Előző fejezet Következő fejezet

X. KEREPESTARCSAI ÉLETRAJZOK

 

1. A Hruz család

Kerepesen az idősebbek Hruz-féle kocsmának, vendéglőnek vagy esetleg csárdának nevezték azt, amit a fiatalabbak később Kökény-féle kocsmának tituláltak. Mindkét névnek azonban - egy időben - fölébe kerekedett a Petőfi-csárda elnevezés, amelyik jó üzleti reklámként hivatva volt az ivolda forgalmát és ennek folytán jövedelmét fellendíteni. Petőfi anyai ágú leszármazottai mindent elkövettek, hogy kamatoztassák a rokonságból származó esetleges előnyöket. A valóságot és legendát viszonylag jól vegyítették össze ennek érdekében.

Időnként a sajtó, még az Óperenciás-tengeren túl is „szenzációs" felfedezéseket, tényeket és történeteket beszélt el Petőfi „leszármazóiról". A meztelen valóság azonban nem volt más, mint hogy elszegényedő emberek a Petőfi-legenda alkalmankénti felizzításával némi pénzhez, megbecsüléshez, olykor csak egy álláshoz szerettek volna jutni. Ezért elítélni őket természetesen nem szabad.

A történeti valóság valahol ott kezdődik, amikor Hruz János vargamester, majd kocsmáros Necpálról (Turóc megye) Pestre költözött. Ekkor magával hozta Mária lányát, akit első felesége szült, Jerabek Zsuzsanna. Hruz János özvegységre jutva, Pesten újra megnősült 1813-ban, második felesége Brhely Éva. Hruz György, János unokatestvére, ekkoriban, 1814-ben magához hívta Maglódra az első házasságból származó Máriát félig családtagnak, félig cselétinek. A nagybácsi ugyanis tanító, előző állomáshelyéről, Csíktarcsáról jött Maglódra, még azelőtt pedig Aszódon működött. Mária Maglódon ismerkedett meg Petrovics István székálló legénnyel, aki 1816 tavaszán érkezett Domonyból.

Leánya kérésére Hruz János is Maglódra költözött családjával, de Hruz György italos életmódja által okozott botrányok miatt Aszódra ment tovább, ahol 1817-1819 között lakott. Hruz Mária és Petrovics István 1818. szept. 15-én kötöttek házasságot. Ebből a frigyből született Petőfi Sándor.

Hruz Mária előbb a maglódi evangélikus lelkésznél, majd Pesten, azután Aszódón, a Podmaniczky családnál talált cselédmunkát. Apja, Hruz János 1819-ben Cinkotára ment lakni, itt hunyt el 1827-ben, 66 éves korában. Róla írta Petőfi: „Mingyárt a Rákos mellett esik Cin- kota, hol a híres kántor s egyik nagyapám szendereg az úrban. Egyiket sem ismertem ugyan, hanem azért béke hamvaikra. " A híres kántor az, aki Mátyás királynál elintézte, hogy Cinkotán a kocsmában kétszer akkora legyen az icce bor számára, mint másutt.

Hruz János második házasságából született Ádám Maglódon 1816-ban. Ádám a bognár-, faragó- és kerékgyártó-mesterséget tanulta. Csömörön kötött házasságot Sipiczky Judittal 1842-ben, azután lakott és dolgozott Budán, Cinkotán, Kerepesen, megint Csömörön, Cinkotán , majd Rákospusztán és végül ugyancsak Cinkotán. Második feleségével, Prohászka Annával 1851. ápr. 23-án kötött házasságot. Két asszonyától legkevesebb 9 gyermeke született, le-származói jelenleg Kerepesen és Nagytarcsán élnek.

Hruz János unokái közül Kerepes történetéhez Hruz Ádám szabó, vendég os (Cinkota, 1855 dec 13 -Kerepes 1921. aug. ?) kapcsolódik. Sztuchovszky Eleonórával kötött hazasságot 1880 ápr 22-én Kerepesen, aki Sztuhovszki Mihály írástudó kerepesi gazda lánya volt Utódaik közül Ádám-Dezső vendéglős (1886. nov. 28.-) 1921-ben elvette a kerepes. Csernak Júliát Eleonóra (1900. okt. 9.- )pedig 1927-ben Kökény Ferenc felesége lett.

Amerikai Népszava (New York, 1935. febr. 7.) „Kocsimosó a Petőfi csorda utolsó sarja címmel riportot közölt a kerepesi Hruz családról. „Csak a korcsma áll meg Kerepes hosszú utczájának közepén, a korcsma, amelyet Hruz Ádám annak a korcsmának a mintájára rendezettbe amik ideién, a hová a János vitéz költője annyiszor vágyott vissza, a mikor zaklatott élete sorát az ország legkülönbözőbb vidékeit járta. Víg élet járta valamikor Hruz Ádám korcsmájában, az úgynevezett Petőfi csárdában. Hruz Ádám negyvenkét esztendeig mérte a bort csárdájában és büszkélkedett rokonságával. 1921 augusztusában hatvanhét eves korában vittek után átadja Eleonóra húgának, Kökény Ferencnének. -oes 1930 ápr. 18> ) Szepesvári Ágostonhoz (Kerepes, 1927 u 1. 23 - ) ment férjhez 19M beí A száíad első felében a Szepesváriak vezették a kerepesi felsoveg, kocsmát, mely XVIII. századi eredetű beálló csárda volt eredetileg.

