Egykori és mai szlovák emlékeink az anyagi kultúra területén

A Budapesttől 20 kilométerre fekvő Tárnokot a XVIII. század első felében szlovákokkal telepítették be, és a település az 1930-as évek végéig megőrizte nemzetiségi jellegét. Tárnok népi kultúráját a majd háromszáz éve betelepítettek és leszármazottaik alakították ki, amelyben számos szlovák jellegzetesség volt megfigyelhető, de emellett a környező német települések hatása is megmutatkozott. Az 1930-as évektől a település lakossága felhígult, a népi kultúra gyors pusztulásnak indult. Mind a hétköznapokban, mind az ünnepi szokásokban rohamosan szorult vissza a szlovák nyelv használata, a szokások jelentős része néhány évtized alatt teljesen eltűnt. Hasonló változások zajlottak le az anyagi kultúra terén is. Az építészetben az 1940-es évektől egyre jelentősebb mértéket öltött az átalakítás, az új formák megjelenése. A második világháborút követően a fiatalok teljesen elhagyták a viseletet és a gazdálkodás hagyományos eszközei is lassan kiszorultak a használatból. Mindezek ellenére néhány épületnek, valamint a fennmaradt tárgyaknak köszönhetően hagyományunk, kultúránk egy része megőrződött.

Tárnok népi építészetére a vályogfal és a nádtető, alaprajzát tekintve pedig a két-vagy háromosztatúság volt a jellemző. Ez a hagyományos népi építkezés egészen az 1980-as évekig figyelhető meg, ekkor az így épült házak közül még több eredeti formában állt. Mára ezeket a felismerhetetlenségig átalakították vagy lebontásra kerültek.

A népi építészet hagyományos formáját viszonylag eredeti állapotban ma azok a lakóházak képviselik, amelyek többnyire a XX. század első egy-két évtizedében, elsősorban a módosabb gazdák számára épültek.

A lakóházak mellett a népi építészet több szempontból is egyedülálló emlékei az Öreghegy, valamint a Zapánszki mélyén rejtőző több száz pince, valamint a kőfejtő. A környező településektől eltérően itt nem csak a bortároló, hanem a feldolgozó tér, valamint a kisszobának szolgáló helyiség is a föld alatt kapott helyet, emellett általános megoldás volt a kőfalba mélyített prés. A szőlőművelés jelentőségének csökkenésével a pincék egy részét elhagyták, és szép lassan az enyészet martalékává lettek, de több esetben új funkcióban élnek tovább.

Meglévő szlovák emlékeink közül kiemelkedik a tárnoki Öregtemető, településünk legkorábbi meglévő temetője, amelyben több szlovák feliratú sírkővel is találkozhatunk. A temető 1896 és 1941 között volt használatban. A XX. század második felében egyre inkább elhanyagolttá vált, az évtizedek során a sírokat teljesen elnyomta a vad növényzet. 2005 szeptemberében társadalmi munkában kezdődött meg a temető rendbetétele, amely ma már méltó módon állít emléket őseinknek.

A XX. század második felében nemcsak népi építészetünkben, hanem a tárgyi kultúra más területein is jelentős átalakulások zajlottak le. A tárnoki viseletről a XX. század elejétől vannak adataink. Az eddigi kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy a környező német településeknek jelentős hatása volt viseletünkre, de emellett több helyi jegy is megfigyelhető. A tárnoki viseletet a visszafogottság jellemezte, nem volt túldíszítve, de éppen emiatt tartották elegánsnak. Kiemelkedő viseletdarabja a lányok és fiatal asszonyok fertuskának nevezett rakott köténye, valamint a fiatalok és idősek által a szoknya alatt hordott vatóka, azaz bélelt szoknya volt.

Az 1940-es évektől rohamosan felgyorsult a kivetkőzés, a század második felében már csak az idősebb asszonyok viselték a hagyományos tárnoki viselet darabjait. Nagy részben ennek köszönhetjük, hogy több család tulajdonában jelentős számban maradtak meg a szlovák viselet emlékei, illetve felajánlások által közel 150 tételes gyűjteménnyel rendelkezik a Tárnoki Művelődési Ház és Könyvtár is, amelynek anyaga 2011-ben néhány hétre kiállításon is bemutatásra került.

Szintén a század második felében, az 1950-es években kezdődött meg a gazdálkodás során használt eszközökben egy jelentős változás, amelynek köszönhetően egy-két évtized alatt teljes mértékben kiszorultak a használatból a szántóföldi művelés és a szőlőművelés régi, elsősorban fából készült eszközei. Ezeket ma már csak a régi fényképek, valamint a kamrákban, pincékben megőrződött tárgyak mutatják.