LENGYEL A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBAN

A magyar történelemnek egyik leggyászosabb napja 1526. augusztus 29. amikor a mohácsi síkon a török janicsárok kardcsapásaitól elhullott a magyarság színe-java. Magyarország számára ez a nap másfél százados nehéz, sötét korszakot hozott. II. Lajos király halála és a nagy emberveszteség megkönnyítette Szolimán szultán, nagyszabású hódító tervének megvalósulását. Buda elestével (1541) úgyszólván az egész ország a török lábai előtt hevert.

Az ezt követő években a török támadások egyre több részt hódítanak meg az ország területéből. Tolna megye kis várai még ellenállnak, ezért Szolimán 1543-ban Achmed basát küldi erős sereggel a megye leigázására. Ekkor kerül a lengyeli földvár is török fennhatóság alá. Innen ered a ma is használatos „Töröksánc" elnevezés. A török az elfoglalt országrészeken nemcsak katonailag, hanem közigazgatásilag is berendezkedett sajátos szokásainak megfelelően. A Dunántúlt két közigagzatási területre osztották az egyiknek Pécs, a másiknak Buda volt a központja. Tolna megye a budai pasalik (kormányzóság /szandzsákjai/ kerületei) közé tartozott. A pécsi szandzsákhoz tartozott Tolna megyéből több falu, köztük Lengyel is.

A török fennhatósági területen élő minden magyar egyszerű „raja" (jobbágy) volt, fegyvert nem viselhetett, és öltözködését megalázó módon a török szabályozta. Voltak területek, ahol a magyar birtokos jogát is meghagyták, ez volt a khasz vagy belbirtok, amely szintén a török kincstártól függött. A khasz birtokon élő lakosság, nemcsak a földesúrnak, hanem a töröknek is adózott. Ilyen volt a Lengyelen élő jobbágyok helyzete is.

A kincstári adó fizetésének alapja 1598-ig a telek, 1598-1607-ig a ház, 1608-tól a porta. Négy jobbágyház, vagy 12 zsellérház tett ki egy portát. 1635-től egy kapura 4 saját ekével és 4-6 igásmarhával bírójobbágyot számoltak. A 2 igásmarhával rendelkező jobbágyok közül nyolcat, a zsellérek közül, pedig tizenhatot számítottak egy portára. A portákra kivetett adó 4-8 forint között változott.

A földesúr részére a jobbágy a szokott természetbeni szolgáltatásokkal adózott.

Az adóalanyokról szigorú nyilvántartást vezettek, erre szolgált a „Defter", az Oszmán Birodalom központi pénzügyi igazgatásának könyvei, melyek regisztrálták az adózókat, azok vagyoni helyzetét és a befizetett adókat. Ma a nagyszámú fennmaradt defter fontos történeti forrás. A pénzügyi igazgatás vezetője a defterdár volt.

Lengyel falu a „Szászi" nahie-hez tartozott. Az ott vezetett defter szerint 1554-ben a falunak 9 adózója, 1565-ben 11 adózója volt. Ennél többen voltak 1582-ben, 16 adózót sorol föl defter.

Ma Lengyel község közigazgatási területéhez tartozó Papdon, több volt a lakos 1554-ben, mint Lengyelen. Előbbinél 12 adózó volt, míg Lengyelen 9. Az 1552-es defter szerint még népesebb volt Papd, Alsó-Papdon 41, Felső-Papdon pedig 7 adózó volt. Ma már Papd csak dűlőnévként szerepel.

Ugyancsak dűlőként szerepel a ma közigazgatásilag Lengyelhez tartozó Célpuszta, melyet 1554-ben Závod határában tüntetnek fel, akkor nyolc adózója volt, az 1571/72. évben a simontornyai zsandzsák fejadó defterében szerepel, s itt 33 adózót sorolnak föl.1

Tolna és Baranya megyék 1564 évi dikális adóösszeírásában, Lengyel: Pesthány Boldizsáré és 5 porta van.

Megadóztatta a török a termelést, a fogyasztást, a forgalmat, az élet úgyszólván minden megnyilvánulását. Adót vetettek ki a házasságkötésre, volt ipari és fogyasztási adó, hadi adó, szablyapénz, kadtokadó, Szökött emberek adója - ezt annak a közösségnek kellett megfizetni, ahonnan az illető megszökött. Adót szedtek minden termény és minden állat után. Minden gabonafélére tizedek voltak. Olyan adóteher volt a földművelésen, amely miatt nem volt érdemes a földet megművelni. A nép csak annyit termelt, hogy maga és jószága el ne pusztuljon. A szarvasmarhatenyésztésre viszont kedvező volt a török adózási rendszer, ezért a földművelés helyett sokan a pásztorkodást választották.

Tolna megyei helységek gabonatized-tartozása 1561-ben:

Lengyel: Tóth Péter búzát szolgáltatott egy keresztet, Tóth György egy keresztet.

Cél faluban: Csomor György, Csomor Pál és Balogh János szolgáltatott egy-egy kereszt búzát.2

A török kiszipolyozó uralma következtében egész falvak néptelenedtek el.

Palota vár tartományainak Urbáriuma: 1581.

Az 1583-as defter szerint Alsó- és Felső Célnak már csak két adózója van. Ez az egykori Cél-falu ma Célpuszta, Lengyelhez tartozik és két ház található itt, az egyik lakatlan, a másiknak két lakója van. 1650 körül - Schwegler Kristóf Henrik felmérésében a Sziget kerületéhez tartozó falvak összeírásában Lengyelen hat ház van feltüntetve.

„Bécs 1683-as ostroma idején már tömegesen menekül a lakosság megyénkből. Lengyel környékén a falvak még Buda vitelekor mind elpusztultak, Lengyelin csak ketten, hárman laknak, nyavajások, a többi elszéledt, Ki Metsek alá, Ki máshová, hol megmaradhadtak az sok Német járás meát." Vallja a hadjárat után pár évvel Hidvégi Rácz Miklós.3

Az 1526-1686-ig tartó hódoltság alatt sokat szenvedett a magyar nép. „Megfogyva bár, de törve nem", az egyesült európai hadakkal ledöntötték a Budavár tornyán álló török félholdat.

Tolna megyében végbement szörnyű pusztítást mutatja az a tény, hogy megyénkben a Hunyadiak alatt (1440-1491) 540 falu és 21 mezőváros volt (Lengyel falu is ekkor élte első virágkorát) a török kiűzése után, az 1715-ös összeírás alapján csak 15 település létezett. Lengyelt is, mint elpusztult települést tartották számon. Az őslakos magyarság részben kihalt, másrésze elmenekült oda, ahol megmaradásukhoz jobb feltételeket találtak. Lengyel környékén az elpusztult falvakat ma már egy-egy dűlőnév jelzi: ilyenek: Cél, Papd, Tézsla, Lász, Tók.

Hogy milyen település volt ez a Lengyel a török időkben kik lakták, ki birtokolta, mikor pusztult el, lakói merre széledtek szét, erről az egykori lakói nyilatkoztak a leghitelesebben. A lengyeli uradalom jobbágyai a török időben nem találkoztak a földesurukkal, Amadé Ádámmal, majd örököseivel. Az adókat, a „makkpénzt" megbízott emberei szedték össze és vitték Veszprémbe.

„A fegyverrel visszaszerzett országot a bécsi udvar saját birtokának tekintette, a hírhedt Újszerzeményi Bizottság (Neoacguistica Commissio) csak akkor adta vissza a régi tulajdonosnak a birtokát, ha okmányokkal tudta bizonyítani tulajdonjogát és képes volt megfizetni a fegyverváltságot (jus armorum vagyjus Turcicum), ez több-nyire hatalmas összeg volt, melyet a kamara állapított meg, hogy a földesúr maga is hozzájáruljon a török kiűzésének költségeihez."4

„Ebben az időszakban szerezte meg megyénk területének csaknem felét hg. Esterházy Pál az ország akkori nádora."5

Herczeg Eszterházi a maga birtokának tulajdonította Lengyelt és Tézslát is. 1645-ben Lengyel az Amadé báró birtokába került, valamint Lengyellel Kurd, Csibrák, Tézsla, Lázi, Sütfő és Svázigattya. Később az Amadéktól Csibrákot Jeszenszky János várásolta meg, Lázi, Sütfő, Svázigattya pedig Eszterházi Pál tulajdonába került. Lengyel falu és Tézsla puszta viszont megmaradt az Amadék tulajdonba. A török időkben a lengyeli és a tézslai jobbágyok Amadé bárónak és a töröknek adóztak senki másnak, ezért a nagyságos Várkonyi Amadé Antal, József és Péter bárók 1722. április 29-én Nagyszombaton, a királyi Táblabírósághoz fordultak, hogy érvényt szerezzenek igazuknak Lengyel és Tézsla ügyében. Kérve, hogy ügyük igazában vallassák ki a Lengyelből elkerült és még életben való embereket. Petók László a Királyi Tábla esküdt jegyzője, a király személynöke a tanuk felkutatására különlegesen megbízott embereket nevezett meg. A felkutatott tanukat a Királyi Táblabíróság elé idézték. 16 márka kifizetésének terhe mellett (hivatkozva az egyháziaknál lelkiismeretük tisztaságára, világiaknál, pedig Isten iránti szükséges hitükre, királyi fenségünk s Szent Királyi Koronánk iránti hűségükre meg kell figyelni, hogy tőlük valamennyiktől a dolgokból és körülményekből, melyek felől a fentnevezett kérelmezők nevében és személyében megkérdezték őket, az igazságnak milyen bizonyossága derül ki, ily módon megismerve nyomozd ki és tudd meg az igazi és mindenképp bizonyos igazságot."7

A Táblabíróság erre az ügyre felkért embereinek fel kellett kutatni, hogy mely falvakban található Lengyelből elmenekült jobbágy, akit tanúként ki tudnak hallgatni. Végül is 14 tanút sikerült felkutatni és eskü alatt vallomástételre kérni.

Ezek a következők:

1. „Nemzetes és vitézlő Székelyi István úr, aki 64 éves és Magyar Hadsereg Gyulai-féle gyalogos ezredének alezredese, valamint a nemes Tolna Vármegye Táblabírája, az őfelségének és az említett vármegyének tett eskü alatt valotta." Néhai Amadé Ádám Úr Lengyel falu és Tézsla puszta feletti hatalmát a Nemes Tolna Vármegye gyűlésén publikálván, senki nem mondott ellent. Tudja azt is, hogy nevezett helyek ép faluk lévén Bétsi obsidionnak (ostrom) alkalmatosságával elpusztultak.
2. tanú a néhai rác Hídvégi Miklós özvegye, a tiszteletre méltó 58 éves, Fehérvár szabadkirályi városban tartózkodó Magdalena asszony előzetes eskütétel után ezt vallotta: „Jól tudja, hogy szegény ura Hidvégi Miklós török idejében Barabás nevű szentgyörgyi emberrel bizonyos pénzt szoktak felhordani a Tekintetes és Nagyméltóságú Amadé famíliának. "
3. „tanú Simontornya mezővárosában lakó bölcs és érdemes Perces István kb. 60 éves "
4. „tanú Simontornya mezővárosában lakó bölcs és érdemes Csomor Gergely 74 éves "
5. „tanú gondos Vertse Mihály kb. 70 éves a Baranya megyében fekvő Szász faluban lakó ..."
6. „gondos Lengyeli Sztoján kb. 60 éves, a fenti Tolna megyében fekvő Apar faluban lakó adózó jobbágya ..."
7. „tanú Balaskó Imre kb. 66 éves, a fenti Tolna megyében fekvő Berény faluban lakó adózó jobbágya ..."
8. „tanú gondos Balaskó Benedek kb. 63 éves a fenti Berény faluból, Marsi tábornok adózó jobbágya ..."
9. „tanú a gondos Hajmássy Sztiján, aki Baranya megyében fekvő Kozár faluban lakik, kb. 58 éves, Esterházy herceg adózó jobbágya ..."
10. „tanú a gondos Vertse Gergely kb. 45 éves, a nevezett Baranya megyében fekvő Szász faluban lakik, s a pécsi püspök jobbágya. "
11. „tanú a gondos Kis Vég Gergely, az említett Tolna megyében fekvő Kis-Vejke faluban lakik, kb. 50 éves, a nagyméltóságú Mersi tábornok adózó jobbágya ..."
12. „tanú a gondos idősebb Vég Gergely, kb. 70 éves a fenti Kis-Vejke faluból, az említett tábornok adózó jobbágya ..."
13. „tanú a gondos Devetseri Márton kb. 50 éves, az említett Kis-Vejke faluban a fenti tábornok adózó jobbágya. "
14. „tanú Mussei Máté, a gyarkan ismételt Kis-Vejke faluban lakik, kb. 40 éves ..."

A tanúvallomásokból kapunk képet arról, hogy a török időben milyen falu volt Lengyel, ki volt a földesura, az alábbiak szerint.

• Lengyel a török Bécs alá való felmenetele (1683) ép és középszerű volt,
• Lengyelhez tartozott Szárász és Tézsla-puszta,
• Amadé Ádámnak, mint örökös földesuruknak fizettek adót, melyet nekik akkorbéli török uruk, Ali Basa maga is megengedte, sőt meghagyá."
• Volt olyan év, amikor Szárászon összeszedett kilencedet, a pécsi püspök fegyveres emberei kényszerrel vitték el, holott az az Amadé földesurát illette.
• Lengyelen lakozó Vég János örökös jobbágy évente vitte fel Mekényes, Lengyel, Szárász, Tézsla, Lázi, Csurgó, Csibrák, Sütfő, Kurd és Szverzigattya falukban összeszedett adót Amade Ádámnak sokszor maga a török is segítette, és felűzte a ma­gyar urakhoz. "
• Lengyelnek nem volt temploma és temetője. A lengyeli halottakat török időben Szárászon temették el: „holott a török más határba holttestet vinni büntetés nélkül nem engedte: de mivel Szárászi, Lengyeli és Tézslai pusztáknak különb határa nincs és nem is volt, Lengyeliből és Szárász a temetkezést nékik soha nem ellenez­te a török: „Valotta a felesküldött Vég György tanú. A meghallgatott tanúk többsé­ge úgy nyilatkozott, hogy Lengyel a török bécsi ostroma (1683) után két évvel, va­gyis 1685-ben pusztult el.7 Ezt követően az összeírásokban Lengyel, mint elpusz­tult település szerepel. A Tolna Megyei Önkormányzat Levéltárában található „összeírások" kimutatásokban Lengyel neve legközelebb 1725-ben szerepel, mint falunév, más adat viszont nincs bejegyezve.8

A LENGYEL ÚJRATELEPÍTÉSE A TÖRÖK HÓDOLTSÁG UTÁN

z 1722. évi Lengyel és Tézslapuszta tulajdonlási perében, mely az Esterházy Pál és az Amadé család között történt tanúnyilatkozatokból kitűnik, hogy az egy­kori „ép és középszerű legyei" fokozatosan néptelenedett el, melyben döntő szere­pet játszottak a török bécsi ostroma után az osztrák zsoldos csapatok. Ez Hídvégi Rácz Miklós, az Amadé család bizalmi emberének nyilatkozatából is kitűnik. Tehát 1685-ben Lengyel is úgy, mint a többi völgységi település elnéptelenedett, puszta­sággá vált. Tolna megye kipusztult falvait a török világ alatt délről felvonuló rácok foglalták el. Az 1696-os összeírás szerint a megye lakosságának több mint a fele rác volt. Míg Lengyel környékén lévő falvak zömében megtelepedtek a rácok, (emlékü­ket ma már a dűlőnevek őrzik) Lengyelbe rácok nem települtek. Ezért a lakatlanná vált község mintegy 35 év alatt elbozótosodott, erdős területté vált.

A VÖLGYSÉG KIPUSZTULÁSÁNAK KÉPÉT HÍVEN TÜKRÖZI AZ 1720-AS ÖSSZEÍRÁS:

A völgység területének legnagyobb részét sűrűn beborította a bozót, tüskés növényzet. Az elvadult vizek nyomán napról-napra nőtt a mocsárvilág, s terjed­tek az erdők. Hogy az elhagyott vidékeken újra megindulhasson az élet, ahhoz szorgalmas munkáskezekre volt szükség. Megindult tehát az elhagyott területek benépesítése. Ebben az időben indult meg a németek betelepítése a völgység te­rületére, s így alakult át néhány évtized leforgása alatt a hajdan magyar völgység német többségű vidékké.

A telepítés megindítója Dőry László volt, aki már 1712-ben kiküldte Felbinger Ferenc ügynökét azzal, hogy teveli birtokára Németországból sváb telepeseket toborozzon.

A toborzás eredményeképpen már 1714-ben 127 család jelentkezett, hogy Tevelen letelepedjék. Az új telepeseknek 3 évi teljes szabadságot és jobbágyszolgál­tatások alóli mentességet ígért. Azonban úgy látszik, nem voltak megelégedve, mert itt hagyták a telephelyüket és részben dél felé vonultak. Többen pedig elszegényed­ve visszatértek Németországba. Ezt bizonyítja az 1715. évi összeírás, mely szerint Tevelen már csak 43 német család élt.

Dőry László azonban tovább folytatta telepítési tevékenységét. 1718-ban „Toborzó cédulákkal" árasztotta el egész Würtenberget, különféle ígéretekkel csábította a telepeseket.

1718-ban a lassú bevándorlás folytán gróf Wellisch Olivér telepítette az első né­meteket Kakasdra.20 Valószínű, hogy 1718-ban Lengyel földesura, Amadé Tádé is megpróbált német telepeseket toborozni a lengyeli uradalmába. Erre utal az 1829. évi Egyed Antal-féle összeírás. Ugyanis Molnár József Lengyel, Kisvejke és Závod „hiteles" jegyzője, Lengyel vonatkozásában azt írja: „Ezen helységet 1718. esztendő­ben németek szállottak meg. Ezen helységet csupán németek lakják."10

Az összeírásból kitűnik: „Lakosai ezen helységnek Fuldából hajdani Hertzegi Benediotinus apátság, most Hassziai Nagy Hertzegségből eredtek, térdig szolgáló rövid vászon bugyogót, német sarut, némely tzipőt, közönségesen pedig fa tzipőt (klumpen) hosszú és rövid szűrt viselnek."11

Molnár József jegyző lengyeli adatközlője minden bizonnyal lengyeli német ember volt, mivel az összeírás idején (1829) Lengyel tiszta német falu volt. Akiknek az „öregjeik" halhattak azokról, akik már jártak Lengyelen 1718-ban. Mindenesetre az 1720. évi összeírásban még a falu neve sincs feltüntetve. Az 1725. évi összesítő kimutatásban csak a falu neve szerepel, más adat nincs bejegyezve.12

Az 1722 előtti telepítések, un. magántelepítések voltak. Államilag szervezett telepítések csak az 1722-i országgyűlés 103 artikulusa alapján indult meg. Ez a telepítési hullám, a telepítések első periódusa azért lényeges a Lengyel környéki falvak szempontjából, mert a bánkúti telepítések császári megbízottjai - Mercy -ezekkel a telepesekkel népesítette be a Sinzendorfftól megvásárolt apari (hőgyészi) uradalmát.

Lengyel ebben az időben báró Amadé Tádé tulajdona volt, minden bizonnyal ezen telepítési hullám keretében telepített Lengyelbe német telepeseket.

Lengyel község újratelepítését a község akkori földesura, báró Amadé Tádé végezte, 1722-23-ban. Ezt az időpontot igazolja az „1782. szeptember 17-én gróf Esterházy Pál, László néven pécsi püspök által felvett jegyzőkönyv, mely felemlíti, hogy a lengyeli imaház 1723-ban épült."13

Az 1725. évi összeírásokban már szerepel Lengyel neve, bár lakost nem tüntettek fel benne. Viszont az 1727. évi összeírásban már az alábbi nevek szerepelnek:

Michael Hoffmann, mint bíró

Joanes Kar, Hans Berger, Schmith Michel, Thomas Biger, Andreas Topp, Joanes Spil, Peter Pirler14

A közel 40 évig lakatlan Lengyel területét belepte a bozót, elvadult, beerdősödött. Ez nem volt kedvező hatással az új lakói számára. Nem sokáig tartózkodtak itt, elmentek, újakjöttek, egy évtized alatt szinte alig gyarapodott lakóinak száma. Ezt mutatja az 1738. évi összeírás, mely szerint:

Andreas Kepp, mint bíró

Marsid Topp, Stephan Miller, Michael Hoffmann, Thomas Czigelbirs, Marined Smitt, Friderien Weber, Johan Lombos, Josames Finkjosames Miller, Nikolas Pross15

A lakosok gyakori cserélődésére utal az 1733-ban készült egyházlátogatási okmány, melyben a következők olvashatók: „Lakói újonnan bevándoroltak, kevesen fizetnek a plébániának (Závodnak) kérdés, hogy egyáltalán itt maradnak-e."16

Ezekből az évekből nem is található a lengyeli urasággal kötött szerződés. A lakosság lassan stabilizálódott, létszámuk egyre több lett. Az urasággal a szerződések az 1744 és 1752, valamint az 1766-67-68. években kötődött.17

A németek Lengyelbe történő telepítésével Lengyel község utolsó földesura, gróf Apponyi Sándor is foglalkozott. Életének utolsó éveiben felkérte a Szegedi Egyetemet, hogy küldjenek falukutatókat Lengyelbe annak kiderítésére, hogy honnan és mikor települtek németek Lengyel községbe. Ez Sándor gróf életében nem történt meg, csak jóval később. A Szegedi Egyetem 1939-ben küldte ki Carl Baumant, hogy végezzen falukutatást Tolna megyében, Lengyel községben.

A falukutató előtanulmányában ezeket írta: „Ez év nyarán (1939) a Magyar Nemzeti Múzeum birtokán: Lengyel, Tolna m. kutatásokat végeztem a Múzeum Táj- és Népkutató Intézetének keretén belül. A falu lakói német telepesek, akiket még nem ismeretes időben és ismeretlen helyről (Németországból, de annak ismeretlen vidékéről) telepítettek. Segítségül kell venni a nyelvjáráskutatást és a néprajznak minden ágát, hogy ezen az úton nyomára juthassunk a telepesek németországi hazájának."

Carl Bauman néprajzos falukutató, mintegy 16 oldalas előtanulmányban a telepesek eredetét nyelvészeti úton kísérelte meg felkutatni. Ez itt Magyarországon, valamint a hangtan alapján eljutott a Mainzi és a Fuldai apátsági levéltárakba is, ahol sikerrel járt. Amint írja: „Én a telepítést a jelek szerint úgy gondolom, hogy báró Amadé Tádé szervezte, mint a község tulajdonosa. Ő telepítette a Rajna - Majna - Rhön vidékéről a német lakosokat. A telepítés esztendejéül 1722-23-at látom igazoltnak."18

A földesúrral kötött szerződések kedvező feltételeket biztosítottak a telepeseknek. Már nem gondoltak a visszaköltözésre Németországba, vagy más területre. Aki a szervezett telepítés alkalmával települt le, az elköltözésének egyik feltétele az volt, hogy „nem térhet vissza", a másik az, hogy csak úgy települhetett le, ha minden tartozását ott kiegyenlítette.

A betelepültek az első három évben minden megyei és urasági tehertől, tizedtől mentesültek. Hogy kezdetben milyen volt a gazdasági helyzete a betelepült lengyeli német jobbágyoknak azt híven tükrözi az 1735-41. évi összeírás, melyet a hőgyészi uradalomhoz tartozó jobbágyfalvakban jegyeztek fel. A lengyeli az alábbiakat tartalmazza:

„Csak egyetlen mező van, a területén kis hasznot hozó, egy szántás után semmit, két-három szántás után egy pozsonyi mérő elvetésével, két pozsonyi mérővel többet igen ritkán terem. A földet kukoricával, kenderrel, dohánnyal vetik be, egyebet nem termelnek. Még saját szükségleteikre sem elegendő. Egy éve kezdték a szőlőtelepítését. Az erdők épületfával bővelkednek, „makkoltatásra is alkalmasak. Malom nincs, csapszék sincs. Egyéb hasznossága nincs, kereskedelemmel nem rendelkeznek."19

„A telepesek szorgalmasak, „munkára éhesek" voltak. A velük szomszédos bajo­rok azt mondják róluk, azért élnek, hogy dolgozzanak."20

A szorgalmas német kezek munkája által egyre nagyobb terület lett művelés alá von­va és néhány évtized alatt termővé vált az elvadult, elbozótosodott, erdősödött terület.

A művelés alá vont területtel arányosan nőtt a község lélekszáma is. Ezt mutat­ják a korabeli anyakönyvi bejegyzések. Lengyel 1768-ig a závodi plébániához tarto­zott. Míg a keresztelési anyakönyvbe 1742-ben négy gyermek neve van bejegyezve, addig az 1751. évi bejegyzésnél már kilenc név olvasható.

Az 1770. évi összeírás alkalmával Lengyelen 45 adózójobbágy, 9 házas zsellér és 4 házatlan zsellércsaládot írtak össze. Az összeíró lajstromon Lengyel földesuraként báró Amadé neve van feltüntetve.21

A község művelés alá vont területét többnyire sorhúzás nélkül házsorjában osztották, éppen ezért a határ a belsőség tükörképét tükrözi. Minden korábban érkezett telepes azonos nagyságú földterületet kapott. A földosztás technikailag úgy történt, hogy minden osztásra kerülő dűlőt egyenlő darabokra osztottak fel. A falutól távolabb eső és a gyengébb minőségű földből mindenki részesült. Minden táblát annyi keskeny parcellára osztottak ahány telkes jobbágy volt a községben. Ez jól látható az 1791. évi térképen. Ezt a rengeteg apró csíkot csak fáradtságos munkával, sok járkálással lehetett megművelni. Az ilyen táblákon a gazdálkodást csakis úgynevezett nyomásos, vagy for­dulós rendszer mellett művelték. Közakarattal előre megállapították a vetésforgást. Nyomásos gazdálkodásnak azért nevezték, mert amikor ugarban volt (nem művelték jószággal), csordával legeltették, s az letaposta, lenyomta. Általában két és háromnyo­másos, vagy fordulós gazdálkodás volt elterjedt. Ez a rendszer a földközösséggel volt kapcsolatos. Ezt a rendszert Mária Terézia egy rendelettel megszüntette.

Az úrbéres birtokviszonyokat Magyarországon először Mária Terézia íratta össze.22

LENGYEL KÖZSÉG ÚRBÉRES BIRTOKVISSZINYAI 1767-1784-BEN

A földesúr neve: BIRISITS MIHÁLY K.sz.n. (egyedüli birtoka)

Lengyel településszerkezete szépen kirajzolódik az 1791-es térképen. Észak-dé­li tengelyű úthálózat és fésűs beépítés jellemzi, domborzathoz igazodó patakvölgyi falu, két utcával. A felső utca „Úri utca" - ma Petőfi utca -, az alsó utca „Paraszt ut­ca" - ma Székely utca -, északi részén ered egy-egy forrás, mely a két utca közepe táján találkozik, egy Y formában és ezek táplálják az un. Hábi patakot. Mind a két ut­cában erre a patakra sorakoznak fel a telkek. Az alsó utca hosszirányban kettévágja a telkeket, ezért a házak zöméhez a patakra nyúló kert is tartozik. A telkek általában egyforma nagyságúak.

A felső utcában északról dél felé haladva, az 179l-es térképen a jobb oldalon, a templom és plébánia lakon kívül, a falu alsó részén, csak négy ház van feltüntetve. A baloldalon lévő házakhoz tartozó telkek mind a patakra nyúlnak le. Az Y-nal be­zárt terület egy része (ma a kertészet területe) nem lett felparcellázva, ez megmaradt az uradalom részére. A két forrás találkozásánál volt az intézői lak (az 1806 utáni években itt épült az Apponyiak első kastélya, ma posta és óvoda), valamint ott volt az uradalmi hombár (magtár), ahol az uradalom részére beszolgáltatott kilencedet, tizedet tárolták.

A felső utcában is egyforma nagyságúak a telkek, három kivételével. Ezek dupla szélességűét23

Lengyel község lakóházainak és lakóinak gyarapodását tükrözi az 1784-1787. évi első Magyarországi népszámlálás az alábbiak szerint.

Lengyel 1960. előtt Birtokrészletek kimutatása

Részletezte: Herczeg Sándor sk. Kap.mérnök

Lengyel község lélekszámának, lakóházainak és területének alakulása25

1. Kammerer Ernő - Velics Antal: Magyarországi török kincstári defterek II. 167-169. 1554.1.Bp. 1886.
2. TMÖL Kammerer L. A. Szekszárd, MOL SzÁGy. 1559. ápr. 17.
3. MOL Az Esterházy család hercegi ágának Levéltára R108. Rep. 35. Fasc. M. Nrv. 0.316. et. NB. Évszázadokon át Tolna megye történetének Olvasókönyve 1. Szerkesztette: K. Balog János 203. p
4. Lengyel és Tézsla határvizsgálata 1722-ben TMÖL. Szekszárd Ólatin részeket fordította Dr.Várady Zoltán 1996. Bai József szerző, tulajdonában
5. Lengyel és Tézsla határvizsgálata 1722-ben TMÖL. Szekszárd Ólatin részeket fordította Dr.Várady Zoltán 1996. Bai József szerző, tulajdonában
6. TMÖL összeírások 285/1925/26
7. TMÖL összeírások 285/1925/26.
8. Völgység földje és népe: Kiadja az MSZMP Járási Bizottsága Bonyhád, 1958. Összeállította:Boros Béla, Kékes Károly, Dr. Kolta László, Kedves Henrik, Knábel Vilmos, Réther Vilmos
9. Cserna Anna - Kaczián János: Egyed Antal összeírása és korrajza Tolna Vármegyéről 1986.145-147. p.
10. Uo.
11. TMÖL összeírások 285/1725/26.
12. Pécsi püspöki visitáció 1783. szeptember 17-i jegyzőkönyve Rk. Plébánia Lengyel
13. TMÖL Ö. 288/1927.
14. TMÖL Ö. 299/1738.
15. Egyházlátogatási okmány, eredetije závodi plébánia irattára
16. Juhász Edit: Németek letelepedése a török hódoltság után Tolna megyében (Szakdolgozat)
17. Joe Strobel Canada, Tilsonburg.Carl Bauman: Beszámoló az 1939. év nyarán Lengyel községben (Tolna m.) végzett falukutatás történeti részéről (Fénymásolata 1993-tól Bai József tulajdonában)
18. A hőgyészi uradalomhoz tartozó jobbágyfalvak összeírása 1735 - 41. TMÖL Apponyi család iratai 1324-1929.
19. Tolna megbillent dombjain: Elet és tudomány 1990. évi 6. sz.
20. TMÖL Ö. 307/1770.
21. Úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában Akadémiai Kiadó Bp. Dunántúl
22. Összeírások 1695-1772. között Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára, Szekszárd
23. 1783. szeptember 17-én gróf Esterházy Pál, László néven a pécsi püspök által felvett jegyzőkönyv (Eredetije a lengyeli rk. Plébánián)
24. Lengyel község törzskönyve 1900-tól 1965-ig (Polgármesteri Hivatal Lengyel)
25. Népszámlálási kimutatások 1784 - 87., 1900-1980.
26. 1829. évi Egyed-féle összeírás TMÖL Szekszárd
27. Lengyel községtérképe 1791. 1860. TMÖL, Szekszárd
28. Évszázadokon át Tolna megye történetének olvasókönyve I. kötet Szerkesztette: K. Balog János 1978. (101-102. oldal)
29. Évszázadokon át Tolna megye történetének olvasókönyve II. 1985. Szerkesztette: K. Balog János (259. oldal)
30. Tanulmányok Tolna megye történetéről DC. kötet (Hegedűs László: Tolna megye nyugati felének települései 1580-1704)