Előző fejezet Következő fejezet

A falu lakóinak élete a szabadságharc végétől 1945-ig

A helyi közigazgatás

 

A falubírók és az őt segítő esküdtek, valamint a híreket kidoboló és a más kisebb feladatokat (hivatalos helyi levelek kézbesítése, hirdetmények kifüggesztése stb.) ellátó kisbíró el tudták látni a falu közigazgatási teendőit. Ezek végrehajtó jellegűek voltak: felsőbb utasítások alapján végezték munkájukat. (A falu bírója általában adókedvezményt, a kisbíró tiszteletdíjat kapott, az esküdtek fizetség nélkül végezték a nem sok munkát adó teendőiket.) A kisbírót hosszú időtartalma bízták meg, míg a többieket egy-egy periódusra választották meg. (De nem volt olyan kikötés, hogy egymás után hányszor választhatók meg.)

1860-ban határozat született a községi (választott) önkormányzatok (a képviselő-testületek) megalakításáról. Élén Jákón is a bíró állt. A helyi ügyeket ekkor már hivatásos körjegyző intézte, aki a körjegyzőség alkalmazottja volt. (Bakonyjákó, Farkasgyepű, Iharkút, Németbánya alkották a körjegyzőséget.). Németbányán 1922-től 1924-ig önálló körjegyzőség működött. 1922-ben Bakonyjákó nagyközségi státust kapott, s közigazgatásilag Iharkút és Farkasgyepű tartozott hozzá. A nagyközség az 1887-ben alkotott vármegyei szabályzat alapján, az akkori hivatalos nevén a körjegyzői szövetkezet, 2 személyt, 1892-től (a választókerület kiegészülve Nagy- és Kisgannával, Döbröntével) 3 személyt választhatott (küldhetett) a 402 tagú megyebizottságba.

A körjegyzőség alkalmazta a szülésznőt, a pásztort, a csőszt, és bízott meg másokat olyan feladatokra, amelyet a községekben el kellett látni.

1909. január 25-én a belügyminiszter a 84.672/908. sz. rendeletével Jákó nevét Bakonyjákóra változtatta. Határában két lakott helyet jelölt meg: Járiföldet és Ardapusztát. (Ez az Ardapuszta, mint lakott hely, a későbbi iharkúti Arda utca, ekkor ez még Bakonyjákó határának a része volt.) A névváltoztatás számos környékbeli községet is érintett: Adász-Tevel = Adásztevel, Farkas-Gyepű = Farkasgyepű, Homok-Bödöge = Homokbödöge, Nagy-Tevel = Nagytevel, Kis-Ganna = Kisganna, Nagy-Ganna = Nagyganna, Pápa-Kovácsi = Pápakovácsi stb.)

A község közigazgatási vezetője a bíró volt, az ügyek hivatalos intézését a jegyzők (és a segédjegyzők) végezték. Ők a következők voltak: Dörgicsei János körjegyző (1880–1900), Lederer József körjegyző-helyettes (1901), Tóth Kálmán körjegyző (1902–1921), Imreh István körjegyző (1922–1925), Leiner (Lovas) Ignác (1925–1941), Dunay Rezső (1942–1944). Segédjegyzők voltak: Kiss Sándor (1933–1940), Kádi Géza (1941–1942), Bornemissza Lajos (1942). Az állami anyakönyvezést 1895-től vezették be, s ettől kezdve a körjegyzőségen (is) be kellett jelenteni a születést, a halált és a házasságkötést, valamint más, a személyek családi jogállásában bekövetkezett változást. Itt kezelték a helyi adóügyeket, a marhalevél-kezelést, az építési engedélyek ügyeit stb.

 

A lakosság gazdálkodása, az életkörülmények alakulása

A szabadságharc bukásával a jákóiak újra nekiláttak a másfél-két év alatt szétzilálódott gazdaságaik helyreállításához, tovább folytatták az erdőirtást, főképpen szántóterületeknek. A száz évvel ezelőtti, a Bittva partjáig lehúzódott erdők egyre távolabb kerültek a falutól a templom környékén és a patak jobb partjánál. A falu még ekkor is őrizte az eredeti megtelepülést, a külön álló utcákat (amelyek a földbirtokosok házhely-kiméréseivel jöttek létre), de ezek az évtizedek során utca- és faluképileg egybekapcsolódtak Még ma is őrzi ezeket az emlékezet: Hőgyész utca ( a Hőgyésziek telepítése), Kosár utca (Horváth-telepítés), Somogyi utca (Somogyi-telepítés), Vajda utca (Vajda-Niczky-telepítés). A telepítők nevét a határban is több földrajzi név őrzi. A házakat – ha átépítették –és az újakat egyre gyakrabban kőből, téglából építették, és már a módosabbak cserépfedést is alkalmaztak.

A gazdasági fellendülés Jákón is érezhető volt: a földművelés terményei, az állattenyésztés jószágai, a kézműipari termékekre egyre nagyobb kereslet lett a gyorsan fejlődő Pápa piacán, és vásárlóik voltak a tapolcafőiek, a városlődiek és a távolabbi községek lakosai, közöttük számos hivatásos kereskedő és mészáros.

1853. március 2-án az „úrbéri pátens” és a „kárpótlási és földtehermentesítési nyílt parancs” kimondja az úrbéri kapcsolatból és a földesúri joghatóságból eredő jogok, járandóságok és kötelezettségek megszüntetését. A (volt) jobbágyok az általuk használt úrbéri földbirtok felett szabadon rendelkezhetnek. A földbirtokosok az országos jövedelmekből kapnak kárpótlást.

A gazdálkodást számos esemény nehezítette. 1853-ban a sok eső, majd a szárazság miatt csökkent a szántóföldi növények terméshozama. 1855-ben ismét pusztított a kolera: május 15-én hunyt el az első áldozata.

1857-ben országos népszámlálást tartottak. Jákó lakosainak száma 1208, ez 134-gyel kevesebb, mint az 1829-es. (Ekkor ugyanis Iharkutat márt külön írták össze.) Ekkor Jákó területe 7163 kat. hold volt. (Szántó 1486, rét 231, legelő 805, erdő 4259, egyéb 382. Kert- és szőlőterületet nem jegyeztek fel.) Az erdő még ekkor is a határ több mint felét alkotta (59,46%). A további folyamatos erdőirtások miatt 1857 és 1935 között az erdőterület radikálisan csökkent, 1935-re mindössze 417 kat. hold maradt (8,5%), a szántóterület viszont 2726 k. hold lett (55,7%). A község területe az elcsatolások miatt (Iharkút stb.) 1895-re 5592, 1935-re 4894 kat. holdra csökkent.

1862 júniusában a szárazság a gyümölcsfákat pusztította (különösen a bakonyi ember kedvelt gyümölcsfáját, a szilvafákat). 1866-ban a gazdálkodást ismét időjárási események befolyásolták: májusban 11. és 22. között fagyos szelek és talaj menti fagy pusztították a kerti és a szántóföldi növényeket, a szőlőt (az ardai részen) és a gyümölcsfákat, júniusban szintén fagy volt, majd ezt aszály követte. A Veszprém című lap közölte a megyében lévő községek kárát. (1866. júl. 15. 22–23.) Jákón 2800 pozsonyi mérő búza és 6960 pozsonyi mérő rozs volt a terméskiesés.

1869-ben ismét népszámlálás volt: ekkorra jelentősen nőtt a lakosság száma: 1606 volt. Viszont az 1869-es és az 1941-es népszámlálás között a lakosság száma csekény ingadozást mutatott: ez annak a következménye, hogy a gazdasági lehetőségek behatárolták az eltartható népességszámot. 1890-ben a lakók száma 1786, 1910-ben 1883, 1930-ban 1726, 1941-ben 1777. A lakóházak számának változása: 1869-ben 216, 1890-ben 298, 1910-ben 324, 1930-ban 315, 1941-ben 323.

Az 1886-ban készült, a jákói határt ábrázoló térképlapon rögzítették a birtokrendezés utáni állapotot. A területegységeket, összesen 53-at (egynél a és b jelölést is alkalmaztak) római számmal sorolták fel és ezeket a dűlő név alá sorolták (de ez csak elméleti megoldás, mert mindegyiknek konkrét neve volt).

Ezek az akkor használt, ismert földrajzi neveket rögzítik:

I. Beltelek   IV. Irtás és Luftberg
II. Házkertek   V. Kishegy dűlő
III. Káposztások   VI. Országút

 

Jákó dűlőbeosztása 1886-os térképen

 

VII. Kráner XXX. Lőrinc dűlő
VIII. Hosszú dűlő XXXI. Hottó
IX. Hamuzsír XXXII. Négykarós
X. Jégverem XXXIII. Disznórét
XI. Polányi dűlő XXXIV. Elődűlő
XII. Újtörés XXXV. Rétdűlő
XIII. Álló dűlő XXXVI. Csekebük
XIV. Kálvin XXXVII. Arda
XV. Külső dűlő XXXVIII. Balázsrét
XVI. Gannai XXXIX. Ujcser
XVII. Homok XL. Belsőséghegy
XVIII. Kishegy XLI. Németcser
XIX. Somhát XLII. Magyarcser
XX. Rochus dűlő XLIII. Öregséghegy
XXI. Hohlberg XLIV. Vágótelek
XXII. Hegy dűlő XLV. Mélyárok
XXIII. Kereszt dűlő XLVI. Paprét dűlő
XXIV. Kőpad XLVII. Remetehegy
XXV. Legelő dűlő XLVIII. Somogyjus
XXVI. Jári puszta XLIX. Homok Nr. 2.
XXVII. a) Járiföld L Csuzkaté
  b) Jári puszta Arda LI. Homok Nr. 1.
XXVIII. Házföld LII. Dömöki dűlő
XXIX. Hosszúrét LIII. Ihászi

 

A térképlapot Péter Ferenc „telek átalakító” készítette és Jákón 1886. április 6-án. Aláírásukkal hitelesítették Meier András, Ságh Mihály, Un­ger Josef, Primus Lőrintz és Bergman Antal. Aláírta a királyi aljárásbíró és még egy fő. A bélyegző lenyomata: Jákó, Iharkut, N.bánya, F.gyepü körjegyzőség.

1921-ben Bakonyjákó térképén a következő határrészek neve szerepel:

1. Beltelek, 2. Urasági legelő, 3. Legelő I., 4. Legelő II., 5. Somhát, 6. Kertek mögött, 7. Somháti földek, 8. Hegyi földek, 9. Szélhosszák, 10. Kőpad, 11. Homokos, 12. Kishegyi föld, 13. Gannai úti földek, 14. Külső tábla, 15. Kálomista földek, 16. Marha állás, 17. Újtörés, 18. Polányi úti földek, 19. Jégvermi földek, 20. Kis hamuház, 21. Hamuház, 22. Hosszú földek, 23. Kis földek, 24. Országúti dűlő, 25. Krajnai földek, 26. Kishegyi földek, 27. Szélhegy, 28. Irtás, 29. Káposztások, 30. Falu előtt, 31.

 

 

Házkertek, 32. Rétföldek, 33. Disznórét, 34. Urasági tag, 35. Nagy házföldek, 36. Hosszúrét, 37. Új törés földek, 38. Lőrinc földek, 39. Hottó, 40. Négykarós földek, 41. Nagyrét, 42. Csekebükk, 43. Arda, 44. Jári puszta, 45. Házföldek, 46. Magyar föld, 47. Sármás, 48. Balázsrét, 49. Német cser, 50. Séghegy, 51. Magyarcser, 52. Jári föld.

Az 1886 után megváltozott helynevek a birtokátrendezést, valamint az újabban használatos nevek rögzülését jelentik. A négy legnagyobb határrész: 3. Legelő, 44. Jári puszta, 47. Sármás, 52. Jári föld, a legkisebbek: 14. Külső tábla, 23. Kis földek, 26. Kishegyi földek, 28. Irtás.

Az 1895-ös összeírásban 2645 k. hold szántó, 99 k. hold kert, 367 k. hold rét, 72 k. hold szőlőterület, 1094 k. hold legelő, 878 k. hold erdő és 437 k. hold egyéb terület szerepel. Feltűnő a szántóföld, a rét és a legelő nagymértékű növekedése, valamint a szőlőterület megjelenése és az erdő nagymértékű csökkenése.

* * *

Az 1876. évi XIV. törvénycikk rendelkezett a községek körorvosi ellátásáról. Jákó körorvosi székhely lett, s egészségügyi ellátás szempontjából a község és társközségei a 20. század első évtizedeitől viszonylag jó helyzetben voltak: a körorvos és a szülésznő Jákón laktak, s fuvarral mindegyik társtelepülést egy órán belül elérhették. Kórház és mentőállomás Pápán volt. Amikor még nem volt körorvos, az alapvető egészségügyi ellátásokat sokszor a szülésznők (korábbi megnevezéssel: bábák) látták el. Elsősorban a szülések levezetése (a csecsemő és az anya ellátása) volt a feladatuk, valamint, ha a csecsemő életben maradása bizonytalan volt, a (szükségből történő) keresztelés is.

* * *

A mezőgazdasági termelés alacsony jövedelmi szintje miatt az I. világháború előtt (a 19. század végétől kezdődően) Magyarország területéről férfiak tízezrei, és közöttük sok családjával együtt a jobb munkalehetőség miatt kivándoroltak Kanadába és az USÁ-ba. Azok a férfiak, akik egyedül, család nélkül mentek ki, azzal a reménnyel indultak el, hogy az ottani jobb kereseti lehetőségek révén, hazajőve földet, állatokat, esetleg házat tudnak majd vásárolni. A kivándoroltak egy része ott is maradt, mások jelentős készpénzzel jöttek vissza, de voltak olyanok is, akik ugyan­olyan szegényen jöttek haza, mint ahogyan elmentek.

A jákói kivándoroltakra emlékkeresztek, valamint a templom előtti Szentháromság-szobor emléktábláján lévő nevek emlékeztetnek:

Andl A., Bauer J., Bergmann A., Csánitz A., Deiser H., Ehmann J., Fürst A., Geiger M., Gerdenits A., Gerwald F., Ékes M., Grizbacher K., Grizbacher A., Griszbacher E., Griszbacher J., Haak G., Haak M., Haak K., Heimpek J., Heller J., Hesler J., Hesler K., özv. Hesler M., Hitter F., Hofmann J., Holzmann R., Holzmann A., Ékes M., Kleinhanns E., Kneisz N., Kneisz A.

Feliratos kiegészítő táblák találhatók az emlékmű oldalain: a) Berg­mann G., Goláth T., Grizbacher A., Horbert T., Fodi M. J., Raab J. b) Répásy Gy., Steiner I., c) Főtiszt. Matzer Endre jákói plébános terveztette. d) Készítette: Harkán yi Ede Szombathely.

Az emléktáblát a kivándoroltak és a Veszprém-jákói hívek állíttatták.

 

A katonai hatóságok a 19. század végétől folyamatosan nyilvántartották azokat a férfiakat, akiket hadi szolgálatra alkalmasnak tartottak. Ezeket a nyilvántartásokat folyamatosan korrigálták azért, hogy ez mindig az aktuálisan hadra fogható személyek adatait tartalmazza. A több száz bakonyjákói közül néhánynak a neve, akik közül többen részt vettek az I. világháború harcterein az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban és külföldön is. (A háborúban meghaltakról nincs névsor és emiatt emléktáblájuk sem.)

„Névlajstrom a közös hadseregbeli nem tényleges állománybeli legénység jelentkezési könyvéhez 1901-től, Jákó község”, amelyet 1914-ig vezettek és folyamatosan korrigálták, hogy mindig az aktuális állományt tartalmazza a nyilvántartás. A legtöbb nyilvántartottat a 19. gyalogezred állományában regisztrálták. (A felsorolás – terjedelmi okok miatt – nem teljes.)

Albrecht József, Ács György, Andl Vendel póttartalékos, Bányai Kálmán póttartalékos (a továbbiakban: pót), Bergmann Lipót, Bauer Lőrinc vadász, Csiszár Antal önkéntes (hadapród-jelölt), Csánitz József tartalékos tüzér, Czottinger András, Drexler József, Elmann János, Ékes József főtüzér, Éber János pót, Embrich József pót, Fiertl János vadász (11. vadász-zászlóalj), Felber János, Fischer Sebestyén, Fledrich János újonc, Gerdenics József pót, Geyer Mátyás pót, Gáspár István pót, Griesbacher János főtüzér, Gaschler Pál pót, Glazer Jakab pót, Gaschler István újonc, Griesbacher Gábor újonc, Halczmann Mihály, Hammer Ferenc újonc, Horváth János főtüzér, Holczmann József pót, Heszler Miklós pót, Hegedűs István pót, Heinrich Róbert tizedes, Horváth György pót, Horváth Gyula pót, Haag József pót, Hoffmann Ferenc népfölkelő, Jáger Lipót, Izsa Ignác, Jáger József tizedes, Krautheim Dávid legény, Kungl Flórián pót altüzér, később köztüzér, Korn Tamás, Krautheim, István főhidász, Krautheim Szévárd, Krautheim Ágoston pót, Krautheim Bernát pót, Kutalik Gusztáv pót, Klettner János vadász, Kungl János vadász,

 

A hősi halált halt Redling János

 

Boldizsár András

 

Karpf Jenő újonc, Weisz Tamás szakaszvezető, Korn József tizedes, Korn Tamás, Korn Ferenc, Kulcsár Ferenc káplár, Klein Ignác pót, Léderer József pót, Leitner Tamás pót, Leitner János, Leitner Mihály huszár, Leitner Jakab, Müller Gergely pót vadász, Mayer János pót, Meiczinger Péter, Magyar Mihály, Németh György tisztiszolga, Németh Antal pót, Németh Gergely, Németh Horváth Gyula vadász, Németh Ország Ferenc pót, Polczer Engelbert pót, Polczer József altüzér, Putz Lipót pót, Preisinger Lajos pót, Putz Ignác, Putz Lipót pót, Putz Mihály, Pogácsa Sebestyén, Pordán Mihály címzetes szakaszvezető, Piller Imre, Reizer József, Rédling Tamás főtüzér, Reizer Vendel, Raab Lukács altüzér, Rieder János vadász, Schrancz Sándor címzetes I. oszt. számvevő altiszt, Schmidt Gábor, Schmidt Ambrus, Springmann János, Schneider János,Schweighoffer Mihály pót, Strommer György altüzér, Stenger József alvadász, Schmied Gábor, Schmied Kelemen altüzér, Schneider István, Szautner Gergely szakaszvezető, Schrantz Sándor II. oszt. számvevő altiszt, Szautner Gergely szakaszvezető, Steiner Ferenc újonc, Steiner András pót, Schmidt Ambrus, Schmidt Bálint pót, Szabadits Bálint pót, Schmidt Bálint pót, Stenger József, Troll József, Troll János, Troll Mihály, Tóth Gyula, Tax Márton pót, Tax György újonc, Tax József, Tislér Zsigmond pót, Unger Antal, Unger Tamás altüzér, Unger János szekerész, Unger Vendel főtüzér, Unger Ignác tisztiszolga, Weisz Mihály, Valdinger János tisztiszolga, Valdinger Béla vadász, Valdinger Tamás, Vaczkó Lajos, Vincze József közvitéz, Vendl János újonc, Vendl Mihály, Véber Ferenc pót, Varga István pót, Wolf Ferenc pót, Waldmann Mihály pót, Würst János tizedes, Veiland János vadász, Weiszmann Salamon lövész.

 

Firtl János (1943 körül)

 

Katonafiatalok (1930-as évek)

 

Regruták (1943 körül) a kép szélein

 

Az I. világháború borzalmait még el sem felejtő – és sok meghalt férfit sirató – lakosság 1919 tavaszára újabb fordulatot élt meg: a Tanácsköztársaság proletárdiktatúrájának néhány hónapos uralmát. A kormány utasítására itt is meg kellett választani a helyi munkás-paraszt-katona tanácsot, az intézőbizottságot, a direktóriumot és a járási tanács tagjait. Erre április 7-én került sor. Ezen a napon megjelent két pápai járási kiküldött: Horváth Mihály és Bódai Gyula.

A szavazatszedő bizottság tagjai: Peitl József, Reindl Lőrincz, Gaschler István, Holczmann József. A szavazók száma 168 volt. Tanácstagoknak a következőket választották: Andl János, Ékes József, Gaschler József, Griesbacher Jakab, id. Kneisz Tamás, ifj. Kneisz Tamás, Krautheim Mátyás, Leitner Mihály, Lisztner Antal, Polczer Engelbert, Primusz József, Reider János, Ságh József, Schneider János, Springmann János, Szabó Mihály, Szautner Gergely, Strommer András, id. Unger János.

A falu választói bölcsen döntöttek, amikor az intézőbizottság tagjainak a község addigi elöljáróit választották meg: Szautner Gergely elnök (ő volt a községi bíró), Leitner Mihály (kisbíró), Kneisz Tamás (közgyám), Krautheim Mátyás (elöljáró), Ságh József (elöljáró).

A járási tanács tagjának Leitner Mihályt és Grieszbacher Jakabot választották meg.

A községi direktórium tagjai lettek: Andl János, Kneisz Tamás és Panfner Gergely.

A választási jegyzőkönyvet Tóth Kálmán jegyző és a 4 szavazatszedő bizottsági tag írták alá.

Mivel e helyi testületek a tanácskormány idején semmilyen rendkívüli intézkedést nem hoztak, az augusztusi fordulat után visszaállt a régi rend, az elöljáróság intézte az ügyeket, és senkit nem vontak felelősségre.

* * *

Ezt a történelmi epizódot közel negyedszázados békeidő követte, amely alatt a község jelentősen fejlődött infrastruktúrában, a gyerekek iskolába járása arányában, a mezőgazdasági termelőeszközök korszerűsítésében, a közművelődésben, a foglalkoztatásban. Ezt csak átmenetileg, de igen érzékenyen érintette és némiképp visszavezette az anyagi gyarapodást az itt is megérződött 1929-től 1933-ig tartó gazdasági-pénzügyi válság.

1932. szeptember 17-e nagy jelentőségű nap volt a jákóiak életében: villanyvilágítás lett a faluban. A helyi plébános feljegyezte, hogy az idős emberek így reagáltak erre: „Most tönkremegy a világ!”

Több évben is rendkívüli volt az időjárás: 1931-ben szárazság, jégverés pusztította a termést, s az állatok ára a felére csökkent. 1934-ben tavasszal nyári meleg, nyáron pedig nagy szárazság volt. Aratás után sok eső esett, s olyan sok lett a takarmányrépa, hogy alig győzték a behordását. Olyan enyhe lett az idő, hogy még szilveszterkor is legeltettek a határban.

1935-re változás következett be a művelési ágakban: az összterület 4894, a szántó 2726, a kert 51, a rét 425, szőlőterület nincs feltüntetve, legelő 1152, erdő 417, egyéb 123 k. hold.

A 20. század első felében jelentősen átalakult a lakosság keresők szerinti foglalkozása:

1910-ben őstermelő 593, bányász, ipari foglalkozású 64, más foglalkozású 91 (= 748 fő), 1941-ben 720, 48, 35 az arány (= 803 fő)

Az őstermeléssel közvetlenül vagy közvetve foglalkozók száma 1910-ben:

100 k. holdon felül 1 gazdálkodó (birtokos), 10–100 k. hold közötti 74, 10 k. hold alatti 148, birtokos és bérlő segítő családtagja 235, gazdasági cseléd, gazdasági munkás és napszámos 135 fő. A 100 k. hold feletti birtokos 600 holddal a helyi közbirtokosság volt, amelynek ebből a területből 516 hold volt a közös legelője.

1937-ben a gazdaságok száma 471. Családtagokkal együtt: őstermelő 1510, iparos 116, közszolgálati alkalmazott 36 és kereskedő 17. Van postahivatal és telefonállomás. A legnagyobb birtokosok: a községi közbirtokosság és a Pannonhalmi apátság.

1941-ben a birtokmegoszlás a következő: 20–50 k. hold közötti 2, 10–20 k. holdas 66, 5–10 k. holdas 112, 5 k. holdon aluli 105 gazdálkodó, birtokos és bérlő segítő családtagja 344, gazdasági tisztviselő 2, gazdasági cseléd, gazdasági munkás és napszámos 88, egyéb őstermelő foglalkozású 1 fő.

A lakosság létszáma 1910 és 1941 között 6 %-kal csökkent, ugyanakkor a keresőké 12,1%-kal nőtt. Ebben szerepe volt annak, hogy az 1929–1933 közötti gazdasági válság miatt több családtagot kellett bevonni a kereső tevékenységet folytatók közé, elsősorban a családi gazdaságban.

Ekkor a lakosság beszélt nyelve még nagyrészt német, írásban már csaknem kizárólag a magyart használták.

* * *

Adolf Hitler 1933-ban történt hatalomra jutása és érdekérvényesítő törekvései néhány éven belül jelentős hatással lettek Magyarországra, s különösképpen is az itt élő német eredetű családokra. A Német Birodalom politikai, gazdasági, kulturális, majd katonai téren is beavatkozott a német nemzetiségű családok életébe. A harmincas évek utolsó harmadában nagy hatású propagandaakciókba kezdtek, amelyeket először magyarországi megbízottaik által végeztettek. Mindezek ellenére 1933 és 1940 között több nem magyar hangzású nevet viselő család kérvényezte, hogy családnevüket magyaros hangzású névre cserélhessék:

1933: Polczer – Lovas, 1934: Straub – Somkúti, Veiland – Somkúti, Klettner – Kökényesi, Unger – Magyar, 1937: Szabadics – Sasvári, Lapjankó – Bánkúti, Stribl – Sallai, Lisztner – Lendvai, Kanczler – Kenyeres, Krebs – Rák, Ulrich – Újvári, Unger – Újhegyi, Schmidt – Sas, Firtl – Fenyvesi, Gerdenics – Gereben, Straub – Somkúti.

1938 decemberében a Bakony két nagy létszámú német nemzetiségi községében, Bakonyjákón és Városlődön volt nagy propaganda-gyűlés, amelyeken – a korabeli újság szerint – több ezren vettek részt. Bakony­jákón ekkor alakult meg a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület (MNNE) helyi csoportja. Pintér László országgyűlési képviselő a MNNE országos vezetőségének kíséretében jelent meg és mondott beszédet. Tőle a helyi németséget dicsérő és a magyar hazához való kötődést elismerő, ezt megkívánó, a sorsközösséget vállaló szónoklat hangzott el.

„A hazai németség útját egy hármas csillag jelöli: Isten, Nép és Haza. A kereszténység volt ez a szikla, amelyben biztos támaszt talált a németség. A templomok voltak a népi jelleg legbiztosabb őrhelyei. Ha a papság a nép lelkét meg akarja tartani és a nép körében eredménnyel akarja szolgálni egyházi és hazafiui nevelőmunkáját, ugy részt kell vennie abban, mely a kisebbség kulturális és népi jellegét őrzi és fejleszti. Példás és lelkes kötelességteljesítéssel szolgálja a magyar hazát és törhetetlen híve ma is a szentistváni magyar állameszmének. Kulturális téren nem kiván a németség mást, mint amit a magyarság saját véreinek, melyek a kisebbségi sorsba jutottak, követel és amit a magyar kormány a Felvidékről idecsatolt többi kisebbségnek biztosított. A magyarországi németség ma is át van hatva a magyar sorsközösség érzetétől, amely a sorsközösség fontosságáról és értékéről a magyar nemzet legutóbb is meggyőződhetett a Felvidék visszacsatolásánál.

A hazai németség sohasem ismert irredenta törekvést, erre nem volt soha oka és ma sincsen. A MNNE soraiba szólit minden hazai németet, aki hátsógondolat nélkül, őszintén ugyanezen eszmék és célok sikján mozog. A MNNE meg van győződve arról, hogy a hazai németség minden felelős tényezője és a népnek tömegei a maguk egészében az ő népi sorsukat a magyar sors keretében kivánják szolgálni, tudva azt, hogy őreájuk épugy, mint a magyarságra, áll a Szózat szava: itt élned, halnod kell.” (Részlet a beszédből. Forrás: Somlóvidék, 1938. dec. 24. 2. o.)

Bakonyjákón 1938–39-ben a városlődi Rippel János többször is agitált, s ennek eredményeként 1940. augusztus 4-én megalakult a helyi Volksbund-szervezet. A tagoknak volt jelvényük, és követelhették az elöljáróságtól, hogy német nyelvűként tartsák számon őket.

1942-től egyre nagyobb számban és több alkalommal érkeztek német nemzetiségű agitátorok a községbe, akik szimpátiát akartak kiváltani a helyi német nemzetiségiekben a „nagynémet” gondolattal kapcsolatban. A községben felkavaró volt az a hír is, hogy a Volksbund a magyar kormány hallgatólagos beleegyezésével a német SS számára önkénteseket toborozhat. Ilyen toborzó gyűlés volt február 15-én, amelyen egy Preidl Gottfried nevű, soproni származású agitátor igyekezett önkénteseket toborozni. A nagy ellenállás miatt a várt száz fő helyett csak 31-en jelentkeztek. Közülük egy hónap múlva Városlődön 20-at találtak katonai szolgálatra alkalmasnak. Május 3-án vonult be 17 fiatal. (Németbányán nagyon sokan, Iharkúton viszont alig jelentkeztek a toborzáskor.)

Ma már a megtévesztő agitációnak tartható az, hogy sok lakóház falán megjelent a házilag festett horogkeresztes jelvény. 1944. március 19-én a német haderő megszállta Magyarországot, s ezt követően a németek akarata érvényesült. Április 17-én a magyar és a német kormány (természetesen, német nyomásra) a sorsközösségre történő hivatkozásra megegyezett arról, hogy minden magyarországi német férfi 17-től 62 éves korig a háború időtartamára német hadkötelezettség alá tartozik. A faluban német nyelvű naptárakat, propagandaanyagokat terjesztettek, s a helyi volksbun­disták folyamatosan gyűléseztek, megfélemlítették azokat a német családokat, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem szimpatizáltak velük. „Most építi Hitler a nagy német birodalmat. Legyetek büszkék, hogy ti is tagjai lesztek ennek az államnak” – hirdették az agitációjuk során. Mindezek ellenreakciójaként a magukat magyarnak valló, a hitleri nagygermán eszmékkel nem szimpatizáló, csak itt élni és dolgozni akaró jákói németek is létrehozták az országosan terjedő Hűségmozgalmat.

A propaganda eredményeként sok jákói fiatalember és férfi tagja lett az SS-nek és részt vettek a harcokban, mások a reguláris magyar hadseregben szolgáltak és haltak meg.

A szovjet csapatok Magyarországra történő benyomulásának az lett a következménye, hogy elkezdődött a német anyanyelvű, vagy a magukat német származásúnak valló családok Németországba történő áttelepítése. Az első áttelepítési akció a Volksdeutsche Mittelstelle és a Volksbund közreműködésével 1944. december 8-10. között volt, s csak nagy nehézségek árán tudtak rábírni 93 jákói családot a Németországba történő áttelepülésre. A német katonák fosztogatták azokat a házakat, ahol megtagadták az áttelepülést, s beköltöztek az áttelepültek házaiba, s ezekből minden terményt és állatot (többek között kb. hatszáz szarvasmarhát) elszállítottak, az általuk nem hasznosíthatókat pedig tönkretették.

A jákói családokat többségét a bajorországi Hof an der Saale nevű városba és környékére, másokat Csehország Szudétavidékére vitték. A kitelepültek egy része a háború befejezése után, 1945. júniusban és júliusban költözött vissza.

A szovjet hadsereg 1945. március 24-én lépte át a pápai járás Veszprém és Zirc felőli határát. Március 24-én Németbánya, Farkasgyepű és Bakonyjákó lakói ezen a napon lázhattak először szovjet katonákat, akik a 6. gárdahadsereg 9. gárda gépesített hadtestének 46. harckocsi és 18. gépesített dandára kötelékébe tartoztak. A német csapatok visszavonulásuk során nagy veszteséget szenvedett mindkét hadviselő fél: a németeknek 63 katonájuk halt meg a község területén, a szovjetek vesztesége 5 fő volt. A szovjet légitámadásnak több polgári halottja lett. (Az itt meghalt szovjet katonákat 1945 őszén exhumálták, s Waldmann Mihály saját lovas kocsiján szállította őket a szovjet katonák pápai temetőjébe.)

A harcok során sok lakóház és a középületek egy része is súlyosan megsérült, néhány lakhatatlanná vált.

A II. világháború érzékeny veszteséget okozott a falu lakosságának. A különböző korosztályokból sokan nem tértek vissza: Európa valamelyik harcterén, vagy más körülmények veszítették életüket, s közülük néhányan a faluban lettek a harcok áldozatai.

Nevük a Rákóczi téri parkban 1990. augusztus 20-án felavatott, az önkormányzat és a hozzátartozók által állíttatott emlékművön olvasható: Andl János, Andl Tóbiás, Bálint János, Bergmann Pál, Bergmann Tamás, Birnstingl József, Birnstingl József, Borer Antal, Borer Jakab, Branovics János, Buchinger Mihály, Buchinger Mihály, Csánitz József, Császár József, Eszlinger Vendel, Éber György, Felber Gergely, Firtl János, Fódi Gyula, Fux János, Fux Lőrinc, Gaschler András, Geier József, Griszbacher András, Griszbacher Ferenc, Griszbacher Lipót, Griszbacher Mihály, Hock Ignác, Hock József, Hoffmann Lőrinc, Huber András, Huber János, Huber József, Huber Mátyás, Kanczler József, Kanczler József, Kanczler Lőrinc, Kauker Mihály, Kiss Mihály, Klettner András, Kneisz József, Kneisz Mátyás, Kneisz Mihály, Kneisz Tamás, Krautheim Ambrus, Kungl József, Leitner András, Leitner János, Leitner József, Lisztner János, Lisztner János, Lőrinc Ferenc, Magasházi Ferenc, Mátics János, Mits János, Mits Péter, Molnár Gábor, Molnár János, Müller Antal, Müller Gergely, Németh János, Németh Mátyás, Peidl János, Peidl Mihály, Petró Gyula, Piller János, Rédling János, Rieder András, Ságh József, Schmidt Ignác, Schmidt József, Schneider Mátyás, Singer család, Skat József, Springmann Gergely, Springmann Mihály, Springmann János, Steinmacher Kelemen, Straub János, Straub József, Szabó Viktor, Szanyi K. M. Jánosné, Szernyi Ferenc, Szüzbeck Ferenc, Szüzbeck János, Tax Lipót, Teitl Mátyás, Troll János, Unger Dezső, Unger Mihály, Unger János, Unger József, Unger József, Valdinger András, Valdmann Ferenc, Vendel Mihály, Schneider János, Eszlinger János, Klettner Ferenc, Berger István, Rák József, Szigl Ferenc, Reindl Ferenc, Polcer György.

Többen hadifogságba kerültek és onnan sem tért vissza mindenki. Ez volt a jákóiak legnagyobb embervesztesége: asszonyok maradtak özvegyen, gyerekek árván, s megszenvedték a létért való küzdelem ezernyi nehézségét. (Források: A bakonyjákói plébánia Historia Domusa és Kiss, 1979.)

Vallási, művelődési viszonyok

Jákó katolikus lakói mellett néhány református vallású is élt a faluban. Papja helyben csak a katolikusoknak volt. A reformátusok Tapolcafőre jártak istentiszteletre.

Plébánosok a következők voltak: 1841-től 1860-ig Glück Ferenc (1814. okt. 4. – 1881. jan. 22.), 1860-ban átmenetileg Virág János (1823. jún. 3. – 1904. máj. 12.), 1860-tól 1897-ig Fasching Mihály (1825. szept. 26. – 1910. febr. 24.), 1897-től 1923-ig Mátzer Endre (1852. júl. 3. – 1926. okt. 31.), 1924-től 1941-ig Mayer Dömötör (1885. máj. 15. – 1943. jún. 7.), 1941-től 1949-ig Fonyódi Vilmos (1915. júl. 9. – 1995).

Glück Ferenc és Fasching Mihály kinevezését is gróf Somogyi József királyi kamarás, mint kegyúr ajánlotta a veszprémi püspöknek. Faschingnak jelentős szerepe volt abban, hogy 1888-ban háromtantermes iskola épült. (Az 1948-ban történt iskolaállamosításig mindig a plébánosok, mint iskolaszéki elnökök voltak az egyházi iskolák tanítói helyi egyházi felettesei.) Sírköve a döbröntei temető kerítéséhez támasztva áll. Felirata: Fassingh Mihály ny. aranymisés jákói plébános 1825–1910 Imádkozzunk érette!

Az iharkúti, a németbányai, a farkasgyepűi és a járiföldi hívek lelki gondozását is a jákói plébánosok látták el vagy Jákón, vagy pedig havi 1–2 alkalommal a filiákban (a társközségekben).

A lakosság vallásos érzülete nem csak abban nyilvánult meg, hogy részt vettek a vallásos rendezvényeken (szentmise, litánia, körmenet, temetés stb.), hanem a búcsújárásokban is (főképpen Csatkára, amelyet mindig a plébános vezetett), valamint hála- és emlékkeresztek, feszületek állításában, a templom és környéke gondozásában stb.

1943-ban Fonyódi Vilmos plébános arra kérte püspökét, Czapik Gyulát, hogy „…a kegyurasága alá tartozó bakonyjákói plébánia-templommal kapcsolatban a követező munkálatokat elvégeztetni szíveskedjék:

1. A templom-tér bekerítése lécekkel, 2. Két db. bejárati ajtó készítése ugyanott az elpusztultak helyett, 3. A templom korhadt ablak-tokjainak rendbehozása, 4. A templom főbejárata felett lévő…” (Befejezetlen fogalmazvány, amelyben azt írja, hogy „A bakonyjákói hívek az elmúlt ősszel nagy áldozatkészséggel rendbe hozták a templomteret. Hársfákat ültettek, a gödrös részeket feltöltötték és a felburjánzott mélyen gyökerező tüskés bokrok jó részét is már kiirtották.”

