|
|
A tánctanulás minden faluban, így a nagyecsedi cigányoknál is megfigyelésből, utánzásból, majd tudatos tanulásból és gyakorlásból tevődött össze. Nagyecseden „táncos dinasztiák" éltek és élnek. Nemcsak a cigányok, a magyarok is számon tartották a jó cigány táncost.
„E tatasz lingernasz o gazsje dörzsölőbe taj fonóba. „Na gyere, Miklós!" - phennasz leszke. Taj vi lesz hasz sukar csizma. De phenlasz lenge: „De én sajnálom a csizmámat." Odola phennasz: „Nem baj, tedd le, adom én a csizmámat." Taj kezdinlasz apoj. Citera hasz varikanak. Taj marnasz lasje gilya. Taj sjulaspesz ado tata te khelen. Taj denasz lesz manro, thulomasz, aro,gilcsi."
(Apámat a magyarok dörzsölőbe és fonóba vitték. „Na gyere Miklós!" - mondták neki. Neki is volt szép csizmája. De mindig azt mondta nekik: „De én sajnálom a csizmámat." Azok meg azt mondták: „Nem baj, tedd le! Odaadom az én csizmámat." Aztán hozzákezdett. Citera volt valamikor. Jó nótákat játszottak. Nekifogott apám táncolni. Aztán adtak neki kenyeret, szalonnát, krumplit**. )
Bíró Gyula 92 éves magyar adatközlő az első világháború idején együtt katonáskodott Balázs Lászlóval, az előbbi adatközlő bátyjával.
* Balázs Gusztáv: A tánc hagyományozódása a nagyecsedi oláh cigányok körében. Önálló címmel ellátott fejezetek Balázs Gusztáv A nagyecsedi oláh cigányok tánchagyományai c. kötetéből. In Bódi Zsuzsanna szerk.: Cigány néprajzi tanulmányok 3.1995:44-56,80-88. Budapest: Magyar Néprajzi Társaság.
** Adatközlő: B. S.
Mint mondotta: „Laci pedig úgy táncolt, hogy még a tisztek is bámulták"*. Tehát nem véletlen, hogy a nagyecsediek a mai napig is kiváló táncosok hírében állnak.
Megfigyelés
A tánctanulás első időszaka az önkéntelen szemlélődés kora volt. Az esetenkénti táncolások alkalmával természetes volt az, hogy a gyerekek is ott lábatlankodtak. Ez a mai táncgyűjtések alkalmával is tapasztalható, mivel a két-három éves gyermeket is a felvevő kamera elé állítják és utasításokkal irányítják a „táncát", a mozgását.
Tánctanítás
Az megszokott jelenség volt, és az ma is, hogy a kicsi gyermeket néhány hónapos korától a tánchoz szoktatják. Vagyis megfogják a hóna alatt, és énekelve ritmikusan mozgatják, biztatják: „Sjudetut, sjej, sjudetut!" (Mozgasd magad, mozgassad!) Vagy: „Csapasa, mo, csapasa!" (Csapásoljál, csapásolj!)
Mikor már járni tudnak a gyermekek, egyszerű lépésekre is megtanítják őket. Elengedhetetlen a „pittyengetés" (ujjakkal való csettintgetés) megtanítása. Hiszen ezzel kitűnően tudják a gyermek ritmusérzékét fejleszteni. A jó táncost gyerekkorától kezdve figyelemmel kísérik. A gyermek harmonikus mozgásában és tánctudásában nemcsak a szülei, hanem a környezete is gyönyörködik, minden irigység nélkül.
Általános jelenség, sőt, mondhatnám törvényszerű, hogy a kisgyermeket a szülő, nagyszülő vagy valamelyik nagyobb testvér tanítja a tánc alapjaira.
„O tata phuro hasz aba. Me cino sjavo homasz. De man még szittyargyasz, kade besindo, vagy andar o than pasljindo. Csorro mindig phenlasz mange: „Na kade ker, mo! Kade, dik! - taj duvar mariasz peszke palmi khetane pe sztungo rig, apoj pe csacsi rig. - Pal odi kade le palai, taj malau jek!" Vi o Laci szittyarlasz man.
Magyarazinlasz, taj xuttyelasz opre, taj szikaulasz. Na numa o magyarazato szittyarel e manusesz, hanem o tetto is. Dehat voj phenlasz: „No, adi kade ker, odi kade ker." De te na zsjanosz te kerau la, szo voj phenlasz, akkor opre ustyelasz taj szikaulasz. Addig szikaulasz, míg na kerosz la. Te na kerosz la, akkor xutrosz egy nyaklevest."
* Adatközlő: B. Gy.
(Apám már öreg volt. Én még kisfiú voltam. De engem még tanított, úgy ülve vagy fekve az ágyból. Szegény mindig mondta, hogy: „Ne így csináld te! így ni!" - és kettőt tapsolt a bal majd a jobb oldalon. - „Aztán így hátulról vegyed, és csapjál egyet!" Laci bátyám is tanított. Magyarázott, aztán felugrott és megmutatta. Mert nemcsak a magyarázattal, hanem a tettel is tudni kell tanítani. Magyarázta, ezt így csináld, azt úgy csináld. De ha nem tudtam a magyarázata után megcsinálni, akkor felállt és megmutatta. Addig mutatta, míg meg nem tudtam csinálni. Ha nem csináltam, akkor kaptam egy nyaklevest*.)
„Man o Bendu szittyarlasz. Taj ratyake kanak khere zsjosz, xutrosz e patoszko sero, taj kade zumavosz te kerau odi, szo o Bendu taj o budera sjave szikaunasz te kerau odi figura. O tata numa dikhlasz la, taj te na zsjangljom te kerau la, akkor ustyelasz opre o tata andar o than kade, ande szosztyin, taj szikaulasz la, szar te kerau."
(Engem Bendu [Lakatos Péter] tanított. Aztán este, amikor hazamentem, az ágyfőt megfogva próbáltam azt megcsinálni, kigyakorolni, amit Bendu vagy a többi fiú mutatott. Az apám meg csak nézte, nézte, és ha nem tudtam megcsinálni, akkor felugrott az ágyból úgy gatyaszár-ban, és megmutatta, hogy csináljam**. )
A nagyecsedieknél és általában a cigányoknál a gyerekek nem maradhattak ki a különböző mulatságokból. Itt elsősorban a keresztelés-re, az eljegyzésre, a lakodalomra, a vendégségbe való jövés-menésre, bevonulásokra gondolok. Ezek az összejövetelek, családi ünnepek a legalkalmasabbak a tánc megfigyelésére, tanulására vagy éppen a bemutatkozásra. Mert ilyenkor aztán óhatatlanul táncolnia kellett annak, akiről tudták, hogy jó mozgású.
* Adatközlő: B. S.
** Adatközlő: E. Z.
A tanult vagy megfigyelt tánc gyakorlása viszont már a közös esténkénti és hétvégi összejöveteleken történt. Itt egymástól is nagyon sokat tanultak. Lányok lányoktól, fiúk fiúktól. De előfordult az is, hogy egy-egy lány sokkal jobban tudta a férfiak táncát, mint némelyik fiú. De ez fordítva is előfordult.
„Amen ko Dajdi taj ko Kancsi phirahasz te khelen. Ko Kancsi star sjeja is hasz. Lengi dej taj lengő dad is othe hasz-le andre. Dikhnasz, szar khelasz. Még losaunasz, kaj othe zsjahasz te khelen. Apoj hasz kade, ke butajing hamasz othe, akkor othe szovahasz. Taj maj tehara zsjahasz khere. Khere meg amaro dad xalaszpesz amenca. Taj vi amari dej. Phennasz mange: „Kaj hanasz? Tu na gingyisz, ke nasaven tut o sjave? Figura keren andar tute." Taj mariasz man o tata. De na numa ámen zsjahasz tele ande Cseda, hanem e Csedake sjeja is aunasz athe ande Fabihaza. Aunasz pal amende. Katar amare dada na tromahasz te zsjasz lenca tele ande Cseda. Akkor zsjahasz ande khangeri. And-odi vrema athe phirnasz vi o csedana ande khangeri. Apoj kasze xale hasz o sjave, ke körül lingernasz ámen ando gau, taj lingernasz ámen tele ande Cseda. Ande khangeri na butajing hamasz. Othe khelahasz, mulatinahasz, pal odi annasz ámen o sjave zsji khere. Szako kurkesz pal o mizmeri ande Cseda hamasz. Hétköznap ámen na zsjahasz, ke e mama na mukhlasz amen."
(Mi Dajdihoz és Kancsihoz jártunk táncolni. Kancsinál négy lány is volt. Az anyja és az apja is bent volt, és nézte, hogy mi hogyan táncolunk. Még örültek is, hogy oda mentünk táncolni. Aztán úgy volt, hogy ha sokáig ott voltunk, akkor ott is aludtunk. Majd csak reggel mentünk haza. Az apánk meg mindig veszekedett velünk. Az anyánk is. Mondták nekem: „Hol voltál? Te nem gondolod, hogy elszöktetnek a fiúk? Figurát csinálnak belőled." És jól megvert az apám. De nemcsak mi mentünk el Ecsedre, hanem az ecsedi lányok is jöttek ide hozzánk Fábiánházára. Jöttek értünk, de nem mertünk elmenni velük az apánk miatt. Akkor elmentünk a templomba, mert annak idején még ide jártak az ecsediek is templomba. Aztán jöttek a fiúk is velünk, de azok olyan fifikásak voltak, hogy körbejárták velünk a falut, majd átvittek Ecsedre. Nem sokáig voltunk a templomban. Ott kitáncoltuk, kimulattuk magunkat, és a fiúk meg hazakísértek bennünket. Minden vasárnap délután Ecseden voltunk. Hétköznap nem mentünk, mert az anyánk nem engedett*.)
* Adatközlő: F. J.
„Gyulmut na kade hasz, szar akanake. Akkor zsji tehara khelahasz.Zsji tehara, zsjiko oxto csaszi khelahasz. Aba harangozinnas. De ámen vi akkor is khelahasz. E Julcsa hasz egy bari koljiba, angal odi meg egy baro procsintoso than. Othe khelahasz. Kanak khinyuvahasz, amaro sero tele sjuvahasz ande sjejengi angalji. Othe hasz vi amare deja. Szavi na zsjanlasz te khelel, odi othe szittyolasz lesz."
(Régen másképp volt, mint ma. Akkor reggelig táncoltunk. Reggel nyolc óráig táncoltunk, már harangoztak. De mi még akkor is táncoltunk. Julcsának volt egy nagy kunyhója és az előtt egy porcsintos (füves) terület. Ott táncoltunk. Amikor elfáradtunk, a lányok ölébe hajtottuk a fejünket. Az anyáink is ott voltak. Aki nem tudott táncolni, az ott megtanult. * )
„Kanak kade ratyaha khelahasz amen, ko andar e Fabihaza phirahasz othe, na avahasz khere, hanem opre csorahasz amen p-egy kolyibako podo, taj zsjiko jek-duj csaszi szovahasz othe. Pal odi zsjahasz ke varikaszte te xan, taj pal odi vorbinahasz, szo aula pe ratyate."
(Ilyen táncos este után mi, akik Fábiánházáról jártunk át, nem jöttünk haza, hanem felloptuk magunkat valamelyik nagyobb kunyhó padlására, ott sorba egymás mellé lefeküdtünk, és csak délben, egy-két óra körül ébredtünk fel. Akkor elmentünk az ismerősökhöz, rokonokhoz, ettünk valamit, aztán már szervezkedtünk is az estére. **)
Cigánytánc és csárdás
Ezeken az estéken nemcsak cigánytáncot, hanem csárdást is tanultak. Hiszen a lakodalmakban, mert máshol nem, főleg páros táncot táncoltak a cigányzenészek muzsikájára.
A csárdást nem tartják sajátjuknak. Ezt az elnevezésből is megtudhatjuk. Azt mondják: „gazsjikanesz te khelen" (magyarul táncolni). Ez azt bizonyítja, hogy a magyaroktól vették át és saját cigánytánc-motívumaikkal kibővítve, saját stílusukban adják elő. Így tulajdonképpen egy archaikusabb csárdásforma jön létre.
„Me thulji homasz, me na nagyon zsjanosz romanesz te khelen. Man o sjave gazsjikanesz khelaunasz. O kirvo Dani odo zsjanlasz misto gazsjikanesz te khelel. Még sernanglesz khellasz. E Bunaha khellasz mindig. Odi még pe punrenge agora khellasz. Andar o vaszta khelaunasz amen. Taj liszarnasz amen auri po sero, pe kuj. Taj zsjosz körbe, palai leszko dumo. Othe avosz anglal, taj khelaulasz man majdur andar o kuja. Ke hasz kaszave sjeja, szave na resznasz e sjaveszke phike, akkor andar o kuja trubulasz te khelavel len."
* Adatközlő: F. J.
** Adatközlő: F. J.
(Én kövér voltam, és nem nagyon tudtam cigányul táncolni. Engemet a fiúk magyarul táncoltattak. Dani komám tudott jól magyarul táncolni. Hajadonfőtt táncolt. Bunával táncolt mindig. Az meg lábujjhegyen táncolt. Kézből táncoltattak minket. [A karjukat magasba emelve tartották.] A karukat a fejük fölé emelve fordítottak ki bennünket. Körbe mentem a háta mögött és úgy jöttem előre. Majd tovább táncoltatott kézből. Mert volt olyan lány, amelyik kicsi volt, és nem érte fel a fiú vállát. Akkor kézből kellett őt táncoltatni*.)
„Ando bijau, kanak angal o hegedüsa khelen, taj szavo sjavo potyindasz e muzsikasenge, odo o lőve ande hegedüve cirdel vagy pe cimbalma sjudel len. Pa kadi zsjanen o budera, ke voj potyingyasz e hegedüsenge. Egy gyili cirden leszke. De majbut love te sjugyasz, akkor maj butajing cirden leszke. Misto te khelel, még vijive cirden leszke. De ni kade, ke maskar o sjave potyil variszavo te csaljol lesz odoleszko khelyipo, ko angal o hegedüsa khelel."
(A lakodalomban aki a hegedűsök előtt táncolt, ha fizetett nekik, a pénzt a prímás vonójába húzta vagy a cimbalomra dobta. Erről tudhatták a többiek, hogy fizetett a zenészeknek. Egy nótát húznak neki. De ha nagyobb összeget dobott, akkor kettőt is. Viszont ha jó táncos táncol előttük, ingyen is húzzák neki tovább. Vagy éppen valamelyik a vendégek közül, akinek nagyon megtetszett az illető tánca, az fizetett a következő nótáért**. )
„A fiúk közül, szent és való, hogy Dani tudott a legjobban magyarul táncolni. Csak velem tudott jól táncolni. Az egyik lakodalomban, hiába nem beszéltünk egymással (haragban voltunk), de a végén csak engem kért fel táncolni, mert a többiekkel nem tudott. Azt a figurát csinálta, amelyei a múltkori gyűjtésnél Tőkősi (Balogh Sándor) táncolt. Amikor a nőt a háta mögé dobja, az megkerüli őt, és amikorra kell, ott van előtte, a keze ügyében. Azt csak velem tudta megcsinálni.***"
* Adatközlő: F. J.
** Adatközlő: E. Z.
*** Adatközlő: B. M.-né
„A megfigyelések középpontjában a falu kiemelkedő táncosai álltak. Minden falunak, illetve vidéknek voltak kiemelkedő táncos egyéniségei." (Pesovár 1978:11.)
Ez így volt a nagyecsedi cigányok körében is. Minden generációnál megtalálhatók a táncos egyéniségek, akiknek egy-egy táncfigurája nemzedékről nemzedékre öröklődött.
„Maskar o gyulmutane phure o tata, o Laci, tyo dad, o Mihály khelnasz misto. O Mihály kanak khellasz, szo nipo hasz po Ungriko Them, sza bamulin-nasz lesz. Odo baresz khellasz. Kaszavo kheljipo tu meg na dikhlyan. Ado kher cerra auljahasz leszke. Taj meg andre csingarkerlasz. Kerlasz e kakava, pal odi dobba mariasz, taj xutyilasz opre ando ajeri, kade malaulasz palai po punre. O Laci meg auri mariasz o ponto. Voj ando ajeri khellasz. O tata meg kaszavo kurvabakko malaulasz e csizmaki sarkaha anglahpalal, ke odi jekhvarsza tele sjingyiljasz."
(A régi öregek közül apám, Laci, apád, Mihály [ez a cikk írójára vonatkozik] táncoltak jól. Mihály, amikor táncolt, ahány ember volt Magyarországon, mind őt bámulta. Nagy mozdulatokkal táncolt. Olyan táncot te még nem láttál. Ez a ház kicsi lett volna neki. Még bele-bele is kiabált. Megcsinálta a kakabát, azután a dobot, és úgy ugrott fel a levegőbe, és ütötte meg a sarkát. Aztán keresztbe ugorva a lábával kifordult, és utána még a haját hátrasimítva kiáltott egyet. Laci meg kiverte a pontot. Ő végig a levegőben táncolt. Apám pedig olyan kurvabakot tudott elől-hátul ütni a csizma sarkával, hogy az egyszeriben levált* .)
Környezetük ezeket a táncos egyéniségeket máig is számon tartja. Sőt, minden korosztálynak megvoltak a táncos egyéniségei.
„Pal o Mihály taj pal o Laci o Mikó has odo, kasz zsji agyesz lipren ande Cseda. Odo na khinyolasz soha auri ando khelyipo. Zsji tehara kípeso hasz-lo te khelel. Kanak andar e Pesta, andar e butyi avahasz kherefele, odo ke Pesta kezdinlasz te khelel, numa ande Szalka asjilasz tele e khelyimaha. Még külön gilyi hasz lesz:
Csorro Mikó űmagába, Veszett vóna az anyjába, Veszett vóna az anyjába.
* Adatközlő: B. S.
De vi adalesz o Laci szittyargyasz te khelen. E Mikoveszki dej anlasz o khudo duhano andar o gau. O Mikó meg csorlasz lesz, ke o Laci numa kade szittyarlasz lesz, duhano te lingerlasz leszke. Odo meg vi pe vuljica khellasz, korkoresz is. Gilyabarlasz peszke taj khellasz."
(Mihály és Laci után Mikó volt az, akit a mai napig emlegetnek. Az nem fáradt el a táncban soha. Reggelig képes volt táncolni. Amikor Pestről, a munkából jöttünk hazafelé, az Pesten megkezdte a táncot, és csak Mátészalkán hagyta abba. Még külön nótája is volt: Szegény Mikó űmagába, Veszett vóna az anyjába, Veszett vóna az anyjába. De őt is Laci tanította táncolni. Mikónak az anyja a faluból hordta a fonott dohányt. Mikó meg azt lopdosta el, mert Laci csak úgy tanította, ha dohányt vitt neki. Mikó még az utcán is táncolt, egyedül is. Énekelt magának és úgy táncolt*.)
„Pal e Mikoveszko korosztályo o Sándor taj o Cinno hasz o lasje táncosa. Kanak terno hasz o Cinno, ando levegővo khellasz. Fogással khellasz. Módtalan fogással. Nyugodtan, na szigyarlasz. Dehat vi voj katar o tata, katar o Laci szityiljasz te khelen. Taj o Lakatos Péter, o Bendu."
(Mikó korosztálya után Sándor és Cinnó (Erős Zoltán) voltak jó táncosok. Cinnó a levegőben táncolt. Fogásosan táncolt. Sokféle fogással. Nyugodtan, nem sietett. Dehát őt az apám, Laci tanította táncolni. Meg Lakatos Péter, Bendu**. )
„Maskar o zsjulja e Eszter, e Laciszki romnyi zsjanglasz nagyon te khelel. Majd kísőbb pedig e Buna. Kanak adala duj zsjulja kétoldalról közre lenasz e Mikóvesz, odo odi na zsjanglasz, szo te kerel. De soha na asjlasz ando lazsavo."
(A nők között Eszter, Lacinak a felesége volt nagyon jó táncos. Majd később pedig Buna. Amikor ez a két nő kétoldalról közrefogta Mikót, az azt se tudta, hogy mit csináljon. De soha nem vallott szégyent***. )
„Maskar o zsjulja e kirve Laciszki romnyi, e Eszter zsjanglasz legmaj misto te khelel. Kade khellasz, szar pe drota te khelgyahasz. Sukaresz, xurdesz khellasz, na xutykerlasz opre-tele. Lakó miskipo finomo hasz. Kanak opre kidelasz, kade diccsolasz, szarke siklinlasz. Kísőbb vi e Mozol, lakisjej kade khellasz."
* Adatközlők: B. S., B. S.-né
** Adatközlő: B. M.-né
*** Adatközlő: B. S.
(A nők között Laci komám felesége, Eszter tudott a legjobban táncolni. Az úgy táncolt, mintha dróton táncolt volna. Simán, apró lábfigurákat csinált, nem ugrált le-fel. A mozgása finom volt. A felszedő figurával úgy haladt, mintha csúszna. Úgy táncolt később a lánya, Mozol is.)
Az adatközlők elbeszélései alapján az derült ki, hogy az egyes korosztályok legjobb táncosait az előző korosztály legjobb táncosai tanították. Hiszen a gyerekekkel való állandó együttlét, együtt táncolás során korán észrevették, hogy melyik gyerek az, amelyik hamar és jól megtanulja a látottakat.
Az éneklésnél ugyanez a helyzet. Volt olyan eset, hogy egy 10-11 éves gyerek vezette az éneklést. Ez ma is előfordul. Sőt, olyan különbségek is megmutatkoztak, hogy melyik gyerek tud tánc alá énekelni, és melyik tud hallgató dalt (loki gilyi) énekelni.
Ebből az is kitűnik, hogy a mulatságok során nemcsak a táncos, hanem az énekes gyerekek is előtérbe kerültek. A kiemelkedő táncosok mindig tudták, hogy kinek köszönhetik mozgáskincsüket. Ugyanígy az énekesek is, hivatkozva tanítómesterükre. Nagyecseden tudatos hagyo-mányozódás figyelhető meg a táncosok között, bár a nagyecsedi táncok nem rendelkeznek olyan mély és tiszta motívumokkal, mint pl. az erdélyi legényesek.
A táncalkalmak típusait a kialakulásuk körülményei és szervezettségük alapján különböztethetjük meg. (Pesovár F. [1978]:26.) Ezek szerint spontán kialakuló és előre megtervezett táncalkalmakról beszélhetünk. A spontán kialakuló táncalkalmak visszatérő jellegűek voltak, és azok ma is. Ellentétben az előre megtervezett táncalkalmakkal, mint pl. a bál. A cigányok körében a táncalkalmak típusai közül leginkább az elsőről beszélhetünk. Hiszen a másodiknak semmilyen reális alapja és háttere nem volt egészen az utóbbi évekig.
* Adatközlő: F. J.
A „játszó"-hoz hasonló forma a nagyecsedi cigányoknál is kialakult, de ez nem volt rendszeres.
„Hasz kade, ke pe ratyatefele khetane avahasz ámen, o ternyimata taj khelahasz ámen. Kaj bújócskát, kaj szembekötősdit, ka] kockazinahasz. Kanak aba tunyariko hasz, akkor kezdinahasz te gilyabaren taj te khelen. Még ko Potrony pa citera khelahasz. O Guszti, e Potronyeszko taj o Csuka, e Elekeszko citerazinnasz amenge."
(Volt úgy, hogy estefelé összejöttünk mi, fiatalok, és játszottunk. Hol bújócskát, hol szembekötősdit, vagy kockáztunk [5 darab kaviccsal való játék]. Amikor már besötétedett, elkezdtünk énekelni meg táncolni. Potronynál még citerára is táncoltunk. Guszti, a Potrony fia és Csuka, az Elek fia citerázott nekünk*.)
„Jüvendeha ritkán khelahasz. Na hasz kaj. And-odola piki koljibi kaj khelgyamasz? jüvendeha numa paramicsi sunahasz kathar o phure roma. Még vi andar e Tyukoda athe phirnasz o roma paramicsi te sunen. O Mihály na numa misto zsjanglasz te khelel, hanem misto zsjanglasz vi te paramicsazinel. Taj o Petrus, e Birkako taj o Laci is."
(Télen ritkán táncoltunk. Nem volt hol. Azokban az apró kunyhókban hol táncoltunk volna? Télen csak meséket hallgattunk az öregektől. Még Tyukodról is átjöttek a rokonok mesélni, mesét hallgatni. Mihály nemcsak jó táncos volt, hanem jó mesemondó is. De ugyanúgy jó mesemondó volt Birkának a fia, Petrus és Laci bátyám is**. )
„Kanak kade pe ratyate vagy kurkesz, kanak khetane avahasz te khelen, na trubulyasz othe te mangen amen vagy te akharen amen, zsjahasz amen vi korkoresz. Vi amari dej tradelasz amen. Ab-akanak majbare hamasz. De mindig phenlasz amenge, te na avasz butajing, ke o sjave nasaven amen."
