|
|
1957-ben, a forradalom után megalakul a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége. A korabeli iratokban úgy áll: ,,az ellenforradalmi időkben nagy szükség van arra, hogy a cigányság szervezetet alakítson..."
Tehát ez egy abszolút politikai cselekedet volt, hogy 1957-ben, a forradalom leverése után az akkori politikai vezetők tulajdonképpen tettek egy gesztust, egy engedményt a romáknak -alakíthattak saját szövetséget. Ebben az is benne van azért, ha csak involválva is, hogy a romák részvétele a forradalomban jelentőségteljes volt, hogyha ki akarták fogni a szelet a vitorlából, akkor engedtek nekik egy lépést előre, hogy az a felháborodás, ami odavitte a roma tömegeket a forradalomba, az talán mégsem volt alap nélküli.
1958-59-et írunk, amikor elindul egy kulturális vetélkedő, melyet a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége hirdet meg. Cigány csoportokat, együtteseket hívnak életre, és versenyt hirdetnek számukra. MARTIN György a nemzetközi hírű tánckutató, pedagógus és tudós 1959 nyarán szervezi Budapesten, a Kulich Gyula téren az első cigány folklór fesztivált. Ezen a fesztiválon már részt vesz - többek között - a Mátészalkai és a Nyírvasvári Cigány Együttes is.
A Nyírvasvári Cigány Együttes megalakulásának saját története 1957-re vezethető vissza, amikor MARTIN György a „botolót" kutatva Porcsalma után Nyírvasváriba is eljut. Az ő kutató munkájának következtében ott együttes alakul. De amitől a nyírvasvári hagyományőrzők igazából együttessé formálódnak az az a tény, hogy MARTIN György nem csak egyszer megy Nyírvasváriba kutatni, hanem rendszeresen visszajár, és vizsgálja azt is, hogy a folklór hogyan hagyományozódik. Erre vonatkozóan nagyon sok gyűjtése van a Zenetudományi Intézet archívumában. Szerencse, hogy ezt az anyagot hangosfilmen is utángyűjtötte, és így is megörökítésre került.
A cigány együttesmozgalom második hulláma, a 70-es évek közepére tehető, és szorosan összefügg a pol-beat mozgalommal, illetve a táncház mozgalommal.
A Monszun együttes nemzetközi munkásmozgalmi dalokat adott elő a hetvenes évek elején, valamint városi folklórt gyűjtött és énekelt. Olyan dalokat, mint a Bandiéra Rossa, Vörös kakas, vagy éppen a Falak, vagyis olasz, spanyol, görög, antifasiszta és munkásmozgalmi dalokat énekelt. Mindeközben itthon a városi folklórt próbálta megtalálni MARÓTHY János zenetudós segítségével és közreműködésével. Munkások közé mentek, meg falvakba jártak, zenét és falut kutattak a szociográfusok nyomán. Ennek egyenes folytatásaként munkásszállásokra is jártak.
Azt vették észre, a romák között ismeretlen kincs-halmazra találtak, a cigány folklórra. Tehetséges fiatalokkal volt alkalmuk találkozni, és együtt-zenéléshez szokott közösségekkel. (Hogy csak egyetlen példát hadd mondjak, SZILÁGYI János, Öcsi olyan szabadon improvizált, hogy MARÓTHY János szerint egy tökéletes formai fölépítettségű koncertót improvizált, amit aztán a felvétel alapján lekottáztak, szövegekkel bővítették, és a Monszun együttes - többek között SZILÁGYI János koncertóját énekelte - a Ki Mit Tud-on, 1972-ben.
A hetvenes évek elején a Monszun együttes berkeiben BÁRSONY János és MARTON Dénes kezdte a cigány népzene gyűjtését - elsősorban mozgalom szervezési céllal, hogy a színpadról visszaadhassa azt a hagyományt, melyet gyűjtései során maga talált. A gyűjtési anyag a Zenetudományi Intézet Bartók archívumában a mai napig fellelhető. Később ezt a kutatómunkát BÁRSONY János társaságában magam is folytattam, kihasználva cigány nyelvtudásomat és kapcsolataimat - intenzívebben. MARÓTHY János felkérésére a lejegyzett, lefordított szövegek alapján megpróbáltam szöveg-tipológiát készíteni. Ez a dolgozat is megtalálható a Zenetudományi Intézetben.
1976-ot írunk, amikor az első roma együtteseket szervezzük: addigra ugyanis a pol-beat mozgalom kettévált. Egyik részről teljesen nyilvánvalóvá lett számunkra, hogy a roma folklórral sokkal hatékonyabban és többet kell foglalkoznunk. Olyan gazdag és bőséges az anyag, hogy megköveteli a nagyobb odafigyelést. Másik részről az a fajta együttesbe járás, amit a mi barátaink a Monszunban elvártak volna, azt valamilyen sajátos élethelyzet folytán a romák nem-igen tudtak teljesíteni. Vendégmunkások voltak, és ha történt valami otthon, vagy éppen fáradtan jöttek meg, vagy elhúzódott a munka, akkor bizony nem jöttek el hetente kétszer-háromszor próbára. „Hát így együttest nem lehet csinálni" - hallottuk sokszor.
1976-ban Romano Glaso [Cigány hang] névre hallgatott az első együttesünk. A 70-es években ez volt az első cigány folklór együttes Magyarországon.
1976 májusában, BÁRSONY János kezdeményezésére a Magyar Rádió számára készítettünk összeállítást a magyarországi cigány irodalomról, amiben roma fiatalok mondták BARI Károly, CHOLI DARÓCZI József, OSZTOJKÁN Béla verseit, illetve PETŐFI, ADY, JÓZSEF Attila műfordításokat cigány nyelven, valamint a Romano Glaso Együttes énekelt. Mind a Monszun együttessel, mind a Romano Glaszo együttessel, bevett szokásunkká vált, hogy munkásszállásokra jártunk fellépni és ifjúsági klubokba.
Az egyetlen támogatás az volt, hogy a Láng Művelődési Központban NAGY István igazgatósága alatt bérleti díj nélküli próbalehetőséget kapott az együttes. Volt egy hely, ahova meg lehetett hívni hetente egyszer vagy kétszer az embereket, és ott zenélni lehetett, meg a felvételeket meg lehetett csinálni. De egyébként részint pénz nélkül léptek föl az együttesek, részint, ha mégis kaptunk minimális támogatást, akkor azt olyan apróságokba forgattuk bele, hogy kazettákat vásároltunk a gyűjtésekhez, magnetofont, hangszereket kellett venni, és '78-ra eljutottunk odáig, hogy az együttesnek fellépő ruhát vehettünk.
A népművelők kezdetekben ódzkodással fogadták a műsort a munkásszállókon. Megtapasztalva azonban a műsor színvonalát, üzenetét, a hallgatók reakcióját, elkezdtek bennünket szeretni. Ezek a fellépések úgy történtek, hogy előbb előadtunk egy rövid műsort, ami vers, zene, illetve tánc volt, és ezt követően kértük, hogy a közönség is kapcsolódon be a műsorba. Tehát közös zenélés, közös mesélés volt, attól függően milyen hangulat alakult ki. Rendszeres vendégek voltunk és aztán nagyon stabil kapcsolatok alakultak ki mind a munkásokkal, mind a népművelőkkel. Úgy mehettünk oda, mintha hazamennénk. Aztán sikerült elindítani, a Fővárosi Kettes Számú Építőipari Vállalat Hajdú utcai munkásszállóján egy saját cigány klubot is. Jelentős hatása volt a fellépéseknek, műsoroknak az együttesalakításokra is.
Munkásszállókra jártunk, és ott zenéltünk, és kezdeményeztük, hogy az ott élők is zenéljenek. Ez egy nagyon különleges helyzet volt. Az az el nem ismert, és ily módon tulajdonképpen elnyomott roma kultúra, amivel a többségi társadalom legfeljebb a „fekete vonatokon" találkozott, és valószínű akkor is úgy, hogy „már megint gajdolnak és milyen hangosak, és egyébként se értjük," az egyszer csak az elit kultúra részeként színpadi előadásban jelenik meg. Arra tart igényt, hogy hallgassák. Ez egy más minőség volt, és ez a roma emberek számára is más minőség volt. Értékként élhették meg saját cigányságukat.
1978-ban a Romano Glaso Együttes felbomlik. De az általunk elkezdett folyamat megállíthatatlan. A fellépések, műsoros estek hatására elkezdődött az együttesalakítási mozgalom.
A hetvenes évek közepe-vége a táncház mozgalom születésének is bölcsője. A cigány együttes-mozgalom már a kezdetek kezdetén nagyon szerencsésen találkozik a táncházmozgalommal. A legkitűnőbb adatközlőink és szólistáink eljutnak a táncházakba is, mint ahogy az első lemezeken is hallhatjuk énekelni, pl. VARADI Mihályt, aki alapító tagja a Kalyi Jag együttesnek is.
Már a munkásszállásokon részint azok a fiatalok, akik korábban megfordultak a Monszun együttesben, vagy a Romano Glaszo környékén, elkezdtek saját csapatokat szervezni. Szentendrén ugyanígy munkásszállási fiatalok verődtek össze, javarészben Kótajba valók. Ez azért említésre méltó, mert itt a vokális többszólamú zenélésnek mély és nagyszerű hagyományai voltak. Zseniális énekesek, táncosok, nagy tehetséggel improvizáciló fiatalok jöttek ott össze. De éppen a munkahelyváltozások miatt, mert az emberek odamentek, ahol többet fizettek, ez az együttes is rövid időn belül szétszóródott. Kezdhettük újra a toborzást.
Ez azonban már 1978-ban történt, amikor éppen ennek az együttesnek a részeként VARGA Gusztávval is összetalálkozunk, és megalakítjuk a Kalyi Jag együttest. A Kalyi Jug egyébként egy BARI Károly versből való kifejezés, „fekete tüzet" jelent, ezt talán már mindenki tudja, szinte világszerte - azt mondhatom - hiszen az együttes Amerikától Japánig turnézott már. Azt a BARI sort, hogy „szívembenfekete tűz ég", emeltük ki és választottuk az együttes nevének.
1978 augusztusában kezdtem dolgozni a Népművelési Intézetben. És mint aki tudja, - mert érzi a saját bőrén -, hogy mire van szükség, nagyon tudatosan indultam el afelé az értékkeresés felé, ami által vállalható és felmutatható, ha valaki roma.
A Kalyi Jag együttes 1978-tól rendszeres próbákkal, alkalmi fellépésekkel tovább működik. Szót érdemel VARGA Gusztáv erőfeszítése. VARGA Gusztáv ebben az időben Balatonfiízföre kerül dolgozni, és Balatonfözföről, vendégmunkásként, munkásszállón lakott, de hetente utazott fel a próbákra Budapestre, majd vissza, és csinálta tovább az együttest nagy kitartással. Rendszeresen képezi magát, nagyon tudatosan járja ezt az utat. Éppen az ő sorsa példázza a legjobban, hogy az együttes alakításhoz nem elég tehetségesnek lenni, ahhoz tudatosnak kell lenni egyik részről, másik részről meg kell tanulni a menedzselést is. 1979-ben a Kalyi Jag elnyeri a Népművészet Ifjú Mestere címet.
A Népművelési Intézet, ahol 1978 óta alkalmam volt a roma kultúra kutatásával, szervezésével foglalkozni meghatározó szerepet játszott a a roma kulturális mozgalomban.
1981-ben a Hagyományőrző Cigány Együttesek Országos Találkozóját olyan szakemberek társaságában szerveztem, mint az azóta megboldogult nemzetközi hírű néptánckutató tudós, MARTIN György, ERDÉLYI Tibor koreográfus, aki maga is hosszú ideig táncolt az Állami Népiegyüttesben. Az ő társaságukban és BÁRSONY Jánossal, aki ugyan a férjem, de minthogy mindig együtt csináltunk együttest, és a roma-kultúrával együtt foglalkoztunk, természetes módon és önkéntesen jön velünk ezekre a gyűjtőutakra.
Nem feledhetjük el, hogy ekkor már a táncház mozgalom elindult. Még a kezdeti szakaszban van, de már elindult. És azt sem feledhetjük el, hogy ez egy szerves kapcsolódás, és természetes összefonódás. Amikor a mieink együttesei roma-folklórral jelentkeztek, a legnagyobb sikerük a néptáncosok, és a néptánc mozgalomban megjelenő fiatalok körében volt. Az ő számukra nem volt ismeretlen ez a zenei anyag, mert gyűjtő útjaikon akár Erdélyben, akár Magyarországon, eljutottak a falvakba, és a cigánytelepekre, adatközlőik nagyon gyakran éppen romák. Tehát ez egy szép egymásra találás.
Ez egy mozgalom volt, nem röplapokkal, és kinyilatkoztatásokkal terjedt, hanem nagyon gyakran, mint szórakozási forma. Miközben az a tény, hogy valaki táncházba jár, az egy szórakozás volt, közben mindannyian tudtuk, hogy ez egyben politikai tett is. És a politikuma éppen a népköltészetben, a zenében, vagy a táncban rejlett. Éppen ezért megfoghatatlan volt. Megpróbálták tiltani, vagy ha nem is tiltani, de éppen csak megtűrni, és csak igen nehezen tudott ez a mozgalom magának teret teremteni. A Kassák Klub volt talán a legfontosabb helyszíne a táncházmozgalomnak. Ahova NAGY László költő éppoly szívesen eljárt, mint KOKAS Ignác festőművész vagy KORNIS Péter fotóművész. Volt benne valami megmásíthatatlan őserő és pezsgés.
A 80-as évek elején, amikor a Népművelési Intézet, mint intézmény hátteret ad ennek a munkának, politikailag még a következőképpen néz ki a helyzet. Az 196l-es Politikai Bizottsági határozat megszüntette a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét, mely 1957-196l-ig működött. Azt mondták, hogy a cigányságnak nincsen saját nyelve, nincsen saját kultúrája, éppen ezért nincsen szükség szövetségre sem, nem hogy a többiekhez hasonló demokratikus szövetségre, de egyáltalán semmitele politikai intézményre. Hogy a cigányság csak egy hátrányos helyzetű réteg, és ha majd mindenki dolgozik, meg igyekszik beilleszkedni, akkor eltűnik, a cigányság, mint nép is. Ez nem más, mint az erőszakos asszimiláció politikája. Amikor Békésre meghívnak vendégségbe 1976-ban és ott a Romano Glaszo együttes társaságában, a romák verset mondanak magyarul és cigányul JÓZSEF Attilától, Choli DARÓCZI Józseftől és BARI-tól, cigány népzenét énekelnek, és éneklik a cigány himnuszt, följelentenek bennünket.
Amikor 1979-ben rendelet jelenik meg, hogy ha a cigányok művelődő közösségeket szerveznek, az nem feltétlenül elítélendő - tesznek valamiféle engedményt, éppen azért, mert ez az értékfelmutató jelenlét közben már sikeresen működik.
A Népművelési Intézetben nyaranta továbbképzéseket szervezünk, romákkal foglalkozó közművelődési szakembereknek. Az előadók körében ott vannak a tudósok, gyakorlattal rendelkező pedagógusok és a közösségeiket vezető romák.
1978-tól pedig vannak ifjúsági nyári táborok is. Verseket elemeztünk, zenét tanultunk, táncolni tanultunk, filmet néztünk, író-olvasó találkozót szerveztünk. Maradandó élményeket igyekeztünk adni a roma fiataloknak, akik az együttlét örömével és addig alig tapasztalt természetességgel élték meg másságukat.
Tudatosítani próbáltuk a fiatalokban, hogy vannak célok az életben, amelyek elérhetőek, és hogy nagyon kell akarni, és akkor el lehet érni, és nem lehet azzal törődni, hogy előítéletek vannak. Sőt, azt sem lehet elfogadni, hogy a nyomás az arra felé toljon bennünket, hogy mi ne akarjunk cigányok lenni, hanem éppen ellenkezőleg. A múltból is, a történelmünkből, a hagyományokból, a kultúránkból megpróbáltuk visszaadni, tudatosítani a fiatalokban azt, hogy ez egy érték.
Az első nemzetközi kulturális kapcsolatra 1984-ben kerül sor, Strasbourgba kap meghívást a magyarországi romák kulturális sokszínűségét képviselő delegáció. Ezzel egyszersmind egy új fórum, és az együttesek számára is fejlődési lehetőség nyílik meg. A nyolcvanas évek közepére már tíznél több magas színvonalú együttes működik országszerte: köztük a Nagyecsedi Fekete Szemek, az Ando Drom, a szolnoki Barna Gyöngyök, a nyírvasvári Kék Láng, a Sátoraljaújhelyi Hagyományőrző Cigány Együttes, a Komáromi Hagyományőrzők és az Esztergomi Tamburások lépnek a Rom Som és a Kalyi Jag nyomdokaiba.
Ma már itthon és külföldön CD-k tucatjai és turnék viszik hírét a magyar roma kultúrának.
After the revolution, in 1957, the Cultural Association of Hungarian Gypsies was established. (That-time documents claim: „it is badly needed that in counterrevolutionary times the Gypsies set up their own organization...") It was therefore a wholly political move, after the quenching of the revolution, in 1957, the political leaders made a gesture, a concession towards Gypsies - allowing them to found their own association. This also implies, covertly, that the involvement of the Roma in the revolution was considerable; to take the wind out of their sail, they made a concession aware that the outrage that had driven the Gypsy masses to the revolution was not unfounded.
It was in 1958-59 that a cultural competition was called by the Cultural Association of Hungarian Gypsies. Gypsy groups, ensembles were founded and competed with each other. The dance researcher, teacher and scholar of international fame, György MARTIN staged the first Gypsy folklore festival in Budapest, in Kulich Gyula square. This festival was also attended, among others, by the Mátészalka and Nyírvasvár Gypsy Ensembles.
The history of the Nyírvasvár Ensemble goes back to 1957 when in search of the „stick-dance" György MARTIN got to Nyírvasvár after Porcsalma. In the wake of his researches, an ensemble was founded there. What, however, truly cemented the ensemble was the regulái" return of György MARTIN on several occasion to study how folklore is passed down there. A lot of relevant collected material is preserved in the archives of the Institute for Musicology. Luckily, there was subsequent sound film collection as well, the resulting material also being preserved.
The second wave of the Gypsy folklore movement was in the mid-'70s, in close association with the political beat and dance-house movements.
The Monszun band performed international labour movement songs in the early '70, also collecting and singing urban folklore. These included Bandiéra Rossa, Red Cock or Walls, that is, Italian, Spanish, Greek anti-fascist and labour movement songs. In the meantime they tried to explore Hungarian urban folklore with the help and participation of musicologist János MARÓTHY. They went out to workers, to villages, researched music and the village in the wake of the sociographers. The next logical step was to visit workers' hostels.
They realized that there was an unknown treasure tove preserved by the Gypsies: the Gypsy folklore. They met talented young people, communities that were accustomed to making music together. (Just to mention one example: János Öcsi SZILÁGYI improvised so freely that in János Maróthy's judgment he built up a perfect concerto which was transcribed after the recording, completed with lyrics and performed by the Monszun ensemble at the television's talent-scouting competition What are you best at? in 1972.
Within the Monszun band, János BÁRSONY and Dénes MARTON began collecting Gypsy folk music in the early '70s, with the primary aim of triggering off a movement so that the tradition found during collection would return from the stage to the source. The collected material is still preserved at the Baitók archives of the Institute for Musicology. Later I joined János BÁRSONY with the collecting work, doing it more intensively as I could use my language knowledge and connections. Upon János MARÓTHY's request, I tried to make a text typology on the basis of transcribed and translated texts. The paper is also filed in the Institute for Musicology.
The first Roma bands were organized in 1976: by then, the pol-beat movement ramified into two. On the one hand, it became obvious to us that more thorough and intense work must be devoted to Roma folklore, for the material was so vast and diverse. The way of participation in an ensemble's work expected by our friends in the Monszun was impossible for Roma people as they had a different life situation. Most were commuters and when something happened at home, they were exhausted or the work was much, they could not attend two or three rehearsals a week. You can't make a band like that, was the accusation.
In 1976 our first band was called Romano Glaso [Gypsy Voice]. It was the first Gypsy folklore ensemble in Hungary.
Upon János BÁRSONY's initiative, we compiled a programme about Gypsy literature in Hungary for the Hungarian Radio in 1976. Roma young people recited poems by Károly BARI, József CHOLI DARÓCZI, Béla OSZTOJKÁN as well as PETŐFI, ADY, Attila JÓZSEF translated into Románi, and Romano Glaso sang. It was our custom to visit workers' hostels and youth clubs both with the Monszun and Romano Glaso.
The only support we had was rehearsing for free in the Láng Culture Centre when István NAGY was its director. There was a place we could go once a week, invite people there, practice and make recordings. The bands usually performed for free, or when we got some minimal fee, we purchesed such trifles as cassettes, tape-recorders used for collecting work. By '78 we got so far as to buy some stage costumes.
Adult educators at workers' hostels were at first wary of our programmes at their institutions. When, however, they had an experience of the level, message, reception of our work, they began to take to us. The productions were built like this: first we performed some poems, music and dance and then asked the audience to join in. It was collective music-making or story-telling, depending on the mood. We were regular guests, so we could establish stable contacts with both the workers and the educators. We were at home there. Then in the Hajdú street hostel of a building firm we managed to establish a Gypsy club. The productions and programmes had their influence on the creation of new groups.
We played in hostels and stimulated the residents to play as well. It was a peculiar situation. The unacknowledged hence actually supressed Roma culture, which the majority society mostly met on the black trains and then they probably only noted that 'they're roaring and clamouring again in an unintelligible language', appeared now as part of the elite culture, on stage, with a claim to being listened to. It was a different quality - and it was a different quality for the Roma people as well. They could experience being Gypsies as a value.
In 1978 the Roman Glaso disbanded. The process we started, however, could not be stopped. Ensembles cropped up one after the other.
The middle and end of the '70s was the take-off of the dance-house movement. The Gypsy bands had a lucky encounter with the dance-house movement at the beginning. The most outstanding folk performers and soloists got to the dance-houses, just as the first dance-house records also include the singing of Mihály VARADI, for example, who was a founding member of Kalyi Jag.
Young people in workers' hostels, who used to be involved in Monszun or Romano Glaso began to set up their own bands. In Szentendre, too, young residents of workers' hostels gathered, most coming from Kótaj. It is remarkable because in Kótaj vocal polyphonic music had deep and excellent traditions. Highly talented singers, dancers, improvising young people gathered there. But because of job changes, the lure of better paid jobs, the band soon disintegrated. Recruiting could begin again.
It was back in 1978, when we met Gusztáv VARGA as a member of that group, and then we formed the Kalyi Jag. Kalyi Jag is a citation from a Károly BARI poem meaning black fire as is known all over the world. That's no exaggeration because the band has had guest performance the world over, from America to Japan. We picked the BARI line „black fire is burning in my heart" for the name of the group.
I began working in the Institute for Adult Education in August 1978. Someone who knows what is needed because she has experienced it first hand, I started to search for the values that identified people as Roma.
The Kalyi Jag group has been working with regular rehearsals and occasional performances since 1978. Gusztáv VARGA's efforts need special mention. He worked at Balatonfüzfö at that time, living in a workers' hostel, but he travelled to Budapest every week for rehearsals, then back, with great perseverance. He has trained himself regularly, consciously walking the path he has chosen. His life exemplifies well that it is not enough to have talent to found an ensemble, but one needs conscious rationale as well and one must learn to manage the group. In 1979, Kalyi Jag earned the title Young Masters of Folk Art.
The Institute for Adult Education, where I had the possibility to research and organize Roma culture from 1978, played a decisive role in the Roma cultural movement.
In 1981, I organized a national meeting for traditional Gypsy Ensembles in the company of outstanding specialists such as the late György MARTIN, the choreographer Tibor ERDÉLYI who spent a long time with the State Folk Ensemble as a dancer. They were also joined by János BÁRSONY, who is my husband but was always self-evidently involved in all the ensembles and events we organized for Roma culture.
At that time, the dance-house movement was already taking its first steps. Our efforts were organically and naturally joined with theirs. When our ensembles presented their folklore, they scored the greatest success among the folk dancers and the young adherents of the revival movement. Besides, our culture was not quite unknown to them because during their collecting trips to Transylvania or Hungarian villages they also got to the Gypsy neighbourhoods and their informants were often Gypsies. It was therefore a propitious encounter.
It was a movement - not with pamphlets or broadsheets or manifestos but as a form of entertainment. While going to dance-houses was a form of entertainment, it was taciturnly also known that it was a political act. The political implication was in folk poetry, in music, in dancing. Thus it was impossible to pinpoint. Attempts were made to ban it, or just to tolerate it, and it was hard for the movement to gain ground. The Kassák Club was perhaps the major venue of the movement. The poet László NAGY attended it just as gladly as the painter Ignác KOKAS or the photographer Péter KORNIS. It had some primeval power and exuberance.
When in the early '80s the Institute for Adult Education gave us a frame for this work, the political situation was the following. A political committee resolution abolished the Cultural Association of Hungarian Gypsies in 1961, so it was effective from 1957 to 1961. They said that Gypsies had no language, no culture of their own so they needed no association, democratic alliance or any political institution. They claimed the Gypsies were merely a handicapped social stratum and when everyone worked well and tried to fit in society then the Rom as a people would simply disappear. That is the policy of forced assimilation. When in 1976 I and Romano Glaso were invited to Békéscsaba, Gypsies recited poems by Attila JÓZSEF, CHOLI DARÓCZI and BARI and sang Gypsy folk music and the Gypsy anthem, we were denounced to the police.
When in 1979 a decree spelt out that forming educative and cultural societies of Gypsies was not necessarily a condemnable act, it meant some concession just because this movement presenting values had already been effective.)
In the Institute for Adult Education we have staged summer courses for educational specialists dealing with Gypsies. The lecturers included scholars, experienced teachers and the leaders of Roma communities.
Since 1978 we have had summer camps. Poems are analyzed, there is music and dances to learn, films to see, writers meet their readers. We wish to give lasting experiences for young Gypsies with the joy of being together and the natural awareness of their identity.
We try to help young people to realize that there must be goals set in life that can be attained, and they have to have ambition to attain them. There are prejudices but they must be ignored. Nor can it be accepted that under pressure we should give up being Roma, but quite the contrary. We want to return to young people all the values from our history, traditions and culture and make them aware of these values.
The first international contact was made in 1984 when a delegation representing the cultural variety of Gypsies in Hungary was invited to Strasbourg. This opened a new forum and new possibilities for the ensembles. In the mid-'80s more than ten high-quality ensembles were working over the country, including the Black Eyes of Nagyecsed, Ando Drom, Brown Pearls of Szolnok, Blue Flame of Nyírvasvár, the Traditional Gypsy Ensemble of Sátoraljaújhely, Tradition-conservers of Komárom and the Tamburists of Esztergom follow in the footsteps of Rom Som and Kalyi Jag.
Today, dozens of CDs and tours at home and abroad disseminate the culture of the Rom living in Hungary.
|
|