A magyarországi cigány tánchagyomány kutatásának története

A History of the Research of Gypsy Dance Traditions in Hungary

A hazai cigányság iránti tudományos érdeklődés kezdetét a 18. század végére datálhatjuk. A 19. század végére az eredet és a nyelv feltárása mellett a cigányság kutatói a lehetséges kutatási területek (életmód, foglalkozás, építészet, szokás, hitvilág, mese, népzene) szinte mindegyikével foglalkoztak, s e témákról kisebb-nagyobb terjedelmű cikkeket, tanulmányokat közöltek.1 A különböző napi- és hetilapok, a tudományos és népszerű kiadványok rendszeres témájává vált a cigányság életének és szokásainak leírása. Olyannyira, hogy a múlt század utolsó évtizedeiben Magyarország olyan helyet vívott ki magának a ciganisztikában, amelyhez hasonlóval azóta sem büszkélkedhet egyetlen ország sem.

Azonban sajnálatos tényként kell megállapítanunk, hogy ezekben a cikkekben, tanulmányokban a cigány táncra vonatkozó leírásokat hiába keresünk; ez a terület kívül esett a kutatók érdeklődési körén. Életmód- vagy szokásleírásokban található ugyan néhány értékes megjegyzés a romantikus ábrázolások mellett, de ezek semmiképpen sem foghatók fel tudományos igénnyel megírt leírásoknak.

A legkorábbi ilyen megjegyzést az 1771-1776 között megjelenő Anzeigen című folyóirat (amely Becsben jelent meg német nyelven) V. és VI. évfolyamában olvashatunk. A magát meg nem nevező szerző: (H), a hagyományos cigány életről ma is hasznosítható, kiváló, romantikától mentes leírást ad. E leírásban olvashatjuk a következő megjegyzést, amelyről ma már tudjuk, hogy a cigány botoló táncra vonatkozik:

„Fecsegők, lármásak, veszekedők. Nagy nyilvánosság előtt esnek egymásnak, botokkal nagyokat ütve a levegőbe és port szórva egymásra, de kárt nem téve egymásban, asszonyok és gyermekek bömbölése közepette."2

A következő adatot MEDGYES Lajos 1856-ban, az erdélyi sátoros cigányokról írt cikkében olvashatjuk:

„Vannak köztük aranyászó czigányok is, kik az Aranyos folyó medréből apró serpenyőben az aranyport mosogatják s gyűjtik, mit aztán tőlük a bányahivataloknál beváltanak. Munkához nem értenek. Ez a czivilizált czigányok mestersége. Fütyülésben azonban páratlanok, s lábbelijüket lehányják, és ezt rendre a mint hevülni kezdenek a tánczban, a kalapon kezdve. S így rúgják mezitláb s könnyű szerben a gyepen."3

LISZT Ferenc cigányok táncára tett megjegyzése korántsem ilyen élethű. 1861-ben megjelenő írásában a következő megállapítás olvasható:

„Ámde bizonyos, hogy a zene és a táncz a czigány vigadalmainak kiegészítő részét képezik. Soha sem hiányzik tanyájok podgyásza közt egy pár hangszer... s észre lön véve, hogy az ő zavart, forgó, ez alakban gyakran a keleti dervisek vezeklési gyakorlataira emlékeztető tánczuk mindig egy náluk hagyományos jelleghez közelít. Fő mozdulatait a legtávolabbi törzseknél feltalálni ismét, s azon szokások leírásában, melyek magukat e faj legnyomorultabb, Oláhország mocsárai közt rothadó csemetéi közt fenntartották, jelölve látjuk az táncokat, mellyek a moszkvai elegáns cigánynőkéihez tökéletesen csatlakoznak.”4

LISZT is, mint kortársainak legtöbbje, a cigány táncot a férfiak szemét oly hamar megbűvölő nők mozgásában látja leginkább:

„Egyébként nem mondhatni, hogy itt durvább szégyentelenség uralkodnék, mint milyet más helyeken találhatni, sem oly lázító szemérmetlenség, mint más tánczoknál, melyekre a rendőrség felügyel. Ezen czigánynők valóban nem közönséges örömlányai; az érzékiség kihívása náluk nem nélkülözi a költészetet, s mi sohasem láttunk náluk semmit, mi az erkölcstelenség szemtelenségeihez hasonlított volna. “ 5

Ez a leírás talán a moszkvai szórakozóhelyeken látott cigánynők táncára vonatkozik. Másutt így ír a cigánynők hangjáról, tánc közbeni viselkedéséről:

„Kevés nő birt köztük csinos hanggal. Igen kilévén téve a légköri változásoknak, nagyon hozzá szokva a szeszes italokhoz, nagyon korán kifárasztva nehézkes tánczuk s a kiabálások által, melyekkel fűszerezik. ” 6

FESZTY Árpád is egy cigány lány mozgásán keresztül ad némi ismertetést a cigánytáncról 1882-ben. Az ismertetést a Csicsó cigánybanda leírásában olvashatjuk:

„Czirok Netti, a kis dallos czigány leány énekli utánuk a nótát, a mit ők az előbb húztak, már szöveget is talált rá, úgy éneklik azzal a szöveggel, a melyik éppen kiéri a ritmust... Akkor szilajon kiált föl: „Cidupre roma!’’ (Húzd rá czigány!). S ugrik a középre, a czigányok egyszerre, mint egy varázsütésre kapnak hangszereik után és újból szól a nóta, a frisse. Most tűnik ki, láb alá való-e? Nézi is Nettike lábát valamennyi, most mind csak annak a két tánczoló lábnak muzsikál.

Lobogtatva kendőjét, illegetve derekát járja is Netti, mintha őt az isten is csak tánczra teremtette volna. Haja lobban, szeme villog jobbra-balra, melle piheg, de nem fárad, minden íze táncol.’’7

ZALAY Lajos 1882-ben megjelent cikkéből pedig azt tudhatjuk meg, hogy milyen táncokat látott a cigány gyerekektől:

„Nagyon emlékszem reá, hogy gyermekkoromban elvittük nekik ebéd részünkből a legjobb falatot; a miért aztán a purdék eljárták a babuka-táncot, a paprikatáncot, róka-táncot; mindenik félét egy-egy darab kalácsért vagy mákos lepényért.” 8

Sajnos adatok hiányában nem tudhatjuk meg mit takar a babuka- és a paprika-tánc. A rókatáncról azonban RÉTHEI PRIKKEL Marián értékelhető leírást ad 1924-ben kiadott könyvében. (Ezt MAÁCZ László egészítette ki az 1950-es években.9 A leírás teljes mértékben megegyezik a Nagyecseden látott és hallott rókatánc anyaggal. Csak annyi a különbség, hogy Nagyecseden a táncanyagot nem cigány gyerekek, felnőttek adták elő, hanem egy idős nem cigány férfi, Bíró Károly.)

A tánc első része kéregetésből áll. A szórakoztató mozgást, „táncot” az adományozó felhívására: „Na akkor járd el a rókatáncot!” vagy adomány reményében járják el. Mindig férfiak kérik saját maguk és társaik szórakoztatására.

RÉTHEI 1924-ben megjelent könyvében méltatlanul negatív, elfogult véleményt mond a cigány táncokról, amelyből semmivel sem tudunk meg többet róluk, jellegükről, előadásmódjukról, mint LISZT Ferenc felületes, romantikus leírásából.

„Különben pedig aki ismeri az eredeti cigánytáncot, az tudja, hogy ez annyira zavart, összevissza való ugrálásokból áll, hogy legföljebb ha dervisek eksztatikus táncával vethető egybe, s mint ilyen a szó szoros értelmében alkalmatlan reá, hogy valamely műveltebb nép sajátjának fogadja, vagy a maga táncával elegyítse.”10

Véleményének utolsó gondolata LISZT Ferenc állításának cáfolata, mivel LISZT azt állította, hogy „a régi magyarok eredeti tánczmozdulataikat a czigányokéval elegyítették össze egy új táncban." 11 RÉTHEInek a cigányok táncával kapcsolatos véleményét már csak azért sem fogadhatjuk el, mert ő maga sem tényekre alapozza kijelentését, noha ő ezt LISZT Ferencnek felrótta.12

Szerencsére számos tánc- és zenetörténeti forrás (pl. „cigánytánc” említés és dallam- följegyzés) maradt ránk, amely többek között azt is bizonyítja, hogy a páros és a szóló cigánytánc már a 17-18. században széles körben elterjedt divattánc volt.13

1764. augusztus közepén Mária Terézia 10 napot töltött Pozsonyban. „Ezen idő alatt két táncvigalom tartatott a pozsonyi várpalotában, melyek mindegyikét a királyné adta.”Az egyik augusztus 20-án volt. A másik pedig, amelyen a táncok mind magyarok voltak (s ezek között a cigánytánc is mint magyar tánc szerepel) augusztus 25-én volt.

„Solo czigány tánc, melyet ő felségük előtt tánczolt Jankovics Antal, Horváth-, Tót-, Dalmat országok követe, disz magyar mente nélkül; a ki midőn czigány módra különböző, tánczfordulatokat tett, a táncz hevében megsikolván, majd hogy össze nem rogyott. Az esetet a királyné kegyesen megmosolyogta, a nézők pedig megtapsolták.”14

Ugyancsak az 1700-as évek közepéről való az az adat, amely RETTEGI György emlékiratában olvasható. „... most lengyel, stájer, német, minuet, oláh és czigány táncokat nagy hebehurgyán járunk. ”15

Hogy mennyire élt a 19. században a cigánytánc, bizonyítja az a hirdetés is, amelyet Hollandiában a Zwolsche Courant című újság 1879. július 14-i számában olvashatunk:

Scholarly interest in the Rom of Hungary dates back to the end of the 18th century. Apart from exploring the origin and the language, by the end of the 19th century the researchers of Gypsy culture had dealt with nearly all the possible research areas (way of life, occupations, architecture, customs, beliefs, folk tales, folk music), publishing studies of varying length and depth on these topics.1 The way of life and customs of Gypsies became regular topics of various daily and weekly papers, scientific and popularizing publications. As a result, Hungary earned a distinguished place in Romological research in the last decades of the 19th century never surpassed by any country ever since.

It is however most regrettable that no reference to Gypsy dancing can be found in these articles: this field remained outside the interest of researchers. Besides Romantic representations, there are some suggestive remarks in descriptions of the way of living and customs, but they are all short of a scientific elaboration.

The earliest mention can be found in the vth and vith volumes of the periodical Anzeigen published in 1771-1776 (in German in Vienna). The unknown author (H) presents a still utilizable, excellent description of traditional Gypsy life free from all Romantic varnish. The following remark is also taken from this account. As is now obvious, it refers to the Gypsy stick-dance:

„They are loquacious, rawdy and quarrelsome. They fly at one another publicly, placing heavy blows with sticks into the air and kicking up dust, but not hurting each other, while women and children keep howling.” 2

The next data is from an article on Transylvanian nomadic Gypsies by Lajos MEDGYES written in 1856:

„There are gold-washers among them, who wash the gold dust in tiny pans from the bed of the river Aranyos and collect it before exchanging it in the mining offices. They don’t know anything about music. It is the job of civilized Gypsies. But they are second to none in whistling, and they kick off their footgear, gradually as they get warmed up to dancing, the hat going first That’s how they kick it barefoot and lightly on the grass.’’3

Ferenc LISZT’s remark about Gypsy dance is far less true to reality. The following can be read in a writing of his published in 1861:

„It is however certain that music and dancing belong to Gypsy merry-making. The bag and baggage around their camp-site always contain some instruments... and it has been noticed that their muddled, swirling dance reminding of the penitentiary practice of oriental dervishes is always approximating a tradition typical of them. Its central motives can be detected among the most remote tribes, and the accounts of customs which have survived among the most miserable offspring of Wallachia’s swamps include the dances which perfectly correspond to those of the elegant Gypsy women of Moscow.’’4

Not unlike the majority of his contemporaries, LISZT chiefly meant the movement of Gypsy women enchanting the eye of men so quickly by Gypsy dance:

„It simply cannot be stated that their behaviour is more crudely shameless than at other places, nor is it as insolently lewd as are other dances supervised by the police. These Gypsy women are truely not ordinary whores, the challenge of sensuality does not lack poetry, and we have never witnessed anything similar to the insolences of immorality." 5

The report must refer to the dancing of Gypsy women he saw at the places of amusement in Moscow. At another point, he wrote the following about the voice and dancing behaviour of Gypsy women:

„Few of their women had pretty voices, exposed to atmospheric changes, taken to alcoholic drinks, exhausted early by their tiring heavy dancing and the shouting that flavours it. ” 6

Árpád FESZTY also gave a glimpse of Gypsy dancing through an account of the movement of a Gypsy girl in 1882. It is part of the description of the Csicsó band:

„Netti Czirok, the young little Gypsy singer sings the song they have just played, she has found the words to it, they sing any text that fits the rhythm... Then she lets out a wild cry: „Cidupre roma” (Play it, Gypsy!). And she jumps into the centre, the Gypsies grab their instruments all at once as if by a magic stroke and the music is played again, the swift. It turns out now if it tickles the feet or not. All watch little Netti’s feet, all play the music for those two dancing feet.

Waving her scarf, her waist swaying, Netti is dancing as if God had meant her for that. Her hair is streaming, her eyes are flashing, right and left, her bosom heaving, but she doesn’t tire, she is dancing every inch."7

An article of Lajos ZALAY published in 1882 informs us what dances he saw Gypsy children dance:

„I remember clearly that when I was a child we took the titbits of our lunch to them, and in return, those Gypsy kids danced the babuka dance, the paprika dance, the fox dance to us, each for a piece of milk break or poppy-seed cake."8

For lack of data, there is no knowing what the babuka and paprika dances were like. There is, however, a useful description of the fox dance in a book by Marián RÉTHEI PRIKKEL published in 1924. (It was complemented by László MAÁCZ in the 1950s.9 The account completely tallies with the fox dance material seen and described at Nagyecsed. The only difference is that at Nagyecsed the dance is not performed by Gypsy children or adults, but by a non-Gypsy man called Károly Bíró.)

The first part of the dance is begging. The amusing movement, the „dance” is begun upon the call of the giver: „Let’s see the fox dance then]”, or in the hope of some alms. It is always men who want to see it for their own or their companions’ entertainment.

In his book of 1924, RÉTHEI expresses an unduly negative, prejudiced opinion about Gypsy dances, which fails to tell more about them, their character and manner of performance, than did Ferenc LISZT's superficial, romantic account.

„Otherwise, all those who know the original Gypsy dance are aware that it consists of such confused helter-skelter hops and leaps that it compares at most with the ecstatic dancing of dervishes and as such, it is clearly ill suited for being adapted by a somewhat more cultured people or mixed with their own dances.“10

The last thought of his account contradicts LISZT’s statement which says that „the Magyars of old alloyed their original dance movements with those of the Gypsies in a new dance."11 RÉTHEI’s judgment about the dances is untenable because, for one thing, he did not base it on facts - a deficiency he casts up to LISZT.12

Luckily, however, several sources of dance and music history (e.g. mentions and transcriptions of the „Gypsy dance” and its tunes) have survived proving that the couple and solo Gypsy dance was widely fashionable in the 17th-18th centuries.13

In mid-August 1764 Maria Theresa spent ten days in Pozsony. „During this time there were two great balls in the palace of Pozsony, both hosted by the queen. ’’One was on 20 August, the other exclusively of Hungarian dances (including the Gypsy dance as a Hungarian dance) was on 25 August.

„Solo Gypsy dance, performed in front of their highnesses by Antal Jankovics, the ambassador of Croatia, Slovakia and Dalmatia, without the ceremonial Hungarian attire: having done various dance movement in the Gypsy style, letting out cries in the heat of dancing, he all but collapsed at the end. The queen graciously smiled at the case, the onlookers applauded it.”14

Also from the mid-1700s have György RETTEGI’s memoirs come down to us, including the statement: „...now we’re dancing light-headedly Polish, Styrian, German, Minuet, Vlach and Gypsy dances. ”15

The prevalence of the Gypsy dance in the 19th century is confirmed by an advertisement in die July 14, 1879, issue of the Dutch daily Zwolsche Courant:

Abban az időben az odavándorló, különböző nemzetiségű cigányok, így a magyar és az olasz üstfoltozó cigányok is (akik nem tartották magukat szegénynek) meglepetéssel tapasztalták, hogy a nem cigányok nagy érdeklődést tanúsítanak életformájuk, zenéjük, táncaik iránt. Ezt kihasználva, újsághirdetésen keresztül hívták meg az érdeklődőket lakhelyük (sátraik) megtekintésére. A „szabadtéri múzeum” megtekintése közben zenéjük és táncaik bemutatása mellett nyárson sült disznóhússal kínálták meg a látogatókat. Mindezért 20 cent belépti díjat kértek.

RÉTHEInek erősen vitatott véleményét az 1930-as években megindult mozgófilmes gyűjtés cáfolta meg. Ugyanis ekkor már lehetővé vált,

„hogy a kutatók a megörökített táncok elemzése alapján vonják le következtetéseiket. Az első ilyen példa a magyarországi cigányság táncainak esetében a porcsalmai cigányok botoló tánca volt, amelyet LUBY Margit fölfedezése és LAJTHA László helyszíni felderítése (1934) nyomán GÖNYEI Sándor vett filmre 1936-ban.”16

GÖNYEI LAJTHA Lászlóval' közösen az említett cigány botolót a Magyarság Néprajzában rajzokkal és szöveges leírással meg is jelentette.17

Elképzelhető, hogy az 1936-ig áttekintett irodalmon kívül is lappanghatnak elszórt adatok különféle folyóiratokban, kiadványokban, mégis úgy véljük, hogy ezek a cigánytánc kutatás lényegét tekintve merőben új fordulatot nem jelentenek, ahhoz csupán újabb adalékokkal szolgálhatnak.

A fentiek alapján azt kell mondanunk, hogy a cigányok táncára 1934-től kezdve figyelnek fel, a tánckutatás kezdetét pedig 1936-tól kell számítani. Ettől az időtől kezdve vannak olyan adataink, amelyeket zenei és néprajzos szakemberek, továbbá koreográfusok tudatosan gyűjtöttek és dolgoztak fel helyszíni megfigyelések alapján.

A koreográfusok közül MOLNÁR István úttörő tevékenységét kell kiemelni, aki nemcsak hogy újra lefilmezte a porcsalmai „ősi kardtánc maradványokat őrző botos-táncot”,18 hanem koreográfiába is öntötte, melyet együttesével külföldön is nagy sikerrel mutatott be. Másodiknak VARGA Gyula nevét kell megemlíteni, aki CSENKI Imre kóruszenéjére a Debreceni Népi Együttes számára cigánytánc koreográfiát készített 1950-ben.19 A harmadik cigány kompozíciót RÁBAI Miklós készítette az Állami Népi Együttesnek 1951-ben, ugyancsak CSENKI Imre zenéjére. Az első cigány koreográfiák szerzői között kell megemlíteni SZIGETI Károlyt is Botoló című számával. A névsort BÉRES András nevével zárjuk, aki 1959-60 körül SIMON Jenő zenéjére készített koreográfiát Hajdú-Bihar megyei cigány gyűjtései alapján, mely Itt nálunk szép az élet címmel került bemutatásra.20

„Az 1950-es évek elejéig a tánckutatók és koreográfusok abban a tudatban voltak, hogy van egy filmre rögzített, a cigányok által táncolt ősi kardtáncnak tűnő botostáncunk, amelyet csak az a néhány porcsalmai öreg cigány tudott, de ezeken kívül más nem tudhatja azt. ”21

Ezt a tudatot az 1950-es évek elején a Népművészeti Intézet keretében elinduló munkaközösség kutató munkája cáfolta meg. Az új kutató nemzedék — ANDRÁSFALVY Bertalan, BERKES Eszter, BÉRES András, BORBÉLY Jolán, JAKAB Ilona, LÁNYI Ágoston, MAÁCZ László, MARTIN György, PESOVÁR Ernő, PESOVÁR Ferenc, POLÁNYI Péterné, VARGA Gyula és VÁSÁRHELYI László — az elődök tapasztalatait is felhasználva azt vallotta, hogy minden nemzetiség, minden népcsoport tánckincsével foglalkozni kell. Ez BARTÓK Béla és KODÁLY Zoltán gyűjtési módszerének követését jelentette. Vagyis: ha egy területen a kutató valamilyen megörökítésre méltó kultúrkincset talál, azt mindenképpen meg kell menteni, különösen ha ez az utolsó pillanatban történik.

Az első jelentős eredményeket e téren a fent felsorolt tánckutatók Szabolcs-Szatmár megyében végzett, nehézséget nem ismerő, áldozatos munkája hozta meg. Az összefoglaló az eredményekről és a módszertani tapasztalatokról az Ethnographia 1958. évi számában látott napvilágot.22 A beszámoló szerzői: MARTIN György és PESOVÁR Ernő a megye tánchagyományának ismertetése során külön kitérnek a cigányok tánchagyományaira. Ez érthető, hiszen a munkacsoport 220 kutatóponton (falvakban, tanyákon) dolgozott, s ebből kb. 180-190 településen a cigányoknál is történt gyűjtés. Megemlítjük, hogy összesen 930 filmfelvétel készült, melyből 680 táncfelvétel volt. Az utóbbiakban 250 botoló található. A táncfelvételek között 360 cigánytáncot és 200 cigánybotolót örökítettek meg.

A tanulmány írói ezek elemzése során állapították meg, hogy a cigánybotolónak sokkal szebb változatai élnek még a mai napig is, mint a LAJTHA - GÖNYEI által közreadott porcsalmai botoló. Sőt, a botolótáncok funkcionális, formai és zenei sajátosságait figyelembe véve a cigánybotolók típusait: a nővel járt páros és a férfival járt küzdőformát is meghatározták.

A cigánybotoló típusai mellett azt is megállapították, hogy a cigányok őrzik az egyes tánctípusok legarchaikusabb formáit, és tánckultúrájukban olyan elemek is vannak, amelyek e terület pásztor és paraszti tánckultúrájából teljesen hiányoznak. Ezek esetében tehát nem egyszerűen a helyi tánchagyományokat alakították át sajátos előadásmódjuk szerint, hanem látszólag teljesen önálló cigány táncanyagról van szó.

MARTIN György és PESOVÁR Ernő mellett ERDŐS Kamillnak is hasonló megállapításait olvashatjuk az 1958-ban megírt és 1960-ban megjelent cikkében, amely a Journal of the Gypsy Lore Society oldalain látott napvilágot.23 A cikk a Szabolcs-Szatmár megyei monografikus/ gyűjtés anyagából táplálkozik. A gyűjtött anyag egy része beépült KAPOSI Edit - MAÁCZ László ugyancsak 1958-ban megjelent könyvébe is, de a teljes anyag kiadása sajnos még várat magára.

A gyűjtési kedv 1958 után sem csökkent.24 Az 1950-es évek elején induló fiatal kutató csoport tagjai közül néhányan az 1958-ban megjelent beszámoló után is folytatták a gyűjtést és a gyűjtött anyag feldolgozását, publikálását. Sőt, a cigánytáncok gyűjtését kiterjesztették az egész magyar nyelvterületre. így egyre jobban megmutatkoztak az országhatárainkon belüli cigány táncok különbségei, úgy formai, mint funkcionális és zenei eltérései. A kutatókat elsősorban a cigány; botolótánc izgatta. Ezt tükrözi MARTIN György: Hajdútánc-Botolótánc,25 ANDRÁSFALVY Bertalan: Párbajszerű táncainkról,26 MARTIN György: A botoló nóta,27 Páratlan és aszimmetrikus ritmusok tánczenénkben,28 és A botoló és zenéje29 című tanulmányainak sora. De a cigánytánc (szóló és páros) törvényszerűségeinek megállapításai sem maradtak el. Ebben ugyancsak MARTIN György30 jeleskedett először, de PESOVÁR Ernőnek31 sem jut kisebb szerep a páros cigánytáncok feldolgozásában.

Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején a Táncház Mozgalom megerősödésével a hiteles cigány folklór is egyre nagyobb teret kapott a színpadokon.32 Emellett az 1980-as évek végére beigazolódott MARTIN Györgynek az a feltevése, hogy a magyarországi cigányság öntudatosodásával a cigány értelmiségből kitermelődik egy olyan réteg, akik közül néhányan az egyes tudományágakban, így elsősorban a néprajzban, elvégezik azt a munkát, amelyet eddig külső kutatók próbáltak több-kevesebb sikerrel elvégezni.33

A könyv témájának kiválasztásában hármas cél vezérelte e dolgozat íróját:

• Egy olyan terület cigányságának kultúráját és táncait vizsgálat alá venni, ahol a tánchagyomány országos viszonylatban a mai napig is elevenen él.
• Legalább egy évszázada letelepedetten élők körében folytatott gyűjtőmunka.
• Személyes indíttatás — ebben a mikrokultúrában nevelkedett fel.

E könyv témája az Ecsedi-Lápvidék (Nagyecsed) cigányságának tánckultúrája, annak aprólékos feltárása, amely a későbbi feltáró munkák során elvezethet a különböző hazai cigány csoportok tánchagyományainak módszeres összehasonlításához, a cigány tánc- dialektusok meghatározásához. Ezek pedig majd a különböző kelet-európai cigány csoportok összevetéséhez. E területek cigány tánchagyományainak feltárása hozzájárulhat a magyar néptánckutatás továbbfejlesztéséhez is.

The immigrant Gypsies of various nationalities, including Hungarian and Italian tinkers (who did not regard themselves as poor), were surprised to find that non-Gypsies were highly interested in their way of life, music, dances. Cashing in on this situation, they invited the public to see their residence (tents) in an advert. Besides a show of their music and dances, they offered pork roasted on the spit to the visitors viewing their „skanzen”. The entrance fee was 20 cents.

RÉTHEI’s much disputed opinion was finally disproved by the motion picture collection started in the 1930s. It enabled

„researchers to draw the conclusions on the basis of analyzing the recorded dances. The first example in regard to the dances of Hungarian Gypsies was the stick-dance of the Gypsies of Porcsalma, filmed by Sándor GÖNYEI in 1936 after Margit LUBYhad discovered and László LAJTHA had examined it on the spot (1934)."16

Together with László LAJTHA, GÖNYEI published the mentioned Gypsy stick-dance in drawn figures and verbal description in the Ethnography of the Magyars.17

There are possibly latent scattered data in various periodicals, publications besides the literature reviewed until 1936, but in the author’s view, they cannot effect a radical turn in the research of Gypsy dances, apart from contributing novel data.

To sum up the abovesaid, scholarly interest in Gypsy dances can be traced back to 1934, and the beginning of dance research is associated with 1936. That date marks the onset of purposeful field-collection and elaboration by ethnographers, ethno-musicologists and choreographers.

As for choreographers, the pioneering work of István MOLNÁR demands attention. He not only refilmed the „stick-dance preserving vestiges of the ancient sword dance”18 in Porcsalma, but he also composed a choreography upon it and produced it with success abroad, too. Next, Gyula VARGA needs to be mentioned, who made a Gypsy dance choreography to Imre CSENKI’s choral composition for the Debrecen Folklore Ensemble in 1950.19 The third Gypsy composition was made by Miklós RÁBAI for the State Folklore Ensemble in 1951, also to Imre CSENKI’s music. Mention must also be made of Károly SZIGETI and his composition Stick-Dance. The list is ended with András BÉRES, who made a choreography to Jenő SIMON’s music around 1959-60, on the basis of his Gypsy dance collection in Hajdu-Bihar county. It was performed under the title Life’s nice here with us.20

„Until the early 1950s, dance researchers and choreographers thought we had one filmed stick-dance reminiscent of the ancient sword dance danced by Gypsies, which was only known by those few old Gypsies of Porcsalma and no one else could know it. ”21

This belief was disproved by researches of the scientific team in the Institute of Folk Art launched in the early 1950s. The new generation of researchers - Bertalan ANDRÁSFALVY, Eszter BERKES, András BÉRES, Jolán BORBÉLY, Ilona JAKAB, Ágoston LÁNYI, László MAÁCZ, György MARTIN, Ernő PESOVÁR, Ferenc PESOVÁR, Mrs Péter POLÁNYI, Gyula VARGA and László VÁSÁRHELYI - shared the conviction inherited from their predecessors that the dance treasures of every nationality and ethnic group must be studied. When a researcher finds in an area any cultural treasure worth preserving, it is his duty to save it, especially when it is in the last moment.

The first major achievements were made by the above mentioned dance researchers after selfless and untiring efforts in Szabolcs-Szatmár county. The summation of the results and methodological experiences was published in Ethnographia in 1958.22 The authors of the report, György MARTIN and Ernő PESOVÁR, make a special account of the Gypsy dance tradition within the description of the county’s dances. Understandably so, since the team worked in 220 locations (villages, solitary farms), and in around 180-190 settlements Gypsies were also among the informants. A total of 930 film recordings were made including 680 dance filmings. 250 stick-dance records are among these. The dance recordings include 360 Gypsy dances and 200 Gypsy stick-dances.

Having analyzed this material, the authors declared that much finer variants of the stick dance have survived to this day than the Porcsalma version published by LAJTHA-GÖNYEI. Moreover, they defined the types of Gypsy stick dances on the basis of functional, formal and musical specificities: the couple dance with a woman and the fighting type with a man.

Besides the types of the Gypsy stick-dance, they also found that Gypsies were preserving the most archaic forms of certain dances, and their dance culture included elements completely missing from the dance culture of the region's shepherding and farming population. In these cases therefore it is not the transformation cf local dance traditions adapted to their own style of performance that is encountered, but a seemingly self- contained Gypsy dance stock.

In addition to György MARTIN and Ernő PESOVÁR, Kamill ERDŐS put to paper similar recognitions in his article of 1958 published in I960 in the Journal of the Gypsy Lore Society.23 The article is based on the monographic collection of Szabolcs-Szatmár county. A part of the collected material was incorporated in Edit KAPOSI - László MAÁCZ's book published also in 1958, but the entire material is still awaiting publication.

Collecting activity did not slacken after 1958.24 Some of the research team starting in the early 1950s continued collecting, analyzing and publishing material after the 1958 report, too, extending the collection of Gypsy dances to the entire Hungarian language territory. The differences in form, function and music of Gypsy dances within the borders of the country became clearer and clearer. Researchers were intrigued most by the Gypsy stick- dance. This is confirmed by György MARTIN's Haiduck-dance - stick-dance25, Bertalan ANDRÁSFALVY's Hungarian Duelling Dances26, György MARTIN's The Stick-dance Tune27, Odd and Asymmetric Rhythms in Hungarian Dance Music28, and Stick-dance and its Music.29 The determining features of the Gypsy (solo and couple) dances were also defined. The pioneering work was again done by György MARTIN,30 but Ernő PESOVÁR31 also played no smaller role in elaborating the Gypsy couple dances.

With the strengthening of the Dance-House Movement in the late 1970s-early 1980s uthentic Gypsy folklore also conquered ground on the stages.32

Besides, by the end of the 1980s György MARTIN's prediction about the rise of a layer of Roma intellectuals to carry out the scholarly work, especially in ethnography, done so far more or less successfully by outsiders, came true.33

The author was governed by a triple goal when selecting the subject-matter for the present study:

• to choose the culture and dances of Gypsies in an area where there is a rich dance tradition;
• to collect among people who have been settled for at least a hundred years;
• to have personal involvement - the author was brought up in this microculture.

The subject of this paper is the dance culture of the Rom of the Ecsed Marshland (Nagyecsed), its meticulous exploration, as part of the subsequent systematic comparative research into the dance cultures of various Hungarian Gypsy groups and the definition of

Gypsy dance dialects. On the basis, the comparison between diverse East European Gypsy groups' dance traditions can be then carried out. The elaboration of the Gypsy dance traditions of these areas may contribute to the development of Hungarian folk dance research as well.

Az Ecsedi-láp a végleges lecsapolás évtizedében. 1890-1900. The Ecsed Marshland in the Decade of final Drainage. 1890-1900.

Lábjegyzetek:

1. Ld.pl. ERDŐS 1989/a és VEKERDI 1982. bibliográfiáját.
2. ANZEIGEN 1775-76. Magyar fordítás: HABSBURG 1893. 97. Idézi VEKERDI 1982. 5.
3. MEDGYES 1856. 257.
4. LISZT 1861. 254.
5. LISZT 1861. 175.
6. LISZT 1861. 169.
7. FESZTY 1882. 234.
8. ZALAY 1882.812.
9. RÉTHEI PRIKKEL 1924. 129. Magyar Néprajzi Lexikon IV. 1981. MAÁCZ L: "Rókatánc" címszó.
10. RETHEI PRIKKEL 1924. 39.
11. LISZT 1861.254.
12. RÉTHEI PRIKKEL 1924.39.
13. FELFÖLDI 1988.76.
14. SZILÁGYI 1872.514.
15. RETTEGI 1760.364.
16. FELFÖLDI 1988. 72.
17. GÖNYEI-LAJTA 1943.
18. GÖNYEI - LAJTA 1943.76.
19. Ez a koreográfia egy évig volt az együttes repertoárján. Később újra készített egy rövid lélegzetű cigány koreográfiát. (VARGA Gyula szíves közlése alapján.)
20. BÉRES András szíves közlése alapján.
21. MARTIN György 1981-ben tartott előadásából. A hangfelvétel a dolgozat írójának tulajdonában van.
22. MARTIN-PESOVÁR E. 1958.
23. ERDŐS 1989/b
24. A 60-as, 70-es években már nemcsak a néprajzkutatók (tánc- és zenefolkloristák) gyűjtöttek, liánéin bekapcsolódtak a koreográfusok és a táncosok is. Ezek közül elsősorban TIMÁR Sándor, NOVÁK Ferenc és ERDÉLYI Tibor nevét említeném meg. Az 50-es években meginduló széleskörű gyűjtés a magyar parasztság és más nemzetiségek, etnikai csoportok között azt eredményezte, hogy gombamódra szaporodtak a falusi tánccsoportok, természetesen a cigányok között is. E dolgozat írója is 5-6 éves gyerekként táncolt egy 1957-58-ban működő nagyecsedi cigány táncegyüttesben. Az ebben az időszakban megalakuló cigány táncegyüttesek közül a mátészalkai cigányegyüttes volt az, amely országos hírnévre tett szert, és egészen az 1970-es évek közepéig működött.
25. MARTIN 1959.
26. ANDRÁSFALVY 1963.
27. MARTIN 1968/a
28. MARTIN 1968/b
29. MARTIN 1980/a
30. MARTIN 1980/b; 1983.
31. PESOVÁR E. 1980.
32. Egyre-másra alakultak a cigány hagyományőrző táncegyüttesek és zenekarok. Mint pl. a nagyecsedi Fekete szemek Cigány Táncegyüttes, a Nyírvasvári Cigányegyüttes, a Milotai Cigányegyüttes, a Sátoraljaújhelyi Cigányegyüttes, az Ando Drom cigányegyüttes Rákospalotáról és a Kalyi Jag (Fekete tűz) cigány népzenei együttes. S ezzel végérvényesen háttérbe szorult a színes szoknyák kavalkádja, a mell- és vállrázogatós táncfigurák és az ezt a táncstílust kísérő kávéházi zene. Ezen együttesek megalakulásával elindult a cigány fiatalok körében a visszatanulási folyamat, úgy a tánc, mint a zene területén. Azonban nemcsak a cigány fiatalok, hanem a cigány folklór iránt érdeklődő, a Táncház Mozgalmon felnövekvő magyar fiatalok is szívesen tanulják ezeket a táncokat. Ehhez nyújt segítséget immáron 10. alkalommal az Országos Cigánytánc Tábor, melyet az indulás óta e dolgozat írója vezet.
33. Ld. 25. jegyzet

Notes:

1. See e.g. the bibliographies in ERDŐS 1989/a and VEKERDI 1982.
2. Anzeigen 1775-76.Hungarian translation HABSBURG 1893.97. Quoted by VEKERDI 1982. 5.
3. MEDGYES 1856. 257.
4. LISZT 1861. 254.
5. LISZT 1861.175.
6. LISZT 1861.169.
7. FESZTY 1882. 234.
8. ZALAY 1882. 812.
9. RÉTHEI PRIKKEL 1924.129. Hungarian Ethnographic Encyclopedia IV. 1981. MAÁCZ L.: lexicon entry "Fox dance".
10. RÉTHEI PRIKKEL 1924. 39.
11. LISZT 1861. 254.
12. RÉTHEI PRIKKEL 1924. 39.
13. FELFÖLDI 1988. 76.
14. SZILÁGYI 1872. 514.
15. RETTEGI 1760. 364.
16. FELFÖLDI 1988. 72.
17. GÖNYEI - LAJTHA 1943.
18. GÖNYEI - LAJTHA 1943. 76.
19. This choreography was on the company's repertory for a year. Later he made another, shorter Gypsy choreography. (By courtesy of Gyula VARGA.)
20. By courtesy of András BÉRES.
21. From György MARTIN's lecture in 1981. The tape recording is in the possession of the' author.
22. MARTIN - PESORVÁR E. 1958.
23. ERDŐS 1989/b
24. In the '60s and '70s not only ethnographers (folk music and dance researchers) but also choreographers and dancers went out on collecting trips. Of them, Sándor TIMÁR, Ferenc NOVÁK and Tibor ERDÉLYI demand mention in the first place. As a result of the extensive collecting activity launched in the '50s among the Hungarian peasantry and other national and ethnic groups, village dance groups became mushrooming, some among Gypsies, too. As a child of 5-6, the present author also danced in a Gypsy dance ensemble of Nagyecsed in 1957-58. Of the Gypsy dance groups founded around this time, that of Mátészalka gained nationwide reputation and was active until the mid-1970s.
25. MARTIN 1959.
26. ANDRÁSFALVY 1963.
27. MARTIN 1968/a.
28. MARTIN 1968/b.
29. MARTIN 1980/a.
30. MARTIN 1980/b; 1983.
31. PESOVÁR E. 1980.
32. Ensembles aiming at preserving the Gypsy tradition were founded, including the Black Eyes Gypsy Dance Group of Nagyecsed, the Gypsy Ensembles of Nyírvasvári, Milota, Sátoraljaújhely, the Ando Drom Gypsy ensemble in Rákospalota and the Kalyi Jag (Black Fire) Gypsy folk music ensemble. This put a conclusive end to the swirl of variegated skirts, breast and shoulder shaking dance figures and the cafe music accompanying such dances. The foundation of these ensembles also launched a movement among Gypsy young people to relearn both their authentic music and dances. Not only Gypsy youngster, but also young Hungarians brought up on the Dance-House Movement and interested in Gypsy folklore also gladly learn these dances. This is also facilitated by the National Gypsy Dance Camp staged ten times so far under the guidance of the present author.
33. See note 25.