Előző fejezet Következő fejezet

BANNER JÓZSEF

ELEK KÖZSÉG NÉMET SZEMÉLYNEVEI

 

A dolgozatban a szerző Elek község (Békés megye) német törzslakosságának személynévanyagát az 1734-1945 közötti időszakra kiterjedően vizsgálja. Vizsgálódásai jórészt történeti jellegűek, ez látszott célszerűnek egy olyan közösség esetében, amely a maga hagyományos, jellegzetes keretei között 1944-ben élt együtt utoljára: 1944-45-ben a háborús események mozdítottak ki több ezer elekit szülőfalujából, majd az 1946-os kitelepítés - a község belterületét figyelembe véve - az addig homogén német falut vegyes nemzetiségűvé tette, s a német anyanyelvűek kisebbségbe kerültek. A 20. század megvizsgált évtizedeinek adatai természetszerűen a jelenre is utalnak, minthogy forrásul a szerző jórészt csak a kereszteltek anyakönyveit használta. A jelent érinti a munkának az a fejezete is, amely a névhasználatnak 1945. utáni legtipikusabb változásával, a névmagyarosításokkal foglalkozik. A névanyag vizsgálatának kezdő időpontját az a tény szabta meg, hogy 1734-től, az eleki plébánia önállóvá válásától vannak pontos és mindvégig gondosan vezetett anyakönyvek az elekiekről.

A dolgozat elsősorban a névadással, mint a közízlésnek, egy közösség szellemi arculatának aktív megnyilatkozási formájával foglalkozik (keresztnevek, ragad-ványnevek, névváltoztatások), de a vizsgált anyag teljesebbé tétele, nem utolsósorban pedig a névgyakoriság szempontjából az eleve adott családneveket is ismerteti.

Elek község a középkorban Zaránd, a 18. századtól Arad megyéhez tartozott, jelenleg Békés megye délkeleti csücskében fekszik. Lakóinak száma 7300. A lakosság összetétele szerint történetének három szakaszát lehet megkülönböztetni: 1. A középkori Elek, amely Gyula eleste (1566) után elpusztult; 2. A Harruckern-féle Elek. Az elpusztított középkori falu helyére Harruckern János György magántelepítései során két hullámban (1724, 1744) frank telepesek költöztek. Ezek alapították a ma fennálló Elek községet. 3. A „négy nemzetiségű Elek". Az 1946-os kitelepítés után a kb. 4000 kitelepített német helyére magyar, román és szlovák telepesek költöztek. A német őslakosságból kb. 300 család maradt itt, számuk és szerepük a község életében jelentős. Az anyakönyvek tanúsága szerint a második németországi telepítést követő egy évszázad alatt megszilárdult a község lakossága, sőt az is megállapítható, hogy a földművelő lakosság esetében ez már korábban, a 18. század végére bekövetkezett, hiszen a 19. századi jövevények túlnyomó része iparos vagy egyéb polgári foglalkozást űző személy volt. Ezek egy két emberöltő alatt nyelvben és szokásban - különösen az összeházasodások révén - asszimilálódtak a túlynomó többséget jelentő őslakossághoz, s így Elek ethnográfiai szempontból 1945-ig teljesen zárt, homogén egységnek tekinthető. Ezt mutatja a közösségnek az a megnyilatkozása is, hogy a 19. és a 20. század újabb beköltözőit, akár németek voltak, akár nem, a pejoratív jellegű Hergelofener („jöttment") elnevezéssel illették.

A szerző részletesen elemzi a személyneveket, feltárja a ragadványnevek lehetséges eredetét, és elemzi a családnév változtatás (magyarosítás) folyamatát is.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet