Előző fejezet Következő fejezet

ORSÓS FERENC

 

 

ORSÓS FERENC 1955. SZEPTEMBER 20-ÁN SZÜLETETT HOMOKKOMÁROMBAN. KÖZÉPISKOLÁIT ZALAEGERSZEGEN VÉGEZTE, MAJD 1975-TŐL A DUNÁNTÚLI KŐOLAJI GÉPGYÁR NAGYKANIZSAI RÉSZLEGÉBEN TECHNIKUS. EZT KÖVETŐEN 1985-1990 KÖZÖTT A PÉCSI HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN NÉPMŰVELŐ. 2002-BEN A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN DIPLOMÁZIK MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ-MENEDZSER SZAKON. DIPLOMAMUNKÁJA A BARANYAI NAIV MŰVÉSZEK ÉLETÚTJÁVAL FOGLALKOZIK, ÉS OLYAN JÓL SIKERÜL, HOGY KÖNYV FORMÁJÁBAN IS KIADJÁK. KÖZBEN ÉVEKEN KERESZTÜL A GANDHI GIMNÁZIUM KOLLÉGIUMÁBAN NEVELŐTANÁR. 2001 ÓTA A „FUND” CIGÁNY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI OKTATÁSI INTÉZMÉNY VEZETŐJE. EKÖZBEN 2003-TÓL 2007-IG A CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLA RAJZTANÁRI SZAKÁRA JÁR, ITT SZERZI MEG MÁSODDIPLOMÁJÁT. 1995 ÓTA FOGLALKOZIK FESTÉSZETTEL. A CIGÁNY HÁZ BALATONSZEMESI ALKOTÓTÁBORÁBAN TETTE MEG ELSŐ LÉPÉSEIT FESTŐI PÁLYAFUTÁSÁBAN. JELENLEG PÉCSETT ÉL ÉS ALKOT. AZ OLAJFESTÉS MELLETT PASZTELLT IS HASZNÁL, ÉS SZÍVESEN RAJZOL. AMIÓTA RAJZTANÁRI KÉPESÍTÉSE VAN, SZINTE MINDEN TECHNIKÁT KIPRÓBÁLT. TÖBB KIÁLLÍTÁSON SZEREPELT, 1998-BAN BUDAPESTEN, 1999-BEN ÉS 2001-BEN NAGYKANIZSÁN, 2000-BEN ÉS 2001-BEN VAJSZLÓN MUTATTA BE ALKOTÁSAIT. PÉCSEN 1996-TÓL SZINTE ÉVENTE RENDEZNEK KIÁLLÍTÁST MUNKÁIBÓL. AZ UTÓBBI ÉVEKBEN KAPOSVÁRON ÉS NAGYKANIZSÁN VOLT ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSA. 2009-BEN KÉSZÜLT EL AZ 5X3,S MÉTERES „CIGÁNY PASSIÓ” CÍMŰ OLAJFESTMÉNYE.

 


 

FERENC ORSÓS WAS BORN ON THE 20TH OF SEPTEMBER 1955 IN A SMALL VILLAGE CALLED HOMOKKOMÁROM. HE GRADUATED FROM HIGH SCHOOL IN ZALAEGERSZEG, AND BECAME A TECHNICIAN IN THE MACHINE-FACTORY OF DKG, NAGYKANIZSA. BETWEEN 1985 AND 1990 HE WAS TEACHING POPULAR CULTURE IN THE HEVESI SÁNDOR CULTURAL CENTER OF PÉCS. HE GOT HIS DIPLOMA IN THE CULTURE-ORGANIZING-MANAGER BRANCH OF THE SCIENCE UNIVERSITY OF PÉCS. HIS DIPLOMA - ABOUT THE LIFE OF NÁÍVE ARTISTS OF BARANYA - WAS SO WELL DONE, IT BECAME A BOOK. HE WAS TEACHING FOR YEARS IN THE COLLEGE OF GANDHI HIGH SCHOOL, BECAME THE HEAD OF „THE FUND GIPSY ART TEACHING INSTITUTE" FROM 2001, AND MEANWHILE HE FINISHED THE DRAWING TEACHER BRANCH OF CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGOGICAL ACADEMY (2003-2007), AND MADE HIS SECOND DIPLOMA. HE STARTED PAINTING IN 1995. HE MADE HIS FIRST STEPS IN HIS PAINTING WORKS IN THE GYPSY HOUSE ART WORKSHOP BALATONSZEMES. HE IS LIVING AND WORKING IN PÉCS. HE IS USING OIL AND PASTEL, AND DOING GRAPHIC ART TOO. HE TRIED NEARLY ALL THE TECHNIQUES, FROM THE DAY HE BECAME A DRAWING TEACHER. HE HAD A COUPLE OF EXHIBITIONS: IN BUDAPEST (1998), NAGYKANIZSA (1999, 2001), VÁJSZ LÓ (2000, 2001), PÉCS (FROM 1996 TILL NOWADAYS EVERY YEAR). IN THE LAST YEARS HE HAD SOLO EXHIBITIONS IN KAPOSVÁR AND NAGYKANIZSA. HE HAS JUST FINISHED HIS 5 TIMES 3,5 METER OIL-PAINTING „THE GYPSY-PASSION" IN 2009.

 

Favágó / grafit, papír, 80x60 cm, 1999
Woodman / graphite, paper

 

Bányász / olaj, farost, 60x40 cm, 2002
Miner / oil, wood-fibre

 

Vakarókészítés / olaj, farost, 80x60 cm, 1995
Making of a Scraper / oil, wood-fibre

 

Teknővájó (Öregapám) / olaj, farost, 80x60 cm, 1995
Hutch Gouger (My Grandpa) / oil, wood-fibre

 

Anyám emlékére / olaj, farost, 60x80 cm, 1995
Memory of my Mother / oil, wood-fibre

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet