A Magyarországban 1893. január 31.-én végrehajtott

czigány összeírás eredménye*

Hermann Antal: A czigányok összes létszáma

Az első kérdés, a mely a czigányösszeirás eredményeiből fontosabb tanulságot nyujt és közelebbi megvizsgálást érdemel, maga a nyers létszám s ez összes létszámnak eloszlása egyrészt a tartózkodás módja és ideje alapján megkülönböztetett három czigány-kategoria közt, másrészt pedig a vármegyék, járások, községek közt, illetőleg annak megállapítása, hány községben laknak s hányban nem laknak czigányok, s a hol találtattak, az összes népesség minő arányát tették. Ezekre a kérdésekre nyujt felvilágositásokat az első számú táblázat.

A czigánylakta községek számának az összes községekével való összevetése megyénkint igen különböző arányokat tüntet fel. Mig a Duna két partján némely megyében, mint: Árva, Liptó, Somogy, Vas, Veszprém, Zala vármegyében a czigánylakta községek egy harmadát sem teszik az összes községeknek, addig a többi országrészekben ily alacsony arány sehol sem található; sőt a Tisza bal partján három megyében (a kevés községü Békés és Hajdu, továbbá Szabolcs), a Duna-Tisza közén a legkevesebb községü Csongrád megyében és a sok czigányu Erdély hét megyéjében (Besztercze-Naszód, Brassó, Csik, Fogarás, Kis-Küküllő, Nagy-Küküllő, Szeben) tíznél kevesebb azon községek száma, melyekben czigány egyáltalán nem találtatott. Nagy-Küküllő megyében, hol a czigányok száma ugy magában véve, mint viszonylagosan tekintve a legnagyobb, mind a 125 községben voltak czigányok, még pedig a két várost kivéve, mindenikben mind a három fajtából.

Némileg másképen áll az arány a czigányok lakta és czigánynélküli községek népességére nézve, minthogy itt erősen latba esnek a nagy lélekszámmal biró községek, melyek csak igen ritkán vannak czigányok nélkül. Csak a legtöbb (de nagyobbrészt apró) községü Zala megye czigánylakta községeinek lélekszáma marad alul a megye összes népességének egy harmadán.

Mig a czigánylakta községek számának kimutatása különösebb tanulságokat nem szolgáltat, eddig a háromféle czigányoknak lehetőleg határozott megkülönböztetése és számszerinti kimutatása az összeírás egyik legfőbb czélja és eredménye volt. A három kategoria megkülönböztetése nem olyan könnyű, sem az elméletben, sem a gyakorlatban. A különben igen világos és czélszerü összeirási utasítás nem adhatott erre nézve egészen határozott felvilágosítást. Vannak állandóan letelepedetteknek tekinthető és tekintett czigányok, a kik egyazon Község határának más és más részén rendezik be egymásután telepöket; továbbá a kik két szomszédos község közt váltakoznak közt váltakoznak (pl. Alsó- és Felső- Meczenzéf). Vannak, a kik illetőségi községükben tartózkodnak rendesen és mindig egész télen át, nem ritkán sátor alatt lakva, de nyáron máshova mennek kereset végett, egy részök mindig ugyanazon helyre. Az ilyeneket az összeírás részben állandó tartózkodásuaknak tekintette és nem indokolatlanul. Legingatabb természetesen a huzamosabb ideig egy helyben tartozkodók közép fogalma. Nehéz az állandó, rendes tartózkodási helylyel biróktól elválasztani azokat, kik bizonyos foglalkozás miatt évekig tartózkodnak egy helyben, a nélkül, hogy ott állandóan megtelepednének. Mert miben van megállapítva az állandó megtelepedés tulaj-donképeni kriteriuma? A voltaképeni colonisatioról itt egyelőre nem lehet szó. De vajjon József főherczeg telepeseit, kik a rendes tervszerü telepítés teljes jellegével köttettek bizonyos helyekhez, lehet-e teljes biztossággal állandóan letelepedetteknek tekinteni. Bánkút és Göböljárás üres czigányházai ellene szólanak. Végül a sátrat nem lehet a vándor czigányoknak kizárólagos ismertető jeléül elfogadni, habár pl. Erdélyben a vándor czigányt sátorosnak (cerhás) nevezik (szászul is Schattertzigun). Vannak kóbor czigányok, különösen egyesek, a törzstől, a karavántól elszakadtak vagy kiüzöttek, kiknek nincs sátruk, kik időnkint egyik-másik huzamosabban tartózkodó csapathoz csatlakoznak vagy magánosan bujdosnak, viszont vannak, a kik állandóan egy helyt laknak, de sátor alatt.

Mindazonáltal nagyon fontos volt e három kategoria felállítása, s különösen a közép állapotnak, ez átmeneti stádiumnak ez alkalommal tudo-másunk szerint legelőször teljesen keresztül vitt megállapítása. S az imént érintett ingadozások mellett is az erre nézve nyert s a felülvizsgálat részéről gyakran nagy gonddal helyesbített adatok általában megfelelnek a tényleges állapotoknak ép ugy, mint e megkülönböztetés gyakorlati czéljainak.

Az összeirás számadatait tekintve mindenekelőtt meglepő a czigányok általános nagy száma: 274.940, a mi hátomszorosa annak, a hány cyigány anyanyelvűt az 1890-iki népszámlálás megállapított. (Magyarországon 91.603, a hadseregnél stb.8.) De a népszámlálás csak a czigány anyanyelvűeket vette számba, a czigány összeírás pedig a czigány származásúakat. Anyanyelv szerint ezek közt csak 82.405 volt czigány, tehát valami 10%-kai kevesebb, mint a menynyit az utolsó népszámlálás kimutatott. Ez a kevesebblet természetesen nem azt jelenti, hogy a czigányul tudók száma 1890.decz.31-től 1893.jan.31-ig 10%-kai fogyott volna, talán a kultúra hatása és a beolvadás következtében. Valamint az 1890-iki czigányszám az 1880-iki népszámlálás kimutatta 75.911, illetve a beszélni nem tudók megfelelő százalékát hozzá számitva: 78.759 czigánnyal szemben nem mondja azt; hogy a czigány anyanyelvűek azon évtized folyamán több mint 16%-kal gyarapodtak volna. A különbségek a számbavétel módjával függnek össze. Ugyanis 1880-ban alkalmasint sok czigány oláh anyanyelvűnek vallotta magát és mint közelnevezés szerint is oláh czigány valószínűleg az oláhok létszámába vétetett fel. 1890-ben ellenben valószínűleg megfordítva czigány nyelvűnek vétetett fel sok olyan czigány is; a ki az oláh vagy más nem czigány nyelvet vallotta anyanyel-vének, de czigányul is tudott. Innen magyarázható az 1890-iki nagy czigánytöbblet 1880-nal szemben.

E tétovázások után az 1893-iki czigányösszeirás körülbelül a helyes számokat eredményezte. Nem tekintve az 1873-ban a belügyminisztérium által foganatosíttatott czigányszámlálást, mely meglehetősen határozatlan alapon 214.000 czigányt mutatott ki, ez volt az első számlálás, mely néprajzi és embertani momentumok alapján mutatta ki egy népfajnak a létszámát, s ez alapon aztán a nyelvi viszonyok feljegyzésében is biztosabban járhatott el.

