Előző fejezet Következő fejezet

Német szokások Lippón

 

Adventi - karácsonyi - újévi ünnepkör

Mint minden katolikusok lakta helyen, nálunk is a várakozás, Jézus születésére való fölkészülés az adventi négy vasárnap. Itt is szokás az adventi koszorún minden vasárnap egy-egy gyertyát gyújtani. A koszorút magát a régebbi időkben fenyőágakból, az azt megelőző időkben faágakból fonták, illetve négy gyertyát helyeztek az asztalra fektetett fenyőág ágai közé. Minden egyes meggyújtott gyertyával nőtt a várakozás öröme a megszületendő kisjézus iránt.

Ebben az időszakban a hétköznapi szentmiséket "Rorate" miséknek nevezik. Nemcsak azért, mert hajnalban, kora reggel mondják őket, hanem e szó "Rorate" harmatozást, olvadást is jelent.

Még egy szép szokás fűződött, illetve fűződik ehhez az időszakhoz. Borbála napján, tehát december 4-én kis tányérkákba búzát tesznek, azt óvatosan locsolják, melegen tartják, hogy karácsonyra az "új élet" megszületéséig a búza is kihajtson. A szépen egyenesre nyírt búzát a karácsonyfa mellé, templomokban a Betlehem mellé állítják. Nálunk még élő szokás mind a templomban, mind a családunkban.

 

December 6-án Szt. Miklós napján a németeknél is, illetve a gyerekeiknél nagy várakozás előzi meg e napot, hiszen ajándék kerül a csizmákba, cipőkbe, de nem mindig ilyen bőkezű Mikulások jártak. A helyi német gyerekek legtöbbször almát, diót, "hutzlit" /aszalt szilvát/ találtak a csizmákban.

 

Karácsony

Az egyik legszebb, legnagyobb ünnep, mint mindenütt. Lippón is nagyon szép betlehemes játékot adtak elő, de ezt már csak múlt időben mondhatom el. A szereplőket illetően kétféle előadás is létezett. Az egyik egy régebbi összeállításban, ahogy egy idős néni mondta el, a másik a 30-as évekből való, és e szokással a 40-es évek közepén vége is lett itt Lippón a Betlehemes játékoknak.

A korábbi tehát úgy szólt, hogy szentestén már késő délután hét leány -12-15 évesek - egy kis jászollal házról házra jártak. Mindenhol bekiabáltak:

"-Beengedik-e Jézuskát?

- Igen, gyertek csak!" - hangzott a válasz. A Jézuskát is egy lány játszotta, fehér ruhában, fátyollal az arca előtt, egy kis koszorúval a fején. Egyik kezében egy pálca, a másikban egy kis kosár almával, aszalt szilvával és dióval. Bebocsájtás után "Dicsértessék a Jézuskrisztus"- köszöntik a ház népét a lányok.

A Jézuska kiönti az asztalra a kosárka tartalmát, és megkérdezi a gyerekeket, hogy imádkoztak-e szorgalmasan, és énekelnek-e?

Közben a gyerekek természetesen nekilátnak az ajándékokat összeszedni, és ha nem válaszolnak illedelmesen, bizony Jézuska rájuk suhint a pálcával. Ezután a lányok eléneklik a szépen rímelő dalaikat, -sajnos az elbeszélő már nem emlékszik a dallamra -majd tovább mennek a következő házhoz.

Útközben kis csengettyűkkel jelezték, hogy merre tart a Jézuska. Amikor minden utcában, minden katolikusok lakta házban jártak, már bizony közeledett az éjféli mise ideje. Az éjféli misére mindenki elment, aki csak tudott. A kis csapat lassú léptekkel haladt befelé a templomba az oltárig és a következő dalt énekelte:

"Heut um Mitternacht ihr Hirten gebet acht", ami annyit jelent, Ma éjfélkor pásztorok vigyázzatok.

Az ének befejeztével kijön a pap a sekrestyéből és kezdetét veszi az éjféli mise. A betlehemes játékok eme verzióhját 37 elbeszélő szerint azóta így játsszák, amióta a németek itt tartózkodnak.

A másik elmondás szerint, -ahogyan a 30-as években meghonosult - Lutz György kántortanító segítségével tanulták meg a gyerekek szerepeiket. Itt már többen vannak az előadók, de ami érdekes, az az, hogy itt is majdnem mind lány a szereplő, csak két fiú van,aki Józsefet és Jézuskát játssza. Itt vannak még a pátriárkák, Mária, két-két angyal, és Anna. Ők is házról-házra járnak természetesen, József kérdezi a háziakat, hogy bejöhet-e Jézuska?

-Igen,- hangzik a válasz, de előbb a szülők átadják a Jézuskának a gyermeküknek szánt ajándékot. /Itt is legtöbbször gyümölcsök, esetleg aprósütemény, mézeskalács/

Az előtérben vagy a konyhában közösen énekelnek egy "Ex glória"-kezdetű éneket, ami szabad fordításban kb. így hangzik:

Ex glória a mennyei seregekből

Ma megszületett Urunk, Jézus Krisztus,

aki a világ megváltója.

Ő megszületett egy Betlehemi istállóban.

Ő megszabadít bűneinktől

és az égi hazába vezet.

Ezután belépnek a szobába a pátriárkák a következő énekkel:

Most jönnek a pátriárkák az ő zöld

koszorújukkal. Nem egy öreg istálló

ez? Ragyog minden mint egy kristály,

Gyere csak, gyere csak Jézuskánk, Jöjj

be hozzánk Jézuskánk.

Ekkor belép Jézuska:

Botot tartok kezemben Én

volnék a Jézuska József,

kedves Józsefem, Kérünk

hallasd hangodat.

József a következő versikével lép be:

Íme bejöttem,

lenne lovam nyergeltem volna,

mivel nincsen, gyalogoltam.

Jelenj meg, jelenj meg Mária,

hallasd hangod idebenn.

...és jő Mária:

Én Mária tehát gyorsan jöttem,

jöttem gyermekemmel. Nincs a

földön olyan ember, aki minket

oltalmazna? Anna, kedves

Anna hallasd hát hangodat.

Végül jön Anna:

Jóestét, jóestét, szerencsét idebenn.

Mit csinálnak gyermekitek?

Jámborak és imádkoznak, Úgy Isten

ajándékot ad. Ha ők ezt nem

tetszik, elviszem őket Jeruzsálembe.

A búcsúzó ének jön ezután:

Keresztények hallgassátok mily

szépen énekelnek az angyalok

mindnyájan, Glória Szent Mária ej,

ej, az almon fekszik a kisded. Hol

hálunk ma éjszaka Józsefem, künn

az utcán, magasságos Isten.

Pásztorok, pásztorok ébredjetek, ne

aludjatok oly soká. Betlehemben,

ebben a városban található egy

kisgyermek. Siessünk, köszöntsük,

kezeit és lábait,

gyertek sietve, ne lassan, gyertek

gyorsan, mindannyian.

 

Ekkor kapják meg a ház gyermekei ajándékaikat, ha a háziak kívánják, még egy karácsonyi dalt énekelnek, majd folytatják útjukat a következő házig. Ők is éjféli misére mennek, de ott már nincs külön szerepük.

Néhány szót az öltözékről: jelen esetben a lányok fehér ruhában /elsőáldozási ruha/, a Jézuska is, ő hosszú fehér ruhában, arca előtt fátyollal, fején püspöksüveggel van ellátva.

E két változatot ismerték tehát Lippón, sajnos ma már egyiket sem adják elő. A karácsonyi ünnepnapok újkeletű szokása még a keresztszülők meghívása, ugyanis ekkor hozzák ők a keresztgyermekeiknek az ajándékukat. Általában itt is mézeskalácsbábúkat, különböző figurákban, vagy "puszedlit", ami a kerek, csomagolt mézeskalácsot jelenti.

 

A karácsonyi ünnepkörben, december 28-án még egy szokás volt ismert Lippón. E nap nem egy fontos vallási ünnep, a katolikus naptárban tanácsolt ünnepnap, régebben azonban e napon, Aprószentek ünnepén a fiúk szintén házról-házra járva egy vesszővel végigsuhintották az egész háznépet a következő mondóka kíséretében: "Frisch, und G sund, s Neujahr Khumt. Bleibt a Ksund, bis i widr khum." Magyarra fordítva: Friss és egészséges légy, az újév jön, maradjon mindenki egészséges, míg újra jövök.

E nap a Heródes király által megöletett minden újszülött, kisded ünnepe, szimbóluma. Úgy tartották, hogy akit e napon megvesszőznek, nem lesz beteg a következő évben, elsősorban a köszvény fogja az illetőt elkerülni. A versike szerint mintegy figyelmezteti az embereket, hogy frissen, egészségben várják az új esztendőt. Szilveszter

E nap, bárhogy is kutattam, illetve faggattam adatközlőimet, a németeknél, legalábbis itt Lippón nem tartozott a kiemelt ünnepnapok közé. Este egy hálaadó mise a templomban, ahol a pap az ún. óévprédikáción belül számot ad híveinek, mi történt az évben, /születések, halálozások, esküvők száma/ Utána a nagyobb legények az utcán, vagy a kocsmában megvárják az éjfélt, és hatalmas durranásokkal, lövésekkel köszöntik az új évet.

 

Újévi szokás a németeknél

Reggel korán folytatódik az újév "belövése". Ki-ki a rokonaihoz, a szomszédokhoz, barátokhoz, és nagyon fontos volt, hogy a keresztszülőkhöz feltétlenül el kell menni újévet köszönteni. A gyerekek, kicsik és nagyok szintén útrakelnek az alkalomhoz illő versikékkel boldog újévet köszönteni. A néphit szerint, aki e napon későn kel, az egész évben lusta lesz.

 

Vízkereszt, vagy háromkirályok ünnepe

Szintén a szokványos ünnepek közé sorolnám, hiszen Lippón nem volt szokás a "Háromkirályok éneklése", mint más német községekben. Az ünnepi szentmisén a pap sót, kenyeret és krétát szentelt, a krétával egy rövid ima után felírta az új évszámot, illetve az évszámok közé a C+M+B, a háromkirályok nevének kezdőbetűit. Tehát Caspar, Melchior, Balthasar védje meg a házat, a lakóit, az állatokat egész évben a bajoktól. E nappal kezdődik a farsang.

 

A tavaszi ünnepkör szokásai

 

Gyertyaszentelő Boldogasszony napja a német szokások szerint már a tavasz előhírnökét jelentette, főleg, ha a borz kijött barlangjából, és nem látta az árnyékát. Amennyiben igen, úgy visszahúzódik, és negyven napig bent marad, tehát még tovább tart a tél. Fontos dátum e nap a szorgos háziasszony-kezeknek is, hiszen február 2-től hosszabbak a nappalok, a rokkákat elteszik a következő évig, ekkortól más munkák következnek.

Itt említem meg a Mátyás napot, ami február 24-én van. Erre a napra is egy kedves verset mondtak elődeink:

"Matheis brecht' s Eis, hat er kans, macht er ans."

Tehát, a jégtörő Mátyás feltöri a jeget, ha nem talál, csinál. - magyarul, még hosszú, hideg, fagyos napok következnek.

 

Február 3-án van Szt. Balázs püspök napja. Nem tartozik a jelentős ünnepnapok közé, e nap a gyermekek védőszentjének napja. A szentmise után a pap két keresztben tartott gyertyával un. Balázs-áldást oszt a híveknek, amitől egész évben elkerüli őket a torokfájás.

 

Az igazi népszokás, a farsang

Nagyon sokféle, különböző vigazság történik ilyenkor. A farsang tehát január 6-tól Hamvazószerdáig, a Húsvét vasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetéig tart. Lippón a farsangi bált, az igazi nagy bált a németek mindig az utolsó három napon tartották. Miért?

Azért, mert e faluban két alkalom volt, amikor valóban három napig tartott a vigazság, a búcsú és a farsang.

Érdekes szokás járta ilyenkor, éspedig a vasárnapi bál hétfőn hajnalig, a hétfői bál estig, majd húshagyó kedden már csak kedd éjfélig. Előtte megjelenik a sekrestyés és hangosan mondja, hogy:"-most harangoznak böjtöt, vége a vigazságnak". És valóban, éjfélkor itt mindig harangoztak, jelezvén, hamvazószerdával kezdetét veszi a böjt.

Egy éjfél előtti utolsó jellegzetes körtáncra vár mindenki, mert akkor előlép az előző évi búcsún kikosarazott legény, kezében egy ölre való szalmával, amit odaszór a neki kosarat adó lány lába elé. így vesz elégtételt az őt ért sérelemért, így tudja meg a falu, hogy ebből a párból nem lett semmilyen komoly kapcsolat. E szokás így talán furcsán hangzik, hiszen nem ismert az elmondott történet előzménye, de majd a búcsús szokásoknál kitérek rá mégegyszer.

A farsangi szokásoknál maradva, fánksütés nélkül nem múlhatott el egyetlen ilyen időszak sem. A családok un. "sort" tartva jártak egymáshoz farsangolni. Hasonlóan cselekedtek a farsangi időszak elején is, hiszen ilyenkor a hosszú estéken az asszonyok gyapjúfonással, kötéssel, horgolással voltak elfoglalva, a férfiak jobb híján kártyáztak, de mint már említettem ez csak február 2.-ig tartott.

 

A farsang utolsó napjaira is egy szólás járta itt Lippón:

"Amilyen a vasárnap -olyan a tavasz, amilyen a hétfő -olyan a nyár, amilyen a kedd -olyan az ősz!"

Az egyéb, németek körében még ismert farsangi szokásokról, -úgy mint az idősebb legények kicsúfolása, vagy a csonkavasárnapi tűzgyújtás - itt Lippón nem tudnak, nem ismertek e szokások nálunk.

A farsang végén, tehát hamvazószerdán szigorú böjti napot tartanak, ilyenkor tilos a zsírral való főzés, a zsíros ételek fogyasztása. Németjeink un. savanyúbabot, tojást, túrót fogyasztanak. A szentmisén a pap a hívők homlokára hamuval keresztet rajzol, emlékezteti őket: porból vagy és porrá leszel.

 

Szintén a tavaszi ünnepek között, de már a böjt időszakában van március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepnapja. A német szokás úgy tartja, hogy: "Maria stelt Brand in die Erde", azaz Mária tüzet szúr a földbe, vagyis fölmelegszik a talaj, kezdődhetnek a tavaszi munkák, úgymint a veteményezés, a fák oltása stb.

 

A virágvasárnapi szokás, hogy a szentelt barkából minden ólhoz, a házba, a szentképekre, és a falon lógó feszületre tesznek egyet, hogy megóvja a rossztól e helyeket, illetve a jószágot, a háziakat.

 

Nagycsütörtökön a néphit szerint a harangok Rómába "repülnek" és vissza sem térnek feltámadásig. Ilyenkor a mise kezdetét, vagy a delet kereplőkkel adták a hívők tudtára. Nagyszombaton a kereplő gyerekek a feltámadást hirdetve, "tojást szedni" mennek a házakhoz, a végén egymás közt szétosztják. Este tartják a föltámadási körmenetet. /E szokás még ma is megvan !/ A nagyszombati ceremóniákon belül tűz, és vízszentelés is van. Ebből a vízből a hívők hazavisznek, és un. szenteltvíztartóba öntik. Régen szokás volt, ha valaki a házba érkezett, bele mártotta ujjait a vízbe, és körbe hintette a szobát, ahová érkezett az illető, vagy este lefekvéskor is használtak szenteltvizet.

 

Elérkeztünk az egyik legnagyobb egyházi ünnepünkhöz a Húsvéthoz. Felnőttnek, gyermeknek egyaránt kedves ünnep. A gyermekek ismét ajándékot kapnak keresztszüleiktől, szüleiktől. A fészekrakás itt is régi, kedvelt szokása volt a gyerekeknek. A feltámadást, a gyász, a böjt megszűntét egyes németek lakta vidékeken húsvéti bállal,-de csak hétfőn- ünnepelték meg. Lippón szerények voltak e téren, csak a Húsvét hétfői litánia után tértek be a szokott vendéglőbe, hol éjfélig szólt a fúvószene. A húsvéti locsolás nem volt szokás a németeknél, ezt a szokást már a mostani időkben vették csak át.

A házak rendbetétele, tehát az igazi nagytakarítás, kétszer volt egy évben, húsvét és búcsú előtt. Ezt úgy kell értelmezni, hogy a kerítésmeszeléstől, a "gang"-folyosó meszeléséig, -egyszer a belső szoba, konyha meszeléséig, ilyenkor mindent elvégeztek.

Nagypénteken tilos volt a néphit szerint varrni, aki ilyenkor tűt, cérnát vesz a kezébe, az a szenvedő Krisztus gúnypalástját segíti megvarrni.

A húsvéti ajándékok között megtaláljuk a házilag festett tojásokat. Régen kizárólag hagyma héjából, és zöld petrezselyem levélből bebugyolált tojásokat főzték meg, csak később vették át a viaszos jelölést, illetve színes szalagokkal való festést.

 

A tavaszi ünnepkör utolsó ünnepnapja Lippón Szt. Márk evangélista napján, április 25-én volt.

Míg más helyeken Szt. György napján, addig itt egy nappal később végezték a búzaszentelést. A hívek kivonultak a temetőhöz vezető úton levő kőkereszthez le kereszt egy útkereszteződésben volt/, és szinte biztos, hogy valamely irányban búzavetést is találtak, ezt a pap megáldotta, utána mindenki vitt egy-egy marékkal haza, ezt megetették állataikkal, hogy egész évben ne érje baj őket.

 

A nyári ünnepkör német szokásai

 

Májusfaállítás

A régebbi időkben csak a prominens helyekre került egy-egy fa, úgy mint a kedvenc vendéglő elé egy szalagokkal díszített fa, a községháza elé egy fa, a templom elé egy fa. Újkeletű az a szokás, vagy talán átvett, hogy a lányoknak is állítanak a fiúk egy-egy fát. Közös volt, hogy május utolsó napján, illetve utolsó vasárnapján zeneszóval úgymond "kitáncolják" eme fákat.

Május havához is bőven kötődtek szokások, mondókák, úgy mint:

"Ein kühler Mai, gibt viel Frucht und Heu",-magyarul: A hüvös a május, sok lesz a búza és a széna.

Vagy: "Ist der Mai kühl und nas, füllt dem Bauer Scheuer und Fas", ami annyit jelent, hogy : Ha hűvös a május, megtölti a paraszti pajtát és a hordót.

Volt is okuk az aggodalomra, hiszen májusban van a három fagyosszent: Pongrác, Szervác, Bonifác napja, illetve még egy számomra érdekes nevet említ idős elbeszélőm! Május 25. Urbán napja.

"Hat aber Urbanstag Sonnenschein, gibt es viel und guten Wein". Vagyis, ha Urbán nap napfényes, sok és jó bor lesz.

Az egyházi szokások e hónapban az ún. keresztjáró napok, Áldozócsütörtök előtti három nap. Ekkor a falut övező keresztekhez zarándokoltak el a hívek a pappal, minden nap másik kereszthez, illetve Áldozócsütörtökön, Jézus mennybemenetelének ünnepén volt régen Lippón a gyermekek elsőáldozása. Ma már Szentháromság vasárnapján van.

 

Pünkösd vasárnapja

Itt megint egy érdekes helyi szokást tudok lejegyezni. Míg a környék németek lakta falvaiban a "Pfingsthümmel"-t /Pünkösdi buba, neveletlen, faragatlan kamasz/ pünkösdhétfőn volt szokás eljátszani, és egy gyerek szimbolizálta a lombsátor alatt levő alakot, addig Lippón Pünkösd vasárnap reggelén a legények lóháton érkeztek a kocsma elé. Aki a legkésőbb jött, tehát legutolsónak, az lett a "Pfingstlümmel".

Ő feküdt föl a lovaskocsira, ahol ágakkal letakarták, lovát a kocsi hátoljához kötötték és elindult a menet a faluban. Elöl a feldíszített lovakon a legények, utána a kocsi a vesztessel, majd legvégén a fúvószenekar. Minden utcán végigvonult a menet, a lányok amint az ő házuk előtt haladtak, vizeskancsókkal várták a kocsit, jól meglocsolták az ágakat és természetesen az alatta fekvőt is. Végigérve a falun visszatértek a kocsma elé, ahol a lányok és a tömeg alig várták, hogy kiderüljön, ki volt ebben az évben a "Pfingstlümmel".

 

A nyári vallási ünnepkört a pünkösd, majd utána Szentháromság vasárnapja követte. Az újabb időkben e vasárnapra tevődött át az első áldozás. Sokkal régebbi keletű szokás az Úrnapja, és az azt követő körmenet.

Hajnalban a legények kocsikkal az erdőbe mentek, hogy onnan a lombsátrakhoz szükséges ágakat beszerezzék. Általában négy sátor volt a templomtól különböző távolságra, úgy szokás, a négy égtájat szimbolizálja. Igazából, tehát kb. 100 éve nem is kellett még lombsátrakat csinálni, hiszen ezeken a helyeken kis kőkápolnák álltak erre a célra. Az ünnepi szentmise után elindult a menet a pappal, minden sátorhoz. Útközben a volt elsőáldozók virágszirmokkal teli kis kosárkákból az útra virágszirmokat szórtak. Az utat kétoldalt szintén erdei ágakkal tűzdelték ki, ahol a menet elhaladt.

Régen ezen az ünnepi körmeneten is fúvószenekar játszott. Minden kápolnánál egy rövid ceremónia, majd folytatják útjukat a következőhöz, míg végig nem érnek, illetve a legvégén visszatérnek a templomba. A körmenet elhaladása mentén lévő házak ablakaiba is virágcsokrok, gyertyák kerülnek.

Szokás volt a megáldott erdei gallyakból, vagy virágokból egyet hazavinni, a tető alá dugni, hogy megvédje a házat a tűztől, villámcsapástól. Egy régi mondás szerint, ha ezen a napon esik, akkor negyven napig tart az esőzés.

 

Úrnapja után következett Péter-Pál, dolgos elődeink szerint az aratás kezdete volt e nap. Nem is volt semmilyen ünneplés, csak a vasárnapi pihenőnapok, illetve, ha hétközben volt egy-egy ünnep, akkor azon a napon természetesen tilos volt dolgozni. Ilyen volt pl. Nagyboldogasszony ünnepe.

E napon zarándokoltak a lippói hívek is mint annyi más falu népe Máriagyűdre. Legtöbbször gyalog a Villányi-hegyen át, már egy nappal az ünnep előtt, majd utána ugyanígy haza.

 

Egyetlen szokást tudnék még a nyári szokások körében megemlíteni, mégpedig a zivatarok közeledtével a harangozást. Úgy tartották, hogy a megszentelt harangok zúgása felér a viharfelhőkig és szétoszlatja azokat.

Illetve még egy szokást mesél adatközlőm, a 91 éves özv. Bock Jánosné. Ebben ő sem biztos, hogy nálunk alkalmazták-e, de érdemes lejegyezni. Tehát zivatar közeledtével, főleg ha "fehér" jégfelhők is gyülekeztek, ki kellett menni a ház elé, lehetőleg "fakapát" kellett fogni, háromszor a földbe vágni vele és mondani:

"Helf Gott Vater, helf Gott Sohn, Helf Gott Heiliger Geist!" , tehát: Segíts Isten Atya, segíts Isten fia, segíts Szentlélek! A vihar alatt ott kell hagyni a földben a kapát.

 

Az őszi ünnepkör szokásai a németeknél Lippón

 

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján úgy tartották elődeink, hogy: "Maria Geburt - Fliegen die Schwalben furt", tehát e napon elrepülnek a fecskék, ha még másnap is itt vannak, akkor szép, hosszú ősz lesz.

Az igazi őszi betakarítási munkák a szürettel kezdődtek. Vidékünkön is termesztenek szőlőt, de nem olyan mennyiségben, mint pl. Villányban, Mohácson, és ez a régi időkben sem volt másként.

Így a szüreti bálokat Lippón csak a 40-es években kezdték megtartani. A szokást ugyan azokkal a szereplőkkel, kellékekkel végezték mint máshol, tehát bíró, bíróné, csőszlegények, lovasok, a legvégén a cigányok kocsija. E szokás még ma is él, igaz nagyon "felmelegített" változatban, de azért még megvan.

Egyházi ünnepek szempontjából a németeknél az október, vagy ahogy ők mondják a "Rosenkranz"-Monat, a Rózsafüzérek hava. Minden héten ún. esti rózsafüzéres litániákat tartanak, és október 7-én van a Rózsafüzér királynője ünnepe is.

A következő nagy munka a kukoricatörés, és este a kukoricafosztás. Szokás volt, mint minden más munkánál az összefogás, így este a fosztások alkalmával is vidám társaság verődött össze. A fiúk fő célja volt, hogy üszkös kukoricát találva, befeketítsék a lányok arcát. De a felnőttek is megtalálták a kedvükre való vidám történeteket, vagy esetleg egy-egy közismert dalt. Ilyen körülmények között gyorsan múlt az idő, de még mielőtt mindenki hazament volna, ittak egyet az újborból.

A november 1-i Mindenszentek ünnepét és a Halottak napját ugyanúgy kegyelettel Lippón is megtartották és tartják ma is. Informátorom szerint a század elején még kizarándokoltak a temetőbe közösen, de bővebbet ő sem tud már erről mondani.

 

A búcsú és annak szokása Lippón

Mint a farsangi szokásoknál már utaltam rá, Lippón két alkalommal tartottak igazi mulatságokat, éspedig a búcsú napokon, illetve a farsang utolsó három napján.

A két alkalomnak közös vonása volt. A búcsú november 21-én, Szűz Mária bemutatása napján, tehát elég későn volt ahhoz, hogy külön ún. "zabálóbúcsút" tartsanak. A faluban nem ismeretes ez a fajta betakarítási ünnepekkor szokásos kis búcsú.

Ezt az egy alkalmat azonban bőven megtartották, mindig három napos volt. A "különleges" szokás pedig a búcsú "ki -és beásása". Sajnos már csak múltidőben, hiszen a 40-es években csinálták utoljára ezt az egyedi szokást.

Az esemény a kocsma udvarában kezdődik szombaton koraeste a feldíszített búcsúfa fölállításával. Lippón nem volt szokás a borosüveget a fára erősíteni, csak színes szalagokkal díszítették a fát.

A bál a szokásoknak megfelelően este 7-kor vette kezdetét, természetesen fúvószenével. Tizenegy órakor az ún. "regruták", minden évben a soron lévő legidősebb három legény, vagy a már komoly kapcsolatot kialakított párokból - ha ilyen volt éppen a faluban - három legény /Kirmesburschen/ búcsúlegények, és lánypárjaik a /Kirmesmadchen/ -ek táncoltak egymással.

A tánc végén a legidősebb legény a másik két társával az ő választotta házához megy és ott közösen "elássák a búcsút" jelképező borosüveget, majd visszatérnek a kocsmába. A bál ezen a napon, tehát szombaton csak éjfélig tart.

Vasárnap reggel a három leány a boltba siet - az ő kedvükért nyit ki a bolt - és szép selyemszalagokat, illetve nemzetiszínű szalagokat vesznek. Majd közösen elmennek a legényekhez, elsőként természetesen a legidősebbikhez, majd sorba a többiekhez, és a szalagokat a fiúk kalapjaira kötik. Régebben rozmaringot is használtak, a 40-es években ezt már nem emlegetik. Szintén eltérő vélemények voltak a kalap további használatáról is. A század előn a felpántlikázott kalapokat rögtön a kocsmába vitték, ott várták meg, míg délután a lányok a litánia után fölteszik őket a fiúk fejére, és elindul a menet ahhoz a lányhoz, ahol az üveg bort előzőleg a fiúk elásták.

A másik /eltérés/ elbeszélő szerint a vasárnapi mise után a zenekar már a templom előtt várta a lányokat és a legényeket. A lányok előre siettek - a kiválasztott három - és süteményekkel, borral várták, míg a legénycsapat megérkezik, hogy a fejükre tegyék a lányok a kalapokat.

Az üveg keresése rögtön ezután kezdetét veszi, és több helyen való sikertelen próbálkozás után hangos éljenzés közepette, egy induló hangjára "kiássák a búcsút".

A három legény ezután rozmaringgal feldíszített poharakat és borosüveget vesz a kezébe és elindulnak, hogy körbevigyék a faluban a búcsút jelképező üveget és megkóstoltassák a búcsúbort.

Mindenkit megkínálnak, aki kitekint, hogy megszemlélje a menetet A kínálatot nem csak a bor jelenti, hanem egy almába tűzött rozmaring is. Viszonzásul pénzt kapnak, ami fedezi a felmerülő kiadásokat. Amelyik háznál éppen elfogy a bor, ott az illető házigazda tölti meg az üveget, amelyből aztán tovább folytatódik a kínálás, és a kedves invitálás a bálra. Végigérve a falun, a menet a kocsmába megy, ahol a három pár táncol tisztelettáncot, de még e tánc előtt a feldíszített borosüveget a terem közepén lévő lámpára, vagy egy erre a célra elhelyezett kampóra akasztják.

A búcsút jelképező üveg ott is marad kedd hajnalig. Ezután kezdődik a bál, immár a második napon, és eltart hétfőn hajnalig. Napközben erőt gyűjtenek, hogy immár harmadik nekifutásra ismét táncoljanak. A hétfő esti, utolsó bál előtt azonban előbb kidöntik a búcsúfát, a borosüveget azonban nem ássák be a kidöntött fa helyére, más szokás volt.

A bál ezután ismét kezdetét veszi és ha lehet még vidámabban megy kedd reggelig. A három legény és leány a falu elöljárójával, és a kocsmárossal az ünnepség végén leveszi a búcsúbort, és remélve, hogy jövőre is ilyen jó lesz a bor, megisszák.

Még egy érdekes mozzanata volt a búcsú körüli szokásnak. Nevezetesen, volt olyan év, hogy nem volt éppen három pár, akik egymás választottai voltak. Ilyenkor a legények tehettek egy kísérletet, hogy a nekik tetsző lányt, illetve annak édesanyját megkérdezzék, lenne-e a lányuk a legény párja?

A szülőknek sokszor tetszik is a legény, még "áldomást" is fizettek a felkérésért. A leány elvállalta a tisztséget - hiszen ez megtiszteltetés volt - ,de ha neki nem tetszett a legény, kár volt minden szóért, a búcsú után faképnél hagyta az alkalmi kérőt.

Megjegy7i itt a elbeszélő, ha a szülők egyeztek meg előtte, és hozták össze a fiatalokat, akkor tetszik-nem tetszik, legtöbbször össze is házasodtak. Ilyenkor azonban ez csak a búcsú szokása volt, tehát csak alkalmi szándék. Olyan esetről is tud az idős asszony, hogy az ilyen próbálkozásból lett komoly kapcsolat

A lényeg, - és itt kapcsolódik e szokás a farsanghoz is - hogy az úgymond "faképnél hagyott" legény ekkor vehetett elégtételt az őt ért sérelemért, amennyiben nem tett semmi a neki tetsző lánnyal való kapcsolat kialakításából. Tehát az utolsó farsangi báli napon szalmát tesz a körben éppen táncoló lány lába elé! E két szokás volt talán a legjelentősebb a lippói németek körében.

Még mindig a vidámságoknál maradva, éspedig a búcsúval néha egybeeső Katalin-napi bállal. E napot külön nem tartották meg, de volt erre is egy rímelős kis mondókájuk:

"Katrein Schlieзt die Geige ein", vagyis e nappal vége az őszi mulatozásoknak, jön az Advent, a várakozás időszaka, tehát Katalin bezárja a tokjába a hegedűt.

 

Családi és közösségi ünnepek szokásai

 

Születés, keresztelő

Elődeink már a megszületés előtt kiválasztották a majdani keresztszülőket. A kiválasztott keresztanya általában 4-5 nappal a várható szülés előtt mindennap eljött és ellátta ebéddel a várandós anyát. Az újszülött, ha fiú lett, a keresztapa nevét kapta, ha lány, akkor a keresztanyjáét. A keresztelőket igen gyorsan megtartották, főleg a század első éveiben, hiszen sok újszülött nagyon korán meghalt.

 

Temetési szokások a németeknél

Halálesetet mindig a harangozásból lehetett legkorábban megtudni. Gyermek elhunyta alkalmával a kisharang szólt rövid megszakításokkal, majd mindhárom harang egyszerre. Fiatalok halálakor kétszer a középső haranggal, és utána rögtön mind a hárommal harangoztak. Amennyiben asszony halt meg, úgy a nagyharanggal kétszer, férfi esetében háromszor, illetve utána mindhárom haranggal egyszerre történő harangzúgásból szerzett a falu tudomást az eseményről. Az elhunytat a legünnepélyesebb ruhájába öltöztetik, legtöbbször a lakodalmi öltönyökbe. A halála után egy vagy két éjszakát a ház első szobájában, "szép szobában" felállított ravatalon tölti az elhunyt. Vigyáznak rá, egész éjjel két gyertya ég, és közben imádkoznak lelki üdvéért.

A temetések nagy többségben csak délután voltak általában 2-és 4 óra között. A pap, a kántor a háznál elvégzi a szertartást, a "beszentelést", eléneklik a búcsúztató éneket, és ezután elindul a menet a temető felé. A koporsót általában a szomszédok viszik, ők is ásták meg az elhunyt sírját. A temetőbe érve még egy szertartáshoz tartozó rész következett, majd a kántor búcsúztatójára leengedik a koporsót a sírba. A temetés után szűk körben halotti tort ültek.

 

A lakodalmi szokások

Kezdjük a lakodalmat megelőző szokásokkal. Miután véglegessé vált a szülői akarat, döntés, /nem minden esetben, de az esetek többségében így volt/ elment a menyasszony és vőlegényjelölt a paphoz, föliratkoztak. Ezt az eseményt egy hónappal az esküvő előtt meg kellett ejteni, hiszen az ifjú párt a bejelentést követően a pap három vasárnapon át a szószékről "kihirdette". A lakodalom mindig nagy létszámú esemény volt Lippón.

Ilyen nagy létszám esetén a közeli rokonok, hozzátartozók hordták össze az asztalokat, székeket, padokat a kocsmároshoz. Mindent saját maguk készítettek elő, saját árúból. Nem volt ismert annak idején a lakodalomban a sör sem, csak saját bor volt. A lakodalmakat érdekes módon kedden és csütörtökön tartották. A 30-as évek elejéig mindig két vőfély járta a falut, ők hívták meg a vendégeket, megfelelő verset mondva:

Menyasszony és vőlegény küldött minket

Méginkább a szülőik,

Biztos gyertek, ne maradjatok

X.Y.-hoz, a lakodalmához.

Ott ékesítik a menyasszonyt,

Zenével a templomba vezetik,

Kezdődik a dáridó,

Táncolni lesz csudajó!

A lakodalmat tulajdonképpen asztal számra mérték, nem személyre, vagyis 38-52 asztalos volt a lagzi, ami 38X8 személyt jelentett.

Délelőtt 10 órakor volt a "Brautmesse" a menyasszonyi mise, onnan a lakodalmas házhoz vezetett a vendégsereg útja, ahol már a "sebesült szakácsok" fájdalomdíjat követelve elzárták a menet útját. Amennyiben a násznagyok, vőfélyek, szülők adtak pár krajcárt, bemehettek.

Még az udvarban táncoltak a fiatalok három táncot, majd az ebéd következett. Délután táncoltak, majd vacsora. Itt megint érdekes a menü: Lippón annakidején csibepaprikás volt az igazi étel, majd utána sült hús, és végül rétes.

Éjfélkor szokás szerint ajándékozás következett. Az ajándékok egy-egy használati tárgy, eszköz voltak, úgymint a keresztszülők általában vánkost, dunyhát, ágyneműt ajándékoztak. Szokás volt még a falvédő, egy-egy edény, tál, stb. ajándékozása. Pénzt akkoriban nem volt illő adni ajándékként. Az ajándékozás után a menyasszonynak csak a fejdíszét vették le, helyette egyszerű "Scheppl"-t raktak, ez jelentette azt, hogy asszony lett belőle. A vigasság reggelig tartott.

 

Egyéb közösségi és családi szokások

A németeknél nagyon fontos szerepe volt a téli "Spinnstube", - vagyis a fonóba járásoknak. Általában a Szt. Márton napi búcsúk után kezdődött el a sorrendek betartásával a házról-házra járás. Az asszonyok a rokkákkal az asztal mögött félkörben, az asztalnál a férfiak kártyáztak, vagy újabban valamelyikük fölolvasott valamilyen történetet. Régebben énekelgettek is, de ezt a szokást az I. világháború után abbahagyták, mondja idős adatközlőm.

A ruházati tárgyak közül nagyon sokat, úgymint a kesztyűket, vastag zoknit, sálat, pulóvert, kendőt, mellényeket, mind ilyenkor, télen kötötték.

A fiatalabb asszonyok a hímzést, horgolást végezték inkább. Így múltak az esték, persze néhány pohár bor nélkül az est elképzelhetetlen lett volna. Mindez február 2-ig, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjáig tartott, akkor eltették a rokkákat a következő évre, nem nézték jó szemmel, ha valaki addig nem végzett a kötési műveleteivel.

A családi közösségek, rokonsági körök másik ilyen téli foglalatossága a disznóölés volt. Általában 2-3 disznót vágtak évenként. A németeknél itt Lippón emberemlékezet óta forrázással távolították el a dús téli bundát az állatokról. Reggeli étekként mindig a friss sült máj, savanyú paprikával volt. Ebéd csak az abált hús megfőzte után volt, májgombóclevest ettek, utána főtt húst. A zsír kisütése után a forró zsírból egy másik edényben mindig fánkot sütöttek. Este a vacsoránál orjalevest, sült húst, "Sarme"-t, azaz töltött káposztát, és mindenfajta kolbászból, hurkából kóstolót lehetett enni. Utána még fánkot és házilag készült "dunsztot", kompótot kaptak a vendégek.

Szokás volt a maszkába járás is. Mégpedig úgy, hogy a beöltözött maszkák egy botra tűzték a "Schlachtbrief-ot, a vágólevelet, amelyben különböző vidám versek voltak j, a disznóölésről, a kívánt ételekről stb. A háziasszony mindezt elolvasva, kérte a magukkal hozott tarisznyát és megpakolta azt finomságokkal. Újabban már behívták a maszkákat, és meg is vendégelték őket, utána együtt mulattak. A disznóölések napjai szintén keddi és csütörtöki napok voltak.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet