| |
Az embert minden más élőlénytől értelme és szabad akarata különbözteti meg. Értelmének talán legfejlettebb és legcsodálatosabb, univerzális alkotása az a jelrendszer, melyet nyelvnek nevezünk, és amellyel képesek vagyunk egymással közösségben, vagy legalábbis egymás mellett élni. A jelrendszer működése esetén közösen tudjuk alakítani környezetünket, sőt tevékenyen megvalósítani azt a minőséget, melyet az emberlét rejt magában.
Az emberi gondolatot kifejezni képes legkisebb egység, a szó azonban egyszerre lehet ige és fegyver, áldás és átok, kifejezheti a beszélő igazi, őszinte szándékát és hangoztathat hamis, mögöttes tartalmakat a legártatlanabb nyelvi köntösben; farkasüvöltés báránytrillákon. Amikor a „TUDNIVALÓK" felirattal 1946-ban megjelentetett falragaszt alaposan elolvastam, megdöbbentem sátáni nyelvhasználatán. A plakát szerint több ezer ember, azaz magyarországi német kíván „anyaországába hazatérni". A jelölés pontos, magyarországi német. Igen, több mint kétszáz éve hazájukat szabad elhatározásból, gazdasági kényszer szorítására elhagyó, császári hívásra felkerekedő, szorgalmas iparos és parasztemberekről van szó, akik szegénységük ellen munkával, küzdelemmel tenni akartak. Letelepedésük utáni megfeszített munkájukról hamarosan magasba emelkedő templomtornyok, szerény házakból alakuló falvak, termő gyümölcsösök és megművelt földek tanúskodtak a korábban pestis és törökdúlás miatt elnéptelenedett magyarországi területeken. A sorrend minősíti őket és önmagáért beszél! Aki átmenetileg telepszik le, nem épít kőtemplomot, iskolát és nem ültet diófát! A bevándoroltak és a már ezen a földön született generációk kivétel nélkül hazájuknak tekintették Magyarországot. Nem kívánták elhagyni ezt a megművelt és megkedvelt földet. „Ahol a kincsed, ott a szíved" — írja a Könyvek Könyve. Az övék itt volt! (S megkockáztatom, sokuknak mindmáig itt van, ahogyan ez nyelvhasználatukban megnyilvánul, lásd: „ham"-heim = haza, „daham"-daheim = otthon, ha Magyarországról esik szó.)
De haladjunk tovább a szövegben: „Ez az intézkedés nem büntető szankció..., mert a német lakosság hapcijába, baráti körbe, fajtestvérei közé települ vissza... ". Hány hazája van az embernek? A kitelepítést el-rendelőknek talán egy sem, különben nem fogalmaznának ilyen abszurd módon. „Baráti körbe." Lehet-e fogalma annak, aki döntéseket hoz, arról, mit jelentenek a közösségek, a gyökerek, melybe a szív, az értelem, az emlékezés és az érzelem belekapaszkodhat? „Fajtestvérei közé", olvassuk tovább. Ebben a kitételben már végleg nem sikerült elrejteni az átlátszóan leplezett kiűzés valódi okát. Ez a vészterhes fogalomkör a történelem minden korszakában létezett és pusztít ma is. Gyökere a gyűlölet és a korlátoltság. Előítéleteken alapszik, nem pedig a jó és a rossz megkülönböztetésén, az értékek vállalásán alapuló szétválasztásán, „...megélhetéséről (mármint a kitelepített lakosságéról) messzemenő gondoskodás történt...", állítja a szöveg múlt idejű igealakkal. 1946 februárját írjuk. Európa halottjait siratja, Németország romokban hever és nyomorog. A kitelepített magyarországi németek havi húsfejadagjukat egy ültőhelyükben el tudták fogyasztani, és még igazán jól sem laktak. A maguk is szűkölködő németek ellenségnek, súlyos plusz-tehernek tekintették az évszázadokkal korábban elvándorolt, ún. fajtestvéreiket.
Aki esetleg nem értené, miről is van szó, gondoljon vissza, hányszor hangzott el magyar honfitársaink ajkáról 1989 után az erdélyi magyar menekültek láttán a kérdés: Minek jöttek ide ezek a románok?"
"A Szövetséges Ellenőrző Bizottság a magyar kormánnyal mindent elkövet, hogy ez az áttelepülés demokratikus módszerekkel, emberséges módon történjék" stb., igen, ez már ismerős, a Potsdami Szerződésben is így szerepel, de mindenki tudja, hogy akkor és itt Magyarországon nem volt más, mint képmutató, kommunista retorika, a demokrácia megszégyenítése, a humanizmus fogalmának megtiprása. Hogyan említhető egyáltalán emberségesség egy ilyen akcióban? A terv s annak a nagyhatalmak kívánságait túlteljesítő (ők ugyanis csak a „fasiszta németeket" akarták méltó módon megbüntetni) Nagy Imre belügyminiszter által javasolt és elfogadott változata minden volt, csak nem humánus. 1945. december 22-én született a radikális változat, mely ellen Tildy Zoltán kormányának csupán két tagja szavazott nemmel, a minden idők legpusztítóbb háborúja utáni első karácsonyon ilyen sajátos módon készülve a béke és a szeretet ünnepére.
A valóban fűthető vagonokról csak azt felejtették el elmondani, hogy állatszállító, ún. marhavagonok voltak, melyekben összezsúfolva utaztak családok, betegek és egészségesek, csecsemők és aggastyánok napokon át, télvíz idején összezárva, csigamódra hátukon cipelve sebtében összeválogatott tárgyaikat, régi életük, otthonuk romjait. S mindezt azért, mert merték vállalni származásukat, nyelvüket, nevüket, azaz mertek kiállni önazonosságuk mellett. S ez még nem minden, ugyanis a falragasz felszólítást is tartalmaz, azaz, hogy a kitelepítendők „őriznék meg nyugalmukat", ami ilyen helyzetekben ugyebár elvárható, hiszen végül is örülniük kellene, hogy „hazatelepülhetnek", mi több, „támogassák az illetékes hatóságokat az áttelepülés megszervezésében" stb., azaz kitüntetve is érezhetik magukat, hogy egy ilyen humánus akció lebonyolításában részt vehetnek.
Végül még egy jelentéktelen, de jellemző apróság. Aláírás helyett „Miniszteri biztos" szerepel. Ha a fentiek után még lehetséges lenne, azt gondolhatná az ember, hogy az illető magas rangú hivatalnok nevét odaírni azért mégiscsak szégyellte. De ehhez szégyenérzet, azaz erkölcsi érzék szükséges, amellyel a kitelepítést elrendelők és azt az ismert változatban végrehajtók aligha rendelkeztek.
A magyarországi németek tízezreit toloncolták ki ily módon kétszázötven év után hazájukból, létszámban túlteljesítve a szövetséges nagyhatalmak utasításait. A kitelepítettek, közöttük több száz budakeszi polgár is, Németországba kényszerült, ahol megaláztatásokkal és keserves munkával teli évek során tevékenyen hozzájárult az ún. német „Wirtschaftswunder" (gazdasági csoda) létrehozásához és ma élvezője lehet a megérdemelt jólétnek.
Az itthon maradottaknak továbbra is, évtizedeken át a falragaszról sugárzó bánásmód, a belső üldöztetés és a hazug retorika jutott. A pohár 1956-ban telt be.
Még sincs más járható út, mint a Kitelepítettek Chartájában megfogalmazott megbékélés és az együttműködés azért, hogy bármely népcsoport hasonló „hazatelepülése" ne következhessen be.
Visszaemlékezve az ötven évvel ezelőtti szomorú eseményre, lapozgatva a dokumentumokat, kiderül az is, hogy sokan voltak a bátor tiltakozók sorában is, legtöbbjük olyan ember, aki ismerte már a börtönöket, a kínzásokat, tehát tudta, mi lehet a következménye az igazság és az emberi jogok melletti kiállásnak. Bátorságuk példaértékű. A Magyar Katolikus Püspöki Kar, élén Mindszenty József hercegprímással, Ordass László evangélikus püspök, Szekfű Gyula történész professzor és Bibó István jogász bátor kiállással bizonyította, hogy a zsarnokságba, az embertelenségbe soha nem lehet belenyugodni, hogy a gondolatok, a lelkiismeret „tisztán tartása" napi kötelesség, mert csak így tartható tisztán és készenlétben az a „fegyver", az az eszköz, melyet nyelvnek, sőt anyanyelvnek nevezünk, és amely a leghitelesebben és minden helyzetben képes kifejezni emberségünk pozitív vagy negatív tartalmait.
Kőrösiné dr. Merkl Hilda
Der Mensch unterscheidet sich von jedem anderen Lebewesen durch seinen Verstand und freien Willen. Die vielleicht am höchsten entwickelte und wunderbarste, universelle „Schöpfung" seines Verstandes ist jenes Zeichensystem, das wir Sprache nennen, und mit Hilfe dessen wir fähig sind, miteinander in Gemeinschaft oder wenigstens nebeneinander zu leben. Wenn dieses Zeichensystem funktioniert, können wir gemeinsamen unsere Umwelt gestalten und sogar auf so hohem Niveau, das eines Menschen würdig ist.
Das Wort — die kleinste Einheit, die imstande ist, den menschlichen Gedanken auszudrücken — kann allerdings das Wort des lebendigen Gottes und Waffe, Segen und Fluch, richtig und falsch, ehrlich und hinterlistig sein — alles unter Tarnung harmloser sprachlicher Mittel; Wolfsgebrüll als Lämmerblöken. Als ich das Plakat (erschienen 1946) mit der Überschrift „KUNDMACHUNG" gründlich durchlas, nahm mir sein satanischer Sprachgebrauch den Atem. Dem Plakat zufolge wollen mehrere tausend Menschen, nämlich Ungarndeutsche, zurück „ins Vaterland". Die Benennung ist exakt: Ungarndeutsche. Ja, es geht um fleißige Handwerker und Bauern, die vor mehr als 200 Jahren aus freier Entschei-dung und unter wirtschaftlichem Druck ihre Heimat verliessen, dem Aufruf des Kaisers folgten und aufbrachten, die mit ihrer Arbeit und mit Kampf etwas gegen ihre Armut tun wollten. Bald nach ihrer Ein-siedlung bezeugten ihre harte, strebsame Arbeit in die Höhe ragende Kirchtürme, aus schlichten Häusern entstehende Dörfer, blühende Obstgärten und gepflegte Felder. Durch sie blühten nämlich die durch Türken und Pest entvölkerten Gebiete Ungarns auf. Die Reihenfolge qualifiziert sie und spricht für sich! Wenn man sich nur provisorisch ansiedelt, baut man keine Kirche aus Stein, keine Schule und pflanzt keinen Nussbaum! Die Ansiedler und diejenigen, die schon da geboren waren, betrachteten Ungarn ohne Ausnahme als ihre Heimat. Sie wollten dieses kultivierte und geliebte Land nicht verlassen. „Wo dein Schatz ist, dort ist auch dein Herz" — sagt das Buch der Bücher. Ihres war da! (Ich wage sogar zu sagen, viele haben noch immer ihr Herz da, wie es ihr Sprachgebrauch schön ausdrückt, z. B. „ham" = heim, „daham" = daheim, wenn sie Ungarn erwähnen.)
Aber gehen wir im Text weiter: „Diese Verfügung ist keine Strafsanktion .,., weil die deutsche Bevölkerung in ihre Heimat, in ihren Freundeskreis und unter ihre Rasse zurücksiedelt..." Wie viele richtige Heimatländer kann man haben? Diejenigen, die diese Vertreibung verordneten, haben vielleicht gar keine, sonst hätten sie nie auf diese absurde Idee kommen können. „In ihren Freundeskreis." Ob der diese Begriffe kannte, der diese Entscheidung getroffen hatte? Wusste er eigentlich, was Freundschaft, Gemeinschaft und Wurzeln für Herz, Sinn, Erinnerung und Gefühl bedeuten? „Unter ihre Rasse" — lesen wir weiter. In diesem Ausdruck konnte man den ursprünglichen Grund der offensichtlich getarnten Vertreibung nie mehr leugnen. Dieser unheilvolle Gedankenkreis existierte in allen Epochen der Geschichte und zerstört auch heute. Seine Wurzeln sind der Hass und die Beschränktheit. Er basiert auf Vorurteilen und nicht auf der mühevollen Unterscheidung zwischen Gut und Böse, auf der Trennung der Menschen gemäß ihrer Werte. „... für den entsprechenden -Lebensunterhalt (der Vertriebenen) wurde weiterhin gesorgt... " behauptet der Text in der Vergangenheitsform des Verbs. Es ist Februar 1946. Europa betrauert seine Toten, Deutschland liegt in Trümmern und leidet Not. Die vertriebenen Ungarndeutschen konnten ihre Fleischportion für einen Monat auf einmal essen und sie wurden doch nicht satt. Die Deutschen, die auch unter Entbehrung leideten, betrachteten ihre vor Jahrhunderten ausgesiedelten sogenannten Rassengeschwister als Feinde und als große Last.
Wenn man das eventuell nicht verstehen könnte, sollte man sich daran erinnern, wie oft ungarische Landsleute nach 1989 die Frage stellten, wenn sie ungarische Flüchtlinge aus Siebenbürgen sahen: „Weswegen kamen diese Rumänen hierher?" „Das Aufsichtskomitee der Allianzmächte macht mit der ungarischen Regierung alles, damit diese Umsiedlung auf demokratische, humane Art und Weise passiert ..." usw. Ja, das ist uns schon bekannt. So kommt es auch im Potsdamer Pakt vor, aber alle wissen, dass es damals hier in Ungarn nichts anderes gab, als heuchlerische, kommunistische Rhetorik, Beschämung der Demokratie, Vernichtung des Begriffes Humanismus. Wie kann der Humanismus überhaupt bei solchen Aktionen erwähnt werden? Der Plan und seine vom Innenminister Imre Nagy vorgeschlagene und angenommene Variante war alles andere als human. Die Wünsche der großen Mächte wurden mit dieser Variante mehr als erfüllt, diese wollten nämlich nur „die faschistischen Deutschen" wohlverdient bestrafen. Diese radikale Version entstand am 22. Dezember 1945 und wurde nur von zwei Mitgliedern der Tildy-Regie-rung verneint. Es passierte am ersten Weihnachtsfest nach dem verheerendsten Krieg aller Zeiten. Das Fest des Friedens und der Liebe wurde auf diese seltsame Weise vorbereitet.
Die Waggons waren wirklich heizbar, aber sie waren — und das wurde vergessen zu sagen - zum Transportieren der Tiere, sogenannte Viehwaggons. Diese waren überfüllt mit Familien, Kranken und Gesunden, Säuglingen und Greisen. Sie fuhren zusammengesperrt und — gepresst in Eises Kälte, auf ihren Rücken trugen sie wie Schnecken ihre rasch zusammengepackten Sachen. Diese waren die Reste ihres damaligen Lebens und ihrer Heimat. Und weswegen?! Weil sie tapfer ihre Abstammung, ihre Sprache und ihren Namen, also ihre Identität angenommen und sich dazu bekannt hatten. Und es ist noch nicht alles, denn dieses Plakat enthält sogar eine Aufforderung, nämlich „die Ausgewiesenen sollen ihre Ruhe bewahren", was bei so einer Situation absolut zu erwarten ist. Sie sollten ja sich freuen, „heimziehen zu dürfen", und „sie müssen sogar die Zuständigen Behörden bei ihrer Organisationsarbeit unterstützen". Sie dürfen sich also geehrt fühlen, bei der Abwicklung so einer Aktion teilnehmen zu dürfen. Zuletzt noch eine unerhebliche, aber typische Kleinigkeit. An Stelle der Unterschrift steht „Kommissar des Ministers". Wenn das nach dem oben Erwähnten noch möglich wäre, könnte man denken, dass dieser Beamte von höherem Stand sich eventuell schämte, seinen Namen darunterzuschreiben. Aber dazu braucht man Schamgefühl, beziehungsweise Moralgefühl. Und das hatten die Verordner und die Vollziehenden der Vertreibung vermutlich nicht.
Zehntausende Ungarndeutsche wurden nach 250 Jahren auf diese Weise aus ihrer Heimat abgeschoben. Mit dieser Anzahl erfüllte man sogar die Forderungen der verbündeten Großmächte mehr als verlangt war. Die Ausgewiesenen, unter ihnen hunderte von Bürgern aus Budakeszi, mussten nach Deutschland fahren, dort blieb ihnen jahrelang keine Demütigung und keine harte Arbeit erspart, durch diese aber trugen sie zu dem sog. „deutschen Wirtschaftswunder" bei, und können heute den verdienten Wohlstand genießen.
Die daheim Gebliebenen bekamen jahrzehntelang den Umgang zu spüren, den die Plakate suggerierten, innere Verfolgung und erlogene Reden. Das Maß war 1956 voll.
Trotzt allem gibt es aber keinen anderen Weg als Versöhnung und Kooperation, um ähnliches „Heimziehen" anderer Bevölkerungsgruppen zu vermeiden - schreibt die Charta der Vertriebenen.
Wenn man sich an die traurigen Ereignisse vor 50 Jahren erinnert und in den Dokumenten blättert, sieht man auch, wie viele mutig in der Reihe der Protestierenden standen. Viele von ihnen konnten den Kerker, die Quälerei, wussten also genau, was für Konsequenzen ihr Einsatz für die Wahrheit und menschliche Gerechtigkeit haben könnte. Ihr Mut ist beispielgebend. Die Ungarische Katholische Bischofskonferenz unter der Führung von Primas József Mindszenty, der evangelische Bischof László Ordas, der Geschichtsprofessor Gyula Szekfű und der Juristen István Bibó bezeugten mit ihrem mutigen Einsatz, das man sich nie in die Despotie und Unmenschlichkeit fügen darf. Man soll die Gedanken und das Gewissen von Tag zu Tag „rein halten". Nur dadurch bleibt „die Waffe", das Mittel, das wir Sprache, sogar Muttersprache nennen rein und jederzeit einsetzbar. Sie kann auf die glaubwürdigste Art und in jeder Lage die positiven und negativen Inhalte unserer Menschlichkeit ausdrücken.
Dr. Hilda Merkl-Kőrösi
Birtokösszeírás a Wattay-család földterületeiről 1730 táján
Verzeichnis des Landgutes der Familie Wattay um 1730
| |