Előző fejezet Következő fejezet

Réger Zita

Orális kultúra és nyelvi szocializáció magyarországi

cigány nyelvi közösségekben

 

Az elmúlt évtizedben a nyelvi fejlődés kutatásában - s szélesebb perspektívában, az emberi beszélési módok, beszédteljesítmények vizsgálatában - egyre inkább tért nyert a felismerés, hogy a nyelv döntően fontos szerepet játszik a szocializációs folyamatokban, a társadalmi identitás, az adott közösség által elvárt tudás és viselkedési módok közvetítésében.1 A korai felnőtt-gyermek interakció tanulmányozása azt mutatja: túl azon, hogy a kisgyermek igen gyakran explicit nyelvi közlésekből értesül a közössége által elvárt viselkedési módokról, a neki szóló, hozzá intézett beszéd a szorosan vett nyelvi üzeneten túl egy sor szociokulturális információt is közvetít számára. Az interakció típusa (pl. diádikus - többszereplős), a beszélőváltás szerveződése, a nyelvi változatok különböző tényezők (pl. beszédpartner, téma) által meghatározott használati szabályai (közkeletűi kifejezéssel: a nyelv „stílusai"), a közösségben használatos beszélt és írott szövegek típusai, a kulturálisan hagyományozott beszédműfajok formai és funkcionális jellegzetességei - mindezen nyelvhasználati tényezőket az adott társadalom szerkezete, szerepviszonyai, értékei és hiedelmei alakítják.2 Ezért e nyelvhasználatai módok megismerése és elsajátítása a gyerek számára a szociális és kulturális információk nélkülözhetetlen forrását jelenti, adekvát használatuk pedig mintegy mutatója a szocializáció sikerének. A közösségben érvényes beszélési módok elsajátítása, illetve elsajátíttatása, a nyelvi szocializáció3 - tehát minden kétséget kizáróan része a szocializációnak: annak a nevelődési folyamatnak, amelynek eredményeképpen a kisgyermek „közössége kompetens és együttműködő tagjává válik".4

A jelen írás a nyelvi szocializációs folyamat egy sajátos vetületét: az orális kultúra átadásának néhány vonatkozását ismerteti, hagyományos cigány nyelvi közösségekben. E témakör eredetileg egy nagyobb kutatás része volt, amely a kisgyermekeknek szóló beszéd („input nyelv") és a korai nyelvi interakciók sajátosságait vizsgálta a hazai cigányság gyermeknevelési gyakorlatában.5 E kutatás keretében - a cigány kisgyermeknek szóló beszéd bizonyos általánosabb jellemzőin túl6 - a következő kérdésekre keresünk választ:

Hogyan befolyásolják a cigány orális kultúra sajátosságai a kisgyermekeknek szóló beszédet, s e sajátosságok mikor jelennek meg a korai interakcióban? Milyen „terv", „menetrend" van a cigány felnőttek fejében arról, hogy adott életkorban mit kell tudnia és hogyan kell beszélnie egy - az elvárásoknak megfelelően fejlődő - cigány kisgyermeknek? Melyek e tudás átadásának „technikái", nyelvi eszközei? Léteznek-e a cigányok körében kisgyermekeknek szánt folklór alkotások?

A nyelvi szocializáció vizsgálatának részeként arról is megpróbáltunk képet alkotni, hogy mi jellemzi a kortárscsoportban, a gyermekközösségekben zajló kommunikációt. Ennek keretében - egyebek között - a következő kérdéseket próbáltuk megválaszolni: A mindennapi élet közvetlen szükségletein túl mire használják a nyelvüket a cigány gyermekcsoportok? Hogyan tükröződik a felnőtt orális kultúra a gyerek nyelvhasználatában? S végül: létezik-e valamiféle autonóm cigány gyermekfolklór?

Az itt ismertetett kutatás a hazai és nemzetközi kutatásban az első kísérletet jelentette a cigány közösségek nyelvi szocializációs eljárásainak a vizsgálatára.7 A vizsgálatra 1984-85-ben került sor. Az ezt követő időszakban kiegészítő gyűjtési és átírási munkálatok folytak.

 

A KUTATÁS MÓDSZEREI

A kutatás során elsősorban olyan kétnyelvű cigány közösségekben végeztünk adatgyűjtést, amelyekről a korábbi néprajzi kutatások során már bebizonyosodott, hogy valamilyen mértékben még őriznek néprajzi hagyományt. További szempont volt a vizsgált csoportok kiválasztásában, hogy kutatásunkban valamennyi Magyarországon beszélt nagyobb cigány dialektus (oláh cigány, gurvári, romungro) képviselve legyen. Ennek alapján 8 megye 13 településén, összesen 77 háztartásban végeztünk adatgyűjtést.

A gyűjtés módszerei minden tekintetben a telep, az adott kulturális közeg sajátosságaihoz illeszkedtek. Laza, kötetlen beszélgetés keretében az anyáktól kisgyermekük nyelvtudása, fejlődése felől érdeklődtünk - ez rendszerint azonnal kiváltotta a gyerek beszédre biztatását, a hozzá való beszédet, amit - a beszélők engedélyével - magnóra vettünk. A felvételek változatos beszédhelyzetekben (etetés, altatás, fürdetés, játék) készültek. Kutatásunkban több egymás utáni alkalommal (longitudinálisan) vizsgált családok is szerepelnek.

A településen élő óvodás- és iskoláskorú gyerekektől játékaik felől érdeklődtünk, illetve megkértük őket, hogy tanítsanak meg bennünket azokra a játékokra, amelyeket játszani szoktak. A közvetlen kérdezésen túl pedig minden alkalmat megragadtunk tevékenységük megfigyelésére.

A vizsgált közösségek felnőtt tagjaitól minden hozzáférhető néprajzi anyagot, narratív szövegtípust (pl. meséket, tréfás történeteket, vicceket, történeteket a régi cigányéletről és nevezetes eseményekről, élettörténeteket) magnóra vettünk, hogy valamelyest képünk legyen a gyerekek számára mintául szolgáló orális kultúra fontosabb szövegtípusairól, beszédmüfajairól. A személyi kapcsolatok kiépülésével a magnót - amikor csak lehetséges volt - az adatközlőknél hagytuk, akik maguk is készítettek felvételeket számunkra. Sok felvételünk így a gyűjtő közreműködése nélkül készült. Az adatközlők segítségét az anyag átírása és az adatok értelmezése során is igénybe vettük. Az adatgyűjtést végző munkatársak egyike, SZEGŐ Judit - Michael STEWART szociálantropológiai kutatásának résztvevőjeként - 15 hónapot töltött egyik cigány településen. A vizsgálat során gyűjtött kb. 200 órányi beszédanyag mintegy egyharmada az ő gyűjtése.

 

EREDMÉNYEK

A gyerekeknek szóló beszéd néhány sajátossága a vizsgált közösségekben

A kutatás során a kisgyermek és környezete beszédkapcsolatát vizsgálva mindenekelőtt e kapcsolatok sokfélesége, a gyermeket érő nyelvi hatások, ingerek bősége volt számunkra szembetűnő. Szemben a gyermek-felnőtt beszédkapcsolatnak az európai és a tengerentúli angolszász kultúrában általános diádikus (kétpólusú) szerveződésével, a cigány kisgyermekek beszédkapcsolatai rendkívül szerteágazónak tűnnek. A családok szoros és kiterjedt rokonsági-komasági-szomszédsági kapcsolatai miatt ugyanis a kisgyermek beszédre nevelésében az anyán és a szűkebb család tagjain kívül még igen sok más személy is részt vesz.

A csecsemőknek, kisgyermekeknek szóló beszédben számos sajátos nyelvhasználati jellegzetességet sikerült azonosítani a kutatás folyamán. Ezek egy része8 hasonlóságot mutat a kisgyermeknek szóló beszéd bizonyos általánosabb, más kultúrák, más nyelvi közösségek kommunikációjában is leírt jelenségeivel (Id. 6. jegyzet). A kisgyermekeknek szóló sajátos nyelvhasználati mód megléte egyértelműen bizonyítja, hogy - szemben a korábbi, úgyszólván általánosnak tekinthető, kommunikációs deficitet, nyelvhiányt sugalló feltevésekkel,- a hagyományos cigány közösségekben a kisgyermekekkel folytatott beszélgetés része a mindennapi kommunikációs gyakorlatnak, az ilyen típusú nyelvhasználatot irányító szabályok pedig részét alkotják a cigány beszélők nyelvükre vonakozó tudásának.

A felnőtt-gyermek beszédkapcsolat más jellegzetességei azonban feltevésünk szerint összefüggenek a vizsgált cigány közösségekben élő néprajzi hagyományokkal, orális kultúrájuk egyes meghatározó vonásaival. Korábbi néprajzi, népzenei kutatások, valamint saját kutatói tapasztalataink alapján e tekintetben elsősorban a következő jellegzetességek érdemelnek figyelmet:

- Néprajz- és népzenekutatók9 véleménye megegyezik abban, hogy a cigány közösségekben gyűjtött néprajzi alkotások - például népmesék, dalok - általában lazább szerkesztésnek, improvizatívabbak az európai folklór párhuzamos alkotásainál. A cigány szóbeli kultúra alkotásaiban ugyanis - ellentétben az európai folklór kötöttebb, személytelenebb jellegével - gyakran megjelennek a közösség által átélt események vagy a mesélő, illetve énekes egyéni sorsa, érzelmei, életének konkrét eseményei.10

- A cigány szóbeliség alkotásainak másik fontos sajátossága az előadó szoros kapcsolata hallgatóságával. Az elbeszélő, az énekes mindig szól valakihez, mesében, dalban gyakori jelenség a „címzett" közvetlen megszólítása. A hallgatók közbeszólhatnak, rákérdezhetnek egy-egy eseményre, kommentálják azt vagy utalnak egy-egy konkrét esetre. A különböző szövegtípusok használata tehát alapvetően együttműködésen alapuló - interaktív jellegű - tevékenység.11

- További - témánk szempontjából igen fontos - sajátossága a cigány néprajzi alkotásoknak az erős párbeszédes jelleg, amely az epikus és a lírai műfajokat (mese, ballada vagy a lírai „lassú dal") egyaránt jellemzi.12 (A magyar népköltészetben a párbeszédes jelleg leginkább az epikus műfajok sajátja.)

Végül a cigány folklór archaikus rétegéhez tartozó alkotások megkülönböztető vonásának tekinthető a beszéd és az ének „kommunikációs modalitásainak" a közelsége, határainak időnkénti elmosódása az előadás folyamán.13

A szóbeliség, az orális kultúra e sajátosságai a cigány kisgyermekeknek szóló beszédmintát, kommunikációs módokat meghatározó - és egyedülálló - módon befolyásolják. Mindenekelőtt a cigány orális kultúra alkotásai - a módosított formában - szinte kezdettől fogva jelen vannak a kisgyermekeknek nyújtott nyelvi mintában. Hagyományos cigány környezetben már a preverbális életkorú kisbabának is mesét mondanak, s a mesében - a szereplők egyikeként - a gyerek olykor maga is megjelenik. A csecsemőknek, kisgyermekeknek mondott mesék expresszív előadási módja: a lassú beszédtempó, az eltúlzott, énekbeszédbe hajló intonációs kontúrok félreérthetetlenül jelzik, hogy kicsi gyereknek szól a mese.14 A dialogikus szövegszerkesztés iránti hajlam mutatkozik meg a kisgyermeknek szóló párbeszéd-modellálásban. Ilyenkor a kisgyermekhez beszélő felnőtt személy az általa improvizált dialógusban a kicsinek feltett kérdéseit maga válaszolja meg, a gyermek nevében.15 A párbeszéd-modellálás egy másik formájában a gyerek helyett, az ő nevében, a közösség valamely másik tagja (pl. testvér, nagyszülő) válaszol. A cigány felnőttek kisgyermekeknek szóló párbeszéd-modellálása, a jelenség korábbi leírásaitól eltérően, számos turnből16 állhat, témája pedig nem valamilyen a jelenben folyó vagy éppen megtörtént esemény, hanem a gyerek életének jövendő eseményei, valamint a tőle elvárt viselkedési és beszélési módok ábrázolása.

A kétszemélyes párbeszéd-modellálás egyik előfordulását mutatja be az alábbi példa:17

(A fiatal mama lábraállítva tartja öthónapos kislányát, Pityinkát; nagyobbik gyermekével, Kincsó nevű ötéves fiával őt nézik, neki beszélnek, énekbeszédszerű, a szöveg egy részében zenei dallamként leírható hanghordozással.18

Anya: „Käj sanäs?" , ,Hol voltál?"
Kincsó: „Me žej ande bólta!" „Megyek a boltba!"
Anya: "Minek?" „Minek?"
Kincsó: „Kináv gőjej" „Veszek kolbászt!"
Anya: , .Ha nke?" „Hát még?"
Kincsó: „Haj manrö." „Hát kenyeret."
Anya: „Hanke?" „És még?"
Kincsó: „Haj tejföli." „És tejfölt."
Anya: "Há nke?" „És még?"
Kincsó: „Haj manrö." „És kenyeret."
Anya: „Haj káske kineh les?" „És kinek veszed?"
Kincsó: „Túke!" „Neked!"
Anya: „Mange? „Nekem?
  Hat só keram me lenca?" Hát mit csináljak velük?"
Kincsó: „Kiravés les!" „Megfőzöd."
Anya: „Te krraváv le cinake." „Megfőzöm a kicsinek."

Hagyományőrző cigány közösségekben a beszélni tanuló - kisgyermekkel való társalgásban a leggyakoribb beszédaktus - típus kétségtelenül a tesztkérdés (olyan kérdés, amelyre a kérdező személy ismeri a választ, és beszédpartnerétől ezt az előre megszabott választ várja el). Egyes felvételeinken a két év körüli kisgyermeknek szóló anyai megnyilatkozások mintegy fele ebbe a kategóriába tartozott.19 Az ilyen típusú kérdésekkel a felnőtt egy meghatározott ismeretkészlet elemeire kérdez rá, olyan ismeretekre, amelyek mielőbbi elsajátítását a közösség a kisgyermektől elvárja (pl. kik tartoznak a családhoz, melyek a család által birtokolt anyagi javak, stb.). Jellegzetes szövegrészletet mutat be egy kétéves cigány kisfiú és mamája között folyó társalgásból az alábbi példa:

Anya: „Sodé gurumna si e papos?" „Hány tehene van a nagypapának?"
Dénes: „Doj." „Kettő."
Anya: „Söhke le? „Milyenek?
  Söhke dé sikáv! Milyenek, mutasd meg!
  Ha!" Hm?"
Dénes: „Paž." Öt."
Anya: „Pandž i. „Öt van (neki).
  Haj tuke den le sä? Neked adják valamennyit?
  Dine! Dénes!
  Sódé lőve si e papos?" Mennyi pénze van a nagypapának?'
Dénes: „Duj." „Kettő."
Anya: „Sódé del tu?" „Mennyit ad neked?"
Dénes: „Duj." „Kettő(t)."
Anya: „Duj feri? „Csak kettőt?
  Sávô o papo?" Melyik a nagypapa?"
Dénes: „0 PépeS." „A Pépes." (személynév)

Ami a „tesztkérdések" további használatát illeti, az európai és angolszász kultúrákon belül a gyermek értelmi- és beszédfejlődésének előrehaladtával ez a kérdéstípus elveszíti jelentőségét a családi kommunikációban. Tesztkérdések használata ezután már kizárólag az oktatási helyzetben tekinthető helyénvalónak. Cigány közösségek élőszóbeli kultúrájának egyes elbeszélő műfajaiban ugyanakkor felnőtt korúak is használják ezt a kérdéstípust: a közösen átélt események, a közösség által őrzött hagyományok felidézésekor ugyanis a hallgatóság egy-egy tagja pontosan ilyen típusú kérdésekkel „vizsgáztathatja" a mesélőt. Ilyen jellegű - elbeszélésbe ékelt - párbeszédet mutat be az alábbi szövegrészlet. (Az idézet történetet elbeszélő nagyecsedi asszony lánya lakodalmát meséli el az események részleteit egyébként pontosan ismerő hallgatóságnak.)

mesélő egy asszony a hallgatóságból
  S áyja de pal odl, kana xalé, pilé?
  Mi történt azután, mikor ettek, ittak?
Khel(d)é, giljabardé, mulatindé.
Táncoltak, énekeltek, mulattak.
  Savé?
  Melyikek?
O phuré roma  
Az öreg cigányok.  
  KI?
  Hol?
P udvára.  
Az udvaron.  
  Karing?
  Merrefelé?
Khére, ke mánde, p udvára.  
Otthon, nálam, az udvaron.  
  Hát o terne karing has?
  Hát a fiatalok merre voltak?
Karing so dikhnäs. Máj palál.  
O phűre has anglál,  
o terné has maj paläl  
Amerre láttak. Hátrább.  
Az öregek elől voltak.  
a fiatalok hátrább.  
  Káski has e banda?
  Kié volt a banda?
E/phúre röméngi.  
Az/ öreg cigányoké.  
  És1 pal odi?
  És azután?
Pal odi has e ternénge.  
Azután a fiataloké.  
  Ez az!

A tesztkérdések fenti típusú, széleskörű alkalmazása a cigány közösségekben feltevésünk szerint az írott nyelv, az írásbeliség hiányával függhet össze. Kisgyermekekkel folyó társalgásban a tesztkérdések fő szerepköre kétségtelenül a tanítás, a közösség által fontosnak tartott ismereti anyag átadása és begyakoroltatása. A felnőtt - gyerek nyelvi interakció e sajátos formájáról egyes új guineai és afrikai népcsoportok - pl. a kameruni Babanki törzs - esetében is beszámoltak.20 Elképzelhető, hogy a tesztkérdés ilyen kiterjedt használata a gyerekek szocializálásának fontos eszköze írásbeliséggel nem rendelkező társadalmakban.21

A „felnőtt" cigány beszédműfajokban viszont a tesztkérdés feltehetően a közösen átélt fontos esemény, illetve a közösség által őrzött hagyomány pontos és részletes felidézését szolgálja - elősegítve ezáltal a jeles esemény, hagyomány mélyebb, pontosabb rögzítését a kollektív emlékezetbe.

Nem kizárt tehát, hogy a tesztkérdés egyféle tanulási és memorizációs technika, amely a kollektív tudás átadását és hagyományozását, biztosítaná írásbeliséggel nem rendelkező társadalmakban. Hazai cigányságunk nyelvhasználatában azonban a tesztkérdés prozódiai sajátosságai, valamint a hallgatóság viselkedése arra utal, hogy a tesztkérdés egyben az élc, az ugratás eszköze is lehet.22 (A tesztkérdés e funkciója elsősorban a felnőtt beszédpartnerek között elhangzó, valamint az idősebb gyerekeknek feltett tesztkérdések esetében szembetűnő.) A tesztkérdés funkcióinak azonosítása a cigány orális kultúra vizsgálatának egyik legizgalmasabb kérdése.

Annyi mindenesetre elmondható: a tesztkérdések magas gyakorisága a kisgyermeknek szóló beszédben minden bizonnyal összefügg e kérdéstípus felnőttkori alkalmazásával, a cigány orális kultúrában betöltött fontosságával. A cigány felnőttek, amikor a kisgyermekeknek tesztkérdéseket tesznek fel, olyan nyelvhasználatra adnak mintát, amely - ellentétben a más kultúrákban tapasztalt tendenciával - a gyermek későbbi életében sem válik feleslegessé.

Az ismertetett jelenségek azt mutatják: a cigányság sajátos etnikai hagyományai, a közösségben használt beszédműfajok, szövegtípusok belső szerveződési elvei, mintái mélyen befolyásolják a kisgyermekeknek szóló beszédet, s magyarázatot adnak annak a környező kultúráétól eltérő vonásaira. A cigány nyelvi közösségekben a kisgyermeknek szóló beszéd már igen korán (a gyermek aktuális nyelvi szintjét jóval meghaladó bonyolultsággal) olyan nyelvi mintákat közvetít, amelyek lényeges alkotórészei az adott közösség szóbeli kultúrájának. Ezek a nyelvi minták a későbbiekben - meghatározott beszédhelyzetekben - megfelelő beszédmódot jelentenek majd a felnövő gyermek számára.

 

CIGÁNY GYERMEKJÁTÉKOK

A vizsgált cigány gyermekközösségekben szintén gazdag szöveganyagot sikerült összegyűjtenünk. A szövegek egy része a felnőttek körében meglévő, az általuk használt beszédműfajok hatását tükrözi, azok gyerek-változatának tekinthető. (Így például azt tapasztaltuk: 10-12 éves gyermekek már gyakran mondanak mesét, rövid, csattanós történeteket, vicceket - olykor rutinos felnőtt mesemondót idéző előadásmóddal, az adott szövegtípus szerkezeti jellemzőinek - például a mesét nyitó és záró formuláknak - tökéletes ismeretében.) E szövegek forrását a közösség kommunikációs gyakorlata, az ezáltal közvetített minták alkotják. Más játékok - így pl. a cigány gyerekek által játszott hosszú, bonyolult szerepjátékok, a dramatizált mesemondás vagy s Szent Családról szóló szöveg-improvizációk; egy, a felnőttekétől eltérő, autonóm cigány gyermekkultúra létéről tanúskodnak.23

A gyermekszövegek legérdekesebb csoportja kétségtelenül az úgynevezett „üllő" (kovancá) játékhoz kapcsolódik. Ennek a játéknak a keretében a gyerekek, a játékot irányító idősebb gyerekek kérdésére (Soj po číri! „Mi van az égen?" vagy So si po Sunto Dell „Mi van a Jóistenre?" /kb. „Mondj valamit a Jóistenről!"/) válaszolva, sajátos pozícióban, szöveget improvizálnak a Szűz Máriáról és családjáról. A szöveg elmondását a produkció bírálata, majd rituális jutalmazás vagy büntetés követi, amelynek során a játékot irányító gyerekek meglepő metalingvisztikai készségekről tesznek tanúbizonyságot. Az improvizált szövegekben azonos motívumok ismétlődnek, amelyekből a gyerekek életkoruk és adottságaik szerint építkeznek. A szövegek meghatározott formulákkal (pl. az amen szóval vagy esetleg valamilyen más, fohászszeru* fordulattal: pl. Amen. Kristus atutin p amende] „Amen, Krisztus segíts rajtunk!") zárulnak. Néhány rövidebb szöveg gyűjtésünkből (10-11 éves gyerekektől):

Dé šukár i Sunto Márja!

Phábol haj čillogil.

Ame samah opré late;

Kasó šukär i lako khér!

Me haj Rózsi sima háj Džudi

haj i Szöszi haj Jutka.

Gelám opré kaj Sunto Märja,

kasô šukär sas lako kher!

Čillogilas haj / phäbolas.

„De szép a Szűz Mária!

Ég és csillog.

Fent voltunk nála;

Oly szép a háza!

Én voltam, meg Rózsi meg Dzsudi,

meg a Szöszi meg Jutka.

Felmentünk Szűz Máriához,

oly szép volt a háza!

Csillogott és / égett."

 

Čerhäje, Sunto Mürje,

phabol lakó khér, radjogil,

či dičol andaj sumnakaj,

anda sumnakaj kérdjon

gurümburi,

háj šošoje;

Phabol lakó bútóri, radjogil,

kasavö k bútóri náj

č eg ŕbmnjé,

čég Sunto Marjä,

sar e Sunto Märja.

Dévläm, čumidav tu,

ažutin p amende,

soha na ker t avas nasväle!

te dél ame Súnto Márje

bôldôgo!

 

„Csillagok, Szűz Mária,

ég a háza, ragyog,

nem látszik az aranytól,

az aranyból galambok

lesznek,

és nyulak;

Ég a bútora, ragyog,

ilyen bútora egy asszonynak

sincsen,

csak Szűz Máriának, (olyan

asszonynak), mint a Szűz Mária.

Istenem, csókollak,

segíts rajtunk,

tedd, hogy soha ne legyünk betegek!

Tegyen minket Szűz Mária

boldoggá!"

 

Lake áavorfé kiden lake

luludje,

e bakri lénde avel,

haj čumidel le,

haj / kana dél o biršln(d),

mindig sälil pehke šavoréncä.

Haj čillogil vi voj,

 

„A gyerekei szednek neki

(a Szűz Máriának) virágot,

a bárány odamegy hozzájuk,

és megcsókolja őket,

és / amikor esik az eső,

mindig (fenn) száll a gyerekeivel.

És csillog ő is.

 

vi lake šavore,

sar fejíl pehke gurumne

gedé čillogil / ví lako thud,

haj kan avél khéré lake šavore,

kiravél lenge,

haj xán,

haj utána pale žán tär.

Kana dél o birSlnd,

mindig lako rom dörgil.

Haj utána pale megin khám i,

žanporeto,

ldden lake šavore ande košere

luludje.

Amen, Kristuš.

 

a gyerekei is (csillognak),

ahogy feji a teheneit,

így csillog / a teje is.

és amikor hazajönnek a gyerekei

főz nekik,

és esznek,

s utána elmennek.

Amikor esik az eső,

mindig dörög a férje (ti. a Jóisten).

És utána megint kisüt a nap,

mennek a rétre,

szednek neki (Szűz Máriának a

gyerekei) virágot, a kosárba.

Amen, Krisztus."

 

A cigány gyermekek nyelvhasználatának vizsgálata azt bizonyítja, hogy a fenti nyelvi szocializációs folyamat eredményeképpen a hagyományos cigány közösségekben élő gyerekek elsajátítják - és alkotó módon alkalmazzák - a cigány orális kultúra meghatározó jegyeit: az improvizatív előadásmódot, a párbeszédes-interaktív szövegépítést és a formális beszéd jegyeinek alkalmazását a megfelelő beszédhelyzetekben.

Cigány közösségek szociálantropológiai vizsgálata24 szerint az ilyen típusú nyelvhasználat elsajátítása egyben a közösségbe való beilleszkedés fontos állomását jelenti. Az „igazi cigányokat" jellemző beszélési módok (a vorba) elsajátítása ugyanis az autentikus cigány identitás elnyerésének nélkülözhetetlen előfeltétele.25

 

IRODALOM

BERKO GLEASON, J.

1988 Language and socialization. In: Késsel, F. (szerk), The development of language and language researchers. Hillsdale, NJ: Ertbaum.

 

BERKO GLEASON, J. - WETNTRAUB, S.

1978 Input-language and the acguisition of communicative competence. In: KE. Nelson (szerk.), Children's language. Vol.1. New York, Garden Press, 171-222.

 

BERNSTEIN, B.

1971 A socio-linguistic approach to socialization: With special reference to educability. In: Bernstein, B. (szerk.), Class, codes and control, Vol 1., Theoretical studies towards

a sociology of language. London, Routledge and Kegan Paul, 143-169.

 

BERNSTEIN, B.

1795 Nyelvi szocializáció és oktathatóság. In: Pap M. - Szépe Gy. (szerk), Társadalom és nyelv. 393-431. Budapest

 

DREVER.J.

1981 The Penguin Dictionary of Psychology (revised by H. Wallenstein). Penguin Books

 

HAJDÚ ANDRÁS

1962 Le folklore Tsigane. Etudes Tsiganes, 1-2,1-33.

 

GRABÓCZ G. - KOVALCSIK K

1988 A mesemondó Rostás Mihály, Budapest, MTA Néprajzi Kutatócsoport

 

HEGYI IMRE

1989 Három cigány mese. Glosszátor (22), no.l. 56-62.

 

HYMES, D. H.

1975 A beszélés néprajza. In: Pap M. - Szépe Gy. (szerk), Társadalom és nyelv. Szociolingvisztikai írások. Budapest

 

KOVALCSIK KATALIN

1985 Szlovákiai oláhcigány népdalok Bp., MTA Zenetudományi Intézete

 

KOVALCSIK K. - TÁLOS E

1989 Egy dalbetétes cigány népmese: Jávorfácska". Zenetudományi Dolgozatok, 189.

 

NAGY OLGA

1975 Archaikus világkép és mese-bagyományozás. A Debreceni Déri Múzeum 1974 évi évkönyve, 619-644.

 

OCHS, R - SCMEFFELIN, B. B.

1984 Language acquisition and socialization. In: R. A. Schwedwr és R. A. LeVine (szerk), Culture theory: Essays on mind, self and emotion. New York, Cambridge

University Press, 276-320.

 

RÉGER ZITA

1985 Beszámoló a „Halmozottan hátrányos helyzet és a nyelvi fejlettség" című folyamatban lévő kutatási projektum néhány eredményéről. Műhelymunkák a

nyelvészet és társtudományai koréból, I., 87-118.

 

RÉGE RZITA

1987 Nyelvi szocializáció és nyelvhasználat magyarországi cigány nyelvi közösségekben. Műhelymunkák a nyelvészet és társtudományai köréből, HL, 31-89

 

RÉGER ZITA

1990 Utak a nyelvhez. Nyelvi szocializáció, nyelvi hátrány. Budapest

 

RÉGER Z. - BERKO GLEASON J.

1991 Románi chold directed speech and children's landuage among Gypsies in Hungary. Landuage in Society, 20, 601-617.

 

SCHlEFFELIN, B. B.

1979 Getting it together: An ethnographic approach to the study of the development of communicative competence. In: R Ochs - B. B. Schieffelin (szerk), Developmental

pragmatics. New York, Academic Press, 79-108. SCHIEFFELIN, B. B. - OCHS, R (szerk)

1986 Language socialization across cultures. Cambridge, Cambridge University Press SNOW, C. R - FERGUSON, C. A (szerk)

1977 Talking to children: Language input and acquisition. Cambridge University Press

 

STEWART, MICHAEL

1987 Jgaz Beszéd" - avagy miért énekelnek az oláhcigányok? Valóság 1, 49-64.

 

STEWART, MICHAEL

1989 „True speech": Song and the moral order of a Hungarian Vlach Gypsy community. Man (N.S.) 24,1, 79-101.

 

TOMAI ÉVA

1979 A 12-15 éves cigánygyerekek és javító-nevelóintézeti fiatalok szociabilitásának vizsgálata 93-100. A cigány gyermekek nevelés-oktatása. Budapest

 

VÁRNAGY ELEMÉR - VEKERDI JÓZSEF

1979 A cigány gyermekek nevelésének és oktatásának problémái. Budapest

 

Réger, Zita

ORAL CULTURE AND LANGUAGE SOCIALIZATION IN ROMANI-SPEAKING SOCIETIES IN HUNGARY

The present paper gives an overview of a recent research on adult-child interaction and linguistic input in relation to oral culture and children's games in 13 traditional settlements of Romani-speaking Gypsies in Hungary. The language addressed to children in these communities has been found to be deeply influenced by living ethnographic traditions and properties of oral culture of the gypsies. Phenomena of input language closely related to these features are, among others, the specific way of modeling improvised dialogues to infants, and the extended use of test questions. Children's games reflect the highly creative use of the same feature of traditional oral culture in children's groups. The transmission of the specific ways of speaking is considered as part of the process of lingiustic socialization in these communities.

 

Réger Zita

ORALISO KULTURA THAJ ŠIBAKISOCUALIZACUA ANDEL UNGROSKE ROMÁNE ŠIBAKE KÖZÖSSEGURA

I serzökinja peske njeve ŕbdimasa pinžaravelame. Dikhlas ande 13 hadjomanjošone romane közöššegonde, ke sar vorbisaren le oprebarile ŕom(nja) kaj le cinne šavoŕa. Žangljilas avri, ke kadi oralno kultúra megsi žikatar o majkezdeto. Jek pilda si: kana improvisarde dijalogušura modellalisaren le ŕom kaj le šavoŕa, thaj andebareste hasnisaren le t.n.-e 'zumavimaske pušimata'. Le kidine šavorenge khelimata vikodo sikaven, ke le rodine čoportura žipe pengo iškolako barimo sittjon aba, thaj kreativnones hasnin i opral skirisardi kultúra. Kadal vorbimaske modura i šibaki socijalizacija služin, thaj lako jek riso keren.


Jegyzetek:

  1. Bernstein 1971,1975; sCHIefkelIn és ochs 1986; berko gleason 1988.
  2. A témakör ismertetését részletesebben ld. OCHS és SCHffiFFELIN, 1984; RÉGER 1990.
  3. HYMES 1975
  4. The Penguin Dictionary of Psychology, szocializáció címszó (DREVER 1981).
  5. A kutatás leírásét ld. RÉGER 1987.
  6. Az input nyelvet, felnőtt-gyerek kommunikációt vizsgáló pszicholingviszükai kutatások (ezek áttekintését ld. RÉGER 1990) széles körben bizonyították, hogy a nyelvi közösségek egy részben a kisgyermeknek szóló nyelv, a gyermek-felnőtt beszédkapcsolat meghatározott módon, rendszerszerűén eltér a felnőttek egymás közötti beszédétől. Ezeknek az eltéréseknek egy része (pl. a fonológiai és szintaktikai egyszerűsítés, a „hic et nunc"-ra korlátozódó témaválasztás, a lassú beszédtempó, a nagyfokú redundancia (pl. gyakori önismétlés) alkalmazkodást tükröz a kisgyermek nyelvi szintjéhez, más vonások (egyebek között a sajátos hangsúlyozási minták, a magasabb hangfekvés használata, a gyakori megszólítás) pedig a gyermek figyelmének, érdeklődésének ébrentartását, nyelvi aktivitásának fokozását szolgálja (SNOW és FERGUSON, 1977; GLEASON és WEINTRAUB 1978). (Megjegyzendő azonban: az „input nyelv" e sajátosságai gyakori előfordulásuk ellenére sem tekinthetők univerzálisnak: egyes népcsoportok, pl. az új-guineai kalulik szocializációs gyakorlatában nem a gyerek szintjéhez való alkalmazkodás, hanem a helyzetnek megfelelő megnyilatkozások közvetlen megismételtése jelenti a kisgyermek számára a nyelv és az adekvát nyelvhasználat elsajátításának forrását, ld. SCHIEFFELIN 1979). A fenti vizsgálat eredetileg arra a kérdésre keresett választ, hogy a cigány felnőttek kisgyermekeknek szóló beszéde tükröz-e fentiekhez alkalmazkodási, illetve beszédre ösztönzést szolgáló kommunikációs eljárásokat.
  7. A témakörrel kapcsolatban korábban legfeljebb szórványos megállapításokra támaszkodhatott a téma iránt érdeklődő olvasó. E megállapítások szerzői a cigány gyerekek iskolai nyelvi nehézségeiből kiindulva általában arra a következtetésre jutottak, hogy a cigány kisgyermekek otthoni nevelődéséből hiányzik a megfelelő beszédminta, s beszédkapcsolataik, kommunikációs lehetőségeik anyanyelvi közösségükben mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt elégtelenek (ld. pl. TOMAI 1979, VÁRNAGY és VEKERDI 1979). Az iskolai nyelvi nehézségek okainak a vizsgálat eredményein alapuló, eltérő értelmezését ld. RÉGER 1987, 1990.
  8. Pl. dajkanyelvi szavak, sajátos fonológiai és prozódiai eljárások alkalmazása, nagyfokú redundancia - mindezekről részletesebben ld. RÉGER 1987.
  9. P1. NAGY 1975; KOVALCSIK 1985
  10. NAGY Olga erdélyi mesekutató szerint az ilyen típusú mesemondás a mese fejlődésének legarchaikusabb fázisát képviseli, amikor a mese még része az adott közösség mindennapi életének, s a mesemondás még természetes, magától, értetődő tevékenységnek számít, amelyet a közösség minden tagja gyakorol, ld. NAGY 1975.)
  11. KOVALCSIK 1985, GRABÓCZ és KOVALCSIK 1988.
  12. HAJDÚ 1962; KOVALCSIK 1985.
  13. Ezt tükrözik egyebek között az énekbetétes mesék vagy énekelve történő mesemondás adatai, ld. HEGYI 1989; GRABÓCZ és KOVALCSIK 1988; KOVALCSIK és TÁLOS 1991.)
  14. A Déldákat ld. RÉGER 1987 1990.
  15. RÉGER 1987,1990.
  16. Turn: A társalgás egysége, az anyanyelvi megnyilatkozás (vagy nyelvi megnyilatkozásoknak az a szakasza) amellyel társalgás egy-egy adott pontján a beszédpartnerek egyike a társalgás menetéhez hozzájárul. Turn-t alkothat például egy kérdés vagy a kérdésre adott választ
  17. Az idézett szövegekben alkalmazott jelölési módokról ld. RÉGER 1987.
  18. A megfelelő szövegrész zenei átírását ld. RÉGER 1987
  19. Hátrányos helyzetű magyar családokban végzett vizsgálatunk adatai szerint a hasonló korú nem cigány kisgyermekeknek szóló beszédben e kérdéstípus előfordulásának aránya mindössze 8-10 százalékra tehető (RÉGER 1985).
  20. Elena LIEVEN (Manchesteri Egyetem), illetve Harriet JISA (Lyoni Egyetem), személyes közlés.
  21. REGER és GLEASON 1991.
  22. A mondottakon túl e funkció meglétére utal az ilyen fajta kérdezgetés elnevezése is: (nagyecsedi adatközlök szerint) xuteripo, illetve magyarul, fogásolás - fogós vagy fogas kérdések intézése a megélőhöz.
  23. Ezek részletes leírását ld. RÉGER 1987
  24. STEWART 1987,1989
  25. STEWART 1987,1989

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet