|
|
Húsvétkor, Krisztus feltámadásának ünnepén megszólalnak a harangok azokban a falvakban és városokban, ahol most élünk, akkor mindannyian vágyakozva gondolunk vissza régi hazánk békés időszakára, ahol a mi drága templomtornyunkból csendült fel a Halleluja, amihez mi szívvellélekkel csatlakoztunk: „Feltámadott Krisztus... Halle-luja, Halleluja".
Mily édesen, kedvesen és melegen csengenek e szavak, „Szülőföldünk harangjai"! Mennyi költő énekelt már jól csengő rímekben ezekről a sokatmondó szavakról.
A Magyarországról elűzöttek számára is nagyon sokat jelentenek ezek a szavak! Már az első szónál, „Szülőföldünk..." megjelenik lelki szemeink előtt egy csodálatos kép, amelyet mi, bölcsőnktől kezdve - nap mint nap, évről évre láthattunk egészen addig a szörnyű óráig...
Szülőföldünk — egy pompás vidék — tárul elénk kedves hegyeivel, dombjaival és völgyeivel, susogó erdőivel, bársonyzöld rétjeivel és dús kalászmezőivel. Napos hegyoldalait szőlő és virágzó gyümölcsösök, a völgyeit falvak díszítik. Minden egyes kis falu színkavalkádjából, a cserép-, pala-, nád- és szalmatetők közül egy templomtorony magasodik ki. A széles utakat és keskeny utcákat, a földutakat, az árkokat, a barlangokat, a szakadékokat, a csapásokat és ösvényeket még jól ismerjük.
A kedves kápolnák, a viharvert útszéli keresztek, az öreg határkeresztek és emlékhelyek, a csörgedező források és kutak a hegyvidék minden pontján; minden, ami hazánkhoz, otthonunkhoz tartozik — megjelenik szemünk előtt.
És a második szó, a „harangjai" hallatán mindez megtelik élettel. A madarak énekelnek, csiripelnek, trilláznak a levegőben, az erdőben és a fákon. Vadak szökellnek a bozótosban. Jámbor marhacsordák legelnek a zöldellő réten, méhek, lepkék simogatják a zsenge virágokat.
És az emberek - ők tanulnak, dolgoznak, alkotnak és építenek...
Egykorvolt mozgalmas életünket a szép óhazában a hazai harangok kedves dallama kíséri. Újévtől Szilveszterig. Harangok nélkül szülőföldünk elképzelhetetlen lenne. Kongásuk elkíséri az embert a bölcsőtől- egész életén át, a sírig - elkíséri az összes generációt a betelepítéstől a kiűzésig -, sőt azon túl egészen az örökkévalóságig.
A harangok a templomba hívtak: a lányok pompás népviseletükben ünnepélyesen várták a misére a „beharangozást"
Amikor korán reggel a harangok imára hívnak, mindenki tudja, hogy új nap veszi kezdetét. Udvar és ház, falunk széles és keskeny utcái élettel telnek meg.
Mindenki talpon van már, amikor a kora reggeli szentmisére harangoznak: Isten áldásával kezdődik a nap. Zörögve indulnak a parasztok szekerei ekével és boronával, sarlóval és kaszával, kapával és metszőollóval — a földekre, a szántóra, a mezőre, a szőlőskertekbe és a gyümölcsösökbe. A munkások a városba, a gyárakba sietnek, az iparosok a műhelyeikbe.
Amikor a toronyóra tizenkettőt üt, és aztán megszólal a déli harangszó, mindenki abbahagyja kis időre a munkát, és ebédelni megy. A földeken és a szőlőhegyen a parasztok letörlik homlokukról a verítéket, majd a nap forró sugarai elől egy fa oltalmazó lombja alá húzódnak, hogy egy órácska ebédszünetet tartsanak.
 |
 |
| Krisztus király zászlójának a felszentelésére szólítottak a harangok | A Mária-lányok egy temetésen |
A faluban hangos gyermekzsivaj: lányok és fiúk csapata, éppen az iskolából jönnek. Akik otthon maradtak, a szárnyasokat és az istállóban tartott állatokat látják el - mindenki végzi a maga dolgát. Így folytatódik a nap, fáradsággal és munkával, gondokkal és örömökkel.
Délután három órakor egy rövid harangszó a hívőket - munkájuk közben - Urunk halálának órájára emlékezteti. Amikor a harangok az esti „Ave"-t harangozzák, az emberek abbahagyják a munkát, és fáradtan hazaindulnak. Istennek megköszönve, csendes imával térnek nyugovóra — éjszaka béke és nyugalom köszönt a falura.
Így telnek a napok hétfőtől szombatig, a hetedik napon a vasárnapi harangszó Urunk napjának szól.
Közben persze ünnepek is vannak: Húsvét, Pünkösd vagy Úrnapja, búcsú vagy egyéb más. Az ünnepen a harangok már kora reggel megkondulnak, ünnepélyessé téve ezzel a nagy napot. Minden ház és udvar tisztaságtól ragyog ezen a napon. A sikátorokat és az utcákat tisztára söpörték és fellocsolták. A házakat kívül-belül kimeszelték, az ablakaik ragyognak, az udvarokon rend van.
Ahogy felhangzik az első harangszó, az emberek ünneplőbe öltöznek, később megszólalnak a falu környékén álló kápolnák harangocskái is, és amikor a Kőhegyről a mozsárágyú hangja hallatszik, ünnepélyes, örömteli borzongás fut át mindenkin.
Az ünnepi nagymise előtt negyed órával minden harang megkondul, és egyszerre hívják a hívőket a templomba. A Főutcán már közeledik a zenekar. A lövészek is készülődnek. Milyen csodálatos kép: legelöl a fúvószenekar, a zenészek népviseletben. Sárgaréz hangszereik csillognak, mindenfelé tükrözik a nap arany sugarait. Apák és anyák - arcuk a napsütéstől cserzett - a nagyszülők, akik éveik és a kemény munka súlyától meghajolva a templomba igyekeznek, mindannyian ünneplőben, hogy együtt imádkozzanak alázattal és áhítattal a mindenható Istenhez.
Harangszó kíséri ugyancsak a hívőket a szeretett kápolnáikhoz, ahol Istennek mindent megköszönve hálaadó körmeneten vesznek részt...
Amikor néhanap a lélekharang szólal meg, akkor az emberek keresztet vetnek a homlokukon, az ajkukon és a mellükön, és halkan mondják: „Az Úr nyu-gosztalja őt mindörökké." Egy falubeli halálakor, addig amíg a ravatalon fekszik, minden imára szólító harangszó után érte is megkondul a harang - a ravatal körül pedig a rokonok és szomszédok imádkoznak lelki üdvéért. Amikor a koporsót a falu lakosságának nagy része kikíséri a temetőbe, akkor az elhunytat utolsó útján ugyancsak a harangszó kíséri.
Szólt a harang, ha egy csecsemőt keresztelőre vittek; ha az iskolás gyermek elsőáldozó lett; ha két fiatal örök hűséget fogadott egymásnak; ha a pap először áldoztatott, és ha valaki örök nyugovóra tért.
A harang számunkra öröm volt a boldog napokon, alázat és áhítat az ünnepnapokon és szomorú figyelmeztetés vihar, tűz vagy temetés esetén.
Ha megkondultak harangjaink, akkor ez számunkra egyben felszólítás és kérés, köszönet és könyörgés volt. Ujjongás és öröm, éneklés és költészet, sírás és szomorúság. Hét éve, amikor kiszakítva otthonainkból, a vonatok — hazátlanokként — az ismeretlenbe szállítottak minket, a harangok „szóltak" utoljára hozzánk, egy utolsó „Isten hozzád-ot".
Hogyan panaszkodhatnak azóta ezek a mi szeretett harangjaink, minden kondulásukkal, vádolva mindazokat, akik emberek millióit fosztották meg hazájuktól. Mi azonban mégsem akarunk haraggal a szívünkben élni, elfogadjuk Isten akaratát. Nem szitkozódunk, nem káromkodunk, hanem remélünk és imádkozunk: Mindenható Isten, az Igazságosság Atyja, halld meg imánkat, hogy hazánkat, otthonunkat újra visszakaphassuk, és harangjaink újra, örömmel és ujjongva hozzánk szóljanak. Tisztelet és dicsőség Neked, Istenem, nekünk békesség és boldogság, minden időkre.
Szeretett harangjaink - húsvéti harangok - szóljatok... szóljatok... Alleluja...
Hans Prach
1756-ban a Canonica Visitatio három harangról számol be. 1780-ban az egyházi Visitatio részletesebben számol be erről: Az első harang: 425 fontot nyom. 1778-ban öntötték Budán, Brunnernél, felirat németül. Képábrázolás: Nepomuki Szent János és Szent Margit. 1779-ben szentelték fel. A második harang: 250 font súlyú. 1757-ben öntötték Budán, Steinstocknál, felirat németül. Képábrázolás: egy kereszt. Mária Szeplőtelen Fogantatására szentelték fel. Adományozók: Budaörs lakosai.
A Szent István-harang, latin felirata: „Sanctus Stephanus, ora pro nobis!"
A harmadik harang: 50 font súlyú. Nuspickher öntötte Pesten. Képábrázolás: Mária segíts. Adományozók: Budaörs lakosai.
Emellett megemlítik azt is, hogy mindhárom harang jól cseng, és egymással összhangban vannak. Az 1821-es, 1846-os és 1912-es egyházi Visitatio is megadja az öt harang súlyát: 1. 1247 font; 2. 745 font; 3. 384 font; 4. 225 font; 5. 68 font. Az 1912-es egyházi Visitatio font helyett kg-ban számol. 1852-ben újraöntik a lélekharangot, amelyet egy villámcsapás tönkretett. Az első világháború idején, a beszolgáltatás előtt, öt harang volt a toronyszobában. Hármat közülük beszolgáltattak:
A Közép-harang felirata magyarul így hangzott: „Hollin Mátyás és Éva Isten tiszteletére öntették 1783-ban Budaörs részére. Brunner János öntött engem Budán". A Kőhegyi kápolnában két harang lakott, egy 64 és egy 56 kg-os. Ezeket Krammer György, Krammer Anna és özvegy Braun Ottília adományozták.
A kőhegyi kápolna 2004-ben újraöntött két harangja
A temetőkápolnájának a tornyában egy 61 kg-os harang volt. 1916-ban a Kőhegyi kápolnából is beszolgáltattak egy harangot. Krizsanovits József szállította a harangokat a pályaudvarra. Nyolc nappal később szívinfarktusban meghalt. 1938-ban újra 5 harang volt templomtornyunkban; a temetőkápolnában újra kettő volt:
1944-ben a Kőhegyi kápolnáról mindkét harangot, illetve a temetőkápolna egyik harangját is beszolgáltatták. 1931. óta Ruckmich Mátyás volt a sekrestyés és harangozó (1944-ben halt meg), előtte édesapja látta el ezt a munkát. Utána Ritter György, Groß Mátyás és Hafner Anna harangoztak.
A kitelepítés idejében négy harang volt. A Kőhegyi kápolna és a temetőkápolna tornya üres volt...
... A hangjuk búcsúztatott el minket, amikor elűztek az otthonainkból. Ugyanúgy, mint harangjainkat, bennünket is idegen helyre vittek, remény nélkül, fájó szívvel. El kellett búcsúznunk...
És itt, amikor megkondulnak a harangok, ki érti a mi fájdalmunkat, honvágyunkat?
Esténként, amikor a harangszó messzire elhallat-szik az elhagyott falvakba és tanyákra, a szegényes padlásszobákba, akkor anyáink és nagyanyáink a sötét szobában ülnek a félig nyitott ablak mellett, rózsafüzérrel a kezükben, és a távolba fülelnek... és elimádkozzák az Úr angyalát...
Ki érti az asszonyok békés elégedettségét, boldog óráik néma mosolyát, ki tudná felszárítani a kopott rózsafüzérekre hulló könnyeiket?
Ezek a hazatérés, a múlt utáni vágyódás órái. Az emlékezés hangjai, a szívünk dobogása, a harangok, a mi harangjaink jól ismert hangja.
G. Pfundt
|
|