(Amikor úgy estére vagy vasárnaponként összejöttünk táncolni, nem kellett bennünket elkérni vagy hívni, mentünk mi magunktól is. Anyánk is küldött bennünket, amikor már nagyobbak voltunk. De mindig mondta nekünk, hogy ne maradjunk sokáig, mert a fiúk elszöktetnek bennünket. *** )
* Adatközlő: R. G.-né.
** Adatközlő: B. S.
*** Adatközlő: F. J.
A spontán alkalmak közé sorolhatjuk még a vendégségbe jövés-me-nés, egyházi ünnepek, keresztelés, kocsmai mulatás alkalmával való táncolást is.
A táncmulatságokban a táncot rendszerint a férfi kezdi el. Ritka eset az, hogy a nő indítványozza a táncot, és ő álljon fel először táncolni. Ilyesmi legfeljebb a nagyon szűk családi mulatságokon fordulhat elő. Idegenek jelenlétében sohasem.
Természetesen más volt a helyzet az esti összejöveteleken, mivel ott nem mulatásról, hanem szórakozásról, táncolásról volt szó. Az esténkénti vagy hétvégi táncalkalmakkor a tánc sorba ment. Ez azt jelenti, hogy a jelenlévők, akár férfiak, akár nők, egymás után sorra kerültek. Senki sem maradhatott ki a táncból, még a gyerekek sem. Az igazi mulatságokban viszont, amelyekben az étel és ital is előkerül, nem táncolnak sorban. A váltás a következőképpen zajlik le:
„Kanak aba khinyuvau, akkor zsjau othe ke variszavo sjavo, xutrau leha vasz taj phenau leszke: „T-avesz baxtalo, ustyi, malau vi tu vagy duj!" Voj meg odi phenel: „Sz-andar tyi vojal" vagy: „Sz-andar tyumari vojal" Te n-asjel opre khonyik majdur te khelen, atuncsi odi phenen odoleszke, ko khelgyasz: „Pe szasztyimaszte more, butajing te zsjuvesz!" Maskar o zsjulja naj adi. Odola kanak dikhen, ke ko khelel, aba auri khinyiljasz, atuncsi ko aurai hi, odi vagy korkoresz, katar peszte zsjal taj valtil opre e kavera. Vagyis pas late khelel, taj koki aba zsjanel, szo jelentinel adi. Pe kaver rig, ko khelel, odi csingardel e kaverake: „Au, valtin man opre!" Vagy pedig kon aurai asjen, odola andre sjuden odola, pal szavi zsjanen, ke misto khelel."
(Amikor már elfáradtam, odamegyek valamelyik fiúhoz, kezet fogok vele, és közben mondom neki: „Legyél szerencsés! Állj már fel te is, üssél vagy kettőt!" Ő meg miközben feláll, azt feleli: „A kedvedért, a kedvetekért!" Ha nem áll fel tovább senki táncolni, akkor azt mondják annak, aki táncolt: „Egészségedre! Sokáig élj!" A nők között ilyesmi nem fordul elő. Ha a kívül [a külső körben] lévők közül valamelyik meglátja, hogy a [belül] táncoló nő már elfáradt, akkor betáncol a másik mellé. A táncoló nő jól tudja, hogy őt akarják leváltani, ezért feltűnés nélkül kitáncol a körből. Máskor a körben táncoló nő odakiabál a következőnek: „Gyere válts le!" Vagy olyan is van, hogy a körön kívül állók erőszakkal dobják be a következő táncosnőt*.)
A férfiaknál a táncba hívásnak (a táncban való felváltásnak) három rejtett oka van:
Ha a tánc rögtön páros cigánytánccal indul, akkor a férfi a nőt meg sem kérdezi, hanem kézen fogja, és behúzza a körbe. Természetesen ez csak egy bizonyos ismeretségi körben tehető meg. Idegenekkel, idegenben sohasem. Csárdás alkalmával a táncra kérés fejintéssel, kézmegfogással, „gyere táncoljunk!" megszólítással, vagy az utóbbi időben „szabad lesz?" felszólítással történik. Ez a táncra kérés rövid múltra tekinthet vissza, mivel a nem cigányoknál is a tánciskolák és a polgári szokások hatására terjedt el.
Mulatságokban, lakodalmakban nincs megszabva az, hogy ki kivel táncol. Kivételt képez ez alól az a lány, akinek már udvarlója (pirano) van, mert ő elsősorban vele táncol. Figyelemreméltó még az a szokás is, hogy ezekben a táncmulatságokban a fiúnak elsőként a lánytestvérét illik megtáncoltatni, nehogy a lánytestvér partner nélkül ott álljon. Ha nincs fiútestvér, akkor ennek a szokásnak egy rokon fiú tesz eleget. Ha az sincs,akkor az apának kell helyt állnia. Az apának az egész mulatság alatt ügyelnie kell arra, hogy a lánya hosszabb ideig ne álljon táncpartner nélkül. Ha jó, azaz „könnyű" táncosnőről van szó, akkor a család közreműködésére nincs szükség. Egy tánc végén, amikor a zene leáll, azt mondja partnerének a férfi: „Pe szasztyimaszte!" (Egészségedre!). A nő megköszöni a táncot: „Najisz tuke!" (Köszönöm neked!), és visszamegy a barátnői közé.
* Adatközlő: B. D., E. G.-né
A cigányoknál nem szokás több táncon keresztül egy partnernővel táncolni. Ez csak akkor fordulhat elő, ha a nő nagyon jó táncos; de ilyen esetben is újra fel kell kérni táncolni! A tánc közbeni lekérést régebben nem ismerték, már csak azért sem, mert egy nővel csak egy táncot táncoltak. Megemlítem, hogy a tánclekérés a nem cigányoknál is csak az utóbbi évtizedekben hódított teret polgári hatásra.
A tánc közbeni viselkedés különös formáját figyelhetjük meg a páros és az egyedül járt cigánytáncnál. Például a páros cigánytáncnál a tánc jellegéből, vagyis az improvizatív, összefogódzás nélküli táncból adódóan a mulatságokon, összejöveteleken jelen lévő szülők, idősebbek nem tudják megállapítani a párok egymás közötti kapcsolatát, mert az említett táncolási mód ezt nem teszi lehetővé. Tánc közben a táncosok nem néznek egymásra. Fejüket lehajtva - főleg a nők - lábukat figyelve táncolnak, nem beszélgetnek egymással. De mindezektől függetlenül a partnerek között szoros összhang van, hiszen egyik partner sem tudja, hogy mikor akarja őt a másik „megcsalni" (csoxanyi te del). A férfi és a nő tánc közben igyekszik olyan helyzeteket teremteni, hogy a másik háta mögé kerüljön úgy, hogy az ne tudjon útjába állni.
Nem akarnak szégyenkezni a többiek előtt az esetleges figyelmetlenségük vagy ügyetlenségük miatt. A nő mindig szerényen, nem kihívóan viselkedik. A váll, a mell és csípő túlzott méretű rázása soha nem volt jellemző a nagyecsedi cigányok táncában. Általános az alkar körkörös mozgatása, vagy a kezek feltartása és közben az ujjakkal való pityengetés. A nem cigány táncoknál a jó táncosok legszívesebben a zenészek előtt táncoltak, de táncolnak ma is. Vagy páronként sorban állva várakoztak arra, hogy a zenészek elé kerüljenek, hogy ott aztán mindenki szeme láttára megmutathassák, hogy mit tudnak, ill. hogy kitáncolhassák magukat.
Ez a cigánytáncra nem jellemző. Ott mindenki sorra kerül, amikor is egyedül vagy párosan táncolhat. Ott a táncosok között nem fordulhat elő nézeteltérés abból adódóan, hogy most „én következtem volna", hogy „most csak nekem húzza a cigány!" Ott a tánc alá való ének megy, és a táncosok pedig sorban váltják egymást. A kör közepén, a mulatás helyén, cigánytánc esetében mindig egy pár táncol. Kocsmában való mulatás alkalmával előfordult már az is, hogy a jó táncos hírében álló Erős Zoltánnak az összetolt asztalokon kellett táncolnia. Nyilvánvaló, hogy akkor a jókedv magasra hágott. Az adatközlő szerint ez nemegyszer előfordult.
A hangulat tetőfokán különböző biztató, utasító és figyelmeztető szavakat kiabálnak be a körben táncolóknak, ill. táncolóknak.
Biztató szavak:
„Zsja, mo zsja, na muktut mo, na muktut!"
Eredj te, menjél te, ne hagyd magad, ne hagyd te!
Ezek a biztató szavak a férfiakra vonatkoznak.
„Zsja, sjej, zsja, tradetut, sjej, tradetut, sjudetut, sjej, sjudetut!"
Menjél te lány, menjél csak, hajtsad magad, hajtsad, mozgasd magad, ugorjál!
Ezek a biztató szavak a nőkre vonatkoznak.
Utasító szavak:
„Tromfo, mo! Csapasa, mo, csapasa!"
Tromfot te, csapásoljál, csapásolj!
„Trade lesz, sjej, trade lesz!"
Hajtsad te, hajtsad!
Az előbbi utasítás a férfiakra, az utóbbi a nőkre vonatkozik.
Figyelmeztető szavak:
„Loszar, mo, loszar, sjej!"
Vigyázzál! (Ti. mert megy a partner.)
„Loszar, ke csoxanyi del tut!
Vigyázz, mert kicselez!
Ez a figyelmeztetés a férfiaknak szól.
Tetszésnyilvánítás dalszövegben:
„Jaj Dőlale, aldin lesz,
Pe kercsima trade lesz.
Voj te pijel mol tatyi,
Piperesza lasjargyi."
Jaj Istenem, áldd meg őt,
A kocsmába küldd el őt,
Hadd igyon ott meleg bort,
Borssal jól meghintve azt!
A cigánytáncra vonatkozó táncszókat inkább az indulatszavak köré lehetne csoportosítani, mintsem táncszónak nevezni. A fenti tetszésnyilvánítás alatt leírt szöveg olyan, amelyet a Réthei Prikkel Marián szerinti nyelvtani felosztás alapján a harmadik csoportba lehet sorolni. Oda, ahol érzést, gondolatot, hangulatot szabatos formában, versben fejez ki. (Réthei Prikkel 1924:15.)
A cigánytáncnál a táncrend nem szigorú. Mit értünk ezen? Míg a magyaroknál a táncrend általános jellemzőjeként a férfiak kezdik a táncot, addig a cigány táncnál ez oldottabb, mert rögtön páros cigánytánc is indulhat.
A magyaroknál a táncrend következő eleme a párostánc. Ez állhat lassú és friss részből. A cigánytáncnál ilyen forma nincs. A cigányok által táncolt csárdásnál nem található meg az a hármas tagolódás, amelyik a nem cigányoknál általános: verbunk, lassú csárdás, friss csárdás. A lassú csárdásrészt a cigányok „jampinak" nevezik.
A cigányoknál a csárdás fogásmódja főképp a keringőfogás. Lépésanyaga egy kétlépéses csárdás előre és egy egylépéses hátra. A jampiból fokozatosan térnek át a friss csárdásra, amikor a keringőfogásból átmennek a „kézből való táncolásra", majd a fogás nélküli, szabadon való táncolásra, ahol a csárdás hagyományos motívumai mellett a cigánytánc különböző figuráit táncolják. (Csárdás motívumok pl.: a hegyező és a birizgáló. Ez utóbbi leírása: földérintés sarokkal-spiccel-sarokkal, elől rézsút irányban kiforgatott lábfejjel, fonás előre, hátra.)
A tánc időtartama a kialakult hangulatnak megfelelően különböző hosszúságú lehet. A cigánytánc esetében ez tarthat addig, amíg a férfitársaság minden tagja legalább egyszer be nem mutatkozott. De aki már igen jó hangulatban van, az kétszer-háromszor is feláll táncolni hol egyedül, hol más-más partnernővel. A cigányos csárdás, mivel ezt nem szólóban táncolják, függ a zenekartól vagy az énekesektől. Amelyik pár elfáradt, az megköszöni egymásnak a táncot. Miután kifújták magukat, csatlakoznak az énekesekhez vagy a többi nézőhöz.
Mulatságok alkalmával a tánc kezdete mindig engedélykéréssel kezdődik. Ezt az teszi meg, aki táncolni kíván, vagy a társaságból az, aki tánc alá való éneket kíván elkezdeni, mégpedig a következő kéréssel:
„Engedelmo mangau romale, szavorezsjenendar! Aulasz man egy lasji vorba maskar tumende. De naszul te aula, büntetinen man kade, szar tumen kamen." „Dőleha, morei Phen tyi vorba!"
(Engedelmet kérek mindnyájatoktól, testvérek! Lenne egy jó szavam hozzátok. De ha nem lesz jó, büntessetek meg úgy, ahogy akartok. Az Isten engedelmével testvérem! Mondd a beszédedet!)
A következő engedelemkérést az mondja el, aki énekelni kíván akár hallgató dalt (lokigilji), akár tánc alá való nótát {khelyimaszkigilji). Amikor tánc alá való nótát kezd el énekelni, akkor a társaságból valaki megkezdi a táncot, a következő megjegyzésekkel:
„Romale, jertyinen mangel Kade khelau, szar zsjanau!"
(Bocsássatok meg, testvéreim! Úgy táncolok, ahogy tudok!)
„Romale! Zsjiko drago Del mangau tumen, jertyiszaren mange, ke aulasz man egy cerra voja, te khelau egy piko."
(Testvéreim! A Jóistenre kérlek benneteket, bocsássatok meg nekem, mert lenne egy kis kedvem, hogy táncoljak egy kicsit.)
„Dőleha more! O engedelmo kísz hi"
(Az Isten segítségével, testvérem! Kész az engedelem!)
„Zsja csak odola giljaha, kirvel"
(Kezdd csak meg azt a nótát, komám!) szól oda az engedelmet kérő a komájának vagy a barátjának, aki jól tud énekelni.)
Akit a volt táncos kézfogással felállít, az a következőt mondja:
„Sz-andar tyumari voja, romaié! Te zsutil tut e Marija!"
(A kedvetekért, testvéreim! Segítsen a Mária!)
A tánc befejezésekor pedig a következőket mondják:
„Najisz tumenge, romale! Pe szasztyimaszte!"
Köszönöm nektek, testvéreim! Váljon egészségedre!
Adatközlők:
B. D. Balázs Dániel, Básza sz. 1930. Nagyecsed
B. S. Balázs Sándor sz. 1925. Nagyecsed
B. S.-né Balázs Sándorné, Peszter sz. 1928. Fábiánháza
B. M.-né Balogh Miklósné, Mili sz. 1925. Nagyecsed
B. Gy. Bíró Gyula sz. 1897. Nagyecsed
E. G.-né Erős Gusztávné, Baba sz. 1944. Nagyecsed
E. Z. Erős Zoltán, Cinnó sz. 1926. Fábiánháza
F. J. Farkas Julianna sz. 1912. Fábiánháza
R. G.-né Rostás Gézáné, Csire sz. 1944. Nagyecsed
|
|