A czigány származás és eredet megállapítása rendszerint nem ütközik túlságos nehézségekbe. A közvélemény, a nép tudata rendesen igen biztosan evidentiában tartja a czigány eredetüeket, s ezeknek elég határozott ismerve az antropológiai jelleg, inkább mint a nyelv, mely az általános népszámlálások adataiban, mint a czigányság egyedüli kritériuma szerepel. Pedig a mint látjuk, a czigány anyanyelvűek jelenleg még harmadrészét sem teszik az összes czigányságnak, mig a czigányul nem tudók több mint felét. Ha e két tételt összegezzük és az összes létszámból levonjuk, a maradék azon czigányok számát mutatja, kiknek az anyanyelvük nem a czigány, de a kik tudnak czigányul is; ezek az összes czigányságnak mintegy 20%-át teszik. Mindezen adatok csak a külön czigányösszeirásból voltak nyerhetők, a mely csak arról nem nyújt felvilágosítást, hogy hány nem czigány eredetű egyén tudott czigányul. Az 1880-iki népszámlálás szerint 18.858 nem czigány anyanyelvű tudott czigányul. Hogy ezek közt hány volt a czigány fajú, nem dönthető el.

Hogy az 1880. népszámlálás milyen ingatag volt a czigányul beszélők számának meghatározásában, arra csak egy csattanós példát akarunk felhozni. A számlálás szerint volt Budapest fővárosban czigányul tudó magyar anyanyelvű férfi 11., magyarul tudó czigány anyanyelvű 5, együtt 16 czigányul beszélő férfi személy. Ezzel szemben pedig volt akkor a fővárosban már valami 60 czigány-zenekar, melyeknek tagjai majdnem mind tudtak czigányul. Egyéb tekintetben is ilyen megbízhatatlanok lehetnek az általános népszámlálás czigány adatai.

Ha egyszer meg van állapítva a czigányfajiság, akkor a nyelvbeli viszonyok könnyebben tisztázhatók. Akkor már sokkal kevesebb ok lehet úgy a czigány nyelv tudásának, mint a czigány anyanyelvüségnek elta-gadására. De az összeírók is világosabban eligazodhatnak a nyelvismeretre nézve s nincs annyi alkalmuk sem tévedni, sem téveszteni.

Azért kellett már az általános létszámnál némi tekintettel lennünk a nyelvre, mert az általános népszámlálásoknál úgyszólván kizárólagosan ez határozta meg az illetők czigány voltát.

Az összes czigányok nagy számának (274.940) majdnem 9/10-e (243.432) állandóan letelepedettnek vétetett fel; aránylag nem nagy százalék (valami 7 1/2) esik a huzamosb ideig tartózkodóknak bizonytalan kategóriájára (20.406), mig a határozottan vándorczigányoknak összeírtak immár nem mutatnak valami ijesztő számot (8.938).

Már megjegyeztük, hogy az összeirás adatait áltálában teljesen hiteleseknek és reálisoknak fogadhatjuk el. Hézagaira már a bevezetésben rámutattunk, e tekintetben tehát kiegészítésnek van helye. Aztán mint ethnográphiai alapú részleges összeirás már a dolog természeténél fogva is némi correctiot tesz szükségessé, még pedig pozitiv irányban. Ugyanis az, hogy nem czigányt czigány számba vettek volna, nem igen képzelhető, de kétségtelen, hogy az emiitett feltűnőbb hézagokon kivül is kimaradt a czigányok bizonyos nem jelentékeny része ez összeirásból.

A vándor czigányoknál a községi kimutatásokból és szolgabiró felülvizsgálatokból merithető meggyőződés szerint a kimaradottak száma nem lehet tetemes. De a czigányok a hatósággal való érintkezéstől különben is nagyon félnek, s az összeirás czéljára nézve helyenkint rémitgető és babonás mendemondák is keletkeztek közöttük - tehát feltehető, hogy mindent elkövettek az összeiratás elkerülésére, s erre talán némi alkalmat adott a zord évszak is, midőn nem volt olyan könnyű nagy kiterjedésű, kivált erdős-hegyes határokat a czigányokért felkutatni, ámbár viszont nekik is nehezebb volt ilyenkor félreeső vadon helyen lappangani.

Aránylag legkevesebb maradhatott ki a huzamosb ideig egy helyen tartrózkodók közül. Ezek notoriusok mint czigányok és tartózkodási helyük, számuk és keresetük az illető vidéken többnyire ismeretes; ezen évszakban nem is igen szoktak lakóhelyet változtatni.

Jelentékenyebb kimaradásokat kell megállapítanunk az állandóan letelepedett czigányoknál.

Itt a véletlenül kimaradottak mellett, kiknek száma hozzávetőleg sem tudható, szerepelnek némely helyen a tévedésből vagy mulasztásból mel-lőzöttek, kiknek hiányát a táblázatok hézagai mutatják s kiknek számát megközelítőleg ki lehet egészíteni.

Az összeirás nem talált letelepedett czigányokat, (vagy a köztudomású állapottal szemben feltűnően csekély számban), a következő városokban : Esztergom, Pécs, Székesfehérvár (2), Győr, Kőszeg, Zala-Egerszeg, Szabadka, Karánsebes, s még néhány kisebb r.t. városban. Pedig köztudomású, hegy e helyeken mindenütt vannak czigány zenekarok, melyek számos (részben családos) tagjainak czigány jellege kétségtelen. Budapest székes főváros czigány eredetű lakosainak száma valószínűleg felül van félezren. Az itteni czigányzenészek egy részének családja vidéken tartózkodik.

Minthogy a czigányösszeirás inkább csak a köztudatra támaszkodott és nem történt pl. házankint vagy köteles jelentkezés alapján, fel kell tenni, hogy minden gondosság és pontosság mellett is kimaradtak az összeírásból olyanok, kiknek czigány volta nem tudatik, (ilyen konkrét esetről van említés a kimutatásokban) vagy a kik véletlenül elkerülték az összeírók figyelmét. Mind e mellőzötteket összevéve, a magyarországi czigányok összes létszáma biztos tehető kerekszámban legalább 280.000-re.

Az összes czigányoknak az ország vidékeire való eloszlását, illetve a czigányoknak az összes lakossághoz való arányát járásonként igen szemléltetően és áttekinthetően mutatja az erre vonatkozó nagy grafikai ábrázolásunk.

Ebből látjuk, hogy a legsötétebb országrész Erdély, a czigányságnak klasszikus földje. Innen kerültek a czigányok valami 5 száz évvel ezelőtt Magyarország szivébe, a honnan aztán szétszóródtak egész Európába.

Hogy Erdélyben annyi a czigány, az összes lakosságnak majdnem 5%-a, az e terjedési irányon és az országrésznek többféle, a czigányokra nézve igen kedvező viszonyán kívül Románia szomszédságából is magyarázható, mert ez államban vannak a czigányok az összes országok közt legnagyobb relatív számban.

Erdélyben különösen a Küküllőmenti vidékeken sürü a czigányság a Nagy-Küküllő megyében eléri a legnagyobb absolut és relatív számot, 14.037, a mi meghaladja az összes lakosság 10%-át. A keleti székely-földnek s a nyugati részeknek orographiai és ethnograp-hiai viszonyai kevésbbé kedveznek a czigányok tartózkodásának. Erdélyből két irányban ágaznak be az anyaországba a sűrűbb czigányságu vidékek; északnyugati irányban, az északkeleti határhegyek s a Nagy-Alföld közt igen kedvező terepen, s délnyugatnak, különösen az országnak Románia és Szerbia közé ékelt legdélibb szögében, hol ezt a torlódást részben épen a határalakulat magyarázza. Ezenkívül az országban szétszórva, több kevesebb sűrűséget mutatnak kisebb-nagyobb pontok, különösebb összefüggés és evi-densebb okság nélkül. Az ország nyugoti részében, a nyugati kultúra közelében ritkább a czigányság, pedig a Dunántúlnak dombvidéke közelében eléggé megfelelne a czigány-természetnek. A domborzati viszonyokat tekintve ugyanis általában ugy látszik, hogy a magas terméketlen hegység és a határozott mélysík kevésbbé kedveznek a czigány-tenyészetnek. Amott nehéz a megélés és az egészen szegény lakosságon nem igen lehet élősködni, sármunka nincs, a vasmunkának annyiban van keletje, hogy kevés a rendes iparos, alkalom a famunkára volna, melylyel azonban a többi lakosság is foglalkozik házi iparilag, s mely nem tarthat el nagyobb tömegeket. A teljes sik-ság sem felel meg egészen a hegyoldalt, patakpartot kedvelő czigány természetnek. Az alföld nagy községei nagyobb méretű rendes gazdálkodásukkal nem szorulnak rá a primitív czigány iparra. Az alföld kemény, szigorú földmives munkája nem való a czigánynak, de a munkás kéz hiánya itt mégis aránylag sok czigány napszámost foglalkoztat. A zenész elemnek azonban épen a zsíros alföldön van Eldorádója.

A hydrográphiai viszonyoknak, ugy látszik, nincs különös hatása a czigányok elhelyezkedésére.

A mi az ország nemzetiségeit illeti, a czigányok leginkább oláh lakta vidékeken vannak legnagyobb számmal. Általában véve elég jól megférnek a magyarral is. A földrajzilag kevésbé rossz helyzetű tótok közt is elegen vannak s helyenkint a szerbek közt is. A német természet merőben ellenkezik a czigánynyal. A rutének közt igen kevés a czigány. Azonban a nemzetiségi viszonylatokat illetőleg főképpen az e nemzetiségek lakta vidékek földrajzi viszonyai lehetnek mérvadók a czigányok arányosításánál.

A vándor czigányoknak az összes népességhez viszonyított létszámát   feltüntető  grafikai   ábrázolás   a   főbb   árnyalatokra  nézve nagyjában megegyezést mutat az összes czigányok létszámát mutató nagyobb térképpel; ezt azonban a járások szerinti felosztása tarkábbá teszi, mint amazt a megyei felosztás. A vándor czigányok térképén ezenkívül   a   különféle   árnyalatok  határozottabb   csoportosítása  és elkülönítése tűnik fel. Jellemző még az ország közepét észáktól-délfelé elfoglaló széles világos sáv, melybe Erdély felől Borsod-Heves meg Békés- Csanád-Csongrád megyék tömbjei nyúlnak be nagyobb félszigetek gyanánt. A legsötétebb foltok: Nagy-Küküllő megye a legnagyobb abszolút és relatív számú czigánysággal és Krassó-Szörény megye,   melynek  sok  viszonya  kedvez  a  vándor  czigányoknak,   a melynek területén s hazai és balkánbeli vándor czigányok több húzási vonala találkozik. Több megyében a czigányok vándorlása elleni szigoru intézkedések világosítják az árnyalatot; Győr megye épen teljesen fehér maradt.

Végre érdekes azon nagy- és kisközségeknek is a számbavétele, hol a czigányok nagyobb relatív vagy abszolút számban találtattak.

Elsoroljuk tehát a vármegyék sorrendjében azokat a nagy- és kisközségeket, melyekben az 50-en felüli czigányság az összes lakosságnak legalább 10%-át teszi, úgyszintén azokat, melyeknek határában az összeírás általában 100-nál több czigányt talált. A számoknak az egyes nemzetiségekhez való viszonyait az országos magyar kir. statisztikai hivatal 1893 évi nagy helységnévtárából könnyen meg lehet állapítani. Egyéb viszonyokra nézve a természeti állapotokat feltüntető speciális megyei térképek sok érdekes összevetésre nyújthatnak alapot.

A czigánylakta községeknek és a különböző kategóriájú czigányoknak a viszonyszámait országrészenkint a következő táblázat mutatja:

Konkrét számokban kifejezve azt, a mit az általános térkép 9 viszonyfokozatban szemléltet, a czigány lakosság arányának kimutatásával felsoroljuk a megyei és városi törvényhatóságokat s a rendezett tanácsu városokat.

III. A czigányok általános viszonyai

A czigányok általános viszonyai életmódjuknak főbb körülményeire vonatkoznak és főképpen tartózkodásuk módjával és idejével függnek össze. Ennélfogva a háromféle kategória szerint merőben különböző szempontokból más meg más állapotokat kellett számba venni. Az általános viszo-nyokat összefoglaló 2. számú táblázatban tehát egész más és más nevű rovatok mutatják az állandóan letelepedett, a huzamosabb ideig tartózkodó s a vándor czigányok általános viszonyait s csak egy szempont az, mely mind a háromnál közösen tekintetbe jön: a magaviselet. E táblázat az összeírás legfontosabb eredményeit foglalja magában és a foglalkozási táblázattal együtt a legbecsesebb tanulságokat szolgáltatja. Az állandóan letelepedett czigányoknál első sorban tekintetbe jön a letelepedettség három leglényegesebb momentuma: az állandó lakás, a termő földhöz való viszony és a közművelődésben való részesedés. A lakásnál két körülmény fontos: a községben való helye, illetőleg a többi lakosok lakásaival szemben való helyzete, s az épület minősége.

Az együttélés módja, a tömörülés mikéntje, jelentékeny tényező valamely népelem ethnikus mivoltának, faji, nemzetiségi és kulturjellegének megalakításában, fenntartásában vagy módosításában: A ropant conglomera-tumokban megvan a szétbomlási nisus, de egyfajtájuaknak tömeges és állandó együtt élése, együtt lakása rendesen nagy ellentálló erőt nyújt és hathatós eszköz a sajátságos vonások megőrzésében, még pedig természetesen annál inkább, minél kevésbbé változnak az életkörülmények, és minél jobban elzárkózik az illető népelem a más elemekkel való érintkezéstől. Viszont az egynemű tömeg elaprózása, részeinek egymástól való elszigetelése és velők szemben heterogén, különösen nagyobb számú és kultúrájú vagy szivósságu, chohaerens elemek közé való vegyítése, kivált ha az életkörülmények módosulásával is jár, rendszerint vérbeli keveredés nélkül is eőidézi az ethnikus jelleg megváltozását.  Ennek tudatában  a   közigazgatásnak   a   czigányok  polgárosítását   czélzó intézkedései oda irányultak, hogy megakadályozzák a czigányoknak az elkülönzött nagyobb tömegekben való élését és kényszerítsék őket arra, hogy a többi népességgel együtt lakjanak, tehát nem a községen kivül,   annak  külön  részében,   külön  czigány  városrészekben  és utczákban, hanem szétszórva a községben, a többi lakosok során és lehetőleg ezekéivel egyfajtáju épületekben. Ezzel szemben a letelepedett czigányok, kivéve a teljesen rendes polgári foglalkozásúakat, pl. a rendes  zenészeket,   szeretnek  együtt  maradni  s  a  többi  lakosságtól elkülönítve, külön helyen, a községen kívüli telepen, vagy külön czigány negyedben, vagy utczában, többnyire a község szélén, rendetlen csoportban épült silány hajlékokban lakni.

Az egyfajtájuak együttélése különben a társas lények általános életjelensége, melyben nemcsak a faji jelleg fenntartásának ösztöne nyilatkozik, hanem a közösségbeli egyének lételének minél kevesebb közös erővel váló előmozdítása és biztosítása is. Ehhez járult régebben, s járul helyenkint még ma is, a megvetett és utált czigány páriáknak a polgári társadalomból való kiközösítése signominia jeléül külön czigány gettó-félékbe szorítása. A régi kasztrendszer ez önző gőgös kizárólagosságának helyébe a modern humanismus és democratia minden embernek nemcsak emberi jogokat, hanem emberi méltóságot és jólétet kiván biztosítani és szerezni, s a czigányokat is az állam, a nemzet, a polgári társadalom egyenjogú részeseivé tenni.

A letelepedett czigányok a községben vagy külön laknak, vagy vegyesen a többi lakosokkal. De vannak olyan községek is, melyekben a czigányoknak egy része, többnyire a megvetettebb és rendetlenebb vagy tisztátalanabb foglalkozásúak, külön laknak, a tiszteségesebb és rendesebb foglalkozásúak pedig rendszerint a többi lakosok közt szétszórva. Mind a három lakóviszony számarányaihoz némely hozzávetőleges aetiologiai megjegyzéseket lehet fűzni.

Az ország 12.693 községe közül a czigányösszeirás 7.962-ben talált czigányokat és 7.220-ban letelepedetteket. Ezek 3.750-ben külön laktak, 2.874-ben a többi lakosság közt és 696-ban részint külön, részint vegyesen. Az első szám közel 52%-a, a második közel 40%-a, a harmadik kevéssel több mint 8%-a az összes czigánylakta községeknek. Egészen más arányokat találunk nemcsak az egyes járásokban és megyékben, hanem már az egyes országrészekben is.

A Duna bal és a Tisza jobb partján körülbelől négyszer annyi község van olyan, melyben a czigányok külön laknak, mint olyan, a. melyben vegyesen a többi népességgel. Es itt aránylag kevés azon községek száma, melyekben részint külön laknak, részint vegyesen (2.5 és 4.3%). Majdnem egyenlő a külön és vegyesen lakott községek száma a Tisza bal partján, s itt sok a kétféle lakottságu, tehát a czigányok kétféle tömörülését mutató község is (11,2%). Valamivel nagyobb a vegye-sen lakott községek száma mint a külön lakottaké: a Duna jobb partján, a Duna-Tisza közén és a Tisza-Maros szögén; a kétféle lakottságu községek száma az elsőben nem nagy, a két utóbbiban elég tetemes (6,4 1 1,8 és 13%). Sokkal nagyobb a vegyesen, mint a külön lakott községek száma Erdélyben, a hol a kétféle lakottságu községek száma is elég tetemes (11% ) s a hol általában a legtöbb czigánylakta község és ugy absolut mint relatív legnagyobb számú czigány népesség van.

Ha némi öszefüggést keresünk ez arányok és a földrajzi és nemzetiségi viszonyok közt, a következőket jegyezhetnők meg: Az a két országrész, melyben a czigányok rendesen külön laknak, tótok lakta felföld. Itt a közösségeknek többnyire van olyan részök, melynek terepviszonyai különösen megfelelnek a czigány hajlamoknak, vagy egyébként jó alkalmat adnak nekik, hogy külön csoportba tömörüljenek. Ezenkívül úgy látszik, hogy a czigány nem nagyon simul a tóthoz; aránylag nem sokan tudnak tótul és ritkán tótosodnak el, annyira, hogy czigányul ne tudjanak.

E két országrészben csak Bereg megye az, melyben a vegyesen lakott, községek száma meghaladja azokat, melyekben a czigányok külön laknak. - Tanulságos lehet e megye öt járását külön szemügyre venni.Két járásban a lakosság túlnyomóan rutén, s e kettőben a czigányok több helyt laknak vegyesen mint külön (felvidéki járás 7:17, - szolyvai 4:9). Egy járás nagyon vegyes lakoságu, ebben a vegyesen lakott községek száma még mindig többletet mutat (munkácsi járás 7:8), két járásban a lakosság többsége magyar s ezekben már több a külön lakott község (mezőkászonyi 11:10, tiszaháti 10:9). Ugyanezen szempontból érdekes még Ung megye, melynek szinte tiszta rutén lakosságú járásában nagyon túlnyomó a vegyesen lakott községek száma (bereznai járás 7:26); a mintegy felében rutén lakosságú járás egyenlő számokat mutat (ungvári 10:10); míg a kevés ruténségü másik két járásban túlnyomó a külön lakott községek száma; (a magyar lakosságú kaposi járás 29:5, a tót szobránczi járás 24:4). Ez országrésznek Ungtól nyugatra eső, kevesebb ruténségü három megyéjében (Zemplén, Sáros, Szepes), a túlnyomó tótság és magyarság paralizálja a mténségnek a czigányok elkülönödését feloszlató hatását.

De a rutén hatás ebbéli számviszonyai további megvilágositást nyernek a Tisza balparti országrészben, hol a számok majdnem egyenlően állanak (495:490). Itt azonban a számos ruténségü Máramaros megye az ország legkedvezőbb arányát mutatja s vegyes Jakottságra nézve (2:111). Ugocsa megye rutén felében (tiszáninneni járás) szintén több helyt laknak vegyesen (8:13), míg a magyar felében (tiszántúli járás) meg van fordítva a viszony (17:10). A Tisza bal partján a ruténség mellett az oláhság is határozott viszonyt mutat arra nézve, hogy a czigányok a községben külön vagy vegyesen laknak-e? Ez országrészben úgy a czigányok, mint a községek számára nézve kiváló Bihar és Szatmár megyékben azok a járások,melyekben a czigányok több helyt laknak vegyesen mint külön, kivétel nélkül oláh lakosságú többséget mutatnak, mig a magyar vagy magyar-oláh lakosságú járásokban a külön lakott helyek száma mindenütt nagyobb. Talán nem felesleges megjegyezni, hogy a rutének és részben az oláhok is többnyire a hegyek közt, nem tömör falukban, hanem inkább szétszórt házcsoportokban, sőt magányos   tanyákon   laknak.   Ha  mármost  ilyen  határban  némileg elkülönítve lakik is egy pár czigány, ez az általános szétszórtságban, hol a többi lakosság egyes részei is külön-külön laknak egymástól, nem tűnik fel olyan elkülönzöttségnek, mint a hegyalji vagy alföldi zárt utcza-soroknál.

A Duna jobb partján több a vegyesen, mint a külön lakott község; három megyében azonban (Baranya, Komárom, Vas) az utóbbiak száma nagyobb. Ezekre nézve legfeljebb azt jegyezhetjük meg, hogy többnyire német a lakosság többsége azokban a járásokban, melyekben a czigányság inkább külön lakik. Különösen feltűnik ez Vas megye felsőőri, kőszegi és németujvári járásaiban. E megye terepviszonyai is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a különlakott községek akkora többségben vannak (115:66).

A Duna-Tisza közén és a Tisza-Maros szögén is valamivel több a vegyesen lakott községek száma. Amott azonban Heves vármegye az elkülönödésre nézve a felföldi arányokat mutatja (56:17), míg Arad megye viszonyát illetőleg (89:46:22) magyarázat nem kínálkozik.

Erdélyben a vegyesen lakott községek nagy többségben vannak; itt a részben külön, részben vegyesen lakott községek száma is tetemes (646:1095:218). Ez országrészben a czigányok legjobban beleilleszkedtek a többi népesség keretébe; az elkülönödésnek különben sem a régi úrbéri viszonyok, sem az erdélyországi törvényes intézkedések nem kedveztek. A mely megyékben és járásokban mégis nagyobb azon községek száma, a hol a czigányok külön laknak, ott a népesség többségét vagy nagy részét szászok teszik, a kik nem szeretnek egy sorban lakni a czigányokkaj.

A czigányok különféle lakásaira nézve a lakviszonyok fejezetében fogunk megjegyzést tenni.

A letelepedettség főkriteriuma a lakás jellege mellett a földhöz való viszony, különösen a földbirtok. Magyarországon öszszesen 3.439 állandóan letelepedett czigánynak van 3176 3/8 hold földbirtoka és 3.876-nak 677 1/4 hold kertbirtoka. Ezenkívül 1.685 czigány 1.433 7/8 hold földeket és 1.088 czigány 150 1/4 hold kenet tart bérben. 10.088 czigány tehát összesen mintegy 5.238 holdat mivel a maga számára, a mi az egész hazai termőföldnek csak 0,011 százaléka, míg maguk a czigányok az ország összes népességének több mint 1,8%-át teszik. Az őstermelő keresőkből (napszámosokon kivül) az országban az összes lakosság 23,45%-a telik ki, mig a földet a maguk számára mívelő czigányok az összes czigány népnek csak 3,67%-át teszik. Ezeknek is azonban valószínűleg csak elenyeszoleg csekély része találja fő keresetét az őstermelésben. A czigány kertbirtokosok száma valamivel nagyobb, mint az egyéb földbirtokosoké, mert a czigánynak (rendszerint igen kis terjedelmű) belsősége magától kínálkozik egy kis kert alkotására, a mely azonban többnyire elhanyagolt és gazos. A kertterület azonban csak valami 21 %-a az egyéb földbirtoknak. Bérlő még kevesebb találkozik kertre, mint egyéb földre, a bérelt kert valami 10%-a a bérelt egyéb földnek.- Egy-egy czigány földbérlőre átlag 0,52 hold földterület jut, egy-egy kertbérlőre azonban csak 0,13 hold kert.

A földmivelő czigányok száma némi összefüggésbe hozható az egyes megyék gazdasági viszonyaival. Liptó és Turócz megyében egyetlen egy czigány földbirtokos vagy bérlő sincsen, Árvában csak 1 földbérlő. Legtöbb földbirtokost és bérlőt találunk természetesen az erdélyi részekben; azonban meglehet, hogy egyesek kettős minőségök szerint kétszer vannak számítva, egyszer mint tulajdonosok a másodszor mint bérlők. Az egyes megyék itt a következő számokat mutatják fogyó rendben:

A többi megyék közül nagyobb számokat mutatnak még:

A tulajdonul és bérben birt földterület tetemesebb a következő megyékben (kataszteri holdakban kifejezve):

Az elosztás is igen különböző. Mig pl. Bács-Bodrog megyében 26 földbirtokosnak 113 5/8 hold földje van, addig Gömör megyében 53 birtokos 3 holdon osztozik.

A czigányoknak a földmiveléshez való viszanyáról a foglalkozás fejezetének az őstermelésre vonatkozó szakaszában fogunk behatóbban elmélkedni.

A letelepedettség a művelődés alapja, fő eszköze pedig ma az iskola. A műveltség mivolta és szelleme a nemzetiség és nemzet fogalmának egyik jelentős tényezője, azért az iskolának igen fontos szerepe van a nemzetiség fentartásában, megerősitésében, de alakitásában is. A magyar nemzet, kivált az utolsó emberöltőben, igen sokat köszönhet a magyar iskolának. - A czigányok polgárosodásának is nagyon hathatós tényezője lehetne az iskola. Ez nyerhetné meg őket nemcsak a míveltségnek, hanem a magyar elemnek is; különben az általános civilisáiás szempontjából is kívánatos, hogy eddig úgyszólván a társadalmi munka erőkörén kivül álló, de egyébként életrevaló néprészekkel az az elem gyarapodjék, melynek kultúrája legerősebb s mely az állami társadalomnak és socialis rendnek is legbiztosabb alapja. Csakhogy a czigányok rendes iskolázása, illetve az általános tankötelességnak rájuk való teljes kiterjesztése igazán nem könnyen s egyszserüen foganatosítható. Az egész és félkóbor czigányokat nem lehet gyermekeik rendes iskoláztatására bírni. Ily módon a huzamosabb ideig egy helyen tartózkodó czigányoknak 4.293 6-14 éves, tehát iskolaköteles és 1.377 4-6 éves tehát óvóköteles gyermeke, a vándorczigányoknak perdig 2.251 6-14 éves és 696 4-6 éves gyermeke nem élvezi az iskola és az óvóintézet áldását, pedig különösen az utóbbira éppen nekik volna a legnagyobb szükségök. Ez állandó kijátszása a népoktatási s a kisdedóvásról szóló törvényeknek, pedig az államhatalomnak kötelessége, hogy azoknak érvényt szerezzen ugy a maga tekintélye, mint a polgárok jóléte érdekében. Ez azonban a kóbor czigányoknál csak kényszer eszközökkel érhető el. Egy kis kegyetlenséget kell elkövetni a humanitás nevében. Az egyéni szabadság némi korlátozására kell magát elszánni az államhatalomnak, hogy igazi emberi szabadságra neveljen egy jelenleg vadállat módjára szabad fajt. Mint a hogy azt megkisérlette már ezelőtt ezer évvel, az államnak kell gyámsága alá venni a nemzet azon kiskorúit, kikről természeten gyámolóik nem gondoskodnak s mai civilisátio értelmében.

A kóbor czigányok gyermekeinek neveléséről és tanításáról gondoskodni az állam feladata és érdeke. E czélra az országban megfelelő számú javitó-ház féle nevelő-intézetet kell, kivált alkalmas faluhelyen, az államnak szervezni, s megyéknek czigányaik arányában való hozzájárulásával és a társadalom közreműködésével. Ide kell internálni mindazon czigánygyermekeket, kiknek szülői nem akarnak vagy nem képesek megfelelni a közoktatási törvények rendelkezéseinek. Itt kell őket czélszerü módon polgári életre és hasznos foglalkozásra nevelni. Ez volna egyúttal a leghathatósabb eszköz, mellyel a kóbor czigá-nyokat letelepedésre és a teljesen henye életüeket családfentartó foglalkozásra lehet bírni. Mert a legnagyobb pressiót ez irányban éppen azzal lehetne reájuk gyakorolni, hogy kölönben elszedik tőlük gyermekeit, így a gyermekek által jobban lehetne a szülőkre hatni, mint megfordítva.

De különben is a faj nevelését ott kell hezdeni, hol az egyénét, a gyermekkoron. Mikor az egyénben már teljesen kifejlődött' a bevégzett individualitás, midőn a faji jelleg, a vele született faji sajátságok már teljesen megszilárdultak, sőt megcsontosodtak az egyéni életfolyamatban, az ethnikus közösségben, a hosszú gyakorlatban és megszokásban: akkor természetesen vajmi nehéz idomitólag hatni az egyesekre vagy csoportokra, különösen oly népelemnél, melynél a faji jellegzeteségek oly praegnansul, szinte végletesen kijegeczedtek a százados elkülönzöttség és egészen saját-szerü életmód következtében. Ezért a 30 éves czigányt már csak kivételesen lehet új életmódhoz szoktatni, pl. telepitni, s a kóborlásból hozott gyermekeiben is ki fog törni az atavismus, s ezek idomitását mégis csak elölről kell kezdeni.

A zsenge gyermeket kell tehát nevelés alá fogni. Mikor a veleszületett faji típus még nem vált egyéni jelleggé, a faji ösztön megszokássá életszükségletté, szenvedélylyé. így is nagy nehézségekkel fog járni a nevelés, s milyenekről nem provideál a paragrafusokon forgó közpedagogia. A megtörhetetlen makacsság, a leküzdhetetlen atavismus, az elkerülhetetlen visszaesés számos esetei fognak minduntalan felfelmerülni. Sok pénzbe, sok fáradságba, sok gondba fog e munka kerülni, de évenkint 1000 meg 1000 hasznos tagot ad a társadalomnak és egy emberöltő alatt egy egész fajt megnyer e polgárosultság s a nemzetnek. Magyarország az egyedüli kultur-állam, a melyben egy egész nép még a törvény keretén kívül él A czigány nép rendezése legelsőrendü, legsürgősebb kultur feladatunk, s e feladatnak is, mint sok másnak, a megoldására az iskola van első sorban hivatra. Azonban nem olyan sablon iskola, mely másolja a külföld példáit vagy a mely csak az általános, átlagos, közönséges, rendes viszonyokat tartja szem előtt. Hanem olyan iskola, mely külön a czigányokra nézve az élő életből veszi módszerét s a való életben keresi czéljait   A czigány probléma nyitja nem a telepítésben, nem a közigazgatási intézkedésekben van, hanem az iskolában.

E helyen csak érintettük ez ügyet a nélkül, hogy a külön czigány iskolákkal történt eddigi kísérletekre, valamint az országosan szervezendő czigány-nevelés részleteire kiterjeszkedhetnénk.

Mindaz, a mit az iskolázásra nézve a kóbor czigányokról elmondottunk, nagyjában áll az állandóan letelepedetteknek tekintett czigányok 2/3 részét illetőleg is. Azonban mig amazoknál a korviszonyokat feltüntető táblázatokban s az iskola- és óvóköteles korban állókul kimutatott gyermekeket egyszerűen en bloc olyanoknak vehettük, kik nem járnak iskolába: a letelepedett czigányoknak illető rovatait nem itélhetjük meg ugyan közvetlenül az iskolalátogatás tekintetében, de hozzávetőleg itt is következtethetünk a viszonyokra azon arányok szerint, melyeket az általános viszonyokat feltüntető táblázatban a czigány-lakta községek az iskolalátogatás mértékére nézve mutatnak. Ezekre akarunk most visszatérni.

Azon 7.220 község közül, melyekben az összeírás letelepedett czigányokat talált, 6.332 községről van kimutatásunk az iskola látogatását illetőleg, a mely különbözetet kellően megmagyarázza a táblázatok 14. lapján foglalt jegyzet, mely szerint »oly községekből, a melyekben csak igen kevés czigány tartózkodott s különösen a melyekben czigányok csak kivételesen szoktak megfordulni, az iskoláztatásra és a magaviseletre vonatkozó, érdemleges jelentések nem voltak nyerhetők.« Mi azonban a különbözet községeit bátran olyanoknak tekinthetjük, melyekben a czigányok gyermekei egyáltalán nem jártak iskolába, elfogadjuk azonban a jegyzet megjegyzését, hogy e községekben a czigányok száma csekély. E községek közül általában iskolába jártak a czigány gyermekek 1.464-ben, tehát azon községeknek, melyekről kimutatás van, 23%-ában. Csekély részben iskolába jártak 651-ben, tehát valami 10%-ban; s egyáltalában nem jártak iskolába 4.217-ben, azaz szinte 67%-ban. Ha a községek ez arányait átviszszük az 52.069 6-14 éves gyermekekre, s hozzáadjuk a kóborok 6.544 tanköteles gyermekeit, azt találjuk, hogy összesen legalább 40.000 tanköteles czigány gyermek nem jár iskolába. Ez olyan tetemes szám, a mely kivált némely vidéken érzékenyen befolyásolja az iskolába nem járó összes tankötelesek kedvezőtlen arányait.

De a tankötelesek és az iskolába járók számbavétele nálunk még nem történik egészen következetes, biztos és helyes elvek szerint, tehát nem is nyújthat olyan biztos alapot, a milyenen minden tekintetben hiteles és megbízható statisztikát lehetne építeni.Azért a czigányok iskolázási viszonyainak az általános iskolalátogatási állapotokkal való részletes összehasonlítása semmi irányban nem kecsegtet valami különös tanulsággal. De országrészenkint mégis megkísértjük az összevetést a tanköteles korú és

iskolába nem járó czigánygyermekek számának összehasonlitását a tanköteleseknek és iskolába nem járóknak éppen az 1893. évre szóló általános kimutatásával azon feltevésben, hogy ebbe a czigányok is fel vannak véve, főkép a végre, hogy megközelítőleg jelezhessük azt, hogy az iskolába nem járók közül körülbelül hány lehet a czigány, s ezek mennyire befolyásolják az iskolába nem járók általános számát és viszonyát.

A Duna bal partján összesen 34.600 (12,82%) tanköteles nem jár iskolába. Ha azon községek arányát, melyekben a letelepedett czigányok gyermekei iskolába nem járóknak vannak kimutatva, átvisszük a czigányok tanköteles korú gyermekeire s hozzá adjuk a másik két kategóriájú czigányok tanköteles korú, de iskolába nem járó gyermekeit, azt találjuk, hogy az országrészben 4.649 czigány tanköteles közül 8.296 nem jár iskolába, a mi a czigány tankötelesek 70,86%-a és az összes tankötelesek 0,95%-a. Ebbe nincsenek beszámítva az iskolába nem járó czigány gyermekek azon községekben, melyekben a kimutatás szerint a czigány gyermekek általán vagy csekély részben mégis járnak iskolába. De ez nagyjában valószínűleg kiegyenlődik azzal, hogy azokban a községekben, a hol a czigányok egyáltalában nem járnak iskolába, rendszerint kevesebb számú czigány van, és másrészt azzal, hogy a tankötelesek általános összeírásából bizonyára számos czigány kimaradt.

Ugyanezek a viszonyok az egyes országrészekben következőleg alakulnak:

Lássuk már most ugyané viszonyokat néhány olyan megyében, melyekben aránylag a legtöbb czigány találtatott:

E számokból azonban érdemlegesebb következtetést nem vonhatunk, mert a tankötelesek általános statisztikája sem megbízható s a czigány tanköteleseknek iskolába nem járó részét is csak igen bizonytalan kulcs szerint lehetett kiszámítani. Igen becses adatokat nyertünk volna, ha az egyéni számláló lapokon a tanköteles kora czigányoknál megjelöltetett volna az iskolába járás vagy nem járás körülménye.

Az iskolába járó czigánygyermekek tanulási eredménye s kimutatások szerint nem mondható kedvezőtlennek és nagyjában hasonló viszonyokat tüntet fel, mint az összes népességnek az alsóbb iskolákba járó gyermekei általában. Azon ténynyel szemben, hogy a czigánygyermekek rendszerint tehetségesebbek és fejlettebbek, mint a többi egyivásu gyermekek átlaga, az a körülmény áll, hogy azok az általában iskolába járó czigánygyermekek a látogatásban többnyire ren-detlenebbek, tanszerekkel kevésbbé vannak ellátva és a családban kevesebb alkalmat és ösztönt nyernek a tanu-lásra, mint a többi népesség gyermekei.

A czigánygyermekek iskolába járásának eredményére nézve a táblázatokból a következő viszonyok tűnnek országrészenkint a községek számát illetőleg:

E számok semmi feltűnőt nem mutatnak, s belőlük különös tanulságok nem vonhatók.

A czigányok magaviseletének mind a három kategóriánál vannak rovatai, ezt a mozzanatot tehát a fejezet végén összefoglalva fogjuk tárgyalni.

A huzamosabban egy helyben tartózkodó czigányoknál két körülmény jöhet különösen tekintetbe: a tartózkodás czélja és az ideje. A tartózkodás céljául vallott foglalkozások jellemzőek tekintettel leszünk reájuk a foglalkozásról szóló külön fejezetben. Már itt megjegyezhetjük azonban, hogy a bevallott foglalkozást sokan csak igen kis mértékben űzik s gyakran csak ürügyül használják be nem vallható foglalkozások leplezésére. Figyelemre méltó, hogy a huzamosb tartózkodásuaknál meglehetős pontossággal fel lehetett venni a tartózkodás czélját, s azon 2.399 község közül, melyekben huzamosabban tartózkodók találtattak, táblázat csak 186-ra nézve nem specializálja a tartózkodás czélját a mi azonban nem mindenütt azt jelenti, hogy ezekben ez nem állapíttatott meg, hanem többnyire azt, hogy nem volt beilleszthető a külön megnevezett nyolcz főfoglalkozás rovataiba. Megjegyzendő az is, hogy a tartózkodásnak gyakran nem a czélja, hanem csak az oka volt megállapítható, midőn a valamely helyen való megálA tartózkodás időtartamának felvétele ha nem is elég biztos, de elég érdekes és tanulságos adatokat nyújt. Az összeirási utasítás szerint ugyan az lett volna kimutatandó, hogy »mennyi ideig szoktak rendesen ott tartózkodni.« Ezzel szemben azonban a helyt csak azt lehetett megállapítani, hogy mennyi ideig tartózkodtak már tényleg az összeirás helyén. Ez ideig gyakran véletlen esetlegesség, ámbár a határozott czélu huzamosabb tartózkodás ideje rendesen bizonyos összefüggést mutat az évszakkal.

Ha a tartózkodás tartama szerint tekintjük a község számát (de csak az országos összegben, s mely már némileg nagy számoknak deductiókra alkalmas jellegével bir), alkalmat találunk némely megjegyzésre.

A 2.399 község közül a legkevesebbnél (167) terjed ki s tartózkodás egy hónapra (helyesebben legfeljebb egy hónapra). Ezt az időtartamot sok helyt talán nem is tekinthették huzamosb tartózkodásnak és az ilyen rövid ideig időzőket nem: különítették el a vándorczigányoktói. Megjegyzendő azonban, hogy a különbség lényege nem s tartózkodás tartama, hanem annak bizonyos időszakossága és czélja és a társas együttélés módja. Legtöbb volt az olyan község (669), melyekben 1-6 hóig tartózkodók találtattak. Ez az időtartam felel meg leginkább annak az időszakosságnak,   mely  e  kategóriát jellemzi.   Az  egy évig,   illetve   1/2-1  évig tartózkodók közép számot foglalnak el (383); némely helyen az időleges foglalkozás tárgya és módja kívánja meg ezt az időt, de sok esetben mar a   határozatlanság   és   ingadozás   stádiumának   kel!   azt   tartanunk. Jelentékeny az egy éven felüli tartózkodásuakkal biró községek száma (632). Ezt már átmeneti állapotnak tekinthetjük. Az ilyen huzamosan tartózkodók többnyire már megértek az állandó letelepedésre, a melynek gyakran csak locális nehézségek állnak útjában. - Sok az olyan község (548), melyekben a tartózkodás ideje bizonytalan volt. S e szám, mely a valóságban bizonyára még nagyobb, mert az idő megállapítása néhol nem birt kellő alappal, szintén a mellett szól, hogy a három kategória közt a mesgye nincs szigorúan meghatározva. Sok helyt bizonyára nem volt egyenlő az összes huzamosabban tartózkodók ott maradása, de e körülményre nézve nem nyerünk felvilágosítást.

A vándor czigányokat illetőleg fontosak és jellemzők a karavánok viszonyai s a folytonos költözködés és időleges hajlékalkotás eszközei. A ván-dorczigányoknak összeirt 8.938 egyén közül csak 8.002-t vettek fel az 1.026 karaván tagjaiul. A tulajdonképeni vándorczigány jellegéhez pedig hozzátartozik a karavánnak nevezett, sajátságos társadalmi szervezetü csapatokban való élés. E csapatok különböznek a voltaképeni karavánoktól, az egyszeri,többnyire kereskedelmi utazásra egybeállott egyének csoportjaitól; a vándorczigányok karavánjai állandó és szoros nemzetségi, törzsbeli, vagy családi kötelékbe tartozó társak szerves társasága. Bizonyos ideig együtt kóborló czigányok még nem karaván. Gyakran megtörténik azonban, hogy a karaván egy része elválik egy időre, a nélkül hogy külön uj karavánt alkotna. A rendes társadalmi szervezeten kivül álló, s karavánhoz nem tartozó, akár magánosan, akár párosan vagy kisebb csoportokban kóborló czigányok tulajdonképen nem tekinthetők szoros értelemben  vett vándorczigányoknak, hanem közönséges csavargók, milyenek minden fajból kerülnek.

Némely megyében az összes vándorczigányok karavánokhoz tartoztak, némelyben pedig csak kisebb részök, igy pl. Zemplén megyében 136 közül 30, Sopronban 77 közül 31. A vándorczigányok igazi területe a Tisza-Maros szögének keleti része, belefoglalva a szomszédos Hunyad és Bihar megyéket. Fő fészkük Krassó-Szörény megye, hol az ország összes igazi vándorczigányainak 22%-a tartózkodott, 1.969, kik közül 1.961 karavánokban volt. Csatlakozik észak-keletre Hunyad megye 428:421 vándotczigánnya1, északra Temes 426:396, Arad 300:294 és Bihar 302:289.

Egy karavánra az országos átlagban 8 tag jut, mig az egyes országrészek átlagai 7-10 közt variálnak. Feltünően sok tagu karavánok találtattak a következő járásokban: Krassó-Szörény megye facseti 86, Hunyad megye hunyadi 86, Bihar megye béli 55, Kolozs megye nádasmenti 49, Temes megye dettai 44, Borsod megye ózdi járás 40, Zala megye Zala-Egerszeg városában 36 tagból álló csapat. A sok helyen kimutatott 2-3 tagból álló csapatok alig tekithetők igazi karavánoknak. A tagok átlagos száma különben fogyóban van, és ez összefügg úgy a törzsszervezet lazulásával, mint az életviszonyok módosulásával. Regibb időkből több száz tagból álló csoportokról vannak feljegyzések.

A vándorczigányt első sorban a nomádok hajléka, a sátor jellemzi, Erdélyben a vándorczigányt sátorosnak nevezik minden nyelven! Azonban, mint már megjegyeztünk, sok vándorczigány nem sátor alatt tanyáz, pl. a Tisza bal partján több lakik putriban, mint sátorban, s Erdélyben ia a vándorczigányoknak csak valamivel több mint fele él sátor alatt; néhol pedig állandó tartózkodásuak is sátorban laknak.

Az országos összegben a sátrak száma (1.122) csak valamivel több a karavánok számánál, pedig még mindig elég számos soktagu vándorcsapat van, melyeknek több sátor kell. A letelepedettek és huzámosb ideig tartózkodók sátrai nincsenek beleértve a fentebbi számba. A sátor szállitása czéljából járműre és hámos állatra van szükség. A jármű nemcsak szállító eszköz, hanem gyakran a sátornak kiegészítő része is. A kocsik száma (958) kisebb, mint a karavánoké és mint a sátraké. Némely kisebb karaván sátor hijával van, közepes számú karavánoknak néha több sátor számára csak egy kocsijok van. Feltűnő kevés immár a két kerekü talyiga féle kordélyok száma (21), ezeket néha magok a karaván tagjai húzzák. A lovak száma a kocsikhoz képest elég tetemes (1.644), sok kétfogatu kocsi van; de a számba benfoglaltatnak azok a lovak is, melyeket nem szállításra tartanak, hanem tisztán kupeczkedésre. Különben minden lótulajdonos czigány egyúttal kupecz is. Ez lehet egyik oka annak is, hogy olyan kevés a czigány életviszonyoknak különben jobban megfelelő szamár és öszvér (42), mert ezek kevésbbé alkalmasak a kupeczkedésre.

Vidékenkint tekintve a viszonyokat, azt találjuk, hogy a Duna bal partján minden megyében volt ugyan néhány vándor czigány kimutatva, de Árva, Hont, Liptó és Turócz megyében nem volt egy karaván sem. Ez országrészben a vándorczigányok jó része nem élt karavá-nokban; a sátrakhoz viszonyítva nagy volt a lovak száma és kocsi is több volt mint sátor. A Duna jobb partján csak Győr megyében nem volt vándorczigány. A Duna-Tisza-közén Csongrád és Heves megyében kevesebb volt a sátor, mint a karaván. A Tisza jobb partján 5 megyében (Abauj-Torna, Bereg, Gömör, Sáros, Szepes) csak egy-egy járásban találtattak kisebb karavánok; általában több volt a kocsi, mint a sátor. Ugyanazt az arányt találjuk a Tisza bal partján és a Tisza-Maros szögén is. A Tisza bal partján feltűnő, hogy jóval több a karaván, mint a sátor (Bibarban 32:16). A Tisza-Maros szögén a döntő számú Krassó-Szörény megyében találjuk a legtermészetesebb arányokat. Itt a vándorczigányok elenyésző kevés kivétellel mind karavánokhoz tartoznak, egy karavánnak átlag 7 tagja van; 26%-kal több a sátor és a kocsi mint a karaván, egy-egy sátorrá és egy-egy kocsira közel 6 egyén jut, egy-egy lóra mintegy 3 1/2. Egészen mások a viszonyok Erdélyben, a hol a vándorczigányok összes száma valamivel kevesebb, mint magában Krassó-Szörény megyében, s a hol Brassó megyében csak egyetlen egy vándorczigány találtatott. A karavánok és a sátrak aránya Erdélyben természetes, de feltűnő az aránytalanság a karavánok és a járművek között (236:110), s még feltűnőbb a lovak csekély száma (30), ugy hogy itt csak 60 vándorczigányra jut egy ló. Ezt az arányt némileg leszállítja a szamarak száma (22), de a hámas állatok együttvéve sem teszik ki a járművek felét. Ezeknek nagyobb részét tehát a vándorczigányok magok húzzák, vagy egy lóval kettőt huzatnak egymás után fogva. E viszonyok arra mutatnak, hogy Erdélyben a czigányok igazi nomád élete fogyatkozóban van. Ez országrészben különben az állandóan letelepedett czigányok az országos összegnek jóval több mint 1/8 részét teszik, a huzamosabb tartózkodá-suak pedig valamivel több mint 1/4 és a vándorok csak kevéssel több mint 1/5 részét.

A czigányok magaviseletének megállapításánál természetesen nem a magasabb értelemben vett erkölcsi élet jött tekintetbe, hanem a törvényes és a társadalmi renddel szemben tanúsított maguktartása, még pedig különösen faji természetűk némely vonása, veszekedő, verekedő, tolvaj, stb. hajlamuk szerint. E magaviseletnek községen-kint való megállapítása a czigányság egyes kategóriáinak nem ugyan s közéletmódhoz és az erkölcsiség közfelfogásához, hanem a közrend elemibb követelményeihez való alkalmazkodását mutatja s az ezen alkalmazkodást előmozdító vágy gátló helyi körülmények kellő számbavétele mellett nem értéktelen adalékokat szolgáltat a czigányügy rendezéséhez. Megjegyezhető azonban, hogy az összeírásnak épen ezen körülményénél érvényesülhetett leginkább az összeirók alanyi felfogása és egyéni indulata. Némely helyen teljesen beszámították a czigányoknak a családi élet jelenségeit, különösen a házas viszony törvényes voltának hiányát, mig általában - és helyesen - e mozzanatnak ezen rovatban nem engedtek döntő szerepet. E viszonyokat a családi állapotról szóló fejezetben különben behatóbban fogjuk tárgyalni. - Az egyéni rokon - és ellenszenv is nyilatkozik a magaviselet megítélésénél. Mig néhol az összeíró elnézése hajlandó a községebeli czigányok magaviseletének feltűnőbb fogyatkozásait is a faji jelleggel mentegetni s ezért akár be sem számítani: addig máshol az egész czigányság elleni nagymérvű elfogultság, sőt ellenszenv nem is vizsgálgatja külön a helyi viszonyokat, hanem azokat az egész fajjal együtt feltétlenül elitélve irgalmatlanul kimondja a »ceterum censeo«-t. A ma-gaviselet osztályozását különben itt-ott más indokok is befolyásolhatták. A nagyon kedvező adatokat nyújtó községi vagy körjegyző néhol talán documentálni kívánta, hogy az ő hatáskörében feltétlen rend van, még a különben rakonczátlan czigányok közt is; viszont a túlságosan szigorú erhölcsbiró néhol talán a saját morális felfogásának magas szinvonalát is jelezni akarta.

Ha a magaviselet rovatainak adatait ugy a végösszegekben, mint az egyes tételekben elfogulatlanul szemléljük, nem fogjuk fölötte kedvezőtleneknek találni az állapotokat. Mielőtt ezt részleteznők, meg kell említenünk, a mit már az iskolázásnál megjegyeztünk, hogy a különféle táblázatokban kimutatott községek ebbéli számai nem egyeznek. Ez nem csak azért van, mert sok községről, hol czigányok találtattak, magukviseletéről nincs kimutatás, hanem azért is, mert számos község, hol a különféle kategóriájú czigányok a viseletre nézve külön-külön osztályozásba jutottak, e szerint 2-3-szor is számításba jöhetett a kimutatásban.

Állandóan letelepedett czigányok találtattak 7.220 községben, ezek közül magaviseleti kimutatás van 6.109-ről; huzamosb tartózkodásu czigányok voltak 2.399 községben, kimutatás van 1.569-ről; vándor czigányok 811 községben, kimutatás van 340-ről. A három viszony aránya természetes fogyást mutat. A vándor czigányok rövid tartózkodása kevésb-bé nyújt alkalmat a magaviselet érdemleges megítélésére, a gyakran csak eltávozásuk után derülnek ki viselt dolgaik - természetesen nem előnyükre!

7.962 községben a három kategóriájú czigányok összesen 10.430 esetben különböztettek meg s ezek közül a magaviselet ki van mutatva 8.018-ban. Ebből kifogástalannak minősíttetett 5.406, azaz 67,4%, türhetőnek 2.187, azaz 27,3% és rosznak 425, azaz 5,3%. A kategóriákat külön véve, az állandóan letelepedettek a községek 68,3%-ában kifogástalan, 27,2%-ában tűrhető és 4,5%-ában rossz vise-letüek. A huzamosb ideig tartózkodóknál az arányok ugyanazon sorrendben: 68,6, 26,6 és 4,8, a vándoroknál: 45,6, 32,9 és 21,5. Az arányok természetesen az állandóan letelepedetteknél a legkedvezőbbek, de a huzamosb tartózkodásuak nem mutatnak nagy eltéréseket sem ezekkel, sem az átlaggal szemben. A vándor czigányokról aránylag kevés kimutatás van, s ezek közt sok a kedvezőtlen ítélet. A vándor czigányok tartózkodásuk rövid ideje alatt hamar és sommásan járnak el a helyzet kizsákmányolásában, mig a hunzamosabb tartózkodásúak többnyire abban igyekeznek, hogy a tilos cselekedeteket lehetőleg ne a huzamosb tartózkodás helyén kövessék el.

A magaviseleti viszonyoknak megyénkint való számbavétele nem nyújt különösebb tanulságokat. Az állandóan letelepedettek közt feltűnően sok rosz viseletű községet mutató járások: Árva megye trsztenai járása, 9 kimutatott község közül 4, vári 4:4; Liptó megye liptó-szent-miklósi 7:7; Nyitra megye privigyei 28:9; Trencsén megye trencséni 26:7; Turócz megye mosóczzniói 20:7, szentmárton-blatniczai 14:13; Vas megye felsőeőri 26:16; Sáros megye tapolyi 29:10. A huzamosb ideig tartózkodók csak Árva és Sopron megyében mutatnak aránylag nagyobb számú rossz viseletű községeket. A vándor czigányoknál országrészenkint az összes kimutatott községek a következő viszonyban állanak a rosz viseletű községekhez: Duna bal partja 14:7; Duna jobb partja 81:41; Duna-Tisza köze 26:4- Tisza jobb partja 17:3; Tisza bal partja 27:2; Tisza-Maros szöge 110:10-Erdély 65:6. Mindezen viszonylatokból azonban a már feljebb érintett okoknál fogva nem igen lehet népleirási következtetéseket vonni.

A válogatásból kimarad:

- Előszó

-1. Általános jelentés: 1/1; 1/4 -1/10

1. II. Táblás kimutatások: 11/1 - II/9
2. III. Grafikai táblázatok: III/l - III/5