A legenda természetesen többet akar adni és ezért egy kicsit mas. Az Amerika. Népszava szerint Az öreg Hruz Ádám nem látta sohasem öccsét (Petőfit), de sok mindent tudott róla. Hallotta a fiú apjától, hogy a régi szép időkben régi csárdájuk udvarán de sok czukrot osztogatta kerepesi gyerekeknek. Erzsébet királyné, a mikor keresztül lovagolt a falun es leszállott egy pohá,rfrís vízre, pár jó szóra. Ferenc József is nagy vadászatok idején nem egyszer ott teríttet magának a sok főnyi generálissal, nagy úrral a csárdában." A kép rendkívül .d.l., Ferenc Józse császár és király ezek szerint vonzódik a hely szelleméhez, ahhoz a világirodalom rangú fenegyerekhez, aki fel akarta akasztatni a királyokat.

Hruz Dezső 1909-ben részt vett a Petőfi család hamvainak nemzeti temetésen egynapos regruta korában. Hazakerült a frontról 1916-ban, 1924-ben és 1929-ben a Petőfi Társaság segítségével kapott állást, utóbb mint éjszakai kocsimosó egy pest. auto-tax. telepen.

Az Amerikai Népszava közli a Hruz-féle kocsma belső szobájának fényképet falán Petőfi képévél, a kocsma homlokzatának képét és Hruz Dezső fényképet, mint aki Petőfi Sándor unokaöccse és szegény kocsmárosként tengeti életét.

A Gödöllői Hírlap 1944. márc. 15-én úgy írt a csárdáról, hogy az Petőfi nagybátyjáé volt. A csárda helyén ekkor „Hősök parkja" épült. A vendéglőt más helyen új nevén Magyar Koronának nevezik.

A legenda élete, növekedése ezzel még nem ért véget. A Petőfi Társaság 1907-beni két emléktárgyat kapott Hruz Ádámtól Kerepesről, amit Herczeg Ferenc elnök és Endrodi Sándor alelnök köszönt meg. Az egyik az ún. domonyi láda amelyet Petrovics István, Petőfi apja készített vagy vásárolt Domonyban a láda feliratának bizonysága szerint: Stephanus Petro vics Domonf, Székállólegény, Die 7. September. Anno 1815." Ezt a ládát ,s úgy igyekeztek beállítani a szegény rokonok mintha Hruz Ádám készítette volna, pedig a láda megalkotásakor Hruz Ádám még nem is élt.1

 

1. sz. táblázat


 

2. sz. táblázat


 

2. Császár Ferenc (Zalaegerszeg, 1807. júl. 9. - Kerepes, 1858. aug. 17.)

Író, költő, lapszerkesztő, műfordító. A zalaegerszegi Császár család eredeti Zala megyei nemes család, első okleveles említését Albert király egyik 1439-ben kiadott adománylevelében találjuk.

Császár Ferenc 1822-ben a bencés szerzetesrendbe lépett, ahonnan két év múlva távozott. Ezután Pesten és Zágrábban tanult jogot, a pesti egyetemen szigorlatozott 1830. aug. 30-án. A fiumei gimnáziumban a magyar nyelv és irodalom tanárává nevezték ki 1830. nov. 5-től. A fiumei kormányzószéknél fogalmazó gyakornok 1832. márc. 30-tól 1836. nov. 18-ig. Fiume város patrícius tanácsosai sorába felvette 1833. júl. 7-én.

Ügyvédi vizsgát tett 1833-ban, Zala megye táblabírójává választotta 1835-ben. A fiumei királyi váltó, kereskedelmi és tengeri törvényszéknél működött 1836. nov. 18. -1837. ápr. 28. között. Az 1840-es évek elején a pesti váltófeltörvényszék ülnöke. A magyar királyi hétszemélyes tábla bírája 1846. aug. 31-től 1849. június végéig. Hétszemélynöki 3000,-Ft fizetését 1850 szeptemberében az önkényuralom beszüntette.

Császár Ferenc 1849. júl. 15-én, a Görgey Artúr vezette magyar főseregnek a Paskievics tábornok vezette orosz fősereggel vívott váci csatája napján, Vácott tartózkodott családjával, hat kiskorú gyermekével együtt a Papvölgyben lévő nyaralójában és szőlejében. A cári hadsereg katonái ekkor feldúlták nyaralóját és birtokát. Ezután, majd fizetése elvesztése következtében nyomorba jutott. (Papvölgyi nyaralóját az 1840-es évek elején építtette.)

Váci, papvölgyi ingatlanát a fóti Károlyi István grófnak ajánlotta fel megvételre, aki, hogy segítsen a jó hírű írón, 10 000,- forintért megvásárolta azt 1850-ben. Császár Ferenc ekkor Pestre költözött, ahol ügyvédi irodát nyitott, családjával pedig a Burgundia utca egyik szerény házában bérelt lakást.

Ugyanekkor vett telket és házat Kerepesen, ahová pihenni járt családjával együtt. Császár Ferenc egy igen szép misszáléval (misekönyvvel) ajándékozta meg a kerepesi templomot 1857. ápr. 18-án.

A Magyar Tudományos Akadémia ügyészeként 1858-ban Nagyváradon tárgyalt a püspökséggel és visszajövet kocsiját az árokba borította a részegen hajtó kocsis. Agyrázkódást szenvedett és kerepesi otthonában nyolcnapi súlyos kínlódás után belehalt sérüléseibe. Méltatlanul elhanyagolt sírja a kerepesi temetőben található.

Irodalmi pályája még fiumei éveiben indult. A Magyar Királysághoz tartozó Fiume (cor-pus separatum) tengeri kikötőváros lakossága több nemzet fiaiból tevődött össze. A vegyes nyelvű lakosság körében Császár Ferenc elsajátította a horvát, a szerb, a német és az olasz nyelvet. Az utóbbit olyan tökéletesen, hogy ezen a nyelven folytatta jogi tanulmányait, sőt megírta hazánkban elsőként az olasz nyelv grammatikáját. A munkát az Akadémia adta ki, majd nyolc olasz dráma fordításával bízta meg, amit Császár magas színvonalon teljesített. Fordítói érdemei elismeréséül 1832-ben az Akadémia levelező tagjává választották. Ekkor 25 éves.

 

A Császár család címere és Császár Ferenc

 

Már Fiúméban kezdett verseket is írni, Petrarca hatása alatt főleg szonetteket. Utolsó verseskötete 1857-ben jelent meg Őszi lombok címmel.

Az 1830-as években számos jogi szakkönyvet is írt. Regényei, elbeszélései „több jó szándékot mutatnak, mint képességet." Tihany ostroma című operalibrettóját Thern Károly zenésítette meg, emlékezetes sikerrel játszották a Nemzeti Színházban 1845-ben.

Irodalomkritikával is foglalkozott, ezen a téren követte el legnagyobb balfogását, elmarasztalta Petőfi költészetét az Életképek hasábjain. (Frankenburg Adolf lapja.) Becsületére legyen mondva, hogy a méltatlan kritika szülte közfelháborodás után évekig nem írt a kritikai műfajban, és amikor újrakezdte, első dolga volt, hogy kellő elégtételt szolgáltasson írásban Petőfinek.

Szépirodalmi munkássága elsősorban a felsőbb körök ízlésvilágát igyekezte kiszolgálni. Művei sok helyütt érzelgősek, finomkodóak és álpátosszal telítettek. (Utazás Olaszországban, 1844.) Stílustörekvéseivel, modorával azonban sokszor ellentétben állnak eszméi, politikai nézetei és koráról alkotott véleménye. Már 1834-ben lefordította az olasz Beccariának a XVIII. századi felvilágosodás szellemében írt és Európa-szerte nagy hatású, A bűnökről és a büntetésekről című munkáját.

Főleg a publicisztika terén alkotott értékeset és kortörténeti szempontból maradandót. Művelődéspolitikai cikkeket írt, amelyekben a nép szellemi színvonalának emelését szorgalmazta, harcolt az úrbéri terhek megszüntetéséért. Radikális gondolkodására és Habsburg-ellenességére jellemző, hogy a Linzben számkivetésben élő Batsányi Jánossal levelezett. Levelezésüket, sajnos, a bécsi titkosszolgálat leleplezte. Ettől kezdve Császár Ferenc mint potenciális ellenség értékelődött a hivatalos Habsburg-körökben.

Tovább súlyosbodott helyzete az 1841-ben megjelent, Rákócziról szóló tanulmánya után, amelyben a „nagyságos fejedelem" korát és harcait idézte fel, megint csak nem csekély Bécs-ellenes szándékkal és éllel.

Császár Ferenc fogadta jurátusává a fiatal Degré Alajost, akit írásra buzdított. Degré huszártisztként küzdötte végig a szabadságharcot és Aradnál esett fogságba. Degré visszaemlékezéseiben, bár pontos, de szeretetteljes képet fest Császár Ferencről.

Császár 1850. márc. 9-én Pesti Napló címmel politikai napilapot indíttatott, mint tulajdonos, a középnemesség és az értelmiség számára, ezt a lapot Bach osztrák belügyminiszter kívánságára hozták létre az „új alkotmány" népszerűsítésének a programjával.

Geringer, Magyarország teljhatalmú biztosa Császár Ferenctől azt remélte, hogy a nagy népszerűségnek örvendő közéleti férfi tekintélyével is hatékonyan fogja elősegíteni a magyarok „megdolgozását", ő azonban a lapnak láthatóan reakciós meze alatt a saját hazafias érzéseit és haladó gondolatait csempészte a lap hasábjaira. Ezután az önkényuralom, mint kiemelt, de engedetlen eszköz-embert, Császár Ferencet lemondatta a lap tulajdonjogáról, és azt Emich Gusztáv szerezte meg.

Császár ezután Divatcsarnok címmel irodalmi hetilapot indított és ennek az oldalain küzdött a nemzet újbóli szellemi felemelkedéséért és politikai önállóságának visszaszerzéséért. Ekkoriban fogott hozzá fiatalkori álmának megvalósításához, Dante művének lefordításához, „magyarításához", ahogy akkoriban mondták. A korai halál, mindössze 51 éves volt, a vak balsors egy részeges kocsis képében megakadályozta benne, hogy élete legnagyobb vállalkozását és művét befejezze. Az Akadémián Suhayda János, jogi író mondott fölötte emlékbeszédet 1871. febr. 27-én. Nem szabadna engedni, hogy emléke tovább halványuljon.2

 

3. Wéber Ede (Bázel, 1843. jan. ll.-Kerepes, 1935.szept. 24.)

Svájci származású magyar pedagógus és nemzetgazdász.

Tanári diplomát szerzett szülővárosában. A magyar kormány (Eötvös József vallás-és közoktatásügyi miniszter és Molnár Aladár miniszteri osztálytanácsos) meghívására érkezett hazánkba 1870-ben, hogy átvegye a Balatonfüreden létesült, árvaházi nevelőintézeti pedagógusokat képező intézet vezetését.

Wéber Ede a kultuszminiszter teljes bizalmát élvezve 1874-ben Norvégiába és Svédországba utazott a háziipar tanulmányozására. Az anyagi és egyéb gondokkal küszködő balatonfüredi intézet éléről lemondott 1876-ban. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter támogatásával ezután a budai tanítóképzőben vállalt állást, ahol 1876-1882 között német nyelvet tanított. Valószínűleg ebben az időben fordította le anyanyelvére Madách Imrének Az ember tragédiája című művét és több Petőfi-, Tompa-verset is átültetett német nyelvre, valamint magyar népdalokat is.

A családi tragédiáktól (betegség, halál stb.) is meggyötört férfi 1882-ben Kerepesen kis birtokot vásárolt, melyet nevéről Wéber-tanyának kezdtek nevezni a helybeliek. Kerepesen visszanyerte életerejét és hatalmas, buzgó tenniakarását. Rövidesen a községi képviselő-testületben is szerepet vállalt virilistaként egészen 1890 decemberéig. Ezután működésének fő területe áttevődött Kecskemétre és környékére, ahol a filoxérával szemben immúnis alföldi homoktalajon svájci tőkések közreműködésével 2000 holdas szőlőterületet létesített, melyet eredeti hazája iránti tiszteletből Helvécia-telepnek keresztelt el. Helvécia néven 1952-ben önálló községgé alakult.

Wéber Ede nemzetben, népben gondolkodó közgazdász és szőlész volt. A Kecskemét és Kiskunfélegyháza között létesített Helvécia település célját így határozta meg: „. . .a telepítés célja nem csupán üzlet, nem csupán a jogosult legnagyobb polgári haszon elérése volt, hanem ezen célok mellett azon ideális és hazafias feladat is, hogy Kecskemét város és a telepítő társaság a Dunántúl filoxéra által sújtott, kereset nélkül maradt polgárait a biztos kivándorlástól avagy elzülléstől megóvja s részükre a filoxéra mentes homoki szőlők betelepítése által tisztességes megélhetést és kenyérkeresetet biztosítson."

A jeles ember 1902-ben Kecskemét város törvényhatósági bizottsági tagja lett, az ő javaslatai alapján valósult meg a városban a konzervgyár és a gépgyár. Kada Elek, Kecskemét polgármestere, vitáik ellenére is erősen támogatta a magyarrá vált Wéber Edét.

Hatvanhat éves korában, 191 l-ben lemondott Kecskeméten viselt Városi törvényhatósági bizottsági tagságáról és visszavonult kerepesi birtokára. Ezt követően Erdélyben és hazánk más részein is sikertelen vállalkozásokba kezdett.

Kerepesen szándékában volt birtoka egyik részén parcellázás útján kispolgári települést létrehozni. A kerepesi képviselő-testület közgyűlésén 1910. okt. 29-én közjegyző útján bemutatta a Kispolgárok Otthona Helvécia Telep elnevezésű parcellázási tervét. Kezdetben hat utcában 200 D-es telkek létesítését javasolta. A közgyűlés elfogadta a tervezetet, de kötelezte a születendő telepet templom, temető, piac, óvoda és gyermekjátszótér létesítésére. A kerepesi Helvécia-telep az 1940-es évektől kezdve Szilasliget néven szerepel. Ma már csak az idősebbek emlékeznek Szilasliget korábbi, Wéber-tanya és Helvécia-telep nevére.

Wéber Ede szaktudásával részt vett Kerepes község képviselő-testületében az 1910-es években. Az I. világháború alatt a képviselő-testület által létrehozott mezőgazdasági és a jóléti és közélelmezési bizottságok tagja. Előrehaladott korára való tekintettel 1918. márc. 2-án mondott le tagságáról, ekkor már elmúlt 75 éves.

Wéber Ede kerepesi birtokán szintén telepített gyümölcsöst és szőlőt. A kerepesi gazdákhoz főleg tőle jutottak oltványok, illetve vesszők. Szerény körülmények között élt életének utolsó évtizedeiben kerepesi otthonában, ahol 92 éves korában hunyt el 1935. szept. 24-én egy párját ritkítóan tevékeny, humanista és sokoldalú élet befejezéseként.

Bár, úgy tudjuk, leszármazói élnek, sírja a bűnös gondatlanság következtében már megsemmisült Kerepesen. Mondhatjuk-e mindannyian, hogy munkás életének emlékét, melyet idegen születésű létére a mi hazánk népének szolgálatában, közügyekben töltött el, kegyelettel megőrizzük?3

 

4. Pecz Ármin (Pest, 1855. -Budapest, 1927. máj. 16.)

A magyarországi kertművészet, kertészet jeles, alkotó egyénisége.

Apja Pecz Ármin (Pest, 1820. okt. 18. -Budapest, 1896. ápr. 6.), a magyarországi kereskedelmi kertészet és faiskola termesztés egyik úttörője.

Az ifjabb Pecz Ármin családi indíttatásból kertészeti szakismereteit apja kertészetében (ő ugyanis 1846-ban Pesten önálló kereskedelmi kertészetet alapított, majd 1867 után ismét önállósította magát) kezdte el gyarapítani. Elméleti tudását Németországban a Neckar mellett fekvő Reutlingenben, Lucas Ede Pomológiai Intézetében mélyítette el.

Hazatérve létrehozta Kerepesen 60 kh. terjedelmű faiskoláját, amelyet róla Pecz-tanyának neveztek el a kerepesiek. Ekkor már a szecessziós kertművészet egyik élvonalbeli hazai képviselője.

Nevéhez fűződik az 1896-os millenniumi kiállítás kertészeti rendezése, a budai királyi várpalotának a századforduló körül készített kertrészletei és a Műegyetem parkosítása. Apja az Országos Kertészeti Egylet alapító tagja volt és 1891-1895 között alelnöke. Ifjabb Pecz Ármin apja nyomdokaiba lépve, szintén viselte az egylet alelnöki tisztét. Ugyanekkor Kerepes község képviselő-testületének is a tagja volt.

A Pecz-féle kerepesi faiskola jó hírnévre tett szert az országban már a XIX. század végére. Elsősorban azonban a közvetlen környéket és Pest megyét látta el egészséges csemetékkel. Pecz Ármin kúriáját Kerepesen különleges díszfákból álló gyönyörűséges park vette körül.

A Tanácsköztársaság ideje alatt Pecz Ármin kerepesi kertészetében munkástanács alakult, amelyik szocializálta az üzemet. Fennmaradt pecsétlenyomatáról tudjuk csak, hogy létezett, működésére nézve egyéb adatokkal nem rendelkezünk.

Az egykori Pecz-tanya mára már beépült, főleg 1975 után. Helye a mai Rózsa Ferenc utca és Bajcsy-Zsilinszky utca között volt. Szép és értékes díszfáiból napjainkra alig maradt néhány, kb. 15-20 példány, melyek megóvása most már igazán esedékes volna. A tanács 1975. márc. 6-án megtartott távlati fejlesztési tervismertetésekor Liptai Tivadar szilasligeti lakos javasolta a terület védetté nyilvánítását.4

 

5. Komjáthy János (Pázmánd, 1865. márc. 15.-Kistarcsa, 1949. szept. 11.)

Korának tehetséges színésze, sikeres színigazgató, tevékeny hazafi. Főbb állomáshelyei Győr, Debrecen, Brassó, Kassa, Budapest, Miskolc. A mi korunkra méltatlanul elfeledve.

Munkásságával eddig még nem foglalkoztak behatóan. A lexikonok alig ismerik. Az életére és munkásságára vonatkozó adatok összegyűjtése még a jövő feladata. Itteni apró életrajzát figyelemfelkeltésnek szánjuk.

A Fejér megyében, Pázmándon született Komjáthy János 1913-1915 között a budaitemesvári színtársulatot vezette. A Budai Színkört, melyben 1914-ben, a háború kitörésekor megszüntették az előadásokat, Komjáthy 1915-ben újra megnyitotta. A háborús körülmények között a színházművészet számára új működési területet, sajátosan új közönséget fedezett fel, ő volt az, aki megszervezte az első magyar frontszínházat 1917-ben. Sajnos, nem ismerjük frontszínházának repertoárját.

Komjáthy János 1918-1919-ben a kassai Nemzeti Színház igazgatója volt. A városba 1918. dec. 29-én vonult be az imperialista csehszlovák hadsereg. A Vörös Hadsereg 1919. jún. 6-án felszabadította Kassát más városokkal és területekkel együtt. A Vörös Hadsereg 1919. jún. 30-tól megkezdte a Felvidéken felszabadított területek kiürítését a győztes antanthatalmak követelésére. Komjáthy János ezeknek az eseményeknek következtében kényszerült elhagyni a kassai Nemzeti Színház igazgatói székét. Ezek után 1919 szeptemberében átvette a budai Várszínház (I. Színház u. 1-3.) vezetését, 1920-ban a miskolci színház igazgatását bízták rá.

Komjáthy János 1926-ban telepedett le Kistarcsán, ahol a magyar színészet több jeles képviselője is lakott, tartott fenn nyaralót, illetve megfordult. Kistarcsára jövetelekor 61 éves, a községet nyugdíjas éveinek színteréül választotta. A közéletben már nemigen vesz részt. A felszabadulás után még két rövid szerepben hallható volt a Magyar Rádióban. Elhunyt 85. életévében Kistarcsán.5 Fia, Gyula 1948-ban a kistarcsai Szabadművelődési Tanács tagja volt.


6. Somló Sári (Arad, 1886. márc. 7.-Kerepes, 1970. márc. 18.)

író, költő, szobrász, a Magyar Képzőművésznők Egyesülete titkára 1920—1922-ig, majd elnöke 1922-1941-ig.

Apja, Somló Sándor író, költő és színművész, eredeti nevén mogyorósi bánóczy Hlavathy Ödön, aki 1893-tól a Nemzeti Színház tagja, 1902-től pedig igazgatója, 1909-től pedig a Színművészeti Akadémia igazgatója. Anyja Vadnai Vilma, eredeti nevén nagyváradi Stépán Vilma énekesnő és színművésznő, a budapesti Népszínház tagja.

Somló Sári művészeti tanulmányait Holló Barnabásnál és Maróti Gézánál végezte. Az Iparművészeti Iskola tanársegédje volt 1912-1915 között. Majd 1920-tól a Magyar Képzőművésznők Egyesülete titkára, illetve elnöke 1942-ig.

Irodalmi törekvései korán kibontakoztak. Költemények I—II. című művének kötetei 1907-, 1909-ben jelentek meg. Hallali című novelláskötete 1914-ben látott napvilágot. Szent Miklós című elbeszélés-gyűjteménye 1917-ben hagyta el a nyomdát. A mélységből kiáltok című verseskötete siker volt 1920-ban.

Jelentősebb szobrai Bartók Lajos és Vajda János síremléke Budapesten a Kerepesi úti temetőben, az erdődi Bartók-emlék, valamint a régi Nemzeti Színház előcsarnokában elhelyezett Katona József- és Madách Imre-portrék. A szegedi Dóm tér Nemzeti Emlékcsarnokában látható Apáthy István orvos-természettudós bronz domborműve is az ő alkotása.

Madách szobrának gipszmásolata a kerepesi községi könyvtárban megtekinthető, az eredeti fehér carrarai márványból készült, azt a csesztvei (Nógrád m.) Madách-kúria emlékmúzeumában helyezték el.

Somló Sári eredeti márvány domborműve, a Mária a kisdeddel, a kerepesi katolikus templomban látható jelenleg is.

A művésznő a felszabadulást kerepesi otthonában érte meg (jelenleg Szabadság u. 191.), inczédi Gombos Mihály gyalogsági altábornagy egykori kúriájában. A ház lakói 1944. okt. 26-án eltávoztak Budapestre a közeledő front elől. Az 58 éves Somló Sári egyedül maradt az országút melletti házban, hogy szembenézzen azzal, ami jön és helytálljon, védje a sajátját, kulturális értékekkel telezsúfolt lakását, amelyben szomszédai segítették. Ekkori életéről, Kerepes felszabadulásáról megelevenítő erejű naplót hagyott hátra 54 gépelt oldalon, mely 1944. okt. 26-tól 1945. febr. 26-ig szenvedélyes igazságkereséssel rögzíti, ismerteti és tárja fel a helyi eseményeket, melyek egy hatalmas egész részeként Kerepesen is az új korszak beköszöntét jelezték.

Somló Sári 1957-ben a kerepesi katolikus templom Jézus Szíve oltára elől ellopott perzsaszőnyeg helyett egy keleti perzsaszőnyeget ajándékozott az egyháznak.6

 

7. A Szukits család

Id. Szukits József (1885-1949) cipész volt Szilasligeten. Az I. világháborúban a keleti fronton hadifogságba esett, majd internacionalistaként küzdött a szovjethatalom védelmében, a szovjet-oroszországi polgárháborúban. Hazatért 1921-ben, itthon csendőri felügyelet alá helyezték. A bőripari munkások szakszervezetében kapcsolatba került az illegális kommunista párttal.

Gyermekeit a munkásosztály eszméinek jegyében nevelte. Ifjabb Szukits József (Kerepes, 1912.-Máramarossziget, 1944. aug. 17.) apja mesterségét tanulta. Szukits Lénárt (Kérepes, 1912.-Don-kanyar, 1942.) kereskedelmi pályára lépett, előbb kereskedősegéd, majd kiskereskedő Szilasligeten. Katonai szolgálat teljesítésére hívták be 1938-ban, ekkor közölte édesapjával, hogy az első adandó alkalommal megszökik a honvédségtől. Alakulatával részt vett az 1938. nov. 5-én kezdődő felvidéki bevonulásban, ennek során a maradék Csehszlovákiába szökött, onnan a német megszállás elől (1939. márc. 15.) Lengyelországba menekült. A lengyelszovjet határon fogták el lengyel határőrök, és mint katonaszökevényt átadták a magyar kémelhárításnak. Hatévi börtönre ítélték, büntetését előbb a Margit körúton, majd a szegedi Csillagbörtönben töltötte. A Szovjetunió megtámadása (1941. jún. 22.) után szigorított büntetőszázaddal a keleti frontra küldték. A Don-kanyarban vesztette életét.

Idősebb és ifjabb Szukits József 1943 őszén szilasligeti lakásukba befogadták Pataki Ferenc (Fjodor Vlagyimirovics) partizánvezért, aki 1943. aug. 18-án érkezett Kárpátaljára hét fős partizánszervező deszantjával. Patakiéknak sikerült ott egy 110 fős partizáncsoportot létrehozniuk, és Pataki, valamint rádiósa, Mihajlo Gyakun az év őszén már Kerepesre tették át működésük színterét, közel Budapesthez.

„Ifjabb Szukits József cipészsegédként apja műhelyében dolgozott. Katonaideje alatt megismerkedett a magyarul is tudó ukrán Mihajlo Gyakunnal. S ez az ismeretség sorsdöntő lett a két család életében." Pataki Ferenc parancsnok problémája ekkor az volt: „Hová települjenek Budapesten?" Segített ebben Pataki rádiósának, Mihajlo Gyakunnak ismeretsége ifj. Szukits Józseffel. Gyakun ismerte Jóska és a család megbízhatóságát. Szilasliget közel van Budapesthez, s a Szabadkai út a HÉV-től jól megközelíthető.

Egy esős októberi estén tért be Pataki Ferenc és Mihajlo Gyakun abba a házba, ahol még ma is olvasható a felirat: Szukits József cipész.

Jóska bátyám - emlékszik vissza Imre Károlyné, született Szukits Etelka - örömmel ölelte meg volt katonatársát. Sokáig beszélgettek hármasban: Jóska, Mihajlo és Feri bácsi.

Patakiék az ifjabb Szukits szobájába költöztek. A két kijárata helyiség alkalmas volt arra, hogy partizánok rejtekhelye legyen."

„Vagy két hétig laktak Patakiék Szukitséknál. Ezután az utca végében lakó Bubánékhoz, Szukits Jóska barátjához költöztek. Hogy miért? Bubánék háza még megfelelőbb helyen volt, a mezőn át lehetett a HÉV-tői megközelíteni. Másrészt: az idősebb Szukits műhelyében túlsók emberfordult meg. S még valami: a másik Szukits fiú, Lénárt miatt a család amúgy is gyanús volt már a hatóságok előtt.

József Bubánékhoz fordult hát segítségért. S az egykori vöröskatona, szervezett munkás, nem habozott. Befogadták Patakiékat. Bubán János autóbuszsofőrnek felesége előtt nem volt titkolni valója. Csak tízéves kislányuk nem tudott semmiről. Bubánné jól emlékszik a részletekre. A konyhaszekrény mögötti mélyedésbe rejtették az adó-vevőt. Volt, hogy a lakásból adtak. Nem egyszer a rákosi rétekre mentek, hogy ott - kevésbé bemérhető helyen - létesítsenek rádiókapcsolatot." „Két hónapig laktak Patakiék Szilasligeten. 1943 decemberében Gyakun a rádióval Kispestre költözött. Pataki sorsát ettől kezdve nem ismerjük részletesen . . . Bubán János és ifj. Szukits József a Szilasligetről való elköltözés után tagja maradt Pataki felderítő csoportjának. Bubánné elmondta, hogy Pataki december után is nem egyszer járt náluk."

A magyar hatóságok 1944. febr. 28-án fedezték fel a kárpátaljai partizánközpont működését, sorozatos letartóztatásokat hajtottak végre Ungváron, Huszton és környékükön. A német megszállás, 1944. márc. 19-e után a partizánok helyzete tovább súlyosbodott.

Történetünk 1944. március végén folytatódott. „Gyakun Kispestről-az akkor még működő vámon át - egy bőröndben Budapestre akarta vinni a rádiót. A vámnál visszatartották a lezárt bő röndöt, Gyakunt elengedték. A történteket Gyakun közölte Szukitscsal. Egy-két nap múlva - a visszaszerzés reményében - Szukits elment a vámhivatalba. Addigra azonban felnyitották a bőröndöt és már ismerték a tartalmát. Szukitsot nyomozók várták: lebukott. Ezután sorra elfogták Gyakunt, kispesti szállásadóját, Bubán Jánost, az idősebb Szukitsot és végül Pataki Ferencet is." „Ifjabb Szukits Józsefet-mivel katona volt-halálra ítélték, s 1944. augusztus 17-én Márama-rosszigeten kivégezték. (Apját még a Margit körútról, bizonyítékok hiányában hazaengedték.)"

Pataki Ferenc partizánvezért ugyancsak halálra ítélték, de ügyét elkülönítették a többitől, az ország több börtönét megjárta, 1944. nov. 4-én Patakit és 14 társát nyilasok végezték ki Sopronkőhidán. Sírját negyedszázaddal később találták meg a sopronbánfalvai temető egyik jeltelen sorában. Sopronban ma emlékmű hirdeti a partizán parancsnok emlékét.

Bellus József megbízott kerepesi jegyző 1945. márc. 26-án a főszolgabíró felszólítására azt jelentette: „Községünk lakói közül jelenleg Bubán János van fogva tartva, akit 1944. márc, 24-én kommunista szervezkedés miatt 10 évi fegyházra ítéltek el és hozzátartozói szerint legutóbb a komáromi börtönben volt. "7

Bubán János sorsáról további adatok nem ismeretesek.

 

8. Madarász János (1892-1944?)

Születésének és halálának helyére nézve nem állnak rendelkezésre adatok. Építő állványozó munkás, az Építők Szakszervezetének a tagja. Az MSZDP kistarcsai szervezetének tagja 1925-től, az MSZDP kerepesi szervezetének alapító tagja az 1930-as évek elején, majd pénztárosa. Itt közölt leveléből világosan kiderül, hogy 1943 őszén baloldali tevékenységért ítélték 8 hónapra kb. október elején, fellebbezését a Magyar Királyi Kúria elutasította 1944. jan. 12-én, ítéletét 1944. febr. 21-én hirdették ki. Valószínűleg 1944. jún. 4-én szabadult. Állítólag 1944. okt. 16-a, a nyilas hatalomátvétel után nyilasok hurcolták el. További sorsáról adatok nem állnak a rendelkezésre. Ismeretlen helyen halt meg.

Álljon itt most Madarász Jánosnak, az MSZDP kerepesi csoportja pénztárosának börtönből írott levele, melyet 1944. febr. 9-én juttatott el Szeder Ferenchez, az MSZDP országos titkárához.

„Igen tisztelt Szeder Ferenc elvtárs és az összes szociál demokrata párt ossz vezetősége kívánom, hogy ezenpár sor írásom a legjobb egészségben találja az összvezető elvtársaimat és tudatom az elvtársakkal, hogy az Kreszli (?) Tanácsa 8 kemény holnapra itélt el és megfejjebeztem de viszonyt a Kúria is hejben hagyta Január 12 kén tehát most várom az ítélet kihirdetését amej Február hó 21 dik napján lesz tehát a kihirdetés napjáig itt vagyok a Kohári utcza 9 szám alatti kis fogházban és mind önkosztos vagyok tehát nincs semmi bajom csak már kibírhatatlan az anyagi hejzetem pedig ezen a koszton még majd nem 4 hónapot kitölteni az egy rettenetes alapot lesz mert a kihirdetés után már 23-kán a gyűjtőbe visznek és ot már nem leszek önkosztos tehát kérném a párt öszvezetőségét hogy hassanak oda az elvtársak hogy egy pár pengővel segítsenek hogy valamit spájzolhassak mert családi viszonyaim oj nehezek, hogy képtelen a családom valamivel is segíteni, tehát azért kérném a vezető elvtársakat, hogy szavazzanak meg részemre egy pár pengőt segítségül és még egyre meg kérném az összes vezető elvtársakat, hogy ha majd rossz szellő kezd fújdogálni hazánk közelében tehát akkor az elvtársak azon legyenek hogy a politikai fogjokat minél előb kiszabadítani nehogy véletlenül ugy járjanak a magyar politikai fogjok is mind a Román Politikaiak, hogy a németek ot verték agyon őket zárkáikban ezt nem szeretném it megélni azért tehát oda kel hatnunk, hogy a politikaiakat minél előbb kiszabadítani amikor már hazánk felé rosz szellő kezd közeledni, mert ezek a mi gyönyörű burzsuháziánk képes lesz bennünket agyon gojóztatni pedig vagyunk it elég szép számban politikaiak nohogy vannak aztán köztünk ojanok is, akik megérdemelnék sorsukat hogy it pusztulnának ojan szoczialista rágalmazók akik nem érdemlik meg hogy a nap reájuk sütt.

Tehát igen tisztelt Szeder elvtárs it asztán kerül a munkásnak mindenféle söpredéke, tisztelt Szeder elvtársam tudatom önnel, hogy amikor hozzá fogtam ezen levélíráshoz, éppen betoppant a hipis a szobánkba és azonnal mindenkit vizsgálni kezdtek, de sikerült eltüntetni a nadrágom szárába összegyürkézve tehát azért oj gyüröt ezen papir és tudatom Szeder elvtárs hogy ezen levél feketén került ki a zárkánkból (Szabadulási időm Június 4 kén lesz.)8


Jegyzetek:

  1. A kerepesi Hruz család történetének megírásához Jakus Lajos penci múzeumigazgató, Petőfi-kutató és Máté Tünde kerepesi tanárnő kutatásainak eredményeire támaszkodtam, melyeket hosszú és kimerítő levelekben tártak elém. Önzetlen segítségükért ezúton mondok köszönetet. Igen nagy haszonnal forgattam még Asztalos L: „Vándorlom a világot . . ." Petőfi nyomában a Galga és a Rákos vidékén. Aszód, 1985. című monográfiáját és Jakus L.: Petőfi ősei Aszódon és Pest megyében. Aszód, 1967. In: Múzeumi Füzetek 3. sz. Az ezekből nyert adatokat kiegészítettem a PmL anyakönyveiben való kutatással és egyéb iratok adataival. Kerepes képviselő-testülete 1920. máj. 23-i ülésén még Hruz (Hrusz)-féle vendéglőnek nevezi a kocsmát (30/1920. kgy. sz.). A Kökény-féle kocsma elnevezés kb. 1927-től vette kezdetét.
  2. A magyar irodalom története III. Szerk.: Pándi P. Bp., 1965. 389,579,587,646,668. -Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái II. Bp., 1981. 188-193. -Nagy L: Magyarországcsaládai III. 106-108. -Tragor I.: Vác története 1848-49-ben. Vác, 1908. 268, 324. - Degré A.: Visszaemlékezéseim I. Bp., 1884. 47-49, 69. és Kozma B.: Dante első „magyarítója". Magyar Nemzet 1977. aug. 18. 4.
  3. Magyar Életrajzi Lexikon II. Bp., 1969. 1028. - Kiss L.: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Bp, 1983. 271. - Mihalik M.: Kerepes földrajzi nevei. 1985. PmL, kézirat. - PmL, Kerepes képv. kgy. jkv. 1910 okt. 29., 1915. febr. 11., 1915. júl. 8., 1917. okt. 22. és 1918. márc. 2. -Hulej E.-Ö Kovács J.: Vázlat Wéber Ede életpályájáról és a helvéciai telepítésről. Bács-Kiskun Megyei Levéltár, kézirat.
  4. Magyar Életrajzi Lexikon II. Bp., 1969. 383.-Borovszky II. 58.-Réti L.: A Magyar Tanácsköztársaság központi szervei és pecsétjeik. Bp., 1970. 45. - Szenkó 1.: Kerepes 1148-1978. Kézirat 1978. PmL, Aszódi Osztály. - Mihalik M.: Kerepes földrajzi nevei. 1985. PmL, kézirat.
  5. Magyar Életrajzi Lexikon I. 959., Budapest enciklopédia. Bp., 1981. 47, 450-451. Nem tud a kassai Nemzeti Színházról és Komjáthy Jánosról a Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona. Bratislava, 1981. Madách Könyv- és Lapkiadó.
  6. Révai Nagy Lexikon 17. Bp., 1925. 20. - Magyar Életrajzi Lexikon II. Bp., 1969. 642. - Magyar Irodalmi Lexikon III. Bp., 1965. 73. - A kerepesi rkath. plébánia törzskönyve 15. oldal.
  7. Magyarország hadtörténete. Szerk.: Liptai E. Bp., 1985. 2. 503. - Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből. Szerk:. Dr. Kende J.-Dr. Szerényi I. Szentendre, 1985. 99. -Az idézetek Koltai Sné: A hazáért haltak. Pest Megyei Hírlap 1974. nov. 3. 3. old. és PmL, Kerepes nk. ir., Bizalmas iratok. 3/1945. B. sz.
  8. Dokumentumok Pest megye munkásmozgalmának történetéből 1890-1945. Szentendre, 1984. 253-254,285.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet