Előző fejezet Következő fejezet

FATUSKA JÁNOS

 

Gesztes a 18. és 19. században

 

Gesztes a 18. században

 

KOMÁROM MEGYE A 17. ÉS 18. SZÁZAD FORDULÓJÁN

 

Az 1526-os mohácsi csatavesztés és a felszabadító háború 1683-as megindulása között eltelt időszakban a török megszállta terület nagysága folyamatosan nőtt, a magyar királyság felségterülete lassanként az egykori ország északi és nyugati peremvidékére korlátozódott. Jellemző, hogy a hódoltsági terület az 1663-64-es török hadjáratot lezáró, 1664. augusztus 1-jén megkötött vasvári békével érte el maximumát. Oszmán uralom alá került Győr, Vas és Zala megye keleti része is, a Felvidéken a határ immár Érsekújvártól, Lévától, Losonctól és Rozsnyótól északra húzódott. Az 1683. április l-jén megindult, Bécs elfoglalását célul tűző hadjárat során, ha csak rövid időre is, újabb nyugat-magyarországi területek kerültek török megszállás alá. A másfél százados török uralom romlásba döntötte az országot. A gazdaság és a népesség növekedése abbamaradt. Egész vidékek néptelenedtek el, váltak pusztává a hadiutak mentén, az ostromlott várak környékén, a végvári katonák, zsákmányoló csapatok portyázási területén. A 16. századi leírások elkeserítő képet festenek a kor Magyarországáról, de a helyzet a következő évszázadban sem javult, átmeneti s viszonylag békésebb időszakok után a küzdelmek újra fellángoltak. Maga a török kiűzését eredményező felszabadító háború is a népesség további pusztulását, a csíráiban mutatkozó gazdasági fejlődés megszakadását vonta maga után.

Való igaz, hogy a 17. század egész Európában nem kedvezett a népesség gyarapodásának; háborús pusztítások, a hűvösebbre fordult éghajlat, a különböző természeti csapások s az ennek következtében jelentkező rossz terméseredmények egyaránt lassították ennek ütemét. Becslések szerint e század folyamán mindössze 29,2%-kal növekedett Európa népessége. Az előbbiek tükrében hazánk sorsa még tragikusabban alakult. A Kárpát-medence lakossága 1500 táján 4 millióra tehető, ez a korabeli európai népesség közel 5,8%-át alkotta. Az 1680-as évek elején az ország lakossága legföljebb 4,2 millió lehetett, azaz Európa népességének 3,8%-a. Európa lakossága a 16. század eleje óta 58,7%-kal, hazánk népessége mindössze 5%-kal nőtt.1

A háborús pusztítás, a kettős adózás különösen súlyosan érintette a ha-tármegyék, így Komárom megye lakosságát is. A török seregek 1526-ban léptek először Komárom megye földjére, s már 1529-ben megszállták Tata, Gesztes és Vitány várát. Ettől az időponttól kezdve ez a vidék lett az egyik legfontosabb hadműveleti terület. Az egyes várak sűrűn cseréltek gazdát, s a különböző békekötések ellenére az egyes községek hovatartozását a bizonytalanság jellemezte. A lakosság egy része elmenekült a török uralom elől, főként a Csallóközben, a Dunától északra fekvő vármegyékben keresett új, nyugalmasabb otthont. A helyben maradt népességet állandóan pusztították a hadjáratok, tizedelték a pestisjárványok, s állandósult a rabságba esés veszélye. Az állatállomány elpusztult, a gazdaságok tönkrementek, egyre nagyobb terhet jelentett az adózás, amely a területi hovatartozás bizonytalansága miatt amúgy is elég súlyos volt. Mindezek következtében hosszabb-rövidebb időre Komárom megye dunántúli helységeinek mindegyike elpusztult, s közülük igen sok nem is települt be ismét. Különösen nehéz volt Tata és a Tata környéki községek lakosságának helyzete. A 16-17. században a város állandóan meg-megújuló harcok színtere volt. Szapolyai János kétszer foglalta el Ferdinándtól, kilencszer került török kézre, egyszer Bocskai, egyszer Bethlen Gábor csapatai foglalták el, s többször cserélt gazdát a Rákóczi-szabadságharc idején is. A mai Komárom-Esztergom megye nyugati felén, a történeti Komárom vármegye déli, Duna jobbparti részén egyetlen olyan helység sem volt, mely a hódoltság korában folyamatosan lakott lett volna. E tény alapvetően átformálta a megye településszerkezetét. A középkori Komárom vármegyére az aprófalvas településhálózat volt jellemző, a mainál lényegesen több lakott helységgel. Az elpusztult vidék újranépesítése során az egykori községek alig egyharmada kelt új életre, az elnéptelenedett, s a későbbiekben lakatlanul maradó egykori településekre ma csak a puszták, határrészek nevei emlékeztetnek.2 Komárom vármegye déli részét jellemző módon a hódoltság korában győri pusztának nevezték. A vidék közigazgatásilag még a 18. század elején is csak egy járást ölelt fel, melynek neve pusztai járás volt, melyet csak a század közepére váltott föl a tatai járás elnevezés. A pusztulás mértékéről még 1864-ben is pontos képet őriztek e vidék lakosai. Pesty Frigyes helynévgyűjtésének anyagában a nagyigmándiak alábbi beszámolóját találjuk: Egy felül a' Duna, másfelül a' Bakony 's Vértes hegyek és erdők, ugy más apróbb várakon kivül Győr, Komárom, Tata. Nagyobb várak környezvén , és szorítván össze a' vidéket, nem csuda, ha a'török világban egésszen elpusztult annyire, hogy az egész vidék, Győrtől a' Vértesig Győri pusztasásnak neveztetett. Innen az ezen vidéken lévő sok puszta határ, mely később be nem népesítetett.3

A török fennhatóság alá nem került területeken a 16. században a földesurak saját kezelésű gazdaságaik, allódiumaik kiépítésére törekedtek, hogy a háborús konjunktúrát kihasználva növeljék jövedelmeiket. A majorok kiépítésére megyénk területén alkalmat adott az elpusztult községek határának művelésbe fogása. A lakott helységek jobbágyságának robotját egyre inkább emelték, s egyre fokozódó mértékben tiltották el őket a különböző' haszonvételektől. A tizenötéves háborút lezáró zsitvatoroki béke (1606) véget vetett e folyamatnak, a konjunktúra megszűntével visszaesett a majorok jövedelmezősége, s a robot helyett a pénzszolgáltatás lett fontosabb. A 17. század viszonylag békésebb időszakaiban, különösen a tizenötéves háborút követő' időkben már történtek kísérletek a Komárom megyei községek újratelepítésére. A gesztesi váruradalom területén a 17. században nyolc falu települt újra a korabeli birtokosok, illetőleg zálogbirtokosok, az enyingi Törökök, a Csákyak és a Zichyek telepítő' tevékenysége révén. Az uradalom 1628-ban került az Esterházyak birtokába.4 Az uradalom Fejér megyei részén Csákvár a 17. század elején települt újra, 1627-ben 3, 1633-ban 5 házzal szerepel az összeírásokban. 1635-ben 2, 1638-ban 1, 1648-ban 8 portája5 volt. Az 1683-as török hadjárat kezdetén lakói elhagyták a falut, de 1685-ben újra 5 lakott házat írnak össze, és 1696-ban már 26 család lakja.6 Komárom megyében, 1612-ben kiskunsági református magyarokkal népesül be Kocs. Lakossága csak a felszabadító háborúk után mutat gyors növekedést, 1649-ben még csak 13, 1699-ben már 182% porta után adózott. Hasonló fejlődést figyelhetünk meg a többi település esetében. Császár 1622-tól válik lakottá, Dad 1635 előtt néhány évvel népesült be, ebben az évben 2 portája van, de 1640-ben újra mint elnéptelenedett falut említik, s csak három év után kezdik ismét megülni. 1699-ben 92 1/2 portája van. Kethelyt 1642 körül népesítik újra, de a felszabadító háborúk során ismét elpusztul, s csak a 18. század elején válik lakottá. 1643-ban népesedik be Környe, portaszáma 1649-ben 4 1/2, 1699-ben 77 3/4. Nagyigmánd is 1643-ban települ újra, 1649-ben 4, 1699-ben 122 3/4 porta után adózik. A lakosság mindezen községekben református magyarokból állt, többségük Komárom megye északi, Duna-balparti részéből és Bars megyéből származott. 1630 körül települ be Nyitra megyei evangélikus szlovákokkal Szák, 1649-ben 3 portája van, de 1693-ban ismét elpusztult faluként említik. 1699-ben azonban már 28 1/4 telek után adózik, a lakosok ekkor is evangélikus szlovákok. 1643 után népesedik meg református magyarokkal Szend, akikhez evangélikus szlovákok is csatlakoztak.7 Az uradalom Győr megyei falvainak helyzete valamivel kedvezőbb volt. Gönyű csak az 1594-es győri ostrom idején néptelenedett el, majd az 1620-as években vált ismét lakottá az Esterházyak telepítése révén. Mezőőrsöt 1609-ben pusztította el a török, de 10 év múlva már ismét a lakott falvak között írják össze. Táp és Tápszentmiklós a hódoltsági időszak alatt is mindvégig lakott maradt.8 Az új lakosok viszonylag kedvező' feltételek mellett telepedtek le. A földesúri szolgáltatások mértéket megszabta, illetőleg emelésének határt szabott a terület lakosságának csekély létszáma. A jobbágyok szolgáltatása különösen alacsony szinten alakult azokban a helységekben, melyek a kettős adózás sávjában feküdtek. A tatai uradalom faluját, Tarjánt 1647-ben telepíti újra, a helységre egyaránt birtokjogot nyert Csáky család, illetőleg az esztergomi török végház Omár agája. Az új lakosok ez utóbbi hitlevele szerint nem szolgáltattak sem termény-, sem munkajáradékot, a telkes jobbágyoknak évi két, a zselléreknek egy tallér adót kellett csak fizetniük, valamint a falunak húsz szekér tűzifát kellett adnia. A telepítést követő három évben e szolgálat alól is mentesek voltak.9 E többé-kevésbé sikeresnek mondható telepítések dacára megállapítható, hogy Komárom megye déli felében a 17. és a 18. század fordulóján mindössze egy mezőváros (Tata) és 27 falu (Almás, Ács, Ászár, Baj, Bana, Bókod, Császár, Dad, Ete, Gyermely, Héreg, Kethely, Kisbér, Kocs, Környe, Lábatlan, Mocsa, Nagyigmánd, Naszály, Neszmély, Szák, Szend, Szomód, Szomor, Szőny, Tarján és Tárkány) rendelkezett némi gyér lakossággal. E falvakon kívül lakott volt néhány puszta (Kisigmánd, Kömlőd) is mint nemesi közbirtokosság. A török hódoltság alatt, valamint a török kiűzését követő időkben nagyrészt kicserélődött a vármegye birtokos nemessége is. Mind a régi, mind az új birtokosok előtt ugyanaz a feladat állott: biztosítaniok kellett a gazdaságok megműveléséhez szükséges munkaerőt. A mezőgazdasági termelés korabeli szintjén, amikor a termelés intenzív irányú fejlesztése jelentéktelen volt, a termelési volumen csak extenzív módon volt elérhető, azaz a felhasznált termelőeszköz, a földterület mennyiségi növelésével és a termelésben részt vevő emberi munkaerő gyarapításával. így vált a korabeli nagybirtokosok legfontosabb gazdasági tevékenységévé a birtokszerzés és a telepítés.10 A 150 éves hódoltság ideje alatt új családok emelkedtek föl, gyakran alacsony sorból a nagybirtokos arisztokrácia körébe. A vagyonszerzésnek, a társadalmi emelkedésnek három jellegzetes formája figyelhető meg, mely némi átfedéssel időbeli szakaszokat is jelent.

A mohácsi vészt követő évtizedek, az erkölcsi züllés, a gátlástalan haszonszerzés időszakai. Báthori István nádor Mohácsról menekülvén kifosztja a székesegyház kincseivel menekülő pécsi káptalan kanonokjait, s hamarosan megjelennek a féktelen új haszonszerzők. A kettős királyválasztás megteremtette annak lehetőségét, hogy szinte bármely erőszakos cselekedet vagy foglalás büntetlen maradjon - pártváltás esetén. Devecseri Csoron András e kor elején még a veszprémi püspök familiárisa volt, s mint ilyen lett 1530-ban veszprémi várkapitány. Birtokszerzésre a püspöki jövedelmek eltulajdonításával teremtette meg a pénzügyi alapokat, s hatalmas uradalmát is javarészt a püspöki javakból kiszakított birtokokból építette ki. Az alsóbb klérusból kiemelkedő' Serédi Gáspár is az egyházi javak elfoglalásával és kiuzsorázásával hozta létre birtokkomplexumát Kassa és Tokaj vidékén. Gazdagodása, hatalmi emelkedése igen gyors volt. Míg 1528-ban alázatos levélben kérte Nádasdy Tamás közbenjárását, hogy megkaphassa a sárospataki plébániát, 1536-ban már arra figyelmeztette a királyi kancelláriát, hogy ne feledkezzenek el róla, ha a nádori tisztség újra betöltésre kerül.11 E birtokszerzések azonban nem csupán az olyan „homo novus"-okra voltak jellemzőek, mint az említett személyiségek, hanem az uralkodó osztály felső köreibe már generációkkal előbb bekerült családokra is, mint a Perényiek, vagy az enyingi Törökök.

A 16. század közepére, a közállapotok rendezettebbé válásával a gazdagodás e formája visszaszorult. A 17. század végéig ennek helyébe a házasság révén elért gyarapodás lépett. Már a 15. századra vonatkozóan megállapítható, hogy a főúri családoknak csak a fele tudott négy, avagy annál több nemzedéket felmutatni. Az egyes családok esetében látható, hogy hat-nyolc fiúgyermek biztosan, négy-öt valószínűleg fenntartotta a családot, két-három fiúgyermek ezt már csak esetlegessé, egy fiú pedig teljesen valószínűtlenné tette. A 16. századra, az ország hadszíntérré válásával, e demográfiai jelenség még inkább a mortalitás irányába mozdult el, hiszen e családok férfitagjai - már csak az általuk betöltött tisztségeknél fogva is - folyamatosan részt vettek a hadi eseményekben. így például a témánkhoz legközelebb álló Esterházyak közül az 1652-es vezekényi ütközetben a család négy férfitagja esett el. A 16. század elejétől a 17. század közepéig - a teljesség igénye nélkül felsorolva - az alábbi főúri családok haltak ki: Rozgonyi (1523), Újlaki (1524), Garai (1528), Kanizsai (1532), Drágffy (1555), guthi Országh (1567), Mágochy (1611), Thurzó (1636). Az egyes családok említett kihalása az esetek többségében nem a szó eredeti jelentésében, hanem a középkori magyar nemesi jog szerint értendő', azaz a család fiágon történő magvaszakadását jelzi. Szinte minden családban maradt leány, ki az ősi javakban a leánynegyedre, illetőleg a szerzett javakban a teljes birtokállomány öröklésére volt jogosult. Az uralkodó külön kegyként fiúsíthatott is leánygyermeket, aki ezzel a teljes örökség birtokába jutva különösen kívánatos arává, illetőleg házastárssá vált. A király jóindulata - az őt kiemelkedő tehetséggel vagy szorgalommal szolgálók javára - a jogilag nem egyértelmű helyzetekben is lehetővé tette a teljes birtokállomány vagy annak jelentős része átörökítését. Ilyetén kedvező házasság indította meg többek között a Nádasdyak és az Esterházyak felemelkedését.12

A hódoltsági területen egykor birtokos családok számottevő része a felszabadító háborúk korára már kihalt, másoknak a megpróbáltatásokkal terhes másfél évszázad alatt birtokjogukat tanúsító írásai vesztek oda. A túlélő leszármazottak javarésze lemondott birtokjogának érvényesítéséről, többnyire még abban az esetben is, ha rendelkezett a szükséges dokumentumokkal, mivel az ezzel kapcsolatos eljárást törvénytelennek tartotta. A visszafoglalt részeket ugyanis I. Lipót fegyveres jogán szerzett területnek tekintette, s ezekre így korlátlan rendelkezési jogot formált. Ennek értelmében a birtokjog elbírálása kapcsán nem ismerte el a magyar bíróságok illetékességét, hanem ezeket az 1690-ben, Bécsben felállított Neoaquistica Commissio (,,Új-szerzeményi Bizottság") elé utalta. E bizottság a bemutatott iratokat csak erős kritikával és hosszas procedúra után ismerte el, s az igazolt birtokokat is csak súlyos fegyverváltság lefizetése után bocsátotta vissza, melyet azonban az érdekelt családok többsége, különösen a kis- és középnemesek nem tudtak megfizetni. Baranya megyében például a mohácsi vész előtt 540 birtokos család élt, melyből a 17. század végére csak 20 családnak maradtak leszármazottai, melyek közül mindössze 6 kísérelte meg ősi birtokainak visszaszerzését, de ők is eredménytelenül.13 Komárom vármegye déli részén a 17-18. század fordulóján nem volt olyan nemesi birtokos, kinek családja már a hódoltság előtti korban is földbirtokkal rendelkezett volna e területen. A Mohács előtti birtokos családok kihaltak, elszegényedtek, egykori birtokjogaikat a felszabadító háború utáni időben nem tudták oklevelesen igazolni. Korábbi birtokaikat, illetve ezek egy részét csak az egyházi nagybirtokosok (esztergomi érsekség, szentmártoni főapátság) tudták megőrizni.

Az ily módon „gazdátlanná" vált, illetőleg a kincstár tulajdonába került birtokokat javarészt királyi adományként osztrák indigena (a magyar országgyűlés törvényeivel honosított) családok tulajdonába kerültek. E birtokadományokkal az uralkodó egyes esetekben politikai vagy katonai érdemeket jutalmazott (Szavojai Jenő, Schönborn Károly stb.), de szép számmal szerepeltek az új javadalmasok között hadiszállítók is, esetükben a kincstár irányukba történt eladósodása is szerepet játszott. így nyert birtokadományt például a Harruckern család, kinek uradalma szinte egész Békés megyére, s a szomszédos megyék számos helységére terjedt. A tatai uradalmat Krapff Ferenc József udvari tanácsos 1698-ban nyerte el különböző érdemeiért, 120000 rajnai forint taxa megfizetése mellett.14 Az új tulajdonosok többsége még rövid időszakokat sem töltött új birtokán, nem fordítottak kellő figyelmet az elpusztult vidékek újranépesítésére, a gazdaság megszervezésére, melynek következtében e birtokokról származó jövedelmeik is alacsonyak maradtak. E körülmény számos feltörekvő magyar család (Zichy, Károlyi, Esterházy stb.) számára lehetővé tette, hogy - bár jelentős költségek ráfordításával, esetenként nagyobb hitelfelvételek révén - viszonylag kedvező feltételek mellett növelhessék birtokállományukat.

 

AZ ESTERHÁZY CSALÁD KOMÁROM MEGYÉBEN

 

A csallóközi eredetű Salamon nemzetségből származó protestáns galántai Esterházy család a 16. század folyamán emelkedett köznemesi sorból a hatalmas birtokokkal rendelkező', jelentős közjogi méltóságokat viselő főrendek sorába.

A család gazdagságát és hatalmát a század leglátványosabb karrierjét megvalósító Esterházy Miklós alapozta meg. Miklós Esterházy Ferenc, Pozsony vármegye alispánja és Illésházy Zsófia tizedik gyermekeként 1583. április 8-án született. Atyja, mint a Galántán birtokos és fiágon kihalt galántai Bessenyei család nőági örököse (anyja Bessenyei Ilona volt) más leányági utódokkal együtt (Fekete, Balogh, Borsy, Arády) 1550-ben vette fel a galántai előnevet. Miklós az ősi birtokon kilenc fiútestvérével osztozott, s a szülőknek még három leánygyermekük kiházasításáról is gondoskodniuk kellett. Esterházy Miklós, bár ágostai hitvallású szülőktől származott, tanulmányait Nagyszombaton, Sellyén és Bécsben a jezsuitáknál végezte. Bécsben tért át 1600-ban, még tizennyolc éves korának elérése előtt a katolikus vallásra, mely tettéért atyja elűzte a családi háztól. Ezután nagybátyjának, Illésházy Józsefnek, a későbbi nádornak kíséretében élt ennek 1609-ben bekövetkezett haláláig. Ezt követően Magóchy Ferenc kassai főkapitány zászlaja alatt vállalt hadi szolgálatot előbb ötven, majd száz lovas élén, ugyanakkor a folytonosan betegeskedő főkapitány hivatalos teendőinek egy részét is intézte. Magóchy 1611. november 21-én elhalálozott, özvegyével Dersffy Orsolyával Esterházy Miklós 1612. január l-jén jegyet váltott, s ez év november 22-én házasságot is kötöttek.15 A gyors mátkaság és az azt követő esküvő országos botrányt kavart. Az 1620-ban szerkesztett Querela Hungáriáé még urának megmérgezésével is megvádolta Esterházyt. Thurzó Imre azt vetette szemére, hogy szolga létére úrnőjét vette el. Még közeli rokona, Pálffy Kata, Illésházy nádor özvegye is megütközött a történteken és 1612. június 21-én Trencsénben kelt levelében így írt Esterházynak: Ez a dolog, szegény Magoczi uram gyalázatja nehezebben tetszett minekünk ... minjájunknak, kik atyafiak lévén, eléh szívünk fájdalma és bánatunk volt rajta, mert az kire az volt, hogy szegéni Istenben el niugott Magoczi Uram ... még el nem temettetett, hanem az főid felett volt, mikor kegyelmed aszoniommal niuszet.16

Esterházy Miklósnak Dersffy Orsolyával kötött házasságából - két csecsemőként elhalt gyermek után - született fiuk, István, 1616-ban. Fia születése után három évvel Esterházy megözvegyült és 1624-ben házasodott újra. Második felesége bedeghi Nyáry Krisztina (1604-1641), Thurzó Imre özvegye volt.17 A két házasság, ül. az ezek révén kezére került birtokvagyon megnyitotta a társadalmi emelkedés útját is Esterházy számára. Esterházy emelkedő társadalmi presztízse és politikai befolyása - melynek „elvi" alapjait katolizálása és töretlen Habsburg-hűsége adta - megkönnyítette a házasság révén nyert uradalmak birtokba vételét. Dersffy Orsolya kezével jutott a lánzséri uradalomhoz Sopron megyében, valamint elnyerte Bereg megyében Munkács várát a hozzá tartozó - 4 mezővárosból és 148 faluból álló - uradalommal. Munkács birtokba vételével bekerült a honi arisztokrácia körébe, 1613-ban bárói rangot nyert. A munkácsi uradalomról a nikolsburgi békét követően, 1622-ben le kellett mondania Bethlen Gábor javára, helyette nyerte el azonban a jóval értékesebb fraknói és kismartoni uradalmakat.18 Második felesége testvéreivel osztozott apja, Nyáry Pál és annak felesége, enyingi Török Zsuzsa birtokain, többek között a hódoltsági területen fekvő Ozorán, Kaposváron és Dombóváron, valamint a pápai és gesztesi váruradalmon. Sógornőit előnytelen birtokcserére kényszerítve Esterházy 1628-ban ezeket az uradalmakat is kezére kerítette.19 Gesztes vára tartozékaival az 1513-tól tartó zálogbirtoklás után 1519-ben II. Lajos adományaként jutott az enyingi Török család birtokába. A család Török István pápai kapitány személyében 1618-ban fiúágon kihalt, a váruradalom Zsuzsanna testvérére, illetve annak férjére, bedeghi Nyáry Pálra szállt. A pápai és gesztesi uradalom utolsó birtokosa e családból az 1643-ban elhunyt Nyáry István felső-magyarországi főkapitány volt. Nyáry István, pontosabban nevében teljhatalmú megbízottként felesége, Telegdy Anna 1628-ban megállapodtak sógorukkal, Esterházy Miklóssal, hogy a Veszprém megyei Pápa várát, a Komárom megyében lévő Gesztest, s a Somogy megyei Ozorát tartozékaikkal együtt Zemplén és Szabolcs megyei szőlőkért és más birtokrészekért elcserélik. A nem túl előnyösnek tűnő csereügyletet minden bizonnyal az is indokolta, hogy a Nyáry házaspár egyetlen fia, Ferenc már 1622-ben meghalt. A pápai uradalmat Esterházy a vétel útján szerzett szomszédos ugodi és devecseri uradalmakkal kerekítette ki. Vásárlás és zálogügyletek révén további uradalmak (Sempte, Regéc stb.) birtokába jutott, halálakor örököseire 12 uradalmat hagyott. Mostohalányát, Thurzó Erzsébetet - a Thurzó-birtokok jelentős részének leányörökösét - összeházasította István fiával, az ebből a házasságból szerzett egyetlen gyermeket, Orsolyát, Esterházy Miklós második házasságából született fia, Pál vette el. A rokonsági viszonyok egyre bonyolultabbak, de a lényeg egyértelmű, minden birtok az Esterházyak kezébe kerül, Esterházyról Esterházyra száll.20

Esterházy Miklóst az 1622-es soproni országgyűlésen országbíróvá, az 1625-ös soproni országgyűlésen nádorrá választották. 1626-ban megkapta az Aranygyapjas rendet és Fraknó örökös grófja címet. 1645-ben hunyt el nagyhöflányi birtokán.21 Esterházy Miklós birtokait fiai, Pál (1635-1713) a későbbi nádor és Ferenc (1641-1684) pápai és semptei főkapitány, az Esterházy család idősebb (hercegi) és ifjabb (grófi) fraknói ágának megalapítói örökölték. Esterházy Pál és Ferenc 1660-ban megosztoztak örökölt birtokaikon, Ferenccé lett a Pozsony és Nyitra vármegyében fekvő semptei uradalom és a Dunántúlon, Zala, Vas, Veszprém, Győr, Fejér és Komárom vármegye területén elhelyezkedő pápa-ugod-devecseri és gesztesi uradalom.22 Esterházy Ferencnek második feleségétől, Thököly Katától (a fejedelem testvérétől) három fiúgyermeke született: Antal, József és Ferenc. A testvérek 1700-ban osztoztak meg először öröklött birtokaikon, majd 1702-ben tettek újabb birtokosztályt. A legidősebb fiúé, Antalé lett a gesztesi uradalom, míg öccsei a pápa-ugod-devecseri és más birtokokon osztoztak. Esterházy Antal (1678-1722) a Rákóczi-szabadságharcban a fejedelem táborához csatlakozott, s annak generálisaként szolgált. 1709. november 12-én kelt, „hűtlenség és hazaárulás" vétke miatt kimondott birtokvesztése után a gesztesi uradalmat I. József a császári seregben szolgáló öccseinek adományozta. A tényleges birtokbaiktatásra 1721-ben került sor. A pápa-ugod-devecseri és a gesztesi uradalom a két testvér közös haszonvételű birtoka lett, a tényleges irányítás az előbbiben Ferenc, az utóbbiban József kezében volt.23

 

ESTERHÁZY JÓZSEF ÉLETE

 

Esterházy József 1682. június 12-én született Pápán. Szülei egyházi pályára szánták, s már 1689-ben egyházi ruhát öltött. A jezsuitáknál végzett soproni és győri tanulmányai után a rend nagyszombati egyetemén folytatott bölcsészeti tanulmányokat. 1693-ban rátóti prépost (az 1255-ben alapított premontrei prépostság vezetőjének címét és javadalmait 1674 óta az Esterházyak adományozták), 1697-ben vaskai apát lett. 1700-ban Rómába utazott, ahol a Collegium Germanicum-Hungaricum hallgatója volt, de alig öt hónap után hazatért, az éghajlatot gyenge egészsége nem tűrhetvén.24 (E családi legenda helyett más indokai is lehettek, tekintve, hogy a „gyenge egészségű" Esterházy József egész életében katonáskodott, s még hatvanadik évéhez közeledve is seregrészt vezetett az osztrák örökösödési háborúban a sziléziai hadszíntéren). 1701-től Bécsben élt, ahol matematikával, hadászattal és építészettel foglalkozott. 1705-ben lemondott az egyházi pályáról, katona lett s Pálffy János seregéhez csatlakozva részt vett a Rákócziellenes küzdelemben.25 Testvérével, Antal kuruc generálissal emiatt megromlott a viszonya. Esterházy Antal 1767. július 19-én így írt öccsének egyik hadi portyájával kapcsolatosan: Item.26 Méltóságos Gróff Esterházy Jóseph uram az malmok égetésérül adhortáltatott:27 ... supersediáljon,28 mert jövendőben is magának szerez azzal ártalmot. Es az ónodi gyűlésen recenter condált articulus secundus mit contineáljon?29 ...kit ha jól megvizsgál többet fog tenni malmok égetésénél... Július 26-án már azt írta Kereskeny László uramnak, hogy ... az Jóseph urat fogassael.30 Esterházy József 1716-tól újra aktív szolgálatba állt, a pozsareváci békekötésig részt vett a török elleni háborúban. 1716. augusztus 5-én elismerésre méltó bátorsággal küzdött a péterváradi ütközetben, szeptember-októberben a temesvári ostromnál harcolt. A török békekötés után az itáliai hadjáratban vett részt, ahol a szicíliai Lede ostrománál ágyúgolyótól megsebesült. 1721-ben tábornok (General-Feld-wachtmeister), 1733-ban altábornagy lett. Az 1737-39-es török hadjárat során Boszniáig nyomult, 1739-ben lovassági tábornokká nevezték ki. 1741-ben tábornagy (marsall) lett, 1744-45-ben részt vett a sziléziai hadjáratban.

Katonai pályájához hasonlóan emelkedett egyre jelentősebb közjogi méltóságokra: 1711-ben Komárom vármegye főispánjává nevezték ki, a beiktatásra azonban csak 1713-ban kerülhetett sor. 1723-ban főudvarmester, 1724-ben a Hétszemélyes Tábla elnöke, 1725-ben a Helytartótanács tanácsosa, 1733-ban horvát-szlavón-dalmát bán, 1741-ben országbíró lett.31

1727-ben 343 524 forintért megvásárolta a tatai uradalmat.32 A hatalmas összeget magas méltóságainak jövedelméből, birtokai tekintélyes bevételeiből és nagy magánkölcsönökból fedezte. A tatai uradalomból - hozzácsatolván a Komárom megyei Szentiván praediumot33 és a Fejér megyei Szár helységet - királyi jóváhagyással hitbizományi létesített. Jezsuiták segítségével erősen buzgólkodott protestáns alattvalói térítésén. Rekatolizációs elszántsága az erőszaktól sem riadt vissza, már 1711-ben elrendelte, hogy a protestáns lelkészek és iskolamesterek hagyják el uradalmainak községeit. 1743 és 1747 között - mivel a tatai és gesztesi uradalomban az 1687-ben életbe lépett 1681. évi 25 és 26. törvénycikkely alapján egyik település sem volt artikuláris hely - elvette és katolikusoknak adta a reformátusok vagy evangélikusok templomait egy sor községben (Kethely, Szend, Kocs, Igmánd stb.), egyes falvakból (Baj, Környe) a protestáns lakosságot is kiűzte.34 Protestáns lelkész és iskola tartását csak úgy engedélyezte uradalma községeiben, ha a református és evangélikus gyülekezetek a katolikus plébánosnak és iskolamesternek is megadják az azoknak járó adókat és szolgáltatásokat. A tatai reformátusokat arra kötelezte 1744-ben, hogy - mivel régi iskolájukat az ő külön engedélye nélkül továbbra is fenntartották - ingyen munkával építsék meg a tatai Öreg-tó töltését.35 E tevékenységéről így írt 1747-ben: Jobbágyimra és jószágimban lévő Lakosokra az Istentől, és a Természettül, úgy a világ Törvényétül reám ruházott Atyáskodó gondviselése nékem Incumbálván,36 hogy tudniallik amennyire tőlem kitelhet, az isteni Szolgálatnak, s abban való Tanításnak, Lelkek üdvösségének, és az Anya Szent Egyháznak előmozdítója legyek, és ezeknek minden alkalmatosságot szerezzek és nyújtsak Egyházának céljaihoz.37 Komolyan véve kegyúri kötelezettségeit, jelentós összegekkel járult hozzá egyházi célokhoz. Támogatta a Nagy Lajos király által épített aacheni kápolna helyreállítását, majki praediumán letelepítette a kamalduli remetéket, és e pusztáját három malommal 1738-ban a szerzeteseknek adományozta. Tatán a kapucinusoknak templomot és kolostort építtetett.38 Mély vallásossága és kegyúri bőkezűsége ugyanakkor nem akadályozta meg abban, hogy az egyházzal is szembeszálljon, ha fontos gazdasági érdekeiről volt szó. A Tatában és a város környékén jelentős birtokokkal rendelkező tatai bencés apátság a mohácsi vészt követően elpusztult. Az utolsó valóságos tatai apát, Máté 1535-ben már Bakonybélen tartózkodott. A török uralom megszűnése után újra adományozzák az immár „címzetes tatai apát" címet. Gróf Thurn Ferenc Lajos, a második címzetes tatai apát már 1699-ben tudakozódni kezd az apátság egykori birtokairól. A birtokok megszerzésének reményében Tarródy János győri kanonok, címzetes tatai apát 1707. január 30-án installáltatta is magát a tatai apátságba. 1733-ban Foky Benedek szombathelyi kanonok, c. tatai apát Szentmártonban járt, hogy az apátságot illető írásos bizonyítékokat összegyűjtse, majd 1737-ben pert indított Esterházy József gróf ellen az apátsági birtokok visszaadása végett, a királyi tábla azonban keresetét elutasította, így Esterházy birtokon belül maradt.39

1710 novemberében vette feleségül gróf Eck Mária-Franciskát (1681-1739), kitől (három csecsemőkorban elhunyt gyermek mellett) született fia, József. 1731. február 10-én végrendeletet tett, a hitbizományból majorátust létesítve egyetlen fia, illetve öccsének elsőszülött fiúutódai javára. 1740. november 21-én újra nősült, második nejétől, gróf Sauer Antóniától utóda nem maradt. Életének utolsó éveit Pozsonyban töltötte, ahol 1748. május 10-én vízibetegségben halt meg.40

 

ESTERHÁZY JÓZSEF URADALOMSZERVEZŐ TEVÉKENYSÉGE

 

Esterházy József a nagy ős, Esterházy Miklós mellett a család koncepciózus egyénisége volt, méltó utóda nagyapjának. Mind anyagilag, mind pedig a társadalmi presztízs szempontjából jóval kedvezőbb helyzetből indult ugyan, a 18. század konszolidált viszonyai már nem tettek lehetővé olyan látványos, gyors emelkedést és karriert, mint Esterházy Miklósé volt. Esterházy József elnyerte az ország második legfontosabb közjogi méltóságát, és nádorjelölt is volt. Az 1727-ben megvásárolt tatai uradalom természeti adottságai, az országon belül elfoglalt helye optimális volt. Az uradalom területén haladt át a korabeli Magyarország fő közlekedési útvonala, a Budától Bécsbe vezető ún. Mészárosok útja, mely egyúttal - innen elnevezése is - az Alföldet az örökös tartományokkal kötötte össze. A korabeli útviszonyok következtében a nagyobb mennyiségek szállítása vízi úton történt, az uradalom e szempontból is kedvező helyzetben volt, északi része majd közvetlenül érintkezett a Dunával, attól mintegy 3 km-re helyezkedett el. A központi fekvés, a fontos szárazföldi és vízi utak azonban az elmúlt másfél évszázadban az uradalom falvainak sorsát tekintve inkább átkot, mint szerencsét jelentettek. A Krapff család birtoklása, pontosabban a Hochburg, Gindly, Jeszenszky családok zálogbirtoklása nem hozott jelentős változást az elmúlt időszakhoz viszonyítva. A lakosság száma lassan emelkedett, a század első évtizedeiben jelentek meg szlovákok Bánhidán és Szőlősön, s így valamivel nőtt az uradalom bevétele is, mely azonban még mindig igen alacsony szinten volt. Egy 172l-es számadás feltűnteti az uradalom pénzügyi helyzetét, e szerint az utolsó öt évben (1717-1721) az összes bevétel 44 325 forint 57V2 dénár volt, a kiadások 40 375 forint IOV4 dénárt tettek ki, az öt gazdálkodási év tiszta nyeresége ily módon 3977 forint 44V4 dénár volt, azaz egy évre átlagosan 795 forint 48V2 dénár. Esterházy 1727-ben a Krapff családnak az uradalomért 343 524 forintot fizetett, s még át kellett vállalnia a Gindly-örökösök 80 000, a Jeszenszky örökösök 69 524 forintos követelését is.41 Esterházyt ily módon inkább a lehetőség, mint a tényleges helyzet indíthatta az uradalom megvásárlására. Szerepet játszhatott ebben az a tény is, hogy ekkor már birtokában volt (öccsével) a szomszédos gesztesi uradalom. Birtokainak szaporítása mellett a továbbiakban is megfigyelhető volt ez irányú tevékenységében, hogy ezeket koncentrálni, ill. kikerekíteni szándékozta, így például eladta szlavóniai birtokait, valamint az 1727-es vétellel kezére került Pest megyei Vörösvárt. Ugyanakkor megvásárolta és pápa-ugod-de-vecseri, gesztesi uradalmába olvasztotta a Győr megyei Gyomorét, Tápot, Ménfőt és Mezőőrsöt, a Komárom megyei Kethelyt és Majk pusztát, valamint hosszasan alkudozott (eredménytelenül) a Zichyekkel, akiktől a Dunához való közvetlen kijárat végett a tatai uradalommal két szomszédos északi falut, Neszmélyt és Almást akarta megvásárolni.42 Mind a pápai, mind a gesztesi uradalom Esterházy József és öccse, Ferenc közös haszonvételű birtoka volt. Az irányítást az előbbiben Ferenc, az utóbbiban József végezte, a termény- és pénzbevételből azonban arányosan juttattak egymásnak. 1727. után a tatai és a gesztesi uradalom egységes irányítás alá került. Az 1726. július 10-én keltezett részletes felsorolás feltünteti Esterházy József és Ferenc birtokainak, a pápa-ugod-devecseri és a gesztesi uradalmak mezővárosait, falvait és pusztáit. Ezen ún. specificatio szerint Gesztes várához, illetőleg uradalmához (Ad Castrum seu Dominium Gesztes) tartozott Fejér megyében Csákvár mezőváros és Almás falu, valamint Sz. Kozma, Boglár avagy Bolgár, Forna, Küvődör, Biborkű mezeje, Godocz, Baraczháza, Adorján, Szenté ligettye és Talliget puszták. Komárom megyében Nagy Igmand, Kócs, Császár, Keddhely, Dad Oroszlánykü, Környe, Szák és Szend falvak, valamint Semlyen, Csicsó, Rákos, Kecskéd, Mindszenth, Berencsér, Szt. Alberth, Aposthagh; Makk, Somlyó és Batona puszták. Győr megyében Táp, Gyömörő, Mező Őrs falvak, továbbá Saágh és Meny fő puszta.43

A hódoltsági időszak alatt alapvetően megváltozott a földesúr-jobbágy viszony, a járadékfizetések egyes formái minimálisra csökkentek. Esterházy érthetően más birtokainak (pl. semptei uradalom) szolgáltatási struktúráját tartotta szem előtt, ahol a gazdasági fejlődés, a nagybirtok szerkezete töretlen volt, s ezt kísérte meg bevezetni újonnan szerzett birtokain. Évtizedes, nagy figyelmet, anyagi ráfordítást, esetenként erőszakot is alkalmazó módszereivel ezt (bár nem minden kompromisszum nélkül) sikerült is elérnie. Kialakította az uradalom szervezetét, a tisztviselőit (officiales) és az alkalmazottak (oeconomi) testületét, melyek révén sikerült elképzeléseit megvalósítania. A tiszti hierarchia élén a jószágkormányzó (régens, preafectus, plenipotentiarius) állott. Az uradalomban ezt a tisztet 1727-tól Francsics Ferenc, majd Forgách Imre töltötte be, de már ebben a korban is jelentős és egyre növekvő' szerepe volt Balogh Ferencnek, aki már legalább 1724-tól (ekkor mint fiscus44) Esterházy József szolgálatában állt. Galánthai Balogh Ferenc (1708-1765) és Esterházy József kapcsolata nem nélkülözte a familiáris vonásokat. (A két család a Bessenyei közös ősök révén - innen egyező előnevük is - különben távoli rokonságban is állt egymással.) Excellentiád szárnyai alatt nevelkedvén - írja Balogh, remél ott további megmaradást is.45 A 20-as, 30-as években Balogh Esterházy titkáraként (secretarius) működött, a gróf személyi ügyeinek, főként az igen jelentős kölcsönügyleteknek intézésén kívül azonban már ekkor is befolyással bírt a gazdasági ügyek irányítására. Régensi megbízást 1742. október 20-án kapott. Balogh a kor kiemelkedő gazdasági szakembere volt, nézetei kialakulásában és tevékenységében a gyakorlati tapasztalatot állította előtérbe, mely természetesen összefüggésben volt az adott korral, hiszen a mezőgazdasági szakirodalom először fordításokban, majd a már Magyarországon született művekkel éppen e században kezdett csak kibontakozni. Az uradalom Balogh vezette kormányzata egyben quasi gazdasági iskolaként is működött, az Esterházy család különböző ágai, és más nagybirtokosok is ide küldték uradalmaik tehetségesnek ítélt ifjú alkalmazottait tudásuk fejlesztésére, a példásnak ítélt gazdasági tevékenység gyakorlati elsajátítására. Balogh gazdasági ismereteinek megbecsülését bizonyítja az is, hogy az esztergomi érseki szék betöltetlensége idején (1745-1750) megbízást kapott a Magyar Kamarától az érsekség birtokainak és gazdasági ügyeinek irányítására.46 A kiváló gazdasági szakember és az ezen ügyek iránt elkötelezetten érdeklődő, és szintén tapasztalt Esterházy közös tevékenysége felvirágoztatta a tatai és uradalmat. A katonai és közjogi méltóságaival járó feladatok miatt Esterházy viszonylag kevés időt tölthetett Tatán, de állandóan figyelemmel kísérte az ügyeket. Esterházy ezen igényét az általa kiadott prefektusi utasításban is megfogalmazta, miszerint a jószágkormányzó feladata a tisztek, tisztviselők irányítása, a gazdaság felügyelete, a vármegyei gyűlések látogatása, az uradalom számadásainak évenkénti, a jövedelmekről készült kimutatások negyedévenkénti megküldése a földesúrnak. Az ügyekről kéthetente írnia kellett a birtok tulajdonosának, s minden negyedévben személyesen kellett megjelennie Pozsonyban vagy Cseklészen Esterházy József előtt. Esterházy és Balogh fennmaradt levelezéséből kiderül, hogy a kapcsolattartásuk az utasításba foglaltaknál sokkal intenzívebb volt, átlagosan hetente váltottak levelet, gyakorta többet is, s Esterházy még a hadjáratok alatt is érdeklődött tábori szállásáról a legkisebb tatai és gesztesi ügyek iránt.47

A legfontosabb feladat az uradalom puszta helységeinek benépesítése, majd az uradalom, ill. a piac szükségleteihez igazodó gazdasági rend kialakítása volt. A várt bevételek reményében szabályozták a halastavakat és nagy gondot fordítottak a halgazdaságra, valamint a szintén jelentős bevételi forrást biztosító erdészetre is. Utakat építettek, Mikovinyi Sámuel tervei és irányítása segítségével lecsapolták a Tata és Duna közti mocsarakat, csatornát építettek a Duna felé. Az uradalom hegységeiben elsősorban Tatán vízimalmok (őrlő-, fűrész- és kallómalmok) sora épült fel, mészárszékeket, vendégfogadókat létesítettek. Az intenzív gazdaság keretében sörfőzdéket, pálinka-égetőket, mészkemencéket, téglaégetőket állítottak fel. Esterházy élénken érdeklődött a 40-es években felbukkant vértessomlói szén felől is, jó lehetőséget látva annak értékesítésében, sőt posztómanufaktúrát is létesített, s németországi szakemberekkel tárgyalt egy tatai Atzél Fabrica létrehozásáról.48 A gondos munka eredménye jól látszik az uradalom bevételeinek növekedésén. 1747-ben az uradalom összes bevétele községeiből - tehát saját kezelésű allódiumok, ill. a még bérbe kiadott puszták az uradalom ún. industriai, tehát a halgazdaságon, faeladás, sör- és pálinkafőzdék, a regáléjövedelmek stb. nélkül 34 134 forint 64% dénárra rúgtak. Ebből az összegből - mutatva az uradalom kormányzatának a pénzbevételek növelése érdekében tett intézkedéseinek sikerét - a pénzbevételek 25 687 forint 3V3 dénárt, a pénzben becsült termények 8 447 forint 6 V2 dénárt tettek ki.49 Esterházy és Balogh intézkedései lényegében az 1750-es évek végére, az 1760-as évek elejére értek be. Balogh Ferenc 1762 májusában új urával, Esterházy Miklóssal bejárta az uradalmat, ekkor a tiszta bevételt (a bevételekből és kiadásokat, levonva az ifj. Esterházy Józsefnek fizetett évi 6000, valamint az esztergomi érseknek és a győri püspöknek a tized bérlete fejében adott 2000 forintot) 20 000 forintra becsülték.50 A kiadások éves rovatában természetesen szerepelt a földesúr kezéhez évente eljuttatott 50-60 000 forint készpénz, valamint az uradalmi residenziák fenntartása is.

 

ESTERHÁZY JÓZSEF ÉS BALOGH FERENC TELEPÍTŐ TEVÉKENYSÉGE

 

A mezőgazdasági termelés korabeli szintjén, amikor a termelés intenzív irányú fejlesztése jelentéktelen volt, a termelési volumen csak extenzív módon volt növelhető, azaz a felhasznált termelőeszköz, a földterület mennyiségi növelésével és a termelésben részt vevő emberi munkaerő gyarapításával, így vált a kor nagybirtokosainak legfontosabb gazdasági tevékenységévé a birtokszerzés és a telepítés. A birtokosok ezen érdekei egybeestek a kormányzat elképzeléseivel, mivel az állami, illetve megyei adóbevételek biztosítása és növelése is csak az adózó népesség létszámának emelésével volt elérhető. Megyénkben kamarai birtok nem lévén, az állam közvetlenül nem folytatott telepítő tevékenységet, a telepítési folyamatot így csak királyi rendeletek, az országgyűlésen hozott törvények, és más intézkedések révén segítette elő.

Lipót már az 1683. november 3-án az Udvari Kancelláriához intézett utasításaiban megfogalmazta a magyarországi politika alapelveit, ebben az iratban azonban még nem esik szó az újranépesítés kérdéseiről. 1687-ben Kollonich Lipót győri püspök, volt magyar kamaraelnök kapott megbízást az udvartól a felszabadított területek új államigazgatási berendezésének kidolgozására, melyet a következő évben udvari tisztségviselők segítségével el is végzett, s megszületett az Einrichtungswerk des Königreischs Hungarn. Kollonichot és e művét a hazai történeti irodalom többnyire csak magyar- és protestánsellenes intézkedési tervei kapcsán szokta említeni. Kollonich fenti művében foglalkozik a jogszolgáltatási, egyházi, belügyi katonai és gazdasági ügyekkel. Elképzeléseiben számos szükségszerű, hasznos és előremutató intézkedés található, így például a pénzek, súlyok és mértékek egységesítése, a közegészségüggyel, tűzrendészettel és postaüggyel kapcsolatos teendőit felvázolása stb. A telepítési politikával kapcsolatos részt a belpolitika fejezetében tárgyalja:

„Az első és legfontosabb az ország, ...benépesítése, ugyanis nemcsak az történt meg, hogy az ősellenség már a háborúzás kezdetén nagyszámú lakosságot lemészárolt és barbár szolgasorba hurcolt el, hanem az is, hogy egész hadseregek folytonos ide-oda vonulása, nemkülönben a súlyos megszállás és beszállásolás, a mértéktelen adóztatás s az elviselhetetlen túlkapások mind a saját, mind pedig az idegen katonaság részéről szinte még több embert űzött el otthonából s gazdaságából, ezeknek egy része ... más ... országokba költözött ki, más részük elrejtőzött az erdőségekben, ismét más részük pedig pusztán a nyomorúságtól s az elcsigáztatástól sorvadt el és halt meg. Következésképpen: mielőtt egyéb településpolitikai intézkedéseket vezetnénk be, mindenekelőtt a lakosságról, illetőleg a királyság benépesítéséről kell döntést hozni, ... jól tudva azt, hogy az ország talpra állításával és benépesítésével cs. és kir. Felséged kamarai jövedelme is emelkedik, ama közhasználatú közmondásnak megfelelően, mely szerint »ubi populus, ibi obulus«, vagyis ahol a nép, ott a pénz is.

Most már csak azt kell jól megfontolni, hogy milyen úton-módon kellene Magyarország benépesítését megvalósítani. Ehhez azonban elöljáróban, hogy jóllehet egyébként a históriákban a benépesítés két módja található, nevezetesen: jobbágytelki telepítéssel, vagyis a saját országbeli saját helységekből az ártalmas népség és a söpredék feleslegeinek, nemkülönben a szembeszegülő jobbágyok és zsellérek erőszakos áttelepítésével, avagy idegen népek közhírré tett behívásával, és önkéntes befogadásával, - minthogy azonban az első mód nagyon kemény, s alkalmazása azért veszélyes, mert egyrészt erőszakos módszer ez, és az emberi természettel ellenkező, ... egy országra több kárt hoz magával, mint hasznot, nem is beszélve arról, hogy a legutóbbi török és tatár betörés miatt, valamint cs. és kir. Felséged seregei számára történt állandó újoncozás miatt felséged többi örökös tartományában egyébként sincs sehol népfölösleg, mindezért... a legcélravezetőbb módszer a fentiebbiek szerinti második módozat lenne, jelesül: külföldiek szabad és önkéntes behívása és befogadása, ehhez pedig a szükségképpeni követelmények az alábbiak:

Először is az, hogy a magyar új szerzeményi területeken a betelepülők házai és telkei tekintetében általánosan néhány szabad esztendőt kellene engedélyezni minden szolgáltatás és robot alól, mégpedig a magyaroknak három esztendőt, a németeknek pedig- annak érdekében, hogy jobban odacsalogathatok legyenek, de a nagyobb költségeikre is tekintettel - öt ilyen esztendőt, annak érdekében, hogy ez alatt az idő alatt lakóházaikat tető alá hozhassák, a telkeket pedig ismét termővé tehessék és meg is művelhessék, ... Annak érdekében azonban, hogy a külföldiek, különösképpen pedig a németek minél jobban idecsalogathatók legyenek, a három szabad esztendőhöz hozzá kell még fűzni azt a nyilatkozatot is, hogy ezek a szolgáltató rendűek és parasztok nem lesznek röghöz kötöttek - egy részük ugyanis ezt gondolja -, még kevésbé örökös jobbágyok, hanem szabad szolgáltató rendű lakosok, azzal a szabad költözködési joggal, amelyet bizonyos honi törvényeik határoznak meg, és ez is marad a jogállásuk a jövőben is.

Másodszor: az, hogy a rómaiak példájára nem szabad semmiféle nemzetiségi különbséget tenni a befogadást kereső idegen népek között, a »remotiorum infidorum et barbarorum populorum«, vagyis: távolabb eső hitetlen és barbár népek kivételével, mégis, a többiekkel való egyenlőség esetén a németeket a többiek előtt kell figyelembe venni mind a közembereknek, mind a magas rangú személyeknek, közülük is elsősorban és külön azokat, akik császári felséged német örökös tartományaiból valók, mégpedig annak érdekében, hogy ez a Magyar Királyság, de annak legalábbis a nagyobbik része fokozatosan »germanizálódjék«, a forradalmakra és nyugtalanságra hajlamos magyar vért pedig mérsékelje a német, következésképpen úgy formálódjék újjá, hogy állhatatos legyen a hűsége és a szeretete természetes örökös királya és ura iránt. ...

Harmadszor: az, hogy éppen így a vallási különbségeket illetően is kiegyenlítődésnek kell kialakulnia, avagy helyesebben: a különböző vallásokat - a nyilvános vallásgyakorlat nélkül, és a katolikus lakosság közt elvegyülten élők számára - el kellene tűrni.

Negyedszer: az lenne a további követelmény, hogy ezeknek a szolgáltató rendűeknek az általuk felvállalt házhelyeket és a hozzájuk tartozó telket ne csak ingyen, hanem örök jogon és az elidegenítés jogával együtt engedjék át, és ne a földesurak tetszésétől függjön az, hogy ha egy telkes jobbágy vagy más szolgáltató rendű személy megépít egy házat, vagy megmunkál egy telket, azt földesuraik kényük-kedvük szerint elcseréljék, vagy a jobbágy halála után, ha úgy tetszik nekik, teljes egészében a maguk számára foglalják el úgy, ahogyan az manapság igen sok helyen nagyon helytelenül megtörténik, ez viszont érezhetően akadályozza a benépesítést, mert különösen a külföldről jött betelepülők költségeiket, fáradságukat és munkájukat csakis feleséük és gyermekeik hasznára akarják fordítani és nem mások nyeréségére. ..."51

Az Einrichtungswerkben lefektetett elveknek megfelelő tartalommal adták ki Bécsben, 1689. augusztus 11-én a Habsburgok első pátensét az ország benépesítéséről.52 Az 1703-ban megindult Rákóczi-szabadságharc eseményei megszakították a telepítési folyamatot, sőt az újonnan létesített német falvak egy része is elnéptelenedett. Esztergom 1706-os ostroma előtt például Kuckländer császári tábornok, a vár parancsnoka a környező német falvak lakosait a védők erejét növelendő a várba rendelte, kiket a vár feladása után hajóval nyugatra szállítottak.53

A telepítési folyamat csak a szabadságharc leverése után, a konszolidált viszonyok megteremtésével indult újra. A telepítés törvényi feltételeit az 1722/23-as pozsonyi országgyűlés 103-as törvénycikkében szabályozta:

„103. Czikkely. Az ország benépesítéséről.

Ő legszent. Felsége jóságosan meg fogja engedni, hogy bármely szabad embert, hat éven keresztül, minden közadó fizetéstói való mentesség feltétele mellett, az országba hívhassanak, és hogy e szabadságot országszerte kihirdethessék.

1. §. Hogy pedig ez iránt a nyiltparancsokat a római szent birodalomban s Ő legsz. Felsége szomszéd országaiban és tartományaiban is kihirdethessék: ezt az emlitett szent birodalom s a szomszéd országok és tartományok rendéivel kell elhatározni."54

Ugyanezen országgyűlés a 117. törvénycikkben szólt a különböző kézművesek országba történő' behívásáról, kiknek más kedvezmények mellett 10 év adómentességet biztosított.55 Az egyházi és világi birtokosok, valamint az állam telepítési akciói meghozták a kívánt eredményt, az 1790-es évekre, a Magyarországra települt németek száma meghaladta a 70 000 főt.

A Dunántúli-középhegység német falvai döntően az Esterházy család telepítő tevékenysége révén népesedtek be. Mind a pápai, mind a gesztesi uradalom Esterházy József és öccse, Ferenc közös haszonvételű birtoka volt. 1727 után a tatai és a gesztesi uradalom egységes irányítás alá került. Esterházy József először a rendkívül gyér lakosságú tatai uradalma területén kívánta gyarapítani jobbágyai számát. A felszabadító háborúk után, a 18. század első évtizedeiben - több más Komárom megyei helységhez hasonlóan - Pozsony, Trencsén és Nyitra megyéből származó szlovákok szállják meg Szőlőst, szlovákok települnek le a magyarok mellé Bánhidán is. A telepeseknek e hulláma sem biztosította azonban teljesen az uradalom munkaerő-szükségletét. A 18. század harmincas éveire már nehézségek jelentkeztek a hazai emberanyagra támaszkodó telepítésben. A háborús pusztítások nyomán igen nagy volt a paraszti tömegek mozgása. A 16—17. században a jobbágyok költözésével kapcsolatosan több feloldó és tiltó rendelkezés született mind országos, mind vármegyei szinten. A rendelkezések ilyen váltakozását az okozta, hogy hol az elnéptelenedett birtokaikra új jobbágyokat telepíteni szándékozó, hol a jobbágyaikat megtartani akaró birtokosok érdeke érvényesült. A 18. századra a jobbágyköltözést korlátozni kívánó erők kerültek túlsúlyba. Új telepesek szerzésére így csak az országon kívül nyílt lehetőség.

Az osztrák örökös tartományokból és a dél-német területekről történő telepítés olyan időpontban vált aktuálissá, mikor mind a hazai birtokosok, mind az említett területek lakosságának érdeke szerencsésen találkozott. A harmincéves háborúban megfogyatkozott lakosság a 17. század második felében ismét megnövekedett, a birodalom lakossága 1700-ra már elérte az 1620-as 15 milliós létszámot. Egyes területeken a 18. század elején már erős túlnépesedés mutatkozott. A művelésbe vonható földterület a lakosság létszámához viszonyítva csekély volt, egyes vidékeken mindössze V2 hektárnyi volt az egy főre jutó földterület. Az dél-német területeken a parasztbirtok öröklési rendje is jelentós földnélküli, a kivándorlásra potenciálisan alkalmas tömeget hozott létre. A sok kis világi és egyházi uralkodó fokozódó igényei következtében egyre súlyosabb terhet jelentettek a feudális járadékok a paraszti lakosság számára. Mindezek követeztében a lakosság széles tömegei számára a Magyarországra történő' kivándorlás gazdasági és társadalmi helyzetük jelentős javulását eredményezte. A kivándorlást a gazdasági okokon kívül elősegítették még olyan más tényezőit is, melyek szintén súlyosan érintették a dél-német területek népességét. Komoly pusztítást okoztak a Felső-Rajna vidékén a pfalzi (1688-97), a spanyol (1701-14) és a lotaringiai (1733-38) örökösödési háborúk. Sorozatos természeti csapások, aszály, fagykár következtében fellépő éhínségek is sújtották a terület lakóit a 18. század első évtizedeiben. (Éhínségek a következő években voltak: 1708, 1709, 1710, 1728, 1729, 1735, 1738, 1739, 1740). A telepítés sikerében szerepet játszott még az uralkodó személye is. A császár kérésére a német földesurak a 18. század első évtizedeiben még általában eltekintettek a manumissio56 lefizetésétől, s egyese területeken a bennünket leginkább érdeklő időszakban (1727 és 1746 között) a kivándorlóknak a magukkal vitt összérték 5 vagy 10%-át kitevő adót (Nachsteuer vagy Abzug) sem kellett megfizetniük.

Esterházy József első telepítése 1731-ben Vértesszőlősre még Trencsén megyei szlovákokat hozott (az időközben elvándorolt magyar lakosok helyébe), de ezt követően már csak németeket telepített. 1733. II. 4-én bocsátotta ki telepeseket toborzó felhívását.57 A felhívás hatására igen rövid időn belül jelentős német bevándorlás indult meg. A telepesek egy része gyéren lakott falvakba, a magyarok mellé telepedett le. így történt ez Tarján (1736) és Szomód (1745) esetében. Az új telepesek döntő többsége azonban az eddig pusztán álló faluhelyeket ülte meg, Agostyánt 1733-tól 1735-ig 44, Alsógallát 1733-tól 1737-ig szintén 44, Tolnát 1733 és 1737 között 42, Felsőgallát és Somlót 1734-től 1737-ig 51 illetve 49, Szentmiklóst 1736-ban és 1737-ben 13 család.58 Korabeli feljegyzések szerint a telepesek a würzburgi és bambergi egyházmegyéből származó frankok, valamint a strassburgi egyházmegyéből származó elzásziak voltak. 1729 és 1735 között költöztetett át Esterházy (1692-ben odatelepített) németeket Pest megyében lévő vörösvári birtokáról a tatai uradalomhoz később hozzácsatolt Fejér megyei Szár helységbe. Baj községbe Mosón megyéből hozatott német telepeseket 1745-ben.

A tataihoz hasonlóan a gesztesi uradalom Komárom megyei területének valamennyi községe elnéptelenedett a 16. században Az Esterházyak első telepítése Oroszlány volt, ahova Esterházy Antal hozott evangélikus szlovákokat 1702-ben. A tatai uradalom puszta faluhelyeinek benépesítése után fordult Esterházy József és jószágkormányzója Balogh Ferenc figyelme a tatainál korábban valamivel sűrűbben lakott gesztesi uradalom felé. Kozmára 1739-ben néhány szlovák család érkezett, de a következő években folyamatosan telepedtek be németek, az uradalom 1744-ben 45 német családdal kötött szerződést. Esterházy Józsefet továbbra is erősen foglalkoztatta a telepítés kérdése, Balogh Ferenc régenshez szóló, Pozsonyban 1744. június 16-án kelt levelében így írt: Kecskéss és Berencss iránt való utóbbi projectumát59 ezzel is confirmálom,60 Jobbágyokh meg szerzésiben pedig reménlem, Vörösvár is adhat valamely fundust,61 a Nemethség szapora lévén gondolom vagy Húsz Gazdát ell lehetne onnan hozni, kihez az több Németh Faluk is concurrálván,62 csak hamar Populáltathatik.63 Intézkedéseinek indokát az rósz Jobbagyaknak ki mustrálása64 és azoknak kelében jobbaknak öszve hozása mondatában summázta.65

Az 1745-ben betelepített Környére és Kecskédre már nem a birodalom területéről, hanem Mosón megyéből, döntően a magyaróvári uradalomból hozott német jobbágyokat melyet azért is előnyösnek tartott mivel ezek jobban tudtak alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz. 1745 május 31-én erről ír Balogh Ferencnek: ... ha Kld66 az óvári Administratort arra disponálhattya,67 hogy az Embereket a mellek onnand eljönni kívánkoznának... consequenter68 azokbul localhassuk69 ... faluimat, praeferálnám70 ugyanis ezeket az Imperiumbo71 le jövőknek, Mert ezek mint az Levegő Éghez Magyar országban hozzá szoktak, mint pedig oeconomiahoz72 is értenek, és igy ezekbűi esztendő alatt megh erősödőt Jobbágyot remealhatni, a mellyeket amazokbul alig hamar várni nem lehet.73 A 18. század 40-es éveiig ülték meg németek az uradalom két pusztáját Gesztest és Kőhányást. A gesztesi uradalom további német települései már Esterházy József utódai alatt jöttek létre. Ifjabb Esterházy József a Jeszenák családtól vásárolta meg Pusztavám (Ondód) helységet. A falut 1715 és 1746 között több csoportban szállták meg evangélikus vallású németek, magyarok és szlovákok. A katolikus németek megtelepedése 1757-ig tartott, az uradalom ebben az évben április 26-án kötött szerződést a községgel.74 A család utolsó telepítésére 1755-ben Bogláron került sor. Boglári jobbágyokkal Esterházy Ferenc 1760. március 28-án kötött kontraktust. A faluban 100 jobbágytelket és 50 zsellértelket alakítottak ki, ténylegesen csak 72 telek és 61 zsellérházhely talált gazdára. A nehéz körülmények között élő és dolgozó jobbágyok valamivel több, mint 10 év elteltével elhagyták a községet és a bánáti Marienfeld községben és környékén telepedtek meg. Pesty Frigyes szerint a környékbeliek erre úgy emlékeztek, hogy a svábok házok elébe karót ütvén, házukat szalmakötéllel hozzákötvén, s elhagyták a falut. A második telepeshullám már 1770 után érkezett.75

A német telepítés lezárultával kirajzolódik előttünk a tata és gesztesi uradalom újranépesítésének három, időben és etnikailag is elkülöníthető' szakasza. Míg a 17. században végbemenő magyar és a 18. század első évtizedeiben lezajló szlovák telepítésre a szervezetlenség és a nagyrészt spontán betelepülés volt jellemző, a német telepítés a hatalmas kiterjedésű Esterházy-uradalom szervezett, jelentős költségráfordítással végbevitt akciója volt.

Figyelemre méltó az újonnan benépesült községek beilleszkedése az uradalom gazdasági rendjébe. A különböző korszakokban és más-más feltételek mellett települt községek szolgáltatási rendszereiben lényeges különbségek voltak. A korábban érkezett, magyar és szlovák jobbágyok szolgáltatásait - a szabad évek eltelte után - a hagyományok, esetleg az uradalom mindenkori gazdasági szükségleteihez simuló ideiglenes szerződések szabályozták, s maguk a földesúrnak személyileg is alávetett örökös jobbágyokká váltak. A német telepesek rendelkeztek a szabad költözés jogával, melynek természetesen kedvező gazdasági kihatásai is voltak. Az új jobbágyok négyéves adómentességet kaptak és felmentést az úrbéri szolgáltatások alól. Ez idő alatt kötelesek voltak házat építeni. A családok létszámától és igaerejétől függően az egyes falvakban általában 1U—1ls régi telket76 osztottak ki családonként. A szabad évek elteltével, esetenként már a letelepedéskor az új lakosok szerződést kötöttek az uradalommal, melyben mind kötelezettségeiket, mind a nyújtott kedvezményeket rögzítették. A szerződéseket gyakran nevezték „örökös szerződésinek (perennalis contractus, ewiger Contract). A szabad évek lejárta után a szerződés szerinti szolgáltatásokkal tartoztak az uradalomnak. Falvanként eltérően 1U régi telek után fizettek évente átlagosan 12 forintot, a házas zsellér ennek negyedét, a hazátlan zsellér 1,5 forintot. Ez a pénzösszeg lényegesen magasabb volt annál, mint amennyit az ideiglenes szerződéseket kötött községek jobbágyai fizettek. Az összes többi járadékformában azonban az örökszerződéses községek jelentős könnyebbségeket élveztek. A magas pénzjáradékot indokolja, hogy ez tartalmazta a robot megváltásának összegét is. Kilencedet és tizedet nem termésarány szerint szolgáltattak, hanem ún. akógabonát adtak,77 s ez általában kevesebb volt, mint a többi község által szolgáltatott terménymennyiség. Mentesek voltak az victualia78 alól is. Munkajáradékként mindössze 1fa öl fa79 vágása és hordása volt a kötelezettségük. Igás naponként 50 és gyalog naponként 25 dénár ellenében voltak kötelesek meghatározatlan ideig az uradalomnak munkával szolgáltatni. Ennek a munkakötelezettségnek azonban még hosszú évtizedekig nem volt jelentősége, mert az uradalom nem élt a szerződésben biztosított ilyen jogával. Jelentős kedvezmény volt még, hogy az örökszerződéses községek jobbágyai szabadon költözhettek és garaspénz80 lefizetése mellett házaikat szabadon adhatták-vehették. E fent vázolt szolgáltatási rendszerből kiderül, hogy az örökszerződéses községek jobbágyai viszonylag kedvező körülmények között gazdálkodhattak. Ezt a tényt támasztja alá az 1769. évi Komárom megyei úrbéri rendezés is. Balogh János, az úrbéri szabályozás végett a megyébe küldött királyi biztos a Helytartótanácshoz írott, 1768. május 12-én kelt levelében megállapítja, hogy „a betelepítésük alkalmával örökérvényűként kötött szerződéseik előnyösebb helyzetet biztosítottak, mint amilyet az úrbérrendezés nyújtana". Az előnyök közül Balogh János különösen azt emeli ki, hogy a kilencedet nem szalmástul, hanem magban adják, és a robotot kevés pénzzel megváltják.81 A hét község szerződését így a Helytartótanács, illetve az uralkodó megerősítette, s azok urbáriumot nem kaptak.82

Feltehetően ezzel a kedvező gazdasági helyzettel magyarázva oldható meg az a probléma, melyet a német telepesek származási helyének meghatározása jelent. A telepítés idejéből származó feljegyzések, a községek mai lakosainak eredethagyománya és a mai nyelvjárásból levonható következtetések ugyanis igen gyakran ellentmondanak egymásnak. A korabeli összeírások alapján várható középnémet pfalzi és hesseni, vagy dél-német keletifrank, alemann és sváb nyelvjárások helyett a német községek mai regionális nyelvjárása egy középbajor ua- vagy ui-nyelvjárás. (Utóbbi Bajon, Kecskéden és Környén, mely azonban meg is felel a feljegyzésekben említett származási hely, Mosón megye nyelvjárásának.) A községek mai nyelvjárásának kialakulását részben (a katonaság, illetve az uradalom tisztikarának „nyelve" által közvetített) bécsi köznyelv ez irányú hatásával, de sokkal inkább a későbbi folyamatos betelepüléssel magyarázhatjuk, mely - mivel a birodalmi rendek a 18. század második felében egyre inkább korlátozták, sőt tilalmazták a kivándorlást - főként az osztrák örökös tartományból, bajor-osztrák nyelvterületről származó népességet hozott, s e bevándorlás egészen a század utolsó évtizedéig tartott, egyes esetekben még a 19. században is folytatódott.83

A német falvakkal kötött szerződések, ül. az abban foglalt szolgáltatási rend a hagyományosan szolgáló magyar falvak lakossága számára is vonzónak tűnt, ezért több falu is kérelmezte az uradalomtól, hogy új - a német falvakkal megegyező vagy ahhoz hasonló - szerződést köthessenek. Ezek elől Esterházy József nem zárkózott el, s így írt Baloghnak: ... nékemis nincsen semmi contradictiom,84 ha a Németh Jobbágyok módgyára kéványák magokat practáltattni,85 csak épen, hűven fűzessenek, és szokássok szerént ne sopánkodgyanak.86

 

A GESZTESI URADALOM ESTERHÁZY JÓZSEF UTÓDAI KEZÉN

 

Esterházy József gróf 1731. február 10-én tett végrendeletet egyetlen fia, József javára. Végrendeletében majorátust létesített József fia, illetve Ferenc öccse elsőszülött fiú utóda számára. A majorátus az általa vásárolt tatai uradalomra, az 1722-ben építetett cseklészi kastélyra és Cseklész városára, a játói ménesre stb. terjedt ki. Rendelkezése szerint, ha fiának több gyermeke születne, akkor az elsőszülöttet követők a Nyitra megyében lévő semptei uradalomból részesülnének. Öccse, Esterházy Ferenc 1735. december 8-án kelt végrendeletében legidősebb fia, Miklós számára alapított hitbizományi a pápa-ugod-devecseri uradalomra, illetőleg a gesztesi uradalom őt illető részére. Esterházy József úgy rendelkezett, hogyha fiának több gyermeke lesz, azok között a semptei jószágot szét kell osztani. Arra az esetre, ha a József bátyja által alapított hitbizományt Miklós fia örökölné, rendelkezése szerint az akkor szintén az ő águkra szálló Semptét a következő testvérnek, Ferencnek kellene átengednie.87

 

Ifjabb Esterházy József, Esterházy József és Eck Mária-Franciska grófnő' fia 1714. szeptember 20-án született. Hazai iskolái után 1733-tól a leydeni egyetemen folytatta tanulmányait. Részt vett az 1744-es sziléziai, valamint az 1746-os itáliai hadjáratban, 1744-ben tábornok-őrmester (General-Wachtmeister), később altábornagy lett. Felesége az 1750-es években elhunyt Pálffy Antónia grófnő' volt, kitol gyermekei nem születtek. így halála után (1762) birtokai - atyja rendelkezéseinek megfelelően - nagybátyja, Esterházy Ferenc tárnokmester leszármazottaira szálltak.88 Ifj. Esterházy József pazarló életmódja már fiatalabb éveiben is apja határozott rosszallását váltotta ki. Földbirtokosi tevékenysége alig hasonlítható össze apjának takarékos és racionális gazdálkodásával. Az 1750-es években birtokaiból származó jövedeleméi már a hitelezőid kielégítésére, adósságai kamatainak fedezésére sem voltak elegendők. Ezért 1759. március 1-én szerződést kötött nagybátyja fiaival: Miklóssal, Ferenccel és Károllyal. Az adósságok átvállalásának fejében unokaöccsei - viszonylag szerény - évi 6000 forintos évjáradékot biztosítottak számára, melynek fejében ifjabb Esterházy József ez év júniusában összes birtokát számukra 32 évre zálogba adta.

A három fivér már 1755-ben megosztozott a birtokokon, azonban 1762-ben, ifj. Esterházy József halálának évében Tatán új osztályt tettek. A családi egyezség szerint Miklós a tatai és gesztesi uradalmakat, Ferenc a semptei domíniumot és Cseklészt kapta, míg Károly részbirtokosként osztozott az öröklött javakon. Az öröklött falvak közül Bokodot és Pusztavámot, valamint Billeg pusztát ifjabb Esterházy József vásárolta, az erre fölvett kölcsönt azonban már Esterházy Miklós fizette, így ezeket az id. Esterházy József-féle hitbizományba kebelezték.89

Az 1759. július 1. és 1765. március 31. között vezetett uradalmi számadáskönyv szerint tata-gesztesi uradalom a gazdasági irányítás szempontjából két uradalmi körzetre (a tatai és a gesztesi), valamint két önálló gazdaságra (a bokodi és a csákvári) volt felosztva. A gesztesi körzet (Herrschaft Gesztes) falvai voltak: Kocs, Császár, Szák, Szend, Ketthelly, Sőmle, Koszma, Oroszleanykő inclos: Praed: Mint Szent,90 Kőrnye, MeszőEőrs, Tap, Gőnyö, Tap Sz: Miklós, Igmand, Dad, Aszar, Kecskéd, pusztái: Gesztes, Makk, Ságh, Totth Rhéde, Kőhanyas, Mőnfő valamint a kisigmándi határ egy része (Kiss Igmander Portion).91

A gesztesi uradalmat öröklő Esterházy Miklós 1711. november 16-án született gróf Esterházy Ferenc tárnokmester és Pálffy Szidónia fiaként. 1741-ben kamarás lett, s követként több országban (Németalföld, Nagy-Britannia, Portugália, Franciaország, Spanyolország, Szászország) látott el diplomáciai feladatokat. Pályájának legfontosabb állomása a szentpétervári udvar volt, ahol 1753-tól 1761-ig a bécsi udvar követeként működött, s jelentós szerepet játszott abban, hogy Oroszország 1757-ben, a hétéves háborúban Ausztria oldalán vett részt. 1751-ben koronaőr, majd tíz év múlva Sáros vármegye főispánja, s egyúttal belső titkos tanácsos lett. 1762-től haláláig a magyar nemesi testőrség kapitánya volt. 1763-ban, halála előtt két évvel lett az Aranygyapjas-rend lovagja. A piarista rend tatai letelepítése kezdeményezésére és támogatásával történt 1764-ben. Elhunyt 1764. június 21-én.92

Esterházy Miklós halála után fiai megosztoztak öröklött birtokaikon. Az idősebbik, Ferenc a tatai, az ifjabbik, János a gesztesi uradalmat vette át. A gesztesi uradalom az 1787-es birtokösszeírás szerint az alábbi falvakból és pusztákból állt:

Fejér megyében: Csákvár, Magyar-Almás, Boglyár, Kozma falvak, Forna és Keöhányás puszták;

Komárom megyében: Gesztes vára, Oroszleány, Bókod, Császár, Ketthely, Azár, Nagylgmány, Szend, Szák falvak, valamint Gesztes, Biborkeő, Eperies, Mindszent, Szent György vár, Gerencsér, Kereki, Szent Eőrsebeth, Szent-Jakab, Mak, Apostág, Sz: Albert, Csicso 1 /2-e, Vajdáné Temetése puszták;

Győr megyében: Gönyű, Mező Eörs, Táp, Táp Szent Miklós falvak és Tót Rhéde puszta.93

Esterházy János gróf (1747-1800). Esterházy Miklós gróf és Maria Anna Lubomirska hercegnő fia. Kamarás, Bereg vármegye főispánja és belső titkos tanácsos. 0 építteti fel a csákvári kastélyt, amely 1781-re készült el, s melyhez később külön színházépületet is emeltetett. Felesége gróf Pálffy Marianna volt. Házasságukból egy fiúgyermekük, Miklós született.94

 

A GESZTESI URADALOM GAZDÁLKODÁSA

 

A gesztesi uradalom egy, 1738-ban a sessiók95 számáról készült kimutatása szerint az uradalomban 298 telek volt megszállva.96 A várható bevételeket az uradalomban telkenként átlagosan 28 Ft 143/s dénárral lehetett remélni, mely a gesztesi uradalom Komárom megyében lévő falvaiban telkenként így alakult:97

helység telkek száma 1 telek után várható jövedelem forint,dénár
Ászár 12 30
Császár 24 1/4 40
Dad 21 7/16 25,50
Igmánd 32 7/16 28
Kocs 80 1/2 32
Környe 8 7/16 29
Oroszlány 14 1/16 14
Szák 20 9/32 12
Szend 10 3/8 54

Az uradalom igazgatása a német telepítés lezárultával, nem utolsósorban a német falvakkal kötött szerződések hatására 1750-ben megállapította a jobbágyi szolgáltatások egységes szerkezetét és mennyiségét. Ezek szerint egy 1/4 telkes jobbágynak szántóföldje állott:

Őszi vetés alá földben capacitatis Metr Poson98 No. 10.

Tavaszi vetés alá ...................................... No. 10.

Ugar alá .................................................. No. 10.

Egy negyedtelkes jobbágynak tehát minden nyomásban 10, összességében 30 pozsonyi mérő, azaz 15 hold szántója volt, mely után a következőkkel tartozott földesurának:

Census, Victualék,99 és robot helyett fizet

Esztendőnként ................................................. f 11. d 75.100

A midőn Tűzre való fával ingyen élni

akar, administral101 Esztendőnként

az Uraságnak egy ől fát; a fa ől

pedig áll 6. Schuchbul, négy ezolbul tám in altitudine, qvam longinudine102

secus103 pénzen veszi tőllűnk a fát.

Vadászatra hajtókát ingyen adnak

A Makkbért respectu extraneorum in

mediatate104 fizetik.

 

A Dézsmát, és kilenczedet Gabonájokbúl,

Bor termésekbűl, és Bárányokbúl

In Natura105 kiadja, vagy pedig

A Gabona, Dézsma, és kilenczed helyett

Tiszta Búzát Poson M .............. No. 1.

Rozsot, vagy vegyelest106 ...... No. 2.

Arpat .................................... No. 1 1/2

Zabot ................................... No. 2 1/2

Pos. Mer ................................ No. 7.

Ahol az Urságnak juhai vannak, és saját allodialis107

vetése nincsen, a juhokat Szalmával provideállya108 a helység; ellenben tetzése szerint

termését bé hordja

1/8 Sessios Gazda fizet tituló Census et reliqorum út Supra109 ... f 6 d 25

Maga hazával biró, vagy is abban lakó Zsellér .......... forint 3 -

Másnál Lakozó Zsellér forint V/2 vagy forint ........... 1 d 25

Ha mellyik helységhben az Uraságnak Halas Tója vagyon,

annak halászatyát véghez viszi, sőt azokban kívántató

halatis helyre hordja más Tókbúl.

A Bor korcsmát egyedül a helységh a festő S. Michaelis, Usque Nativitatis Domini Exclusive110 birja a többi üdőben az Bor Korcsmát, és a Sőr, és pálinka árúltatást egéß Esztendőben az Urság birja, mellyet, úgy a bort a helységh az Urasághnak egyik, vagy másik pinczéjébűl ingyen a Korcsma házhoz vitetni tartozik.

A Gabona Dészmát az Octavilista respectu qvartalistae111 tißtan megh rostált ßemben in medietate112 adja.

A Méhekbűl a Dészma, és kilenczed kiadattatik.

Respectu Capacitatis foenilium113 nincsen bizonyos Szám vagy regula,114 hanem a mint melly helységhben ki telik.115

Fentiekből kiderül, hogy a nagy robotigényű munkákat (pl. a mocsárlecsapolásokat) befejezték, s mivel az uradalom pusztái javarészt bérben voltak, így az allodiális116 gabonatermelés munkaerőigénye alacsony volt, az uradalom robotszolgáltatásra nem tartott igényt, hanem ennek pénzzel történő megváltását preferálta. A kilenced és tized nem terméseredmény szerint való, hanem kötött mennyiség szerinti megfizettetése mentesítette az uradalmat a behajtással kapcsolatos teendőktől, s bevételeiben rendszeres mennyiségekkel számolhatott. Fentiek azonban a szolgáltató jobbágyok számára is kedvezőbb feltételeket jelentettek, s így a német falvak módjára adózhattak. A majorsági zsellértelepülések lakosságát ez nem érintette, szolgáltatásaikat (így Gesztesét is) ideiglenes, néhány évre kötött szerződések szabályozták.

Az allodiális és dézsmagabona117 értékesítéséből az uradalom nem kevés bevételhez jutott, ugyanekkor ezt a regáléjogokból és az erdőkitermelésből származó összegek messze felülmúlták. A regálék királyi felségjogon (jus regale) élvezett jövedelmek voltak, melyek eredetileg csak az uralkodót illették. Egyik csoportjuk a „nagyobb királyi haszonvételek" (regalia maiora), mint a pénzverés, a harmincadvám, a sómonopólium stb. megmaradt a legfontosabb kincstári bevételnek. Másik csoportjuk a „kisebb királyi haszonvételek" (regalia minora) a középkorban földesúri joggá lettek. Ezek közül a tárgyalt korban a halászat és a vadászat, valamint a kocsma, bolt, mészárszék, italmérés és szeszfőzés, piac-, vásár, rév, és malomtartás, szén- és mészégetés, olajütés, agyag-, kavics- és szénbányászat jogát gyakorolták a földesurak, melyek a földbirtokosok monopolhelyzete miatt számukra fontos bevételi forrásokat jelentettek. Nem véletlen, hogy az egyes községekkel kötött szerződésekben a regáléjogokkal való visszaélés tilalmazása mindig szerepelt, s az úriszéken tárgyalt büntető eljárásoknak is legtöbbször ez volt a tárgya. A malmot és a mészárszéket az uradalom vagy a községnek, vagy szerződéses vállalkozónak adta bérbe. Az uradalom legfőbb bevételét a 18. században a kocsmák jelentették. Igyekeztek néhány (három-hat) hónapra korlátozni azt az időszakot, mikor az egyes falvak lakossága saját borát mérhette ki, a fennmaradó időben a bort az uradalom pincéiből kellett vásárolniuk, ez olyan nagy mennyiséget tett ki, hogy az uradalom saját allodiális bortermelése, valamint a jobbágyoktól adóként beszedett dézsmabor mellett még rendszeresen bort is vásároltak az egyes községekben, melyet azután - megfelelő haszonnal - mérettek ki. Az uradalomnak Tatán és Ászáron sörfőzdéje egy sor helységben pálinkaégetője volt, hol a gabonatermés egy részét a kereskedelmi forgalomba hozatalnál lényegesen nagyobb haszonnal feldolgozva értékesítették.

A gesztesi uradalom gazdálkodásában már a 18. század középétől a 19. század végéig egyre fokozódó szerepe volt az erdőkitermelésnek. Az uradalom hatalmas erdőségei az ország központjában helyezkedtek el, s rendelkezésre állt a kitermeléshez szükséges munkaerő, akár robot, akár bérmunka formájában. A fa így könnyen eljutott Budára, mely ekkor már a fő felvevőpiacot jelentette. Már Esterházy József tárgyal Zichy Miklós gróffal, Neszmély és Almás földesurával e két község megvásárlásáról, hogy a fő szállítási útvonalat és lehetőséget jelentő Dunához az uradalomnak közvetlen kijárata legyen. A Mikovinyi Sámuel által tervezett csatornákkal kapcsolatban is az volt az elképzelése, hogy az uradalom erdeiből kitermelt fát ily módon vízi úton lehet a Dunához eljuttatni. Ezen elgondolása, valamint a két község megvásárlása ugyan meghiúsult, fia, ifjabb Esterházy József 1757-ben szerződést kötött Zichyvel, melynek értelmében a szőnyi Dunaparton (Szőny szintén Zichy birtok volt) 100 öl széles és 100 öl hosszú területet vehetett igénybe faraktározás, az uradalmi fa depositorium118 részére.119 A fakitermelés jelentőségét jelzi, hogy az uradalom már a 18. század második felében jelentős számban alkalmazott szakembereket (Forstmeister, Jäger) az erdők óvására, illetőleg a kitermelés irányítására. Tilalmazták ezen kívül a vadászatot, s radikálisan csökkentették az erdei legeltetés engedélyezését is. Az uradalom jobbágyságának ekkor már csak a szigorúan szabályozott faizásra,(azaz az épület - és tűzifa beszerzésére) és disznaik makkoltatására volt joga, ezekre is csak munka vagy pénzfizetés ellentételezésével. Az uradalom figyelmét ez ügyben jól jelzi, hogy pl. a Tarján községgel 1748. április 29-én kötött 11 pontban foglalt szerződésében a 6., mely a lakosok erdőhasználatára vonatkozik, a szerződés leghosszabb része, s maga is 6 alfejezetre oszlik, melyben az erdőhasználat, az előírások és büntető szankciók minden elképzelhető variánsát felsorolták.120 Az épület- és tűzifa értékesítésén kívül ezen ágazat nem elhanyagolható bevételekre tett szert a járulékos tevékenységek: a szén- és mészégetés, valamint a hamuzsírfőzés révén is.

Az Esterházyak gesztesi uradalmának majorsági allodiális (összterülete), tehát nem a jobbágyok használatában lévő föld közel 90 000 holdat tett ki. Az uradalom e praediumokat, (pusztákat), melyek többsége a török korban elpusztult falvak területét foglalta magába, nem népesítette be a 18. században, részben az e század közepén egyre nehezebbé váló telepítés, másrészt egyéb gazdasági érdekei miatt. E puszták bérbeadása sem jelentett ugyanis elhanyagolható tételt az uradalom bevételei között. A bérleti díj 1746-ban Makk puszta esetében 700, Ménfőné 636, Ságnál 500, Mindszentnél 260 forint volt. Az éves pénzbevétel ugyanekkor a jobbágyközségek esetében: Szend 685 forint, Szák 597 forint, Kethely 330 forint stb.121 A bérlők kezdetben mészárosok, majd egyre inkább birkások voltak.

A 16-17., majd csökkenő mértékben még a 18. században is Magyarország volt Európa fő „hússzállítója". Az osztrák és dél-német városok, Cseh-Morvaország és Velence vágómarha-szükségletét a Magyarországon, elsősorban az Alföldön nevelt szürkemarha biztosította. Az export évi százezres nagyságrendben folyt, s a mezővárosok polgárai mellett egyes főúri családok (Zrínyi, Nádasdy, Bethlen, Thököly) is foglalkoztak marhakereskedelemmel, „tőzsérkedés"-sel. A 18. században győri és komáromi mészárosok, kiknek tehetősebbje egyben marhakereskedelemmel is foglalkozott, igyekeztek a gesztesi uradalom kedvező' fekvésű pusztáinak bérletét elnyerni. Az uradalom területén húzódott az ország egyik legfontosabb útvonala, az ún. Mészárosok útja, mely az Alföldet az osztrák örökös tartományokkal kötötte össze. Itt a bérelt pusztákon a lábon hajtott jószág megpihenhetett, pótolhatta a súlyveszteséget, a kereskedők gulyáikkal bevárhatták a piaci árak kedvező alakulását, s a helyi piac szükségleteire szánt jószágot szinte a vágás napjáig tarthatták.122

A 18. század közepétől egy évszázadon át tartott a gyapjúárak állandó és rendkívüli növekedésével indokolható konjunktúrája a juhtenyésztésnek. Juh helyett itt helyesebb birkát írnunk, hiszen a magyar köznyelv a hagyományosan tartott rackafajtát nevezte juhnak, míg a posztógyártás alapanyagát szolgáltató merinó fajtát birkának. Földesuraink spanyol, olasz és német eredetű finomgyapjas tenyészállatokat hozattak be az országba, s tenyésztésük e korban valóságos „ tudománnyá" vált. ... gyapja, bőre, húsa, teje, báránnyá, ganéjjá - együtt olyan kints, mely a legmértékletlenebb kivánságú Mezei Gazda fösvénységét is, nem tsak egésszen megelégítheti, hanem arra is kénszeriti, hogy annak a nagy hasznot hajtó jámbor állatnak legjobban kitelhető módon kedvezzen - írta Pethe Ferenc.123 Német juhászok érkeztek jelentős számban merinó birkákhoz értők, s béreltek nemesi pusztákat. Ezek a „birkások" (opilio, Pusztenmeister) többnyire meggazdagodtak, gyakran nemességet is szereztek. A gesztesi uradalomban már a 18. század első felében is nagyarányú juhtenyésztés folyt. Esterházy József előbb a gesztesi uradalomban, majd 1727 után a tataiban is több „birkaaklot" létesített. Az új birkásházak bérlőinek egy része saját állatait tartotta, s az uradalmi épületekért, legelőért stb. meghatározott összeget fizetett. Többségük azonban az uradalmi nyájakat gondozta, saját tenyészetük csak az esetleges veszteségek pótlására szolgált.

Az említett tőzséreknek és birkásoknak bérbe adott uradalmi puszták mellett voltak a gesztesi uradalomnak olyan praediumai, esetenként a jobbágyközségek határában lévő allodiális birtokai, melyeket közvetlenül kezelt. Ezek az allodiumok - elsősorban Esterházy József által - fejleszteni kívánt halgazdálkodás és lefejő-tehenészet érdekei szerint alakultak. A gesztesi uradalomban, az 1720-as években nem folyt hasznot is hozó halgazdálkodás, az összeírások nem tudnak ilyen halastóról. Az uradalom 1729-es gazdasági utasítása már szólt a tavakról, de csak azoknál rendeli el a helyreállítást, ahol ez jelentősebb költség nélkül elvégezhető. A halastavak rendszerét az 1740-es években építették ki, s néhány éven belül a gesztesi uradalom 13 községében (Táp, Tápszentmiklós, Ászár, Kethely, Császár, Szák, Szend, Igmánd, Dad, Kocs, Oroszlány, Kecskéd, Környe) és két pusztáján (Gesztes, Makk) folyt haltenyésztés, helyenként több tóban is.124 A gesztesi tó ezek közül a kisebbek közé tartozott, ugyanakkor az intenzív halgazdálkodás már igen korán megindult. Forrásaink már 1732-ból szólnak itt a haltelepítésről, s 1733-ból a halászatról.125

A többnyire pénzhiánnyal küzdő" uradalomban Balogh Ferenc régens azzal indokolta a kiadásokat, hogy ily módon érzékenyebb költséggel mintegy örökös állandóságukra célozunk.126 Balogh a befektetések nagysága miatt tartotta fontosnak Esterházy József jelenlétét például a tatai Öreg-tó lehalászásánál. Érdemes és méltó, hogy Excellentiád is jelen legyen ezen tónak halaszatján, kinek regulatiójára annyi ezer forintokat költvén a tudatlan világnál is avval csudálkozást gerjesztett.127 A vízrendezési munkákat az uradalom jórészt a jobbágyok robotmunkájával végeztette el, s a halastavak fenntartási munkái (medertisztítás, gátak karbantartása) is az illető községek lakóinak feladata volt, hasonlóan a halászat és lehalászás, valamint a halak szállítása is, mint ahogy ez valamennyi érintett község szerződésében szerepel is. A tógazdálkodással kapcsolatos teendőket az uradalom halászati hivatala (Fisch Ambt) fogta össze. A szakszerűség biztosítására az uradalom már az 1750-es évek elején egy tómestert, két halászmestert és 16 tócsőszt tartott alkalmazásában. Az uradalom 1789-ben 14 nagyalakú oldalon adta ki halgazdasági szabályzatát, a Teücht-Ordnungot.128 Az okszerű gazdálkodás hamar meghozta eredményét, az 1750-es évekre az uradalom halászatból befolyt jövedelmei általában meghaladták a pincegazdaságból vagy a sör-és pálinkaházakból befolyó összegeket.129 Nem véletlen tehát, hogy Esterházy József nagy érdeklődéssel kísérte a tógazdaságok kiépítését, Balogh Ferenccel folytatott levélváltásában gyakran szerepel ez a téma, s még a technikai részletek sem kerülték el a figyelmüket. Baloghnak 1746. július 17-én így írt: A Szapóréttó Pontyok hogy nem a' város, hanem az 0 tójában voltának, igenis jól opserváltam,130 ivadék nélkül kécség küvül nem maradtak vala, a' melben tudniaillik elég experientiánk131 vala. Az o Tója igen tiszta, a halnak nem lévén módja mihez dörgőlőczeni, azért történek, hogy az halak ivadék nélkül maradtak. Hallottam ugyanis én hogy az ollyatin Tiszta Tokban röséket vetnek, hogy az halnak legyen módja hozzájok dörgőlőczeni. Mellyet ha az ostoba Halász Tómester el mulatót, méltó animadversiora.132 Esterházy József kevésbé prózai módszereket is alkalmazott. 1746-ban olyan nagy volt a szárazság, hogy a vetések májusra kisültek és veszedelmesen leapadtak a tavak is. 1746. július 21-én, az ekkor Pozsonyban tartózkodó Esterházy elrendelte, hogy Bécsben tartott könyörgő körmenet mintájára uradalma jobbágyai is imádkozzanak az esőért.133

A már az 1730-as évek elején a halászat kapcsán említett gesztesi tó (fisch teicht von Gesztes)134 állapota föltételezhetően ekkor még nem felelt meg a megkívánt tógazdálkodási színvonalnak, mert Esterházy így ír egy évtized után Baloghnak: A Geszthessj Thlóknak Munkáját, hogy approbállya135 kgyd. igen akarom remelvén, hogy a készülése után jövendőben az Halászatokban is nem lészen fogyatkozás. Pozsony, 2. July 744.136 Valóban a gesztesi tó hozama nem volt nagy, az éves lehalászáskor, 1741 áprilisában ez csak 1 mázsa 3 fontot tett ki,137 míg például a kisigmándi Fecske-tó is 56 sokk138 csukát és 2 mázsa 6 font pontyot adott, pedig ezt nemsokára szárazon hagyták, hogy táplálóereje felfrissüljön. A gyenge gesztesi hozamot a tó irregurális139 volta mellett természetesen csekély kiterjedése okozta. A munkálatok hamarosan megkezdődtek, míg az 1745 őszén készült terv szerint a gesztesi tóból 10 sokk kétéves pontyivadékot kell kihalászni, s azt a környei tóban elhelyezni, az 1745. november 2-án kelt, az uradalom tavainak lehalászásáról szóló összesítésből megtudhatjuk, hogy a gesztesi tavat a nyáron felújítás miatt lehalászták, és a 60 sokk pontyivadékból 14 sokkot és 36 darabot a császári tóba telepítettek, míg 45 sokkot és 30 darabot eladtak.140 (Az összesítés ugyan nem egészen pontos, de úgy látszik, a fennmaradó 6 hallal nem törődtek.) A gesztesi tógazdaság azonban a következő évtizedekben is viszonylag jelentéktelen maradt, ezt az is igazolja, hogy az uradalom nem is alkalmazott tócsőszt. Itten vagyon 1776 dik Esztendőben Tavasszal bé rakattatot Esztendős Ivadék 15. sok, melly ut supra141 a Bokodi Uj Tóban trans-localtassek.142 A gesztesiek emlékezete megőrizte a halastó emlékét, szóbeli hagyományokban úgy emlékeznek, hogy amikor az első telepesek ideérkeztek, mocsaras rétet találtak egy kis tó körül, melynek partján halászház állt. Első imaházuk ez a ház lett, mely a falu végén, a későbbi Palanik-házzal szemben állott, majd a falu kovácsműhelye lett.143

Az allodiális gazdaságnak, a juhászat és a tógazdálkodás mellett, harmadik fontos területe volt az ún. lefejő tehenészetek létesítése. Ez az intenzív termelési mód szintén jelentős tőkebefektetést igényelt, azonban a megváltozott életformák és szokások - nyugati módra - magukkal hozták a vaj és más tejtermékek, elsősorban a sajt iránti igényt. Ily módon e tehenészetek létesítése - a birtokos és családja, valamint az uradalom személyzet szükségleteinek kielégítésén túl - kedvező értékesítési lehetőségekkel, s így a beruházott pénz mielőbbi megtérülésével, illetőleg későbbi gazdasági haszonnal kecsegtetett. Esterházy Pál - a későbbi nádor - már 1680-ban hozatott birtokára svájci teheneket és megszervezte az első rendszeres magyar tejgazdaságot. A 18. század első felében a Dunántúlon és a Felvidéken sok földbirtokosnak már ilyen „helvét" tehenészete van. Károlyi Sándor az 1704-es ausztriai portyájáról gazdag zsákmányt küldve haza így írt feleségének: Svájczer tehenek Szivem igen hasznosak, másféle bikát nem kell hozzájuk ereszteni, benn a Károlyi majorban tartsd; háromszor kell fejetni, őszre kelve abrakon istállóban tartani és vakarni minden nap; adjon Isten szerencsét hozzá.144 Az ország területének többségén ekkor a hagyományos magyar szürke marhát tartották. A szürke magyar tehéntől, ha félszilajon, csordában tartották is, s rendszerint kinn a legelőn fejték, nem fejtek ki többet, mint legfeljebb 0,8-1,2 litert, ennyit is csupán 3-4 hónapon át. A gulyabeli tehén tejét pedig mind a borjú szopta ki. A felvidéken és a Dunántúl nyugati részén tartott fakó vagy tarka (riska) teheneket s csordában tartva, naponta háromszor fejve egy tehén a féléves laktációs időszak alatt napi 0,8-3 liter tejet adott. Még ez sem hasonlítható össze a svájci marhák tejhozamával, mely a maga átlag 2000 literes évi tejtermelésével ennek közel négyszerese volt.145 Az uradalmak fejőstehenészeteiben, melyeket e korban Schweitzereinek vagy Helvetiának neveztek, hamarosan felismerték, hogy nem elegendő Svájcból, esetenként a Németalföldről tenyészállatokat behozni, hanem ezeknek a megszokott hazai bánásmódtól eltérő, intenzívebb gondozást kell biztosítani: istállózást, kielégítő takarmányozást, elsősorban szénával, valamint kellő almozást és tisztántartást. A birtokosok ezért egy idő után a kényes jószágokat hozzáértő svájcer, helvéta gondjára bízták, általában bérbe adták nekik az ilyen tehenészeteket, kellő földterülettel, esetenként egész uradalom pusztával, mely a szükséges legelőt és kaszáló rétet biztosította. A bérlő a tej- és sajthozam meg a világra jövő borjak megszabott hányadával, s a tehenenként megállapított bérösszeggel tartozott a birtokosnak.146 A svájcerek nem voltak feltétlenül svájciak, bár egy részük valóban onnan érkezett. Szép számmal akadtak azonban köztük németek is, kik már elsajátították az ott korábban meghonosodott alpesi marhatartás módozatait, s csak „jobb szakmai hírnevük" érdekében vallották magukat svájcinak.

Az Esterházy uradalmak gazdasági rendszerére vonatkozóan ismerünk egy 1729-ből kelt és Esterházy József által egyes szám első személyben írott utasítást (Systhema Aeconomicum Pro Inclytis Dominijs Semptaviensi Gesztesiensi & Tatensi deserviens).147 Az utasítás szerint a lefejő-tehenészetekben (Allodia helvetica)148 50 tehenet kellett tartani két német vagy svájci bikával (cum 50. Vaccis, et duobus Tauris Germanicis aut Helveticis). Más, hagyományos állattartású allódiumokban (Allodia Ungarica)149 különböző fajtájú, hizlalásra szánt állatokat tartottak. 1737-ben a gesztesi majorban 65 svájczer marhát, 204 Gulyabéli s Egyéb féle Marhákat és 59 sertést vettek számba. Az egy évvel későbbi elszámolás jelentős növekedést mutat: tejelő tehén: 109, gulyabeli marha: 307, sertés: 98.150

Egy 1737-es jelentésből azt is megtudhatjuk, hogy a gesztesi svájceráj területén milyen építészeti munkákat végeztek:

Alázatos Repreasentatio.151

Minemö Munkák, Uj épületek, Reparatiok,152 és egyéb eoconomiak153 mentenek véghez, Méltóságos Horwath országi Ban és Generalis Galantaj Groff Esterházj Joseph Kegyelmes Uram eö Excellentiaja Tekint. Gesztesi Domi-niumjaban154

1737 dik esztendűnek foljássában

Gesztesi Majornál

Méltosságos Urasagh Delineatioja155 szerint waló Nagyságú Svajczer Marhának waló Istaló, rész szerint Termés Kübül, rész szerint pedigh morbul*156 föl épéttetett, Kinek fedeléhez alkalmatos fát, épület nek szélessége miat az Bűkben nehezen öszve szerezhetni lehetvén, áztat Komaromban vetetni, Almas hoz le bocsáttatni, onnand pedigh szekereken transportaltatni kölletvén. Ezen épületnek teteje a' mennire akkori üdőben ki telhetet alul Naddal torombaztatva157 megh, nad el fogyván pedigh azon föllül csadéval vagyis Sassal megh födetett, és Pozna fákkal sürün megh rakatott. Istalónak vigében Gesztes fölül Kis Borjuk szamara Istalocska erigaltatott158 Sövénybül, melyet Csádéval159 ölégh vastagon megh vágjon födve. Majornak udvara 108 őllni hoszassagu magos Sövényel bé keréttetett, Udvarában pedig az marhák szükségére termés kübül ki rakott kut, föld fölöt walo megh Kanyvazasaval,160 Itató valjuval és Kanhalekkel161 el készült. Az Major haz födelének Náddal institualt162 megh verettetese notabilis163 részen vighez ment, Svajczer szobájának teteje ki slajstromoztatott,164 és ez epulet kivül megh vakoltatott.165

Az általános gyakorlatnak megfelelően az allodiális tehenészetet a gesztesi uradalomban is svájcer bérlőnek adták át. Erről először 1743-ból értesülünk. A Perceptorium Dominij Gesztes de Anno 743166 a következőket írja: Praedium Gesztes cum 60 vaccis Dominalibus arendat Ulricus Dieteller Helveta solvit ... á fi 6 = 360.167 A rákövetkező évről ugyanezt a bejegyzést találjuk.168 1747-ben azonban már új svájcert alkalmazott az uradalom. Ez év január 24-én Tatán kelt levelében írja Heinely András tiszttartó: az Uj Gesztessi Sweitzer azon lustál,169 hogy az Uraság marhája általam resignáltas-sék170 nekie, eziránt az Úr parancsolattyát alázatossan kérem.171 A gróf válasza minden bizonnyal kedvező volt, mert 1747. július 5-én már a kérelmezővel, Főder Antallal köt szerződést az uradalom (Contractus cum Helveta Gesztesiensi Antonio Főder).172 A svájcerrel kötött latin nyelvű szerződés bevezetője megállapítja, hogy a mindkét fél által, nevezett pusztáról kötött kötelező érvényű szerződés időtartama közös megegyezéssel 12 évre szól 1747. augusztus l-jétől kezdődően. A 12 pontból álló szerződés első pontja arról szól, hogy az uradalom a svájcernak 50 tehenet és 2 bikát ad bérbe, valamint Gesztes puszta határát a maga hasznosítására. A szerződés 2. pontja körülírja e puszta területét, mely a külön megnevezett Eperjessel együtt egyrészt az oroszlányiak kaszáló rétjéig, másrészt a somlóiak tehénlegelőjéig terjed. Ugyanezen pont kimondja, hogy a bérlő a major zsellérjeinek terményeivel szabadon rendelkezhet. A 3. pont szerint az ittlévő földeket a bérlő rendelkezése alapján kell megművelni, e szántókat és egyéb földeket a bérlő szabadon oszthatja szét a lakosok között. A 4. pont szerint a határban lévő erdők használata az uradalom számára van fenntartva, s a szerződő bérlő, valamint az itteni zsellérek csak az erdész utalványa ellenében rendelkeznek faizási joggal,173 mindazonáltal ennek birtokában számukra az épület- és tűzifa vágása engedélyezett, az erdőkben 40 állatot legeltethetnek, de növendékeket nem, s az e számon felüliek után a makkoltatás normája szerint kell fizetniük. Az 5. pont is a helyi zsellérekkel foglalkozik, miszerint kötelesek az itteni halastavat jó állapotban tartani valamint a halászatot és a halszállítást elvégezni. A Föderrel kötött szerződésnek még a 6. pontja szól a helyi lakosságról, miszerint az uradalom állataik számára szükséges legelőt biztosít, ugyanakkor szántóföldjeik terményei után a következő bérleti években mindenből kilencedet és tizedet tartoznak adni. A 10. pont szerint a lakosok foglalkoztatása a bérlő feladata, az uradalom ugyanakkor fenntartja magának, hogy a sört és a pálinkát az uradalom sör-, illetőleg pálinka-főzdéiből vásárolják. A svájcer e puszta bérletéért évente 330 forintot fizetett.174

A lefejő tehenészetek termékeit nem volt könnyű értékesíteni, ezek jobbára a földesúr és családja, valamint az uradalmi személyzet szükségleteit elégítették ki. Az uradalmi központokból viszonylag távol eső tehenészeteket ezért megszüntették, a bérlőknek felmondtak, s a tehenészeteket Csákvárra, illetőleg Tatára helyezték át, ahol aztán 1765-ben épült fel az Öreg-tó pártján Fellner Jakab tervei alapján, a később lovardává alakított Schweitzerei.

A gesztesi tehenészetet az uradalom 1753-ban szüntette meg, bérlőjének felmondott, s szerződést kötött a már itt élő gesztesi lakosokkal. Ezt az időpontot, pontosabban a szerződés aláírását tekinthetjük a település „hivatalos" megalapításának.

 

GESZTES BENÉPESÜLÉSE

 

A szakirodalomban nem alakult ki egységes vélemény Gesztes benépesülésének pontos idejéről. Mohi Adolf szerint a vár alján 1735-ben keletkezik a német bevándorlókkal népesesített kisközség.175 Rogerius Schilling szintén azt írja, hogy „1735-ben Jöttek frankok és elzásziak Alsógallára, Vértessomlóra és Pusztagesztesre."176 Már Weisz János rámutatott arra, hogy az 1735-ös betelepülési évszám hibás fordítás eredménye, mely Kolinovics Gábor Esterházy József életéről szóló 1754-ben megjelent adatának félreértéséből ered. Kolinovics ugyanis a következőket írta: ...novas tarnen iterum e Germania Colonias, in Praedia Galyam inferiorem Tatensis Jurisdictionis, ac Somle Gesztesiae arci proximum admittit.. .177 Az idézett szövegrészben tehát Gesztes csak földrajzi megjelölésként szerepel és szó sincs a helység benépesüléséről. A két világháború között megjelent megyei monográfia csak annyit közöl, hogy a 18. század elején népesült be a falu, ugyanakkor - mint látni fogjuk hibásan - 1734-re teszi a római katolikus egyházközség megalapítását, mely a monográfia szerint 1850-ig Vértessomló leányegyháza volt.178 A megye helytörténeti kalauza szerint 1730 körül telepítettek német nyelvű lakosokat Várgesztesre.179 Ezzel megegyezően 1730 körül adja meg a betelepülés időpontját a megyei kézikönyv is.180 Weisz János és Payer Gábor kéziratos munkájukban 1737-et, illetőleg az 1735-1740 közötti időszakot jelölik meg.181

Az időpont körüli bizonytalanság érthető. A tatai és a gesztesi uradalom 1729-1745 között újranépesített pusztái jobbágyközséggé alakultak, telepítési szerződésükből egyértelműen kiderül a betelepülés éve, és többnyire a telepesek neve is. Az 1737-ben készült uradalmi összeírás, több más adat mellett, az új lakos nevén kívül annak származási helyét, érkezésének napra pontos idejét, gyermekei számát, kézműves esetén a foglalkozását, juttatott telke nagyságát és a birtokában lévő állatállományt is megadja.182

Gesztes ezzel szemben nem alakult községgé. A mai települést a 18-19. században esetenként pusztaként, preadiumként emlegetik, a források többségében azonban csak Gesztes váraként (Castrum Gesztes) fordul elő, illetve az itt lakók mint a vár alatt élő zsellérek (Inquilini Subarcenses).183 A települést ugyanis úgy tekintették, mint az uradalom allodiumát, azaz a jobbágytelekkel ellentétben saját kezelésében tartott földjét, majorságát. Az itt élők kezdetben az uradalom, majd hosszabb ideig a majort bérlő svájcer egyszerű „alkalmazottai" voltak. Nevükre, számukra, egyéb körülményeikre vonatkozó írásos dokumentum így érthetően nem került elő. Számuk mindenesetre nem lehetett egészen alacsony, hiszen a többszáz szarvasmarha őrzése, gondozása, fejese, a nyert tej földolgozása, az ehhez szükséges munkaerő így már az 1730-as években is meglehetős lakosságszámot feltételez. Az uradalom számára a gesztesi lakosok az erdei munkák, elsősorban a favágás elvégzése szempontjából voltak fontosak. Időközben nagyarányú fakitermelő munkát s azt végző favágókat kell látnunk a gesztesi hamuzsírfőző működésével kapcsolatban is. A tatai, védleveles zsidó kereskedő, Joel Simon 1753. április 15-én kötött szerződést az uradalommal a hamuzsírfőző létesítéséről (Contract mit dem Totteser Schütz, und Handl Juden simon Joel wegen Gesztescher Bodascherey), és hamarosan megindult tímáripar által használt cser-szömörce levelének nagyobb arányú gyűjtése is.184

A gesztesi lakosokra vonatkozó első értékelhető adatok az egyházi anyakönyvekből származnak. A 18. század első évtizedeiben a környéken csak egy plébánia volt, a bánhidai, ahol 1716-tól kezdődnek az első anyakönyvi bejegyzések. A bánhidai keresztelési anyakönyvben a következő gesztesi lakosokra vonatkozó adatok találhatóak:

Év keresztelt gyermek szülők: keresztszülőit
1738. január 20. Florina Catharina Georgius és Margaretha Gabriel és Catharina
    Granz Kor
1741. október 21. Stephanus Johannes és Anna Johannes és Marianna
    Petraskovics Traij
1742. október 30. Antonius Andreas Marthinus és Barabara Antonius és Barbara
    Balthazar Vaisenperger
1744. október 28. Andreas Thomas és Maria Andreas és Catharina
    ? Milhommer
1745. március 25. Joannes Georgius Josephus és Anno Paulus és Gertrudis
    Andermann Kirschner185

Az anyakönyv adataiból megállapítható, hogy Gesztes már legkésőbb 1738-ban lakott volt, de a kereszteltek számából az is kiderül, hogy lakossága ekkor még igen alacsony lehetett.

Az uradalom az 1730-as években végbement sikeres német telepítés révén megnőtt jobbágyi lakossága birtokában immár kényszer alkalmazására is képesnek érezte magát, így az új szerződést elfogadni nem akaró, az esetenként száz éve fennálló „laza" adózáshoz szokott és ahhoz ragaszkodó református magyar lakossággal szemben. A bajiaknak az uradalom által nem megfelelőnek tartott gazdálkodásáról így ír Balogh 1745. február 23-án a grófnak: Bajon történetből eset vala a Szemem, kinek ... csak a Szőlőhegyek jövedelméből is ki vásárolván portiobeli egész Qvantumokat186, és egyébképpen szántofőlgyők, rittyek, mezejek, és veteményes kertyek in optima qvalita-te187 elegendő, sőt districtio188 hoz is alkalmatosságok lévén, mégis holt szegények, melly mellett mindazonáltal jó korhelek.189 Az uradalom elvárásait elfogadni nem akaró község ellen még ebben az évben megtörténtek az intézkedések, Anno 1745 esztendőben hajtották ki az Baji Levitát az Kössigivel edgyütt — olvasható a tatai plébánia anyakönyvében.190 Eltávolították a lakosság többségét Környéról is. Balogh Ferenc ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban több levelében is írt Esterházy Józsefnek 1745-ben: (Környének) ... tegnap adtam ki a Contractust, melly et látván a Calvinisták is, mind eddig reménlet meg maradásoknak lehetetlenségét, és el takarodásokhoz már készületekét világossabban jelentik ...191 jóllehet minnyájokat a Kőrnyeieknek onnand ammoveálni192 szándékoztam az ottan meg öregeiteknek, meg veszőzőt gyermekeknek sírásához hasonló kőnyő hullajtásokkal, és őszve tett kezekkel való töredelmes könyörgésekkel mindazonáltal szánakodásra gerjesztetvén Huszon nyolczának a meg maradást meg engedtem, kik min nyájan marhás jó gazdák193

Az 1745-ben Környéről elköltöztetett református magyarok helyébe Mosón megyéből hozatott az uradalom katolikus német jobbágyokat, akik számára már 1746-ban plébániát alapítottak. Gesztes lakói rövid ideig ehhez a plébániához tartoztak. Itt keresztelték 1746. május 3-án Joannes Gregorius és Agnes Fett leányát, Anna Margarithat (keresztszülők Joannes és Anna Marga-ritha Helmayer), valamint egy héttel később Paulus és Gertrudis Kirschner leányát Martgarithat (keresztszülők Joannnes és Margaritha Fahll). Ugyanebben az évben négy Gesztesre vonatkozó (ex Gesztes, illetőleg Restesekről) bejegyzést találunk a halottak anyakönyvében: június 5-én temették Andreas Wollfot (40 éves), augusztus 17-én Barbara Samphmert (40 éves) és Margaritha Falt (50 éves), valamint augusztus 22-én Matthias Weket (3 éves). 1746. május 22-én Környén kötött házasságot a gesztesi Orbán Hahn az özvegy Maria Seiferrel.194

Az 1744-ben németekkel megtelepített Kozmán is hamarosan, 1746-ban plébániát hozott létre a kegyúr, Esterházy József.195 Néhány évig a gesztesi és kőhányási puszta lakosai a - Környénél lényegesen közelebb lévő - kozmái plébániához tartoztak. A település így egyházjogilag a győri püspökségből a veszprémi püspökségbe került át. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök 1747. szeptember 20-án vizitációt196 tartott Kozmán, s az itt felvett névjegyzék tartalmazza Gesztes lakóira vonatkozó első átfogó adatainkat. A lajstrom feltünteti a családfők nevén kívül házastársuk (uxor eius), fiuk vagy fiaik (filius, filii), leányuk vagy leányaik (filia, filiae), szolgálójuk (ancilla) nevét és életkorát is.

1. Michael Kester 40
  Uxor eius Gertrudis 36
  Filii Andreas 8
  Georgius 6
  Filiae Elisabeth 12
  Margaritha 4
     
2. Josephus Puchinger 32
  Uxor eius Helena 28
  Filii Jacobus 4
  Christophorus 2
  Filia Elisabetha 6
     
3. Wolfgangus Traxler 38
  Uxor eius Elisabetha 34
  Filius Henricus 7
  Filia Marianna 12
  Gertrudis 10
     
4. Valentinus Rauch 33
  Uxor eius Margaritha 29
  Filii Thomas 7
  Josephus 5
  Filia Margaritha 1
     
5. Joannes Zernhuth 29
  Uxor eius Anna 25
  Filii Leopoldus 3
  Georgius 1
     
6. Nicolaus Prenner 36
  Uxor eius Catharina 32
  Filius Michael 5
     
7. Andress Pelmann 37
  Uxor eius Éva 33
  Filii Casparus 7
  Antonius 5
  Franciscus 3
  Filia Anna Maria 11
     
8. Jacobus Tobvalter 28
  Uxor eius Elisabetha 24
  Filius Georgius 3
     
9. Paulus Kirschner 26
  Uxor eius Gertrudis 22
  Filius Michael 1
     
10. Georgius Kuffner 27
  Uxor eius Joanna 23
  Filius Joannes 2
     
11. Henricus Hoffmann 25
  Uxor eius Anna Maria 22
     
12. Andreas Müllhamer 32
  Uxor eius Gertrudis 27

 

Filius Michael 3

 

Filia Eva 1
     
13. Josephus Ott 24
  Uxor eius Rosina 20
     
14. Lonardus Wachtelprenner 29
  Uxor eius Margaritha 26
     
15. Georgius Steeg 35
  Uxor eius Agnes 31
  Filius Joannes 10
  Filia Barbara 5
     
16. Joannes Hellmayer 26
  Uxor eius Anna Margaritha 22
  Filia Anna Margaritha 1
     
17. Matthias Richter 28
  Uxor eius Cunegundis 24
     
18. Joannes Kestler 30
  Uxor eius Barbara 25
     
19. Jacobus Fux 20

 

Gabriel Svartz 16

 

Ancilla Christina Tingektin viduae 48

 

Magdalena 17197

Gesztesen tehát 1747-ben 19 család, összesen 69 fő lakott. Világos, hogy meg kell különböztetnünk a településnek az allódium gazdasági tevékenységével összefüggő több évtizeden át tartó szórványos betelepülését, s a majorság megszüntetésekor bekövetkezett helyzetet. Míg az előbbire csak viszonylag késői időszakból rendelkezünk értékelhető adatokkal, ez utóbbit pontosan ismerjük. Az uradalom 1753-ban, az itteni svájceráj megszüntetése után kötötte meg első szerződését a gesztesi lakosokkal, mint erre már utaltunk. Weisz János már többször idézett kéziratos munkájában azt írta, hogy az első telepítési szerződést a gesztesiek 1756-ban kötötték, mely azonban elveszett.198 Ezt az adatot az uradalmi levéltárban őrzött 1814. április 9-én Tatán készült összefoglaló feljegyzésből, a Nota circa contractus Gesztesien-ses199-ból vette, mely szerint az első telepítési szerződés (Contractus primarius impopulationalis) 1756-dik esztendőben kelt. Fent idézett szerződés alapján ezt az időpontot módosítanunk kell, nevezetesen három évvel korábbra datálnunk — s mint látható lesz -, a szerződés bevezetőjéből egyértelműen kiderül, hogy ez a gesztesiek első ilyen szerződése volt. Szorosabban véve nem is telepítési szerződésről van szó, hiszen e szerződést jórészt már évtizedek óta itt lakó családokkal kötötték, maga az egyik aláíró Andreas Müllhammer is szerepelt a hat évvel korábbi egyházi összeírásban. Az eddig szerződéses alkalmazottakból ebben az évben alakult olyan csoport, mely szerződést kötött az uradalommal, tehát ezt az évet, 1753-at tekinthetjük a község „hivatalos" megalakulásának. Feltűnő ugyanakkor, hogy a szerződést az 1747-ben itt élt 19 családdal szemben csak 13-an írták alá, feltehetőleg a svájceráj megszűnte után az eddig itt dolgozó családok egy része is elhagyta a települést. Az első szerződés, a Contracts Puncta mit den dreyzehen Geszteser Unterthannen200 szövegét a következő fordításban adjuk:

„A mai napon megjelölt dátummal egyrészről a magasságos uradalom, másrészről tizenhárom gesztesi lakos között, az általuk szolgáltatandó adókról, kötelezettségeiket az alábbi pontokba foglalva, a következő szerződés állapíttatott és köttetett meg, úgymint

Miután az itten volt svájcer 753 április végével a bérletből elbocsáttatott, tartozik mindegyikük annak arányában, amit a svájcernek évente megfizettek, adóban 3 forint 25 dénárt, házhelyük és más szolgálatandó dolgok után 60 dénárt, összesen 3 forint 85 dénárt, 753 május elsejétől számítva ennek 2/3-át minden bérlő 2 forint 56% dénárt, mind a tizenhármán összesen 33 forint 26% dénárt, 753 október végéig a magasságos uradalom számvevő hivatalának megadni, továbbá:

1. 753 január 1-től a magasságos uradalom által mind a 13-nak adott házhely után összesen, ennek bére, victualék201 és kapáspénz202 fejében: minden egyes nyolcadtelkes ad 6 forint 25 dénárt és 6 nap robotot, azaz egy évre mindannyian összesen száz rénus forintot,203 számla ellenében 25 forintot negyedévenként e pont alapján a magasságos uradalom számvevő hivatala pénztárának megadni tartoznak, valamint

2. minden nyolcadtelkes 2 napig kaszáljon szénát a magasságos uradalomnak, továbbá

3. tartoznak az itteni tó gátját 2 láb magasra emelni, és azt jó állapotban megtartani, s mind a halászati, mind halszállítási munkákat elvégezni, aztán

4. a határukban lőtt vadakat az uradalom utasítása szerint a következő helységbe szállítani, következőkben

5. kötelesek az ottani egykori svájcer majorban lakozó erdészt szükséglete szerint tűzifával ellátni, s lehetőségük szerint a majort a legjobb állapotban megtartani, s annak karbantartásáról gondoskodni, nem kevésbé

6. a 8. pont alatt megírt 8-ad telkek után az azokon termő gabonából a köteles 9-edet és 10-edet a magas uradalomnak megadják, azután a makkoltatás idején állataik után pontosan fizessenek továbbá

7. a szükséges italt egész évben a magas uradalom sör- és pálinkaházában vásárolják, nem különben

8. mivel az említett lakosok és szerződő felek nyolcadtelkesek, az eddig az esztendőig a gesztesi majorhoz tartozott szántók házaik sorrendjében, három nyomásban számukra kiosztassanak, nevezetesen mindegyik bírjon minden nyomásban 5 pozsonyi mérő föld műveléséhez kellő teret és helyet, következésképp a 3 nyomásban 15 pozsonyi mérőt,204 hogy őszi és tavaszi gabonát termelni tudjanak, valamint ugaroltathassanak.

9. Augusztus 1-tól október végéig legyen saját negyedéves bormérési joguk, melyhez a szükséges bort maguk szerezhetik be, s ennek hasznából részesedve azt maguk javára fordíthassák, továbbiakban azontúl a magasságos uradalomét mérjék

10. Megengedjük nekik, hogy új lakost befogadjanak, ha az ilyen a magasságos uradalomnak más helységben adózott, mindazonáltal nem lehetnek többen 13-nál, akinek a megtelepedést engedélyezzük, melyhez még

11. megengedtetik nekik, hogy a kapbereki erdőben és hegyen két jó szekér szénát205 csinálhassanak,206

12. továbbá rákövetkező büntetés terhe mellett tilos mindannyiuknak a magasságos uradalom regáléjogaiba ártani magukat, valamint

13. ha egyikük vagy másikak házát eladná, minden forint után 3 krajcárral tartozik a magasságos uradalomnak garaspénz fejében,207 végezetül

14. jelen szerződés 2 azonos példányban kiállíttatott és a szerződő feleknek biztonságul kézbe adatott. Tata, 753. június 8-án

E szerződésben még megjegyezendő, hogy mindazon réteken és legelőkön, melyet az elbocsátott bérlő és svájcer bérlete idején használt, mostantól és a jövőben is az uradalom részéről büntetés terhe alatt a legeltetés mindenki számára megtiltatik.

Melynek továbbiakban meghosszabbítása vagy megrövidítése az uradalom utasítására és engedélyével történhet.

Frantz Balogh208 Mathias Weber Andreas Müllhammer Mind a 13 nevében"209

A fenti szerződésben foglalt kötelezettségek mennyiségét és minőségét csak úgy tudjuk értékelni, ha összevetjük azokat az uradalom más községeinek hasonló szolgáltatásaival. A már idézett 1750-es utasítás, mely egységesen szabályozta az uradalom jobbágyságának szolgáltatási rendjét egy a gesztesiekkel megegyező 15 pozsonyi mérő földet használó negyedtelkes jobbágyra nézve szinte mindenben kedvezőbb volt. Megegyezés tulajdonképpen csak a szintén egy negyedéves időtartam (bár más időpontok között), mikor a község a saját borát mérhette, valamint a robotmegváltás összege. A gesztesieknek a vadászatban való közreműködés és a tógazdaságban végzendő munkán felül még a majorház karbantartásáról is gondoskodni kellett. Bár esetükben nem szerepel az 1 öl fa vágása, de az az előírás, hogy az uradalmi vadászt kellő mennyiségű tűzifával kell ellátniok, még súlyosabbnak tűnik. A kilenced és tized esetében a gesztesiek szerződése nem tartalmazza azt a lehetőséget sem, hogy azt meghatározott éves terménymennyiségben és ne termésarány szerint adják. A gesztesiek helyzetének jobb megvilágítására lássuk összehasonlításul a szomszéd falu helyzetét. Az újonnan települt Somló német lakosaival az uradalom Tatán 1737. április 26-án magyar210 és német211 nyelven szerződést. Az előbbi így szól:

A máj Datum alatt, ugy mind a Mélghos Galanthai Groff Esterházy Jóseff Urnák eő Excellentiájá,, nakp: Titt:212 Praefectussa, és Plenipotentiariussa213 egy részrűl más részrűl pedig a'becsületes Sőm„ lei Kősségnek deputált214 embereivel ezen Contractusra215, főnt említett Excellentiajának Ratificatiojik216 alkuttam és léptem.

1° A Méltóságos Uraság assignallya217, és ki mérette,, ti azon főidet, a' melly a' Sőmlei Puszta-béli Ha,, tárba vagyon, az belső, és külső fundusokat őlly Szám szerint, mellynek őlle hat Schuchbul álló218, hogy azokat usualhossák,219 a' Gyermekeikre, és maradékira tranfigálhossák220, azokat el adhassák, és cambialhossák,221 ugy mind azonaltal, hogy nem darabon kint, hanem mint a Sesiokra osztva vagy,, nak, és nem egyéb képpen.

2° Köteleztetnek, hogy mentül hamarébb a'ház,, Helyeken, a'házakat, Istálokat, és Pajtákat fői építsék, melyekhez a' Sőmlei határban a'szűk,, séges fa, és a'Kerteknek bé keréttetésére a'vetző a'Forstmester222 által ki fog jegyeztetni.

3° 3° Ugyan a' Sőmlei határban a' Tűzre való fa az emlétet Forstmesterül fogják kívánni a' melly minden fizetés nélkül adattatni fog. De mi.

4° A Makkolást illeti, azért csak felit mint a'vi,,

dékiek fogják fizetni. Mellyhez még

5° A Bor árultatás egy fertál Esztendeig úgy min 8-ber, 9-ber és X-berbe Eszendőnkint az Helység szá„ mára, a' mellett hogy az uraság bora csapoltatik engedtetik. És minek utánna pedig

6° 1734 Esztendőben 1-a May Sőmlei Pusztát

szállítani keztűk, azért usq. Annum 1738 ad 1-a May223

minden Census, Robot és egyéb féle adó,,

zástúl immunitáltatnak,224 hogy őnőn gazdasá,,

gát rendbe vehessék, a'jővevények pedig kinek

kinek 3 Esztendőbéli Szabadság igértetik. És

úgy szinte.

7° A Tekintetes Nemes Vármegyénél az Uraság munkálkodni fog, hogy a szokott három Esztendőbéli szabad,, ságot, elnyerhessék. Ugy nem kűlőmben

8° Ezen Sőmlei Pusztába a'vonyos, fejős mar,,

háknak a' legelő mezőtt az Uraság exenidaltatni,225 és ahoz a' Szántó földeket, és Réteket assignaltat,, ni226 és határokkalprovidealni227 fogja, a' mellyé,, ken kévűlpascualni228 vagy egyéb képpen usualni tilalmaztatnak.

9° A 13. Punctumoknak Tenora229 szerént a' Sőmlei

Jobágyok az ejectalt230 adózást elmulatatlanul tar,,

tozzának fizetni, ugy a' Censust és Robotott kész

Pinzel radinalni. A melly

10° Haszon vételéír és Szabadságért Hitek után ma„ gokat, Gyermekeiket, és maradekit hereditari,, us231 Jobágyságra kötelezik. Ha valaki

11° A Házát, és ahoz tartozandó appertinentiáit232 vidé,, kinek el adni kívánna, tehát az árábul minden forinttul egy Garast az Uraságnak fizetni tartozzon. Az Uraság parancsolatit observálni,233 ezen Szabad,, ságon főlűl nem exendalni234 és magokat mint hiv és engedelmes Jobágyoknak viselni. Mi pedig

12° A Csap, Mészár Széket, és egyéb féle regalia,,

kat235 illeti, úgy szinte ha Pék meg szállana, ezeknek Arendáját236 úgy mint földes Urasági Juss237 az Ura,, ság részire reservállyok238, amellyhez praetensiojok239 ne légyen, és lehessen.

13° A Censusért egy fertálos240 7 f, és a'hat napi Robotér

3 f, 50 pinzt, őszvessen 10 f, 508, egy Qctalos241 a'Census helett 4 f, a'hét napi Roboter 1 f 75 Ószvessen 5 f 758. A Zsellér pedig a' Census helett 2f,ésa hét napi ro„ botér 1 f 75 8. Ószvesen 3 f, 75 d. az Uraságnak Cassajába Esztendőnkint fog fizetni, és ezen fize,, test angarialiter242 adminstralni243. Ellenben ha az Ura,, ságnak a' fuarozásra, vagy Gyalog munkáro szűk,, sége volna, tehát azt meg tenni tartozzanak, melly munkáért ha marhajával teszi 50 8. egy napi gya„ log műnkért pedig 25 8 fizetni egér. Éhez még

14° Minden- féle Gabona-béli és egyéb való termésből

obligállyak244 magokat a' Kilenczedet, és Tizedet,

ugy szinte a' káposztábul a' 10 Fejet az Uraság,,

nak adni. minemű Sessiot pedig

15° Ki ki fől válólt, és mikor a Szabadsága termi,,

náltatik245 a'jelen való Specificatiobul246 láczatik

úgy mint

Horn János - 1/8 fizet la Máj 1738

Ruis János - 1/8 fizet la Máj 1738

Pfister János - 1/8 fizet la Máj 1738

és igy a'tőbbiek.

Kiknek Számo 41 Octálos a'kik ezen visza hiha

tatlan contractusra kénszerétlenűl léptek, és

Jobágyságra magokat Gyermekeiket, és minden

maradékit obligálták247 és azt pro perennali,

legali Instrumenta neveinkel és pecséteikel ro„

boraltuk248. Kőit Tatában 9-aMarc 1737

(LS)249 Forgács Imre

 Praefectus és Plenipot. m: p:250

Ezen Sőmlei Helységgel, és Plenipotentiariusunk

kőzt tett Contractust minden Punctumokban con„

firmallyuk.251 Tata 26-a Apr. 1737

(LS) G. Esterházy Joseff m: p:

A szerződés feltételei szinte mindenben megegyeznek a gesztesivel, a legfontosabb különbség itt is a pénzszolgáltatásban van, hiszen Somlón egy nyolcadtelkes jobbágy csak 4 forint cenzust fizetett, s további 1 ft 75 dénárét, hét napi robotját is megválthatta. Igaz, hogy igásnaponként 50 dénár, gyalognaponként pedig 25 dénár ellenében a szerződés szerint korlátlan számú robotnapra volt kötelezhető, ennek azonban a 18. században alig volt jelentősége. Az uradalom saját kezelésében lévő allódiumai nem kívántak jelentősebb robotmunkát, így az uradalom e korban ezzel a szerződésileg biztosított lehetőséggel alig élt.

Látható, hogy a gesztesi lakosok a környező falvak jobbágyainál valamivel kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, elsősorban a pénzszolgáltatás területén. A gesztesiek természetesen nem kaptak adó- és szolgálatmentes szabad éveket sem, mint a többi német falu lakosai, ez érthető, hiszen esetükben nem újonnan és külországból érkezett telepesekről, hanem egy-két évtizede itt élő családokról van szó, s ez a tény magyarázhatja azt is, hogy miért fogadták el a szerződés viszonylag kedvezőtlenebb feltételeit. Az uradalom nem kívánta gesztesi pusztáját jobbágyközséggé fejleszteni, sőt a többi településsel ellentétben a lakosok számának gyarapítását sem szorgalmazta, számukat kötelezően 13 családban rögzítette. A gesztesiek sajátos - később részletezendő-jogi helyzete az itt élők számára további kedvezőtlen hatással volt. Az uradalom három évvel később, 1756. április l-jén újabb szerződést kötött 13 gesztesi alattvalójával. Az új bérleti szerződés (Contract mit denen Gesztescher Unterthanen, wegen Arendirung deßen) két lényeges pontban tért el az előzőtől. Az uradalomnak fizetendő összeget duplájára, 200 forintra emelték, ezt azonban valószínűleg jórészt ellentételezte az, hogy a lakosoknak a terményjáradékot nem termésarány (tized + kilenced) szerint kellett megadniok, hanem akógabonát252 szolgáltattak, mégpedig a szerződés szerint évente összesen 4 pozsony mérő253 tiszta búzát, 16 p. m. kétszerest,254 10 p. m. árpát és 20 p. m. zabot.255

 

TELEPÜLÉS ÉS TÁRSADALOM

 

Az uradalom gesztesi pusztáján, a Vértes erdejében kialakult irtásfalunak csak egy utcája volt, a Steinriegltól a völgybe, s tovább a várhoz vezető útig húzódó főutca, a Hauptgasse. Sokáig csak az utca nyugati oldala volt beépítve házakkal, mely okot adott a somlóiaknak arra, hogy úgy csúfolják a gesztesieket, hogy ott csak egyik oldalán sütik meg a libát. A házak után húzódtak párhuzamosan a belső telkek (Hofstellen), az ezt követő dűlőt ezért Hofstellenackernak nevezték. A falu vár felőli végén állt valamikor a szénégető kemence a Kohlenplatte, a vályogtéglákhoz szükséges agyagbányáról a Lehmlacker. Más határrészek nevei földrajzi pontokból alakultak, mint Bergacker, Friedhofacker, Oroszlaner Acker stb. További elnevezések az itteni termeivényekkei kapcsolatosak, mint a Kukuruzacker vagy a Krautgar-ten, vagy különböző munkákkal, mint a Steinbruch, a Kalkofen és a Kohl-brenner. A húsvéti tojásgurítás szokását őrzi a Scheppenriegel dűlőnév. Az egykoron itt működött svájcerájra emlékeztet a Schweizer Wiese, a Schweizer Acker vagy a Schweizer Winkel.256

Sajátosan alakult Gesztesen a lakóházak szerkezete. A megye német községeiből merőben eltérő módon itt gyakorta több család lakott egy épületben, „közös fedél" alatt, közös vagy külön konyhával, „egy vagy külön kéménnyel". Ennek magyarázata, hogy az uradalom eredetileg 13 házat engedélyezett, és a házak számának gyarapítását a továbbiakban is igyekezett meggátolni.

A gesztesiek szóbeli hagyománya az első telepesekről azt tudja, hogy 1730 körül érkeztek a Fekete-erdőből (Schwarzwald) körülbelül 30-35 család, összességében 150 lélek. Az időpont nagyjából egyezhet, a Gesztesre költözött létszámát a hagyomány kissé eltúlozza.

A schwarzwaldi eredet az egész Dunántúlon elterjedt monda a német falvakban, melynek azonban vajmi csekély valóságtartalma van. Kialakulása azzal függhet össze, hogy a a Fekete-erdő vidékén köztudottan svábok laknak, az újkorban Magyarországra érkezett németeket sváboknak nevezzük, tehát ők a Fekete-erdőből jöttek. A hazai németség sváb elnevezése valószínűleg az első nagyobb telepescsoporttal függ össze. Károlyi Sándor valóban Svábföldről származó parasztokkal népesítette be több, mint 20 Szatmár-megyei faluját. Más sváb község csak elvétve jött létre hazánkban, a Dunántúl északi részén napjainkban bajor-osztrák, déli részén rajnai frank nyelvjárásokat beszélnek, mely tény természetesen az itteni németek származási helyét is behatárolja. A Kárpát-medence népei, magyarok és mások, azonban valamennyi német telepest a legelőször tömegesen érkező csoport, a szatmári svábok után nevezett el, s ez egy idő után valamennyi e korban érkezett magyarországi németek önelnevezésévé is vált. A sváb elnevezés kialakulását az is elősegíthette, hogy a telepesek többsége a Dunán érkezett dereglyéken, ún. Ulmer Schachelen érkezett, kiindulópontjuk a svábföldi Ulm városa volt, így „közvetlenül" valóban sváb vidékről jöttek. A hét újonnan telepített német faluról készült, már említett 1737-es összeírás 301 család esetében adja meg a származási helyet, ezek közül 9 család érkezett a Fekete-erdőből és 11 család Svábföldről.257 A gesztesiek eredethagyoménya elmondja még, hogy őseik a Dunán jöttek Magyarországra. Bécsbe pontosan Űrnapján érkeztek, ahol részt is vettek a körmeneten. Bécsben vásároltak maguknak szerszámokat is. Budáig jöttek dereglyéken, onnan aztán jobbágyok hozták őket kocsival új helyeikre. Tüzelőt és épületfát ingyen kaptak. Az erdőn kellett dolgozniuk, fát vágni, szenet és meszet égetni. Volt egy-két tehenük, ezt a Tóréten (Teichgrubenwiese) legeltethették.258

Az előbbiekben kitűnt, hogy a település nem egyidőben hanem hosszabb időszakon keresztül szórványos betelepüléssel népesült be. Mind a telepítési szerződésekből, mind a 18. századi összeírásokból arra következtethetünk, hogy gesztes első lakosai viszonylag szerény anyagiakkal rendelkező telepesek voltak, s vagy ilyenként Németországból érkeztek, vagy a környező, már lakott német telepesfalvakból, ahonnan a hagyományos törzsöröklési rend259 miatt az atyai vagyonból kiszorultak. A telepesek származási helyéről kizárólag az egyházi anyakönyvek tanúskodnak. Sajnálatos módon az anyakönyvezettek születési helyét nem jegyezték föl rendszeresen, erre vonatkozólag inkább csak véletlenszerű beírásokat találunk. A bemondás alapján megadott származási hely feljegyzése gyakran pontatlan, a helységek többségét nem lehet azonosítani mai településnevekkel, többnyire csak a tartományt tudjuk pontosan meghatározni. Az egyházi anyakönyvekben a 18. században feltűnő gesztesi családokról tudjuk, hogy a Parthalt (Barthal, Barthalt, Parthartel) helyi őse Jakab, Brisberg (?) helységben született, mely a würzburgi egyházmegyéhez tartozott. Föth (Feth, Fett) János a bambergi egyházmegye Burgwindheim községében született, és Gesztesen kötött 1752. május 15-én házasságot Kollandt Mária Orsolyával. A bambergi egyházmegyében található Staffelsteinben született Carl (Karl) János nevét szintén az 1750. évi anyakönyvből ismerjük. Schmid (Schmidt) Jakab szintén a bambergi egyházmegyében lévő Schlüsselfeldben született. Hartmann Simon 1776-ban mint özvegyember kötött házasságot Singer Kunigundával. Az anyakönyv mindkettőjüket frankföldi származásúnak mondja. Hoffmann Antal, aki a fuldai apátság területén született 1754. augusztus 18-án kötött házasságot gesztesen Schoter Annamáriával, Stainberger János özvegyével. Scheulich (Scheirich) Károly keresztszülőként tűnik fel az 1750. évi kozmái anyakönyvben, származási helye Mainz. Az anyakönyvek pontos helységmegjelölés nélkül Elzászból származóknak tűntetik föl az Enst, Helmayer, Herbert, Lieser, Maidt és Pauer családot. Jellegzetes sváb családnevük miatt svábföldi származásúaknak tarthatjuk a Gesztesen 1759-ben feltűnő Mahly családot.260 Weber Anna 1754-ben kötött házasságot az Oroszlányról származó Horváth Györggyel, a menyasszony Bajorországból, a cseh határnál fekvő Neukirchenből származott. Ausztria területéről, pontosabban Bécsből és Liesingből érkezett Gesztesre Schutzmorl Teréz, illetve Schmalzet Mihály. Rech Mátyás a csehországi Bergstadtból származott. Hasonlóképpen Csehország pontosabban meg nem jelölt településéről érkezett Gesztesre a Prunner Ferenc tanító családja, valamint Dorner Anna, aki 1774-ben kötött házasságot Aigner Jánossal.261

Mint láthatjuk ezen adatok alapján, az ismert származási helyek többsége Frankföldre és Elzászra utal, s ez megegyezik Kolinovits Gábor Posthuma memóriájában írottakkal, ahol a tatai és gesztesi uradalom első német telepeseinek származási helyeként Frankföld (a würzburgi és bambergi egyházmegye), illetve Elzász (strassburgi egyházmegye) van feltüntetve. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy azok többsége, akiknek származási helyét ismerjük, egyházi birtokokról érkezett. Ez figyelhető meg a már többször említett hét faluról készült 1737-es összeírás esetében is. A császár minden bizonnyal az egyházi fejedelmeket tudta könnyebben rábírni arra, hogy esetenént anyagi áldozatokat hozva megkönnyítsék alattvalóik kivándorlását.

A gesztesi társadalom három csoportra oszlott. Az első a bérelt földterülettel rendelkezőkből állott. Mint már mondottuk Gesztes (és ebben az uradalomban még Kőhányás) nem alakult jobbágyközséggé, curialis puszta maradt, azaz nemesi jogú földre, allodiumra telepített falu, s a lakosok nem rendelkeztek úrbéres földterülettel, majorsági jobbágyok, illetőleg zsellérek voltak. A lakosokat nem úrbéri kötelék, hanem egyszerű bérleti viszony fűzte a földesúrhoz. Földjeikre így nem volt szilárd használati joguk, feltételekhez volt kötve az eladás és az örökítés is. A jobbágyfalvak esetében a földesúr csak akkor mondhatta föl a közte és jobbágyai között meglévő feudális viszonyt, becsültethette ki őket házukból és jobbágytelkükből, ha nem teljesítették pénzfizetési vagy egyéb kötelezettségeiket. A gesztesieknél azonban a bérleti viszonyt az uradalom bármikor megszüntethette, ez a tény alapvetően meghatározta az uradalom és a gesztesi lakosok viszonyát, s ez utóbbiakat kiszolgáltatott helyzetbe hozta. A gesztesi társadalom másik két rétegét a házzal, de szántófölddel nem rendelkező házas zsellérek, illetőleg a más házánál lakó hazátlan zsellérek alkották. Ezt a jogi helyzetet mutatja az egyes társadalmi csoportok elnevezése is, elsősorban a már említett első csoport esetében. A házzal és földdel rendelkezők hol mint bérlők (Pächter), hol, mint telkesek (Sessionalisten) fordulnak elő. De nevezték őket Praedialistennek is, ami esetükben pusztai bérlőként értelmezendő. Az uradalmi iratokban többnyire, mint váraljai zsellérek (Inqulini Subarcenses) szerepelnek. A másik két csoporthoz tartozókat, következetesen házas zsellérnek (Inquilinus), illetve hazátlan zsellérnek (Subinquilinus) nevezték.

A 18. században mind az állam, mind a földesurak megnövekedett igényeket támasztottak a parasztsággal szemben. Az állami adóbevétel nagy része az úrbéres földön élő parasztság adózásából eredt, a kormányzatnak érdekében állott, hogy a földesúri terhek további növekedésének gátat szabjon. Ez vezetett Mária Terézia úrbéri rendezéséhez. Időközben 1765 tavaszától kezdve az egyes községek jobbágysága egyre-másra küldte panaszos kérvényeit a királynőhöz, valamint a földesúri szolgáltatások megtagadásával, földfoglalásokkal és zavargásokkal adták jelét elégedetlenségüknek. A forrongás olyan nagy volt, hogy 1766 elején Mária Terézia már király biztost és katonaságot küldött ki egyes dunántúli megyékbe. A gesztesi uradalom jobbágyközségei is megmozdultak, ugyanakkor a gesztesiek - sajátos helyzetük miatt — elhatárolódtak ettől. A Gesztesen, 1766. június 20-án kelt, Mathias Weber bíró és Adam Pilman, Ignatz Schalkhammer és Simon Hartman esküdtek által jegyzett, az uradalomhoz írt levél (Wür arme Unterthan Von Gesztes .. .)262 így szól:

„Mi, egyszerű gesztesi alattvalók a Tatán tartott úriszéken megtudtuk, hogy a gesztesi uradalom egyes jobbágyai a méltóságos uradalom ellen Őfelségénél panaszt emeltek, mellyel kapcsolatosan, kijelentjük, hogy nevezett panasz bennünket egyáltalában nem érint, ezt tudomásunk és akaratunk nélkül küldték el, ugyanakkor kérjük a méltóságos uradalmat, hogy számunkra szabad választást engedjen, hogy mi a régi szerződésünk szerint továbbra is megmaradhassunk, avagy kötelezzük magunkat ezennel önkéntesen, hogy mindenféle kényszer nélkül a magasságos gesztesi uradalommal, már kezdetekben megkötött szerződésünk szerint továbbra is szívesen maradunk, s szeretnénk továbbra is a robottól mentesek lenni, melyre legalázatosabban kérjük a méltóságos uradalmat, hogy ezt mind számunkra, mind gyermekeinknek, ahogyan ez idáig, továbbra is a jövőben magasságos kegyelmével részesítsen."263

A Mária Terézia-féle úrbéri rendezés, melyet megyénkben 1768-ban hajtottak végre, a legkisebb jobbágytelek nagyságát az egész telek 1/8-ában határozta meg, az ennél kisebb földterülettel rendelkezők már zsellérnek számítottak.264 Komárom megyében az úrbéri rendezés során a földeket minőségük alapján három osztályba sorolták, egy egész úrbéri telekhez az elsőbe 20 (átlagosan 1200 töles265) hold szántó és 6 kaszás266 rét, a másodikba 22 hold szántó és 8 kaszás rét, végül a harmadikba 24 hold szántó és 10 kaszás rét tartozott. A gesztesiek ekkor átlagosan 9,625 holdas gazdaságaikkal még telkes jobbágyoknak számíthattak volna, a település sajátos jogi helyzetéből következően azonban továbbra is majorsági zselléreknek tekintették őket. A 18. század végére a lakosságszám növekedése, a földek további osztódása következtében a családoknak már általában csak 716 teleknyi földje volt.

A puszta curialis jellegéből következett, hogy lakói mentesek voltak a katonai beszállásolás alól, s elvileg nem kellett volna sem állami, sem megyei adót fizetniük. Ez utóbbit azonban a számadáskönyvek tanúsága szerint mégis szolgáltatták, s ezt az ellentmondást feloldandó az uradalom panasszal is élt a 19. század elején a megyénél. A megye által szedett adó az ún. contributio („hadiadó") volt. Az országgyűlés először az egész ország adóját határozta meg, majd ezt portaszám szerint a megyék között szétosztották. A Habsburg-kormányzat a végrehajtást a megyei adószedőkre bízta, akik bonyolult adókulcs, ún. dica („rovás") alapján szedték ezt be. A számítás részben a gazdasági erőn, részben a személyek számán alapult. Bár a gesztesiek is fizették ezt az adót, a helységről dicalis összeírás nem maradt fenn, föltehetően nem is készült, kivéve egy esetet a 19. század közepéről. Igen sajnálatos tény ez, hiszen ezek az összeírások a helytörténeti kutatás egyik igen fontos forrását jelentik. Hasonlóképpen a curialis jelleg miatt maradt ki Gesztes az 1768-as úrbéri rendezésből is, s így esetünkben nem használhatók a más falvaknál ennek során készült felmérések, összeírások és kimutatások sem.

Az uradalom az első szerződés megkötése után három, hat, tíz, avagy tizenkét évre, esetenként hosszabb időre kötött szerződést a gesztesiekkel.

Ezen újabb szerződésekben a jogviszonyt, a gesztesiek szolgáltatásait, egyre pontosabban és részletesebben szabályozták. Az 1775. január 1-én 10 évre megkötött, harmadik ismert szerződés a következőket tartalmazza:

„Miután a magasságos gróf Esterházy uradalom örökös és családi váránál, valamint az az alatt elterülő telkeken gazdaságot létesített, hol régóta is saját gazdaságát folytatta, majd az utóbbi időben e helyen egy svájceráj állott, melyet később más helyre telepítettek át, és ennek épületeit vadász-, erdész-és erdőóvó-háznak alakították át, és az idő követelménye szerint itt egy hamuzsírfőző-üzemet is létesítettek, megengedte és hozzájárult, hogy az erdei gazdasággal kapcsolatban néhány német nemzetiségű favágó itt letelepedhessek, kik időközben ezt meg is tették amiatt, hogy életüket és fennmaradásukat itt favágással biztosíthassák. Nem kevésbé mindezeknek jobb előmenetelük érdekében kérelmükre az itteni major földjeit, azaz az uradalmi táblát az uradalmi svájcer réttel együtt haszonbérbe adtuk. Mindazonáltal nevezett váraljai telkeken az uradalom ismét gazdaságot kívánna berendezni, kötelesek nevezettek ezt hagyni, ugyanakkor kedvező viselkedésük mellett a további időkre is helyükön kegyelmesen megtarttatnak. Ennek okáért további megmaradásuk végett jelen szerződéssel biztosítjuk őket, illetőleg meglétüket így szabályozzuk:

1. Mivel a nevezett favágóknak a tó melletti uradalmi földeket bizonyos terjedelemben átengedtük, s számukra négyzetöleik szerint 2 1/2 pozsonyi mérő földet kiosztottunk, nevezettek azonban minden időben kötelezettek arra, hogy e földeket ne zsarolják ki, helyeiket szükségtelen épületekkel ne építsék be, s valami módon a tavat meg ne károsítsák - ezután

2. Nevezett uradalmi földek többi részét arányos felosztásban szabadon használhatják, kötelesek azonban ezeket jól megmunkálni és ápolni, nehogy az uradalom okot találjon abban, hogy ez ügyben más eszközökhöz folyamodjék, mindamellett

3. Megengedjük számunkra, egyenként és egyenlően, hogy azt a földterületet mely az egykori svájcer major, illetve a jelenlegi vadászház mögött immár 14 éve használnak, s mi idő alatt a faizást számukra különös kegyelemből mindezidáig ingyenesen engedélyeztük, az értéktelen fáktól kiirthassák, mindegyik szerződő fél IV4 pozsonyi mérő terjedelemben, valamint a Somló felé eső tóároknál (Teücht-Graben) minden fél, ki eddig egy fél mérő földet kiirtott és valamennyi ilyen földjükkel együtt ez ideig használt, a továbbiakban is élvezhesse, továbbá

4. Mivel nevezettek néhány igavonó és fejő marhát is tartanak, hogy ezt könnyebben megtehessék ugyanezeknek engedélyezük, hogy a fent nevezett svájci rétet (Schweitzer Wiesen) egyedül saját maguk között feloszthassák annál is inkább, nehogy ez elgazosodjék. Továbbiakban használhatják a Gesztes várához tartozó erdőket is, amennyiben olyan erdei tisztást találnak, ahol az uradalom nem szándékozik kaszáltatni így az erdészeti hivatal előzetes beleegyezésével, a sarjadék megóvása mellett ezennel engedélyezzük számunkra a szénacsinálást. Hasonlóképpen

5. A többször említett favágók, mint szerződéses felek számára jobb előmenetelük érdekében megengedjük számukra Biborkő puszta egy részének használatát oly mértékben, mint eddig is szokásban volt. Mindaddig míg számukra az uradalom ezt engedélyezi nevezett lakosok évi 12 forint ellenében állataikat itt legeltethetik, mindazonáltal azzal a feltétellel és kifejezett tilalommal, hogy itt irtást nem végezhetnek, a földet fel nem szánthatják, hanem ezt kizárólag csak legelőként élvezhetik. Emellett

6. A méltóságos uradalom megengedi e többször említett szerződéseseknek, hogy a váraljai területen bormérést élvezhessenek azon feltételekkel, hogy a bort tetszésük szerint ott vásárolhassák be, ahol akarják, mindazonáltal kötelesek évente 12 hordó267 sört és IV2 akó268 pálinkát közvetlenül az uradalmi sörfőzdéből átvenni, s azt kimérve folyó árakon elszámolni, ugyanakkor engedélyezzük számunkra, hogy saját kocsmárost tarthassanak, olyat akit akarnak, de ennek minden időben becsületes, jó magatartású és istenfélő' embernek kell lennie ki megfelelő' számadást is tud készíteni.

7. Mindenki közülük, s közülük mindenki összességükben kötelezve vannak arra, hogy a fent nevezettek alapján az 5. pontban említett 12 forinton kívül évi 200 forintot fizessenek ,valamint jól tisztított szemben 24 pozsonyi mérő rozsot, 10 mérő árpát és 20 mérő zabot szolgáltassanak, s ezt a fent nevezett sör és pálinka illetménnyel együtt, nem-kevésbé a természetben szolgáltatandó 10 öl fával az uradalmi hivatalnál számla ellenében minden esetben beszolgáltassák, különben ezen szerződés érvényessége felmondattatik, figyelembe véve

8. Ha ők minden erejükkel készpénzfizetés mellett fát vágnak vagy szállítanak, vagy más dolgokra a méltóságos uradalom által szolgálatra felhivatnak fent részletezett fizetési kötelezettségeiket oly módon korlátozzuk, illetve csökkentjük, mely megfelel a jelenleg az uradalomban szokásos béreknek. Nem kevésbé azonban

9. Az érdekeltek a helyi tónál minden munkát kötelesek elvégezni, a lehalászáskor is kötelesek szorgalmasan kézi munkát és fuvart is szolgáltatni, ellenkezés nélkül az ivadék telepítését elvégezni, egyszóval a tavat megfelelő jó állapotban tartani, nemkülönben a vadász- és erdészháznál valamennyi szükséges munkát kézzel és fuvarral ingyenesen véghezvinni, hasonlóképpen

10. Ahol a már összességükben többször említett szerződéseseknek a Gesztes várához tartozó azon földeket, hol egykor az uradalom svájci marhái voltak, ezt szabad marhalegelőként átengedtük, mindazonáltal csak a saját állataik számára, idegen állatok legeltetése tilalmaztatik, valamint őket is kötelezzük arra, hogy itt birkákat, legfőképpen pedig kecskéket ne tartsanak, hogy bárányok vagy gidák ide ne kerüljenek, a sertésekkel kapcsolatban pedig kikötjük, hogy a makkoltatás idején, ha Isten segedelme a termést biztosítja, ezt nem másképp, mint fizetség ellenében élvezhessék, hasonlóképpen

11. A faizást illetőleg megengedjük nekik, hogy csekély fizetség ellenében a már letöredezett száraz fákat összeszedjék, mindazonáltal a betartandó erdei utasítás szerint épületfát csak megbecsült áron és megfelelő engedéllyel és utasítással nyerhetnek, melynek fejében

12. A szerződő feleket arra kötelezzük, hogy figyeljenek mindenre ami az erdőben kárt tehet, erdőtűz esetében a vadász utasítására oltásra kell kivonulniuk, hasonlóképpen, ha az erdészet őket az esetlegesen feltűnő orvvadászok ellen segítségül hívja, ezek mellett az itteni lakosokat és szolgáikat kötelezzük, hogy kutyáikat póráz nélkül az erdőbe, a földekre, a rétekre ne engedjék, nehogy azok a nemes vadakat elzavarják, vagy megkárosítsák. Végezetül

13. Mindkét szerződő fél biztonsága végett, ezen váralja összes földesúri jogának fönntartása mellett jelen szerződést 1775. január l-jétől 10 évig szóló érvénnyel, mindkét fél számára fenntartott egy éves felmondási idő mellett megkötöttük, és uradalmi bélyegzőnkkel elláttuk.

Tata, 1774. december 27.

A szerződést az uradalom részéről Joseph Deáky prefektus A gesztesiek részéről Adam Pillmann, Simon Hartmann, Franz Milhammer, Franz Richter, Johann Bigler, Joseph Moser, Michl Moser, Andreas Altman, Johann Hartegen, Lorenz Kollenhoffer írták alá.269

A szerződés az 1753-as és az 1756-os szerződéshez viszonyítva a gesztesiek számára mind kedvező, mind kedvezőtlen változtatásokat is tartalmaz, melyekről megállapítható, hogy általában az uradalom többi német falujával kötött, általában egységesnek tekinthető szerződésekhez igazodnak. A helység számára bizonnyal kedvező volt, hogy a kilencedet és a tizedet - az 1756-os szerződésnek megfelelően - továbbra sem termésarány szerint, hanem meghatározott mennyiségben szolgáltathatták. Az 1756-os szerződésben meghatározott 4 pozsonyi mérő búzát és 16 p. m. kétszerest - minden valószínűség szerint a termőhelyi adottságok figyelembevételével - 24 p. m. rozs váltotta föl, a szolgáltatandó árpa és zab mennyisége változatlan maradt. Ugyanakkor új terhet jelentett számukra az ölfa vágásának kötelezettsége. Az uradalomban egyedülállóan — föltételezhetően azért, mivel a település nem jobbágyközség, hanem kuriális birtok volt - egész évre megkapták a kocsmai bormérés jogát, mely mint később látni fogjuk a község számára jelentős bevételi forrást eredményezett. Először itt említik, de már mint régi gyakorlatot, hogy a gesztesiek bérfizetés fejében használhatják Bíborkő puszta egy részét. Későbbi iratokból tudjuk, hogy ez a puszta felét jelentette. (A másik felét az oroszlányiak bérelték.) A gesztesiek ekkor már az 1753-as szerződésben kiosztott 2,5 pozsonyi mérő belsőség és 15 p. m. külsőség mellett további 4 1/4 p. m., összesen 19 1/4 p. m. (9,625 hold) szántóterülettel rendelkeztek.

Figyelemre méltó még, hogy az uradalom immár nem korlátozta a Gesztesen lévő gazdaságok, házak számát, mely természetesen nagy befolyással volt a lakosságszám növekedése és fluktuációja szempontjából. Fenti szerződésből kiderül még, hogy az uradalom a gesztesiek meglétét kizárólag az erdészettel kapcsolatos elvégzendő munkák miatt tartotta szükségesnek. Növelte ugyan a használatukban álló földterületet, kettőzött bér fejében, de a gyarapodó családok és az újabb beköltözők révén a művelhető földterület családonkénti nagysága csökkent, ennek következtében az uradalommal szemben fennálló pénzfizetési kötelezettségüket, vagy annak egy részét bérmunkával kellett előteremteniük. Ez megegyezett az uradalom érdekeivel is, mivel ily módon viszonylag olcsó munkásokat kaphattak az erdőgazdálkodással kapcsolatos teendők elvégzésére. A gesztesiek számára ez ugyanakkor viszonylag biztos megélhetési formát jelentett, családjukat csak ezekkel a munkákkal - melyre egyébként a szerződés szerint kötelezettek is voltak -, csak ily módon tudták fenntartani. Az 1783. évi uradalmi számadáskönyv adatai szerint (Rechnung über baaren Geld-Empfang und Ausgaben deren Herrschaften Gesztes und Csákvár von 1-ten January bis 31-ten Decembris 1783), a gesztesiek az uradalomnak 241 forint 75 dénárt kellett fizetniük. Ennek jelentős részét robotmunka, illetőleg napszám címén dolgozták le. A gyalognapszámot viszonylag olcsón 20 dénárral számolták. Ilyet végeztek a csákvári angolparkban ebben az évben 96 forint 75 dénár értékben, ölfavágásért és szállításért 88 forint 86 dénár, fuvardíjként 225 forint 68 dénár illette meg őket. Mindebből kitűnik, hogy kézpénzfizetési kötelezettségeiken túlmenően szolgáltattak munkát. Ez egyrészt megfelelt az uradalom érdekeinek, másrészt számukra is viszonylag kedvezőbb volt, hiszen nem kellett a nehezen előteremthető kézpénzzel a bérleti díjat megfizetniük, sőt ezen felül is jövedelemre tettek szert.270

A község, illetve az egyes családok helyzetét bemutató számadást az alábbiakban tudjuk értékelni. (Haubt Berechnung űber allen Empfang und auß gaab alsz Portion und Herrschaftl: dann gemein gelder unkosten in der gemein Gestes dem Richter Michael Moser das Jahr 1796/97).271

Az 1798. január 20-án az előző évről272 készített elszámolás 36 szerződésest tüntetett föl Gesztesen, kik földterülettel rendelkeztek, ezen kívül 10 hazátlan zsellért. Előbbiek összesen 167 forint 65 dénárt fizettek állami és megyei adóban, legtöbbet (5 forint 97 dánárt) Martin Seidel, legkevesebbet (3 forint 25 dénár) Johanes Moser. Ez a dicális (rovásos) fölmérés után fizetendő, és az elszámolásban is így szereplő Contribution („hadiadó") volt. Földjeik után egységesen 9 forint 166/s, illetőleg 5/s dénárt fizettek. Az uradalmi bérlet a 36 birtokkal rendelkező számára 6 forint 11 dénár volt, a hazátlan zsellérek 1 forint 50 dénárt fizettek. A községi alkalmazottak bérére (tanító, jegyző, gulyás, kondás stb.) minden család 70 dénárt adott. Összességében a falunak 757 forint 30 dénárt kellett volna fizetnie. Ebből 661 forint 22% dénárt fizettek ki készpénzben, a többit az uradalomnak végzett kézi munkával (70 forint 90 dénár) ölfa vágással (7 forint 70 dénár) és ölfa-szállítással (17 forint 60 dénár) egyenlítettek ki. Az elszámolásból kiderült, hogy sem elmaradásuk, sem túlfizetésük ebben az évben nem volt. A község összes bevételéből (863 forint 674/s dénár) még 66 forint 75 dénárt tudtak költeni az új iskolaépületre is. Az éves elszámolás végén a bírónál összesen 284/8 dénár maradt, az évente rendszeresen jelentkező kiadásokon kívül (környei plébánosnak 14 forint, helyi jegyzőnek és iskolamesternek 15 forint) itt jelentkeztek az egyébb községi kiadások, a Csákvárra 40 krajcárral, Somlóra 30 krajcárral elszámolt hivatalos utak, az olyan hivatalos kiadások, mint az elszámoláshoz 20 dénárért vett papír vagy a március 31-én a csákvári festőnek az új kápolna oltára és keresztjére kifizetett 1 forint 35 dénár. Ebben az évben a község részéről kifizetett legnagyobb összeget (8 forint) a kápolna szentelésére (Kürchen Weiche) fordították.

Az 1800-as uradalmi számadáskönyv (Proventus Inclyti Dominii Gesztes ac Bonorum Csákvár pro Anno 1800 ad Perceptorium conscripti)273 szerint, a Gesztes vára alatt élő zsellérek régi szerződés szerint a 2 1/2 allodiális telek, valamint a kocsmáltatási jog élvezete után, mint korábban, adnak évente 200 forintot, hasonlóképpen a biborkai rét felének élvezetéért 12 forintot, 5 házas zsellér 4 forint 60 dénárral számolva 23 forintot, 5 hazátlan zsellér 1 forint 50 dénárral számolva 7 forint 50 dénárt. A svájci réten lévő irtásföldekért az 1765-ben kötött szerződés szerint 7 évre 330 forintot fizetnek. További illetményként fizetnek a bárányok után 7 forint 20 dénárt, valamint makkoltatás címén 6 forintot. Mindez kitesz összesen az 1800-as évre 585 forint 70 dénárt. Szerződés szerint kötelesek továbbá 24 pozsonyi mérő kétszerest, 10 p. m. árpát, 20 p. m. zabot, összesen 55 p. m. gabonát, valamint 10 öl fát is beszolgáltatni. A kocsmáltatási jog fejében kötelesek, 24 akó sört és 1 1/2 pálinkát az uradalom ászári sör- és pálinkafőzdéjétől átvenni.

Szintén ebből az évből maradt fent gesztesi lakosok, földbirtokuk és házaik augusztus 7-én készült összeírása (Conscriptio Inquilinorium et Subinqulinorum Subarcensum Gesztesiensium274):

No név telek nagysága házas zsellér hazátlan zsellér
1. uradalmi ház, ahol Josephus Polyák vadász lakik      
2. - „ -, melyben Johannes Huber erdész lakik275      
3. a község háza, melyben a a jegyző lakik      
4. - „ -, melyben Georgius Holczbauer kovács lakik      
5. - „ -, melyben, Mathias Tochtner egy födél alatt, egy tűzhellyel lakik, ugyanitt Petrus Blumm marhapásztor egy födél alatt, egy tűzhellyel      
6. Jacobus Barthalt egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
.. Josephus Schvaininger, egy fedél alatt külön tűzhellyel Joannes Herberth ugyanabban a házban külön tűzhellyel 1/16    
7. Simon Hartegen egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Andreas Hartegen - „ - - „ - 1/16    
8. " Martinus Seitl egy födél alatt, külön tűzhellyel Vie    
" Joannes Pesztler —„— —„ — 1/16    
9. Joh: Georgius Koller egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Volfgangus Koller —„— - „ - 1/16    
10. Nicolaus Pillman, egy födél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Joannes Schalkammer — „ — - „ — 1/16    
11. Michael Hartman egy fedél alatt, külön tűzhellyel Josephus Berger — „ — — „ — 1/16    
12. Josephus Vaisz egy födél alatt, külön tűzhellyel Josephus Kunszt -„— —„ — 1/16    
13. Mathias Pillman egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Josephus Geörgy - „ — — „ — 1/16    
14. Michael Eigner egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Joannes Barthalt „ - - „ - 1/16    
15. Jacobus Richter egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
Andreas Schalkammer - „ - — „ — 1/16    
16. Mathias Veisz, bíró, egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Heinricus Pillman —„— —„ — 1/16    
17. Joseph Hellmajer egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Petrus Laub -„— - „ - 1/16    
" Udalricus Prichl -„— —„ —      
18. Joanes Milhámmer egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Georgius Milhámmer —„— —„ — 1/16    
19. Adamus Vachter egy fedél alatt külön tűzhellyel 1/16    
" Michael Hellmajer -„- -„- 1/16    
20. Michael Mozer egy fedél alatt, külön tűzhellyel A házat régebben Jos: Berger birta, most üres 2/16    
21. Josephus Oberling egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Georgius Hartmann —„— -„- 1/16    
22. Georgius Macher egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Johannes Beck — „ - — „ — 1/16    
23. Gregorius Bigler egy fedél alatt külön tűzhellyel 1/16    
24. Joannes Hartegen egy fedél alatt külön tűzhellyel 1/16    
25. Joseph Beck egy födél alatt külön tűzhellyel      
26. Valentinus Steinkruch egy födél alatt külön tűzhellyel      
27. Josephus Frisz egy fedél alatt egy tűzhellyel      
28. Ignatius Mauszhamer maga födelével és tűzhelyével      
29. Fridericus Veiszengruber egy födél alatt maga tűzhelyével      
" Josephus Tremel egy kenyéren, egy födél alatt és tűzhely mellett, takács    
30. Valentinus Traxler maga födele alatt egy tűzhellyel 1/16    
31. Michael Traxler egy fedél alatt, külön tűzhellyel 1/16    
" Thomas Pitner ugyanazon födél alatt külön tűzhellyel      
32. község háza, benne lakis a kondás      
33. - „ -, benne lakik a juhász      
34. — „ —, mely a jegyzőé      
  Összesen 2 4/16 5 5

Fenti összeírásból kiderül, hogy ekkor már csak Michael Mozer rendelkezett az eredetileg kiosztott 1/8 telekkel. Ez úgy alakult, hogy a megosztott telken lévő második gazdaság használójának távoztával ennek 1/16-odos részét is használatba vette. Erre föltehetően úgy volt lehetősége, hogy ővolt a község bírája. Tisztjéből következett, hogy nem kellet megfizetnie az uradalmi árendát, és az átlagosan gazdaságonként 4 forint 66 dénárnyi hadiadóban is csak 4 forintot fizetett, valószínűleg itt is kedvezményt élvezett. Az eredetileg 1/8 telkeken megosztoztak a fiúgyermekek, de többnyire az apai házban, „egy fedél alatt", de saját háztartást vezetve „külön tűzhellyel (kéménnyel) éltek. A telkek felosztása a többi német községben nem volt szokásban, a telepesek új hazájukban is tartották magukat a törzsöröklési szokáshoz, az ingatlan teljes egészében a legidősebb fiú örökölte. A törzsöröklés gesztesi mellőzését szintén a rendelkezésre álló földterület szűkösségével magyarázhatjuk, más falvaktól eltérően a gesztesieknem nem volt lehetőségük sem irtások kialakítására, a legelőként használt Bíborka puszta felén kívül bérletre sem. Erősítette ezt a tendenciát az uradalom azon gyakorlata, miszerint - ha nem is teljes sikerrel - igyekezett gátat szabni a gazdaságok számszerű növelésének, illetve újabb házak építésének A további telekosztódást lehetetlenné tette, hogy az általános Vi6 teleknagyság még az állattenyésztésből eredő jövedelem és a bérmunka végzése mellett is csak szűkösen biztosította egy-egy család megélhetését.

Az első szerződéstől a század végéig terjedő időszakot a gesztesiek pénz- és egyéb szolgáltatásainak szempontjából a következőképp jellemezhetjük. Az uradalommal kötött szerződéseik alapját mindenkor az 1753-as szerződésben meghatározott földterület, a 13 gazdaságnak juttatott 2,5 pozsonyi mérős (1,25 holdas) belsőtelek képezte. Az első szerződés szerint ennek használatáért évi 100, az 1756-os szerződés szerint már 200 forintot kellett fizetniük. Még az 1775-ös szerződésben is ez az összeg szerepel, mely a század végéig minimálisan, 213 forint 85 dénárra emelkedett. A század végén már a hazátlan zsellérek is fizettek családonként 1 forint 50 dénárt, mely hozzáadódott a fenti összeghez. Ez az árenda mindenkor tartalmazta a robotmegváltást is, a gesztesieket kötelezték ugyanakkor - pontosan nem meghatározott mennyiségű - különböző (tónál erdészháznál stb. elvégzendő) ingyenmunka elvégzésére. A belsőtelkekhez az 1753-as szerződésben megállapított 15 pozsonyi mérő szántó tartozott, melyeket 1775-től irtásokkal (gazdaságonként IV4 + V2 pozsonyi mérő) bővíthették. Az erdei tisztásokon történő kaszálás lehetőségét kezdetben gazdaságonként 2 szekér szénában határozták meg, ilyen mennyiségi korlátozás 1775-tól nem szerepel a szerződésekben. Legelőnek bérelték (az 1775-ös szerződés szerint már hosszabb ideje) a Bíborka puszta felét, melyért változtan összeget, 12 forintot fizettek. Rövid ideig, mindössze három évig szolgáltattak kilencedet és tizedet, már 1756-ban áttérhettek a jóval kedvezőbb akonális szolgáltatásra, melynek mennyiségét 1775-től emelték 4 mérővel, s ez a század végéig nem változott. A gesztesiek faizását az első szerződésekben nem korlátozták, 1775-tól már csak tűzifát kaptak ingyen az épületfáért fizetniük kellett, valamint kötelezték őket 10 öl fa276 vágására is. Ez az uradalom német jobbágyközségeivel öszehasonlítva roppant súlyos kötelezettség volt, hiszen ezekben a községekben a negyedtelkes - tehát a gesztesi zselléreknél négyszerte több földdel rendelkező - jobbágy faizási joga mindvégig tartalmazta a tűzifán kívül a szükséges épületfa ingyenes juttatását is, s mindezekért csak 1 öl fa vágása terhelte. Az 1753-as szerződés a gesztesiek kocsmáltatási jogát a jobbágyközségekhez hasonlóan három hónapban szabta meg, s előírta, hogy csak az uradalomtól beszerzett sört és pálinkát mérhetik ki. 1775-tól a kocsmáltatási jog egész évben megillette a községet, és meghatározták az átveendő sör és pálinka pontos mennyiségét is. Összességében megállapítható, hogy a különböző szerződések a gesztesiek számára mind kedvező, mind kedvezőtlen változásokat hoztak. A gesztesiek már jellemzett sajátos jogi helyzetüknél, allodiális zselléri mivoltuknál fogva az uradalommal szemben semmiféle alkupozícióban nem voltak, az uradalom bármikor felmondhatta bérletüket, így egyetlen fegyverük az elvándorlás maradt, mellyel - mint lejjebb látni fogjuk - gyakran éltek is. Mint az idézett szerződésekből kiderül, a bérleti összeg fokozatosan emelkedett a század végéig, 1753-ban az Vs telekkel rendelkező 7 forint 70 dénárt fizettek, a század végén pedig már az Vi6 tekékkel rendelkezők is 6 forint 11 dénárt. Az árenda összege tehát közel duplájára nőtt. A század végén egy Vi6 telkes gazdaság összes pénzfizetési kötelezettsége (állami és megyei adó, bérföldek után fizetendő összeg, uradalmi árenda, a község költségei) átlagosan 20 forint és 45 dénár volt.

A gesztesiek sanyarú helyzetét megvilágítva hasonlítsuk össze azt egy átlagos, 1/4 telkes (tehát négyszer akkora, s mint látni fogjuk jobb minőségű földterületen gazdálkodó) jobbágy helyzetével. A tolnai Heinrich Goltschmit gazdasága az 1775-ös összeírás277 szerint a következőkkel jellemezhető: a család a gazdából, feleségéből, egy fiúgyermekéből és egy szolgálóból állott. Egy III. osztályba sorolt házuk volt. Állatállományuk: 4 igásökör, 2 meddő és 1 fejőstehén, 4 hároméves és 2 kétéves tinó, 1 igásló és 2 másodfű csikó, valamint 2 disznó. Földjük: I. osztályú szántó 9 3/8 hold, II. osztályú szántó 9% hold, rét 4 kaszaalja,278 2 káposztáskert,279 a közös marhalegelőn 4 számosállatot, a disznólegelőn 2 sertést legeltethetett. A családfőnek mellékesen végzett (közelebbről meg nem nevezett) II. osztályú kézműves tevékenységből is származott jövedelme, közös faizási jogon 3 rész tűzifa, és 1 rész épületfa illette meg. Az így összeírt rovástételek alapján állami („hadi") adóban 11 forint 13 3/8 dénárt, megyei („házi") adóban 4 forint 31 3/4 dénárt, azaz összesen évi 15 forint 45 1/8 dénárt fizetett. Az uradalomnak pénzben fizetett cenzust és robotmegváltást, 12 forint 15 dénárt. A község két rétet bérelt az uradalomtól (Donay voldth, Vörös Rűth), egy-egy bérletrészért 45, illetve 50 dénárt kellett fizetni. Esetünkben a gazda az előbbiből 1, az utóbbiból három részt bérelt, melyekért összesen 1 forint 95 dénárt fizetett. Tized és kilenced fejében akógabonát adott: 1 1/2 mérő búzát, 3 1/2 mérőkétszerest, 2 mérőárpát és 4 mérő zabot. Fát vágott és szállított 1 ölt. A község költségeire fizetett 5 forintot, a plébános javadalmazására 1 forint 46 dénárt, az iskolamesternek és egyházfinak 70 dénárt, a jegyzőnek és a bírónak 1 forint 40 dénárt. A plébánosnak adott még természetben 3/4 mérő kétszerest. Ily módon fizetett a megye pénztárába 15 forint 45 1/8 dénárt, az uradalmi pénztárba 14 forint 10 dénárt, a község pénztárába pedig 8 forint 56 dénárt, eszerint összes pénzfizetési kötelezettsége ebben az évben 38 forint és 11 1/8 dénár volt. A jobbágyfalvak négyszer akkora gazdaságai eszerint csak nem egészen kétszer annyi pénzadót adtak, mint a gesztesiek, tehát ez utóbbiak terhei - e tekintetben mindenképp — aránytalanul súlyosak voltak, a duplájára rúgtak. Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy a gesztesiek belső telkei valamivel nagyobbak (2,5 pozsonyi mérő) voltak, mint a jobbágyközségekben (2 p. m.). Hasonló a helyzet a szántóföldek esetében is. Bár az összeírásokban Vi6 telkesként szerepelnek, ami elvileg 3,75 hold szántóföldet jelentene, az általuk használt szántók nagysága átlagosan 4,63 hold volt. Terményjáradékként a jobbágyközségek által szolgáltatott mennyiségnek még a felét sem kellett adniuk. Hozzávetőleg azonos nagyságú földterület (1 negyedtelkes tolnai gazdaság = 4 1/16 telkes gesztesi gazdaság) után egy tolnai gazda 5,75 pozsonyi mérő őszi gabonát és 6,00 p. m. tavaszi gabonát adott, míg négy gesztesi összesen 2,68 p. m. őszit és 2,28 p. m. tavaszit. Mind az egyéni, mind a községi bevételek szem pontjából fontos volt a kocsmáltatási jog, mely a jobbágyközséget csak három hónapra illette meg, míg a gesztesieket egész évben. A geszesiek által az uradalomnak fizetendő áranda az első szerződésben szereplő 6 forint 25 dénárról 20 forint 45 dénárra emelkedett, miközben a gazdaságok az eredetileg kiosztott 1/8 telkek helyett már csak 1/16 telket műveltek, pontosabban az eredetileg bírt 6,25 hold helyett az időközben művelésbe fogott irtásföldekkel együtt is csak 4,63 holdat. A terhek nagyságáról a korabeli ár- és bérviszonyok alapján alkothatunk képet.280 A 18. század második felében átlagosan 1 pozsonyi mérő kétszeres ára 70 dénár, 1 igásököré 37 forint, 1 kocsislóé 25 volt, a napszámbér pedig 15-20 dénár.

Részletesen 1. a tanulmány végén lévő „Függelék"-ben.

Az 1747-es canonica visitáció adatait az 1800-as összeírásai összehasonlítva a következő megállapításokra juthatunk. Mint említettük 1747 ben 19 család élt a faluban, a lakosság összlétszáma pedig 69 fő volt. A viszonylag alacsony átlagos családlétszám (3,63 fő) minden bizonnyal az új telepesek viszonylag fiatal életkorával (a családfők esetében ez alig haladta meg a 30 évet) magyarázható. 53 évvel később a faluban már közel háromszor annyi, 55 család élt. Az átlagos családlétszámot ekkorra a II. József-kori népszámlálás és az egyházi összeírások alapján már 5 főre becsülhetjük, így 1800-ban Gesztes lakossága hozzávetőlegesen 275 lélek volt, azaz az 1747. évinek négyszerese. Az összeírásokból ugyanakkor a lakosság hihetetlen mértékű fluktuációja is kiderül. Ezt a jelenséget az uradalom többi német falujában is megfigyelhetjük, habár korántsem ilyen mértékben. Bár ezekben a lakosság viszonylag kedvezőbb körülmények között élt, többségük 1U régi telekkel rendelkezett, mégis a betelepülést követő évtizedekben folyamatos el- és bevándorlás figyelhető meg, melynek következtében a 18. és 19. század fordulójára már csak az első telepes családok többsége eltűnt a falukból. Gesztesen az 1747-ben összeírt 19 családból mindössze 5 szerepel az 1800-as lajstromban. (Hellmayer, Müllhammer, Pillmann, Richter, Traxler) 14 család tehát elvándorolt, helyükbe azonban folyamatosan és igen nagy számban érkeztek új családok. A kozmái, környei, majd 1787-től a somlói anyakönyvekben a 18. század végéig összesen 231 új gesztesi családnév tűnik fel. E családok többsége természetesen néhány év után továbbvándorolt, hiszen a gesztesiek által megművelhető földterület az 1800-ban itt élő 55 család számára is csak szűkös megélhetést biztosított, mellyel e példátlan arányú népmozgást is magyarázni lehet. Az 1800-as összeírásban szereplő gesztesi családok az alábbi években tűnnek föl az egyházi anyakönyvekben:

1749 - Schalkhammer

1751 - Schvaininger

1756 - Barthalt

1759 - Hartmann, Maushammer

1760 - Hartegen

1761 - Eigner

1780 - Vachter

1790 - Laub

A többi családra vonatkozóan nem található anyakönyvi bejegyzés.

A 18. század második feléből már több országos összeírásban, illetve topográfiai munkában találkozhatunk Gesztessel. Ekkor készült el a Lexicon Locorum Regni Hungáriáé Populosorum anno 1773 officiose confectum („Magyarország helységeinek 1773-ban készült hivatalos összeírása").281 Eszerint „Gesztes avagy Gestesz curialis helység, lakosai németek s egy tanítója van." Az 1780-81-ben összeállított Tabella Locorum („Helységek táblázata") csak annyit közöl, hogy Gesztes, Possesio curialis („kuriális település").282 A II. József korában, 1785-ben végzett népszámláláskor Gesztesen, 23 ház volt, 51 család, összesen 254 fő.283 Hasonlóképpen II. József uralkodása alatt, 1785/1786-ban egyházügyi reformjaival kapcsolatban készítette el a Helytartótanács az ún. Pfarrtopographiet, a plébániák összeírását. Eszerint a Környe leányegyházaként szereplő' Gesztesen 235 katolikus lakott.284 A század végén két lexikon, illetőleg országleírás is megjelent. Korabinsky művében Gesztesról a következődet olvashatjuk: Gesztesch, „német falu Komárom vármegyében, Oroszlánytól 1 D mérföldre keletnek. E helység feje az ugyanezen nevet viselő' tekintélyes uradalomnak, mely Esterházy Ferenc és János grófok birtokában vagyon."285 Vályi András országleírásában a következő' áll: Gesztes. Német falu Komárom Vármegyében G. Esterházy Uraság. Lakosai katolikusok, fekszik Oroszlányhoz egy, és 3/4 mérföldnyire. Határja jó termékenységű, vagyonnyai külömbfélek, második Osztálybéli."„Gesztes. Szabad puszta Komárom Vármegyében, földes Ura G. Esterházy Uraság, fekszik Zsömléhez nem messze, és annak filiája, s határja is hozzá hasonlító.286

 

A GESZTESIEK HAGYOMÁNYOS GAZDÁLKODÁSA

 

Zsákmányoló gazdálkodás - erdőlés

A zsákmányoló gazdálkodás - a növényi és állati világból történő gyűjtögetés, a halászat és a vadászat - olyan tevékenység, melynek során az emberek természeti javakat szereznek maguknak, anélkül, hogy azok pótlásáról, további termelésükről vagy tenyésztésükről gondoskodnának. E forma minőségileg eltér a termelő gazdálkodástól, melyben az ember a felhasznált javakat pótolni igyekszik, aktívan beavatkozik a természet munkájába és kedvezően igyekszik befolyásolni a természeti folyamatokat. A halászat és a vadászat bizonyos értelemben már régóta kiszakadt a zsákmányoló gazdaság köréből, és legalábbis a földesúri gazdálkodás területén a termelő gazdálkodás részévé vált. A feudalizmus korai szakaszának földközösségi formáit, azaz a halászó vizek, az erdő, a legelő közös használatát fokozatosan fölváltotta e jogoknak a földesúr részéről történő kisajátítása, mely folyamat a vizsgált korban már szilárd formáit mutatta, azaz a jobbágynépesség részére e korra már csak a gyűjtögetés, illetőleg egyes kisebb jelentőségű halászóhelyek (patakok, kiöntések) használata maradt meg. Az uradalom kormányzata egyrészt kemény büntető szankciókkal sújtotta a regáléjoggal való visszaélést (a jobbágyfalvakkal kötött szerződések ezt igen részletesen taglalják), másrészt a meghagyott gyűjtögetési és halászati joguk hasznának egy részére is igényt tartott, ezeket a victualiák körébe sorolva. így például Naszály évi 200 csigát és 4000 rákot volt köteles szállítani az uradalom konyhájára, ez utóbbit a lakosoknak engedélyezett ingyenes rákászat fejében.287 Mivel a jobbágyok ekkora már kiszorultak a közös erdőhasználatból, így a szolgáltatási rendszeren belül az erdőgazdaságnak közvetlen jelentősége már nem volt. A közös birtoklás utolsó maradványaként joguk volt - az uradalmi erdészek által szigorúan megszabott és ellenőrzött módon - az uradalmi erdőkből saját szükségletükre tűzi- és építőfát kitermelni, melyért azonban meghatározott mennyiségű (általában egy öl) tűzifát kellett kivágniuk az uradalom szükségletére és azt Tatába, Csákvárra, vagy az uradalom dunai depójába szállítani. Disznaikat elhajthatták az uradalmi erdőkbe makkoltatni, de csak meghatározott bér fizetése mellett, kedvezményük csupán az volt, hogy az idegen jobbágyok térítésének csak felével tartoztak. Makkot gyűjtöttek elsősorban a disznók, de a marhák téli takarmányozására is. A favágás és más erdei munkák - mint ezt a mindenkori szerződések is hangsúlyozzák - a svájceráj megszűntével a gesztesiek legfontosabb gazdasági tevékenységévé, egyben bevételi forrásává lettek. A különböző erdei termékek gyűjtögetése, illetve kitermelése több iparág számára szolgáltatott alapanyagot. A cserszömörcet, gubacsot és hamuzsírt288 a tímárok használták föl, utóbbi más iparágak (üveggyártás, szappanfőzés stb.) fontos alapanyagát is képezte.

Az uradalom nagy gondot fordított az erdőgazdálkodásra, hiszen az ebből származó jövedelem, elsősorban tűzi- és épületfa eladása, legfontosabb bevételi forrásai közé tartozott. A tatai és gesztesi uradalom erdőterületének nagyság meghaladta a 60 000 holdat.289 Többek között már Esterházy József is olyan megfontolásból bízta meg Mikovinyi Sámuelt a Tata és a Duna között elterülő mocsarak lecsapolásával, hogy a vizeket elvezető csatornán a vértesi és gerecsei erdők fáját vízi úton lehessen eljuttatni a Dunához. E terve ugyan meghiúsult és maradt a fuvarozás, de az ágazat fontosságát jelzi, hogy az uradalom a belső faraktárakon kívül két Duna-parti faraktárt, depositoriumot is fenntartott, Dunaalmáson és Újszőnyben, ahonnan a fát vízen szállíthatták tovább, elsősorban Pest-Budára. A fejlett erdőgazdaság egy sor erdőhasználati tilalmat jelentett az uradalom jobbágysága számára. Az erdészet bevételei között jelentős tétel volt a tiltott vadászatért és legeltetésért, engedély nélküli faizásért kiszabott bírság. Az erdők óvása odáig ment, hogy már az Urnapi Processiókhoz szükséges zöld ágakot is csak az uradalmi tisztiszék engedélyével, és a fővadászok előírása alapján törhették le a környező erdők szélső fáiról.290 Az uradalom parasztsága, különösen ennek szegényebb rétegei szempontjából, az erdei munkák - a már említett favágás és a különböző erdei termékek gyűjtögetése, makkvetés, csemeteültetés stb. — révén jövedelmi forráshoz jutottak. A tata-gesztesi uradalom erdőségeit két erdőhivatalba osztották, melyek alá összesen 18 erdőkerület került. Gesztes a csákvári hivatalhoz (Csákvárer Forts =Ambt) tartozott. A gesztesi kerület (Geszteser Revier) felügyeletét egy vadász és egy erdész látta el, s részei a következő erdőterületek voltak: Biborka, Mészár Szék, Eperies, Gesztes, Nemeczka Dolina, Varga Vesz, Sárkány Tekerő, Eb iesztő bik, Kereszt bik, Vajdáné temetője. Az idézett öszeírás megjegyzi még, hogy ez az erdőkerület az uradalom közepén fekszik, van benne két sózó (sónyalató) a szarvasok számára (Hirsch=Leckhen), valamint egy bükkfairtás.291

 

Állattartás

A kor paraszti állattartásában legfontosabb szerepet a szarvasmarha játszotta. A tartás elsődleges célja s számbeli növekedés és a súlyban való gyarapodás volt. A marhatartás elsősorban a hústermelést és az igásállat biztosítását szolgálta. A tinót általában harmadik évének betöltésekor törték igába. Ekkoriban a vonóerőt az igásállatok, ökrök szolgáltatták, a hámos állatok, a lovak szerepe még sokkal jelentéktelenebb volt. Ezt jól mutatja számarányuk is. Szerepük inkább csak az előfogat állítására, a nem nehéz, de gyors fuvarozásra, s esetleg a gabona nyomtatására szorítkozott. Takarmányuk széna és zab, ritkábban árpa és rozs volt. Fenti kettőnél kisebb jelentősége volt a sertéstartásnak. Tartásukkal a lakosság zsírszükségletét fedezték, a húsételt e korban jobbára a marhahús jelentette. A hizlalásban a kukorica és a burgonya szélesebb körű elterjedése előtt a makk játszott fontos szerepet. A disznókat kondában tartották, tavasztól őszig a nedves rétségeken legeltek, télen, míg nagy hó nem esett, illetőleg tavasszal a hóolvadás után a közeli erdőkben makkoltatták őket. Fontos volt mind az önellátás, mind az esetleges értékesítés szempontjából a juhászat is. Az állattartás fontosságát mutatja, hogy a község az 1874-es szerződés szerint továbbra is bérelhette legelőnek a Bíborka puszta felét, kaszáló rétnek megkapta a faluban a „svájci rétet", továbbá engedélyezték számura környező erdők tisztásain is a kaszálást. Az állatok ellátásában a réteken kívül szűk volta mellett is a legelőnek volt fontos szerepe. Legkorábban József-nap körül (március 19.) a juhokat verték ki a legelőre, a többi állatot általában Szent György napján, április 24-én. Az állatokat Szent Mihály (szeptember 29.), Dömötör (október 26.) esetleg Simon Júdás (október 28.) napjáig tartották a legelőn, de előfordult, hogy az első hó leeséséig (Erzsébet, november 19., Katalin, november 25.). A 18. század végén a falu már három pásztort (csordás, juhász, kondás) tartott. Az önellátásban fontos szerepet játszott a baromfi is.

 

Földművelés

Gabonatermelés

A jobbágyparaszti gazdaság alapja a szántóföldi gazdálkodás, azaz a gabonatermesztés volt. Korunkban ezen a vidéken már általános volt a háromnyomásos gazdálkodás, ily módon a megművelt földterület kétharmadán őszi, illetőleg tavaszi gabonát termeltek. Az őszi gabonát a két-három alkalommal, két-négy ökör által vont ekével megszántott földbe szeptemberoktóber hónapban vetették. Az őszi gabona búza vagy rozs volt, de leggyakrabban e kettőnek a keverékét, az ún. kétszerest vetették. A búza és rozs kevert vetését a paraszti hagyomány azzal magyarázta, hogy valamelyik többnyire megfelelő' termést hoz. A kétszeres ilyetén megfontolásból való termesztése nem szolgál kielégítő' magyarázattal elterjedtségére. A búza aránya a keverékben viszonylag csekély volt, mint Balogh Ferenc, az uradalom régense Esterházy József grófhoz 1745. szeptember 4-én írt leveléből tudjuk: A Rosnak Posonyi mérője kiben 1/3, és 1/4 rész búza vagyon.... 28 garason adatott.292 A tatai uradalom falvai közül öt községben (Alsógalla, Kecskéd, Környe, Somló, Szentmiklós) egyáltalában nem vetettek tiszta búzát még a 19. század első felében sem, s a többi községben is elenyésző' volt aránya a kétszereshez viszonyítva. A német falvakban csak Agostyánban és Felsőgallán találkozunk búzával (Waitz), itt is jóval több azonban a máshol kizárólagos kétszeres.293 Az uradalmi iratokban ez magyarul mint abajdóc, egyeles, vegyeles; latinul mint mixtum, siligis; németül mint Halbtrayd, Kom, Khorn néven szerepel. Ez utóbbi „mag" jelentésű szó a Grimm fivérek szótára szerint Németország különböző vidékein más-más gabonafajtát (búza, rozs, tönköly, árpa, zab) jelöl, aszerint, hogy azon a vidéken melynek lisztjéből készült a kenyér.294 A kétszeres fent említett keverési arányából feltételezhető, hogy termesztése nem annyira a biztonságot, hanem a kenyérgabona minőségének feljavítását szolgálta. Többnyire gondot fordítottak arra, hogy az előző termés megtisztított java részéből legyen a vetőmag, a magot nyakba kötött kendőből, abroszból kézzel szórták a felszántott földre, nedvesebb, kövérebb talajba ritkábban, emelkedettebb helyen, soványabb földre rendszerint sűrűbben. Egy holdba őszi gabonából és árpából 2, zabból 2,5 pozsonyi mérő295 gabonát vetettek. A vetést fogasolás követte. Az aratást sarlóval végezték, a szemnyerés csép segítségével történt. A gabonát a ház előtti gabonásvermekben vagy a házak, csűrök padlásán tárolták. Az őszi gabona - a szolgáltatott mennyiségen felül - a parasztcsalád ellátását szolgálta, kenyérgabona volt. Az áprilisban vetett tavaszi gabona, árpa és zab az állati takarmányszükségletet fedezte, s csak rossz termés esetén került emberi fogyasztásra. Művelési technikájuk megegyezett a fentiekkel, azzal a kivétellel, hogy a zabot sűrűbben vetettek, 1 holdra 2,5 pozsonyi mérőt. Több évtized átlagában a 18. század második felében az egyes gabonafajtáknál az elvetett mag arányában a terméseredmények a következőképpen alakultak: búza 3,1-4,7; rozs 3,5-4,3; árpa 2,8-4; zab 2,7-3,2.296

 

Kertgazdaság

A jobbágycsaládok önellátásában fontos szerepet játszottak a kerti termelvények is. Kertművelés folyt a jobbágyportákhoz tartozó belső telek egy részén, de az uradalom valamennyi falujában voltak a község határában külső kertek is: káposztáskertek, kenderföldek. Az uradalmi összeírásokból, az egyes gazdaságokhoz tartozó kertek nagyságából kiderül, hogy az intenzív megművelést igénylő mezőgazdasági kultúrák, a kapásnövények a német gazdaságokban a magyarokénál lényegesen fontosabbak voltak. A hagyományosan termesztett kapásoknál (bab, borsó, lencse, tök, dinnye stb.) sokkal fontosabb volt a két „új" növény, a kukorica és a burgonya. Míg az előbbi termesztésével a német telepesek már Magyarországon ismerkedtek meg, az utóbbi hazai elterjesztésében döntő szerepet játszottak. A burgonya termesztésére vonatkozó legkorábbi magyarországi adat éppen Gesztes szomszéd falujából, Kozmáról származik. Balogh Ferenc jószágkormányzó ezt írta 1745. szeptember 28-án Tatán kelt levelében Esterházy Józsefnek: ... Kecskédrül az Ingenieur megérkezvén, referálta ..., hogy a császáriak (recte csákváriak) közül némelyek a Kozmaiaknak kerteikben menvén, azokban a németségnek kedves grundbeer nevű veteményeket rontani kezdették, kiknek ellent állván, és azok között a Forster is, mivel ezt nem tudom mi formán valamelyik csákvári igen illetlen illette, puskáját amaz fogván, lábában a csákvárit megsértette.297 Az uradalommal, mint említettük, a kozmaiak 1744-ben kötötték meg letelepedési szerződésüket, így a körükben az óhaza és új falujuk között a burgonyatermesztés „folyamatos" volt. Hamarosan kialakult a termesztés kötött helye is, Kozma határának 1794-es térképen a falu és a szántóföldek között tüntetik föl a krumpli földek határrészt.298 A burgonya termesztését az óhazából hozott gyakorlat és a földrajzi közelség révén Gesztesen is a kozmáival megegyező időpontra feltételezhetjük. A kapásnövények fokozódó jelentőségét mutatja, hogy ezek jelennek meg először - a kertek után - az ugarföldeken is. Az ugarvetés, melynek meglétéről az uradalmi tiltások, illetve dézsmakövetelés révén értesülünk, először az uradalom német falvaiban jelenik meg. Ugarvetésre elsősorban a községhez közel eső, vagy a szőlők mellett lévő dűlőket választották, olyan területeket, melyek legeltetésre kevésbé voltak alkalmasak, viszont a kapásművelés jó lehetőséget adott a családi munkaerő bekapcsolására. Elősegítette ezt a folyamatot, hogy Mária Terézia 1774-ben elrendelte az ugarvetemény kilenced-és tizedmentességét. (Bár erről törvény csak a következő században született.) A kerti termények utáni szolgáltatás, az ún. kisebb kilenced természetbeni beszolgáltatása ebben az időben már nem volt szokásos, azt a szerződésekben megállapított pénzösszeggel való megváltás helyettesítette.

 

Szőlőművelés

A szőlőművelésnek és a bortermelésnek mind az önellátás, mind a földesúri szolgáltatások tekintetében nagy fontossága volt, még az olyan falvakban is, ahol pedig a termőhelyi adottságok - mint Gesztesen - nem voltak kedvezőek. A szőlő telepítése, majd az évente egymásután következő szőlőmunkák (metszés, pótlás, három-négyszeri kapálás, kötözés, nyitás, szüretelés stb.) állandó gondoskodást és nagy munkaerő-ráfordítást igényeltek. A mustnyerés taposással történt, a prések - a német falvak hatására — csak a 18. század végétől kezdtek elterjedni az uradalomban. A termést hektáronként átlagos évben 14,5 hektoliterre becsülhetjük. A szőlőtelepítés már a 18. század második felében megindult Gesztesen, de igazi jelentőségre csak a következő században tett szert.

 

Iparűzés

1774-ben a faluban két „főfoglalkozású" - szántófölddel, s egyikük esetében kerttel sem rendelkező — kézműves élt, egy kovács és egy takács. Nem szorul magyarázata az első elengedhetelen megléte még egy kis faluban sem. A második fontosságát a kenderfeldolgozás munkamenetének német sajátossága adja. Az ország magyar és más ajkú lakosságánál a ruházati és háztartási textíliák alapanyagául szolgáló kender és len termesztése és feldolgozása a vetéstől a szövésig összes munkafázisán keresztül egy gazdaság keretében történt, döntően házimunka volt, melyet az asszonyok végeztek. A német falvakban a házimunka a fonal elkészítésével véget ért, ezt elvitték a (férfi) takácshoz, aki azt viszonylag fejlett technikájú és nagyméretű szövőszékén - a megkívánt nagyságban és mintázattal - megszőtte. így a kovácshoz hasonlóan egy sváb falu sem lehetett meg takács nélkül. Jellemző, hogy a tatai uradalom újonnan telepített hét német községében működő összesen 80 kézműves között 17 a takács.299

A falu határában a már említett hamuzsírfőzőn kívül mész- és szénégető kemencék is voltak, előbbiből több is. A mészégető kemencéket mészégető parasztok bérelték. A mészkövet maguk fejtették és égették ki. Az uradalom a nyersanyagot és az égetéshez szükséges fát, esetleg szenet - az 1740-es években felfedezett somlói széntelepen 1780-ban indult meg az iparszerű kitermelés - és a kitermeléshez szükséges lőport biztosította. Később, a 19. században többször előfordult, hogy dekonjunktúrális vagy más okokból az uradalom kötelezte a mészégető gesztesieket meghatározott mennyiségű (1834-ben például heti 40 bécsi mázsa)300 somlói szén átvételére. Az égetett mészen osztozkodtak. A mészégető parasztok helyben is árulták a meszet, de még inkább eljártak vele a mészszegény Alföldre.301

 

A családi gazdaság

A 18. század közepén egy családra átlagosan a volt hódoltsági területeken 36,72, a volt királyi Magyarország területén 22,07 mérő gabonatermés esett, előbbit igen bőségesnek, utóbbit kevésnek tartották.302 A jobbágyháztartások fogyasztására közvetlen adataink nincsenek, a katonai elszámolásokból és a majorgazdaságokban készített feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy az évi fogyasztás felnőttenként kenyérgabonából 131 kg, kásaőrleményből 11 kg, húsból 60 kg, szalonnából 5,6 kg volt. Ez arra volt elegendő, hogy mindenki napi 0,40 kg kenyeret, ezen felül húsevő napokon 0,2—0,3 kg húst ehetett.303 A napi élelem-szükségletet összevethetjük még a katonaság részére — minden bizonnyal bőségesen — megállapított porcióval is. Az állandó hadsereg felállításakor, 1715 után egy közkatona napi fejadagját 1 font304 húsban, 2 font kenyérben, valamint 1/2 pint305 borban, vagy 1 pint sörben állapították meg.306 A 18. század végén egy átlagos gesztesi gazdaság 1/16 telekkel rendelkezett. Ezen a már említett „régi avagy uradalmi" telket kell értenünk, mivel az uradalom gyakorlatában még évtizedeken át ebben, és nem úrbéri telekben számoltak. Eszerint egy gazdaság hozzávetőlegesen 3,75 hold (7,5 pozsonyi mérő) szántófölddel rendelkezett, 2,5-2,5 mérővel minden nyomásban. Az átlagos terméshozamokat307 figyelembe véve őszi gabonából, ha kétszerest vagy rozsot vetettek hozzávetőlegesen 9,75 pozsonyi mérő kenyérgabonához jutottak. Tavaszi gabonából (feltételezve, hogy a 2,5 mérő egyik felén árpát, másik felén zabot vetettek) termésük átlagosan 4,25 p. m. árpa és 3,69 p. m. mérő zab lehetett. Ebből a következő vetésre 2,5 p. m. kétszerest vagy rozsot, illetve 1,25 p. m.árpát és 1,57 p. m. zabot kellett tartalékolniuk.308 Földesúri dézsmába (kilenced + tized) 1,95 p. m. kétszerest vagy rozsot, illetőleg 0,85 p. m. árpát és 0,74 p. m. zabot - pontosabban ennek megfelelő learatott, kévébe kötött és keresztekbe rakott gabonát — kellett adniuk. Eszerint egy családnak maguk és állataik szükségletére maradt összesen 5,3 p. m. kétszeres vagy rozs, illetve 3,4 p. m. árpa és 1,39 p. m. zab. Egy családnak (2 felnőttet és három gyermeket számítva, és a gyermekek fogyasztását a felnőttek felének véve) a fentebb említett átlagos fogyasztás szerint évi 459 kg kenyérgabona volt a szükséglete. A gazdaság rendelkezésére álló 5,3 p. m. kétszeresből (feltételezve, hogy 1/3 rész búzát és 2/3 rész rozsot tartalmazott) 227 kg-ot, rozsból 217 kg-ot jelentett. Mint látható, a gesztesi családoknak ennek fele sem állt rendelkezésére, melyet feltételezhetően - az elsősorban kásaként fogyasztott - árpával és zabbal pótoltak. A gazdaságok az idézett 1774-es szerződés szerint 1775-től nem dézsmát, hanem akógabonát szolgáltattak az uradalomnak, azaz nem termésarány szerint, hanem megszabott mennyiséggel adóztak, amennyiben a 36 darab V16 telkes gazdaság összesen tiszta szemben 24 pozsonyi mérő rozsot, 10 p. m. árpát és 20 p. m. zabot adott. Ez igen jelentős arányú csökkenés, hiszen azt jelenti, hogy az egyes gazdaságoknak rozsból az eddig átlagosan szolgáltatott mennyiség helyett rozsból csak 0,67 p. mérőt, árpából 0,28 és zabból 1,6 mérőt kellett beszolgáltatniuk az uradalomnak. Az akógabona szolgáltatására való áttérés következtében a családoknál maradt őszi gabona mennyisége elérte az átlagos fogyasztásnak megfelelő szintet, s mivel a kenyérgabonát így nem kellett tavaszi gabonával pótolni, ez jelentősen javította az állattartás feltételeit. A radikális csökkenés arányát több okkal is magyarázhatjuk. A törvény ugyan egyszer szeptember elejét, máskor augusztus 20-át írta elő a dézsmálás végső határidejéül,309 de az uradalom még ezen az igen késői határidőn is gyakran túltette magát. A keresztekbe rakott gabona hosszú hetekig hevert a mezőn, ennek következtében jelentős volt a madarak, pockok, hörcsögök kártétele, szárazságban a szemek kipergésével, esős időben azok kicsírázásával kellett számolni. A behordásig a nyájaknak is nélkülözniük kellett a tarlólegelőt. Mindezek káros voltát felismerve rendelte el II. József 1786-ban, hogy a kilencedet és a tizedet az aratást követő egy héten belül szedjék be. A szemveszteség mind az uradalom, mind a parasztok számára kárt okozott. Az akógabonára való áttéréssel mindezen gondok megszüntethetőek, legalábbis jelentősen csökkenthetőek lettek. Az uradalom mentesült a dézsmálási procedúrától, a szállítástól és a csépléstől. Az uradalom elhatározásához hozzájárulhatott még, hogy a 18. század második felének viszonylag békés időszakában szerényebb piaci kereslettel, ebből következően nyomott árakkal számolhatunk. Az uradalom szükségleteit bőségesen fedezte a saját allódiumaiban termelt, és a jobbágyok által szolgáltatott akógabona. A parasztgazdaságok számára a fent említett előnyökön kívül megemlíthető még, hogy az új rend szerint náluk maradt a teljes termés szalmája, mely némileg javította az állattartás feltételeit. Való igaz, hogy ezután a teljes termés behordása, cséplése és tisztítása őket terhelte, ami az ezzel kapcsolatos munkák 20%-os növekedését jelentette. Új kötelezettségként jelentkezett, hogy a megtisztított gabonát bezsákolva az uradalom meghatározott granáriumába, magtárában kellett beszállítaniuk, ami esetenként 40-60 kilométeres fuvarokat jelentett 2-3 szekérrel. Minezen terheket azonban messze felülmúlta az az előny, amit az akógabonára való áttérés, s így a gazdaságoknál többletként megmaradó gabona jelentett.

A gazdaságoknak gondoskodniuk kellet természetesen az állatállományukról is. Az állatállomány létszámáról csak a 19. század elejéről rendelkezünk pontos adatokkal, ekkor egy 1/16 telkes gazdaság a számosállatokból átlagosan 2,14 ökörrel, 0,89 lóval és 0,53 tehénnel rendelkezett. Mivel a tartás feltételei a két időszak alatt nemigen változtak, ezt az adatot meglehetős biztonsággal vetíthetjük vissza a 18. század második felére is. A legfontosabb igavonó, a szarvasmarha vonatkozásában a korabeli mezőgazdasági szakirodalom azt tartotta optimálisnak, ha egy gulyabeli marhára 4-5 hold legelő jut. Takarmányként legfontosabb a széna volt. 1 hold lóherés föld két kaszállással adott 3—4 szekér szénát. 1 szekér széna kiadott 6 mázsát, s bőven számítva 1 marhának napi 13 font széna kell. Ha az 1 holdnyi száraz lóherét ugyanannyi árpa- vagy zabszalmával összerázzák, vagy szecskává metszik, egy tehenet tavalyi vagy idei borjával együtt kitart.310 A lovak takarmányozásáról a következőket olvashatjuk: A' közép út mindenben legjobb lévén a' jó Lovakat tartó Gazdák úgy készítik a' Lovak' téli eledelét, hogy minden 2 középszerű lóra jusson napi p. m. zab, 1 p. m. szecska kevert szalma és 8 font széna.311 Nem ismerjük pontosan a gesztesieknek juttatott kaszálók (svájcer rét, különböző erdei tisztások), valamint a bérelt Bíborka puszta felén lévő legelő nagyságát, de ezek hozama minden bizonnyal messze elmaradt a fent megfogalmazott kívánalmaktól. A takarmánygabona a dézsmagabona időszakában alig, az akógabona korában is csak mérsékelten enyhített a jószágok (itt még a juhokat és sertéseket is figyelembe kell vennünk) takarmányigényén. Bizonyítéka ennek az is, hogy még a következő század elején is megtörtént, hogy amikor az ugarföldek használatáért igásrobotot kívánt az uradalom, a gesztesieket eltiltotta az ugarföldek használatától, mert a szántásra gyenge marháik elégtelenek voltak.312

A telkeseknél összehasonlíthatatlanul nehezebb volt a sorsa a házas, s különösen a hazátlan zsellérek családjainak. Bár az előbbiek is rendelkeztek belsőséggel, házukhoz tartozó kerttel, ez azonban intenzív művelés mellett sem fedezte szükségleteiket. Használhatták az erdei kaszálókat és a közös legelőt, így bizonyos állatállománnyal is rendelkeztek, s kedvező esetben részt kaptak a bérelt földek használatából is. A hazátlan zselléreknek esetleges mezőgazdasági jövedelmüket szükségszerűen bérmunkával kellett kiegészíteniük. Az erdei munkások mellett minden bizonnyal jórészt körükből kerültek ki a fentebb említett iparűzők is.

 

EGYHÁZ ÉS ISKOLA

 

A gesztesiek szájhagyománya szerint az első telepesek között volt egy tanultabb ember, Martin Rösser, aki írni, olvasni és számolni is tudott. Őt tették meg maguk között első tanítónak. Első imaházuk a tó partján álló kis halászház lett. Ebben a korban a legközelebbi plébánia Bánhidán volt), ezért kezdetben odajártak misére. Fogatokkal mentek és eladni való árukat is vittek magukkal, mivel akkoriban ott vásárt is tartottak. Bánhida után az 1742-ben alapított felsőgallai plébániához tartoztak A Geszteshez közelebb fekvő 1744-45-ben német lakosokkal „bővített" Környe 1746-ban kapott plébániát. Ez évben január 6-án, Vízkereszt napján ismerteti Balogh Ferenc jószágkormányzó Esterházy József szándékát, hogy a reformátusoktól visszavett környei templomot plébániává teszi, melyhez Somlót, Kecskédet, Oroszlányt, valamint Mindszent és Gesztes pusztát, mint filiálist (leányegyházat) csatolják. Esterházy József rendelkezésére 1746. január 2-án Schmitt Gábor tatai esperes-plébános, a tatai kapucinus házfőnök, a tatai és gesztesi uradalom tisztviselőinek kíséretében maga elé hívatta Naszai András református lelkészt, s visszakövetelte tőle a templom kulcsait. Naszai ennek átadását megtagadta és tiltakozott a templom elvétele ellen. Schmitt esperes a templomot a biztonság kedvéért magával hozott kovácsmesterrel kinyittatta, azt a reformátusoktól visszavette, január 6-án újra megáldotta, és misét mondott benne.313

Még az 1746-os évben jelentkeztek a nemrégiben Kozmán letelepedett németek Balogh Ferencnél azzal, hogy a soproni származású Kumer György személyében papot szereztek maguknak, s kérték a kegyúr engedélyét plébánia alakítására, s nevezett plébánossá történő kinevezésére. Esterházy József instrukciói alapján Balogh Ferenc jóváhagyta a kozmaiak kérését, így Kozmán megalakult a plébánia, melyhez Gesztes, mint leányegyház odacsa-toltatott. A plébánia ekkoriban a veszprémi egyházmegyéhez tartozott, mivel a székesfehérvári püspökség csak Mária Terézia királynő uralkodása alatt 1777-ben vált ki a veszprémi egyházmegyéből. Gesztes történetére vonatkozóan igen fontos az 1747-es canonica visitatio. A kozmái vizitációt 1747. szeptember 20-án a veszprémi püspök rendeletére Dravecz József székesfehérvári esperes és Gyomoréi Ferenc csákvári plébános végezték. A vizitációs jegyzőkönyv Gesztes filiálissal kapcsolatban először megindokolja, hogy miért vették fel és vizitálták meg. A vizitátorok személyesen is ellátogattak Gesztesre, s ezzel kapcsolatban a következőket jegyezték föl. A helységben ekkor sem templom, sem kápolna, sem harang, de még temető sem volt, hanem halottaikat Kozmán temettették el. Valamennyi gesztesi lakos katolikus, a kozmái plébánosnak évente 6 forintot, valamint az adódó stólát fizetik. Vasárnap és az ünnepeken általában nem a kozmái plébániára járnak misére - ámbár azt a plébános megkövetelné tőlük -, hanem a majki kamalduliakhoz, mivel a falujukhoz közelebb esik. A canonica visitatio jegyzőkönyvében maradt fönn első, már ismertetett névjegyzékünk az első családokról. Esterházy József gróf mély vallásossága, kegyúri tevékenysége a korábban döntően reformátusok által lakott gesztesi uradalomban a katolikus vallás megerősödését hozta magával, melynek bázisát jórészt az újonnan benépesített községek, illetőleg azok német lakossága alkotta. Gesztestül néhány kilométerre fekszik az erdőktől és tavaktól körülvett Majkpuszta. A puszta 1200 hold területű volt, szántóföldekből, rétekből, nádasokból, három halastóból állott és területén három vízimalom is működött. Esterházy József majki birtokát 1733. július 28-án, Tatán kelt alapító levelében a Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt remeteséget a kamalduli szerzetesrendnek adományozta. E rendet a Honesti hercegi családból származó, később szentté avatott Romuald alapította. Romuald húsz éves korában elhagyta a szülői házat, és a bencések montecassinoi kolostorába vonult. A szigorú remetei élet iránti vágya következtében végül is a toszkánai Camalduliban telepedett le, ahol csakhamar több, elveivel rokonszenvező társa gyűlt köré. Életmódjuk a lehető legszigorúbb volt, egyénenként külön-külön cellákban laktak, csak a közös imádság elvégzésére gyűltek össze, tartózkodtak a hús és a bor élvezetétől, valamint némaságot fogadtak. Ruhájuk fehér szövetből készült. Az 1727-ben meghalt Szent Romulád több ilyen remeteséget alapított, amidőn második Sándor pápa a rendet megerősítette, bullájában már kilenc kolostort sorolt fel. A rend jelentősebb monostorai a 18. században az itáliai Muranóban lévő Szent Mihály-anyakolostor és a Bécs mellett fekvő kaklenbergi Szent Mihály-kolostor voltak. Ez utóbbinak elöljárója ekkoriban a magyar Radossányi László volt. Az 1714/1715. évi országgyűlésen a rendek hazánkban a kamalduliak négy rendházának megépítéséről hoztak határozatot. A zoborhegyi (Nyitra megye), lánzséri (Sopron megye) és a lechnici (Szepes megye) már meglévő kolostorok mellett a negyedik Majkon épült föl. Majkon eredetileg húsz cellaház felépítését tervezték, az építkezéseket az adományozó részéről Balogh Ferenc jószágkormányzó ellenőrizte. A tervezett húszból végül is 17 cellaház épült föl, különböző arisztokrata családok adományaként, ebből hatot az Esterházy család különböző tagjai adományoztak. Esterházy József a remeteség felépítéséhez a romos gesztesi vár anyagát is felajánlotta. Alapító levelében írja, hogy azon felül Gesztesi várunkban az kapu mellett folyosóformán killebb találkozó épületben levő faragott köveket onnand szabadon el hordhassák.314 Radossányi vikárius még 1733-ban kért 4 ökrös szekeret az uradalomtól a gesztesi várból elszállítandó kövek végett. A remetelakok központjában épült föl a templom, melyet a gesztesi lakosok mindig szívesen kerestek fel egészen 1782-ig, mikor is II. József több más szerzetesrenddel együtt a kamalduliakét is feloszlatta. Ezután Majkpuszta a kincstár, illetőleg az újonnan létrehozott vallásalap birtokába került.

Másik, a gesztesiek életében jelentős szerepet játszó vallási központ Somló, pontosabban a somlói kegytemplom volt. Somlón a község újranépesítése előtt egy kisebb erdei kápolna romjai voltak találhatók, melyet Esterházy József 1735-ben építtetett újjá. A tatai kapucinusok felügyelete alatt ekkoriban itt Publer András harmadik rendi kapucinus testvér remetéskedett. Somlóból a kapucinusok tevékenysége révén lett kegyhely. Bizonyos Christina Julianna Fahrer nevű bécsi hajadon nagyon tisztelvén a bécsi kapucinusok templomában lévő „Szomorúak Vigasztalója" című Mária képet, ezt lemásoltatta, az eredetihez hozzáérintette s berámázva 1734. szeptember 7-én a magyaróvári kapucinusokhoz elvitte, és nekik ajándékozta. Az itteni atyák a képet rövidesen a somlói remete által gondozott erdei kápolnába küldték. A kegyképet az ekkoriban Somlóra érkező német telepesek is nagy tiszteletben részesítették, s hamarosan a környékbeli településekből is kezdték e képet felkeresni. A Mária-képpel kapcsolatban a környék német falvaiban két történetet is ismernek. Az egyik szerint a kegyképet először a faluban álló kápolnában helyezték el, de másnapra a képet ismét az erdei kápolnában találták. Visszavitték a faluban lévő kápolnába, de harmadnapra a kegykép újra az erdei kápolnában volt. Ez még egyszer megismétlődött, melyet a helybeliek úgy értelmeztek, hogy maga a Szűzanya kívánja, hogy képét az erdei kápolnában tiszteljék. E monda másik változata szerint egy juhász nyáját terelgetve a mai templomdombon, egy hatalmas fán látta meg a szentképet. A képet bevitte a templomba, ez azonban másnap újra a fán jelent meg. A történet a továbbiakban megegyezik az előzővel.

Gesztes 1757-ig volt a kozmái plébánia filiája, ekkor ismét a környei plébániához csatolták. A környei plébániához ekkoriban már csak Somló és Gesztes tartozott. Környei plébánosok voltak Skripala Tamás (1746-1748), Czvitkovics Máté (1747-1768), Ehremberg József (1769-1784) és Szántó György (1784-1805), akik ily módon a gesztesi hívek lelki gondozását is ellátták. Az 1770-es egyházmegyei vizitációt Zichy Ferenc gróf, győri püspök rendeletére Ehrenberg környei esperes-plébános rendezte el az anyaegyházaiban és leányegyházaiban. A vizitációs jegyzőkönyv sajnos a plébánia híveire vonatkozóan csak összesített létszámokat közöl, így az egyes falvakra, köztük Gesztesre sem rendelkezünk pontos adatokkal. Gesztesről a canonica visitatio a következődet írja: „Gesztes alig másfélórányira van az anyaegyháztól. Se temploma, se kápolnája. Lakói mind katolikusok. Nagyon kérik, engedjenek nekik legalább egy kis kápolnát építeni, melyben legalább egyszer évente lenne istentisztelet. Máig vagy Somlóra, vagy Majkra kell misére menniök." 315

A tizenegy évvel később, 1781-ben megtartott vizitáció Gesztesről megállapítja, hogy temploma vagy kápolnája nincsen, s csak egy fakereszt áll a település közepén, ahol jó idő esetén a hívek délutáni áhítatosságukat tartják. Helyben csak egy karing van stólával, valamint egy rituálé a temetésekhez és a beteglátogatásokhoz. Egyházi vagyonuk a gesztesieknek nincsen, kivéve 84 forintot, melyet az uradalom engedélyével az évek során felgyűlt különböző büntetésekből gyűjtöttek össze, azzal a céllal, hogy ezt majdan templom és kápolna építésére fordíthassák. A pénzt a somlói templompénztárban őrzik. A községben áll egy fából készült harangláb, 50 kg-os haranggal, melyet a lakosok saját költségükön szereztek be. Gesztes a környei plébániájának ekkoriban a következőket fizette: készpénzben 14 forintot, két szekér szénát, melyet a fuvarral együtt 3 forintra becsültek, 4 szekér tűzifát, szintén fuvarral együtt (megjegyezve ugyanakkor, hogy már három éve nem adják), valamint kisebb stólapénzeket keresztelés, temetés és esketés után. Összegszerűen mindezeket 35 forint 40 dénárra becsülték. A plébániának Gesztesen szántója, kertje, szóleje nem volt. A gesztesi népről a következő bejegyzés olvasható: „A nép hitbuzgó és szorgalmasan jár a somlói templomba misére és prédikációra. A hitigazságokban jártasak. Ha Somlón nincsen istentisztelet, akkor átmennek Kozmára vagy Majkra. Az ünnepeket és a böjtöket pontosan megtartják. Nyilvános bűnös nincsen a községben, sem másféle súlyosabb hiba vagy kilengés."316 A falu tanítója ekkoriban a csehországi származású Prunner Ferenc volt, aki német és cseh nyelven beszélt, egyben a település jegyzőjeként is működött. Magatartását kifogástalannak és dicséretesnek ítélték, jól tudta a temetési szertartást, egyébként azonban nem értett sem az énekléshez, sem az orgonához. A gyermekeket hittanra, olvasásra, írásra és számolásra tanította, melyhez a vizitáció szerint elég tudással rendelkezett, jó eredményeket ért el, habár nem az iskolai rendszabás előírásai szerint tanított. Megélhetése elég nyomorúságos volt. A községtől kézpénzben 3 forintot kapott, valamint 7 pozsonyi mérő rozsot, melyet mérőnként 60 dénárral számolva 4 forint 20 dénárra becsültek. Felnőtt temetése után kapott még 20 dénár stólapénzt, kiskorú temetése után 15 dénárt. Tanítás címén hetenként minden gyermek után egy fillért317 kapott. Összes jövedelmét pénzre átszámítva 13 forint 45 dénárra becsülték. Volt egy darab szántóföldje is, melyet saját költségén kellett vetnie és aratnia, de a behordást a község végezte. A település lélekszáma ekkoriban 278 fő volt, valamennyien katolikusok és német nyelvűek. 1787-ben Somló helyi káplánt kapott, s ettől kezdve ők gondozták közvetlenül a gesztesi híveket. A gesztesiek anyakönyvezése is Somlón történt 1787. október 6-tól. Gesztes közvetlen lelkipásztorai, a somlói káplánok Pados József (1787-1790), Roys Lipót (1790-1796) és Pussacker Tóbiás (1796-1803) voltak.

A gesztesiek régi kívánsága volt, hogy településükön kápolna épüljön. Többszöri beadványukra az uradalom jószágkormányzója, Bezerédj Ignác 1796-ban rendelkezett arról, hogy az építkezéshez szükséges anyagot, fát és téglát ingyenesen megkaphassák. A lakosok nem is késlekedtek az építkezés megkezdésével, s még ez év őszére elkészült a kápolna. A szájhagyomány szerint ez a mai tűzoltószertár helyén állott. A helyet az uradalom adományozta és jelölte ki. A kápolna elég szerény méretekkel rendelkezett, 7 öl318 hosszú és 3-3,5 öl széles volt. Az eddig összegyűjtött pénzüket felhasználták a kápolnaépítés költségeinek fedezésére, ez akkor 147 forint és 9 dénár volt, melyet Pussacker Tóbiás somlói káplántól kaptak meg a nevüköm álló 187 forint 49 dénárral együtt. A kápolna építéséhez ezen összegeken kívül még adományokat is gyűjtöttek. A kápolna építésével kapcsolatosan problémaként merült föl, hogy nem kérték ki ehhez az egyházi fóliatóság engedélyét. Szelenka Pál tatai esperes-plébános 1796. december 10-én a győri püspökhöz írt leveléből tudjuk, hogy ezért a gesztesieket személyesen megrótta és kifogásolta azt is, hogy a kápolnát a kellő pénzalapítvány nélkül állították föl. A gesztesiek ezért elnézést kértek és biztosították az esperest, hogy kápolnájukról a továbbiakban is gondoskodni fognak. A továbbiakban Bezerédj is tárgyalt a győri püspökkel, tudatta vele, hogy a kápolna létrehozatalában maga az uradalom, illetőleg a kegyúr is szerepet játszott és 1797. október 6-án kelt levelében kérte a kápolna megáldását. A püspök 1797. október 17-én azokkal a feltételekkel járult hozzá a kápolna megszenteléséhez, hogy a kérelmet tartalmazó levelet el kell helyezni a szentszéki levéltárban, a kápolnát a tatai esperes valamely vasárnap vagy ünnepnapon áldja meg, továbbá, hogy a somlói káplánt nem lehet arra kötelezni, hogy az istentiszteletet felváltva tartsa meg Somlón vagy Gesztesen. A püspök mindazonáltal nem emelt kifogást az ellen, hogy a kellő joghatósággal bíró pap Gesztesen egyes vasárnapokon vagy különböző ünnepeken misét mondjon, feltéve, hogy az evangélium felolvasása után a híveknek ezt egyszerűen és népies módon megmagyarázza.319

A község 1796/7. évi számadáskönyvében találkozhatunk az új iskolaépület költségeinek elszámolásával is. Ebből következik, hogy Gesztesen már évtizedek óta állt iskolaépület, mely helyett ezekben az években építettek újat.

 

Gesztes a 19. században

 

GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

 

Az uradalom 1800. október 16-án Csákváron újabb szerződést kötött a gesztesiekkel, hat évre szóló időtartamra. Az 1774-es szerződéssel összehasonlítva, ez a következő változtatásokat tartamazza: a szabad bormérés jogáért évente az uradalom számvevőségének 40 forintot kellett fizetniük. A szerződés megállapítja, hogy Gesztesen 42 ház áll, minden egyes ház és belső telek után évi 3 forintot kell fizetni. Ezt a szerződést változatlan formában megújították 1807-ben és 1808-ban, ez utóbbi 1812. dec. 31-ig volt érvényben.320 A következő szerződést 1818-ból ismerjük.

A gesztesiek már a 18. században fizettek adót a vármegyének, 1797-ben például 167 forint 65 dénárt, habár erre a puszta allodiális jellegéből fogva elvileg nem voltak kötelesek a dicális adókivetés alapján. Az uradalom ezért ezen gyakorlat ellen szót emelt a megyénél következő' beadványban.

Tekintetes Nemes Vármegye!

Értésére esett és tapasztalja is a Gesztesi uradalom, hogy ezen T. N. Komárom vármegyében lévő Gesztesi Pusztában lakó zsellérek nem tsak személlyekre és Házaikra nézve, hanem azon tsekély szántó földeik is, amellyeket Arenda Contractus321 mellett az Uraságtól birnak, már egy darab üdőtül fogva esztendőrül esztendőre conscribáltatnak, és azoktól, mint akármelly urbarialis földektől Adót füzetnek.

Ezen világos hiba miképp csúszhatott bé? El nem tudjuk gondolni.

Mivel pedig hazánk törvényei szerint a curialis földek soha törvényesen Dnialis Conscriptióba322 nem jöhetnek, hanem tsak, ha nemtelen kézen vannak, az Árendásoktól szoktak felvétetni.

Azért kérem a T. N. Vármegyét ezen Panaszát az uradalomnak Feö Szolga Biró Úr által megvizsgáltatni és azután azokat a Conscriptióból ki hagyatni, az Árendás zselléreket pedig tsak az Árendából fölvétetni.

Melly kérésem mellett kegyességébe ajánlott alázatos Tisztelettel maradok a T. N. Vármegyének alázatos Szolgája

Miskay János tatai és gesztesi Uradalom ord. fiscalisa.323

Az uradalom beadványának lényege, hogy a lakosok ne a dicalis adókivetés (földek nagysága, minősége, háziállatok száma stb.) alapján, hanem csak az uradalomnak fizetett bérleti díj nagyságának megfelelően adózzanak a megyének. Az uradalmat természetesen nem a kuriális zselléreik iránti jóindulata vezérelte, hanem az a felismerés, hogy amennyiben alattvalói a vármegyének is adóznának, akkor képtlenek lennének a jelenlegi, és folyamatosan emelkedő'földesúri pénzjáradék megadására. Az 1814. szeptember 13-án tartott megyegyűlésen olyan határozat született, hogy minden gesztesi szántót, rétet és egyéb bérbe adott területet a dicalis összeírásból kivesznek, s abba csak az arendát veszik föl. A megye végleges válasza 1817-ben érkezett meg.

A T N. Komárom vármegyének Determinátioja, mely szerint a Gesztesi Puszta a Dicalis Conscriptióba Törvéntelen becsúszván, abbul kivétetik de 10-a Juny 1817. tartott gyülésbül.

1238. Ad No 563 Anni 1817 et 1708. Anni 1816. A gesztesi Puszta Réttyeinek és földjeinek a consriptiójára nézve fent forgó tulajdonságait az előtörténetekből ki tapogatván a Hivatlbeli Bizottság elől adta azonképen a Tettes Statusoknak,324 hogy a Gesztesi uradalom a Gesztesi Pusztának lakosaival még 1774-ik Esztendőben tett, 1801-kben megújított és mind 1807 mind 1808-ik Esztendőben megerősített kötések által megmutatta, hogy ugyan lakósok soha Urbarialis helyt biró Jobbágyok vagy Urbarialis 15 napot szolgálló Zsellérek nem voltak, hanem egyedül mint favágásra fel vétetett árendás zsellérek tartattak és ennek fejében az Uraság a majorbeli Földgyeit, és úgynevezett Schvitzer Réttyeit élelmekre közöttük fel osztották, ennek folyamottyában a Tanácsbeli mostani conscriptor Erőss Józseff Sz.Biró Úr jelentette, hogy a Gesztes Puszta mindenkor csak a Curialis Conscriptióba volt felvéve, de különféle módon, némelly Esztendőben t.i. az Árendából, máskor ismét a földekrül conscribáltattak325 az ott lakó zsellérek.326

Fenti vármegyei határozatot azonban nem hajtották végre maradéktalanul. A község 1821. évi számadáskönyvéből (Geszteser Gemein = Rechnung des Richters Mathias MoßerAo. 1821.)327 látható, hogy ebben az évben a gesztesiek 385 forint 69 dénár contributiot („hadiadót") fizettek a megyének. Ugyanakkor az egyes személyek által fizetett összegek összehasonlításából kiderül, hogy az uradalomnak fizetett árendán kívül az adókivetésnél más szempontokat is figyelembe vettek. Ha ugyanis a vármegyei határozat alapján csak a bérleti összeg lett volna az adóalap, akkor az azonos árendát fizetőknek értelemszerűen azonos összegű adót kellett volna fizetniük a vármegyének. Ezzel szemben azt láthatjuk, hogy például Lorentz Hetzl és Andreas Schalkhammer egyaránt 5 forint 95 dénár árendát fizetett, megyei adóban azonban az előbbi 11 forint 89 3/8 dénárt, az utóbbi viszonyt csak 8 forint 52 3/8 dénárt. Az uradalomnak a házas zsellérek is fizettek 3 forint árendát, valamint 1 forint 15 2/8 dénárt házhelyeik után, ők azonban nem tartoztak megyei adóval. Nem lehetett a megyei adó alapja az egyes lakosok által bérelt irtásföldek nagysága sem, hiszen ezek után például Joh Hartegen és Michl Traxler egyaránt 45 4/8 dénárt fizetett, megegyezett esetünkben az uradalomnak szolgáltatott árenda és házhely-adó is, ugyanakkor előbbi 9 forint 83 2/8 dénárt, míg utóbbi 10 forint 77 6/8 dénár adót fizetett a megyének. Az adókivetést ily módon csak valamilyen más, a számadáskönyvben nem szereplő', szempont is befolyásolhatta, például az egyes lakosok birtokában lévő állatállomány nagysága.

A község egy évvel későbbi számadáskönyve (Gemein Rechnung des Gemein = Richters Mathias Moßer in Gestesch Ao. 1822.)328 alapján rekonstruálhatjuk a falu lakosainak társadalmi és gazdasági helyzetét, az egyes családok, ül. a község által fizetendő adók struktúráját és nagyságát, valamint a közösség bevételeit és kiadásait.

Gesztesen ekkoriban 33 bérlő és 8 zsellér (4 házas, 4 hazátlan) lakott. A számadáskönyv első oszlopából kiderül, hogy a község lakosainak az előző évből hátraléka nem volt. A második oszlop szerint a megyei kasszába 406 forint 63 dénárt fizettek be, legtöbbet Georg Macher, 19 forint 71 5/8 dénárt, legkevesebbet Mathias Moßer, 9 forint 54 dénárt.329 A zsellérek megyei adót nem fizettek, a község saját tulajdonában lévő háza után 8 forint 34 4/8 dénárral tartozott. Az uradalmi kasszába a község 231 forint 27 dénárral tartozott bérleti díj, árenda címén. Legtöbbet ismét Georg Macher fizetett, 11 forint 90 dénárt, legkevesebbet Georg Moßer, 2 forint 98 dénárt. Többségük, mintegy 25 lakos, 5 forint 95 dénárt adott. A házas zsellérek 3, a hazátlanok 2 forintot fizettek, a bíró részben, a jegyző majdnem teljesen adómentes volt. Telkeik és szántóik után 695 forint 68% dénárt fizettek, legtöbbet, 38 forint 38 dénárt Jakob Richter, Johannes Milhammer, és Georg Macher. Legkevesebbet, 9 forint 58 dénárt Thomas Macher fizetett. A zsellérek, valamint Johanes Huber uradalmi vadász 1 forint 15% dénárt adtak. A jegyző Joseph Knoll 50 dénárral adózott. A lakosság többsége ebben az adónemben 19 forint 15 dénárt szolgáltatott. Az összeírás Salarien rovata, a község által fizetett béreket foglalja magába, melyet a plébánosnak, káplánnak, pásztoroknak stb. fizettek. Legtöbbet ismét az előző pontban említett három személy fizetett, 2 forint 8 dénárt, legkevesebbet Thomas Macher, 53 dénárt. A lakosság többsége erre az adónemre 1 forint 4 dénárt adott. A bíró és a jegyző itt sem fizettett, adózott azonban 4 házas és 2 hazátlan zsellér is, mégpedig fejenként 2 forint 17 dénárt, feltételezhetően azok, akik állatállománnyal is rendelkeztek. A 6. oszlop szerint a község összesen a megyének és az uradalomnak 1 983 forint 2/8 dénárral tartozott, melyből készpénzben 767 forint 96 2/8 dénárt fizettek ki. A fennmaradó összeget az uradalomnak teljesített munkákkal egyenlítették ki, mégpedig kézi munka és fuvar 82 forint 80 dénár, ölfavágás 616 forint értékben, ölfafuvarozás 225 forint 75 dénár értékben. Összességében hátralékuk nem volt, sőt közel 3 forint túlfizetésük, mely döntően a 4 zsellér esetében jelentkezett, favágásból. A községnek az előző évről még maradt 1285 forint 37 6/8 dénája, melyhez a kocsmatartásból származott ez évi 382 forint 91 6/8 dénár járult. A további kiadások közül jelentősebb tételek voltak a község számára vásárolt 4 mérő búza (á 4 forint 75 dénár) 19 forint értékben, az iskolára költött kőműves- és ácsmunkák bére (mindegyik 14 forint 40 dénár), a 2 forint 80 dénárért vásárolt marhasó (Bika Saltz). A község alkalmazottjainak fizetésére, valamint makkbér és báránytized fejében 49 forint 42 dénárt fizettek az uradalomnak. A környei plébános a Szent-Miklós-napi istentiszteletért 1 forint 50 dénárt kapott. A bíró és a jegyző kiszállását Oroszlányra 20, Tatára vagy Csákvárra 40 dénár napidíjjal ellentételezték. A község pénztárában az elszámoláskor 1258 forint és 17 dénár maradt. A számadás feltünteti az adón kívül egyéb jogcímek alapján fizetendő összegeket is. E szerint Gesztespuszta lakói (Praedialisten) 2 1/4 sessio után régi szerződés szerint 90 forintot fizetnek. 45 hold uradalmi föld után (á 3 forint) 110 forintot adnak. A 4 hazátlan zsellér családonként 2 forintot, összesen 8 forintot szolgáltat. A szabad bormérésért 50, Bíborka rét bérletéért 12 forintot adnak. A Schweitzer = Wiesenen lévő irtásöldekért 672 forint 50 dénárt, a Hauben irtásért 16 forint 37 1/2 dénárt fizetnek. Az utóbbin történő irtást kérésükre 1813-ban engedélyezte az uradalom.330 Az irtás területe 65 1/2 pozsonyi mérő volt, és a szerződés szerint 6 évig adómenteséget élvezett. A saját irtásföldjeikért Joanes Huber és Joann Bernhart 5 forint 76 2/8 dénárt, Joseph Knoll jegyző 50 dénárt fizetett. Ezt az összesen 975 forint 13 5/8 dénárt a következőképpen térítették. Az 1822. május 7-én elszámolt első negyedévi robotokkal ellentételeztek 18 forint 90 dénárt, a július 25-én elszámolt második negyedévi robotokkal 574 forint 55 dénárt, az október 9-én elszámolt harmadik negyedévi robotokkal pedig 30 forint 90 dénárt, végezetül október 30-án kifizettek készpénzben 350 forint 78 6/8 dénárt.

A hat évvel későbbi számadáskönyv (Geszteser Gemein = Rechnung des Gemein = Richters Michel Hartegen. Ao. 1828.)331 tanúsága szerint a gesztesiek összes adója 1569 forint és 623/8 dénár volt, melyből 602 forint 88 1/8 dénárt fizettek meg készpénzben, a többit az uradalomnak teljesített robottal törlesztették. Elmaradás vagy túlfizetés ebben az évben sem volt. Az adók készpénzzel történő megfizetésének, illetőleg a munkával való lerovásának aránya azt jelzi, hogy az uradalom milyen mértékben kívánta igénybe venni a lakosok munkaerejét. Az 1796/97-es évben Gesztes összesen 558,65 forintos tartozásából csak 99,20 forintot teljesített munkával, a többit készpénzzel egyenlítette ki. Az uradalom a 19. század első felében az eddig jórészt bérbe adott allodiális pusztáit saját kezelésébe vette, s azokon intenzív majorsági gazdálkodást igyekezett bevezetni. Mivel az uradalom állandó pénz- és tőkehiánnyal küzdött, egyre inkább rászorult, hogy az allódiumok megműveléséhez szükséges munkerőt a fent jelzett „ledolgozásos" rendszer keretei között biztosítsa. Ezt jelzi az, hogy a gesztesiek egyre több munkát végeztek az uradalomnak. 1829 volt az utolsó év, amikor még egyáltalán fizettek készpénzt adójuk fejében. A következő években már nem csupán teljes adójukat dolgozták le, hanem többletmunkájukért fizetést is kaptak, mint ezt az alábbi összeállítás mutatja. Ezt a lényegében bérmunkát pontatlanul a kötelező, de a gesztesiek által már régen pénzzel megváltott munkajáradék analógiájára „robot"-nak nevezték.332

év készpénzben megszabott fizetési kötelezettség Ft/xr „robotókkal" leróva készpénzzel leróva készpénzfizetési kötelezettségen túl teljesített „robotokért" járó térítés
1821 979,13 1585,05 394,08 _
1825 981,13 1718,25 262,88 -
1827 984,13 1740,65 243,48 -
1829 982,18 1594,15 388,03 -
1833 806,64 1162,71 - 356,07
1836 808,64 1826,75 - 18,11
1837 812,16 1314,47 - 505,31
1838 892,14 1454,92 - 562,78
1840 890,14 1750- - 859,86
1842 819,14 1994,55 - 175,41
1843 819,14 1353,85 - 534,7
1845 819,14 1190,25 - 371,11
1846 825,14 1439,40 - 614,26
1847 831,13 1036,98 - 205,85

Az adófizetés fenti straktúrája azonban nem csupán az uradalom ezirányú igényeit fejezi ki. Mivel a gesztesiek viszonylag csekély értékesíthető terményfelesleggel rendelkeztek, s ennek piacra vitele sem volt mindig könnyű, maguknak is érdekükben volt, hogy szerény pénztulajdonuk apasztása helyett az adó megtérítésének ezt a formáját részesítsék előnyben, sőt túlmunkát is végezzenek pénzbeli térítés ellenében. A földszűkében lévő gesztesiek szerették volna ugarföldjeiket is művelés alá vonni, elsősorban kapásnövények számára. A földbirtokosok arra törekedtek, hogy Mária Terézia és II. József mentesítő' rendelkezéseit - miszerint az ugar dézsmamentes - megszüntessék, illetőleg tilalmazzák az ugar művelés alá vételét, mivel tartottak attól, hogy ez csökkenti a tavaszi nyomás termése utáni kilenced és tized mennyiségét. Az uradalmi tisztiszék határozatai állandóan hangsúlyozzák, hogy ugarföldeket az Uraságnak tudta és engedelme nélkül semmivel bé vetni nem szabad, és azokkal szemben, akik engedelem nélkül ugarjaikat vetni bátorkodnak, az uraság ... keményebb módokhoz lészen kéntelen nyúlni. Az uradalom, szokott öndicsérő fordulattal azt állította ugyan, hogy az Ugarnak bevetését meg engedni szokott kegyességénél fogva szokta", miután „annak rendje módja szerént cognoscáltattya,333 vallyon a bevetni kért földek elegendőképpen meg vanna-é trágyázva.334 Az engedély magadását azonban valójában az döntötte el, hogy a termelésüket bővíteni akaró parasztoktól mennyi termény- vagy munkaszolgáltatást tudtak külön kipréselni.335 Az uradalom végül a gesztesiek számára is engedélyezte az ugarföldek használatát, melynek fejében évente meghatározott mennyiségű igásrobotot kellett teljesíteniük, azaz szántaniuk az uradalom Forna pusztáján.336 Az 1836-os országgyűlés végül kimondta az ugar dézsmamentességét, ami természetesen vetésének további fellendüléséhez vezetett, s immár rendezett feltételek mellet nyújtott lehetőséget a gesztesi uradalom parasztságának is bevetett területük bővítésére. A 19. első évtizedeire az uradalom pusztáin is általánossá vált az ugar kapásnövényekkel történő bevetése. Forna pusztán például a század húszas éveiben több száz hold földet bocsátottak minden évben a kozmái és gesztesi jobbágyok kapája alá, akiknek határjokban kevés 's sovány földjeik lévén, kapva-kaptak ezeken a földeken. A burgonya mellett a többi kapásnövény termesztése - a kukoricát is beleértve - ekkoriban még viszonylag kisebb szerepet játszott az uradalom gazdálkodásában. Az így juttatott földeket a gesztesiek általában felesben művelték, de előfordult, hogy ezen felül még robotnapokat és követelt tőlük az uradalom.337

A településnek legfontosabb bevételi forrása a kocsmáltatási jogból (amelyet az uradalomtól, mint regálétulajdonostól béreltek), elsősorban a borkimérésből származott. Ezért a 19. század elejétől már éves borszámadásokat (Weinrechung) vezettek. A kiadások és bevételek pontos nyilvántartása, az év végén történő elszámolás a borbíró (Weinrichter) feladata volt. A számadásokból kitűnik, hogy Gesztesen ekkor még nem volt jelentős szőlőművelés, legalábbis csak szerény felesleg mutatkozott, amit a kocsmában kimérhettek. Ezért rendszeresen vásároltak nagyobb mennyiségeket közelebbi-távolabbi helységekben. Az 1822-es számadáskönyvból (Geszteser Weinrechnung des Weinrichters Thomas Moser Ao 1822)338 kiderül, hogy helyben csak 18 akó339 bort vásároltak, míg Zsámbékon 126 akó 48 iccét,340 Száron 68 akó 48 iccét, Bogláron 44 akót, Somlón 29 akó 16 iccét, Kömlődön 10 akó 32 iccét, valamint Csákváron 3 akót. Egy akó bor árából következtetni tudunk a vásárolt borok minőségére is. Legdrágább a Zsámbékon 1821. szeptember l-jén vásárolt 10 akó bor volt, melyért 12 forintot fizettek akónként Clemens Treknek. Ugyanitt 1822. május 2-án már csak 6 forint 12 krajcárért vették akóját. Somlón 7 ft 6 és 7 ft 9 xr341 között, Csákváron 7, Bogláron 5 ft 30 xr-t és Kömlődön 5 ft-ot fizettek egy akó borért.

A gesztesi eladóknak (Simon Hartegen: 2 akó; Joseph Seelich: 1 akó; Friederich Trampasch: 7 akó; Martin Aigner, Ignaß Oberling, Michel Traxler, Joseph Knoll: 2-2 akó) egy akó borért egységesen 7 forint 6 xr-t adtak, csak Knoll József jegyzőt és iskolamestert becsülték meg 7 forint 30 xr-os vételárral. Ez az ár a környező falvakkal összehasonlítva viszonylag magasnak mondható, föltehetően inkább a helybelieknek szóló kedvezményt, mintsem a minőséget jelzi.

A számadás évében a kocsmában 314 akó és 48 icce bort mértek ki, ebből a kocsmáros, mivel ő adta a gyertyát és más szolgáltatásokat, ezen a címen (auf Kertzen) 19 akót és 37 iccét a maga hasznára mérhetett ki, s 295 akó 11 iccével kellett elszámolnia. A bor a kocsmában minőségétől függően iccénként 6, 8, 10 és 14 xr-ba került. Az elsózol 10 akót és 50 iccét, a másodikból 144 akót és 39 iccét, a harmadikból 130 akót és 26 iccét, míg a legdrágábból 9 akót és 24 iccét mértek ki. A vásárolt borért összesen 1963 forint 58 xr fizettek, a teljes bevétel 2 834 forint volt, melyhez még a tavalyi pénzmaradék 43 1/2 xr-ja járult. Ily módon tehát átlag 44%-os haszonnal dolgoztak. Ebből természetesen a vételáron kívül felmerült további kiadásokat is le kellett vonni. A 10 akó zsámbéki bor szállításáért akónként 48 xr, a további 116 akó 48 icce szállításáért 36 xr fuvardíjat fizettek akónként. (Az előző évben vett 10 akó szállítását nem számolták az évhez). Csákvárról ugyanez 24, a többi községből 18 xr volt. A somlói, és természetesen a helyi fuvart nem fizették. Fuvardíjra így összesen 116 forint 22 1/2 xr-t adtak ki. A kiadások másik tételét a kocsmárosnak fizetett ún. „kezelési pénz" (Behändlerlohn) tette ki. Minden akó bor után 12 xr „kimérési díjat" (Schänkerlohn) kapott. Feltöltésért, amire 2 akót és 42 iccét használt fel 25 ft 56 xr-t, a fuvarosoknak adott 62 icce borért 9 ft 4 xr, összesen 94 forint 2 xr-t számolt föl.

A borbíró a község bírájának összesen 595 ft 37 xr-t adott át a következő' címeken: a bormérés haszna fejében 382 ft 55 xr-t napidíjakra, a község kiadásaira 136 ft 6V2 xr-t, hivatali költségekre 8 ft 4O 1/2 xr-t, a bíró „adagjára" 9 ft 33 xr-t, a községére 8 ft 22 xr-t.342 Ezen kívül itt számolták el az uradalomnak fizetett 50 forintot is, amit a bormérés bérléséért kellett adniuk. Mindezen kiadások, valamint a vásárolt borokért kifizetett összeg 2769 ft és 59V 1/2 xr-tettek ki. A kiadások és bevételek különbségéből fennmaradó 64 ft 44 xr-ból különböző' közösségi kiadásokat fedeztek, melyek közül a legtöbb pénzt (20 ft) a bíró, Mathias Moßer kapta 25 hivatali útjaira, melyért naponta 48 xr-t kapott térítésként. Ebból fizették még a húsvétkor, karácsonykor, Szent János és Szent Mihály napján - felételezhetően a községi vezetőit által - elfogyasztott, összesen 29 icce bort. Kaptak bort a faluba betérő uradalmi hajdúk (Haiduken) és a vármegyei pandúrok (Panturen) is, összesen 45 iccét. A kocsma költségeit (javítás, boroskancsók vásárlása stb.) és a jegyzőnek a számadás elkészítéséért fizetett 5 ft-ot is az itteni költségek között tüntették fel.

A Gesztesen 1823. január 12-én lezárt, Thomas Moßer borbíró, Friederich Trampasch községi kocsmáros, valamint Jos: Knoll jegyző által aláírt borszámadásból kiderült, hogy a kocsmatartásból így a gesztesieknek 1822-ben mintegy 660 forintnyi haszna volt, amit a község költségeire fordíthattak. Ez meglehetős summa, ha figyelembe vesszük, hogy az uradalomnak adó, bérlet stb. címén fizetett teljes összeg ebben az évben 975 forint volt, mely egyúttal indokolja azt is, hogy miért kísértek e területet olyan figyelemmel, s miért törekedtek a pontos számadásra.

Hat évvel később a számadáskönyv - amikor a borbíró még mindig Thomas Moßer és a község kocsmárosa Friedrich Tromposch volt - (Weinrechnung des Thomas Moßer bey dem Gemeindenwirt Friederich Tromposch Ao 1828.)343 adataiból látszik, hogy ekkor jóval több, 473 akó és 32 icce bort vásároltak és mértek ki. A borárak 5 és 7 forint között mozogtak. Ekkor már kilenc gesztesi lakos adott el bort a kocsmának. A 6 évvel ezelőtti szállítók közül csak Joseph Knoll, Friederich Troposch és Simon Hartegen maradt meg. Az újak Wwe.344 Richterin, Joannes Moßer, Frantz Macher, Thomas Macher Eva Moßer és Jakob Hartegen voltak. Összesen 40 akó 7 icce bort adtak el a kocsmának, mely a szőlőművelés fejlődésére utal, hiszen a vételárak nemigen tértek el a hat évvel korábbitól, tehát nem lehet szó kiugró termésről. A legtöbb bort most is a kocsmáros adta el, 16 akót és 3 iccét. A gesztesi borokért ebben az évben akónként 6 ft 30 xr fizettek, a jegyző' ismét valamivel többet, 7 forintot kapott. A borokat részben a hagyományos beszerző helyeken vásárolták, így ezek között szerepel Csákvár, Somló, Szár, Boglár és Zsámbék, de jöttek hozzájuk újak is, mint Gánt, Etyek, Felsőgalla és Kápolna, ez utóbbin feltehetően a Gánttól 3 km-re eső Kápolnapusztát kell értenünk. A vásárolt borért 2744 ft 43 3/4 xr-t fizettek, az összes bortétel 3788 ft volt. A kiadások struktúrája nem változott. A község különböző költségeire 820 ft 56 3/4 xr-t fordítottak a fennmaradt többletből, ebből a bírónak átadott bor mérési haszon 517 ft 44 3/4 xr volt.

A szerződésekből tudjuk, hogy az uradalom rövidebb időre — a gesztesiek kárára — a kocsma és a mészárszék bérletét idegeneknek adta ki. Az 1831-es szerződésből tudjuk, hogy az eddigi bérlő, a kozmái Gottfried Gindl bérletét felmondták és újra a községnek juttaták évi 50 forint fejében a regelébérletet. 1848-as úrbéri pátens már megszüntette a földesúri boltnyitás és mészárszéktartás kizárólagoságát, és 1888-ban felszámolták a földesurak regáléjogait a kocsmatartás és italmérés vonatkozásában is. Mivel Gesztesen a kocsma és a mészárszék is az uradalom tulajdonában volt, a község továbbra is fizetett bérleti díjat az uradalomnak, 1860 és 1900 között, 1888-ig a jogokért és az épület bérleti díjáért, ezután már csak utóbbiért összesen év 63 forintot.345

A hagyományos paraszti gazdálkodás technikájában és termelvényeiben nem sokat változott a 19. századra. A gesztesiek természetesen törekedtek arra, hogy az uradalomtól egyre több földet vehessenek bérbe, illetve az eddig rétként vagy legelőként használt földeket feltörhessék. A Felmérése a' Svaitzer Rétekbül lett szántó földeknek, mellyek Gesztes helységnél feküsznek. 1828-ik észt.346 iratból tudjuk, hogy a svájci rétet akkor már szántóföldként, három nyomásban (calculatura) használták Az egyes nyomásokban 36 lakosnak volt parcellája. Az első calculatúráb&n ezek 180—267 öl hosszúak és 3/6 - 62/6 öl szélesek, a második calculatúrában 164—219 öl hosszúak és 5 9/6-8 2/6. szélesek, míg a harmadik nyomásban 144 4/6—149 öl hosszúak és 3 2/6—4 5/6, öl szélesek voltak. A kimérés biztosította, hogy a némileg eltérő hosszúság és szélesség melleit nagyjából mind a 36 parcella egyforma területű legyen. Többszöri kérelmükre a Bíborka pusztán - melynek felét már régóta művelték - végül is kaptak egy kiirtandó erdőterületet, habár ezt az uradalom vezetősége kezdetben ellenezte. Összesen 19 311 ölet, melyet szintén 36 bérlő között osztottak föl a csatolt térkép szerint. Egy bérlőtársra 536 5/12 öl esett."347

A Gesztesi községnek abbéli heréimére, hogy az Vadányi árok, réteknek; az úgy nevezett Hauben erdőnek egy része pedig földeknek nékiek , kegyessen által engedtetne!;; alázatossan jelentem: és ugyan az elsőrehogy a Vadányi árok nem a Gesztesi, hanem a Bíborkai határba fekszik, vannak ugyan félszáraz, és hibás fák egy részében, de a másik részében egésséges, és igen szép fák találtatnak: rét ezen a' darabon de a csak sokára lenne, mert semmi gyep sintsen rajta, de az árvizek kártékonyságának is kitéve, csak bizonytalan termést ígér itt vagyon a Gesztesi marhák itatoja melybűl, ha rétnek fordétatnék, marháik ki száratatnának. \ Másodikra, bizonyos az, hogy a Gesztesieknek földjeik elegendő mennyiségben vágynak, tsak trágyábul szűkölködnek, ez pedig (Az által, hogy több földeket kapnak, nem szaporodik, sőt több felé fel osztodván egy egy földre kevesebb jutna, annyival is inkább ha a kérdésbe lévő ritka erdő ki irtatnék, és fel tőretetnék, mivel ugyan ezen erdőben a java legeilőjék vagyon: azért alázatos véleményem szerint sem az egyik sem a másik kérések tellyesitésére hasznokra nem volna, sőt valóságos romlásokat okozna, mivel ez által egy felül a Marha ítatóbul más felül pedig a legelőbűl ki szoritatnának, az utóbbinak a' volna a következése, hogy egynehány esztendők múlva érezvén a legelő szűkéi ismét legelőért könyörögnének. Hogy azonban rajtok valamennyire segéiteni lehessen /: a mire szolgálatokra való kézségek tekéntetébül valoban érdemessek:/ a Szántó földjeik egy réseébe a lóhere termesztést meg engedni lehetne, a többit rendessen 4. vetőre felosztván, így takarmányok, es ezzel ganéjok is szaporodna, 's reményleni lehetne, hogy bővebb termésekkel meg áldatnak.

Csákvár 2. szept. 1829.

Kováts Ignátz tiszttartó348

 

 

A hagyományos paraszti gazdálkodás technikájában és termelvényeiben nem sokat változott a 19. századra. A gesztesiek természetesen törekedtek arra, hogy az uradalomtól egyre több földet vehessenek bérbe, illetve az eddig rétként vagy legelőként használt földeket feltörhessék. Már említettük a Ildiiben (a mai Haubenacker) határrészen történő irtás 1813-as engedélye-Bését.349 Az 1818-as szerződésben engedélyezték számukra azért, „hogy vonó- és tejelő marhákat tarthassanak" a Schweitzer Wiese feltörését és maguk közötti felosztását. Az 1828-ban készült uradalmi összeírásból pontosan tudjuk ezeknek a földeknek a nagyságát. Az összeírás nyomásonkét (calculatura) adja meg a földterületeket.350

Eszerint az első nyomásban volt:

Fel mérése a' Schweizer Rétekbül lett szántó földeknek mellyek a'semlei határ felé feküsznek. 1828ik Esz.

No 1 2ik szélessége szélessége
Hossza Hossza. az Erdőnél a' mezőnél
    Ö l l y.  
1 Traxler Mihály 180 180 3/6 2
2 Tzink István 225 225 3/6 13/6
3 Hartégen János ör. 267 267 14/6 13/6
4 Mozer György 267 267 5 5
5 Macher " 266 266 51/6 5 2/6
6 Hartman Jósef 260 260 4 5/6 51/6
7 Oberling Ignátz 259 259 51/6 5
8 Hartman György 257 257 5 2/6 5
9 Mozer Anna 257 257 5 3/6 51/6
10 Mozer Eva 256 256 52/6 5 3/6
11 Vacher Ádám 255 255 5 2/6 52/6
12 Hartégen János Ifj: 253 253 51/6 52/6
13 Helmayer 250 250 5 3/6 53/6
14 Macher Ferentz 242 242 52/6 53/6
15 Oberling Jakab 240 240 5 3/6 5 5/6
16 Helmayer Özvegy 239 239 5 5/6 5 3/6
17 PillmanMihál 239 239 5 5/6 51/6
18 Bennhart Jósef 238 238 5 4/6 5 3/6
19 Richter 238 238 5 3/6 5 3/6
20 Schalkhamer András 237 237 62/6 5 4/6
21 Eigner Márton 237 237 5 3/6 5 4/6
22 Scalkhamer Mátyás 236 236 5 5/6 5 4/6
23 Tramposch György 235 235 6 6
24 " Fridrich 235 235 51/6 6
25 Hartégen Mihál 234 234 54/6 6 2
26 Mózer Tamás 234 234 62/6 6
27 Pillman Miklós 232 232 61/6 6
28 Schalkhamer János 230 230 51/6 61/6
29 Melcher György 228 228 61/6 63/6
30 Köhler Wolfg. 227 227 61/6 62/6
31 Riedl Jósef 225 225 61/6 64/6
32 Bekk János 224 224 61/6 62/6
33 Hartégen András 223 223 62/6 63/6
34 " Simon 222 222 62/6 63/6
35 Schalkhamer Jakab 221 221 61/6 62/6
36 Hetzl Ló'rincz 220 220 62/6 6

 

A második nyomásban volt:

Fel mérése a' Schweizer Rétekbül lett szántó földeknek mellyek Gesztes helységnél feküsznek. 1828ik Esz.

No 1 2ik szélessége szélessége
Hossza Hossza. az Erdőnél a' mezőnél
    Ö l l y.  
1 Traxler Mihály 200 200 61/6 63/6
2 Tzink István 219 219 5 5/6 61/6
3 Hartégen János ör. 218 218 61/6 61/6
4 Mozer György 217 217 61/6 61/6
5 Macher " 216 216 61/6 62/6
6 Hartman Jósef 215 215 6 3/6 6
7 Oberling Ignátz 214 214 6 5
8 Hartman György 213 213 61/6 62/6
9 Mozer Anna 212 212 61/6 62/6
10 Mozer Eva 212 212 65/6 5 5/6
11 Vacher Ádám 210 210 6 2/6 62/6
12 Hartégen János Ifi: 208 208 6 2/6 61/6
13 Helmayer " 206 206 62/6 64/6
14 Macher Ferentz 203 203 6 4/6 71/6
15 Oberling Jakab 200 200 7 63/6
16 Helmayer Özvegy 198 198 7 64/6
17 PillmanMihál 196 196 64/6 63/6
18 Bennhart Jósef 194 194 62/6 64/6
19 Richter " 192 192 6 5/6 63/6
20 Schalkhamer András 191 191 6 5/6 61/6
21 Eigner Márton 190 190 71/6 6
22 Scalkhamer Mátyás 188 188 7 6
23 Tramposch György 186 186 75/6 63/6
24 " Fridrich 184 184 72/6 65/6
25 Hartégen Mihál 182 182 7 7
26 Mózer Tamás 180 180 72/6 71/6
27 Pillman Miklós 178 178 71/6 72/6
28 Schalkhamer János 176 176 7 2/6 71/6
29 Melcher György 174 174 74/6 71/6
30 Kohler Wolfgang 172 172 73/6 74/6
31 Riedl Jósef 170 170 8 71/6
32 Bekk János 168 168 71/6 65/6
33 Hartégen András 187 187 7 5/6 74/6
34 " Simon 166 166 81/6 74/6
35 Schalkhamer Jakab 165 165 75/6 74/6
36 Hetzl Lőrincz 164 164 74/6 82/6

A harmadik nyomásban volt (két helyen):

Fel mérése a' Gesztesi Irtás Földeknek, mellyekaz úgy ne„ Vezeti Battyáni Ároknál vágynak. 1828.

No 1ső Hossza 2ik Hossza. szélessége az Erdőnél szélessége a' Battyányi ároknál
    Ö l l y.  
1 Traxler Mihály 149 149 41/6 4 5/6
2 Tzink István 149 149 41/6 4 5/6
3 Hartégen János ör. 149 149 41/6 4 5/6
4 Mozer György 149 149 41/6 4 5/6
5 Macher " 149 149 41/6 4 5/6
6 Hartman Jósef 149 149 41/6 4 5/6
7 Oberling Ignátz 149 149 41/6 4 5/6
8 Hartman György 149 149 41/6 4 5/6
9 Mozer Anna 149 149 41/6 4 5/6
10 Mozer Eva 149 149 41/6 4 5/6
11 VacherAdám 149 149 41/6 4 5/6
12 Hartégen János Ifj: 149 149 41/6 4 5/6
13 Helmayer 149 149 41/6 4 5/6
14 Macher Ferentz 149 149 41/6 4 5/6
15 Oberling Jakab 149 149 41/6 4 5/6
16 Helmayer Özvegy 149 149 41/6 4 5/6
17 PillmanMihál 149 149 41/6 4 5/6
18 Bennhart Jósef 149 149 41/6 4 5/6
19 Richter 149 149 41/6 4 5/6
20 Schalkhamer András 149 149 41/6 4 5/6
21 Eigner Márton 149 149 41/6 4 5/6
22 Schalkhamer Mátyás 149 149 41/6 4 5/6
23 Tramposch György 149 149 41/6 4 5/6
24 " Fridrich 149 149 41/6 4 5/6
25 Hartégen Mihál 149 149 41/6 4 5/6
26 Mózer Tamás 149 149 41/6 4 5/6
27 Pillman Miklós 149 149 41/6 4 5/6
28 Schalkhamer János 149 149 41/6 4 5/6
29 Melcher György 149 149 41/6 4 5/6
30 Köhler Volfius 149 149 41/6 4 5/6
31 Riedl Jósef 149 149 41/6 4 5/6
32 Bekk János 149 149 41/6 4 5/6
33 Hartégen András 149 149 41/6 4 5/6
34 " Simon 149 149 41/6 4 5/6
35 Schalkhamer Jakab 149 149 41/6 4 5/6
36 HetzlLőrincz 149 149 41/6 65/6
Knoll Jósef Nótárius 149 130 10 1 1/6

 

Fel mérése azon Gesztesi Irtás Földeknek, mellyek a'Maiki Útban feküsznek. 1828.

No Iső Hossza 2ik Hossza. szélessége a szántó föld mellett szélessége az Erdő mellyett
    Ö l l y.  
1 Hetzl Lőrintz 144 4/6 144 4/6 3 3/6 3 2/6
2 Schalkhamer Jakab 144 4/6 144 4/6 32/6 3 2/6
3 Hartégen Simon 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
4 " András 144 4/6 144 4/6 3 2/6 32/6
5 Bekk Jósef 144 4/6 144 4/6 3 2/6 3 2/6
6 Riedl " 144 4/6 144 4/6 3 2/6 32/6
7 Kohler Volfgang 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
8 Melcher György 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
9 Schalkhamer János 144 4/6 144 4/6 3 2/6 32/6
10 Pillman Miklós 144 4/6 144 4/6 3 2/6 3 2/6
11 Mózer Tamás 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
12 Hartégen Mihály 144 4/6 144 4/6 3 2/6 32/6
13 Trompasch Fridrich 144 4/6 144 4/6 32/6 3 2/6
14 Trompasch György 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
15 Schalkhamer Mátyás 144 4/6 144 4/6 3 2/6 32/6
16 Aigner Márton 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
17 Richter Jósef 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
18 Schalkhamer András 144 4/6 144 4/6 32/6 3 2/6
19 Pillman Mihály 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
20 Bennhard Jósef 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
21 Helmaer Özvegy 144 4/6 144 4/6 32/6 3 2/6
22 Oberling Jakab 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
23 Melcher Ferentz 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
24 Helmayer János 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
25 Hertegen " Ifi: 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
26 VachterAdám 144 4/6 144 4/6 3 2/6 32/6
27 Mózer Eva 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
28 " Anna 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
29 Hartman György 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
30 Oberling Ignátz 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
31 Hartman Jósef 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
32 Macher György 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
33 Mózer 144 4/6 144 4/6 3 2/6 32/6
34 Hartégen János, Or 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
35 Tzink István 144 4/6 144 4/6 32/6 32/6
36 Traxler Mihál 144 4/6 144 4/6 32/6 3 2/6
Knoll Jósef Nótárius 40 20 102/6 1

Az 1846-ban, az akkor megújított szerződéshez csatolt összeírás a néhány évtizeddel korábbihoz képest már némileg megváltozott földállományt mutat, s megadja a bérleti díj összegét is:

Gesztesi pusztabeli lakosok kezénél lévő uradalmi birtoknak kimutatása351

 

Térség 1200 öles holdakban   Haszonbér pengőben

 

Belsőség Szántóföld Összvesen Belsőség Külsőség Összves.

 

hold □ öl hold □ öl hold □ öl f xr f xr f xr
1. Hartegen Márton 1       1 881 4 37     4 37
2. Drachsler Gyögy 1 1123     1 1123 5 10     5 10
3. Herbert János 1 1112     1 1112 5 8     5 8
4. Balanik János 1 1176     1 1176 5 17     5 17
5. Balanik Albert 1 1164     1 1164 5 15     5 15
6. Hartegen Jósef 2 1087 11 1130 14 1018 7 45 15 55 23 40
7. Mozer György 2 593 11 775 14 168 6 39 15 31 22 10
8. Oberling Mátyás 2 582 11 570 13 1152 6 37 15 19 21 56
9. Drachsler Jósef 2 672 11 1003 14 475 6 49 15 47 22 36
10. Melcher Jósef 2 583 12 998 15 381 6 37 17 7 23 44
11. Prech György 2 610 12 147 14 757 6 41 16 10 22 51
12. Mozer János 2 507 11 619 13 1126 6 27 15 21 21 48
13. Mozer Mátyás 2 477 11 819 14 96 6 23 15 34 21 57
14. Wächter Josef 2 367,5 11 466 13 833,5 6 9 15 11 21 20
15. Hartegen özvegy 2 404,5 11 545 13 949,5 6 13 15 16 21 29
16. Schalkhammer Lőrinc 2 358 11 754 13 1112 6 7 15 30 21 37
17. Melcher özvegy 2 545 11 901 14 246 6 32 15 40 22 12
18. Hellmayer Jakab 7 144 35 970 42 1114 18 59 47 45 66 44
19. Mozer Ferencz 2 287 11 808 13 1095 5 58 15 34 21 32
20. Bernhard Jósef 2 335 11 796 13 1131 6 4 15 33 21 37
21. Richter Jakab 2 571 11 919 14 290 6 36 15 41 22 17
22. Aigner Márton 2 555 12 53 14 608 6 34 16 4 22 38
23. Hellmayer Mihál 2 449 11 854 14 103 6 29 15 37 22 6
24. Trompos Jósef 5 124 24 299 29 423 13 36 32 20 45 56
25. Hartegen Mihál 2 452 11 612 13 1064 6 20 15 21 21 41
26. Mozer Tamás 2 477 11 1086 14 36 6 23 15 52 22 15
27. Püllmann Mátyás 5 373 22 397 27 970 14 9 30   44 9
28. Szely Jósef 2 531 12 14 14 545 6 31 16 1 22 32
29. Melcher György 5 905 24 825 30 530 15 21 32 52 48 19
30. Reinhard Jósef 2 460 11 933 14 193 6 21 15 42 22 3
31. Mozer Jósef 2 555 11 828 14 183 6 34 15 36 22 10
32. Pék János 2 453 11 672 13 1125 6 20 15 25 21 45
33. Hartegen Miklós 2 612 12 361 14 973 6 42 16 25 23 7
34. Richter János 2 601 11 745 14 146 6 40 15 30 22 10
35. Hetzel János 3 687 12 176 15 863 9 32 16 12 25 44
36. Szely Jakab 2 982 11 267 14 49 7 31 14 58 22 29
37. Község 3 743 17 573 21 116 9 39 23 18 32 57
Összesen: 103 938 442 716 546 454 276 45 590 7 866 52

A táblázat adataiból kiderül, hogy a csak belsőségekkel rendelkező zsellérek mellett megnőtt azok száma, akik az uradalomtól 11-35 hold földet béreltek, mely már erős paraszti gazdaságot felételez. A gesztesiek kezén a 19. század közepén összesen 831,37 hold föld volt, ebből 546 hold és 454 öl volt a családok által megművelt, kimért birtok, a többi a közösség közös haszonvételt! földje, elsősorban legelő.352 Továbbra is igyekeztek - gyakran sikertelenül - hogy bérföldeket szerezzenek az uradalomtól. 1862-ben például a gesztesiek hat felsőgallai és négy szári gazdával karöltve jelentkeztek a közel 670 holdas Körtvélyespuszta bérletéért, ajánlatukat azonban - általános gyakorlatához híven - az uradalom elutasította, s helyettük egy tőkés nagybérlőt részesített előnyben.353

A gesztesiek gazdálkodásában továbbra is fontos szerepe volt az állattartásnak. Az állomány bővítésének azonban határt szabott a legelőterület szűk volta. Az 1818-as szerződésben az uradalom engedélyezte, hogy a gesztesi várhoz tartozó erdőkben lévő tisztásokon állataikat legeltethessék, amennyiben azokon az uradalom kaszáltatni nem akar. Ugyanezt engedélyezték Bíborka puszta erdejének vonatkozásában is, melyért azonban 20 öl tűzifát kellett vágniuk, és Csákvárra vagy Szákra szállítaniuk. A szerződés szerint minden házas zsellér tarthat 6-6 birkát darabonként 10 dénár megfizetése mellett.

Az 1834-es aszály idején, mikor jószáguk tömegesen pusztult, azt kérelmezték az uradalomtól, hogy engedélyezzék számukra a legeltetést a környező erdőségekben. ígérték, hogy reverzalist354adnak, s hogy marháikat kötélen fogják vezetni, a tisztiszék azonban, az erdővédelemre hivatkozva elutasította kérelmüket.355

A gesztesiek állatálományának nagyságáról és összetételéről 1829-ből rendelkeztünk adatokkal. Az összeírás feltünteti a 36 darab 1/16 (pontosabban 34 1/16 és 2 1/32) telekkel rendelkezők (Sessionalisten), illetve a házas és hazátlan zsellérek (Inquilini, Subinquilini), birtokában lévő tehenek (Kűhe), ökrök (Ochsen), lovak (Pferde), juhok (Schaaf) és sertések (Schwein) számát.356

Consription des Geszteser Viehstandes A° 1829

  Sessiona listen Inqui-lini Subin- Kühe Ochsen Pferde Schaaf Schwein
No Stücke
1. Witwe357 Hetzl 1/16         2    
2. Jakob Schalkhamer 1/16     2 2 2 4 2
3. Simon Hartegen 1/16     2 2   3 3
4. Andreas Hartegen 1/16     2 4   3 3
5. Johannes Beck 1/16     3 2   2 1
6. Joseph Riedl 1/16     1   2 2 1
7. Wolf gang Kohler 1/16     1 2   5 2
8. Georg Melcher 1/16     1 2   3 4
9. Joh: Schalkhammer 1/16     1 4   3 2
10.Nikolaus Pillman 1/32       1 2   3 1
11.Thomas Moßer 1/32 1/16     1 2 2 3  
12. Franz Melcher 1/16     1 4   1 5
13. Michl Hartegen 1/16     1 2 2 2  
14. Fried: Tramposch 1/16     2 4 2 6 4
15. Georg Tranposch 1/16     2 2 2 3 1
16. Mathias Schalkhamer 1/16     1 2 2 3 5
17. Martin Aigner 1/16     2   2 2 1
18. Joseph Richter 1/16     1 2   3 3
19. Andreas Schalkhamer 1/16     1 2 2   2
20. Michl Pillman 1/16     1 2 1 2 2
21. Jos: Bennhart 1/16     1 2   3 4
22. Jakob Oberling 1/32     1 4 2 4 3
23. Jakob Hellmeyer 1/16     2 4 2 2 6
24. Johannes Hellmeyer 1/16     2 2   3 2
25. Johannes Hartegen If:358 1/16     2 2   2 2
26. Adam Wächter 1/16     2 2   1  
27. EvaMoßerin 1/16     2 4 2 5 2
28. Annamaria Moßerin 1/16     2 2   3 2
29. Georg Hartman 1/16     2 2 2 2 4
30. Ignatz Oberling 1/16     2 2     4
31. Jos: Hartman 1/16     1 2 1 2  
32. Georg Macher 1/16     2   2 1 3
33. Georg Moßer 1/32     1 2   2 1
34. Joh Hartegen alt359 1/16     1 4   3 1
35. Stephan Zinck 1/16     1 1 2 4 2
36. Michel Traxler 1/16     2 2   3 2
37. Özv. Pallenikin   / 4          
38. Johann Herbert   / 2 4        
39. Mathias Ritz   / 2 2        
40. Michel Weyert   / 1          
Jos: Seelich     / 1 1      
Jakob Moßer     / 3        
Adam Tovith     / 2 1      
Michel Bennhart     / 1 1      
Georg Traxler     / 1        
Thomas Bittner alt     / 2        
Summa       48 81 38 96 96

Az összeírásból kiderül, hogy minden telkesgazdaság rendelkezett 2-4 ökörrel vagy 2 lóval, közel felük mindkettővel. Ez meghaladta a szántóföldjeik megműveléséhez szükséges állományt, s csak azzal magyarázható - elsősorban a lovak esetében -, hogy jelentős fuvarozó tevékenységet is végeztek. A családok élelmezése szemponjából bőségesen elegendőnek tűnik a tartott tehenek, birkák és disznók száma is. A házas és hazátlan zsellérek sem voltak ebből a szempontból nincstelenek. A másfél évtizeddel később készült Tatai járás helységeiben, és pusztáiban nemesi adó alá felvett tárgyaknak summázatja 1849/50360címmel készült összeírás az állatállományról Gesztes rovatában a következő képet adja:

jármos ökör = 30
fejős tehén = 3
lovak, hámosak = 34
sertés = 30
juh = 27

A két felmérést összehasonlítva kiderül, hogy - a lovak kivételével - az állatállomány jelentősen meggyérült, körülbelül egyharmadára esett vissza, illeltve a tehénállomány esetében egyenesen kevesebb mint 1/6-ára. A jelenséget egyelőre nem tudjuk megmagyarázni, esetleg az 1848/49-es háborús események, rekvirálások játszhattak ebben közre.

A gesztesiek az előző évszázadhoz hasonlóan a 19. században is igyekeztek, hogy a mezőgazdasági tevékenységen kívül egyébb munkákkal is pótolhassák szerény jövedelmüket. Az egykor a gesztesi uradalomhoz tartozó Majk pusztán a 19. század elején a kolostorépületet a földek egy részével akkori tulajdonosa, Liechtenstein herceg zsidó tőkéseknek adta bérbe, akik itt posztómanufaktúrát létesítettek. Ez a helyzet akkor is fennmaradt, amikor a már említett birtokcsere révén a puszta visszakerült az Esterházyak birtokába. A posztósok jelentős számban alkalmaztak külső munkaerőt, akik között már az 1810-es években is 44 gesztesi majorsági zsellért is említettek otthonmunkásként, aki a manufaktúra mint textor periodicus361 dolgozott.362

Az uradalmi erdeiben végzett munkának továbbra is nagy jelentősége volt a gesztesiek létfenntartásában. A gesztesi pagonyhoz 134,9 kh363 erdő tartozott, de dolgoztak természetesen gesztesiek más közelben lévő pagonyokban favágóként és fuvarosként, valamint a század végén megindult nagyarányú újraerdősítéseken és erdőtelepítéseken is. A szén- és mészégetés továbbra is a Gesztes fontos iparága maradt. A Vértes-hegység több településéhez hasonlóan számosan űzték az egyik vagy a másik mesterséget, melyet az ügyesebb mesterek gyakran fiaikra is hagyományoztak, s így valóságos szén- és mészégető „dinsztiák" alakultak ki. Mint említettük az égetés joga is a földesúri regálék közé tartozott. Az iparűzés lényegén valójában nem változtatott sokat, amikor 1848 után e jog kizárólagosságát megszüntették. A mész- és szénégetőik mind a „nyersanyag", mind pedig az égetéshez szükséges hely dolgában továbbra is az uradalomra szorultak. Az uradalom az égetés bérét a kemencék, illetőleg rakások számától és nagyságától függően határozta meg. Az égetők a nyersanyag árát és a hely bérletét, vagy annak egy részét gyakran természetben rótták le az uradalomnak. Gyakran a kiégetett mésznek és szénnek a felét is át kellett adniuk, melyből az uraság az építkezéseknél felmerülő és speciális tüzelési szükségleteit fedezte. Az égetőkkel kötött szerződések gyakran azt is előírták, hogy az éppen szükséges mennyiséget az égetőknek kell a kívánt helyre leszállítani. A tevékenység fontosságát jelzi, hogy amikor 1864-ben a száki kasznár megakadályozni akarván a mész- és szénégetők oly gyakori falopásait, azt javasolta, hogy a bokodi, oroszlányi és gesztesi szénégetőket ki kellene irtani az erdőkből, az erdőigazgatás úgy határozott, hogy oly szénégetők, kik ellen panaszok nem fordultak elő, a kenyérkeresettől ne zárassanak el.364

A gesztesieknek még 1848 után is voltak az uradalmi földek bérelhetőségével összekapcsolt, feudalisztikus jellegű külön terheik is. Ingyen el kellett látniuk a halastó és az erdészeti lakok körül adódó gyalog- és szekeresmunkákat, de segítséget kellett nyújtani az erdőégésekben és az orvvadászok ellen is. A robotkövetelés rosszemlékű látszatát takargatva persze kaptak ennek ellenében valamit: épületfát taksa áron, tűzifát pedig szerződésileg meghatározott olcsóbb áron - a szükségleteikhez képest. Hogy robot-terheik valóban a bérletükkel kapcsolódtak egybe, kitűnik abból is, hogy a század végén, amikor e kötelezettségek alól részben feloldották őket, bérleti díjaikat nem utolsósorban emiatt emelték meg holdanként több mint egy forinttal.365

A különböző évekből származó összeírásokból kiderül, hogy a lakosság fluktuációja továbbra is meglehetősen nagy volt, egyes családnevek eltűntek a községből, s újabb családok bukkantak fel. A - legalábbis kezdetben - sanyarú körülmények miatt több család vándorolt el a községből, elsősorban a Bánságba és a Bácskába, az állami telepítés körében ígért kedvezőbb feltételek miatt. így például egy 1843-as örökösödési perből, melyet Hartegen Mihály és felesége Hartman Gunegunda dédunokái folytattak egymás ellen, kiderül, hogy a dédszülők nyolc gyermeke közül csak három marad Gesztesen, egy Boglárra, egy Kecskédre költözött, három pedig elindult a Bánátba.366 Egyetlen évben, 1841-ben mondták föl bérleti viszonyukat Schalkhammer Tréza, Tromposch György, Zink István, Pilmann Mhl. és Bernhardt Mhl. Ugyanakkor azonban a kecskédi bognár, Princz János kérelmezte, hogy Gesztesre átköltözhessek, Veinkrug Valentin ház építésére kijelölt helyért folyamodott és Palenik Ignátz a lakosságról lemondván ismét visszavétetni könyörög.367 A szűkös gazdálkodási lehetőségeknek, valamint az uradalom politikájának, miszerint nem engedélyezték a bérelt telkek felosztását, és általában új házak építését sem, tudható be, hogy a lakoság száma a század egész folyamán stagnált. A különböző' összeírások szerint (a század második felében már rendszeresen megtartott népszámlálások adatai nem tudjuk felhasználni, mivel Gesztes adatai mindvégig Somlóval egyesítve szerepelnek) Gesztes lakossága a következőképp alakult: 1833-ban 341, 1851-ben 351, 1864-ben 364 fő.368

A századforduló után 1901-es névjegyzék369 alapján megállapítható, hogy az ekkor itt élt 31 család(név) mikor került Gesztesre. Már az első, 1747-es összeírásban szerepel a Hellmayer, Pillmann és a Richter családnév. Mint már említettük 1747 és 1800 között tűnt fel Gesztesen az Eigner (Aigner, 1761), a Hartdegen (Hartegen, Hartégen 1760), a Schalkhammer (Schalkammer, 1749) és a Wächter (Vachter, 1780) család. Már az 1800-as összeírásban is szerepelnek a Beck (Back, Bekk,Pék) Herbert, Koller (Kohler), Moser (Moßer, Mozer, Mózer), és Oberling családok. 1828-ban jelenik meg a Hetzl (Heczl, Hetzel), a Melcher és a Tromposch (Trampos, Tramposch, Trompos), 1846-ban a Pallanik (Balanik) és a Reichard (Reinhard) név Gesztesen. Az 1897-es szerződésben tűnnek föl az alábbi családnevek: Eck (Ekk), Menoni, Neukum (Neukunft), Radi, Rieder, Schäffer, Schlepp, Schmidt (Schmied) és Wohl. 1901-ben 5 olyan család élt Gesztesen, akik az elmúlt négy évben, 1897-óta költöztek a faluba. Az egyes családok írásos említése természetesen nem jelenti azt, hogy - mivel az összeírások meglehetősen nagy időközöket fognak át - már első említésüket megelőzően esetenként néhány évtizede ne élhettek volna Gesztesen. Az összeírásban például először 1828-ban szereplő' Tromposch családról tudjuk, hogy már 1816-ban keresztet állítottak a falu végén.

Fényes Elek Komárom vármegyéről megjelentett statisztikai munkájában, 1848-ban ezt írja a településről:

Gesztes, majorsági telken népesített pusztai falu, Tatához 1 5/16 állomásra, regényes vidéken, hegyek közt kies völgyben, keletről szántóföldei terülnek, délről felette a Mészárszék-hely emelkedik. Határai keletről Kozma, délről Kő-hányás és a bíborkai puszta, nyugot és északról a zsemlyéi határ s hová Bíborkától kisarkallik 3011 holdnyi földterületének 3/4 része erdőség; szántófölde meglehetős, rété kevés. Északról a falu felett a rétszélben van kis halastava, mellyből egy ér folyik át a majki alsó tóba. A tó felett égetni való mészkőbánya van, melly több mészkemenczékben használtatik fel; keletre a falutól 1/4 órányira magas hegyek közt alacsony hegyen romban állnak hajdani földsánczokkal körülvéve a régi gesztesi vár falai. A lakosok általában majorsági zsellérek, főkép szén és mészégetésből élnek, továbbá favágással, bognársággal és kádársággal foglalkoznak. Számok 351 r. kath. főre megyén, kiknek leányegyházuk helyben lévén sz. Miklós tiszteletére szentelt templomuk a zsömléi anyaegyházhoz tartok. F. u. gr. Esterházy Miklós, s e puszta nevet ad egy urodalomnak.370

A gesztesiek sajátos helyzetét jól példázza a tárgyalt korszak legvégén, 1897-ben az uradalommal kötött szerződésük, mely számos aprólékos kikötéssel, a bérlők számára hátrányos kötelezettségek felsorolásával, melyekből kitűnik, hogy kondíciójuk a feudális időszakhoz képest alig-alig változott.

Haszonbéri szerződés

Galánthai és fraknoi gróf Esterházy Miklós - Móricz nagybirtokos, Csákvár-Gesztes örökös ura bérbeadó, - úgy Komárom megyében kebelezett Gesztes pusztai lakói közt, az általuk használt urasági magántulajdonú házhelyek, bel- és kültelkeknek általuk tovább 1897. évi október 1— 6 éven át, azaz 1903. évi Szeptember 30 — napjáig használata felett, következő bérleti szerződés köttetett:

1. Minthogy a pusztai lakók elődei, csakis az erdőüzem czéljából bocsájtattak a magántulajdonú urasági puszta földjéni letelepedésre, s nekik a házhelyeken túl, urasági tulajdonú némely földrészletek, könnyebb megélhetés tekintetéből, haszonbéres használatba átadattak, a tulajdonos uradalom fenntartja magának azon jogot, hogy a pusztai lakosok tulajdonát képező felülépitményeket, mennyiben ezek urasági engedélylyel állíttattak fel, törvényes becsű útján megállapított értéküknek készpénzben befizetése mellett, az urasági engedély nélkül felállított épületeket pedig becslés és megvétel nélkül, a mikor neki tetszik, saját használatra visszavenni, s a mostani lakóknak a pusztán való lakást megszüntetni fogja; eme jognál fogva s ebből kifolyólag.

2. Az uraság meg nem engedi, hogy eme pusztai birtoka olyannak tekintessék, hova bárki idegen, az ő előleges helybehagyása nélkül letelepedjen, - következve tiltva van minden egyes háztulajdonosnak, valamint a pusztai közönségnek, és pedig az l*2- pontban irt kibecsülés, tekintőleg kiutasítás terhe alatt, hogy idegent állandó lakóul a pusztára befogadjon, avagy felülépítményében lakást, habár házbér-fizetés mellett, engedjen, befogadjon.

3. Az egész puszta urasági magántulajdonú birtok lévén, jelen szerződés csupán az alább a 17— pontban névleg megnevezett lakosokra, illetve ezek általi haszonélvezetre érvényes, ennélfogva a pusztai földbirtok használata öröklés, osztály adásvevés, albérbeadás vagy másnak átengedés tárgyát nem képezi, halálozás esetében is az illető volt bérlő örökösei csak az uraság engedélyével tekintethetnek jogos, haszonélvező bérlőknek; - az uradság tulajdonosi és rendelkezési jogát sértő vagy bitorló egyén, az urasági földek használatától menthetetlenül kizáratni fog.

4. Mind bérbeadó uraságnak, mind bérlő használóknak érdekében van, hogy a haszonbérelt földek kellőleg trágyáztassanak s általuk jól müveltessenek.A bérlők használatában lévő urasági földek, a fizetendő haszonbér összeg pontos megállapíthatóvá tekintetéből 1891. év nyarán, mérnökileg részletesen, egyénenkint felvétettek s czövekek beállításával megjelöltettek; köteleztetik mindegyik hasznbérlő, a használatában lévő földek határvonalain, avégeken és hajlás-töréseken beállított czövekeket, az urasági kőbányából ingyen nyerendő nagyobb darab kövek beültetésével helyettesíteni, állandósítani s a bérlettartamban folyton gondozni, hogy helyeikből ki ne mozdittassanak; a mely bérlő eme határ jelölést s biztosítást ez év folytán teljesíteni mulasztaná, jogában álland az urodalomnak eme müveletet az illető bérlő költségén foganatosíttatni.

5. A haszonbérelt földbirtok területekre esedékes adok közül csakis az adókönyv s földadó czimbe tartozó állami földadó terheli a bérbeadó uraságot, ezen adótételen túl előforduló bármi-nemü és nevű adók, pótadók, szolgálatok, terhek legyenek azok állami, megyei avagy községi jellegűek, mint általános jövedelmi pót és útadó stb. az illető haszonbérlőket terheli s ezek által a bérbeadó uraságnak hiány nélkül, éspedig minden év végéig megtérítendők.

6. Minthogy a 17. és 18. pont tanúsága szerint a földbirtoktól fizetni köteles haszonbér oly csekély összegben lett megállapítva, hogy alig az uraság által fizetni elvállalt egyenes földadót fedezni, ennélfogva a bérlők a haszonbérelt földbirtok terményeiben vadak által netán okozandó károknak uraság részéről leendő megtérítéséről, pótlásáról lemondanak s e tekintetben igényt nem támaszthatnak.

7. Bérlők kötelezik magukat arra, hogy amennyiben a haszonbéres földek s határos urasági erdők közt továbbá a puszta határ szélein még árkolás szüksége fenforogna, ezen árkolást az erdészeti tisztség kijelölése és utasítása szerint 4' széles és 3' mély árok készítéssel foganatosítani.

8. Bérlőknek kötelességükké tétetik, hogy a meddig a puszta határában uradalmi munka adja magát elő, legyen az fuvar vagy napszám, addig míg az bevégezve nincs, sem a szomszédságban sem máshol munkát vállalni nem szabad.

9. Bérlők kötelesek az urasági épületek javításához a tüz eset által szükségessé vált újításokhoz kellő anyag meghordását és az ezen munkákhoz szükséges napszámokat ingyen teljesíteni, illetőleg adni. Ha az uraság a bérleti idő alatt egy óvodát építtetne, ugy kötelesek bérlők az ahhoz szükséges anyagot ingyen meghordani, ugyszinte a felépítéshez szükséges fuvarokat és napszámokat ingyen adni. Az az idei biró az ily munkákról mindannyiszor, mikor az előfordul, egy nappal előzőleg értesíttetni fog, ki a szükséges fuvarosokat s napszámosokat idejében kirendelni tartozik. Bérlők tartoznak az úgynevezett malomutat a gesztesi határban, a csákvári utat egész a csákvár-majki útig továbbá a Steinriegelen keresztül a gesztesi földekre vezető utat, végre a gesztesi várhoz vezető utat télen és nyáron járható állapotban fentartani. Vizszakadásokat vagy behavazásokat a gesztesi uradalomi vidékerdész kívánatára azonnal kijavítani, eltávolittani, azaz járhatóvá tenni tartoznak. A gesztesi tótöltés - melyen az átjárás a pusztai közönségnek megengedtetik, - netán szükséges javítása bérlőket terheli. Miután a gesztesi tó medre, daczára, hogy a lejárt szerződésben kikötve volt, mostanáig nem lett kitisztítva, bérlők kötelezik ezen munkát 1898. s 1899. évben, az uraság által fizetendő olcsó fuvar és napszámbér megtérítése mellett feltétlenül végezni s az ott nyerendő iszapot a gesztesi 15. Éppen úgy tartoznak olcsó fuvar és napszámbér ellenében a tó medrében egy vízlevezető árkot húzni, melybe a rét árkainak vize folyik.

10. Ha bérlők a 7. és 9—pontban kívánt s elvállat munkák foganatosítását mulasztanák jogában álland az uraságnak ezeket a bérlők terhére és költségére megtétetni s az így felmerült költségek megtérítésére a bérlők magukat egyetemlegesen kötelezik.

11. A 2- pontból kifolyólag az uraság csak oly zselléreket tür meg Gesztesen, kik magukat kötelezik az erdei és egyéb munkáknak szakmány vagy napszámba való elvégzésére és pedig annyiért, mint a mennyiért más napszámosok vagy favágók végzik és addig a míg a szükséges munka teljesen be nem végeztetett; az ezen pont be nem tartói a pusztából kiutasittatnak.

12. Kötelezik magukat továbbá haszonbérlők, a helybeli vagy szomszédos erdőégés esetben, az urasági vadászságnak segítségére megfelelő mentő eszközökkel tömegesen kivonulni, s a tüz elfolytásában valamint netámi vadorzás alkalmával hathatósan közreműködni.

13. Azon határbeli erdőrészek, melyek az erdőgazdasági rendszer fentartása mellett felszabadithatók, s az erdészeti tisztség által kijelettetni fognak, azokon a bérlő lakosok lovai és szarvasmarhái ingyen, díj fizetés nélküli legeltetése megengedtetik; kecskét juhot azonban oda hajtani, vagy a pásztoroknak kutyával kijárni, ezek lelövetése s a legeltetése jog beszüntetése terhe alatt tilos.

A ló és szarvasmarha legeltetés, gubacs és makk hullási időben az erdészati tisztség által időlegesen betiltathatik.

A pusztai bérlő közönség, minden az erdőben vagy vadakban marhái avagy pásztorjai által okozandó károk pótlásáért kezességet és jótállást vállal.

14. Ugyszinte a pusztai bérlők javára legelőül felszabadittatik a szomszédos urasági Bíborka puszta, mintegy 280 hold /: á 1200 a öl:/ terület az alább a 18 — pontban kiirt évi haszonbér fizetésért, a legeltetés itt is a gubacs és makk hullási és szedési időben az erdőtisztség által időlegesen, hoszabb vagy rövidebb időre, a körülményekhez mérten betiltatik a bérlők ebbeli intézkedést tiszteletben tartani s foganatosítani kötelesek.

15. A pusztábani italmérési jog bérlője, - lekintőleg kihasználója csak azon egyén lehet, akit az uraság, mint illet megtűrni akar, - e ezáltal tartozik a pusztai elöljáróság az illető egyént időnkint az uraságnak bejelenteni, annak megerősítését kieszközölni; különben szigorúan tiltva van, hogy az uraság által meg nem erősített italmérési javadalom használónak bárki gesztesi háztulajdonos lakást, szállási vagy üzleti helyiséget akár ingyen akár haszonbér fizetés mellett átengedjen; eme rendelkezés ellen vétő háztulajdonos ellen jelen szerződés 1-ső pontjában kiirt jogot érvényesíteni fogja az uraság.

16. A pusztai lakosoknak szükséges tűzi, épület és szerszámfa, mennyiben az urasági erdőben részletben van s rendelkezésre áll, a folyó árakon, de csak készpénz fizetés mellett, bérlő lakosoknak kiszolgáltatik, tekintőleg eladatik.

17. Jelen szerződés 4 - pontjában említett mérnöki felvétel s kimutatás szerint haszonbérfizetés tárgyát képeznek egy az egyesek, belső és udvari kertek, káposztások rétek és szántó földek; ezek használatától fizetendő évi haszonbér, minden egyes tételnél bejegyezve van, mint következik:

(Táblázat a következő oldalakon.)

18. Jelen szerződés 14-ik pontjában jelzett Bíborkai legelőért fizetendő évi haszonbér 60frt. azaz Hatvan forintban állapitatott meg.

19. A fenti 17. és 18 pontban összesen 1208 ft 84 azaz egyezerkettőszáz nyolcz forint 84 kr. évi haszonbért kötelesek haszonbérlők évnegyedes egyenlő részletekben, mindig előre, és ugyan Október, Január, Ápril és Julius hónapok első napjáig, a bérbeadó urodalom csákvári pénztárába hiány nélkül befizetni; halasztása vagy leengedésre semmi körülmény vagy esély indokából igényt nem tarthatván.

20. Haszonbérbeadó fentartja magának a földalatti termények és ásványok /:kavics, agyag, homok, kőszén, turf a ásványvíz petróleum stb :/ kizárlagos kiaknázási jogát.

21. Jelen szerződésben elfogadott fizetések, terhek, szóval kötelezettségek pontos betartása tekintetében bérlők az uraság irányában egyetemlegesen az-az egyik a másikért a mindnyájan egyért felelősséget vállalnak.

22. Per esetben alávetik magukat haszonbérlők az urodalmi képviselet által választandó bármely hazai kir. Bíróság előtti sommás peres eljárásnak.

23. Mennyiben bérlők a bérlet és szerződés megszűnte után továbbra is az urasági javak használatában maradni óhajtanak, ez érdemben lejárat előtt fél évvel korábban írásban jelentkezni tartoznak a tulajdonos uraságnál.

 


Térfogat 1200 öles holdakban Évi haszonbér
 

 

  I. II.
összesen
I oszt.többtagú
birtoktól összegezve
II tagúbirtoktól összegezve összesen
Folyó ház szám Bérlő neve Házhely, belső külső kertkáposztás rétek szántóföld
      á. 3f. 15 á 1 f. 80
      hold 100/h hold 100/h hold 100/h f. k. f. k. f. k.
1 12 Bekk Ádám özvegye 1 77 5 51 7 28 5 58 9 92 15 50
2 39 Bekk János és neje 3 13 10 04 13 17 9 86 18 07 27 93
3 7 Draxler József és neje 54. f. sz. a. 10       10   32       32
4 16.18 Eigner János és neje 3 21 11 68 14 89 10 11 21 02 31 13
5 28 Eigner József 3 15 10 71 13 86 9 92 19 28 29 20
6 32 Ekk Mihály öreg 1 62 5 54 7 16 5 10 9 97 15 07
7 16 Ekk Mihály ifjú   18       18   56       56
8 6 Eisermann József.   10       10   32       32
9 19 Hartegen Ferencz és neje 2 93 10 46 13 39 9 23 18 83 28 06
10 0 Hartegen Jakab 1 98 5 45 7 43 6 24 9 81 16 05
11 10 Hartegen János 1 93 5 59 7 52 6 08 10 06 16 14
12 33 Hartegen Mihály és neje   07       07   22       22
13 5.6 7. Hartegen Ignácz 5 30     5 30 16 70     16 70
14 22/23 Helmayer Mihály   74       74 2 33     2 33
15 33 Heczl Jakab és neje 3 10 10 27 13 37 9 77 18 49 28 26
16 37 Heczl János 3 14 5 34 6 98 5 17 9 61 14 78
17 35 Klausz Ádám özv. és Koller F 1 64 5 34 6 98 5 17 9 61 14 78
18 43 Koller János és neje 3 84 10 90 14 74 12 10 19 62 31 72
19 3 Laub József 1 40 12 61 14 01 4 41 22 70 27 11
20 6 Melcher Ferenc   10       10   32       32
21 35 Melcher János 1 65 5 43 7 08 5 20 9 77 14 97
22 21 Melcher Mihályné (öreg meghalt) 3 10 83 13 8 3 9 45 19 49 28 94
23 14 Melcher Mihály ifjú   15       15   47       47
24 16 Melcher Jakab örökösei   11       11   36       36
25 32 Menoni József 1 62 5 50 7 12 5 10 9 90 15  
26 24.25 Mozer Jakab öreg 1 84 5 23 7 07 5 80 9 41 15 21
27 21 Mozer Jakab ifjú és neje   15       15   47       47
28 11 Mozer György és neje 1 42 5 42 6 84 4 47 9 76 14 23
29 38 Mozer József és neje 3 17 10 40 13 57 9 99 18 72 28 71
30 11 Mozer Mihályné, Jakobi Ferencz 1 54 5 46 7   4 85 9 83 14 68
31 4 Neukunft Márton özvegye 1 62 12 01 13 63 5 10 21 62 26 72
32 33 Oberling Mátyás   07       07   22       22
33 9 Palenik Albert özvegye                        
    György és János 1 84     1 84 5 80     5 80
34 42 Pillmann Jakab id. és neje 3 22 10 56 13 78 10 14 19 01 29 15
35 15 Pillmann Jakab ifjú 1 55 5 49 7 04 4 88 9 88 14 76
36 15 Pillmann János ifjú 1 55 5 38 6 93 4 88 9 68 14 56
37   Pillmann Ignácz és neje 3 18 10 27 13 45 10 02 18 49 28 51
38   Pillmann József 2 87 10 34 13 21 9 04 18 61 27 65
392. 44. 45 '. Pusztai közönség 10 64 24 05 34 69 33 52 43 29 76 81
40 36 Radl József és neje 3 16 10 12 13 28 9 95 18 22 28 17
41 20 Reichard Mihály 1 61 5 56 7 17 5 07 10 01 15 08
42 30 Rieder János 2 67 10 52 13 19 8 41 18 94 27 35
43 26 Richter Jakab és neje,                        
    Richter Jakab özvegye 6 36 21 23 27 59 20 03 38 21 58 24
44 41 Richter János 3 31 10 38 13 69 10 43 18 68 29 11
45 17 Simon Venczel özvegye 4 16 15 16 19 32 13 10 27 29 40 39
46 24. 25.27. Schäffer István özvegye és leánya 4 39 16 28 20 67 13 83 29 30 43 13
47 14 Schäffer Jakab ifjú 2 89 10 62 13 51 9 10 19 12 28 22
48 13 Schäffer Vincze és neje 3 11 11 02 14 13 9 80 19 84 29 64
49 40 Schalkhammer József 3 27 10 13 13 40 10 30 18 23 28 53
50 16 Schalkhammer Ferencz   12       12   36       36
51 7 Schalkhammer Lőrincz ifj Hartdegen Mihály   04       04   13       13
52 20.21 Schmidt György és neje 4 19 16 14 20 33 13 20 29 05 42 25
53 12 Schlepp Mihály és neje 1 79 5 67 7 46 5 64 10 20 15 84
54 7 Sommer György   10       10   32       32
55 31 Tromposch Jakab és neje 3 17 10 42 13 59 9 99 18 76 28 75
56 9. 18 Wachter József 3 07 5 67 8 74 9 67 10 21 19 88
57 3 Wohl Jakab 2 77 10 40 13 17 8 73 18 72 27 45
    Összesen: 130 80 409 94 540 74 412 05 737 89 1149 94

 

Jelen szerződésre, ugyszinte a haszonbér időközi nyugtázására szükséges bélyeget, valamint az urodalomnál szokásos szerződési dijat egyedül haszonbérlők kötelesek viselni s a jelen szerződés aláírásakor azonnal kiegyenlíteni.

Jelen szeződés a felek előtt felolvastatván, minthogy azt akaratukkal és megállapodásukkal egyezőnek ahelyesnek találták, egy eredeti példányba kiállítva, általunk aláíratott; - ez marad az urodalomnál, másolatban haszonbérlők részére használaton kiadatik. A gesztesi hasznbéri szerződés a bérbeadó urodalom megbízottja és a bérbevevő telepítvényesek között történt szóbeli megállapodás szerint a következőkép módosíttatik.

A 8-ik pont: Bérlőknek kötelességükké tétetik, hogy a mennyiben ők a bérlet tartama alatt az uradalomnál fa-fa- vagy bérmely más anyag fuvarozását elválalnak, addig a meddig ezen munka megszakítás nélkül befejezve nincs, máshol munkát nem válalhatnak; a mint az elvált munka bevégeztetett, bárhova mehetnek fuvar után

A 9-dik második bekezdése; Ha az uraság a bérleti idő tartma alatt egy óvodát építtetne, ugy kötelesek bérlők az ahhoz szükséges anyagot ingyen meghordani, ugyszinte a felépítéshez szükséges fuvarokat ingyen adni, de viszont az uraság kötelezi magát legkevesebb 1/4 évvel az építés megkezdése előtt ezen szándékát a bérlőkkel előre tudatni hgoy azok az anyag meghordásához a fuvarozásokat a szerint rendeztessék be -Bérlők ezen építkezéshez ingyen napszámokat nem tartoznak adni. A 9-ik pont hatodik bekezdése,: a gesztesi tó medrének kitisztítását tartalmazó pont egészen elmarad.

Csákvár 1897deczember 28.371

 

EGYHÁZ ÉS ISKOLA

 

Az ezidáig Környéhez tartozó somlói filiából 1813-ban önálló plébánia lett, melyhez leányegyházként Gesztes és Kapberek puszta is tartozott. Ily módon Gesztes plébánosai a somlói Perger Ignác (1813-1823), Kappel István (1823-1850), Wohlmuth János (1850-1862), Biliing Antal (1864-1872), Winkler Mihály (1872-1878), Nácz József (1878-1900) lettek. A gesztesiek 1804. június 7-én egyezséget kötöttek a környei plébánossal, miszerint a stólát és az egyéb járandóságokat továbbra is neki fizetik. Az 1796-ban épített kápolna néhány év múlva már düledezőfélben volt. 1816-ban Esterházy Miklós gróf, a település földesura és kegyura jó anyagokból újat és nagyobbat építtetett, s ezt az új kápolnát már a mai templom helyén emelték föl. A kápolna építése szokás szerint a gesztesi lakosok kézi munkájával és az általuk szolgáltatott fuvarok segítségével történt. Felszentelése 1816. október 21-én volt, a beszentelést Szántó György esperes-plébános végezte Mikulay János kecskédi, Darnady István bánhidai, Müller Károly környei és Perger Ignác helyi plébános segédlete mellett. A kápolnát Szent Miklós püspök tiszteletére szentelték. Szent Miklós, a kisázsiai Myra püspöke a 4. században élt, legendája elmondja, hogy: Beméne egy hajóba és midőn megindítók a hajót, az ég szép tiszta, és tenger csöndes lévén, monda a hajósmestereknek: csakhamar nagy szélvész fog támadni, mert látta a hajóba bemenni az ördögöt... Kevés idő múlva nagy szélvész támada. A hajósmesterek, nem lévén nékik reménységek a megszabaduláshoz, más módot nem találának, hanem Szent Miklósnak kezdenék esedezni, hogy könyörögne érettek az Istennek. És ő imádkozván, mindjárt a tengeri háború megcsendesedék.372 Szent Miklós így minden vízzel kapcsolatos dolog, és a vízen járok védőszentje lett, egészen addig, míg a 18-19. században ezt a „funkciót" át nem vette tőle Nempomuki Szent János. A Magyarországra érkező német telepesek döntő többsége Ulmból dereglyéken, az ún. Ulmer Schachteleken, a Dunán érkezett hazánkba. így érthető' körükben Szent Miklós tisztelete, ezért egész sor újonnan települt magyarországi német templom nyerte patrocíniumát373 Szent Miklósról. A kápolnaszentelés napján megáldották a faluban álló három keresztet, melyek közül egyik a temetőben, másik a falu közepén állott, a legújabbat a falu végén, a kis tó feletti Staariegel dombon Tromposch Frigyes állíttatta, s fenntartásához alapítványt is tett. A következő' évben, 1817. szeptember 18-án áldotta meg a már említett Szántó tatai esperesplébános a kápolna védőszentjének, Szent Miklós püspöknek képét, melyet a főoltáron helyeztek el. Az új oltárképet a kegyúr készíttette, s megáldásán a grófi család is részt vett.

Ezekben az években hosszú időn keresztül Knoll József volt az iskolamester, ki egyúttal a jegyzői feladatokat is ellátta. A tanítás szeptember 1-jétől áprilisi 30-áig tartott, 1818-ban az iskolát 28 fiú és 16 leány látogatta. Knoll Józsefnek az uradalomhoz intézett panaszleveléből tudjuk, hogy a község által számára biztosított évi 25 forintot, és 12 mérő rozsot kevésnek tartotta, s hogy családját fenntarthassa mellékesen favágást és fahasogatást vállalt. Használt ekkoriban 1078 négyszögöl szántóföldet, melyet három nyomásban művelt, valamint volt 2 db-ban egy 129, 2V2 négyszögöles és egy 512 négyszögöles krumpliföldje, mely régebben irtás volt.

Az 1830-i évi canonica visitatiót személyesen Juranits Antal győri püspök végezte. Az egyházlátogatás során Gesztessel kapcsolatban a következőket jegyezek fel: „ ... van saját kápolnája, amelyben azonban csak a búcsú napján van ünnepélyes istentisztelet. Hétköznapon néha mond benne misét a plébános, de minden kötelezettség nélkül. Van benne egy főoltár. Orgonáját, a kápolna pénztárát és a harangokat a község gondozza. A kápolnának földje nincsen."374 A somlói plébános a gesztesiektől évi 14 forint készpénzt és dupla stólát kap, egyéb bevétele nincsen. A lelki szolgáltatások végzéséhez szükséges fuvart a hívek adják. A tanító a községtói évi 35 forintot, továbbá 3 mérő" búzát, 14 mérő rozsot, és 6 öl tűzifát kap, valamint stóla címén keresztelés után 7, esketés után 40, felnőtt temetése után 30 stb krajcárt kap.

Gróf Esterházy Miklós kegyúr a község közreműködésével 1840-ben a fenti kápolnát renováltatta és új zsindelyekkel fedette be. A község 1842-ben a falu közepén, Tromposch Frigyes háza előtt új keresztett állított fel, melyet Kappel István plébános szeptember 25-én áldott meg.

Karner Antal győri püspök Esterházy Móricz gróf kérelmére 1850-ben Gesztesen helyi káplánságot állított fel. Gesztes ugyan továbbra is Vértessomló filiája maradt, de ezentúl helyben volt saját lelkésze s ettől kezdve az anyakönyvezés is itt folyt. A káplánság létrejöttekor a község a következőkre kötelezte magát:

„1. Minden egyes házaspár 2 Ft kézpénzt fizet, a Florenumot három ezüst húszasban (Zwanziger) számítva, természetben pedig fél mérő rozsot.

  1. A község munkálja kellő rendben és szorgalommal azt a földet, melyet a kegyúr jelöl majd ki.
  2. Mivel jelenben alkalmas lakás nincsen, a kegyúr vesz bérbe egy lakást, melyet a község alakít át és javíttat ki, amihez a szükséges anyagot az uradalom ingyen adja.
  3. Ha netán építenének megfelelő lakást, akkor a község adja hozzá a kézies igásmunkát, és a megépített lakást ingyen javíttatja és gondozza.
  4. Valamennyi kegyet, juttatást, adományt, melyet a kegyúr a helyi káplán lakásának megépítéséhez és fenntartásához adott és adni fog, szabad elhatározásból fakadó önkéntes adományként kell venni, és ezért a helyi káplánság soha és semmi esetben nem tekinthető örökös alapításnak.

5. Sign. Gesztes 1850. okt. 1. „375

Fenti iratot 1850. október 21-én Fesz Mihály kántortanító, Müller Károly tatai espres-plébános, Wohlmuth János helyi plébános, és Klárik Ferenc uradalmi megbízott írták alá.

A helyi káplánság fenntartásával kapcsolatban az uradalom a következőkre kötelezte magát:

„A helyi káplánnak, akit az illetékes egyházmegyei hatóság ezen a helyen alkalmzni fog, fizetéskiegészitésként és eltartásához a következőket akarom adni:

  1. Készpénzben 80 Ft.
  2. 8 öl fát, mit a község ingyen vág ki és szállit be.
  3. 13 mérő rozsot
  4. 2 1/2 hold földet, melyet a községnek kell kiirtania, művelnie és termését évente beszállítania.

Jelen adományok, melyek engem, örököseimet és örököseim örököseit kötelezik, mindaddig érvényesek, míg köztem és ezen szerződéses község közötti viszony fennáll. Ennek megszűnésével örököseim szabadon intézkedhetnek.

Csákvár, 1850. okt. 14. Gróf Esterházy Miklós sk."376

Ebben az évben kapott Gesztes első alkalommal helyi káplánt Kukutska Hugolin kapucinus atya személyében. Kukutska Hugolin 1810. augusztus 15-én született Környén, Kukutska András halász és Kempf Cecília gyermekeként. Gesztesi működése előtt Bajon volt megbízott lelkész. Tanító és jegyző ezekben az években Poschpischel János (1851), Fresz Mihály (1851 -1854), Rubner Márton (1854-?) voltak.

1864. november 16-án született Gesztesen Pallanik János. Szülei Pallanik János pipametsző és Kukutska Anna voltak. Egyházi pályára lépett, mely elhatározásához minden bizonnyal hozzájárult rokona, Kukutska Hugolin helyi káplán befolyása is. 1888. április 23-án szentelték pappá. Ezt követően káplánként, majd plébánosként működött bánsági német falvakban 1922. március 12-én Ferencfalván (Franzdorf) bekövetkezett haláláig. 1915-ben adtak ki Salzburgban Handbüchlein des Lebenden Rosenkranz-Vereines c. könyvét, mely öt kiadást ért meg, s Az élő rózsafüzértársulat imakönyve címmel magyarul is megjelent.

A község első káplánja, Kukutska Hugolin 1869. június 10-én halt meg szélütésben. Gesztesi sírját a helyiek ma is gondozzák. Sírkövén a következő felirat áll: Hier ruht der Hochwürdige Pater Hugolin Kukucska Kapuziner Ordenspriester der hier 19 Jahre Seelsorger war und zwar der Erste. Geboren am 15. Aug. 1810. Gestorben am 10. Juni 1869.

Rövid átmeneti ideig Masshammer Venánc kapucinus atya működött Gesztesen, majd 1869. november 17-én érkezett meg az újonnan kinevezett helyi káplán Uffenheimer Lipót, szintén a kapucinusok rendjéből, ki korábban Magyarkimlén (Mosón megye) lelkészkedett. Káplánsága idején indult meg a gesztesi templom építése. A templom alapkövét 1870. augusztus 29-én helyezték el. Ez év augusztusában bontották el a mai templom helyén álló kápolnát. A munkálatok során a jegyző házát használták istentiszteleti célokra, melyet a tatai apát-plábános áldott meg. Graf Mihály, későbbi plébános szerint a templom építése a következőképpen történt: Uffenheimer Lipót révén a templom építését a gesztesi hívek kérelmezték. Ők szolgáltatták a fuvarokat és a kézi munkát. A téglát (250 000 darabot) és más építőanyagot Szákról és Tatáról hozták, az építkezéshez szükséges meszet a helyi kemencék szolgáltatták A templom építéséhez szükséges készpénzt gróf Esterházy Móriczné, Lobkowitz Polixéna hercegnő', a szükséges anyagokat pedig férje adományozta.

1871. október 20-án már feltették a toronykeresztet is, mely ünnepségen Uffenheimer Lipót helyi káplán mellett Biliing Antal somlói, Koródy Ferenc kozmái plébánosok, valamint a grófi család is részt vett. A templom új harangját, melyet Moser Mátyás gesztesi lakos és felesége Wachtler Anna 250 forintért vett, először 1872 augusztus 15-én húzták meg. A harangot Szent Mór tiszteletére szentelték. Ugyanebben az évben helyezték el a főbejárat fölött Esterházy Miklós Móricz és felesége Lobkowitz hercegnő' címerét az alábbi felirattal:

MAURITIUS COMES ESTERHAZILOCO ECCLESIAE OLIMA PATRE COMITE NICOLAO HONORI SANCTI NICOLAI HIC ERECTAE HANC NOVAM COOPERANTE UXORE POLIXÉNA PRINCIPISSA A LOBKOWITZ EXSTRUXITETSANCTIS NICOLAO ET WENDELINO DICAVIT.

ANNO MDCCLXXII.377

A templom védőszentjei Szent Miklós, a templom helyén régebben állt kápolna védőszentje és Szent Vendel lettek. Szent Vendel legendája elmondja, hogy ifjú korában Rómába zarándokolt, majd a Rajna-vidéken remeteként szolgált. így lett a Rajna- és a Saar-vidék kedvelt szentje, kinek tiszteletét az újkorban Magyarországra érkező németek hozták magukkal. Vendel az idők során a táj helyi védőszentjéből a jószágnak és a pásztoroknak patrónusa lett, mivel régi attribútumát, a zarándokbotot a hívek és nyomukban az ikonográfiái ábrázolások pásztorbotnak értelmezték, s ehhez megfelelő legendát is költöttek, miszerint Vendel remeteként egy uraság nyáját legeltette. E szent tisztelete hazánkban csak a 18. században bukkant föl. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök 1763-ban mejelent művében tiszteletéről megjegyzi, hogy nemigen régen érkezett Országunkba.378 Szent Wendely is, aki olly sok esztendőkig Fejőgulyás és Juhász vala, ilyen alávaló hitván vendely edénynek tartotta, állította magát lenni és ennyire megvettetvén, s megalázván magát, talán még a neve-is, hogy tudniillik Wendelynek neveztessék, innen vehette eredetit.379 Így lett Szent Vendel a 18. századi német paraszti kolonizáció útitársa, kultusza a nyugati marha- és birkafajták meghonosításával, ül. az ezek révén bevándorolt pásztorokkal, a svájcerek és birkások megtelepedésével függ össze. Gesztes történetéből, a németség itteni 18. századi megtelepedéséből világosan kitűnik, hogy a lakosok miért választották a templom második védőszentjének Szent Vendelt. Október 20-i ünnepe lett a község búcsúja is.

Az új templom, illetőleg helyi anyakönyv első bejegyzése 1872. december 25-ént kelt, mikor is Hartegen János és Melcher Erzsébet fiát Pál-Jánost keresztelték.

Uffenheimer Lipót távozása után ismét Messhammer Venánc lett a helyi káplán, ki hosszú ideig, 1896-ig működött a községben. A bajorországi Sandharlandenben, 1838. március 19-én született, iskoláit Pozsonyban végezte, hol 1862. március 25-én szentelték pappá. Működése alatt 1875. július 3-án ismét canonica visitato volt a községben, melyet a püspök megbízásából Horváth Ferenc tatai apát-plébános végzett. A vizitáció leírja a templomot, közte a 3 darab 4 láb magas szobrot a Szent Miklós és Szent Vendel szobraival közrefogott Szeplőtelen Fogantatás-szoborral. A templomnak ekkor három (25, 60 és 200 kilogrammos) harangja volt. A szentedények és ruhák leltárából kiderül, hogy ekkoriban a kápolna már minden szükséges kellékkel bőségesen rendelkezett. A község évente öt énekes misét mondatott, melyekért a helyi lelkésznek alkalmanként egy forint ötven krajcárt fizettek. A hívek száma 349, nyelvük német. Nagyobb vétségek nem fordultak elő, a húsvéti gyónást és áldozást buzgón végezték, és a böjtöket is szigorúan betartották. Protestáns, zsidó, vagy vegyes házas a faluban nem volt. Nyáron hétköznapokon 6.00 órakor, télen 6.30 órakor volt mise.

A helyi káplán jövedelme a következő volt: bírt 2V2 hold földdel, melyet a gesztesi hívek műveltek. A községtől kapott még ezen kívül 120 forintot és 30 mérő rozsot. Az uradalmom a helyi lelkésznek 12 mérő búzát, és 8 öl fát adott. Segély címén a püspökség még 80 forintot is juttatott. Stóla címén évente átlagosan 15 forint illette.

A kántortanító ekkoriban Patsch Antal volt, ki még nem rendelkezett képesítéssel. Kötelességének mindazonáltal szorgalmasan és sikeresen tett eleget. Az iskolába 22 fiú és 24 leány járt, kik elkülönülve ültek. A kántortanító készpénzben a vasárnapi iskoláért 20, a jegyzőhelyettesi teendőkért 20 forintot kapott. Stólajövedelme átlagosan 5 forintot tett ki. Volt 9 hold földje, melyet a község munkált meg, ezenkívül házikertje és káposztásföldje 1/2-1/2 hold nagyságban. A községtől évente 4 mérő búzát, 16 mérő rozsot és 6 öl keményfát, az uradalomtól 3 mérő búzát, 8 mérő rozsot és két öl puhafát kapott. Az uradalom 1877-től a kántortanító eltartásához évi 100 forinttal járult hozzá. Az iskolaszék Gesztesen 1877. január 14-én alakult meg. Elnöke Messhammer Venánc, helyettese Jordan Ignác lettek, tagjai pedig Edelkraut Ferenc jegyző, Schäffer István kurátor, valamint Neukum Márton, Richter János és Schalkhammer József lettek. Az iskolaszék jegyzőkönyvéből megtudhatjuk, hogy az iskolai év ekkoriban október 2-án kezdődött. A gyermekek eleinte szorgalmasan jártak iskolába, de a szülők október közepétől már otthon tartották a gyerekeket, hogy a kisebbekre vigyázzanak, mivel ekkoriban már eljártak szüretelni. Télen rendszeres volt az iskolalátogatás, de április végétől a gyerekek már ismét kimaradoztak mivel a szülők rászorultak segítségükre. 1877. május 14-én tartották a záróvizsgát, melyen Richter Jakab német, testvére Katalin pedig magyar nyelvű beszédet mondott.380

Messhammer Venánc távozásával 1896-ban került Gesztesre elsó' ízben világi pap Polák Gyula személyében, ki azonban alig egy hónapig működött a községben. Helyébe a tatai születésű Resszer Mihályt nevezték ki helyi káplánnak, ki két évig működött a községben. Utóda Tóth János volt 1905-ig.

Esterházy Miklós Móricz kérésére Zalka János győri püspök 1900. január 19-én a helyi káplánságot plébánia rangjára emelte, s úgy rendelkezett, hogy ugyanezen év július l-jével Gesztes váljon ki a somlói plébánia keretéből. A kegyúr már 1900-ban emelte a gesztesi helyi káplán jövedelmét, a templom javára a győri székeskáptalannál 6000 koronás alapítványi tőkét helyezett el.

Az iskolaszék határozata alapján (1897. augusztus 18.) az iskolai és hitközségi adót az egyes családok vagyoni helyzete alapján kellett kivetni. E szerint a gesztesiek 1901-ben a következőket fizették:381

  név iskolára hitközségi adóban
1. Back Ádám 20,00 1,14
2. Back János id. 1,00 2,09
3. Back János ifj. 1,12 57,00
4. Buzál Ferenc 20,00 19,00
5. Buzál Jakab 20,00 19,00
6. Eck Ferenc 1,00 1,33
7. Eck Ignác 80,00 38,00
8. Eck Mihály id. 96,00 38,00
9. Eck Mihály iß. 20,00 19,00
10. Eigner János 1,40 2,38
11. Eigner József 1,20 2,09
12. Éliás János 20,00 19,00
13. Hartdegen Ferenc 1,40 2,47
14. Hartdegen Ignácné 1,00 1,14
15. Hartdegen Imre 76,00 38,00
16. Hartdegen Jakab 76,00 1,14
17. Hartdegen János 20,00 19,00
18. Hartdegen Jánosné 76,00 1,14
19. Hartdegen Mihály id. 76,00 38,00
20. Hartdegen Mihály ifj. 1,00 57,00
21. Hellmayer Mihály 1,93 2,66
22. Herbert József 20,00 19,00
23. Hetzl Jakab 1,40 2,28
24. Hetzl János 1,00 2,28
25. Jakobi Ferenc 76,00 1,14
26. Kluber Antal 20,00 19,00
27. Koller Ferencné 56,00 1,14
28. név Koller János iskolára 1,00 hitközségi adóban 2,09
29. Láng Géza 2,80 -
30. Melcher Ferenc 40,00 38,00
31. Melcher István 80,00 2,09
32. Melcher János 76,00 1,14
33. Melcher Mihályné 56,00 19,00
34. Menoni József 1,20 1,33
35. Moser György 76,00 1,14
36. Moser Jakab 76,00 38,00
37. Moser Jakabné 3,76 3,99
38. Moser József 1,00 2,09
39. Mozer Jakab 20,00 19,00
40. Mozer Jakab ifj. 20,00 19,00
41. Mozer Mihály kovács 72,00 -
42. Neukum Mártonné 1,03 2,09
43. Oberling Mátyás 76,00 38,00
44. Pallanik György 44,00 76,00
45. Pallanik János 1,00 76,00
46. Pillmann Ignácz 2,50 2,09
47. Pillmann Jakab 76,00 1,14
48. Pillmann János 76,00 1,14
49. Pillmann Mátyás 1,20 2,28
50. Radl József 1,00 2,09
51. Reichardt Mihály 96,00 1,14
52. Richter Jakab 1,56 3,99
53. Richter János 1,04 4,18
54. Rieder János 60,00 1,71
55. Rieder János 20,00 19,00
56. Schäffer István 20,00 19,00
57. Schäffer Jakab 76,00 1,90
58. Schäffer János 1,40 3,04
59. Schäffer József 1,40 76,00
60. Schäffer József 20,00 -
61. Schäffer Józsefné 20,00 19,00
62. Schäffer Vince 1,00 2,09
63. Schalkhammer Ferenc 1,00 1,57
64. Schalkhammer Ferenc id. 20,00 19,00
65. Schalkhammer József 1,00 2,09
66. Schlepp Jakab 60,00 1,38
67. Schmied György 76,00 2,60
68. Tromposch Jakab 1,40 2,20
69. Wächter József ifj. 20,00 19,00
70. Wächter Mihály 1,10 1,52
71. Wohl Jakab 1,20 2,09
72. Gróf Esterházy Miklós 153,24 -
73. Római kath. templom 58,00 -
74. Gesztesi bérlő közönség 6,45 -
75. Szt. Tamási bérlő közönség 3,40 -

A plébániaalapítás végleges feltételeit az alábbiakból tudhatjuk meg:

 

SZERZŐDÉS

 

A Komárommegyei Gesztes közönsége és a győri egyházmegyei Hatóság között a hitbizománytulajdonos kegyúr által 1900-ban, majd 1903-ban s végre 1904-ben újból és újból javadalmazott róm. kath. plébániának Gesztes részéről való megalapítására illetve javadalmazására vonatkozólag.

Fent nevezett Gesztes alulírott kath. hivői, mint a Csákvár-Gesztes hitbizományi tulajdonát képező Gesztes pusztának szerződéses kisbérlői, - a Mélt. gr. Esterházy Miklós Móric Úr által 1900 ban emelt plébániát, melynek első javadalmazását 1903-ban majd ismét 1904-ben újból megjavította, - az 1904. év május hó 23-án pünkösdhétfőn szabályszerűen megtartott közgyűlés egyhangú határozata alapján, - a maguk részéről is egy szer s mindenkorra elfogadják, jogérvényesen megalapítják és vélegesitik: az ily módon megalapított plébániával szemben egyszersmindenkorra a következő örökös kötelezettségeket és terheket vállalják el kötelezőleg magukra és hagyják utódaikra:

1. Minden gesztesi egész teleknek - körülbelül 14 magyar holdnak - mindenkori haszonélvezője köteles a plébánosnak évi 6 kor., azaz hat koronát készpénzben fizetni: kettős telek kétszeresen, másfél telek is aránylagosan fizet.

2. Minden 14 holdnál kisebb kül- illetve belteleknek mindekori haszonélvezője illetve felülépitvényes tulajdonosa - évi 5 kor. azaz öt koronával köteles a plébános javadalmazásához járulni.*

3. Minden - ingatlannal egyáltalában nem rendelkező- lakó, napszámos, mint házas 4 kor., mint nem házas vagy özvegy 2 koronát köteles a plébánosnak évenkint fizetni.

Eme fizetési kötelezettség félévi részletekként június és december havában kivétel nélkül mindenkire szól.

4. Köteles Gesztes közönsége a kegyúri papfát, jelenleg 24 erdei köbmétert, idővel esetleg többet is, az uradalom jelölte helyeken annak idején megvágni, fölméterezni és a plébániára behordani.

5. Köteles a temető árkát rendben tartani, illetve időnkint körülárkolni.

6. Természetesen köteles a templomnál, plébánián iskolánál és tanitóilaknál előforduló építkezéseknél és tatarozásoknál a szükséges kézi és igás munkákat robotban teljesitnei, köteles az Urnapi sátrakhoz szükséges ág- és lombanyagról gondoskodni és a sátrak fölállításában, illetve az utca földiszitésében jóakaratulag segédkezni.

7. Egyszersmindenkorra biztosit s megad Gesztes - a kegyúrral megegyezőleg - az 1903-ban július 8-án kegyurilag megadott, július 21-én Gesztesen iskolaszékileg elfogadott és augusztus 30-án 4408 sz. a. egyház-hatóságilag is helybenhagyott „Állandó iskolai pótadó Gesztesen" cimü okirat 1. pontja alapján az uradalommal adó arányában fizetendő évi kettőszáz korona készpénzjárandóságot.

8. Jelen szerződés életbelépése - 1904. január 1 -től - hatályon kívül helyezi a kegyurilag 1850 október 21-én illetve már 14-én elismert, majd október 21-én Gesztes részéről mindnyájuk által sajátkezüleg aláirt és püspökileg is október 28-án megerősített helyikáplánsági alapító okiratot, melynek egyetlen másolata a plébánia irattárában - 1850 - Copia 1187/1850 alatt található.

9. Mindemeszerződéses kötelezettségek szükség esetében félévenkint is törvényes utón is végrehajthatók és eszközölhetők.

10. Jelen szerződés fenti pontjai nemcsak saját utódainkra, ha nem az esetleg jövőben betelepedőkre is kötelezők.

11. Kiköti mindezekkel szemben Gesztes közönsége, hogy az eddigifogadott ünnepek, a január 20-ki szt. Fábián és Sebestyén, a május 4-ki szt. Flórián, valamint az október 20-ki nagybucsu szt. Vendel és a december 6-ki szt. Miklós, végre a december 12-ki szentségimádás továbbra is fenntartandók: úgyszintén megtartandók a nagyböjt szerdáin és péntekéin, május hó szedáin, pétekein és szombatjain tartandó külön ájtatosságok is: jelen évtől kezdődőleg pedig megtartandók iskolai tanidő alatt (szept. - május) minden szombat deltán előadás után kántor és iskolások jelenlétében szokásba veendő csendes szombati ájtatosságok.

12. Minthogy Gesztesen a magyarosodás már jól előrehaladt, ennek további ápolására kívánjuk, mint magyar hazának gyermekei, hogy miként az iskolai tanítás minden lehetőséggel magyarul tartassék, ugy a templomban is egyelőre hétköznapokon magyar ének és magyar imádság visszhangozzék, de ezek mellett - egyelőre - a kettős ünnepek egyik napján, augusztus 15-én és 20-án, valamint minden hónap egy-egy vasárnapján, esetleg ünnepén, magyar prédikáció és magyar ének jöjjön szokásba.

Midőn a fentebbiekben magunkra és utódainkra vállalt kötelezettségek illetve terheket pontosan és lelkiismeretesen megtartani - Isten előtt is - Ígérjük és fogadjuk, valamint utódainkat is ezen Szerződés jogerejénél fogva mindezeknek mindenkori teljesítésére lelkiismeretükben hasonlóképpen kötelezzük, azon jó szándékkal, hogy szolgáljon mindez mind magunknak, mind pedig utódainknak és testi-lelki jótevőinknek örök üdvösségére, mindenekelőtt a teljes Szentháromságnak, és a Bold. szüz Máriának nagyobb dicsőségére, - JÉZUS legszentebb Nevében jelen örökös Szerződést mint egyszersmindenkorra jogérvényes okiratot tüzetes ismertetése, megértése és felolvasása után sajátkezüleg aláirtuk, ezáltal elfogadtuk és véglegesen érvényre emeltük, alázattal kérve az illetékes felsőbb Hatóságokat ennek hasonló helybenhagyására és megerősítésére.

Kelt Gesztesen, 1904. június hó 12-én

* Jelen szerződés 2-ik pontja után következő sorok az első (irott) példány szövege szerint itt pótlólag felvéve:

,Ha azonban ily haszonélvező, illetve felülépítmény es háztulajdonos mellett még szülője is él, - ez után, habár talán a ház legalább részben még ennek nevén is áll, - csak kettő korona évi járandóság fizetendő.'

Ezután következnek a gesztesi lakosok aláírásai, és a kegyúr képviselőjének, valamint Mohi Adolf esperes láttamozása majd a következő' megjegyzések:

Jelen szerződést a győri egyházmegyei hatóság részéről elfogadom és jóváhagyom. Győr 1904. július hó 15-én

G. Széchényi Miklós győri püspök

A győri egyházmegyei hatóság és a gesztesi r.k. hivek között kötött jelen szerződést a túloldalra rávezetett toldalékkal jóváhagyom. Csákvár 1904. június hó 24-én

Gr Esterházy Miklós-Móricz kegyúr

Jelen okirat 7-i pontjában emlitett és a kegyuraság és a hivek által az iskolai pótadóból mindenkor és az állami adó arányában együttesen fizetendő 200 korona változatlanul marad, habár az állami és az iskolaadó növekednék, vagy csökkennék is.

Gróf Esterházy Miklós-Móricz382

 

A TELEPÜLÉS ÉS AZ URADALOM VISZONYA

 

Gróf Esterházy János halála után (Bécs, 1800. február 25.) a gesztesi uradalmat egyetlen fia Miklós (Bécs, 1775. június 1. - Bécs, 1856. február 18.) örökölte. Nagybátyja, a gyermektelen Ferenc halála után 1811-ben birtokába került a tatai és a pápa-ugod-devecseri uradalom is, mely utóbbit az Esterházy család cseklészi ágától, mint zálogbirtokosoktól ténylegesen 1854-ben vett át. Ily módon kezében újra egyesültek az Esterházy család ifjabb fraknói avagy grófi ágának az elmúlt századokban különböző ágazatok birtokába került uradalmai. Felmenőitől eltérően Esterházy Miklós nem lépett politikai pályára, országos köztisztségeket sem töltött be, eltekintve az ekkoriban már tényleges funkció nélküli kamarási, illetőleg császári-királyi valóságos belső titkos tanácsosi címtől, melyet 1796-ban, illetve 1831-ben nyert el. Az uradalom népe ritkán láthatta földesurát, ki az év nagy részét bécsi palotájában töltötte. Itt kötött házasságot Roisin Mária Franciska Izabella őr grófnővel.

Feleségével több nyugat európai utazást is tettek, Bécsen kívül legtöbbet Itáliában tartózkodtak. A „grófi udvar" általában a nyári napok és az őszi vadászatok idején látogatta meg birtokait, ilyenkor többnyire Csákváron időztek, Tatára általában csak az Úrnapi körmenetre látogattak el. A bécsi „udvartartásra", s a grófi család személyes szükségleteire a sok természetbenit nem számítva a 19. sz. első felében évente 77-125 000 pengőforintot költöttek, mely összeg 1000-1800 hold föld árának felelt meg. Esterházy Miklós érdeklődött a művészetek iránt, maga is magas szinten művelte a rézkarc technikáját. Megbízásából tervezte és építette meg Charles Moreau a 19. sz. első évtizedében a műromokkal kialakított romantikus tatai angolkertet, s ő állíttatta helyre 1812-1815 között a tatai várat is. Csákváron 1823-ban klasszicista stílusban átépítette a kastélyt, rendbehozatta a kastély könyvtárát és képtárát, és mai formájára építtette át a színházi szárnyat. Nem kevésbé fontos birtokszerző tevékenysége sem. 1824-ben Castiglione Borbála grófnőtől, Esterházy Kázmér feleségétől 400 000 ezüstforintért megvette és közeli pápai uradalmába olvasztotta az 5623 hold majorsági területtel rendelkező, mintagazdaságként ismert mezőlaki uradalmat. A gesztesi uradalom területébe idegen birtokként beékelődött Majkpusztát 1828-ban szerezte meg Liechtenstein János hercegtől, cserében az uradalom Győr megyei Nagy-Felső-Szent-János pusztájából kihasított azonos területű (1080 hold) részt.383 A majki kamalduliak egykori konventépületét kastéllyá alakította át.

Esterházy Miklós három fiára egy-egy ősi uradalmat hagyott. Legidősebb fia, Miklós-Ferenc (1804-1885) örökölte a 60 864 holdas tatai, második fia, Pál (1805-1877) a 84 344 holdas pápa-ugod-devecseri és a mezőlaki uradalmat, míg legkisebb fia, Móric kezére jutott a 88 820 holdas gesztesi uradalom. Az egyes örökségrészek közötti értékkülönbözetet készpénzzel egyenlítették ki. A családi megosztás után 1872-1875 között mindhárom uradalom egész területét királyi megerősítéssel „örök időre" hitbizománnyá384 alakították, így még azt az elvi lehetőséget is megakadályozták, hogy a környező falvak lakossága, akár vétel útján is növelhesse földterületét.385

A gesztesi uradalom birtokosa, gróf Esterházy Móric (Bécs, 1807. szeptember 23. - Pirna, 1890, november 8.), eleinte több európai udvarnál mint attasé, majd mint követ diplomáciai pályán működött, 1861-ben tárca nélküli miniszter lett, s a konzervatív párt tagjaként állást foglalt a Magyarországgal történő kiegyezés ellen. 1866 júliusa és októbere között külügyminiszter volt. 1878-ban nyerte el az Aranygyapjas-rendet. Politikai tevékenységét hazánkban éles kritika kísérte. Prágában, 1854. október 5-én házasodott össze Lobkowitz Polixéna hercegnővel, kitől született idóősebbik fia örökölte a gesztesi uradalmat.

A fiú, Miklós-Móric Rómában született 1855. szeptember 20-án. Atyja konzervatív meggyőződéséhez híven szerepelt a parlamanti életben. Gróf Zichy Nándorral szervezte meg a katolikus Néppártot, élesen támadta az egyházjogi küzdelmekben a polgári házasságot, a zsidók recepcióját386 stb. Felesége Schwarzenberg Franciska hercegnő' volt. Meghalt Csákváron, 1925. január 21-én. 0 volt Gesztes utolsó „földesura".387

A 19. század első" felében az akkor is együttesen irányított tata-gesztesi uradalomban districtuális rendszert alakítottak ki, azaz az egyes községeket és pusztákat uradalmi járásokba csoportosították. A kettó's uradalomban 7 ilyen járás volt: a tatai, a tarjáni, a szentgyörgyi, a kocsi, a csákvári, a száki és az ászári, melyekhez külön egységként még Billeg és Grébics, valamint Körtvélyes és Forna puszta járult. Gesztes Csákvárral, Boglárral, Kozmával és Magyaralmással együtt a csákvári districtusba tartozott.388

Az uradalom és a község viszonyát a 19. század folyamán is a kezdetben 3, később 6 évenként megújított, s esetenként bizonyos módosításokat tartalmazó szerződések határozták meg. Ahogyan - sajátos helyzetűkből adódóan - a gesztesieket nem érintették a Mária Terézia-kori úrbéri rendezés jobbágyvédő intézkedései, nem befolyásolták alapvetően sorsukat sem a reformországgyűléseken hozott törvények (önkéntes örökváltság, a nem nemesek birtokszerzési lehetősége stb.), sem az 1848-as áprilisi törvények, melyek alapján a jobbágyok telkeik használóiból polgári tulajdonosaivá váltak, megszűnt a robot, a tized és a kilenced.

Az Esterházy-uradalom a jobbágyfelszabadítást követően több község ellen indított ún. úrbéri pert. Ezek lényege az volt, hogy egyes falvak esetében nem ismerte el azok úrbéres jellegét, hanem földjeiket allodiális birtokának tekintette, az uradalom és a községek kapcsolatát pedig szerződéses viszonynak, s így vitatta, hogy ezen települések lakóira teljes egészében vonatkoznának az áprilisi törvények. így például az uradalom által majorságinak tekintett sági zsellérek 1848. július 21-én kelt beadványukban úrbéres voltukat igyekeztek bizonygatni, arra hivatkozva, hogy településük a Rákóczi szabadságharc alatt elpusztult jobbágyfalu jogutódja, melynek lakosait csak az Esterházyak szorították majorsági zsellér sorba. Vizsgálat ügyükben meg is indult, de a Győr megyei küldöttség az uradalom álláspontját tette magáévá és a települést major ságinak minősítette.389 Bonyolultabb és hosszantartóbb volt az a per, melyet a tatai uradalom 7 örökszerződéses községe (Agostyán, Alsógalla, Baj, Dunaszentmiklós, Felsőgalla, Tolna és Somló) és az uradalom között zajlott le. Az uradalom az 1850-es évek elején pert indított e községek ellen, vitatta az itt élő parasztság úrbéres voltát, s a velük kötött szerződéseket magánjogi szerződéseknek állította be. A perek az 1890-es években zárultak le az említett községek javára, elismervén a betelepüléskor kötött szerződéseik úrbérpótló jellegét.390

A gesztesiek esetében ilyen, vagy hasonló per indításának még a lehetősége sem merült fel. Az általuk művelt földek allodialis jellegét soha nem vitatták, s őket kezdettől fogva csupán e földek bérlőinek tekintették. Mindezeket megerősítendőén kötött velük az uradalom a 19. század második felében újra és újra, három-hat évenként szerződéseket.391 Az új szerződések gyakorlatilag csak a régiek meghosszabbítását jelentették újabb három évre, változást csak a bérösszeg változása jelentett, 1848-at követően a bérleti díjak az 1860-as évektől az 1880-as évekig emelkedtek. Az 1880-as években a valóban válságos gazdasági helyzetben a gesztesiek többszöri panasza után csökkentették ezeket. Az 1890-es évek derekára azután az uradalom újra időszerűnek látta, hogy megemelje a bérleti díjakat, melyek alakulását a következő táblázat szemlélteti:

év 1 kh392-ra eső bérleti díj Ft-ban
1860 2,20
1870 2,50
1880 2,20
1890 2,20
1900 3,80

Bérhátralék esetén az uradalom kemény hangot ütött meg. A gesztesieket 1876-ban például azzal fenyegették meg, hogyha a bérfizetéssel - mint eddig - a jövőben is többször elmaradnak, bérletüket felmondják, a házaikból pedig kibecsültetik őket. A szigorú fenyegetésnek azonban nemigen lett foganatja (az uradalomnak sem ált érdekében, hogy elveszítse az olcsó munkaerőt): 1881-ben már egyenként 30-800 forintig terjedő bérhátralékukra újabb fizetési halasztásért „esedeztek", amit az év végéig, „mint utolsót" megadott az inspektor.393

Az 1848-as törvények csak annyi változást hoztak, hogy az uradalom viszonyuk feudális jellegét kisbérlői viszonnyá alakította át. Gesztesen a 19. század második felében átlagosan mintegy 40 - házzal és szántófölddel is rendelkező — család gazdálkodott a bérletükké lett uradalmi zsellérföldön, mely 103 hold belsőségből, 442 hold külsőségből és a bérelt 285 holdas bíborkai legelőből állott. Utóbbit nem számítva egy-egy család bérleménye mintegy 8 hold volt. A település határa barna erdőségi, erősen kavicsos talajból állott. A földek kataszteri tiszta jövedelme394 nem haladta meg a határokat körbevevő uradalmi erdőségekét, értéküket azonban tovább rontotta, hogy az erdei vadak a termésekben évről évre igen nagy pusztítást tettek. Részint a talaj silány minősége, részint a falu egészében való majorsági zsellérjellege indíthatta arra az uradalmat, hogy a kisbérleti rendszert továbbra is fenntartsa. A bérföldek elvonása alapjában rendítette volna meg a települést, kétségessé téve további fennmaradását. De lakóit az uradalom önös érdekéből sem lett volna célszerű szélnek ereszteni, mivel a település felszámolásával az erdőgazdaságot egyik igen fontos munkaerőbázisától fosztották volna meg. Bár uradalom a század végén éppen a feudális eredető ingyenmunkák elengedésére hivatkozva emelte meg a bérleti díjakat, az utolsó idézett szerődésből kiderül, hogy ezek jórésze különböző formában (kötelezően előírt munkák átlagos napszám ellenében, „olcsó" napszámmal, valamint ingyen) fennmaradt. A másutt szabadon fejlődő tőkés árutermelés polarizáló, a paraszti társadalmat is bomlasztó tényezői a gesztesi kisbérlők társadalmában nem érvényesülhettek szabadon. Az uradalom kisbérleti politikája következtében Gesztesen útján állta ennek a tendenciának. A gesztesieknek bérbe adott terület globális nagysága mindvégig változatlan maradt, az uradalmi erdőségek koszorúja természetes gátat emelt a határok további tágítása elé. Az uradalom az ily módon állandósult határok keretei között sem engedte meg, hogy a kisárutermelés rétegező erői működésbe lépjenek. Egyetlen esetben sem járult hozzá ahhoz, hogy egy-egy kisbérlet nagysága örökléssel vagy más úton-módon tovább osztódjék, vagy az egyika másik rovására növekedjék, így mind a kisbérlők száma, mind az egyéni bérletek nagysága változatlan maradt. Az uradalom engedélyéhez volt kötött továbbra is, hogy valamely család a faluba költözködhessek. Az uradalomnak ez a bérletpolitikája azonban nemcsak a társadalmi rétegződés folyamatát állította meg, de meggátolta a település további fejlődését is. Az uradalom tehát még ily módon is megmerevítetta a fennálló társadalmi és településben „feudalisztikus ízű" állapotokat.395

 

KITEKINTÉS A 20. SZÁZADRA

 

1914-ben Pusztagesztes kivált Vértessomló kötelékéből és a belügyminiszter 117.605/TV. a. sz. rendelete értelmében önálló községgé alakult.396 A Várgesztes nevet 1917-ben állapították meg. A község gazdasági életét a század első évtizedeiben is még az uradalommal kötött bérleti szerződések határozták meg. Ennek tudható be, hogy a lakosság száma stagnált. Az 1864-tól az 1920-as népszámlálásig a népesség mindössze 2 fővel nőtt, ekkor 366 lélek volt, az 1930-as népszámlálás idején pedig már csak 363.397 A gesztesiek csak 1924-ben lettek az általuk művelt földek tulajdonosai, mikor is azokat megváltották az uradalomtól, a fizetendő megváltási összeg azonban még hosszú ideig súlyos terheket rótt a falu lakosságára. A bérleti rendszer felszámolása sem jelentette azonban azt, hogy a község lakói gazdaságilag függetlenedhettek volna az uradalomtól. A földszűke továbbra is arra kényszerítette őket, hogy más lehetőség híján az uradalom kínálta munkalehetőségeket vegyék igénybe. Az uradalom birtokosa 1925-től Esterházy Móric (Majk, 1881. április 27. - Bécs, 1960. június 20.) volt. A kiváló gazdasági érzékkel rendelkező Esterházy Móric, aki 1917-ben rövid ideig Magyarország miniszterelnökének tisztét is betöltötte, gesztesi uradalmát mintagazdasággá fejlesztette. Várgesztes lakói számára lényegében csak az oroszlányi szénbányászat megindulása, illetőleg az itt megfnyíló munkalehetőségek hoztak alapvető változást.

 

FÜGGELÉK

 

Pénzek, árak és bérek

A forint (magyar forint) korabeli rövidítésekben fi (florenus) őse az aranyforint volt, mely az értékarányok változásai következtében különböző dénármennyiséget jelentett. Az 1467-es pénzreform után egészen a 16. század elejéig a forint értéke tartósan 100 dénár (8) volt, s az egyszerű számítás kedvéért még közel két évszázadig ezt így számolták, még akkor is, amikor a magyar forint megszűnt ténylegesen vert érmévé lenni, és „számítási" pénzzé vált. A tárgyalt időszakban az „elméleti" magyar forintot a használatban lévő (arany)dukáthoz és (ezüst)tallérhoz viszonyítva számították (1 dukát = 2 tallér, 1 tallér = 2 forint). Váltópénzként 1 forint = 20 garas = 100 dénár = 60 krajcár . A krajcár (xr) verését I. Lipót uralkodása alatt vezették be, az uradalmi számadásokban az egyes tételeknél gyakran még a 19. század elején is - az összeadást és kivonást megkönnyítendő - forintban és dénárban számoltak, s csak a végösszeget váltották át (xr-ra). (HUSZÁR 1975, 40-47.) A18. század második felétől 1850-1856-ig forgalomban volt még az ún. konvenciós forint, más néven rajnai ezüstforint. Papírpénzt 1762-tól bocsátottak ki, ezt 1811-ben devalválták, és új, ún. bécsi értékű (Wiener Währung) papírbankókra cserélték, melyet váltóforintnak neveztek. 1 konvenciós forint 2,5 váltóforintot ért. Váltópénz a krajcár maradt. Az 1892:17. te. a forint mellé új pénzt, a koronát vezetett be, kizárólagos bevezetésére az 1899:23 -26. tc.-ek alapján 1900. január 1-jei hatállyal került sor. Az átszámítási kulcsot 1 forint = 2 korona arányban állapították meg. A krajcár helyébe a fillér lépett, 1 korona 100 fillért ért. (BÁN 1989, 100., 234., 270.)

Az uradalomban használt „belső" árak általában alacsonyabbak voltak a külső piacokon elérhetőknél. A piaci áraknál feltüntették, hogy a helyi (tatai) vásáron elért árról van e szó, vagy más (komáromi, győri, magyaróvári, pozsonyi stb.) vásárok árairól. Itt jellemzően megfigyelhető, hogy keletről nyugatra (Bécs irányába) fokozatosan nőnek az árak. Bár az uradalomban a 40-es évekre egyre több gabonatározó (granárium) épült, éppen azzal a céllal, hogy a bő termés (és nyomott árak) esetén a tárolás segítségével kivárható legyen a kedvezőbb értékesítési időpont, előfordult hogy a mennyiségileg és minőségileg nem megfelelő tárolókapacitás hiányában a termést olcsón adták el. 1747-ben például, mikor a tatai vásáron a gabona ára pozsonyi mérőként 1,20-1,30 forint volt, Esterházy József így ír jószágkormányzójának Balogh Ferencnek (méghozzá a viszonylag magas árairól ismert Pozsonyból): A gabonát, hogy a zsizsik ne tegyen benne több kárt 12garason adattam.398 Ez pedig csak 0,60 forintos árnak felelt meg. Az uradalomban a belső árakat hosszú évekre, többnyire évtizedekre érvényes utasításokkal szabályozták. A Balogh Ferenc által Tatán, 1752. szeptember 22-én aláírt szabályozás399 fontosabb tételei a következők:

„A tégla- és mészégető kemencéktől

1000 db falitégla ............................................... 2 forint 75 dénár
1000 db burkolattégla ....................................... 3 forint 62 1/2 dénár
1000 db tetőcserép ........................................... 4 forint    
1 db kúpcserép .................................................     2 1/2 dénár
1 kemence baji vagy szőlősi mész .................... 5 forint    

Faanyagok

1 db három ölesre vágott fa ..............................     20 dénár
1 db rövidebbre vágott fa .................................     16 dénár
1000 db zsindely ............................................... 2 forint 25 dénár
1 öl tölgyfa ........................................................     85 dénár
1 öl bükkfa ........................................................ 1 forint 20 dénár

A raktárból

1 mérőbúza ....................................................... 1 forint    
1 mérőbúza kétszeres ......................................     70 dénár
1mérőbúza árpa ...............................................     60 dénár
1mérőbúza zab .................................................     40 dénár
1mérőbúza köles ...............................................     60 dénár

A pincészettől

1 akó horvát bor ............................................... 6 forint    
1 akó budai bor ................................................. 6 forint    
1 akó dézsmabor .............................................. 1 forint 50 dénár
1 akó sör ........................................................... 1 forint 20 dénár
1 akó ászokpálinka ........................................... 11 forint    
1 akóegyszerű pálinka ...................................... 8 forint    
1 akóközönséges pálinka .................................. 7 forint    

A gazdaságból

1 db hízott disznó ............................................. 15 forint    
1 db süldő ......................................................... 4 forint    
1 db szopósmalac .............................................     30 dénár
1 db pulyka .......................................................     75 dénár
1 db lúd .............................................................     50 dénár
1 db kappan ......................................................     25 dénár
1 db kacsa .........................................................     12 dénár
1 db tyúk ...........................................................     10 dénár
1 db csirke .........................................................     5 dénár

A fenti szabályozásban nem szereplő' háziállatok, kocsik becsült árairól az uradalom alsószentjánosi pusztája javainak 1769-es összeírása alapján alkothatunk képet:

1 pár hizlaló gőből őkőr ....................................... 90 forint  
1 párjármos őkőr ................................................ 75 forint  
1 db fejős tehén rúgott borjával .......................... 30 forint  
1 db gulabéli számos tehén marha ....................... 18 forint  
1 db járomba való őkőr Tinó ................................ 25 forint  
1 db gulabeli bika ................................................ 30 forint  
1 pár gulabeli rúgott borjú .................................. 18 forint  
1 db kocsis ló ..................................................... 25 forint  
1 db csikózó Kancza ló ........................................ 30 forint  
1 db Mén ló ........................................................ 35 forint  
1 db egy esztendős csikó .................................... 8 forint  
1 db két esztendős csikó ..................................... 12 forint  
1 db egész készülettel lévő vasas szekér ............. 30 forint  
1 db Posta Kocsi ................................................. 30 forint  
1 db bőrös loggós Kocsi ....................................... 45 forint  
1 db paraszt Somorjai vasas Kocsi ...................... 22 forint 400

Az állattenyésztés egyéb termékei közül 1 font marhahús ára 1745-ben 6 dénár volt, 1 font vaj vagy zsír ára pedig 28 dénár. Ugyanezen évben a só fontját 4 dénárért adták.401 A kamalduli rend feloszlatása után 1782. október 4-én leltárt készítettek a majki kocsmában, egyúttal megadták az egyes tételek becsértékét is. Eszerint:

1 icce402 zsömleliszt ......................................... 2 xr
1 icce kenyérliszt ............................................... 1 1/2 xr
1 p. mérő barnább liszt a népnek ..................... 54 xr
1 icce árpa ........................................................ 1 1/2 xr
1 icce sváb árpa ................................................ 5 xr
1 icce lencse ...................................................... 1 1/2 xr
1 icce bab .......................................................... 1 1/2 xr
1 icce köleskása ................................................ 1 1/2 xr
1 icce rizs .......................................................... 7 xr
1 icce marhafaggyú ........................................... 12 xr403

A 18. század második felében az uradalom által fizetett napszám a következőképp alakult:

1 napszám nyáron télen
négyökrös szekérrel 1 forint 75 dénár
kétökrös vagy kétlovas szekérrel 50 dénár 40 dénár
gyalogosan 20 dénár 15 dénár

Az uradalom tisztségviselői és alkalmazottai készpénzben és természetben kapták járandóságukat. 1769-ben az uradalmi igazgatás élén álló Deáky József prsefectus404 éves jövedelme a következőkből állott: 615 forint, 800 font marhahús, 300 font só, 180 font vadhús, 8 db bárány, 100 font vaj, 100 font sajt, 40 akó bor, 20 akó sör, 2 db kétéves ártány, 2 db egyéves ártány, 50 öl fa, 6 pozsonyi méró' hüvelyes, 30 p. m. búza, 80 p. m. kétszeres, 15 p. m. árpa, 120 p. m. zab, 500 fej káposzta és 5 szekér széna.405 Összehasonlításul Fellner Jakab építőmester egy évre 150 forintot, 20 öl fát, 100 pozsonyi mérő zabot és 4 szekér szénát kapott. A telkes jobbágyok helyzetével leginkább az uradalom közepes és alacsonyabb beosztásban dolgozó alkalmazottainak jövedelme vethető össze. Egy uradalmi erdész 50 forintot, 100 font marhahúst, 25 font sót, 9 font vajat, 2 pozsonyi mérő kölest, 2 p. m. búzát, 15 p. m. kétszerest és 1 p. m. árpát kapott egy évre. A falvakban lakó uradalmi vadászok és tócsőszök mindössze 12 forintot és 12 p. m. kétszerest kaptak, fontos azonban, hogy átlagosan 1/4 telkük után sem pénzzel, sem terménnyel nem kellett adózniuk az uradalomnak.406 1792-ben a csákvári Angliai Kertész napszámosának egy évre 28 forint készpénzt, 1 1/2 öll Fa, 150 kéve Rözse és 20 Poss: Mérő kétszeres volt a bére, a csakvari uj konyha Kotsis pedig a következő: 30 forint, tiszta búza 4 poss. Mérő, Kétszeres 20 poss. Mérő, Árpa 4 poss. Mérő, 2 öli fa, 200 kéve Rőzse, Ottven fej káposzta, ezen kívül járt még neki egy Közönséges Posztilion rékli, egy Laibli, egy Nadrág, egy pár uj csizma, egy Kalap, Minden Esztendőben egy fehér posztó ujjas Laibli addig még el nem szakad. Köpönyeg még tart407. Gesztesen ekkoriban három uradalmi alkalmazott lakott, a vadász Josephus Langer (venator Gesztesiensis) valamint két erdész (sylvanus Gesztesiensis) Joanes Huber és Andreas Rauscher, előbbi 58 forint 77 dénárt, valamint 29 forint 38 dénár értékben egyéb illetményt, utóbbiak 12 forint készpénzt és 6 forint egyéb illetményt kaptak évente.

A gabonaárak a 18. század végétől a 19. század kötepéig, jelentősen, mintegy 151%-kal emelkedtek Magyarországon. Az átlagárak bécsi mérőben408 a következőek voltak:409

év forint / krajcár
1821-1830 1,02
1831-1840 1,23
1841-1850 2,17

Az egyes gabonafélék átlagárai a 19. század második felében csökkenő tendenciát mutattak, a következőképp alakultak ft/q-ban kifejezve:410

  1867-1881 1881-1891
búza 11,65 8,20
rozs 8,52 7,04
árpa 6,82 6,41
zab 7,03 6,53
kukorica 6,63 6,00

Az élő állatok átlagos árai (konvenciós forint/db) a 19. század első felében ilyenek voltak:411

  1828-1830 1831-1840 1841-1847
sovány ökör 33,50 49,25 49,43
hizlalt ökör 49,45 77,07 54,36
60,10 57,05 54,36
sertés 17,33 18,35 21,55

A vágóállatok ára élősúlyban (ft/q) a 19 század második felében így alakult:412

  1867-1870 1871-1875 1876-1880 1886-1890
1 szarvasmarha 23,71 24,68 25,82 24,38
növendékmarha 42,00 46,73 45,46 40,58
sertés 44,33 45,46 41,08 42,18
juh 34,20 40,58 38,85 42,11

A 1890 körül az átlagos dunántúli napszámbérek a következőek voltak (nap/krajcár):413

  férfi napszám női napszám
tavasszal 50 40
nyáron 80 60
ősszel 60 45
télen 40 30

Az uradalom erdeiben télen dolgozó gesztesi favágók bére megegyezett ezzel, esetenként valamivel magasabb is volt. Hajdani urasági favágók és erdészek emlékezete szerint a 20. század elején egy-egy fadöntő páros napi termelése 2-3 méter414 körül járt: az idősebbek átlagosan 2, a erős fiatalabbak 3-4 űrméter tűzifát tudtak kitermelni. Egy-egy munkás napszámbére ezek szerint 60-80 fillér lehetett.415

 


IRODALOM

 

BÁLINT 1998. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. II. köt. Szeged

BALOGH-BÁRDOS 1993. Balogh Kata-Bárdos István (szerk.): Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza. Tatabánya

BALOGH-ÖRDOG 1985. Balogh Lajos és Ördög Ferenc (szerk.): Komárom megye földrajzi nevei.Budapest

BÁN 1989. Bán Péter (szerk.): Magyar történelmi fogalomtár. I—II. Budapest

BARTA 1996. ifj. Barta János: Magyarország mezőgazdaságának regenerálódása. 1711-1790. In: Orosz István-Für Lajos-Romány Pál (szerk.): Magyarország agrártörténete. Budapest

BOGDÁN 1990. Magyarországi hossz- és földmértékek 1601-1874. Budapest

BOGDÁN 1991. Magyarországi űr-, térfogat-, súly és darab mértékek 1874-ig. Budapest

BUZÁSI é. n. Buzási Enikő: Az Esterházyak családi arcképei. A tatai Kuny Domokos Múzeum Gyűjteményei III. h.n.

CIH 1890. Márkus Dezső (szerk.): Corpus Iuris Hungarici. Magyar Törvénytár. V. kötet, 1657-1740. év. Budapest

DANYI-DÁVTD 1960. Danyi Dezső-Dávid Zoltán (szerk.): Az első magyarországi népszámlálás (1784-1787). Budapest

ESTERHÁZY 1901a. Esterházy János: Az Esterházy család és oldalágainak leírása. Budapest

ESZTERÁZY 1901b. Gróf Esterházy Antal kurucz genarális tábori könyve 1706-1709. Budapest

FARKAS 1976. Farkas Gábor: A német lakosság betelepítésének kérdései Fejér megyében. In: A Dunántúl településtörténete I. (1686-1768). MTA VEAB Értesítője II. Veszprém

FATUSKA 1974a. Fatuska János: Adatok Komárom megye XVH-XVHI. századi agrártörténetéhez. In: Új Forrás, VI. évf. 1. sz. Tatabánya

FATUSKA 1974b. Fatuska János: Örökszerződéses községek Komárom megyében. In: Krónika. III. évf. Tata

FATUSKA 1976. Fatuska János: Tata környéki német betelepítések a 18. sz. első felében. In: A Dunántúl településtörténete I. (1686-1768). MTA VEAB Értesítője II. Veszprém 1976. 151-157.

FATUSKA-KAPTAY 1999. Fatuska János-Kaptay György: A tatai uradalom első német telepesei (1733-1737). In: Limes, XI. évf., 36. szám, Tatabánya

FELHŐ 1970. Felhő Ibolya (szerk.): Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. I. köt. Dunántúl. Budapest

FÉNYES 1848. Fényes Elek: Komárom vármegye. Pest

F. MOLNÁR 1997. Fűrészné Molnár Anikó (szerk.): Komárom-Esztergom megye kézikönyve. Tatabánya

FÜGEDI1974. Fügedi Erik: Uram, királyom. A XV. Századi Magyarország hatalmasai. Budapest

FÜLÖP 1985. Fülöp Éva Mária: Halgazdálkodás a tata-gesztesi Esterházy-uradalomban az 1740-es években. In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei. 1984-1985. Budapest

FÜLÖP 1991. Fülöp Éva Mária: A tata gesztesi Esterházy-uradalom megszervezése a XVIII. Század első felében. I. In: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. Tata, 1991.

FÜLÖP 1992. Fülöp Éva: A két Galla és Bánhida az újjászerveződő tatai uradalomban a XVIII. század elején. In: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tudományos Füzetek 7. Tatabánya

FÜLÖP 1994. Fülöp Éva Mária: A pápa-ugod-devecseri Esterházy-uradalom megszervezése és gazdálkodása a 18. század folyamán. In: Kubinyi András (szerk.): Tanulmányok Pápa Várostörténetéből a kezdetektől 1970-ig. Pápa

FÜLÖP 2000. Fülöp Éva: A tata-gesztesi uradalom a XVIII. Szádad első felében. Naszály 1745. évi contractusa. In: (Geber Sándor szerk.): Hagyomány és történelem. Ünnepi kötet Für Lajos születésnapjára. Eger

FÜR 1969. Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazdálkodás útján. 1870-1914. Budapest

GAAL 1966. Gaál László: A magyar állattenyésztés múltja. Budapest

GRIMM 1873. Grimm, Jakob und Wilhelm: Deutsches Wörterbuch, V. Band. Leipzig

GYÜSZI1988. Gyuszi László: Oroszlány a 18-19. században. Tatabánya

HAMBUCH 1981. Hambuch, Wendel: Der Weinbau von Pusztavám (Pusstawahn). Budapest

HOFFMANN 2001. Hoffmann Tamás: Európai parasztok. Életmódjuk története II. Az étel és az ital. Budapest

KEREKES 1929. Kerekes Sámuel (főszerk.): Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék és Győr törv. hat. jogú sz. kir. Város részletes ismertetője és monográfiája az 1929-1930. évekre. Győr

KISS 1978. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest

KOLINOVICS 1754. (Kolinovics Gábor): Posthuma memoria Josephi Esterházii de Ga-lantha Tyrnavie

KORABINSKY 1786. Korabinsky, Johann Mathias: Geographisch-Historisches und Produkten Lexikon von Ungarn. Pozsony Lex. Loc. 1920. (Lexicon Locorum Regni Hungária? Populosorum anno 1773 officiose confectum. Budapest.

MAGYARY-KISS 1939. Magyary Zoltán-Kiss István: A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról. Budapest

MÉREI1980. Mérei Gyula: Magyarország gazdasága (1790-1848). In: Mérei Gyula (szerk.): Magyarország története 1790-1948. Budapest

MOHL 1909. Mohi Adolf: Tata plébánia története. Győr

NAGY 1960. Nagy Lajos: Adalékok a Fejér megyei jobbágyság történetéhez. In: Fitz Jenő (szerk.): Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. L, Székesfehérvár

NAGYVÁTHY 1821-1822. Nagyváthy János: Magyar practicus termesztő. Magyar prac-ticus tenyésztető. Pesten

OROSZ 1979. Orosz István: Magyarország mezőgazdasága a dualizmus első évtizedeiben. In: Kovács Endre (szerk.) Magyarország története 1848—1890. Budapest

O'SVÁTH. O'sváth Andor (szerk.): Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék múltja és jelene. Budapest-Sashalom, 1938

PASTINSZKY-T. SÁRAY SZABÓ 1977. Pastinszky Miklós-Tapolcainé Sáray Szabó Éva (szerk.): Pesty Frigyes 1864. évi helynévgyűjtése. Komárom megye. Tatabánya

PAYER 1985. Payer Gábor: Várgesztes a 18-19. században. Kézirat. NNM A. 100-05.

PÉTER 1985. Péter Katalin: Esterházy Miklós. Budapest

PREKOB 1998. Prekob Zsuzsanna Rita: Várgesztes német betelepítése a XVIII. század elején. Kézirat. NNM A. 93-98.

R. VARKONYI1970. R. Várkonyi Ágnes: Agrárstruktúra Magyarországon a török kiűzése után. In: Történelmi Szemle. XIII. évf. 1. sz., Budapest

SCHILLING 1928. Schilling, Rogerius Ansiedlung der Deutschen in Rumpfungarn. In: Bleyer, Jakob (szerk.): Das Deutschtum in Rumpfungarn. Budapest

SÖRÖS 1912. Sörös Pongrácz: Az elenyészett benczés apátságok. In: A pannonhalmi Szent-Benedek. Rend története. XII. B. Budapest

SZABAD 1957. Szabad György: A tatai és gesztesi Esterházy-uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Budapest

SZEKFŰ 1939. Szekfű Gyula: Az új nagybirtok kifejlődése és nemzeti szerepe. In: Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet. 6. kiad. III. köt. Budapest, 1939

TAFFERNER 1941. Tafferner Antal: Vértesboglár. Egy hazai német település leírása. Budapest

TAFFERNER 1974. Tafferner, Anton: Quellenbuch zur donauschwäbischen Geschichte. München

VALYT 1796-1799. Vályi András: Magyar országnak leírása. Buda

VILLANYI 1892. Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom megye és város múltjából. Esztergom

WEISZ 1969. Weisz János: Adatok Várgesztes vértesi kisközség életéből. Kézirat. NNM A. 3-83.

WELLMANN 1979. Wellmann Imre: A magyar mezőgazdaság a XVIII. században. Agrártörténeti tanulmányok 6. Budapest

WELLMANN 1989a. Wellmann Imre: Magyarország népességének fejlődése a 18. században. In: Ember Gyó'ző-Hackenast Gusztáv (szerk.): Magyarország története 1686 -1790. 1. köt. Budapest

WELLMANN, 1989b = Wellmann Imre: Mezőgazdaság. In: Ember Győző-Heckenast Gusztáv (szerk): Magyarország története 1686-1790. 1. köt. Budapest

LEVÉLTÁRI FORRÁSOK

MOL A. 40. — Magyar Országos Levéltár. Magyar Kancelláriai Levéltár. 40. Acta re-gulationem dioecesium et parochiarium ferientia (Egyházmegyék és plébániák szabályozására vonatkozó iratok)

MOL C. 59. - Magyar Országos Levéltár. Helytartótanácsi Levéltár. 59. Depertementum urbariale (Úrbéri ügyek osztálya

MOL 0. 64. — Magyar Országos Levéltár. Bírósági Levéltárak. ( O szekció). Curiai Levéltár. 64. Tabula Provincialis. 1—6. es.

MOL CSEL - Magyar Országos Levéltár. Az Esterházy család csákvári levéltára

MOL CSEL P. 185. - Dominium Gesztes

MOL CSEL P. 188. II. A. - Lajstromozott községi iratok. Dominium Gesztes

MOL TEL - Magyar Országos Leváltár. az Esterházy család tatai levéltára

MOL TEL P. 197. - Familiaria

MOL TEL P. 198. - Dominum Tata

MOL TEL P. 210. — III. a. — Tisztiszéki ülésjegyzőkönyvek. Jegyzőkönyvmellékletek és töredékek

MOL TEL P. 211. - X. -1. Összeírások

MOL TEL P. 211. - X. IV. Községi számadások

MOL TEL P. 211. - X. X. Szerződések

SA 4. A. - Státny Archív, Nyitraivánka (Ivánka pri Nitre) 4. Contributionalia. A. Dicalis összeírások

 

ADATTÁRI FORRÁSOK

 

KDM Ht. — Kuny Domokos Múzeum. Helytörténet

NNM A. - Német Nemzetiségi Múzeum. Adattár

OSzKKt. Fol. Germ. — Országos Széchényi Könyvtár. Kézirattár. Fólia Germanica

 

INDEX

 

  1. WELLMANN 1989a, 25.
  2. FATUSKA 1974a, 109-110.
  3. PASTINSZKY-T. SÁRAI SZABÓ 1977,165. Az erdeti nyelven közölt idézetek kurzívban, a fordítások „idézőjelben" vannak. Kurzívban szerepelnek a gesztesi lakosok nevei is.
  4. MOL CSEL P. 185. fasc. XX. Nq 1. (1628)
  5. Porta az állami adó egysége volt a feudalizmus korában. 1609-tól 1 porta 4 jobbágyi vagy 12 zsellérháztartást jelentett. Az 1635:8. te, illetve az 1647:36. te. szerint azt értették egésztelkes jobbágyon, aki ekével és 4-6 ökörrel rendelkezett. (BÁN 1989,115.)
  6. NAGY 1960, 79., 85.
  7. BALOGH-BÁRDOS 1993, O'SVÁTH 1938 , i. h.
  8. KEREKES 1929, 340., 185., 215., 217.
  9. FATUSKA, 1974a, 110-114.
  10. FATUSKA, 1976, 151.
  11. SZEKFŰ 1939,181-183.
  12. FÜGEDI1974,195-196.
  13. R.VÁKKONYI 1970, 24-25.
  14. MOL TEL P. 198. fasc. III. Nq 1.
  15. ESTERHÁZY 1901a, 90-92.
  16. Uo. 250.
  17. Uo. 17-19.
  18. Uo. 37.
  19. MOL CSEL P. 185. fasc. XX. Na 1. (1628), FÜLÖP 1994, 228.
  20. MOL CSEL P. 185. fasc. XX. Ns 4. és 5.
  21. ESTERHÁZY 1901a, 96-104.
  22. FÜLÖP 1994, 228.
  23. Uo. 233.
  24. ESTEEHÁZY 1901a, 153.
  25. Uo. 154.
  26. nemkülönben
  27. intetett
  28. hagyjon föl vele
  29. nemrég alkotott második törvénycikk mit tartalmazzon
  30. ESTERHÁZY 1901b, 555.
  31. ESTERHÁZY 1901a, 154-156.
  32. MOL TEL P. 198. fasc. XXXI. Ns 596., 597. (1727)
  33. pusztát
  34. FATUSKA 1976, 151-157.
  35. MOL TEL P. 198. fasc. XXXIV. Ne 649.
  36. kötelességül adatott
  37. MOL TEL P. 197. fasc. CIV. 159-160.
  38. ESTERHÁZY 1901a, 157.
  39. SÖRÖS 1912, 207.
  40. ESTERHÁZY 1901a, 157.
  41. MOL TEL P. 198. fasc. XXXII. Nq 599.
  42. SZABAD 1957, 24.
  43. MOL CSEL P. 185. fasc. XXIV Nq 17.
  44. ügyész
  45. FÜLÖP 1991, 56.
  46. Uo.
  47. MOL TEL P. 197. fasc. CIV. Nar. 45., 60., 71.
  48. MOL TEL P. 197. fasc. CIII. 40., 148., 187. p.
  49. MOL TEL P. 212. - II. 6. k.
  50. MOL CSEL P. 185. fasc. XXVIII. Ne 3.
  51. OSzKKt. Fol. Germ. 210. fol. 39/a.
  52. TAFFERNER 1974, 53-55.
  53. VILLÁNYI 1892, 206.
  54. CIH V. 1890, 644-645.
  55. Uo.
  56. Jobbágy felszabadítása a földesúri függés alól, illetve a szabadító levélért fizetett díj.
  57. KOLINOVICS 1754, 34-35.
  58. MOL TEL P. 198. fasc. XIX. Nq 296., FATUSKA-KAPTAY 1999, 43-52.
  59. tervezetét
  60. megerősítem
  61. jobbágytelket
  62. összefogván
  63. benépesíttethetik
  64. válogatása
  65. MOL TEL P. 197. fasc. CIV. 1745. július 10.
  66. Kegyelmed
  67. rendelheti
  68. továbbiakban
  69. betelepítsük
  70. előnyben részesíteném
  71. birodalomból, ti. Német-római Birodalom
  72. gazdálkodáshoz
  73. MOL TEL P. 197. fasc. CIV. 1745. május 31.
  74. HAMBUCH 1981, 16-17.
  75. FARKAS 1976, 170-171.
  76. A tatai és gesztesi uradalomban az úrbéri rendezésig ún. „régi" vagy „uradalmi" telekben (sessio antiqua seu dominialis) számoltak, az egész telek hozzávetőlegesen 60 (1200 öles) holdat jelentett. Egy negyedtelkes jobbágy eszerint minden nyomásban 5-5, összesen 15 hold szántófölddel rendelkezett, a nyolcadtelkes értelemszerűen ennek felével.
  77. A tizeddel és kilenceddel szemben olyan gabonaszolgáltatás, amely a termés mennyiségétől független, állandóra szabott átalányadót jelentett.
  78. A culinaria, victualia körébe tartozott minden, a kilenceden és tizeden kívül szedett földesúri terményjáradék, „ajándék", melyet a jobbágyközség többnyire nem háztartásonként, hanem együttesen szolgáltatott.
  79. 1 erdei ölön azt a farakást értették amelyik 1 bécsi öl (1,896 m) hosszú, ugyanolyan magas, és három láb (1 bécsi láb = 0,316 m) hosszú hasábokból áll, és nincs benne keresztrakás. Ez mai mértékkel számítva 3,41 m3. (BOGDÁN 1991, 415.) Mint később (102. jegyzet) láthatjuk az Esterházy uradalomban a 18. században ez valamivel (10,5cm) hosszabb és magasabb volt.
  80. Az eladott érték 5%-át (100 forint = 20 garas) kitevő' földesúri illeték.
  81. MOL C. 59. / 3.
  82. Uo., 1769. március 20.
  83. FATUSKA, 1974b, 7-8., FATUSKA, 1976,151-157
  84. ellenvéleményem
  85. kezeltetni
  86. L. 73. jegyzet, 1744. június 25.
  87. FÜLÖP 1994, 235.
  88. ESTERHÁZY 1901a, 157-158.
  89. FÜLÖP 1994, 235.
  90. M. pusztával együtt
  91. KDM Ht. ltsz. 89. 505. 1. Generale Wahre Rechnung = Substanz ...
  92. ESTERHÁZY 1901a, 159., BUZÁSI 1-17.
  93. MOL. 0 64. 1-6.
  94. ESTERHÁZY 1901a, 162. BUZÁSI é.n., 27.
  95. jobbágytelkek
  96. MOL CSEL. P. 185. fasc. XXXIX. Nq 7.
  97. FÜLÖP 1992, 55.
  98. Terjedelem pozsonyi mérőben. A szántóterületet többnyire nem holdban, hanem pozsonyi mérőben számolták. 1 pozsonyi mérő átlagosan 600 nöllel volt egyenlő' (1 Döl = 3,59 ¤méter), tehát 2 mérő=l hold.
  99. az úrbéres föld használatáért fizetett földbér, 1. még 78. jegyzet
  100. 11 forint 75 dénárt
  101. szolgáltat
  102. mind magasságában, mind hosszában, Schuh=\éb, 6 láb=l öl (1,896 m), czoZ=hüvelyk, 1 hüvelyk=2,634 cm BOGDÁN 1990, 142., 184.)
  103. máskülönben
  104. az idegenek által fizetett felét
  105. természetben
  106. kétszeres (rozs és búza keveréke)
  107. majorsági
  108. gondját viseli
  109. cenzus és más fizetendők címén mint fent
  110. Szent Mihály napjától (szeptember 29.) karácsonyig
  111. a nyolcadhelyes jobbágy a negyedtelkeshez képest
  112. felében
  113. a kaszáló tekintetében
  114. szabályozás
  115. MOL TEL. P. 198. fasc. XXXIV. Nq 670.
  116. majorsági
  117. jobbágyok által szolgáltatott terménykilenced és tized
  118. lerakat
  119. SZABAD 1957, 24.
  120. MOL TEL. P. 211. -X. 79. cs. Ns 2.
  121. KDM Ht. ltsz. 89.505.1.
  122. GAÁL 1966, 170.
  123. Uo. 1966, 287.
  124. FÜLÖP 1985, 487.
  125. MOL CSEL P. 185. fasc. XXVIII. Nq 2.
  126. MOL CSEL P. 197. fasc. CV. Nq 1, közli: FÜLÖP 1985, 487.
  127. Uo.
  128. MOL CSEL P. 188. - II. A. 2. Ns 32.
  129. KDM Ht. ltsz. 89. 504.1.
  130. megfiegyeltem
  131. tapasztalatunk
  132. Büntetésre, 1. 73 jegyzet
  133. FÜLÖP 1985, 497.
  134. MOL CSEL.P. 188.-II. A. 2. Na 33.
  135. hagyja jóvá
  136. L. 73. jegyzet
  137. 1 pozsonyi mázsa = 100 pozsonyi font = 55,80 kg (BOGDÁN 1991, 458.)
  138. 1 sokk = 60 db (BOGDÁN 1991, 481.)
  139. rendezetlen
  140. FÜLÖP 1985, 512.
  141. fentiek szerint
  142. áthelyeztessék, MOL CSEL. P. 188. II. -A. 1. Nq 13.
  143. WEISZ 1969, 29.
  144. GAÁL 1966,179-180.
  145. WELLMANN 1979,142., GAÁL 1966, 285.
  146. WELLMANN 1989b, 575.
  147. Gazdasági rendszer a méltóságos semptei, gesztesi és tatai uradalom szolgálatára, MOL TEL. P. 198. fasc. XIX. Nq 297.
  148. svájci allódium, major
  149. magyar allódium, major
  150. FÜLÖP 2000, 101-110.
  151. jelentés
  152. helyreállítások
  153. rendezések
  154. uradalmában
  155. terve, vázlata
  156. vályogból, vályogtéglából
  157. fedve
  158. emeltetett
  159. leveles gallyakkal
  160. kerítésével
  161. kútgémmel, kútágassal
  162. elvégzett
  163. nevezetes, szembetűnő
  164. salétromoztatott
  165. MOL CSEL. P. 185. fasc. XLVI. Na 56.
  166. A gesztesi uradalom bevételi könyve az 1743-as esztendőről. MOL CSEL. P. 188. - II. A. 1. Nq 6.
  167. Gesztes pusztát 60 uradalmi tehénnel bérli U. D. svájcer, szolgáltat darabjáért 6, összesen 360 forintot.
  168. Uo.
  169. igyekszik, kér
  170. kiadassék
  171. MOL CSEL.P. 185. fasc. XXVIII. Nq 2.
  172. Szerződés Föder Antal gesztesi svájcerral
  173. tűzi- és épületfa vágása
  174. MOL TEL. P. 211. -X. Ns 92.
  175. MOHL 1909, 220.
  176. SCHILLING 1928, 38.
  177. „... megint jöttek új telepesek Németországból a tatai (uradalomhoz tartozó) Alsógalla pusztára és a Gesztes várához közeli Somlóra ..." KOLINOVICS 1754, 35.
  178. O'SVÁTH 1938, 619.
  179. BALOGH-BÁRDOS 1993, 392.
  180. F.MOLNÁR 1997, 662.
  181. WEISZ 1969, 13., PAYER 1985, 34.
  182. MOL TEL. P. 198. fasc. XIX. 12-14. p. FATUSKA-KAPTAY
  183. KDM Ht. ltsz. 57.19.1.
  184. MOL TEL. P. 211. - X. 79. cs. Nq 103.
  185. PREKOB 1998, 22.
  186. teljes adómennyiségüket
  187. legjobb minőségben
  188. jövedelem szerzéséhez
  189. MOL TEL P. 197. fasc. CV. Ne 1.
  190. MOL Filmtár A 19/38., 39. EK 603/17-20., közli: FÜLÖP 1991, 54.
  191. L. 187. jegyzet (Tata, 1745. május 1.)
  192. elmozdítani
  193. L. 188. jegyzet (Tata, 1745. február 23.)
  194. PREKOB 1998, 23.
  195. KOLINOVICS 1754, 243-244.
  196. Canonica visitatio, „egyházlátogatás". Az egyházközségeknek koronkénti meglátogatása az egyházi főhatóság (püspök vagy megbízottja) által az egyházi fegyelem ellenőrzése, az egyházközség tagjainak összeírása stb. végett.
  197. WEISZ 1969, 49-51. PREKOB 1998, 19-21.
  198. WEISZ 1969, 39.
  199. „Feljegyzés a gesztesi szerződésekről", MOL CSEL. P. 187.1. -A. Na 1.
  200. „Tizenhárom gesztesi jobbággyal kötött szerződés pontjai"
  201. L. 78. jegyzet
  202. Az uradalom saját szólóit nem robotmunkával, hanem erre szakosodott béresekkel műveltette. Az itt - elvileg - végzendő robot helyett fizettek a jobbágyok kapáspénzt.
  203. Az összeg úgy jön ki, hogy a 6 napi robotot nem dolgozták le, hanem (kerekítve) napi 25 dénárral megváltották.
  204. L. 98. jegyzet
  205. 1 szekér széna = kb. 168 kg (BOGDÁN 1991, 422.)
  206. ti. gazdaságonként
  207. L. 80. jegyzet
  208. ti. Balogh Ferenc régens
  209. MOL TEL. P. 211. - X. 79. cs. Nq 152.
  210. MOL CSEL P. 188. II. A. 1. Ne 25
  211. MOL TEL. P. 211. - X. 79 cs. Ns 15.
  212. teljes cím
  213. jószágkormányzója, teljhatalmú megbízottja
  214. kiküldött
  215. szerződésére
  216. helyben hagyásával
  217. kiosztja
  218. Schuh.magyarul láb, 1 öl = 6 láb = 1,896 m (BOGDÁN 1990, 184.)
  219. használhassák
  220. átörökíthessék
  221. cserélhessék
  222. erdész
  223. 1738. május l-ig
  224. mentesíttetnek
  225. kiadatni
  226. kiosztatni
  227. ellátni
  228. rétet használni
  229. tartalma
  230. kiszabott
  231. örökös
  232. tartozékait (pl.szántó)
  233. teljesíteni
  234. túladni
  235. regáléjogokat
  236. bérletét
  237. jog
  238. fenn
  239. követelésük
  240. negyedtelkes
  241. nyolcadtelkes
  242. negyedévi részletekben
  243. szolgáltatni
  244. kötelezik
  245. ideje lejár
  246. részletezésből
  247. kötelezték
  248. örök időkre törvényes okirattal... megerősítettük
  249. (L)ocus (S)igilli = pecsét helye
  250. kézjegye
  251. szerződést minden pontjában megerősítjük
  252. L. 77. jegyzet
  253. 1 pozsonyi mérő mint űrmérték=62,081, ez búzából 46,56 kg nyomott (BOGDÁN 1991, 344.)
  254. L. 106 jegyzet
  255. MOL TEL. P. 211.-X. 79 cs. Nq 155.
  256. WEISZ 1969, 33-37., BALOGH-ÖRDÖG 1985, 227-228.
  257. FATUSKA-KAPTAY 1999, 49.
  258. WEISZ1969,29.
  259. A német nyelvterület nagyobbik részén általános örökösödési szokás, miszerint a teljes telki állomány (szántókat), állatállományt, házat a legidősebb fiú osztatlanul örökli.
  260. TAFFERNER 1941) 2g
  261. WEISZ 1969, 25-27., PREKOB 1998, 29-32.
  262. Mi szegény gesztesi jobbágyok
  263. MOL CSEL. P. 188. II. A. Nq 28.
  264. FELHŐ 1970,12.
  265. 1 Göl = 3,5948 m2 (BOGDÁN 1990, 409.)
  266. kaszaalja vagy kaszás, általában 1200 Höl, tehát 1 hold (BOGDÁN 1990, 344.)
  267. 1 bécsi hordó (söröshordó) = 113,18 liter (BOGDÁN 1991, 180.)
  268. 1 pozsonyi akó = 53,72 1 (BOGDÁN 1991, 147.)
  269. WEISZ 1969, 44-46.
  270. MOL TEL. P. 211.-IV. 57. cs. 11. 52-57.
  271. KDMHt.ltsz.:57. 19.1.
  272. Adózás szempontjából az ősztől őszig (általában szeptember 1-tól a következő' szeptember 1-jéig terjedő' időszakot tekintették egy évnek. Az idézett 1796/97-es év eszerint értendő.
  273. MOL CSEL. P. 187. -1. A. 1. cs. 5.
  274. MOL CSEL P. 187. -1. A. Nq 1.
  275. MOL CSEL P. 188. -II. A. 113. cs. Ns 8.
  276. L. 79. jegyzet
  277. Bár a tolnai összeírás negedszázaddal korábbi állapotot tükröz, örökszerződéses községről lévén szó, ez megbízhatóan vonatkoztatható a későbbi évtizedekre is. Az 1806-os tolnai összeírásból is kiderül, hogy mind a pénz-, mind a terményjáradékok mennyisége változatlan maradt. (KDM Ht. 89.61.1. Repartition. Über die Schuldigen Zahlungen der Gemeinde Tolna auf daß Jahr 1806.)
  278. kaszaalja vagy kaszás, általában 1 200 Döl, tehát 1 hold (BOGDÁN 1990, 343.)
  279. A káposztáskert pontos nagyságát Tolnán nem ismerjük, az ugyanabban az időszakban betelepített Alsógallán ez 7 öl széles és 70 öl hosszú, tehát 490 3 öl, Felsőgallán 17 öl széles és 35 öl hosszú, azaz 595 '. ;öl volt (FÜLÖP 1992, 48-49.), így hasonló lehetett a nagysága Tolnán is.
  280. Részletesen 1. a tanulmány végén lévő "Függelék"-ben.
  281. Lex. Loc. i. h.
  282. MOL C97.20-22.cs.
  283. DANYI-DÁVID 1960, i. h.
  284. MOL A 40. Nr. 5.
  285. KORABINSKY 1786, i. h.
  286. VÁLYI 1796-1799, i.h.
  287. MOL TELP. 211. -X. Nq 18.
  288. Káliumkarbonát, melyet fahamuból főzés útján nyertek.
  289. SZABAD 1957, 97.
  290. Uo.99.
  291. MOL CSEL P. 185. - III. A. 114. cs. 25-28.
  292. (MOL TEL P. 197. fasc. CV. NqI.)
  293. KDMHt.ltsz.: 89.51.601.
  294. GRIMM 1873,1814-1816.
  295. L. 253. jegyzet
  296. BARTA 1996, 54.
  297. MOL TEL P. 197. fasc. 105. Ne 1., közli: FÜLÖP 1985, 338-339.
  298. Uo.
  299. L. 58. jegyzet, 48.
  300. 1 bécsi mázsa = 56 kg (BOGDÁN 1991, 455.)
  301. 1 SZABAD 1957, 441.
  302. L. 294. jegyzet
  303. HOFFMANN 2001, 215.
  304. 1 pozsonyi font = 0,5580 kg (BOGDÁN 1991, 448.)
  305. 1 pozsonyi pint = 1,67861 (BOGDÁN 1991, 253.)
  306. WELLMANN 1955, 557-558., BÁN 1989, 114.
  307. L. 294. jegyzet
  308. 1 pozsonyi mérős földterületre - innen is az elnevezése - búzából, kétszeresből, rozsból és árpából 1, zabból 1,25 pozsonyi mérő magot vetettek.
  309. WELLMANN 1989b, 584-585.
  310. NAGYVÁTHY 1821-1822, 94-95.
  311. Uo. 53.
  312. SZABAD 1957, 224.
  313. WEISZ 1969,17.
  314. Uo. 30.
  315. WEISZ 47.
  316. PREKOB 1998, 50.
  317. 1/4 krajcárt
  318. L. 102. jegyzet.
  319. WEISZ 1969, 50.
  320. WEISZ1969,42.
  321. bérleti szerződés
  322. Uradalmi összaírásba
  323. Főügyésze, MOL CSEL. P. 187.1.-A. Nq 1.
  324. rendeknek
  325. összeírattak
  326. MOL TEL. P. 210. - IV. fasc. IV. Ns 3.
  327. MOL TEL. P. 211. - IV. 11. 141-155. p.
  328. MOL TEL. P. 211. - IV. 11.157-171.
  329. Mivel ő volt a bíró, megállapított adójának csak a felét kellet fizetnie.
  330. MOL CSELP. 188. -II. A. 113. es. Na 7.
  331. MOL TEL. P. 211.-IV. 11. 245-255.
  332. SZABAD 1957, 218.
  333. megállapíttatja
  334. SZABAD 1957, 161.
  335. Ua.
  336. Uo. 224.
  337. Uo. 72-73.
  338. MOL TEL. P. 211.-IV. 11. 158-165. p.
  339. L. 268. jegyzet
  340. 1 pozsonyi icce = 0,83931 (BOGDÁN 1991, 208.)
  341. krajcár
  342. Ez minden bizonnyal a „reprezentációs költségeket" jelentette.
  343. MOL TEL. P. 211. - IV. 11. 246-249. p.
  344. Witwe (özv.)
  345. FÜE 1969, 322., 330.
  346. MOL CSEL. P. 187. -1. A. 1 cs. Nq 1.
  347. Mivel Geszteson ekkor 36 1/16 telkes gazdaság volt, látható, hogy csak ők jutottak herélhető földterülethez, a házas és hazátlan zsellérek nem. amit természetes az is magyaráz, hogy nem rendelkeztek a szükséges igaerővel.
  348. MOL CSEL.P. 188. - II. A. 113. es. 43. p.
  349. L. 328. jegyzet
  350. MOL CSEL P. 187. -1. A. 1. cs. Ne 1.
  351. MOL CSEL P. 188. - II. A. 113. cs. Na 8.
  352. SZABAD 1957, 532.
  353. Uo. 377.
  354. kötelezvényt
  355. SZABAD 1957, 193-194
  356. A gesztesi állatállomány összeírása. MOL CSEL. P. 188. - II. A. 113. cs. 42.
  357. özvegy
  358. ifjabb
  359. öreg, itt idősebb
  360. 360SA4.A
  361. időszaki takács
  362. SZABAD 1957, 119., 188.
  363. 1 katasztrális hold = 1 600 ¤öl
  364. FÜR 1969, 338-339.
  365. Uo. 281.
  366. MOL TEL. P. 211. -III. 39. es. 11./6.
  367. MOL CSEL. P. 188. - II. 178. k. Reversales 8-12., Instantia 13., 8.
  368. O'SVÁTH 1938, 620.
  369. L. 376. jegyzet
  370. FÉNYES 1848,179.
  371. MOL CSEL. P. 188. -II. A. 118. cs. 220-225.
  372. BÁLINT 1998, 31-32.
  373. védőszentjét
  374. WEISZ 1969, 51-52.
  375. Uo. 52.
  376. Uo. 53-54.
  377. Gróf Esterházy Móric e helység itt emelt egyházát néhai atyja, gróf Esterházy Miklós után Szent Miklós tiszteletére, neje, Lobkowitz Polixéna hercegnő' segítségével újonnan építtette, és Szent Miklósnak és Szent Vendelnek ajánlotta. WEISZ 57-59.
  378. BÁLINT III. 426-427.
  379. WEISZ 59.
  380. WEISZ 1969, 63.
  381. Uo. 80-82.
  382. MOL CSEL P. 187.-II.E. 177. cs. 2. 216-218. p.
  383. SZABAD 1957, 37-38.
  384. A hitbizományi vagyont nem lehetett sem a családtagok között felosztani, sem pedig elidegeníteni, az a család közös tulajdona volt, a hitbizomány örököse csak haszonélvezeti joggal bírt. Több fajtája létezett, az Esterházyaké majorátus volt, azaz mindig a legidősebb fiú örökölte.
  385. SZABAD 1957, 451-452
  386. törvényesen bevett vallássá nyilvánítását
  387. ESTERHÁZY 1901a, 166-167., WEISZ 1969,120.
  388. MOL CSEL. P. 185. - II. A. 114. cs. 25-28. p.
  389. SZABAD 1957, 266-267.
  390.  FATUSKA1974, 8-9.
  391. Szerződések, illetőleg a lejáró szerződések meghosszabbításai a következő évekből maradtak fent. 1818, 1824 (MOL CSEL P. 188. - II. A. 113. cs. 1. Ns 7.), 1831, 1836, 1838 (uo. 113., 50-51.), 1846 (uo. Na 8.), 1858, 1860, 1863, 1867, 1897 (uo. 56-60., 62-65., 220-222.)
  392. katasztrális hold = 1 600 négyszögöl
  393. FÜR 1969, 282.
  394. 1 katasztrális hold becsült hozama több év átlagában.
  395. FÜR 1969, 276-277.
  396. O'SVÁTH 1938, 620.
  397. Uo.
  398. MOL TEL P. 197. fasc. CTV. 1747. szeptember 17.
  399. MOL TEL P. 198. fasc. XLV. Nq 3. Rechnungs Formular vor die Ihro Exccelenz Graff Joseph Esterházische Rechnungs führer und Beambten.
  400. MOL TEL P. 211. -1. 1. cs. 90-91. Anno 1769 die 17- Mensis Decembris in Alsó Szent János peracta est Conscriptio Bonorum
  401. MOL TEL P. 198. fasc. XXXII. Nr. 602.
  402. 1 pozsonyi (száraz) icce = 0,55391 (BOGDÁN 1991, 208.)
  403. MOL C. 103. 22. cs. 147. p. Inventar, Joh. Michael Demelshaußer Gast wird in Maick
  404. jószágkormányzó
  405. Meg kell jegyezni, hogy mindebből írnokát is (aki pénzben 100 forintot kapott) el kellett tartania.
  406. MOL TEL P. 210.— III.a. 41. cs. 11—20. p. Status personalis Conventionum Annualium Officialium & Servitorum Dominiorum Tata, & Gesztes a 1° Jan 789
  407. MOL CSEL P. 188. II. a. l.Na 7.
  408. MÉREI1980, 272.
  409. Uo.270.,272.
  410. OROSZ 1979,1056.
  411. MÉREI1980, 274.
  412. OROSZ 1979,1058.
  413. Uo. 1061.
  414. 1 vágási méter vagy űrméter 145 cm magas, 120 cm széles és 100 cm hosszú rakás volt, azaz 1 tömörköbméter. (FÜR 1969, 245.)
  415. Uo. 248.

 

 

     
Előző fejezet Következő fejezet