BÍRÓ ANDRÁS

Autonómia és jövedelem

Amikor a rendszerváltozás első nyarán létrehoztuk az Autonómia Alapítványt, az országban alig volt tapasztalat az ilyen tevékenységről. Egy alapítvány pénzt adományoz annak érdekében, hogy alapszabályában lefektetett céljait megvalósítsa, és nem foglalkozik azzal, hogy ez a pénz, ez az adomány hogyan használódik fel. Azt várja el az adomány elfogadójától, hogy a szerződéses időszak befejeztével beszámoljon az eredményekről. A mi gyakorlatunk azonban már e tekintetben is eltérő volt. Magunkat egyidejűleg alapítványnak, tehát adományozónak, s fejlődési ágenciának, tehát interveniáló intézménynek tekintettük. Az Amerikai Egyesült Allamokban ezt az alapítványi típust operational foundation-nek hívják. Adományozóink1 is úgy látták, hogy céljaink megvalósítására ez a forma a legjobb.

Egy második jellegzetes vonás az volt, hogy az Autonómia Alapítvány a civil társadalom fejlesztését tűzte ki célul, ami alig jelentett konkurenciát más alapítványnak. Még meglepőbbnek tűnt, hogy a cigány civil társadalmat célozta meg.

Harmadik újításként a civil társadalom és a jövedelem összekapcsolását említeném két aspektusból. Egyrészt az e témával foglalkozók a cigányság kulturális, identitási, szociális, de mindenekelőtt oktatási összetevőit tartották és tartják meghatározóaknak. Az utóbbit mint az erőfeszítések és beruházások hosszú távon legfontosabb elemét. Másrészt úgy gondolták, nem feladatuk a témát a megélhetés oldaláról megközelíteni. A mi álláspontunk teljesen azonosult az oktatás kiemelkedő fontosságával, de addig amíg e közösség zöme a szegénység határa alatt él — ami azt jelenti, hogy a gyerek éhesen megy iskolába —, addig mi a család jövedelmét tekintjük a helyzet kulcsának.

Valószínű, hogy Nyugaton és a harmadik világban évtizedeken keresztül marginálisokkal foglalkozván nyilvánvalóbb volt számunkra, hogy a gazdasági bázis talán még elsőrendűbbé válik a növekvő munkanélküliség és az államnak a szociális és oktatási szférától való kényszerű eltávolodása miatt. Meg is fogalmaztuk vészjósló tételünket, amikor azt jelentettük ki, hogy a jelenleg munkanélkülivé vált romák sohasem kerülnek vissza a „fehér "-gazdaságba munkavállalóként.

Autonómia és jövedelem

Első látásra e két fogalom nehezen kapcsolható egymásba. Másodikra azonban nem is annyira nehezen. Az autonómia a demokratikus átalakulás végkifejletét célozza meg, hiszen a polgár mint politikailag autonóm egység képezi a demokratikus közösség alapját. A jövedelem meg a polgárosodás alapfeltétele, a független döntéshozatal bázisa. Társadalmunkban a romák azok, akik mindkét alapfeltételtől talán a legtávolabb állnak. Ezért utópisztikusnak tűnt sok itthoni megfigyelő szemében az Autonómia Alapítvány kísérlete. Nem így adományozóink szemében. Ők egyetértettek abban, hogy épp a marginális közösségek demokratikus mutációjába érdemes befektetni, hiszen a tömeges kirekesztés a globális átmenet gátjává válhat.

Elemzésünk abból a premisszából indult ki, hogy társadalmunk jelentős demokratikus deficittel indul új útjára. Hogy demokratának nem születik valaki, de azzá lehet válni, ha az egyén részt vesz a res publica-ban, ha választ és választható, ha megismeri jogait, kötelességeit, és ha él velük. Erre leginkább a civil szervezetek nyújtják az elemi tanulási kereteket. Ha ez igaz a többséget illetően, mennyivel valósabb a roma közösségre nézve. Látni kellett, hogy etnikailag meghatározott szervezeteik gomba módra nőnek, hiszen számukra ez volt az első pillanat, amikor alkalom nyílott valóságos önszerveződésre. A helyi szervezkedések alapját nemegyszer a nagycsaládi struktúra adta, ami nem feltétlenül erősítette a demokratikus gyakorlat fejlesztését. Tény az, hogy 1990 nyarán már több mint 80 ilyen bejegyzett szervezet létezett, zömében helyi önszerveződések formájában. Ez a jelenség radikálisan meghazudtolta a kimúlt rezsim cigánypolitikáját, amely habár nem keveset tett a cigányság pro-letarizálása terén, s ezzel határozottan akulturálta a közösség döntő többségét, valójában nem ismerte el másságát és hatásában inkább asszimilált, mint integrált.

Mivel alapítványunk fő célját a civil társadalom erősítésében fogalmazta meg, s a roma kisebbséget jelölte meg mint prioritásos területét, hipotézisünk mind reálisabb talajra lelt. A roma szervezetek támogatása volt most már a manifeszt cél, azt remélve, hogy így a demokratikus gyakorlatok elsajátításához járulunk hozzá. De hogyan? El lehetett volna képzelni, hogy tanfolyamokon, szemináriumokon, publikációkon keresztül „tanítsuk" a demokráciát. Ha igaz az, hogy az átalakulás legnagyobb vesztesei a romák, mindenekelőtt azzal, hogy körükben a munkanélküliség majd' hogy általánossá vált,2 úgy látszott, hogy a jövedelemszerzés és nem a politizálás az a spácium, amelyet meg kell céloznunk. Munkahelyteremtésről egy magánalapítvány nem is gondolhatott, mivel a modern gazdaságban egy munkahely létrehozásának anyagi vonzata 30 000 $ körül mozog. Így az Autonómia Alapítvány azzal szólította meg a helyi roma társadalmi szervezeteket, hogy pályázzanak jövedelmet generáló programok, projektek anyagi támogatásáért.

Hét év támogatás a roma szervezeteknek

1. grafikon

A szervezetek tevékenysége ezúton konkrét tartalommal töltődhetett meg. Lehetőség nyílt tehát arra, hogy önállóan kezdeményezzenek és egyben köny-nyítsenek tagjaik megélhetési gondjain. így kapcsolódott össze autonómia és jövedelem. Az a kikötés, hogy kizárólag helyi szervezetek pályázhattak, azt célozta, hogy egy generációkat meghatározó paternalista függés helyett önerőre támaszkodó, független akcióba kezdhessenek az autonómia tapasztalati iskolájának első lépéseként. Az önbizalom felkeltése és a nagyobb darab kenyér így kapcsolódhatott egymásba. Előző tapasztalatainkhoz tartozott és meggyőződéssé vált, hogy a szókratészi maieutikus módszer3 (bábáskodás) a felnőtt pedagógia alappillére. Lényegében a generációkon keresztül felhalmozódott tudás felszínre hozatala a változás legradikálisabb eleme, ha azt kellő respek-tus, bizalom és türelem övezi. Így növekszik a sikerélményre támaszkodó önbizalom is, amely marginális kultúrákban a legordítóbb hiány.

Visszadobni a döntéshozatal labdáját

Az alkalmazott módszer néhány etikai és technikai vonását érdemes itt megemlíteni.

fejlesztési munkánkat. Ily módon, ha nem is szűnik meg teljesen a függő-legesség, igyekszünk amennyire csak lehet vízszintes, szolidáris elemeket alkalmazni a romákkal való viszonyunkba.

1. Az ő életükről van szó, nem a miénkről. Megvalósítható-e egy projekt, ha az érintett populáció nem tudja azt sajátjának? Sok éven át másutt megismert, fölülről kezdeményezett projektek kudarca ráébresztett bennünket arra, hogy nem szabad róluk dönteni nélkülük, már csak azért sem, mert a valóságos kockázatot ők vállalják, nem mi.
2. Provokálni — indukálni. Határozottan állíthatók, hogy a több száz támogatott projekt közül egyet sem „adott el" az alapítvány a roma szervezeteknek. Kizárólag tőlük eredő kezdeményezéseket finanszírozott. E magatartásnak nemcsak etikai, hanem nagyon is gyakorlati oka van. Hiszen nehezen képzelhető el, hogy sikerre vihető az a terv, amelynek megvalósításához hiányzik a helyi energia, az akarat. Ezért a szó nemes értelmében, híven a maieutikus módszerhez, provokálni kell a szunnyadó kezdeményezési készségeket, és nem akadályozni azokat azon az alapon, hogy mi jobban tudjuk, nekik mi kell.
3. Dialógus — monológ, tehát az a technika, amely alkalmazásával el lehet érni a belső tartalékok felszínre hozatalát. Ehhez azonban hozzátartozik egy trükk: a labdát mindig vissza kell dobni! Minden, a legparányibb, döntéshozatali szituációban a külső partnernek vissza kell utasítania az abban való részvételt. Inkább kérdéseket tesz fel, ahelyett hogy válaszokat adna. Még az információadással is csínján bánik, inkább orientál, mint sem tanácsot ad.

Ezek az elvek és technikák alkalmazása különösen fontosak marginális csoportokkal való együttműködés során, hiszen radikális törést jelentenek a múltban tapasztaltaktól, és következetes alkalmazásuk sokkterápiaként hathat. Közismert, hogy a társadalmi kirekesztettség, az alulinformáltság, az alulképzettség, a sorsnak mind a lét legfőbb faktorának elfogadása megnehezíti az alternatívákban való gondolkodás kifejlődését, béklyóban tartja a kezdeményezőképességet. E bilincsek feltörése tehát a végső cél, ha komolyan gondoljuk a marginalitásból való kilépést.

Szerződéses viszony

A polgári lét egyik velejárója, hogy állampolgári és gazdasági tevékenysége szerződéses viszonyok keretei között zajlik. Az ilyen viszonyban két autonóm fél megállapodása jön létre kölcsönös jogaik és kötelességeik egyértelmű megfogalmazásával. A marginális lét számára nem nagyon ismert gyakorlat ez. Ezért tulajdonítunk különös fontosságot az alapítvány és a szervezetek közötti viszony szerződéses keretének szigorú betartására. Elvárjuk, hogy a szervezetek vezetői hasonló szerződést kössenek a projektekben részt vevő tagjaikkal. A szerződéses viszony keretei között egy sor olyan technikát is bevezettünk, amelyek az autonomizálódási stratégia elemei:

• Gyutacspénz. Az anyagi támogatás feladata egy folyamat beindítása és nem végtelen pátyolgatása.
• Kölcsön — adomány. A kölcsön — kamat és garancia nélküli formájában -, egyszerre több funkciót lát el. Mindenekelőtt határidó'höz kötött visszafizetést határoz meg. Ezt azonban konszenzusos alapon. Megvitatjuk a szervezet vezetőivel a visszafizetés reális időpontját, és csak közös megállapodás után kerül a dátum és a részlet-visszafizetések összege a szerződés szövegébe. Előfordult, hogy az alapítvány későbbi dátumot javasolt, mint a szervezet, mert az általuk javasolt időpont nem volt teljesíthető. Másrészt tervezéshez szoktatja a roma partnert. Minden marginális közösség hic et nunc viszonyt alakít ki a pénzzel, mivel semmilyen biztosítéka nincs arra nézve, hogy holnap is lesz. Ez az adott körülmények között racionális magatartás. Azonban ha szerződéses viszonyba lép, és felelősséget vállal a visszafizetésre, úgy azt meg kell tervezni. A kölcsön eme „áldásos" jellemzői azonban kezdeti tapasztalataink után megkérdőjeleződtek. Partnereink nem azért nem fizették vissza a kapott összeget, mert nem akarták, hanem mert annyira dekapitalizált helyzetben voltak, hogy erre nem volt módjuk. Azt hinni, hogy nemcsak megélnek, hanem a jövőre félre is rakhatnak és még vissza is térítenek, naivitásnak bizonyult. Ekkor változott politikánk, és az adott projekt természetétől függően több-kevesebb vissza nem térítendő összeg kezdett szerepelni a szerződésekben.
• Információ a demokrácia alapja. Szerződésszövegünk első pontjában az szerepel, hogy a vezetőség köteles a szerződési dokumentum teljes szövegét gyűlésen felolvasni és bizonyítékot adni arról, hogy a tagok jelen is voltak. Mindenképpen el akartuk kerülni, hogy az alapítvány és a szervezet közötti kapcsolat a vezetőségre korlátozódjon. A vezetőség beszámoltatási kötelezettségére, az alapítvány és saját tagsága felé is, így hívtuk fel a figyelmet.
• Pénzkezelés és felső határ. Mivel csak bejegyzett szervezetekkel kötöttünk szerződést, feltételként megszabtuk, hogy a pénzeket bankszámlán tartsák, csak két aláírás ellenében vehessék fel, és a kiadásokat bizonylatokkal igazolják. A projekt befejeztével pénzügyi és narratív beszámolót kötelesek szolgáltatni mind az alapítványnak, mind saját közösségüknek. Ez a szokatlan és számukra sokszor túlzott erőfeszítést igénylő követelmény végül is kifizetődött, mivel mind többen vettek részt ilyen értelmű képzéseken. A szervezetek nem pályázhatnak magasabb összegre, mint 10 000 $, s ezt nemcsak azért, mert minél több szervezetet kívánunk támogatni, hanem hogy a munkaintenzív megoldásokat megkeressék, s ezzel minél több tagot vonhassanak be a projektbe.

A projektek típusai

2. grafikon

• A projektek típusai. A támogatás felső határa és a hozzánk érkező pályázatok azt jelezték, hogy a projektek dandárja az ún. megélhetési kategóriába tartozik. A romák legalább 60%-a falun él, s a munkaképes férfiak között a munkanélküliségi ráta sokszor a 90%-ot is eléri. Ezek volt tsz- és állami gazdasági, építkezési és ipari betanított munkásokból tevődnek össze, s bárminemű tartós munkalehetőség hiányában töltik napjaikat. Számukra, szervezeteik számára a legkézenfekvőbb olyan projektek megfogalmazása, amely a mindennapi megélhetést elősegítené a jövedelempótló és a családi pótlék siralmas szintjének javításával. Így főleg apró mezőgazdasági és állattartási pályázatokkal igényelték a támogatást. Mivel az országban a romák csekély hányada rendelkezett gazdálkodói hagyományokkal, a pályázók ilyen ismeretek hiányában ultima ratioként fordultak a mezőgazdaság felé. Igaz, más lehetőség nem is igen mutatkozott. Egyes esetekben, ahol a közösség összeforrottabb volt, az ismeretek és a szervezési képességek átlagon felüliek, ott ún. fejlesztési típusú projektek jöttek létre, megcélozván a piacot.

Monitorozás nélkül lehetetlen

A felsorolt elvek és stratégiák alkalmazásához azonban élő kapcsolatra volt szükség alapítványunk és a szervezetek között. Mint már említettük, egyszerű pénzosztással valóságos változásokat nem lehetett elvárni. Olyan monitorozási rendszert, olyan monitorokat kellett tehát találni, akik a kommunikáció felsorolt módszereit haszonnal alkalmaznák.

Mivel a pályázatok abszolút többsége a falusi térségből származott, és a kezdeményezések mezőgazdasági jellegűek voltak, kezdetben olyan monitorokat kerestünk, akik e téren tapasztaltak, tehát idősebbek voltak. Sajnos ez a kísérlet csődöt mondott, mivel ezek a munkatársak — mellesleg kiváló szakemberek, akik még empátiával is viseltettek a romák iránt — lementek a falvakba, és mindenkinek, még a polgármestereknek is megmondták, mit s hogyan tegyen. Ekkor, már némi tapasztalattal gyarapodva, az alapítvány módszert változtatott, és inkább a humán területről jövő fiatal egyetemistákat kezdett felkészíteni erre a nehéz feladatra. Zömében nem romákat, de amikor csak jelentkeztek, romákat is. Későbbi eredményeink nagymértékben e fiatalok munkájának tudhatók be.

Az alapítvány kuratóriuma csak akkor tárgyal pályázatokról, ha kezdeti pillanattól fogva egy monitor felkereste a pályázót, és ajánlja annak támogatását. Kedvező döntés esetén ugyanaz a monitor kíséri végig a projektet, egészen a befejezésig. A monitorozási módszer nagy fontosságot tulajdonít a pályázó szervezet és az alapítványt képviselő monitor első találkozásának. Itt dől el sokszor, hogy az udvarias hangnem, a tiszteletteljes érdeklődés a romák helyzete, a szervezet tevékenysége iránt, létrehozhatja-e azt a kölcsönös bizalmi légkört, amelyre támaszkodva a kettős cél — a szervezetek erősödése és a megélhetés javulása — elérhető lesz. A monitornak tilos utasításokat, de még tanácsot is adni. Kérdéseket tehet csak fel (lásd maieutikus módszer), amelyekkel a pályázókban tudatosodnak a problémák, és kialakulnak az önálló megoldások módozatai.

Már az első, sokszor kockás papíron, kézzel írott, ötlet szintű jelentkezés beérkeztével indul el a monitor személyén keresztül az alapítvány és a szervezet közötti dialógus. Még távol vagyunk a pályázati dokumentum elkészítésétől, hiszen a célok pontos megfogalmazása, a reális költségvetés kiszámolása, a végrehajtás ütemtervének elkészítése, egy ötletből egy épkézláb projekt megfogalmazása nem könnyű feladat. Ez sokszor egyetemi végzettségű pályázóknak sem sikerül. Ekkor válik a monitor munkája, pszichológiai érzéke, türelme igazán fontossá. A szervezet vezetőségének meg kell tudni győznie a monitort, hogy az általuk választott tevékenység a legracionálisabb. A kérdések ilyenkor az alternatívák irányában mutatnak. Nincs-e más, jobb, olcsóbb, több résztvevőt bevonó lehetőség? Ha disznótartásban meg is állapodnak, azt is el kell dönteni, vajon közösen egy ólban vagy családonként gondolták-e? Van-e családonként ól? Bérelnének-e földet, hogy kukoricát adhassanak az állatoknak? Van-e bérelhető föld? stb., stb., stb. Az adott válaszokra épül fel majd fokozatosan a szerződés kerete és konkrét pontjai. Sikeres folyamat esetén a romák magukénak érzik a tervet, ismerik feltételeit és vállalják végrehajtását. Urai a folyamatnak.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az Autonómia Alapítvány tevékenységét megelőzően roma közösségek nem nagyon tapasztalták, hogy nem romák kamatmentes kölcsönt ajánlanak, hogy érdeklődnek terveik, helyzetük iránt és hogy partneri viszonyt, dialógust kívánnak létrehozni. Kezdetben értetlenül, sőt bizalmatlanul fogadták a közeledést, annyira szokatlan volt ez a viselkedés többségiek részéről. Később világossá vált és elterjedt annak híre, hogy az Autonómia Alapítvány célkitűzései megvalósításán kívül más érdekeket nem képvisel. Ehhez az is hozzájárult, hogy az alapítvány a pályázó szervezet politikai hovatartozásától függetlenül, kizárólag a projekt érdemei alapján döntött a támogatásról. A cigány önkormányzatokra azonban, mivel nem sorolhatóak a civil kategóriába, a támogatás nem terjedt ki.

Túlzások és konfliktusok

Az első két év tapasztalata bizony nem tükrözte azt az ideális képet, amely az eddigiekből kiolvasható lehetne. Nem csak tapasztalatlanságunk, sokszor túlzásaink sem segítettek. Egyik ilyen jelenség volt az autonómia követelményének eltúlzása. Annyira féltettük a helyi szervezet függetlenségét, hogy monitorjaink kezdetben, amikor a falvakba látogattak, szóba sem álltak a helyi polgármesterrel vagy a pappal. Igaz, ritkán várhattunk el empatikus magatartást részükről, azonban ügyetlenség volt a helyi elitet még csak nem is informálni arról, ami a faluban történik. Komoly gondot jelentett azonban a falusi romák viszonya saját szervezetükhöz. Egyrészt úgy értékelték, hogy „cigánypénz" jön a faluba, tehát etnikai hovatartozás jogán valamennyiük között kell szétosztani azt, akár tagjai a szervezetnek, akár nem. Később, amikor a vezetőség számára nyilvánvalóvá vált a visszafizetés szerződéses kényszere, a projektbe bevonandó tagjukat azon az alapon válogatták ki, hogy mennyire valószínű a tartozás kiegyenlítése. Ilyen és hasonló konfliktusok elkerülhetetlenek. Azonban az a szomorú kép alakult ki számunkra, hogy a romák egy nem is elhanyagolható hányada annyira kirekesztődött már az aktív társadalomból, hogy jövőjét kizárólag a szociálpolitika függvényeként látja.

Kemény bírálat érte alapítványunkat egy-egy roma politikus részéről. Azt kifogásolták, hogy közvetlenül finanszírozzuk helyi szervezeteiket, s ezzel szétziláljuk szervezőmunkájukat. Mivel mi nem roma szervezet, hanem a cigányság egészével szolidáris nem roma alapítvány vagyunk, úgy gondoljuk, hogy nincs és nem lehet szerepünk a cigánypolitikában. Azzal, hogy a helyi civil szervezetek erősödését tűztük ki célul, függetlenül szervezeti hozzátartozásuktól,4 szerintünk nemcsak helyileg, hanem országosan is erősítettük azoknak a demokratikus tapasztalatoknak az elsajátítását, amelyet fiatal magyar demokráciánkban általános hiányosságként figyeltünk meg. Lehet azonban, hogy az autonómiát elsajátító helyi szervezet új magatartása egyes országos szervezeti vezető szocializálódásából eredő, kézi vezérlésű stílusába ütközött, s ezért tűnhetett számukra negatívnak gyakorlatunk.5

Más bírálat is ért bennünket mondván, a sok helyi szervezet csupán azért jött létre, hogy az Autonómia Alapítványtól támogatást kapjon, és nem azért, hogy erősödjön a roma civil társadalom. Nem tagadjuk az ilyen motivációk létezését, azonban az a véleményünk, hogy ha egy faluban akár csak 2-3 roma hajlandó valamit tenni közösségéért, azt inkább üdvözölni kell, mint siránkozni felette. Ha még verbuválniuk kell legalább tíz szervezeti tagot, hogy a törvény feltételeinek megfeleljenek, ha alapszabályt kell megfogalmazniuk vagy akár egy megfelelőt felkutatni, ha a cégbíróságnál be kell jegyeztetni a szervezetet, ha bankszámlát kell nyitni, ha közgyűlést kell tartani stb. valószínű, hogy közelebb kerülnek a demokratikus gyakorlatok elsajátításához, mintha mindezt nem tették volna meg, vagy ha valaki helyettük tette volna meg.

Számadás

1997-ig bezárólag az Autonómia Alapítvány összesen 166 millió Ft-tal támogatta a roma szervezeteket. Ezekből 62% mezőgazdasági, 24% ipari vagy szolgáltató és 14% egyéb. Az utolsó három évben a mezőgazdasági projektek aránya még inkább növekedett, és 1997 végén elérte az összes projekt 73%-át. 65%-ban növénytermesztő, 35%-ban állattartó. A növénytermesztésre támaszkodó állattenyésztés a projektek 10%-át teszik ki. A mezőgazdasági termesztés fő ága: kukorica, krumpli, bab, árpa, dinnye, uborka. Van azonban kisebb mértékben búza-, gyógynövény-, fénymag-, hagyma- és zöldségtermesztés is. Az állattenyésztésre disznó, baromfi, hízó és tejelő marha, kecske, juh, ló és nyúl nevelése a jellemző.

Területileg a támogatott programok 92%-a vidéki (80% falusi és 20% városi), zömmel északkeleten és délnyugaton találhatók. Újabban Szolnok és Békés megyék részesedése nő. A szolgáltató, a települést átfogó projektek átlagban 146 főt érintenek, míg a fejlesztési típusúak átlagban 16 főt.

A kölcsönök visszafizetésének mikéntje lehetővé teszi tevékenységünk egyik, mennyiségi értékelését. Mi tagadás, kezdetben a visszafizetési fegyelem nem állt a remélt magaslaton. Monitorok hiányában, vagy mint említettük, a nem adekvátak kicseréléséig, ez nem is volt annyira meglepő. Sokan őrülteknek is tekintettek bennünket magáért az ötletért, hogy romáknak garancia nélküli kölcsönt nyújtsunk. Igaz, az első két évben alig jött vissza valami. A harmadikban azonban, miután a monitorozás új csapata, új módszerekkel, a mostani igazgató, Csongor Anna vezetésével elkezdte munkáját, évről évre ugrásszerűen kezdett nőni a visszafizetések összege. Amikor objektív okok, tapasztalatlanság vagy kedvezőtlen időjárás volt a vissza nem fizetés oka, az alapítvány toleráns politikát folytatott. Egyes esetben csökkentette a vissza nem térítendő összeget, és a maradványt hozzáadta a második kölcsön tartozásához. Hajthatatlan volt azonban magatartása, amikor gondatlan kezelés vagyjogtalan elsajátítás esete forgott fenn. Szerencsére ez ritkán fordult elő, azonban az alapítvány minden esetben átadta az ügyet az igazságszolgáltatásnak.

Manapság a visszafizetés rátája eléri a 76%-ot, ami hasonló projekteket illetően nemcsak nemzetközi vonatkozásban kiemelkedő, de egyik másik magyar bank is örülne ilyen klienseknek. Kanadában, ahol az amer indiánokkal évtizedek óta folyik hasonló állami támogatás, a visszafizetési ráta 8% körüli. Ennyit a mennyiségi értékelésről.

Ami az Autonómia Alapítvány kísérletének minőségi hatását illeti, annak értékelését bízzuk a jövőre. Egy kis adalék talán: egy külföldi alapítvány 17 abaúji faluban roma képviselőt választott saját programjának végrehajtására. Tizenhárom faluban az illetők vagy az Autonómia Alapítvány projektjeit vezették, vagy részt vettek az alapítvány által szervezett képzésekben.

Az Autonómia Alapítvány tevékenysége évekig magányos maradt. 1995 azonban az új kezdeményezések éve volt itthon és a régióban is. A kormány által indított és a költségvetésből finanszírozott Magyarországi Cigányokért Közalapítvány hasonló módon támogatni kezdte a helyi kezdeményezéseket, azonban állami orientációjú lévén, azzal a különbséggel, hogy a helyi települési és a kisebbségi önkormányzatok pályázatait is elfogadja. Bulgáriában és Romániában is indultak hasonló kezdeményezések: az előbbiben a helyi Soros Alapítvány kezdett roma vállalkozási támogatásba, Romániában az egyedüli roma szervezet, amely erre az útra lépett, a bukaresti székhelyű Romani Criss.

Jegyzetek:

1. Kezdetben a Rockefeller Brothers Fund, majd a Ford Foundation, a Ch. S. Mott Foundation, a Mellon Foundation és anonim USA-béli adományozók váltak rendszeres támogatóinkká. Később az Európai Unió, a Soros Alapítvány, majd nagy nehezen, némi magyar állami pénz is növelte az alapítvány akciólehetőségeit.
2. Ha megnézzük az ország munkanélküliségi rátáját mutató térképet, úgy az Autonómia Alapítvány támogatta projektek területi szóródása pontosan fedi a legmagasabb százalékokat jelző régiókat.
3. A szókratészi filozófiában az a képesség, hogy a párbeszéd folyamán, kérdések útján, a beszélőtárs felismerje, tudati szintre vigye a saját magában rejlő tapasztalatokat és igazságokat.
4. A 301 támogatott szervezetből 37 a Phralipe, 33 a Lungo Drom, 4 az MCKSZ, 3-3 az MCISZ- és a Ficu Noi, 2-2 pedig a Zsutinász, a RÍSZ és az Igaz Szó országos szervezethez tartozik. A fennmaradó 215, tehát az abszolút többség, kisebb, helyi szervezet. A számok amellett szólnak, hogy a központra nem támaszkodó, független szervezetek kezdeményezőképessége — úgy tűnik — élénkebb.
5. Bíró András: A demokratikus deficit és a roma civil szervezetek. Magyar Tudomány, 1997/6.