Előző fejezet Következő fejezet

A nagybirtok szorításában

 

A vallásfelekezetek és iskoláik sorsának végigkísérése után, amelyben egy speciális metszetben mutattam be a település életét, most visszatérek a XVII. század végére, a XVIII. század elejére, hogy tovább gombolyítsam helytörténetünk fonalát.

Eddig is szóba került jó néhány helyi földesúr, -asszony. Így 1672-ben1 Thury Benedek fia, Thury Farkas nevével; Oroszi Ádám özvegyével, Sándor Katus asszonnyal; Horváth Miklós megyei alispánnal találkozhattunk. Ugyanebben az iratban két korábbi földesúrra, Hathalmi Sándorra és Marcaltői Miklósra is utalnak.

1694-ben Thury Julianna, Pozsgai Ágoston özvegye, s annak testvére a két­ezer forintban zálogban lévő patonai jószágon osztozkodnak.2 (Thury Juliannának és két lányának jutott: Hajdú Gergel, Hegedűs György, Bartha Mihály marhás jobbágyok; Pinczés János és Futó Gergel gyalog szolgáló jobbágyok, valamint Bolla István, Simon Gergel, Réfől Istvánné és Vadas Mihál puszta helyei.) 1709-ben Telekessi Török István kuruc ezredes, aki más falvak mellett Patonán is földesúr, foglalni küldi ki a településre Jávorka György főhadnagyát3, mert­hogy Thury Juliánna és második férje, Kázmér György 1703 óta tartoznak neki több, mint 800 forint zálogösszeggel. Mivel 11 jobbágyuk nevén kivül azok szomszédairól, s uraikról is olvashatunk, megtudhatjuk, hogy ekkortájt patonai földbirtokos volt még a néhai Domonkos Ferenc, Csuzy Pálné (Csuzy Gáspár anyja), Oroszi Pál, Puy Mihály, Csapó János, Csuzy Jakabné is. Egy 1720-as iratból4 arról értesülhetünk, hogy Kázmér György öt szolgáló jobbágyot és öt puszta helyet váltott ki zálogból Oroszi Ádámtól, s Csuzy Pál is annyit. Ez a néhány irat további példák helyett is jól szemlélteti, hogy a korábban Thury György kezén lévő Lovászpatona a halálát követő évtizedekben házasságok, öröklés és gyakori zálogolások révén számos darabra aprózódott szét, az itt lakók gyakorta cseréltek gazdát, akik nem igazán törődtek a földek, s így jobbágyaik védelmével. Ugyanakkor a sok, változó birtokos miatt a jobbágyterhek is elviselhetőbbek voltak, mint jónéhány dunántúli nagybirtokon, attól függően persze, ki kinek a jobbágya volt. Az említett 1709-ben kelt okiratból képet kapunk Kázmér György jobbágyainak robotterheiről. Egy „egész helyes, marhával szolgáló jobbágy minden héten két napot, nyáron három napi kaszálás és másfél köbölrül való vetésbeli robotot szolgálni tartozik." Eszerint robotolnak a többi egész helyesek is. Azok, akik puszta helyet használnak „föld köböllel tartoznak az földes urnak." A „fertály helyes gyalogként szolgáló jobbágy esztendő által tizen nyolcz napokat tartozik szolgálni." Takács György viszont árendás jobbágy, aki évi három forint árendát fizet. Tóth Balázs , falu földén lakó söllér esztendő által fizet az urnak két forintot."

A hosszú-hosszú háborús évtizedek elmúltával az állami adók kivetéséhez a bécsi udvar pontos képet akart nyerni a jobbágyság teherbíró képességéről; s -nyíltan be nem vallottan - megkísérelte, hogy az állami adók növelésére hatékony módot találjon. Ezért előbb 1715-ben, majd mivel kiderült, hogy az nem alkalmas a portaszámok tervezett kiigazítására a pontatlan központi utasítások miatt - 1720-ban újra országos összeírást készíttettek. Bár ez utóbbi sem bizonyult alkalmasnak a kitűzött célra, számunkra igen értékes adatokat őrzött meg a Veszprém vármegyei összeírás5 településünk lakóinak egy részéről, s gazdasági erejük jellemzőiről.

1715-ben 37 egész telkes és négy féltelkes jobbágyot írtak össze, rajtuk kívül 7 házas és 7 házatlan zsellért.(Csak a családfőket!) A jobbágytelkek szántóföldjeit nem a ma használatos területmértékben adták meg, hanem a száraz űrmértéket, de területnagyságot is jelölő pozsonyi mérőben. (Ez kb. 62 liter, nagyságra 600-800 bécsi□ öl) Az egésztelkeket 20 3/4 mérősnek vették, a féltelket 10 ¼ -nek. Ezt 1000□ öles kis magyar holdra átszámítva, az egésztelekre 600 □ öllel 13 hold, 800 □ öllel 17,4 hold adódik. Ugyanezt a mértéket alkalmazták az irtásföldek esetében is. Ez is elég tekintélyes terület volt azoknál, akik szorgalmasan irtogattak. A 41 jobbágyból 11-nek nem volt irtásföldje, de a többieknek legkevesebb 5-7 pozsonyi mérőnyi (köbölnyi), többnyire 10 mérő fölötti, s négyüknél a telekföld nagyságát is meghaladta. A jobbágyi szántóterület nagysága összesen 896 köbölnyi volt, az irtásföldeké csaknem 340. Az 1696. évi felmérés szőlőművelést még nem rögzített - talán a háborús idők miatt a szerdahelyi promon-torium művelését elhanyagolták - 1715-ben viszont a 41 jobbágyból csak 9 nem vállal szőlőművelést. A 32 „szőlős" jobbágyból 4 családfőnek van két, hétnek három, szintén hétnek négy, kettőnek öt, négyüknek 6, kettőnek 7, egynek-egynek 8 illetve 9, kettejüknek pedig 10 kapás6 szőlője, együttesen 153 kapás. Pedig a szőlő hozama nem sok, három kapás szőlő terem egy urna, azaz akó bort, amit akónként 1 forintért tudnak értékesíteni. 1714-ben az összes bor tíz akónyi volt csupán. Van egy gabonát őrlő malmuk is, ami évi 30 forintot jövedelmez. A faizási jog nemcsak tüzifájukat, hanem épületfájukat is biztosítja, sőt eladásra is jut. A közepes terméshozamú határt két nyomásban művelik. Az egész telkesek 6 kaszaaljnyi rétet, a féltelkesek hármat bírnak, az erdei tisztásokat kaszálják. Két kaszás rét ad egy szekér szénát. Közepes minőségű legelőjük van, ezért 45 forintért azt az elpusztásodott Nagydémen bérelnek.

Az 1720-as összeírás teleknagyságot nem tartalmaz, csupán a szántók nagyságát veszi számba családfőnként, ugyancsak pozsonyi köbölben. Nincs szó zsellérekről sem, bár az a négy fő, akinek 3, 5 és 6 mérőnyi szántója van, nyilván ebbe a kategóriába tartozik. A két névsort összevetve, 4 új egészhelyesnek és két félhelyesnek számító nevet találunk a listában, két új ember pedig csak 3 és 6 köbölnek megfelelő szántót birtokol. Öt év alatt egy-egy család irtásföldjeinek nagysága szintemitsem változott, a rétek nagysága is csak kettőnél csökkent.

Kevesebb öt kapásnyival a szőlőterület is, de a terméshozam javult. 3 kapás után most két urna bort készítenek, amit saját kocsmájukban mérnek ki, akóját 3 má­riásért, vagyis egy rajnai forintért. Rétjeik ugyanannyit teremnek, mint 1715-ben, továbbra is Nagydémen bérlik állataiknak a legelőt. Két nyomásban művelt földjeik 1 elvetett köböl után 3 köböl gabonát adnak. Malmuk a szárazabb időjárás miatt kevesebbet tud őrölni, ebből csak 20 forint a közösség bevétele.

A két összeírás adatait kiegészítem Bél Mátyás Veszprém vármegye leírásából vett néhány mondattal, amelyek 1735 táján születtek,7 s valójában megerősítik az eddig írtakat, „...mindenfelől erdők és ligetek zárják körül a falut, közbül kellemes nyílt szántóföldekkel, melyek homokos talaja serény művelést kíván. Kezdték beültetni kelet felől a szemben fekvő dombokat fejér, de csekély termésű szőlővel. Rétjük nincs, szénát az erdők tisztásain gyűjtenek..."

A birtoklástörténeti szempontból meghatározó dátum Lovászpatona történetében 1738-ban következett be. Festetich József generális, értesülve arról, hogy Thury Farkas fia, Benedek fiatal legény halálával férfiágon kihalt a Thury família, királyi adományként - saját 24 éves katonai szolgálatára, apja és testvére katonai érdemeire hivatkozva kérte Lovászpatonát.

 

III. Károly adománylevele Festetich József generálisnak, 1738

 

Az udvari kamara javaslata alapján III. Károly király (császárként VI. Károly) a kérést teljesítette.8 A rendelkező részt idézem: „...A Veszprém vármegyében lévő Lovász-Pathona mezővárost teljes egészében, amely a néhai Thury György magvaszakadtával a királyi kincstárra és így a királyi adományozási jogunkra szállt, és minden királyi jogunkat, amelyet a fent említett mezővárosban bármilyen módon bírunk vagy felségünket bármilyen okokból, utakon-módokon illetik, annak minden hasznaival és bármely tartozékaival együtt, megművelt és parlagon hagyott szántóföldekkel, termőföldekkel, rétekkel mezőkkel, legelőkkel, kaszálókkal, erdőkkel, ligetekkel, hegyekkel, dombokkal, völgyekkel, szőlőhegyekkel, hegyvámmal, vizekkel, továbbá folyókkal, halastavakkal, halászhelyekkel és halrekesztőkkel, vízfolyásokkal, malmokkal és malomhelyekkel, nem kevésbé korcsmákkal, mészárszékekkel, adókkal és járadékokkal, általában pedig mindenféle hasznainak, bevételeinek és jövedelmeinek a teljességével, bármely néven is nevezettekkel, igaz határai és régi mezsgyéi alatt lévőkkel, amelyek jogszerűen és régtől fogva e mezővárost illetik és ahhoz tartoznak, jóakaratú rendelkezésünk erejével...adtuk, adományoztuk és átadtuk, hogy Festetich József és az ő fiági örökösei, azok hiányában édestestvére, Kristóf, Királyi Helytartótanácsunk tanácsosa, és éppúgy annak is csak fiági örökösei, minden királyi jogunkkal tartsa és birtokolja, tarthassa és birtokolhassa..." (fordította Petrik Iván). Az adománylevél, talán a biztonság kedvéért olyan dolgokat is felsorol, amelyek a patonai birtokon nem voltak (pl. hegyek, szőlőhegyek, folyók, malmok, és malomhelyek: stb.). Érdemes még azt megemlíteni, hogy a tábornok és öccse, Kristóf 1746-ban kapták Mária Teréziától a „tolnai" előnevet. Festetich József nem volt gróf, ezt a címet csak fiai, Pál és Károly kapták 1766-ban. Festetich Kristófnak egyik unokája volt György, aki a keszthelyi Georgikont alapította.

