Előző fejezet Következő fejezet

NYÁRI SÁRKÁNY PÉTER

 

 

NYÁRI SÁRKÁNY PÉTER 1951. JÚNIUS 11-ÉN SZÜLETETT BUDAPESTEN. 25 ÉVES KORÁTÓL FOGLALKOZIK KÉPZŐMŰVÉSZETTEL. ALKOTÓI TEVÉKENYSÉGE NÉGY NAGY KORSZAKRA TAGOLHATÓ, KÖZÖTTÜK AZ ELSŐ A KONSTRUKTÍV JÁTSZÓTÉRI PLASZTIKÁK, A MÁSODIK A HOLOKAUSZT MŰVEK KORSZAKA. 1983-TÓL 1998-IG JÓRÉSZT LITURGIKUS ÉS SPIRITUÁLIS TÉMÁJÚ MŰVEKET ALKOTOTT, KÖZÖTTÜK AZ ÁLDÁSOK SOROZATÁT. HARMADIK ALKOTÓI KORSZAKÁNAK - AMELY MAI NAPIG BŐVÜL ÚJ MŰVEKKEL - TEMATIKÁJÁT A „TÁNCOLOK ÉS AZ ANGYALOK” ÉS „AZ ÉG EMBEREI” CÍMŰ SOROZATOK JELLEMZIK. NEGYEDIK KORSZAKÁT A ROMA KULTURÁLIS JELEK ÉS SZIMBÓLUMOK JELZIK. 2003-BAN KEZDTE CSURGATÁSOS-PÖTTYÖZŐS TECHNIKÁVAL ÉS ZOMÁNCFESTÉKKEL A ZENÉSZEK SOROZATÁT. MUNKÁI - MELYEKNEK ALAPSZÍNE EZÜST, ARANY ÉS FEKETE - NAGYON ANYAGSZERŰEK. A MŰ HORDOZÓI KÖZÖTT OTT TALÁLJUK A FÁT, A FELHASZNÁLT ANYAGOK KÖZÖTT A FÖLDET, AZ AGYAGOT, AZ ÜVEGCSEREPET ÉS A KÖVET. A RELIEF-MÜVEK PEDIG IZGALMASAN-ÉRZÉKIEN LEBEGNEK A KÉTDIMENZIÓS FESTÉSZET ÉS A TÉRBELI SZOBRÁSZAT KÖZÖTT. 1977 ÓTA ÁLLÍT KI, SZÁMOS EGYÉNI ÉS CSOPORTOS TÁRLATA VOLT. SZEREPELT A JÓZSEFVÁROSI KIÁLLÍTÓ TEREMBEN (1979), A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN „SÁRKÁNYOK-JÁTÉKOK” CÍMMEL (1988), A FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJÁBAN (1991), A BÁLINT ZSIDÓ KÖZÖSSÉGI HÁZBAN (1998). 2000-BEN A ROMA PARLAMENT TÁRSALGÓ GALÉRIÁJÁBAN, 2001-BEN AZ ÚJPEST GALÉRIÁBAN, 2008-BAN A BALÁZS JÁNOS GALÉRIÁBAN LÁTHATTÁK A MŰVEIT. 2000 ÉS 2003 KÖZÖTT AKTÍV RÉSZTVEVŐJE VOLT A CIGÁNY HÁZ ALKOTÓTÁBORAINAK. EZ IDŐ ALATT MINTEGY HÚSZ KIÁLLÍTÁST SZERVEZETT ALKOTÓTÁRSA INAK A ROMA PARLAMENT GALÉRIÁJÁBAN, AMELYNEK ÁLLANDÓ TÁRLATÁN MŰVEI 2001 ÓTA SZEREPELNEK.

 


 

PÉTER NYÁRI SÁRKÁNY WAS BORN ON 11TH JUNE, 1951 IN BUDAPEST. AT THE AGE OF 25 HE TOOK UP FINE ARTS. HIS CAREER CAN BE SUBDIVIDED INTO FOUR STAGES: FIRST - CONSTRUCTIVE PLAYGROUND SCULPTURES, SECOND - HOLOCAUST WORKS, THIRD (1983-1998) MAINLY LITURGICAL AND SPIRITUAL SUBJECTS, SUCH AS THE SERIES, TITLED BLESSINGS. HIS PHASE OF WORK IS CHARACTERISED BY THE „DANCERS, ANGELS AND THE PEOPLE OF HEAVEN". THIS SERIES IS STILL UNFINISHED. FOURTH STAGE IS CHARACTERIZED BY SIGNS AND SYMBOLS OF ROMA CULTURE. IN 2003 HE STARTED A NEW SERIES REFERRED TO AS „MUSICIANS", USING EMAIL PAINT AND EXECUTED WITH POURING AND DOTTING TECHNIQUES. HIS WORKS OF ART, CHARACTERIZED BY SILVER, GOLD AND BLACK COLOURS, ARE VERY MATERIALISTIC. WOOD, EARTH, CLAY, GLASS FRAGMENTS AND STONES ARE EQUALLY USED. THE RESULTING RELIEF IS FLOATING IN A FASCINATING AND EXOTIC MANNER BETWEEN THE TWO-DIMENSIONAL PAINTING AND THE THREE-DIMENSIONAL SCULPTURE ART. NYÁRI HAS BEEN EXHIBITING HIS PIECES OF WORK SINCE 1977. HE PARTICIPATED IN QUITE A FEW INDIVIDUAL AND COLLECTIVE EXHIBITIONS: JÓZSEFVÁROS EXHIBITION HALL (1979), THE NATIONAL GALLERY (DRAGONS AND GAMES, 1988), THE CLUB OF YOUNG ARTISTS (1991) AND BÁLINT JEWISH COMMUNITY HOUSE (1998). HIS WORKS COULD BE SEEN IN THE GALLERY OF THE ROMA PARLIAMENT (2000), IN ÚJPEST GALLERY (2001), AND IN BALÁZS JÁNOS GALLERY (2008). HE PARTICIPATED ACTIVELY IN THE ART CAMPS OF GYPSY HOUSE BETWEEN 2000 AND 2003. DURING THIS TIME, HE ORGANIZED APPROXIMATELY TWENTY EXHIBITIONS FOR HIS FELLOW ARTISTS INT HE GALLERY OF THE ROMA PARLIAMENT, WHERE HIS WORKS HAVE BEEN DISPLAYED PERMANENTLY SINCE 2001.

 

Zenész-szellemek I. / vegyes technika, fatábla, 60x70 cm, 2006
Ghosts of Musicians I. / mixed technique, wooden board

 

Éjszakai menekülés / tempera, papír, 48x35 cm, 2001
Flight at Night / tempera, paper

 

Táncoló I. / olaj, vegyes technika, farost, 28x61 cm, 2002
Dancer I. / oil, mixed technique, wood-fibre

 

Hommage a Parin / vegyes technika, fatábla, 31x82 cm
Hommage a Parin / mixed technique, wooden board

 

Asszony / vegyes technika, fatábla, 40x60 cm
Woman / mixed technique, wooden board

 

Fiúgyermek / vegyes technika, fatábla, 40x48 cm, 1996
Boy Child / mixed technique, wood-board

 

férfi / vegyes technika, fatábla, 50x55 cm, 2002
Man /mixed technique, wood-board

 

Arc arcban / olaj, vegyes technika, fatábla, 42x44 cm, 1994
Face in Face / oil, mixed technique, wood-board

 

Békítő áldás / olaj, farost, 80x60cm, 2002
Peacemaker Blessing / oil, wood-fibre

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet