A Szovjetunióba való elhurcolás mellett a jugoszláv kommunisták a népirtás más eszközét is bevetették a német és magyar polgári lakosság ellen 1944 őszén, és ez a németség esetében eltartott egész 1948-ig, amikor feloszlatták a jugoszláviai haláltáborokat.
A második világháború előtt, a királyi Jugoszláviához tartozó Vajdaságban, vagyis a történelmi Magyarország déli vidékein majd 400 ezer német élt, a 2011-es népszámlálási adatok szerint 3272-en vallották magukat németnek ezen a területen.1214 A világháború vége felé a délvidéki német lakosság egy része elmenekült, de akik ártatlanságuk erejében bíztak, azok ott maradtak. A II. világháború Európában hivatalosan 1945. május 9-én fejeződött be. A németek, öregek, fiatalok, gyerekek, nők és férfiak 1948-ig koncentrációs táborokban nyomorogtak. Azokat, akik életben maradtak, kényszermunkára ítélték. A délvidéki németeknek hihetetlen borzalmakat kellett átélniük a kommunista partizánok véres hadjárata következtében.
A kommunisták 1943. november 21-én a boszniai Jajce helységben az ún. AVNOJ-ülésén1215 rendeletet hoztak, amelyben elrendelték a németség kollektív bűnösségét, megfosztották őket állampolgárságuktól, és minden ingó és ingatlan vagyonukat elkobozták. Ez állt benne:
„1. A Jugoszláviában élő német kisebbség minden tagja automatikusan elveszíti jugoszláv állampolgárságát, továbbá összes polgári és nemzetiségi jogait.
2. Minden német etnikumú személy teljes ingó és ingatlan vagyona államosítottnak tekintendő és állami tulajdonná válik.
3. A jugoszláviai németek nem kérhetnek, és nem gyakorolhatnak semmilyen jogot, és tilos jogi vagy személyi védelmet kérniük a bíróságoktól vagy intézményektől.”1216
Az AVNOJ-határozatok úgy, mint a Benes-dekrétumok Csehszlovákiában, hamis jogcímet szolgáltattak, és a legális látszatát keltették Jugoszláviában a gyilkoláshoz, a németek feletti népirtáshoz, elhurcolásukhoz, elüldözésükhöz, kifosztásukhoz.
A szovjet hadsereg nagyobb része tovább vonult. Maradtak csak az NKVD1217-osztagok. Nemsokára, a harcok befejezése után megjelentek az úgynevezett délszláv népbizottságok, amelyek tagjai azonnal végezni kezdtek a német lakossággal, fosztogattak, erőszakoltak. Elegendő bűn volt németnek vagy magyarnak születni.
Josip Broz, akinek a beceneve Tito volt, a jugoszláv kommunista vezér 1945 januárjában az ún. Antifasiszta Ifjúság Kongresszusán bejelentette, mi vár a németekre: „A németek nem érdemelték meg, hogy hazánkban éljenek, és mindet ki fogjuk telepíteni”.1218
A Vajdaságban 1944. október 17-én katonai közigazgatást vezettek be, amely 103 napig tartott.
1944 őszét a német történelem véres őszként tartja számon, amikor a délszláv kommunisták a Vörös Hadsereggel karöltve 9500 németet gyilkoltak meg. A népirtásnak minden faluban, városban elsősorban a németség tanítói, papjai, értelmisége, majd ártatlan lakossága esett áldozatul. Éjjel betörtek a házakba, lakásokba, és lemészárolták őket.
A mai Csernyén, akkori nevén Németcsernye, 1944 novemberében élt Eva Bischof is, a kilencéves kislány, akit kilenc partizán megerőszakolt. Nem viselve el lánya haláltusáját, az anya inkább felakasztotta haldokló lányát, majd önmagát is.1219 Szabadkán a kommunista partizánok 1944. november 2-án meggyilkolták a 12 éves magyar kislányt, Soós Dékány Terikét.1220 Rumában összeterelték a németeket, egymás mellé fektették őket, megjelent egy harmonikás. és a partizánok pedig késeket erősítve a csizmájukra járták a kólót a németek testén. Hatvannégyen veszítették el így életüket.1221
Szerémségben egy fiatal német lányt halálra vasaltak, szülőket égettek el gyermekeik szeme láttára, megcsonkították az embereket, izzó parázson járkáltatták őket. Akik túlélték az 1944 „véres ősz” során elkövetett gaztetteket, azokat gyűjtő-, munka- és haláltáborokba terelték.1222
A Délvidéken bevezetett kommunista katonai közigazgatás parancsnokának, Ivan Rukavina tábornoknak utasítása az osztagparancsnokoknak – részlet:
„A németeket letartóztathatjátok, vagyis azt csinálhattok velük, amit akartok.”
(Német Népi Szövetség Archívuma, Szabadka)
Az avnoji döntés értelmében már 1944. december 2-án megkezdik a táborok alapítását, ahová az itt maradt németeket zárták.
Vajdaság területén hat haláltábor volt. Az egyik a bánsági Rudolfsgnad, azaz Rezsőháza volt. Bizonyított tény, hogy itt 11.000 személy, főleg gyermek, nő és idős ember halt meg. Az 1946. április 30-i kimutatás szerint a rezsőfalvi 18.000 táborlakóból 8233 tizennégy évnél fiatalabb volt, ami a táborlakók 46 százalékát teszi ki.1223
A bánsági nagykikindai koncentrációs tábor pecsétje.
(Német Népi Szövetség Archívuma, Szabadka)
Bácskában a legnagyobb és legkegyetlenebb tábort Zombortól 20 kilométerre, Gádoron alakították ki. Ebben a kommunista haláltáborban a német kutatások szerint 8500 asszonyt, gyermeket és idős személyt gyilkoltak meg 33 hónap alatt, vagyis 1945. március 12-től 1948. január elejéig. Nem messze Gádortól, Körtésfalván szintén haláltábort hoztak létre. Ebben 3500-an vesztették életüket. A járeki táborban nemcsak 7000 német vesztette életét, hanem a magyarokat is ide zárták be. Feljegyzések bizonyítják, hogy Bulkesből, a mai Maglicból 457 gyereket vittek el Járekre. Az első évben 195 meghalt, 1948-ig, a tábor felszámolásáig pedig mind elhaláloztak. Azt is mondhatnánk, a falu teljes német gyermek lakosságát kiirtották. Szerémségben Szávaszentdemeteren a volt selyemgyárban létrehozott táborban 1945 augusztusától 1947. május 5-ig 2000 német esett áldozatul.1224
A jugoszláv haláltáborokban 63.635 1224 német polgári személyt gyilkoltak meg, és külön borzasztó a tény, hogy az áldozatok közt 5869 gyerek is volt.1226
A jugoszláviai kommunista haláltáborok 1944 decemberétől 1948. március 1-ig működtek.
A képen látható Herta Gärtner a szerémségi Indjijában született 1944. március 31-én, a bácskai kruschiwli vagyis körtésfalvi kommunista haláltábor foglya volt.
A nagyanyjával megszökött Ausztriába, de nemsokára a fénykép elkészítése után, 1946. április 3-án elhunyt a Bad Hall-i kórházban, Ausztriában.
Név szerint 5869 kiskorú délvidéki német áldozat ismert. Becslések szerint több mint 6000 német gyermeket gyilkoltak meg Tito kommunistái.
(Fotó: Német Népi Szövetség Archívuma, Szabadka)
A legnagyobb kommunista haláltábor alaprajza: Rudolfsgnad, vagyis Rezsőháza a Bánságban, ahol 13.000 délvidéki német polgári lakost gyilkoltak le a kommunisták.
(Német Népi Szövetség Archívuma,, Szabadka)
Bevezetés
„A partizánok újvidéki bevonulása után megkezdődött a véres megtorlás az ártatlan magyar és német civil lakosságon. Ez volt a második, sokkal véresebb razzia, amelyet mennydörögve jelentettek be Újvidék »felszabadításának« napján, 1944 őszén, a polgárság üvöltésével: »bosszú, bosszú!«. Noha ezt a második razziát időnként »vörös terror«-nak nevezik, és kommunista jelleget adnak neki, a tömegnek, amely a városközpontban üvöltözve követelte a bosszút, még fogalma sem volt a kommunizmusról, ennek ellenére készségesen elárulta szomszédait és segített a »bosszúállóknak« az elkapott és előállított németek és magyarok letartóztatásában és legyilkolásában. […] Mindszenty kardinális 1945-ben elsőként tette szóvá ezt, és a magyar áldozatok számát 60.000-ben jelölte meg.”1227
Az 1944–45-ben a Délvidéken élő, dolgozó magyarokkal történteket a titói hatalom hivatalosan a kezdetektől fogva igazságszolgáltatásnak mondta, magyarázta, ez ment mindenhol a propagandában is. Vagyis a magyarok elleni tevékenységüket azzal magyarázták, ideologizálták meg, hogy azokat büntetik, akik felelősek a magyar hatóságok által 1942 januárjában Délvidéken – Újvidéken és környékén – lebonyolított razziáért, valamint azokat, akik „a fasiszta Magyarország megszállóinak szolgálatában álltak”. Történelmileg igazolható, hogy Magyarországon 1944 márciusáig üldözték mind a nácizmus-fasizmus, mind pedig a kommunizmus híveit. Illetve a razzia felelőseinek kivizsgálása és elítélése is megtörtént még a háború alatt. Ennél már sokkal logikusabb magyarázatot, illetve indítékot ad a magyartalanítás (és némettelenítés) megideologizálásához Ivan Rukavina tábornok, aki 1944. október 22-én közzétett kiáltványában hangsúlyozza, a Délvidék délszláv jellegének a megőrzését, valamint a szláv lakosság kötelességét, hogy a nemzeti jövő érdekében támogassa a szükséges intézkedéseket. Ezt pedig előkészítették, a tisztogató akciókat központilag, a legfelső politikai és katonai körökben tudatosan megtervezték és irányították…1228
Ideológia
Minden népirtás, genocídium, tömeggyilkosság, megtervezett cselekmény, politikailag és katonailag egyaránt, és mindegyik mögött ott van egy ideológia és az azt megtestesítő személy, párt, szervezet, csoport.1229 Vagyis ez azt jelenti, hogy a partizánok és az NKVD tisztjei nem maguktól hajtották végre a vérengzéseket, a gyilkolást Délvidéken. Jelen esetben magát az egyik ideológust Vasza Csubrilovicsnak1230 hívták. Ő 1944-ben megírta „A kisebbségi kérdés megoldása az új Jugoszláviában” című munkáját, és eljuttatta azonnal a partizán hatóságokhoz 1944 októberében. Munkájában így fogalmazott: „Kezdjük a Vajdasággal! Amikor megnézzük ennek a néprajzi térképét, láthatjuk, hogy olyan tarka, mint a legszebb piroti szőnyeg. A figyelmesebb szemlélő azonban felfigyelhet egyes etnikai tömbökre. A legtöbb magyar település például a Bácska északkeleti és középsőrészén van. Horgostól és Szabadkától Zentán, Topolyán és Kulán át Újvidékig található az ország legnagyobb magyar etnikai tömbje. Az 1941-ben volt mintegy félmillió magyarból majdnem 300 ezer Bácskában él. A többi 200 ezer a Bánátban, Szerémségben, Horvátországban és Szlavóniában, és szétszórtan, jelentéktelen kisebbségként. Ha Bácskából 200 ezer magyart eltávolítanánk, megoldanánk a magyar kisebbségi kérdést. (…) Ha sikerülne a Bácskából, Bánátból és Szerémségből öt-hatszázezer németet és magyart eltávolítani, s a helyükre a mi népünket betelepíteni, a Vajdaság egyszer s mindenkorra a miénk lenne. (…) A katonaság részéről történő tisztogatáson kívül más eszközökkel is rá kell kényszeríteni a nemzeti kisebbségeket az elköltözésre. Mindenekelőtt a háborús magatartásuk miatt el kell venni tőlük minden kisebbségi jogot. Kíméletlenül hadbíróság elé kell állítani minden olyan kisebbséget, aki bármilyen módon a megszállók szolgálatában volt. Számukra gyűjtőtáborokat kell létesíteni, vagyonukat elkobozni, családjukat szintén táborokba küldeni, s az első adandó alkalommal átküldeni őket nemzeti államukba. A magyarok és a németek vonatkozásában ehhez nagy segítséget nyújthat a testvéri szovjet katonaság. A kisebbségek tisztogatásánál külön figyelmet kell fordítani az értelmiségre és a gazdagabb társadalmi rétegekre.”1231 Majd elképzelését úgy folytatja, hogy „először is hangsúlyozom, hogy az ilyen háborúk a legalkalmasabbak az ilyen problémák megoldására […] Amihez békeidőben évtizedek vagy századok kellenének, addig tehetjük, amíg a háború tart. […] A dicső munkára a népfelszabadító hadsereg és a partizánegységek főparancsnokságát javasolta Csubrilovics.1232 Tito főideológusa, akit a „bosszú főangyalának” hívtak, az a Mose Pijade,1233 aki akkoriban a második embernek számított a hatalomban. Pijade 1945. január 4-én egy jugoszláv lapban azt írta, hogy „A vajdasági szerbek gyilkosait eléri a megérdemelt büntetés, s azok a magyar uraságok is befejezik pályafutásukat, akik idegen földek elsajátításából éltek.”1234 Az is igaz, hogy ekkorra már a magyarok tízezrei nyugodtak a bácskai földekben.
Elkezdődött…
1944. szeptember 21-én, Moszkvában egyezményt kötött a Vörös Hadsereg és a Jugoszláv Népfelszabadító Katonaság az elkövetkező hadműveleteinek a koordinálásáról. 1944. október 2-án, a Vörös Hadsereg és a Jugoszláv Népfelszabadító Katonaság Bánáti Operatív övezetének egységei bevonultak Versecre és Nagybecskerekre. Itt a Jugoszláv Kommunista Párt (JKP) Vajdasági Tartományi Bizottsága, a JKP minden bánáti és bácskai körzeti szervezetének utasítást adott – többek között – arra, hogy „a leghatározottabban meg kell kezdeni az ötödik hadoszlop, mindenekelőtt a megszállók ismert szolgáinak a megsemmisítését. A pártszervezeteknek a legsokoldalúbban segítséget kell nyújtaniuk az OZNA1235 szerveinek a bűnösök, különösen azon svábok és magyarok felkutatásában, akik irtották és bántalmazták népünket, fosztogatták és pusztították vagyonát” stb. Minden banditát meg kell büntetni bűncselekményeiért.”1236
Október elején a partizánok bevonultak Moholra, és minden vizsgálat nélkül tömegesen végezték ki az ártatlan magyarokat.1237 Október 10-én a Péterrévére bevonult sajkási partizánosztag ezekben a napokban 400-500 magyart hurcolt el és kínozott meg, közülük mintegy 70-et meggyilkoltak.1238 Miután a Vörös Hadsereg egységei bevonultak Óbecsére, ahol a helyi szerbek előre elkészített listák alapján megkezdték a kiszemelt magyarok összegyűjtését, illetve Zoran Budišin, az óbecsei Népfelszabadító Bizottság elnöke elrendelte, hogy „minden 16 és 60 év közötti magyar köteles kukoricát törni és takarítani a határban, az őrzés megkönnyítése miatt a dolgozó embereknek megkülönböztetésül a karjukon fehér karszalagot kellett viselniük.”1239 Petrányi Ferenc1240 apátplébánost ebben az időben hurcolta el Óbecsén két partizánlány, és anynyira megkínozták, hogy belehalt sérüléseibe.1241 Martonoson a helybeli szerbek egyik csoportja – miután a Vörös Hadsereg bevonult a faluba október 8-án – kifosztotta a plébániát és a plébánost, Werner Lajost 23 magyar falubeli lakossal együtt elhurcolta.1242 Október 12-én a Slobodna Vojvodina közölte, hogy megalakult a háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság.
A katonai közigazgatás bevezetése és az elszabadult pokol
1944. október 17-én Tito aláírta a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg Főparancsnokságának rendeletét, amely október 22-i hatállyal katonai közigazgatást vezetett be a Bácskában, a Bánátban és a Drávaszögben. Ennek parancsnokává Ivan Rukavina1243 tábornokot nevezte ki. A rendelet kihangsúlyozta, hogy a katonai közigazgatás ideiglenes jelleggel lett bevezetve és Jugoszlávia teljes felszabadításáig fog tartani. A katonai közigazgatás területileg a bácska-baranya és a bánáti katonai körzetre oszlott, azok további térségparancsnokságokra, városi parancsnokságokra és falusi katonai állomásokra. A végrehajtó és bírói hatalmat ez a szerv gyakorolta.1244 Másnap, október 18-án a Zentán működő Népfelszabadító Bizottság állásaikból felfüggesztette a magyar hatóságok által kinevezett hivatalnokokat, illetve úgy határozott, hogy a nyilvános feliratokat kizárólag „állami nyelven” lehet kiírni. A lakosságot kötelezte kék-fehér-piros jugoszláv zászlóknak a készítésére, amelynek a fehér sávjába belevarratták az ötágú vörös csillagot. Ezen a napon jelent meg a katonai közigazgatás bánáti parancsnokságának 2. számú rendelete, amely főként a német lakosság korlátozásaival foglalkozik, de ezek az előírások ugyanúgy érintették a magyar lakosságot is. Vagyis a „németek lakhelyüket csak külön engedéllyel és csak munkavégzés céljából hagyhatják el; ha házukat elhagyták, nem térhetnek vissza, hanem gyűjtőtáborba kerülnek; tilos németül beszélni bármilyen nyilvános helyen; a németek nem viselhetnek jugoszláv vagy szovjet nemzeti jelvényeket, tilos dolgozniuk bármilyen nyilvános üzemben vagy intézményben, üzleteik, gyáraik, ipari és kereskedelmi vállalataik a Népfelszabadító Bizottság, illetve a katonai hatóság ellenőrzése alá kerülnek; az épületeken és bennük lévő német feliratokat el kell tüntetni. Aki ezt elmulasztja, a legszigorúbban büntetik, ha az illető német, akár kivégzéssel is. A rendelkezések azokra a magyarok, románok és más nemzetiségek által lakott településekre is vonatkoztak, amelyek lakosai a népfelszabadító mozgalom ellenségei voltak, vagy most is azok.”1245 Ugyanekkor a bánsági Torontálvásárhelyen (amely 1941-ben nem került vissza Magyarországhoz, tehát az ott élő magyarságot nem lehetett „horthy-fasizmussal” megbélyegezni!) a partizán fegyveresek kegyetlenül meggyilkolták Gachal János református püspököt.1246
Már október 21-én a Zomborba bevonuló partizánegységek tagjai megkezdték a magyarok tömeges elhurcolását. Vagyis tovább folytatódott a magyar és német lakosság likvidálása, és elhurcolása. Mozsoron a partizánok bevonulása után összeszedték a felnőtt magyar férfiakat, majd 11 napi kínzás után, november elején 69 embert meggyilkoltak, a többi magyar lakost a járeki (tiszaistvánfalvi) gyűjtőtáborba hurcolták. Újvidékre a JNFK első csapatai október 23-án Újvidéken voltak. A katonai parancsnokság feladatként kiadta a Népfelszabadító Bizottságnak, hogy írják össze mindazokat a magyarokat és németeket, akik együttműködtek a „megszállókkal” és Újvidéken maradtak. Több mint 40 ezer feljelentőlapot nyomtattak ki! A városnak akkoriban 60-70 ezer lakosa volt összesen. Zomborban a partizánok meggyilkolták a kukoricatörésen önkéntesen dolgozó gimnáziumi osztály több tanulóját és 3 tanárnőjét.1247 Zsablyára az október 25-én bevonuló partizánok naponta 20-50 lakost tartóztattak le és végeztek ki.1248
Október 26-án Újvidéken megkezdték a magyar férfiak összegyűjtését, a dunai Hadi-szigetre, a Horgász szigetre, a vágóhídhoz, a dohánygyár udvarára és a futballpályára. Ezekre a helyekre hurcolták őket és meggyilkoltak éjszakánként mintegy 300 személyt, becslések szerint mintegy 3000 embert. Ekkor vitték a folyamőrség kaszárnyájába a ferences rendház lakóit, Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf és Kamarás Mihály atyákat. Bajmokon ugyanebben az időben a partizánok elhurcoltak, megkínoztak, majd meggyilkoltak 78 magyar lakost és 2 németet. A falu bíráját, Czimbell Károlyt, elevenen megnyúzták a partizánok. Másnap Újvidékről egy partizánegység ment Temerinbe, ahol ettől kezdve ugyanúgy, mint a többi másik helyeken is megkezdődtek a kihallgatások, kínzások és a tömeges kivégzések. Október végéig több mint 250 embert végeztek ki.1249 Péterrévén (október 29.) a napokon keresztül kínzott dr. Takács Ferenc plébánost az egész falu jelenlétében a templom falához kísérték és agyonlőtték. Ezt követően a magyarokat csoportosan, pár napi kínzás után kivégezték. Becslések szerint kb. 600 személy.
Újvidéki partizánok.
(www.keskenyuton.hu)
Október 30-án a partizánok Csurogon, a községháza előtt 130 magyart lőttek agyon, a kivégzések hetente megismétlődtek. A helyi hatóság kidoboltatta a kivégzéseket, és végig kellett nézniük saját családtagjaik kivégzését, majd a sintérgödörbe is velük vitették ki a tetemeket. Október utolsó napján a Magyarkanizsára érkezett partizánok összedobolták a falu lakosságát, majd kiválogatták a férfiakat, akiket többnapi kínzások után a Tiszához terelték a társaságot, és ott belőtték őket a folyóba.1250 A november sem kezdődött szerencsésebben az ezen a területen élő magyarság körében. 1944. november 7-én, a „nagy októberi szocialista forradalom” évfordulóján, Božidar Maslarić tábornok, kollektív bűnnel vádolta meg a Jugoszláviában élő magyarságot. Előtte való nap Szabadkán letartóztatták és kivégezték a partizánok Tiller-Tímár Ferencet, a Délvidéki Magyarság című lap főszerkesztőjét.1251 November 17-én az Újvidéken működő katonai bíróság körülbelül 150 halálos ítéletet hozott, amelyet azonnal végre is hajtottak.1252
Egy hónappal a katonai közigazgatás bánáti parancsnokságának 2. számú parancsa után, hivatalosan 1944. november 18-án elrendelték a német lakosság internálását és vagyonuk elkobzását, illetve a rendelet a „csángó magyarokra”, vagyis a telepesekre is ugyanúgy vonatkozott. A „Vajdaság” (vagyis a Délvidék) területén 40 internálótábort állítottak fel, amelyekben nagy többséggel idősek, gyerekek és nők voltak.1253 Ugyanekkor elrendelték minden 16 és 50 év közötti magyar férfi munkaszolgálatra behívását. Ezek a személyek teljesen kiszolgáltatottan, elsősorban mezőgazdasági munkát végeztek és fakitermelésben dolgoztak. Két nappal később megkezdődött a magyarok internálása is. December 1-jén Ivan Rukavina vezérőrnagy, az alárendelt egységek felé rendeletet intézett (69. számú rendelet) amelyben arra figyelmeztetett, hogy a németek és magyarok elleni eljárásokban sok helyen „szabálytalanságokat” tapasztalnak, amelyek „szégyent hoztak a katonai hatóságokra, ártottak népeink és országunk érdekeinek. (…) Az AVNOJ II. ülésén hozott határozatok értelmében a kisebbségeket Jugoszlávia egyenrangú polgárainak kell tekinteni, akikre ugyanolyan jogok és kötelességek hárulnak, mint az ország többi lakóira.”1254 A katonai körzeteket kötelezték, hogy ezt a rendeletet minél hamarabb juttassák el a helyőrségekhez, katonai állomásokhoz, hogy ezután „pontosan alkalmazzák” a rendelkezést. Ez a továbbítás azonban az OZNA közvetítésével csak az év vége felé jutott el a helyőrségekhez.1255 December 11–13. között Kúlán több mint 500 magyart végeztek ki, főleg értelmiségieket és jómódú polgárokat. 1945. január 23-án a Bánát, Bácska-Baranya Katonai Parancsnokságának rendeletére, Csurog teljes magyar lakosságát – főként idősek, nők és gyerekek, mivel a férfiak nagy része már tömegsírokban feküdt a dögtemetőben – a járeki internálótáborba hurcolták.1256 A Megszállók és Csatlósaik Háborús Bűnösségét Kivizsgáló Bizottság megállapította, hogy Csurog község lakossága háborús bűnös, mert közvetlenül vagy közvetve, de részt vett az 1942 januári razziában. Ugyanez vonatkozott a másik két falu magyar lakosságára is, Zsablyára és Mozsorra (február 15). Így január 25-én Zsablya életben maradt magyar lakossága hasonlóan járt a csurogiakéhoz, őket is átterelték a járeki gyűjtőtáborba.1257 1945. február 15-én, Tito január 27-i rendelete alapján Bácskában, Bánátban és Baranyában megszűnt a katonai közigazgatás és a hatalmat átvették a „népfelszabadító bizottságok”.
Tito partizánok között
(www.keskenyuton.hu)
További megtorlások
1945 márciusában az OZNA emberei megjelentek Budapesten és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet missziójának segítségével egy előre összeállított lista alapján megkezdték a háborús bűnökkel vádolt személyek letartóztatását. Krámer Gyulát, a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség egykori elnökét, Popović L. Milan országgyűlési képviselőt, Zombori Gyula újvidéki rendőrfőkapitányt, Báthory Géza csendőr alezredest Budapesten tartóztatták le, amíg Korányi Elemért Esztergomban érte az elfogás.1258 Deák Leó március 11-én önként jelentkezett Budapesten a szovjet katonai parancsnokságon.
1945. április végén, a Vajdasági Népfelszabadító Főbizottság Elnökségének határozata alapján felállították Vajdaság Népeinek Nemzeti Becsülete Elleni Bűncselekmények és Kihágások Elítélését végző Bíróságot, röviden a Becsületbíróságot. Ennek az intézménynek a székhelye Újvidéken volt, de kihelyezett bírósági tanács működött Mitrovicán és Nagybecskereken. A bíróság az ügyészség, a Megszállók és Kollaboránsok Vajdasági Bűncselekményeit Kivizsgáló Bizottság, a hadbíróság, a rendes bíróságok és a magánfeljelentések alapján, és/vagy saját kezdeményezésére is indíthatott eljárást. Létrehozásának a célja, a lakosság széles átvilágítása volt. Működését a Főbizottság Elnöksége 1945. szeptember 13án kelt határozata alapján beszüntették és az illetékességet a járásbíróságok kapták meg.1259 A SZEB jugoszláv missziójának kérésére, a SZEB hivatalosan megkérte 1946. március 16án Nagy Ferenc miniszterelnöktől az amerikaiak által átadott háborús bűnösök kiadatását a jugoszláv hatóságoknak.1260 1946. október végén hirdetett ítéletet az újvidéki népbíróság is Szombathelyi Ferenc vezérezredes,1261 volt vezérkari főnök és nyolc társának ügyében (Feketehalmy-Czeydner Ferenc, Grassy József, Gaál Lajos, Zöldi Márton, Bajsai Ernő, Nagy Miklós, Bajor Ferenc és Perepatics Pál ügyében. Valamennyi vádlottat halálra ítélték és kivégezték.
Táborok
„A lágerekkel a jugoszláv kommunista partizán hatalom tulajdonképpen két célt kívánt elérni: kíméletlenül megkívánta büntetni a németeket és részben a magyarokat is, ugyanakkor a legyőzött nemzetek munkaképes felnőtt lakosságát rabszolgaként kívánta alkalmazni, mindenekelőtt a mezőgazdaságban (…).1262 1944. november 18-án elrendelték a németek internálását és vagyonuk elkobzását. A rendelet a „csángó magyarokra”, azaz a telepesekre is vonatkozott. Ugyanaznap elrendelték a 16 és 50 év közötti magyar férfiak munkaszolgálatra behívását.1263 1945. január 23-án Bánát, Bácska és Baranya Katonai Parancsnokságának rendeletére, Csúrog teljes magyar lakosságát a járeki gyűjtőtáborba hurcolták. Majd két nappal később, Zsablyáról a tömeges kivégzések után, a még életbe maradt magyarokat is átterelték a járeki gyűjtőtáborba. 1945 februárjában, amelyik időben megszüntették hivatalosan a katonai közigazgatást, akkor Mozsorban összegyűjtötték a magyar lakosságot és gyűjtőtáborba hurcolták őket. Az eddigi kutatások alapján Bánát területén 43 internálóés gyűjtőtábort, a Bácskában 28 tábort, a Szerémségben 9 tábort állítottak fel.1264 A táborokban elhelyezett magyar és német lakosok létszáma a 20-as nagyságrendtől, egészen a 8000-res nagyságrendig terjedt. Különféle típusú táborokat hoztak létre, a munkatáboroktól egészen a megsemmisítő táborokig. A táborok őrzését a népőrség tagjai látták el. A létrehozott táboroknak három típusa ismert jelenleg. Azok a munkatáborok, ahol a német és magyar lakosság megbízhatatlannak nyilvánított csoportjai, akiket rabszolgamunkára kényszerítettek. Ilyen munkatábornak tekintették azokat a településeket, ahol a lakosság létszáma elérte a 300 főt. Ezekben a helységekben a munkára kényszerített lakosság hazajárhatott aludni, de napközben ingyenmunkát végzett.1265 A másik típusú tábor a központi munkatábor volt, melyet egy-egy nagyobb településen vagy járási központban létesítettek, és többnyire munkaképes férfiak dolgoztak ezeken a helyeken. A harmadik típus az úgynevezett különleges státuszú táborok voltak, amelyek elsőször a német, majd a magyar lakosság munkaképtelennek nyilvánított csoportjainak elhelyezésére hoztak létre. Ide zsúfolták össze a betegeket, az időseket, a gyermekeket, a kisgyermekes anyákat. Az ellátás és az egészségügyi helyzet ezekben a táborokban volt a legrosszabb, mindennapos volt az éhezés és a járvány. A Délvidéken hat különleges státuszú internálótábor ismert: a Szerémségben a mitrovicai, a Bánságban a molyfalvi és a rezsőházai, a Bácskában a tiszaistvánfalvai (járeki), a gádori és a körtési táborok.
A járeki tábor
A járeki haláltábor alaprajza
(www.bulkes.de)
A járeki különleges státuszú tábort alapjában az Újvidék és annak környékén élő német lakosság begyűjtésének céljából hozták létre. A tábor 1944. december 2. – 1946. április 15. között működött. A táborban összesen 125 településről hurcoltak embereket. Önálló parancsnoksággal rendelkezett, amelyet az újvidéki körzeti parancsnokságnak rendeltek alá. A tábor katonai felügyelete a katonai közigazgatás felszámolásával sem szűnt meg. A járeki táborban 1944. december 3. – 1946. április 15. között 6429 személy pusztult el a legembertelenebb körülmények között, illetve az elhunyt gyermekek száma 955 volt.1266
Tömegsírok
Az áldozatoknak még holtukban sem adták meg a végtisztességet, a holttesteket tömegsírokba dobálták. Nem egy esetben el sem temették, csak csatornába, dögkútba dobálták, sintértelepen gyűjtötték össze őket. Előfordult, hogy egy tömegsírt exhumáltak, és a holttesteket enyvgyárban iparilag feldolgozták. A megmaradt sírokat nyomtalanul beépítették, föléjük házakat, sportpályákat, autóbusz-állomást építettek. A kivégzettek nevét, esetleges bűnüket, kivégzésük körülményeit, nyughelyüket sohasem hozták nyilvánosságra. Utólagosan háborús bűnössé nyilvánították valamennyiüket, elkobozták vagyonukat, megbélyegezték hozzátartozóikat. A szerb partizánok és a Népfelszabadító Hadsereg nyomában megtalálhatók azok a tömegsírok, amelyekbe minden ítélet, jogszolgáltatás nélkül belelőtték, vagy agyonverés, kivégzés után belehordták a halottakat. Jelenleg 58 helyet ismerünk, ahol tudható, hogy voltak, és/vagy vannak magyar tömegsírok.1267 Srđan Cvetković történész kutatásai szerint összesen 206 tömegsírról van tudomás jelenleg.1268
Akik elmenekültek…
Beszélni kell azokról is, akik elmenekültek a Délvidékről, illetve a jugoszláv hatóságok kiutasították őket. 1944–1946 közötti időszakban a délvidéki területekről elmenekült és kiutasított magyarok száma majdnem kétszerese volt az 1918 után magyar területre menekült magyar lakosság számának.1269 Magyarországra átmenekült, kiutasított magyarok összeírását 1945 őszén próbálták meg először, akkor ez a próbálkozás nem volt túl sikeres, Jugoszlávia területéről összesen 28.403 személyt jelentett. Az 1946 végére elkészült összeírás már jóval valósabb eredményeket tartalmazott. Így akkor 267.340 fő menekült a szomszédos országokból az anyaország területére. Ebből 84.800 személy érkezett valamilyen úton-módon Jugoszláviából.1270
Befejezés
Az áldozatok számát a mai napig még mindig csak becsülni lehet. Minden magyarlakta településen voltak statáriális kivégzések, agyonverések, kínzások. A vérengzések során több mint harminc papot, helyben maradt plébánost kegyetlenül megkínoztak és meggyilkoltak. A polgári lakosságon kívül tömegesen végeztek ki hadifogoly vagy visszavonuló magyar honvédeket is. A jugoszláv Népvédelmi Osztály hivatalos adata szerint is 2982 áldozat volt, valamint 899 délvidéki magyart halálra ítéltek állítólagos háborús bűnökért.1271
A becslések szerint azonban a meggyilkolt magyarok száma 20.0001272 és 45.0001273 között van.
„Újabban bíróságon keresztül lehet keresni, hogy az eltűntek ártatlanok voltak. Ha az utódok nem keresik felmenőik ártatlanságát, akkor azok bűnösök maradnak? Lehet, hogy csak 100-an vagy 500-an adnak be kérvényt, akkor csak ennyi ártatlan tűnt el a razziákban? Sok kivégzettnek már nincs utóda, azok hova lesznek besorolva? Egy több mint 80 éves nagymama, akinek édesapját 66 évvel ezelőtt kivégezték, nem mer a rádiónak, tévének nyilatkozni, fél. Egyetemet végzett unokája arra kéri, ne nyilatkozzon, mert neki,az unokának a karrierjébe kerülhet. Sok helyi vagy külföldi újságíró megkeresett bennünket, hogy nyilatkozzunk. Sok kérdésre válaszoltam, de nagyon meglepett, amikor az újságíró megkérdezte: Meg tudnék-e bocsátani azoknak, akik az édesapám haláláért felelősek? Hosszú töprengés után sem tudnék válaszolni. Kinek kell megbocsátanom? Hiszen nem tudom, ki a tettes. Lehet, hogy abba a hibába esnék, hogy én, a „bűnös leszármazott” vádolnék bűntelent (…) Tőlem nem kért senki bocsánatot. Senki nem érzi magát bűnösnek. Senki nem mondta, hogy az apám bűnös volt. Ha megneveznék, hogy ki a bűnös, akkor talán tudnánk azt is,hogy kiktől kell bocsánatot kérni, és kinek kell megbocsátani!”1274
A délvidéki tömeggyilkosságról, etnikai alapú genocídiumról évtizedekig nem lehetett beszélni. Még az érintettek sem merték elmondani családon belül, mit éltek át. Azok, akik átmenekültek Magyarországra, ugyancsak hallgattak. Akik meg mertek mukkani, azokat bíróság elé állították „izgatás” vádjával.1275 A több évtizedes csöndet 1989-ben egy bátor újságíró, Matuska Márton törte meg.
Lábjegyzetek