 

Jákói sváb női viselet

 

Az 1945-ig állított szakrális emlékművek a községben:

1772 Szent Rókus-szobor (a járványok elleni védelemre) 1965 körül eltűnt

1823 Nepomuki Szent János-szobor (a templomot építtető Somogyi család emlékére)

1848 Golgota (egy feszület és két kereszt) a kálvárián, felirata: Heller Simon 1848

1863 Feszület (a temetőkertben, javíttatták 1935-ben Scheller J. és felesége, Biernstinger

Kr., „Dicsőségére legyen szentelve Reiner Máriától 1863-ban” – német nyelvű

1889 Szentháromság-szobor (a r. kat. templom előtt) tábláján az Amerikába kivándoroltak nevével, amelyet a kivándoroltak és a helyi hívek állítottak, készíttette: Matzer Endre plébános, 1952-ben javíttatták a község lakosai)

1890 Feszület (a Rákóczi F. utcában, Teresie és Johann állíttatta – német nyelvű)

1895 Feszület (a Jár és Jákó közötti országút mellé a jákói egyházközség állíttatta – német nyelvű)

1900 körül Emlékkereszt (a Rákóczi F. utca és az Arany J. utcák kereszteződésében

1907 Feszület (a temetőkertben, Tax János és neje, Steinmacher Anna, vejük, Geilincz Gyula és neje, Tax Katalin állíttatták, 1951-ben helyreállíttatta a Rózsafüzér Társulat és a jótevők.)

1911 Feszület (a falu déli végén, Karolina Krautheim állíttatta – német nyelvű)

1917 Feszület (Florian Hack és felesége, Marie Hack állíttatták – német nyelvű)

1918 Emlékkereszt (Rákóczi u., emeltette a jákói egyházközség – német nyelvű)

1924 Emlékkereszt (a Kossuth u. és a Rózsa u. kereszteződésében, Csánitz András és neje, Raab Mária állíttatták fiúk, Csánitz András emlékezetére, aki haditengerészként halt meg 1917. augusztus 6-án)

(Évszám nélküli) Emlékkereszt (a Kossuth u. végén, Nikolaus Heszler emlékére állíttatta felesége, Elisabeth Nagy – német nyelvű)

(Évszám nélküli) Feszület (a Németbányára vezető út kezdeténél, ismeretlen által állíttatva, 2000-ben helyreállíttatta a bakonyjákói egyházközség)

1936 Feszület (Tax Mihály és felesége, Katharina Reizer állíttatták)

1942 Lourdes-i barlang (A volt Csuzy-malom mellett, Scheller Mátyás készítette)

Járiföldön: Feszület (Közbuzgalomnak emeltetett az 1868-ik évben – a kastély előtt) Kettős kereszt (Magyar Millennium 2000 – az egykori Jár temploma helyén)

A volt Iharkúton: Emlékkereszt. Emeltette György Ferenc és neje, Piszker Julianna 1897. Eredetileg Iharkúton a régi iskola utcai bejárata mellett állt, majd a falu megszűnése után a bakonyjákói határban állították fel, és innen került vissza Iharkútra az Emlékparkba.

Feszület: Iharkútiak emeltették 2006 (Az Emlékparkban a megszüntetett falu emlékére)

 

Tax Anna és Puhinger Anna 1938-ban az 1936-ban állított emlékkereszt mellett

 

Firtl Anna és Zsuzsanna (1938)

 

Beck István (1930 körül)

 

Hack József (1930)

 

Beck Józsefné gyermekeivel (1920 körül)

 

1868-ban jelent meg egy, a nemzetiségek számára fontos törvény (XLIV. törvénycikk) „A nemzetiségi egyenjogúság”-ról, amely szerint Magyarországon egy politikai nemzet van, amelynek az ország minden polgára, bármely nemzetiséghez is tartozzon, egyenjogú tagja.

Ennek a bakonyi, s így a jákói németség szempontjából is fontos előírása volt az, hogy bár a hivatalos nyelv a magyar, de a nemzetiségek nyelve használható a törvényhatóságok belső ügyvitelében és egymás közötti levelezésében, az alsó fokú közigazgatásban és a bíróságokon, az állam köteles gondoskodni arról, hogy a nemzetiségek alsó- és középfokon anyanyelvén képezhesse magát, biztosítja a magánszemélyek, a községek és az egyházak jogát ahhoz, hogy nemzetiségi iskolákat, kulturális és gazdasági egyesületeket alapítsanak.

 

Heszler György és testvére, Teréz
(1940-es évek elején)

 

Ez a jákói németséget megerősítette abban, hogy közösségi rendezvényeiket német nyelven tartsák, s az egymás közötti szóbeli érintkezésben is megtartsák eredeti nyelvhasználatukat. (Ettől függetlenül, egyre inkább terjedt közöttük a magyar beszéd használata, elsősorban olyan szituációkban, amikor a másik fél már jobban tudott magyarul, vagy kifejezetten magyar anyanyelvű volt.) A magánlevezésben még a két világháború között is gyakori volt a német nyelv használata, s ugyanígy a beszéd is, ha mindkét fél német származású volt.

A közösségi művelődésben a báloknak, a búcsúi rendezvényeknek és a színjátszásnak volt nagy szerepe. Minden évben télen az iskolások és a fiatalok színdarabokat játszottak, amelyeket a falu tanítói segítségével rendeztek meg. Ezek többsége vidám, hangvételű volt, s ének- és zeneszámok is színesítették a bemutatókat. (Ezekről több fényképfelvétel is tanúskodik.)

Az ünnepek alkalmából a családok egyre több fényképet készíttettek, s már nem csak az egész családról, hanem külön-külön személyekről is. (Ez utóbbiak között ott találjuk a katonaképeket, a nagymamát a legkedvesebb unokájával, az édesanyát a kisbabájával, kettesben a szülőket, egyedül és párban is az esküvőre készülőket, a megbérmált fiút vagy lányt, az eladósorba került lányt és a már legénnyé vált fiút, s több fénykép készült a nagyon idősekről is. Ezek összefüggnek az életmódváltással, a jobb anyagi körülményekkel, s – főképpen az időseknél – azzal az igénnyel, hogy ilyen emléket is hagyjanak utódaikra.)

* * *

1868-ban jelent meg az iskoláztatásra vonatkozó törvény (XXXVIII. tc.), amely az elemi népiskolát hat évfolyamossá tette, és ezt követően a tovább nem tanuló lányoknak 2, a fiúknak 3 éves időtartamban továbbtanulást rendelt el. (Falun, így Jákón is ennek tartalma a lányok számára a háztartási, csecsemőgondozási, kertészeti stb. ismeretek voltak, a fiúk számára növénytermesztési, állattenyésztési, gazdasági adminisztráció, gyümölcstermesztési, méhészeti stb. ismeretkört jelentett. Ennek ellenére itt sem valósult meg ez teljes mértékben, pedig a helyi tanév az előírásoktól (szeptember–június) jelentősen eltért: októbertől április közepéig tartotta tanítás, mert a gyerekeknek részt kellett venni a családi gazdaság körüli munkákban. Annyi előnye volt, hogy a rendszeres iskolai oktatás jelentősen csökkentette az olvasni-írni nem tudók számát, s néhány gyermek már eljutott a közeli Pápa iskoláiba is. (Gimnázium, mezőgazdasági iskola, tanító- és tanítónőképző, ipariskola stb.)

1872-ben a Hőgyész utcában volt egy két tantermes iskolaépület (amelyhez valószínűen tanítólakás is csatlakozott). Ennek építési ideje ismeretlen, de valószínű, hogy több évtizeddel korábban épülhetett, mert Fasching János plébános működése alatt, 1886-ban a mai iskola helyén elkészült egy három tantermes iskolaépület (32,5 m x 12 m alapterülettel). (Építése 1884-ben kezdődött.) Ebben Máder Antal, az iskola világi vezetője, Mits Ernő és az első jákói tanítónő, Pokróc Mária tanítottak.

 

Firtl János (1909) és Steiner János (1907) családjuk körében
(1940 körül)

 

Heszler György családja körében
(1940 körül)

 

1909-től Horváth János lett a vezető tanító. 1911-ben Mátzer Endre plébános tataroztatta az épületet.

A német nyelvű tanításról – valószínűen – a 19. század második felében tértek át a magyar nyelven történő tanításra. (Ezt különböző ösztönzések is segítették, egyrészt hivatalos, másrészt informális jelleggel. A magyar ajkú plébánosok is szorgalmazták a magyar nyelvű tanítást, s a 20. század 30-as éveiben a német vezetéknév magyarra változtatását. Bakonyjákón is többen vezetéknevet változtattak.)

1911-ben az ekkor már meglehetősen hosszan elnyúlt falu alsó (Jár felé eső) részében lakó szülők azt kérték, hogy a közelben is legyen iskola, mert télen hosszú utat kell megtenniük a gyerekeknek. (Ekkor még a jári gyerekek is a jákói iskolába jártak.) Egy uradalmi épület szobája lett a tanterem, de két év múlva ez már szűkös lett és Unger Vidor molnár és gatteros (fafűrészelő) épülő új házának egyik szobáját bérbe adta tanterem céljára. A jári gyerekek is ebbe jártak, ami csak fele út volt számukra a korábbi, templom melletti iskolába járáshoz képest. Tanítója Mits Ernő, majd Adler Sándor, aki az I. világháború alatt bevonult katonának. Őt Forsthoffer Román, majd 1924-től Kozma Emília követte. 1925-től tanított itt ifj. Lisztner Antal, a nagyobb iskola kántortanítója, Lisztner Antal fia. Ebben a kisiskolában 1944-ig volt tanítás.

 

Iskolások az 1930-as években

 

A hat osztályt délelőtti-délutáni váltásban tanították. 1928-tól több éven át itt tanított Keresztes Lajosné, s 1936-ban Lisztner Antal igazgató-tanító helyébe Griszbacher István került, s Kalász Gáborral együtt már 4 tanítója volt a községnek.

A vallás- és közoktatásügyi miniszter 110.478/1923. sz. rendelete alapján – figyelembe véve az 1920. évi népesség-összeírást – három (A,B,C) típusú nemzetiségi iskola valamelyike fenntartására kötelezték azoknak a nemzetiségi községeknek az iskolafenntartóit, ahol nemzetiségi tanulók is voltak. Bakonyjákón 1920-ban 217 német tanköteles volt, ezért iskoláját a C-típusúak közé sorolták, s 1932-től a német nyelvet kötelező tantárgyként kellett tanítani. Ennek egyik szorgalmazója Griszbacher István tanító volt.

 

Iskolás színjátszók
(1920-as évek)

 

1941. január 31-én országos népszámlálás volt (az ekkor már a visszakapott Délvidék, a Felvidék és Észak-Erdély lakossága körében is.) A lakosság száma 13 634 620, ebből magyar anyanyelvű 74,4 %, román 7,9% és német 7,4% (a többi: szlovák, rutén, horvát, szerb és egyéb). Vallás szerint római katolikus 52,8%, református 19,6% (a többi: evangélikus, görögkeleti, unitárius, izraelita és egyéb).

 

Iskolás színjátszók tanítóikkal (1930-as évek)

 

Iskolás színjátszók tanítónőjükkel (1939 karácsonyán)

 

A népszámlálás után, február 11-én a Német Birodalom politikai nyomására a kormány elrendelte, hogy át kell térni az úgynevezett egységes nemzetiségi oktatási rendszerre. (50%-ban magyarul, 50%-ban németül vagy románul stb. kell tartani az órákat a nemzetiségi településeken.) Bakonyjákón az 1777 lakosból 199 magyarnak, 1578 (88,8%) pedig német nemzetiségűnek vallotta magát. (Ez utóbbi adott okot az 1945 utáni kitelepítésekre.) A környező községekben a magukat német anyanyelvűnek vallók aránya: Csehbánya 60,9%, Döbrönte 88,3%, Farkasgyepű 56,6%, Ganna 96,9%, Iharkút 51,5%, Németbánya 84,3%. (Oláh, 1995. 95-96. o.)

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) július 24-én rendeletet adott ki „a nem magyar anyanyelvű gyermekek oktatásáról”, amely alapján a bakonyjákói, a farkasgyepűi és a németbányai iskolákban a tanítás nyelve német. Mivel Járiföldön a lakosság nagyobb része magyar volt, ezért a gyerekeik számára a Hőgyészben Rédling János házát bérelte ki az egyházközség. Ezt a magyar tagozatot Kalász Gábor tanította. Viszont a közelben lakó német családok is ebbe járatták gyermekeiket, s ezért a létszám igen nagy lett. (Később ez az épület lett a mai kultúrház őse.) A tanfelügyelőség „a magyar és a magyar érzelmű németek kulturális fejődésének elősegítésére” egy rádiókészüléket adott.

Bakonyjákó, Németbánya és Farkasgyepű iskoláit a német nyelven történő tanításra kötelezték, amelyek azonban inkább magyarul és németül is oktató iskolák, mert sem a tanítók, sem pedig a tanulók már egyre nagyobb része nem volt képes német nyelven tananyagot tanulni. (A hétköznapi beszéd szókincsével még rendelkeztek.) E rendelet megvalósítását az is nehezítette, hogy a hadköteles férfiak bevonulásával egyre nagyobb szükség lett a gyerekek munkájára és ezért nagyon akadozott a mindennapos tanítás. 1944 őszétől 1945 tavaszáig pedig gyakorlatilag szünetelt a tanítás.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet