Benedek Katalin

Cigány mesemondók repertoárjának bibliográfiája*

Bevezetés

Az MTA Néprajzi Kutató Intézete Folklór Osztályán, MICRO ISIS 3.07 adatbáziskezelő rendszerben került számítógépes feldolgozásra A magyar népmesekatalógus összefoglaló bibliográfiája, a 19-20. századi népmesegyűjtések legreprezentatívabb gyűjteménye. Az OKTK kontinuus támogatásával kiadott 11 kötetes Magyar népmese katalógus (állatmesék, tündérmesék, legendamesék, novella mesék, ostoba ördög mesék, rátótiádák, tréfás mesék és anekdoták, hazugságmesék, formulamesék) összegező bibliográfiai kötetének számítógépre vitt adatbázisából elsőként a különböző nyelvi dialektusokat képviselő, egyetlen etnikum, a cigány népcsoportok narratív termését, teljes meseanyagát bemutató rész készült el, mutatványként kigyűjtve 2000 szöveg bibliografálása alapján. Ez így a magyar nyelvterületen, határainkon belül és kívül élő cigányság népmeséinek feldolgozását nyújtja.

A ma még virágzásában gyűjthető, élő folklórt reprezentáló Cigány mesemondók repertoárjának bibliográfiája c. kötet megjelentetése külön, előre hozva azért vált szükségessé, mert a legtöbb megoldandó probléma ezekkel a mesékkel kapcsolatban merült fel. Ezek a szövegek, mint a népmeséi korpusz önálló, mégis integráns részei, tartalmi-tematikai, formai, nyelvi, etnikai sajátszerűségei és sokszínűségük mellett ugyanezen paraméterek mentén sűrű szálakkal kapcsolódnak össze a magyar anyaggal, hiszen ide is, oda is csoportosítandók az ebben a kötetben található (de a magyarban is számontartott), meserepertoárja darabszámát (250-nél több mese!) tekintve világhírre szert tett magyar nyelvű cigány mesemondó Ami Lajos meséi, a magyarul is, cigányul is mesélő (pl.) nógrádi romungrók mindkét nyelven mondott szövegei, és a többféle dialektusban cigányul mesélők cigány eredetiből magyarra fordított meséi. A bibliográfia számbaveszi a legnagyobb részt magnófelvételeken rögzített, sőt egyre nagyobb mértékben a ma legmegbízhatóbb szövegrögzítésként és archiválási mód gyanánt CD tárba vett cigány meseszövegeket éppúgy, mint a fellelhető hagyományos archiválásban fennmaradt és a nyomtatott szövegekét.

A tizenegy, 1982 óta készített mesekatalógusban a meseanyag idáig típusonként volt bemutatva, ebben a kötetben megfordul az anyagbemutatási mód: itt a rendszerezés alapja az egyes gyűjtemény, s a tartalmat a rendezés tartalommutatói számsorrendben tárja fel. A tárta lommutatókkal kapcsolatban a cél az volt, hogy az alapul vett szövegnek a lehetőségekhez képest bemutatni forrásait és utánközölt szövegpárhuzamait, a forrásokról kiegészítő infomiációkat adni. A felhasznált meseközlések köteteinek, kézirat fondjainak tartalommutatói gyűjtői abc-ben és időrendben követik egymást.

A szövegtartalomhoz való gyors hozzáférést segítik a különböző indexek, a mesecímek indexe, a témamutató, földrajzi mutató, mesemondók mutatója, magyar és angol nyelvű típus és motívummutató, végül a névmutató. A megjegyzés rovatban a mesemondók szociális hovatartozásáról foglalkozásuk számbavételével kaphatunk képet, ahol ismeretes volt, közölve van, hogy melyik nyelvjáráshoz tartozik a mesélő, s itt közöltük a gyüjtő(k) nevét is. A rájuk vonatkozó megállapítások fényt vetnek az alkalmazott gyűjtőmódszerre, ezen belül pedig gyűjtött anyag folklorisztikai milyenségére. Amennyiben a típusba sorolás helyén az áll: nem mese, ez ana vonatkozik, hogy a narratív más műfajba, kategóriába sorolandó: pl. hiedelemmonda, történeti monda, élettörténet, írói közreműködéssel született ponyva stb.

A számítógépes adatbázis lehetővé tette a mezőkombinációk révén az anyag sokszempontú értelmezését: könnyen kigyűjhető a régiók mesemondóinak repertoárjai kor, nem, dialektális hovatartozás szerint, ugyanilyen szempontok szerint a mesetípusok gyakorisága, egyes mesemondók repertoárjának címekkel, típusokkal fémjelzett sajátosságai, a témaindexen keresztül bemutatott természetfeletti és hétköznapi hősök világa, a növény- és állatvilág, a társadalmi státusok jelentkezése, a meséi mikrokörnyezet eszköz és tárgyvilága, a mesekorpusz időbeli szegmentáltsága. A kereszt és hosszmetszetek révén további kapcsolatokra is fény deríthető: pl. gyakoribb ritkább fogalmak első és utolsó előfordulása, vitézes-tréfás ill. tündéries-romantikus, szentimentális tematika időbeli eloszlása stb.

Mindezek egy kötetbe csoportosításával, remélem, sikerült hozzájárulni a nemzetközi népmesekutatásban is hiánypótlónak mondható kiadással a szétszórt, heterogén, belső összefüggéseit elrejtő meseanyag rendszerezéséhez, kezelhetőségéhez, segédeszközül szolgálva a mélyebb összefüggések feltárásához, ismertté téve a népköltészeti motívumkincset a magyar és nemzetközi szakkutatás számára éppúgy, mint a nagyközönség számára. A szakma vezető nemzetközi képviselői1 valamennyien egyetértenek abban, hogy egy jól felépített index kötet a bibliográfiai keresésen túl számos egyéb célra is alkalmas. A meseszövegek története iránt érdeklődőknek egy motívum korai és kései formáiról, valamint a szövegek változásának szabályairól nyújt ismereteket. A motívum - variációkon keresztül vizsgáihatóvá teszi a népmeséi kompozíciót és transzformációkat irányító szabályokat. Felhívja a figyelmet a kultúrelemek mozgására térben és időben és arra, hogy hogyan teremtették meg és hágták át a kulturális határokat, elérve a jelenkori eloszlásuk aktuális állapotát. Bemutatja, hogy a népmesekincs mennyiben etnikus sajátosságú, mennyiben része egy szélesebb kulturális egységnek. Segítséget ad annak kutatásához, mi van benne egy kultúra repertoárjában és mi nincs és milyen jellemzői vannak ezen repertoárok történeti változásának stb.

A katalógus használata a következőképpen történhet: a tartalommutatóknál a gyűjtők abc-be, azon belül időrendbe sorolása növekvő sorrendű tételszámoknak felel meg. Azok az anyagok, melyekről tudunk, de nem kerültek feldolgozásra, az Appendixben vannak számbavéve, s egy következő adatbázis frissítéskor kerülhet sor az adatbázisba való bedolgozásukra. A katalógus használót az abc könnyedén elvezeti a keresett gyűjtőhöz, rajta keresztül az ott feltárt gyűjtemény darabjaihoz, míg ha a tartalommutatókat követő indexekből akar elérkezni a teljes címleíráshoz, a tételszámok alapján juthat hozzá a katalógusból nyerhető valamennyi információhoz.

A cigány mesekincs régiói

Felmerül a kérdés, hogy a kisközösségi mesemondó együttesek összegező feltérképezésével leírhatóvá válik-e egy nagyobb, regionális sajátosságokat mutató etnikus mesemondóstílus? Ebből a szempontból fontos megvizsgálni az északkelet oláhcigány dialektust /Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ung vm. (M, SzK, U) / az itt elsőként bibliografált erdélyi anyaggal való kapcsolatában /Maros-Torda, Kolozs vm., Erdély Ro./ valamint az alföldi, felföldi, dél-dunántúli régiókat, figyelve a magyarcigány, a tömegkommunikáció közvetítette populáris, valamint az írók, átdolgozok megteremtette meséi köznyelvi stílusra. Noha a mesemondók többségükben idősebbek, természetes vonzódásuk elsősorban a tradicionális, hiedelmekkel átszőtt mesemondáshoz kötötte őket, kevésbé a városi kultúrához, a skála két vége közt számos fokozat kimutatható. BARI Károly megállapítása szerint a magyarországi és erdélyi cigány meseanyag abban különbözik, hogy a magyarországinak inkább sajátja a kalandos, fantáziadús meseszövésben a varázsos és a mindennapi életbéli motívumok egyensúlya. Az erdélyi cigányság zártabb, törzsi közösségi életében viszont inkább fennmaradtak az archaikusabb, egyedülálló, párhuzam nélküli mesék. Az előadásmód itt szinte rituális, a hallgatók bekapcsolódva az eseménysorba életük részének tekintik a mesében történteket.2 Ezen archaikus, mágikus-mitikus világlátásba NAGY Olga meseszociológiai vizsgálatai nyújtottak széles betekintést3, KOVALCSIK Katalin pedig nyomába eredt a ritualizált, formalizált mesebeszéd kutatásának.4 Mindazonáltal érdemes most leltárt készíteni, mert még fog ugyan bővülni a gyűjtött anyag, de az egyre polgárosultabb életfeltételek nemsokára sorvadásra, eltűnésre ítélik mindenütt nemcsak a mesét éltető közösségeket, mesemondó alkalmakat, de még azokat a mesemondókat is háttérbe szorítják, akik hittek abban, hogy igazán megtörténtek azok a dolgok, amikről a mesék szólnak.

Egy-egy ismertté vált, kiemelkedő képességű mesemondó kapcsán felelőtlenség dialektust alkotó, regionális stílust feltételezni. Nemegyszer 100 év és egy vagy több száz kilométer választja el az elszigetelt, egyes adatokat. A gyűjtések mai állapotában csak tendeciákat állapíthatunk meg, abból ami eddig hozzáférhető. Az egyes meserégiók között azonban ebből a szempontból jellegzetes azonosságok és különbségek tapasztalhatók.

A Dunántúlon az 1930-as évektől feljegyzett 224 szövegből 188 meseszövegben 293 típusvariánsban csak a legismertebb típusok egy-egy hírmondója fordul elő, de a régióra jellemző, hogy jelen vannak itt a mesekincs klasszikus értékei szépen elmondott változatokbanT Jellegzetes vonás, hogy a dél-dunántúli, Duna menti pannon kultúrát délszláv elemek gazdagítják.

Az alföldi régióban 11 mesélőtől 351 szövegünk van rögzítve, ebből 238 mesev A gyűjtések WLISLOCKI - HERRMANN gyűjtőmunkájával vették kezdetüket a 19. század végén, a 40-es évekből származik CSENKI püspökladányi és Sáfár szarvasi anyaga, de nagyobb lendületet a 60-as évektől vettek a gyűjtések: ekkor gyűjtött HAJDÚ András és VEKERDI József Kispesten Németh Jánostól és családjától, a 70-es évektől napjainkig folytat gyűjtőmunkát BARI Károly, FÁBIÁN Imre és mások.

Felföldi meserégióban legkorábban Hevesből 1903 óta vannak feljegyzések, de a meseszövegek zöme az 1960-as évektől gyűlt össze a 15 mesemondótól. Egyes kiemelkedő meséi teljesítményektől eltekinthetve azonban úgy tűnik ez a régió nincs jól felgyűjtve, megállapításokat csak még nagyobb körültekintéssel tehetünk. A mennyiségi hiányokért azonban kárpótolnak a mesék minőségi jellemzői.

Az észak-keleti régióban a Felső Tisza vidékén a gyűjtések az 50-es évek végétől napjainkig folyamatosan zajlanak, az idáig számításba vett 696 szövegből 601 meseszöveg. Ebben kiemelkedő számú, a varázsmese, tréfás mese és elég hasonló számú a többi műfajú mese. Figyelemreméltó itt, hogy van feljegyzett rátótiáda, ami az erdélyit kivéve a többi régióból mindenütt hiányzik vagy ritka.

Az erdélyi gyűjtések WLISLOCKI Henrik és HERRMANN Antal jóvoltából az 1883-as évtől kezdődtek meg és szakaszosan bár, de napjainkig tartanak. 1890 után szünet állt be az 1940-es évekig, majd a 60-as évektől napjainkig folyik megszakítatlanul. Ennek eredménye 353 szöveg, ebből 114 meg nem nevezett erdélyi gyűjtőpontról WLISLOCKI-HERRMANN német fordításában, (ill. itt fel nem dolgozottan magyar fordításban a HERRMANN hagyatékban5 és töredéke folyóiratokban megjelentetve). Az erdélyi együttélésben szoros kölcsönhatás alakult ki a parasztság és a cigányság közt a mesekincset tekintve: a cigányság a parasztság valamennyi mesetípusát sajátjaként ismeri és saját, cigányos előadásmódban adja elő.6

Sz : meseszöveg  V: típusvariáns

A földrajzi lelőhelyek alapján elmondhatjuk, hogy az elterjedés megszakad Nyugat és Észak Dunántúlon és ezidáig fehér foltnak tartható Vas, Győr-Sopron, Veszprém megye. A létező adatok a fenti 5 régióban oszthatók el. Ebből úgy tűnik, a varázsmese minden régióban 50 %-nál magasabban jellemző a cigánymesékre és mindenütt második, harmadik helyen szerepelnek a tréfás mesék és az ostoba ördög-mesék. Ehhez képest a már elég kevésnek mondható novellamese legmagasabb számban az Alföldön és a Felső Tisza-vidék anyagából került elő. Jelentékenyebb számú legendamese található Dél-Dunántúlon és a Felső Tisza-vidéken, másutt majdnem hiányzik, s említésre alig méltó mennyiségű mindenütt az állatmese és a rátótiáda. A hazugságmesék és formulamesék számában mindenütt a bevezető, befejező formulák egy-egy mesemondó repertoárjában különösen jelentős helyet elfoglaló, kedvelt volta játssza a fö szerepet.

Mindennek alapján, noha híjával vagyunk az alaposabb összehasonlító vizsgálati eredményeknek, a megmutatkozó gyakoriságból annyi már látható, hogy minden régióban legérdekesebb sajátság a sárkánnyal való férfias, hősies és a ravasz, furfangos elbánás viselkedési normáinak nagy szerepe a varázsmesékben. A Dél Dunántúlon és a Felső Tisza-vidéken a legendamesék közül legnépszerűbbek Krisztus és Szent Péter kalandjai, melyekben a jó és rossz szívü, egyszeri embereket jutalmazzák és büntetik földön jártukban. Feltételezhető a ponyva és az írott előzmények befolyása a viszonylag nagyobb számú alföldi és Felső Tisza-vidéki novellamesék mögött. Dunántúl és Felföld a Ki haragszik meg hamarább típusú hidegvérü szolga mesék abszurditásaival és a rászedett ördögöt/sárkányt/óriást legyőző furfangos cigány vitézekkel tűnik ki, ez utóbbi szereplő Erdélyben is, Felső Tisza-vidéken is gyakori. Sűrűn szerepel a tréfás mesékben az okos fiú és az ördöngös szolga a Felső Tisza-vidéken, Erdélyben, de az Alföldön és Felföldön is és kis mértékben jelen vannak ezek a típusok a dél dunántúli meserégió mesekincsében is. Mindenütt jelentős számúak az Ólomfejíí barát és a Borsszem Jankó típusok cigány megfelelői és az alföldi és a dél dunántúli területen kedvelt a Hamupipőke cigány változata a Zsofolica.

Cigány mesélők körében végzett folklór gyűjtenek története

A legkorábban névszerint említett cigány mesélő Hincsi, egy székelyudvarhelyi kollégiumi susztere. A rá vonatkozó feljegyzés az 1816-1822-es évekből való, egy egykori mesehallgató diák visszaemlékezéseként. Ezt követően FIALOWSKI 1865-ös gyűjtésű öt szövegénél van megemlítve a mesélő cigány etnikuma. Mindkét feljegyzés igen korai és figyelemre méltó, mivel ebből az időből a magyar anyagban is ritka, hogy a mesélőről is fennmaradjon adat. Ugyancsak a 19. század végének úttörő kezdeményezőiként kell számontartani HERRMANN Antalt és WLISLOCKI Henriket, az erdélyi sátoros cigányokkal együtt élt, vándorolt folklórjukat rögzítő, utánmesélő, paraírazeálva kiadó polihisztor kutatókat közel kétszáz, különböző érdeklődésre számot tartó németre és magyarra fordított szöveganyagukkal. A 20. század 40-es éveiben CSENKI Sándor gyűjtötte fel tollbamondás után lejegyezve a püspökladányi cigánytelepen megismert mesemondók 63 darabból álló cigány nyelvű repertoárját, mely magyarul részben 1972-ben, teljesen 1974-ben jelent meg, német fordításban pedig ennek az anyagnak 29 szövege 1980-ban. A Szögkirály meséit eredetileg idős cigányok cigányul mondták cigány hallgatóság jelenlétében, utóbb egy cigány fiatal fordította magyarra7 . A gyűjtő SÁFÁR Sándor a magyar szöveget jegyezte le és ezt mesélte irodalmilag kevéssé átdolgozott formában újra JÉKELY Zoltán. A ketesdi mesemondók közt gyűjtötte KOVÁCS Ágnes Lingurár Tódor és Rupp György cigány marha- és disznópásztorok meséit.

A nagyszabású korszerű gyűjtések az 1950-1960-as évektől vették kezdetüket. Mennyiségben, minőségben, szinességét tekintve ekkor vált ismertté ERDÉSZ Sándor jóvoltából nemcsak a világhírre is szert tett Ámi grandiózus mesekincse, mely magyarul mondott meséken kívül hiedelemtörténeteket, anekdotákat is tartalmaz, de Ramocsaházáról a mesemondó Jóni család repertoárja, szintén 200 közeli mesével, hiedelem, aitiológiai, történeti mondával, anekdotával, a nyírbátori Pataki Géza meséi itt fel nem dolgozott szintén százon felüli darabbal, a NAGY Géza gyűjtötte cigándi Jóni Elemér szöveganyaga, ANDRÁSFALVY Bertalan és KOVÁCS Ágnes gyűjtései a tyukodi cigányságnál. Ugyanerre az időre estek BOSNYÁK Sándor baranyai mesegyűjtései is: Somogyi János mesélő is 100-on felüli szöveget mondott. Ekkor zajlottak NAGY Olga Kolozs és Maros megyei gyüjőútjai, melyeknek hozadéka is több száz mese a mérai Árus Marosán György, Boros Hicsi János, Csurka János, valamint a görgényüvegcsűri Bánfi Ágoston és Jakab István mesélőktől, illetve a mezőbándiak repertoárjából. Szintén a 60-as években kezdte RÁDULY János is a Kibéden együttélő és egymás mesekincsét ismerő cigány és székely mesemondók anyagának rögzítését, ami mára ugyancsak többszáz megjelent darabra rúg (332 1992-ben), s ez még akkor is jelentős érték számunkra, ha nem ismerjük az eredetileg elhangzott, folklorisztikailag hiteles szövegeket, csak nyelvi egységesítő feldolgozásukat. Kibéden a magyar mesélők 10, vagy 10 alatti darabszámú meséi mellett Maj lát Józsemé Ötvös Sára (89 éves) cigány mesemondó mesekészlete 75 darabból áll, Karácsony Józsefé (60 éves) 60 darabból, Bódi Györgyé (54 éves) 18 darab, Nagy Gergelyé (24 éves) 17 darabból, Gábor Gáboré (95 éves) 10 darabból.

Hasonló a helyzet Fábián Imre felgyűjtötte nagyszalontai mesemondó nagycsalád anyagával, ahol a közzétevő a magnetofonról lejegyzett meseszövegeket köznyelvi változatban nyújtotta át. Az őrtilosi kétnyelvű Balogh Mátyás EPERJESSY Ernőnek magyarul mesélt, de meséit az értőknek beásul mondta el. VEKERDI 1974-es cigány meséről szóló monográfiájában eredetileg cigányul elhangzott meséket közöl magyar fordításban az 1985-ben megjelent cigány nyelvjárási népmeséi pedig jórészt a magyar nyelvterület keleti feléből származnak, KOVÁCS Ágnes szerint kisebb részük mögött román vagy balkáni mesemintákat kereshetünk, előadóik dél-európai előadói modorban mesélnek. Közülük néhány nem mindig gyakorlott előadó. Történeteik közül sok az élményelbeszélés ezek többnyire nem katalogizálhatok, gyakran csak egy-egy meséi motívum utal elmondójának tradicionális történetek elmondása terén meglévő ismereteire.

Jelentős számú, cigányul és magyarul elmondott szájhagyományból ismert meséje mellett gazdag könyvmesei repretoárt mondhat magáénak Berki János a kétnyelvű nógrádi romungró, GÖRÖG Veronika mesemondója. Az előbbiektől hősepikai jellemzőkben különböző meséket mondtak a magyarul mesélő koronkai (Ro) Cifra János, SZUHAY Péter Babos István babócsai mesemondója és páratlan mesekinccsel rendelkezik Busa Viktor B. KOVÁCS István rimaszécsi (SzK) rendkívüli elbeszélő tehetsége, vagy KOVALCSIK Katalin utólérhetetlen mesemondója Rostás Mihály.

Szövegvilág rétegek

Busa „vitézes" meséinek egyéni jegyei sodróerejű alkotásmódjában jutnak kifejezésre. Tartalmilag egyetlen meséje sem tipologizálható, de építő motívumai jól ismertek a magyar és a nemzetközi anyagból. A hősmese anyag nyelvezete számos történeti réteg létét bizonyítja. Kozmikus-mitikus rétegét (Nap, Hold, csillag, szivárvány, villámzás, fekete felhő, ítélet) lovagikeresztény szintét (vitéz, ló, ing, vas, páncél, kard, buzogány, sarkantyú, papucs, csizsma, rózsa, koszorú, kereszt, szent, templom, búcsú, kódús, keresztapa, keresztanya, király, asszony, csákó. vár, vér, könny, csuda, álom, hűség, gyász, bor, virág) hiedelem rétegét (boszorkány, táltos, bölcses)stb.8 A mesék és hiedelmek szoros kapcsolata jellemzi a mezőbándi, mérai, szuesági meséket.(Ko!ozs vm. Ro) Hiedelmek szereplői és jelképrendszere sajátja a görgényüvegcsűri meséknek is (Maros-Torda vm. Ro). A mesehősök varázserejüek, mágikus-mitikus születésűek, meddő/öreg/szűz anyától mitikus lények segítségével mágikus praktikájú megétetéssel születnek és varázserejük, alakváltoztató képességük van. A rontást varázsformulákkal hárítják el. vérszerződést kötnek a hős és táltosa, a hős és társa. A feldarabolt hős feltámadva 100-szor szebb és erősebb lesz. A szárnyaló fantáziájú Jakab hite mindazonáltal nem szilárd, kételkedik a sárkányban, ördögben, nehéz eldönteni nála, hogy ezek az elemek hiedelemszintű, vagy költői beleérzések-e. Meséinek legendás és néphit elemei: kísértet, ördöngös vagy meghalt lány kísértete, holttest megvédése temetőben lakó félig ördög, félig halott lólábú szerető, holttest kivitele a küszöb alatt, a keresztút, mint mágikus hely, a mágikus idő éjjel 12-kor a temetőben, a lólábú ördög kecskén lovagol, pénzzel elcsábított embereket alvilágba hurcol.

Az archaikus közösségek elhitt tanító, szórakoztató műfajai az egy-két estét is kitöltő, hosszú tündérmesék. Ezt a polgárosuló faluban a rövid tréfás, csattanós, vicces történetek, csúfondárosságok váltják fel. Megváltozik a hiedelemtörténetek szerepe is, mára iszonyatkeltés, borzongás előidézés maradt fő céljuk. Az igaztörténetek a férfiak hőstetteiről szóltak, a női elbeszélők pedig az érzelmes életkörülményekkel foglalkoztak. A mesemondó alkalmak megszűnésével felgyorsultak a romlás folyamatai: események kuszává és ziláltakká váltak, mellőzhetővé a meséi logika olyan hallgatók előtt, akikből tudatlanságból már hiányzott a kontroll, helyesbítés készsége és lehetősége. A szereplők archaikus jelentése eltűnik és közkeletű jelentéssel ruházódnak fel.. Valamennyi kiemelkedő mesélő tudatvilágában eredetmítosz, monda, legenda, ponyvatörténet keveredik a mesével. Szép számmal találhatók ebben az anyagban Mátyás királyra, Rákóczira, Kossuth Lajosra vonatkozó történeti mondák mellett Rudolf királyfihoz kötődő epikumok, betyárokhoz, Sisa Pistához, Patkó Bandihoz, Bogár Imréhez stb. fűződő betyármondák, Rinaldo Rinaldinihez és más hősökhöz kapcsolódó ponyvatörténetek, novellisztikus, moralizáló, valamint ismeretlen típusú történetek. Emellett a mesélők egyáltalán nem kerülik el a modern, költőieden kifejezéseket sem, s stílusukban kimutathatók ponyva, Andersen, Grimm, kalendáriumi jellegzetességek. A legősibb világlátástól novellisztikus jellegzetességekig, érzelmi gazdagításon át egész az idegen nyelvi hatásokig vizsgálhatók a különböző fejlettségre utaló szintek ezekben a rendkívül gazdag elbeszélői repertoárokban. A modern élet jelenségeinek beemelése a mesébe - a fejlettebb mentalitású közösségben a mesemondónak ilyen invenciókkal kell élnie, hogy történetmondása valószínűnek tessék, és a csodás elemeket abszurdként, groteszkként fogadtathassa el - előfordul a régi mesélő stílust kedvelők szövegében is: az egykori eszközkészletet felváltva a jelen korban használtakkal (nyíl, íj, buzogány helyett és mellé felvonul a puska, néha a tank). A meséi tér-idő felettiség, a mértéktelen arányok helyett pontos arányokat, teret, időt kifejező mértékegységek nyomulnak előtérbe. A cigány mesékben fellelhető idegen nyelvi hatás legkevésbé tartalmi szempontból érhető tetten, inkább formai tekintetben vizsgálandók ezek a jegyek egyes mesehősök és meséi elemek elnevezésében, funkciójában, valamint a sztereotip formulákban.

Előadásmód, stílus, mesebeszéd

A magyarországi cigánykutatásokba STEWART Michael hozott új színt. KOVALCSIK Katalin hasonló szemlélettel fogalmazta meg a következőket.

Erdélyi oláh cigányoknál formalizált beszédben hangzik el a mese, tréfa, találós kérdés, dal. Jellemző beszédaktusok a férfiak testvériségének, egységének kifejezése általános igazságokkal, engedélykérés, hogy az előadó magához ragadhassa a szót, egyéni igazságok kifejezése, annak kinyilvánítása, hogy az elhangzottak igazak voltak, elköszönés, befejezés, jókívánságok a hallgatóság számára. Emögött az az elképzelés van, hogy beszélni egyenlő a tisztelet megadásával, hallgatni viszont a gyengeség jele. Mindezek egyáltalán nem ismertek a magyarul mesélő cigányok meséi, mesemondása kapcsán.9

Favágó családokban a mesemondás megbecsült tehetség. - írja NAGY Olga is. Egyes havasi mesemondók különösen igényesek voltak hallgatóikkal szemben. Volt olyan, aki kérte bizonyos illetők részvételét, mivel akárki nem tud mesét hallgatni10. Másrészt idős favágók igyekeznek késői alkotásaikkor a havasi mesemondás hangulatát felidézni azzal, hogy mikrofon előtt, hallgatóság nélkül is többen a „csontleves" figyelmeztető felkiáltással indították az elbeszélést, s a cselekményt meg-megszakították a havasi hallgatósághoz szóló betoldásokkal. Hasonló tapasztalatról számol be KOVALCSIK Katalin a szinte mindenki számára készség szinten adott, tisztán orális, improvizatív kultúra dialogizmusát jellemezve Rostás Mihály mesemondása kapcsán: Rostás gyakran panaszkodott, hogy a Zenetudományi Intézetben, „laboratóriumi" körülmények közti mesemondása nem lehet az igazi, minthogy a gyűjtők sosem szólnak közbe, holott az oláh cigány mesemondás jellemzője a közösségi rítus, ahol rokonok, barátok körében folyamatos a közbeszólás, számon kérve a mesélőn a való élet jellegzetességeit, aprólékosan részletező leírását. Ezzel együtt azonban igyekezett úgy mesélni, mintha mások is ott lettek volna, néha párbeszédet imitált közte és nem létező hallgatója közt, hogy beleélje magát a mesemondó hangulatba. Egy alkalommal bemutatta egy mesemondó partnerével milyen a valódi „igaz beszéd", amely a hagyományokat közvetíti együtt a való élet igazságával, oláhcigánytól oláhcigányoknak, azaz az igazi embereknek. Ott a mesélést udvariaskodások, bocsánatkérések előzték meg, mialatt a mesélő hosszan kérette magát, eljátszva, hogy kedvelt mesemondó társát igyekszik rábeszélni, meséljen inkább ő. A hallgató közönséget szintén szigorú viselkedési szabályok kötelezik az aktív részvételre. Kontroll szerepben az ő kötelességük a folytonos reagálás, közbeszólások, bíztatások, esetenként a kétkedés, hitetlenkedés kifejezése, kiteljesítve ilyenformán a közös rítus szórakoztató, oktató funkcióit. GRABÓCZ Gábor megállapítása szerint Rostás mesemondó eszközei közül legjellemzőbbek kezdő és záró formulái, a köszöntések és köszönések, és a mitikus küzdelmek fonnulakészlete. Performatív eszközei közé tartoznak szabadjára engedett érzelmei: a mesemondó Rostás káromkodik, kiabál, zokog, gesztusaiban teljes teste szerepet játszik: széttárt kezével fejezi ki ámulatát, csodálatát, lábával dobrokol lódobogást utánozva, bokázik stb. Egyszemélyes színészi teljesítményébe környezetét is bevonja, még a környező tárgyakat is szerepelteti. A szavak, mimika és gesztusok mellett ugyanekkora szerep jut a hangerőnek, értelmi, érzelmi hangsúlyoknak, hanglejtésnek, beszédritmusnak.

* Megjelent In BENEDEK Katalin (összeáll, és bev.) ANGYAL Katalin és CSERBÁK András közreműködésével: Cigány mesemondók repertoárjának bibliográfiája. [Bibliography of the Repertoire of Gypsy Storytellers.] MTA Néprajzi Kutató Intézet, Budapest, 2001. pp. 11-28. (Magyar Népmesekatalógus / Catalogue of Hungarian Folktales, 10/1.) Rövidített változat.

1. JASON, 1988.
2. BARI, 1990a.
   
3. NAGY, 1994.
   
4. KOVALCSIK, 1988.
5. BÓDI, 1999.
   
6. MARTIN, 1999.
7. VEKERDI,  1981. A gyűjtés kutatástörténetéhez az adatok bibliográfiai leírását Id. a bibliográfia tartalommutatói címleírásaiban
8. B. KOVÁCS, 1999.
9. KOVALCSIK, 1988. 16-18.,STEWART, 1987. 24,79-102.
10. NAGY-VÖŐ, 1974. 10.

Katalin Benedek

Bibliography of the Repertoire of Gypsy Storytellers*

Introduction

At the Folklore Department of the Ethnographic Institute of the Hungarian Academy of Sciences the Comprehensive Bibliography of the Catalogue of Hungarian Folktales, which is the most representative collection of 19th-20th century Hungarian folktale collections has been analysed by the MICRO ISIS 3.07 database program. The eleven - volume Catalogue of Hungarian Folktales contains approximately 22,000 tales of the following types: animal tales, tales of magic, religious tales, romantic tales, stupid-ogre tales, cold-blooded servant tales, village mocking tales, jokes and anecdotes, tales of lying, formula tales. These have been entered into the database program. The Comprehensive Bibliography volume of this material first presents the narrative production, the entire repertoire of tales, of one ethnic group, the various Gypsy (Rom) groups, which represents a variety of linguistic dialects, presenting the comprehensive bibliography of 1936 texts. Thus that volume contains the folktales of Gypsies living in the Hungarian language territory, both within and outside of the borders of Hungary. The publication of the Bibliography of the Repertoire of Gypsy Storytellers - whose folklore represents a living tradition, which can be collected easily even today - became necessary because the greatest number of problems to be resolved arose in connection with these talcs. These texts can be viewed as an independent coipus. but they also constitutes an integral part of the Hungarian corpus of folk tales. Despite their characteristic content and themes, form, language as well as ethnic specificities and great variability these texts also show numerous links to the Hungarian material as tales found in this volume could often be classified as both Hungarian and Gypsy tales. For example, the tales of the Gypsy storyteller, Lajos Ami, who has become famous for the wealth of his repertoire (more than 250 tales!) were told in Hungarian, or the tales of the Romungro of Nógrád county tell their tales both in Hungarian and Románi and there are numerous tales told in various Románi dialects which have been translated into Hungarian from the original. The Bibliography covers the entire body of Gypsy folk tales recorded in a variety of media: from traditional archival and printed materials through tape recordings to CD recordings which are increasingly used and are considered to be the most up-to-date and reliable method of recording and archiving folklore materials.

Until now the eleven - volume Catalogue of Hungarian Folktales, the publication of which began in 1982 presented the coipus of folktales according to types. In this volume the presentation of the material takes a different turn: here the classification is based on individual collectors and each publication of the collector is presented in chronological order from which we selected the Gypsy material for which we provide comprehensive bibliographical information in the manner of a library catalogue entry. The goal of the content index was to show the sources of the texts as well as their parallels in the most comprehensible way and to provide additional information about the sources. The contents of the folktale volumes and manuscript fonds are given in alphabetical order of the collectors and follow each other chronologically. Easy access to the content of texts is facilitated by various indexes: according to title, subject, geographical area, narrators. In addition to these, there is an index in Hungarian and English of types and motifs, and finally an index of names. In the geographical index the Hungarian name of the locality is followed by Rumanian, Serbo-Croatian, Slovenian, Austrian, Slovakian, Ukrainian place-names, which became the official designations of the various communities following political changes in the region during the 20ül century, these are followed by the new administrative designations of the villages. Given the difficulties presented by frequent adminstrative re-organisations of these areas I provide the placenames as given by György LELKES1 in his Dictionary of Hungarian placenames, which based on the 1913 Register of Hungarian placenames. In the descriptive part of the indexes (content, title and narrators) if the information is available we indicate when pragmatic changes were made by the collector/publisher, such as a title given by the collector, changes in the word order of existing titles, addition of or changes in the title, stylistic or other, more content-related changes effectuated in the texts, whether the text can be regarded an adaptation or a faithful rendition of a text, as well as signs of the influence of for example broadside or other written sources which may have affected the texts in the course of their traditional oral retelling. Foreign translations of the tales are indicated by the notation Mf. These enable foreign scholars to acquaint themselves with the coipus of Gypsy folk tales, noting foreign translations (English, French, German, Romani, etc.) including the materials of such widely available anthologies as for example the volumes of Mh'rchen der Weltliteratur. Begcgnung der Völker im Märchen series in which texts collected from Hungarian Gypsies represent the Hungarian regional material. The fact of having been translated into a foreign language is represented by the symbol <C>. The translation of a text from Románi into Hungarian is indicated by <D>. F signifies sources which are primarily found in manuscript form, at times in printed sources. The Tk symbol indicates republishing of texts, or multiple publications of the same text. In these cases <A> indicates the verbatim publication of a text, while <B> means that the text has been stylised in some way. The abbreviation Megj. stands for Notes which contain information regarding the social and occupational background of the informants, where known we also note the dialect to which the narrator belongs, and this is where we provide the name(s) of the collectors). The information provided about the collectors reveals their methodology, and thus also throws light upon the quality of the material collected. Thanks to the computer database we were able to interpret the material from a variety of viewpoints. The repertoire of storytellers can easily be accessed according to such criteria as age, gender, dialect, as well as according to the frequency of types of folk tales, the characteristics of individual storytellers with regard to titles or types of tales. Through the subject index we can examine the world of supernatural and human heroes, the appearance of the world of plants and animals the representation of social relations, the material world of the micro-environment of tales, and the chronological segmentation of the coipus. With the help of cross references further relationships can be unravelled: for example the first and last appearance of certain concepts, and the thematic distribution of tales over time, etc.

I hope that by bringing together these materials I will contribute to the systematisation of this scattered and heterogeneous material which in its present availability often hides its internal relationships. Hopefully, this volume will help to reveal some deeper connections making the rich realm of folk tales available to Hungarian as well as foreign researchers, just as to the general public. There is general consensus among scholars of narrative folklore that a well-constructed index can be used in a variety of different ways beyond the obvious one of serving as a bibliography2. For those interested in the history of folktale texts it can provide information about the early and late forms of individual motifs, as well as about the regularities in the changing of texts. Examining variations in motifs it is possible to study the rules governing the compositions and transformation of folk tales. The presentation calls attention to the movement of cultural patterns in time and space, and throws light upon how cultural boundaries were created and crossed leading to the current distribution of tales. The Bibliography can also reveal the extent to which the coipus of folktales shows ethnic specificity and to what extent it is part of a wider cultural milieu. It also helps research the repertoire of a given culture and enables the researcher to study historical changes in these repertoires, etc.

The Bibliography can be used in the following way: in the contents section, the alphabetical -and within that chronological listing of collectors corresponds to an ascending series of item numbers. Materials of which we are aware but have not yet been analysed are listed in the Appendix, and they can be integrated into the database in the course of a later updating. The user of the catalogue can easily find a given collector with the help of the alphabetical presentation, and through the collector the user can easily find the items of a given collection. Conversely, following the content indexes the reader can also arrive at the full description through the item numbers.

Geographical distribution of Gypsy folktales

The question arises whether it is possible to describe ethnic and regional characteristics manifested in storytelling style through a comprehensive presentation of the narrative ensembles of small communities'? From this point of view it is important to examine the relationship of the Vlach-Gypsy dialect of the Northeast (Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ung counties (in Hungary, Slovakia and the Ukraine) to the Transylvanian material (Maros-Torda, Kolozs counties in Transylvania, Rumania) - which is presented here for the first time - to other regions of Hungary, where the dialect is spoken (the Great Hungarian Plain, the Southern Slovakian region and Southern Transdanubia). The stylistic characteristics of these regions need to be compared with each other also taking into consideration the stylistic characteristics of Hungarian-speaking Gypsies, and the style of folktales as they are transmitted and popularised by means of mass media, as well as by the work of writers and adaptors of tales. Although the majority of narrators are elderly and tend to favour traditional storytelling styles interspersed with traditional beliefs rather than with elements of urban culture, between the two ends of the continuum a great variety can be found. According to Károly BARI, Hungarian and Transylvanian Gypsy folktales differ from each other in that the tales found in Hungary seem to show a preference for a balance of magical and everyday motifs within the adventurous and rich weaving of tales, while Transylvanian Gypsies, living in less open tribal, communities seem to have retained a larger number of more archaic tales, which often show no parallels. Narrative style here is almost ritualistic, the audience joins in the storytelling and they seem to regard the events told in the tales almost as part of their own lives3. Olga NAGY through a sociological approach has studied this magical-mythical worldview in depth4 , while Katalin KOVALCSIK has been researching the ritualised, formal speech of storytelling.5

Historically, the first named Gypsy storyteller, Hincsi, was a cobbler at a Székelyudvarhely secondary school. We know about him from the memoirs of a former student of the school who had listened to these tales between 1816 and 1822. Following this, FIALOWSKI's 1865 collection specifies the Gypsy ethnicity of the narrators of five texts. Both of these references are very early and are all the more interesting because it is very rare to find any indication of the identity of the storyteller from this period even in the Hungarian material. Antal HERRMANN and Henrik WLISLOCKI should also be mentioned among the pioneer folktale collectors of the period of the late 19th century. These researchers lived together with the nomadic Gypsies of Transylvania and followed them in their wanderings. The two scholars collected Gypsy folklore and later adapted these stories for publication, presenting nearly two hundred texts in German and Hungarian translations6. In the 1940s Sándor CSENKI wrote down from dictation the repertoire consisting of 63 pieces of the Gypsy storytellers of the Püspökladány Gypsy quarter. This material was partially published in Hungarian in 1972, and in its entirety in 1974, and 29 of these texts can also be read in German since 1980. The tales of Nail King (Szögkirály) were first recounted in Románi by elderly Gypsies in front of a Gypsy audience and were later translated into Hungarian by a young Gypsy. The collector, Sándor SÁFÁR, wrote down the latter version, and this is what was later published in a slightly reworked literary form by Zoltán JÉKELY. Ágnes KOVÁCS collected tales of the cattle and swineherds from Tódor Lingurár and György Rupp of Ketesd .7

Large-scale up-to-date collecting activities began in the 1950s and 60s. The quantity and quality as well as the wealth of the tales told by Gypsies became known at this time thanks to Sándor ERDÉSZ who collected not only the grandiose repertoire of Ami which, apart from the tales told in Hungarian, contains a great number of belief legends and anecdotes, but also the repertoire of the storytelling Jóni family with nearly 200 tales, belief legends, aitiological, and historical legends. During the same period the more than one hundred tales of Géza Pataki of Nyírbátor, - not included in this volume - were also collected, along with the texts of Elemér Jóni of Cigánd, collected by Géza NAGY as well as the collections of Bertalan ANDRÁSFAI,VY and Agnes KOVÁCS among the Gypsies of Tyúkod. Tlie collections of Sándor BOSNYÁK were also carried out at this time in Baranya county where the storyteller János Somogyi recounted more than 100 texts. Olga NAGY conducted her field trips in Kolozs and Maros counties at this period of time which led to several hundred tales from György Árus Marosán, János Boros Hicsi, János Csurka of Méra, and from the storytellers Ágoston Bánfi and István Jakab of Görgényüvegcsür and the repertoire of the people of Mezőbánd. Olga NAGY noted that the people of Méra were outstanding specialists of storytelling, who told their stories to their neighbours. At home and among themselves they spoke Románi, but as musicians they went to the weddings of the peasants of Méra, and often worked together with the latter. Part of the tales told by Ágoston Bánfi, one of the significant Gypsy storytellers of Görgényüvegcsür, comes from his family's repertoire of tales. He belongs to the traditional type of storyteller, who rejects innovations, does not improvise, and his narrative style is well-developed. Three-quarters of the 250 talcs told by the other significant Gypsy narrator of Görgényüvegcsür, István Jakab - who has an exceptionally rich and individualistic repertoire - consists of fairy tales which are not rigidified tradition, but rather a living and constantly changing font of motifs. János RÁDULY also began to record the material of Gypsy and Szekler storytellers at Kibéd during the 1960s. These populations live side by side and are familiar with each others' tales. This material consists of several hundred published pieces (332 in 1992) and it is of great significance even if we do not know the original, authentic texts, only their linguistically unified and stylised adaptations. At Kibéd, the repertoire of tales told by Hungarian storytellers never included more than ten items, whereas the tales known to Gypsy storytellers ranged from 75 to ten items. Similar is the case of the material of the storytelling extended family of Nagyszalonta whose material has been collected by Imre Fábián who presented the texts of the folktales transcribed from tape-recordings in everyday language. Mátyás Balogh of Őrtilos told his tales to Ernő EPERJESSY in Hungarian, but would tell them to those who understood in the Bäias language. VEKERDľs 1974 monograph on Gypsy folktales publishes tales in Hungarian translation which were originally told in Románi and his 1985 collection contains mostly tales collected in the Eastern half of the Hungarian language territory. According to Ágnes KOVÁCS, a smaller portion of these stories are likely to have been iniluenced by tales from Rumania or the Balkans and their performers tell their tales in the performative style of Southern Europe. Some of the narrators do not seem to be very practised storytellers at times. Many of their stories recount personal experiences, the majority of these cannot be catalogued, often there are only a few motifs to indicate that the narrator is familiar with traditional tales. János Berki, the bilingual Romungro of Nógrád, the storyteller of Veronika GÖRÖG knows a large number of tales from oral tradition which he tells both in Románi and in Hungarian, but in addition he also has a large repertoire of tales learnt from books. There are several narrators whose stories differ from those of others in containing characteristics of the heroic epic. Such are the tales told by János Cifra, of Koronka (Rumania), István Babos of Babócsa, collected by Péter SZUHAY, and the unparalleled wealth of tales told by Viktor Busa of Rimaszées to István B. KOVÁCS or those of the inimitable storyteller, Mihály Rostás, who recounted his stories to Katalin KOVALCSIK.

Layers of text

The individual characteristics of Busa's ,.heroic" tales are seen in his expressive creations. With regard to content none of them can be classified but their building motifs are well-known from the Hungarian and the international material. The language of the heroic tales shows the presence of numerous historical layers. Thus we can find a cosmological-mythic layer (references to celestial bodies and phenomena), a Medieval-Christian layer (references to characteristic weapons, items of clothing, and other features of medieval life) and a layer of archaic beliefs (references to supernatural beings), etc8 . The close relationship of tales and beliefs characterises the tales of Mezőbánd, Méra and Szucság (Kolozs county, Rumania). The appearance of supernatural beings and a symbolic system of beliefs is also typical of the tales of Görgényüvegcsür (Maros-Torda county, Rumania). The heroes of tales have magical powers, they are born under magical-mythical circumstances to barren/old/virgin mothers with the help of mythic beings and they have supernatural abilities and can change their form. They can deflect malediction with the help of magical formulae, the hero and his magical horse or the hero and his companion make blood covenants. However, the faith of Jakab is not unshakeable, he doubts the existence of dragons and devils, therefore it is difficult to determine whether these elements represent belief or poetic licence.

As a genre, fairy tales are believed to be true and serve instructional and entertainment puiposes in archaic communities, and their recounting can take up an entire evening or two. In modernising villages shorter, amusing stories often with a punch-line, or of a mocking nature frequently take their place. The role of belief legends also changes in the modern context, by now their main goal is to be scary and to create a sense of horror. True stories talk about the heroic deeds of men, while women narrators prefer to tell romantic, sentimental stories. With the disappearance of occasions for storytelling the processes of the contamination of stories have speeded up: the How of events becomes chaotic, the logic of folktales becomes superfluous in front of audiences who due to lack of expert knowledge of the tales, can no longer exert a corrective influence.

In the case of all the outstanding storytellers, aitiological myths, legends and broadside literature live together with the folktales. Besides traditional historical myths around such figures of Hungarian history as King Matthias, Rákóczi and Lajos Kossuth, we also find numerous narratives about Prince Rudolph, or about famous outlaws such as Pista Sisa, Bandi Patkó, Imre Bogár, as well as broadside stories arising around Rinaldo Rinaldini and other heroes, as well as romantic moralising stories and others which cannot easily be classified. Furthermore, the storytellers do not avoid modern or prosaic expressions, their style shows the influence of broadsides or popular calendars, but also those of the talcs of Andersen, or the Grimm brothers. These extremely rich narrative repertoires can be examined with regard to the various stylistic layers from the most archaic worldview through expressions of romantic elements and emotional enrichment to the influence of foreign languages. The inclusion of modern life -in more modernised communities the storyteller has to use such inventions in order to make his stories realistic and perforce uses the magic elements as absurd or grotesque - can also be found in the texts of those narrators who prefer a more archaic style of storytelling. Thus for example we find that the earlier toolkit of folktales is exchanged for a more modern one (bows, arrows, clubs are replaced or supplemented by guns, or at times even by tanks). Instead of the indeterminate time-space relationships of folktales we find precise measurements of time and space. The foreign language influence in Gypsy folktales is evident not so much in the content but rather in formal elements, such as the names and functions of certain heroes and in the names of certain elements of the tales, as well as in certain stereotypical formulae.

Performance, style, telling tales

Research on Hungarian Romanology has been greatly enriched by the work of Michael STEWART who represents the viewpoint of anthropology and its interest in the protection of minorities. Katalin KOVALCSIK, made the following statement with regard to narrative style:

The Vlach Gypsies of Transylvania tell their tales, jokes, riddles and songs in formalised speech. Typical acts of speech are the expressions of male solidarity through generalised truths, requesting permission to speak, the expressions of personal truth affirmations of the truth of what was said, taking leave, conclusion and good wishes for the well-being of the audience. The underlying notion is that to speak equals respect, while to be silent is a sign of weakness. These features arc unknown in the tales and storytelling of Gypsies who tell their stories in Hungarian.9

Olga NAGY also affirms that among woodcutting families the telling of folktales is a respected talent. Some storytellers of the mountain regions of Transylvania were especially demanding of their audience. There were some who requested the presence of certain people among the listeners, saying that ,.not everybody knows how to listen to tales10. Elderly woodcutters tried to recreate the atmosphere of the storytelling sessions in the mountains when in retelling their tales in front of a microphone they would use traditional formulae originally meant to call the audience to attention, and they would interrupt the flow of the narration with interjections directed at the imaginary mountain audience. Katalin KOVALCSIK tells of similar experiences when describing the dialogism of improvisative oral culture in connection with the storytelling of Mihály Rostás. Rostás often complained that his storytelling under „laboratory" circumstances could not be authentic as the collectors never interrupted, whereas one of the characteristics of Vlach (Rumanian) Gypsy storytelling is that it is a communal rite, where relatives and friends constantly interrupt, demanding the characteristics and minute details of everyday life from the nairator. On one occasion, he demonstrated with one of his storyteller partners what ,,true speech" was really like, which transmits traditions along with the verities of real life from one Vlach Gypsy to another, that is to say among true people. In this case storytelling was preceded by formulae of politeness and apologies, where the storyteller had to be begged for a long time to tell his tale, the eventual narrator pretending to beg his companion to talk instead of him. The listeners arc also obliged by strict rules to participate actively in the event. It is their duty to react continually to the story by interjections, encouragement, and at times through the expressions of disbelief and doubt, thus enhancing the entertainment and educational functions of the communal event. According to G. GRABÓCZ, the most characteristic tools of Rostás's storytelling are his opening and closing formulae, his greetings and expressions of thanks, and his formula-kit for the description of mythical battles. Free expression of his sentiments also constitute a part of his performative tools: when telling tales Rostás curses, shouts, weeps, he uses his entire body to accompany his tales. He involves his surroundings in this one-man act, making use of any available objects. In addition to words, mimicry and gestures volume, cognitive and emotional stress, tone of voice and rhythm play an equal part.

* Published In BENEDEK Katalin (összeáll, és bev.) ANGYAL Katalin és CSERBAK András közreműködésével: Cigány mesemondók repertoárjának bibliográfiája. [Bibliography of the Repertoire of Gypsy Storytellers.] MTA Néprajzi Kutató Intézet, Budapest, 2001. pp. 11-28. (Magyar Népmesekatalógus / Catalogue of Hungarian Folktales, 1Q/I.) Abridged edition.

1. LELKES, 1998. 2nd expanded edition.
2. JASON, 1988.
3. BARI, 1990.
4. NAGY, 1994.
5. KOVALCSIK, 1988. 13-24.
6. BÓDI, 1999.
7. VEKERDI, 1981. Sources of historiography  of collecting with bibliographic description see below in content index of narratives.
8. B. KOVÁCS, 1999.
9. KOVALCSIK, 1988. 16-18., STEWART, 1989. 24, 79-102.
10. NAGY-VÖÖ, 1974. 10.

IRODALOM — REFERENCES

BARI KÁROLY

1990    Az erdő anyja. Cigány népmesék és néphagyományok. [Mother of the Woods. Gypsy Folk-tales   and   Traditions.]   Gyűjt.,   ford.,   bev.   BARI   Károly.   Lektorálta   Erdélyi Zsuzsanna, ill. a szerző, fotók Bódi Józsefhé, Dömötör Mihály, Kiss Tibor, Kresz Albert, Török László. Budapest: Gondolat, 1990.466 p.

BÓDI ZSUZSANNA (szerk.)

1999     Tanulmányok Herrmann Antal emlékére.  [Studies in memory of Antal Herrmann.] Cigány néprajzi tanulmányok / Studies in Roma (Gypsy) Ethnography, 8. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest. 1999.

JASON, HEDA

1988     Folktales of the Jews of Iraq. Tale-Types and Genres. With a Contribution on the Folktale in Written Sources by Yitzak Avishur. Or Yehuda (Israel), 1988.

KOVÁCS ISTVÁN, B.

1999 Szőlő-Szült-Kálmány. Öt gömöri hősmese. [Kálmány Born of Grapes. Five Heroic Tales from Gömör] Gyűjt., bev. B. KOVÁCS István, Bratislava: Madách- Posonium, 1999 225. p.

KOVALCSIK KATALIN

1988 Mesemondls az oláhcigány közösségben. [Telling tales in a Vlach Gypsy community.] In GRABÓCZ Gábor - KOVALCSIK Katalin: A mesemondó Rostás Mihály. [Mihály Rostás a Gypsy Story-Teller.] A cigány nyelvű meséket gyűjt., magyarra ford./coll. and transl from Románi into Hungarian by: GRABÓCZ Gábor és KOVALCSIK Katalin — Budapest: MTA Néprajzi Kutató Csoport, 1988. (Kriza Ildikó szerk.: Ciganisztikai tanulmányok / Hungarian Gypsy Studies. 5.)

LELKES, GYÖRGY (szerk.)

1998      Magyar helységnév-azonosító szótár. Talma Könyvkiadó: Baja. 1998.

MARTIN GYÖRGY

1999     A magyarországi cigányok táncai és szerepük a kelet-európai tánchagyományban. [The Dances of Hungarian Gypsies and Their Role in the East European Dance Tradition.] In FELFÖLDI  László -  PESOVÁR  Ernő  (szerk.)  Magyar nép  és  nemzetiségeinek tánchagyománya. Budapest: Planétás Kiadó, 1999. pp. 443-449.

NAGY OLGA

1994     Barangolásaim   varázslatos   tájban.   Cigány   barátaim   között.   [Wanderings   in   an Enthralling Landscape. Among my Gypsy Friends.] Székelyudvarhely: Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 1994. 136 p.

NAGY OLGA - VÖŐ GABRIELLA:

1974     A mesemondó Jakab István. [The Story Teller István Jakab.] A meséket gyűjt., lejegy. bev. tan. és jegyz. NAGY Olga - VÖŐ Gabriella. Bucuresti: Editura Academiei RSR, 1974. (Folclor din Valea Gurghiului)

STEWART, MICHAEL

1987 'Igaz beszéd'- avagy miért énekelnek az oláh cigányok? [True Speech': Song and the Moral Order of a Hungarian Vlach Gypsy Community.] Valóság (30) 1987. 1; pp. 49-64.

VEKERDI JÓZSEF

1981 Gypsy folk tale publications in Hungary. Cahiers de Littérature Orale 1981. No. 9. pp. 160-163.