärfung des Kampfes gegen die Religion in Russland. NS, 1936. aug. 30., 2.
  140. „Der Nationalsozialismus und das ungarländische Deutschtum." Deutscher Vblksbote, 1937. jan. - Közli Weidlein i. m. (1959) 182-183.
  141. Gratz, Gustav: Richtigstellungen und Bemerkungen. NS, 1937. jan. 17., 4.
  142. Gratz Gusztáv: A magyarországi németség problémáiról. Pesti Napló, 1937. jan. 10. - Dr. Gustav Gratz über die Probleme des ungarländischen Deutschtums. NS, 1937. jan. 17., 2-4.
  143. MOL ME 1937-C-15014 MOL ME 1937-G-15149 MOL ME 1937-C-15196
  144. NS, 1937. jan. 1. - Közli Weidlein i. m. (1959) 154.
  145. Die zweisprachige Schule und das internationale Minderheitenrecht. Volk und Heimat 1936/1. 4-6. (MOL ME 1937-C-15154)
  146. MOL Küm. res. pol. 1937-21/7-260.
  147. Südostdeutsche Ecke. Deutsche Stimmen, 1937. febr. 13., 6. (MOL ME 1937-C-15417)
  148. Jacobsen i. m. 132-138, 234-246.
  149. Berliner Worte gegen die Gleichschaltung der auslanddeutschen Volksgruppen. NS, 1937. jún. 27., 1.
  150. MOL Küm. pol. 1937-21/7-1095
  151. MOL Küm. res. pol. 1947-47-139.
  152. MOL ME 1937-C-15585
  153. MOL ME 1937-C-15149
  154. MOL ME 1937-C-15471
  155. „Deutscher Verband zur nationalen Befriedigung Europas." NS, 1937. febr. 14., 2. 155/a DerXrV. Schwabenball. NS, 1937. febr. 7., 1. - Österreicher auf dem Schwabenball.NS 1937. febr. 7., 8. - Die österreichische Tanzgruppe in Soroksár. NS, 1937. febr. 14., 5. - Az osztrák sajtóvisszhang: Der Schwabenball in der österreichischen Presse. Aβ, 1937. febr. 21., 5.-MOL ME 1937-C-15014 MOL ME 1937-C-15585
  156. Gratz, Gustav: Offener Brief an die Mitglieder des UDV in Mágocs. NS, 1937. jan. 31., 1-2. - MOL ME 1937-C-15585
  157. MOL ME 1937-C-15585
  158. „Wir wollen nicht die Totengräber des UDV werden!" NS, 1937. ápr. 4., 4-5.
  159. MOL Küm. pol. 1937-21/7-260
  160. Miniszter és munkatábor. 8 óra Újság, 1936. dec. 13. - A kormánycáfolat: Népszava, 1936. dec. 18. - Kozma cáfolata: Budapesti Hírlap, 1936. dec. 19. - A bp.-i román követség jelentése 1937. jan. 15. - MOL Kozma-iratok. 8. cs. Adatgyűjt. 1937. II. 26. f.
  161. .A Berlin-Róma tengely... 382
  162. Magyarország története. 8/2. 2. kiadás. 916.
  163. MOL Küm. pol. 1937-21/7-443.
  164. Weiterbau in Ungarn. Frankfurter Zeitung, 1937. febr. 4., 3. - Minister von Kozma zurückgetreten. Berliner Börsenzeitung, 1937. febr. 2., 1.
  165. MOL ME 1937-C-15253
  166. MOL Küm. pol. 1937-21/7-452
  167. Tilkovszkyi. m. 911.
  168. Hogy itt azzal buzdított volna a német anyanyelv használatára, hogy az „egy 120 milliós nép nyelve" (Tilkovszky i. m. 912.), a miniszterelnökséghez eljutott jelentésben (MOL ME 1937-C-15471) nem szerepel.
  169. MOL ME 1937-C-15471
  170. MOL ME 1937-C-15585
  171. A Wilhelmstrasse... 80. sz. 200-201.
  172. MOL Küm. pol. 1937. 197. respol. 423. es.
  173. A csehszlovák sajtó, de maga Hodza miniszterelnök is eléggé borúlátóan ítélte meg Magyarország közeledésének kilátásait. (A Berlin-Róma tengely... 227. sz. 385—486.)
  174. MOL ME 1937-C-15585
  175. A Berlin-Róma tengely... 232. sz. 391-492.
  176. Deutschtum und Ungartum. - Közli Weidlein i. m. (1959) 186-188.
  177. Der Sieg der Ideen des UDV. NS, 937. jun. 20., 4.
  178. Jungbauerkurs in Sankt Martin, bei Graz. NS, 1937. nov. 7., 2.
  179. K (König, Anton): Wo die Bauern eine Macht sind. NS, 1937. nov. 21,. 4.
  180. Gegen den inneren Feind! NS, 1937. ápr. 4., 1.
  181. Graz, Gustav. Irrtümer und Einstellungen. NS, 1937. ápr. 4., 4.
  182. „An den Pranger" oder: wer ist ein „gemeiner Lüger?" NS, 1937. ápr. 4., 1.
  183. MOL ME 1937-C-l 5585 - A könyvtár ugyanezen forrás szerint a következő művekből állt: Der Hitlerjunge Quex, Horst Wessel im Bild, Horst Wessel - Leben und Sterben, Zur Geschichte des Nationalsozialismus, Das Volksbuch von Hitler, das Hitlerbuch der deutschen Jugend, Hiders Kampfund Sieg, Kalender der deutschen Arbeit 1935, Volkstum jenseits der Grenzen, Die Fahne hoch.. ..Jugend um Hider, Das Buch von Führer, Horst Wessel, Der Daseinskampf der deutschen Minderheit in Ungarn.
  184. Das ungarländische Deutschtum in der ungarischen Presse. NS, 1937. ápr. 25., 4.
  185. Magyarország története. 8/2. 917.
  186. MOL ME 1937-C-l 5004
  187. . Ceglédbercel will eine Ortsgruppe. NS, 1937. ápr. 18., 3.
  188. . Die ersten Versammlungen des UDV im Bakonyer Walde. NS, 1937. pr. 11., l.-Zwei Dokumente, die für sich sprechen. NS, 1937. máj. 2., 1.
  189. Berlin-Róma tengely. ..41811
  190. Országgyűlés. Képviselőházi Napló (KN) 1935—40. XIII. Budapest, 1937. 135-141. - Die Frage des ungarländischen Deutschtums vor dem Abgeordnetenhaus. NS, 1937. máj. 23., 3-4.
  191. KN 1935-40. XII. Budapest, 1936. 499-500.
  192. M Közp. Statisztikai Hivatal: A svábok földbirtokviszonyai Magyarországon, különös tekintettel a telepítésre. Statisztikai Tájékoztató 1946. máj. 18.2., 4. (UMKL Küm. Bé. O. XVII-1 /1080/) - Más adatokat közöl Weidlein i. m. (1959) 209101
  193. Sonntagsblattbriefe vom 31. Mai 1935. - Közli Weidlein i. m. (1959) 208.
  194. Nation und Staat, 1936/37. - Közli Weidlein i. m. (1959) 238-239.
  195. König, (Anton): Immer wieder die „deutsche Gefahr" inTransdanubien. NS, 1937. mára 21., 4.
  196. KN 1935-40. XIII. Bp. 1937.271 -272. - Nation und Staat, 1936.610. - Közli Weidlein i. m. (1959) 109. — Die Frage des ungarländischen Deutschtums vor dem Abgeordne tenhaus. NS, 1937. máj. 23., 3-4.
  197. Deutscher Vblksbote vom Juni 1937. - Közli Weidlein i. m. (1959) 277-278.
  198. Was in den zeitungslosen Tagengeschacht? Völkischer Beobachter, 1937. máj. 18. (MOL Küm. pol. 1937-21/7-1723)
  199. Kornhuber, Arthur: Ein rechtes Wort zur rechten Zeit. Münchner Neueste Nachrichten, 1937. máj. 23.
  200. MOL Küm. pol. 1937-21/7-1661
  201. MOL ME 1937-C-15882
  202. A Berlin-Róma tengely... 254. sz. 429.
  203. Neue Entstellungen und Unwahrheiten. NS, 1937. máj. 16., 2.
  204. Huber, Johannes: Für Freiheit und Recht gegen jede Diktatur! NS, 1937. máj. 9., 3.
  205. Neue Entstellungen und Unwahrheiten. NS, 1937. máj. 16., 2.
  206. A Berlin-Róma tengely... 264. sz. 440-441.
  207. Reichsdeutsche Umtriebe in Etyek. NS, 1937 jún. 6., 4. - Hasonló témák I. M.: Hánde weg vom ungarländischen Deutschtum: NS, 1937. okt. 3., 8. - Noch einmal: Händeweg vom ungarländischen Deutschtum! NS, 1937. okt. 24., 1.
  208. MOL ME 1938-G-16342
  209. A Berlin-Ráma tengely... 264. sz. 440-441. -A Wilhelmstrasse... 95. sz. 231.
  210. Wihelmstrasse... 95. sz. 231. - Semmiképpen sem lehet ismét egy új „Darányi-féle" iskolatípusra gondolni. (A Wihelmstrasse... 2317)
  211. Der Sieg der Ideen des UDV. NS, 1937. jiin. 20., 2-6. - Nach der XII. Generalversammlung. NS, 1937. jun. 20., 1- Deutscher Volkskalender für das Jahr 1938. Hrsg vom UDV Budapest, 1938. 33.
  212. Pintér László: Sorsdöntő kérdés. Nemzeti Újság, 1937. jún. 27.
  213. Die deutsche Frage im Oberhaus. NS, 1937. júl. 4., 1.
  214. Dr. Gustav Grarz in Berlin. NS, 1937. júl. 25., 3.
  215. Gratz, Gustav: Deutschungarische Probleme. Budapest,. 1938. 34. - Közli Weidlein i.m. (1959) 192-193. - Kühl, Joachim (Bleyer, hans Joachim): Das ungarländische Deutschtum zwischen Horthy und Hitler. Südostdeutsche Heimatblätter 1955- 129. - Korábbra, a VDA titkos pénzalapja lelepleződésének idejére teszi ezt a tárgyalástTilkovszkyLorant: A magyarországi németség a Darányi-kormány idején. Századok, 1981. de Grarz fellépésének Steinadler bukásával való logikai és időrendi (vor einiger Zeit) összekapcsolása, valamint a szövegösszefüggés inkább a korábbi álláspontot erősíti meg.
  216. Jacobsen i. m. 246-252. - Weidlein, Johann: Ungarns Kampf gegen den VDA. (Ungarns Revisionspolitik und der Untergang des Deutschen Reiches.) Schorndorf, é. n. 47- — Uő.: i. m. (1978/79) 40.
  217. . MOL ME 1936-C-16728
  218. MOL ME 1937-C-15561 biz.
  219. MOLKüm. res. pol. 1937-47-408.
  220. Weidlein i. m. (1959) 19280
  221. Tilkovszky i. m. 1098-1099.
  222. Rövid hír az 1937. júl. 14-16-i XIII. londoni kisebbségi kongresszusról: XIII. Europäischer Minderheitenkongress in London. NS, 1937. júl. 11, 3. - Részletes beszámoló: MOL Küm. res. pol. 1937-47-408.
  223. Miniszteri látogatásom... 84-86. - Die Erklärung des Innenministers von Széli. - Közli Weidlein i. m. (1959) 189-19.0. - Innenminister Széli über die Minderheitenpolitik Ungarns. NS, 1937. júl. 18., 3. - A Volksbildungsverein részéről való fogadtatása Huber, Johannes: Zur Erklärung des Herrn Innenministers. NS 1937. júl. 25. 2-4.
  224. Miniszteri látogatásom... 86-87. - Die Erwiderung des Reichsministers Hess. - Közli Weidlein i. m. (1959) 190-191. - Die deutsche Volksgruppe in Ungarn. NS, 1937. júl. 25., 2.
  225. Weidlein i. m. (1959) 205. - Uő: Die madjarische Volksgemeinschaft. (Schuld des Volksbundes an der Vertreibung der Ungarndeutschen.) Schorndorf, é. n. 17-20.
  226. Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Budapest, 1981. 178.
  227. . Hogy e tekintetben mit lehetett várni a magyar kormánytól, azt tejes nyíltsággal fejezte ki a VDA egyik vezető embere. Günther Berka a Wiener Neueste Nachrichtenbe írt cikkében, mondván: „sok magyar miniszteri kijelentés volt már, nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget." (MOL Küm. pol. 1937-21/7-2406)
  228. MOL Küm. pol. 1937. 416 respol. 423. es.
  229. Huber, Johannes: Zur Erklärung des Herrn Innenministers. NS, 1937. júl. 25., 2-4.
  230. Basch, Franz: Wo ist man abhängig oder welche „Richtung" wird dirigiert? Deutscher Volksbote, 1937. júl. - Közli Weidlein i. m. (1959) 165.
  231. MOL ME 1936-C-l 5670 - Einen Grabstein unserem gottseligen Führer! Sonntagsblatt, 1935. okt. 20., 5.
  232. MOL ME 1936-C-l 5902
  233. Lakatos, Josef Jung.: Wir bleiben deutsch. (Volksdeutscher Kalender für das Jahr 1937.) Budapest, 1937. 54.
  234. Unserem grossen Toten! NS, 1937. dec. 12., 1-5.
  235. König, Anton: Aus dem Leben Dr. Jakob Bleyers. (Deutscher Volkskalender für das Jahr 1938. Hrsg. vom UDV) Budapest, 1938. 59-64.
  236. Gratz, Gustav: Auslanddeutsche und Deutschungarn. (Deutscher Volkskalender für das Jahr 1938. Hrsg. vom UDV) Budapest, 1938. 36.
  237. Deutscher Volksbote, 1937. nov. - Közli Weidlein i. m. (1959) 205. - Uő.: Die madjarische Volksgemeinschaft. (Schuld des Volksbundes an der Vertreibung der Deutschen aus Ungarn.) Schorndorf, 1967. 17-20.
  238. Jacobsen i. m. 526-528. - MOL Küm. pol. 1937-21/7-689.
  239. Wo moderne Janitscharen erzogen werden. NS, 1937. aug. 15., 3.
  240. Tilkovszky i. m. 1113.
  241. Huber, Johannes: Offener Brief an seine Exzellenz Herrn Dr. Valentin Hóman, königlich ungarischer Minister für Kultus und Unterricht in Budapest. NS, 1937. szept. 12., 1-2.
  242. Eine Volksdeutsche Denkschrift über die Anfrage. - Közli Weidlein i. m. (1959) 152.
  243. Weitere Schritte zur Lösung der Schufrage und zur Sicherung der freien Tätigkeit des UDV. NS, 1937. szept. 26., 1.
  244. MOL ME 1938-C-l 5311
  245. Olay Ferenc: Kisebbségi népoktatás. Budapest, 1935. 18.
  246. MOL ME 1938-G-15030
  247. Achtung: Ein einjähriger Fortbildungskurs für deutsche Lehrer. AS 1937. júl. 4., 5. - Der deutsche Kurs für Lehrer hat begonnen. NS, 1937. okt. 10., 5.
  248. Ein Attentat gegen die Minderheitenpolitik des Ministerpräsidenten Darányi. NS, 1937. nov. 21., 3—4.
  249. Hivatalos Közlöny, 1937. dec. 15., 289-290.
  250. MOL ME 1938-C-l 6329
  251. Unsere grosse Kundgebung auf dem Heideboden. NS, 1937. okt. 3., 1-2. - Das erste Heim des UDV NS, 1937. okt. 10., 1-4. - Grosse Kundgebung des UDV in Hőgyész. NS, 1937. dec. 26., 3.
  252. Kreuz und quer durch die Baranya. NS, 1937. dec. 5., 2-4., dec. 12., 6-7., dec 26., 4-5.
  253. Flach i.m. 16, 17, 20, 21, 26, 30.
  254. Tilkovszky i. m. 1122-1123.
  255. MOL ME 1936-C-15670 MOL ME 1937-C-15417
  256. MOL Küm. pol. 1937-21/7-sz. n.
  257. Der Steuernotar und die Muttersprache. NS, 1937. máj. 9., 3.
  258. MOL ME 1938-C-15311 - Felső-sziléziai német tanítókat áthelyeztek, megróttak, figyelmeztettek a lengyel tanulók nyelvhasználatának korlátozásáén. Búza László: Kisebbségi nyelvek szabad használata a magánéletben a kisebbségi szerződések szerint. Budapest: A Jancsó Benedek Társaság kiadványai 7, 1931. 5-6. Lásd még Ajtay Gábor: A kisebbségek nemzetközi jogvédelme. Budapest: A Jancsó Benedek Társaság kiadványai 8. 1931.
  259. MOL Kum. res. pol. 1937-21-599
  260. Juhász i. m. 178-179.
  261. Tikovszky i. m. 1123-1124. - Sajnos, e fontos követeléseket az i. m. nem részletezi.
  262. MOL Küm. res. pol. 1937-21-599
  263. A Wilhelmstrasse... 101. sz. 241.
  264. MOL Kűm. res. pol. 1937-21-680. - Közölve: A Berlin-Róma tengely... 313. sz. 500-504. - Magyarország és a második világháború. Szerk. Zsigmond László. 2. kiadás. Budapest, 1961. 15. sz. 74-79. -Allianz Hider-Horthy-Mussolini. 1933-1944. Redigiertvon Lajos Kerekes. Budapest, 1966. 19. sz. 151-155.
  265. MOL Küm. res. pol. 1937-21-685. - Közölve: A Berlin-Róma tengely... 314.
  266. Wilhelmstrasse... 102. sz. 241-243.
  267. A Hiderrel folytatott tárgyalásokat eddig csak német forrásból, Meissner kancelláriai államtitkár feljegyzéseiből ismertük. Egyedül ezt közölték a diplomáciai aktakiadványok is: A németek magyarországi politikája tidcos német diplomáciai okmányokban (1937-1942). Budapest, 1947.3. sz. 20-21. -Magyarország és a második világháború... 16. sz. 79-81. -A Wilhelmstrasse... 104. sz. 243-245. - Fönti előadás fölhasznál egy eddig nem ismertmagyar kulügyminisztériumi forrást is: MOL Kum. pol. 1937. 684. res. pol. 423. es.
  268. Weidlein i. m. (1978/79) 39.
  269. Wer hetzt und wie hetzt man das einheimische Deutschtum auf? Volk und Heimat, 1937. dec. - Közli Weidlein (1959) 166-167.
  270. Mühl, Heinrich: Volkisch-nationale Erziehung in der Familie. Volk und Heimat, 1937.dec. 2. - Kozli Weidlein i. m. (1959) 220-221.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet