Előző fejezet Következő fejezet

Vallás, templom

 

Tudnunk kell, hogy a török seregekkel és a seregek védelme alatt sok szerb is letelepedett a Dunántúlon, hogy ezek a szerbek (rácok) felvéve a mohamedán vallást, bosnyákká lettek, és a törökkel együttműködve kiváltságokat élveztek. Korabeli leírásokból tudjuk, hogy Dombóváron is a szerbek voltak többségben, ezek nagy része várszolgálatos katona volt. Tudomásunk van arról, hogy mind Dombóváron, mind Döbröközön mecset, vagy iskolai tanítással is foglalkozó dzsámi is volt, ezért nem lehetetlen, hogy a Lázon lakó szlávok is hithű mohamedánokká váltak, s később a falu törzslakossága elmagyarosodván - belőlük eredeztethető.

Az 1700-as években Tolna megyében alakult magyar lutheránus falvak között szerepel Kurd is.

1737-1743 között a lelkész egy bizonyos Franz Berger volt, aki a Kurdon lakó szlovák lutheránus közösséget is gondozta.

„Kurd, mint Gyula-Jovánca plébániájának filiáléja említtetik a plébániáknak 1733. évi összeírásában. Ekkor lakosai többnyire tótok (értsd: szlávok) voltak, s csak kevesen magyarok. De később a tótok magyarosodni kezdtek, úgy hogy 1742-ban 575 lakos között már feles számban voltak.  Ekkor katolikus vallású volt 541, ágostai hitű evangélikus pedig 34.

A mostani templom helyén 1747-ben épült egy imaház Szent Lőrinc vértanú tiszteletére, mely azonban nem soká tartott. Akkor már egy pár német is lakott Kurdon, de a magyarok és tótokon kívül szerbek is voltak (horvátok). Mivel az 1747-ben épült templom rozoga volt, helyébe az akkor már többségben levő magyarok 1765-ben építették a mostani templomot, melyhez az (horvátok). Mivel az 1747-ben épült templom rozoga volt, helyébe az akkor már többségben levő magyarok

1765-ben építették a mostani templomot, melyhez az uradalom is hozzájárult ugyan, de kegyuraságot nem vállal. "

A   község   lakói,   hogy   isten   iránti   buzgalmukat kimutassák, a Szőlőhegyen kálváriát alakítottak ki (de csak fakereszttel), 1774-ben pedig szent Orbán (május 25.) és Rókus (augusztus 16.) tiszteletére egy téglából épült kápolnát emeltek (ezeknek emléknapja most is fogadott községi ünnep), hova évenként Orbán napján szőlőszentelési körmenetet vezetett a pap.

„Sajnos azonban, hogy 1805-ben, Morvai Jánosnak április 20-án történt halála után egész a következő év elejéig nem lett küldve helyi káplán (miközben az anyakönyvek is hiányosak azon nyolc hónapi időközben), az uradalom gazdatisztje   (ki  Gyula-Jováncán   lakott), valami miatt bosszút állva a kurdiakon, egyszerűen a szőlőhegyi kápolnát eladta. Az akkori gyula-jováncai plébános miért, miért nem (tudva nincs) nem tiltakozott ezen önkényes eljárás ellen, s így e kápolna azóta présházzá lett, a hívek nem nagy lelki épülésére..."

A présház Mézmer András után Schüszler Ádámé lett. Ma Matusek Gyula tulajdona.

Keleti oldalán a néhai oltár két oldalán még megvolt a falba süllyesztett két kocka alakú üreg: egyik a miséhez használatos ampolnák elhelyezésére, a baloldali a különféle szertartásokhoz használt megszentelt anyagok befogadására szolgált.

A kurdi templom felépítése után (1765.) a hívek azon voltak, hogyha plébániát nem is, legalább helyi káplánságot kaphassanak, s így az istentiszteletek szolgáltatásán kívül anyakönyveket is vezethessen a helyi káplán.

Ezen óhaj csak 1789-ben teljesült, mikoris az akkori gyula-jovánczai plébános (kihez Kurd, mint filiális tartozott) Sáris András György, bizonyos jövedelmi rész megtartása mellett beleegyezett abba, hogy Kurdon helyi káplán lakjék, s anyakönyveket is vezessen. Ezen káplánok lakása volt az a korábbi melléképület, ahol két szobája volt a papnak, és egy cselédszoba volt, valamint egy kis istálló.

Midőn azonban 1811-ben Csibrákot, (mely eddig Mucsi plébániájának filiáléja volt) idecsatolták, az akkori püspök, Király József rávette Sárics jováncai plébánost, hogy Kurdról teljesen lemondván, ez rendes plébánia legyen. S mivel Csibrák miatt káplánt is kellett tartani, a régi házhoz egy szobát csatoltak azon a helyen, ahol most a nagykapu bejárata van.

A plébániatemplom idővel 1796-ban és 1816-ban lett javítva,  1873-ban pedig a torony emelve és teljesen  újjáalakítva. A szentélyhez pedig az emeletes rész lett toldva a déli oldalon, s így a templom megnagyobbodott. 1876-ban két oszlopra épült kórussal bővült a templom.

Midőn a pécsi székesegyház 1882-től teljesen újjáépült, onnan a kurdi templom részére megvették a főoltárul keresztelő szent János, mellékoltárul pedig szent Anna és szent Borbála márványoltárait, valamint az ottani szószéket is, egy nagy szenteltvíztartóval (melyet Kurdon keresztelőkútnak alakítottak át) ugyancsak sok keltheimi márvány padlózati követ.

1887-ben a torony lett befestve. 1895-ben új orgona állíttatott fel, 1899-ben bold. Bella Zsófia hagyományából új padok készültek, a többi kövezet is cementlapokkal kirakva, valamint a sekrestye is nagyobbítva lett.

1833-ban új plébániaház épült, a régi pedig melléképület lett. A ház 1844-ben javítva, 1875-ben pedig átalakítva lett egészen. 1893-ban eladatván a szomszéd uradalmi boltház, annak udvarából és kertjéből 197 -öl vétetett meg, s mivel a melléképület már nagyon rozoga volt, 1894-ben lebontották, s az így nagyobbá lett udvar végén új melléképület készült új káplánszobával, valamint tágas istálló és fészer.

A kurdi kálváriahegyen bold. Schmidt Keresztély kőkeresztet állított, a község pedig kőből két mellékkeresztet. Mindhárom keresztnek fenntartását a község írásban vállalata.

A kálváriának azon része, mely a kocsiúton alul terjed, eladatott 150 Ft-ért, ez kamataival együtt püspöki engedéllyel 1894-ben a templom pénztárához csatoltatott, midőn a márvány oltárok lettek a templomban felállítva. A Kálváriának többi része évi 6 Ft-ért lett bérbe adva, s e pénz a templomot illeti azóta, hogy a földterületnek, mint régi szőlőföldnek dézsmaváltságát a templom fizette ki az uradalomnak."

Ebből az esetből kiviláglik, hogy miért adhatta el 1805-ben az uradalmi intéző az Orbán-Rókus kápolnát a hozzátartozó szőlőterülettel együtt: az uradalomé volt a tulajdonjog, mert a plébánia az örökváltságot 41 évvel azelőtt elmulasztotta kifizetni. Mint látható a szőlőterületek ügye még 1894-ben sem rendeződött. Az volt csak etikátlan, hogy az intéző kihasználta, hogy a kérdéses időben Kurdon éppen nincs káplán. Emellett teljesen jogszerűen járt el. A jováncai plébános ezért nem tiltakozott.

„A kurdi templomnak nemcsak szántóföldjei vannak (rendszerint bérbe adva), hanem szőlője is van, melyet egykor Marinics Gergely ajándékozott a templomnak, a község pedig ennek a munkáltatását elvállalta az 1828. évi vizitában. E szőlőből jár a plébánosnak a vizita szerint 3 akó misebor. Sajnos, hogy 1892-ben a filoxéra ezt is tönkretette, azóta amerikai alapra újjá alakították, a munkáltatást pedig a község fizeti azért, hogy gyakorlott kéz járva el, így az jobb karba jöjjön."

A kurdi temető kaszálását régi idők óta a plébános gyakorolta. 1864-ben új rész csatoltatott a régihez, de az újat is a lelkész kaszáltatta. Később azonban (1886-ban) a község perrel támadta meg emiatt a plébánost.

Az első folymodásra a szekszárdi törvényszék az új temetőt egészen a községnek, a régit egészen a plébánosnak ítélte oda. A királyi tábla, valamint a Curia ezt annyiban megváltoztatta, hogy egyáltalán kimondta, hogy a község nem foghatja perbe a plébánost (hanem rendesen főbb egyházi hatóságát), s így azóta a plébános folytatja az egész temető kaszáltatását.

A plébánosnak az ingatlanain kívül van szőleje is, melyet Kozma László faddi földbirtokos ajándékozott 1823-ban évente két gyászmise tartásáért, az összes meghalt hívekért (március 10-én és október 19-én) ez tehát misealapítvány, s a község nem tartozik munkálni. Sajnos, hogy ezen szőlőt is tönkretette a filoxéra, de felforgatván, és amerikai vesszővel elrakatván ujjá lett alakítva, habár a talajnak sok helyen a mésztartalma miatt csak lassan haladt a teljes újjáalakítás.

Mind a templomnak, mind a plébánosnak a vizitában említett földjeit (tehát a legelőilletéki részt nem lehet idevenni) a hívek tartoznak munkálni; ezt a község megváltoztatta ugyan, de olyképp, hogy a megváltási árban felfogadott egy munkást, ki a munkálatot teljesítette, de mivel ez nem vezetett célhoz, azért a templomföldek 6 évre bérbe adatnak, a plébános pedig házilag kezeli földjeit. A község fizet a templomnak évi 50.- forintot közmunkaváltságként, a plébánosnak pedig 64,- forintot, (ideértve a plébánia-rét kétszeri kaszálását, gyűjtést, takarmánybehordást.)

Ami a falun múlott, rendkívül demokratikusan működtek az intézmények a németek letelepülése után. A főbb tisztségviselőket négyévenként választották.

Német bíró mellé magyar helyettes és községi pénztáros és német mezőbíró választatott, a következő ciklus magyar bíró, német helyettes és pénztáros és magyar mezőbíró. így sohasem lehetett egy tisztségviselőt újraválasztani. Nagyobb és hatékonyabb volt az ellenőrzés, mint a korrupció. A szentmisék rendje is hasonlóan váltakozott. Magyarul ment a nagymise, német nyelvű volt a kismise és a litánia, a következő héten fordítva. A nagyobb ünnepek nyelve, mint a karácsonyi, húsvéti szertartásoké, keresztjárónapoké, rorátéké stb. évenkint változott.

Ment is minden, minta a karikacsapás. Csupán egyetlen alkalommal vetette föl egyszer egy német nacionalista:

-„Mester úr! Nem lenne igazságosabb, ha egy magyar misére két német mise jutna? Hiszen a németek kétszer annyian vannak!"

-„Ha gondolja, hogy egy németnek kétszer annyi bűne van, mint egy magyarnak, - mondta a kántor, - ezért kétszer annyit kell imádkoznia és énekelnie?" Így erről többé szó nem esett. Minden maradt a régiben.

 

Zsidók

Összesen három zsidó család lakott a faluban. A Kapinya bolttal szemben volt Wurm Jenő boltja. Az ő családja a nagymamával együtt öt tagból állt. Wurm nénin kívül ott lakott még - majdnem a plébániával szemben -  Tibi és Klári, a két Wurm gyerek.

Mindketten polgáristák lehettek, amikor a csendőrök elhurcolták őket. Csak ők tértek vissza a holokausztból.

Wurm Klári az 1980-as években Keszthelyen lakott. Itt kereste fel gyerekkori barátnője Fuchsberger Erzsébet, akit 1946-ban kitelepítettek Németországba, onnan családjával 1956-ban Chicágóba települt át. Egyik legszebb iskoláskorú emléküket idézték fel, amikor egy iskolai színdarabban a zsidó és német lány is magyar ruhába öltözve szerepeltek. Minden részletre magyarként emlékeztek vissza.

Mikor az apjukat civilruhás nyomozók és egy csendőr megbilincselve visszahozták a gépkocsival, hogy a házánál elásott árukészletet ássa elő, én is ott ácsorogtam az urdvarban, s mikor kiszállt az autóból, félénken odaköszöntem: „kezicsókolom Wurm bácsi" -nem válaszolt, szó nélkül lement a pincébe, vitte az ásót, amit a kezébe adtak. Egy bámészkodó felnőtt odaszólt a másiknak: „Láttad a nyakán a vörös stráfokat, ahol vallatáskor a kábeldróttal fujtogatták?"

Gödröt ásott vagy három helyen. Egyet a lakásban, egyet a veteményes kertben is. Az autó csomagtartójában vitték el a méterárut, és egy egyéb holmit. Meg Wurm bácsit is. Ekkor láttam utoljára.

A másik család volt Wurm Kató és polgarista lánya, Ági. Ők ketten a Kapos-hídra néző emeletesházban laktak bérlőként hátul a folyosó végén. Az asszony fiatal volt és valószínűleg megesett lány. Ők se jöttek soha vissza.

A harmadik család Dick Gyula bácsié volt a legnépesebb. Ő batyuval a hátán szedte össze az ócska holmit baljával a zsákot markolva, jobbjával félkezes tilinkóján játszadozva. „Rongyot, tollat, csontot, mindenféle használt holmit vesszeeek!" Meg az, hogy „Fliegefange, légyfogót!" - merthogy nyáron azt is árult. Búcsúkor, meg a környéken ünnepi alkalmakkor árulta a márcot, cukorkát a lányaival. Bonyhádról magához vette unokáját, Goldreich Adolfot, az akkor még csak sejtett veszedelemtől. Egyikük sem élte túl a holokausztot.

 

Baptisták

Az „amerikások", a hazatérő kivándorlók már magukkal hozták az új hitet. Ez segített fellazítani a nemzetiségi hovatartozás addig mindenkire kötelező elkülönülést. Különösen nagy előnye volt, hogy felmentett a párbérfizetési kötelezettség alól. Semmiért nem kellett fizetni sem a papnak, sem a kántornak. Legalábbis erre panaszkodik a Historia parochiae. A baptista családok saját szigorú törvényeik szerint éltek. Vagy tíz családra volt tehető a számuk, ami vagy negyven főt jelentett. Egyaránt terjedt magyarok és németek között.

 

Reformátusok

Tudomásom szerint csak egy család képviselte ezt a vallást: Sárkány Jani bácsié, a vasúti málházóé. Feleségével és két iskolás lányával együtt négyen képviselték Horthy Miklós vallását.

A református egyház az 1950-es évek közepétől aktivizálódott, ekkor került ide Eőri Szabó Dezső lelkész, aki népművész fafaragóként szerzett hírnevet.

 

A kurdi keresztek

1945-ben Kurd község területén és határában 10 darab terméskő feszület volt corpusszal ellátva, plusz egy kovácsoltvas kereszt, valamint 3 szobor, talapzatra, azaz fülkébe állítva. Felsorolás elhelyezkedésük szerint:

1. Feszület    a gyulaji emelkedő tetején, az út mellett. Ledőlt.

2. Feszület    a   döbröközi   emelkedő   tetején,   az   út mellett (a tsz major előtt). Karban tartva, lefestve.

3. Feszület    a csibráki út mellett a faluvégi tetőn, a jobb oldali első bekötő út mellett. Az egyetlen, ami eltűnt a föld alatt, azért mert egy traktoros (Sándor József) egykor véletlenül feldöntötte. Egy kis „ásatással" megtalálható.

4. Feszület    a    döbröközi    út    kiindulópontján    a benzinkúttal szemben, valaha a benzinkút létesítésekor a túloldalról áthelyezve. Karbantartva, lefestve.

5. Feszület    a   temetőben   Lickert   József síremléke előtt.

6. Feszület    a templom előtt. Jó állapotban.

7. Feszület    a Kapos-híd előtt. Letört lábbal.

8. Feszület    Kálvária a Széchenyi utca mellett a bal oldalon, az emelkedő mellett.

9. Kovácsoltvas kereszt minden valószínűség szerint a tűzvész által elpusztított régi templomtoronyról.

10. Szent Vendel szobra     Miután egy teherautó tolatás közben lelökte talapzatáról, újat készítettek és a kovácsoltvas kereszttel egyetemben a hősök ligetéből áthelyezték őket a ravatalozó elé.

11. Szent Antal szobra (Antóni) Az Alszög és a Főszög határán, az Ulicskával szemben, Kilvingerék (Fritz Péterné) háza elé állította az első világháború után Ignácz József, amiről a felirat is tanúskodik. Ez azért érdekes, mert az utca leaszfaltozása idején a családot kapacitálta a községi tanács, hogy az udvarukban állítsák föl a szobrot, mert akadályozza az útépítést. De az áthelyezés a család ellenállásán meghiúsult, és a szobor idestova lassan száz éve a helyén áll. („Da szentantaa, te is ki lesző telepittee. Azé ne búsuj, inkább igyá eggyet. Én majd addig fogom a gyerököt. De igyá az anyád eggyüngos hétszentésgit, mer leváglak!" - bíztatta a kisdedet tartó Antónit Kilvingerék házának első kiigénylője.)

12. A híd Kaposon túli bal (északi) oldalán téglából épített fülkében állt Nepomuki Szent János szobra, ami a Kapos-híd felrobbantásakor egyszerűen eltűnt a megrongálódott fülkéből, (egyik lakos a Szőlőhegyről kissé illumináltan hazafelé ballagva így vitatkozott a szoborral, a feliratot betűzgetve szép „kartrisch" tájszólásban: „Nepomuki János? Tu haszt á magyarizira laza. Tu piszt ned Nepomuki, tu piszt nur ein Nepomukk!" Az utolsó „mukk" akár csuklásnak is megfelelt. Magyarra így fordíthatjuk: Nepomuki János? Hát te is magyarosítottál? Te nem vagy Nepomuki, csak Nepomukk!.)

A kőkereszteknek fontos szerep jutott a falu liturgikus életében. A keresztjáró napok három napján, mely mindig iskolai szünet is volt, a faluban lévő keresztekhez vonult a falu népe, a plébános és a kántor vezetésével szép énekléssel és tömjénfüsttel. A faluvégi kereszteket váltakozva búzaszentelés tavaszi ünnepén tisztelték meg ugyancsak körmenettel.

A keresztek egy kivétellel ma is állnak. Ami kár esett bennük, abban a politika nem ludas. A község vezetői a vallásos érzületet soha sem sértették meg látványosan.

Napjainkban a népesség többsége, 95 % katolikus, 3 % református és 2 % egyéb vallású.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet