Előző fejezet  

Óbuda ...

Varázslatos, ezerarcú Óbuda ...

Évezredes történelmű, gazdag kultúrájú városrész ...

 

Mesél az egykor volt Altofen, Óbuda. Mesélnek az itt-ott még megmaradt régi utcák, házak, a restaurált szobrok, fogadalmi oltárok, kápolnák, út menti keresztek. A már-már feledésbe merült, de felelevenített, és 1995-től évről-évre megtartott hagyományos sváb rendezvények visszahozzák az elmúlt évszázadok szokásait. Az egykori Óbudát bemutató könyveket olvasva szinte látjuk magunk előtt a braunhaxlereket, érezzük a kiskocsmákban kimért bor és a házi ételek ízét. Látjuk magunk előtt a messze földön híres Óbudai Búcsú forgatagát, az 1838-as nagy pest-budai árvíz elől a szőlősgazdákhoz, a hegyekbe menekülőket, ahol sült krumplit és libazsírt kaptak azok, akiknek mindenük odaveszett a vízben. De a régebbi korokat kedvelőknek is mesél, gazdag régé­szeti leletekkel kedveskedik, hiszen Óbuda már a római korban lakott volt, a katonai tábor Óbuda területén, míg a polgárváros ettől északra, Aquincum városrész területén terült el. A feltárt régészeti leleteket az Aquincumi Múzeum és Romterület állandó kiállításán, és szerte Óbudán - a “szabadtéri múzeumokban” - ma is megcsodálhatjuk (Herkules Villa, Római vízvezeték maradványai a Szentendrei úton, Thermae Maiores - Fürdőmúzeum a Szent­endrei úti felüljáró alatt, épületmaradványok a Flórián téren, Cella Trichora, Polgárvárosi amfiteátrum és gladiátor laktanya, Táborvárosi Múzeum).

Óbudán az Árpád-házi királyok idején, és a középkorban számos templom, kolostor, és egy királyi vár is épült. A Szent Péter és Pál főplébánia templomot 1015-ben Szent István király rendeletére alapították, a királyi vár a 13. században épült fel, eredetileg a mai Fő tér helyén, maradványait a Kálvin utcai református templom alatt részben feltárták, a Klarissza kolostor az 1340-es években épült, Luxemburgi Zsigmond itt, Óbudán alapította meg az ország második egyetemét 1395-ben).

A török hódoltság ideje alatt Óbuda városias jellegű épületei elpusztultak, a törökök nyomában felperzselt földek, kiégett, romos házak maradtak, és nagyon kevés munkáskéz, hiszen Óbuda legtöbb lakosa elmenekült. Bár az elmenekültek nagy része visszatért, Óbuda földbirtokosa, a Zichy család Ausztriából és Németországból toborzott további munkaerőt birtokai megműveltetéséhez.

 

Ulmi városháza
(Wikipédia)

 

Ulmer Schachtel
(Wikipédia)

 

Az óbudai németek - az első telepesek 1698-ban érkeztek, tizenheten voltak, jórészt nőtlen fiatalemberek - 1698-1750 között három hullámban a Dunán hajóval, az „Ulmer Schachtel”-lel érkeztek Németországból, legtöbben Baden­Württemberg tartományból és kisebb részben Bajorországból. A II. József idejében történő betelepítésekkor osztrák területről is – főleg Tirolból – jöttek Óbudára.

A korábbi téves felfogás helyett a napjainkban is folyó eredetkutatások során megállapítást nyert, hogy nem batyuval érkeztek Magyarországra, mert már Németországban, az őket elbocsátó földesúrnak is úgynevezett elbocsátási díjat kellett fizetniük, mely személyre vetítve sem volt csekély összeg. Ezen kívül - falvaktól függően - fizetniük kellett – részben vagy teljes egészében – az útiköltséget is. Az ideérkező németek magukkal hozták állataikat, terményeiket, főleg szőlővesszőt, kisebb termelési eszközöket, és nem utolsó sorban hitüket, leleményességüket, és szorgalmukat, munkabírásukat, kitartásukat. Megérkezésükkor egy törökök által feldúlt, felperzselt, elpusztított területre érkeztek, temetetlen hullák és elhullott állatok hevertek mindenhol, nagy volt a fertőzés- és járványveszély. Az első ideérkező telepesek emberfeletti munkával próbáltak normális életkörülményeket teremteni. Munkájukhoz ingyen földet, adókedvezményeket kaptak. Óbudán a Zichy grófoktól kapott földterületek szőlőkultúrával való beültetése volt fő feladatuk. A régi képeken, metszeteken látható, hogy az óbudai hegyek szinte a legmagasabb csúcsokig voltak szépen művelt szőlővel beültetve.

 

Jellegzetes Óbudai házak
(Óbudai Múzeum)

 

Óbudai utcakép
(Óbudai Múzeum)

 

Óbuda látképe az 1800-as évek elején

 

Óbuda látképe az 1800-as évek elején

 

Az óbudai németek ragadványnevüket is munkájuknak köszönhették: braunhaxler (barna lábú, szó szerinti fordításban: barna csülkű – a láb boka és térd közötti része). A cipő drága volt abban az időben, csak az urak hordták, a braunhaxlerek a szőlőben mezítláb, feltűrt nadrágszárral dolgoztak, és a nap lebarnította, a szél kicserzette a lábukat.

Őseink iránti tiszteletből választottuk Egyesületünk nevét is, tudva, hogy ez a név egyben kötelez is: őrizzük, ápoljuk és adjuk tovább a következő generációnak a ma még meglévő gazdag hagyományokat.

Az élet – az óhaza katolikus hagyományainak megfelelően – először a Szent Péter és Pál templom környékén lévő utcákban épített házakban indult meg. Az Óbuda legrégibb utcáiban – Szőlőkert utca, Solymár utca, stb. – lakó mintegy húsz család köré további keskeny, kacskaringós utcákat nyitottak, melyekben a jellegzetes házak az 1967. évi romboló bontásokig híven tükrözték a város német jellegét.

 

Szautner vendéglő

 

Kegler vendéglő

 

És most ismerkedjünk meg a braunhaxlerek életével!

A betelepültek legfőbb megélhetési forrása a szőlőművelés volt. A nagyobb szőlősgazdák reggelente a Flórián szobornál munkára várakozó embereket vették fel napszámba, őket lovas kocsijukon vitték ki a Csúcshegyen, Arany­hegyen vagy a Kiscelli dombokon lévő szőlőbe, és este visszamentek értük. Mivel a hegyvidéken víz nem volt, a szükséges vizet szamarak hátára erősített fadézsákban, vagy kocsikra rakott hordókban vitték a szőlőbe. A gazdák ilyenkor – lovaikat kímélendő – a meredek hegyi terepen (utak még nem voltak) maguk is leszálltak a kocsiról, és gyalog tették meg az utat, nem egyszer tolták is a kocsit, hogy segítsenek a lovaknak.

Az óbudai hegyvidék nemcsak agyagos, de erősen köves is. A földművelés során felszínre került köveket a lovas kocsival rendelkező gazdák összegyűjtötték, és hazavitték, ahol a házépítésnél agyaggal keverve építőanyagként használták fel. De voltak olyanok is, akik hátukon, puttonyban hozták le a kisebb-nagyobb köveket, mert a mai Bécsi út - Vörösvári út sarkán volt egy mai értelemben vett „építőanyag-kereskedő”, aki pénzt fizetett értük. Ez az építési „technológia” olyan tartósnak bizonyult, hogy az akkoriban épült házak egészen az 1967. évi bontásig álltak.

Az évtizedeken keresztül tartó szorgalmas munkának köszönhetően a szépen megmunkált szőlőskertekben gazdagon termő tőkék bizonyították a szőlősgazdák szakértelmét.

A szőlőből készült jó minőségű bor több volt, mint amennyit a család el tudott fogyasztani. A szőlősgazdák ekkor engedély kértek és kaptak, hogy saját szőlőjükből készített boraikat saját házukban árusíthassák, így alakultak ki a méltán híres óbudai kiskocsmák. Szinte minden utcában volt kocsma, némelyikben több is, és minden kocsmának megvolt a törzsközönsége. A kocsmák nyitva tartásának szabályozásával (pl. egyik nap az utca egyik oldalán lévő kocsmák nyithattak ki, másnap a másik oldalon lévők) biztosították, hogy mindegyik kocsma forgalma megmaradjon. A jobb forgalom elérése érdekében hideg ételeket is felszolgáltak a bor mellé. A szőlősgazdák később arra is engedélyt kértek és kaptak, hogy a kocsmákban meleg ételt is árusíthassanak, kezdetben a szőlősorok között megtermelt takarmánynövényeken hizlalt disznókból készült disznótoros ételeket, kolbászt, hurkát, disznósajtot. Később az igényeknek megfelelően változtatták a kínálatot, fokozatosan egyre több fajta meleg ételt kínáltak vendégeiknek. Így alakultak ki a hangulatos óbudai kisvendéglők, a piros kockás abroszokkal, hangulatos kerthelyiségekkel.

A családon belüli munkamegosztás szerint az asszonyok a házimunka elvégzése (mosás, főzés, takarítás, stb.) mellett ellátták az aprójószágokat, a férfiak pedig a földeken dolgoztak és a nagyobb jószágokat látták el. Természetesen a gyerekeknek is volt feladata, részint azért, mert szükség volt a munkájukra, részint pedig azért, hogy időben megtanulják, hogy mindenkinek megvan a maga kötelessége. A kocsmákban, vagy üzletekben általában a tulajdonos felesége és a női családtagok szolgáltak ki, mosogattak, takarítottak.

 

Krieg kocsma

 

Krieg kocsma

 

Ennek a fejlődésnek vetett véget az 1880-as években a filoxéra (szőlőgyökértetű), mely iszonyatos pusztítást hagyott maga után. Az optimistább gazdák megpróbálkoztak újabb szőlőtelepítésekkel, főleg az Aranyhegyen, mivel ezen a területen a szőlő kevésbé pusztult ki, mint máshol.

 

Útépítés a Bécsi úton

 

Óbudai hajógyár

 

A szőlősgazdák minden igyekezete ellenére azonban a filoxéravész előtti „aranykor” már nem tért vissza, ezért gyökeresen meg kellett változtatni életüket. Mivel saját szőlőjük már nem volt, vásárolniuk kellett a bort, a jó borokat többek között az Alföldről szerezték be, a kiskocsmákban és a kisvendéglőkben „vett” borokat árusítottak. A kiskocsmákban és a kisvendéglőkben zajlott a társasági élet, különféle asztaltársaságok alakultak, melyek meghatározott időnként találkoztak.

A filoxéravész gyökeresen megváltoztatta a korábbi életmódot is. Azokon a területeken, melyeket a szőlőtermelésre alkalmatlannak tartottak, más terményeket, gabonaféléket termeltek. Ennek egyenes következménye lett az állattenyésztés, főleg a szarvasmarha jelentős elterjedése. A tejet könnyen el lehetett adni az akkor divatba jött óbudai kávéházaknak, valamint a lakosságnak. A tehéntartó gazdák a tej értékesítését nagyrészt saját maguk végezték családjuk, de főleg feleségük és lányaik segítségével. A tejet szállító asszonyokat „Milimári”-nak hívták. De jelentős volt a sertés- és baromfi tenyésztés is. Az új termények termelése és az egyre bővülő állattenyésztés minden vonalon jól ellátta Óbuda lakosságát. Az idők során a szőlőskertek nélkül maradt egykori szőlősgazdákból kialakult egy iparosodó réteg, mely főleg a mezőgazdasághoz és az állattenyésztéshez szükséges eszközök előállításával foglalkozott.

Az 1800-as évek végén Óbuda terjeszkedésével járó építkezések során a szőlősgazdák felszabadult ló- és lovaskocsi-kapacitásukat jól tudták hasznosítani a fuvarozással. Az ezekben az években alapított Bohn, Drasche, majd később az Újlaki Rt téglaüzemek cserép- és téglagyártása nemcsak Óbudát, hanem Pestet is ellátta, ezzel egyúttal újabb fuvarlehetőséget biztosítva az óbudaiaknak. Több óbudai család hintókkal, féderes kocsikkal személyfuvarozást is vállalt.

Számos óbudai családnak volt öntözési joga is Pest, Buda és Óbuda utcáin, ami azt jelentette, hogy nyáron locsolták az utcákat, télen pedig havat hordtak, amivel sok embernek tudtak munkát adni, illetve jelentős bevételhez jutottak. Az Óbudai Hajógyár is sok embernek biztosított munkát, és tulajdonképpen a jelentősebb ipari munkásréteg kialakulása is erre az időre tehető. Egyre több ember dolgozott Óbuda gyáraiban, így a Hajógyárban, Jéggyárban, Selyem-gombolyítóban, a Textilfestőben, a Guttmann harisnyagyárban, a Leipziger szesz- és likőrgyárban, a Dohánygyárban, a téglagyárakban, a Goldbergerben, a Pamutkikészítőben, stb.

Az egyre növekvő számú lakosság elhelyezésének szükségessége jó lehetőséget biztosított a családi házak bővítésére is.

A családi házakhoz az igények szerint hozzáépítettek egy-egy újabb szobát, így keletkezett sok esetben egy házon belül 8-10 szoba-konyhás lakás, melyet a háztulajdonosok kiadtak a gyárakban dolgozóknak. De a gyártulajdonosok is építettek lakóházakat dolgozóik számára, ilyenek voltak például a Bécsi úton a téglagyári házak, vagy a Pacsirtamező utcában a hajógyári házak.

 

 

Péterhegyi téglagyári sikló és bécsi úti téglagyár

 

 

 

 

Leanderes asszony és Jellegzetes óbudai udvar

 

 

 

 

Jellegzetes szoba, óbudai belső udvar (Óbudai múzeum)

 

 

 

Neubrandt István (†2004), Óbuda-Békásmegyer díszpolgára, haláláig a Német Kisebbségi Önkormányzat képviselője, és a „BRAUNHAXLER” Egyesület ügyvezető elnöke összegyűjtötte azokat a hagyományokat, melyeket a bevándorlók még az “óhazából”, Németországból hoztak magukkal:

 

 

Születések

 

A szülések Óbudán – mint máshol is – az 1930-as évekig nagyrészt otthon történtek, bábák segítségével, ezért a bábák – pénzben vagy természetben – megfelelő fizetést kaptak. Jelentősebb bábák voltak Óbudán: Grensberger Józsefné, Pribill Rezsőné. Az anyakönyvek szerint az újszülötteket az 1700-as évek végétől az 1800-as évek végéig szinte még a születésük napján megkeresztelték, valószínűleg minden ceremónia nélkül, hiszen az anya gyermekágyban feküdt. A gyors keresztelés szükségessége egyrészt a magas gyermekhalandóságra vezethető vissza, másrészt pedig vallási okokra, hogy ne legyen kis pogány a házban. A szülést a plébániahivatalban a bába, vagy a gyermek apja jelentette be. A gyermek a legtöbb esetben a keresztszülő nevét kapta, de többgyerekes családoknál az anya, nagyanya, apa vagy a nagyapa nevét adták a gyermeknek. A keresztszülő kiválasztásánál az anyagi szempontok sem voltak elhanyagolhatók. A gyermek a keresztelés alkalmával arany nyakláncot kapott kereszttel vagy medállal, melyen Szűz Mária vagy könyöklő kisangyal volt. Az ünnepélyes, családi ebéddel összekötött keresztelő csak az 1900-as évek elejétől vált szokássá. Ettől az időtől kezdve vált szokássá az is, hogy a keresztelési költségek a keresztszülőket terhelték. A keresztszülők életük végéig szinte pótszülőként ügyeltek a keresztgyerekükre, ők lettek a bérmaszülők, sok esetben még a házassági tanúk is. A kereszteléskor kapott gyertyát nagy becsben tartották, ezt gyújtották meg a gyermek elsőáldozásakor, bérmálása-kor, később házasságkötésekor és még temetésekor is. A gyerekek hat-nyolc éves korukban járultak elsőáldozáshoz, és általában 14 éves korukban lettek megbérmálva, ezzel váltak egyházilag nagykorúvá.

 

Képek elsőáldozásról

 

Elsőáldozási emléklap

 

 

Házasság

 

A családok általában egymás közt házasodtak, részint, hogy elkerüljék az asszimilációt az itt lakó kevés más nemzetiséggel, részint pedig a vagyon egyben tartása céljából. A házasulandó fiatalokat a szülők már jó előre – nem egyszer közösen – kiszemelték egymásnak. Ez bizonyos esetekben néha problémákat okozhatott, ha a házasulandók túl közeli rokonok voltak, de ugyanakkor biztosította az azonos szokásokon alapuló életforma zökkenőmentes folytatását is.

A házasságok jelentős része úgy jött létre, hogy a szülők a jó előre kiszemelt menyasszony/vőlegény irányába befolyásolták gyermeküket. Célja az volt, hogy ne legyen idegen az illető, valamint az is, hogy anyagilag legalább azonos szinten álljanak.

A házasságot megelőzte az eljegyzés, mely alkalommal a vőlegény hivatalosan megkérte a menyasszony kezét. Ez általában két-három hónappal a házasságkötés előtt történt. Régebben a menyasszony eljegyzéskor pecsétgyűrűt, vagy köves gyűrűt kapott, karikagyűrűt csak esküvő után hordott. Egy magára valamit is adó óbudai polgári család kellő hozománnyal látta el a házasulandókat. Erre is szigorú előírások voltak: a konyhabútort és annak kellékeit majdnem minden esetben a menyasszony hozta hozományul, a szobaberendezést annak tartozékaival együtt pedig a vőlegény. A családtagok nászajándékként hasznos háztartási eszközöket ajándékoztak. Pénzajándék és menyasszonytánc Óbudán soha nem volt szokásban.

 

Jegyesek

 

Esküvői fénykép

 

Családi kép

 

Aranylakodalmi kép

 

Maga az esküvői szertartás a következők szerint zajlott: a menyasszony rokonai a menyasszonyi háznál, a vőlegény rokonai pedig a vőlegényes háznál gyülekeztek, az esküvői menetben elől a vőlegény kocsija haladt, majd a többi kocsi, végül a menyasszony kocsija zárta a sort. Ugyanilyen sorrendben vonultak be a templomba is, úgy, hogy a vőlegény már az oltár előtt állt, amikor a menyasszonyt az édesapja, vagy ha ő már nem élt, férfi testvére vagy rokona vezette az oltárhoz. Az esküvőkön a testvérek és unokatestvérek voltak a koszorúslányok és a vőfélyek, akik a többi rokonnal együtt az akkor még szigorú rend szerint foglalták el helyüket a templomban: nők a baloldalon, férfiak a jobboldalon. Az esküvői ceremónia a házasulandók anyagi helyzetétől függően lehetett egy papos, vagy három papos, orgonával vagy fúvós zenekarral, piros szőnyeggel vagy anélkül, a mellékoltárok kivilágításával vagy anélkül, stb. A szertartás után a családok immár közösen vonultak a lakodalmas házhoz, mely majdnem minden esetben a menyasszony otthona volt.

Óbudán a lakodalmas menü a legtöbb esetben a hagyományos paprikás leves volt (ez kizárólag csirkéből készült hagymás-paprikás lé volt, üstben főzték), majd a csirkecombokat és csirkemellet sütve, disznósülttel vegyesen tálalták fel. A saláta mindig az idénynek megfelelő volt: fejes saláta, zellersaláta, vagy krumplisaláta. Éjfél körül a malacsült következett. A sütemény rétes, különféle kelt tészták, és aprósütemény volt. És természetesen saját készítésű bor. Az óbudai polgárok nem mentek nászútra, a kemény munkásélet szinte már a házasságkötés utáni napon megkezdődött. A nászút csak az 1900-as évektől kezdett divatba jönni.

 

 

Halálozás

 

Óbudán az emberek a legtöbb esetben otthonukban haltak meg, családjuk és barátaik körében, nem magukra hagyva. Amikor valaki halálát érezte, vagy látszott rajta, hogy halála órája közeleg, akkor elsősorban a lelki üdvét tartva szem előtt, feladták részére az utolsó kenetet, melyet ma betegek szentségének neveznek. Ez úgy történt, hogy a pap a bejelentésre házhoz jött, teljes papi díszben, előtte két ministráns jött csöngetve. A ceremónia alatt – a szentgyónási idő kivételével – a családtagok is jelen voltak, együtt imádkoztak a pappal. A pap távozása után a kor divatjának megfelelő nagyméretű ágyakat széthúzták a szobában, a haldokló kezébe gyertyát tettek, az ágyat mindkét oldalon körülülték, és együtt imádkoztak. Itt még az ülésrend is meg volt határozva, közvetlenül a haldokló mellett a házastársa ült, aki a haldokló kezében lévő égő gyertyát fogta, majd a testvérek és a gyerekek következtek. Volt olyan eset is, amikor valaki két-három napig is agonizált, de akkor sem maradt magára, mert a családtagok egymást váltották az ágynál. Ezt Óbudán „Himmelleuchten”-nek, azaz „Mennybe világítás”-nak nevezték. Ősi hiedelem alapján úgy tartották, ezzel megkönnyítik a haldokló mennybe jutását. A halottat a család mosdatta meg (a mosdató vízbe kevés ecetet öntöttek, valószínűleg a konzerválás miatt), majd öltöztette fel. A lakásban található tükröket fehér lepedővel takarták le, az órákat megállították, és azok mindaddig nem jártak, míg a halott a házban volt. A férfiakat mindig fekete öltönybe, fehér ingbe és fehér pamut zokniba öltöztették. Mellükön összekulcsolt kezükben helyezték el az esküvői keresztet, valamint az imakönyvet és a rózsafüzért. A nőket csak abban az esetben temették fekete ruhában, ha özvegyen haltak meg, de ebben az esetben is fehér pamut harisnyát kaptak. Összekulcsolt kezükbe az imakönyvüket, rózsafüzérüket, valamint az esküvői csokor mirtuszrészét tették. A fehér zokni, illetve harisnya a tisztaságot jelképezte, ezt azért adták rájuk, hogy tisztán hagyják el a világot. A halottat körbe ülve kezdődött a virrasztás, mely a temetésig tartott, mivel Óbudán 1916-ig a ravatalozás és a temetési szertartás is a háznál történt. A virrasztáson a családtagokon kívül a szomszédok és a barátok is részt vettek. A temetés időpontja Óbudán a fennmaradt gyászjelentések alapján általában délután 3 óra volt. Állítólag azért volt ez az időpont, mert Jézus Krisztus is három órakor halt meg a kereszten. Az elhunytért harangoztak, ez – szintén az anyagiaktól függően – lehetett nagyharang, kisharang.

A díszes, üvegezett fekete hintó elé kettő, négy, de akár hat lovat is fogtak, mind kifogástalan, gyönyörű fekete ló volt. Gazdagabb temetésnél még egy úgynevezett „koszorúkocsi” is dukált. A menetet majdnem minden esetben fúvószenekar kísérte. A szertartást egy vagy három pap végezte. Elől mentek a ministránsok, egy középen a kereszttel, mellette egy-egy gyertyát vivő. Módosabb vagy köztiszteletben álló halottnál a halottas kocsi mellett jobb- és baloldalon három-három fáklyavivő haladt.

A két világháború között lassan-lassan a modernebb, városiasabb szokások jöttek divatba, és bár az óbudai németek továbbra is próbálták megtartani hagyományaikat, ez egyre kevésbé sikerült.

Nagyon nehéz évek következtek számukra, hiszen az óbuda-békásmegyeri németséget a második világháború után három - életüket, szokásaikat alapjaiban megrendítő - megpróbáltatás érte, melynek következtében nem sokan tudtak szülőföldjükön megmaradni.

 

Lovas halottaskocsi

 

Gyászjelentő

 

 

1945. januárjában „Malenkij robot“ Oroszországba

 

1945-ben, a háború végén a 16–45 év közötti férfiakat elhurcolták, „jóvátételként“ kényszermunkára kellett menniük a Szovjetunióba. Az orosz katonák – a magyar kommunisták segítségével – azt terjesztették, hogy „malenkij robot“, csak egy kis munka, és utána nemsokára visszajöhetnek. Volt olyan is, akit pizsamában, köntösben vittek el egy „kis munkára“. Soha többé nem tért haza. Sokan már út közben meghaltak, de voltak néhányan olyanok is, akiknek sikerült megszökniük. A Vörös Hadsereg elsősorban a német lakosságú településeken szedte össze a civileket, de a viszontagságok következtében meghalt, vagy megszökött civilek “pótlására” útközben bárkit beránthattak a sorba, hogy a létszám teljes legyen.

Így 1945 januárjának első napjaiban Óbuda szinte teljes férfi lakosságát gyalogmenetben hajtották a Duna mentén, majd Romániából már marhavagonokban folytatták az utat a nagy Szovjetunióba. A fagyos téli „halálmenetben“ az elhurcoltak durván egyharmada veszítette életét a fagyok, az éhezés és a járványok miatt. Másik egyharmaduknak a Donyecki medence, az Ural, vagy Szibéria lett a sírja. Alig több mint egyharmaduk tért vissza 2-5 év kényszermunka után, többnyire súlyos betegen, de megpróbáltatásaikról még saját családjuknak sem beszélhettek. A soha vissza nem térő áldozatok családtagjai évekig jártak ki a pályaudvarokra reménykedve, hátha mégis hazajön a férj, édesapa, testvér. Pontos statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre, de egy 1950-ben készült statisztika szerint Óbuda háborús vesztesége mintegy 12000 embert tett ki.

 

“Malenkij robot”
(Internet)

 

“Malenkij robot”
(Internet)

 

“Malenkij robot” elrendelés
(E-Kultúra-Örökségtár)

 

 

1946. február-márciusban kitelepítés Németországba

 

A Potsdami Egyezményre hivatkozó kitelepítési rendelet relatíve kevés személyre, tehát csak a „volksbundistákra“ vonatkozott, azaz a már jelentősen asszimilálódott óbudai és békásmegyeri németekre nem lett volna alkalmazható, már csak amiatt sem, mert náluk, akik kis vagyonú munkások voltak, szóba sem jöhetett a „német tulajdon egyesítése“, és – ami még fontosabb – az államnak szüksége lett volna munkájukra a háború utáni években. Hasonló okokból például a közeli Pilisvörösvárt, ahol a német nemzetiségűek (a lakosság 90 %-a) a szénbányákban dolgoztak, mentesítették a kitelepítés alól.

1950-ben a korábban önálló Békásmegyer falu (németül Krottendorf) csatlakozott Budapesthez. Itt a kitelepítésig többségben voltak a német nemzetiségűek, akiket 1946-ban 95 %-ban kitelepítettek.

A kitelepítettek fejenként 20 kg-os batyuval, otthonukat, házukat, állataikat, minden itthoni ingóságukat hátrahagyva marhavagonokban „utaztak” Németországba. A háború utáni Németországban nem fogadták őket tárt karokkal: nagyon sokáig „ungarische Zigeuner” vagyis „magyar cigány” volt a nevük. Nagyon nehezen, és csak jó néhány év múlva fogadták be őket, látva, hogy milyen szorgalmasan dolgoznak, és egymást segítve élnek. Békásmegyerről sokakat telepítettek ki Billigheim-Sulzbachba. A kitelepítettek – már német állampolgárként – jöhettek Magyarországra, itthon maradt családtagjaikat meglátogatni, de Magyarországról ez nem volt lehetséges. A Békásmegyerről kitelepített svábok a 60-as, 70-es, 80-as években folyamatosan támogatták a Szent József egyházközösséget (Zámolyi László plébános volt a kapcsolatuk). Az egykor békásmegyeriek Frau Schmelcher (Békásmegyeren még Wagner Buci, azaz Wagner Anna néven ismerik) és Barbara Moser, Frau Anna Hercegffy, Frau Anna Nußbrücker (az egykori békási Weisshaar Náncsi), vezetésével buszcsoportokkal jöttek az országos svábbálokra, és más sváb rendezvényekre Magyarországra, ami számukra mindörökké a haza maradt. Az állam nemcsak a kiutazást nem engedélyezte, illetve később már csak nehezítette, de minden igyekezetével azon volt, hogy a nemzetiségek, különösen a német nemzetiségűek hagyományait, szokásait ellehetetlenítse.

A hatóság nem engedélyezte például a Szent Péter és Pál napi Óbudai Búcsú megtartását, a sváb bálok megrendezését, az utolsó szüreti felvonulás és bál 1959-ben volt Óbudán, az egyetlen sváb rendezvény az 1990-es évekig a krumplibúcsú volt.

 

Kitelepítés

 

Kitelepítés

 

Kitelepítés

 

Békásmegyer, Fő utca hagyományos sváb házakkal
(Wikipédia)

 

Békásmegyer, Fő utca hagyományos sváb házakkal
(Wikipédia)

 

Az utolsó szüreti mulatság Óbudán

 

Az utolsó szüreti mulatság Óbudán

 

Az utolsó szüreti mulatság Óbudán

 

Az utolsó szüreti mulatság Óbudán

 

Nem engedélyezték a békásmegyeri hagyományok megtartását sem. Békásmegyeren az eredetileg a Szent József naphoz kapcsolódó három napos búcsú előtt volt az úgynevezett “szótalan víz” szertartása: a békásmegyeri asszonyok Nagyszombaton, hajnali 3 órakor felmentek a Kálváriára, a keresztútjárás után hazamentek, és reggeliig nem szólaltak meg, majd mindenki ivott a Kálváriára magukkal vitt vízből.

A békásmegyeri három napos búcsút mindig Húsvét hétfői kezdettel tartották. A József napról csak a templomban emlékeztek meg, hiszen az rendszerint a nagyböjti időszakra esett. Az utolsó békásmegyeri búcsút 1950-ben tartották, utána a még Békásmegyeren megmaradt sváb kisebbség megpróbálta bevonni az ide telepített “új békásmegyerieket” az immár egy napos, május elsején, Munkás Szent József ünnepén megtartott fúvós zenekaros búcsúra, de 1958 után ezt a rendezvényt sem tarthatták meg többé.

De nem csak a hagyományos sváb rendezvények megtartását akadályozták meg, hanem Óbuda építészeti emlékeit, copf és parasztbarokk stílusú házait, gyönyörű barokk szobrait is – többek között a Szentháromság szoborcsoportot, a Szent Flórián fogadalmi oltárt – lebontották. A szoborelemeket a lakosság széthordta, egy részüket a Kiscelli Múzeum kőtárába szállították, ahol méltatlan körülmények között hányódtak. Ugyanígy széthordták a Kiscelli úton a Kiscelli kastélyhoz vezető úton lévő gyönyörű kőkorlátot is. Ezek után a még itt maradt, itt élő németajkú lakosság - érthető módon - anyanyelvét egyre kevésbé merte használni, hagyományait, szokásait egyre kevésbé merte megtartani.

 

 

1967-1977 közötti években Budapesten belüli “kitelepítés”

 

A városi szanálási program, melynek keretében 1967-1977 között Óbuda legnagyobb részét földig rombolták, szintén egyfajta „kitelepítés“ volt. Az ősi óbudaiak a főváros lehető legtávolabbi részében kaptak cserelakásokat (Újpalota, Káposztásmegyer, Lágymányos és Albertfalva). Óbudán a szovjet típusú házgyár (ma az Auchan bevásárlóközpont található a helyén) futószalagon állította elő az egyforma, 10-15 emeletes panelházak elemeit.

Ezek hihetetlen gyorsasággal nőttek ki a földből, a főváros távolabbi kerületeiből költöztettek ide családokat, így Óbuda lakossága “pillanatok alatt” kicserélődött.

Kitelepítések azonban nemcsak Németországba, vagy Budapesten belül történtek. Számtalan német nemzetiségű családot telepítettek ki Hortobágyra, az Alföldre, sok esetben csak azért, mert valakinek megtetszett a háza, a kertje, az állatai.

A braunhaxlerek, akiket kiszakítottak kisvárosi, majdhogynem falusi környezetükből, ahol már generációkon keresztül éltek, amikor látták, hogy a markológép az üknagypapa által ültetett körtefát gyökerestül kiszakítja, úgy érezték, mintha őket szakították volna ki gyökerestül az anyaföldből. Könnyekkel a szemükben nézték, hogyan dől romba egész eddigi életük. Volt olyan idős, 70 év körüli férfi , aki megnémult, amikor látta a házát, amelyben született, összedőlni. A lerombolt házak helyett a főváros távoli kerületeibe kiutalt lakásokat a legtöbben kénytelenek voltak elfogadni, csak nagyon kevesen maradhattak meg Óbudán. Abban az időben nem volt olyan egyszerű a költözés, mint manapság. A legtöbb idős ember soha többé nem tudott visszajönni Óbudára, sokan, nagyon sokan voltak, akik soha nem tudták megszokni az új környezetüket, belebetegedtek, jónéhányan öngyilkosok lettek.

A Budapesten belüli “kitelepítés” persze szándékos volt, Óbuda összetartó, egymást segítő német közösségét minden áron szét kellett rombolni. A hatalmas panelházakba beköltöztetett új óbudai lakosok nem ismerték, nem is ismerhették az egykor itt lakók hagyományait, szokásait.

Lassanként azonban megismerték és megszerették új lakóhelyüket és mára már ők is büszkén vallják óbudainak magukat.

 

Schmidt kastély előtti sétány
(Wikipédia)

 

Kiscelli utca

 

 

Az első panelház (Facebook), Épülnek a panelházak (Óbudai múzeum),

A régi és az új házak (Népszabadság fotóarchívum, fotó Erdei Katalin)

 

 

 

 

 

Körte utca egykor

 

Körte utca bontás után

 

Az 1990. évi rendszerváltoztatás azonban nagy változást hozott a nemzetiségek életébe is. 1994-ben a kisebbségi törvények megalkotása után lehetővé vált, hogy Óbuda-Békásmegyeren (Budapest III. kerülete, mintegy 130.000 lakossal) is Német Kisebbségi Önkormányzat jöjjön létre. A német kisebbségi jelöltek választási listája az önkormányzati választásokon 1994-ben, 1998-ban és 2002–ben 13.000-18.000 közötti számú érvényes szavazatot kapott (az akkori választási törvények szerint minden választópolgár második szavazatával egy kisebbségi önkormányzatot is választhatott).

A 2006. évi önkormányzati választásokra módosult a választójogi törvény, azóta a kisebbségekhez tartozóknak előzetesen regisztráltatniuk kell magukat a helyi Választási Irodában (Polgármesteri Hivatal). Ezt azonban nagyon sokan nem tették meg. A németek (svábok) még emlékeztek rá, hogy 1946-48 között a Németországba való „kitelepítés” elvileg kötelezően vonatkozott mindazokra, akik az 1941-es népszámlálás során német nemzetiségűnek, vagy anyanyelvűnek vallották magukat, ezért a legtöbben közülük - bár otthon, egymás között még svábul beszélnek - nem regisztráltatták magukat, és nem mentek el szavazni sem.

Az 1994. esztendőben megalakult a Német Kisebbségi Önkormányzat és a „BRAUNHAXLER” Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Közhasznú Egyesület; mindkét szervezet az óbuda-békásmegyeri német nemzetiség képviseletét, hagyományainak felelevenítését, megőrzését és tovább adását tartotta és tartja legfontosabb feladatának.

 

Német kisebbségi önkormányzat tagjai egykor

 

Német kisebbségi önkormányzat tagjai ma

 

A testvérvárosi szerződés aláírása

 

A testvérvárosi szerződés aláírása

 

Az első kisebbségi választások (1994) után megalakult Német Kisebbségi Önkormányzat testületének dr. Fehérvári József vezetésével szinte a semmiből kellett elkezdenie a munkát, megszervezték a Német Kisebbségi Önkormányzat működését, nagy segítséget nyújtottak a német nemzetiségi oktatás beindításához, összeállították a mind a mai napig érvényes tevékenységi programot. Dr. Fehérvári József, bár ő maga szigetcsépi sváb származású, évtizedeken át az óbuda-békásmegyeri és a magyarországi németek kultúrája, hagyományai és anyanyelve megőrzéséért dolgozott. Életművéért 2011. január 8-án a Kongresszusi Központban megtartott hagyományos gálaesten megkapta a Magyarországi Németek Önkormányzata legmagasabb kitüntetését, az „Ehrennadel in Gold” (Arany Kitűző Díjat), melyet Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke adott át részére.

A Németországba kitelepített békásmegyeri svábok és az itthon maradottak közötti rendkívül szoros kapcsolatnak, valamint a Német Kisebbségi Önkormányzat részéről dr. Fehérvári József és Millinger Alfréd kitartó, fáradságot nem ismerő munkájának köszönhetően 1997-ben testvérvárosi kapcsolat jött létre Óbuda-Békásmegyer és Billigheim-Sulzbach között.

A testvárosi kapcsolat keretében kerületünk két iskolájából – Első Óbudai Általános Iskola és a Medgyessy Ferenc Általános iskola – 20 tanuló egyhetes látogatáson vett részt Billigheim-Sulzbachban, ahol német nyelvtudásukat fejleszthették és megismerkedhettek a német iskolások életével. Még ez év szeptemberében 20 német diák látogatott Budapestre, hogy megismerkedjenek az itteni iskolai oktatással, Budapest és Magyarország nevezetességeivel.

A cserekapcsolat megszervezésében és lebonyolításában nagy szerepe volt Pappné Windt Zsuzsanna tanárnőnek (Első Óbudai Általános Iskola), aki a német nemzetiségi oktatásban végzett kiemelkedő pedagógiai munkájáért 1998–ban megkapta az első Braunhaxler díjat.

Az egykori békásmegyeriek éveken keresztül hazajöttek a kitelepítésük emlékére tartott szentmisékre és az azt követő megemlékezésekre. 2000-ben, a Szentháromság szoborcsoport felszentelésére testvérvárosi küldöttség érkezett, 30 tagú fúvószenekarral. A Német Kisebbségi Önkormányzat és az Egyesület tagsága többször volt Németországban, nagy sikert aratott a Braunhaxler kórus és a Kincső Együttes fellépése és az “Operettvarázs” című összeállítás Morvay Pálmával és Tauner Tiborral.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat megalakulása óta támogatja Óbuda-Békásmegyer német nemzetiségi óvodáit (Bárczi Óvoda, és Kastély Óvoda), iskoláit (Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola), valamint az Árpád Gimnázium német csoportját, a “BRAUNHAXLER” Egyesületet, és a “BRAUNHAXLER” Dalkört.

1994-től működik a „BRAUNHAXLER“ Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Közhasznú Egyesület. Az 1993. évi Krumplibúcsún egy beszélgetés során merült fel annak igénye, hogy alakítani kellene egy sváb hagyományokat ápoló civil egyesületet, hiszen Óbudán lassan minden ősi sváb hagyomány feledésbe merül, a régi Óbuda gyakorlatilag eltűnt, és bár a régi házakat már nem lehet visszaállítani, de Tauner Tibor szerint a lerombolt, széthordott szobrokat talán még restauráltatni lehetne, és újra meg lehetne rendezni a régi hagyományos sváb rendezvényeket is. Ezen a beszélgetésen részt vett – többek között - dr. Dedics Imre önkormányzati képviselő, dr. Fehérvári József és a Krumplibúcsú rendezője, Tauner Tibor.

A következő évben, 1994.02.05-én a mai Társaskörben egy sváb bál nagyszünetében hivatalosan is megalakult a „Braunhaxler” Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület 73 taggal, első ügyvezető elnöke dr. Fehérvári József volt (1994-1998), őt követte Neubrandt István haláláig (1998-2004), majd Tauner Tibor (2004-).

 

 

DIÁKCSERE PROGRAM NÉMETORSZÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

 

 

 

 

Diákcsere program Németországban és Magyarországon

 

Az első “BRAUNHAXLER” díj átadása

 

Kórusminősítő

 

Cities in the City

 

A “BRAUNHAXLER” Egyesület megalakulását nagy örömmel fogadta a helyi lakosság. A megalakulását követő esztendőben az Egyesület tagjainak száma meghaladta az 550 főt, ezzel Óbuda-Békásmegyer legnagyobb létszámú civil egyesülete jött létre. A „BRAUNHAXLER” Egyesület megalakulása óta „kéz a kézben“ működik a Német Nemzetiségi Önkormányzattal, közösen szervezik és bonyolítják programjaikat. Egyesületünk 40 fős énekkarával számtalan rendezvényen vettünk részt külföldön és belföldön egyaránt. 2006-ban néhányan kiváltak Egyesületünkből és az énekkarból, ők Békásmegyeren alapítottak új egyesületet és kórust. Az Egyesület azonban nem maradhatott énekkar nélkül, ezért 2007. januárjában megalapítottuk az Egyesület keretében működő “BRAUNHAXLER” Dalkört, mely a Német Nemzetiségi Önkormányzat és Egyesületünk minden világi, és egyházi rendezvényén fellép, és annak lebonyolításában is aktív szerepet játszik. Minden jelentősebb kerületi rendezvényen részt veszünk, és az a megtiszteltetés érte a „BRAUNHAXLER” Dalkört, hogy a 2010. évi “Cities in the City” testvérvárosi találkozó nemzetiségi műsorában Óbuda-Békásmegyer német testvérvárosát, Billigheim-Sulzbachot képviselhette.

A „BRAUNHAXLER” Dalkör 2013.06.08-án a solymári kórusminősítő versenyen „arany fokozatot” ért el.

A “BRAUNHAXLER” Egyesület kezdetektől fogva kiváló kapcsolatot ápol Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával, anyagi, erkölcsi támogatásuk nélkül nem tudta volna alapszabályzatában megfogalmazott tevékenységét, célkitűzéseit megvalósítani.

 

A Szőlő utcai klubban

 

Advent a Fő téren, A “BRAUNHAXLER” Dalkör

 

1998-tól a Német Nemzetiségi Önkormányzattal közösen használt Szőlő utca 72. sz. alatti klub- és irodahelyiségben német nyelvű klubdélutánokat, filmvetítéseket tartottunk, de kezdetben itt voltak a „BRAUNHAXLER” Dalkör próbái is (ma a Dalkör létszáma 35 fő, a klubhelyiségben már nem férnek el, ezért az Első Óbudai Általános Iskolában tartják a dalköri próbákat). 2004. januárja óta a közös klubhelyiség ad otthont a nagyon kedvelt „Ismerkedés a számítógéppel és az internettel. Idősebbek is elkezdhetik!” tanfolyamnak, valamint a német nyelvtanfolyamoknak. Gazdag német nyelvű könyvgyűjtemény áll a tagság rendelkezésére. Természetesen a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a „BRAUNHAXLER” Egyesület is itt tartja testületi üléseit.

A “BRAUNHAXLER” Egyesület megalakulásakor Tauner Tibor alelnök javaslatára elhatározta a Szentháromság szoborcsoport és a Szent Flórián szobor restauráltatását és a majdnem eredeti helyére történő visszaállítását, ezeknek a gyönyörű szoborcsoportoknak hosszú évekig tartó restaurálási és helyreállítási munkái mellett azonban számos más hagyományápoló tevékenységet is végzett.

 

 

A SZŐLŐ UTCAI KLUBBAN

 

 

 

A mélyen hívő szőlősgazdák jó termést kérve, vagy hálából a jó termésért, vagy a rossz időjárás elleni védelemért könyörögve nagyon sok „út menti” keresztet állítottak, kis kápolnákat építettek. Ilyen “fogadalmi” kereszt volt pl. a Bécsi úti, úgynevezett Ecker kereszt (ma az Aranypatak utcában található), de állítottak keresztet a Pomázi úton, építettek kis kápolnát a Jablonka úton a vihar és rossz idő elleni védőszent, Szent Donát tiszteletére, hogy a hegyen lévő szőlőket és az ott dolgozókat a rossz időjárástól, villámcsapástól megvédje, így épült a Bécsi úton a Jézus Szíve Kápolna, népies nevén a Filoxéra kápolna, melynek telkét a Flesser és a Gebhardt család adományozta hálából, hogy azt a területet a filoxéravész elkerülte.

Az óbudai kápolnák (Szt. Donát, Szent Vér, Csúcshegyi Szeplőtelen Szűz Mária, Jézus Szíve), az útmenti keresztek és a Kiscelli Kálváriastációk gondozását, állagmegóvását hosszú éveken keresztül jórészt a hívek végezték, ezekben a munkálatokban igen nagy szerepe volt a Neubrandt családnak. Számtalan esetben végeztek kisebb-nagyobb javításokat, festési munkálatokat, pótolták az újra és újra ellopott csatornákat, és a megrongálódott tetőcserepeket, stb. A főleg a Szent Vér és a Jézus Szíve kápolnákat ért sorozatos betörések alkalmából eljártak a rendőrségen, a biztosítónál, és biztosították a helyszínt a rendőrök megérkezéséig. Ezekben a munkálatokban 1994. évi megalapításától kezdve tevékenyen részt vett a “BRAUNHAXLER” Egyesület tagsága, a Német Kisebbségi Önkormányzat testülete, de számos civil segítőnk is volt, aki tárgyi, anyagi vagy fizikai segítséget nyújtott.

A “BRAUNHAXLER” Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Közhasznú Egyesület és a Német Nemzetiségi Önkormányzat elmúlt 20 évi tevékenységének rövid összefoglalása:

 

Egyházi vonatkozású műemlékek helyreállíttatása:

 

Rendkívül nagy kárt okozott, amikor az 1990-ben a Neubrandt család által megrendelt, a hiányzó Kiscelli Kálváriastációk pótlására elkészített stációelemeket a leszállításukat követő éjszaka összetörték; a tettesek máig ismeretlenek. A stációk felújításának munkálatai néhány évig szüneteltek, majd 1995-ben a “BRAUNHAXLER” Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület és a Német Kisebbségi Önkormányzat megkezdte a Kiscelli Kálváriastációk és a Golgota felújíttatását is. Az Egyesület megalakulása után elsőként - a Szentháromság szoborcsoport restaurálási munkálatai mellett – a Kiscelli Kálváriastációk 1990-ben összetört elemeinek pótlása és a stációk felújítása készült el. A kivitelezést (kőfaragás, festmények, felállítás) Wladár Ágnes tervei alapján Vályi Csabáné és férje végezte. A restaurálási és kivitelezési munkálatokat Neubrandt István szervezte és koordinálta.

1996. szeptember 08-án Tavas Gellért plébános úr szentelte fel a Német Kisebbségi Önkormányzat és a „BRAUNHAXLER” Egyesület által felújíttatott Kiscelli Kálváriastációkat.

Az 1738-39. évi pestisjárvány Óbuda – néhány évtizeddel azelőtt betelepedett – lakosságának közel felét elpusztította. Az áldozatok emlékére és hasonló csapás elkerülésének kegyelméért 1740-re készült el a Szentháromság-szobor, Segetha Tamás bíró és gróf Zichy Péterné támogatásából és a helyi lakosság adományaiból. Egyesületünk megalakulása után azonnal megkezdte a Szentháromság szoborcsoport restauráltatásának és a majdnem az eredeti helyén történő felállíttatásának előkészítését. Az egyes szoborelemeket a Kiscelli Múzeum kőtárából kellett kiválogatni, majd, amit lehetett, restauráltatni, a hiányzó elemeket pedig kipótolni. A munkálatokat a Reneszánsz Kőfaragó Kft végezte. A szoborcsoport restaurálásának munkálatait Neubrandt István, a „BRAUNHAXLER” Egyesület ügyvezető elnöke koordinálta.

A millecentenárium évében, 2000. június 24-én a két napos Óbudai Búcsú keretében Óbuda-Békásmegyer testvérvárosa, Billigheim küldöttségének részvételével a Szentlélek téren őeminenciája, dr. Karl-Josef Rauber, pápai nuncius úr szentelte fel a Szentháromság szoborcsoportot.

 

Filoxéra kápolna

 

Csúcshegyi Szűz Mária kápolna
(Wikimapia)

 

Szent Donát kápolna

 

Szent Vér kápolna

 

Golgota szobrai

 

Stáció

 

Kálvária stációk

 

Kálvária stációk

 

Kálvária stációk

 

 

Szentháromság szobor szentelése

 

 

 

 

 

 

 

 

Kurtz kereszt felszentelése

 

Kurtz kereszt felszentelése

 

Békásmegyeren a “Kurtz keresztet” Fekete Sándor és Krettinger Magdolna fogadalomból építtette, az eredeti keresztet 1947-ben Krettinger Lőrincné szül. Kurtz Katalin újíttatta fel. A kereszt azért kapta a “Kurtz kereszt” elnevezést, mert a Kurtz család gondozta és a Kurtz család által bérelt területen állt, egyébként ez a terület az egyházé volt.

A következő feladat a kereszt újra faragtatása és szintén majdnem eredeti helyére történő felállíttatása volt: a munkálatokat az Épületszobrász Kf végezte, a munkálatokat Neubrandt István felügyelte.

2001-ben a békásmegyeri Templom utca - Ezüsthegyi út kereszteződésében szentelte fel Forgács Alajos, a békásmegyer Szent József Plébániatemplom plébánosa a felújított “Kurtz” keresztet.

1758-ban Óbuda földesura, Zichy Miklós gróf, a városban több ízben pusztító árvíz és tűzvész, valamint az emlékezetekben még elevenen élő 1738-40-es pestisjárvány miatt két védőszent szobrát rendelte meg udvari szobrászától, Bebo Károlytól. Az 1763-as komáromi földrengést követően az időközben megözvegyült Zichy Miklósné Berényi Erzsébet megfaragtatta harmadikként Néri Szent Fülöp szobrát a már elkészült, pestistől védő Borromeo Szent Károly, valamint az árvíztől és tűzvésztől oltalmazó Szent Flórián szobra mellé. A Szentháromság szoborcsoport felszentelése után Neubrandt István azonnal megkezdte a Szent Flórián fogadalmi oltár restauráltatásának előkészítését. Az egyes szoborelemek szintén a Kiscelli Múzeum kőtárában voltak, nagyon rossz állapotban. A meglévő szoborelemek restaurálását Fekete Attila okl. restaurátor és Kontúr András szobrászművész végezte, a hiányzó részeket pedig M. Gémes Katalin és Markolt György szobrászművész házaspár faragta ki. A “BRAUNHAXLER” Egyesület ügyvezető elnökének, Neubrandt Istvánnak, aki keresztény és német vezetői tevékenységéért Óbuda-Békásmegyer díszpolgári címét is megkapta, 2004-ben bekövetkezett halála egy kicsit visszavetette az akkor már elindított Szent Flórián fogadalmi oltár restauráltatási munkálatainak szervezését, és lebonyolítását, de 2010-re az oszlopok restaurálása teljes egészében, és a hiányzó közbülső rész is majdnem teljesen elkészült. 2011-ben Budapest Főváros Önkormányzata és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata átvállalta a szobor felállítását és a környezetrekonstrukciót, melynek eredményeként

2012. szeptember 26-án a Szent Flórián fogadalmi oltárt az eredeti helyével majdnem szemben szentelte fel dr. Székely János, esztergom-budapesti segédpüspök.

 

A régi és az új Szent Flórián fogadalmi oltár
(Óbuda homepage)

 

A régi és az új Szent Flórián fogadalmi oltár
(Óbuda homepage)

 

 

Könyvek, kiadványok, naptárak

 

Az egykor itt élt braunhaxlerek életét, szokásait, hitét, mindennapjait Egyesületünk tagja, Gálosfai Jenőné Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, a Német Kisebbségi Önkormányzat és a “BRAUNHAXLER” Egyesület támogatásával kiadott három könyve ismerteti meg a mai Óbuda-Békásmegyer lakóival.

- a kétnyelvű “Németföldről gyalogszerrel, tutajon” a németek bevándorlását, letelepedését mutatja be,

- a “Kockás abrosz, jó kadarka” című könyv a híres óbudai kiskocsmákat eleveníti fel, míg

- az “Óbuda régi ízei” című könyvben a ma is elkészíthető receptek már-már feledésbe merült ízekkel gazdagítják étkezési kultúránkat.

- A “Szülőföldünk, Békásmegyer” és

- Holevász Katalin “Chronik unseres Heimatortes, Krottendorf” című könyve az egykori Békásmegyert mutatják be.

- az egykor volt Óbudát a 10 éven keresztül évről-évre kiadott “BRAUNHAXLER” nosztalgianaptár hozta vissza a felejtés homályából, melynek megjelentetését anyagi forrásaink kimerülése miatt kell beszüntetnünk.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a „BRAUNHAXLER” Egyesület támogatásával kiadott könyvek nagy része és egy videó-összeállítás az óbudai Braunhaxlerekről már megtalálható a folyamatosan bővülő „Örökség - Kultúra” Oktatási E-Könyv- és Médiatár tudásbázisában a http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemetek.php honlapon.

 

 

KÖNYVEINK ÉS NAPTÁRAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sváb hagyományos rendezvények felelevenítése és megemlékezések

 

A 2014-ben 20 éves jubileumát ünneplő “BRAUNHAXLER” Egyesület a műemlékek restauráltatása mellett fontosnak tartotta a hagyományos sváb rendezvények felelevenítését, de legalább ilyen fontosnak tartotta, hogy megemlékezzen a második világháború befejeződése utáni civil áldozatokról is.

Megemlékezés a “malenkíj robotra” elhurcolt áldozatokról A “malenkíj robotra” elhurcolt civil lakosság azon kisebb része, aki 3-5 vagy még több éves szovjetunióbeli kényszermunka után testileg, lelkileg megtörten, betegen hazatérhetett, sokáig még családon belül sem beszélhetett megpróbáltatásairól. Nem beszélhettek erről hozzátartozóik sem, akik évekig mentek ki a pályaudvarokra, a hazaérkezőket szállító vonatokhoz, reménykedve, imádkozva, hátha az ő családtagjuk is a hazatértek között van. Tiszteletükre 1995-ben a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a “BRAUNHAXLER” Egyesület kétnyelvű emléktáblát helyezett el a Városháza falán.

A “malenkíj robotra” elhurcolt óbudai civil áldozatokra minden év januárjában szentmisével emlékezünk a Szent Péter és Pál Főplébánia templomban, majd utána közösen átvonulunk a Fő térre, és ünnepélyes keretek között megkoszorúzzuk a Városháza falán lévő emléktáblájukat.

 

Megemlékezés a malenkij robotra elhurcolt
civil áldozatokról

 

Megemlékezés a malenkij robotra elhurcolt
civil áldozatokról

 

 

Megemlékezés a Németországba kitelepített lakosságról

 

A Németországba kitelepített békásmegyeriekre minden év márciusának első vasárnapján szentmisével emlékezünk a békásmegyeri Szent József templomban, melynek falára a Német Nemzetiségi Önkormányzat és Egyesületünk 1995-ben kétnyelvű emléktáblát helyezett el. E táblát az emlékező szentmise után minden alkalommal ünnepélyesen megkoszorúzzuk.

 

 

Hagyományos batyus sváb bál

 

A Farsang a mulatságok időszaka. Régen, sok-sok évvel ezelőtt ilyenkor már levágták a disznókat, a bor már a hordókban volt, a bálokra mindenki hozott magával kóstolót: enni-, innivalót, süteményeket. Ezeket a finomságokat “batyuba kötve” hozták magukkal, és kínálták barátaiknak, rokonaiknak, asztalszomszédjaiknak. Ez a szokás még ma is él, az asztalok roskadoztak a finomabbnál finomabb ételek, italok, sütemények súlya alatt. És az elmaradhatatlan sramli zene, és a késő éjszakáig tartó tánc! Ezt a rendezvényünket mindig a Békásmegyeri Közösségi Házban tartjuk, 2011-ig Millinger Alfréd, azóta Tauner Tibor szervezésében.

 

 

Kétnyelvű, német-magyar Keresztútjárás

 

1995. óta minden év Nagypéntekén 16,00 órakor találkozunk a Szent Margit kórház Kiscelli úti bejáratánál, a stációknál felváltva magyarul és németül imádkozunk és énekelünk.

 

Megemlékezés a kitelepítettekről

 

Megemlékezés a kitelepítettekről

 

Keresztútjárás

 

Keresztútjárás

 

 

BATYUS BÁL

 

 

 

 

 

 

 

 

Óbudai Búcsú

 

Óbuda méltán híres eseménye volt a Főplébánia templom védőszentjeinek a búcsúja Szent Péter és Pál napján. Eredetileg a templom körüli területen rendezték, a szokásos árusokkal, sramlizene, mézeskalácsos, ringlispil csábította az ifjabbakat és idősebbeket egyaránt. Az Óbudai Búcsú egyben családi ünnep is volt, a messze idegenbe szakadt családtagok is hazajöttek erre az eseményre. Az ünnepi menü általában liba- vagy kacsasült volt, és elmaradhatatlan volt a friss cseresznyéből készült cseresznyés rétes. Népies nevét is erről kapta az Óbudai Búcsú: Kirschen-Kiritog. Idézzük Krúdy Gyulát: “a jó braunhaxlerek annyi libát, kacsát, csirkét vágtak, hogy a sok bél miatt, amit a Dunába öntöttek, a lapátos hajó nem bírt Bécsbe felmenni.”

Hosszú-hosszú évek kényszerű szüneteltetése után 1995-ben, tehát a megalakulásunkat követő évben rendeztük meg először a felújított Óbudai Búcsút. Az első “újkori” Óbudai Búcsú még három napos volt, péntek déltől vasárnap estig tartott, a Flórián téri nagy parkban, három színpaddal, sörsátrakkal, árusokkal, remek műsorral. A következő évben már nem kaptuk meg az engedélyt a Flórián téri rendezvényre, ezért ettől az évtől kezdve a Fő téren tartottuk meg a már csak két napos Óbudai Búcsút.

Néhány éve az a megtiszteltetés érte Egyesületünket, hogy az Óbudai Búcsú bekerült az Óbudai Nyár rendezvénysorozatba. Az Óbudai Búcsú első napja mindig a nemzetiségi nap, fellépnek Óbuda-Békásmegyer német nemzetiségi óvodásai és iskolásai, egyik fénypontja a nemzetiségi kórustalálkozó, melyen kezdetben csak német nemzetiségi együttesek vettek részt, később csatlakoztak hozzánk a szlovák, majd néhány éve a lengyel nemzetiségi együttesek is, hagyományos sramlizene is várja a látogatókat. A nemzetiségi kórustalálkozó házigazdája a “BRAUNHAXLER” Dalkör. A Búcsú második napján is változatos programokkal, gyermekműsorokkal, koncertekkel, vetélkedőkkel, népművészeti kirakodóvásárral várjuk vendégeinket.

Rendezője 1995-től Neubrandt István, és Tauner Tibor volt, majd 2004-től, Neubrandt István halála után Tauner Tibor és Neubrandt Istvánné.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nemzetiségi Adventi Est

 

Hosszú évek óta minden év decemberének harmadik csütörtökén a Békásmegyeri Közösségi Házban meghitt adventi estet rendezünk. Eredetileg német nemzetiségi adventi est volt, azonban először szlovák nemzetiségi énekkarok, majd 3 évvel ezelőtt lengyel nemzetiségi énekkar is csatlakozott hozzánk. Az est keretében fellépnek Óbuda-Békásmegyer német nemzetiségi óvodásai és iskolásai, német, szlovák és lengyel nemzetiségi együttesei. A házigazda a “BRAUNHAXLER” Dalkör. A bensőséges műsor végén a fellépő együttesek a színpadon közösen - négy nyelven: magyarul, németül, szlovákul és lengyelül - énekelik el a Csendes éjt, majd a részt vevők a fehér asztal mellett folytatják a Karácsony várását.

 

 

 

 

 

 

Krumplibúcsú

 

A budai polgárok hagyományos eseménye volt az 1838-as nagy pest-budai árvíz emlékére, amikor is az elöntött területek (az óbudai Szent Péter és Pál plébániatemplomban és az Újlaki templomban is emléktábla jelzi, hogy milyen magas volt az árvíz) veszélyben lévő, mindenét elvesztő lakossága a budai magaslatokra menekült, ahol sváb gazdák és vendéglősök sült krumplival és libazsírral látták vendégül a menekülőket.

Van egy katolikus egyházi magyarázata is az eseménynek. A Krumplibúcsú az egykori Országúti Plébánia, azaz az Országúti Kapisztrán Ferences Templom (ma Budai Ferencesek Templom a Margit körúton) búcsúja volt, védőszentjük, Szent István vértanú megkövezésének emlékére. A kövek jelképe volt a burgonya, s a budai polgárok nevezték el Krumplibúcsúnak.

A búcsút hagyományosan vendéglőkben tartották, mivel a hatóságok az utcai sátorozást nem engedték. A búcsúnak egykor meghatározott körzete volt, egyik szélén az Országúti Plébánia határával.

A búcsú jellegét az állandó jövés-menés adta meg, végig a vendéglőkön. Minden vendéglőben nemzeti színű szalagokkal díszítették fel a kiflikrumplikat, amit budai jelképként a ruhára vagy kalapra tűztek ki.

A Kumplibúcsút, mint budai népszokást 1958-ban elevenítették fel a tabáni Fischer Árpád szervezésével a Paksi Halászcsárdában. Először 1959-ben választottak „krumpli királyt” mint budai díszpolgárt, s azóta minden évben új királyt választanak.

1981 óta a Krumplibúcsút Óbudán rendezik meg, ahol a legnagyobb igény van erre a hagyományőrző rendezvényre. Tauner Tibor szervezésében és rendezésében mind a mai napig Óbudán rendezik.

Az Óbudai Krumpli búcsút az elmúlt évek során számos vendéglőben rendeztük meg, így – többek között - a Radeberger sörözőben, Romer Bandi bácsinál, a Sipos vendéglőben (Fő tér), a Vasmacskában, de az utóbbi években a Rozmaring Étteremben tartjuk.

 

 

 

 

 

 

 

A “BRAUNHAXLER” Egyesület, de a Német Kisebbségi Önkormányzat elnökségében is mindig voltak és reméljük, lesznek is békásmegyeri tagok. Millinger Alfréd, Szöllősi Imre és Wittinger László fáradhatatlan, kitartó munkájának köszönhetően

A Német Kisebbségi Önkormányzat és a “BRAUNHAXLER” Egyesület nagyon aktívan vett részt az egyházi életben, rendezvényeken.

 

Szentmise

 

Herhoff György u. elnevezése

 

Herhoff György u. elnevezése

 

 

A SZENTHÁROMSÁG EGYHÁZKÖZSÉG 50 ÉVES JUBILEUMA

 

 

 

 

TAIZÉI TALÁLKOZÓ

 

 

 

Tanulmányutak, kirándulások

 

A hagyományok felkutatásában, ápolásában és tovább adásában fontos, talán a legfontosabb a személyes kapcsolat. Óbuda-Békásmegyer német nemzetiségű lakosságát olyan megrendítő csapások érték, melynek következtében csak nagyon kevesen maradtak (maradhattak) szülőhelyükön. Az őket ért megpróbáltatások következtében a megalázott, megfélemlített itthon maradottak csak otthon, családi körben mertek németül beszélni, sok esetben a gyerekeiknek meg is tiltották, hogy németül tanuljanak, vagy akár csak beszéljenek is, mondván, nekik ne kelljen ugyanúgy, mint szüleiknek, nagyszüleiknek, szenvedniük azért, mert a német nemzetiséghez tartoznak.

A német hagyományok azonban fontosak, ezért Egyesületünk megalakulása óta a Német Nemzetiségi Önkormányzattal közösen évente legalább egy tanulmányutat szervezünk német nemzetiségű településekre. Ezeken a településeken még sokkal élőbbek a hagyományok, mint nálunk, sokkal többen beszélnek még mindig németül. Ezek a tanulmányutak az új kapcsolatok kialakítását éppen úgy elősegítik, mint a meglévő kapcsolataink elmélyítését. Számtalan tanulmányutat közösen szerveztünk például a Pécsi Katolikus Németek Egyesületével. A megalakulásunkat követő években nem csak magyarországi német nemzetiségű településeket kerestünk fel, de voltunk Mariazellben, Altöttingben, Ulmban, Passauban, Kirschbergben, Kassán, Kárpátalján, részt vettünk a Csíksomlyói Búcsún, ahol a Mária oltárnál szentelték fel a Braunhaxler zászlót, jártunk Eszéken, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Brassóban. Ezek az utak legtöbbször egyben zarándokutak is voltak, sokszor két busszal mentünk, annyian voltak a jelentkezők. Magyarország szinte minden részére eljutottunk: voltunk Pannonhalmán, Máriapócson, Pécsett, Egerben, Vállajon, Máriagyüdön, Dunabogdányban, Baján, Tolnában, Tökölön, Hercegkúton, Kőszegen, Nagybörzsönyben, Szulokon, Szigetcsépen, Soroksáron, Tarjánban, Villányban, Sombereken, Esztergomban, számtalan kisebb-nagyobb városban, faluban jártunk.

A tanulmányutak során a magyarországi német nemzetiségű települések Német Nemzetiségi Napjain, vagy nemzetiségi kórustalálkozókon vettünk részt, melynek során vendéglátóinkkal közös műsor keretében fellépett a “BRAUNHAXLER” Dalkör. A Nemzetiségi Napok szinte minden esetben közös vacsorával, és persze sramlizenével, tánccal végződtek. Természetesen vendéglátóinkat az Óbudai Búcsú nemzetiségi kórustalálkozójára, valamint a nemzetiségi adventi estre hívjuk meg, ők itt lépnek fel, és a rendezvényeket követő közös vacsorákon igazi, meghitt baráti hangulat alakul ki. Ezeknek a hangulatos rendezvényeknek köszönhetően egyesületünknek szinte az egész országra kiterjedő jó, baráti kapcsolatai alakultak ki.

 

 

Mariazell, Kassa, Csíksomlyó, Hercegkút, Nagybörzsöny, Soroksár

 

 

 

 

 

 

 

 

Mátraverebély-Szentkút, Tolna, Tolna, Dunaharaszti

 

 

 

 

 

 

Terveink a jövőre

 

A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a “BRAUNHAXLER” Egyesület életében az első húsz év sok munkával, de ugyanakkor sok sikerrel telt el. 2010-ben Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata megalapította az “Az Év Civil Szervezete” díjat, melyet addigi hagyományápoló tevékenységéért elsőként Egyesületünk kapott meg.

Szeretnénk a jövőben is ilyen töretlen lelkesedéssel, kitartással tovább gazdagítani Óbuda-Békásmegyert. A következő nagy feladat, mely előttünk áll, a Filoxéra kápolna felújítása.

 

Az Év Civil Egyesülete díjátadás

 

Az Év Civil Egyesülete díjátadás

 

 

A Filoxéra Kápolna felújítása

Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Egyházközség területén már csak a Külső-Bécsi úti Jézus Szíve (népiesebb nevén: Filoxéra) kápolna van kritikus állapotban, melyet szeretnénk felújíttatni. Ezt a kápolnát az egykor azon a területen lévő szőlőskertekben szorgalmasan dolgozó braunhaxlerek építették, hálából, mert a rettegett Filoxéravész (szőlő-gyökértetű), mely Óbudán szinte az összes szőlőt elpusztította, ezt a kápolna környéki területet - csodával határos módon - megkímélte. A kápolnát többször is javíttattuk, de a sorozatos betörések és az anyagi okokból csak állagmegóvó javítások következtében mára már olyan rossz állapotba került, hogy felújítás nélkül hamarosan visszafordíthatatlan folyamatok indulnak be.

Ennek felújítását, illetve felújításának támogatását a Német Nemzetiségi Önkormányzat, Óbuda-Békásmegyer és a “BRAUNHAXLER” Egyesület 2012-ben elhatározta, és felajánlotta az Óbuda Hegyvidék Szentháromság Egyházközség plébánosának, Rajk János plébános úrnak segítségét annak érdekében, hogy 2014. szeptemberében a már felújított kápolnában tarthassuk meg a kápolna búcsúmiséjét. Bár ez a közel 150 éves kis kápolna nem műemlék, első sorban az itt élő braunhaxlerek számára különleges értékű, de felújításával egész Óbuda-Békásmegyer gazdagodna.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata által nyújtott támogatásnak köszönhetően a kápolna teljes felújítása 2014-ben, a jubileumi évben elkészülhet.

 

Filoxéra Kápolna

 

 

 

 

 

Út menti keresztek, kisebb szobrok felújíttatása

A mélyen hívő svábok szerte Óbudán állítottak kisebb-nagyobb fogadalmi kápolnákat, útmenti kereszteket, amelyek mára már meglehetősen elhanyagolt állapotban vannak. Ezeket a kereszteket szeretnénk felújítani, de nem feledkezhetünk el a Jablonka úton található kis Szent Antal szoborról sem, melynek az egyik keze letört, és éppen ilyen fontos, hogy az egykor a Csillaghegy határát jelző „Búsuló Jézus” elnevezésű útmenti kápolnácska, mely végleg áldozatául esett a történelem viharainak, újra felállításra kerülhessen.

 

Szt. Antal szobor

 

Ecker kereszt

 

Könyvek, kiadványok, naptárak

Gálosfai Jenőné már gyűjti az anyagot legújabb könyvéhez, melyben az Óbudai temetőt mutatja be, reméljük, egészségi állapota lehetővé teszi, hogy ezt a könyvét is – a korábbiakhoz hasonló sikerrel – megírhassa.

Anyagi lehetőségeinktől függően szeretnénk a Szülőföldünk Békásmegyer című könyvet újra kiadatni, nagyon sokan érdeklődnek iránta.

Szintén anyagi lehetőségeinktől függ a Braunhaxler Nosztalgianaptár kiadatása is, reméljük, hogy a 2014. jubileumi év után ismét évről-évre bemutathatjuk Óbuda-Békásmegyer egy-egy régi, talán már feledésbe merült arcát.

 

 

A Német Kisebbségi Önkormányzat, Óbuda-Békásmegyer képviselőtestülete:

 

A Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke megalakulásától, 1994-től 2010-ig dr. Fehérvári József volt, a képviselői testület tagjai

1994-től

Hofmann Péter

dr. Mercz László,

Millinger Alfréd,

Szöllősi Imre,

Wittinger László.

 

1998-tól

dr. Mercz László,

Millinger Alfréd,

Neubrandt István

Szöllősi Imre,

Wittinger László

 

2006-tól

Bonnhardt Aladár,

dr. Fehérvári Andrea,

dr. Mercz László,

Millinger Alfréd,

Tauner Tibor.

 

2010-től a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke:

Neubrandt Istvánné

 

A képviselőtestület tagjai:

Tauner Tibor alelnök

Aradi Istvánné

dr. Mercz László

 

2013. október 15-én a Magyar Tudományos Akadémián a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Neubrandt Istvánné részére, aki 1998-tól látja el a Német Kisebbségi Önkormányzat és a “BRAUNHAXLER” Egyesület irodai feladatait (adminisztráció, pályázatok írása, tanulmányutak szervezése, honlap készítése és gondozása, stb.) a műemlékvédelem területén kifejtett tevékenységéért Henszlmann Imre díjat adományozott.

 

 

A Braunhaxler Egyesület elnöksége

 

1994-ben Egyesületünk díszelnöke Tarlós István, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, jelenleg Budapest Főváros főpolgármestere, lett, aki a megalapítástól kezdve mind a mai napig betölti ezt a tisztséget,

Ügyvezető elnöke:

dr. Fehérvári József,

 

Alelnökök:

dr. Dedics Imre

dr. Mercz László

Millinger Alfréd

Szöllősi Imre

Tauner Tibor

 

Az 1998. 09.04-i közgyűlésen az alábbi tisztségviselőket választotta meg a közgyűlés:

Díszelnök:

Tarlós István

 

Ügyvezető elnök:

Neubrandt István

 

Ügyvezető elnökhelyettes:

dr. Fehérvári József

 

Alelnökök:

Tauner Tibor és Szöllősi Imre

 

Elnökségi tagok:

Budai Tibor

Horváth György

Dr. Mercz László

Millinger Alfréd

Tolnai Zoltán

 

A 2002.08.29-i közgyűlésen az alábbiak kaptak bizalmat

Díszelnök:

Tarlós István

 

Ügyvezető elnök:

Neubrandt István

 

Alelnökök:

Tauner Tibor és Szöllősi Imre

 

Elnökségi tagok:

Budai Tibor

Bonnhardt Aladár

Dr. Mercz László

Millinger Alfréd

 

A 2004.03.25-i rendkívüli közgyűlésen, melyet Neubrandt István ügyvezető elnök halála miatt kellett megtartani, az alábbi tisztségviselőket választották meg a jelenlévők:

Díszelnök:

Tarlós István

 

Ügyvezető elnök:

Tauner Tibor

 

1. alelnök:

Wittinger László

 

2. Alelnök:

Dr. Mercz László

 

Pénztáros és egyben egyesületi titkár:

Neubrandt Istvánné

 

Elnökségi tagok:

Gálosfai Jenőné

Georgi István

Millinger Alfréd

Pupli József

Schlotter Ferenc

 

A 2010. 03. 18-án megtartott tisztújító közgyűlésen az alábbi tisztségviselőket választották meg az Egyesület jelen lévő tagjai:

Díszelnök:

Tarlós István

 

Ügyvezető elnök:

Tauner Tibor

 

1.  alelnök:

Wittinger László

 

2. alelnök:

Dr. Mercz László

 

Pénztáros és egyben egyesületi titkár:

Neubrandt Istvánné

 

Elnökségi tagok:

Domaniczki Gabriella

Pupli József

Schlotter Ferenc

 

”BRAUNHAXLER” Dalkör alapító tagok:

Aradi Istvánné

Domaniczky Gabriella

Drávucz János

Márton Primusz

Márton Primuszné

Mészáros Sándorné

Pappné Windt Zsuzsanna

Póczik Márta

Romits Antal

Szabó Béláné

Szalontai Éva

Tauner Tibor

Timár Geng Attila

 

A „BRAUNHAXLER” Dalkör Vezetősége

Domaniczky Gabriella titkár

Aradi Istvánné titkárhelyettes

 

Vezetőségi tagok:

Domonkos Lajos

Pataki Eszter

Tauner Tibor

 

Támogatóink:

Fő támogatónk Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata

Aquincum Hotel Art & Architekt Stúdió

Budai Tégla Rt

Cecei-Kéhli Vendéglő

Celer Kft

CIB bank

Colortext Kft

Duna Interservice

Ericsson Távközlési Kft

Euroshop

Flórián Borozó

Fővárosi Német Önkormányzat

ICO Trade

Interspar

Koral Kft

Kovács Peugeot

Magyar Országgyűlés

Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány

Népszabadság Rt

Óbuda Múzeum

Óbuda Szövetkezet

Óbudai Művelődési Központ

Óbuda-Suzuki Kósa és Tsa

Óbuda-Újlak Rt

Opel Gombos

Opel Maxabó

Országos Német Önkormányzat

Parajdi és Társa Autóalkatrészkereskedelmi Kft

Proform Rt

Raif eisen Bank

Remíz Kft Kis Budagyöngye

Rocco Jeans

Római Halászkert Vendéglő

Siemens Rt

Stoptábla Kft

Számmester Bt

Tóth Pál építési vállalkozó

Triking Kft

Unicbank

Viking Marina Budapest Club

Virtuóz Nyomdaipari Kft

Volksbank

Zwack Unikum Rt

 

Budapest, 2014. február havában

 

 

   
Előző fejezet