Festetich generális 1738-ban királyi adományként magkapta Patonán kívül a Telekesi Török család jószágait is: Egyedet, Sobort, Rábaszentandrást, Vas-, szécsényt, Csehiben és Mindszenten pedig birtokrészeket. A birtokok azonban zálogban voltak Schilson bárónál, azokat 107.334 forintért ki kellet előbb váltania a Festetics családnak.

Ugyanez volt a helyzet a lovászpatonai új birtokkal is. Zálogban volt az egész az adományozáskor, Vörös László, Csuzy Gáspár és a Tallián testvérek, István és Ferenc kezén.

Hogy mekkora volt a birtok zálogértéke, arra eddig nem sikerült adatot találnom, az azonban tény, hogy több mint tíz esztendejébe telt a tábornoknak, hogy a zálogösszeget kifizesse, s így nemcsak jogilag, hanem ténylegesen is birtokba vehesse a királytól nyert javakat. Bizonyára kisebb részletekben törlesztett, hiszen, mint jeleztem más irányú birtokmegváltási adósságai is voltak. A patonai jobbágy- és zsellértelkekért járó summa egy részéről egy iratban9 azt olvashatjuk, hogy Tallián Istvánnak és Ferencnek 565 forintot, Vörös Lászlónak 2160 forintot, Csuzy Gáspárnak patonai jobbágyai egy részéért 573 forintot fizetett ki 1749. március 24-én, de Csuzy Gáspárnak még három év múlva, több kezén maradó jobbágyért (-telekért) 1201 forintot kell kifizetnie.

1752-ből is maradt fenn elismervény arról, hogy a patonai szőlőhegyen lévő Szy-féle szőlőt 4 forintért Csuzy Festetich „kezeibe bocsátotta,10 hogy a részére járó fa-bért ugyanő 64 forint összegben átvette11 az általa épített kanászház „böcsü szerint való áráért" hat forintot fölvett, stb.

Itt térek ki érdekessége miatt egy jobbágyi zálogügyre. A záloglevél szövege: „Per Praesentibus Recognoscalom hogy én Finta György mint hogy én is adoslévén kire is reá szoritatam, melyre nézve kintelenitetem Szabó András uramtul f. 6. idest hat forintokat föl kérném amely hatforintokért vetétem zálogul Macsola Kutnál valo földemet kinek is mind ajszérül mind fölszérül Finta Istvány szomszédgya, oly okokra nézve hogy senki el né véhesse Szabó Andrástul azon földet valameddig vagy én Finta György avagy fiam és öcsém Finta János lé nem teszik Szabó Andrásnak azon hat Rénes forintokat méllynek is erősségére adom az én kezem kereszt vonásával még erősitetett levelemet Finta György X Annó 1732.die 25Xbris.

Falu birája Horváth Istvány X Fodor Istvány X Horváth Pál X Bor Mester Hegedüs Istvány X

Az irat hátlapján: A° 1752 die 27. apr. Az belül irt földet Mlgos Föstetics Joseph Urnak eő Exellentiájának 6 frtok le tételével remettáltom. Csuzi Gáspár. Az ugyancsak hátlapon lévő feljegyzésből megtudhatjuk, hogy „Patonai Finta Györgynek egy hold földrül való Zálog Levele forint 6."12 Ez a kis írás bepillantást enged a korabeli viszonyokba. A Macsolakut környékén a Finta család földjei vannak, mégpedig a mocsaras terület lecsapolásával nyert „irtásföldek", mert urbariális szántót nem lehetne zálogba bocsátani. Azt is megtudhatjuk, kik a községi elöljárók, s hogy van választott „bormester", aki a jobbágyok által termelt bor szent Mihály és szent György napok közötti kimérését, annak szabályosságát ellenőrzi. Az 1720-as összeírásból tudjuk, hogy a kb 150 kapás területű szerdahelyi szőlőhegyen termeltek bort. Ezek a jobbágyok és más településeken lakó, itt birtoklók által művelt, örökölhető szőlők voltak, amelyeket akár el is adhattak, de a földtulajdonos uraságnak dézsmát tartoztak adni.

Sokkal részletesebb áttekintést nyerhetünk azonban abból az 1749. április 25-én készült iratból13, amely név szerinti kimutatás a település lakóiról és vagyoni állapotukról. Az adatokból megrajzolható kép a helyi társadalomról sokkal árnyaltabb, mint az 1698, 1715, 1720-as országos felméréseké. A „Conscriptio..." alighanem Festetich generális kezdeményezésére készülhetett. Az összeírásban 132 személy szerepel, ők családfők (illetve egyedülállók). Közülük egésztelkes 59, féltelkes 6 jobbágy. Házas zsellér 60, házatlan zsellér 9. 14 Az egésztelkesek közül 26-nak Vörös László, 11-nek Tallián István, négynek Tallián Ferenc, 16-nak Csuzy Gáspár a földesura.

Féltelkes jobbágy mindössze hat találtatott, négyen Csuzy Gáspárt, egy-egy a Tallián testvéreket uralja. A házas zselléreké a legnépesebb csoport, összesen 60-an vannak. Ötvennégy tartozik valamelyik földesúr alá.(Vörös Lászlóhoz 27, Tallián Istvánhoz 10, Ferenchez öt, Csuzy Gáspárhoz 12.) Ezenkívül 6 házas zsellér egyikükhöz sem tartozik: Molnár Mihály molitor pagi, a falu molnárja; Csordás Mátyás és Tóth István a falu igásmarháinak pásztorai; Kovács György a község kovácsa (faber Communitatis).15 Olá János csikós (Pastor Equorum); egy meg nem nevezett árendás urasági juhász. Vörös László házas zsellére Szekeres János kanász (Pastor porcorum) és Szűcs György kecskepásztor.

Ha ezt a conscriptiót Összehasonlítjuk az 1720 évivel, nagymérvű lakossággyarapodást tapasztalhatunk. A féltelkesek száma alig nőtt, az egésztelkeseké azonban 22-vel! Legnagyobb a változás a házas zsellérek körében: számuk három évtized alatt nyolc és félszeresére emelkedett!

Összeírták a számosállatokat is. Az egésztelkesek összesen 241 ökröt tartottak, csekély kivétellel 4-et vagy 6-ot. Lovat csak 55-öt, átlagosan alig egyet. Tehenet és más igavonót (nem tudni, mit soroltak ide) összesen 121-et, legtöbben, huszan kettőt, tehát feltehetően csak a saját háztartás ellátására. 26 egésztelkes lovat egyáltalán nem tartott, tehenet csak hatan nem. Juhot és kecskét összesen 156-ot: mivel összevont adat, nem tudni, melyikből mennyit. Abból, hogy külön kecskepásztor volt, gyanítható hogy ennek tartása is gyakori lehetett. A disznótartás az egésztelkeseknél valamivel több, mint 5 db-os átlag családonként, de jelentős szóródással: 19 családnak nincs disznaja mutatóban sem; tízen az átlagos ötnél nem többet tartanak; 6 és 10 közötti darabszám jut 18 családra; 8 esetben 11 és 19 között változik az állatlétszám, négy családnál pedig 20 vagy több, a legtöbb 36. A számok mutatják, hogy a település makktermő erdeiből, ahol az uraságok az idegeneknél kisebb makkbért kérnek a helybeliektől, igyekeznek hasznot szerezni, a sertésből pénzt csinálni.

Nézzük meg, hogyan alakultak az állatállomány mutatói a másik nagylétszámú népességkategóriánál, a házas zselléreknél. Közülük 37 háztartásban az ökröt csak más tulajdonaként ismerték. A többi huszonhárom fő birtokában 14 esetben 2, öt helyen 4, három istállóban pedig 6 ökör bőg.16 Az ökrökkel bíró házas zselléreknek van minimális szántó, illetve irtásföldjük, az igásmarha nyilván ezek műveléséhez kell, de a 4-6 ökröt tartók esetében bérmunka (pl.: fuvarozás), vagy eladásra hizlalás is szóba jöhet. A lótartás körükben az alábbiak szerint oszlott meg: két­harmaduk, 41 fő nem tartott lovat; hárman csak egyet, 11-en kettőt, öten hármat. Az egészhelyes jobbágyokhoz hasonlóan tehát házas zselléreink is rácáfoltak a hajdani „lovászfalu" elnevezésre. Rögzítették a méhészkedés mutatóit is. Ez eléggé jelentéktelen: 13 családfő összesen 25 kas méhet tartott, ebből az egészhelyesek 21-et, a félhelyesek egyet, a házas zsellérek hármat.

A földművelés adataira áttérve, mindenekelőtt azt hiányolom az összeírásból, hogy a szőlőket nem mutatja ki. Az összeírást megelőző időszakból Bél Mátyás már jelzi Lovászpatona sokorói részén a szőlőtelepítést (ami valójában hosszú háborús viszonyokat követő újratelepítést jelentett), s a szőlőhegy nagyságát is ismerjük az 1715-ös és 1720-as összeírásból.

Érdemes viszont egy kurta szemrevételezésre a szántóföldek, irtásföldek és rétek nagyságára az összeírásból csoportosítható adatsor. Jeleznem kell, hogy az egész és félhelyek száma nem egyezik az azokon lakó családfőkkel, mivel vannak olyan sessiók, ahol egy-egy testvérpár (családja) lakik, illetve a jobbágytelek lakott, de valamelyik akkori földesúr birtokának tartozéka.17

Ezért csak azt érdemes rögzíteni, hogy az egésztelkesnek tekintett jobbágyhelyhez főszabályként 14 holdnyi szántóterület tartozik (egy-két hold eltéréssel). A jobbágytelekhez tartozó szántók nagysága 6-7 holdnyi réttel egészül ki. A felmérés itt sem tért ki arra, hogy a rétföldeket lehet-e sarjúként újrakaszálni, amely értéküket természetesen növelné. A szántók használatához kapcsolódik egy oszlop adatsora, amely győri mérőben18 adja meg az adott szántóterület termékmennyiségét. Erre itt nem térek ki, bizonyára a földminőség határozza meg. Az irtásföldek ügye azonban gazdaságilag, jogilag is fontos. Az irtásföld nem úrbéres, hanem allodiális jellegű. Elvileg adómentes, bár a földesurak 2-3 év, néha hosszabb idő után az irtásföldekről is beszedik a dézsmát. Az irtásföldet elvileg a jobbágy, a zsellér utódaira örökítheti, értékesítheti. Nagy előnye az is, hogy nem tartozott nyomáskényszer alá, mint az úrbéres telekföldek. Irtani csak az úr engedélyével lehetett (vagy a szomszéd falu földjéből, mint korábban láthattuk). Ha az uraság saját allodiumához akarta csatolni a jobbágyai, zsellérei által megtisztított területet, azt pénzzel meg kellett váltania. (A gyakorlatban azonban rengeteg földesúri visszaélés történt.)

Az irtásföld előnyei miatt a patonaiak is szorgalmasan részt vesznek a munkában. A háborúk alatt elvadult terület van bőven: az Öreghegy alatt; Heiter környékén a „körtíles" határrészen; a nagy kiterjedésű gelegenyési részen; az égerfákkal benőtt Egergyén;19 Udvarnokon. Míg az 1720-as felmérés idején 41 jobbágyból 11-nek nem volt irtásföldje, a többieknek átlagosan 3,5-4,5 holdnyi, 1749-ben az egész telkes jobbágyok közül majdnem mindenki rendelkezik ilyennel, (összesen 523 holddal), átlagosan 9,5 holddal. Tíz esetben eléri vagy meghaladja a telekhez tartozó úrbéres szántóföld nagyságát. Tekintélyes a házas zsellérek irtásföldjeinek mennyisége is: 47-nek összesen 192 holdnyi van, ami 4 holdnyi átlagos nagyságnak felel meg, de köztük is vannak 8, 10, 13, sőt egy 16 holdas is! Az adatok mutatják, hogy a zsellér- és jobbágybirtok gyarapításának ez az egyik legfontosabb módja volt.

Ilyen kondíciókkal rendelkezett tehát településünk lakossága a XV111. század derekán, amikor háromnegyed évszázad után megint egyetlen földesúr tulajdonába került. Festetich József tábornok kézhez véve itteni jobbágyait, nem tenyerére helyezte őket, hanem markába szorította. A Veszprém megyei helytörténeti lexikon szerint (247. old.) „Festetich alatt... az uraság igyekezett a várost teljes jobbágyi sorba visszanyomni. 1749-ben tanúk vallják, hogy a földesúr »sok nyomorúságos hajtogatási és elszenvedhetetlen roboti miatt» a helység pusztulni kezdett... a jobbágyságnak csak egy része szabadmenetelű, a másik örökös, s a telekárenda mellett a jobbágyok annyi robottal tartoztak, amennyit tőlük csak kívánnak. A falusi jobbágyoktól csak annyiban különböznek, hogy dézsmát nem adnak." Valóban: az 1749-ben összeírt 59 egész- és 6 féltelkes jobbágyhoz viszonyítva az 1768-as úrbérrendezés idején - amikor Festetich Károly a földesúr - csak 57 jobbágy van. A korábbi 60 házas zsellérrel szemben viszont alig húsz év alatt számuk 95-re emelkedett, a házatlanoké 9-ről 32-re!20 Egyértelmű tehát, hogy a „Festetich-korszak" a szegényebb rétegek számottevő megszaporodását eredményezte. A generális nem is Patonán, hanem általában Baltaváron tartózkodott, s - legalábbis kezdetben - Badányi Mátyás hadnagyon keresztül adott instrukciókat a gazdálkodáshoz patonai intézőjének, Torkos Pálnak. Legelső „interimális", tehát ideiglenes instrukciói között már megjelenik a robot: jelzi, hogy eziránt végzést hoz majd, addig is fel kell jegyezni az egész vagy félnapi robotok számát.21 Azt is megtudjuk, hogy jobbágyainak Pápára kell menniük kaszálni és szénát gyűjteni, Halimbán pedig marhás- és gyalogrobotot teljesíteniük. Hozzáfog itteni allodiuma kiépítéséhez is. Intézkedik, hogy „azon a hellyen, a mint Vaszar felől a faluba be mennek" egy legalább 500 sertés marhának (vagyis disznónak) való aklot építsenek kanászházzal együtt. Nem a későbbi Hizlalda-pusztáról van tehát szó, hanem a mostani Agyi major területéről. Ki akarja tehát gazdaságilag aknázni, hogy új birtokán sok sertést eltartani képes tölgyesek vannak. Ugyancsak intézkedik, mint legsürgetőbb feladatról, téglaégető létesítéséről, ami a helyi építkezések alapfeltétele. Emellett az erdők szigorúbb őrzésére hívja fel a figyelmet, hogy se vidékiek, se helybéliek károkat ne okozzanak, s az erdőbér beszedésénél alkalmazottai gondosan járjanak el. A 19. sz. jegyzetben idézett jegyzőkönyv, miszerint Szeglepuszta környékén 1749-ben az uraság engedélyével irtják az égereseket, arra vall, hogy a generális, akinek hatalmas erdeje volt a település nyugati részén, az Öregerdő (vagyis Nagyerdő) -, amit még részbeni kiirtása után is „lovászpatonai rengeteg erdő"-nek nevez 1864-ben a vanyolai jegyző - s erre a falu szélén disznótelepet hoz létre, az uradalom allodiumát (vagy egy részét) e területen szándékozik kialakítani, amihez jól jöhetnek az itteni irtásföldekből nyert szántók és kaszáló rétek. A szándék határozott volt és végtelenül önző, mert a gyarapodni akaró jobbágyoknak és zselléreknek csalódniuk kellett új földesurukban. A különösen kemény munkával termőfölddé tett területek csak örömtelenséget hoztak számukra. Generális uram a várakozásaiktól és az „ország szokásaitól" eltérően megnyirbálta az irtásföld-jogosultságokat. A pannonhalmi rendtörténet IX. kötetének 34. okirata szerint a béli apát Kántor János kajári jobbágyának az általa értékessé tett irtás­földeket dézsma fejében átengedi. „Országunk törvénye és egassága az, hogy valaki aféle értásokat teszen, örököt épít még maradékainak is", ezért két évi dézsmamentesség után biztosítja őt, hogy akár elköltözése után is „bírhassa úgy, mint öröket az igazságos dézsmát megadván róla, és senki még a gyermekektül is se vehesse pinz nélkűl el..." (A „pinz nélkül" arra utal, hogy az irtásföldet a földesura elvehette a jobbágytól, ha értékét megfizette). Festetich nem így gondolkodott, ő csak a maga hasznát nézte. Erre mutat az a kérelmező levél, amellyel „feje hajtott szegény Lovász Patonai jobbágyai" közösségileg azt kérik, hogy irtásföldjeik három évig dézsmamentesek lehessenek, s azokat nemcsak maguknak, de maradékaiknak is joguk legyen eladni, ha erre a szükség rászorítana őket (ld: a 6. sz. függelékben). Ez a kérelem egybevág azzal az ország szokása szerinti gyakorlattal, hogy az irtásföld bizonyos ideig dézsmamentes, s örökölhető is. A levél kezdő szavai: „mint mindenkor...", arról árulkodnak, hogy nemegyszer fordultak kérelemmel urukhoz, de alighanem újra meg újra hiába. Fiai is a generálishoz hasonlóan gondolkodhattak, mert egy keltezetlen, de 1757 utáni (ekkor halt meg a tábornok) feljegyzésben22 az olvasható, hogy „Udvarnaknak egy darab része irtás szerint is biratatott a régiektül, de nagyobb része szintén ollyan osztálban biratatott a régiektűi, valamint szintén a falukörnyül való hely föld. Mostani Tekéntetes Földes Uraságok akarattyokbul, ugyan azon irtas földek is el osztattattak és most immár annyi egyik gazdának mint a másiknak." A Festetich-fiak, Pál és Károly tehát az udvarnoki (és a szeglei?) irtásföldeket a jobbágyi telekföldekhez kapcsolták, s így szó sem lehetett arról, hogy az, aki keservesen megdolgozott érte, eladhassa. Ennél azonban még tovább mentek. Érdemes az erről készült hivatalos községi iratot teljes szövegével idézni: „Mi, L.Patonai Lakosok adjuk emlékezetöl mindeneknek, az kiknek illik, hogy ami Miltosagos Tolnai Festetich Karoly és Pál örökös Földes uraink kívánsága szerént, ezen Helsig határában úgy mint az Északi, és Déli kerteinken kivől levö Dülükben, nimely szanto földeket, allodialis földeknek engettük mely földekért Méltóságos Uraink hasonlo földeket ugyan ezen nevezet Helsig határában, Nékünk kegyesen miltoztattak adni. Mely altal, hogy semi rövidsigünk nem esset, ezen Levelünkkel bizonysagot teszünk, Actum L.Patonan Die 6. oktober 1757. Falu Birálya Bátsi Mihály Törvény Biró Barta János Esküttek Kovács János Molnár Mihály Szekeres Pall Barta Ferenc." {Alatta a község régi köriratos pecsétje, kerek talpú pajzsában ekevassal)

A szöveg szerint kölcsönös megállapodáson nyugvó csereügyletről van szó. Az irat hátlapján azonban ezt olvassuk: „Patona lakosoknak obligatorialis Recognaetiójok hogy az ell vett földekért más földek adattanak nékik." Ez a nyers igazság, nem ami a levélben van! Az uraságok egyszerűen elvették a jobbágyok telekföldjeit, s - egész biztosan rosszabb minőségű - másokat adtak cserébe. A korlátlan, csak földesúri igény szerint alakuló robotkötelezettség mellett hasonló visszaélések megnyomorították patonai jobbágyaikat, zselléreiket.

Ez persze nem volt egyedi eset. Számos nagybirtokon gátlástalanul növelték a földesurak a jobbágyterheket, mivel fokozottan áttértek az árutermelésre, ami szükségessé tette majorsági gazdaságuk (allodiumuk) kiépítését és folyamatos növelését. Ezzel egy időben az államnak is növelnie kellett az adókat, hogy fi­nanszírozhassa a megnövekvő államigazgatás igényeit, elsősorban az ekkor kiépülő állandó hadszervezet költségeit. A földesúri magánérdek és az állam érdeke összeütközésbe került. Közismert Mária Teréziának az a mondása, hogy „etetni kell a birkát, ha nyírni akarjuk." Az állami adók növelhetősége érdekében ezért kénytelen volt az adóterheket viselő jobbágyságot védeni földesuraival szemben. Terheik rendezésének gondolata már III. Károly idején is felmerült, de a magyar rendek ellenállásán ekkor is és az 1764-65-ös országgyűlésen is megbukott. Mária Terézia ezért rendeleti úton szerzett érvényt akaratának. A jobbágyterhek rendezését a parasztok megmozdulásai is sürgetővé tették (földesúri szolgáltatások megtagadása, földfoglalások), különösen Vas, Zala, Sopron, majd Somogy megyében, ahol a tágabb Festetich családnak is kiterjedt birtokai voltak. A rendezésnek a jobbágytelkek - országrészenként nagyon eltérő - nagyságának és a különböző jobbágyi kötelezettségek - robot; a pénzadó vagy cenzus, ami a házhely bére; az ajándékok; a földesúri kilenced, stb. - egységesítésére. Ehhez az uralkodónőnek meg kellett előbb ismernie, milyen viszonyok uralkodnak e téren az országban. Az állapotfelmérés az ún. „kilenc kérdőpont" alapján készült, amelyet minden településnek meg kellett válaszolnia. A kérdéseket nem ismertetem, csak a patonai elöljáróság válaszait, egyes részleteket dőlt betűvel kiemelve.23

„...Ad 1-um. Ezen helységben ember emlékezetitűl fogvást urbárium sohasem volt és most sincsen

Ad 2-um. Nékünk sem urbariumunk, sem contrctusunk nincsen, hanem bévett szokás szerént szolgáltunk és adóztunk. Istenben boldogult Damukos Istvány zálogos és Török Istvány idejében 4 forént arendát fizettünk és adóztunk. Említett zálogosok után mások következvén és azoknak valamint a' mostanyi méltósághos földesurunknak, a' midőn kívántatik, hol gyalogh, hol marhával szolgálunk, készpénzt pedig nem fizetünk.

Ad 3-um. Mi méltósághos földesurunknak kedvezésképpen semmi adományt nem, hanem régi szokásbul egy-egy kappant és 12 tojást esztendőnként arunk.

Ad 4-um. Vagyon a méltósághos uraságh engedelmébűl Szent Mihál naptul fogva Szent György napigh szabad kocsmáltotásunk, a' melytűi semmit sem fizetünk, vagyon azonkívül egy malmunk, attul tarto­zunk egy pár őzet adnunk vagy a' helett 12 forintot, az mészárszéket is egész esztendőn által ingyen és minden fizetés nélkül meg szokta engedni a méltósághos uraságh, s annak arendáját az közönséges falu hasznára szoktuk fordéttani. A szabad faézást is, úgymint tűzre valót mindeddig méltóztatott megengedni minden praestatio nélkül. A' tűzre valóbul néha-néha Győrre vivén, egy kis kölcségre valót is szerzettünk magunknak. A makoltatás is némely résziben az erdőknek megengettetődik ingyen való kegyelembűi a' méltósághos urasághnak. Kaszálónk is a közönséghes falu szükségére vagyon egyik esztendőre 15, másikra tíz szekérre való, melyet is eő fölsége katonái lovai számára szoktuk tartani.

Szőlőhegyünk is vagyon az helységhünk határjában. Legelő mezzőnk is mostani szükségünkre elegendő vagyon. Mi pedig fogyatkozásait illeti helységhünknek, egyébben anyira nem panaszolkodhatunk, hanem hogy némely sarka az vetéses mezzőnknek homokos és sovány, mindazonáltal szorgalmatossággal valamesztenyire helrehozhattyuk.

Ad 5-um. Hány és minemű szántófölggyei, réttyei és hány posonyi mérő alá vagyon minden gazdának, az conscriptióbul ki fog teczeni, sarjút is lehet kaszálni az Öregh tó nevezetű diverticulumban.

Ad 6-um. Az méltósághos uraságh szükségéhez képest holy két, holy négy mar­hával, hol pediglen gyalogh tettük mindeddig való szolgálatunkat, a' jövetel és menetel is beszámláltatot.

Ad 7-um. Sem borbul, sem gabonábul kilenczedet nem attunk, hanem mindezek­ből csak egyedül tizedet szoktunk adni a' méltósághos urasághnak, azon alkalmatossággal semmit egyebet nem praestáltunk..

Ad 8-um. Ezen helységben semminemű puszta helyek nincsenek.

Ad 9-um. Mi közönségessen örökös jobbágyi vagyunk az méltósághos urasághnak némely új jövevén sölléreken kívül, kiknek is neveik a' conscriptióbul ki fog teczeni....

Signatum Lovász-Patona, die 17-a Maii anno 1768.

Helység bírája Németh Mártony X törvénybíró Húsvét János X Szekeres Páll X Molnár Mihál X Bötskei Mihály X Szűr Mártony X (L.S.)

 

A válaszokat nem kívánom részletesen elemezni, néhány megjegyzést azonban szükségesnek látok. Az elöljáróság eskü alatt állítja, hogy urbáriuma sem volt a helységnek soha, sem azt helyettesítő úrbéres szerződése, csak a szokásjogon alapszik a robotkötelezettség, az ajándékok adása. A 6. pont szerint viszont rendszeresen robotoltak, amennyit csak az uraság megkívánt. A törökvilág végén, a kuruckor alatt árendát, bérletet fizettek, a robot bármelyik formáját nem­csak a Festetichek alatt, hanem már korábbi zálogos uraiknak azok kívánságai, igényei szerint szolgáltatták (ami kiszipolyozásuk veszélyét is jelentette). Az urbárium hiánya és a kilencedfizetés alóli mentesség valószínűleg a mezővárosi státuszból eredeztethető, ami ekkorra már csak emlék, a helység jobbágyfalui állapotba csúszott vissza, ahol a frissen betelepült zselléreket kivéve örökös job­bágyok élnek „közönségesen" ami közösséget, községet jelentett. Érdekes a malomhasználat ügye: a Csángota-éren álló községi malom (a Garab-malom), amelyről korábban azt tudtuk meg, hogy szárazabb hónapokban áll, mert nincs elég vize, s amelyért évi 12 forintot fizetnek most, 1720-ban összesen 20 forint évi jövedelmet hozott a községnek. Hogy pénz helyett egy pár őz is lehetett a fizetség az úr számára? A vármegyei közgyűlés irataiból ismert, hogy amikor 1713-ban minden parasztot eltiltanak a vadászattól, Patonára, néhány más településsel együtt (pl. Béb, Csót) ez nem vonatkozik. Kötelesek azonban a vármegyei rendezvényekhez vadhúst biztosítani. Ez a vadászati jog a kérdőpontokra adott válasz szerint továbbra is fennmaradt.

Az úrbéri pátens alapján készült községi urbáriumok előre kinyomtatott egységes szöveggel készültek el, amelybe a helységeknek kellett a megfelelő üres helyekre beírniuk a náluk érvényes adatokat. Az urbárium-elkészítési, jóváhagyási, kihirdetési procedúra hosszadalmas volt. Így a lovászpatonai urbáriumot Veszprém vármegye közgyűlése csak 1814 májusában erősítette meg, s 1814 július 9-én hirdették ki: „...ezen Urbariális Tabella az Patonai Jobbágyság és Zsellérek jelenlétikben ki hirdettetett és hasonló exemplarok közül egy az Méltóságos Uraságnak egy pedig a Helységnek ki adatatott." Ekkorra már Napóleon hadai megjárták Magyarországot, Győrnél megverték az insurgens nemesi hadakat. Patona pedig már újra mezőváros volt.

Ne gondoljuk azonban, hogy az úrbéri pátens hatása nem volt érezhető mindaddig, amíg azt egy-egy helységben ki nem hirdették. Mária Terézia határozott uralkodónő volt, nem hagyhatta, hogy szándékait a magyar rendek alkotmányos okokra hivatkozva, valójában önérdeküket védve elgáncsolják. Fiát, II. Józsefet pedig épp azért nevezték „kalapos királynak", mert nem koronáztatta magát magyar királlyá, hogy alkotmányos okok ne kössék meg a kezét tervei végrehaj­tásában. Mint Felhő Ibolya megállapítja az úrbérrendszerről írt tanulmányában24 „A rendezés végbevitelével szemben akár a parasztság, akár a földesurak részéről mutatkozó ellenállás végeredményben csak nehezíteni tudta az urbárium bevezetését, de megakadályozni nem. 1774-ben az ország valamennyi olyan megyéjében, amelyben Mária Terézia elrendelte az úrbérrendezést, befejeződött a szabályozás." Ez pedig reményt adott a parasztoknak, mérsékelte a földesurakat törvénytelenségek elkövetésében, noha ezt csak inkább feltételes módban merném megfogalmazni.

De mit is hozhatott az urbáriumok elkészítése a lovászpatonai jobbágyoknak és zselléreknek? Az igen terjedelmes általános és akkori családfőkre szólóan is lebontott részletes szabályozásból és adatállományból csak néhány lényeges dolgot emelek ki.25 Mivel maga a nyomtatott alapirat is nagyon terjedelmes, az egyes jobbágyokról, az urbárium alá tartozó házas és házatlan zsellérekről összeállított kimutatás közlése szétfeszítené kiadványunk kereteit, fontossága ellenére is csupán kivonatot mutatok be belőle.

Patonán egy egész jobbágy telekhez 24 hold föld tartozik (a föld minőségétől függően lehetett 1100—1200—1300 □öl.); és 10 hold rét (mivel évente csak egy­szer kaszálható). A haszonvételek közül a borkimérés joga szent Mihály naptól Karácsonyig (ez rosszabb az addigi helyzetnél: az urbárium bevezetése előtt a patonaiak szent György napig árulhatták saját boraikat). A jobbágyok irtásfödjeit a földesúr nem veheti el és nem számíthatja a házhely után járó földek közé. Elvehető és helyfölddé tehető, ha az irtásba fektetett munkát előbb a vármegye által felbecsülted és az árát készpénzben kifizeti (ez Patonán fontos jobbágyvédő előírás, mint láthattuk). A jobbágyok marhái számára a földesúr elegendő legelőt biztosítson, ha szükséges, az igavonóknak ökörtilos is elkülöníthető; ha kevés a legelő, nem szabad szántónak feltörni vagy másképp csökkenteni. Az erdőből a jobbágyok tüzelőjét biztosítani kell, elsősorban kidőlt vagy száraz fából, kivéve a makktermő és a gyümölcsfákat. A jobbágyok épületfa-szükségletét ingyen kell biztosítani. Sertéseik makkoltatásáért a jobbágyok állatonként 6 krajcárral kevesebbet fizessenek, mint a más falubeliek. A robotról: Minden egész helyes jobbágy köteles a földesúrnak heti egy napot napkeltétől napnyug­táig dolgozni. Ebbe az oda- és visszamenetel, etetés-itatás is beszámít. „Szántás­kor mindétig négy vonyós marhákkal, maga ekeivel és Boronajaval egyebbkor pedig két marhával és maga szekerével" mondja a településre vonatkozó speciá­lis szabály. A marhás robot egy napja két nap kézi robottal teljesíthető. Részletesen szabályozza az urbárium a más helységben végzendő munka elszámolását robotnaponként; az aratás, kaszálás idején a robotnapok duplázhatóságát és a többletmunka jóváírását és még számos más kérdést. A szabályok alapján képet kaphatunk arról, hányféle praktikát alkalmaztak a földesurak és uradalmi tisztjeik, jogászaik a jobbágyok, zsellérek kizsarolására, de arról is, hogyan próbálták kijátszani uraikat a jobbágyok.

A fél-, negyed- vagy nyolcadtelkes jobbágyok terhei a telekhányad szerint értendők. A házas zsellérek évi tizennyolc napot, a házatlanok pedig évi 12 napot kötelesek uruknak szolgálni. Így módjuk van létfenntartásukra szőlőmunkát vagy egyéb napszámosmunkát vállalni. A családfőket név szerint felsoroló úrbéri tabella a rendelet előírásai alapján elsőként megállapítja, hogy Lovászpatona a földminőség alapján a 2. osztályba sorolt település, így egy egésztelek nagysága 24 hold, a hozzá tartozó rét pedig tíz hold. A személyenkénti kimutatásból csak kettőt emelek ki példaként. Szentiványi Mihály egészhelyes jobbágy. Belső telkének nagysága 2 pozsonyi mérőnyi (azaz egy hold). Külsőségként 24 hold szántó és 6 embervágó rét (6 kaszás) tartozik hozzá. Tartozik az uraságnak évi 52 nap marhásrobotot végezni, vagy ehelyett 104 nap gyalogrobotot. Kilencedet ad az úrnak „természet szerént, kivéve a lent és a kendert." Adózások: 1 forint esztendőbeli árenda a házért; 1 öl tűzre való fa; 6 font fonyás; 1 itze kifőzött vaj; 2 kappany; 2 csirke; 12 tojás.

Esztergomi Lőrincz félhelyes jobbágy. 4/8-ad pozsonyi mérőnyi (fél hold) belső telek. 12 hold szántóföld; 3 2/8-ad embervágó rét; évi 26 nap marhás robot vagy helyette 52 nap gyalogrobot. Kilencedet ad az uraságnak, kender és len kivételével. Adózások: 1 forint esztendőbeli árenda; 4/8 öl tűzre való fa; 3 font fonyás; 4/8 itze kifőzött vaj; 1 kappany; egy csirke; 6 tojás.

Az úrbéri tabéllában összesen 118 telkes jobbágy szerepel, [pontosabban 120, de 2-2 egy-egy féltelken]; a 118-ból öt másfél telken; 29 egésztelken; 79 féltelken; 5 negyedtelken ül. Rajtuk kívül összeírtak még 108 házas zsellért, akik évi 18 napi kézi robottal tartoztak, s évi egy forint házárendával.

Térjünk azonban vissza a Festetich famíliához. A tábornok, aki királyi adományba kapta Lovászpatonát, kifizette a zálogbirtokosokat, 1749-1750-ben vált ténylegesen a település földesurává, s kezdhette meg az uradalom kiépítését. A jobbágyok egy kérelmező leveléből már idéztem. Egy másikban azt panaszolják, hogy „külömbb külömbb-féle inség is szaporodik minden napon rajtunk", ezért azt kérik, „...ha két gazdáknak méltóztatnék öszve fogására engedelemmel lenni az robótban." ez az instanciázó levél is a jobbágyok robotterheinek nagyságát húzza alá, nem a gyalog-, hanem az igásrobotra vonatkozik, amelyhez szántás esetén legalább 4 ökör kellett. Nem ismert, hogy az ún. „hosszú fuvar" milyen mértékben vette igénybe az igavonókat. A generális kérelmező levelekre adott válaszait - ha voltak - nem ismerjük. Azt azonban igen, hogy a település határában a Festetichek birtoklása végén az allodiális szántóföldek nagysága már 2224 holdat tett ki, ami tetemes robotmunkát kívánt.

1757-ben Festetich generális meghalt. Kevéssel halála előtt Keszthelyen úgy végrendelkezett, hogy Vasszécsényt a kastéllyal és Baltavárral Pál örökölje, a Rába-közi birtokokat (Egyed, Sobor, Rábaszentandrás) és Lovászpatonát pedig Károly fiára testálta.25 Károly ekkor mindössze 24 éves, éppen nagykorúvá vált. A birtokok megosztására később kerülhetett sor, mert ugyanez év októberében „cserélte el" a jobbágyság urbéri földjeit a két testvérrel. A régi kis katolikus templomon kívül nem maradt feljegyzés Károly építkezéseiről. A szájhagyomány szerint a főutcára tíz ablakkal néző nagy L alakú épületet („Belmajor") Festetich kúriának tartják, s valószínű, hogy ez az ő nevéhez, s nem a kastélyépítő fiához köthető. Vagy ő, vagy még a generális építtethette a hatalmas vendégfogadó házat a hozzá kapcsolódó mészárszékkel, pálinkaházzal. Társadalmi szempontból komoly rangemelésnek tekinthető, hogy 1766-ban Mária Terézia a két testvérnek grófi címet adományozott. Károly ezt nem sokáig viselhette, mert nagyon fiatalon, mindössze 38 évesen meghalt 1771-ben. Két kis árvája ekkor tíz, illetve nyolc éves volt, özvegye, gr. Draskovics Franciska lett 25 éven át a fiúk gyámja. Az apai örökségen 1786. október végén osztoztak meg, ekkor Ignác 25, Ferenc 23 éves volt. Az osztályos egyezségre Egyeden került sor: Ignác Egyed, Sobor és Rábaszentandrás helységeket, Ferenc pedig Lovászpatonát kapta Szerdahely és Udvarnok pusztákkal. Mivel azonban nem volt ismert sem Egyeden, sem Patonán a földek, rétek, erdők, legelők mennyisége és minősége,26 az egyezségben mérnök általi gyors felmérésben állapodtak meg. Erre azonban csak 1797-ben került sor, amikor Patona már nem volt Festetich-kézen.

Festetich Ferenc nagykorúságát elérve lett Patona földesura. Már tudjuk, hogy a plébánia hiányában grófi udvari káplánságot szervezett, s birtoka fejlesztésébe fogott. Hogy ez létesítményekben hogyan kötődhet az ő nevéhez, arra eddig nincsenek írásos fogódzóim. Az azonban biztos, hogy földesurasága utolsó évében a Bornát éren (ma Malom-ér) már működött az urasági malom; a ma már Nagydémhez tartozó területen a „dombizsóri csapház"-nak, máshol „szerdahelyi vendégfogadónak" nevezett létesítmény; a mai Táncsics utca helyén a kertészet. Szőlőművelésünk történetéről meg kell említenem, hogy a „szerdahelyi vén szőlőket" Festetich Károly 1770-ben három dűlőre osztatta fel tiszttartójával. Ezek: a Szili Mihály dűlő (neve az 1749-es összeírásban a házas zsellérek közt szerepel), a Napkeleti dűlő és a Szél-hosszabéli dűlő. Valószínűleg az ő földesurasága idejére esett a Csige-hegyen létesített „Kis Badacsonyi szőlőhegy" megnyitása, amely 1907 óta Vanyolához átcsatolt terület.27 Festetich Ferenc nagy gondot fordított a juhászat fejlesztésére: az állomány 1796-ra elérte a 2294 db-ot. „Több új és újra reparált gazdaságbéli épületeken" - amelyekről a már említett 1796. évi levelében írt - nem tudni, melyikeket kell érteni. Marhaistállókat biztosan nem, mivel csak 22 volt az uradalom teljes állománya, s ebből mindössze 8 a jármos ökör. A jobbágyok igás robotja miatt valószínűleg nem volt szükség több szarvasmarhára a majorsági mezei munkákhoz. A csupán 57 sertés is arra mutat, hogy az ifjú gróf nagyapjától eltérően óriási tölgyerdei makktermését nem hatalmas saját kondákkal kívánta föletetni. (Talán jobbnak látta a makk- és gubacstermés eladását, s jövedelmezőbbnek tartotta a juhtenyésztést.) Az is lehet, hogy nem értett a gazdálkodáshoz. Az Öregerdőben még nagyapja által életre hívott „téglaházat" azonban valószínűleg „csúcsra járatta",hiszen grófi címéhez méltó épület, egy tizennyolc szobás emeletes kastély építésébe fogott. Az épület tervrajza a pápai főtér egyik házának lebontásakor került elő, a Veszprém Megyei Levéltárban van. A kastély tervezője talán Fellner Jakab építész segédje, Pauly Mihály lehetett, aki később a pápai uradalom építésze volt. (Az ő közreműködésével épült a bakonyszücsi, pápakovácsi, noszlopi és szerecsenyi templom, Patonán pedig a kertészház biztosan.) A kastélyépítés dokumentumai közül Patonay József még jó néhány számlát látott, így az építők egy részét név szerint ismerjük. Festetich már 1791-ben - talán ekkor kezdhették felszámolni a község régi temetőjét - szerződést kötött Eigner Richard soproni kőfaragó mesterrel megmunkált fehér keménykő szállítására egy éven belül. Rosszul vezetett gazdasága azonban nem termelt annyi jövedelmet, hogy a kastélyépítést finanszírozni tudja. Ezért nagy összegű kölcsönöket vett fel 1792-ben és 1793-ban, s így a következő évben az építkezés megkezdődhetett, de a földesúr még a munkák előre haladtával is újabb kölcsönökre szorult. A falak felhúzását, amelyhez 328 ezer téglát használtak fel saját téglaégetőjéből, Landherr János Mihály kőművesmester kőművesei végezték. A zárak, kilincsek és egyéb lakatosmunkák elkészítésére Peremszky Ferenc bécsi lakatosmesterrel kötött szerződést, az asztalosmunkákkal pedig az ugyancsak bécsi Roth János György mestert bízta meg. Eigner Richard mellett egy másik kőfaragó, Gittenbarth József is dolgozott az építkezésen. Harfinger Mátyás bécsi fazekasmester készítette a kapubálványokra, a tető sarkaira, a kőfalkerítésre a kővázákat, a kastély barokk kályháit díszítő aranyozott vázákat pedig Wathner Mátyás pápai „Stocador Meister". Az ácsmunkákkal megbízott mester nevét nem ismerjük.

 

A kastély épületének eredeti alaprajza az 1700-as évek végéről

 

Az 1796-ra lakható állapotba került, részben be is bútorozott kastély építkezését, s az eredetileg 50 magyar hold területű park végleges kialakítását és bekerítését azonban már nem Festetich Ferenc gróf fejezte be. Ekkorra ugyanis már olyan mértékben eladósodott, hogy nemcsak vadonatúj későbarokk otthonától, hanem egész Lovászpatonától meg kellett válnia. Először gróf Schmidegg Lászlónak szándékozott a falut eladni. Ezt azonban unokabátyja, Somogyi Nepomuki János udvari tanácsos, Zala megyei alispán megakadályozta. Mint vérrokonnak, elővételi joga volt, s élt is vele. 7796 októberében maga vásárolta meg a lovászpatonai birtokot 271 ezer forintért. A vétel kitűnő befektetésnek bizonyult Somogyi számára, hiszen a teljes vételárból mindössze 24.700 forintot fizetett ki készpénzben. Emellett magára vállalta Festetich 93.300 forint adósságát, s kötelezvényt adott neki 53.000 forintról későbbi kiegyenlítésre. Végül átengedte az eladónak azt a 100 ezer forintot, amellyel neki tartozott gróf Batthány Miksa egy ikervári részbirtok vételárából. Érdemes részletezni, hogy az új kastélyon kívül -amelyet még vagy tíz esztendeig tovább alakított, csinosított, s amelyben évente legföljebb néhány hetet töltött - mi minden tartozott az átvett birtokhoz. 207 1/8 magyar hold belterület (házhelyek, udvarok, kertek); 1809 4/8 hold jobbágyi telekföld (urbariális szántók); 2224 6/8 hold uradalmi szántóföld; 70 4/8 hold az evangélikus lelkész, a tanítók és a jegyző földjeiként; 15 5/8 hold káposztáskert; 62 4/8 hold kenderföld (ebből 22 48 hold allodiális, 38 4/8 urbariális, 1 4/8 papi);694 6/8 hold uradalmi rét; a jobbágyi 386 6/8 hold rét; az evang. lelkész, jegyző, tanítók 28 6/8 holdnyi rétje; 308 hold feltört rét; 3096 7/8 legelő és erdők (ezen erdei legelő értendő). Összesen tehát 8905 1/8 magyar holdnyi terület! Ám nem csupán területhez jutott, hanem állatokhoz és terményekhez is. A magtárban összesen 2142 pozsonyi mérő búza, rozs, kétszeres, árpa és zab volt; mellette több mérőnyi borsó, bab, lencse, len-, kender- és bükkönymag. Négy hatalmas asztagban 2004 kereszt kicsépeletlen gabona - búza és rozs - ami keresztenként (17 kéve) 40 kg magot számítva kb. 8 vagonnyi gabona. Ezenkívül már el volt vetve 1238,5 pozsonyi mérő búza és rozs. (Az átvett állatok számát korábban írtam.) Mindezeken túl egy jól működő téglavető és -égető - közel 66 ezer kész téglával - magtár, cséplőpajta, kertészet, uradalmi nagyvendéglő és dombizsóri csapház, mészárszék, pálinkaház, malom.28

A Festetich családnak fájhatott az általuk igazságtalannak tartott birtokvétel, mert Ferenc bátyja, Ignác - és fia, Vince - közel húsz évig, egészen 1842-ig perben állt miatta Somogyi özvegyével, Győry Krsiztinával. Perre ment az özveggyel Festetich Ferenc fia, Albert is, a hosszú birtokvita azonban az özvegy győzelmével zárult.

 

Somogyi József államtanácsos alakja a pannonhalmi, azóta mozaikkal helyettesített ólom szoborcsoportban

 

Somogyi János e terjedelmes földbirtok megszerzésével középnemesből a mágnásokkal vetekedő vagyonra tett szert, mert a patonai már a harmadik uradalma volt. Birtokai feküdtek a Vas megyei Izsákfán és Alsóságon, meg Pápa­kovácsiban és környékén is. Emellett házak Pápán és Bécsben, ahova hivatali munkája kötötte, s ahol ezért éven át állandó háztartást vezettek. Fiai és lányai 1816-ban elnyerték a grófi címet is.

Nemcsak a Patonától megválni kényszerült Festetichnek, hanem Somogyinak is hatalmas adósságai voltak, amelyeket részben a patonai birtokvásárlás miatt, illetve a Festetich adósság törlesztéséhez vett a nyakába (Dúsgazdag anyósának, gróf Győry Ferencné Andrássy Krisztinának 62 ezer forinttal tartozott, egy bécsi hitelezőjének 60 ezerrel, a pápai Csuzy Gáspárnak és feleségének 56 ezerrel, Ihász Imre nagydémi földbirtokosnak 12 ezerrel... összesen 237 ezer forinttal, aminek kamata meghaladta az évi 12 ezret. Ez megközelítette a patonai birtok vételárát. A hatalmas tartozás ellenére is szilárd volt anyagi helyzete. A patonai uradalom várható jövedelme évi 12 és félezer forint volt az eladás idején készült becslés szerint; a 4727 holdas pápakovácsi uradalom, s a 103 ezer forint kölcsön fejében 32 évre zálogba kapott Alsóság, és a mellette lévő izsákfai uradalom együtt messze felülmúlta az adósságok összegét.

Somogyi bécsi hivatali munkája és egy ideig alispáni teendői miatt birtokaira nagyon ritkán tudott eljutni, de az azokon folyó gazdálkodásra nagyon odafigyeltgazdatisztjei havonta küldött részletes jelentései alapján, s utasításokkal látta el őket. Megkövetelte, hogy a gazdálkodás ügyeiről és személyes dolgokról is aprólékos tájékoztatást kapjon. A lovászpatonai birtok átvételekor rögtön két új gazdatisztet alkalmazott, Kovács Ignácot számtartónak, Mersits Mihályt kasznárnak, akiknek saját kezüleg írt utasításban fogalmazta meg teendőiket. Kovács főtisztjének kötelességévé tette a józanságot, hűséget, a példaadást stb. „A jobbágyokhoz pedig és a lakosokhoz (értsd: zsellérekhez) sem kegyetlenséggel, sem lágysággal ne viseltessék, hanem azokat tartozó kötelességeikre serkenteni és az Urbarium által kiszabott módokkal ösztönözni köteles lészen." Somogyi hozzáértő gazdatiszteket választott. Kovács Ignác, aki később intézőként igazgatta a birtokot, s igazi patriarchális viszonyban volt földesurával, a számára utasításban előírt hűséget olyan komolyan vette, hogy Somogyi halála után is mindvégig szolgálta özvegyét, sőt reá hagyta újhegyi szőlőjét és pincéjét is. Mersits kasznár a kovácsi birtokra került. Helyette Polgár kasznár lett a patonai utód, de a gazdatiszti jelentésekből megítélve ő is megbízható és hozzáértő sáfárnak bizonyult.29

 

A volt tiszttartólakás 200 éves hársfái

 

A kastélypark védett, 200 éves fenyőmatuzsáleme

 

Somogyi folytatta a kastélyépítést. Az ő idejében épült a főbejárathoz a hófehér kőből faragott erkély, s az épület két oldalán fallal választotta el a parkot az utca felőli előkerttől. Rajta mindkét oldalon egy-egy díszes kovácsoltvas kapu, fölöttük középen fémből a 9 ágú grófi korona. (A későbbi tulajdonos, Esterházy Pál a kerítést lebontatta. A vaskapuk egyike a Sárgaházhoz nyíló falba került, a másik pedig Bakonyrédére.) Ma már csak az utca felőli vaskapu van meg, kővázái, fémdíszei hiányoznak. A „Pékköz" felőli oldalon kb. 1 ½ méteres téglakerítés határolta a parkot, 1953-ban azt is lebontották.

 

Lovászpatona belterületének telekjegyzőkönyves térképe, 1860.

 

A határban intenzív munka folyt. A Nyáros erdősítésére ekkor került sor, nyár, tölgy és fenyőcsemetékkel, amiket az aszály miatt egész nyáron öntözni kellett. Somogyi szorgalmazta a selyemhernyó-tenyésztést is, ezért a Dombizsórnál, az út bal oldalán 400 szederfát ültettek, de volt „szedres" az agyi major fölött is. A kastélypark melletti kertészkertben sok szilva- és diófát, az uradalmi földek szegélyezésére körte- és almafákat, juhart ültettek, („alma-álé, körte-álé") 1808 körül Bécsből hozatott Somogyi akácmagot. Az akácot a környéken valószínűleg ő honosította meg.30 A szántókon sok búzát, rozsot termesztettek, aminek cséplése nyomtatással és kézi cséphadarókkal ősszel és télen át is folyt a belmajori „világos pajtában"31 Takarmánynövényekből lucernát, kölest, bükkönyt, marharépát és kukoricát is termesztettek. Kellett a megnövekedett állatállománynak. Festetichtől eltérően Somogyi a lótenyésztést és a szarvasmarha tenyésztést is fejlesztette, de különösen a birkatenyésztést szorgalmazta.32 A vicsei majorban néhány év alatt annyi lett a szarvasmarha és a birka, hogy itatásukhoz új kutat kellett ásatni. A belmajorban is hatalmas lóistállót kellett építeni. (Ez 1950 után szerelőműhely, később lebontották.) Növelték a sertésállományt is. Birkát is, sertést is adtak el, előbbiből 1808-ban 300-at hízott ürüként, disznóból 85-öt. Ebben az évben búzából 3000, rozsból 1763, árpából 1937, zabból 1494, kölesből pedig 494 kereszt volt a termés. Az uradalomban folyó gazdálkodásról azt állapíthatjuk meg, hogy a háromnyomásos földművelés mellett a kor viszonyaihoz képest korszerű és eredményes volt a gazdálkodás, belterjes az állattenyésztés és így Somogyi számára tíz év alatt a birtok jól jövedelmezővé fejlődött. 1808-ban egy áprilisi kasznári jelentés szerint a jobbágyok füstpénzéből, árendából, eladott gabonából, a molnár szitapénzéből, borból, a kocsmában eladott borból, szénából, birkabőrökből, malomvámból, borjúból, kamatjövedelmekből 13.800 Ft volt a bevétel. Somogyi János alkancellár tehát, amikor 1809 év végén, élete 54. évében Pesten váratlanul elhunyt - ahova a kancelláriával együtt a franciák elől menekült - egy jól megszervezett földbirtokot hagyott maga után Lovászpatonán.

A Somogyi-birtok minden gondja-baja így 1810-től özvegyére, Győry Krisztinára maradt, akinek négy kiskorú gyermeke volt, a legidősebb 20, a legkisebb mindössze egy éves. A határozott, céltudatos asszony, akinek egész életét a vagyongyarapítás jellemezte, egyáltalán nem roppant meg a korán rászakadt gyász miatt. Többi, ugyancsak jól vezetett birtokáról nem akarok szólni, csupán Lovászpatonára koncentrálom mondanivalómat.

 

Kovács Ignác tiszttartó újhegyi szőlőprésének felirata

 

Hogy milyennek látta a települést egy idegen, azt Vályi András, Magyar országnak leírása című, 1799-ben kiadott országismertetéséből idézem: „Patona (Lovász Patona) magyar falu Veszprém vármegyében, földesura Somogyi uraság, akinek szép kastélyával diszittetik, és nagy vendégfogadójával, a lakosai katolikusok és evangélikusok, fekszik Vanyolához félórányira, melynek filiája, szép, tágas, egyenes helyen, határa háromnyomásbéli, tiszta buzát és egyebet is megterem, juhokat is tartanak a lakosok, rétje, malma van itten, és szőlőhegye, erdeje nagy." Ezek a sorok csak néhány fontos jellemzőt emelnek ki a faluról. A továbbiakban ehhez képest számos részletről lesz szó. Mindenekelőtt arról, hogy az özvegy Patonát, ahol férje halála után legszívesebben tartózkodott, erőteljesen fejleszteni kívánta, elérkezettnek látta az időt a település rangjának emelésére. Ferenc király kegyes volt hajdani bizalmasa özvegyéhez, s kérésére Lovászpatona „...oppidum elevata possesio", azaz mezővárosi rangra emelt birtok lett. Mint a mezővárosi és hozzá vásárprivilégiumot adományozó királyi diploma mondja: „...mi mind a nemes és nagyszerű radványi Győry Krisztina grófnő, a nagyszerű néhai medgyesi Somogyi János....meghagyott özvegyének a Felségünkhöz intézett kérése, mind pedig az ő Veszprém vármegyében fekvő lovászpatonai birtoka lakóinak hasznára és javára, de más szomszédos falvak érdekében is... radványi Győri Krisztina gróf­nő... valamint az ő örököseinek, utódainak és leszármazottainak számára királyi hatalmunk teljességéből megengedendőnek gondoltuk, hogy..." a mezővárosi rang mellett „vásárszabadalom évenkénti négy-négy vásárra és ugyanannyi baromvásárra..." Hetivásárról, amellyel Zsigmond király idejében a település már (ugyancsak mezővárosként) rendelkezett, az adománylevélben nincs szó, az évi négy országos vásár (amelyet régen sokadalomnak neveztek), azonban nemcsak a földesasszonynak, hanem a településen lakó jobbágyoknak, kereskedőknek és iparosoknak is hasznot hozott.33 Ezért írhatta Fényes Elek statisztikus könyvében34 Patona mezővárosról: „...gyönyörű urasági kastély és angolkert. Nevezetes svajceráj és juhtenyésztés. Virágzó ló- és szarvasmarhatartás. Hires baromvásárok." A vásárok napja, amelyet az adománylevél rögzített: április 16., június 13., augusztus 28., november 19. Említettem már, hogy Somogyi János utódai 1816-ban megkapták a grófi címet is. Felteszem, hogy ezt követően kerülhetett a kastély park felőli oldalán a manzárdtetőre a grófi koronával díszített, kőből faragott Somogyi címer,35 de nem kizárt, hogy jóval később.

Somogyiné Győry Krisztina 38 éven keresztül volt földesasszonya Lovászpatonának. 1848-ban Sopronban bekövetkezett haláláig kisebbik fiával, Jánossal együtt többnyire a patonái kastélyban lakott. Ezért fontos volt számára, hogy mezővárosa külsőre is megszépüljön, kereszteket, szobrokat állíttatott, új uradalmi épületeket emeltetett. Ez utóbbiak egy része persze a gazdálkodás bővítése érdekében történt. Ekkor épült a tiszttartólakás (ma orvosi rendelő) a Teszéri út jobb, a kasznárlakás (sokáig gyógyszertár) az út bal oldalán; a hajdúháznak, másként sóháznak nevezett épület (ma Horváth Ferencék lakják); a lakatosműhely és bognárműhely, a gépszín; a Sárgaház épülete vendégszobáknak és szekérszínnek (ma napközi otthon, könyvtár és ifjúsági klub). De akkor épült ki a korábbi kisebb gazdasági telep helyén az azidőtájt Birkás majornak nevezett Agy-major és a Krisztina-majorként emlegetett Vicse is. Győry Krisztina idejében készültek el a még férje által kezdett Pék-közi cselédházak (5 vagy 6), amelyek az 1945 márciusi szovjet bombázások miatt leégtek. Ezek a „Kaszárnya­majornak" hívott épületek szociális szempontból komoly előrelépésnek számítottak a maguk idejében: a közös konyha mellett minden családnak külön szobája volt, míg Vicsén és az Agyon három, sokszor négy család szorongott egy-egy szobában. Végül: ő építtetett tornyot az alszegen Festetich Károly által emelt kis katolikus templomnak 1835-ben.

A „gyarapodási jegyzék" annak a Győri Krisztina által 1834-ben személyesen összeállított iratnak az alapul vételével készült, amelyet akkor írt össze „aquisitiói"-ról, vagyis szerzeményeiről, amikor csillagkeresztes dáma lett. Fennmaradt azonban egy Ihász Imre hathalmi földbirtokos által készített összeállítás 1838-ból, amely nemcsak számba veszi, hanem földesúri tapasztalatai, no meg a patonai uradalmi tisztek tájékoztatása alapján föl is becsüli a patonai uradalom értékét. A hozzá kapcsolódó irat szerint valószínűleg Festetich Vince kérésére állította össze, aki ekkor már pereskedett Somogyinéval.36 A gróf 8 kérdést intézett Ihászhoz, a válaszok ennek megfelelően összegzettek. Bevezetőként megállapítja, hogy az uradalom „L.Patonai egisz helységbül 70 urbariális sessiokkal, Udvanoky és Szedahely Pusztákból és ehhez tartozando Vicsey diverticulumbul áll - az egész határnak kiterjedése mind egy 11000 holdakbul álló szántoföldjei - Rétjei jók és termékenyek Erdei számosak és Győri Város szomszédsága miatt igen becsesek...nagyobb jövedelmű határt vidékünkön nem tudunk." Az első punctumra: „A M Somogyi Nemzettség Építményei az 1796 Esztendő ólta következendők: a) az Uraság majorja Istálok Kocsi szinek - és az 1796 Esztendőben már fedél alatt volt Kastélynak helyre hozása. - b) Inspector lakás - c) Ispány lakás - d) az felsö falu végén egy cséplő pajta37 - 2 birka akoly e) az Vaszari határ felől egy birkás lakás - 1 cséplő pajta, 2 juh akoly - mely épületeket mink építők illyen közép karban lévö épületeket becsülünk 25.000-30.000 forint Ezüst pénzben - enyit - többet meg nem érnek."

Az erdőről azt írja, hogy fiatalok, de igen hasznosak, a Vaszari határon lévők (az Öregerdő) mind nagy jövedelmet hoznak: csak gubacsból évi 8800-10.000 váltóforintot; évente 800-1000 öl fát adnak el, amelyet a győriek ölenként 11 forintért helyben megvesznek, azonkívül a szomszéd falvak évente 2500 forint­nyi, még lábon álló fát. A gabonatermést évente mintegy 16 ezer pozsonyi mérőre teszi, a szénát évi 400 jó béres szekérre valónak. A határban lévő három szőlőből kettőt nagyon jónak talál. A háromból a terméstől függően évente 700-1000 akó bor dézsmát szednek be, akóját 12 forint 30krajcárért adta el az uradalom. Van az uradalomnak 64 jármos ökre, 5500 birkája, 80 tehén és növendékmarha. A disznókat mind eladták, jórészt a 70 lovat is, helyettük birkák szereztettek, amelyek számát 3000-rel akarják szaporítani.

„Egy egész helyes jobbágy tiszta jövedelmét, ide értvin dézsmáját - füst pénzét, robotjait, kukoritza és krumpli dézsmáját L.Patonán... fel lehet venni 85 frt. Váltóban."38 A határban 1 hold szántónak, illetve kaszálójának árendája a földminőségtől függően 6-8 forint. Az uradalom jövedelme függ a jó makk- és gubacsterméstől. „...mind e mellett azon Uradalomnak tiszta jövedelmét - ide értvén birkát, gyapjút - gabonáját öllfát - Regalékat - mindenféle apró jövedelmeket általjánossan víve 80.000 frt váltóba lehet fel venni, ide értvén a Szerdahely és Vicsey Pusztákat" - fejeződik be a birtok értékelése a „45 esztendő óta a szomszédban gazdálkodó" Ihász Imre által. Az összeírásból látható, hogy a mezőváros és az uradalom gróf Győry Krisztina idején valóban virágzott, nem csoda hát, hogy Festetich Ignác és Vince fia, nemkülönben Festetich Ferenc fia olyan hosszú időn át próbálták visszaszerezni. A 80 ezer váltóforintnyi tiszta jövedelem tekintélyes summa. Festetich Vince Ihász adatai alapján készített kalkulációja (az Országos Levéltárban ugyanott van) a váltóforintot ezüstforintra számítja át: eszerint egy egész jobbágyhely ezüst pénzben 34 forint évente, az uradalom összes tiszta jövedelme pedig 29.580 ezüst forint.

 

Az Új Somlyó (Újhegy) telekjegyzőkönyves térképe, 1860

 

Az ő kalkulusából további részletek is megismerhetők: lakik a mezővárosban 134 házas zsellér, akinek füstpénze évi 1 forint, együtt 134 forint, s tartoznak 2412 napi munkával (gyalogrobot), ami 10 krajcárjával számítva ad 402 forint jövedelmet; azon kívül 50 házatlan zsellér, akik 600 kézi robottal tartoznak, ami 10 krajcárjával évi 100 ezüst forint. A számokból látható, hogy az uradalom jövedelmezősége már messze nem a jobbágygazdaságon nyugszik, hanem a földesúri majorságon, a regálékon és egyéb forrá­sokon, pedig még a job­bágyfelszabadítás, a robot és a dézsma eltörlése előtti időben vagyunk. Nemcsak a 10 krajcárokból sejthető, hanem meg is mondja a kalkuláció, hogy a robotot és a hosszú fuvart a jobbágyok, zsellérek pénzzel megválthatták. A közös legelőket nem vették fel a vagyonértékelésbe, mert ekkor már várható volt az elkülönözésük. (Akkor még nem a későbbi helyen, a Malommezőn volt a közös legelő, hanem a Nagyberki-Hunyorosi dűlőkben meg az öregerdei erdei legelőkön.)

Ihász Imrétől eltérően Festetich Vince - nyilván a termésingadozás miatt - a szőlő bordézsmáját csak évi 600 akóval kalkulálja.

Amikor az özvegy Somogyiné nyolcvan éves kort megérve, 1848-ban a döbröntei családi sírboltba került, a birtokokat Győry Krisztina végrendelete szerint megosztották a két fiú között. Józsefé lett a pápakovácsi uradalom és Izsákfa, öccséé, Jánosé Lovászpatona és a csikvándi birtok, meg a bécsi palota. Az 1848-ban megváltozott körülmények között tehát az agglegény János lett a földesúr, de jobbágyai, zsellérei mezővárosi polgárokká váltak, az uradalmi területeket pedig el kellett választani a felszabadított jobbágyoktól, zsellérektől, és sok-sok évszázad után más alapokra kellett átállítani az uradalom gazdálkodását.

 

Jegyzetek

  1. MOL P szekció 234 48.rsz VII.A.64. A MOL P szekció 1234 48 rsz. VII.A.69. jelzetű iratból azt tudhatjuk meg, hogy Petrikereszturi Kereszturi István és felesége 1670. május l-jén Csúzi Pálnak eladják lovászpatonai rész-jószágukat 900 forintért.
  2. MOL P szekció 234. 48. rsz. VII.A.69.
  3. MOL P szekció 234. VII.A.84.
  4. MOL P szekció 234. VII.A.73. - Az 1720-as evangélikus templomvizsgálati jegyzőkönyvből (már idéztük) pedig Fekete György katolikus és Torkos Jakab itteni református földbirtokos nevét is ismerjük.
  5. Veszprém vármegye összeírásai 1696, 1715, 1720. Fordította dr. Takács Endre. Veszprém, 2002.
  6. Egy kapás szőlő vidékenként és a talajadottságoktól, tereptől függően különböző nagyságú, annyi, amekkorát egy ember egy nap alatt képes volt megkapálni.
  7. A kötet a Veszprém Megyei Levéltár forráskiadványaként jelent meg. Közreadói szerint Bél Mátyás a kéziratot 1735-ben terjesztette fel a Helytartótanácshoz.
  8. Az adománylevél első oldalát másolatban közlöm, a rendelkező rész egy részét pedig Petrik Iván levéltáros fordításában idézem. A Thury família fiági kihalásával kapcsolatban további vizsgálódást látok szükségesnek. Patonay József Kézirata 52. oldalán azt írja - Szabó Dezső: A herceg Festetich-család története c. művére hivatkozva - hogy Thury Farkas volt az utolsó férfi-sarj. Ezzel szemben a MOL P szekció 48.sz.VII.A. 109 jelzetű iratban, egy 1746-ban Baltaváron kelt tanuvallatási jegyzőkönyvben azt tudakolják, hogy „Tudja-e a Tanu, hogy néhai Thury Benedek, ki jobbára Pápán lakott...ennek atyját kinek hitták, hol lakott? és voltake az említett Thury Benedeken kívül más fiui ághon lévő maradéki? Tudgyae, hogy ezen Thury Benedeknek, ki már ez előtt számos esztendőkkel meg holt, nem maradott semmi fiui aghón lévő successora?" A tanuk pápaiak, mind egyöntetűen vallja, hogy Thury Benedeknek nem volt fia. A 2. tanú nemes Cseh Csuzi Erzsébet 57 éves, azt vallja: „...néhai Thury Benedek azon nemes Thury famíliától származott, melly Patonát birta...mivel ezen Benedek egy testvé­rei ugymint Thury Katalin és Juliska, kik...Puhinénak és Kázmérnénak neveztettek, az elejék által el zálogoltatott Lovász Patonai jószágokat az attyuk után kiváltották... Thury Benedek attyának kereszt nevére nem emlékszik [a többi tanú szerint Thury Farkasnak hívták az apát]... soha sem hallotta, hogy Thury Benedeknek fiui ághon lévő edgy testvér attyafia lett volna... mindvégig ifju Legénnek ismérte a Fatens Thury Benedeket, azért nem maradott semminemő successora..."
  9. MOL P szekció 234. 48. rsz. VII.A.125.
  10. MOL P szekció 234. 48. rsz. VII.A.154.
  11. uo. VII.A.155. uo. VII.A.154.
  12. MOL P szekció 234. 48. rsz. VII.A.85
  13. Conscriptio Circumstantialis Totius Possessionis Lovász Patona... MOL P szekció 234. 48. rsz. VII.A.183.
  14. Ez 1 fővel kevesebb, mint az ugyanezen hónapban készült kimutatás, amely a házas és házatlan zselléreket sorolja fel.
  15. A már említett 1709. évi iratban olvasható: „a falu kovácsa vinyéje", s mivel a kovács nevét nem írja, valószínű, hogy a kovácsműhely a falu közösségének birtoka volt, amelyet bérbe ad­tak. Ugyancsak itt említik „Tóth Balázst falu földén lakó zsöllért" is.
  16. A számszaki eltérés abból adódik, hogy egyik házban ketten is laknak, de sorban vannak feltüntetve.
  17. Például az egész teleknek felvett Pinczés György és Baka János által használt „egésztelek" -Vörös László uraságé - mellett a „Desertam hi tantum inqulinaliter inhabitant, Appertinentias Dm Terres fes usuant" megjegyzést találjuk, ami magyarul „lakatlan, amelyet ezek zsellérként laknak, a földesúr tartozékait használják." (Petrik Iván fordítása)
  18. győri mérő: kb 800-900 □ ölnyi terület (Bogdán István: Régi magyar mértékek 72.)
  19. A Vemh Lex-ban 359. „Szeglepuszta II" címszónál az szerepel, hogy „Területe Veszprém megye 1749. évi tanuvallatásában Zegerye puszta néven szerepel, Patona része, ahol a lakosok az ur engedélyével sokat irtanak.
  20. Vemh Lex. 248
  21. 1749 nyarán. MOL P szekció. VII.A.127.
  22. MOL P szekció 234. VII.A.146.
  23. Lichneckert András: Veszprém vármegye községeinek feleletei az úrbéri kilenc kérdőpontra 1768-1782. (Veszprém 2007) 133. alapján.
  24. Felhő Ibolya: A Mária Terézia úrbérrendezése során készült adatfelvételek. In.: Az úrbéres viszonyok Magyarországon Mária Terézia korában I. Dunántúl. 208. szerk: Felhő Ibolya Budapest 1970.
  25. A részletek iránt érdeklődőknek hozzáférhető az urbárium a Veszprém Megyei Levéltárban, Úrbéri iratok 42. dob, 43. dob + téka 44 jelzetnél.
  26. Patonay József: Kézirat 60,62.
  27. Az úrbéri pátens végrehajtásához kötődő felmérés az allodiális területekre nyilván nem terjedt ki.
  28. A birtokátvételi irat nem említi a szőlőhegyet, csupán a pincében lévő borokat. Pedig akkor már két szőlő, a szerdahelyi és a Kis-Badacsonyi tartozott a birtokhoz.
  29. Patonay József: Kézirat
  30. A gazdatiszti jelentések a lovászpatonai kastélyban voltak hozzáférhetők, különösen nagy számban 1808. évről, s Patonay József ezeket forgathatta kézirata készítésekor. Nagy nyereség, hogy közülük sokat részlegesen vagy teljességben bedolgozott a Kéziratba, mert 1945-ben a kastélyban őrzött levéltár teljes egészében elpusztult. Én magam a Somogyi grófok patonai földesuraságának szakaszát ismertetve igyekszem más források mellett az ő kéziratát bőségesen kihasználni, de nem akarom a hangsúlyt az alkancellár életművének ismertetésére tenni, mint Patonay József törekedett, mivel nem életrajzot, hanem községtörténetet szeretnék az olvasók elé tárni.
  31. Egy-egy „világos pajta" az agyi és a vicsei majorban is volt
  32. 1808-ban Lovászpatonán 4000 juh volt, 72 szarvasmarha (ebből 28 ökör), 230 sertés.
  33. Anélkül, hogy ezt jegyzetekkel külön jelezném, a Somogyi-uradalomra vonatkozó adatokat Patonay József több száz oldal terjedelmű kéziratából merítettem, aki igen részletesen feldolgozta Somogyi János alkancellár életét, munkásságát, mellette családjáét is, illetve a lovaszpatonai plébánia történetét, s ezekhez kapcsolódva Lovászpatona történetéről is sok mindent megőrzött. Kézirata sok szempontból pótolhatatlan forrás.
  34. Fényes Elek: „Magyarországnak .... mostani állapotja..."1839.
  35. Hiába látható, sokan nem ismerik, ezért röviden leírom, az adományozó II. Ferdinánd oklevele szerint: „egyenes hasított pajzs, jobb felében zöld halmon vörös színben álló s jobb lábával kavicsot tartó daru, bal felében zöld mező felett kék színben ágaskodó koronás arany oroszlán, amely jobb lábával csatára kivont kardot markol, bal lábával pedig zsákmányt készül megragadni" A címer tehát a bátorság és az éberség jelképét egyesíti.
  36. Az iratok eredetileg a keszthelyi hercegi Festetich levéltárban voltak, innen emelték ki és csatolták az Országos Levéltárban lévő Festetich-iratokhoz. Megtalálhatók a P.234. jelzetű iratcsomóban.
  37. Erről eddig nem esett szó, csak a mai Zrínyi utca démi út felé eső végén lévő kanász-majorban lehetett.
  38. Az ehhez kapcsolódó irat ezt ezüstpénzben, s nem váltóforintban számolja.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet